OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye

Hasonló dokumentumok
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye


OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye


Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

Település. Kecskemét parkgondozó Kecskeméti Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Speciális Szakiskolája

Duális szakképzés. Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal. Nyíregyháza, március 01.

2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TANÉV

A felvétellel kapcsolatos információk

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM )

Pályaválasztási tájékoztatója

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerepe a duális képzésben Böröcz Csaba szakmai igazgató-helyettes

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

Tartalomjegyzék. 12. Az Intézményi Tanács és az intézmény kapcsolattartásának rendje Integrációs Pedagógiai Rendszer...

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend január elsejétől, a többi módosítás november 10.-étől hatályos.

MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5

Javaslattétel Heves megye

Honlap: Tagintézményvezető: Zsipi Gyula Pályaválasztási felelős: Zsipi Gyula. 2016/2017 tanévben induló képzések.

Pályaválasztási Kiállítás Győr

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS

Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Békés megye

BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Csongrád megye

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Vas megye

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma Ács Ács, állványozó

Győr-Moson-Sopron megye

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) Fax: (06 94) Honlap:

Komárom-Esztergom megye

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

Pályaválasztási tájékoztatója

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye

Rendkívüli felvételi eljárás

Képzési keret (fő) Felvételi tantárgy. Német, angol idegen nyelv + érettségi után 1 év a szakma megszerzése. 20 Nincs. 20 Nincs

Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet. a szakképzési kerettantervekről

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Műszaki jellegű képzések: informatikai, gépipari, hardver-elektronika, környezetvédelem-vegyészet Kéttannyelvű képzések

Szakmai vizsgák eredményei

Bács-Kiskun megye Abroncsgyártó Abroncsgyártó Ács Ács, állványozó

Középfokú oktatási intézmények 2008/2009. évi beiskolázási terve 1. sz. melléklet


SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

13 Pécs Pécsi Szakképzési Centrum OKJ rendszerszerelő 14. Baranya Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév

Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN

Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet

SZAKMAI PROGRAM 1. kötet Tapolca

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye

Határidő: június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

Széchenyi István Szakképző Iskola 2012/2013. tanév felvételi rendje

A képzés a jelentkezők alacsony száma miatt nem indul!

ELŐTERJESZTÉS augusztus 9-i rendkívüli ülésére

szakképesítés megnevezése ágazat tagintézmény neve tagintézmény címe telefon 1 telefon 2 Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát

A Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskolájában. Krämmer Erika

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye

Paksi I. István Szakképző Iskola Ideiglenes felvételi jegyzék 2015/2016

Társulás társulási Megállapodásának és Alapító okiratának módosítása

Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010

Indítani tervezett képzések:

A szociális és munkaügyi miniszter rendelete. a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési részek alóli mentesség szabályairól

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Tájékoztató a évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról

létszáma 4. Bethlen Gábor Református 8 évfolyamos képzés 5

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)

Elıterjesztés. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére

SZAKKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ 2015

Átírás:

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye

A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat már csak kizárólag az Oktatási Hivatal honlapjáról www.oktatas.hu elérhető KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program tartalmazza. Kérjük, hogy a jelentkezések véglegesítése előtt ellenőrizze a választott tanulmányi területeket és azok kódjait a www.oktatas.hu oldalon!

Az intézmény OM azonosítója A feladatellátási hely kódja A képzés típusa A tanulmányi terület kódja Segítség a jegyzék használatához OM azonosító: 555555 Minta Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 9999 Mintavár, Minta u. 1. 001 Minta Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 9999 Mintavár, Minta u. 1. postázási cím: 9999 Mintavár, Minta u. 1. 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: műszaki informatikus Heves megye Az intézmény székhelyének megyéje Az intézmény neve, címe Az feladatellátási hely neve, címe A jelentkezési lapot erre a címe kell küldeni A tanulmányi terület leírása Amennyiben az intézménynek több megyében vannak feladatellátási helyei, úgy az erre vonatkozó információ az intézmény székhelyénél, a tanulmányi területek leírása után található meg. Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Fejér megyé(k)ben. Fejér megye OM azonosító: 555555 Minta Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 9999 Mintavár, Minta u. 1. 002 Minta Szakiskola 8888 Mintafalva, Menta u. 2. postázási cím: 9999 Mintavár, Minta u. 1. 003 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); i kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: asztalos Az intézmény feladatellátási helyének megyéje szakiskola 004 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: aranykalászos gazda (gazda) st Amennyiben az intézmény székhelye egy másik megyében található, úgy az erre vonatkozó információ az intézmény feladatellátási helyénél, a tanulmányi területek leírása után található meg. Az intézmény székhelye Heves megyében van. Az intézmény és a feladatellátási hely nevére és címére vonatkozó információk az intézmény által megadott, a hivatalos köznevelési intézménytörzsben nyilvántartott adatok alapján kerültek a jegyzékbe.

Csongrád megye OM azonosító: 202801 Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola 6760 Kistelek, Ifjúság tér 3 001 Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola 6760 Kistelek, Ifjúság tér 3 postázási cím: 6760 Kistelek, Ifjúság tér 3 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelemvagy megj.: angol-informatika tagozat, az angol nyelv, és az informatika tantárgyak oktatása emelt óraszámban történik 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelemvagy megj.: angol-média tagozat, az angol nyelv, és a média tantárgyak oktatása emelt óraszámban történik 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv; testnevelési tanulmányi terület; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, további művészeti és/vagy testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: társastánc, versenytánc iránt érdeklődőket várunk 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után logisztikai ügyintéző, postai üzleti ügyintéző; megj.: tanulószerződés a Magyar Posta Zrt.-vel 005 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai rendszergazda OM azonosító: 202728 BÁRSONY ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6640 Csongrád, Szentesi út 2/a 001 BÁRSONY ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6640 Csongrád, Szentesi út 2/a postázási cím: 6640 Csongrád, Szentesi út 2/a 010 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy mezőgazdaság szakmacsoport; mezőgazdasági gépész ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: mezőgazdasági gépésztechnikus; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola 020 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy mezőgazdaság szakmacsoport; erdészet és vadgazdálkodás ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett erdészeti és vadgazdálkodási technikus; megj.: saját erdővel és vadászterülettel rendelkezik az iskola 030 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport; környezetvédelem-vízgazdálkodás ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: környezetvédelmi technikus, vízügyi technikus; megj.: saját laborral rendelkezik az iskola 011 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: mezőgazdasági gépész; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola 042 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó 3. oldal

OM azonosító: 029799 Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium 6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc körút 76. 001 Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium 6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc körút 76. postázási cím: 6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc körút 76. 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; erdészet és vadgazdálkodás ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: erdészeti és vadgazdálkodási technikus; megj.: gyakorlóhely és kollégiumi elhelyezés biztosított 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), mezőgazdaság szakmacsoport; kertészet és parképítés ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: parképítő és fenntartó technikus; megj.: gyakorlóhely és kollégiumi elhelyezés biztosított 001 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság erdészeti szakmunkás; megj.: gyakorlóhely és kollégiumi elhelyezés biztosított 002 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: virágkötő és virágkereskedő; megj.: gyakorlóhely és kollégiumi elhelyezés biztosított 111 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam nyelv(ek) a(z) angol nyelv; a tanulmányi területre beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság lovász; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított OM azonosító: 029736 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2. 001 Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2. postázási cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2. 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megj.: hittan a választott vallás szerint 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás fizika, informatika és matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a eredménye alapján; megj.: hittan a választott vallás szerint 005 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar alapján; megj.: hittan a választott vallás szerint OM azonosító: 200958 Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 6640 Csongrád, Kossuth tér 1. 004 Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 6640 Csongrád, Kossuth tér 1. postázási cím: 6640 Csongrád, Kossuth tér 1. 010 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás fizika és matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 011 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 012 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv és történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 013 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás földrajz és informatika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 016 8 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 021 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás gazdasági ismeretek tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 001 8 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: hittan a választott vallás szerint 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) orosz nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar alapján; megj.: hittan a választott vallás szerint 4. oldal

OM azonosító: 029752 Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14. 001 Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14. postázási cím: 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14. 001 6 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) spanyol nyelv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, matematika és történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar alapján, a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megj.: természettudományos orientáció, laborgyakorlatok 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) spanyol nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból, testnevelési tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga és a eredménye alapján, további művészeti és/vagy testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik, a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megj.: sporttagozat, élsportolói státusz 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga eredménye alapján, a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga eredménye alapján, a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik 005 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) latin nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv vagy a(z) spanyol nyelv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, matematika és történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, eredménye alapján, a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megj.: választható tehetséggondondozó képzés vagy tanulásmódszertan OM azonosító: 027986 FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6440 Jánoshalma, Béke tér 13. 011 FM ASzK - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája 6600 Szentes, Kossuth L. utca 45. postázási cím: 6600 Szentes, Kossuth L. utca 45. 051 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen mezőgazdaság szakmacsoport; kertészet és parképítés, mezőgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: parképítő és fenntartó technikus, mezőgazdasági technikus 052 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: dísznövénykertész, kertész 053 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: virágkötő és virágkereskedő 054 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után húsipari termékgyártó Az intézmény székhelye Bács-Kiskun megyében található. OM azonosító: 202742 FODOR JÓZSEF ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6725 Szeged, Szabadkai út 3 001 FODOR JÓZSEF ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6725 Szeged, Szabadkai út 3 postázási cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; élelmiszeripar ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszeripari technikus; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola 002 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar húsipari termékgyártó; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola 003 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar pék; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola 5. oldal

004 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar élelmiszeripari szakmunkás; megj.: saját tanműhellyel rendelkezik az iskola OM azonosító: 202744 GALAMB JÓZSEF MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6900 Makó, Szép utca 2-4 001 GALAMB JÓZSEF MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6900 Makó, Szép utca 2-4 postázási cím: 6900 Makó, Szép utca 2-4 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; mezőgazdasági gépész ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után mezőgazdasági gépésztechnikus 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; mezőgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett mezőgazdasági technikus 003 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: mezőgazdasági gépész 004 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: dísznövénykertész 005 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: kertész OM azonosító: 201429 GEMMA Fejlesztő Nevelés- oktatást Végző Iskola,Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50 002 GEMMA Fejlesztő Nevelés- oktatást Végző Iskola,Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50 postázási cím: 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50 szakiskola 111 készségfejlesztő speciális szakiskolai képzés; készségfejlesztő speciális szakiskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; nincs OKJ-s szakmai oktatás OM azonosító: 202718 GREGUS MÁTÉ MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8 001 GREGUS MÁTÉ MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8 postázási cím: 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, informatika, matematika és testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; mezőgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: állattenyésztő és állategészségügyi technikus, mezőgazdasági technikus 002 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; mezőgazdaság gazda OM azonosító: 029796 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. 001 Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. postázási cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. 011 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglátásszervezővendéglős 012 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; turisztika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő, idegenvezető 6. oldal

014 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után cukrász 015 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után pincér 016 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után szakács 017 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után vendéglátó eladó OM azonosító: 203039 Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 3/8 002 Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakközépiskolája és Szakiskolája 6600 Szentes, Ady Endre utca 6-8 postázási cím: 6600 Szentes, Ady Endre utca 6-8 101 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) angol nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, matematika és német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett logisztikai ügyintéző 102 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, matematika és német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után pénzügyi-számviteli ügyintéző 103 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: egészségügyi asszisztens 104 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, informatika és német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel szakmacsoport; ügyvitel ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: ügyviteli titkár, irodai asszisztens 003 Hódmezővásárhelyi SZC Sághy Mihály Szakképző Iskolája 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16-18 postázási cím: 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16-18 701 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen gépészet szakmacsoport; gépészet ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 702 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen faipar szakmacsoport; faipar ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: faipari technikus 703 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai rendszergazda; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 704 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után logisztikai ügyintéző; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 705 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglátásszervező-vendéglős; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 706 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen szociális szolgáltatások szakmacsoport; szociális ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: szociális asszisztens; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 707 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után ács; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 7. oldal

708 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után kőműves és hidegburkoló; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 709 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után asztalos; megj.:kollégiumi elhelyezés biztosított 710 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után gépi forgácsoló; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 711 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 712 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: villanyszerelő; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 713 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 714 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglátó eladó; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 715 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó; megj.: kollégiumi elhelyezés biztosított 004 Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakképző Iskolája 6800 Hódmezővásárhely, Városház utca 1 postázási cím: 6800 Hódmezővásárhely, Városház utca 1 201 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglátásszervező-vendéglős; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 202 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre mozgásszervi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kereskedő; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 203 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, az követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátásturisztika szakmacsoport; turisztika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 204 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 205 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 206 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 207 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után eladó; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 8. oldal

006 Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolája 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 7-9 postázási cím: 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 7-9 401 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; gépészet ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: mechatronikai technikus; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 402 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy szakmacsoport; egészségügyi technika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: fogtechnikus gyakornok; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 403 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet hegesztő; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 404 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet épületés szerkezetlakatos; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 405 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet gépi forgácsoló; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 406 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet kőműves és hidegburkoló; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 407 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet festő, mázoló, tapétázó; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 408 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet ács; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 409 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar asztalos; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 410 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 411 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés karosszérialakatos; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 9. oldal

412 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnikaelektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után villanyszerelő; megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 413 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: kerámia, porcelán készítő (kerámia- és porcelántárgykészítő szakmairány), kerámia, porcelán készítő (porcelánfestő szakmairány); megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban szakiskola 414 szakiskolai képzés előkészítő évfolyammal + 2 évfolyamos részszakképesítés oktatása; speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, is jelentkezhetnek; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése megszerzése: asztalosipari szerelő (asztalos); megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 415 szakiskolai képzés előkészítő évfolyammal + 2 évfolyamos részszakképesítés oktatása; speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, is jelentkezhetnek; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése megszerzése: lakástextil-készítő (női szabó); megj.: kollégiumi elhelyezés Cseresnyés kollégiumban 007 Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma 6900 Makó, Posta utca 4-6 postázási cím: 6900 Makó, Posta utca 4-6 501 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel szakmacsoport; ügyvitel ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: ügyviteli titkár; megj.: kollégiumi elhelyezés, kézilabda, futball szakok 502 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után pénzügyi-számviteli ügyintéző; megj.: kollégiumi elhelyezés, kézilabda, futball szakok 503 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő, logisztikai ügyintéző; megj.: kollégiumi elhelyezés, kézilabda, futball szakok 504 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett gazdasági informatikus; megj.: kollégiumi elhelyezés, kézilabda, futball szakok 505 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; turisztika ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után turisztikai szervező, értékesítő; megj.: kollégiumi elhelyezés, kézilabda, futball szakok 506 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam nyelv(ek) a(z) német nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló; megj.: kollégiumi elhelyezés 507 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: ipari gépész; megj.: kollégiumi elhelyezés 508 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: szerszámkészítő; megj.: kollégiumi elhelyezés 509 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: hegesztő; megj.: kollégiumi elhelyezés 510 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves és hidegburkoló; megj.: kollégiumi elhelyezés 511 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: festő, mázoló, tapétázó 512 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: ács; megj.: kollégiumi elhelyezés 10. oldal

514 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: karosszérialakatos; megj.: kollégiumi elhelyezés 515 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció eladó; megj.: kollégiumi elhelyezés 516 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó 008 Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Középiskolája és Szakiskolája 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 1 postázási cím: 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 1 801 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után kereskedő, logisztikai ügyintéző 802 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás katonai alapismeretek tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; gépészet szakmacsoport; gépészet ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megj.: fizikai alkalmassági felmérés 803 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen tanulmányi eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; közszolgálat szakmacsoport; rendészet ágazati oktatás; megj.: fizikai alkalmassági felmérés 804 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen az követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; szépészet ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gyakorló fodrász 805 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen gépészet szakmacsoport; gépészet ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus 010 Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Középiskolája és Szakiskolája Petőfi Utcai Telephelye 6600 Szentes, Petőfi utca 15 postázási cím: 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 1 806 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet hegesztő; megj.: hiányszakma 807 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: eladó 808 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet kőműves és hidegburkoló; megj.: hiányszakma 809 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet festő, mázoló, tapétázó 810 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet gépi forgácsoló; megj.: hiányszakma 811 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; megj.: hiányszakma 812 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnikaelektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után villanyszerelő; megj.: hiányszakma 11. oldal

813 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar női szabó; megj.: hiányszakma 814 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet épületés szerkezetlakatos; megj.: hiányszakma 815 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szárazépítő 816 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam az követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szerszámkészítő; megj.: hiányszakma 011 Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakképző Iskolája 6600 Szentes, Apponyi tér 1 postázási cím: 6600 Szentes, Apponyi tér 1 601 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett CAD- CAM informatikus, informatikai rendszergazda 602 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; villamosipar és elektronika ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus; megj.: gyengeáramú és erősáramú (villamosipari) szak 603 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján; elektrotechnika-elektronika elektronikai műszerész 604 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam eredmények alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó 013 Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakképző Iskolája 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal utca 5-9 postázási cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal utca 5-9 301 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: gyakorló ápoló 302 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után pénzügyi-számviteli ügyintéző 303 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; oktatás szakmacsoport; sport ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: sportedző (a sportág megjelölésével), fitness-wellness instruktor 304 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján, az egészségügyi alkalmassági, szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; szépészet ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett gyakorló kozmetikus, gyakorló fodrász 305 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett szoftverfejlesztő, CAD-CAM informatikus, informatikai rendszergazda OM azonosító: 029737 Horváth Mihály Gimnázium 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 2. 001 Horváth Mihály Gimnázium 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 2. postázási cím: 6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 2. 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: második idegen nyelvből emelt óraszám 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: második idegen nyelvből emelt óraszám 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: második idegen nyelvből emelt óraszám 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás fizika és matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 12. oldal

005 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 006 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 007 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás dráma tantárgy(ak)ból, művészeti tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, további művészeti és/vagy testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: beszédtechnika, tánc oktatása 008 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból, testnevelési tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, további művészeti és/vagy testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: napi edzés; választható irányultság: társastánc, vízilabda 009 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) orosz nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás orosz nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: második idegen nyelvből emelt óraszám 010 6 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 011 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás földrajz, informatika és rajz és vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 012 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból, művészeti tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján, további művészeti és/vagy testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik 014 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv, a második idegen nyelv a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) orosz nyelv vagy a(z) latin nyelv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján OM azonosító: 029741 Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola 6900 Makó, Kálvin utca 2-6. 001 Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola 6900 Makó, Kálvin utca 2-6. postázási cím: 6900 Makó, Kálvin utca 2-6. 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: idegen nyelvből emelt óraszám 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megj.: rendvédelmi orientáció; önvédelmi sport oktatása 003 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen közszolgálat szakmacsoport; rendészet ágazati oktatás; megj.: rendőri munka ismeretei; önvédelmi sport oktatása 004 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazati oktatás; a szakképzési szakképesítés(ek) megszerzése: gyakorló ápoló, gyógy- és sportmasszőr 005 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen szociális szolgáltatások szakmacsoport; szociális ágazati következő szakképesítés(ek) megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő OM azonosító: 040365 Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6725 Szeged, Szentháromság utca 70-76. 001 Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6725 Szeged, Szentháromság utca 70-76. postázási cím: 6725 Szeged, Szentháromság utca 70-76. 001 8 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) olasz nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga eredménye alapján 002 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) francia nyelv vagy a(z) német nyelv vagy a(z) olasz nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy alapján OM azonosító: 202741 KISS FERENC ERDÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6721 Szeged, József Attila sugárút 26 001 KISS FERENC ERDÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 6721 Szeged, József Attila sugárút 26 postázási cím: 6721 Szeged, József Attila sugárút 26 001 4 évfolyamos; i kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv és történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a eredménye alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; erdészet és vadgazdálkodás ágazati oktatás; a szakképzési évfolyam(ok) megszerzése: erdészeti és vadgazdálkodási technikus 13. oldal