KEVESEBB, MINT 1 HÓNAP ÉS INDUL AZ IDEI HÍRÖS HÉT FESZTIVÁL!
|
|
- Fruzsina Törökné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u KEVESEBB, MINT 1 HÓNAP ÉS INDUL AZ IDEI HÍRÖS HÉT FESZTIVÁL! A 2019-es Hírös Hét Fesztivál már bőven az elindulása előtt a média érdeklődésébe került, hiszen a szervezők ebben az évben kreatív gerilla-marketing akcióval jelentették be a két legnagyobb idei fellépő kilétét. Ákos és Geszti Péter nevei ugyanis a Félegyházi Pékség zacskóin tűntek fel legelőször. Azóta is rengeteg kérdés és találgatás övezi az augusztus 17. és 25. között megrendezésre kerülő fesztivál programkínálatát, amelyet mostantól bárki átböngészhet a fesztivál megújult honlapján július 29., XXX/31. Ahogyan azt már megszokhattuk Kecskemét legrégebbi hagyományokkal rendelkező fesztiváljától, a klasszikus értékek megőrzése mellett idén is lesz meglepetés bőven. A Hírös Hét arculata ugyanis 2019-ben megújul, a fesztivál három részre válik szét: Hírös7 Classic-ra, Hírös7 New Generation-re és Hírös Vágtára. Míg a Hírös Hét Classic különleges operett és musical előadásai az idősebb generáció számára kínálnak minőségi programokat, addig a New Generetion zenei és kulturális felhozatala a fiatalokat célozza meg. A Hírös Hét Classic keretei között olyan hazai sztárfellépők látogatnak Kecskemétre, mint Ákos, akinek 2019-es nagyturnéjának egyik állomása a kecskeméti fesztivál nagyszínpada és Geszti Péter, aki a Best of Geszti koncert keretei közt munkásságának legjavával örvendezteti meg kecskeméti rajongóit. A fiatalok a legismertebb hazai lemezlovasokkal búcsúztathatják majd a nyarat: eljön Burai Krisztián, és itt lesznek a Best Face Fest népszerű fellépői is. Augusztus 23-án tartják a Tanévnyitó Fesztivált is, a főtéren hajnali 1-ig folyik majd a buli, az önkormányzat pedig aznap ingyenes éjszakai járatokat biztosít a fiataloknak és a gólyáknak a campusra, illetve a Domb Beach Strandra. A Hírös Hét ugyanis idén a Domb Beach Strandra szervezett hatalmas elektronikus partival, a WORLD IS MINE X Elements nevű budapesti programmal is összekapcsolódik. Egy egyetemista fiatal új városba kerülve nem csupán a tanulmányaira szeretne koncentrálni, de fontos neki, hogy a sport vagy zenei karrierjét is tovább folytathassa. Ezért a Kecskeméti Fiatalok Napján, amelyet a Kecskeméti Ifjúsági Tanáccsal közösen rendezünk, helyi sportklubok és zenekarok mutatkoznak majd be. A kecskeméti zenekarok között pályázatot hirdettünk, több mint egy tucat együttes lép majd fel ezen a napon, közben változatos sportolási lehetőségeket biztosítunk a helyszínen és 8 csapat vidám ügyességi vetélkedőjére is sor kerül árulta el Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató. Augusztus 17-én, a fesztivál megnyitóján ismét különleges zenei meglepetéssel kedveskedik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a közönségnek, ezúttal a kicsik legnagyobb kedvenceit öltöztetik komolyzenei köntösbe. Felcsendülnek majd a legkedveltebb mesefim-dallamok, de a Star Wars-rajongóknak is érdemes lesz kilátogatniuk a nyitókoncertre Az előadás alatt hatalmas LED-kivetítő biztosítja majd a nem mindennapi vizuális élményt. A cikk folytatása újságunk 8. oldalán olvasható!
2 július 29. Szolgáltatók HÍVATLAN VENDÉGEK AZ OTTHONUNKBAN - Rovarok, rágcsálók Akár családi házban, akár társasházban lakunk rovarok és rágcsálók egyaránt beférkőzhetnek otthonunkba, kertünkbe. A jelenlétük nem feltétlenül jelenti azt, hogy elhanyagolt a hely, hiszen a legjobb környéken is elszaporodhatnak ezek a hívatlan vendégek. Minden kártevő esetében igaz, hogy ha minél hamarabb lépünk, annál hatékonyabban tudjuk befogni vagy irtani őket. Bizonyos esetekben nem célszerű házi praktikákkal próbálkozni, inkább kérjük szakember segítségét vagy tanácsát hívja fel a figyelmet Kis András Pál egészségügyi gázmester. A nyáron aktuális probléma az ágyi poloska, amely szálláshelyeken vagy utazás közben vonaton is beszerezhető. Mivel fénykerülő, nehéz a nyomára bukkanni. A sötétben mozog és a szabad bőrfelületeket csípi meg, érzéstelenítőt használ, ezért nem azonnal vesszük észre a csípést. Az ágy réseibe, kárpitba fészkel. Bőröndünkön, ruháinkon a nyaralás után rendszerint velünk tartanak ezek a kis élőlények. Megelőzésképp hazatérve bőröndöt ne vigyük rögtön a lakásba és a ruhákat 60 fokon mossuk át. Ha mégis hazavittük az ágyunkba, akkor a porszívózás és a mosás csak csökkenti a számukat, de kiirtani még nem fogja. Megfontolandó, hogy egyénileg érdemes-e belefogni az írtásba, hiszen körülményes és speciális szert igényel. Előbb-utóbb szakemberhez fordulnak az ágyi poloskával találkozók - mondja a szakértő. A nyár másik nagy sztárja a szúnyog. A párologtatós és ultrahangos eszközöknél hosszabb távon sokkal többet ér egy jó szúnyogháló és az odafigyelés. Ne legyen pangó víz a kertben, mert a szúnyog peték ezekben 4-5 nap alatt már kikelnek. Eső után öntsük ki a vödrökben felgyűlt vizet - tanácsolja az egészségügyi gázmester. A darazsak ugyancsak gondot okozhatnak nyáron. Mivel veszélyesek, az irtásukat jobb szakemberre bízni, nagyobb fészek esetén semmiképpen nem szabad egyénileg irtani. - figyelmeztet a szakember. A csótányokra régebben azt mondtuk, hogy kertes házban nem telepednek meg, mert a falfelületek nem olyan melegek, mint a panel épületekben. Ma már a családi házakban is megjelentek. Azt tapasztalom, hogy a lakók későn intézkednek, pedig minél hamarabb kezdünk neki, annál hatásosabb - mondja Kis András Pál egészségügyi gázmester. A hangyák is jelen lehetnek mind a két területen. Náluk hormonkészítményt használnak a szakemberek, amely a szaporodásukat gátolja. Háziasszonyok gyakori ellenségei a zsizsikek, molyok, lisztbogarak, amelyek a konyhában telepszenek meg, élelmiszerekből kelnek ki. A zsizsik ellen nehéz védekezni, hiszen a vásárlás során kerül be a konyhába, fertőzött bab, lencse, keksz által. Érdemes ezeket a termékeket zárt edényben tárolni. A molyok búzadarában, chipsben tudnak kukacként kifejlődni. A lisztbogár pedig egy a fiókba kiszóródott kis lisztben is gyorsan fejlődik. Ha megtaláljuk ezeknek a forrását és kitakarítjuk a helyét, akkor megszüntethető. A repülő molyokat pedig sprayvel irthatjuk. Az egér és a patkány megjelenése nagyon kellemetlen és betegségeket terjesztenek. Lényeges a megelőzés. Csukjuk az ajtókat, legyen megfelelő szigetelés, mert az egér egészen pici helyen is befér. Az egér befogása nem egyszerű, mert pár négyzetméteren elél, ahol talál élelmet. A csapdákat ezért szinte helybe kell neki vinni, hiszen nem hagyja el a kis életterét. A patkány befogása könnyebb lehet, mert folyamatosan járkál és jellemzően mindenbe belekóstol. A rágcsálókat vegyszeresen és vegyszermentesen is irthatjuk. A kártevők házi irtásánál legtöbbször alul kezelik a problémát folytatja a szakértő kevesebb szert használnak a szükségesnél, túl vékonyan fújják be a felületeket és nem érik el a kellő eredményt. Olykor több pénz megy el feleslegesen a közforgalomban lévő szerekre, mint egy szakemberre. Sokszor csak több hetes kísérletezgetés után hívják el a szakembert. Mindenképpen javaslom, hogy ha csak tanácsért is, de keressék fel a szakértőket, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a kellemetlen lakótársaktól. Vágsélei Csilla Sára
3 www. keszin. hu Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 3 FILMAJÁNLÓ o t t h o n m o z i BAJNOKOK színes, feliratos spanyol nyelvű vígjáték, 124 Marco Spanyolország legjobb kosárlabdacsapatának segédedzője. Egy nap ittasan vezet, és frusztrált viselkedése és kezelhetetlen indulatai miatt balesetet okoz. Bíróság elé kerül, elveszíti a munkáját, és még a barátnője is elhagyja. A bíró a lehető legkellemetlenebb büntetést szabja ki a végtelenül önző, minden empátiától mentes férfira: egy értelmi fogyatékossággal élő férfiakból álló csapatot kell edzenie, akik eddig még sohasem láttak kosárlabdát. Ártatlanságuk, érzékenységük és humoruk azonban nem várt módon változtatják meg Marco életét: általuk lassanként megtanulja, mi az igazán fontos az életben. Film vetítésének időpontjai: július 29. hétfő, 18:00, július 30. kedd, 18:00 VAKÁCIÓ MOZI 2019 Augusztus 2. péntek Csodapark Augusztus 9. péntek A kis kedvencek titkos élete 2. Augusztus 16. péntek Így neveld a sárkányodat 3. Kecskemét, Kossuth tér 4. TÉRSÉGI LEKVÁRVERSENY Augusztus 1-ig (csütörtök) lehet még jelentkezni az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület által meghirdetett V. Aranyhomok térségi lekvárversenyre. Az alábbi kategóriákban várják a térségi lekvárfőzők jelentkezését: hagyományos ízű lekvárok vegyes gyümölcslekvárok különleges, kreatív lekvárok A jelentkezés feltételei: Nevezni csak saját készítésű, térségi gyümölcsből készített lekvárral lehet. A kóstoláshoz egy üveg lekvárt kérnek, amelyen fel kell tüntetni a jelentkező nevét, a lekvár megnevezését és összetételét. Nevezni akár mindhárom kategóriában lehet. A lekvárokat a kihirdetéstől augusztus 1. csütörtökig gyűjtik az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület Csányi János krt. 14. (Kik-For székház), I. em. alatti irodájában hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig. Ezzel egyidejűleg kell a Nevezési lapot leadni. A nevezés díjmentes. A zsűri a lekvárokat ízük, illatuk, megjelenésük, egyediségük alapján bírálja, kategóriánként díjazza. A szakmai zsűri kiválasztja a Térség lekvárját, akinek nyereménye egy Weninger befőzőautomata. A kategóriánkénti első helyezettek értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és a díjátadó helyszíne és időpontja: a 84. Hírös Hét Fesztivál XXII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítása, Kecskemét Kossuth tér, augusztus 23. péntek 17 óra. Az eredményhirdetés alatt kóstolhatja meg a lakosság a versenybe nevezett lekvárokat. Remélhetőleg idén is sok háziasszony, házigazda és kistermelő méretteti meg magát. Információ: info@aranyhomok.hu Tel.: 76/ SZOPTATÁS VILÁGNAPJA augusztus 1-jén, csütörtökön 9:00 12:00 között kerül megrendezésre Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban (Kecskemét, Olimia u. 1/a) a Szoptatás Világnapja rendezvény, ahol az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet. Az idei rendezvényen a ig született és kizárólag 6 hónapos korig szoptatott babák édesanyáit fogják köszönteni a védőnők meghívása alapján. De várják szeretettel a várandós édesanyákat és mindenkit, aki szívesen elmenne Kecskemét legnagyobb baba-mama rendezvényére. PROGRAMOK: Regisztráció 9.35 Engert Jakabné és Szabóné Kis Éva megnyitó 9.45 Kecskeméti Szenior Örömtánc csoport- táncos nagyik táncbemutatója Kurainé Égert Magdolna óvodapedagógus bábelőadása Nagytakarítás a napnál címmel Bíró Lili családkonzulens, pszichológus hallgató Az anya és a nő megjelenése a szoptatáson keresztül Somodi Andrea védőnő Hozzátáplálás és szoptatás 6-24 hónapos korig A szoptatás élménye egy kecskeméti édesanya szemszögéből Csatos Erika Álomjövő Tanácsadó Iroda vezető pénzügyi tervező Bölcsőtől az egyetemre elkészülni,vigyázz,kész START? Tombola sorsolás A rendezvény zárása További információk: Szoptatás Világnapja Kecskemét 2019 facebook esemény KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR Augusztus 3. szombat Európai Lepkék Éjszakája Soltszentimrén Közösen kimegyünk a B. Bognár tanyára, ahol az est folyamán szakember segítségével megismerjük a Kolon-tó éjszakai lepkéit. Napnyugta előtt sétálunk a Bikatorok tanösvényen, majd előadást hallgatunk a Kolon-tó lepke faunájáról. Besötétedés után speciális lámpa mellett figyeljük meg az éjjeli lepkéket. Körülbelül 5 órás program. Találkozó: 18:00, 6223, Soltszentimre, Hősök tere (központ) A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Információ, jelentkezés: Biró Csaba, 30/ , birocs@knp.hu Augusztus 3. szombat Hajóskapitányként a Tiszán vizitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges! Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben a Foka Ökokikötő bejáratánál. GPS: ,39 É ,06 K Információ, előzetes bejelentkezés: Ábrahám Krisztián, 30/ , abrahamk@knp.hu Augusztus 17. szombat Ezeregy csillagos éjszaka Közösen kimegyünk a B. Bognár tanyára, ahol az est folyamán szakember segítségével megismerjük az éjszakai égboltot. Napnyugta előtt sétálunk a Bikatorok tanösvényen, majd előadást hallgatunk a csillagokról. Besötétedés után csillagászati távcsővel figyeljük meg a Holdat, a Jupitert és a Szaturnuszt, valamint galaxisokat, planetáris ködöket. Az est romantikáját a hullócsillagok adják. Körülbelül 4-5 órás program. Találkozó:18:00, Soltszentimre, Hősök tere (központ) Információ, jelentkezés: Biró Csaba, 30/ , birocs@knp.hu További programok: SZÓRAKA- TÉNUSZ Július 30. augusztus 3. AGYAGJÁTÉKOK Július Virágos szélcsengő Július Süni és barátaiállatfigurák Augusztus FELRAKOTT EDÉNY Augusztus PLAKETT Augusztus és Edények babaszobába Kecskemét, Gáspár A. utca KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Augusztus 6. kedd óra Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja - Kedves olvasmányaim. A klubtagok ajánlása Augusztus 8. csütörtök UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Japán tegnap és ma - avagy a földrengésektől a gésákig Előadó: Gruber László tanár, világutazó Augusztus ig Könyvtár, Levéltár, Múzeum - 25 éves NKA és Közgyűjteményi örökség - Vándorkiállítás GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak. Minden csütörtökön és órakor Július 8 - augusztus 31. NYÁRON IS OLVASSA- TOK VELÜNK! Könyvajánló játékok TINIVILÁG (Információ: 76/ ) Augusztus 4. vasárnap Szemezgetés az elmúlt hónapok témaköreiből Augusztus óra Ki a gyilkos? nyomozás a könyvekben augusztus 29. csütörtök KÖNYVTÁRI JEDI AKADÉMIA ZENEI SZOLGÁLTATÁS 200 éve született Jacques Offenbach zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8.
4 július 29. INGATLAN TISZAKÉCSKÉN 1984-ben épített 150 nm, eltolt szintes jó állapotú családi ház eladó. I.ár: 23,9 MFt KECSKEMÉT, Csongrádi utcában újszerű netto 50 nm, nappali+2 hálószobás lakás eladó. I.ár: 32,9 MFt KECSKEMÉT Kadafalván 1430 nm közművesített belterületi építési telek eladó. I.ár: 14,9 MFt KECSKEMÉT, Arborétum közelében 2003-ban épült 65 nm, 2 szobás erkélyes 2. em-i lakás eladó KECSKEMÉT, Vacsiközben netto 160 nm felújított sorház eladó. I.ár: 46,9 MFt KECSKEMÉT, Széchenyivárosban, 33 nm 1 szobás, nem zárószinti lakás eladó. I.ár:15,3 MFt KECSKEMÉT belvárosában, 84 nm, 3 szobás, cirkó fűtésű, felújított lakás, garázzsal eladó. I.ár: 35,9 MFt KECSKEMÉT, Akácfa utcában 328 nm, összközműves építési telek eladó, ikerház építésére is. I.ár: 24 MFt I N G A T L A N ELADÓ családi ház + péküzem Kiskunfélegyházán. Telek méret: 560 m2. Alkalmas üzleti célú felhasználásra. Irányár: 29,9M Ft. Tel.: KECSKEMÉTEN, Lánchíd utcában két szobás, 55 m2- es, II.emeleti, erkélyes, fűtés korszerűsített lakás jó állapotban eladó CSALÁDI ház eladó Kecskemét Hunyadivárosban KÉT szobás, első emeleti, erkélyes lakás Vízmű utcában eladó ELADÓ Nagykőrös Kazinczy u. 8. szám alatti ház, 1064 m2 telekkel, 3 szoba, összkomfort, központi fűtés, gáz és fatüzelésess cserépkályha. Pince, gazdasági udvar, műhelynek vagy raktárnak megfelelő épület, karbantartott állapotban. Tel.: 53/ K I A D Ó KECSKEMÉT Jókai utcában kiadó zárt udvari autóbeálló hosszú távra KECSKEMÉTEN 2 szobás bútorozott,53 nm-es lakás Széchenyivárosban kiadó. Újságunkat már PÉNTEK 18 ÓRÁTÓL olvashatja online: A D Á S - V É T E L BETONKEVERŐ, gyümölcsszedőlétra, nyárfadeszka + horogfa, trágya, permetező, gödörfúró, szőlőprés + daráló, bálaszalma, mű.tartály, kalmárrosta, cserép eladó DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: DUNNÁT, párnát, komplett hagyatékot veszek.hívásra házhoz megyek. Tel.: HAGYATÉK és régiség felvásárlás magas áron! KÖNYVEKET, hanglemezeket, CD-ket, kazettákat, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, kisbútorokat, hagyatékot gyűjtő vásárol RÉGI tollat, dunnát, párnát veszek. Hívásra házhoz megyek. Tel.: KERESEK megvételre lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, kis gépeket J Á R M Ű MINDENFÉLE gépjárművet megvásárolok (tehergépkocsit is forgalomból kivonással). 25 Ft/kg
5 www. keszin. hu 5 A L F A R o m e o e s, 1.9JTD, 8V, 2004-es, 3 ajtós, ezüst színű autó f r i s s m ű s z a k i v a l, b ő r b e l s ő v e l, t e m p o m a t t a l e l a d ó K e c s k e m é t e n. I á : Ft. Érd: NAGYMÉRETŰ utánfutó (3,2 m x 2 m) eladó RÉGI motorokat keresek! Simson, MZ, ETZ, JAWA, stb V E G Y E S TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 35Ft/kg, akác hasítva 40Ft/kg, Napraforgó pellet kapható Kecskeméten, az Agroker udvarában. Kiszállítás 10 mázsától fuvardíjasan. EUTR-AA , STATICE tatarica eladó. Kisebb 500 ft/db, nagyobb 600 ft/db AKÁC hasítva 3800Ft/100kg, hasított tölgy 3200Ft/100kg. Ingyenes szállítás 15q-tól, (EUTR ) K E M É N Y h a s í t o t t n y á r f a 2000 Ft/100 kg, vegyes 2400 Ft/100 kg (AA ) TŰZIFA vásár! Eladó erdei m3-ben, tölgy, bükk, akácfából 26E Ft/m3-től. Gyors szállítás. T: AA TŰZIFA vastag akác 3550 Ft/100 kg, vékony akác Ft/100 kg, gyümölcsfa Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk (AA542130) VASTAG akác és tölgy 3600 Ft/100kg (AA ) S Z O L G Á L T A T Á S REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere hétvégén is SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával REDŐNY szerviz! Leszakadt, n e m m ű k ö d ő r e d ő n y ö k teljes körű javítása, gurtnik cseréje , SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek SZOBAFESTÉS, homlokzatfestés és kőműves munkák elvégzését vállalom K Ő M Ű V E S m u n k á k a t v á l l a l o k A - t ó l Z - i g. G e n e r á l k i v i t e l e z é s, V i z e s falak szigetelése. Falak v a s a l á s a, d r y v i t o z á s, t é r k ö v e z é s, k e r í t é s, autóbejáró. Kecskemét és t é r s é g é b e n i n g y e n e s kiszállással, felméréssel REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, cseréje, Gurtnicsere akár azonnal! LAPOSTETŐ, palatető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést zöld-hulladék elszállítást vállalok. Szakember KŐMŰVES vállal családi házak felújítását, vizes falak, lapos tetők szigetelését, belső átalakítását. Festés, burkolás, villanyszerelvényezés, vízszerelvényezés, térkő! Díjmentes kiszállással! Tavalyi árakon! Tel.: SZÁMÍTÓGÉP Szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is MINŐSÉGI térkövezést, gépi f ö l d m u n k á t, é p ü l e t e k bontását, sittelszállítást, p a k o l á s t, t e r e p r e n d e z é s t vállalunk TETŐJAVÍTÁS, kőműves, festő, ereszcsatorna és bádogos munkát vállalok ; VILLANYSZERELŐ vállal kisebb-nagyobb szerelési munkákat Érdeklődni: TETŐJAVÍTÁST, kúpozást, kúpkenést, ereszcsatorna és festő munkát vállalunk ; ELŐZZE meg a viharkárokat! Sérült ágak,beteg koronarészek eltávolítása. Veszélyes fák kivágása,visszavágása. Gallyazás,ágaprítás,kuglizás. Gondozatlan területek fűnyírása motoros kaszával ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás ÉPÍTÉSI műszaki ellenőrzést, felelős műszaki vezetést vállal tapasztalt építészmérnök cégnek, magánszemélyeknek Érdeklődni: pkbt2017@gmail.com REDŐNYMESTER! Redőnyök, reluxák készítése, javítása, cseréje rövid határidővel! Gurtnicserék! REDŐNY javítás, gurtnicsere. Fa-műanyag redőny, szúnyogháló, reluxa készítése. Bibarc György BÁRMILYEN ács munkát, bármilyen tető cserepezést tetőáthajtást, széldeszkázást, lapos tető szigetelést, eresz csatornázást, bármilyen bádogos munkát Lindab lemez felrakást vállalom anyag beszerzéssel együtt kedvezményes áron: ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár , Á C S m u n k a, k é m é n y javítás, festés, mindenféle kőműves munka. Szolid ár, g a r a n c i á l i s k i v i t e l e z é s! REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! LOMTALANÍTÁS (szemét-hulladék) elszállítását, hivatalos helyen leadását vállalom! SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: 76/328500, REDŐNY szerelés-javítás: aluminium, műanyag, fa. Gurtnicsere. Szúnyogháló készítés. Király Ferenc SZOBAFESTÉST, mázolást, gipszkartonozást vállalok. Hívjon Bizalommal! FAKIVÁGÁST vállalok, akár elszállítással, gépi földmunka minikotróval, csatorna, alapásás NYÍLÁSZÁRÓK, Redőnyök, Szúnyoghálók júliusban 50% kedvezménnyel, nyugdíjasoknak +10% LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás R E D Ő N Y E X P R E S S Z! A k á r m é g m a! F a r e d ő n y ö k, r e l u x á k, s z ú n y o g h á l ó k, gurtnicserék garanciával. Zomborcsevics Gergő DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia , VESZÉLYES fák kivágását, korona igazítást, eltakarítását és erdő gyérítését vállalom SZALAGAVATÓ és keringő ruhák kölcsönzése reklám áron 5-10 ezer forint kedvezménynyel. Kecskemét, Kölcsey utca 7 (Glória Ruhaszalon) ÁCS, tetőfedő, bádogos munkákat vállalok Lindab lemezzel, cserepes lemezzel és Tondach cseréppel. Régi tető felújítása, lapos tető szigetelés. Számlaképesen: Mátyás Európa Hu Kft , , FAKIVÁGÁST vállalok, akár elszállítással, gépi földmunka minikotróval, csatorna, alapásás KŐMŰVES csapatommal vállaljuk családi házak felújítását. Tetőjavítás, festés, vakolás, falazás, teljes átalakítás. Ajtó-ablakcsere, szigetelés. Kertépítés, térkövezés, kéziásás, bontás, vízvezetékszerelés, v i l l a n y s z e r e l v é n y e z é s. Stb Á L L A T BÁBOLNAI előnevelt csirke kapható Kecskeméten: M E Z Ő G A Z D A S Á G BÚZA és árpa eladó: Ft/100 kg ROZS III. fok.vetőmagnak eladó: Ft/100 kg KIS és nagy bálás szalma eladó T Á R S K E R E S É S TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak! éves, káros szenvedélyektől mentes férfi keresi társát együttélés reményében. Érd.: 18 után. Tel.: 30/ I M P R E S S Z U M Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997
6 július 29. KARRIERÜ Z L E T K Ö T Ő - Ü G Y F É L L Á T O - GATÓ értékesítőt keresünk pálinka termék forgalmazásához legalább középfokú végzettséggel, jogosítványnyal, számítógép használattal közép- magyarországi területekre. Előny: meglévő ügyfélkör. Jelentkezni: Aranyablak Kft. Á L L Á S T K E R E S MAGÁNLAKÁS építők érdekének képviselete, építési kivitelezés esetén, nagy szakmai tapasztalattal. Érdeklődni: pkbt2017@gmail.com Á L L Á S T K Í N Á L CSATLAKOZZ csapatunkhoz! Fémipari munkakörökbe keresünk hegesztő, lakatos, gépi forgácsoló- CNC-gépkezelő, szerszámkészítő, gépbeállító, darukezelő, nehézgépkezelő és konténerező sofőr dolgozókat Győr és Kecskemét környéki munkára. Versenyképes fizetést, juttatásokat, szállást, munkába járást, hazautazási támogatást, bérelőleget biztosítunk. Jelentkezz most! (JOBmotive Kft.) CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre, nettó Ft/óra + prémium. Mezőgép / fő élelmiszerbolti eladó hölgyet, férfit keresek kecskeméti benzinkútra fő vagy mellékállásba. 2 műszak non-stop, sok szabadidő, korrekt körülmények, bérezés Mineral-Kontrakt Bt GYERE, dolgozz Velünk! Bejelentett munkaviszonyt, kiemelt bérezést, bérelőleget, ingyenes szállást, munkába járást biztosítunk. Betanított dolgozó és targoncás ajánlatainkból válogathatsz Győr és Kecskemét környékén. Munkavégzési helyek: Autoliv, BOS, SMR, SMP, Rába. Jelentkezz most! (JOBmotive Kft.) SPAR biztonsági szolgálata vagyonőr kollégákat keres alkalmazotti jogviszonyba kiemelt bérezéssel. Lajosmizse, Kecskemét területére TÉRBURKOLAT építő cég keres kőművest, betanított munkást és segédmunkást Kecskemétről B.Kat. jogosítvány előny.classic-co Térkő Bt, Több mint 6000 álláshirdetéssel várjuk! GYŐR-MOSON-SOPRON megyei munkára betanított dolgozókat keresünk, a munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk. Felt.: 8 ált. Ingyenes szállás biztosított! Quality Job Kft. DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó villanyszerelőt keresünk Ernő Bauvill Kft
7 www. keszin. hu 7 TANULÁS MUNKA MELLETT Napjainkban már szinte általánosnak mondható az a trend, hogy a tanulás és önképzés nem ér véget akkor, amikor kikerülünk az iskolapadból, hanem akár egész életünkben tovább vagy átképezhetjük magunkat. Cikkünkből megtudhatod, milyen lehetőségeid és jogaid vannak ezzel kapcsolatosan, illetve hogy hogyan tudod leghatékonyabban összeegyeztetni a tanulást a munkával. Az élethosszig tartó tanulás jelensége A lifelong learning, vagyis az egész életen át tartó tanulás fogalma közel sem új, Angliában már a 20. század elején megfogalmazták. A gazdasági növekedés, a versenyképesség, a foglalkoztathatóság kapcsán kialakult szemlélet napjainkban már uniós és állami támogatást is élvez, hiszen nem csak az egyén, hanem a társadalom számára is fontos, hogy az aktív munkavállalók minél szélesebb ismeretanyaggal, illetve tapasztalattal rendelkezzenek, vagy szükség esetén képesek legyenek akár egy új szakma elsajátítására is. Lehetőségek Magyarországon jelenleg számtalan felnőttképzési forma közül lehet választani. A felsőoktatási intézmények esti vagy levelező képzései régóta népszerűek a munka mellett tanulni vágyóknak, hiszen általában a munkaidőn kívül történik az oktatás. Emellett egyre gyakoribb az e-learning, vagyis az online felületen keresztül történő oktatás, aminek nagy előnye, hogy a tananyag később is bármikor elérhető, visszanézhető, így mindenki a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Emellett népszerűek az okj-s képzések, melyek állami támogatással akár ingyenesen is végezhetőek. Aki nem szeretne éveket áldozni az idejéből, számtalan specifikus tanfolyam, szakmai továbbképzés, vagy akár workshop közül választhat. Együttműködési formák a munkahellyel Nézzük meg, milyen opciók lehetségesek, ha a munka melletti tanulás aktuálissá válik. Az első variáció a kötelező képzés, vagyis ha maga a munkáltató küldi a munkavállalót oktatásra. Ez több esetben is megtörténhet, például akkor, ha valamilyen jogszabályi változás történt az adott munkakörben, és ehhez szükséges a továbbképzés. Ebben, és a további esetekben is van törvényi szabályozás, például a munkaidő, vagy a munkaszerződés módosítására vonatkozóan, és ajánlatos ezekről időben tájékozódni. Ha a képzésre a munkáltató kötelez, akkor minden esetben vállalja az oktatás költségeinek megtérítését is. A leggyakoribb együttműködési forma a munka melletti tanulás esetében a tanulmányi szerződés. Ez a munkaszerződéstől elkülönülő megállapodás, melyet a munkavállaló önként vállal, ugyanakkor a vállalat számára is hasznosítható tudást szerez, így kölcsönös előnyökkel jár. A szerződésben a munkavállaló kötelezettséget vállal a tanulmányok teljesítésére, illetve arra, hogy egy meghatározott időre mely általában az oktatási idővel arányos a munkaviszonyát nem szünteti meg. A munkáltató pedig szabadidőt, és részleges vagy teljes anyagi támogatást biztosít a tanulmányok elvégzéséhez. Mivel a törvény ebben az esetben csak támpontot ad, fontos, hogy a konkrét szerződés minden részletre pontosan kitérjen. Amennyiben a munkavállaló a fizetett szabadság ideje alatt szeretne továbbtanulni, ennek nincs akadálya, egyedül a szabadság idejének kiadása lehet kérdéses, de ez egyéni megállapodás kérdése. Ugyanez érvényes a fizetés nélküli szabadság kiadására is, ugyan törvényileg tanulmányok folytatására nem adható fizetés nélküli szabadság, de a munkáltató belső szabályzata ezt lehetővé teheti. Az önként vállalt, szabadidőben történő tanulásra nincsenek előírt szabályok, de fontos lehet, hogy amennyiben a munkavállaló amellett dönt, hogy önszorgalomból, a szabadideje terhére vállal ilyen feladatot, a munkavégzésre ebben az esetben is alkalmasnak kell maradnia. Ez utóbbi esetekben a tanulmány témája bármely szabadon választott szakterület lehet, akár olyan is, aminek semmilyen kapcsolata nincs a munkavállaló jelenlegi foglalkozásával. Hogyan csináld? Érdemes előre tervet készíteni arról, hogy hogyan gazdálkodj az időddel. Ehhez szükséges, egy reális, konkrétan megfogalmazott, teljesíthető cél kitűzése. Ezután készíts órarendet, ütemezd és priorizáld a teendőidet, beleértve a munkához szükséges időt, az otthoni, kötelezően elvégzendő feladatokat, illetve a tanulásra szánt időt. Ha egy nap csak fél óra jut tanulásra, akkor használd ki. A feladatok elvégzése mellé tervezz be pihenőidőt is. Erre mindenképpen szükség van, hiszen a munka és a tanulás során az agyunknak ugyanazt a területét használjuk, ami a nap végére értelemszerűen elfárad. Többféle módszer is létezik a hatékony tanulás elsajátítására. A bal agyfélteke az, ami a racionális területeket kezeli, írás, olvasás, számolás, elemzés esetén aktív, míg a jobb agyfélteke dolgozza fel a színeket, formákat, egyéb vizuális ingereket, illatokat, hangokat. A jobb agyfélteke aktivizálása segítségedre lehet a tanulásban, akár úgy, hogy a jegyzeteid ábrákkal, képekkel egészíted ki, vagy ha valamilyen kellemes zenét hallgatsz tanulás közben. Körülbelül fél óránként tarts szünetet, elmélkedj a tanultakon, hogy ne csak adathalmaznak lásd, hanem meg is értsd, amiről olvastál. A rögzült anyagot többször ismételd át, mielőtt tovább haladsz. Ha ezt a pár egyszerű szabályt betartod, már nem is tűnik olyan lehetetlen küldetésnek a munka melletti tanulás. Szerző: Jóni Bernadett
8 július 29. VÉRADÁS Kecskeméti Területi Vérellátó Intézet Kecskemét, Koháry krt. 4. július 29. hétfő 08:00-18:00 július 30. kedd 08:00-16:00 július 31. szerda 08:00-14:00 aug. 1. csüt. 08:00-18:00 aug. 2. péntek 08:00-13:00 aug. 5. hétfő 08:00-18:00 aug. 6. kedd 08:00-16:00 aug. 7. szerda 08:00-14:00 Kecskemét Repülőkórház Kecskemét, Balaton u 17. július 29. hétfő 13:00-15:00 Sanaplasma Kft. Kecskemét, Korona u. 2. aug. 1. csüt. 15:00-19:00 Adj vért, és mentsd meg három ember életét! A címoldali cikk folytatása. A fesztivál szervezői újra megteremtik a városi korzózás utánozhatatlan hangulatát, ismét felépül a Hírös Korzó, amelynek teraszain bárki kedvére élvezheti majd a finomabbnál finomabb ételeket és italokat. A hagyományoknak megfelelően, mekegő barátaink sem maradhatnak ki az idei programkínálatból, a szervezők ezúttal is sok-sok kecskés programmal készülnek a látogatóknak: lesz kecsketejben fürdés és főtéri kecsketerelés is. Az egy héten át tartó rendezvényen nem Ákos és Geszti Péter az egyetlen sztárfellépő. Pál Attila kecskeméti színművész szervezésében egy látványos és varázslatos musicalgála erejéig színpadra áll többek között Szulák Andrea és Veréb Tamás is. Városunkba látogat egy állatvédő kínai gyermekkórus, a Free Bear kórus, és idén is lesz Színes Szőttes néptáncelőadás, többek között indonéz, horvát és szlovák vendégfellépőkkel. A Hungarian Nights Show magyar és amerikai táncosai pedig bravúros előadással: magyar folklór és amerikai rock -musical egyveleggel készülnek a nagyérdeműnek. A sok tánc és zene mellett természetesen a lovas programok sem maradhatnak el: idén is a Hírös Héten rendezik meg a Hírös Vágtát, a Nemzeti Vágta előfutamát, és egy igazán izgalmas Harley Davidson találkozón többezer lóerő dübörög majd a hírös városban. Augusztus 25-én, vasárnap pedig a családok kerülnek fókuszba, hiszen csupa nekik szóló program közül válogathatnak: gyermekprogramok, játéktár, babakocsis felvonulás, Mózeskosár körbejár. További információk:
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
PARLAGFŰ-MENTESÍTÉSRE KÖTELEZ A TÖRVÉNY
SPORT - SZABADIDŐ - GASZTRONÓMIA ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. július 22., XXX/30. PARLAGFŰ-MENTESÍTÉSRE KÖTELEZ A TÖRVÉNY Világszerte milliók életét keseríti meg a parlagfű okozta
A NEMZET HÁZIORVOSA KERESTETIK
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉ T 2 019. au g u s z t u s 12., XXX/33. w w w. ke s z i n. h u MÓRICZ ÉKSZERHÁZ 14 k. törtarany: 9.500 Ft/gr. 14 k. fazonarany: 15.000 Ft/gr. 18 k. törtarany:
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. október 28., XXX/44. KECSKEMÉT BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA HA SZÜKSÉGED LENNE RÁ ;) E-000120/2014. - KRESZ tanfolyamok (hétvégén is!) - GKI, ADR,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20.
GYEREKNAP ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. ke s z i n. h u 2 019. máj u s 13., XXX/20. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. május 13. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KULTÚRA, PROGRAMOK RIGÓCSŐR KIRÁLY
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 29., XXIX/44. BIZTONSÁGBAN A KÖZELGŐ ÜNNEPEK IDEJÉN A Rendőrség a Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja közeledtével prevenciós tanácsokkal
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 18., XXX/8. w w w. ke s z i n. h u 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. február 18. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun
2018. október 24., XXIX/43.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. október 24., XXIX/43. www.keszin.hu ÉRMEAUTOMATA KECSKEMÉTEN Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 19., XXIX/47. w w w. ke s z i n. h u PÁLYÁZATOT HIRDET A KTV "CSALÁDI TÖRTÉNETEK" CÍMMEL Kecskemét város 650. évfordulóját egy különleges pályázattal
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u MEGLEPETÉSKÖNYVET TALÁLHATNAK A TÚL AZ ÓPERENCIÁNRA ÉRKEZŐ GYEREKEK Március 27-től a Túl az Óperencián című táncos mesejátékkal várja a gyerekeket
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. j ú l i u s 9., XXIX/28. w w w. ke s z i n. h u katae, B g ó ri a 40% KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából info@furedi.eu w w w.furedi.eu +3620/349-4382
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL február 11., XXX/7. w w w. k e s z i n. h u. Hírös Mackó
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. február 11., XXX/7. Hírös Mackó Lángosozó Nyitva: hétfő péntek 8 16, szombaton 7 13 óráig. Kecskemét, Mária krt. 4. Megközelítőleg
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u MEGNYITOTTA KAPUIT A NÉPMESE JÁTSZÓTÉR Megnyitotta kapuit Kecskemét meseországa a Hankovszky ligetben. A népmese játszótér hónapok óta hatalmas
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.
XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak
XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.
XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent
XX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
2019. március 4., XXX/10.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu TIZENKÉT PARKOLÓHELYET ZÁRNAK LE A VÁROSHÁZA FELÚJÍTÁSA MIATT Tizenkét parkolóhelyet zárnak le a Városháza március közepén kezdődő felújítása miatt. Az épület melletti
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az
KECSKEMÉTET IS ELÉRTE AZ INFLUENZAJÁRVÁNY
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu KECSKEMÉTET IS ELÉRTE AZ INFLUENZAJÁRVÁNY 2019. január 28., XXX/5. Egyre többen jelentkeznek az orvosoknál influenzaszerű tünetekkel. Az elmúlt másfél, két
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
Mozgással az Egészségért!
Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények
K E C S K E M É T , XXIX/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
EGÉSZSÉGHÓNAP A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. november 12., XXIX/46. EGÉSZSÉGHÓNAP A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN A megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet a nyitónap programjai
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2019. február 25., XXX/9. KÉT ÚJ BÖLCSŐDE ÉPÜLHET KECSKEMÉTEN Katonatelepen tervez új bölcsődét létrehozni Kecskemét önkormányzata. Az egyre fejlődő városrésznek
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT n ove m be r 5., XXIX/45.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 5., XXIX/45. w w w. ke s z i n. h u,wdo V GDUDE UX DXWRPDW NDW ¹]HPHOWHWÆ F J NHUHV.HFVNHP WUH VRN V]DEDGLGÆYHO UHQGHONH]Æ PÎV]DNL V NHUHVNHGHOPL UGHNOÆG VÎ
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.
2013. szeptember 5 8.
2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:
MUNKAÜGYEK I-IV. Helyszín: Időpont: I. A munkaviszony létesítése, a munkaszerződés szerda. Dr. Kovács Szabolcs
Helyszín: MERCURE Budapest Buda **** (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.) Időpont: 2017.04.26. szerda (10:00-14:30) MUNKAÜGYEK I-IV. I. A munkaviszony létesítése, a munkaszerződés tartalma, a jogok és
Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér
Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és
TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
KARRIER ROVATTAL MÁRCIUS VÉGÉTŐL HASZNÁLHATJUK ÚJRA AZ ALULJÁRÓT KECSKEMÉT március 18., XXX/12.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu MÁRCIUS VÉGÉTŐL HASZNÁLHATJUK ÚJRA AZ ALULJÁRÓT Várhatóan március végétől egy sávban, váltakozó forgalom mellett minden jármű használhatja majd a Szolnoki úti aluljárót.
Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.
Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
VI. MACSOSZ NYÍLT CSOCSÓVERSENY. 2005. március 23-28. BUDAPEST
VI. NYÍLT CSOCSÓVERSENY 2005. március 23-28. VI. Nyílt Csocsóverseny 2005. március 23-28. 2005. március 23. SZERDA VERSENYPROGRAM 15.00 Terem nyitás 16.00 Warm-up DYP 18.00 Rookie egyéni 20.00 Pro-Am 24.00
XVII. évfolyam 15. szám július 26.
XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
A BÉKEFI ANTAL VÁROSI KÖNYVTÁR, MŰVELŐDÉSI HÁZ. és STÚDIÓ KB
A BÉKEFI ANTAL VÁROSI KÖNYVTÁR, MŰVELŐDÉSI HÁZ és STÚDIÓ KB 2016. ÉVI MUNKATERVE 2015. december 09-i ülésén elfogadta Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi Kapcsolatok Bizottsága. I. ÁLTALÁNOS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!
Keresse szakértőnket! Kasza Viktor Vezető ingatlan-képviselő +36707038450 viktor.kasza@lidohome.hu Ingatlan jellemzői Ingatlan leírása A LIDO HOME SIÓFOK eladásra kínálja a 01479-es számú, kiváló tulajdonságokkal
BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL
BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne és időpontja: Algyő A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba Az ügyfél képviseletében: Katona
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.
Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
OTTHON ROVATTAL MÁR KECSKEMÉTEN IS VAN ENNI ADOK ÉTELDOBOZ KECSKEMÉT fe bru á r 4., XXX/6.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 4., XXX/6. w w w. ke s z i n. h u MÁR KECSKEMÉTEN IS VAN ENNI ADOK ÉTELDOBOZ Kecskeméten, a Nyíri út 15. szám alatt helyezte ki "Enni adok" ételdobozát a Re-formáló
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:
Global Work Unit Kft.
Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből
Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV
Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Közösségi FACE-ek Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér Helyszín: NYÍR Pláza első emelet Önkéntesség, nemzetközi ifjúsági cserék, kiállítások,
SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /
There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ. Hírös Modul Kft., 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17., ,
KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ 2019 Kecskeméti Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 28 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs lapot.
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31.
XVII. évfolyam 11. szám 2013. május 31. Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. 500 db 15 000 Ft+áfa 250 db 8 750 Ft+áfa Érdeklõdni: 06-30/52-54-353 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 15., XXIX/42.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 15., XXIX/42. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. október 15. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉTI FÜRDŐ október 20-21. szombat-vasárnap
A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y
BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America
NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról
NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról MINDIG KÖZEL VAGYUNK! Gráz kulturális hivatalának városi könyvtára változatos és magas szintű állománnyal rendelkezik.
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
Uniós fejlesztések nyílt napja
Uniós fejlesztések nyílt napja A rendezvény keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Március