Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A
2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil Fischerrel 8. oldal: Forrásjegyzék 2
Bevezetés Az idei pályázati téma megválasztása nem volt nehéz, hiszen tudtam, hogy ismét az inkább irodalmi jellegű témát fogom választani. Szeretném ismét csak megismertetni az olvasót, egy híres tudós, ezúttal Emil Fischer életével és a kémiában betöltött szerepével, egy könnyed olvasmányon keresztül. Először is szeretném megismertetni az olvasót Emil Fischer munkásságával, hogy az utána következő írásom, minél érthetőbb és élvezhetőbb legyen mind a kémiarajongók, s mind a kémia iránt abszolút nem érdeklődők számára is. Kellemes szórakozást! 3
Emil Fischer élete és munkássága Emil Fischer 1852. október 9-én született Euskirchenben, Németországban. Tanulmányait Bonnban és Strasbourgban végezte, 1874-ben doktorált. 1881-ben a purinokkal kezdett el foglalkozni. Meghatározta a húgysav, a xantin, a koffein, a teobromin és más rokon vegyületek összetételét és szerkezetét. 2 évvel később, 1883-ban a cukrokkal kezdett el foglalkozni, meghatározta sok cukor molekulaszerkezetét, és még számos fontos eredményt ért el ezen a téren 1892-ben a Berlini Egyetem kémiaprofesszora lett, és ez idő alatt sok kitűnő növendéket adott ki keze alól, többek közt a később híres magyar kémikust, Zemplén Gézát is. Ezek mellett a fehérjék kémiájához is nagyban hozzájárult. 1902-ben, Nobel-díjban részesült, a cukrok és a purinszármazékok vizsgálatáért. 1919. július 15-én halt meg Berlinben. 4
Beszélgetés Emil Fischerrel Boldog voltam, mikor végre magam dönthettem el, milyen témában szeretnék cikket írni. A Die Zeitung riportereként, úgy gondoltam egy neves német tudóst fogok riporteralanynak választani. Emil Fischert mindig is meg akartam ismerni. Vonzott az a titokzatosság, ami körülvette, hiszen eddig még csak tudományos munkáival voltak teli a lapok. De ez a riport most más lesz. Egy sokkal személyesebb beszélgetés, amire mindig is vágyik egy tudásra szomjas újságíró. 1902. egy gyönyörű szép őszi napjára tettem várva várt találkánkat. Würzburg utcáit szegélyező fák csupasz ágai emlékeztettek csak az idő múlására. Az egész vidéket beborító színes levelek sokasága duruzsoló méhekként ropogtak a kocsi kerekei alatt. Miután a kocsi letett a megfelelő helyen, gyermeki félelemmel közelítettem meg Emil Fischer takaros faházát. A fejemben kérdések sokasága kezdett el cikázni, majd elértem a ház kapuját. Mivel nyitva volt, be is mentem, de az ajtóhoz menet megpillantottam valamit a földön. Egy levél volt az. Megnéztem a címzettet, majd felkaptam és eltettem. Túl izgatott voltam, hogy most azzal foglalkozzak, majd odaadom neki, gondoltam magamban. Sóhajtottam egy nagyot, majd bekopogtattam. Talán percekbe is telt, mire kinyílt az ajtó. Egy magas, ősz hajú, nagy szakállas férfi állt velem szemben. -Jó napot kívánok! mondtam halkan, majd viszonozta azt és kedvesen intett, hogy nyugodtan fáradjak be. Gyorsan levetkőztem, majd megfordultam, bemutatkoztam, miközben erős kézrázással pecsételtük meg az iménti kissé nőies üdvözlést. Beljebb mentem, ahol bepillantást nyertem az igazi Emil Fischer birodalomba. Az egész házból csak úgy áradt a meleg hangulat. A konyaksárga falak, a gyönyörű padló, és növények sokasága mind-mind elkápráztattak, és arról árulkodtak, hogy tulajdonosa nagyon odafigyel, hogy jó környezetben éljen. -Gyönyörű helyen lakik Mr. Fischer jegyeztem meg ámulatomat kifejezve. -Köszönöm, szeretem ha ízléses a környezetem - válaszolta szerényen, majd mindketten leültünk egymással szemben. 5
-Mielőtt kérdésekkel árasztana el, megkínálhatom esetleg egy csésze teával?- kérdezte szelíd mosollyal az arcán. -Köszönöm, szívesen elfogadom válaszoltam neki, fürkésző pillantásokat vetve rá. Ekkor alkalmam volt, közelebbről is szemügyre venni. Első ránézésre is remekül nézett ki, korából is letagadhatott volna vagy tíz évet. Fekete, kimonó szerű ruhája, nagy kerek okuláréja nagypapás benyomást keltett, főleg, hogy teakészítés közben láttam így. Nem is húztam tovább az időt, elkezdtem. -Nem szeretném sokáig rabolni az idejét Mr. Fischer, úgy hogyha nem bánja el is kezdeném. -Felnézett a teáskanna gőzétől párás szemüvegén át, és csak ennyit mondott: -Én készen állok! -Rendben. Szóval, hogy is kezdjem, örülnék, ha mesélne nekem egy-két szót a gyerekkoráról. -Ne is mondja, milyen rég volt láttam, ahogy képzeletben éveket visszarepült időben, és mesélni kezdett. -Édesapám sikeres üzletember volt, és engem is mindig hasonló pályára szánt. 3 évig magántanításban részesültem, később pedig 2-2 évet töltöttem más iskolákban. Végül 1869-ben tettem le vizsgáimat, ha jól emlékszem kitűnő eredménnyel. Édesapám elvárásaival ellentétben engem mindig is a tudomány területe vonzott. Leginkább a fizika. Apukám mégis rám erőltette az üzleti pályát, de egy sikertelen próbálkozásom után, mégis inkább elküldött Bonnba, ahol elvárásommal ellentétben kémiát tanultam. Azt hiszem ez volt élete legjobb döntése.- fejezte be, óriási mosollyal az arcán, majd óvatosan odalépkedett a dohányzóasztalhoz, a két teáscsészét pincér módjára tenyerén egyensúlyozva. -Gondolom eleinte nem vette komolyan a kémiát folytattam tovább, majd elvettem a csészét és belekortyoltam. Én igazán nagy teakritikus voltam, de erre azt kellett mondanom, hogy tényleg ízletes volt. -Jól gondolja, makacsul a fizikáért voltam még mindig oda. De aztán bekövetkezett a nagy változás az életemben. Unokatestvérem Otto, nagy viták árán meggyőzött, hogy menjek el vele Strasbourgba. Ott folytattam a tanulást és végül is ekkor határoztam el, hogy a jövőben kémiával szeretnék komolyan foglalkozni. -Volt valaki, aki támogatta? érdeklődtem tovább. -Mint említettem az unokatestvérem volt az egyik, de másik barátom, és egyben példaképem Adolf von Baeyer volt az az ember, akinek köszönhetem pályafutásom kezdetét. Egy pillanatig csend honolt, majd kutatni kezdtem a fejemben lévő kérdések közt. Találtam is egyet. -Úgy hallottam, nemrég sikerült kidolgoznia egy elméletet, ábrázolással kapcsolatban, kicsit bővebben mesélne nekem erről? Felhúzta ráncos homlokát, így kissé mókás formát vett fel az arca. Szám sarkában apró, szinte észrevétlen mosoly jelent meg. -Ugyebár 1881-ben kezdtem el komolyabb kutatásaimat. Bebizonyítottam, hogy a 6
xantin a koffein, a teobromin, és még néhány rokon vegyület mind nitrogéntartalmú bázisszármazék, amit purinnak hívunk. Két évre rá, a cukorcsoportot vettem figyelembe. Sikeresen meghatároztam a fruktóz, glüköz, meg sok más cukor szerkezetét. Nemrégiben pedig a fehérjékkel való munkám során fejlesztettem ki egy ábrázolásmódot, aminek segítségével egy 3 dimenziós molekulát 2 dimenzióban is meg tudunk jeleníteni. Szinte minden szavát ittam, mint valami kíváncsi kisfiú, és tudtam, hogy már nem sok kérdés lapul a tarsolyomban. -Egy ilyen elfoglalt embernek, mint maga, jut ideje arra, hogy kikapcsolódjon? -Oh, sokan hiszik úgy, hogy nem tudom elengedni magam, meg hasonlók. Pedig nem így van. Imádom a növényeket, de gondolom ez magának is feltűnt. Szeretek kirándulni a Fekete Erdőben, és élvezni a természet szépségeit. De a gyermekeimmel töltött idő is aranyat ér számomra. felelte majd odanyúlt a kancsóért, hogy még egy csészével töltsön magunknak. -Már csak egyetlen egyszerű kérdésem van: Mi volt élte legjobb élménye, és legnagyobb csalódása? Éreztem, hogy megfogtam. Gondolkozni kezdett, majd elkezdte. - A legnagyobb csalódás igazából a feleségem halála volt. Igazi nő volt, és egyben jó anya. Soha nem fogom elfelejteni a napot mikor elvesztettem. Láttam kis könnycseppeket megcsillanni szemében, ámbár a férfi büszkesége erősebb volt, és mintha elesegette volna a fájó gondolatokat és folytatta: -Úgy érzem, még nem értem el ahhoz, az állomáshoz az életemben, amire azt mondhatom, hogy életem legboldogabb pillanata volt. Erre még várok sajnos, de úgy érzem már nem kell sokáig! Mélyen szemébe néztem, majd megköszöntem ezt a kellemes beszélgetést. Magamban elbúcsúztam a kellemes kis házikótól, majd épp indultam volna, mikor eszembe jutott a levél, amit az udvarban találtam. -Jaj, ezt majdnem elfelejtettem.- elővettem a levelet, de mielőtt még átadtam volna, kicsit illetlen módon rendesen szemügyre vettem. Nem egy átlagos boríték volt. Díszes volt, de nem ízléstelen, nagyon is szép. Aztán hirtelen megpillantottam a feladót, és egyből tudtam mi okból érkezett a különös levél. Az ember csak egy okból kap erről a helyről levelet. Aztán átnyújtottam az igazi címzettnek. Emil Fischer pillantása végigfutott a lényegen, majd rám nézett, én meg rá. Kezei remegni kezdtek, miközben próbálta kibontani azt. Úgy éreztem, mennem kell. -Köszönöm kedvességét, és úgy gondolom most eljött az a bizonyos nap, mikor átélheti élete nagy pillanatát - mondtam neki mosolyogva, majd lassacskán elindultam az utamon visszafele, a sok zörgő falevél közt, és boldog voltam. Boldog, és elégedett, hiszen nem csak egy egyszerű kémikussal töltöttem el nemrég egy kellemes órát, hanem, már egy Nobel-díjas kémikus gondolatait is a kezemben lévő kis jegyzetfüzetben tarthattam. 7
Forrásjegyzék http://nobelprize.org/nobel_prizes/chemistry/laureates/1902/fischer -bio.html http://en.wikipedia.org/wiki/hermann_emil_fischer http://hu.wikipedia.org/wiki/hermann_emil_fischer http://hu.wikipedia.org/wiki/fischer-projekci%c3%b3 8