Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu KECSKEMÉTET IS ELÉRTE AZ INFLUENZAJÁRVÁNY 2019. január 28., XXX/5. Egyre többen jelentkeznek az orvosoknál influenzaszerű tünetekkel. Az elmúlt másfél, két hétben mintegy másfélszeresére nőtt meg a betegek száma, pedig még csak a járvány elején vagyunk. Köhögéssel, torokfájással, lázzal és izomfájással keresik fel egyre többen a háziorvosokat. Körülbelül másfél, 2 hete léptük át az influenzajárvány küszöbét. Bár még csak két hete léptük át a járvány küszöbét, mégis ilyen rövid idő alatt a szokásos betegforgalom a másfélszeresére nőtt. A panaszosok túlnyomó többségének felső légúti tünetei vannak. Ma már nem tekinthető annyira súlyosnak, ugyanakkor tiszteletben kell azt tartanunk, hogy a szövődmények azért még most is végzetesek lehetnek. Azt viszont nagyon nehéz kiszámítani, hogy kinél jelenik meg ez a szövődmény. Úgy gondolom, csak azzal fogjuk tudni ezt kivédeni, ha valaki érzi azt, hogy állapota nem javul, rosszabbodik, akkor igenis éljen a lehetőségével és keresse fel háziorvosát hangsúlyozta dr. Gaszner András, háziorvos. Az orvos azt is kiemelte, hogy, ha már valaki meg is gyógyult, a köhögés akár 6-7 hétig is eltarthat. Az a legfontosabb, ha nem javul a beteg úgy, ahogy kellene, azonnal keresse fel panaszaival az orvosát. Forrás: hiros.hu
2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. január 28. UTAZÁS KIÁLLÍTÁS 2019. március 1-2. (péntek-szombat) Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ (Kecskemét, Deák F. tér 1.) A kiállítás 9-18 óráig tart nyitva. Ünnepélyes megnyitó: 2019. március 1., péntek 10 óra A kiállítást megnyitja: Dr. Szeberényi Gyula Tamás, KMJV alpolgármestere Díszvendég: Mátra Jövője Turisztikai Egyesület A BELÉPÉS DÍJTALAN! Utazással kapcsolatos játékok, nyeremények, kedvezmények. http://www.countypress.hu/weboldal/tourex Székely Zsolt 06-30/983-6222 CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ A ZÖLD MADÁR Nagyterem 6 éven felülieknek ajánlott. január 29. kedd 14:00 február 1. péntek 14:00 A RÚT KISKACSA Nagyterem február 3. vasárnap 10:30 KUKUCS! Kisterem Első színházi élmény 4 éven aluliaknak. február 3. vasárnap 09:30 és 11:00 EDDMEGLEVES Kisterem Óvodásoknak ajánott. február 9. szombat 16:00 február 11. hétfő 10:00 február 13. szerda 10:00 február 14. csütörtök 10:00 február 15. péntek 10:00 BABARÓKA Nagyterem Óvodásoknak ajánott. február 9. szombat 17:00 február 11. hétfő 10:00 február 12. kedd 10:00 február 13. szerda 10:00 február 14. csütörtök 14:00 február 15. péntek 10:00 február 17. vasárnap 10:30 Kecskemét, Budai u. 15. www.ciroka.hu 76/482-217 KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: https://www.kmk.hu/ GYERMEK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig, szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház A (új) épület földszinti ambulancia, a gyermek pulmonológiai rendelő helyiség (0327 szoba) Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 06 76 516 904 FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 984 FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00 Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: 06 76 514 0394 PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: 06 76 507 992 HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT február 1., péntek 18 óra Könyvek vagy kütyük - Berg Judit előadása az olvasóvá nevelésről február 12., kedd 19 óra Vallomás a szerelemről - Müller Péter előadása február 15., péntek 19 óra Valóra vált álmok St. Martin és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közös lemezbemutató koncertje Vezényel: Gerhát László NAGYSZÍNHÁZ TRAVIATA Táncszínházi előadás Előadják a Kecskemét City Balett táncművészei január 29. 17:00 Latinovits Z. b. január 30. 17:00 Bajor G. b. január 31. 17:00 Petőfi S. b. február 6. 19:00 Latabár K. b. február 9. 19:00 Radó V. b. NYARALÁS február 5. 19:00 Gózon Gy. b. február 10. 15:00 Vízváry M. b. BALFÁCÁNT VACSORÁRA! február 1. 19:00 Németh L. b. február 2. 19:00 Fekete T. b. február 3. 15:00 Bérletszünet február 3. 19:00 Jászai M. b. február 8. 19:00 Bessenyei Gy. b. A BESZÉLŐ KÖNTÖS február 7. 17:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A KÉPZELT BETEG január 31. 19:00 A KIRÁLY BESZÉDE február 7. 19:00 Január 31. csütörtök 17.00 óra UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Brazília Soltész Béla PhD szociológus GYERMEKVILÁG (Információ: 76/500-567) Január 31. csütörtök 10.15 és 11.00 óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak Jelentkezés: 76/500-550 vagy www.bacstudastar.hu. Február 2. szombat 11.00 óra Mikor lesz itt a tavasz? Macis versek, mesék, történetek TINIVILÁG (Információ: 76/500-560) Január 31. 17.00 óra KÖNYVTÁRI JEDI AKADÉMIA ZENEI SZOLGÁLTATÁS 120 éve született Francis Poulenc zeneszerző TEREMBÉRLETI LEHETŐSÉG (Információ: 76/500-558) Szakmai konferenciák, fórumok, művészeti előadások, kiállítások, tanfolyamok, továbbképzések rendezésére a 180 férőhelyes, légkondicionált, korszerűen felszerelt nagytermünk, valamint 25-35 férőhelyes kistermünk bérbe vehető. KÖTÉSZETI SZOLGÁLTATÁSOK (Információ: 76/502-099) Szakdolgozat- és könyvkötés, folyóirat másolatának bekötése születésnapra, díszdobozkészítés, laminálás, spirálfűzés. Egyedi kérések teljesítése. Kecskemét, Piaristák tere 8. www.bacstudastar.hu 76/500-560 VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút január 28. hétfő 08:00-18:00 január 29. kedd 08:00-16:00 január 30. szerda 08:00-14:00 január 31. csüt.08:00-18:00 február 1. péntek 08:00-13:00 február 4. hétfő 08:00-18:00 február 5. kedd 08:00-16:00 február 6. szerda 08:00-14:00 Kecskemét Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út január 29. kedd 11:00-15:00 Széchenyi I. SZKI Kecskemét, Nyíri út 32. február 4. hétfő 10:00-12:00 www.veradas.hu Kecskemét, Deák F. tér 1. www.hirosagora.hu IFJÚSÁGI OTTHON Február 1. péntek 17 órakor LÉLEKSZIRTEKEN - Gombai Hanna kiállítása megnyitója A kiállítást megnyitja: Szikora Imre képzőművész A kiállítás díjtalanul megtekinthető február 19-ig hétköznapokon 9-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében. Február 2. szombat 9.30 és 11 órakor BÓBITA zenés családi játszóház "BÚJJ, BÚJJ MEDVE" Ajánlott életkor: 1-3 éveseknek Bérlet ára: 2400 Ft (3 választott foglalkozásra) vagy alkalmi belépőjegy: 1000 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére) Kecskemét, Kossuth tér 4. www.hirosagora.hu RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ BAAL A színművet, a legenda szerint, az ifjú Brecht négy nap alatt, fogadásból vetette papírra, és aztán csiszolgatta, tökéletesítette egy életen át. Éppen ezért a Baal minden egyes előadása, színrevitele komoly bátorságot igényel az alkotók részéről... 18 éven felülieknek! január 30. 19:00 február 6. 19:00 AZ ÜGYNÖK HALÁLA január 29. 19:00 február 5. 19:00 február 8. 19:00 Zártkörű február 9. 19:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170 www.kecskemetikatona.hu
www.keszin.hu 3 MIÉRT OLYAN FONTOS A FUTÓMŰ BEÁLLÍTÁSA? Ugyan még a havat tapossuk, a tavasz már igencsak a nyakunkon van. Márciusban pedig ismét előkerülnek a nyári gumik és rohanunk a gumishoz vagy az autószervizbe. A kerék megbolygatásával egyértelmű, hogy együtt jár a futómű beállítása. Az azonban még keveseknek jut eszébe, hogy a futóművet az évi kettőnél többször érdemes ellenőriztetni, beállítani. Szolgáltatók Sajnos a magyar utakat ismerve az a tapasztalat, hogy minden egyes szerviz alkalmával ellenőriztetni kellene a futómű beállításait. Nem elég ősszel, meg tavasszal. Az eddigi szlogen, hogy elég a kerékcserénél, sajnos már nem érvényes - hívja fel a figyelmet Faragó Gyula a Faragó Bosch Car Autószerviz tulajdonosa. A szakértő tapasztalata szerint a 20.000 km-es szervizciklus alkalmával, ami átlagosan az autó olajcseréjének időtartama, az autók 60%-ának újra kell állítani a futóművét. A legnagyobb probléma a szakember szerint, hogy vezetés közben mindenki megszokja a saját autóját, így észre sem veszi, hogy elállítódik a futómű. Ösztönösen ellenkormányoz például a jobb oldali húzásnak. Sokszor akkor derül ki, hogy baj van, amikor más vezeti az autót és neki azonnal feltűnik. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy rosszul áll a futómű és nem tud róla a vezető. Többször előfordult már, hogy beállítottuk és visszahívott az ügyfél: érzi a változást, hogy mennyivel jobb vezetni az autóját. Nem véletlenül, hiszen sok múlik a jó beállításon - meséli Faragó Gyula. No de laikusként mire figyeljünk? Honnan tudhatjuk, hogy baj van a futóművel? A szakértő szerint több jel is egyértelműen utal az elállítódott futóműre: az autó valamelyik irányba húz, a gumik egyenetlenül kopnak, 2000 km alatt már látható kopás van a gumikon, kopog az autó futóműve, nincs középállásban a kormánykerék, kormányzási nehézségeket tapasztalunk. Továbbá egy patkázás alkalmával vagy járdaszegélynek való ütközésnél is könnyen elállítódhat. Ha ezeket tapasztaljuk, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni és ellenőriztetni. Régen, a Zsigulik, Trabantok idejében elég volt csak olajat cserélni és ment az autó. Ma már ez nem igaz. Akkoriban a futóművek is egyszerűbbek voltak, a mai autók úgynevezett nagy szabadságfokú, multi league futóművekkel rendelkeznek. Bonyolultak, sok lengőkar támasztja alá őket. Éppen ezért a technológia is fejlődött, hogy a lehető legpontosabban tudjuk ezeket a bonyolult rendszereket beállítani. A hagyományos technológiával csak saccolni lehet, de pontosan beállítani nem igen - figyelmeztet Faragó Gyula. A szakértő tájékoztatása szerint már olyan technológia is elérhető, amellyel az autógyárak is dolgoznak. Az új gép nem csak a kerékösszetartást és a futómű geometriáját tudja mérni, hanem a karosszériát is. A kasznihoz viszonyítva mondja meg, hogy melyik irányba áll az első vagy a hátsó futómű és a hajtószög elállítódását is megmutatja. Ezzel a legújabb futóműbeállító géppel a karambolos, már kilakatolt autóknál az alvázgeometria meghatározásával nem egyszer fényt derítettünk arra, hogy a tökéletes futómű mellett a karosszéria nem áll jól a hossztengely szerint és ezért nem lehet jól irányítani az autót. A futómű gyors ellenőrző sok mindent megmutat, amit otthon ha hozzáértő is az ember, de ilyen műszerek nélkül nem tud megtalálni. Mi már szigorúan mindenkinek, aki csak hozzánk jön műszaki vizsgára, ellenőrizzük a futóművét az új technológiával, hiszen sok múlik rajta és ez nem több, mint 5 perc - fejti ki Faragó Gyula. A tavaszi kiadások közé sokszor az új gumiabroncsokat is bele kell kalkulálni, ami nem kis összeg. Éppen ezért ajánlott figyelni az autót, hiszen az elállítódott futómű jobban koptatja a gumikat, vészfékezés esetén biztonságosabban tudunk megállni, illetve érdemes megbízható szakember és szakbolt segítségét kérni a gumiabroncsok vásárlásánál a minél hosszabb időtartam érdekében. Vágsélei Csilla Sára
4 2019. január 28. INGATLAN KEREKEGYHÁZA központjában 1540 nm telken 2 generációs 114 nm, 5 szobás családi ház eladó. I.ár: 18,9 MFt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT, Kisfáiban aszfaltúttól 1,5 km-re 2 szoba 65 nm tanya, garázzsal, 1,5 ha erdővel eladó. I.ár: 7,5 MFt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT Batthyány utcában, liftes társasházban 53 nm, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. I.ár: 22,6 MFt +36 30 197 6543 VÁROSFÖLD után, 5486 nm bekerített területen, 50 nm tanya kedvező áron eladó. I.ár: 5,9 MFt +36 30 197 6543 LAJOSMIZSE belvárosában 1023 nm telken, 120 nm, 5 szobás, pincés, felújítandó családi ház eladó. I.ár: 20,3 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT, Muszáj városrészben 267 nm önálló telken, nappali+3 szobás felújított, szigetelt családi ház eladó. I.ár: 21,9 MFt +36 30/576-9476 KECSKEMÉTEN a Villanegyed közelében, 48 nm felújított, földszinti lakás eladó. I.ár: 16,5 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT, Petőfi S. utcában 35 nm, 2. em-i erkélyes lakás eladó. I.ár: 15,9 MFt +36 30 576 9476 KECSKEMÉT kertvárosi részén, 5. autóút közelében 85 nm, szigetelt, alápincézett jó állapotú családi ház eladó. I.ár: 21,9 MFt +36 30 576 4203 KECSKEMÉT Katona J. utcában 35+45 nm felújított, belső udvarban található önálló ház eladó. I.ár: 25,3 MFt +36 30 576 9476 INGATLAN FÜLÖPSZÁLLÁSON 2 szobás családi ház eladó! Érdeklődni: 06/30-453-8295 KADAFALVA városhoz közeli részén 1500 nm-es bekereített építési telek eladó, családiházas környezetben, 13,8MFt közvetlenül az eladótól. +36 20 263 8598 TISZAALPÁRON vendéglátó egység hosszú távra kiadó vagy eladó. Tel.: +36 70 637 3736 ÉPÍTKEZŐK, lakásfelújítók, lakberendezők figyelem! Párkányok, konyha- és fürdőszoba pultok, falburkolatok különleges anyagokból, Tecnistone, Neolith, mészkő, gránit. Érdeklődni 30/9437-380-as telefonszámon. SZÉCHENYIVÁROSI teljesen felújított 1 szobás 3.em.-i lakás 15,5 MFt 209253-248 KECSKEMÉTTŐL Kiskunfélegyháza irányában mindöszsze 10km -re (6 perc autóútra), közvetlenül az E5 gyorsforgalmi út mellett az Aranyhegyi Csárdánál ELADÓ 7.725m2 alapterületű, bekeríthető felépítményes ingatlan - volt benzinkút, fejlesztési terület! Az ingatlan közművesített, tehermentes, hitel- és lízingképes, pályázatképes és természetesen számlaképes is! Bővebb infó és érdeklődni: https://ingatlan.com/28270310 CSERKESZŐLŐN gyógyfürdő mellett jó állapotú családi ház eladó. Tel.: +36 30 182 5195 KIADÓ BELVÁROSI egy szoba összkomfortos lakás kiadó. 65.000Ft/hó+rezsi. Két hónap kaució szükséges +36 20 934 4789 KECSKEMÉTEN Táncsics Mihály utca 14 szám alatti zárt udvarban garázs kiadó. +36 20 40 46 423 VÁROSKÖZPONTBAN, Kápolna utcán garázs -akár raktárnak is kiadó. 15.000Ft/hó. +36 30 572 4038 KÓRHÁZ melletti 1 szobás 4.em.-i bútorozatlan lakás hosszan kiadó 65.000,-Ft/hó 20/9253-248 SZÉCHENYIVÁROSBAN fűtés korszerűsített 1 szobás lakás kiadó. 60.000 Ft+1 hónap kaució. +36 30/283-0352
www.keszin.hu 5 ADÁS-VÉTEL MINDENFÉLE gépjárművet megvásárolok (tehergépkocsit is forgalomból kivonással). 25 Ft/kg. +36 70 385 0002 MORA klasszik, alig használt gáztűzhely eladó. Iá:40.000Ft, Érd: 0630 8685 922 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/624-5475 KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, CD-ket, kazettákat, retro dekorációs, érdekes tárgyakat vennék készpénzért. Fiatal gyűjtő. +36 30 213 2989 KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. +36 20 316 3220 JELMEZ vásár! Jelmezek minden méretben bébitől a felnőtti, szuperhősök, királylányok, mesehősök széles választékban. Kiegészítők, parókák, álarcok. Kecskemét, Izsáki 56/a www.facebook. com/andinemethnebizomanyi ELADÓ 3 db 60 méter hoszszú, 8 méter széles fóliaház. +36-70/593-0147 GÉP - SZERSZÁM ÖNTVÉNYVÁZAS fa eszterga, amely másolóval is rendelkezik eladó. 0670/330 53 55 VEGYES NYÁRFA 2000 Ft/100 kg, vegyes fa 2300 Ft/100 kg, vastag akác 3650 Ft/100 kg, vékony akác 3150 Ft/100 kg (akác tűzifa köbméterben is). (AA6027982) +36 30 570 5675 SZÁRAZ, minőségi akác és vegyes kemény tűzifa 12000Ft/ m3-től. Hasítva, szállítással. +36 70 947 4080 (AA5999451) BÜKK tölgy hasítva 3300Ft/100kg, AKÁC hasítva 3800 Ft/100kg, nyárfa hasítva 2000 Ft/100kg, gyümölcs 2800 Ft/100kg. Ingyenes szállítás 15q-tól, (EUTR-53044293) +36 30 935 5015 PORCELÁN figurákat, nippeket (állat és ember ábrázolás) veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek. +36 70 452 7716 KIVÁLÓ minőségű fa brikett eladó Nagykőrösön. (AA6006215) Érd.: +36 30 525 7306 TŰZIFA vastag akác 3550 Ft/100 kg, vékony akác 2990 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) +36 30 576 7261 TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 35Ft/kg, akác hasítva 40Ft/kg, Napraforgó pellet kapható Kecskeméten, az Agroker udvarában. Kiszállítás 10 mázsától fuvardíjasan. EUTR-AA3342079 +36 30 220 7041, +36 30 213 7673 SZOLGÁLTATÁS SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon:76/328500, +36 30 968 6066, LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás. +36 30 6311 611 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. +36 20 961 9874 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: +36 30 467 4542 SZEMÉLY- és VAGYONŐR OKJ-s tanfolyam indul Kecskeméten február 16-án. Hölgyek, Urak, Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk! Tel.: 06 30 948 2646 www.vokk.hu Engedélyszám: E-000160/2014/A001 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron. +36 20 320 1397 ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: +36 20 512 9068 VILLANYBOJLEREK javítása, vízkő mentesítése. Villanyhálózat felújítás. Áramfogyasztás ellenőrzése, kapcsolók, konnektorok cseréje. +36 53 358 029; +36 20 928 8334 KAPUK készítése. +36 30 928 1085. GÉPI vakolást vállalok! +36 30 703 2777 VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást, eltakarítását és erdő gyérítését vállalom. +36 20 622 2492 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. +36 30 924 3867 KŐMŰVES munkákat vállalok A-tól Z-ig. Generálkivitelezés, Vizes falak szigetelése. Falak vasalása, dryvitozás, térkövezés, kerítés, autóbejáró. Kecskemét és térségében ingyenes kiszállással, felméréssel. +36 20 412 9837 SZOBAFESTÉST, gipszkartonozást, laminált lerakást vállalok gyors határidővel, precízen. +36 30 940 1029 LAKÁSOK, családi házak felújítását vállaljuk rövid határidővel, garanciával. Árajánlat: +36 20 497 5461 FAKIVÁGÁST vállalok, akár elszállítással, gépi földmunka minikotróval, csatorna, alapásás +36 20 996 0917 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. +36 20 624 1272, +36 70 265 6065 ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás. +36 30 609 1916 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia. +36 76 411 517, +36 30 968 6150 SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, gipszkartonozás munkáinkat több éves tapasztalattal, akár azonnali kezdéssel vállaljuk. Hívjon bizalommal. 06-70/574-5098 RÉGI és új e-naplós családi házak fűtés-, víz-, gázszerelését és gázszerelés engedélyeztetését, valamint rekuperátorok és infrás padlófűtések szerelését vállalom. +36-30/505-6419 REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere hétvégén is. +36 20 354 4495 TETŐFEDŐ, bádogos, lécezés, tetők javítását, széldeszkázást, ereszcsatornázást, Lindab lemez felrakását vállalom. Tel: +36 70 566 4595. SZOBAFESTÉST vállalok: gyors, korrekt, precíz munka! Korrekt ár. +36 30 811 0462 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. +36 20 543 6161, +36 30 919 0446 ÁLLAT 18 hetes Tetra SL tojóhibrid jérce kapható Kecskeméten: 2.000 Ft/db. +36 20 941 5540 MEZŐGAZDASÁG KIS bálás szalma Kecskeméten eladó: 1.000 Ft/db. +36 20 941 5540 MOHAR és szudáni fűmag eladó: 20.000 és 40.000 Ft/100kg +36 20 941 5540 TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak! +36 30 355 2039 IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
6 2019. január 28. KARRIER OKTATÁS OKJ-S dajka képzés indul február végén Kecskeméten, órák szombatonként, kidolgozott tananyaggal, részletfizetési lehetőséggel. +36 30 287 4808 ÁLLÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAKAT keresünk eladói munkakörbe, teljes munkaidős ill. részmunkaidős foglalkoztatással. Kecskemét: Goods Market, Batthyány út 39-41. Jelentkezés: kiralyne.etelka@gmail. com, +36 30 972 53 97 BETON-STAR Kft. BETONACÉLGYÁRTÓ üzemébe fizikai dolgozót keres kecskeméti munkavégzésre versenyképes bérezéssel, kötött délelőtti műszakban. Jelentkezni e-mailben: betonstar@ betonstar.hu Telefonon: 06-30/475-9109 Személyesen: Kecskemét, Szent István krt. 24. CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre, nettó 1200-1600Ft/ óra+ prémium. Optimus-Ferrum Kft. +36 70 329 7554 DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. +36 20 244 1350 A BRILL Kft. új munkatársat keres GÉPJÁRMŰ FÉNYE- ZŐ ÉS FÉNYEZÉS ELŐKÉSZÍ- TŐ munkakörökre. Önéletrajzokat a abalaska@brillkft.hu címre kérjük küldeni. TANYÁRA férfi munkavállalót keresek állatok mellé, ott lakással. Merino Kft 0630/477-56-05 A HÍRÖS Szerszámbolt Kft. sofőrt keres belföldi szállításra, nyerges kamionra. Bér megegyezés szerint. +36 30 915 5018 GYŐRI fémipari partnerünkhöz keresünk betanított munkás, géplakatos,cncgépkezelő, autószerelő, villanyszerelő munkakörbe dolgozókat. Amit biztosítunk: versenyképes fizetés, cafeteria, szállás, munkába járás, hazautazási támogatás, bérelőleg. Érd.: 06-70/415-9021 -JOBmotive Kft- FLORALAND virágáruházba keresünk női dolgozót cserepes növények locsolására. Délelőtti munkarendbe (5.30-14.00). Bejárási költségtérítés, bérezés megállapodás szerint. Jelentkezni: fényképes önéletrajzzal: e.king.box@gmail.com SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓT keresek felvételre, állandó hosszútávú munkára.-sájner Ferenc, +36 20 244 2118 FESTÉSRE, hőszigetelésre keresek festő szakmunkásokat, segédmunkásokat festő vállalkozókat. Józan Attila, festő, hőszigetelő vállalkozó. +36 70 508 0328 KECSKEMÉTEN Piaccsarnokba szakképzett húsipari eladó munkatársat keresek húsboltba. Proviant Kft. +36 30 943 1757 OPERÁTOROKAT, valamint betanított gépkezelőket keresünk Gyálra azonnali munkakezdéssel, 3 nap munka -3 nap pihenő. 170 eft nettó+30 eft bónusz, cafatéria. Tel:06/70-773-6273. Adapt Kft. CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarországi (Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron környéki) autóipari és fémipari nagyvállalatok állásajánlataiból válogathatsz (betanított, lakatos, targoncás, CNC-s, hegesztő, stb.), ahol kiemelt bérezést, ingyenes szállást, utazást, valamint bérelőleget és hosszú távú munkát biztosítunk. Érdeklődni 8-20 óráig a 06-70/639-9920-as telefonszámon -JOBmotive Kft.- MOZGÓBOLTI ÉRTÉKESÍTÉSRE ELADÓKAT KERESÜNK! A Family Frost Kft eladó partnereket keres mélyhűtött termékek gépkocsiról történő értékesítésére, Kecskemét és vonzáskörzetéből. Heti öt napos, vagy akár csak hétvégi munkarendbe (jövedelem kiegészítés). AMIT ELVÁRUNK ÖNTŐL: vezetési gyakorlat Előny: Kereskedelmi, eladói tapasztalat AMIT NYÚJTUNK: az elado@family-frost.hu e-mailcímen, vagy érdeklődjön a 06-30-300-9121 205836 BÉRES Gumi Kft. kecskeméti telephelyére éjjeliőrt keres. Fényképes önéletrajzokat a attila.ocsenas@beresgumi. hu e-mail címre várjuk. Érdeklődni a 06/30-868-5172 telefonszámon lehet. HELEN Doron nyelviskolába keresek gyermekek közé lelkes angol nyelvtanárt, délutáni oktatáshoz. Érdeklődni: +36 20 550 8291 GYERE és dolgozz Velünk! Autóipari multi keres betanított munkakörbe, biztonsági öv összeszerelő kollégákat sopronkövesdi gyárába, 3 műszakos munkarendbe. A szállás és a bejárás megoldott. Kiemelkedő bér mellett, 13. havi fizetést, prémiumot, cafeteria-t, bérelőleget is biztosítunk. Érd.: 06-70/600-9021 -JOBmotive Kft. SZAKKÉPZETT villanyszerelőt keresek Kecskemétre. Kiemelt bérezéssel! Ernő Bauvill Kft. +36 30 316 9620 A BRILL Kft. új munkatársat keres VEVŐSZOLGÁLATI MUNKATÁRS (SZERVIZ MUN- KAFELVEVŐ) munkakörre. Önéletrajzokat a abalaska@ brillkft.hu címre kérjük küldeni. NINCS munkád vagy váltani szeretnél? Betanított dolgozókat keres nemzetközi autóipari cég győri és mosonmagyaróvári munkahelyére. Versenyképes fizetés mellé, cafeteria-t, szállást, munkába járást, bérelőleget biztosítunk. Érd.: 06-70/415-9020 -JOBmotive Kft-
www.keszin.hu 7 HOGYAN VÉSZELD TÚL AZ INFLUENZAJÁRVÁNYT A MUNKAHELYEN? Számos kórházban vezettek be a napokban látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt. Már körülbelül egy hete hallani a rádiókban, hogy milyen méreteket öltött az influenzások száma. Most fokozottan kell vigyáznunk magunkra, ha nem szeretnénk táppénzre menni, vagy szabadságot kivenni emiatt. Mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt? MENEKÜLJ A TÜSSZENTÉSEK ELŐL! Az influenza cseppfertőzéssel terjed, így aki köhög vagy tüsszent már gyanús lehet! Próbálj kellő távolságot tartani az emberektől, kerüld a zsúfolt helyeket! MOSS KEZET! Fokozottan ügyelj ilyenkor a higiéniára, gyakrabban mosd meg a kezed meleg vízzel és szappannal. IGYÁL SOK VIZET! Nagyon fontos nem csak ilyenkor hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk! Reggel már készítsünk be magunknak egy (legalább) 1,5 literes vizet és igyuk meg a nap végéig. ÉTKEZZ EGÉSZSÉGESEN! Nem árt ilyenkor kicsit megerősíteni az immunrendszerünket, rendszeresen szedjünk C-vitamint és vitamindús, valamint rostban gazdag ételeket fogyasszunk. SZELLŐZTESS! Ne bukóra állítsuk az ablakot, hanem időközönként tárjuk ki teljesen egy 5 percre. Ennyi idő alatt már kellően átszellőzik a szoba. FERTŐTLENÍTS! Ha van lehetőségünk akkor alkoholos fertőtlenítővel törölgessük át az íróasztalunkat, az egeret, billentyűzetet, telefont és egyéb olyan kelléket amit gyakran használunk. HOME OFFICE Ha már kezded magadon érezni a tüneteket, akkor inkább kérd meg a főnöködet, hogy hagy dolgozhass otthonról, ne fertőzd meg a többieket! Fontos azonban, hogy az influenzát sok pihenéssel és folyadékkal lehet kikúrálni, így az a biztos, ha ilyenkor egyáltalán nem foglalkozol semmivel, csak az alvással! www.cvonline.hu Feladatok: Üzemi terület takarítása Irodai terület takarítása Mosdótakarítás Udvar takarítása, fűnyírás, télen hó eltakarítása Takarításnyilvántartólapok vezetése ÁLLÁSHIRDETÉS Az STI Petőfi Nyomda Kft. munkatársat keres TAKARÍTÓ munkakörbe Elvárásaink: Általános iskolai végzettség Takarítói tapasztalat előny, de nem elvárás Igényesség Belső szabályok betartása Szükség esetén többműszakos munkavégzés Amit kínálunk: Alapbér Cafetéria Munkaruha Ingyenes céges buszjárat Szabadszállás, Izsák, Tiszakécske, Lakitelek, Cegléd, Nagykőrös, Kalocsa és Dunapataj felől Fényképes, magyar nyelvű önéletrajzokat várunk az allashirdetes@sti-group.com e-mail címre vagy az STI Petőfi Nyomda Kft. címére (6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6.) Érdeklődni a +36 30/474-6880-as telefonszámon lehet.
8 2019. január 28. KÉT KECSKEMÉTI BÖLCSŐDE IS MEGSZÉPÜL Elkezdődött az Árpádvárosi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése és a Klapka utcai bölcsőde eszközbeszerzése. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A felújítás az Árpádvárosi Bölcsőde épületét érinti, valamint eszközbeszerzést a Klapka utcai bölcsőde számára. Együttesen és összesen 309.314.350 millió forintos európai uniós támogatás segítségével. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.2.1-15 Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című konstrukció keretében az Árpádvárosi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése és Klapka utcai bölcsőde eszközbeszerzése benyújtott pályázaton 309.314.350 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A támogatás mértéke 100 %, a támogató alap az Európai Regionális Fejlesztési Alap. A TOP-6.2.1-15-KE1-2016-00008 azonosító számú, Árpádvárosi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése és Klapka utcai bölcsőde eszközbeszerzése című projekt keretében megvalósuló beruházás eredményeként a Kecskemét, Tóth László sétány 2. szám alatt lévő bölcsődét érintő fejlesztés keretében megtörténik az épület átfogó építészeti, gépészeti, épületvillamossági felújítása és teljes körű energetikai korszerűsítése. A felújítás a főzőkonyha területének kivételével a meglévő bölcsőde teljes épületét érinti, a nevelési-gondozási egységek és a bölcsőde működését biztosító egyéb szociális helyiségekkel. Többek között megvalósul a homlokzati nyílászárók cseréje, a homlokzati falak hőszigetelése, teljes belső festés, belső padlóburkolatok és csempeburkolatok cseréje, belső ajtók cseréje, a vizesblokkok teljes körű felújítása, radiátorok cseréje, illetve az épület projektarányos akadálymentesítése. Akadálymentes mosdó és akadálymentes parkolóhely is létesül. Továbbá megvalósul az intézmény udvarának és játszóudvarának rekonstrukciója is, mely tartalmazza a közlekedőfelületek felújítását, zöldterület és játszófelület fejlesztését, árnyékoló szerkezetek létesítését a homokozókhoz, valamint kerékpártároló elhelyezést. Az eszközbeszerzés során a gyermekellátó egységek berendezési tárgyainak, fejlesztőeszközöknek és játékoknak, egyéb működéshez szükséges eszközöknek a beszerzése valósul meg. A Klapka utcai bölcsőde esetében kizárólag eszközbeszerzés történik, mely berendezési tárgyak és udvari játékok beszerzését tartalmazza. A kivitelezést a GENERÁL CENTRÁL Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. A munkálatok még az idén befejeződnek. Forrás: kecskemet.hu