AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2008

Hasonló dokumentumok
Adatlap törzstagok számára

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Kisfaludi András szakmai publikációinak jegyzéke

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Erdei Árpád publikációs jegyzéke. Dr. Székely János kandidátusi értekezésének vitája; Belügyi Szemle sz. pp

PUBLIKÁCIÓS LISTA. Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999) o.

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

P U B L I K Á C I Ó K

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság rektor, egyetemi tanár

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

dr. Verebics János publikációs jegyzéke szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE ( )

Az Intézet munkatársainak évi publikációi

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak. III. konferenciája április 20.

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár

Fuglinszky Ádám (Polgári jog) 2016

Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright

V. számú melléklet: Ajánlott szakirodalom. Balogh Eszter: A munkaügyi viták alternatív megoldásai. Szociológiai Szemle, 2002/1:

Alkotmánytörténet Apponyi Albert Jelzet Lelőhely Bibó István: Az államhatalmak elválasztása Jelzet: Lelőhely Beöthy Zsigmond: Elemi magyar közjog.

BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS

Publikációs jegyzék. Könyvek, monográfiák

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:

Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója

Publikációk jegyzék, tudományos elıadások, konferenciák, egyéb szakmai tevékenység

Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

Török Gábor: Csak semmi pánik. Mi jön a csőd után? Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp p.

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

Emlékeztető a Kari Doktori Tanács március 7-i üléséről

Publikációs jegyzék. (Király Miklós) 1. A diszkrimináció tilalma az Európai Bíróság joggyakorlatában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998., 255 o.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Repertórium 2014/40-ig

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

TÁMOP B.2-13/

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az Intézet munkatársainak évi publikációi

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia május Thermál Hotel Visegrád

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács április 5-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Klein Tamás (ELTE ÁJK Doktori Iskola) Az új (közszolgálati) médiaszabályozás egyes strukturális kérdéseinek alkotmányjogi optikája

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

ÚJ ALAPTÖRVÉNYÜNK ÉS A JOGÉLET REFORMJA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.

A évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary

Emlékeztető A Kari Doktori Tanács június 26-i üléséről

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére tavaszi szemeszter

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK. Pécs 2009

NKA pályázat. Hármaskönyv konferencia

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

2014 Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak, summa cum laude

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

Barabás E. Tünde (2004): Börtön helyett egyezség? Mediáció és más alternatív szankciók Európában. Budapest, KJK-Kerszöv.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Polgári Eljárásjogi Tanszék Diplomamunkára és évfolyamdolgozatra ajánlott témák 2014/2015. tanév jogász képzés

MAGYAR JOGTUDÓSOK MAGYAR. Hamza Gábor IV. ELTE EÖTVÖS KIADÓ

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

mővelésében. tükrében között.

KÖVETELMÉNYEK /I.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Bűnmegelőzési alapismeretek Dr. Kőhalmi László egyetemi adjunktus Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Átírás:

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2008

Bibliotheca Iuridica Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai Miscellanea 28. HU ISSN 1587 5172 HU ISSN 1785 6701

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2008 Budapest, 2009

Szerkesztette Varga István Összeállította Bérci Ildikó, Gábor Luca és Varga István A borító a Laptop in classic library with books in background series című kép felhasználásával készült. Kiadja: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, 2009.

TARTALOM ELŐSZÓ I AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2008 1 KIEGÉSZÍTŐ ADATOK 45 I. Kiegészítés és helyreigazítás Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 1990 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, valamint 2007 című kötetekhez 45 II. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanszékeinek munkatársai 50 FÜGGELÉK 54 Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának kiadványai 54

ELŐSZÓ Karunk régi hagyománya, hogy oktatóink egész éves publikációinak jegyzékét összegyűjtve, kötetben adjuk ki, felvillantva ezzel egy részt kollégáink egész éves tudományos tevékenységéből. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján büszkén mondhatjuk, hogy ez a gyűjtemény tanúbizonyságát adja a Karunkon oktatók bel- és külföldi tudományos elismertségének. Köszönhető ez elsősorban annak szakmaszeretetnek és hivatástudatnak, mely a Karunk oktatóit jellemzi. Végzett joghallgatóink doktorrá avatásuk során esküt tesznek arra, hogy a tudomány és az igazság szolgálatára szentelik magukat. E kötet tartalma annak is bizonyítéka, hogy a Karon oktató és kutató kollégáink nemcsak tanítják, de jó példával elöljárva az eskü e kitételének megtartására is inspirálják fiatal jogászainkat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának szakirodalmi munkássága legújabb kötetét abban a reményben bocsátjuk útjára, hogy az nemcsak dokumentálja a Karon folyó színvonalas kutatómunkát, hanem annak újabb motiválójává is válik. Varga István tanszékvezető egyetemi docens, tudományos dékánhelyettes I

AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 2008 A ARATÓ KRISZTINA B 1. ARATÓ Krisztina [társszerzőként]: ARATÓ Krisztina LUX Ágnes: A szociális partnerek és az Európai Unió elnöksége. 2011-ben az EU egyik soros elnöke Magyarország. Budapest, Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, 2008. 2. ARATÓ Krisztina [társszerzőként]: ARATÓ Krisztina BARTAL Anna Mária KÓNYA Márton NIZÁK Péter: Az Európai Unió Strukturális Alapjai és a partnerség elve Magyarországon. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008. 3. ARATÓ Krisztina [társszerzőként]: ARATÓ Krisztina BARTAL Anna Mária NIZÁK Péter: A civil szervezetek tapasztalatai a Strukturális Alapokból finanszírozott projektek pénzügyi lebonyolításában. = Civil Szemle. 2008/3. BÁNDI GYULA 4. BÁNDI Gyula: Richness of traditions Environmental Traditions. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 137 160. o. BÁRD KÁROLY 5. BÁRD Károly: Fairness in Criminal Proceedings. Article Six of the European Human Rights Convention in a Comparative Perspective. Budapest, Hungarian Official Journal Publisher, 2008. 350 o. 6. BÁRD Károly: Az ártatlanság vélelme. = Az Európai Büntetőjog Kézikönyve. Szerk.: Kondorosi Ferenc Ligeti Katalin. Budapest, MHK, 2008. 710 714. o. 7. BÁRD Károly: Az elmúlt évtized változásai a büntetőeljárásban. = Kilencedik Magyar Jogászgyűlés [Balatonfüred, 2008]. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2008. 145 151. o. 8. BÁRD Károly: Hack Péter: A büntetőhatalom függetlensége és számon kérhetősége. [Recenzió.] = Rendészeti Szemle. 2008/9. 93 99. o. 1

9. BÁRD Károly: Heuni. = Heuni Papers, Technical Assistance, Crime Prevention, Organised Crime; Presentations at the HEUNI 25th Anniversary Symposium [January 2007] and at the Stockholm Criminology Symposium [June 2007]. Szerk.: Kauko Aromaa Terki Viljanen. /Heuni Papers 28./ 13 14. o. 10. BÁRD Károly: Report on the First Budapest Human Rights Forum. Held on August 28 29. 2008. [Elektronikus dokumentum: http://www. kulugyminiszterium.hu/kum/en/bal/foreign_policy/protection_human _rights/1stbp_forum/080923_report.htm] 11. BÁRD Károly: The Defendant s Right to be Present Can the Right Be Waived? = ICTY: Towards a Fair Trial. Szerk.: Thomas Kruessmann. Wien, Neuer Wissenschaftlicher Verlag, 2008. 351 364. o. 12. BÁRD Károly: The EAW and the Hungarian Constitution. = The European Arrest Warrant and its Implementation in the Member States of the European Union. Szerk.: Adam Gorski Piotr Hofmański. C. H. Beck, 2008. 25 28.; 280 287. o. 13. BÁRD Károly [projekt team tag és tanácsadó bizottsági tag]: Promoting Prosecutorial Accountability, Independence and Effectiveness, Comparative Research. Sofia, OSI, 2008. BELOVICS ERVIN 14. BELOVICS Ervin [társszerzőként]: Az igazságügyi szervek működése. Budapest, HVG Orac, 2008. 21 36. o. 15. BELOVICS Ervin [társszerzőként]: BELOVICS Ervin MOLNÁR Gábor SINKU Pál: Büntetőjog. Különös Rész. Budapest, HVG Orac, 2008. 91 185.; 341 441. o. 16. BELOVICS Ervin: A büntetés-végrehajtás ügyészi törvényességi felügyeletének szerepéről. = Bűnügyi Szemle. 2008/1. 1 19. o. BERÉNYI SÁNDOR 17. BERÉNYI Sándor: A nemzetállami közigazgatás térvesztése illetve válsága. = Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Dezső Márta Kukorelli István. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. 31 40. o. BIHARI MIHÁLY 18. BIHARI Mihály: Alkotmánybíráskodás és az alkotmányosság. = Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Dezső Márta Kukorelli István. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. 40 51. o. 19. BIHARI Mihály: Előszó Alkotmányjogász Politikai Reformer. = SCHMIDT Péter: A politikai átalakulás sodrában. Budapest, Századvég Kiadó, 2008. 7 17. o. 2

BÍRÓ GÁSPÁR 20. BÍRÓ Gáspár: Demokratikus imperializmus liberális intervenció. = Liget. 2008/6. 21. BÍRÓ Gáspár: Őshonos kisebbségek, menekültek, menedéket kérők, migránsok. = Liget. 2008/12. BORBÍRÓ ANDREA 22. BORBÍRÓ Andrea: Crime Prevention and Human Rights Perspectives. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 383 410. o. BOROS ZSUZSANNA 23. BOROS Zsuzsanna [társszerzőként]: BOROS Zsuzsanna SZABÓ Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867 1944. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2008. /ELTE Jogi Kari Tankönyvek 1./ 402 o. BOYTHA GYÖRGY 24. BOYTHA György: Szellemi termékek jogvédelme az Európai Közösségben. [Egyetemi jegyzet.] Budapest, ELTE JTI, 2007 2008. [2008] 102 o. 25. BOYTHA György: A gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálásának alapjogi keretei. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2008/1. 10 20. o. 26. BOYTHA György: A nyolcvanesztendős Zlinszky János köszöntése. = Iustum, aequum, salutare. 2008/2. 7 9. o. 27. BOYTHA György: A szerzői jogok átruházására irányuló jog meghatározásának és alkalmazásának kérdései. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Ünnepi dolgozatok Gyertyánfy Péter tiszteletére. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 101 138. o. 28. BOYTHA György: Hol tart a tudásalapú társadalom? = Globális kihívások, millenniumi fejlesztési célok és Magyarország; ENSZ Akadémia 2008. Szerk.: Gömbös Ervin. Budapest, Magyar ENSZ Társaság, 2008. 61 88. o. 29. BOYTHA György: Zur Entwicklung des Urheberrechts in der Europäischen Union. = Medien und Recht. Wien, 2008/8. BÓDINÉ BELIZNAI KINGA 30. BÓDINÉ BELIZNAI Kinga: Adalékok a középkori magánjog szimbólumaihoz és rituáléihoz. = Jogtörténeti Szemle. 2007/Különszám. [2008] 130 136. o. BŐHM ANTAL 31. BŐHM Antal: A helyi politika törésvonalai (Létezik-e helyi politika?). = A demokrácia deficitje, avagy a deficites hatalomgyakorlás. Szerk.: Csefkó F. Hor- 3

váth Cs. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Baranyai Értelmiségi Egyesület, 2008. 338 342. o. BURIÁN LÁSZLÓ CS 32. BURIÁN László: A közösségi jog hatása a társaságok személyes jogának meghatározására. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Ünnepi dolgozatok Gyertyánfy Péter tiszteletére. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 141 150. o. 33. BURIÁN László: Die Auswirkung des Gemeinschaftsrechts auf die Regelung des Sitzes von Gesellschaften. = Europäisierung des Rechts. Szerk.: Werner Heun Volker Lipp. Göttingen, Universitätsverlag Göttingen, 2008. /Göttinger Juristische Schriften 5./ 95 106. o. CS. KISS LAJOS 34. CS. KISS Lajos: Begegnungen mit Karl Mannheim. Mannheim-Rezeption in Ungarn. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 71 118. o. CSEHI ZOLTÁN 35. CSEHI Zoltán: A jogi személyek szabályozása az új magyar Polgári Törvénykönyv tervezeteiben egy kísérlet eddigi története. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2008/5 6. 3 12. o. 36. CSEHI Zoltán: A kulturális javak fogalmáról egy univerzális dologfogalom születése. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 153 183. o. 37. CSEHI Zoltán: Átalakulás és nem rendszerváltás? A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990 2005. I II. kötet. Szerk.: Jakab András Takács Péter. [Budapest, Gondolat, 2007.] [Könyvismertetés.] = Magyar Tudomány. 2008/2. 249 252. o. 38. CSEHI Zoltán: Egyesület. Alapítvány. = Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Szerk.: Vékás Lajos. Budapest, Complex, 2008. 177 221. o. 39. CSEHI Zoltán: Európai magánjogtörténet a történeti tények tükrében. Hamza Gábor: Wege der Entwicklung des Privatrechts in Europa. [Passau, Schenk Verlag, 2007. 264 o.] [Könyvismertetés.] = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 215 224. o. 40. CSEHI Zoltán: Residual Jurisdiction in Civil and Commercial Disputes in Connection with Article 4 of Brussels I Regulation in Hungary. = Anna- 4

D les Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 215 255. o. 41. CSEHI Zoltán: Über die Zukunft der Unmöglichkeit im europäischen und ungarischen Zivilrecht. = Europäisierung des Rechts. Szerk.: Werner Heun Volker Lipp. Göttingen, Universitätsverlag Göttingen, 2008. /Göttinger Juristische Schriften 5./ 59 78. o. 42. CSEHI Zoltán: Wege und Irrwege der ungarischen Gesellschaftsrechtskodifikation. = Magyar Kereskedelmi Jog Évkönyve I. Szerk.: Csehi Zoltán. Budapest, 2008. 17 36. 43. CSEHI Zoltán [főszerkesztőként]: Magyar Kereskedelmi Jog Évkönyve I. Budapest, 2008. DARÁK PÉTER 44. DARÁK Péter: Közigazgatási jogesetek jogtudósi szemmel. = Új Magyar Közigazgatás. 2008/11. 72. o.; 2008/12. 54. o. 45. DARÁK Péter: Soil pollution Hongrie. = EU Forum of Judges for the Environment. Párizs, 2008. 91 108. o. DARÁZS LÉNÁRD 46. DARÁZS Lénárd: A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmissége. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2008/5 6. 47. DARÁZS Lénárd: A szerződési szabadság és a verseny alkotmányos védelme. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 23 44. o. 48. DARÁZS Lénárd: Az adójogi kedvezményezett részesedéscsere társasági jogi megítélése. = Gazdaság és Jog. 2008/7 8. 37 42. o. 49. DARÁZS Lénárd: Az önálló kereskedelmi ügynöki jogviszony kartelljogi megítélése. = Magyar Jog. 2008/1. 15 22. o. DEZSŐ MÁRTA 50. DEZSŐ Márta: Mégis milyen parlamentarizmust? = Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Dezső Márta Kukorelli István. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. 78 85. o. 51. DEZSŐ Márta [társszerkesztőként]: DEZSŐ Márta KUKORELLI István (szerk.): Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. 463 o. 52. DEZSŐ Márta [társszerkesztőként]: DEZSŐ Márta POZSÁR- SZENTMIKLÓSY Zoltán (szerk.): Alkotmányjogi alapok. Budapest, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2008. /ELTE Jogi Kari Jegyzetek 1./ 130 o. 5

E ERDEI ÁRPÁD F 53. ERDEI Árpád [szerkesztőként]: Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Szerk.: Erdei Árpád. 4. átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2008. /Osiris tankönyvek/ 694 o. F. ROZSNYAI KRISZTINA 54. F. ROZSNYAI Krisztina: Europäisierung des ungarischen Verwaltungsverfahrensrechts. = Europäisierung des Rechts. Szerk.: Werner Heun Volker Lipp. Göttingen, Universitätsverlag Göttingen, 2008. /Göttinger Juristische Schriften 5./ 199 211. o. FALUDI GÁBOR 55. FALUDI Gábor: A licenciaszerződés (normajavaslat és indokolás). = Polgári Jogi Kodifikáció. 2008/2. 12 23. o. 56. FALUDI Gábor: A szerzői jog alapjogi szemlélete az Európai Unióban. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 185 209. o. 57. FALUDI Gábor: A szerzői jog és az internet viszonyának egyes kérdései. = Acta Conventus de Iure Civili. Tomus II. Szeged, 2008. 9 27. o. 58. FALUDI Gábor [társszerzőként]: FALUDI Gábor BOYTHA György: Javaslat az új Ptk. szerzői jogi és iparjogvédelmi rendelkezéseire. = Jogtudományi Közlöny. 2008/április. 172 179. o. FAZEKAS MARIANNA 59. FAZEKAS Marianna: A köztestületek szabályozásnak egyes kérdései. Budapest, Rejtjel Kiadó, 199 o. 60. FAZEKAS Marianna: Chambers of Professional Services and Europeanisation. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 159 184. o. 61. FAZEKAS Marianna: Gleichheiten und Verschiedenheiten bei der näheren Betrachtung von öffentlichen Körperschaften aus bürgerlich-rechtlicher und verwaltungsrechtlicher Sicht. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 409 418. o. 62. FAZEKAS Marianna: Új határok a köztestületek köz- és magánjogi szabályozásában. = Ünnepi kötet Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára. Pécs, 2008. 173 180. o. 6

FELEDY BOTOND 63. FELEDY Botond: Az érdekpiac alakulása az információs társadalomban. = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 75 83. o. FILÓ MIHÁLY 64. FILÓ Mihály: A jogi tárgy jelentősége a sértetti beleegyezés dogmatikájában. = Jogelméleti Szemle. 2008/12. 65. FILÓ Mihály [szerkesztőként]: Nulla iniuria est, quae in volentem fiat. Tudományos Diákköri Dolgozatok 2008. Az ELTE Állam- és Jogtudomány Kar Büntetőjogi Tanszéknek tudományos diákköri dolgozatai. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Seminarium 15./ FLECK ZOLTÁN 66. FLECK Zoltán: Bíróságok mérlegen I. Igazságszolgáltatásunk újabb tíz éve. Budapest, Pallas Kiadó, 2008. /Pallas Tudástár/ 361 o. 67. FLECK Zoltán [szerkesztőként]: Bíróságok mérlegen II. A szervezettől a jogértelmezési gyakorlatig. Budapest, Pallas Kiadó, 2008. /Pallas Tudástár/ 393 o. 68. FLECK Zoltán: Jogállam és igazságszolgáltatás a változó világban. Jogszociológiai vizsgálódások. Budapest, Pallas Páholy Gondolat, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 45./ 260 o. 69. FLECK Zoltán: Adalékok egy megye bíróságainak igazgatásához. = Rendészeti Szemle. 2008/4. 3 19. o. 70. FLECK Zoltán: Architects of Democracy. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 119 136. o. 71. FLECK Zoltán: Bíróságok 10 év után. = Magyarország politikai évkönyve 2007-ről. Szerk.: Sándor Péter Vass László. Budapest, DKMK, 2008. 570 589. o. 72. FLECK Zoltán: Fejezetek a jogállam gyengeségeiből. = Mozgó Világ. 2008/10. 3 8. o. 73. FLECK Zoltán: Szabad vélemény és demokratikus társadalom (Rövid kommentár Koltay András fogalmi tisztázásához). = Századvég. 2008/48. 121 127. o. 74. FLECK Zoltán [társszerzőként]: FLECK Zoltán GYULAVÁRI Ágnes NAVRATIL Szonja: Jogalkalmazói attitűdök a mediációval kapcsolatban. = A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység bevezetésének tapasztalatai Magyarországon. Budapest, IRM-OBM, 2008. 199 218. o. 7

FÖLDESI TAMÁS 75. FÖLDESI Tamás: Mikor igen, mikor nem? Gondolatok az engedelmességről és engedetlenségről. Budapest, Papirusz Book, 2008. 229 o. 76. FÖLDESI Tamás: A Btk. etikája. = Rendészeti Szemle. 2008/10. 3 15. o. 77. FÖLDESI Tamás: Gyűlölet és jog. (A Janus arcú gyűlöletbeszéd.) = Lábjegyzetek Platónhoz 6. A gyűlölet. Szerk.: Laczkó Sándor Dékány András. Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány Magyar Filozófiai Társaság, Szeged, 2008. 262 272. o. 78. FÖLDESI Tamás: Hasznos vagy káros kategória-e a közérdek? = Rendészeti Szemle. 2008/1. 78 89. o.; A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 83 92. o. 79. FÖLDESI Tamás: Közösség, instabilitás és jog. = Közösség és instabilitás. Budapest, Gondolat, 2008. 47 59. o. FÖLDI ANDRÁS 80. FÖLDI András [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. 13. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. XL+716 o. 81. FÖLDI András: Deiecta et effusa : Etliche rechtspolitische und kulturhistorische Zusammenhänge. = Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae. 2007/47. [2008] 261 277. o. 82. FÖLDI András: Der Bologna-Prozess und die Juristenausbildung in Ungarn. = Juristenausbildung in Europa zwischen Tradition und Reform. Szerk.: Ch. Baldus Th. Finkenauer Th. Rüfner. Tübingen, 2008. 145 166. o. 83. FÖLDI András: Remarks on the notion of bona fides. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 53 72. o. 84. FÖLDI András: Some dogmatic problems of the triad of proprietary rights. = Animus in consulendo liber. Sipos István emlékkötet. Szerk.: Veress Emőd. Budapest Pécs, ELTE ÁJK PTE ÁJK, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 29./ 77 88. o. 85. FÖLDI András: Újabb észrevételek a bona fides dualizmusának kérdéséről. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 123 143. o. 86. FÖLDI András [felelős szerkesztőként]: = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 256 o. 8

FUGLINSZKY ÁDÁM 87. FUGLINSZKY Ádám: Az európai kártérítési jog egyes jogfilozófiai és jogpolitikai alapkérdései. = Európai jog és jogfilozófia: Konferenciatanulmányok az európai integráció ötvenedik évfordulójának ünnepére. Szerk.: Paksy Máté. Budapest, Szent István Társulat, 2008. 201 241. o. 88. FUGLINSZKY Ádám: Felróható károsulti közrehatás és kárenyhítési kötelezettség a magyar polgári jogban. = Polgári Jogi Kodifikáció. 2008/4. 3 23. o. 89. FUGLINSZKY Ádám [társszerzőként]: FUGLINSZKY Ádám GÖRÖG Márta NEMESSÁNYI Zoltán: Beszámoló a magánjogot oktató fiatal jogászok első és második országos konferenciájáról. = Európai Jog. 2008/5. 40 42. o. FÜRÉSZ KLÁRA G 90. FÜRÉSZ Klára: A bírósági szervezet reformja. = Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Dezső Márta Kukorelli István. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. G. FODOR GÁBOR 91. G. FODOR Gábor: Kormányzás/tudás. Budapest, Századvég Kiadó, 2008. 92. G. FODOR Gábor: Bevezetés A reformkór vége. = Végjáték. A 2. Gyurcsány-kormány második éve. Szerk.: G. Fodor Gábor Stumpf István. Budapest, Századvég, 2008. 9 25. o. 93. G. FODOR Gábor: Jó és rossz kormányzás Magyarországon avagy a demokratikus minőség mérésének problémája. = Politikatudományi Szemle. 2008/1. 131 144. o. 94. G. FODOR Gábor: Kormányzás (?) kétezerhétben. = Magyarország Politikai Évkönyve I. Szerk.: Sándor Péter Tolnai Ágnes Vass László. DKMKKA, 2008. 473 485. o. 95. G. FODOR Gábor: Társadalmi kiegyezés és (neo)weberi állam: Finnország. = Nemzeti Érdek. 2008/7. 77 89. o. 96. G. FODOR Gábor [társszerzőként]: G. FODOR Gábor STUMPF István: Neoweberi állam és jó kormányzás. = Nemzeti Érdek. 2008/7. 5 27. o. 97. G. FODOR Gábor [társszerzőként]: G. FODOR Gábor KERN Tamás: Vázlat(pontok) egy sikeres társadalmi kiegyezéshez Magyarországon. = Nemzeti Érdek. 2008/7. 142 148. o. 9

GOMBÁR CSABA 98. GOMBÁR Csaba: Nyári jegyzetek a reformokról és az államrezonról. = Merre tovább Magyarország? Szerk.: Gombár Csaba. Budapest, Palatinus, 2008. 112 188. o. 99. GOMBÁR Csaba: Szabálytalan születésnapi levél Hankiss Elemérhez. = Találjuk ki...! Tanulmányok Hankiss Elemér tiszteletére. Szerk.: Miszlivetz Ferenc. Szombathely, MTA PTI Savaria University Press, 2008. 12 15. o. 100. GOMBÁR Csaba [szerkesztőként]: Merre tovább Magyarország? Budapest, Palatinus, 2008. 472 o. GOSZTONYI GERGELY GY 101. GOSZTONYI Gergely: Kisközösségi rádiók Magyarországon. = Civil Rádió Füzetek I. Budapest, Civil Rádiózásért Alapítvány, 2008. 1 96. o. 102. GOSZTONYI Gergely: Schweitzer Gábor doktori értekezésének vitája [Szemle]. = Jogtörténeti Szemle. 2008/1. 76 77. o. 103. GOSZTONYI Gergely: Völgyesi Levente doktori értekezésének vitája [Szemle]. = Jogtörténeti Szemle. 2008/3. 64 66. o. GYÉMÁNT RICHÁRD 104. GYÉMÁNT Richárd [társszerzőként]: GYÉMÁNT Richárd KATONA Tamás: Demográfia. [Egyetemi jegyzet.] 5., átdolg. kiad. Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, 2008. 411 o. 105. GYÉMÁNT Richárd [társszerzőként]: GYÉMÁNT Richárd PETRES Tibor: Koszovó. [Egyetemi jegyzet.] Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, 2008. 130 o. 106. GYÉMÁNT Richárd: Magyarország népesedéstörténete a 12. században. = Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et politica, Publicationes Doctorandorum Juridicorum. 2007 [2008]. [tom. LXVII.] [Fasc. 4.] 107. GYÉMÁNT Richárd: Magyarország népesedéstörténete a 13. században. = Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et politica, Publicationes Doctorandorum Juridicorum. 2007 [2008]. [tom. LXVIII.] [Fasc. 7.] 108. GYÉMÁNT Richárd [társszerzőként]: GYÉMÁNT Richárd KATONA Zsófia: A szegedi statisztikai és Demográfiai Tanszék jeles tudósai (1921 1996). = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Államés Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 93 106. o. 10

GYULAVÁRI TAMÁS H 109. GYULAVÁRI Tamás [társszerzőként]: GYULAVÁRI Tamás BITSKEY Botond: Hungary. = The Law on Age Discrimination in the EU. Szerk.: Sargeant Malcolm. The Netherlands, Kluwer Law International, 2008. 135 158. o. HACK PÉTER 110. HACK Péter: A büntetőhatalom függetlensége és számonkérhetősége. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 382 o. 111. HACK Péter: A bűnözők emberi jogai. = BUKSZ. 2008/1. 28 33. o. 112. HACK Péter: A büntetőeljárás rendje és az ügyészség alkotmányos helyzete. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 75 120. o. 113. HACK Péter: A jogállamiság és diktatúra viszonya. = A liberalizmus folytonossága. Szerk.: Tormássy Zsuzsanna. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2008. 25 44. o. 114. HACK Péter: A szervezetek befolyása az eljárási törvény szabályozására. = Bíróságok mérlegen II. Szerk.: Fleck Zoltán. Budapest, Pallas Kiadó, 2008. 279 393. o. 115. HACK Péter: A tájékozott polgár mint a demokrácia működtetője. = Amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell. [Nyilvánosság Konferencia 2.] Budapest, Értünk Egyesület, 2008. 22 26. o. 116. HACK Péter: Bevezetés. = Az igazságszolgáltatási rendszerek átláthatósága. A Transzparency International 2007. évi korrupciós világjelentésének magyar változata. Szerk.: Hack Péter Garai Borbála. Budapest, Transparency International Magyarország, 2008. 9 30. o. 117. HACK Péter [társszerkesztőként]: Az igazságszolgáltatási rendszerek átláthatósága. A Transparency International 2007. évi korrupciós világjelentésének magyar változata. Szerk.: Hack Péter Garai Borbála. Budapest, Transparency International Magyarország, 2008. 203 o. HAMZA GÁBOR 118. HAMZA Gábor: Réflexions sur les présomptions relatives aux comourants (commorientes) en droit romain. 2008 [Elektronikus dokumentum: http://www.alanwatson.org/hamza_commorientes.pdf] 119. HAMZA Gábor [társszerzőként]: FÖLDI András HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. XXXVIII+683. 13. jav. és bőv. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. XL+715 o. 11

120. HAMZA Gábor: A magánjog fejlődése és kodifikációja Spanyolországban. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 7 22. o.; Magyar Jog. 2008/55. 627 633. o. 121. HAMZA Gábor: A magánjogfejlődés és jogegységesítés Észak-Európában. = Jogtörténeti tanulmányok IX. Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Pécs, 2008. 187 202. o. 122. HAMZA Gábor: A protestáns reform és a modern állam. [Caperochipi, Álvarez J. A.: Reforma protestante y Estado moderno. Editorial Comares, Segunda edición. Granada, 2008. 151 o.] = Jogtudományi Közlöny. 2008/63. 462 463. o. 123. HAMZA Gábor: Áttekintés a bolognai folyamatról nemzetközi összevetésben. = A magyar tudomány napja a Délvidéken 2007 tudományos tanácskozás. Újvidék, 2008. 39 44. o. 124. HAMZA Gábor: Codificación y recodificación del Derecho privado en Europa del Este. = La Ley. 2008/72. 7 10. o. 125. HAMZA Gábor: Die Entwicklung und Kodifikation des Privatrechts in den Staaten des Kaukasus. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 5 22. o. 126. HAMZA Gábor: Drittes Reich im deutschen philosophischen und politischen Denken des 20. Jahrhunderts. = Veritas Fons Iustitiae. Homenaje al Profesor Ángel Sánchez de la Torre. (Coordenadores P. F. Gago Guerrero J. A. Martínez Muñoz) Madrid, 2008. Tomo I. 363 383. o. 127. HAMZA Gábor: Elemér Balogh (1881 1955). Forgotten Great Scholar of Roman Law and Comparative Law. = Nordicum Mediterraneum. Icelandic E-Journal of Nordic and Mediterranean Studies. Vol. 3. March 2008 [Elektronikus dokumentum: http://nome.unak.is/nome2/issues/vol3_1/] 128. HAMZA Gábor: Észrevételek a Bologna-folyamat ésszerűségéről és időszerűségéről a jogi felsőoktatásban. = Jogtudományi Közlöny. 2008/63. 191 195. o. 129. HAMZA Gábor: Észrevételek a Bologna-folyamat ésszerűségéről és időszerűségéről a jogi felsőoktatásban. = Magyar Tudomány. 2008/53. 791 798. o. 130. HAMZA Gábor: Forward. = NÓTÁRI, T.: Law, Religion and Rhetoric in Cicero s Pro Murena. Passau, Schenk Verlag, 2008. 7 8. o. 131. HAMZA Gábor: Gondolatok a felelősségről a római jogban. = Animus in consulendo liber. Sipos István emlékkötet. Szerk.: Veress Emőd. Budapest Pécs, ELTE ÁJK PTE ÁJK, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 29./ 89 113. o. 132. HAMZA Gábor: Historia de la codificación del Derecho civil en Hungría. = Revista de Estudios Histórico-Jurídicos. 2008/30. 215 226. o. 12

133. HAMZA Gábor: Sir Henry Maine et le droit comparé. = Philia. Scritti per Gennaro Franciosi. vol. II. (A cura di F.M. d Ippolito) Napoli, 2007. [2008] 1217 1232. o. 134. HAMZA Gábor: The Classification into Branches of Modern Legal Systems (Orders) and Roman Law Traditions. = Chinese Yearbook of Private International Law and Comparative Law. (in Chinese) 2008. 554 562. o. 135. HAMZA Gábor: Traité de Paix de Trianon et la protection des minorités en Hongrie. = Journal of the History of International Law Revue d Histoire du Droit International. 2008/10. 147 156. o. 136. HAMZA Gábor [társszerkesztőként]: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának évkönyve 2007. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2008. 432 o. HANYECZ IMRE 137. HANYECZ Imre: A jogi informatikai oktatás helyzete a jogi karokon. = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 147 152. o. HOLÉ KATALIN 138. HOLÉ Katalin: Europol és jogállam. Biztonságunk ára. Budapest, Magyar Közlönykiadó, 2008. 232 o. 139. HOLÉ Katalin [közreműködőként]: Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Szerk.: Erdei Árpád. 4. átdolg. kiad. Budapest, Osiris, 2008. /Osiris tankönyvek/ 694 o. HARMATHY ATTILA 140. HARMATHY Attila: Alapjogi Charta nemzeti alkotmánybíróságok. = Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár tiszteletére. Szerk.: Dezső Márta Kukorelli István. Budapest, 2008. 121 130. o. 141. HARMATHY Attila: A tulajdonjog emberi jogi védelméről. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 229 238. o. 142. HARMATHY Attila: Részletek. = Les grandes décisions des cours constitutionnelles européennes. Szerk.: P. Bon D. Maus. Paris, 2008. 29 39., 140 142., 219 221., 242 243., 269 270., 281 283., 295 297., 317 321., 332 335., 673 681. o. 13

HORVÁTH ATTILA 143. HORVÁTH Attila: Das sozialistische bürgerliche Recht in Ungarn. = Recht und Macht. Zur Theorie und Praxis von Strafe. Festschrift für Hinrich Rüping zum 65. Geburtstag. Szerk.: Georg Steinberg. München, Herbert Utz Verlag GmbH, 2008. 337 447. o. 144. HORVÁTH Attila: Gróf Batthyány Lajos koncepciós pere. = Pártvezér, miniszterelnök, vértanú. Tudományos emlékülés a 200 éve született Batthyány Lajos miniszterelnök tiszteletére. [Zalaegerszeg, 2007. szeptember 12.] Szerk.: Molnár András. Budapest Zalaegerszeg, Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó Zala Megyei Levéltár, 2008. 213 226. o. 145. HORVÁTH Attila: Koncepciós per az első független felelős kormány miniszterelnöke ellen Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök pere. = Jogtörténeti Szemle. 2008/1. 12 21. o. HORVÁTH PÁL 146. HORVÁTH Pál: A felvilágosodás hatásának főbb területei a magyar jogi gondolkodásban. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 130 149. o. 147. HORVÁTH Pál: A forráskutatás és elemzés: Az ún. segédtudományok szerepe. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 45 59. o. 148. HORVÁTH Pál: A kutatók éjszakája c. országos rendezvénysorozat részeként: Eötvös József egyetemi reformteve és a Jury (az ún. hallgatói esküdtszék). = Az Egyetemi Könyvtár évkönyve XIII. 2008. 308 o. 149. HORVÁTH Pál: A módszeres kutató-elemző jogi tudományosság kezdetei Magyarországon. Amoenitates. = Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. 2007 [2008]. [tom. XLIV.] 175 186. o.; Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 45 59. o. 150. HORVÁTH Pál: A tudomány szabadságának történelmi szerepvállalásai. = Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Bőv. és átdolg. kiad. Budapest, Szent István Kiadó, 2008. 215 229. o. 151. HORVÁTH Pál: Adalékok a politikai-kamerális tudományok és a modern jogtudomány kifejlődéséhez Magyarországon. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 118 130. o. 152. HORVÁTH Pál: Az úgynevezett tanszabadság fejlődéstörténetéhez. Előszó. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 13 23. o. 153. HORVÁTH Pál: Egyetemi-jogi kultúránk ősforrásai. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 31 42. o. 14

154. HORVÁTH Pál: Mementóul az Eckhart életműhöz. = Századok. 2008/1. 195 204. o. 155. HORVÁTH Pál: Anfänge der Entfaltung der historischen Rechtsrichtung wissenschaftlicher Aspekt. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 179 189. o. 156. HORVÁTH Pál: Hauptaufgabenstellung in der vergleichenden Analyse der regionalen Zusammenhänge der Rechtsgeschichte. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 274 281. o. 157. HORVÁTH Pál: Introduction to the Fundaments of the Comparative History of Law. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 315 321. o. 158. HORVÁTH Pál: Vergleichende Analyse der regionalen Zusammenhänge der Rechtsentwicklung. = Adalékok a magyar jogi kultúra fejlődéstörténetéhez. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008. 265 273. o. 159. HORVÁTH Pál: What Can We Learn from József Eötvös s University Constitution? = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 425 434. o. 160. HORVÁTH Pál [társszerzőként és szerkesztőként]: A jogállamiság történelmi kezdetei II. = Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Bőv. és átdolg. kiad. Tóth Zoltán közreműködésével. Budapest, Szent István Kiadó, 2008. K KARÁCSONY ANDRÁS 161. KARÁCSONY András: A jogtudomány teológusa a politikai teológiáról: Carl Schmitt vitája Erik Petersonnal. = Királlyá lett a te Istened Szerk.: Borbély Gábor [et al.]. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2008. 11 31. o. 162. KARÁCSONY András: A törvényfogalom jelentéstörténetéről. = Jogtörténeti Szemle. 2008/3. 47 49. o. 163. KARÁCSONY András: Az eredeti helyzet mint probléma. = Animus in consulendo liber. Sipos István emlékkötet. Szerk.: Veress Emőd. Budapest Pécs, ELTE ÁJK PTE ÁJK, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 29./ 143 166. o. 164. KARÁCSONY András: Felkai Gábor: A német szociológia története a századfordulótól 1933-ig. [Könyvismertetés.] = Korall. 2008/június. 132 141. o. 165. KARÁCSONY András: Rechtstheorie Rechtssoziologie (Spannungen zwischen den Disziplinen). = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 55 70. o. 15

166. KARÁCSONY András: Soul life knowledge: The young Mannheim s way to sociology. = Studies in East European Thought. 2008/1 2. 99 111. o. KARDOS GÁBOR 167. KARDOS Gábor: A szolidaritás határai. = Liget. 2008/3. 90 95. o. 168. KARDOS Gábor: Koszovó függetlensége: az elnyomás kompenzációja vagy a történelem mellékterméke? = FÖLD-rész. 2008/1. 37 44. o. 169. KARDOS Gábor: Recenzió Majtényi Balázs: A nemzetállam új ruhája című könyvéről. = Állam- és Jogtudomány. 2008/2. 219 223. o. KATONA TAMÁS 170. KATONA Tamás [társszerzőként]: KATONA Tamás GYÉMÁNT Richárd: Demográfia. [Egyetemi jegyzet.] Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, 2008. 411 o. 171. KATONA Tamás [társszerzőként és társszerkesztőként]: Államháztartási fogalomtár. Budapest, SALDO, 2008. 112 o. KECSŐ GÁBOR 172. KECSŐ Gábor: Új önkormányzati feladat megállapításával egyidejű finanszírozási kötelezettség. = Önkormányzatok gazdálkodása helyi fejlesztés. Szerk.: Buday-Sántha Attila Hegyi Judit Rácz Szilárd. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, 2008. 171 176. o. KELEMEN KATALIN 173. KELEMEN Katalin: A fogyasztói magatartás elmélete. = KELEMEN Katalin LŐRINCZI Gyula STEIGER Judit: Közgazdaságtan jogászoknak. I. Mikroökonómia. Szerk.: Steiger Judit. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008. 83 115. o. 174. KELEMEN Katalin: A vállalkozó/vállalkozás fogalom értelmezési tartományai. = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 239 249. o. 175. KELEMEN Katalin: Bevezetés a közgazdaságtudományba. = KELEMEN Katalin LŐRINCZI Gyula STEIGER Judit: Közgazdaságtan jogászoknak. I. Mikroökonómia. Szerk.: Steiger Judit. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008. 13 16. o. 176. KELEMEN Katalin: Bevezetés a mikroökonómiába. = KELEMEN Katalin LŐRINCZI Gyula STEIGER Judit: Közgazdaságtan jogászoknak. I. 16

Mikroökonómia. Szerk.: Steiger Judit. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008. 17 82. o. KELEMEN MIKLÓS 177. KELEMEN Miklós [fordítóként]: A Codex Iustinianus 12. könyve. A Római Birodalom igazgatása a iustinianusi kodifikációban. Budapest, ELTE ÁJK, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum 36./ /Acta Wenzeliana 6./ 98 o. 178. KELEMEN Miklós: Az újkori bürokrácia kialakulása, alapfogalmai. = Alkotmány kormányzás bíráskodás az újkori Európában. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Új Ember ELTE ÁJK Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, 2008. /Acta Wenzeliana 7./ 66 96. o. 179. KELEMEN Miklós: A bűnök és büntetések újkori kodifikálása. = Alkotmány kormányzás bíráskodás az újkori Európában. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Új Ember ELTE ÁJK Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, 2008. /Acta Wenzeliana 7./ 178 193. o. 180. KELEMEN Miklós: Európa jogforrási rendszerei. = Alkotmány kormányzás bíráskodás az újkori Európában. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Új Ember ELTE ÁJK Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, 2008. /Acta Wenzeliana 7./ 195 220. o. 181. KELEMEN Miklós: A büntetőeljárás fejlődése a polgári korban. = Alkotmány kormányzás bíráskodás az újkori Európában. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, Új Ember ELTE ÁJK Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, 2008. /Acta Wenzeliana 7./ 265 275. o. KEREZSI KLÁRA 182. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára KÓ József: Az Áldozatsegítő Szolgálat hatékonyságvizsgálata. [Elektronikus dokumentum: http://bunmegelozes.easyhosting.hu/dok/ald_seg_szolg_hatekonysagvizsgalata.doc] 183. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára HATVANI Erzsébet KÓTA Tünde BOGSCHÜTZ Zoltán: Chapter 14 Hungary. = Probation in Europe. Szerk.: van Kalmthout, A. Durnescu, I. The Netherlands, Wolf Legal Publishers (WLP) Nijmegen, 2008. 417 455. o. 184. KEREZSI Klára: Az alkotmányosság őre: a 80 éves Szabó András köszöntése. = Jogtudományi Közlöny. 2008/7 8. 331 332. o. 185. KEREZSI Klára: Bevezetés. = Látens fiatalkori devianciák. Fiatalkori devianciák egy önbevalláson alapuló felmérés tükrében ISRD-2. (I. fejezet) Szerk.: Kerezsi Klára Parti Katalin. Budapest, ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék Országos Kriminológiai Intézet, 2008. 5 13. o. 186. KEREZSI Klára: Összefoglaló következtetések és javaslatok. = Látens fiatalkori devianciák. Fiatalkori devianciák egy önbevalláson alapuló felmérés tükrében ISRD-2. (VIII. fejezet) Szerk.: Kerezsi Klára Parti Katalin. Budapest, 17

ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék Országos Kriminológiai Intézet, 2008. 160 172. o. 187. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára KÓ József: A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának hatékonysága. = Kriminológiai Tanulmányok 45. Budapest, OKRI, 2008. 93 148. o. 188. KEREZSI Klára [társszerzőként]: KEREZSI Klára LÉVAY Miklós: Criminology, Crime and Criminal Justice in Hungary. = European Journal of Criminology. 2008/5. 239 260. o. 189. KEREZSI Klára [társszerkesztőként]: KEREZSI Klára PARTI Katalin (szerk.): Látens fiatalkori devianciák. Fiatalkori devianciák egy önbevalláson alapuló felmérés tükrében ISRD-2. Budapest, ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék Országos Kriminológiai Intézet, 2008. 171 o. KIRÁLY MIKLÓS 190. KIRÁLY Miklós: Európai belső piac, versenypolitika és kultúra. = Animus in consulendo liber. Sipos István emlékkötet. Szerk.: Veress Emőd. Budapest Pécs, ELTE ÁJK PTE ÁJK, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 29./ 127 142. o. 191. KIRÁLY Miklós: The Impact of EC Law on Higher Education. Subsidiarity or supranationality? = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2007 [2008] [tom. 48.] 185 198. o. 192. KIRÁLY Miklós [társszerzőként]: KIRÁLY Miklós ERDŐS István: The New Services Directive of the European Union. Hopes and Expectations from the Angle of a (Further) Completition of the Internal Market. National Report of Hungary. = The New Services Directive of the European Union. [FIDE XXIII Congress Linz, 2008]. Szerk.: Heribert Franz Koeck Margit Maria Karollus. Wien, Nomos, 2008. /Congress Publications 3./ 173 199. o. KIRÁLY TIBOR 193. KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog. 4. átdolg. kiad. Szerk.: Erdei Árpád. Budapest, Osiris, 2008. /Osiris tankönyvek/ 694 o. KIS NORBERT 194. KIS Norbert: A magyar büntetőjog tankönyve. Szerk.: Kis Norbert. Budapest, Magyar Közlönykiadó, 2008. 850 o. KISFALUDI ANDRÁS 195. KISFALUDI András: A polgári jogi szerződés tárgya. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 253 265. o. 18

196. KISFALUDI András: Korreferátum a Kilencedik Magyar Jogászgyűlés Hagyomány és Újítás az Új Polgári Törvénykönyvben című szekcióban. = Kilencedik Magyar Jogászgyűlés. [Balatonfüred 2008. június 11 13.] Budapest, Magyar Jogászegylet, 2008. 59 66. o. 197. KISFALUDI András: Részletek. = Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Második könyv, Második rész: A jogi személyek általános szabályai; Második könyv, Hatodik rész: A gazdasági társaságok; Ötödik könyv, Harmadik rész, I. cím: A tulajdon-, követelés- és jogátruházó szerződések; Ötödik könyv, Negyedik rész: Az értékpapír-kötelmek általános szabályai. Budapest, Complex Kiadó, 2008. 100 156., 222 381., 865 889., 1090 1112. o. 198. KISFALUDI András [társszerzőként és társszerkesztőként]: KISFALUDI András SZABÓ Marianna (szerk.): A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. Budapest, Complex Kiadó, 2008. KISS DAISY 199. KISS Daisy: Per vagy nem per? Kérdések és válaszok a polgári nemperes eljárásokról. Budapest, HVG-Orac, 2008. KOVACSICS JÓZSEFNÉ 200. KOVACSICS Józsefné: 230 years of the Statistical Department. = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 427 439. o. 201. KOVACSICS Józsefné: A Statisztikai Tanszék 230 éve. = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 279 288. o. 202. KOVACSICS Józsefné: Visszaesők bűncselekmény sorozatai. = Statisztikai Szemle. 2008/3. 231 250. o. 203. KOVACSICS Józsefné [közreműködőként]: Rettich Béla: Kovacsics József (1919 2003) műveinek válogatott bibliográfiája. Budapest, KSH, 2008. 88 o. 204. KOVACSICS Józsefné [szerkesztőként]: A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 542 o. KOVÁCS ANNA 205. KOVÁCS Anna: A fenntartható területhasználat gazdasági ösztönzésének lehetőségei. = Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája Tudományos közlemények. 4. szám. Budapest, 2008. 49 59. o. 19

206. KOVÁCS Anna: A társadalmi felelősségvállalás és a versenyképesség néhány összefüggése. = A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Központi Statisztikai Hivatal, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 26./ 271 278. o. KÖRÖSÉNYI ANDRÁS 207. KÖRÖSÉNYI András: A felhatalmazáselmélet védelmében. Válasz Meszerics Tamás kritikájára. = Politikatudományi Szemle. 2008/4. 160 174. o. 208. KÖRÖSÉNYI András: A rendkívüli állapot retorikája. = Kommentár. 2008/1. 102 113. o. 209. KÖRÖSÉNYI András [társszerzőként]: KÖRÖSÉNYI András TÓTH Csaba TÖRÖK Gábor: Ki a politológus? Tudós, elemző és más szerepek. = Politikatudományi Szemle. 2008/2. 7 28. o. KUKORELLI ISTVÁN 210. KUKORELLI István: Mikor szavazhatok már én is? = A jogerő legyen veled. Szerk.: Schenk Borbála. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2008. [127 o.] 102 106. o. 211. KUKORELLI István [társszerkesztőként]: KUKORELLI István DEZSŐ Márta (szerk.): Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Rejtjel Kiadó, 2008. 463 o. KURUCZ MIHÁLY 212. KURUCZ Mihály: Az agrárüzem és a földtörvény lehetséges szabályozási modellje, annak jogi környezete. Budapest, Barankovics István Alapítvány, 2008. /Van Megoldás./ 5 125. o. 213. KURUCZ Mihály: A metafizikai elbirtoklás mint telekkönyvi elbirtoklás sikertörténete és homályteremtő funkciója; a jóhiszemű jogszerző védelme vagy a tényleges birtokláshoz kötődő jogszerző elévülés. = Jogtudományi Közlöny. 2008/11. 533 544. o. 214. KURUCZ Mihály: Az ingatlan-nyilvántartási adatok, a térképi tartalom közhitelességének tartalma és annak problémája. = Magyar Jog. 2008/2. 82 92. o. 215. KURUCZ Mihály: Die Europäisierung des Verbraucherschutzes durch das Lebensmittelrecht. = Europäisierung des Rechts. Szerk.: Werner Heun Volker Lipp. Göttingen, Universitätsverlag Göttingen, 2008. /Göttinger Juristische Schriften 5./ 237 259. o. 216. KURUCZ Mihály: Die Ungarische Grundeigentumsregelung und die Grundlagen ihrer Erneuerung. = Annales Universitatis Scientiarum 20

Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio iuridica. 2008 [tom. 49.] 160 194. o. 217. KURUCZ Mihály: Gondolatok a termőföldjogi szabályozás kereteiről és feltételeiről. I., II., III. = Geodézia és Kartográfia. 2008/9. 3 12. o.; 2008/10. 3 11. o.; 2008/11. 10 18. o. 218. KURUCZ Mihály [társszerzőként]: KURUCZ Mihály JÓJÁRT László: Törvénytervezet a mezőgazdasági birtokszerkezet alapjainak javításáról. Budapest, Barankovics István Alapítvány, 2008. /Van Megoldás./ 125 182. o. L LÁNYI GUSZTÁV 219. LÁNYI Gusztáv: A magyar pszichológiatörténet helyzete: terepszemle, tervek, javaslatok. = Magyar Pszichológiai Szemle. 2008/3. 559 578. o. LENGYEL LÁSZLÓ 220. LENGYEL László: A halál kilovagolt Magyarországról. Budapest, Corvina, 2008. 514 o. 221. LENGYEL László: Magyar más-világ. = Merre tovább Magyarország? Szerk.: Gombár Csaba. Budapest, Palatinus, 2008. 188 227. o. 222. LENGYEL László: Reformok és ellenreformok Magyarországon. = Fejlesztés és Finanszírozás. 2008/2.; Reforms and counter-reforms in Hungary. = Development & Finance. 2008/2. LENKOVICS BARNABÁS 223. LENKOVICS Barnabás: Polgári jogi alapok. 3. jav. kiad. Budapest, Rejtjel, 2008. 272 o. 224. LENKOVICS Barnabás: A tulajdon felelősséggel jár. = A jogerő legyen veled. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2008. 62 67. o. 225. LENKOVICS Barnabás: Ha majd a bőség kosarából (A fenntartható tulajdoni rend kérdései). = Fenntartható Fejlődés: a XXI. század globális kihívása. Budapest, Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, 2008. 24 36. o. 226. LENKOVICS Barnabás: Jogegyenlőség-esélyegyenlőség. = Széphalmi Diéta. Előadások 2007. Budapest, Civil Akadémiai Alapítvány, 2008. 117 127. o. 227. LENKOVICS Barnabás: Szerzői és jogi netovább. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 275 279. o. 21

LÉVAY MIKLÓS 228. LÉVAY Miklós [társszerzőként]: LÉVAY Miklós KEREZSI Klára: Criminology, Crime and Criminal Justice in Hungary. = European Journal of Criminology. 2008/2. 239 260. o. LIGETI KATALIN 229. LIGETI Katalin: A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának reformja. = Rendészeti Szemle. 2008/7 8. 3 19. o. 230. LIGETI Katalin: A nemzetközi bűnügyi gyüttműködés általános feltételei. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 59 85. o. 231. LIGETI Katalin: A nemzetközi bűnügyi együttműködés intézményi keretei Európában. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 35 58. o. 232. LIGETI Katalin: Bevezetés. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 21 34. o. 233. LIGETI Katalin: Büntetés-végrehajtás átadása/átvétele. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 128 138. o. 234. LIGETI Katalin: Büntetőeljárás átadása/átvétele. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 139 147. o. 235. LIGETI Katalin: Eljárási jogsegély. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 97 127. o. 236. LIGETI Katalin: European Criminal Record and Data Protection Legislation in Hungary. = Helen XANTHAKI (ed.): European Criminal Record. Cambridge University Press, 2008. 181 196. o. 237. LIGETI Katalin: Kiadatás. = LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Európai Büntetőjog Kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. 87 97. 238. LIGETI Katalin: Kriminálpolitika. = KEREZSI Klára BORBÍRÓ Andrea (szerk.): TáMOP kötet. Budapest, 2008. 239. LIGETI Katalin [társszerzőként]: Katalin LIGETI Balázs KÁDÁR: The Principle of Universal Jurisdiction Hungarian National Report. = RIDP. 2008/2. 303 325. o. 240. LIGETI Katalin [társszerzőként]: LIGETI Katalin HOLLÁN Miklós VÉGVÁRI Réka: A fiatalkorúak bűnözésének jellemzői. = BORBÍRÓ Andrea KEREZSI Klára (szerk.): TáMOP kötet. Budapest, 2008. 241. LIGETI Katalin [társszerzőként]: LIGETI Katalin KARSAI Krisztina: Az Alkotmánybíróság a nemzetközi bűnügyi együttműködés útvesztőjében. = Magyar Jog. 2008/6. 399 408. o. 22

242. LIGETI Katalin [társszerkesztőként]: LIGETI Katalin KONDOROSI Ferenc (szerk.): Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest, MHK, 2008. LŐRINCZI GYULA M 243. LŐRINCZI Gyula [társszerzőként]: LŐRINCZI Gyula KELEMEN Katalin STEIGER Judit: Közgazdaságtan jogászoknak. I. Mikroökonómia. 1. kiad. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2008. MÁDL FERENC 244. MÁDL Ferenc: A körlevél a magyar társadalomban. = Igazságosabb és testvériesebb világot! Tíz év távlatából. Budapest, Vigilia Kiadó, 2008. /Sapientia Füzetek 11./24 37. o. 245. MÁDL Ferenc: Az európai integráció architektúrájának kiépülése a reformszerződésig. = Liber Amicorum, Studia P. Gyertyánfy dedicata. Ünnepi dolgozatok Gyertyánfy Péter tiszteletére. Szerk.: Faludi Gábor. Budapest, 2008. /Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 31./ 281 289. o. 246. MÁDL Ferenc: Health and Human Rights in the European Union. = Emory International Law Review, 57. 2008. 139 145. o. MÁNDI TIBOR 247. MÁNDI Tibor: Miért volt Hayek konzervatív? = Kommentár. 2008/4. 26 33. o. 248. MÁNDI Tibor: Realizmus, idealizmus és neorealizmus. Az amerikai külpolitika válsága az 1970-es években és a neokonzervatív fordulat. = Politikatudományi Szemle. 2008/1. 65 80. o. MÁRTON MIKLÓS 249. MÁRTON Miklós: Érzéki bizonyosság és nem-fogalmi tartalom. A hegeli idealizmus mint konceptualizmus. = Világosság. 2008/3 4. 91 104. o. [Elektronikus dokumentum: http://www.vilagossag.hu/pdf/20080513-114236.pdf] MÁTHÉ GÁBOR 250. MÁTHÉ Gábor [társszerzőként]: MÁTHÉ Gábor GECSÉNYI Lajos: 1920 Sub clausula 1947. Budapest, Magyar Közlönykiadó, 2008. 1324 o. 251. MÁTHÉ Gábor [társszerzőként]: MÁTHÉ Gábor BEÖTHY Zsigmond: Elemi Magyar közjog Pesten 1846. /A Magyar jogtudomány klasszikusai MJK 3./ Sorozatszerkesztők: Király Tibor Máthé Gábor Mezey Barna. Budapest, 2008. 124 + VIII. o. 23