BIBLIÁNK A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT HÍRLEVELE



Hasonló dokumentumok
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

BIBLIÁNK. Bibliával a kárpátaljai iskolákért! Új adománygyűjtő akciónk: Tartalom

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 2. oldal Zsidó Hitközségek ,0 Szövetsége (MAZSIHISZ) Budape

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság november

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

Középméretű énekeskönyv

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Név MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

Milyen Bibliát olvassunk? Az új fordítású Biblia (RÚF 2014) előnyei. Dr. Pecsuk Ottó Magyar Bibliatársulat

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

Arcodat keresem, Uram!

BIBLIÁNK. Segítsük idõsebb testvéreinket! Karácsonyra készülve. Legújabb kiadványainkról. Az új fordítású protestáns Biblia kétszeres évfordulója

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

BIBLIÁNK. A Magyarországi Református Egyház menekültmissziójának támogatása

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Üzenet Karácsonyi kiadás

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

Kétszáz éves a Brit és Külföldi. Bibliatársulat. és a bibliatársulati mozgalom. A canterburyi érsek ünnepi beszéde

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Kálvin pünkösd nyár. téka. A Kálvin Kiadó hírlevele

Alpha kurzus meghívó

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

BIBLIÁNK. Új adománygyűjtő akciónk: Menekültek a Bibliában kiállítás A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT HÍRLEVELE XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2012.

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET

Pozitív intézményi légkör

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

BIBLIÁNK. Új gyülekezetek könyvtárainak alapítása A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT HÍRLEVELE X. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MÁJUS

KATolikus egyházközségeink F

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

Tanítás a gyülekezetről

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatásról a ös tanévben

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

Hittan tanmenet 2. osztály

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

Közhasznúsági Beszámoló 2006

Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Köszöntés az Olvasónak!

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

2017. évi programjaink

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

RES IMMOBILES. Ingatlanjog a gyakorlatban

Főtitkári jelentés a Magyar Bibliatársulat Alapítvány december 6 i Közgyűlése számára. Főtiszteletű Közgyűlés! Tisztelt Elnök Úr!

Erős vár a mi Istenünk!

Legyenek eggyé kezedben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Betlehemezés Létavértesen

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

HERMENEUTIKAI KUTATÓKÖZPONT INTÉZET Budapest, Reviczky u. 4.

Főtitkári jelentés a Magyar Bibliatársulat Alapítvány december 5 i Alapítók Gyűlése számára Tisztelt Alapítók! Tisztelt Alelnök Úr!

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

37. Iktatási esküszövegek

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

A nép... nagy világosságot látott (Mt 3,16)

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM

Átírás:

BIBLIÁNK A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT HÍRLEVELE XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. MÁJUS Tartalom: Megjelent a revideált új fordítású Biblia Köszöntés az Olvasónak! Az új bibliakiadás bemutatása a Könyvfesztiválon Ökumenikus hálaadó istentisztelet az új Bibliáért Példák a revíziós változásokra Magyar jelnyelvű Biblia a siketek számára Beszámoló az előző adománygyűjtő akciónkról Új adománygyűjtő akciónk meghirdetése Bibliahírek a nagyvilágból A Biblia mindenkié! Plakátkiállítás Új adománygyűjtő akciónk: Imakönyv a kórházmissziónak 1

Megjelent a revideált új fordítású Biblia! Örömmel tájékoztatjuk minden kedves olvasónkat, hogy megjelent a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása. Revideált új fordítás (RÚF 2014) Magyar nyelvre fordította és revideálta a Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottsága Első megjelenés: 1975 Első revízió: 1990 Második revízió: 2014 Az új kiadás az olvasói visszajelzéseket is figyelembe véve könnyebben olvasható tördeléssel, az eddiginél lényegesen szélesebb kínálatban, a legkülönfélébb olvasói igényeket is figyelembe vevő kötésekben jelent meg. Megrendelhető a Kálvin Kiadó könyvesboltjaiban. Központi raktár és könyvesbolt: Református (Zsinati) Könyvesbolt: Bibliás könyvesbolt: 1113 Budapest, Bocskai út 35. 1146 Budapest, Abonyi u. 21. 1092 Budapest, Ráday u. 28. 06 1 386 8267/105 06 1 220 6626 06 1 476 32 07 További információért és internetes rendelésért keresse fel a Kálvin Kiadó webshopját: www. kalvinkiado.hu kalvin.kiado@kalvinkiado.hu Az új Biblia elérhető webes és okostelefonos felületen is. Ehhez látogasson el az alábbi internetes oldalakra: www.abibliamindenkie.hu www.bibliajarat.hu www.youversion.com Köszöntés az olvasónak Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. (Jn 14,18) Jézus búcsúbeszédeiből való a fenti mondat. A mester arra az időre készíti fel tanítványait, amikor már nem lesz velük testileg. Ez be is következett nagypénteki halálában. Az evangéliumi tudósításokból tudjuk, hogy a tanítványok a felkészítés ellenére mennyire rosszul vizsgáztak, s azt élték meg, hogy Jézus ügyének vége szakadt, küldetése csődöt mondott. Péter megtagadta, Júdás elárulta őt, a többiek pedig szétrebbentek, mint a veszélyt észlelő madárkák a villanyvezetékről. Tényleg hiába volt Jézus biztatása, előrelátó, védelmező, gondoskodó ígérete? A kialakult vészhelyzetben a tanítványok félelme erősebb volt, mint a korábban elhangzott jézusi igére való emlékezésük. Mit akar itt Jézus a tanítványok szívére helyezni? Rejtjeles utalásként érthetjük ezt a kijelentést feltámadására, s arra a beteljesült eseményre, ahogy Jézus az emmausi úton megjelenik tanítványainak, és csatlakozik hozzájuk. A tanítványok alig tudják felismerni, míg végül a kenyér megtörésekor megnyílik a szemük, és Jézus társaságában találják magukat, szégyenkezve ugyan, de mégis boldogan. Csak a Feltámadott tudta tanítványait az árván maradtakat örömteli tanúságtevőkké hangolni pünkösd napjára. Amikor úgy bandukolunk életünk sötét óráiban, mint az árva gyermekek, 3 szülők nélkül, és amikor egyszeriben ránk köszön valaki, és megkérdezi, hogy miért vagyunk olyan búskomorak, és esetleg segíthet-e valamiben akkor Jézus küld az úton társat, a bajban segítőt. Eljön hozzánk... De érthetjük ezt az igét a pünkösdi események beteljesedése felől is. Jézus elküldi árva, kétségbeesett tanítványainak a Vigasztalót, a Pártfogót. Az, hogy a feltámadott Jézus testileg a tanítványai között jár, csupán ötven napig tartott. De mint az Atyának és a Fiúnak a Lelke, köztünk van mind a mai napig, és a világ végső eseményeinek beteljesedéséig. Addig láthatatlanul vigyázza bizonytalan lépteinket, meggyőző erőt ad hirdetett igéjének, és bátorítja szívünket a hozzá térésre, a követésére és ígéretei biztos megvalósulására, amikor majd Ő lesz minden mindenekben, és többé már nem hitben, hanem látásban járunk. Igazi pünkösdi evangélium ez az ígéret, hiszen Jézus szavainak beteljesedést, bátorító közénk érkezését üzeni nekünk, sokszor árvának tűnő tanítványi seregének. Ne feledjük: Jézus velünk marad mindörökké. D. Szebik Imre, a MBTA elnöke

Az új bibliakiadás bemutatása a Könyvfesztiválon Április 24-27. között került megrendezésre a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Az idén rekordot döntő látogatottságú rendezvényen a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat közös standján vártuk az érdeklődőket, ahol a legnagyobb érdeklődés egyértelműen az új fordítású Biblia újonnan revideált kiadását övezte. Az új Bibliakiadás bemutatóját április 24-én, pénteken a Supka Géza teremben tartottuk. A nagy számban összegyűlt 4 hallgatóság előtt a revideált Biblia szöveggondozói munkálatairól, valamint az új bibliakiadás megszületéséről beszélgetett Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója, Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora, Tokics Imre, az Adventista Teológiai Főiskola tanára, Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia professzora és Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója. A könyvbemutatón közreműködött Kubik Anna színművész és Kéringer László énekművész. Az emeleti galérián a Könyvfesztivál ideje alatt a látogatók megtekinthették a Bibliatársulat plakátkiállítását is. A plakátokon érdekes, néha meghökkentő képekkel illusztrált bibliai eredetű szólásokat és közmondásokat olvashattak a Könyvfesztivál látogatói. Darvas Krisztina, a Kálvin Kiadó munkatársa Ökumenikus hálaadó istentisztelet az új Bibliáért Április 27-e örömünnep volt a bibliatársulat életében: ezen a napon este tartottuk azt az ökumenikus istentiszteletet a Budavári Evangélikus Templomban, amelyen hálát adhattunk az egyház Urának az új bibliakiadásért, és a világszerte és hazánkban is immár 65 éve folyó bibliamisszióért. A bibliatársulat tagegyházai egyúttal jelképesen használatba is vették az új Szentírást. Felemelő érzés volt átélni, hogy az egyházi képviselők a liturgia keretén belül egyenként megszólalnak, és a magukénak ismerik el az újonnan elkészült Bibliát, elmondanak egy-egy bátorító üzenetet, vagy egy személyes történetet arról, hogy miért fontos számukra vagy az általuk képviselt közösség számára a Biblia. A tagegyházak mellett az egyes korcsoportok is képviseltették magukat egy-egy bibliai idézettel, a kisgyermekektől egészen az idősekig. Az istentiszteleti liturgiában szolgálatot végzett Szebik Imre, a Bibliatársulat elnöke, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Szigeti Jenő, a Hetednapi Adventista Egyház volt elnöke, Pecsuk Ottó, a Bibliatársulat főtitkára, Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, Mézes László, a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet lelkésze, Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház 5 szuperintendense, Tatárka Krisztián, a Magyar Ortodox Egyházmegye püspöki titkára, Kászoni-Kövendi József, a Magyar Unitárius Egyház püspökhelyettese, Bence Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház esperese, és Juanita Doke, a bibliarevíziót anyagi támogatásával lehetővé tevő Amerikai Bibliatársulat képviselője. Az igét Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke hirdette. Az istentiszteleten énekkel szolgált a Psalterium Hungaricum kórus, Arany János vezényletével. Tóka Ágoston orgonaművész orgonaimprovizációkat adott elő ismert evangélikus gyülekezeti énekek dallamára. Szeretnénk ezúton is kifejezni hálánkat támogatóink felé, akik eljöttek erre a felemelő alkalomra, és azok felé is, akik folyamatosan imádsággal és támogatásukkal kísérik munkánkat! Göndöcz Miklós, a MBTA munkatársa

Példák a revíziós változásokra Magyar jelnyelvű Biblia a siketek számára REVIDEÁLT ÚJ FORDÍTÁS (1990) RÚF 2014 Ézs 2,4: Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Példabeszédek 24,10: Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd. Máté 5,37: Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van. Máté 16,23: Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. Lukács 12,25: De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghoszszabbítani életét? János 1,1: Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Filippi 2,7: hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. A nyomorúság idején kiderül, hogy erős-e az, aki annak mondja magát. Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van. Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Kuratóriuma legutóbbi ülésén határozatot hozott arról, hogy támogatja a Biblia magyar jelnyelvű fordítására irányuló kezdeményezést. A jelnyelv egy vizuális nyelv, mely gesztikuláris és mimikus elemekből épül fel. Mára elismert tény, hogy a jelnyelv önálló, a benne használt jelek nem képek, hanem összetett, elvonatkoztatott szimbólumok; szintaxisuk, nyelvtanuk és szemantikájuk teljes, azonban eltérnek bármely beszélt, vagy írott nyelvtől. A siketek kultúrájukat is jelnyelvi alapokra helyezik. Identitásukat meghatározza, hogy magukat nem fogyatékosnak, hanem nyelvi kisebbségnek tekintik, akiknek megvan a jelnyelven alapuló, vizuális kultúrájuk, amely eltér a halló emberek kultúrájától. Számukra ez jelenti azt a kommunikációs formát, amelyen a legkönnyebben tudják kifejezni gondolataikat, érzéseiket, ami a megértéshez vezet. A siketek többségének nehézséget jelent az írott szöveg olvasása, értelmezése, emiatt tartjuk fontosnak, hogy a Szentírás üzenetének teljes megértéséhez tegyük számukra lehetővé a jelnyelvi formát is. Ezt a munkát már több országban is megkezdték illetve sikeresen elvégezték. Minden népnek, nyelvi közösségnek saját jelnyelve van, ezért elengedhetetlen, hogy a magyar siketek számára is magyar jelnyelven legyen elérhető az evangélium üzenete. Hallássérültek között végzett jelnyelvi tolmácsolási és missziói munka során egyértelműen látjuk, hogy számukra az evangélium üzenetének elsődleges és a teljes megértéséhez éh vezető csatorna kizárólag a magyar jelnyelv. Kihasználva ennek a nyelvnek csodálatos képi kifejezésmódját óriási segítséget jelente a siketek számára, ha jelnyelven is hozzájuthatnának a Szentíráshoz, vagyis Isten üzenetének jelnyelvre fordítása, annak képi rögzítése (DVD), és sokszorosítása által. A fordítás feladatának végzésénél elsődleges cél a jelnyelv sajátosságainak figyelembevétele, a fordítás ehhez való helyes igazítása, az érthetővé tételre való törekvés. A Biblia magyar jelnyelvi fordítása azon siket embereknek jelentene segítséget, akik anyanyelvüknek tekintik a magyar jelnyelvet és ezt használják elődleges kommunikációs csatornaként. Nagy örömünkre szolgál, hogy a jelnyelvi fordítás előkészületei elkezdődhettek a Magyar Bibliatársulat támogatása és szakmai felügyelete mellett. A jövőbeli eredményekről tájékoztatni fogjuk támogatóinkat. Papp János, a MBTA alelnöke, baptista egyházelnök 6 7

Beszámoló az előző adománygyűjtő akciónkról: Az első Mari-nyelvű Újszövetség-kiadás támogatása Örömmel tájékoztatjuk támogatóinkat, hogy 2013 decemberében meghirdetett adománygyűjtő akciónkra mindeddig 1,2 millió forintnyi támogatás érkezett, amelyet hamarosan továbbítunk partnerünk, a Finn Bibliatársulat felé, akik a Mari Újszövetség kiadásán fáradoznak. A finn kollégák tájékoztatása alapján jelenleg a Mari Újszövetség-fordítás végső fázisán fáradoznak a fordítók és a szerkesztők. Felállítottak egy teológiai ellenőrző bizottságot, amelybe az orosz ortodox egyház delegált képviselőket. Ennek a bizottságnak nagyon fontos feladata 8 van: először is egyházi szempontból is megvizsgálja a fordítást. Ha ez a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, a bizottság javasolja, hogy az új Újszövetség-fordítás megkapja az ortodox liturgikus bibliafordítás státuszát, vagyis megjelenése után ezt fogják majd felolvasni az istentiszteleteken. Ha minden rendben halad, hamarosan elkészülhet a szöveg tördelt változata, és megkezdődhetnek a nyomdai munkálatok. Késő ősszel vagy a tél elején várható, hogy megjelenik az első mari nyelvű Újszövetség. Amint ez megtörténik, következő hírlevelünkben beszámolunk róla. Új adománygyűjtő akciónk meghirdetése: Imakönyv a kórházmissziónak Nem először működünk együtt a Román Bibliatársulattal annak érdekében, hogy a Romániában élő magyarok között is segítsük a bibliamissziót. Korábban együtt osztottunk gyermekbibliákat az erdélyi árvaházak lakói között, illetve közösen jelentettünk meg és osztottunk nagybetűs Károli Bibliákat az idősotthonokban Magyarországon és Romániában egyaránt. Először a királyhágómelléki református testvérekben fogalmazódott meg annak az igénye, hogy az ott végzett kórházmissziós munkát segíthetné egy olyan imádságos könyv létrehozása és ingyenes terjesztése, amelyet egyrészt a lelkipásztorok használhatnának lelkigondozói munkájuk során, másrész a betegek maguk is olvashatnák és hazavihetnék a kórházból, hogy segítségükre legyen az ige olvasásában és az imádkozásban. A tervezett imakönyv a különféle élethelyzetekhez kapcsolódó imatémákat egy-egy bibliai igeszakasz segítségével Mosdósi kórház. Fotó: Kovács Károly 9 vezeti be, tehát egyfajta áhítatos könyvnek is használható lesz majd. Kicsi, zsebben is hordható formátuma miatt alkalmas lesz arra, hogy a kórházban vagy utazás közben is maguknál hordják az olvasói. Terveink szerint mintegy kétezer darabot készítünk és osztunk szét mind Erdélyben és a Partiumban, mind pedig Magyarországon. Támogassa tervünket azzal, hogy a hírlevelünkhöz mellékelt postai átutalási csekken vagy banki átutalással (az alábbi számlaszámra) elküldi adományát a Magyar Bibliatársulat Alapítvány számára! Kérjük azokat, akik már ismerik és adományaikkal korábban is támogatták szolgálatunkat, adják oda hírlevelünket másoknak is! Kérdéseit, észrevételeit, kritikáját juttassa el ezeket hozzánk a Magyar Bibliatársulat honlapján keresztül (www.bibliatarsulat.hu), e-mail formájában (info@bibliatarsulat.hu), vagy telefonon a (06 1) 209 3033-as számon. Magyar Bibliatársulat Alapítvány Adószámunk: 19700739-2-43 www.bibliatarsulat.hu Elérhetőségünk: Magyar Bibliatársulat Alapítvány 1113 Budapest, Bocskai út 35. Telefon: 06 1 209 3033 Fax: 06 1 386 8277 Számlaszámunk: 11714006-20267306

Bibliahírek a nagyvilágból Ukrajna Keleti szomszédunkban az elmúlt hetek, hónapok tele voltak tragikus eseményekkel és hirtelen változásokkal, amelyek komoly kihívást jelentettek az ukrán társadalom számára. Sokan még sohasem szembesültek azzal, hogy a háború bármelyik pillanatban kitörhet. Az Ukrán Bibliatársulat két munkatársát is érintette, hogy mint tartalékosokat, a hadsereg szükség esetén bármikor behívhatta őket. A helyzet továbbra is nagyon bizonytalan az egész országban. Ezen körülmények között az ukrajnai egyházak és a bibliatársulat a legfőbb felelősségének azt tekinti, hogy a béke és a vigasztalás örömhírét vigye el azok számára, akik a leginkább érintettek a kialakult helyzetben. Egész Ukrajnában ökumenikus imaalkalmakat tartanak, különösen a Krímben, Dél- és Kelet-Ukrajnában. A bibliatársulat szeretne ukránoknak és oroszoknak egyaránt szolgálni Isten igéjével. A jelenlegi helyzet rávilágított annak a fontosságára is, hogy a teljes Biblia a krími tatárok anyanyelvén is elérhető legyen. A krími tatár közösség általánosságban is nagyon kevés saját nyelvű nyomtatott könyvvel rendelkezik, a Bibliának is csak részletei vannak jelenleg krími tatárra fordítva. Ezért a bibliatársulat több más keresztyén partnerszervezettel együtt hozzáfogott a teljes Biblia lefordításához. A szerkesztési munka jelenleg is folyik, a munka várhatóan 2015-ben készül el. Az Ukrán Bibliatársulat főtitkára kéri, hogy imádkozzunk az ukrajnai egységért, az emberek közti egyetértésért, és a feszült helyzet békés megoldásáért, továbbá hogy ez a nehéz helyzet is Isten dicsőségét szolgálhassa azáltal, hogy a béke és a szeretet üzenete minél több szívhez eljut. Salamon-szigetek A csendes-óceáni Salamon-szigeteken körülbelül 70 nyelvet beszélnek, de mivel a hivatalos nyelv az angol, többségük alig rendelkezik írott irodalommal. A Dél-csendes-óceáni Bibliatársulat más szervezetekkel közösen lefordított és kiadott egy bibliai képregényt Ábrahám történetéről tizennégy helyi nyelven. A fényképen az elkészült képregény és készítői láthatók. A Biblia mindenkié! Plakátkiállítás Az alábbi oldalakon az előző hírlevelünkben meghirdetett A Biblia mindenkié! elnevezésű kampányunkra készült plakátokból mutatunk be válogatást. A plakátokkal egy időben elkészült a Revideált új fordítás (RÚF) új honlapja is, mely megtekinthető a www.abibliamindenkie.hu illetve a www.bibliajarat.hu internetes oldalakon. 10

Fotók: MBTA és United Bible Societies, ha másképp nem jelezzük Kiadja a Magyar Bibliatársulat Alapítvány 1113 Budapest, Bocskai út 35. Felelõs kiadó: dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány fõtitkára ISSN 2063-790X (nyomtatott) ISSN 2063-7918 (online) Nyomtatta és fűzte a HVG Press Kft.