az osztrák és német résztvevők. A munka tárgya és körülményei azonosak voltak. A használt modern, specializált kéziszerszámok is csak kevéssé különböztek egymástól. A svéd munkások munkakedvükkel, nagyobb munkaintenzitásukkal, a munkaidő jobb kihasználásával, a tervszerűen átgondolt technológiával és a fiziológiailag gazdaságos és célszerű munkafogásokkal érték el a többlettelj esítményt. 41. Az erdei termékek, kutatásával foglalkozó szekció három munkacsoportot hozott létre, amelyek közül egyik a faanyagok minőségi vizsgálatával foglalkozik, másik a faanyagok viselkedésével tűz esetén, harmadik a fafűrészelés és gépi feldolgozás kutatásával. Az egyes szekciók munkájának ebből a rövid ismertetéséből is kitetszik, hogy az erdészeti kutatás nagyot lépett előre az elmúlt évtizedekben. A régi hagyományos módszerek mindinkább a múltéi lesznek a kutatómunkában, helyettük a korszerű tudomány és technika eredményeire támaszkodó modern erdészeti kutatás van kialakulóban. Ilyen kutatómunka kiterjedt nemzetközi kapcsolatok nélkül nem valósítható meg. Ezeket a kapcsolatokat eredményesen ápolja és fejleszti a IUFRO. Számunkra hátrányos volt, hogy a második világháború után nem vettünk részt ennek a szervezetnek a munkájában, s most, hogy sikerült újra bekapcsolódnunk, élnünk kell az általa nyújtott lehetőségekkel. Fontosabb fafajaink elterjedése Dr. JÁEÓ Z O L T Á N Az általános tudáshoz, különösen az erdészek számára, szükséges a fafajok elterjedésének az ismerete. Az erdészeti oktatás alaptárgyainak, méginkább szaktárgyainak a tanításához is elengedhetetlen tájékozódni a fafajok elterjedéséről. A gyakorlat számára sem közömbös ez, mert a távlati tervezések, az országos erdőgazdasági irányítás számára is komoly segítséget jelent. A fafajok termőhelyigény kutatásában a tervszerűséget és rendszerességet biztosítja. Az erdőgazdasági üzemtervek az ország erdőterületének több mint háromnegyed részéről elkészültek. A részletes erdőleírásból a fafaj statisztikát is el lehetett készíteni, tehát a fafajok elterjedésének térképi ábrázolásához is megnyílt az út. A feldolgozás alapja tehát az erdőgazdasági üzemtervek fafajstatisztikája, amelyek községenként megadják a fafajok területének százalékos arányát. A feldolgozás során az első feladat volt az üzemtervek fafaj statisztikájának összegyűjtése, a több üzemtervű községek adatainak összesítése, valamint a fafajstatísztika adatainak 0,1%-os pontosságú felbontása. A községek adatainak összegyűjtése megyénként és járásonként történt és 42 fafajra terjedt Ki. Ebből eddig feldolgozásra a 11 legfontosabb fafaj került. A községeket három csoportba soroltuk: Az elsőbe kerültek, amelyeknek erdőterülete a község összterületének 20%-át meghaladja; a másodikba kerültek az 5 20% közti erdő területű községek és a harmadikba, amelyeknek erdőterülete 5%-nál kevesebb. Ez a csoportosítás a fafajok/területének százalékos ábrázolásában a község összterületéhez viszonyítva súlyozást tett lehetővé. A térképi ábrázolás során a fafajokat két csoportba osztottuk, azokat, amelyeknek területi aránya az országos erdőterületnek 4 5%-át meghaladja, egy durvább, amelyeknek aránya ez alatt marad, egy finomabb skála szerint jelöltük.
A skálát úgy választottuk, hogy a legkisebb területi arány legyen a legvilágosabb és a legnagyobb a legsötétebb. A mellékelt térképekről a fafajok elterjedésén kívül a százalékos súlyozott arányuk is leolvasható. Az üresen hagyott kozséghatárok azt jelzik, hogy a területen az illető fafaj nem fordul elő érdemleges területtel, vagy még üzemterv nem készült. A feldolgozás során az egyes fafajok elterjedését összehasonlítottuk a hazai és külföldi adatokkal, majd a térképet Magyarország klimaatlaszának térképeivel vetettük egybe és a fafajok makroklimatikus igényét igyekeztünk megállapítani. A klimaigény vizsgálata során a Szántó-féle éghajlatjósági görbéket is elenőriztük a fafaj elterjedés tükrében. Végül az erdőgazdasági tájak határait hasonlítottuk össze az egyes fafajok elterjedési határával. A következőkben csupán az elterjedést tárgyaljuk egész röviden. Erdeifenyő (Pinus silvestris L.) elterjedése. Őshonos az ország nyugati részén az Örségben, Göcsejben Vas megye nyugati határszélén és a kőszegi hegyekben. A Zalai dombságon, Belsősomogyban, Zselicben és Fenyőfő környékén előfordulásának őshonosságát sokan vitatják. A területi arány az erdeifenyő nyugati őshonosságát bizonyítja, de az utóbb felsoroltakat is valószínűsíti. A Hanságban a termőhelyi adottságok kizárttá teszik őshonosságát. Az erdeifenyő pionír fafaj, így a hegy-, domb- és síkvidékeinken egyaránt termeszthető. Éghajlati hatások nem szabnak határt telepítésének, amit jelenlegi elterjedése is bizonyít. Az Alföld homokján és a Bükkfennsík rendzináján egyformán sikeresen ültetik. Az elterjedési viszonyait összehasonlítva Fekete Blattny közléseivel, megállapíthatjuk, hogy a nyugatdunántúli őshonos elterjedése ma is azonos a régi területtel. Fekete Blattny másutt nem tartja őshonosnak, még Fenyőfőn és Sopronban sem. Roth Gyula erdőművelés tanában teljesen átveszi Fekete Blattny adatait. Fehér Mágocsy növénytanában és Jablánczy ' Sándor erdőműveléstanában is ugyanezeket találjuk. Pagony Károly szintén csak a nyugati határszélt írja őshonosnak. Kiss László azonban a fenyőfői előfordulást már őshonosnak tartja. Magyar Pál szerint a zselicségi és fenyőfői előfordulások is eredetiek. Soó Jávorka Tuskó szerint nemcsak Fenyőfőn őshonos, hanem eredetileg a Hanságban is állományalkotó volt. Feketefenyő (Pinus nigra Arn.) elterjedése. Hazánkban őshonosán nem fordul elő, de szárazságtűrése miatt mindenütt telepítették és ültetik ma is. Mint a térképen látható, elsősorban a kopár, majd a kopárosodásra hajlamos termőhelyeken terjedt el: mindegy, hogy homok, mészkő, dolomit vagy lösz volt az alapkőzet. Az ország nyugati határán a nagy légnedvesség és nedves talajok miatt csekély elterjedésű. A nagyobb mértékű terület arányának általában mindenütt megvan az oka (száraz termőhelyek), szórványosan azonban a nem neki való termőhelyeken is előfordul. Fekete Blattny csak megemlíti az alföldi telepítéseket, de részletesen nem tárgyalja, térképen sem ábrázolja elterjedését, mert őshonosán nem fordul elő. A többi magyar szerző is ebben az értelemben tárgyalja a feketefenyőt. Lucfenyő (Picea abies Krst.) elterjedése. A tömeges területi elhelyezkedése szerint az őrségi és kőszegi lucosok biztosan őshonosak. A soproni őshonosság is valószínű, de lehet, hogy csak szórványos egyedekkel, amit mesterségesen felszaporítottak. Figyelemre méltó,
hogy luc telepítéseink nagyrészt megfelelő termőhelyeken találhatók, a párás hegyvidékeken és a Dunántúl erősen atlanti hatás alatt álló dombvidékein. Fekete Blattny csak az őshonos Szentgotthárd környéki és írottkői lucosokkal foglalkozik, sót az utóbbiak őshonosságát is bizonytalannak tartja országunk területén. A mesterséges telepítésekből a soproniakon kívül csak a Bükk hegységit találja említésre méltónak. Fehér Mágocsy a soproni és kőszegi lucosokat mesterséges telepítéseknek tartja, az őrségieket meg sem említi. Pagony Károly a kőszeg szentgotthárdi sávban őshonosnak mondja a lucot. Kiss László legfeljebb Sopronban, a Rákpatak mentén egész kis területen véli őshonosnak. Soó Jávorka -Tuskó szerint hazánkban sehol sem őshonos. Vörösjenyő (Larix decidua MM.) elterjedése. Elterjedésének tömegviszonyai a soproni és kőszegi szórványos előfordulások őshonosságát valószínűvé teszik. A nyugati határszélen és a magasabb negyeinkben telepített fafaj. Gyors növekedése és kiváló műszaki tulajdonságai miatt terjedőben van nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte. A jelenlegi hazai elterjedése kevés kivétellel megfelelő termőhelyekre korlátozódik. Fekete >Blattny szerint őshonosán hazánkban nem fordul elő, a soproni vörösfenyőket mesterséges telepítésnek tartja. Jablánczy Sándor szerint a nyugati részeken valószínűleg őshonos. Fehér Mágocsy véleménye Fekete Blattnyéval azonos. Pagony Károly szerint csak megközelíti, Kiss László szerint Kőszegnél eléri őshonos elterjedése hazánk határát. Soó Jávorka Tuskó a soproni és kőszegi határ megközelítéséről írnak. Akác (Robinia pseudoacacia L.) elterjedése. Legnagyobb mertékben elterjedt fafajunk, annak ellenére, hogy telepítését csak a XVIII. század végén kezdték el. Ma az egész ország területén gyakori. A tiszántúli kötött talajokon területaránya a legkisebb. A hegyek magasabb térszintjein csak a települések környékén található. Jellemző a Délnyugat-Dunántúl akácszegénysége. Ezeken a nedves talajokon a gyökérzet nagy levegőigénye nincs biztosítva. Fekete Blattny nem foglalkozik az akáccal, csak megemlíti, főleg az alföldi telepítéseket. Általában a magyar szerzők hazai elterjedését nem tárgyalják a tömeges és általános előfordulása miatt. Pagony Károly ugyan az éghajlatjósági görbék alapján jelentős területen nem ajánlja a telepítését, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a hegyvidéken. Bükk (Fagus süvatica L.) elterjedése. Ma a bükkösökkel gazdasági és kutatási vonalon egyaránt széles körben foglalkoznak. Egyes szerzők jelentős területvesztéséről írnak. A mellékelt elterjedési térkép ezt nem igazolja, bár kétségtelen, hogy Fekete Blattny térképéhez hasonlítva területcsökkenés tapasztalható. A térkép jól mutatja a bükk területi gócait, amelyek mindenkor a hűvös, párás hegyvidékekre, vagy a dunántúli dombvidékekre korlátozódnak. Fekete Blattny a bükk elterjedésével részletesen foglalkozik. A Cserhát bükk-hiányára kitér, de a Cserehát bükk-szegénységéről nem ír. A gödöllőidombvidéket is a bükk őshonos tenyészterületébe sorolja, ezt azonban egyetlen adatunk sem bizonyítja. A bükk előfordulása már a Cserhátban is csak szórványos, tehát nehezen lehetne megmagyarázni, hogy a szárazabb gödöllői
dombvidéken is elterjedt. Fekete Blattnyt valószínűleg a valkói néhány szál bükk és a gödöllői arborétum bükktelepítésének jó fejlődése vezette tévútra. A Bakonyban a bükk elterjedési határa ma is azonos az 50 év előttivel. Fekete Blattny nem rajzolja ki a Rába mentén Körmendig lehúzódó bükkmentes területet. A marcali hátság és a Zalai dombvidék bükkösei közti bükktelen sávot nem ábrázolja. Ugyancsak összekapcsolja a mecseki és külső somogyi elterjedéseket, pedig a Kapóstól északra egy 15 25 km-es határozottan bükkmentes sáv helyezkedik el. Roth Gyula teljesen átveszi Fekete Blattny adatait. Jablánczy Sándor a sátor-hegységi és börzsönyi bükkösöket nem tartja jelentőseknek. Pagony Károly szintén nem említi ezeket és a mátraiakat is csak a pilisivel és vértesivel tartja egyenértékűnek. Vancsura Rudolf a jelentősebb bükkelterjedések felsorolásából a Sátorhegységet kihagyja. Gyertyán (Carpinus betulus L.) elterjedése. Legnagyobb elterjedésű árnytűrő fafajunk. Az Alföld kivételével mindenütt gyakori, sőt Somogyban a Dráva mentén és a Tiszaháton sík területeken is állományalkotó elegyfa. A Nyírségben, csak szórványosan fordul elő, érdekes a baktalórántházi 10% feletti területaránya. Ki kell még emelni a Cserehát, a Mecsek és a Villányi hegy közti sáv gyertyán-szegénységét. Fekete Blattny azt írja, hogy a gyertyán az egész ország területén előfordul, még az alföldeink legnagyobb részén is. Részletes adatokat nem közöl. Roth Gyula már rámutat, hogy az alföldekeri csak elvétve található, Jablánczy Sándor hegyeink fájának írja és az Alföldről csak Pótharasztról említi Pagony Károly szerint az Alföldön ritka. Soó Jávorka Tuskó már több alföldi előfordulást közöl, ezeknek a nagy része azonban már nem tipikus alföldi terület, Magyar Pál is csak ezeket idézi. Csertölgy (Quercus cerris L.) elterjedése. Hazánk a csertölgy elterjedésének optimumában helyezkedik el. Azonban a mai területarányát a helytelen gazdálkodás következtében érte el. Az alföldeinken gyéren fordul elő, ez elsősorban a telepítések eredménye. Kivétel a. Gyula Sarkad Békés körüli terület, amely az erdélyi hegyek nyúlványaiként a cser őshonos előfordulásához tartozik. A baktalórántházai cserelőfordulás a gyertyánhoz hasonlóan érdekes. Meg kell még említeni a Dráva menti és főleg az őrségi cserszegény területeket, amelyek valószínűleg a nagy légnedvesség és levegőtlen talaj összhatásának eredményei Külön ki kell emelni a Sátor-hegységet, ahol még elvétve is alig fordul elő. Fekete Blattny őshonosnak ábrázolja az egész ország területén, de megírja, hogy síkvidékek kivételek. A Kőrös menti cser előfordulásból csak Sarkadot említi. A sátorhegységi cserhiányra nem tér ki. Jablánczy Sándor szerint az Alföldön csak ritkán fordul elő. Pagony Károly szerint határozottan a nyugati (dunántúli) erdők fája, észak felé ritka és az Alföldön is csak elvétve található. Soó Jávorka Tuskó szerint a Kis-Alföldön szórványos, az Alföldön másutt ritka. Magyar Pál szerint az alföldi előfordulások vitatottak. Kocsányostölgy (Quercus robur L.) elterjedése. Hazánkban az akác után legtöbb helyen előforduló fafaj. Az Alföldön, dombvidéken és hegyvidéken egyaránt honos. Hegyeinkben azonban az 5 600 m-nél magasabb tengerszínt felett már ritka. Rá kell mutatni a kocsányostölgy országos viszonylatban messze kiemelkedő területarányára a Dráva mentén. \
Figyelemre méltóak a Tiszahát és a Tisza Szamos-közének területileg a Dráva mentinél kisebb kocsányos tölgyesei, de a kocsányostölgy elesyaránya ezen a területen sem jelentéktelenebb. Fekete Blattny tagadja, hogy a kocsányostölgy a síkvidék fája. Szerinte az ország egész területén honos, bár a nagyobb tengerszint feletti magasságokba nem megy fel. Roth Gyula és Jablánczy Sándor szerint a síkságok (fennsíkok és mély alföldek) fája. A többi hazai szerző nem foglalkozik elterjedésével, csak megemlíti, hogy Magyarország egész területén gyakori. Kocsánytalantölgy (Quercus petraea Liebl.) elterjedése. Hazánk hegy- és dombvidékeinek uralkodó nemestölgye. Tömeges előfordulása az Északi-középhegységben található, jelentősek még a pilisi és mecseki területei. A síkvidéket a gyertyánnál jobban kerüli. A belső Somogyból hiányzik és csak a dombos marcali háton jelenik meg. Jellemző a Villányi hegy északi oldalán található kocsánytalan tölgyek különállása, ami a Villányi hegy síkból kiemelkedésével függ szorosan össze. Fekete Blattny térképet nem közöl, csak azt írja, hogy az egész országban őshonos, de az alföldi homokról hiányzik, kivéve a Nyírséget, Utóbbi helyen ma már nem találjuk és a Fekete Blattny által közölt Duna Tisza-közi agyagos talajon sem találkozunk vele. Jablánczy Sándor az alföldi szórványos előfordulást telepítésnek tartja. Pagony Károly az Alföldön ritka előfordulásáról ír. Soó Jávorka Tuskó az alföldi előfordulásokat ültetésnek tartja. Hasonlóan vélekedik Magyar Pál is. Molyhostölgy (Quercus pubescens Willd.) elterjedése. A magyar középhegység mészkő és dolomit területein, a tolnai löszdombokon, a pécsi és soproni mészkövön alkot kisebb kiterjedésű állományokat. Gödöllő, Valkó, Isaszeg határában is jelentős az előfordulása. Fekete Blattny a maival egyező elterjedést közöl, de az Eger környéki nagy mennyiségű megjelenést nem említi. Az Alföldről csak Monort említi, ami a gödöllői dombvidék nyúlványaként tekinthető. Jablánczy Sándor kiemeli, hogy a domb- és alacsony hegyvidék fája és nyugaton az erdeifenyő természetes előfordulása helyén már nem díszlik. Pagony Károly is ugyanezt írja. Soó Jávorka Tuskó a Dunántúlon csak szórványosnak írja, és utal Fekete Blattny térképére, ami azonban az egész ország területét felöleli. Magyar Pál az előző szerzőket követi és ismerteti a kisalföldi és nagyalföldi előfordulásokat. Hangsúlyozni kell, hogy az egyes fafajok tömeges elterjedésének ismerete fontos. Csak ez lehet a tervszerű gazdálkodás alapja, de a kutatás is erre kell, hogy épüljön. Szálankénti szórványos előfordulás lehet növényföldrajzi érdekesség, lehet botanikailag fontos, de erdőgazdasági jelentősége nem számottevő. A közölt tizenegy fafaj hazai viszonyaink között a legfontosabb, de a többi feldolgozása sem lenne közömbös. Az alapadatok rendelkezésre állnak, azonban kevésbé pontosak, mert az üzemtervek, különösen a régiek, nem fektettek súlyt, pl. a hársak, vagy juharok fajok szerinti szétválasztására. A jövő feladata lesz ezeknek értékelése, valamint a fontosabb fafajok elterjedésének revíziója és kiegészítése az elkészülő új üzemtervek alapján.