342. szám november 20.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "342. szám november 20."

Átírás

1 Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: szám november 20. Hírek, információk 1. A Kari Tanács november 9-én megtartott 2017/2018. tanévi II. rendes Kari Tanácsülés határozata: A Kari Tanács titkos szavazással (14 igen, 2 nem, 0 tartózkodom) támogatja Prof. Máté-Tóth András ától áig terjedő intézetvezetői megbízását a Társadalomtudományi Intézetbe. (65/2017.) Személyi hírek 1. Ibn Khaldún (1332. május 27. Tunisz március 17. Kairó) elismerten az egyik legnagyobb arab történész. Tunéziában a róla elnevezett díj az egyik legrangosabb díj, amelyet évente adnak át. Prof. J. Nagy László, az SZTE BTK professor emeritusa november 10-én vette át e díjat a Mediterráneum történelmének tanulmányozása és kutatása területén elért nemzetközi téren is kiemelkedő eredményeinek elismeréseképp. 2. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága és a "A Tudomány Támogatásáért A Dél-Alföldön" Alapítvány Fűz Nóra (Neveléstudományi Intézet) Az iskolán kívüli tanulás megítélése és gyakorlata az általános iskolai oktatásban című pályamunkáját 1. díjban részesítette a társadalomtudományok szekciójában. 3. Az UNESCO Általános Konferencia 39. ülésszakának keretében november 9-én tartott választáson Magyarországot megválasztották az IFAP Kormányközi Bizottságba, a es időszakra. Korábbi egyeztetéseink nyomán az UMNB Z.Karvalics Lászlót javasolta Magyarország részéről az IFAP tagságra és a KKM a kampány során elfogadta ezt a javaslatot. Gratulálunk a megválasztáshoz és sok sikert kívánunk a bizottsági munkához!

2 Rendezvények, konferenciák, előadások Kari Kurír Lehet-e nem emberközpontú a humán tudomány? címmel tart tudományos tanácskozást a SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága november 22-én, szerdán Szegeden a Székházában. A Magyar Tudományos Akadémia 2003 óta minden évben hivatalosan megemlékezik A magyar tudomány ünnepéről: ennek napja november 3-a, hiszen 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására. A szegedi konferencia, melyen az SZTE Bölcsészkarának számos oktatója előad, ehhez az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódik. A konferencia délelőtt 10 órakor kezdődik Békés Vera (az MTA BTK Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa) és Gyenge Zoltán (a Bölcsészkar dékánja, a Filozófia Tanszék vezetője) plenáris előadásaival, melyeket izgalmas konferenciaelőadások követnek majd a nyelv- és irodalomtudomány különböző területeiről. Részletes program: november között rendezi meg az SZTE Bölcsészettudományi Karon a Monuments and Memorial Sites in Changing Social - Political Contexts workshopot a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék. Bővebb információ: november/monuments-and-memorial A Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolája minden évben meghirdeti a Nyelvészdoktoranduszok Országos Konferenciáját. A tizennyolcadik LingDok konferenciára november 23-án és 24-én kerül sor, a helyszín az SZTE BTK Konferenciaterme (6722 Szeged, Egyetem u. 2. fszt.). Bővebb információ: 4. Sermann Eszter Elektronikus fordítói segédeszközök elméleti háttér és gyakorlati alkalmazási lehetőségek címmel tartott előadást az Olasz Nyelvészet és Irodalom Tudományos Diákkör Kutatószemináriumi sorozat keretében. A fordítástudományi és a terminológiai bevezetőt követően néhány példán keresztül bemutatta a fordítói segédeszközök lehetséges osztályozási szempontjait, majd a fordító és tolmács mesterszakos hallgatókkal együtt végzett adatbázis-készítő projektjének részleteit ismertette a hallgatósággal. Az előadása végén beszámolt a Szegedi Fordításkutató Műhely munkájáról is. Az előadás az NTP-HHTDK számú pályázat keretében valósult meg. 5. Az Olasz Nyelvészet és Irodalom Tudományos Diákkör Kutatószemináriumi sorozatának keretében Zentainé Kollár Andrea Hogyan készítsünk szociolingvisztikai kérdőívet? címmel tartott előadást. A nyelvtudomány történetének rövid áttekintése után a szociolingvisztikai kutatások eszköztárából két elemet kiemelve az előadó egy kérdőív-mintát mutatott be, majd a szeminárium résztvevőivel együtt egy nyelvi önéletrajz elemzési lehetőségeit gyűjtötte össze. Az előadás az NTP-HHTDK számú pályázat keretében valósult meg. 6. Vígh Éva (Olasz Tanszék) részt vett Torquato Tasso szülővárosában, Sorrentóban, a nagyszabású reneszánsz fesztivál keretében szervezett Indagini su Tasso című nemzetközi konferencián (nov.6-8.) az Animali e simbologia animale nel Mondo creato del Tasso című előadással. 7. Az Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék vezetője, Bombitz Attila Atlantában tartott előadást a German Studies Association konferenciáján október 5-8-án Robert Menasse regényeiről, valamint a budapesti Fogosch oder Zander című Thomas Bernhard konferencián a Károli Gáspár Református Egyetemen, október 19-én, Bernhard magyarországi kiadástörténetéről. 2

3 Könyvespolc 1. Megjelent Bibok Károlynak, az Orosz Filológiai Tanszék egyetemi docensének Szójelentéstan: a lexikai szemantikától a lexikai pragmatika felé című monográfiája (Budapest: Loisir, 2017). Bővebb információ: 2. Lénárt András adjunktus (Hispanisztika Tanszék) "Katalónia történelme a 20. században" címmel a Rubicon folyóirat, "Autonóm kamerával Hispániában. A mai katalán film" címmel pedig a Filmvilág folyóirat novemberi számában publikált egy-egy tanulmányt. 3. Megjelent a Magvető Kiadó gondozásában a Hagyomány és fordulópont: Esterházy Péter recepciója a kelet-európai régióban című, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalmi Tanszéke által szervezett nemzetközi tudományos konferencia anyagát tartalmazó kötet. További részletek a honlapon: Tudományos és PhD hírek 1. Az Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék professzora, Prof. Csúri Károly október 9-én sikeresen megvédte az akadémiai doktori disszertációját, melynek címe: Konstruktionsprinzipien von Georg Trakls lyrischer Textwelten. 2. PhD-védések: Janurik Boglárka (nyelvtudomány) PhD-védésére november 8-án került sor. A védés Rembeczki Eszter (filozófiatudomány) PhD-védésére november 10-én sor. A védés eredménye: 68%. Tóth Andrea (irodalomtudomány) PhD-védésére november 10-én került sor. A védés eredménye: 96%. Medgyesi Konstantin (történelemtudomány) PhD-védésére november 15-én került sor. A védés eredménye: 95%. Szabó István Zoltán (irodalomtudomány) PhD-védésére november 10-én került sor. A védés Kappel Péter (nyelvtudomány) PhD-védésére november 16-án került sor. A védés Túri Tamás (irodalomtudomány) PhD-védésére november 16-án kerül sor. A védés Rokszin Adrienn Aranka (neveléstudomány) PhD-védésére november 23-án 11 órai kezdettel kerül sor a SZAB Székház II. emeleti 217-es termében. Bandura Gabriella (irodalomtudomány) PhD-védésére december 12-én 9 órai kezdettel kerül sor a TIK Videokonferencia Termében. 3. PhD-szigorlatok: Bús Enikő (neveléstudomány) PhD-szigorlatára november 8-án került sor. A szigorlat 3

4 Szabó Eszter (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára december 1-én 10 órai kezdettel kerül sor Szajbély Mihály egyetemi tanár tanári szobájában. 3. A BTK Doktori Tanácsa november 22-én 14 órai kezdettel lesz az SZTE BTK Kari Tanácstermében, az alábbi napirendi pontokkal: 1. Új eljárás indítása a) Szabó Ádám Neveléstudomány: a) Olteanu Lucián Líviusz. 2. Védések megtárgyalása: a) Tóth Andrea b) Szabó István Zoltán c) Túri Tamás Történelemtudomány: a) Medgyesi Konstantin Neveléstudomány: a) Kékes Szabó Marietta b) Major Lenke c) Rokszin Adrienn. Nyelvtudomány: a) Janurik Boglárka b) Kappel Péter. Filozófiatudomány: a) Rembeczki Eszter. 3. Professor Emeritus cím odaítélése a) Balázs Mihály 4. Komplex vizsgabizottság elfogadása Történelemtudomány: 5. Egyéb. Pályázatok 1. A Continental (ContiTech Fluid Automotive) ösztöndíjpályázata nyelvszakosoknak: Pályázati határidő: december A Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszéke műfordítóversenyt hirdet szegedi középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére. A versenyre egy kötelező és egy választható finn vers magyarra fordításával lehet nevezni. A kötelező és a választható versek magyar nyelvű nyersfordításukkal megtalálhatók a Finnugor Tanszék Facebook oldalán és honlapján: A fordítások beküldésének határideje: november 26. 4

5 Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala Felelős kiadó: Prof. Dr. Gyenge Zoltán dékán Felelős szerkesztő: Pereszlényi Gábor műszaki referens Következő lapzárta: december 5. Aktuális pályázatok határidő-táblázata Határidő Meghirdető A pályázat célja, címe Megjelenés helye nov. 26. Finnugor Tanszék Műfordítóverseny Kurír nov. 30. Inter Japán Magazin Író-újságíró pályázat Kurír nov. 30. Trivium Novellapályázat Kurír nov. 30. Ceepus Hallgatói mobilitás (freemover) Kurír dec. 10. Continental Ösztöndíjpályázat Kurír feb. 1. EP Szakmai gyakorlatok Kurír feb. 15. EP Fordítói szakmai gyakorlatok Kurír máj. 15. EP Fordítói szakmai gy., Robert Schuman ö. Kurír jún. 1. EP Szakmai gyakorlatok Kurír jan. 20. SZAB Médiapályázat Kurír márc. 15. EMMI Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatása Kurír 334. Folyamatos OMAA Rövid kutatói ösztöndíj Kurír 304. Folyamatos OTKA Kiadástámogatás Kurír 289. Folyamatos OTKA Alapkutatások támogatása Kurír 289. Folyamatos Tempus Közalapítvány Comenius, Pestalozzi Kurír 279. Folyamatos Kanadai Nemzetk. FÜ Uazástámogatás Kurír

317. szám január 18.

317. szám január 18. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 317. szám 2016. január 18. Hírek, információk 1. 2016. január 30-án,

Részletesebben

328. szám október 24.

328. szám október 24. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 328. szám 2016. október 24. Hírek, információk 1. A Kari Tanács a 2016/2017.

Részletesebben

333. szám március 6.

333. szám március 6. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 333. szám 2017. március 6. Hírek, információk 1. Sajnálattal tudatjuk,

Részletesebben

305. szám 2015. március 2.

305. szám 2015. március 2. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 305. szám 2015. március 2. Hírek, információk 1. A Bölcsészettudományi

Részletesebben

336. szám május 15.

336. szám május 15. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 336. szám 2017. május 15. Hírek, információk 1. A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

312. szám szeptember 7.

312. szám szeptember 7. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 312. szám 2015. szeptember 7. Hírek, információk 1. A Kari Tanács a 2015/2016.

Részletesebben

329. szám november 14.

329. szám november 14. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 329. szám 2016. november 14. Hírek, információk 1. A Bölcsészettudományi

Részletesebben

335. szám április 24.

335. szám április 24. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 335. szám 2017. április 24. Hírek, információk 1. A BTK HÖK kezdeményezésére

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

343. szám december 12.

343. szám december 12. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 343. szám 2017. december 12. Hírek, információk 1. A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

293. szám április 14.

293. szám április 14. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 293. szám 2014. április 14. Hírek, információk 1. A 2014. március 26-án

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám január 25.

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám január 25. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 167. szám 2005. január 25. Információk 1. A Kari Tanács a 2004/2005.

Részletesebben

324. szám 2016. június 20.

324. szám 2016. június 20. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 324. szám 2016. június 20. Hírek, információk 1. Ezúton tájékoztatjuk

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám december 7.

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám december 7. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 165. szám 2004. december 7. Információk 1. szolgáltatáscsomagról többet

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 2.

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 2. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 171. szám 2005. június 2. Információk 1. Az FDSZ Bölcsészettudományi

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

176. szám január 25.

176. szám január 25. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 176. szám 2006. január 25. Információk 1. Hírek a Néprajzi és Kulturális

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 29. Dékáni közlemény

Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 29. Dékáni közlemény Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 172. szám 2005. június 29. Információk Dékáni közlemény Második dékáni

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Bölcsészettudományi Konferencia

Bölcsészettudományi Konferencia Bölcsészettudományi Konferencia Móra Ferenc Szakkollégium 2014. december 1. PROGRAM 9.00 Megnyitó Szajbély Mihály (dékán, SZTE Bölcsészettudományi Kar) Kovács Attila (igazgató, SZTE Móra Ferenc Szakkollégium)

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött az

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

282. szám június 17.

282. szám június 17. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 282. szám 2013. június 17. Hírek, információk 1. A 2013. június 13-án

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

238. szám 2010. május 25.

238. szám 2010. május 25. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 238. szám 2010. május 25. Hírek, információk 1. A 2010. május 13-án megtartott

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019

AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019 AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019 1. A Ftv. és az SzTE Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi

Részletesebben

Pirmajer Attila

Pirmajer Attila Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

325. szám július 11.

325. szám július 11. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 325. szám 2016. július 11. Hírek, információk 1. A Kari Tanács 2016.

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

SZTE Workshop 2013. április 17-19.

SZTE Workshop 2013. április 17-19. SZTE Workshop 2013. április 17-19. TÁRSASDALOMTUDOMÁNYOK A TÁRSADALOMÉRT TERVEZETT PROGRAM Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 17 DÉLELŐTT 9:00 10:00 PLENÁRIS ELŐADÁS Prof. Dr. Szabó

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPA

KÖZÉP-EURÓPA KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS SZAKMAI BESZÁMOLÓ TDK felkészítő kurzus, kutatás és intézményi TDK konferencia szervezése a Károly Róbert Főiskolán NTP-HHTDK-15-0069 azonosítószámú projekt

Részletesebben

234. szám március 22.

234. szám március 22. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 234. szám 2010. március 22. Hírek, információk 1. A 2010. március 11-én

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2017. június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2017/2018. tanév munkaprogramjának elfogadására

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2015-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

BELSŐ TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA

BELSŐ TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK BELSŐ TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA Jelen szabályzat az SZTE BTK Kari Tanácsának 2018. 01. 11-ei ülésén hozott 17/2018. sz. határozata szerint módosított

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

272. szám október 8.

272. szám október 8. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 272. szám 2012. október 8. Hírek, információk 1. A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 164. szám 2004. október 29.

Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 164. szám 2004. október 29. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 164. szám 2004. október 29. Információk A Kari Tanács a 2004/2005. tanév

Részletesebben

Várható eredmények vagy célok; részeredmények. elősegítő elemzések készítése Szabó Lőrinc műfordításainak publikálása, elemzése

Várható eredmények vagy célok; részeredmények. elősegítő elemzések készítése Szabó Lőrinc műfordításainak publikálása, elemzése MAI KEIRDI 1. A Kodolányi János Főiskolán végzett kutatások Más szervezettel együtt végzett kutatás Más szervezettel együtt végzett kutatás, Szervezet megnevezése A kutatási téma címe, rövid leírása Minőségi

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. március 29. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. június 15. Szádeczky- Kardoss Elemér-díj A díjra a földtudományok területén tevékenykedő 40 év

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

296. szám június 30.

296. szám június 30. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 296. szám 2014. június 30. Hírek, információk 1. A 2014. június 5-én

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve

Részletesebben

327. szám október 3.

327. szám október 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 327. szám 2016. október 3. Hírek, információk 1. A Magyar Tudományos

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 2016. április 21 22. Helyszín: ELTE BTK Trefort-kert, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D, tanácsterem A találkozó

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр

Részletesebben

183. szám július 3.

183. szám július 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 183. szám 2006. július 3. Információk 1. A Kari Tanács 2006. június 21-én

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2017. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA Emberközpontú tudomány címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2017.

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG

TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG SZLAVISZTIKA ALAPSZAK OROSZ SZAKIRÁNY a 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai

ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai 2011-2012 Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Banczerowski Janusz Felvételi időpontja Felvételi helye Angol nyelvészet Dr. Varga László 2011.

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2011. június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt.

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről

1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1./2019 (II. 14.) dékáni utasítás a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az oktatói teljesítményértékelés menetéről 1. Bevezetés Az oktatói teljesítményértékelés célja a

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya évi beszámolója. I. A tudományos osztály évi tevékenysége Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2013. évi beszámolója I. A tudományos osztály 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos osztály neve: Filozófiai és Történettudományok Osztály 2. A tudományos

Részletesebben

A SZTE Bölcsészettudományi Kara Tudományos diákköreinek Szabályzata

A SZTE Bölcsészettudományi Kara Tudományos diákköreinek Szabályzata A SZTE Bölcsészettudományi Kara Tudományos diákköreinek Szabályzata Az SZTE BTK Tudományos Diákköri Tanácsa a 2005. évi CXXXIX. számú felsıoktatásról szóló törvény 46. (3) h), 66. (1) valamint (5) pontjában

Részletesebben

KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:

KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Szlavisztika alapszak Orosz szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és

Részletesebben