NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP. 5. ÉVFOLYAM 3-4. SZÁM 2010. Szelek / Kikelet hava. 1,32 EUR / 40, Sk

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP 5. ÉVFOLYAM 3-4. SZÁM 2010. Szelek / Kikelet hava 1,32 EUR / 40, Sk

Nyelvőrök a spájzban Nincsenek pontos és mélyreható információim arról, hogy mikor is kezdődött Kínában a kulturális forradalom, de híradásokból és dokumentumfilmekből még halványan felsejlik bennem néhány filmkocka arról, amikor verebek százezreit pusztították el abból a célból, hogy növeljék a búza hektárhozamát. Arról sincsenek megbízható információim, vajon a verebek elpusztítása után nőtt-e a hektárhozam, azt viszont már bizton állíthatom, abban az évben Kínában jelentősen elszaporodtak a hernyók és egyéb kártevő bogarak, aminek leginkább a gyümölcsösök látták kárát. Nos, valahogy így vagyok én a új szlovák nyelvtörvénnyel is, melynek gyakorlati hasznát még ugyan senki nem bizonyította, de újjászületett egy közel két évtizede már feledésbe merülő emberi faj, melyet régen, az átkosban egyszerűen csak besúgóknak hívtak. Azt még a magukat profi politikusnak tartó, de mára már sikeresen porszívóügynökké és egyéb más ellenőrré felküzdő regionális tényezőknek is el kell elismerniük, hogy a szlovák gazdaságra gyakorolt hatása valószínűleg elenyésző annak a ténynek, ha az amatőr magyar színjátszó csoport által kiadott műsorfüzetben, a magyar szerző, magyar darabjában alakított szereplő nevét, tegyük fel Bugyi Szigfridet, szlovákra fordítják. Az viszont már korántsem elhanyagoltó tény, hogy a K. minisztérium az adófizetők pénzén, benzin, telefon, mukadíjj és postai bélyeg költséget pazarolva, orovosi igazolás igénybe vétele nélkül próbálja lemérni türelmünk felső határát, a Kim Ir Szen-i időket felelevenítő nyelvtörvény megszegésének ürügyén. Amikor Szlovákia a munkanélküliség nagyságának mértékben sikeresen versenyez az Európai Unióban a vezető hely megszerzéséért, amikor négy év alatt az ország államadóssága megkétszereződött, amikor a szlovák kormány miniszterei és kormánypárti pártvezetői úgy herdálják az állami vagyont, mintha kártyán nyerték volna, némiképpen nevetségesnek tűnik, hogy nyelvrendőrnek álcázott pojácák királyt próbálnak játszani egy olyan országos premier előtt álló újszlovák darabban,ahová a központi emegyógyászati intézetből ideiglenesen szabadlábra helyezett idült ápoltak vannak kötelezően kirendelve nézőnek. A zoboralji Kalászon megtörtént K. minisztériumi hivatalos állami zaklatás-kontra Csemadok Új Hajtás helyi szervezet párharcnak mégis van egy kézzelfogható haszna, még pedig az a mondat, amely véletlenül, vagy türelmetlenségből, de kibuggyant a túlbuzó csinovnyikovna száján, és pedig, hogy: Tudatosítaniuk kell, hogy Önök Szlovákiában élnek! Nos, valóban itt kell, hogy éljünk ebben a következmények nélküli országban, mely állapot akát ideiglenesnek is tekinthető, hiszen ahogyan a kínai kulturális forradalomnak is fuccs volt egy idő után, és az örök időkre a Szovjetunióval szlogent sem tanítják ma már gyakorló pedagógusok az iskolában, úgy akár megtörténhet az is, hogy a verebek egyszer csak gondolnak egyet és úgy elrepülnek Kínából a lelövés erősen megalapozott gyanúja elől, hogy akár a búzatermés hektárhozama is megháromszorozódhat. Addig azonban a Bugyi Szigfrid szlovákra fordításának a folyamatával kell derekasan megküzdeinük az adóinkból befolyt, de állami pénznek nevezett fizetőeszköz elpocsékolásával a K. minisztérium ápoltjainak, nehogy üresen maradjon a honi spájz, ahová befőttek helyett mostanság ideiglenesen beköltöztették a nyelvrendőrséget, azt gondolva, a szlovákiai választó brindzás haluska helyett ezzel is jóllakatható egy ideig. Hrubík Béla NYELVI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE SZLOVÁKIÁBAN www.jogsegely.sk Ingyenesen hívható telefonszám: 0800 500 565 A tartalomból: Nyolcvan éves Csoóri Sándor Pillantás az életműbe 6-11. Felvidéki magyarok Varsóban A lengyel-magyar barátság öröklángja 12-17. Ma az életgyökér roncsolása valóság... Rókusfalvy Pál írása 18-19. Interjú Szabados Györggyel: A magyarság szellemi kategória 20-21. Film készült Duray Miklósról Beszélgetés Koltay Gáborral 22-27. Sisak A Béres Csepp megalkotójának elbeszélése 28-33. Csóti György: A kettős állampolgárságról a Kárpát-medencében 36-37. Őseurópai géneket hordunk Papp Lajos kunszentmiklósi beszéde 44-47. Címlapunkon: A magyar Szent Korona felajánlása (lásd a 35. oldalt) Itthon Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülőföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR program Kultúra národnostných menšín 2009. Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma EV 3082/09 Megjelenik 3000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: KPRINT A lap olvasható a www.felvidek.ma és a www.csemadok.sk honlapokon is. Konverzný kurz 1 EUR = 30.1260 Sk (A váltási árfolyam 1 EUR = 30.1260 Sk) ITTHON 3

A Felvidéki Mózes Esterházy János Emlékünnepség Budapesten Március 7-én tartotta a Rákóczi Szövetség (RSz) és az Esterházy János Emlékbizottság (EJE) a hagyományos Esterházy János Emlékünnepséget Budapesten. Most is a Szép utcai Esterházy-emléktáblánál kezdődött az ünnepség, ahol Martényi Árpád, az RSz szervezeti titkára azzal kezdte, hogy Esterházy János mellett két nőtestvére állt. Aktív politikai pályája idején Lujza, majd megpróbáltatásai idején Mária. Életének mindkét korszaka, 12 évet ölelt föl (1933-45), (1945-57). Az is érdekes, hogy a két korszak határán az oroszok 12 napig tartották fogva, majd kiengedték. Arra a 65 évvel ezelőtti időszakra emlékezünk, amikor börtönkálváriája megkezdődött. A koszorúzás fő szónoka Dr. Gerencsér Balázs Szabolcs, az EJE tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Karának egyetemi adjunktusa volt. Ő a következő megszívlelendő beszédet tartotta Esterházy János emléktáblájánál, ahol eddig nem tapasztalt sokaság jelent meg. A kisebbségi jogok gyakorlása nem államellenesség, nem irredentizmus, amint azt a kormánysajtó egy része be szokta állítani, hanem természetes jogunk, amellyel a jövőben is élni kívánunk. Esterházy János mondta ezeket a szavakat a prágai parlamentben, 1937-ben, amikor már 17 éve volt Csehszlovákiának nyelvtörvénye. Ugyanakkor a magyarság anyanyelvének használatát az akkori csehszlovák kormányzat a közigazgatás átszervezésével, a nyelvtörvény végrehajtásának bojkottálásával, lehetetlen jogi indokokra hivatkozva megaka-dályozta. 73 évvel ezelőtt, tehát a többségi hatalom a kisebbségek kárára és főként a magyar nemzetiség kárára jogaik érvényesítésével szemben korlátokat helyezett el. Ha annak a kornak a forrongó, harcias légkörét elképzeljük, úgy is mondhatnánk: vermeket és tankcsapdákat állítottak fel, hogy az alapvető jogok gyakorlásáig a kisebbségek ne tudjanak eljutni. Hol fizikai értelemben, hol jogi értelemben tette lehetetlenné a hatalom a kisebbségi létet. 1920-ban bevezettek egy 20%-os lélekszámhoz kötött nyelvi küszöböt, amely 4 elérését gyakorlatilag lehetetlenné tették azzal, hogy később a közigazgatási határokat megváltoztatták. Voltak ugyan magyar nyelvű iskolák, de hátrányos szabályozási környezet kialakításával, valamint szintén Esterházyt idézve»fenyegetéssel és propagandával«a magyar diákok nagy hányadát szlovák iskolákba íratták be. Mindez természetesen gyorsította az asszimilációt. Az egészségügyi ellátásban is előretört az államnyelv: hogyan mondja el valaki idegen nyelven a legintimebb panaszát? Lehet bizalmi kapcsolatot építeni őshonosként idegen nyelven? A közigazgatási vezetők között a húszas évek közepére egyre kevesebb magyar volt, ezzel gyakorlatilag a hivatalokon belül a magyar nyelv használata megszűnt. Hivatalok között meg végképp. Bíróságok és más hatóságok előtt az anyanyelvű eljárást tulajdonképpen lehetővé tette a törvény, azonban a gyakorlat és a végrehajtási szabályok teljesen kizárták. Két magyar nemzetiségű ember közötti vitát a magyar nemzetiségű bírónak az államnyelven kellett elbírálnia akkor is, ha a felek nem tudtak szlovákul. Sebaj, mondta az állami vezetés, a tolmács jó megoldás erre a helyzetre, még ha költséges és életszerűtlen is. Ha valaki párhuzamot vél felfedezni a 90 évvel ezelőtti Csehszlovákia és a függetlenséget kapott Szlovák állam magatartásában, lehet, hogy ez nem a véletlen műve. Hogy ne mindig politikusokat és közírókat idézzünk, a mai állapot kapcsán eszembe jut, hogy a felvidéki Ghymes együttes egyik frontemberével, Szarka Tamással készült interjúban olvastam a minap, hogy számára a közelgő március 15-e a bátor szabadság utáni vágyat jelenti, ami különösen akkor telik meg tartalommal, amikor így mondta»félni tanítanak minket.«visszacsengenek Esterházy bevezetőben mondott szavai, pedig a két világháború között nem is született a hazafiasságról törvény, mint most 2010-ben Szlovákiában... Ha a történelem ennyire ismétli önmagát, akkor figyelemmel kell lennünk arra is, hogy mi volt a két világháború közötti felvidéki magyarság válasza a jogtiprásra? Ezt a választ sok ezer felvidéki magyar mondta ki, de Esterházy János személyében értjük meg igazán. A hatalomnak elsősorban a nyelvhasználatot korlátozó lépéseire Esterházy által adott felelet három oldalát emelném ki. Először is a nyelvi jogok érvényesülésének problémáit tárta fel az emberek, a szakma és a politikum összefogásával. A megszerzett ismereteket megvizsgálta és következtetéseket vont le belőlük. Mai szóval élve: racionális helyzetelemzést végzett. Mindebből pedig megfogalmazta a követeléseit, amelyeket magáénak ismert el a felvidéki magyarság. Ez volt a híres 1936-os nyelvjogi memorandum, amit a sajtó csak Esterházy-memorandumként emlegetett. Ezzel tehát a belpolitika és főként az uralkodó hatalom számára szögezte le egyértelmű formában, hogy mi okoz problémát, mivel kell megküzdeni és mik az elvárások. Másodsorban hangot adott ezeknek a követeléseknek a nemzetközi kapcsolatokban is. Felismerte és kihasználta annak a lehetőségét, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya a békeszerződések megkötésekor ünnepélyes ígéretet tett arra, hogy a kisebbségek nyelvi jogait épségben tartja, és a kisebbségek tagjainak megadja azokat a jogokat, amelyeket a köztársaság többségi polgárai élveznek. Esterházy tudta, hogy Csehszlovákia arra kötelezte magát, hogy e kisebbségvédelmi kötelezettségeit csak az Antant jóváhagyásával változtathatja meg és a Népszövetség bármikor ellenőrizheti a kisebbségi jogok betartását. Azaz a kisebbségi jogok már akkor nemzetközi védelemben részesültek. Harmadszor pedig Esterházy mindezekhez a saját életével is példát mutatott. Olyan politikusként állt elő, aki nemcsak mondja, de éli és megéli eszméit. Esterházy János tudta, hogy az anyanyelv megtartó ereje milyen fontos a felvidéki magyarság sorsában. Tisztában volt azzal is, hogy magatartásával képes igazán példát adni. Az ő bátorsága és józan tisztességessége sugárzott szét a Felvidéken akkor is, amikor a prágai parlamentben magyarul szólalt fel, vagy amikor a közéletben anyanyelvén szerepelt. Tudta, hogy a vezető

által adott minta segíti a közösség minden egyes tagját kisebbségi létének nehézségeiben, a hétköznapokhoz szükséges bátorságának összeszedésében. Esterházy János által adott válasz aktualitását nem lehet vitatni. Ma, amikor személyében, közösségében, sőt nyelvében lehetetleníti el a jogi és politikai környezet a felvidéki magyarságot, felmerül a kérdés, milyen választ adna erre Esterházy? Az ő életútja és példája mutatja az utat, hogy tárgyilagosan mérjük fel a bennünket körülvevő állapotot, a mindebből leszűrt következtetéseket egyértelműen fogalmazzuk meg, tárjuk a kisebbségek védelmét szolgáló nemzetközi szervezetek elé. A kisebbségi érdekérvényesítés bel- és külpolitikai területein csupán egy közvetítő rendszer akad, amely mindenhol ugyanazt jelenti, általánosan elfogadott, demokratikus alapelvként tisztelik és most, a XXI. század elején egyre nagyobb védelmet élvez: ez az anyanyelv használata. Esterházy János élete ma azt is üzeni, hogy egyedül a nyelvi jogok képesek arra, hogy a kisebbségi jogok zászlóshajójaként utat törjenek a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak fejlődésében úgy, hogy a nemzetközi jogközösség és az Európai Unió teljes támogatását is elnyerje. És végül e nagyszerű politikus a mai vezetőknek üzeni, hogy ők adjanak személyes példát. Ez egyetemes üzenet: szól a határon túlra és szól az anyaországnak. Esterházy személye rávilágít arra, hogy korunk egyik nagy problémája a jövőbe tekintés hiánya. Ez jelenti egyrészt, hogy nincs társadalmi, gazdasági stratégia. Nem lehet tudni, hogy a nemzet hogyan tudja kapcsolatait fejleszteni. Ha jól megnézzük, az igazi nemzetstratégiát nem a kormányzat, hanem a civil szervezetek alakítják, mint a Rákóczi Szövetség. Nem születnek tervek, elképzelések, a társadalom nem kap reményt a vezetőktől a kiszámítható jövőre. Esterházy személye a stratégia iránti igényen túl arra is rávilágít, hogy szükség van olyan politikusokra, vezetőkre, akikre a társadalom példaképként tud tekinteni. Esterházy János magasra tette a mércét: erkölcsi tartása, mélyen megélt vallásossága, az igazság mellett való könyörtelen harca mindannyiunk számára minta. Ezért is fontos, hogy életéről, munkásságáról a legfiatalabb generációk is tudjanak. Már a serdülő fiatalok megismerhessék Esterházy személyén keresztül a hazaszeretet, kitartás, és bátorság eszményeit. Ne felejtsük el az egyetemista korú fiatal felnőttek ezreit, akik arra készülnek, hogy e nemzet jövőjének irányítását átvegyék. Belőlük nőnek ki a következő évtizedek családfői, szakemberei, politikusai, államfői, azaz a különböző közösségek vezetői. Legyen lehetőségük megismerni ilyen életmintát. Hogy Esterházy János, a nagyszerű politikus, vezető és családfő valóban makulátlanul állhasson előttünk, le kell takarítani emlékéről a múlt által rászórt szennyet, hiszen ne felejtsük, hogy szomszédaink ma is háborús bűnösként tartják számon. Ezért különösen fontos, hogy a rehabilitációja mihamarabb teljes mértékben megtörténjen. Adja Isten, hogy Esterházy János személyét, nagyságát mind többen megismerjék, mert példája, meggyőződésem szerint, a nemzet jövőjére is meghatározó hatással van. A koszorúzáson számos társadalmi, ifjúsági és hitéleti szervezet, önkormányzat, valamint párt vett részt a Felvidékről és Magyarországról. Az emlékünnepségen fellépett Balla Viktória vezényletével a koloni Zobor Hangja éneklőcsoport, mely Esterházy János szűkebb szülőföldjéről érkezett. A kórus 1971-ben alakult, 1990-99 között szüneteltette működését. Jelenleg 17 nő és 10 férfi alkotja. Beszédet mondott Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottságának elnöke, aki leszögezte, a mai helyzetben a határon túli magyaroknak nincs anyanemzete. A nemzetközi szokás szerint nemzetiségi kisebbségnek mondják azt a népcsoportot, amelyiknek nincs anyanemzete, amelyiknek van, azt nemzeti kisebbségnek. A határon túli magyarok most nem tudhatják, melyik név kapcsolható hozzájuk. Hiszen nem kapják meg azt, ami érzelmileg jár nekik. Magyarország most anyósország. Ezt egyes környező országok felismerték, közöttük elsősorban Szlovákia, s ebből azt a következtetést vonták le, a magyarokkal tehetnek bármit. Erre utal a Malina Hedvig-ügy, a dunaszerdahelyi rendőrattak, a Beneš-dekrétumok megerősítése, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának elítélése, a nyelvtörvény, a hazafisági-lojalitási törvény és ki tudja, mit tartogatnak még a perselyükben. Igazuk van a szlovákoknak, hiszen Szécsény azután következett be, miután felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Magyar Állandó Értekezlet nincs és legújabban egy olyan embert kívántak kitüntetni Magyarországon, aki kiállt a szlovák nyelvtörvény védelmében. Itt a szónok Húshegyi Gáborra utalt. Mégsem igaz, hogy nem volt anyaország. Mert van egy Rákóczi Szövetség, Esterházy János Emlékbizottság. Ezek mögött nem áll politikai, anyagi érdek, sem lelkiismeret furdalás. Ezek inkább a politikára jellemzőek. Az elmúlt években az volt a kérdés, tudjuk-e pótolni az anyaországot, hiszen az mi vagyunk. Kell terv, ellenállás és problémamegoldás. Olyan Magyarországra van szükség, mely nem adja föl. Ezt be kell bizonyítanunk a szlovák kormánynak is. Van tehát tennivaló. Frontot kell állítanunk az önfeladással szemben. Mi van, ha jön az új világ? tette föl Németh a kérdést. A történetnek nincs vége, nem lesz könnyebb. Ki tudunk-e jutni abból a mélységből, ahol vagyunk? De egy szép napon újra lesz anyaország. Ha önök nem folytatják s nem tudnak összefogni, nem lesz kiút. De tudom, a munka folytatódik. A magyarság sorsa nincs megpecsételve s akkor megsegít az Isten! Mészáros Alajos, MKP-s EU-parlamenti képviselő ünnepi beszédében Esterházyra hivatkozott. Valószínű, nem mindent fogunk megtudni életéről. De amit már most is tudhatunk az az, hogy bátor és következetes politikus volt. A legsötétebb korszakban vette föl a harcot. Kitartott addig, míg maga is áldozattá nem vált. Miért kellett meghalnia? Mert arisztokrata volt a szó legnemesebb értelmében. Olyanok törtek életére, akik esz- >>38. ITTHON 5

A költő a legigazibb űrpilóta Csoóri Sándor nyolcvan éves A költő a legigazibb űrpilóta, versben próbálja ki, mit bírhat el az ember magányában, szerelmében, kötöttségében, súlytalan lebegésében, vagy milyen mozdulatokra, új ösztönökre kell figyelnie, hogy új égtájakat hódíthasson írja a harminchárom esztendős Csoóri Sándor. Negyedszázaddal később Czine Mihály fogalmazza az ötvennyolc éves Csoóriról: Csoóri Sándor életpályája inkább azt sugallja: győzni is lehet. Igaz, győzelme nem felejtetheti a kérdéseket: ha elég bizalmat kap, ha nem cenzúrázták volna finoman a létét, ha nem szorították volna ki oly sokszor az irodalmi lapokból, a tv-ből, rádióból, ha nem lettek volna az értetlen mellőzések és támadások, szerződésbontások és eltiltások vajon mennyivel alkothatott volna többet, s főként, teljesebbet. Mert csakugyan meg 6 lehetett volna vele fogatni a történelem madarát. Mert mosolyában csakugyan madárhad röppent, s ezer esztendős esők sétálnak benne. Innen, tehetsége felől mi is tűnődhetünk: mennyi energiája pazarolódhatott el Csoóri Sándornak? Hogy mennyi minden maradt kidalolatlan benne? Az idő mostanra bebizonyította, hogy a költő valóban űrpilóta; a nyolc évtizedben pedig ott van a történelem teljessége a Trianon utáni keserves létezés tapasztalatai, a második világháború iszonyata; a legmagyarabb életforma a paraszti - megélése; ott van az 1956-os szabadságharc léleknövesztő mámora, majd egy formálisan szabad, ám a valóságban szigorúan megfigyelt rebellis vergődései és szárnyalása a legváltozatosabb műfajokban. Czine Mihály aggodalmaskodó kérdésére jó válasz érkezett a mai magyar irodalom egyik legnagyobb alakjától, akit már Illyés Gyula is az utódjának szemelt ki, s aki a megpróbáltatások mellé az alkotás örömét is élvezhette, - nem csak az irodalomban, hiszen egy sor fontos tisztséget is betölthetett összmagyar érdekekért dolgozva. Elég talán, ha a Magyarok Világszövetsége elnöki pozícióját említem s a megvalósult nagy álmot minden magyar televízióját, a Dunát. Eddigi pályáját vers- és prózai kötetek sokasága jellemzi, de írt sikeres filmforgatókönyveket is, míves publicisztikát szinte mindent, s minden sorában felfénylik a lelke. A közéleti Csoóri ma is ott tartja kerzét a magyarság ütőerén, s ha egészségi állapota engedi, személyes jelenlétével tiszteli meg a fontos seregléseket. Az ő életszemlélete valóban vi-

lág-kép: távoli földrészekre is eljutott, de nagy szeretettel érkezett a határon túli magyar közösségekhez is. Szép születésnapját a Helikon vaskos kötettel tette ünnepélyessé. A pokol könyöklőjén remek válogatás írásaiból ezek közül közlünk néhányat. Hihetetlen, hogy Csoóri már nyolcvan éves, ám szelleme töretlen, s talán gyógyír volt sok-sok sebére a budapesti Deák téri evangélikus templomban megtartott meghitt ünnepség, melyen nemzetépítő magyarjaink köszöntötték Mádl Ferenctől Orbán Viktorig. Tiszteletére Szokolay Sándor kis zeneművet komponált. További szép és termő éveket, jó egészséget kívánunk Csoóri Sándornak nem csak az ITTHON, hanem a felvidéki magyarság nevében is. Batta György. M. Nagy László felvételei Mi a magyar, ma? Bármilyen elképesztő és mulatságos: Magyarországon hosszú időn át én úgy lehettem csak magyar, mintha egy álarcosbál meghívottja lettem volna. Amikor tíz-tizenkét éven át minden erőmmel a népművészet, a táncház, egyszóval a népi kultúra reneszánszán munkálkodtam, s a Népszabadság elhíresült munkatársa azzal gúnyolt, hogy a csürdöngölő megtanításával akarom a magyarságot az új reformokra eljuttatni, csak kevesen tudták, hogy a népi kultúrával én a hiányzó magyarságtudat alapozását akartam elkezdeni. A közös érzelmek, a közös nyelv, a számtalan változat ellenére is azonosnak mondható hagyomány újraélesztését. Úgy gondoltam: ha közvetlenül nem vallhatok arról, hogy egy elnemzetietlenítő rendszerben ki vagyok, hát vallok közvetetten. Továbbá, ha Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban élő magyarokról egy szisszenést sem lehet közvetíteni, akkor elő kell venni az énekeinket. Mert a mezőségi népdal is magyar, és a Nyitra környéki, a Kalotaszeg vidéki, s a beregszászi is az. Vörösmartynak a nemzet ébredéséhez még Árpád jutott, nekünk azok, akik névtelenül ilyen sorokat hagytak ránk: Én vagyok az, aki nem jó, felleg-ajtó nyitogató, nyitogatom a felleget, sírok alatta eleget. Remélem, ha majd egyszer az ötvenhat utáni ellenzék történetét is megírják Magyarországon, a korszak tárgyilagos elemzői nem felejtik el, hogy a kis létszámú, de igen jelentős radikális ellenzék föllépése előtt, megjelent már a színen egy kulturális ellenzék, amely a rendszer megváltoztatásának a menetrendjét nem a társadalmi szerkezetek megjavításával, s nem is a Párt megreformálásával akarta elkezdeni, hanem a magyarság szellemi-lelki önérzetének a talpraállításával, az elapadt erkölcsi erők föltöltésével. Mert azt gondolta ez a népi kultúra álarcában föllépő csapat, hogy az embert mindig nehezebb átalakítani, mint a társadalmat, mint a rendszert, tehát a robbantó munkát vele kell kezdeni; továbbá azt, hogy a magyar történelem legsötétebb veszedel- ITTHON 7

mei nem a levertségünkből származtak soha, hanem abból, ha mi veszítettük el magunkat. Ebből a kissé romantikus, de tevékeny, honismereti, Erdélyt járó, táncházas, népművészeti táborokat szervező gondolatból nőtt ki az új népinek vagy új nemzetinek elkeresztelt tábor, még a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Később a lakiteleki sereglés és végül a Magyar demokrata Fórum. Amit most elmondtam, nem korteskedés inkább csak közönséges tudnivaló. Magától értetődik, hogy a markánsan kiformálódott ellenzéki csoportok múltbeli énjükkel is hitelesítik mai küzdelmeiket, de a történelmi jelenidő egyre szigorodik s már nemigen figyel halványuló árnyalatokra, mivelhogy mindegyik csoporttól 8 a radikálistól és a fontolva haladótól is - ugyanazokra a kérdésekre várja a feleletet. Egy mondatba sűrítve a lényeget: tudunk-e történelmet csinálni abból a politikai örvénylésből, amelynek a közepébe állunk, vagy csak újabb szabagságillúziókkal szórakozunk-e izgatottan? Örülnöm kellene, hogy végre Magyarországon is több a kezdeményező gondolat, mint a kezdeményező szenvedély, több a türelem, mint az ablakot bezúzó indulat. Örülnöm kellene, mégis zavart vagyok. Mintha valami természetes izgalom, s hit hiányozna körülöttem a levegőből. Talán azért érzek kielégületlenséget, mert amit eddig megpróbáltunk rendberakni a közéletben, a gondolatok szabad költözködésének jogát a tanácskozások helyein, az egyesületi törvényt és így tovább ezek mind, mind besorolhatók a józan európai evidenciák közé, amelynek a befogadására már régóta készen állunk. De hol vannak a legyalult ügyek mellől a legyalulatlanok?a politika időszerű kérdésein túl azok a történelmi zugokból előtörő kérdések, amelyek nem férnek el a logika tisztán meghúzott határai között? Nézzük csak meg az első ilyen félelemmel és tragikus unalommal megterhelt aggodalmat. E szerint az aggodalom szerint a magyarság hamleti nép, amely a Mohács óta a lenni és nem lenni monológját ismételgeti folyton, a protestáns prédikátoroktól kezdve Zrínyin, Kölcseyn, Széchenyin, Adyn át Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig. S ha ez csak puszta rögeszme volna, még hagyján. De ösztönökbe írt tapasztalat. És az ösztön azt a tanulságot ismétli újra és újra, hogy nekünk minden változáshoz előbb tönkre kell mennünk, össze kell roppannunk, mivel csak így kezdhetünk valamit magunkkal. Ezzel azonmban nincs vége a dolognak, mert még az olyan emelkedésünkkel is, mint amilyen a reformkor volt, vagy a két háború közti időszak szellemi terljesítménye, sose juthatunk célba. Mire a termés megérett volna, a világtörténelem fölöttünk is átvonuló jégverése tönkrezúzta. Jogos tehát az aggodalom: ha mindig így volt a múltban, miért ne lehetne így a jövőben is? Különösen akkor, amikor tragikus ellentmondások fenyegetnek bennünket. Itt van mindjárt a legroncsolóbb: akkor szabadulhatunk föl szellemileg és lelkileg, amikor az anyagi gondok egyre mélyebbre húznak. Ugyanaz a képlet érvényesült életünk minden fordulópontján: a fölszabadulásaink egyúttal mindig újabb megszállást jelentettek számunkra. A török után a Habsburgok, a németek után a szovjetek. De, hogy tovább soroljam a fenyegetettségeinket: ijesztő a népességfogyásunk, súlyos népbetegségek pusztítanak közöttünk; szóródunk és olvadunk szét a világban: s a határainkon kívül élőkkel együtt, minket, anyaországiakat is naponta gyöngítenek egy újfajta békebeli háborúban. Amíg szomszédaink csak országrészeket szakítottak el tőlünk, a fantomfájdalom még valahogy összetarthatta a

nemzetet, de amióta Kolozsváron, Kassán vagy a Léván élő magyartól még az őt megillető tíz-húsz négyzetméteres szülőföldjét s nyelvét is elveszik, a mi, világban való otthonosságunkat is megtámadták. Valóban: nem a veszély nagyobb-e ma, mint elkönyvelhető politikai sikereink? Egy franciának, egy angolnak, egy olasznak, egy orosznak sose jut eszébe, hogy nemzete máról holnapra összeroppanhat. De nekünk igen! Minket még a statisztikai adataink is riogatnak, mint terrorista csapatok. Éppen ezért nem most kellene-e hagyományos szorongásainkkal szakítanunk? Végeredményben mára egy teljesen új helyzetbe kerültünk. Nemcsak egy rendszer vérzett el körülöttünk, de vele egyidejüleg elmúlt a magyarság iránti felelősségünk laza korszaka is. Demokráciát többé Magyarországon nem emlegethet már úgy senki, hogy a nemzet sorsát ne értse rögtön rajta. Lassan meg kell éreznie minden magyarnak, hogy kifelé az ország már mindent elveszített ebben a században, ami boldogtalanul vagy bűnösen egyáltalán elveszíthető volt. Nincs már egy falatnyi terület sem, amelyet bárki még letörhetne belőle. De ugyanígy felbecsülhetetlen a veszteségünk belül is. Csak az utolsó félszázadban mennyi árulás történt. Mennyi bosszúállás, irányított per, magyargyűlölet, zsidógyűlölet, lélekfosztás! Nincs más alternatívánk tehát, mint hátat fordítani a veszteségeinknek s elindulni másik irányba. Elmúltam hatvan Hová is? Merre is? Befelé, magunkba! Azért is erre, mert azt gondolom, nem a fizikai erő többé. Csupán szellemi lehet. Hódítani ezután legfeljebb már csak példával hódíthat. S mindenekelőtt saját maga meghódításával: a magyar ökumenia halaszthatatlan megteremtésével. Általános tapasztalat, hogy az a személy, aki belül önmagában erős, minden kapcsolatban az. Kiterjeszthető ez a gondolat a nemzetre is. A határainkon kívül élő kisebbségeink megvédéséért háborút többé nem indíthatunk, de a magunk által újraalkotott, megformált magyarság, akár egy új mű, egy ismeretlen remekmű, nemcsak itt a Kárpát-medencében, de az egységesülő Európában is beláthatatlan hatású lehet! (1989) Elmúltam hatvan, hatvanöt. Amúgy elmúltam százhúsz is. De egyetlen kő se lágyult meg eddig kedvemért, és a világ se lett kisebb, miként szerettem volna. Hogy mi jön ezután s mi jöhet, nem tudom. A tüdőm, a vesém örömest fölrepülne még a felhők fölé, s a szemem is hanyagul elkószálgatna madárnyomokat megőrző városokban, de bármerre fordulok, mindenütt csak Heródes őrült hajfürtjeit látom örvényelni a fejeken, s a festett vér helyett igazi vért a gondosan berendezett színpadokon és harctereken. Tél van, tetszhalott tél. Néha egy magányos hópehely érkezik ide meghódítani a várost. Ez az idő mindig az én időm: fölhajtott kabátgallérral rohanok végig a Duna-parton, mint aki egy széltől kirobbanó hóförgetegben várja visszatérni száműzött, fiatal életét. Ez hát az én országom? Ez hát az én országom? Az én népem? Ez, ez az ide-oda löködő, megfakult sokaság? Nyaranta hinták és hosszanti lángok suhannak el a feje fölött, mintha elvarázsolt cirkuszban bámészkodna. Ilyenkor él igazán s rendületlenül. Ilyenkor bízná rá magát forgószélre, futóhomokra, légtornász tüzekre és forró áhitatában ilyenkor tapsol meg buzgón még egy csörgősipkás papagájt is, vagy bika-álarcos költőt, ki végpusztulását jósolgatja. Nemrég még emlékezett, hogy kiárusított szívét kik vették meg a zsibvásárron, de ma már csak csonka neveket emleget s egymásba mosódó országokat. Így ősz felé, mikor az eső omlik s a jegenyék, mint züllő Góliátok, szemérmetlenül levetkőznek, elhúzódik lustán a maga felhői mögé s délceg varjakkal őrizteti huzatos házatáját. ITTHON 9

Törtet a jövő Törtet a jövő árkokon-bokrokon át; nagy halak hibátlan csontváza között. Még a városokat is megremegteti. Ilyenkor jó behúzódni a házba s levenni egy-egy álmot a könyvespolcról, mintha a Bibliát emelnéd le: Jézus még kisgyermek, most tanul járni a vizek fölött, billeg, imbolyog, megtámasztja egy-egy napsugár, nevet, ahogy érdemes nevetni. A halászok észre sem veszik, hogy valami elkezdődött. Komorak, mint a hegyek. A lúdbőrös vidékek szívdobogása egyre vadabb. Törtetni kezd a jövő árkon-bokron át. Mintha csak lakodalom készülne Dohog a malom, hasadozik az ég. Mondjatok gyorsan valamit, hogy megérthessem legalább a csöndet. Apám most támad föl váratlanul a temetőben, harminc év után előüször most támad föl. Körülnéz, topog, nem tudja, hol van. Kotorgatja le magáról a sárga anyaföldet. Kabátja északi oldalát mohafoltok sűrűje lepi. Odaröpül két vaddarázs és megszagolja. A templomrom mögül valaki azt kiáltja neki: süssünk meg lángon egy saskeselyűt s igyunk rá megváltó forrásvizet. Mintha csak őrült lakodalom készülődne a sírok között s apám lenne az égi násznagy. Integetek neki, de nem int vissza. 10

A barbár (Háború utáni emlék) Talán az voltam én is - barbár! Elszánt, nyomakodó. Hasig gázoltam a lucskos réten, kutyával és görcsös, nagy bottal szövetkezve. Törtettem, mint aki vért akar inni napkelte előtt: nyúlvért, fácánvért vagy csak bezúzni annyi bibickoponyát, amennyit tud. A Ráchalom felől, hol összeégett tankroncsok hevertek, hallottam néhány földi szót, sziszegő tiltást, de a fülem teli volt fogcsikorgatással s ágyúzás emlékével. Tele a fölrobbant lovak utolsó nyihantásával. Ez űzött? Ez a megszakadt hang? Állat-ima? Állat-káromkodás? A felhők fölöttem hosszúak voltak mint a tömegsírok. Hosszúak, mint idegen ének. Talán ekkor szőrösödött ki hirtelenül a mellem, a hátam, Isten lelógó kezefeje a foghíjas akácsor mögött, s ekkor hallottam a szaladó kutyát is a torkomban először fölugatni. ITTHON 11

A felvidéki küldöttség id. Antall József emléktáblája előtt. Középen, a legmagasabbra nőtt személy Jan Ciechanowski veteránügyi miniszter Felvidéki magyarok Varsóban A lengyel-magyar barátság napjának előestéjén, március 19-e és 20 a között félszáz felvidéki magyar járt Varsóban a lengyelek tavalyi királyhelmeci, nagycsalomjai és ipolynyéki látogatását viszonozva. A vendégek akkor köszönték meg földönfutó honfitársaik befogadását a 2. világháború idején. A delegációt Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke vezette és ott volt a küldöttségben Balogh Gábor országos alelnök, Pálinkás Tibor, az Ipolysági Múzeum igazgatója valamint Nagy Mihály nagycsalomjai polgármester faluja is számos lengyelnek nyújtott annakidején oltalmat. Elkísérte a delegációt a ragyolci Nógrád Néptánccsoport és a Lukanyényei Citerazenekar, Tóth László és Márton Marika vezetésével, és két jónevű Ipoly menti borász: Czelleng András és Zsigmond László is. A ragyolciakkal Varsóba érkezett György Péter ragyolci polgármester, mkp-s megyei képviselő is. A 12 látogatás első helszíne a varsói magyar nagykövetség volt, ahol Molnár Imre, az intézmény tanácsosa várta a vendégeket, akiket Kiss Róbert nagykövet üdvözölt. A szívélyes fogadtatás után egymást követték az események: magyar vonatkozású emléktáblák koszorúzásai, találkozások meghatározó lengyel személyiségekkel, két ünnepi műsor és Jerzy Popieluszko vértanú sírjának és múzeumának megtekintése. A küldöttség néhány tagja felkereste Jozef Roman Maj prelátus urat, aki Esterházy János boldoggá avatásának útját egyengeti a Lengyel Katolikus Egyház képviseletében. A megbeszélésen elhangzott, hogy Esterházy János szobrot kap a lengyel fővárosban. Élmény volt katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzni Varsó központjában id.antall József emléktábláját a későbbi miniszterelnök édesapja számos lengyel és zsidó menekültet mentett meg. A koszorúzáson megjelent Jan Ciechanowski veteránügyi miniszter; a lengyel köztársasági- és miniszterelnök megbízottja; a Varsói Helyőrség parancsnoka; valamint Kiss Róbert nagykövet. A magyarok a koszorúzások után mindig dalra fakadtak - Kossuth-nótákat énekeltek. Remekül sikerült a két műsoros találkozó az egyiket a Szent István plébánia mellett működő Názáreti Iskolanővérek Líceumában tartották, majd a líceum kertjében megkoszorúzták Korompay Emánuel emléktölgyét. Korompay Emánuelnek lengyel felesége volt, s ő második hazájához is hű maradt a lengyel tisztekkel együtt végezték ki Katynban. Korompay Emánuelnek köszönhető a Varsóban ma is működő magyar tanszék megalapítása. Kiválóan sikerült a lengyel-magyar barátság tiszteletére rendezett nagyszabású est is, melyen a már említett személyiségeken kívül megjelent a Tarnowskicsalád egyik leszármazottja és Helena

Jacosová, a varsói Szlovák Intézet igazgatója. A forró hangulatú est műsorvezetője Molnár Imre nagykövetségi tanácsos volt, akinek oroszlánrésze van a lengyel-felvidéki magyar találkozó sikerében, aki a varsói tartózkodás lelke volt. Beszédet mondott Hrubík Béla, aki a Szlovákiában élő magyarság és a lengyelek közötti kapcsolatok továbbépítését szorgalmazta, különös tekintettel Esterházy személyére. Szólt a teltházas közönséghez Jan Ciechanowski miniszter, valamint a 97 éves egykori menekült, Jan Stolarski. A Lukanyényei Citerazenekar és a ragyolci Nógrád Néptánccsoport sok tapsot kapott az ünnepi esten. Velük együtt szerepeltek a ragyolciak lengyel partnerei csattanóként a magyar fiúk lengyel lányokkal ropták. Nagy keletje volt Czelleng András és Zsigmond László borainak. Külön fejezetet érdemel a Jerzy Popieluszko sírjánál eltöltött idő. A sírnál Severyn Jaworski, a Szolidaritás egyik volt vezetője emlékezett munkatársára és barátjára. A Varsót járt küldöttség utazásának költségeihez hozzájárult a nagycsalomjai, ipolynyéki, ipolyhídvégi, ipolybalogi, kóvári, ragyolci, lukanyényei községi hivatal, a Csemadok Országos Választmánya, Mészáros Alajos, az MKP európauniós képviselője és számos magánszemély. A két nemzet közötti barátságot ápoló személyiségek Kutak Adrienn gyönyörű kerámia emlékplakettjét kapták munkájuk elismeréseként tájékoztatta a tudósítót Molnár Csaba utazásszervező. Magyar-lengyel világformáló erő? Pillantás gyökereinkre Két, eseményekkel zsúfolt nap Varsóban két, valószínüleg örökké emlékezetes nap marad miandannyiunk életében. A tankönyvekben az áll, hogy a második világháború során szinte földig bombázták az ellenséges haderők gépei a lengyel fővárost, így hát szorongva érkeztünk a fárasztó buszozás után utunk végállomására. A belvárosban járva aztán feloldódott a feszültségünk: alig akadt épület, amely viselné az iszonyú idők nyomait, sőt: olykor hihetetlennek tetszett, hogy a helyreállított épületek valóban áldozatul estek volna a kíméletlen rombolásnak. A paloták, lakóházak mintha feltámadtak volna poraikból. A hasonlat nem is olyan túlzó: egyes épületek tégláit egyenként szedték össze a bombázás után a nagyváros polgárai, megőrizve őket a jobb időkre. És amikor kedvezőbbre fordult a történelem, s megkezdődött az újjáépítés, a lakosság a kőművesek kezébe adta a kincsként őrzött tégladarabokat és lám, minden régi fényében ragyog! Popiełuszko sírjánál Az újkori lengyel történelem szentje Jerzy Popiełuszko, a harminchét évesen vértanúhalált halt katolikus pap, akit a kommunista hatalom 1984-ben a folyamatos üldözés és zaklatás után bestiá- Korompay Elemér emléktölgyének megkoszorúzása. Balról (háttal) Molnár Imre, György Péter ragyolci polgármester, Hrubík Béla országos Csemadok elnök és Nagy Mihály, Nagycsalomja első embere valamint Márton Mária, a ragyolci néptánccsoport vezetője ITTHON 13

Ezt a palotát is a lebombázott téglákból rakták újra össze a varsóiak lisan meggyilkoltatott. Sírja nem temetőben van, hanem belvárosi lakóhelye közelében, s azt ma is önkéntesek őrzik - nehogy a régi rendszer hívei megbolygathassák a zarándokhellyé nemesedett környezetet. A Szolidaritás igazmondó papja emlékét múzeum is őrzi és szobor mindez pár négyzetméternyi területen, van, a sír közelében. Popiełuszko nyugalmára hatalmas fekvő márvány kereszt is vigyáz eltávolítása nem lenne egyszerű feladat.a sírt Lengyelország határait jelképező, a rózsafüzér gyöngyeit mintázó kőgolyók fogják körül mindez együtt olyan képzetet kelt a látógatóban,, hogy itt, Varsónak ezen a pontján a szó szoros értelmében összeér az ég és föld határa. Ez az újabb lengyel szent olyan egyértelműen képviselte Isten és Jézus Krisztus igazát, hogy szinte az ég ereszkedett alá a sírjára és őrzi azt a háromezer önkéntessel és tiszta lelkű lengyelekkel együtt. Találkozás Jozef Roman Maj prelátus úrral A varsói tartózkodás szívmelengető eseménye volt számomra a hatvannyolc éves Jozef Roman Maj atyával 14 történt találkozás, melyen Molnár Imrével, Hrubík Bélával és Balogh Gáborral együtt vettem részt. A prelátus úr, Jerzy Popiełuszko kortársa, segített a jövendő vértanúnak a munkások lelki gondozásában, kérésére előadásokat tartott a Szolidaritással kapcsolatban álló csoportoknak a katolikus egyház tanításáról... Popiełuszko boldoggá avatási eljárása során tanúvallomást tett... A vértanú boldoggá avatása június 6-án lesz Varsóban. A prelátus úr, Varsó legrégebbi egyházközösségének plébánosa szívélyes és elkötelezett személyiség és Esterházy János nagy tisztelője: A lengyel püspöki konferencia 2009 őszén hozott döntést egy csoportos boldoggá avatási eljárás megindításáról, s miután Esterházy félig magyar, félig lengyel volt (édesanyja Elzbieta Tarnowska grófnő), ügyét csatlakoztathatjuk ehhez az eljáráshoz. Magyar egyházi részről is szerencsésebbnek tartják ezt így. Sikerült már némi anyagot összegyűjteni róla, megjelent lengyelül Molnár Imre történész könyve, és most ígéretet kaptam, hogy magyar papok segítenek összegyűjteni a Magyarországon fellelhető anyagot. Szlovákiában az ottani egyháznak is van már összegyűjtött, még nem publikált anyaga Esterházyról. Úgy hallom, hogy a volt Esterházy-birtokon élő szlovák nép örül a boldoggá avatásnak, és nagyon szépen ápolja a gróf emlékét. Esztergomban magyar papoknak beszéltem Esterházy letartóztatásának és halálának motívumairól. Nincsenek ugyan dokumentumaink a Ljubjankáról (a KGB moszkvai börtöne), sem a prágai állambiztonságról, de az orosz ítéletet betű szerint ismerjük. Két vádpont alapján ítélték el: az egyik, hogy a Szovjetunió ellen tevékenykedett, a másik, fontosabb pedig az, hogy rágalmazta a Szovjetuniót, azt állítva, hogy felelős a katyni vérengzésért (22 ezer lengyel katonatiszt és civil ítélet nélküli kivégzéséért 1940 tavaszán). Ez volt az igazi ok: nemzetközi dimenzióban ő volt az első politikus, aki világosan és nyíltan beszélt arról, hogy kik gyilkolták meg a lengyel hadifoglyokat. A magyar papokat nagyon megragadta, amit mondtam. Úgy tűnik nekem, hogy ez a boldoggá avatási eljárás jó ok lehet arra, hogy köztünk, lengyelek és magyarok között, ezeknek a népeknek az életére nézve valami jó dolog szülessék.

Kossuth Lajos azt üzente... Jan Ciechanowski és Molnár Imre a küdöttség tagjai körében Molnár Imre, Ipolyfödémesről származó történészünk, a legkiválóbb Esterházy-kutató jelenleg a Magyar Köztársaság Varsói Nagykövetségén teljesít szolgálatot, s mint ilyen kiválóan ismeri az ottani viszonyokat, a történelmi magyar-lengyel kapcsolatokat. Az ő vezetésével küldöttségünk végigkoszorúzta Varsó belvárosában a magyar vonatkozású emléktáblákat köztük az 1956-os szabadságharc tiszteletére elhelyezettet, illetve volt miniszterelnökünk, Antall József édesapjának tábláját. Varsóban minden magyar embernek el kellene jutnia, hogy megtapasztalhassa: annyi a történelmünkkel kapcsolatos emlék a belvárosban, mintha nem is külföldön járnánk... Molnár Imre kérésére mindegyik koszorúzás után rázendítettünk egy-egy Kossuth-nótára. A járókelők mosolyogva nézték-hallgatták az emlékező felvidéki magyarokat barátokként, sorstársainként nyilvánultak meg, s ez mindnyájunknak feltűnt és jólesett, mert ehhez saját szülőföldünkön sem vagyunk hozzászokva. Hrubík Béla és e sorok írója járt a Varsói Egyetemen is, ahol a magyar tanszék tíz hallgatójával (valamennyi lány volt) a szlovákiai magyarság helyzetéről tartott röpke tájékoztatást. Itt is előkerült a nyelvtörvény és a nyelvoktatás témája Joó Katalin egyetemi oktató, aki Budapestről került az intézménybe Sólyom László köztársasági elnök délvidéki kijelentését is idézte, hogy tudniillik a felvidéki magyar iskolákban idegen nyelvként kellene tanítani a szlovákot. Mondanom sem kell, hogy Hrubík Béla szakszerű válaszait Varsóban is megértették a jövendő bölcsészek. Világformáló erő lehetünk? A varsói látogatás egyik epizódja volt Jan Ciechanowski lengyel veteránügyi miniszter látogatása küldöttségünk szálláshelyén, a gyönyörű kollégiumban. Erre a hivatalos műsorok befejezése után került sor, s mert a lengyel politikus már tavaly is kiválóan érezte magát a felvidéki magyarok között Szlovákiában, szívesen töltötte velük az időt varsói tartózkodásunk utolsó óráiban. Ez az esemény is jól példázza, milyen kiválóak a két nemzet kapcsolatai, milyen erősen összefonódtak gyökereink. A szörnyű Katyn-közeli repülőgépbaleset után, amely még egységesebbé teheti majd a lengyeleket várható, hogy az új magyar kormány ismét szorosan együttműködik majd a 38 milliós Lengyelországgal. Az együttműködés szakrális téren is erősödhet és Európában kialakulhat egy olyan szövetség, amely a Szent Korona-tanon, szentjeink példamutatásán alapszik majd. Megállítható Európa világiasodása, ismét életeszménnyé válhat a hit, az erkölcs. Világformáló erő lehetünk, hiszen a Föld valamennyi gondja abból ered, hogy elfordultunk Istentől. Batta György Balogh Gábor és Pölhös Vendel felvételei ITTHON 15

Przewoźnik, az újabb katyni tragédia magyar áldozata A katyni tragédia 70. és a lengyel pápa halálának ötödik évfordulóján a szmolenszki erdőkben bekövetkezett, semmihez sem hasonlítható légi katasztrófa, mely szó szerint megtizedelte a mai lengyel nemzeti elit tagjait, számunkra, magyarok számára különösen fájdalmas mozzanatokkal rendelkezik. Azon túl, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr meleg szavakkal méltatta közeli kollégája, a katasztrófa során elhunyt Lech Kaczynski köztársasági elnök magyar szempontból is múlhatatlan érdemeit, a közel száz áldozat közül még egy kiemelkedő lengyel személyiség elvesztése jelent különösen fájdalmas veszteséget. Ő pedig Andrzej Przewoźnik, az 1963. május 13-án született történész, szerkesztő, vezető állami hivatalnok. Sokunk közeli ismerőse és jó barátja, Andrzej, a krakkói Jagelló Egyetem történész szakos hallgatójaként a második világháború témakörében írott, magyar témájú szakdolgozatával szerezte meg diplomáját. Személyes áldozatok a lengyel magyar barátságért 1992-től a Lengyel Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács titkára volt, államtitkári rangban. A kiemelt fontosságú állami hivatal vezetőjeként a sokat szenvedett lengyel nemzet történettudatának ápolását, a nemzeti emlékezet ébrentartását tartotta elsőrendű kötelességének. Ennek érdekében kezdeményezője és vezetője volt a Lengyelország és más országok, köztük a hazánk területén hősi halált halt lengyel katonák emléke ápolását szolgáló katonatemetők és emlékművek építésének, felújításának. Olyan nagy ívű és történeti jelentőségű projekteket valósított meg így, mint a lembergi lengyel nemzeti katonatemető felújítása és újra megnyitása, a katyni tömegsírok emlékműveinek felépítése, a Lengyelország területén elpusztított zsidó lakosság emlékműsorozatainak létrehozása. Tagja volt többek között az Auschwitz Birkenau haláltábor, a Varsói Felkelés Múzeuma, s több más történelmi múzeum felügyelőtanácsának. Az általa megálmodott és kegyeleti pontok emlékhelyek nem egyszerű emlékművek voltak, hanem olyan sokoldalúan megkomponált ismeret- és adatközlő kompozíciók, melyek célja a nemzeti történelmi örökség megőrzése, feldolgozása és minél szélesebb körű ismertetése volt. Mi, magyarok különösen hálás szívvel emlékezhetünk rá, hiszen az elmúlt több mint egy évtized során számunkra különlegesen fontos és értékes tevékenységet folytatott. Azon túl, hogy rendszeresen publikálta magyar törté- 16

nelmi vonatkozású írásait, tanulmányait, a vezetése alatt álló tanács anyagilag rendszeresen és bőségesen támogatta a lengyelországi magyar emlékhelyek, katonasírok, a lengyel magyar barátság kiemelkedő személyiségeinek és helyszíneinek megjelölését szolgáló, többnyire a varsói magyar nagykövetség, illetve a lengyelországi magyarbarátok kezdeményezéseit. A támogatásával létrehozott, magyar vonatkozású emléktáblák és emlékművek nemcsak Lengyelország területén kaptak elhelyezést. Emlékmű a 301-esben A Kielce melletti Szentkereszt-hegyi kolostorban Szent Imre ottjártának emlékére és az ezeréves magyar lengyel kapcsolatok tiszteletére elhelyezett emléktábla felszentelése után nem csak ennek költségeit térítette, de a tábla hasonmásának elkészítését, és a budapesti Szent Imre-templomnak való ajándékozását is vállalta. Tejes egészében ő térítette az Új Köztemető 301-es parcellájában elhelyezett, 1956 magyar lengyel áldozatai drámai erejű emlékműve felállítását is. Hosszan kellene felsorolni a Lengyelországban az ő támogatásával megjelentetett magyar vonatkozású történelmi, irodalmi témájú könyvek és egyéb kiadványok címjegyzékét. A magyar lengyel katonai és történelmi kapcsolatok és a magyar lengyel barátság ápolásában végzett áldozatos munkájáért a magyar köztársaság elnöke 2004- ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje érdemrenddel tüntette őt ki. Magyar vonatkozású tevékenysége ezt követően sem hagyott alább. Csak néhány kiragadott példa a sok közül, az elmúlt hónapok terméséből: magyar partnereivel a magyar lengyel hadisíregyezmény szövegét véglegesítette, az első világháború przemysli áldozatai magyar emléktáblájának felállítását tervezte. Felvállalta id. Antall József emlékiratainak, s az Ott fenn, északon című, magyar írók, újságírók lengyel vonatkozású írásai Kiss Gy. Csaba által szerkesztett kötetének lengyelországi megjelentetését. Horthyról, Esterházyról Varsóban, Katynról Budapesten Przewoźnik a Katyni Mártírok Parkja emléktáblájának avatásán, Óbudán A krakkói Jagelló Egyetem egykori legendás magyarbarát professzora, Waclaw Felczak tanítványaként különös szívügyének tartotta a lengyel menekültek magyarországi tartózkodásának kutatását. Büszkén mondta nem is egy alkalommal, hogy Lengyelországban ő rendelkezik a legbőségesebb, ezzel kapcsolatos dokumentummal és forrásanyaggal. Feladatának tartotta az igaztalanul vádolt Horthy-korszak lengyelországi rehabilitálását és objektív bemutatását. Kezdettől fogva segítette Esterházy János érdemei lengyelországi elismertetésének folyamatát. Hasonló lelkiismereti kötelességként viszonyult a katyni népirtásra vonatkozó igazság feltárásához és megismertetéséhez. Az ő indítványára érkezett Magyarországra és került a Terror Háza Múzeumban elsőként bemutatásra az a nagy katyni emlékkiállítás, amelyet ugyancsak az általa vezetett tanács készített el, s amely megrázó részletességgel mutatta be a második világháború előtti lengyel nemzet vezetőrétegének számító katonatiszti és egyéb értelmiségi körökhöz tartozó személyek NKVD által történt lemészárlását. Jelentős összeggel támogatta az Óbudán felállításra kerülő katyni emlékmű elkészítését is. Egy, a katyni tragédiával kapcsolatos kötete megjelenését azonban már nem érhette meg. Mert milyen különös, hogy most, egy újabb lengyel értelmiségi elit tagjaként, sok társával együtt az ő, ugyancsak a katyni erőkben bekövetkezett halálát is gyászolnunk kell. Gyászoljuk őt legkedvesebb hozzátartozóival, kedves feleségével, Jolával, s két csodálatos leánygyermekével együtt úgy, olyan fájdalommal, ahogy csak egy közeli barátot, szinte családtagként lehet gyászolni. Tragikus hirtelenséggel bekövetkezett eltávozta pótolhatatlan veszteséget jelent, s oly fájdalmas űrt hagy maga után, melynek betöltéséért sokat, nagyon sokat kell még tennie minden, a két nép barátságát sorsközösségként értelmező magyarnak és lengyelnek egyaránt. Foglalt helyek Aprólékos gondoskodással, mint mindig, most is minden részletre odafigyelve készítette elő a 70. évfordulós katyni megemlékezési ünnepségeket. A tennivalók miden idejét lefoglalták, ezért csak telefonon tudtam őt felhívni, s megkérni, ha lehet, biztosítson egy helyet számomra is a Katyn felé tartó gép fedélzetén, hisz ott két néhai magyar katonatiszt is található az áldozatok között. Egyikük Korompay Aladár Emánuel, a másik pedig Kuehnel Oszkár Rudolf kapitány volt. Az ő emlékük előtt is szeretnék fejet hajtani, hisz a magyar lengyel barátságot mindketten vérükkel pecsételték meg. Azt válaszolta, már minden hely foglalt, de megnyugtatott: majd elmegyünk együtt egy következő alkalommal. Most már tudom, nem lesz több következő alkalom. Nem vitt magával, ezért van alkalmam most elköszönni tőle, s a vele együtt elhunyt társaitól: nyugodjatok békében! Molnár Imre ITTHON 17

Rókusfalvy Pál Még egyszer a kiegyenlítő nemi politikáról A közelmúltban közfelháborodást keltett Magyarországon az óvodai nevelés országos programjáról szóló jogszabálynak az a módosítása, mely szerint az óvónőknek tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövőben, ha mesét mondanak, akkor nem apának és anyának, hanem egyes és kettes szülőnek kell hívni a családot. A gyermekek játékába is be kell avatkozni, ha például egy kislány túl sokat babázik. A jogszabály ellenzői hivatkoznak XVI. Benedek pápa 2008-as évzáró beszédére is, amelyben azt mondta, hogy az egyháznak védelmeznie kell az embert az emberi természet lerombolásával szemben. Csak csendben jegyezzük meg, hogy mi már 2003-ban erre a veszélyre is felhívtuk a figyelmet egy könyvünkben ( A nemzet értékrendje. Kairosz Kiadó.), kifejtve ennek az ideológiai mozgalomnak az alapját és neurofarmakológiával alátámasztott nemzetközi gyakorlatát. Sajnos ennek akkor és azóta sem semmi visszhangja nem volt, noha könyvünket számos, magát kereszténynek mondó vezető értelmiségi megkapta. Sőt, kérésünk ellenére éppen egyházi könyvesboltok zárkóztak el árusításától. Most ebből a 7 év előtti munkánkból állítottuk össze írásunkat. Ezért kezdődik így a címe: Még egyszer... Egy alapjaiban helytelen szándékkal szemben nem érvelni kell, hanem a helyes magatartást kell megfogalmazni. Ezt tesszük most, amikor határozottan kijelentjük, hogy az óvodáskortól kezdve végzett következetes neveléssel meg kell szilárdítani a férfiak nemi identitástudatát, férfiúi, dolgos családapai szerepvállalását, felelősségérzetét. A múlt század 70-es éveitől kezdve beszivárgó, majd tudatosan terjesztett szexuális forradalom egyfelől önző, durva nemiséggé csonkolta a férfi igaz 18 szerelmét, másfelől szabadság címén helyt adva a családot romboló különböző nemi eltévelyedéseknek, divatos példaképpé tette a nőiesen puhány férfit. Petőfi Sándor eszménye, a Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb, mára nevetség tárgya. Ma az életgyökér roncsolása valósággá vált, hivatalosan kényszerítő gyakorlatával állunk szemben a köznevelés területén. A szélsőséges liberalizmus nemi ideológiai főáramlata gender mainstreaming -je ma: a hímnőség (androgynia), más szó-

val a hermafroditizmus. Az embernél ez nemi rendellenesség, amely súlyos pszichés zavarokat is okozhat. Ezt tudatosan terjeszteni, fokozni társadalomellenes bűn. Ennek az ideológiai mozgalomnak az egyik alapvetője Francis Fukuyama, aki annak idején Samuel Ph. Huntingtonnal együtt az Amerikai Egyesült Államok elnökének, idősebb George Bushnak, illetve kormányának stratégiai tanácsadója volt. Fukuyama 1992-ben A történelem vége és az utolsó ember című könyvében a hegeliánus-marxista ideológia alapján beszél a történelem végéről: egyszerűen a történelem végének vagyunk a tanúi: tehát az emberiség ideológiai fejlődése befejezésének, annak, hogy végső kormányzati formaként sor kerül a nyugati liberális demokrácia általános bevezetésére. Huntington Fukuyama felfogását, aki egyébként tanítványa volt, illúziónak tartja. Fukuyama jövőtlenül pesszimista. Emberképe különösen az utolsó változatában elborzasztó. Erről a Zeit-Fragen nevű svájci folyóiratban Maria Koch nyújt ismertetést. Fukuyama felülbírálva saját korábbi könyvét 2000-ben így ír tézisének döntő hibájáról : Az emberi természet változatlanságából indultam ki. A biotechnológiai forradalom útján az ember manipulálhatóvá válik. Ennek előjele, hogy ami egyszer majd génterápiával lehetővé válik, az ma már neurofarmakológiával előállítható. Erre döntő bizonyítékként a ritalin és a prozac alkalmazását említi. (A ritalin amphetamin származék, pszichotrop hatású gyógyszer, amelyet azonban, ha valaki porrá őrölve felszippant, drogként hat és másodpercek alatt az agyba jut.) Egy napon majd lelkesedik Fukuyama olyan technológiával rendelkezünk, amely egy kevésbé erőszakos ember tenyésztését teszi lehetővé. Nem félreértés, a tenyésztés szót használja ebben a tanulmányában, amely Berlinben 2000-ben jelent meg A programozott emberszörny ( Der programmierte Unmensch ) címmel. A ritalint az USA-ban főként túlmozgékonyság (hiperaktivitás) ellen már óvodáskortól kezdve 3 millió gyermek szedi rendszeresen (a világon akkor kb. 10 millió és a számuk évről évre ugrásszerűen nő). A prosac erős hatású depresszió elleni gyógyszer, amely az agyi folyamatok szerotonin képét változtatja meg. Főként nők szedik, az USA-ban mintegy 35 milliónyian. E két gyógyszer hatását Fukuyama így értékeli: A ritalin és a prozac hatása jótékony szimmetriát eredményez. Az első a fiúkat kevésbé fiúsakká teszi, az utóbbi kiegyenlíti a másik oldalt a depressziót a nőknél. E két gyógyszer észrevétlenül közelebb hoz minket az androgyn emberhez, amely a korszerű kiegyenlítő nemi politika célja. Megállapítja továbbá: Mi valóban előidézzük az emberi történelem végét, mivel mi annak az embernek, akit ismerünk, véget vetünk. Ezután kezdődik valóságosan egy új poszthumán történelem. Ez egyértelmű beszéd, és semmi okunk nincs arra, hogy egy világbirodalom stratégiai tanácsadóját ne vegyük komolyan. Már a jelen félelmetes. A vegyi és a biológiai fegyverek gyártását betiltották. Ezt egyes országokban, - hogy éppen melyikben igen s melyikben és miért nem, soha nem közlik nemzetközi összefogással ellenőrzik. Ugyanakkor az ugyanolyan félelmetes, vagy még félelmetesebb hatású más vegyszereket nem minősítenek fegyvernek, hanem gyógyszernek s költséges reklám- és média-hadműveleti előkészítéssel embermilliókat, köztük gyermekeket békésen s szó szerint beetetnek ezekkel! S mindez politikai céllal, egy korszerű nemi politika céljából s egy poszthumán történelem korszakának nyitányaként történik. Gondoljuk végig: mi várható egy meghirdetetten poszthumán azaz emberiesség utáni magyarul: embertelen társadalomtól? Jog és erkölcs ugyanis csak addig tart, ameddig az emberiesség. Ami várható: anarchia, diktatúra, háború, a gyűlölet tobzódása. Ez pedig nemcsak természetellenes, életellenes, hanem igen költséges is. A gonoszság árát pedig mindig a jókkal fizettetik meg. Egy ilyen politikának a tudatos, agresszív és járványszerű elterjesztése a világon emberiség elleni bűntett. A nemek kérdésében a természet és a teremtés rendje, a történelmi és a családi tapasztalatok egybehangzók. A nő és a férfi közötti biológiai és pszichológiai különbségek ellen, valamint kettejük emberméltóságából fakadó erkölcsi és jogi egyenrangúságuk ellen, az európai kultúra területén a tudomány igazi, érdemi érvet felhozni nem tudott. A felszínes divatjelenségek mulandók, a természetellenes perverzitásokkal pedig a patológia és a büntetőjog foglalkozik. Mivel pedig az emberi természet az elmúlt évezredek alatt nem változott, a hagyományos szerepek a korszerűek s azok is maradnak. Legfeljebb teljesebben kell értelmezni azokat. A férfi és a nő egymásra utaltságát, egymást kiegészítő szerepüket a családban szépen fejezi ki Madách Imre Az Ember Tragédiájában. Az Úr, miután Éva bejelentése, - gyermeket vár Ádám életének újra értelmet ad, így szól: Karod erős szíved emelkedett: Végetlen a tér, mely munkára hív, S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel, Csak azt kövesd! S ha tettdús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyöngébb nő tisztább lelkülete Az érdekek mocskától távolabb Meghallja azt és szíverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni. E két eszközzel álland oldaladnál Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, Vigasztaló s mosolygó géniusz. ITTHON 19

Bár még tavaly, szeptember végén volt, a Szabados Györggyel való találkozás hangulata és képei ma is élénken élnek bennem. Nagymaroson, családi házának tornácán beszélgettünk. A közeli templom ugyan eltakarta a visegrádi várat, ám látvány híján is érezni lehetett a történelmi helyszín sugárzását. A lengedező, már hűvös fuvalatokkal érkezett szellő meg-megszólaltatta azokat a parányi csengettyűket, melyek a csupavirág tornác muzsikájával kísérték beszélgetésünket, mintha jeleznék a ház lakója, az Európa szerte ismert zeneszerző és zongoraművész szívesen veszi, ha apró harangocskák kondulnak. Szabados György tavaly betöltötte a hetvenet. Végzettsége szerint orvos-, de zenével is gyógyít lemezek sora jelzi míves munkásságát és rendszeresen publikált írások. Írt balettet (Markó Iván koreográfiájával), táncoperát (Joseph Nadj koreográfiájával), vonószenekari darabot; kantátát Babits Mihály verseire; szertartászenét, opuszt az 1956-os magyar szabadságharc emlékére, szólózongora és kamaradarabokat, ám mindenekelőtt a teljesen szabad, improvizatív zene elkötelezettje. Én elsősorban az esszéire és tanulmányaira figyeltem fel évekkel ezelőtt; eredeti gondolkodású, a nyelvet brilliánsan kezelő gondolkodót láttam benne. Az interjú készítés alkalma tavaly szeptember végén adódott, a téma a magyarság helyzete volt. Ne feledjük: mire ez a lapszám az olvasó kezébe kerül, túl leszünk a reményeink szerint magyar megújulást hozó parlamenti választásokon; tavaly ősszel azonban súlyos terhek nyomasztottak minden gondolkodó magyart szemünk láttára szóródott szét a hazánk... Ezért is írhatta pompás esszéjében Szabados György: Összeszedődés előtt. Az utóbbi idők egyik legfelfigyeltetőbb írása a próféták látásával mutatja a jövőt. Én minden szavát hitelesnek érzem, bár lesújt, de ösztökél is. Szabados György: A magyarság nem anyagi, hanem szellemi kategória 20 A magyarságot sokan és sokféleképpen jellemezték már, ön hogyan látja a magyarokat? Én így szeretem mondani ma már: a magyarság jelenség, s vannak testi, tehát anyagi jellemzői is ennek a közösségnek. Mint gondolkodó és muzsikus ember azonban fontosabbnak tartom, hogy a magyarság nem anyagi, hanem szellemi kategória, s hogyha mi az élet reményében élünk és gondolkodunk márpedig remélem, igen -, úgy ehhez kell magunkat kötni, ehhez kell magunkat tartani. Miért alakult ki ez a meggyőződése? Azért, mert minden, ami a világban van, szellemi meghatározottságok alapján van, és aszerint működik. A test, az anyag, akárha a gének, csak hordozórakéták. Ha mi elhagyjuk szellemünket, ha nem ápoljuk ezt az egészben látó, sajátos ízlést és szellemiséget, amelybe születve élünk; ha nem ezt tartjuk fenn, nem ezt gondozzuk magunkban és közösségünkben, nem ezt építjük és fenjük tovább otthonosan akkor fogunk valóban elpusztulni, akkor fog ez a jelenség a magyarság előbb-utóbb örökre szétporladni.