Alexandra Adornetto A pokol jegyese 1. A srácok jól vannak AMINT KICSENGETTEK A BRYCE HAMILTONBAN, Xavier-rel összepakoltuk a holminkat, és elindultunk az udvarra. Az időjárás-előrejelzés derűs délutánt jósolt, ám a nap egyre elkeseredettebben küzdött, az ég pedig komor, szürke maradt. Időnként az erőtlen fény áttört a felhőkön, és a napsugarak táncolva cirógatták a tarkómat. Átjössz este vacsorára? kérdeztem Xaviert, és belekaroltam. Gábriel megpróbál burritót csinálni. Xavier rám nézett és elnevette magát. Mi olyan vicces? Csak elgondolkodtam felelte. Hogy lehet az, hogy az angyalok az összes festményen a mennyei trónusokat őrzik, vagy démonokat kergetnek? Vajon miért nem ábrázolják őket soha a konyhában, burritó sütés közben? Mert muszáj vigyáznunk a jó hírünkre mondtam, és oldalba böktem. Szóval átjössz? Nem tudok sóhajtotta Xavier. Megígértem a kishúgomnak, hogy otthon maradok tököt faragni. Fenébe! A halloweent megint elfelejtettem. Halloween napja minden év október 31-e, Mindenszentek előestéje, a szellemek és a boszorkányok ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain és a keresztény halottak napja. Jelképe a kivájt töklámpás. A gyerekek ilyenkor (többnyire) ijesztő jelmezekbe öltözve, Csínyt vagy cukorkát! felkiáltással csengetnek be az otthonokba, hogy édességet gyűjtsenek. Baráti társaságokban a felnőttek is beöltözve ünneplik az eseményt. Meg kellene próbálnod egy kicsit átszellemülni válaszolta Xavier. Errefelé mindenki nagyon komolyan veszi.
Tudtam, hogy nem túloz; az esemény alkalmából a városban már minden verandát töklámpások és gipsz sírkövek díszítettek. Tudom mondtam. De ettől az egésztől kiráz a hideg. Egyáltalán mire jó az, ha valaki szellemnek vagy zombinak öltözik? Olyan, mintha az ember legrosszabb rémálma elevenedne meg. Beth Xavier megállt, és megfogta a vállamat. Tanítási szünet lesz, szóval fel a fejjel! Igaza volt. Végre nem kéne ennyire óvatosnak lennem. Már fél év eltelt a Jake Thorn-féle megpróbáltatás óta, s a dolgok nem is állhatnának jobban. Venus Cove újra békés volt, én pedig egyre jobban kötődtem ide. A Georgia festői szépségű partvonalán fekvő, sherbrook megyei, csendes kisváros az otthonom lett. Gyönyörű balkonjaival és díszes üzletportáljaival a Main Street oly pazar látványt nyújtott, mintha egy képeslap elevenedett volna meg. Valójában a mozitól a régi bírósági épületig mindenből a Délvidék bája és egy rég elfeledett éra finomsága áradt. A családom befolyása az elmúlt év során kiterjedt, és Venus Cove-ot mintavárossá változtatta. A templomi gyülekezet létszáma a háromszorosára duzzadt, a jótékonysági akciókra több önkéntes jelentkezett, mint amennyire szükség volt, és a bejelentett bűnesetek száma oly csekély volt, hogy a seriffnek muszáj volt valami más elfoglaltságot találnia, amivel elütheti az idejét. Manapság már csak apróságok képezték vita tárgyát, mint például amikor a sofőrök azon civódnak, hogy ki látott hamarabb meg egy parkolóhelyet. De az emberi természet már csak ilyen. Nem lehet megváltoztatni, de nem is az a feladatunk. Ám a legjobb mégis az volt, hogy Xavier és én még közelebb kerültünk egymáshoz. Rá néztem. Pont olyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt, mint mindig. A nyakkendője meglazulva lógott, a zakóját pedig hanyag eleganciával átvetette a vállán. Miközben egy ütemre lépdeltünk egymás mellett, éreztem, hogy izmos teste néha hozzám ér. Néha úgy gondoltam magunkra, mintha egyetlen személy lennénk. A Jake-kel való tavalyi, heves összecsapás óta Xavier keményebben edzett, és még inkább belevetette magát a sportba. Tudtam, azért csinálja, hogy jobban meg tudjon óvni, de azért én is élveztem a dolog hasznát. Határozottabban kirajzolódott a mellizma, és szálkásabb lett a hasa. Még mindig karcsú volt és tökéletesen arányos, de tisztán láttam, ahogy a finom pamutpólója alatt kidudorodnak az izmai. A tekintetemet megpihentettem finom vonásain: egyenes orr, magas arccsont és telt ajkak. A napfény diószínű hajába arany fürtöket vegyített, mandulavágású szeme topázkéken ragyogott. Gyűrűsujján azt az ajándékot viselte, amit tőlem kapott, miután segített felépülnöm Jake támadását követően. Egy vastag ezüstgyűrű volt, amibe a hit három szimbólumát vésettem: egy ötágú csillagot, mely Betlehem csillagát jelképezte; egy lóherét a Szentháromság tiszteletére; és az IHS kezdőbetűket, ami Krisztus középkori nevének, az Ihesusnak a rövidítése. Magamnak is készíttettem egy ugyanilyet, és szívesen gondoltam rá úgy, mintha ez a mi különleges eljegyzési gyűrűnk lenne. Másvalaki, aki oly sok mindennek volt szemtanúja, mint Xavier, talán elveszítette volna az Atyánkba vetett minden hitét, de Xavier szelleme és lelke erősebb volt annál. Elkötelezte magát mellettünk, és tudtam, hogy semmi nem veheti rá, hogy megmásítsa döntését. Ábrándozásom félbeszakadt, amikor a parkolóban beleütköztünk Xavier barátaiba a vízilabdacsapatból. Néhányukat név szerint is ismertem, és még elcsíptem a beszélgetésük legvégét.
El sem hiszem, hogy Wilson összejött Kay Bentley-vel vihogott a Lawson nevű fiú. Még mindig vöröslött a szeme a hétvégi bulitól, akárhogy is sikeredett. Tapasztalatból tudom, hogy valószínűleg köze lehetett hozzá egy hordónak meg némi szándékos rongálásnak. Ezzel megásta a saját sírját motyogta valamelyikük. Mindenki tudja, hogy az a csaj több kört futott, mint a faterom öreg Chryslerje. Engem hidegen hagy, csak ne az én ágyamon csinálják. Akkor el kéne égetnem mindent. Ne majrézz, ember, tutira a hátsó udvaron, a fűben estek egymásnak. Annyira szétcsaptam magam, hogy semmire sem emlékszem jelentette ki Lawson. Én viszont emlékszem, hogy megpróbáltál felszedni engem felelte a Wesley nevű srác kedélyes hangon. Aztán az arca grimaszba torzult. Na, és aztán sötét volt. Rosszabb is lehetett volna. Nem vicces dörmögte Wesley. Valaki posztolt egy képet a Facebookon. Most mit mondok majd Jessnek? Mondd neki, hogy nem tudtál ellenállni Lawson szétgyúrt testének jegyezte meg Xavier, és megveregette a barátja hátát, ahogy elsétált mellette. Egész szépen leszálkásodott a PlayStationözés közben. Mosolyogtam, miközben Xavier kinyitotta a lenyitható tetejű, égszínkék Chevy Bel Air ajtaját. Beszálltam, elnyújtóztam, és magamba szívtam a bőrülések ismerős illatát. Már majdnem annyira imádtam ezt a kocsit, mint Xavier. A kezdetektől fogva velünk volt: a Sweethearts kávézóbeli randinktól kezdve a Jake Thornnal való temetői leszámolásig. Bár úgy sem ismerném el, de már-már kezdtem úgy gondolni a Chevyre, mint aminek saját személyisége van. Xavier elfordította a slusszkulcsot, és a motor felbőgött. Olyan volt, mintha egymásra lettek volna hangolva. Szóval kitaláltad már a jelmezedet? Mihez? kérdeztem bambán. Xavier a fejét csóválta. Hát a halloweenre. Ne bambulj! Még nem vallottam be. Még dolgozom rajta. És te? Batmanhez mit szólnál? érdeklődött Xavier, és kacsintott egyet. Mindig is szerettem volna szuperhős lenni. Csak hogy eljátszhasd, hogy a Batmobile-t vezeted. Xavier bűnös mosolyt villantott. A fene vigye el! Ismersz, akár a rossz pénzt. Amikor elértük a Byron Street 15. szám alatti házat, Xavier áthajolt, és az ajkát az enyémre szorította. A csókja lágy volt és édes. Éreztem, hogy megszűnik körülöttem a világ, és összeolvadok vele. Ujjaim sima bőréhez értek; az óceán frissességét és tisztaságát idéző illata teljesen beburkolt. Egy árnyalatnyi erősebb illat is keveredett belé talán vanília és szantálfa keveréke. Xavier egyik pólóját, amin érezni
lehetett a kölnije illatát, a párnám alatt tartottam, hogy mindig úgy érezzem, mintha velem lenne. Vicces, hogy a legidétlenebb viselkedés is milyen természetesnek tűnik, amikor szerelmes vagy. Biztosan vannak, akik csak a szemüket forgatják, ha meglátnak Xavierrel, de ha így is van, mi általában túlságosan egymásba feledkezünk ahhoz, hogy észrevegyük. Amikor Xavier elindult a padka mellől, úgy zökkentem vissza a valóságba, mintha mély álomból ébresztettek volna. Holnap beugrom érted közölte ábrándos mosollyal. A szokásos időben. A házunk előtti udvaron állva megvártam, amíg a Chevy eltűnik az utca végén. Még mindig a Byron jelentette számomra a menedéket jólesett visszavonulni ide. A veranda nyikorgó lépcsőitől kezdve a tágas szobákig minden megnyugtatóan ismerős volt. Olyan, akár egy biztonságos selyemgubó, ahol elrejtőzhetek a világ zűrzavara elől. Bár imádtam az emberi életet, néha igencsak megrémített. A Földön olyan bajok ütötték fel a fejüket, melyek túl hatalmasnak és összetettnek bizonyultak ahhoz, hogy teljes egészében megértsük őket. Ha csak rájuk gondoltam, forogni kezdett velem a világ. Tehetetlennek éreztem magam velük szemben. Ám Ivy és Gábriel azt tanácsolták, ne pazaroljam az energiámat, inkább koncentráljak a küldetésünkre. Tervbe vettük, hogy más városokat is meglátogatunk Venus Cove szomszédságában, hogy kiűzzük onnan az esetlegesen tanyát vert sötét erőket. Még csak nem is sejtettük, hogy sokkal hamarabb fognak azok megtalálni bennünket, mint mi őket. Mire hazaértem, már készült a vacsora. A bátyám és a nővérem kint voltak a teraszon. Mindketten elfoglalták magukat valamivel; Ivy egy könyvet bújt, Gábriel pedig erősen a gitárjára koncentrált, egy dalt pengetett éppen. Szakértő ujjakkal csalogatta elő a hangszerből a finom akkordokat, melyek mintha ki nem mondott parancsának engedelmeskedve rendeződtek volna gyönyörű harmóniába. Letérdeltem, hogy megsimogassam a kutyámat, Fantomot, aki a fejét hatalmas, puha mancsaira hajtva szuszogott mellettük. Érintésemre az ezüstszínű, sima test fészkelődni kezdett. Felpillantott rám szomorú, holdvilágra emlékeztető szemével, és tekintetéből kiolvastam a kérdését: Merre jártál egész nap? Ivy a könyökére támaszkodva hevert a nyugágyon, aranyló hajzuhataga a derekára omlott. Szinte ragyogott az alkonyi nap fényében. A nővérem nem igazán tudta, hogyan kell pihenni egy nyugágyon; testtartása túl rendezettnek hatott, és olyan mitikus lényre emlékeztetett, aki hirtelen egy idegen világba csöppent. Pasztellkék muszlinruhát viselt, s még egy fodros napernyőt is felállított, hogy megóvja magát a gyérülő napfénytől. Nem vitás, hogy valamelyik régiségkereskedésben látta meg, s aztán nem tudott ellenállni, hogy megvegye. Ez meg honnan van? kérdeztem nevetve. Szerintem ez már réges- régen kiment a divatból. Szerintem meg bájos felelte Ivy, és lerakta a regényt, amit olvasott. Rápillantottam a borítójára. Jane Eyre? kérdeztem kételkedve. Azt ugye tudod, hogy ez egy szerelmes történet? Tisztában vagyok vele felelte a nővérem sértődötten.
Olyan leszel, mint én! ugrattam. Kétlem, hogy valaha olyan kábult és butácska leszek, mint te válaszolta Ivy tárgyilagos hangon, de a tekintete játékos maradt. Gábriel abbahagyta a gitározást, és ránk nézett. Nem hiszem, hogy bárki képes lenne ezen a téren túltenni Bethanyn jelentette ki mosolyogva. Óvatosan letette a gitárt, majd odasétált a korláthoz, nekitámaszkodott, és a tengert bámulta. Gabe, mint mindig, nyílegyenes tartással állt, tejfel szőke haját lófarokba fogva hordta. Acélszürke szemével és szoborszerű vonásaival épp annak a mennyei harcosnak látszott, aki valójában volt, ám kopott farmerjában és bő ingében inkább embernek tűnt. Arca nyílt volt és barátságos. Örültem, hogy Gábrielt kipihentebbnek látom mostanában. Úgy éreztem, a testvéreim már kevésbé kritikusak velem szemben, és megbékéltek a döntéseimmel. Hogy lehet az, hogy te mindig előbb érsz haza nálam? vontam kérdőre. Pedig én autóval jövök, te pedig gyalog! Megvannak a magam módszerei felelte a bátyám titokzatoskodó mosollyal. Mellesleg pedig nekem nem kell kétpercenként félreállnom, hogy kimutassam a szeretetemet. Mi sem állunk félre, hogy kimutassuk a szeretetünket! érveltem. Gábriel felvonta az egyik szemöldökét. Akkor nem Xavier kocsiját láttam két sarokra az iskolától? De, talán. Fejemet hetykén felvetettem, ki nem állhattam, hogy mindig igaza van. De a kétpercenként akkor is túlzás. Ivy szív alakú arca felderült, és kitört belőle a nevetés. Ó, Bethany, nyugi. Már megszoktuk a nyilvános érzelemkitöréseidet. Ezt meg hol tanultad? kérdeztem kíváncsian. Sosem hallottam még Ivyt betűszókat használni. Szertartásos modora általában menthetetlenül idegennek hatott egy modern világban. Én is fiatalok társaságát élvezem, hisz tudod felelte. Próbálok menő lenni. Gábriellel nem bírtuk tovább, majd megpukkadtunk a nevetéstől. Ebben az esetben legelőször is ne használd azt a szót, hogy menő tanácsoltam. Ivy odahajolt hozzám, hogy játékosan összekócolja a hajamat, majd témát váltott. Remélem, nem terveztél semmit a hétvégére. Xavier is jöhet? kérdeztem türelmetlenül, még mielőtt elmondhatta volna, mit forgatnak a fejükben Gabe-bel. Xavier rég az életem elmaradhatatlan tartozéka lett. Úgy tünt, még amikor külön vagyunk is, akkor sem terelheti el róla a gondolataimat semmiféle elfoglaltság vagy szórakozás. Gábriel félreérthetetlenül forgatni kezdte a szemét. Ha muszáj. Persze, hogy muszáj mondtam vigyorogva. Szóval mi a terv?
Van egy Black Ridge nevü kisváros ide körülbelül harminc kilométerre felelte a bátyám. Úgy hallottuk, hogy olyan dolgokat tapasztalnak, melyek zavaróak. Úgy érted, ördögien zavaróak? Nos, az elmúlt hónap folyamán három kislány eltűnt, egy tökéletes állapotban lévő felüljáró pedig ráomlott az alatta haladó forgalomra. Megrándult az arcom. Úgy tűnik, mi vagyunk az illetékesek. Mikor indulunk? Szombaton felelte Ivy. Szóval jobb, ha alaposan kipihened magad. 2. Társfüggő MÁSNAP MOLLYVAL ÉS A CSAJOKKAL a nyugati udvaron ücsörögtünk, mely az új törzshelyünkké vált. Molly sokat változott, mióta tavaly elveszítette a legjobb barátnőjét. Taylah halála, ami Jake Thorn kezén száradt, a családom számára a végső felhívás volt keringőre. Egészen addig nem voltunk tisztában Jake hatalmával, amíg el nem vágta Taylah torkát, ezzel üzenve nekünk. Azóta Molly elsodródott a régi baráti körétől, én pedig egyfajta lojalitástól vezérelve, vele tartottam. Nem érdekelt ez a fordulat. Tudtam, hogy a Bryee Hamilton mára tele lehet Molly számára fájdalmas emlékekkel, és támogatni akartam őt, amiben csak lehetett. Mellesleg az új társaságunk többékevésbé ugyanolyan volt, mint a régi. Olyan lányokból állt, akikkel alkalmanként együtt lógtunk ugyan, de akikhez sosem kerültünk közel. Ugyanazokat az embereket ismerték, ugyanazokról a dolgokról pletykáltak, így beilleszkedni közéjük felettébb könnyű volt. Abban a társaságban, melynek valaha Taylah is része volt, elég feszültté vált a hangulat, és tudtam, hogy Molly képtelen ellazulni közöttük. Néha a társalgás, mint derült égből a villámcsapás, kínos csendbe fulladt. Az a fajta elbizonytalanodás volt ez, amikor nyilvánvalóan mindenki ugyanarra gondolt: Vajon Taylah erre mit mondana? Csakhogy senki nem vette a bátorságot, hogy hangosan kimondja a nevét. Az volt az érzésem, hogy ezeknek a lányoknak többé már semmi nem lesz ugyanolyan. Megpróbálták visszaterelni a dolgokat a normális kerékvágásba, de legtöbbször érezni lehetett, hogy nagyon izzadságszagú az igyekezet. Túl harsányan nevettek fel, a poénjaik pedig begyakoroltnak hatottak. Úgy tűnt, bármit is tesznek vagy mondanak, minden és mindenki egyfolytában Taylah hiányára emlékezteti őket. Taylah és Molly voltak a kis társaság lelke, rengeteg dologban önjelölt tekintélynek számítottak. Ám Taylah
halálával Molly teljesen begubózott. Így a lányok mindkét vezetőjüket elveszítették, nélkülük pedig csak céltalanul hánykolódtak. Fájdalmas volt látni, ahogy mindannyian a bánatukkal küzdenek; azzal a bánattal, melyet nem mertek kibeszélni, mert attól tartottak, hogy olyan érzelmeket szabadítanának fel, melyeket képtelenek lennének kordában tartani. Elkeseredetten szerettem volna azt mondani nekik, hogy ne úgy tekintsenek a halálra, mint a végre, hanem mint egy új kezdetre; elmagyarázni, hogy Taylah mindössze egy új létsíkra lépett, melyet nem terhel meg a fizikai valóság. Azt akartam, hogy megtudják, hogy Taylah még mindig létezik, csakhogy immár megszabadult. Mesélni akartam nekik a mennyországról és a békéről, melyre ott lelt. De természetesen ezen tudás megosztása lehetetlen volt. Nemcsak azért, mert megszegném legszentebb törvényünket, és felfedném földi jelenlétünket, hanem azért is, mert nyomban kidobnának maguk közül a holdkórosságom miatt. Újonnan fogadott barátaink néhány faragott pad körül gyülekeztek, egy kő árkádsor alatt, melyet a sajátjuknak tekintettek. Az egyetlen dolog, mely nem változott, az a felségterület kinyilvánítása volt. Ha egy kívülálló véletlenül betévedt a területünkre, garantáltan nem maradt sokáig. A rosszalló pillantások általában elégnek bizonyultak, hogy távozásra bírják. Baljóslatú, szürke fellegek gomolyogtak felettünk, de a csajok általában sosem húzódtak be, csak amikor már nem volt más választásuk. Mint rendesen, most is tökéletesen rendezett frizurával, szoknyájuk szegélyét felhúzva üldögéltek, hogy magukba szívják a nap gyenge sugarait, mely el- elbújt a felhők mögött, lágy, szórt fényben fürdetve az udvart. A legparányibb alkalmat sem hagyták volna ki, hogy napozhassanak. A pénteki Halloween buli igencsak feldobta a hangulatot, és rengeteg izgalommal kecsegtetett. A városon kívül, egy elhagyatott birtokon tartják, mely az egyik végzős, Austin Knox családjáé volt. A dédapja, Thomas Knox építette a házat 1868-ban, néhány évvel a polgárháború után. Ő volt a város egyik alapítója, s bár a Knox család évek óta nem látogatta az épületet, a történelmi emlékhelyre vonatkozó törvények megóvták a bontástól. Ezért hosszú évek óta üresen és lakatlanul állt ez a lepusztult, vén, vidéki tanyaház, melyet jókora terasz fogott közre minden oldalról, körülötte pedig csak szántók húzódtak és egy elhagyatott országút. A helyiek csak szellemháznak hívták; Austin pedig egyenesen azt állította, hogy az egyik emeleti ablakban egyszer látta a dédapja szellemét. Molly szerint maga volt a tökéletes buli helyszín; senki nem járt arra, csak néha egy-egy eltévedt utazó, vagy időnként a kamionosok. Ráadásul a várostól is elég messzire esett ahhoz, hogy senki ne panaszkodjon a lárma miatt. Az esemény eredetileg csak egy szűk körű összejövetelnek indult, de valahogy kitudódott, és most már az egész iskola erről beszélt. Még néhány jobb kapcsolatokkal rendelkező másodévesnek is sikerült kieszközölnie, hogy meghívják. Leültem Molly mellé, aki szőkés vörös fürtjeit laza copfba fogta a feje tetején. Smink nélkül olyan volt az arca, akár egy porcelánbabáé: kék szem és apró, telt ajkak. Némi halvány ajakfénynek nem tudott ellenállni, de attól eltekintve mindent mellőzött, annak reményében, hogy elnyeri Gábriel tetszését. Azt hittem, mostanra elmúlik nála ez a reménytelen vágyakozás, amit a bátyám iránt érez, de egyelőre úgy tűnik, az érzései csak hevesebbek lettek. Jobban szerettem Mollyt smink nélkül; tetszett, hogy a korának megfelelően néz ki, és nem tíz évvel idősebbnek. Én csintalan iskolás lányként megyek jelentette be Abigail.
Vagyis tulajdonképpen annak öltözöl, ami egyébként is vagy? jegyezte meg Molly apró horkantással. Akkor oszd meg velünk te is az óriási ötletedet Én Giling Galang leszek. Kicsoda? A tündér a Pán Péterből. Ez így nem tisztességes nyafogott Madison. Megegyeztünk, hogy mindannyian Playboy-nyuszinak öltözünk! A nyuszi már lerágott csont vetette oda Molly. Arról nem is beszélve, hogy közönséges. Bocsánat szóltam közbe de a jelmezeknek nem ijesztőnek kellene lenniük? Ó, Bethie mondta Savannah sóhajtva. Hát tényleg semmit nem tanultál tőlünk? Maflán elmosolyodtam. Mit is kellett volna? Alapjában véve ez az egész egy hatalmas kezdte Hallie. Fogalmazzunk úgy, hogy ez egy lehetőség, hogy elvegyüljünk az ellenkező neműekkel vágott közbe Molly, miközben metsző pillantással mérte végig Hallie-t. A jelmezednek ijesztőnek és szexinek kell lennie egyszerre. Tudtátok, hogy a Halloween a régi keltáknál a samhain (A Halloween elődje, a kelta kultúra egyik legjelentősebb ünnepe, mely október 31-én, sötétedéskor kezdődik, és másnap ér véget. A modern ír samhain szó az óír samain-ból származik. Valószínűleg nyárvéget jelent. Samhain a tél, s egyben az újév kezdetét jelölte.) volt? mondtam. Az emberek tényleg nagyon tartottak ettől a naptól. Sam Kicsoda? kérdezte Hallie zavarodottan. Nem kicsoda micsoda feleltem. Minden kultúrában más és más. De lényegében arról van szó, hogy az emberek úgy hiszik, az év egy bizonyos éjszakáján a holtak világa találkozik az élőkével; olyankor a holtak közöttünk járnak, és megszállhatják a testünket. Az emberek ezért jelmezbe bújnak, hogy becsapják és távol tartsák őket. A csoport újdonsült tisztelettel meredt rám. Ó, istenem, Bethie! Savannah megborzongott. A frászt hozod ránk. Emlékeztek rá, amikor azt a szeánszot tartottuk hetedikben? kérdezte Abigail. A többiek lelkesen bólogattak, ahogy eszükbe jutottak az események. Mit tartottatok?! hördültem fel, s alig tudtam palástolni az elképedésemet. Egy szeánszot. Tudod, amikor
Tudom, mi az válaszoltam. Csak nem kéne játszanotok vele. Én megmondtam neked, Abby! kiáltott fel Hallie. Én mondtam, hogy veszélyes. Emlékeztek, hogy becsapódott az ajtó? Ja, mert anyukád becsukta vágott vissza Madison. Nem hinném. Ő egész idő alatt ágyban volt. Király! Szerintem pénteken megint meg kéne próbálnunk. Abigail huncutul rángatni kezdte a szemöldökét. Na, mi lesz, csajok? Benne vagytok? Én nem válaszoltam határozottan. Én aztán részt nem veszek ilyesmiben. Összenéztek, és a pillantásukból kiolvastam, hogy nem igazán győzte meg őket a tartózkodásom. ANNYIRA GYEREKESEK panaszkodtam Xaviernek, miközben a franciaórára tartottunk. Ajtók csapódtak be, a hangosbemondóban bejelentéseket tettek közzé, és körülöttünk szüntelen fecsegés hallatszott, de mi ketten a saját kis világunkba burkolóztunk. Szeánszot fognak tartani, és nyuszinak akarnak öltözni. Miféle nyuszinak kérdezte Xavier gyanakodva. Playboynak, azt hiszem. Bármit is jelentsen ez. Hihetőnek tűnik mondta Xavier, és felnevetett. De ne hagyd, hogy rádumáljanak bármire is, amihez nincs kedved. Ők a barátaim. És akkor mi van? Vállat vont. Ha a barátaid a kútba ugranának, te is velük tartanál? Miért ugranának a kútba? kérdeztem riadtan. Valami gondjuk van otthon? Xavier felkacagott. Ez csak egy mondás. Ostoba mondás feleltem duzzogva. Szerinted menjek angyalnak öltözve? Mint a Rómeó és Júlia filmváltozatában? Lenne benne némi irónia válaszolta Xavier önelégült vigyorral. Egy angyal, aki embernek adja ki magát, és angyalnak öltözik. Tetszik. Mr. Collins szúrósan ránk meredt, mikor beléptünk a terembe, és a helyünkre igyekeztünk. Láthatólag rossz néven vette a kapcsolatunkat, és eltűnődtem rajta, hogy vajon azért van-e, mert a három sikertelen házassága után belefásult a szerelembe.
Remélem, ti ketten ki tudtok egy rövid időre szállni a szerelmes szappanbuborékotokból, hogy tanuljatok is ma valamit vetette oda csípősen, mire a többiek kuncogni kezdtek. Zavarba jöttem, lesütöttem a szemem, hogy kerüljem a tekintetüket. Semmi gond, uram felelte Xavier. Ezt a buborékot úgy szerelték össze, hogy idebentről is tudjunk tanulni. Nagyon vicces vagy, Woods fiam felelte Mr. Collins. De a tanteremben nincs helye a romantikázásnak. Mikor majd összetörik a szíved, az osztályzataidon meg fog látszani a hatása. L'amour est comme un sablier, avec le coeur remplir le vide du cerveau. Felismertem a francia író, Jules Renard idézetét. A szerelem olyan, akár a homokóra: amikor a szív megtelik, az agy kiürül. Utáltam az önelégült magabiztosságát; mintha ugyan biztosan tudná, hogy a mi kapcsolatunk egyszer véget ér. Már épp szóra nyitottam a számat, hogy tiltakozzam, de Xavier a pad alatt megfogta a kezemet, odahajolt, és a fülembe súgott. Nem feltétlenül tartom jó ötletnek, hogy szőrözzünk a tanárokkal, azokkal, akik kiállítják a bizonyítványunkat. Visszafordult Mr. Collins felé, és a legelhivatottabb osztályelnöki hangján megszólalt. Megértettük, uram, köszönjük az aggodalmát. Mr. Collins elégedettnek tűnt a válasszal, mert visszalépett a táblához, és folytatta a példák felírását. Képtelen voltam megállni, hogy kinyújtsam a nyelvemet a hátának. Hallie és Savannah, akik szintén velem jártak franciaórára, a szekrényeknél elkaptak, és nyájasan belém karoltak. Most mid lesz? tudakolta Hallie. Matek feleltem gyanakodva. Miért? Kafa mondta Savannah. Gyere velünk. Valami baj van? Csak beszélni akarunk veled. Tudod, amolyan csajok-egymás-között dumálás. Oké mondtam lassan, miközben azon törtem a fejemet, vajon mivel érdemeltem ki ezt a különös invitálást. Miről? Rólad és Xavierről kottyantotta ki Hallie. Nézd, nem biztos, hogy tetszeni fog, amit hallani fogsz, de a barátaid vagyunk, és aggódunk érted. Miért aggódtok? Nem egészséges, hogy ennyit vagytok együtt jelentette ki Hallie egy szakértő magabiztosságával Bizony szólt közbe Savannah. Olyan, mintha összenőttetek volna a csípőtöknél, meg ilyenek. Sosem látlak benneteket külön. Bárhová is menjen Xavier, te ott lézengsz mögötte. Bárhol is legyél te, ő is ott van durvára mindig.
És ez rossz dolog? kérdeztem. De hiszen ő a barátom; vele akarom tölteni az időmet. Nyilván, de ez akkor is túl sok. Muszáj egy kis távolságot tartanod. Hallie úgy hangsúlyozta a távolság szót, mint valami orvosi kifejezést. Miért? Kételkedve pillantottam rájuk, és azon gondolkodtam, vajon Molly vette-e rá erre őket, vagy ez tényleg a saját véleményük. Bár egész nyáron barátkoztam ezekkel a lányokkal, egy kicsit mégis korainak éreztem, hogy tanácsokat osztogassanak nekem a kapcsolatomat illetően. Másfelől viszont még egy év sem telt el azóta, hogy tinédzserlánnyá váltam. Némiképp úgy éreztem, hogy jól jön a tapasztalatuk. Igaz, hogy Xavierrel közel állunk egymáshoz, ezt még a hülye is látja. Már csak az volt a kérdés, hogy vajon természetellenesen közel? Tudván, hogy min mentünk keresztül, egyáltalán nem éreztem egészségtelennek a dolgot. Természetesen a lányoknak fogalma sem lehetett a küzdelmünkről. Ez kutatásokkal igazolt tény szakította félbe Savannah a gondolatmenetemet. Figyi, megmutatom neked. Benyúlt a táskájába, és kirántotta a Seventeen4 magazin egy sokat forgatott példányát. Találtunk neked egy kvízt. Kinyitotta az újságot egy szamárfüles oldalon. A kép széken ülő fiatal párt ábrázolt, akik ellentétes irányba néztek, ám bokánál és deréknál össze voltak láncolva. Az arcukon ülő kifejezésben zavartság és csüggedtség keveredett. A kvíz címe ez volt: Társfüggő-e a kapcsolatod? Azért ennyire nem állunk rosszul tiltakoztam. Az számít, hogyan érzünk egymás iránt, nem az, hogy mennyit vagyunk együtt. Mellesleg pedig nem hiszem, egy magazin kérdéssorával le lehet mérni az érzéseinket. A Seventeen meglehetősen megbízható tanácsokkal szolgál lendült bele Savannah szenvedélyesen. Jó, akkor ne töltsd ki a kvízt vágott közbe Hallie. Csak válaszolj néhány kérdésre, okés? Halljam feleltem határozottan. Melyik a kedvenc focicsapatod? A Dallas Cowboys vágtam rá habozás nélkül. És miért épp az? kérdezte Hallie. Mert az Xavier kedvenc csapata. Értem mondta Hallie ravaszul. És mikor csináltál bármit Xavier nélkül utoljára? Nem tetszett a hanghordozása, mert olyan volt, akár egy ügyészé a bírósági tárgyaláson. Rengeteg dolgot csinálok Xavier nélkül feleltem elutasítóan. Tényleg? És most épp hol van? A tornateremben elsősegély-képzésen válaszoltam ragyogó arccal. A szívmasszázst gyakorolják, de ő már kilencedikben tanulta egy vízi elsősegélyprogram keretében.
Rendben mondta Savannah. És mit fog csinálni délben? Vízilabdaedzése lesz feleltem. Van egy új alsósuk, akit Xav be akar tanítani a védekezésre. 4 Tinédzsereknek szóló havilap. És vacsoraidőben? Átjön hozzánk, és oldalast grillezünk. Mióta szereted te az oldalast? A lányok felvonták a szemöldöküket. Xavier szereti. Akkor erről ennyit. Hallie a tenyerébe temette az arcát. Oké, elismerem, hogy egy kicsit sokat vagyunk együtt mondtam ingerülten. De miért baj ez? Az, hogy nem normális, csak annyi a baj jelentette ki Savannah, és minden egyes szót erősen hangsúlyozott. A barátnőid éppoly fontosak. Olyan, mintha mi már nem is számítanánk neked. Az összes csaj így érzi, még Molly is. Leesett. Végre felszállt a köd, és tisztán láttam ennek a beszélgetésnek a célját. A lányok úgy érezték, elhanyagolom őket. Való igaz, mindig úgy tűnt, mintha elhárítanám, mikor el akarnak hívni ide-oda, hogy inkább Xavierrel lehessek. Én viszont csak úgy éreztem, hogy inkább szeretem a családommal tölteni a szabadidőmet, holott lehet, hogy érzéketlen vagyok, és még csak észre sem vettem. Nagyra tartottam a barátságukat, és azon nyomban megfogadtam, hogy a jövőben készségesebb leszek. Sajnálom mondtam. Köszönöm, hogy őszinték voltatok velem. Ígérem, hogy megváltozom. Szuper mondta Hallie, és az arca felragyogott. Akár el is kezdheted azzal, hogy csatlakozol a csak csajsziknak szóló eseményhez, amit a halloweenre terveztünk. Még szép egyeztem bele, hisz alig vártam, hogy törleszthessek. Az nagyszerű lenne. És mi lenne az? Még mielőtt befejeztem volna a kérdést, már akkor éreztem, hogy egy hajszálnyira vagyok attól, hogy csapdába lépjek. Kommunikálni fogunk a halottakkal, hát nem emlékszel? válaszolta Savannah. Pasiknak tilos a belépés. Egy szeánsz mondta Hallie ünnepélyesen. Irtó jó lesz, nem?! Ja, nagyon mormoltam rezignáltán. Rengeteg szó jutott eszembe a tervükkel kapcsolatban, de az irtó jó valahogy nem volt közöttük.
3. Szentségtelen éj A PÉNTEK GYORSABBAN KÖZELEDETT, mint reméltem. Nem vártam különösebben a Halloween bulit. Szívesebben töltöttem volna otthon az estét Xavierrel, de nem tartottam volna tisztességesnek, ha az ő nyakába varrom a saját begubózásomat. Gábriel meglepetten rázta meg a fejét, amikor meglátta a jelmezemet, mely egy fehér, egybe részes, szatén mini ruhából és a Mollytól kölcsönkért gladiátorszandálból állt, amit kiegészítettem egy pár bolyhos műszárnnyal, amit a helyi jelmezkölcsönzőből szereztem be. Saját magam paródiája voltam, és valahogy úgy éreztem, Gábrielt nem igazán sikerült lenyűgöznöm. A szemében ez valószínűleg felért egy szentségtöréssel. Kicsit nyilvánvaló, nem gondolod? kérdezte kényszeredetten. Egyáltalán nem feleltem. Ha bárkiben motoszkál is a gyanú, hogy emberfeletti lény vagyok, ez majd biztosan eloszlatja. Bethany, te az Úr hírnöke vagy, és nem egy detektív valami B kategóriás kémfilmből mondta Gábriel. Próbáld ezt nem elfelejteni. Szeretnéd, hogy átöltözzem? kérdeztem sóhajtva. Nem, nem szeretné válaszolta Ivy, és megpaskolta a kezemet. A jelmezed bájos. Végül is ez csak egy középiskolás buli. Szúrós pillantással Gábrielre nézett, amivel jelezni akarta, hogy a vita le van zárva. Gábriel vállat vont. Bár az álcája szerint a Bryce Hamilton énektanáraként tengette a napjait, úgy tűnt, a tinédzserek világának intrikái meghaladták a tűrőképességét. Xavier cowboynak öltözve állított be, kopott farmernadrágban, cserzett csizmában és kockás ingben. Még egy bőr cowboykalapot is a fejébe nyomott. Csínyt vagy cukorkát? mondta vigyorogva. Már nem azért, de nem pont Batmannek nézel ki. Na'on nem kén' komiszkonni, asszonyom válaszolta Xavier vaskos texasi akcentussal. Bepúderozta az orrát? Mer' akkor nyeregbe fel, hí' a préri! Elnevettem magam. Ezt most egész este folytatni akarod? Meglehet mondta Xavier. Vad vágyakra gerjed a sarkantyúmtól, nem igaz? A bátyám köhintett egyet, hogy emlékeztessen bennünket, ő is ott van. Mindig kényelmetlenül érezte magát az ilyen nyilvános érzelemnyilvánításoktól. Ne maradjatok túl sokáig mondta Ivy. Holnap korán reggel Black Ridge-be megyünk. Ne aggódjatok nyugtatta őket Xavier. Mire a kakukk elkurjantja az éjfélt, hazagaloppozom véle.
Gábriel megrázta a fejét. Muszáj az összes klisét megtestesítenetek, ahogy a nagykönyvben meg van írva? Xavierrel egymásra néztünk, és elvigyorodtunk. Igeeen! feleltük. Az elhagyatott tanya autóval félórányira volt. A feketén tekergőző országutat a buliba tartó többi jármű lámpafénye pettyezte, körülöttünk nem volt más, csak a messzeségbe nyúló szántóföldek. Furcsán mámorosnak éreztük magunkat aznap este. Különös érzés volt: mintha az egész világ a Bryce Hamilton diákjaié lett volna. A buli egy korszak lezárását jelentette számunkra, s ennélfogva vegyes érzésekkel indultunk neki az éjszakának. Várt ránk az érettségi és a jövő. Egy új élet küszöbén álltunk, ami bár kalandosnak ígérkezett, kénytelenek voltunk némi nosztalgiával gondolni mindarra, amit magunk mögött hagyunk majd. Hamarosan elkezdődik a főiskolás élet és az azzal járó függetlenség. A barátságokat nemsokára próbára teszi majd a távolság, és akadnak majd olyan kapcsolatok, melyek nem állják ki e próbát. Az éjszakai égbolt hatalmasabbnak látszott, mint máskor, a hold korongja kósza felhőfoszlányok között úszott. Útközben a szemem sarkából Xaviert vizslattam. Nagyon nyugodtnak tűnt a Chevy volánja mögött. Arca mentes volt minden aggodalomtól. Sétakocsikáztunk, s ő fél kézzel kormányzott. A szélvédőn beáradó holdvilág beragyogta az arcát. Felém fordult, szabályos vonásain árnyékok táncoltak. Mi jár a fejedben, bébi? kérdezte. Csak az, hogy mennyivel jobb vagyok én, mint egy cowboy ugrattam. Ne kísértsd a szerencsédet! mondta Xavier tettetett komolysággal. Én egy pengeélen táncoló cowboy vagyok. Elnevettem magam, nem igazán értettem, mire gondol. Ugyan megkérhettem volna, hogy magyarázza el, de úgyis csak az számított, hogy együtt vagyunk. És akkor mi van, ha nem értettem az alkalmi poént? Ettől csak még érdekesebb, ami köztünk van. Behajtottunk az elburjánzott, kanyargós kocsibejárón, és követtünk egy ütött-kopott furgont, tele végzős srácokkal, akik farkasfalkának hívták magukat. Nem voltam biztos benne, hogy ez mit jelenthet, mindenesetre mindannyian khakiszínű fejkendőt viseltek, a mellkasukra és az arcukra pedig fekete színű harci sávokat festettek. Mindegy, csak legyen valami ürügy, hogy megszabadulhassanak a felsőjüktől jegyezte meg viccelődve Xavier. A fiúk az autó platóján henyéltek, cigarettát adtak körbe, és éppen egy hordó tartalmát igyekeztek magukba dönteni. Amikor a furgon leparkolt, farkasüvöltést hallattak, leugráltak, és a ház felé vették az irányt. Az egyikük megállt hányni egyet a közeli bokornál. Amint kiürült a gyomra, felegyenesedett és továbbszaladt. Maga a ház híven tükrözte a Halloween hangulatát. Vén volt és zegzugos, teljes szélességében elnyúló verandája pedig bánatosan nyikorgott. Igencsak ráfért volna egy alapos festés. Az eredeti fehér máz
megrepedezett és mállott, alatta szürkés deszkázat kandikált ki, mely az egész helynek elhanyagolt hangulatot kölcsönzött. Austin bizonyára a lánybarátait hívta segítségül díszítőbrigádnak, mert a veranda töklámpások és világító rudak fényében fürdött, a felső emelet ablakai viszont így is sötétségbe burkolóztak. A civilizációnak egyéb nyomát nem lehetett látni a környéken. Ha voltak is szomszédok, túl messzire laktak ahhoz, hogy látni lehessen őket. Már értettem, hogy miért pont ezt a házat választották a buli helyszínéül. Itt olyan zajt csaphatunk, amilyet csak bírunk, senki sem fog hallani bennünket. A gondolat mindenesetre egy kis nyugtalansággal töltött el. Az egyetlen dolog, ami elválasztotta a házat az országúttól, egy jobb napokat is látott, omladozó kőkerítés volt. Körülbelül száz méterre onnan, ahol álltunk, az udvar közepén egy karóra húzott madárijesztőt láttam. A teste petyhüdten lógott, a feje hátborzongatóan félrebillent. Ez aztán kísérteties suttogtam, és közelebb húzódtam Xavierhez. Annyira igazinak látszik. Ne félj mondta, és határozottan átkarolt. Csak az olyan lányokat veszi üldözőbe, akik nem értékelik a barátjukat. Játékosan az oldalába könyököltem. Hát ez egyáltalán nem vicces! Mellesleg a csajok úgy gondolják, egészségesebb lenne, ha egy kicsit többet lennénk külön. Nos, ezzel nem értek egyet. Xavier még szorosabban tartott. Csak mert feltűnési viszketegséged van! Légy óvatos, szerintem hallja, amit mondasz A ház már tömve volt vendégekkel. Oly régóta állt üresen, hogy az áramot kikapcsolták, így az egész helyet lámpásokkal és gyertyákkal kellett megvilágítani. Balra egy széles lépcsősor emelkedett. Austin szülei valószínűleg már lemondtak a házról, mert minden kezdte átadni magát az enyészetnek, a lépcső elhasználódott és helyenként teljesen elkorhadt. Valaki minden egyes lépcsőfok szélére gyertyát rakott, és a lecseppenő viasz úgy gyűlt tócsákba a deszkákon, mint a cukormáz. A széles folyosóról üresen tátongó szobák nyíltak. Tudtam, hogy mostanra feltehetően részeg párocskák fészkelték be oda magukat, de a sötétség még így is nyugtalanító volt. Végigsétáltunk a folyosón, miközben változatos jelmezeket viselő fiatalok között kanyarogtunk. Egyesek apait anyait beleadtak a maskarájuk megkreálásába. Futólag vámpírfogakat, ördögszarvakat és rengeteg művért pillantottam meg. Egy magas, kaszásnak öltözött alak suhant el mellettünk, csuklyája teljesen eltakarta az arcát. Láttam Alice-t Csodaországból (a zombi verziót), Rongyos Ancsát (Raggedy Ann egy rongybaba, akit Johnny Gruelle amerikai író talált ki 1915-ben a kislányának, Marcellának. Egyik nap egy rongybabát vitt haza, melynek arcot rajzolt, majd a könyvespolcról levette James Whitcomb Riley kötetét, és két versének címét összevonva (The Raggedy Man és Little Orphan Annie) nevezte el a babát. A babáról könyvsorozatot írt gyerekeknek. ), Ollókezű Edwardot és egy Hannibal Lecter-szerű maszkot. Erősen szorítottam Xavier kezét. Nem akartam elrontani az éjszakáját, de én némileg felkavarónak éreztem az egészet. Úgy tűnt, mintha a rémtörténetek összes szereplője megelevenedett volna körülöttünk. Csak az állandó csevegés és nevetés tompította kissé a hátborzongató hangulatot. Valaki bekapcsolt egy
ipod dokkolót, és a házat hirtelen olyan hangos zene árasztotta el, hogy a poros csillár is beleremegett a fejünk felett. Átküzdöttük magunkat a tömegen, és Mollyt a lányokkal a megfakult tapétával borított társalgóba húzódva találtuk. Az előttük álló dohányzóasztal már tele volt feles poharakkal és félig kiürült vodkásüvegekkel. Molly tartotta magát az eredeti ötletéhez, és Giling Galangnak öltözött: zöld ruhájának szegélye rongyos volt, balerinacipőt viselt és tündérszárnyat. Ám a kiegészítőket gondosan megválogatta, és a Halloween hangulatához igazította. A csuklóján és a bokáján ezüstláncot hordott, arcát és testét pedig összemaszatolta művérrel. A mellkasából kiállt egy műanyag tőr. Még Xavier is le volt nyűgözve, szemöldökét elismerően vonta fel. Gót Giling Galang. Bevállalós vagy, Molls bókolt. Helyet foglaltunk a díványon Madison mellett, aki ígéretéhez híven Playboy-nyusziként jelent meg fekete fűzőben, bolyhos farokkal és fehér nyuszifülekkel. A szemfestéke már elkenődött, két hatalmas foltot rajzolva a szeme alatt. Felhajtott még egy italt, és a poharat diadalmasan az asztalra csapta. Ti ketten nagyon gázak vagytok hadarta egybefolyó szavakkal, miközben mellé préselődtünk. Ezek a leggagyibb jelmezek! Mi a baj velük? kérdezte Xavier olyan hangon, mint aki igazából csak udvariasságból teszi fel a kérdést, nem mintha a legcsekélyebb mértékben érdekelné a válasz. Te úgy nézel ki, mint Woody a Toy Storyból! felelte Madison, aki hirtelen képtelen volt elfojtani a vihogórohamát. Te pedig Beth, na, ne csináld már! Ennyi erővel öltözhettél volna a Charlie angyalaiból is valakinek. Semmi rémisztő nincs egyikőtökben sem. Éppenséggel a te jeimezed sem valami félelmetes kelt a védelmünkre Molly. Abban azért ne légy olyan biztos mondta Xavier. A mosolyomat a kezem mögé rejtettem. Xavier sosem csípte igazán Madisont. A csaj túl sokat ivott és dohányzott, és ha kellett, ha nem, mindig véleményt nyilvánított mindenről. Fogd be, Woody szólt közbe Madison vontatott hangon. Lehet, hogy néhány körre nem ártana leállni a felesekkel javasolta Xavier. Véletlenül nem kell rodeózni menned, vagy valamit szervezkedned? Xavier felugrott, megzavarta a válaszadásban a vízilabdacsapata megjelenése, akik egy közös, megszakítás nélküli harci üvöltéssel hozták a jelenlévők tudtára az érkezésüket. Hallottam, ahogy üdvözlik Xaviert a hallban. Csá, ember! Öcsém, mi ez a gönc? Beth vett rá, hogy ebben gyere? Micsoda papucs vagy már, ember! Az egyikük a hátára ugrott, mint egy csimpánz, és játékosan a földre kényszerítette.
Szállj le rólam! Jííí-haaa! Újabb nevető huhogások harsantak, majd barátságos dulakodás hangja hallatszott. Amikor Xavier előmászott, a farmerján kívül mindent lecibáltak róla. Haja, mely érkezésünkkor gondosan le volt simítva, most ziláltan állt. Rám nézett, és vállat vont, mintegy jelezve, hogy nem ő tehet az őrült barátai viselkedéséről, és belebújt egy fekete pólóba, amit az egyik srác dobott oda neki. Jól vagy, édes? kérdeztem, és védelmezőleg a haja felé nyúltam, hogy rendbe tegyem. Figyelmességem láttán egykét barátja felvonta a szemöldökét. Beth szólalt meg Xavier, és kezét a vállamra tette. Ne hívj így társaságban. Bocsi mondtam szégyenlősen. Xavier felnevetett. Gyere, szerezzünk valami piát. Miután Xavier felkapott egy üveg sört, nekem pedig egy üdítőt, kimentünk a hátsó tornácra, lehuppantunk egy puha pamlagra, amit valaki kivonszolt oda. Az ereszről rózsaszín - zöld szín összeállítású lámpások lógtak, lágy fénnyel árasztották el a kísérteties udvart. Azon túl a szántóföldek egészen a sűrű, fekete erdőség pereméig nyúltak. A benti bulizók lármás bohóckodásától eltekintve, az éj csendes és békés volt. A magas fűben egy rozsdás traktor árválkodott. Éppen azon tűnődtem, hogy az elénk táruló látvány éppoly festői szépségű, mintha egy elfeledett korból származó képet nézegetnénk, amikor is az egyik oldalsó ablakból egy csipkés fehérnemű repült ki és landolt a lábunknál. Igencsak elpirultam, amikor rájöttem, hogy odabent egy párocska nem feltétlenül mély, tartalmas beszélgetésben merült el. Gyorsan lesütöttem a szemem, és megpróbáltam magam elé képzelni, milyen lehetett a régi ház azokban az időkben, amikor a Knox család még nem engedte át az enyészetnek. Valószínűleg pazar hangulatú és gyönyörű lehetett hajdanán, amikor a leányokat még gardedám kísérte, a tánc pedig egy versenyzongorán előadott méltóságteljes keringőre zajlott, és köze nem volt ahhoz a vonagláshoz és lökdösődéshez, ami most folyt odabent. A társas összejövetelek minden bizonnyal elegánsak és szelídek lehettek ahhoz a pusztításhoz képest, amit ma éjjel készültek véghezvinni az öreg házon. Elképzeltem, ahogy ugyanezen a verandán egy frakkos férfi meghajol egy földig omló ruhát viselő hölgy előtt, bár az én képzeletemben a frissen csiszolt tornác régies oszlopai köré díszcserjék kapaszkodtak fel. Lelki szemeim előtt láttam a csillagos éjszakai égboltot, ahogy a kétszárnyú ajtó kinyílik, s a zene hangja kiszűrődik az estébe. Tiszta gáz ez a Halloween. Az irodalomórai csoportomból Ben Carter szakította félbe ábrándozásomat, amint lehuppant mellénk. Válaszolni akartam, de Xavier erős karja a vállam köré tekeredett, és igen nehezemre esett bármi másra koncentrálni. A szemem sarkából láttam, ahogy a kezét lazán a vállamon pihenteti. Jólesően nyugtáztam, hogy az eljegyzési gyűrűnket látom rajta annak a jele volt, hogy Xavier már foglalt, rajtam kívül senki másnak nincs hozzá joga. Meglehetősen oda nem illő látvány egy tizennyolc éves fiún, aki ennyire helyes és népszerű. Ha bárki először találkozna vele, és csak egy pillantást vetne tökéletes alakjára, hűvös, türkizkék szemére, elbűvölő mosolyára, a homlokába lógó dióbarna tincsére, azonnal tudná, hogy megkaphatna bárkit.
Egyszerűen csak azt feltételeznék, hogy olyan, akár bármely tizenéves fiú, szórakozik, s közben élvezi a fiatalságával és vonzó külsejével járó előnyöket. Csak akik igazán közel álltak hozzá, tudták, hogy Xavier teljesen hű hozzám. Ráadásul nemcsak lélegzetelállítóan jó pasi, de igazi vezéregyéniség, akire felnéznek, akit mindenki tisztel. Imádtam és csodáltam őt, de még mindig nem igazán tudtam elhinni, hogy csak az enyém. El sem mertem hinni, hogy ennyire szerencsés vagyok. Néha rám tört az aggodalom, hogy talán csak egy álom ő, s ha nem figyelek rá minden idegszálammal, akkor eltűnik. De még mindig itt ült mellettem, szilárdan és biztosan. Ő válaszolt Bennek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy én egy kissé elkalandoztam. Nyugi, Carter, ez csak egy buli mondta nevetve. Hol a jelmezed? kérdeztem, visszazökkenve a valóságba. Én aztán be nem öltözöm közölte Ben cinikusan. Ben az a fajta srác volt, aki mindent idétlennek és rangján alulinak érzett. Gőgös felsőbbrendűségét pusztán úgy sikerült megőriznie, ha nem vett részt semmiben. Ugyanakkor mindig, mindenhol megjelent, hogy le ne maradjon semmiről. Istenem, annyira szánalmasak. A csipkés alsónemű láttán arca undorra torzult. Remélem, soha senkibe sem fogok annyira belezúgni, hogy egy traktorban legyek kapható egy numerára. A traktorban nem vagyok biztos húztam de fogadjunk, hogy egy nap majd szerelmes leszel, és képtelen leszel tenni ellene bármit is. Ki van zárva. Ben kinyújtózott, a kezét összekulcsolta a feje fölött, és behunyta a szemét. Én ahhoz túlságosan keserű és fáradt vagyok. Megpróbálhatlak összehozni az egyik barátnőmmel ajánlottam. Tetszett a párkeresés gondolata, és igencsak bíztam a képességeimben. Abbyhez mit szólnál? Szingli, gyönyörű és nem túl akaratos. Édes istenem, csak azt ne felelte Ben. A történelem legrosszabb párosa lennénk. Már megbocsáss! Bosszantó volt, hogy Ben mennyire nem bízott a képességeimben. Meg van bocsátva horkantotta Ben. A döntésem végleges. Engem nem fogsz összeboronálni egy gin-tonikkal feltöltött, tűsarkús lotyóval. Kábé annyi mondanivalónk lenne egymásnak, hogy Agyő! Jó tudni, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a barátaimról feleltem mogorván. Rólam is ezt gondolod? Nem, de te más vagy. S mennyiben? Furcsa vagy. Dehogy vagyok! kiáltottam. Ugyan mi bennem olyan furcsa? Xavier, szerinted is furcsa vagyok? Higgadj le, bébi mondta Xavier, s csillogó tekintete elárulta, hogy jól szórakozik. Biztos vagyok benne, hogy Carter a furcsát a lehető leghízelgőbb értelemben gondolja. Hát te is furcsa vagy vágtam vissza Bennek, miközben rájöttem, mennyire sértődött a hangom. Kuncogni kezdett, majd lehajtotta a maradék sörét. Bagoly mondja verébnek.
Odabentről rekedt hangokra lettünk figyelmesek. A szúnyoghálós ajtó kivágódott, és néhány fiú jelent meg a teraszon. Hihetetlen, tűnődtem, mennyire hasonlítanak egy rakás oroszlánkölyökhöz, amint lökdösődve átbukfenceznek egymáson. Xavier szelíd nemtetszéssel rázta meg a fejét, ahogy felénk botorkáltak. Felismertem köztük Wesley és Lawson arcát. Könnyen kiszúrta őket az ember; Wesleynek sima, sötét haja és mélyen ülő szeme volt, Lawsonnak pedig világosszőke kefehaja és álmos, kék szeme. Fakókék, jegyeztem meg, nem csillogó, mint Xavier ragyogó tekintete. Egyik fiú sem viselt inget, harci festéssel mázolták ki magukat. Kurta biccentéssel vették tudomásul a jelenlétemet, nekem pedig futólag eszembe jutottak azok az idők, amikor a férfiak egy hölgy jelenlétében összecsapták a bokájukat, és meghajoltak. Egy mosollyal nyugtáztam a köszöntésüket. Egyszerűen képtelen voltam rávenni magam, hogy mizu -val válaszoljak, ahogy a barátaim attól úgy éreztem magam, mintha Molly kedvenc MTV-s videóiba csöppennék, amelyekben a csuklyában keménykedő ripacsok a cimbikről rappelnek meg a fuxról. Gyerünk, Woods szóltak a fiúk. Indulunk a tóhoz. Xavier felsóhajtott. Kezdődik. Ismered a szabályokat vetette oda Wesley. Az utolsó nudizik. Istenem, ezek tényleg felfedezték az intellektuális ösztönzés csúcsát motyogta Ben. Xavier vonakodva feltápászkodott, én pedig meglepetten bámultam rá. Ugye, nem akarsz menni? kérdeztem. A verseny egy Bryce-os hagyomány. Felnevetett. Akárhol is vagyunk, minden évben sort kerítünk rá. De ne izgulj, én sosem veszítek. Abban ne légy olyan biztos kukorékolta Lawson, miközben leugrott a verandáról, és nekiiramodott az erdő felé a birtok hátsó részén. A korán startolás előnye! A többi fiú nyomban utánaeredt, futás közben jó nagyokat löktek egymáson. Átgázoltak az elburjánzott cserjéken, s pánikba esett csordaként rohantak a nyílt terep felé. Amint eltűntek szem elöl, magára hagytam Bent a filozófiai merengésével, és bementem, hogy megkeressem Mollyt. A lányokkal immár arrébb vonultak, és titokzatos kis csoportba verődtek a lépcső aljánál. Abigail egy túlméretezett papírtáskát szorongatott a hóna alatt, s valamennyien nagyon komolynak látszottak. Beth! Molly megragadta a karomat, amikor meglátott. Örülök, hogy itt vagy. Mindjárt kezdünk. Mit kezdtek mindjárt? tudakoltam kíváncsian. A szeánszot, természetesen. Magamban felnyögtem. Ezek szerint nem felejtették el. Abban reménykedtem, hogy a lányok letesznek a tervükről, amint elkezdődik a mulatság. Ugye, csajok, ezt most nem mondjátok komolyan? kérdeztem, de ők őszinte értetlenséggel bámultak rám. Mással próbálkoztam. Figyelj, Abby, Hank Hunt odakint ücsörög hátul. Látszott rajta, hogy jól jönne neki a társaság.
Abigail alsós kora óta odáig volt Hank Huntért, és be nem állt a szája róla egész évben. De ma este még ezzel sem lehetett eltéríteni a szándékától. Kit izgat? vetette oda. Ez most nagyságrendekkel fontosabb; keressünk egy üres szobát. Nem mondtam határozottan, és megráztam a fejem. Ne csináljátok már, tényleg nem tudunk semmi mással foglalkozni? De hát Halloween van mondta Hallie, lebiggyesztve az ajkát, mint egy kisgyerek. Beszélnünk kell a szellemekkel. Hagyjátok békén a halottakat! csattantam fel. Nem akartok inkább almát halászni, vagy mit tudom én? Ne légy már ilyen buli gyilkos mondta Savannah. Elindult, és elkezdett maga után vonszolni a lépcsőn felfelé. A többiek is buzgón követtek. Ugyan mi sülhet el balul? Ez most egy költői kérdés? mondtam, és elhúzódtam. Mi nem sülhet el balul? De te nem hiszel a szellemekben, nem igaz, Beth? kérdezte Madison. Csak szórakozni akarunk egy kicsit. Szerintem csak nem kéne ezzel szórakoznunk feleltem nagyot sóhajtva. Jó, akkor te ne gyere csattant fel Hallie. Maradj idelent egyedül, és várjad Xaviert, mint mindig. Amúgy is tudtuk, hogy bedobod a törülközőt. Nélküled is jól megleszünk. Olyan pillantást meresztett rám, mint egy árulóra, a többiek pedig támogatólag bólogattak. Nem tudtam lebeszélni őket a tervükről, hiába leselkedett veszély rájuk. Hogy magyaráznád el egy gyereknek, hogy ne játsszon a tűzzel, ha még soha nem égette meg magát? Bárcsak itt lett volna Gábriel. Neki volt tekintélye, azonnal tudta volna, mit mondjon, hogy meggondolják magukat. Hatással volt az emberekre. Én meg nem voltam egyéb, mint ünneprontó. Tisztában voltam azzal, hogy nem áll hatalmamban megállítani őket, de nem hagyhattam, hogy nélkülem csinálják. Ha bármi történik, legalább ott leszek, hogy szembenézzek azzal, amivel odaát találkoznak. Mindannyian felfelé igyekeztek a lépcsőn, egymásba kapaszkodva, izgatottan sugdolózva. Csajok szóltam utánuk. Várjatok meg én is jövök. ODAFENT A HÁZ DOHOS, ÁPORODOTT szagot árasztott. A lépcsőfordulóban a csíkos, elefántcsontszínű tapéta nagy darabokban hámlott a nyirkosságtól. Bár odalentről felhallatszott a buli zaja, a második emeleten olyan természetfeletti csend uralkodott, mintha máris valami paranormális jelenség készülődne. A lányok odáig voltak a gyönyörűségtől. Ez a hely maga a tökély áradozott Hallie.