A NEMZETI AGRÁR-KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM (NAKP) PÁLYÁZATI RENDSZER BEVEZETÉSÉNEK HATÁSA A KIJELÖLT MINTATERÜLETEK FÖLDHASZNÁLATÁRA ÉS TERMÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELMÉRE. Dr. Grónás Viktor 1 Skutai Julianna 2 Belényesi Márta 3 Dr. Centeri Csaba 4 1. Bevezetés A XXI. század új kihívásai a mezőgazdaságban is jelentős feladatok, reformok megvalósítását teszik szükségessé. Ezek között szerepel az európai mezőgazdasági modell, a multifunkcionális mezőgazdaság gyakorlati megvalósítása. Ennek különös jelentősége van egy olyan országban, mint Magyarország, amelynek természeti, agro-ökológiai adottságai kiválóak, mezőgazdasági hagyományai gazdagok, ugyanakkor termelési, földhasználati struktúrája megújításra szorul, vidéki térségei pedig jelentős problémákkal küzdenek. Az Európai Unióban már megcélzott új stratégiai fejlesztési irány, az úgynevezett multifunkcionális mezőgazdaság kialakításával Magyarország előtt jelentős távlatok nyílhatnak meg, különösen az EU csatlakozást követően (NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV 2003). A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programban (NAKP) meghirdetésre került támogatási rendszerek egy új típusú mezőgazdasági termelés hazai finanszírozási alapjait teremtették meg. A NAKP célprogramjai két fő típusba sorolhatók, ezek a horizontális és a zonális célprogramok. A horizontális célprogramok az ország egész ére kiterjedően támogatják a környezetbarát gazdálkodási eljárásokat, míg a zonális célprogramok támogatásai a természetvédelmi, talaj és/vagy vízvédelmi szempontból speciális hasznosítást igénylő eken - az ún. Érzékeny Természeti Területeken (továbbiakban: ÉTT) vehetők igénybe. A zonális célprogramok minden érintett térségre egyedileg, az adott környezetvédelmi igényeinek/természeti értékeinek megfelelően kerültek kialakításra. 2002- ben a NAKP keretein belül 11 modellen indult el az ÉTT program. A programcsomagok népszerűek a gazdálkodók körében, így mára jelentős nagyságú en folyik a természetvédelem érdekeinek alárendelt mezőgazdálkodás. Az Európai Unió 746/96 számú rendelete a tagállamok feladatai közé sorolja az agrárkörnyezetvédelmi programok monitorozását (pénzügyi, szociológiai, környezeti monitoring), a következő okok miatt: elengedhetetlen a támogatás mértékének és a gazdálkodás természetvédelmi szempontú eredményességének összehasonlítása szükségszerű a támogatott gazdálkodási stratégiák esetleges felülbírálata az eredmények függvényében információkat kell gyűjteni az újabb gazdálkodási programcsomagok kidolgozásához. 1 környezettudományok doktora, egyetemi adjunktus, SZIE, MKK, Környezetgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., gronas@nt.ktg.gau.hu 2 egyetemi tanársegéd, SZIE, MKK, Környezetgazdálkodási Intézet, Térinformatika Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., skuti@spike.fa.gau.hu 3 egyetemi tanársegéd, SZIE, MKK, Környezetgazdálkodási Intézet, Térinformatika Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., belenym@nt.ktg.gau.hu 4 környezettudományok doktora, egyetemi tanársegéd, SZIE, MKK, Környezetgazdálkodási Intézet, Természetvédelmi Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., ccs@fau.gau.hu 1
2. Módszertan 2003-ban begyűjtöttük és elemeztük a 2002, 2003. évi Agrár-környezetgazdálkodási támogatások keretében a Dunavölgyi-sík Érzékeny Természeti Terület (ÉTT), Hevesi-sík ÉTT, Borsodi-mezőség ÉTT és Észak-cserehát ÉTT mintaekről beékezett pályázatokat. A vizsgált ekről beérkező pályázatok által érintett és veszélyeztetett ekre térinformatikai alapadatbázist hoztunk létre. Mivel a földrajzi környezetben zajló ökológiai változások elemzése, a környezeti hatásértékelés, a környezet erőforrásainak és adottságainak minősítése nagy adattömeg gyors és egzakt feldolgozását igényli (MEZŐSI 1991), valamint a környezetet érő hatások felméréséhez, előrejelzéséhez összetett modellekre van szükség, a részletes adatbázisok felépítéséhez és kezeléséhez földrajzi információs rendszereket (FIR), térinformatikai alapú döntéstámogató szoftvereket használtunk (ArcView, ArcInfo). BREIMER és munkatársai (1986) megállapították, hogy 1:10000 léptékű, nagyméretarányú térképek alkalmasak elsősorban a kis ek térképezésére. Ezt támasztja alá BILL és FRITSCH (1991), miszerint a lokális rendszerek (település) adatnyerésekor az 1:1000 1:10000 méretarányszámnak megfelelő térkép digitalizálása indokolt. DETREKŐI és SZABÓ (1995) szerint egy 1:10000 méretarányú térképből mintegy 2 m pontossággal nyerhetünk adatokat. Ezt a pontosságot és léptéket megfelelőnek találtuk a kitűzött célok eléréséhez. A leírtakhoz igazodva a kialakított adatbázis jelenlegi elemei a következők: (ÁNGYÁN et. al. 2001) Térbeli (térképi) adatok: 1:10000 méretarányú kataszteri térképek digitalizálásával elkészített mezőgazdasági táblahatár térkép. Attributív (leíró) adatok: helyrajzi szám,, védettség foka (ha a parcella országosan védett re esik), művelési ág, a felvehető támogatási csomag. 3. Elért eredmények 3.1. Mintaekről beérkezett pályázatok elemzése Az NAKP bevezetésére a tárca 2002-ben 2,2 milliárd forint forrást biztosított (1. táblázat). A támogatás pályázatos úton volt elnyerhető, és a célprogramok, valamint a művelési ágak függvényében az agrár-környezetvédelmi alapú támogatás összege 8 és 40 ezer forint/ha között mozgott. A pályázati felhívásra összesen 4219-en adtak be pályázati anyagot, amely 5321 db pályázatot jelentett (egy pályázó több célprogramra is jelentkezhetett). A pályázott meghaladta a 270 ezer ha-t, az igényelt alapú támogatási összeg pedig megközelítette a 4,5 milliárd forintot. Egy pályázó átlagosan 51,4 ha re és 839 ezer Ft összegre pályázott. Az 1 ha pályázott re jutó átlagos támogatásigény 16 320 Ft/ha volt. A alapú támogatásra rendelkezésre álló keret felosztása a megpályázott ek arányában történt. A 2002. évi támogatási keret összesen 153 ezer hektáron tette lehetővé a különböző környezetkímélő technológiák alkalmazását. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokra 2003. év során két alkalommal lehet pályázatot benyújtani. A pályázati felhívásra összesen 5199-en adtak be pályázati anyagot, amelyhez még hozzájárult a tavalyi év során nyertes pályázók egyszerűsített adatlapjai (2438 db). Az újonnan bepályázott közel 160 ezer ha, az igényelt alapú támogatási összeg (a tavalyi nyertesekkel együtt) pedig meghaladta a 5,4 milliárd forintot. Egy pályázat átlagos e 35 ha, összege 768 ezer Ft. A 2003-as nyertesekkel, és a 2002-ben készült, meghosszabbított szerződésekkel együtt 2003-ban több mint 234 ezer hektáron, több mint 4 milliárd forint támogatással fut a program (2. táblázat). 2
Célprogram 1. táblázat: Az NAKP-2002 pályázatok adatai Pályázott Pályázatok száma (db) Pályázott támogatás (ezer Ft) nyertes összes nyertes összes nyertes Agrárkörnyezetgazdálkodási alapprogram 5621 154 100 327 428 111 361 Integrált gazdálkodási célprogram 2 308 1633 320 804 965 128 790 Ökológiai gazdálkodási célprogram átállási 15 733 692 332 773 982 293 574 átállt 19 155 351 238 399 148 231 939 Gyephasznosítási 74 106 1770 1 320 759 368 célprogram 645 513 Vizes élőhely célprogram 13 779 80 55 140 344 116 857 ÉTT célprogram 22 332 641 326 1 247 692 613 341 Összesen 153 034 5 321 2 691 4 452 927 2 141 375 2. táblázat: Az NAKP-2003 nyertes pályázatok összesített adatai Célprogram Pályázott nyertes (2003) Össz.*: nyertes (2003) Pályázatok száma (db) Össz.*: Pályázott támogatás (ezer Ft) nyertes (2003) Össz.*: Agrárkörnyezetgazdálkodási alapprogram 9 967 14 856 93 137 201 851 294 732 Integrált gazdálkodási célprogram 10 923 13 048 1 023 1 321 474 266 483 977 Ökológiai gazdálkodási célprogram 26 559 59 657 586 1 136 531 251 1 085 682 Gyephasznosítási célprogram 25 119 89 348 533 1 672 251 213 894 468 Vizes élőhely célprogram 1 203 16 983 14 100 9 627 135 863 1 171 021 ÉTT célprogram 19 237 40 011 403 724 564 792 Zonális kísérleti célprogram 729 729 24 24 22 421 22 421 Összesen 2 055 4 088 93 737 234 631 2 676 5 114 421 166 * 2002-ben nyertes és 2003-ra meghosszabbított, illetve a 2003-ban újonnan nyertes pályázatok száma összesen Az EU csatlakozást követően a már megkezdett programok kiterjesztésével és új támogatási célprogramok bevezetésével a Nemzeti Vidékfejlesztési Terven keresztül, Magyarországon a mezőgazdasági termelés jelentős része környezetbarát módszerekkel 3
folyhat, hozzájárulva a vidéki környezet és társadalom megőrzéséhez, fejlődéséhez és a tiszta talajon, környezetbarát módszerrel, egészséges élelmiszert gyakorlat kialakulásához. A zonális programok értékelése A 2002. és 2003. évi Agrár-környezetgazdálkodási támogatások keretében a Dunavölgyi-sík Érzékeny Természeti Terület (ÉTT), Hevesi-sík ÉTT, Borsodi-mezőség ÉTT és Észak-Cserehát ÉTT mintaekről beékezett pályázatokat elemezzük. A vizsgált ÉTT eken mind a pályázók száma, mind a támogatási igény növekedett 2003-ra, a 2002-es évhez képest. A pályázatok számának alakulása Az I. körös zonális program pályázatai felhívására a legtöbb a Borsodi Mezőségből (76 db), második legtöbb az Észak-Cserehátból (65), lényegesen kevesebb a Dunavölgyi síkról (27), a legkevesebb pedig a Hevesi síkról (9 db) érkezett. Ezek az arányok nagymértékben változtak a 2003-as évben. Míg az Észak- Cserehátban csökkent a benyújtott pályázatok száma, addig az összes többi ÉTT-ben több pályázat érkezett be: a Borsodi Mezőségben közel duplájára, a Dunavölgyi síkon több mint négyszeresére, a Hevesi síkon pedig hétszeresére nőtt a benyújtott pályázatok száma (3. és 4. táblázat). A pályázatok számának növekedése jelzi a program ismertségének, a gazdák tájékozottságának növekedését. Ezzel fordított arányban történt azonban a támogatások alakulása. Míg a csökkent számú (65-ről 55-re) észak-csereháti pályázatok mindegyike nyert, addig az általunk vizsgált másik három ÉTT éről érkezett pályázatok számának növekedését nem követte a nyertes pályázatok számának növekedése, sőt a Borsodi Mezőség esetében az előző évit is alulmúlta (3. és 4. táblázat). A Dunavölgyi sík esetében a négyszeresére nőtt pályázati kedv mindössze 37%-os növekedést hozott a nyertes pályázatok számában, ugyanez az arány a Hevesi sík esetében hasonló, 44% volt. Míg az összes ÉTT esetében az összes pályázott ből részesült támogatásban, addig az általunk vizsgált 4 ÉTT-n 33,57% volt ez az arány. I. körös Zonális program pályázatai 3. táblázat: Az NAKP-2003 nyertes pályázatok összesített adatai Pályázato k száma (db) Nyertes pályázatok száma (db) Pályázott Nyertes Támogatási igény (Ft) Támogatási összeg (Ft) Borsodi Mezőség 76 76 7 878 7 878 226 590 400 226 590 400 Dunavölgyi sík 27 27 2 031 2 031 68 480 281 68 480 281 Észak-Cserehát 65 65 1 313 1 313 45 720 000 45 720 000 Hevesi sík 9 9 1 542 1 542 46 675 000 46 675 000 Összesen: 177 177 12 764 12 764 387 465 681 387 465 681 4
II.-III. körös Zonális program pályázatai 4. táblázat: Az NAKP-2003 nyertes pályázatok összesített adatai Pályázato k száma (db) Nyertes pályázatok száma (db) Pályázott Nyertes Támogatási igény (Ft) Támogatási összeg (Ft) Borsodi Mezőség 135 22 6 470 1 972 193 258 000 54 935 000 Dunavölgyi sík 120 37 6 538 1 963 207 378 000 63 908 000 Észak-Cserehát 55 55 685 685 23 705 000 23 705 000 Hevesi sík 63 13 3 252 1 068 97 828 000 31 309 000 Összesen: 373 127 16 946 5 689 522 169 000 173 857 000 A támogatási igény alakulásának értékelése Az Észak-Cserehátban benyújtott pályázatok csökkenését követte a támogatási igény csökkenése is, bár nem ugyanolyan mértékben: a pályázatok száma csak 16%-kal, a támogatási igény 15%-kal, a támogatási összeg több mint 48%-kal csökkent. Ebben az esetben a támogatási igény követi a pályázatok számának változását, a támogatási összeg viszont drasztikusan, háromszor akkora mértékben csökken. A Borsodi Mezőségben 71%-kal csökkent a nyertes pályázatok száma, ezzel együtt a támogatási igény csak 15%-kal, a támogatási összeg pedig 76%-kal lett kevesebb. A támogatás összege ez esetben a pályázatok számának csökkenését követte. A Dunavölgyi síkon a négyszeresre nőtt pályázatok száma háromszoros támogatási igénynövekedést vonzott magával, ugyanakkor a támogatási összeg 7 %-kal csökkent, tehát nem követte sem a pályázatok számának, sem a támogatási igénynek a változását. A Hevesi síkon a hétszeresére növekedett pályázati szám mindössze 209%-os növekedést okozott a támogatási igényben, mégis 33%-kal csökkent a támogatott összeg. A két év adatainak értékelése során érdekesen alakult az észak-csereháti ÉTT helyzete (1. ábra). Bár változott a beadott és nyertes pályázatok száma, a pályázott és nyertes nagysága és a támogatási igény és összeg mértéke, ugyanakkor ez az egyetlen ÉTT (nemcsak a vizsgált 4, hanem az összes szereplő közül), ahol a benyújtott pályázatok mindegyike nyert, a nyertes nagysága megegyezett a pályázottéval, és a pályázók megkapták a teljes igényelt összeget. A továbbiakban többek között annak az elemzését is tervezzük, hogy mi a sikeres pályázás oka, és miért lépnek fel ekkora különbségek az egyes ÉTT-k között. 5
Turjánvidék Szentendrei sziget Szatmár Bereg Őrség-Vendvidék Marcal medence Hevesi sík Észak-Cserehát Dunavölgyi sík Fás legelők Baranya megyében Dévaványa Borsodi Mezőség 0 1000 2000 3000 4000 5000 6000 7000 Pályázott (27 381 ha) Nyertes (10 527 ha) 1. ábra: 2003. évi NAKP ÉTT célprogram II. és III. körös pályázóinak i kimutatása 3.2. A térinformatikai adatbázis felépítése a Hevesi-sík ÉTT példáján A termőföld tulajdoni viszonyainak gyökeres átalakulása, a tulajdonosok számának folyamatos változása és a gazdasági kényszer következtében folytatott agrárstratégiák összetettebbé teszik a környezet- és természetvédelem, valamint a mezőgazdálkodás kapcsolatrendszerét. Ebből adódóan le kell határolni és fel kell mérni az ÉTT én folytatott mezőgazdasági termelés társadalmi kapcsolatát, és ezek hatáselemzése után határozható meg egy program sikere, továbbfejlesztési irányai. A Program az eredeti tervekhez képest kissé módosítva került meghirdetésre. A település kül-határos rendszerben nem jelennek meg konkrétan, hez (parcellához) kötve a zonális talaj-, víz- és élővilág érzékenységi célek. Így a programra önkéntesen jelentkező gazdálkodók köre és az általuk művelt föld nem esik feltétlenül egybe a védendő érték tényleges elhelyezkedésével. Ennek köszönhetően épp a preferált eken maradhat el a szabályozott és támogatott mezőgazdasági tevékenységből származó pozitív hatás. Ennek elkerülése érdekében le kell határolni az adott ÉTT-n belül a preferált eket, illetve az értékek típusait és fel kell mérni ezen en gazdálkodók programban való részvételének lehetőségét. Hevesi-sík ÉTT lehatárolása A az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, Hevesi-sík kistáján helyezkedik el. A kistáj éghajlati, geológiai, talajtani és vegetációtörténeti adottságainak megfelelően alakult a flórája és vegetációja, amely az utóbbi évszázadokban nem mentesült az emberi hatások alól sem. A ma nagyrészt kultúrtáj, egykor gazdag és változatos vízi és mocsári növényvilága eltűnőben van, miként a löszpuszták flórája is. A flórájában az alföldi erdőspuszta hol löszön, hol sziken kialakult mozaikos fás-füves foltjainak, azok társulásainak a fajai jellemzőek. A egyik legkomolyabb értékét jelentik az itt élő ritka és veszélyeztetett madárfajok, melyek védelme is kiemelt szerepet kap. A kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült az Európai Jelentőségű Madárélőhelyek (IBA) jegyzékébe. 6
Megtalálhatók a jellegzetes pusztai fészkelő fajok (túzok, ugartyúk) és a ritka ragadozómadár fajok (parlagi sas, kerecsensólyom, hamvas rétihéja) jelentős állományai is. Támogatási program A 10 település külére (1. térkép) meghirdetett ÉTT támogatott programcsomagjai elsősorban a túzok védelmét szolgálják, ahol az elmúlt évtizedekben a mezőgazdaság intenzifikálása, illetve a helytelenül megállapított betakarítás, kaszálások időpontok következtében állománycsökkenés következett be. A túzokvédelmi feladatainak lehatárolása: Élőhelyvédelem: a túzok élőhelyigénye kétirányú, amely az eredeti élőhelye a nyílt sztyeppe (dürgőhely), és az agrár-élőhelyek (bőséges táplálék, fészkeléshez kedvező mikroklímatikus viszonyok, téli táplálékforrás) között váltakozik. Táplálkozási ek biztosítása: táplálkozásához, fészkeléséhez szükséges növényborítás (repce, lucerna, őszi búza, kukorica, napraforgó, cirok) kialakítása. Kritikus időpontok lehatárolása: március közepe - május közepe (dürgés), április végejúnius közepe (fészkelés, költés). Faj(egyed)védelem. A védelmi feladatokkal összhangban a következő programcsomagok lettek meghirdetve: Szántóföldi művelés túzokvédelemmel Lucernatermesztés túzokvédelemmel Gyepgazdálkodás túzokvédelemmel 7
A védelmi feladatok és értékek figyelembevételével lehatárolásra kerültek (2. térkép) a prioritást élvező ek, amelyeket további részletes vizsgálatoknak vetettünk alá. Meghatározásra került a vizsgálati művelési ágainak elhelyezkedése (3. térkép), így pontosítható (parcellaszinten) a különböző művelési ágakra meghirdetett programcsomagok elhelyezkedése. A parcella szintű adatbázisnak köszönhetően célirányosan végezhető a nyertes gazdálkodók i lehatárolása, illetve a prioritást élvező ek földhasználóinak a megkeresése. 8
A következő lépésben megvizsgálásra került a 2002 és 2003-ban meghirdetett pályázati rendszerben nyertes gazdálkodók földének elhelyezkedése (4. térkép). A térképen jól látszik a nyertes ek szórása és a központi től való távolsága. Ennek köszönhetően a támogatási források hatékony felhasználása nem valósítható meg. Ezért fontos, hogy feltárjuk a vizsgálati en gazdálkodók távolmaradásának az okát és az eredmények szellemében segítsük a program kialakítását. 4. Összefoglalás Összefoglalásképpen elmondható, hogy a beérkezett nyertes pályázatok elemzése és i lehatárolása segítségével rámutattunk, hogy a környezeti, természeti értékek megőrzésére kialakított specifikus, komplex megoldásokat magába foglaló térségi programok beindítása és kiterjesztése csak akkor éri el a célját, ha a prioritást élvező ek földhasználói számár vonzóvá tudjuk tenni a meghirdetett programokat. A távolmaradás okait célzottan fel kell mérni, és tapasztalatait be kell építeni a rendszerbe. IRODALOM Ángyán, J. (2001): Az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere. In: Szabó, M. (sorozatszerk.): Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről. TEMPUS Institutional Building Joint European Project EU-training for Nature Conservation Officials. Budapest Gödöllő Berlin Madrid Thessaloniki. Bill, F. Fritsch, D. (1991): Grundlage der Geo-Informations-System, Wichmann Verlag, Karlsruhe. In: Detrekői Á. Szabó Gy. (1995): Bevezetés a térinformatikába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., p. 78. Breimer, R. F. - Van Kekem, A. J. - Van Reuler, H. (1986): Guidelines for Soil Survey and Land Detrekői, Á. Szabó, Gy. (1995): Bevezetés a térinformatikába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., p. 250. Mezősi, G. (1991): A mikroszámítógépes módszerek használata a természetföldrajzban. JATE Jegyzet, Szeged p. 179. 9