A II. LELKÉSZKÉPESÍTŐ VIZSGA SZÓBELI TÉTELEI ÉS ÍRÁSBELI TÉMAKÖREI



Hasonló dokumentumok
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

2013 január 15. A003 Szakdolgozat 2. A004 Kápláni szigorlat A Sz 4

5/1. Ószövetségi írásmagyarázat [1, 2, 3] B016 B040-A; B015 SZT-E 2+0 K 3 B016; B040-A; SZT-E B017

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

MINTATANTERV Teológia szak - lelkész szakirány nappali tagozat (C) (a képzésbe szeptember 1-je után belépő hallgatók számára) 5/1

Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból évfolyam

A kiegyezést (1867) követően 14 év előkészítő munkával, 1881-ben Debrecenben létrejött a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egysége.

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

Hittan érettségi tételek. A-tételek

ZÁRÓVIZSGAI TÉTELSOR VALLÁSTANÁR SZAKON Bibliai teológia tárgyból

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat

A teológia szak záróvizsga tételsor 2014.

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

MINTATANTERV Teológia - lelkész szakirány osztatlan 12 féléves képzés 2014/2015

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia

A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ ALKOTMÁNYA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet évére

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

ELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől kifutó

A TANTÁRGY ADATLAPJA

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum:

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

TÁJÉKOZTATÓ. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM Budapest, Abonyi u. 21. A TOVÁBBKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: A protestáns egyházi ének tanítása

Képzési és kimeneti követelmények (KKK)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

EVANGÉLIKUS HITTAN ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

A DADI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET MISSZIÓI MUNKATERVE A ES ÉVRE

TANÍTÁS ÉS TANULÁS FELNŐTTKORBAN: SZEMLÉLETVÁLTÁS A FELNŐTTKATEKÉZISBEN

Mintatanterv módosítás céljából végzett felmérés kiértékelése

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

KATOLIKUS TEOLÓGUS OSZTATLAN SZAK MINTATANTERV NAPPALI TAGOZAT C féléves mintatanterv Érvényes a 2018/2019. tanévtől

EVANGÉLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KATOLIKUS TEOLÓGUS OSZTATLAN SZAK MINTATANTERV NAPPALI TAGOZAT A féléves mintatanterv Érvényes a 2018/2019. tanévtől

ÖSSZESÍTETT TANTERV. mény. K 1 3 Dr. Csabai Tamás TKR11

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR

Osztályozó vizsga követelmények a Baár-Madas Református Gimnáziumban Református hit-és erkölcstanból

Reformáció, katolikus megújulás

Kétszakos osztatlan tanári mesterképzés

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI május 16.

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

Középméretű énekeskönyv

A TANTÁRGY ADATLAPJA

KATOLIKUS TEOLÓGUS OSZTATLAN SZAK MINTATANTERV LEVELEZŐ TAGOZAT C féléves mintatanterv Érvényes a 2018/2019. tanévtől

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A

Mit tudsz elmondani az evangélikus és református vallásról, illetve a reformációról?

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

6.1 Teológia alapképzési szak

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

ALKOTMÁNYA. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. I. FEJEZET Bevezetõ rendelkezések

Kedves Lelkipásztor Testvérem!

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

Teológia (teológus lelkész) osztatlan mesterképzés

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A protestáns egyháztörténet-írás múltja és jelene

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK TEO I. KLM I. OHN I. TEO I. KLM I. OHN I. TEO I. KLM I. OHN I. TEO I. KLM I. OHN I. TEO I. KLM I. OHN I.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház bíráskodási rendszere. Dr. Rákos Loránt. Budapest, április 7.

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

VESZPRÉMI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA HITTANÁR-NEVELŐTANÁR SZAK TANTERVE

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés

Kitekintő 38 AZ ÚT. Pándy Bertalan Tradíció és megújulás. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

90. fond Hangszalagtár. I. Soli Deo Gloria

Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Református Presbiteri Füzetek II. (sárga) sorozata Tartalomjegyzék-címek és valódi címek kimutatása

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

Katolikus teológus osztatlan szak mintatanterve 2017/2018. tanévtől

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

Dr. Bodó Sára publikációi

Dr. Keszthelyi Zsolt MRE Zsinati Hivatal Jogi Osztály

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

KATolikus egyházközségeink F

Átírás:

A II. LELKÉSZKÉPESÍTŐ VIZSGA SZÓBELI TÉTELEI ÉS ÍRÁSBELI TÉMAKÖREI Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2014 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

GYAKORLATI TEOLÓGIA I. A) Homiletika B) Liturgika és Himnológia 1. a) Prédikáció és kijelentés, prédikáció és a Szentírás. b) Liturgia az Ószövetségben. 2. a) Prédikáció és istentisztelet, prédikáció és a sákramentumok. b) Liturgia az Újszovetségben. 3. a) Prédikáció és a gyülekezet. b) A katolikus (római, görög) istentiszteleti (mise) liturgia elemei (lefolyás, az egyes egységek értelme) (Kyrie, Gloria, Agnus Dei stb.) 4. a) Prédikáció és Szentlélek. b) Az evangélikus liturgia elemei. 5. a) Igehirdetés a reformációban. b) Az ökumenikus istentisztelet teológiai-liturgikai szempontjai. 6. a) A református prédikáció ismérvei. b) Vasárnap délelötti és délutáni istentiszteletek liturgiája. 7. a) A prédikáció elkészítésének folyamata. b) Hétközi gyülekezeti alkalmak (bibliaórák, áhitatok, találkozók stb.) liturgiája. 8. a) A prédikáció felépítésének modelljei. b) A református reformáció tanítása az istentiszteletröl. 9. a) Az ószövetségi textusra írt prédikáció kérdései (történeti könyvek). b) A református istentisztelet teológiájának tükrözödése a liturgiában. 10. a) Az ószövetségi textusra írt prédikáció kérdései (tanítói könyvek). b) A református istentisztelet elemei (imádság, ének, bünvallás, feloldozás). 11. a) Az ószövetségi textusra írt prédikáció kérdései (prófétai könyvek). b) A református istentisztelet elemei (köszöntés, lekció, textusprédikáció). 12. Az újszövetségi textusra írt prédikáció kérdései (történeti könyvek). b) A református istentisztelet elemei (igehirdetés, hirdetések, áldás, adakozás). 13. a) Az újszövetségi textusra írt prédikáció kérdései (tanítói könyvek). b) Az istentisztelet jelentösége üdvtörténeti, ekkléziasztikai, antropológiai szempontból. 14. a) Az újszövetségi textusra írt prédikáció kérdései (prófétai könyv). b) A sákramentumok liturgiája és annak teológiai jelentése keresztelés. 15. a) A karácsonyi ünnepkör homiletikuma (advent, karácsony, óév, újév). b) A sákramentumok liturgiája és annak teológiai jelentése úrvacsora. 16. a) A húsvéti ünnepkör homiletikuma (virágvasárnap, nagypéntek, húsvét). b) A házasságkötés, temetés, konfirmáció liturgiája és annak teológiai jelentése. 17. a) A pünkösdi ünnepkör homiletikuma (pünkösd, áldozócsütörtök). b) A magyar református liturgika legutóbbi törekvései, a liturgika jelenlegi kérdései a teológiai szakirodalomban. 18. a) A sákramentumok homiletikuma. b) A magyar református liturgika föbb müvei (ágendák), teológiai értékelésük. 2

19. a) A konfirmáció homiletikuma. b) A liturgika értelme, története és felosztása. 20. a) A temetés homiletikuma b) Zsoltáréneklés, zsoltárfordítás. A 16-17. századi protestáns énekkincs. 21. a) A házasságkötés homiletikuma. b) Ünnepkörökhöz és szimbolikus alkalmakhoz tartozó énekek. 22. a) Az utóbbi évek homiletikai kérdései a teológiai szakirodalomban. b) Énekeskönyvi reformtörekvések. 23. a) A magyar református prédikáció történetének vázlata. b) A gyülekezeti éneklés egyéb forrásai (pl. Hallelujah, Hozsánna, ifjúsági énekek). Az elszakított területek református énekeskönyvei. 24. a) A református prédikáció. b) Gyülekezeti énektanítás. Az ének és zene istentiszteleti helye és szerepe. Irodalom: Boross Géza: Hogyan prédikáljunk ma. Homiletika. Csomasz Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés A) Kateketika B) Poimenika C) Missziológia GYAKORLATI TEOLÓGIA II. 1) a) A katekézis jelenlegi kérdései, irányai. b) A poimenika irányzatai az utóbbi években. c) A misszió teológiai megalapozása (ószövetségi alapjai, krisztológiai gyökerei, pneumatológiai összefüggései, ekkleziológiai aspektusai). 2) a) Kateketikai szolgálatunk teológiai motívumai. b) Pásztori szolgálatunk teológiai motívumai. c) A misszió történeti vázlata. 3) a) Kateketikai szolgálatunk antropológiai, ekkléziasztikai motívumai. b) Fiatalok lelkigondozása c) A misszió munkaágai (gyülekezeti, iszákosmentő és drogosmentő, cigány-, csöves-, szórvány- és ifjúsági misszió). 4) a) Kateketikai tanterv korosztályok szerint. b) Lelkigondozás hitbeli problémák esetén c) A misszió módszerei. 5) a) Az iskolai hitoktatás különbözö anyagai (bibliai, etikai, egyháztörténeti). b) Családlátogatás, a család lelkigondozása c) Gyülekezettipológia (funkció- és struktúratípusok, a szituáció szerint orientálódó gyülekezet). 6) a) Az iskolai hittanóra felépítése. b) Betegek lelkigondozása. c) A keresztyén gyülekezet biblikus modellje (ima-, bizonyságtevő, diakóniai és lelkigondozó közösség). 3

7) a) Az iskolai hittanóra elemei: felkészülés, rávezetés, a történet elmondása. b) Idösek lelkigondozása. c) A gyülekezetépítés akadályai (a Biblia tekintélyvesztése, az empirikus egyház, a psychoboom az egyházban, a presbitérium, a rajongók). 8) a) Az iskolai hittanóra elemei: elmélyítés, alkalmazás, szemléltetés. b) Haldoklók lelkigondozása. c) A lelkészi szolgálat krízise. 9) a) A konfirmációs felkészítés célja, teológiai felépítése, tananyaga. b) Gyászolók lelkigondozása c) A gyülekezeti kegyesség tévútjai (tradicionalizmus, klerikalizmus, judaizmus, ritualizmus, félreértett ökumenizmus). 10) a) Gyerektáborok szervezése, célja, lefuttatása, tananyaga. b) A pásztori pszichológia lényege. c) A gyülekezetépítés lépései I. (a gyülekezet megismerése, inspirálása, ébresztése). 11) a) A katekéta ( ifjúsági vezetö) nevelöi munkája (példaadás, személyiség, együtt töltött idö stb.). b) A lelkigondozói beszélgetés és a kommunikáció elemei a lelkigondozói beszélgetésben (Hézser Gábor). c) A gyülekezetépítés lépései II. (gyülekezeti munkaterv, szeretetszolgálat, a gyülekezet vezetése, fegyelmezése). 12) a) A katekéta. b) Parakletikus lekigondozás (Gyökössy Endre). c) A gyülekezetépítés lépései III. (a gyülekezet pásztorálása, tanítása, szaporítása, kiépítése). Irodalom: Dr. Boross Géza: Kateketika, Valláspedagógia, Poimenika, Missziológia EGYHÁZTÖRTÉNET A: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház történelme B: Magyar egyháztörténelem C: Egyetemes egyháztörténelem 1. a) Történelmi visszatekintés. Térségünk a reformáció és az ellenreformáció korában (történelmi vázlatkép). b) A reformáció előtti Magyarország egyháztörténete a X-XV. században (egyházszervezet kiépítése, a keresztyénség válságai és megerősödése, pápaság válságának hatása, humanizmus, reneszánsz). c) Keresztyénség az I-IV. században (kialakulása, üldözésektől az államvallásig, tanfejlődés, óegyházi teológusok). 2. a) Az I. világháború történelmi következményei. A békeszerződések. b) Ciszterciek, ferencesek, domonkosok, bencések, egyéb szerzetesrendek Magyarországon. c) Keresztyénség az V-X. században (pápaság, Nyugat és Kelet eltérő fejlődése, szerzetesrendek). 3. a) Az I. Csehszlovák Köztársaság és Református Keresztyén Egyházunk létrejötte. b) A reformáció Magyarország területén (a tan elterjedése, térhódítása, kiemelkedő magyar reformátorok, felekezetek szétválása, etnikumok viszonya a reformációhoz, szervezeti kialakulás, hitvallások, zsinatok, kánonok). c) Keresztyénség a XI. XIII. századokban (egyházszakadás, egyház és állam viszonya, invesztitúra-harc, cluny-i reformmozgalmak, keresztes hadjáratok, új szerzetesrendek, tanbeli fejlődés, a pápaság hatalma csúcsán). 4

4. a) Az új református egyházkerületek és egyházmegyék kialakulása. b) Jelentősebb reformátorok a Felvidéken. c) A pápaság válsága, nyugati egyházszakadás (ellenpápák), előreformációs törekvések. 5. a) Hűségeskü. A lelkészek helyzete a megalakuló I. Csehszlovák Köztársaságban. A lévai zsinat. b) Egyház és társadalom az ellenreformáció idején, a Habsburg udvar valláspolitikája, gyászévtized, gályarabság, az Erdélyi Fejedelemség valláspolitikája (1571-1690). c) A lutheri reformáció. Luther élete és munkássága, tanításának sajátosságai. 6. a) Református iskolarendszer az I. Csehszlovák Köztársaság idején. A losonci teológiai szeminárium. b). Egyház és társadalom a XVIII. században (1711-1791). c) Kálvin János és a genfi reformáció (élete, munkássága, tanításának sajátosságai, Institutio). 7. a) Timótheus mozgalom - Árvaházak - A szeretetszolgálat egyházunkban. b) A református egyház a korai polgárosodás korában (1791-1849). c) Zwingli (élete, munkássága, tanításának sajátosságai). A reformáció mellékágai (anglikanizmus, anababtizmus, mennoniták, antitrinitarizmus). 8. a) Egyházunk élete a Magyarországi Református Egyház keretében (1938-1945), illetve az un. Szlovák Köztársaságban. b) A református egyház a XIX. sz. II. felében (az elnyomatás kora, a pátensküzdelem, a debreceni zsinat, belmisszió, protestáns teológia). c) Ellenreformáció (tridenti zsinat, Loyola Ignác, a világi hatalom és a katolicizmus együttműködése). 9. a) Kitelepítés, államosítás. Az egyház újjászervezése, az 1945-1951 közötti időszak. b) Neves református oktatási intézmények (kollégiumok) és szerepük Magyarországon (a reformáció korától 1918-ig). c) A reformáció hatása a társadalmi, gazdasági életre, művészetre, irodalomra. 10. a) Egyházunk államtól jóváhagyott alkotmánya, Varga Imre püspöksége. b) A református egyház az I. világháború végén. c) Protestáns ortodoxia, pietizmus, újprotestáns mozgalmak. 11. a) Egyházunk és az államhatóság. b) Teológiai irányzatok Magyarország területén a XIX-XX. században. c) A római katolikus egyház a XIX-XX. században (I. és II. vatikáni zsinat). 12. a) Egyházunk és a Világszövetségek. b) Erdély és Partium, Délvidék (1918-től napjainkig), Kárpátalja (1945-től napjainkig). c) Protestáns teológia a XX. században.(k. Barth, D. Bonhoeffer, R. Bultmann, J. Moltmann, E. Brunner, P.Tillich. 13. a) Lelkészképzésünk 1945-1989 között. b) A Magyarországi Református Egyház története 1918-tól napjainkig (Ravasz László, SDG, Rákosi-diktatúra, 1956-os forradalom, szolgáló egyház, a rendszerváltástól napjainkig. c) Missziói mozgalmak a XIX.-XX. században. 14. a) A rendszerváltás és egyházunk. Szolgálati lehetőségeink. b) A Református Világszövetség. A világ református egyházainak rövid ismertetése (különös tekintettel a magyar anyanyelvű egyházakra). c) Ökumenikus mozgalmak a XIX.-XX. században (kezdetek, Life and Work, Faith and Order, EVT, Európai Egyházak Konferenciája, Protestáns egyházak leuenbergi közössége. 5

Irodalom: A) Csomár Zoltán: A csehszlov. államkeretbe kényszerített magyar református egyház húszéves története 1918-38, Ungvár, 1940 (reprint) Kálvinista Szemle ezzel foglalkozó cikkei B és C) Colijn, Jos: Egyháztörténelem, Sárospatak 1996. Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon, 1521-1945, Budapest, Gondolat Kiadó 1985. Egyháztörténet tankönyv és tanári kézikönyv, Református Pedagógiai Intézet, Budapest, I. kötet 1997, II. kötet 1998. EGYHÁZJOG A) Általános egyházjog. B) A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szabályrendeletei és törvényei 1. a) Az egyházjog (A jog fogalma. Jog és erkölcs viszonya. A jog keletkezése. Az egyházjog forrásai és alanyai). b) A SZRKE alkotmánya és a 2/2005-ös sz. alkotmányerejű törvénye a SZRKE-ról és szolgálatáról. 2. a) A protestáns egyházalkotmány jellemzői, A zsinat-presbiteri elv és az egyetemes papság elve (Kálvin megfogalmazása és a jelen). b) Az egyháztagságról szóló I. Szabályrendelet, az egyháztag jogai és kötelességei. 3. a) Az állam és az egyházak kapcsolata (Egyházállamiság, Államegyházság, Egyház feletti állami fennhatóság. Koordinációs rendszerek. A teljes elválasztásra épülő rendszerek. Az állam és egyház kapcsolata Szlovákiában). b) Az egyházközség, szervei és hatáskörük, valamint az egyházmegye és annak szervei (II. Szabályrendelet). 4. a) A lelkiismereti- és vallásszabadság mint szabadságjog kialakulás és jelen b) A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjáról szóló 1/2009-es törvény 5. a) A katolikus egyház szervezete és működése (A katolikus hierarchia. A részegyházak kormányzata. A papi rend). b) Az egyetemes egyház és annak szervei (II. Szabályrendelet). 6. a) Az egyházak finanszírozása külföldön és itthon b) Az egyházi bíráskodásról szóló szabályrendelet és a 2/2006-os sz. törvény az Egyetemes Egyházi Bíróságról, fegyelmi eljárás, fegyelmi vétségek és büntetések 6

7. a) A Törvény /Tízparancsolat/ jogi értelmezése. b) A lelkészek választásáról szóló 3/2012-es törvény 8. a) A zsidó jog. ( egyháztagság, a zsidó jog és a törvények fő jellemzői, a zsidó jog anyagi és alaki jogforrásai, a törvények kodifikációja, büntetőjog, zsidó bíráskodás). b) Az egyes egyházi szertartások végzésének feltételeiről szóló törvény. 9. a) A teológiai etika és az egyházjog kapcsolata és legfontosabb kérdései b) Az egyházközségek jogállásáról és társulásáról szóló 4/2011-es számú törvény. Irodalom: A) Szathmáry Béla: Magyar egyházjog, Budapest, Századvég Kiadó 2004. Felekezeti egyházjog Magyarországon, Budapest, Unió Kiadó 1994. B) A SZRKE alkotmánya, szabályrendeletei és törvényei ALKALMASSÁGI VIZSGA TÉTELSOR 1 I. A lelkipásztor személye a) A lelkipásztor hitélete b) A lelkipásztor és a megtérés c) Öltözködés, viselkedés, szórakozás d) A lelkipásztor és családja II. A lelkipásztor a szolgálatban a) A segédlelkész és szolgálata b) A lelkipásztor és a gyülekezet viszonya c) A lelkipásztor és az egyházi felsőbbség d) Felkészülés az igehirdetésre e) Énekek választása az istentiszteletekre f) Szimbolikus istentiszteletek g) Az ökumené gyakorlása az egyházban III. A lelkipásztor a világban a) A lelkipásztor és a politika b) A lelkipásztor viszonya a pénzhez c) A keresztyénség és az Európai Unió d) Történelmi évfordulók és emléknapok ünneplése e) Szexualitás, homoszexualitás f) Abortusz, eutanázia 7 1 Az alkalmassági vizsgán az elvárás az, hogy ki-ki a saját véleményét, meggyőződését mondja ela témákkal kapcsolatosan. Ezért a fenti tételekhez irodalom nincs megadva, feltételezve azt, hogy a segédlelkészi, ill. lelkipásztori szolgálatba lépni kívánó szolgatárs a tanulmányi és a szolgálati évek alatt szert tett annyi ismeretre, hogy e témákról szabadon, kötetlenül tud beszélgetni.

SZAKDOLGOZATI ÉS EGYÉB ÍRÁSBELI TÉMAKÖRÖK A II. lelkészképesítő vizsga egyéb írásbeli munkáinak a textusai: a.) alkalmi igehirdetés (+ teljes liturgia): 1Móz 2,18 (házasságkötés) (a házasságkötési helyzet szabadon választható) b.) gyakorlati bibliamagyarázat (bibliaórai textus, nem prédikáció!!!) (+ a bibliaóra váza): Jak 2,14-26 c.) hittanóravázlat (teljes levezetéssel): Lk 21,1-4 A II. lelkészképesítő vizsga választható szakdolgozati témakörei: 1. Homiletika:» Adventi igehirdetési koncepciók Konzulens-szakbráló: Dr. Görözdi Zsolt 2. Liturgika:» Világi elemekkel, kérésekkel való konfrontálódás a temetési szeretartáson és ezek kezelése Konzulens-szakbíráló: Dr. Görözdi Zsolt 5. Egyháztörténet:» Kálvin búcsúvétele a genfi tanács tagjaitól és lelkésztársaitól, kortörténeti összefüggésekkel.» 250 éves a Vasárnapi Iskola mozgalom múlt, jelen, jövő» Maróthy György Harmóniás zsoltára : elképzelhető-e a többszólamú református gyülekezeti éneklés?» Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész és köztársasági elnök.» Farkas József (1914-1999) igehirdetéseinek homiletikatörténeti sajátosságai. Konzulens-szakbíráló: Dr. Márkus Mihály 6. Egyházjog:» A házassági kötelék felbontásának etikai és jogi aspektusai» Az állam és az egyházak jogi viszonya külföldön és Szlovákiában» A zsidó büntetőjog a bibliai korban Konzulens-szakbíráló: Dr. Édes Árpád Az szakdolgozat paraméterei: Terjedelme: minimum 30 oldal. Betűtípus és nagyság: Times New Roman, 12-es Formátuma: sorkizárás, 1,5-ös sorköz, margó minden oldalon 2,5 cm Bekötés: nyomdai kötéssel vagy spirálozással. Benyújtandó: 2 példányban 2014. április 30-ig. Az igemagyarázatok paraméterei: Betűtípus és nagyság: Times New Roman, 12-es Bekötés: a három igemagyarázat együtt tartalomjegyzékkel ellátva nyomdai kötés vagy spirálozással. Benyújtandó: 2 példányban 2014. április 30-ig. Szakdolgozatot csak a kiírt témákból lehet írni!!! Az írásbeli munkák alaki követelményeinek teljesítése előfeltétele azok elfogadásának!!! A KONZULENSEK ELÉRHETŐSÉGEI: Dr. Görözdi Zsolt Tel.: 00421/908 745 246 E-mail: gorozdi@panelnet.sk Dr. Márkus Mihály Tel.: 0036/34/380 616 Mobil: 0036/30/479 9428 E-mail: reftata@reftata.axelero.net Dr. Édes Árpád Tel.: 00421/905 978 993 E-mail: arpadedes@gmail.com 8