Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 2.
|
|
- Veronika Hegedüsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: szám június 2. Információk 1. Az FDSZ Bölcsészettudományi Kar Bizottsága és a Dékáni vezetés nevében szeretettel meghívjuk június 9-én (csütörtökön) 14 órakor az Ady téri épület VII. számú tantermében tartandó hagyományos pedagógusnapi koccintásunkra, és egy kötetlen kollegiális beszélgetésre. 2. A Kari Tanács május 12-i ülésén kelt határozatai: A Kari Tanács 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Forgács Tamás egyetemi docens! ""# 12 igen, 0 nem, 1 tartózkodom szavazattal támogatja Dr. Berta Árpád egyetemi tanár $% & '% "" június 30-ig). (13/2005.) 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Rozsnyai Bálint egyetemi docens $ & ( (! ""# 13 igen, 0 nem, 2 tartózkodom szavazattal támogatja Dr. Kontra Miklós egyetemi tanár ását az Angoltanár-) $ & (! ""# 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal támogatja Dr. Wojtilla Gyula egyetemi tanár * & 5 évre (2010. május 31-ig). (16/2005.) 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Fodor István egyetemi docens + & '%, "" július június 30-ig) (17/2005.) ( - " -. % / 0 '% ) 0 1., (18/2004.) 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja Dr. Csúri Károly egyetemi '% ) 2 34' &, 5! ""(#
2 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja dr. Almási Tibor egyetemi 6 '% ) & 74 &, "!""(# 13 igen, 1 nem, 1 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Mogyoródi Emese egyetemi adjunktus egyetemi docensi pályázatát a Filozófia Tanszékre. (21/2005.) 14 igen, 0 nem, 1 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Berta Tibor József egyetemi adjunktus egyetemi docensi pályázatát a Hispanisztika Tanszékre. (22/2005.) 14 igen, 0 nem, 1 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Galamb György egyetemi adjunktus egyetemi docensi pályázatát a Középkori Egyetemes Történeti Tanszékre. (23/2005.) 12 igen, 0 nem, 2 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Petneki Katalin egyetemi adjunktus egyetemi docensi pályázatát a Német Nyelvészeti Tanszékre. (24/2005.) 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal támogatja dr. Racsmány Mihály egyetemi adjunktus egyetemi docensi pályázatát a Pszichológia Tanszékre. (25/2005.) 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja a évi záróvizsgabizottság elnökeire tett javaslatot. (26/2005.) 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodom szavazattal egyhangúlag támogatja a díszdiplomák adományozásáról szóló javaslatot. (27/2005.) 3. Megjelent a Magyar Nyelvészeti Tanszék, a Finnugor Tanszék és az Általános Nyelvészeti Tanszék közös aktája, a Nyelvtudomány $ )% 4 68 '' sorozat folytatása: "Új folyam I (XLII)". Szerkesztették Büky László, Bakró-Nagy Marianne és Maleczki Márta. A kötet megjelenését az SZTE BTK is támogatta. 4. $ 4 9). "" :#. oldalon. Személyi hírek J. Nagy László ;7 )6< = > 38 "". május 76 / 8 $ "" %4 "-án, ahol újabb öt évre a szervezet % lasztották. Május 23-án pedig az Universitá degli Studi di Cagliari Történeti ;$ '%. : Országos Levéltárban címmel. Tudományos és PhD hírek 1. A BTK Doktori Tanácsa június 1-én (szerdán) órai kezdettel tartotta ülését a Kari Tanácsteremben, az alábbi napirendi pontokkal: 1. Új eljárás indítása: Irodalomtudomány: a, Péter Róbert b, Devescovi Balázs c, Tóthné Kríza Ágnes Rebeka Történelemtudomány: a, Monostori Adél 2
3 b, Táborosi Zsuzsanna c, Palkovics Andrea Nyelvtudomány: a, Janurik Szabolcs - /8 2. Védési bizottság kijelölése: Irodalomtudomány: a, Berta Ádám b, Granasztói Olga c, Pál Ágnes Történelemtudomány: a, Pihurik Judit b, Sáringer János 3. Védések elfogadása: Történelemtudomány: a, Dobrovits Mihály b, Dér Terézia c, Kökény Andrea d, Szente-Varga Mónika Irodalomtudomány: a, Lovász Andrea b, Tekulics Judit 6- A B 4. Egyéb. A Kar pályázatai 1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara predoktoranduszi, valamint pre- és ) % ).C 1) Predoktoranduszi pályázatot = ). számára, akik a 2004/2005. tanévben eredményes vizsgájuk ellenére helyhiány miatt nem : 7 &4 D EAprogramok valamelyikére. A predoktoranduszi ösztöndíj havi összege ,- Ft. Az adómentes ösztöndíj folyósításának ideje: szeptember augusztus, tartama. $ ). % ) javaslatainak figyelembe vételével a BTK Doktori Tanácsa dönt. 2) Predoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán között abszolutóriumot szerzett doktorandusz hallgatóink, valamint azon egykori graduális képzésben nálunk részesült hallgatóink számára, akik doktorandusz hallgatók 4 - == 34 6 képzés, akik eredményesen lezárták tanulmányaikat, de még szükségük van további elmélyült munkára ahhoz, hogy elkészüljenek disszertációjukkal. A predoktori ösztöndíj havi összege bruttó ,-Ft. Az adóköteles ösztöndíj folyósításának ideje: szeptember augusztus, tartama mindösszesen 12 hó. Odaítélésének feltétele, hogy a pályázó ne rendelkezzen :' 4- % :. % :' 4 $ ). % ) javaslatainak figyelembe vételével a BTK Doktori Tanácsa dönt. 3
4 3) Posztdoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult július 15-ig PhD fokozatot szerzett volt doktoranduszaink számára, akiknek nem sikerült tudományos pályán elhelyezkedni. A posztdoktori ösztöndíj havi összege bruttó ,-Ft. Odaítélésének feltétele, hogy a p. :' 4- % :. % :' 4 $. ösztöndíj folyósításának ideje: szeptember augusztus, tartama mindösszesen 12. $ ). % ) % figyelembe vételével a BTK Doktori Tanácsa dönt. A pályázatok beadásának helye: BTK Dékáni Hivatal Szeged, Egyetem u. 2. Tel.: Határideje: pre- és posztdoktori pályázatnál: június 25. predoktoranduszi pályázatnál: augusztus 26. A pályázatnak mindhárom meghirdetett kategóriában tartalmaznia kell: - ). - = - % - 6# - a pályázó szakmai önéletrajzát, - a pályázó publikációinak jegyzékét, - ). % EA 44 )%. A pre- és posztoktori pályázatok elbírálásáról a pályázók július 15-ig, predoktoranduszi pályázat esetén szeptember 15-ig kapnak értesítést. 2. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja pályázatot hirdet: a Magyar Nyelvészeti Tanszékre tanársegédi álláshely betöltésére. $ : - 4 )6 4. =- 4 4% $ :C B )lyázó, aki 2005-ben PhD-: 4 - : - )46. Az Angol-Amerikai Intézetbe tanársegédi álláshely betöltésére, 4' $ % )6.%.- és középangol irodalom és kultúra területén, emellett mutasson publikációkkal is alátámasztott ismertséget egy másik irodalomtörténeti korszakból is. Kívánatos, hogy rendelkezzen PhD fokozattal, vagy legalább közel álljon a fokozatszerzéshez. A sikeres pályázó feladata lesz a fenti tárgyterületek oktatása mellet major paperek, szakdolgozatok és diákköri dolgozatok vezetése, bírálása, valamint aktív részvétel az Angol Tanszék szervezeti feladatainak ellátásában. $. $ ). := 1 & a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített feltételeknek. $ ) % % F" ) A pályáz %," ) = D64 3 A / '% $ ) : : 7G&B D&3 A / (544360) kapható felvilágosítás. Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k. a Kar dékánja 4
5 Pályázatok $ ) :6. %4 D-Közép Irodában. H) - %=- % 3 34 ) I 1. A Szent-Györgyi Albert Rotary Club a 2005/2006-os tanévben is meghirdeti a Szent-Györgyi Albert ösztöndíjat. Pályázatot nyújthat be a Szegedi Tudományegyetem bármely szakos, magyar állampolgárságú, nappali tagozaton tanulmányokat folytató hallgatója. További részletek a Pályázati :'%% D'% C június óra, Hallgatói Szolgáltatói Iroda (TIK). 2. A Szegedi Tudományegyetem Karközi Kollégiumainak Tanácsa pályázatot hirdet doktorandusz szálláshelyek elnyerésére az Egyetem kollégiumaiban. A részletes kiiírás a Pályázati Iroda :'%%. D C június A )6 4 E /C június A Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája felhívja a figyelmet a japán kormány két ösztöndíjára a 2006/2007-es akadémiai évre a bölcsészet-, társadalom-, és természettudományok területére. 1, Research student - kutatói ösztöndíj ), - :! ) 2, Undergraduate student - teljes egyetemi alapképzés pályázhatnak év közötti érettségizett fiatalok, vagy akik 2006 márciusáig leérettségiznek? C június 30. További információ: 5. A Magyar Ösztöndíj Bizottság a bécsi Collegium Hungaricum megbízásából pályázatot hirdet kutatói ösztöndíjakra a bécsi Collegium Hungaricumba. A megpályázható ösztöndíjak: CH/1: Ösztöndíjak kutatóknak $ % C -2 hónap $ % C hónap CH/2: Ösztöndíjak fiatal kutatóknak A korhatár (kiutazáskor): 35 év $ % C -6 hónap $ % C F".) E : 4. $ ) ) -. = )- ) 8 =#C a MÖB háromlapos formanyomtatványa (a munkatervi pont rovatba a "CH/..." jelet kell beírni) szakmai életrajz publikációk jegyzéke ajánlás két tudományosan elismert ajánlótól munkaterv oklevél másolat 8 4 '. / 4 = %. =- igazolni (másolati példányban) a külföldi intézmény fogadólevele (levéltárak, könyvtárak, múzeumok esetében nem szükséges!) családorvosi igazolás, hogy a pályázó egészségileg alkalmas a külföldi tanulmányútra 5
6 A pályázathoz csatolni kell a pályázó által az utolsó öt évben legjobbnak ítélt publikációja másolatát (2 példányban). Könyv esetében elégséges a részletes könyvészeti adatok (tartalomjegyzék, tartalmi összefoglaló) megadása. D C június 30 6=# ) 4# További részletek: 6. A Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány pályázati felhívása megtalálható a Pályázati Iroda faliújságján.! Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala "#$%-táblázata & A pályázat célja, címe Megjel enés helye jún. 5. SZTE BTK Álláshelyek Kurír jún. 17. SzGyARC Szent-Györgyi Albert Ö. Kurír jún. 24. Henkel 8 A% Kurír jún. 24. SZTE Doktorandusz szálláshelyek Kurír jún. 25. SZTE BTK Pre és posztdoktor Kurír jún. 30. ITEM Kiadó Publikációs pályázat Kurír jún. 30. MÖB & DAAD Kutatócsere Kurír jún. 30. Tempus Közalap. EU Nyelvi Díj 2005 Kurír jún. 30. Japán kormány Ösztöndíj Kurír jún. 30. MÖB Collegium Hungaricum Kurír júl. 2. SZTE BTK Álláshelyek Kurír júl. 31. MIF Ösztöndíj Kurír aug. 1. OM Állami ösztöndíj Kurír aug. 26. SZTE BTK Predoktorandusz Kurír szept. 30. Múzeum 1956 Pályázat Kurír okt. 15. HUC-IRS Villa i Tatti Kurír 170. Folyamatos Humboldt Alapítvány Roman Herzog kutató ösztöndíj Kurír 168. Folyamatos XX. Századi Intézet Kutatások támogatása Kurír 163. Folyamatos OTKA Támogatások Kurír 121. Folyamatos Média az Emberekért Riporter kerestetik Kurír 130. Folyamatos OMKFH 8 :% Kurír 129. Folyamatos Illyés Alapítvány Határon túli magyarság Kurír 92/122. Folyamatos OMAA Ausztria-=8 Kurír 114. Folyamatos Nyílt Társadalom Alap. OSI 2000 Kurír 114. Folyamatos Soros Al Kurír
Kari Kurír. Elektronikus változat: szám június 29. Dékáni közlemény
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 172. szám 2005. június 29. Információk Dékáni közlemény Második dékáni
Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 169. szám 2005. április 6.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 169. szám 2005. április 6. Információk 1. A korábbi hagyományokat követve
Kari Kurír. Elektronikus változat: szám január 25.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 167. szám 2005. január 25. Információk 1. A Kari Tanács a 2004/2005.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2015-ös naptári évre. a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra. Pályázati felhívás... 2
NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG Tartalom PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2015-ös naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra Pályázati felhívás... 2 Pályázásra jogosultak...
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos
Kari Kurír. Elektronikus változat: szám december 7.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 165. szám 2004. december 7. Információk 1. szolgáltatáscsomagról többet
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória...
NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre Tartalom A pályázat célja... 2 Pályázásra jogosultak... 2 Tudományterület, kategória...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...
Kari Kurír. Elektronikus változat: szám május 5.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 170. szám 2005. május 5. Információk 1. Az alábbiakban közöljük azt a
176. szám január 25.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 176. szám 2006. január 25. Információk 1. Hírek a Néprajzi és Kulturális
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 247/2008
MAGYARY ZOLTÁN FELSŐOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY székhely: 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. postacím: 1461 Budapest, Pf.: 391. A kuratórium titkára: Galamb Veronika referens: Czinkos Tímea telefon: 30/755-0488
Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:
KS/HUM/2477/2011 A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet az Általános Orvostudományi Karon, egyetemi docensi álláshelyek betöltésére. Az álláshelyek a pályázati eljárást követően tölthetők be, határozatlan
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
193. szám február 26.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 193. szám 2007. február 26. Információk 1. A korábbi hagyományokat követve
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. MAGYAR VIDÉKÉRT (Pro Regione) néven alapítványt létesített.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Hajdúsági Agráripari Részvénytársaság Igazgatósága a tehetséges fiatalok egyetemi tanulmányainak támogatása, a magyar szellemi elit utánpótlás bázisának szélesítése érdekében 1990-ben
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA Szeged, 2010. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Hallgatói Mobilitási Alapjának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szeptember 01-től induló kiegészítő ösztöndíjak. PhD hallgatók számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése forrásból támogatott 2018.szeptember 01-től induló kiegészítő ösztöndíjak
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS
Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 164. szám 2004. október 29.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 164. szám 2004. október 29. Információk A Kari Tanács a 2004/2005. tanév
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet
183. szám július 3.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 183. szám 2006. július 3. Információk 1. A Kari Tanács 2006. június 21-én
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
Böhm Gábor szakmai önéletrajza
Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000
PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025
A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0025 című projektje keretében pályázatot hirdet A Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos eredményeket elért hallgatója díj elnyerésére.
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány (AMKMA, a továbbiakban:
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa 3/2017. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
KULTURÁLIS ÉS SPORT PÁLYÁZAT 2019/2020 TANÉV ŐSZI FÉLÉV
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kulturális és Sportbizottság Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/H H-1088
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Határozatok listája
2010. 05. 07. A Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola egyhangú szavazással engedélyezte Hegedűs György Doktori eljárásának indítását. A Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Tanácsa
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:
182. szám június 2. A Kari Tanács titkos szavazással egyhangúlag (14 igen, 0 nem, 0 tartózkodom) támogatja dr.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 182. szám 2006. június 2. Információk 1. A Kari Tanács 2006. június 1-i
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása
Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 30/2015. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK
A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és
199. szám július 9.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 199. szám 2007. július 9. Információk 1. A 2007. május 31-én megtartott
ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE
ÓBUDAI EGYETEM. ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE III. napirend Tárgy: Személyi ügyek III.1. Javaslat vezetői pályázatok kiírására III.2. Javaslat oktatói pályázatok kiírására
BELSŐ TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK BELSŐ TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATI SZABÁLYZATA Jelen szabályzat az SZTE BTK Kari Tanácsának 2018. 01. 11-ei ülésén hozott 17/2018. sz. határozata szerint módosított
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj
Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2018/ as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2018/201 2019-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1 Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2019/2020-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2019/2020-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1 Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról. Preambulum
Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról Preambulum A magas színvonalú kutatómunka, a tudományos minősítés megszerzésének és a kiemelkedő
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata kutatási pályázatot hirdet az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi Tudományegyetemen és annak
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
ELTE Természettudományi Kar. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
ELTE Természettudományi Kar a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2016-os évre Tartalom A PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 IDŐPONT, IDŐTARTAM... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE... 4 PÁLYÁZAT
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2019/2020-as tanévre 1
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2019/2020-as tanévre 1 Tartalom A PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 IDŐPONT, IDŐTARTAM... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP forrásból támogatott től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP 3.6.1-16-2016-00008 forrásból támogatott 2019.01.01.-től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára Az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszék tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet
Külgazdasági és Külügyminisztérium. 1. sz. Melléklet
1. sz. Melléklet A meghirdetett vendégoktatói ösztöndíjak a 2018/2019-es tanévtől és a fogadóintézmények által meghatározott feltételek 1. Strasbourg (Franciaország), Strasbourgi Egyetem francia szakos
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány (AMKMA, a továbbiakban:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében pályázatot
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN
VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa 189/2017. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2017. május 17. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,
K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.
Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly
SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019
SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2010. június 24-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE: ELTE BTK Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A) A
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve
CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények
Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor
Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása
Az Óriás Nándor Alapítvány pályázati felhívása Az Óriás Nándor Alapítvány a Jogászképzésért alapítványi kuratóriuma határozatot hozott az Óriás Nándor-díj 2016. évi kiadásáról. Az 5/2014. (XII. 22.) sz.
Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos
VBK Pályázati Info. Kutatás fejlesztés innováció. ÚNKP-2017 különszám május 10.
VBK Pályázati Info Kutatás fejlesztés innováció ÚNKP-2017 különszám 2017. május 10. 1 Kedves Kollégák! A megjelent hírleveleket már megtalálhatják honlapunkon is: http://infopont.vbk.bme.hu/szolgaltatasok/hirlevelek/
312. szám szeptember 7.
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 312. szám 2015. szeptember 7. Hírek, információk 1. A Kari Tanács a 2015/2016.
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati azonosító: GRAF-1603
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR INFORMATIKA ALKALMAZÁSAI TANSZÉK 6725 Szeged Telefon: (+36) 62/544-727 Boldogasszony sgt. 6. külső forrásokból támogatott tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - TEHETSÉG SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI SZÁMÁRA
A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA TEHETSÉG tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2014-es
Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai
A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai Győr 2012 1/2012. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással - a Kar 2010-2011. évi tevékenységéről készült beszámolót