2013 A JÖVŐ HÍDJA
A jövő hídja 2013 Budapest Győr Szeged Debrecen (TERVEZET)
kiemelt támogatóink A 2011. és 2012. évi rendezvényeken
Összefoglaló Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg Magyarország legnagyobb, több tízezer embert megmozgató tudománynépszerűsítő eseményét, a Jövő Hídját. A rendezvény a 2013. évben országos rangra emelkedik: Budapest mellett Győrben, Debrecenben és Szegeden is megrendezzük. védnök Dr. Deák csaba Nemzeti Innovációs Hivatal, elnökhelyettes A Jövő Hídja célja idén is a tudományok, a kutatásfejlesztés és a kapcsolódó társterületek népszerűsítése, elsősorban a fiatalok körében. A rendezvényen számos tehetséges és sikeres fiatalt állítunk példaként a kortársaik elé, így megmutatva, hogy kellő kitartással, szorgalommal és céltudatossággal már fiatal korban is komoly eredményeket lehet elérni, amelyek hazánk szellemi, gazdasági és kulturális versenyképességét is növelni tudják. A rendezvényen összekötjük a fiatalok egymással, az innovatív vállalatokkal és az oktatási intézményekkel, bemutatva nekik a mérnöki és kutatói tanulmányokban és pályában rejlő lehetőségeket. Reményeink szerint a rendezvényen bemutatott eredmények motiválni fogják a fiatalokat, hiszen a sikeres és versenyképes Magyarország jövőjének kulcsa az ő kezükben van. Azoknak a fiataloknak a kezében, akik a jövő igazi tartalékait alkotják, akik magukkal és a hazájukkal sikerre törnek, s ezért tudnak és akarnak tenni, cselekedni. A 2011. És 2012. évi Jövő Hídja prezentációi és beszámolói elérhetőek a www.hyperiongroup. hu oldalon.
A szervezők várják tehetséges diákok, hallgatók, mérnökök, kutatók, kutatással foglalkozó intézmények és K+F vállalatok jelentkezését programok megtartására. JELENTKEZNI a www.jovohidja.hu oldalról letölthető jelentkezési lapon lehet!
programok Helyszínek és időpontok: Győr: 2013. május 1. (Nádor aluljáró és környéke) Debrecen: 2013. augusztus 20. (Nyugati kiskörút - Tisza István utca) Szeged: 2013. augusztus 20. (Középkikötő sor 1-3.) Budapest: 2013. szeptember 21. (a Magyar Nemzeti Múzeum kertje) A rendezvények során a budapesti Múzeumkert mellett ezúttal Győrben, Szegeden és Debrecenben is birtokba veszünk egy-egy közterületet amely erre az időtartamra átalakul a tudomány, az innováció és rengeteg látványosság, izgalmas felfedezés központjává. A rendezvények tematikája a 2011. És 2012. évhez hasonlóan az alábbi területeket öleli át: Műszaki és természettudományok Innováció, kutatás-fejlesztés Oktatás Fiatal vállalkozók, sikertörténetek bemutatása
HELYSZÍNRAJZ (Budapest, MÚZEUMKERT)
Kommunikáció Célcsoport: a teljes budapesti és vidéki lakosság, különös tekintettel a fiatalokra. A rendezvénnyel és a kommunikációval elért személyek száma: kb. 300.000 fő A kommunikáció a korábbi évekhez hasonlóan széles körű lesz: többszáz offline és online médiamegjelenést tervezünk kiemelt tekintettel a fősodratú médiumokra (kereskedelmi és közszolgálati tévék, internetes portálok, napilapok, magazinok, órisáplakátok, city light plakátok, közösségi médiumok). www.jovohidja.hu www.facebook.com/tudomanyokhidja Kommunikációs Időzítés (BudapestI rendezvény) 2013 szeptember h k sz cs p sz v h k sz cs p sz v h k sz cs p sz v 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. Youtube Animációs film Facebook Sajtóanyag TV-Rádió interjú Sajtótájékoztató Barter megjelenések Beszámoló
Költségvetés (budapest, Győr, Szeged, Debrecen) Költségek (ezer Ft) Operatív költségek 44 000 Személyi költségek 12 000 Marketing költségek 22 000 A 3 rendezvény összköltsége 78 000 Kommunikációs költségek (listaáron) 40 000
KIÁLLÍTÓKNAK Áraink (Az árak a budapesti rendezvényre vonatkoznak!) Regisztrációs díj (jelentkezéskor fizetendő): 20 000 Ft + áfa Bankszámlaszám: The Hyperion Group Kft. 10918001-00000083-34870007 A regisztrációs díj befizetése előfeltétele a kiállításon való részvételnek. Tartalmazza a regisztrált cég adatainak leírását a kiállítás programfüzetében, illetve a www.jovohidja.hu honlapon. Beépíthető üres standterület: 1 m2 ára: 7 000 Ft + áfa Az ár tartalmazza a standterület bérleti díját, áramvételi lehetőséget (220V, 2 kw-ig, csak abban az esetben, ha a kiállítás hivatalos kivitelezője építi a standot). Standok típusai Sátor (6mx3m), fehér színű Sátor (6mx6m), fehér színű Standépítés: 3 000 Ft/m2 + áfa Sátor felállítása, sátranként 1 db 1 m hosszú frízfelirat és standszámozás, 1 asztal, 2 szék, 3 m2- enként 1 db spotlámpa, áramcsatlakozás (220 V, 2 kw-ig), dugaszolóaljzat. A standok építését a The Hyperion Group Kft. kivitelezi. Egyedi standok építésére is van lehetőség, ezekről külön kérjen árajánlatot! A standépítést, a jelentkezésével egy időben, a jelentkezési lapon rendelheti meg.
Szponzorációs ajánlat Budapesti rendezvény támogatása (Múzeumkert) Főtámogató Kiemelt támogató Támogató 3.300.000 Ft + áfa 1.700.000 Ft + áfa 900.000 Ft + áfa A támogatói státuszokkal járó részletes jogosítványok letölthetőek a www.jovohidja.hu linkre kattintva!
projektvezető / Lőrinczi István Mobil /+36-/30/ 853-5536 Email / lorinczi@outdoormission.hu A PROJEKT LEBONYOLÍTÓJA Outdoor Mission Kft. www.outdoormission.hu PROJEKTGAZDA The Hyperion Group Kft. www.hyperiongroup.hu www.jovohidja.hu