Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 172. szám 2005. június 29. Információk Dékáni közlemény Második dékáni ciklusom 2005. június 30-án lejár. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kar minden polgárának, hogy tevékenységemet jóindulattal figyelte és támogatta. Úgy ítélem meg, hogy a hat év során voltak pozitív változások és jó volt a kari kollektíva támogatása. Azt is látom azonban, hogy különféle objektív okok miatt az új dékáni vezetés távolról sem olyan kondíciók között veszi át az irányítást, mint amilyen feltételek mellett szerette volna a mostani vezetés átadni a Kart. formájában kerül bevezetésre, megítélésem szerint lényegesen kisebb jogosítványokat nyújt majd a kari vezetésnek, mint korábban. Sajnálatos az is, hogy a 2005. évi! "# 95%-ra kértük beállítani a bért. Ez azt fogja eredményezni, hogy a bérkifizetések nem kerülnek ugyan veszélybe, de minimálisra csökken a megtakarítás l$ % sikerült minden szempontból megnyugtatóan lezárni néhány # karközi vitát. Mindezek nehezíteni fogják az új dékáni vezetés dolgát. Ezért is megkülönböztetetten fontos, hogy a Kar kollektívája támogassa az & & " ' # években a Kar irányítása során.
1. A Kari Tanács a 2004/2005. tanév VIII. rendes tanácsülését 2005. június 30-án (csütörtökön), de. 10 órai kezdettel tartja a Kari Tanácsteremben. Napirendi pontok: I. Az Egyetemi Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek 1. Javaslat Klebelsberg Kunó-díj odaítélésére II. A Kari Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek 1. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékánhelyettesi tisztségének betöltésére 2. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar tudományos és pályázati dékánhelyettesi tisztségének betöltésére 3. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar ifjúsági és gazdasági dékánhelyettesi tisztségének betöltésére 4. Beszámoló a BTK Tanulmányi Bizottság 2004/2005. tanév munkájáról (), - * 5. A BTK Tanulmányi Bizottság elnökének megválasztása a 2005/2006-os tanévre () $ 6. Egyebek Személyi hírek 1. Kontra Miklós (Angoltanár-#. % / ' # &. 0 1 2 3 (# (ICLaVE 3) konferenciának. A 2005. június 25-0, 4 címe. 2. Fenyvesi Anna (Angol Tanszék) szerkesztésében az amszterdami Benjamins Kiadónál nemrég megjelent a Hungarian Language Contact Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language '" 55 ava és az amerikai magyarok nyelvhasználatáról szóló fejezete mellett egyetemünk két másik nyelvészének, Kontra Miklósnak és Sándor Klárának is olvasható egy-egy fejezete. Tudományos és PhD hírek 1. A doktoravatás 2005. július 1-én 11 órai kezdettel lesz a TIK Kongresszusi Termében. 2. A Kari Doktori Tanács ülésére 2005. június 30-án 14 órai kezdettel kerül sor. Napirendi pontok: 1. Védési bizottságok kijelölése 2. Ösztöndíjas helyek elosztása. 3. Predoktori, posztdoktori pályázatok elbírálása. 4. Egyéb. 2
3. PhD-védések: Császtvay Tünde (irodalomtudomány) PhD-védésére 2005. június 15-én került sor. A védés eredménye: 92%. Katona Eszter (történelemtudomány) PhD-védésére 2005. június 17-én került sor. A védés eredménye: 96%. Sánta Gábor (irodalomtudomány) PhD-védésére 2005. június 24-én került sor. A védés eredménye: 85% Török Ervin (irodalomtudomány) PhD-védésre 2005. június 24-én került sor. A védés eredménye: 80%. 4. PhD-szigorlatok: Michael Matthew Kaylor (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 8-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Probszt Eszter (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 16-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Kríza Ildikó (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2005. június 22-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. A Kar pályázatai A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja pályázatot hirdet: a Néprajzi, Ókortudományi, Orientalisztikai, Régészeti Intézet Altajisztikai Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére. egéd feladata lesz az altajisztika szakos hallgatók nyelvtörténet, nyelvészeti és filológiai tárgyainak oktatása, gyakorlatok és szemináriumok vezetése. A pályázónak a # 67 867 /$. #& #$. &$. #& 9 Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített feltételeknek.. # ' ' :; #$. # ' <; # 9 *! 7 = $. #,>( *! 7 = (544360) kapható felvilágosítás. Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k. a Kar dékánja Pályázatok. # & *-Közép Irodában.?# 9!!' #i oldalát! http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/palyazat/index.html 1. A Firenzei Tudományegyetem Humán Tanulmányok Intézete felvételi pályázatot hirdet politikatudományi doktori kurzusra$. & 5@ A ' $. 2005. július 4. A 3
#& & 6 http://www.cons-isit.it oldalon. A Cataniai Egyetem irodalomtudományi, és szociális pályázatainak kiírása a http://www.unict.it/ssc oldalon olvasható. 2..!!' 5B5-es számában közzétett bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjpályázat határideje 2005. június 30-ról július 15-re módosult. http://www.scholarship.hu/aktualis/050715-ch.htm. 3. Az új-zélandi kormány ösztöndíjakat hirdet új-zélandi kutatómunka végzésére doktori & & $. # " 9$. # && " & # ) www.newzealandeducated.com/scholarships$ * ) 2005. július 15. További információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050615-ujzeland.html. 4. Magyar állami ösztöndíj nappali tagozatára a 2005/2006-os tanévben. * &) http://www.agorairoda.net. 5. Magyar állami ösztöndíj &$ * ) 2005. július 27. * & http://www.agorairoda.net címen. 6. Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet! "!# tevékenység támogatására. A pályázat benyújtási határideje 2005. augusztus 22.. # # & CD.# & #) http://www.omai.hu/main.php?folderid=664&articleid=1271, az OM honlapján: http://www.om.hu/main.php?folderid=586&articleid=5646&ctag=articlelist&iid=1, valamint a Pályázati Irodában. 7. Az Erdély-történeti Alapítvány @;;E$ # " -, társadalom-, politika- " dolgozatok '$ * ) 2005. szeptember 15. Részletek a Pályázati Iroda faliújságján. 8. A Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázati felhívása a 2006/2007. tanévre külföldi tanulmányi és kutatói ösztöndíjakra és a 2005. évi nyári egyetemekre. A Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban MÖB) - a 147/2002. (VI.29.) Korm. rendelet alapján - pályázatot hirdet a kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben biztosított hosszú és rövid tanulmányutakra, nyári egyetemeken való részvételre. Változás: A nyári egyetemre pályázó nyelvszakos & # 9 8saját nyelvi tanszékükre) kell benyújtaniuk, melyek 9 DF* ' &$ * &) http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-allamkozi.html http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-teljesreszphd.htm http://www2.u-szeged.hu/kulugy/kultaj/kultaj374.html * ) 2005. október 1., illetve november 15. A külföldi képzések esetén: 2006. január 20., illetve március 1. 4
9. A Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban MÖB) pályázatot hirdet a 2006. naptári évre. A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj (a továbbiakban Ösztöndíj) a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet legtehetségesebb, fiatal szakembereinek a külföldi rész-továbbképzését, 9 & &" & " & $ 6 G; 85H::$ 5$ 9/ # 67 72. # & alkotásaival és eredményeivel - ' #$ 6 tudományterületen és tudományágban lehet. Az elbírálás két kategóriában történik: pre- & # # disszertációjukon dolgozó Ph.D. hallgatók posztdoktori kategória (Ph.D.- & 72. " számára) A pályázatokat az alábbi szakmai kollégiumok bírálják el: - agrártudományi - bölcsészettudományi - egészségtudományi - "-tudományi - " - társadalomtudományi - természettudományi. F' < - 8 hónap, amely indokolt esetben, -az állami költségvetés függvényében egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal - meghosszabbítható. Az ösztöndíj indokolt esetben többször is megpályázható.. # ). DF* # # D + ( F' 8 < #/ " & # # &# $. #& szakmai kollégium sorszámát is, amely az adatlap alján található. Szakmai életrajz magyar és angol nyelven, (2-2 példány) 6 & I " & '$ 8@ #/. # & 9 9 bontásban: szakmai folyóiratban megjelent cikkek, könyvek, konferencia kiadványok, egyéb. (A pályázónak a három legjobbnak ítélt publikációja másolatát - " ' & & kritikát, referenciát - is csatolnia a kell a pályázathoz!) 2 & ' & #$ Munkaterv magyar és angol nyelven, (2-2 példányban, 1-3 oldal terjedelemben.) A pályázó által beszerzett, külföldi fogadókészséget igazoló levél, (Fax vagy e-mail esetén annak az eredetijét utólag meg kell küldeni a MÖB Irodába 2005. november 20-ig.) Költségterv formanyomtatványon, (2 példány) Oklevél másolat, (2 példány) Idegen nyelvtudást igazoló állami nyel ' " '$ 8@ #/ $ A MÖB az ösztöndíjas külföldi megélhetéséhez, szállásához, munkájának dologi kiadásaihoz ad anyagi támogatást, és az ösztöndíjas egyszeri oda-vissza útiköltségét is biztosítja útiköltség átalány formájában. * &) http://www.scholarship.hu/aktualis/051104-mob-eotvos.html. 10.. & & %!# &) - Justus-Liebig-Universität Giessen: International Summer Course (2-30 September) (http://www.uni-giessen.de/auslandsamt/en/ifk/) - Université de Provence (Aix-Marseille I): Cour d'été pour étudiants étrangers - 2005 juillet) (http://www.up.univ-mrs.fr/wscefee/) - Costa de Valencia: Cursos de Espanol (http://www.costadevalencia.com/) 5
- Universität Wien: Internationale Summer Program 2005 (http://www.univie.ac.at/sommerhochschule/) - Colegio Internacional Alicante: Espanol para Extranjeros (http://www.colegiointernacionalalicante.com/) - University of Novi Sad: European Studies Master's Course (September 2005) (http://www.caesar.ns.ac.yu/) - European Workshop in Metz: Female Engineers in Europe (http://www.metz.ensam.fr/) - Universität Klagenfurt: Postgraduate Programme "Management of Protected Areas" (http://www.mpa.uni-klu.ac.at/) - Universita degli Studi di Cagliari: Cagliari Summer School 2005 (http://www.unica.it/) Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala kiadó: Dr. Berta Árpád dékán %&#-táblázata ' () A pályázat célja, címe Megjel enés helye 2005. jún. 30. ITEM Kiadó Publikációs pályázat Kurír 169. 2005. jún. 30. MÖB & DAAD Kutatócsere Kurír 169. 2005. jún. 30. Tempus Közalap. EU Nyelvi Díj 2005 Kurír 170. 2005. jún. 30. Japán kormány Ösztöndíj Kurír 171. 2005. júl. 2. SZTE BTK Álláshelyek Kurír 171. 2005. júl. 8. Firenzei Egyetem Politikatudományi doktori kurzus Kurír 172. 2005. júl. 15. MÖB Collegium Hungaricum Kurír 171. 2005. júl. 15. Új-zélandi kormány Ösztöndíjak Kurír 172. 2005. júl. 22. Gábor Áron SZK Hallgató ösztöndíjak Kurír 172. 2005. júl. 27. Gábor Áron SZK PhD ösztöndíjak Kurír 172. 2005. júl. 31. MIF Ösztöndíj Kurír 167. 2005. aug. 1. OM Állami ösztöndíj Kurír 168. 2005. aug. 22. OM Diákköri kutatások Kurír 172. 2005. aug. 26. SZTE BTK Predoktorandusz Kurír 171. 2005. szept. 15. Erdély-tört A. Dolgozatírás Kurír 172. 2005. szept. 30. Múzeum 1956 Pályázat Kurír 171. 2005. okt. 1. MÖB Tanulmányút, nyári egyetem Kurír 172. 2005. okt. 15. HUC-IRS Villa i Tatti Kurír 170. 2005. nov 4. MÖB Állami Eötvös Ösztöndíj Kurír 172. 2006. jan 20. MÖB Teljes és részképzés Kurír 172. Folyamatos Humboldt Alapítvány Roman Herzog kutató ösztöndíj Kurír 168. Folyamatos XX. Századi Intézet Kutatások támogatása Kurír 163. Folyamatos OTKA Támogatások Kurír 121. Folyamatos Média az Emberekért Riporter kerestetik Kurír 130. Folyamatos OMKFH D"szaki fejlesztés és trsd. Kurír 129. Folyamatos Illyés Alapítvány Határon túli magyarság Kurír 92/122. Folyamatos OMAA Ausztria-D$9" Kurír 114. Folyamatos Nyílt Társadalom Alap. OSI 2000 Kurír 114. Folyamatos Soros Al.! " Kurír 100. 6