Adásidő. Mindennek megvan az órája. Keljünk útra Krisztussal. Valahonnan fentről. Püspöki teavár. II. évfolyam IV. szám 2012.



Hasonló dokumentumok
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

2014 év. Környezettisztasági hét

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Egyházközségi hírlevél

.a Széchenyi iskoláról

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

Hajléktalanok. Az utca emberei

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Szakmai nap. Csákvár,

Mit keresitek az élőt a holtak között

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL

Jézus vére, ments meg minket!

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Karácsony A szeretet ünnepe?

Hittan tanmenet 3. osztály

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Képek a Gondozási Központ életéből

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Egyházközségi hírlevél


Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja évfolyam 1. szám február

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u évi Közhasznúsági jelentése

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Hírek FÖLD PROJEKT április

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Paks, Lukács Vilmos

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Napcsoda Hatvanban 2015

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

A Gubicza család találkozói, eseményei

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola


Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

1-es csoport

Földszint Emelet fellépők Földszint Emelet Földszint Emelet Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása. Meghívott Résztvevő lakók.

HÍRLEVÉL Augusztus/1

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

Ballagási ünnepség

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Hitéleti alkalmaink a es tanévben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

Derecskei Zenei Esték

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Hogyan jött létre a kiállítás?

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

Átírás:

Adásidő A Katolikus Egyház Hivatalos Segélyszervezetének lapja II. évfolyam IV. szám 2012. november Ingyenes Mindennek megvan az órája Keljünk útra Krisztussal Valahonnan fentről Püspöki teavár

2012. október 11. 2013. november 24. Hit éve a Katolikus Egyházban Keljünk útra Krisztussal! Karitász fokozása a Hit évében A Hit évében XVI. Benedek pápa a karitászról való tanúságtétel fokozására buzdít minden keresztényt, mert a hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Mt 28,19 XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából meghirdette a Hit évét. Hazánkban az egyházmegyék saját szervezésű programokkal kapcsolódnak a tematikus évhez. Kérjük, kövessék egyházmegyéjük, plébániájuk eseményeit és vegyenek részt a programokon. További információk a www.hiteve.katolikus.hu honlapon is megtalálhatók. Adásidő 04 A Hit évét XVI. Benedek pápa 2011. október 11-én a Hit Kapuja (Porta Fidei) kezdetű apostoli levelével hirdette meg, amely 2012. október 11-én kezdődik és 2013. november 21-én, Krisztus Király ünnepén ér véget. Az apostoli levél azt tűzte ki céljául, hogy megújuljon és elmélyüljön a keresztények hite. A mai világban nem könnyű a hit útját járni, sokakat megérintett a hit krízise, sőt a közöny és a hitetlenség is. Az egyház egészének útra kell kelnie, hogy kivezessék az embereket a pusztából az élet helyére, az Isten Fiával való találkozásra, aki életet, mégpedig teljes életet tud adni. A Szentatya útmutatásaival a Hit éve segíteni akar bennünket abban, hogy újra megtérjünk az Úr Jézus Krisztushoz és egyre jobban és jobban elmélyedjünk hitünkben. Katolikus egyházunk minden tagja a feltámadott Úr örvendező tanúja legyen a világban, és így képesek legyenek utat mutatni azoknak, akik keresik a hit kapuját. A hit kapuja mindig nyitva áll előttünk. Akkor tudjuk átlépni a küszöbét, ha Isten Igéjét hallgatjuk, és a szívünk enged a kegyelem csodálatos formáló erejének. A Hit évének minden kezdeményezése segíteni akarja a hit örömteli újra fölfedezését, az elmélyülő megélését, és a hitünkről megvallásáról való tanúságtételt, és ennek egyik fontos és nélkülözhetetlen módja a karitász. A hitnek és a szeretetnek tanítja a Szentatya szüksége van egymásra, és mindenkit buzdít a karitászról való tanúságtétel fokozására. Ezt a buzdítást az apostoli levél 14. pontja így írja le: A Hit éve jó alkalom lesz a szeretetről (karitászról) való tanúságtétel fokozására is. Szent Pál figyelmeztet bennünket: Most megmarad ez a három: a hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb a szeretet (1Kor 13,13). Még erőteljesebb szavakkal amelyek mindig kötelezőek maradnak a keresztények számára mondja Szent Jakab: Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: Menj békében, melegedj és lakjál jól!, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: Neked hited van, nekem meg tetteim. Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.. A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat. Valóban sok keresztény szenteli életét a magányosoknak, a peremre szorultaknak, azoknak, akiket mások kirekesztettek, mert nekik van elsősorban szükségük a figyelemre, őket a legfontosabb támogatni, mert bennük ismerhetjük föl a Krisztus arcát. A hit által ismerhetjük föl a föltámadott Úr arcát azokban, akik szeretetünket várják. Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek! (Mt 25,40) ezeket a figyelmeztető szavakat nem szabad elfelednünk, melyek állandóan arra hívnak, hogy térjünk meg ahhoz a szeretethez, mellyel Ő visel gondot miránk. A hit képesít arra bennünket, hogy felismerjük Krisztust, és az Ő szeretete sürget, hogy mindannyiszor segítsünk neki, amikor életünk útján felebarátunkban találkozunk vele. A hit erősít meg, hogy reménnyel és elkötelezettséggel tekintsünk világunkra, várva az új eget és új földet, melyekben igazságosság lakik (vö. Jel 21,1.;2Pt 3,13). A Szentatya nagyon szép és fontos tanítást ad, amikor azt mondja, hogy a hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra úgy, hogy egyik a másiknak nyitja meg az utat. A feladatukat a hívek életében egymáshoz kapcsolódva tudják igazán betölteni, mert a szeretet nélküli hit terméketlen marad, a hit nélküli szeretet pedig kétségek között vergődő érzelem marad. A Szentatya apostoli levelét a következő mondattal zárja: A kegyelemnek ezt az idejét Isten Anyjára bízzuk, akit boldognak mondunk, mert hitt. Mi is buzgón kérjük a Szűzanya közbenjárását és segítségét, hogy az Ő hitének és szeretetének példája ragyogja be a mi életünket is. Az ő példáját követve a mi szívünkben is növekedjen életünk minden napján a boldogító hit örömteli érzése, és erről a szolgáló szeretet meg nem szűnő gyakorlásával tudjuk tanúságot tenni a környezetünkben élő embertársainknak. Szántó Ambrus karitász igazgató Adásidő 3

Beszámolók A Katolikus Karitász vezetősége ebben az évben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat. A díj célja biztosítani a karitászönkénteseket arról, hogy az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren a Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el. A díjra minden évben egyházmegyénként legfeljebb három plébániai önkéntes karitászmunkatársat javasolhat a helyi karitászigazgató. Az elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapják, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, családok, gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatása. Önzetlenül másokért Első alkalommal adták át a Caritas Hungarica Díjat Október 6-án Spányi Antal püspök vezetésével szentmisében adtak hálát a Magyar Szentek Templomában az egyházmegyei karitászigazgatók, a díjazottak és az önkéntesek az önzetlenül másokért végzett szolgálatért. Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke szentbeszédében így fogalmazott: a segítség, a szeretet ereje formálja az emberek gondolkodását. A Karitász munkáján keresztül a z emberek megtapasztalják a szeretet erejét, és ez átformálja gondolkodásukat. A karitász önkéntesek mindig szeretettel fordulnak a rászorulók felé. Küldetésükben Krisztust viszik magukkal, és látogatásaik során az ő szavát teszik hallhatóvá. Az önkéntesek Krisztust látják minden rászorulóban. Szolgálatuk nem vár dicséretet, mégis fontos, hogy elismerjük munkájukat, amellyel példát adnak mindnyájunknak mondta Spányi Antal püspök. A Caritas Hungarica Díj célja továbbá buzdítani híveket a karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon Jézus tanítása szellemében: mert éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam is fölkerestetek (Mt 25, 35-36) A díjakat az elismerő oklevelet, a karitász logót ábrázoló arany kitűzőt, a szervezet történetét bemutató könyvet Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke, és Écsy Gábor atya, a segélyszevrezet országos igazgatója adta át. Az ünnepségen jelen volt az egyházmegyei karitászigazgatók mellett Mádl Dalma asszony, szervezetünk jószolgálati nagykövete is. A legidősebb díjazott a 94 esztendős Felföldi Sándorné, Klári néni volt. Az összefogás emlékére Október 4., az Emlékezés napja Devecseren, Kolontáron és a környező településeken. Idén a vörösiszap-katasztrófa 2. évfordulójára emlékeztek egész napos programsorozattal. A megemlékezéshez kapcsolódva október 3-án kora este áldotta meg Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az új helyén felállított fogadalmi keresztet. Az 1928-ban állíttatott keresztet 2010-ben a vörösiszap áradat megrongálta, a körülötte álló házakat lebontották. Így eredeti helyéről a Karitász elszállította, Takács Viktória szobrászművész, restaurátor segítségével felújíttatta és új helyén a devecseri emlékpark mellett felállíttatta, hogy emléke legyen a katasztrófa áldozataiért való összefogásnak. Az ünnepségen Ékes József országgyűlési képviselő beszédében méltatta a Katolikus Karitász tevékenységét. Mint mondta: az első pillanattól kezdve a mai napig jelen vannak a Karitász munkatársai a településen. Adományokkal, támogatással, lelki gondozással, az emberek mindennapjainak segítésében, az újjáépítésben családok elhelyezésében, lakások kiválasztásában, ingóságpótlásban, melléképületek felépítésében is nagy szerepet vállalt. A Karitász munkatársai nem beszélnek sokat mondta a képviselő, hanem valóban cselekednek. Ez a hitük, ez a vallásuk és ebben tudtak úgy segíteni Devecsernek, hogy a borzalmakat átélt emberek napjait megkönnyítették, elvesztett hitüket visszaadták. Köszönetet mondott a kereszt helyreállításáért, és az emléktábláért, amely a katasztrófát követő példaértékű összefogásnak állít emléket. Takács Viktória szobrászművész, restaurátor elmondta: a keresztet igen rossz állapotban kapta meg. Hiányzott róla Krisztus teste, a vízszintes keresztszár, a függőleges szár teteje a táblával, a Mária szobor keze, a két mellékalak feje és keze, valamint számos helyen rossz állapotban volt a kövezet. A helyreállítás során újrafaragta a hiányzó részeket és a kereszten látható táblát, így most már teljes egészében felállítva lesz emléke a lebontott település résznek és a katasztrófának. A fogadalmi keresztet ezt követően Écsy Gábor atya megáldotta. A katasztrófa évfordulójára számos programmal emlékeznek, többek között egy, a vörösiszap pusztítását bemutató fotó kiállítással, amelyen a Katolikus Karitász munkája is megjelenik a tablókon. Október 4-én az Emlékezés napját fáklyás felvonulás zárta, amely az új lakóparktól indult és az emlékparkban ért véget. A díjazottak egyházmegyénként: Esztergom Budapesti Főegyházmegye Dr. Berze Lászlóné, Bíró Gézáné és Dr. Pulai Gyuláné Egri Főegyházmegye Begov Ferencné, Pogonyi Lászlóné és Tóth Lászlóné Győri Egyházmegye Hérics Istvánné, Molnár Rudolfné és Pappné Szerencsi Marietta Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Felföldi Sándorné, Munkácsi Lajosné és Dr. Szarka Miklósné Kaposvári Egyházmegye Dr. Barbalics Józsefné, Kétszeriné Bagyarik Ildikó és Kéri Imréné Miskolci Apostoli Exarchátus Molnár András Pécsi Egyházmegye Farkas Jánosné, Dr. Szalay János és Tamás Gyuláné Szeged Csanádi Egyházmegye Béni Józsefné, Nagy Dezsőné és Schulter Katalin Székesfehérvári Egyházmegye Bartók Istvánné, Kádár Sándorné és Lázár Ilona C.S. nővér Szombathelyi Egyházmegye Fodor Emilné, Pék Istvánné és Soós Margit Váci Egyházmegye Dékány Mária Magdolna, Révész Józsefné és Szabó Istvánné Veszprémi Főegyházmegye Kúl Imréné, Jezsó Béla, Jezsó Béláné és Varjúné Varga Zsuzsanna 72 óra, azaz három nap a tettek mezején! Október 12. és 14. között immár 5. alkalommal szervezték meg hazánkban a 72 óra kompromisszum nélkül projektet, amelynek keretében 3 helyszínen is dolgoztunk az önkéntesek segítségével. A szociális önkéntes akciót a három történelmi keresztény felekezet (római katolikus, református, evangélikus) felkérésére az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány szervezi, és Magyarország fiatalságát hívja közös öszszefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Adásidő 4 Adásidő 5

Egyházmegyék Debrecen Nyíregyháza Jótékonysági koncert Nagykállóban Szeptember 23-án a nagykállói római katolikus templomban nagysikerű koncertet adott a HBGTQ, a Heavy Brass Guys Tuba Quartet. A Nehéz Fiúk Tubakvártett, a Kelet-Magyarországon tartott koncert körútja előtt, a nagykállói Szent Kristóf Karitászcsoport és vezetője, Hekmanné Balogh Erzsébet kérésére adott hangversenyt. William Boyce: Alleluja átirata után, Gégény Béla karitászigazgató nyitotta meg a templomi zenés áhítatot. Beszédében elmondta, hogy a nagykállói csoport tagjai vendégszeretetük mellett mint például a nyári táborok alatt sosem feledkeznek meg a helyi rászorulókról sem. Az összefogás, a segítő szeretet szép példája ez az esemény is. W. A. Mozart, G. Verdi, Erkel Ferenc és Liszt gyönyörű átiratai közben, az együttes művészeti vezetője, Adamik Gábor, aki a koncerten eufóniumon játszott, elmondta: Mi elsősorban barátok vagyunk, a TU- BÁNAK köszönhetjük, hogy megismerhettük egymást, s szeretünk úgy is együtt lenni, hogy nem csak a söröskorsó van a kezünkben, hanem szeretett hangszerünk. Szeretünk együtt muzsikálni, s olyan örömök érnek bennünket a játékunk során, melyet nyugodtan nevezhetünk kiteljesedésnek. Bízunk abban, hogy hallgatóságunk hallja a játékunkban azt, ami számunkra fontos: az alkotás öröme, egymás szeretete, megbecsülése. Az alkotás öröme Befejezésképpen felcsendült a mindenki által jól ismert Kodály Zoltán: Kállai Kettős című műve, Korb Attila átiratában. A megérdemelt vastaps után a ráadásban az Ave Maria méltó befejezése volt egy olyan eseménynek, ahol mindenki azt érezhette, hogy ő nem adott, hanem kapott valamit. Tebenned bíztunk eleitől fogva A 90. zsoltár hangulatát idézte a Kálvinista Rómában Debrecenben tartott beteglátogató képzés, amelyet a Katolikus Karitász anyagi és szakmai támogatásával tudtunk megvalósítani. Hogy a szórványban működő karitászcsoportjaink megfelelő szakmai felkészüléssel látogassák a betegeket egész napos program keretében kaptak felkészítést a szükséges társadalompolitikai, egészségbiztosítási, beteglátogatási, emberi erőforrás, társas kapcsolatok és a gyakorlat témaköreiben. A résztvevők a nap során egyre bővülő és mélyülő ismeretek révén jobban megismerték az önkéntes munka lehetőségeit, feladatait és határait. Kovácsné Kelemen Judit a Pécsi Tudományegyetem volt ápolási igazgatója hozzáértéssel és kellő humorral vezetett bennünket az ismeretek egyre mélyülő folyamába. A közös ebéd segített a személyes kapcsolataink A Debrecen Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász karácsonyi akciója kiépítésében, mivel a Debrecenből, Ebesről, Hajdúszoboszlóról, Beretytyóújfaluból, Püspökladányról érkezett önkéntesek többsége ekkor találkozott először egymással. A betegek sorsába való bekapcsolódás, a hozzátartozók segítése már sokuk személyes tapasztalata volt, ezért a szakszerűség új távlatot nyitott az eddigi ismeretekben. A haldoklókkal foglalkozás és a személyes erőforrások megismerése kitágította a segítés dimenzióját az Istennel való kapcsolat irányába. Jól rímel rá a Tedeum sora: Te vagy Uram én reményem. A reggel 9-től este fél 6-ig tartó képzést alig tudtuk befejezni. Igazi segítő közösséggé kovácsolt a sokunkat érintő téma, valamint az a bizonyosság, hogy hívő emberként és egy segítő közösség tagjaként nem egyedül végezzük beteglátogató önkéntes munkánkat. Isten segítsége, a közösség imája tart meg a legnehezebb szituációban is. Az oklevelek átadása zárta a képzést, így a résztvevők hivatalos igazolással kapcsolódhatnak be a Karitász nem könnyű, embersegítő és lélekemelő munkájába. Közelebb, közelebb Uram hozzád, de több ismerettel, a saját erőforrásainkkal jobban bánva, az embereket jobban szeretve haladjunk a megkezdett önkéntes tevékenységünkben. Csomós Szabolcs Gyermekek a gyermekekért Mindannyian szép, békés karácsonyról álmodunk, ám ennek lehetősége igen sokaknak nem adatik meg. A Karitász akciójának keretében iskolás gyermekek apró, egyszerű adományait (megunt, de még jól használható játékok, plüssfigurák, társasjátékok, meséskönyvek, CD-k, DVD-k, stb.) várjuk, amelyeket édességgel, üdítőitallal kiegészítve juttatunk el az ünnep napjaiban a valóban rászoruló gyermekeknek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyékben és Déván. A több éve tartó akció során 2000 gyermeket tudtunk így megajándékozni. A gyűjtés iskolákban és plébániákon folyik, a koordinációt és a kiosztást az Egyházmegyei Karitász Központ végzi: Nyíregyházán a Kossuth tér 10. sz. alatt. Érdeklődhet: 42/418-851-es telefonon, valamint az info@keletkaritasz.hu és a keletcaritas@t-online.hu e-mailen. Kapcsolódjon be Ön is, kapcsolódj be Te is a szeretet-láncba, mert az ajándékozás öröme még szebbé teszi az ünnepet! Köszönjük, hogy jó vagy! Egyházmegyék Esztergom Budapest Jubileumi ünnepség Táton Bajóti Régió hírei Rendkívüli eseményre hívott a táti templom nagyharangja. Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte szeptember 30-án a táti Mindenszentek Karitász csoportja. Ünnepi díszbe öltöztették az oltárokat, a kórusról felcsendült a táti férfikar éneke, felszítva szívünket, lelkünket a hálaadásra. Ezek a pillanatok, melyeket csak akkor érezni, ha találkozol Istennel. Egy szív és egy lélek volt a hívek közössége. Jelen volt a település polgármestere Szenes Lajos, valamint több képviselő is, akik személyes jelenlétükkel tisztelegtek az ünnepeltek előtt. Szükség van ezekre az ünnepekre, mert felemelnek a hétköznapokból, erősítik az összetartozást, az egymásra való figyelést. Kardos Mihály esperes úr köszöntötte a megjelenteket, örömét és köszönetét fejezte ki a 10 éve szolgáló csoportnak. Ezt követően felolvasta Écsy Gábor országos karitászigazgató levelét, aki a Hit évére hivatkozva fejezte ki jókívánságait. Nagy szolgálatot végzett a csoport az evangelizálás közreműködésében. Példát mutatott a hithez való hűségben, a hitben való szolgálat hiteles megjelentetésében, az önzetlen, önkéntes munkában való kitartásban. Ma különösen nagy jelentősége van az egyházi közösségek valós elkötelezettségére. Háláját fejezte ki mindazért, amit a rászorulókért, az idősekért, betegekért tesznek. Nagy érdeklődéssel hallgattuk Szencziné Rózsika karitászvezető beszámolóját, melyet Farkasné Magdika olvasott fel. Elsőként az alapító vezetőre emlékezett: Első vezetőnk (haláláig, 2008-ig) Milinszki Márta négy gyermekes édesanya volt. Az ő áldozatkészsége, emberszeretete is kellett ahhoz, hogy rövid idő alatt hatékony, tevékeny csapattá szerveződjünk; hálával és szeretettel emlékezünk rá Önfeláldozó munkát végeztek további vezetők is: Drexler Tímea és jelenleg Szenczi Ferencné. A szeretetszolgálat sokszínűségét, gazdagságát tükrözte a beszámoló, így a beteglátogatást, betegek miséjét, a nagycsaládosok segítését, a nyári gyermektáborok szervezését, a templomi szolgálatot, a ruha és élelmiszer adományok osztását, a régióban szervezett programokat, képzések és lelki napok képviseletét. A beszámolót követően Mihály atya egy kedves emléklapot adott át a csoport 25 tagjának. Az ünnepi áldás előtt Ferenczyné Molnár Éva a régió vezetője mondott hálaadó imát a csoportért, a segítségre szoruló emberekért, akiket sikerült a Jóistenhez vezetni. Arra biztatott, hogy merjük minden nap, minden helyzetben kimondani, hogy köszönöm Uram, hogy hálás vagyok Uram. A szentmise befejezése után mindenkit meghívtak a plébániára egy szeretet- lakomára. Tovább folytatódott az ünneplés. Itt a régió vezetője mögött felsorakoztak a karitászcsoportok vezetői s köszöntötték az ünnepelteket. Éva külön reagált a település vezetőinek megtisztelő jelenlétére. Jó érzéssel vette és köszönetét fejezte ki azért a hathatós támogatásért, melyben a csoportot részesítik. Jó érzés ilyen szeretetteljes közösségben jelen lenni. A válasz azonnal jött a polgármester Szenes Lajostól. Mi is úgy érezzük, hogy együttműködésünk harmonikus, a jószándékra, őszinte bizalomra épül. Erről nemcsak beszélünk, mi ezt így is éljük. Hatékony szolgálatot végez a csoport, nagymértékben járul hozzá, hogy a település szociális gondjait enyhítse. A jövőben is hasonló együttműködést, jó egészséget kívánt a csoportnak. Miközben élveztük a tátiak gazdag vendéglátását, de főképpen vendégszeretetét, melyet ezúton is köszönünk, alig győztük befogadni a sok látnivalót, a rengeteg fotót, melyek képekben igazolták a beszámolóban elhangzottakat. Külön dicséret a ritka szép gomb mozaik képhez, annak készítőjének. A több száz gomb, mint egy-egy mosolygós gyermekfej üzente, hogy Táton szeretnek élni, itt jól érzik magukat, mert velünk az Úr. Tokod, 2012. október 12. Szóda Józsefné karitászvezető Adásidő 6 Adásidő 7

Egyházmegyék Eger Gondoskodás minden téren Közösségi ellátás A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat közösségi ellátás keretében, Eger és környékének településein élő szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára, lakóhelyükön vagy az otthonukban nyújt segítséget, szenvedélybetegségükkel kapcsolatos problémáik kezelésében. Szeptemberben ismét felkerestük az egri kistérség településen dolgozó szociális szakembereket, abból a célból, hogy az ő látókörükbe bekerült szenvedélybetegségben érintett személyek és/vagy hozzátartozóik, a RÉV közösségi ellátását továbbra igénybe tudják venni. Az ellátás szükségességét az is mutatja, hogy az elmúlt időszakban számos megkeresés érkezett a szolgálat munkatársaihoz a környező településekről. Gordos Marietta Ősszel induló csoportok a RÉV-ben A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat nappali ellátásának munkatársai ősz végén több csoportfoglalkozás beindítását tervezik, amelyre nem csak a szenvedélybetegségben érintett kliensek, hanem hozzátartozóik jelentkezését is szívesen várják. A csoportfoglalkozások témái: konfliktuskezelés, álláskeresés, készségfejlesztés, idő- és pénzbeosztás segítése. A konfliktuskezelés iránt érdeklődők megismerkedhetnek a konfliktusok kialakulásának legfőbb okaival, azok természetével és feloldásuk lehetőségeivel. A csoportban kiemelt szerepet kapnak az interaktív szituációs gyakorlatok, illetve a problémamegoldó kommunikáció elsajátítása. A foglalkozás lehetőséget biztosít az önismereti élményszerzésre, ezáltal személyiségfejlesztő hatása lehet. Az álláskereső csoportra jelentkezőknek lehetőségük lesz különféle álláskeresési technikák elsajátítására, gyakorlására. A résztvevők megismerkedhetnek a korszerű önéletrajz és motivációs levél készítésével, az állásinterjún való kommunikáció sajátosságaival. A csoporttagok aktív részvétele elősegítheti a munka világába való hatékonyabb visszakerülésüket. A Praktiklub keretein belül a foglalkozásokon résztvevők megismerkedhetnek, és tapasztalatokat cserélhetnek a hasznos időtöltés, a pénzbeosztás és spórolás praktikus lehetőségeivel. A készségfejlesztő foglalkozások célja olyan készségek fejlesztése, ami segít a klienseknek a hatékonyabb problémamegoldásban, ezáltal segíti a hétköznapi életbe való visszailleszkedést. Ezen kívül tervben van egy dohányzásról való leszokást támogató foglalkozássorozat indítása is, aminek jelenleg még a szakmai, módszertani megalapozása zajlik. A tervezett foglalkozások ingyenesek lesznek. Tóth Róbert, Bunda Zsófia A Drogmanó A RÉV munkatársai idén is aktívan részt vettek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által évente megrendezett Tiszta élvezet Drogprevenciós napon. A program délelőtti része inkább a szakembereknek szólt, a délután pedig számos izgalmas programot tartogatott minden érdeklődő, de főleg a fiatal korosztály számára az egri Érsekkertben. Idén a RÉV munkatársai is új, kreatív programokkal várták a rendezvényre látogatókat. A fiatalok körében a legnagyobb sikert a Drogmanó interaktív kincskereső játék aratta. A szolgálat munkatársai a játék alapjait a szociális munkából ismert megkereső munkára építették. A játék során a szakemberek folyamatosan járták a rendezvény területét, azzal a céllal, hogy minél több fiatalt szólítsanak meg, vonjanak be a játékba. Ezután mindenkinek egy színes papírlapot adtak, amin valamilyen droggal kapcsolatos kérdés szerepelt. A fiatalok négy különböző színből választhattak kérdést, ami négy kategóriát jelölt (kék: dohányzás, sárga: alkohol, zöld: klasszikus kábítószerek, piros: designer drogok). Majd azt a feladatot kapták, hogy keressék meg a kérdésekre a helyes választ, amit az Érsekkertben elhelyezett színes Drogmanó táblákból tudhattak meg. A táblákon objektív és hiteles információkat találhattak az adott drog hatásairól. A helyes válaszért a RÉV sátorban kisebb ajándékokat kaptak a fiatalok, ahol ezután kötetlen beszélgetésre, és további izgalmas játékok kipróbálására is volt lehetőség. A Drogmanó játék célja nem az elrettentés volt, hanem az, hogy a fiatalok hiteles és használható információkkal rendelkezzenek a drogokról, valamint az, hogy tudják, hová fordulhatnak bizalommal segítségért, ha ők, vagy valamelyik hozzátartozójuk, esetleg barátjuk érintett lenne a problémában. A játék népszerűségét jelzi, hogy a RÉV sátrában a délután folyamán körülbelül száz fiatal fordult meg, és ismerkedett meg a Szolgálat munkájával. A szakemberek szerint a fiatalok aktív bevonására építő prevenciós programok hatékonyabbak lehetnek a csupán tájékoztatáson vagy elrettentésen alapuló előadásoknál, ezért a RÉV munkatársai a jövőben a Drogmanós játék interaktív iskolai prevencióba való átültetését is tervezik. Tóth Róbert Karitász a Hit évében Minden egyes hívő alkalmat kap rá, hogy megvallja hitét a feltámadott Krisztusban az egész világ minden székesegyházában és minden templomában, az otthonokban és a családokban, hogy mindenki átérezze a sürgető szükséget, hogy jobban megismerje és a következő nemzedékeknek továbbadja az örök hitet. A szerzetes közösségek, a plébániák, az Egyház minden közössége, legyen bár ősi vagy új, módot fog találni ebben az esztendőben, hogy nyilvánosan hitvallást tegyen. (Az Apostoli Penitenciárium által kiadott URBIS ET ORBIS A szent búcsúk adományával gazdagodnak a Hit éve folyamán végbevitt különféle jámbor cselekedetek c. rendelete) Mit tegyen a Hit évében a karitász munkatársa? Katolikus emberként buzgóncsatlakozzon a Hit évének programjaihoz, igyekezzen egyre jobban megismerni a hitünk tartalmát, olvassa az ajánlott egyházi dokumentumokat, újuljon meg lélekben, tartson önvizsgálatot és bűnbánatot és még buzgóbban végezze a felebaráti szeretetet, a karitász munkát. A katasztrófák alkalmával tapasztaltam meg a Hit-Remény-Szetetet hármas erények sorrendjének a megváltozását. A karitász munkánkban megtapasztalták a rászorulók a Szeretetet. Azt mondták, hogy ez élesztette fel bennük az újrakezdés Reményét, ami visszaadta nekik Hitüket Hitüket az emberek jóságába, és az istenbe vetett Hitüket! Mert rácsodálkoztak arra, hogy Isten nevében, ingyen és nagy szeretettel segítettek rajtuk idegen emberek. Milyen jó lehet az Isten, ha a követőik ilyen jók hozzánk!- mondták sokan. Dr. Ternyák Csaba érsek úr már sokszor felhívta a figyelmünket a karitász munka fontosságára: A karitász munka teszi hitelessé az egyházat a világ szemében, ez ad alapot az igehirdetésünknek! Karitász Munkatársak! Erősítsük munkánkkal az Egyház hitelét és erősítsük meg az Ige alapját a világban a munkánkkal, most különösen is, a Hit évében! Mert a karitatív szolgálatunkat mindannyian az Egyház nevében tesszük. Sok kegyelmet és erőt adjon nekünk ehhez Isten, aki felé tartunk és aki a hitünk alapja és célja. Árvai Ferenc karitászigazgató Plébániai karitász önkéntesek lelkigyakorlata Szeptember közepén, a Stella Katolikus Egyházi Üdülőben került megrendezésre az immár hagyományos karitász lelkigyakorlat. Két turnusban összesen 90 plébániai karitász önkéntes vonult el a hétköznapok zajától a Mátra csendjébe, hogy testileg-lelkileg feltöltődjön. Palánki Ferenc egri segédpüspök atya volt a lelki vezetője a csoportoknak, akik a személyes Isten-kapcsolatról, a hétköznapi életünk keresztény megéléséről és a felebaráti szeretetről elmélkedhettek. A közösség Fallóskútra is elzarándokolt, köszöntve a búcsújáróhelyen Égi Édesanyánkat. A lelkigyakorlat megbeszéléssel zárult, amelyen Németh Zoltánnné igazgatóhelyettes asszony a krízisprogramról tartott gyakorlatias, praktikumokban bővelkedő előadást, majd Árvai Ferenc igazgató atyával a karitászcsoportok életét, munkáját, gondjait és kihívásait beszélték át. A püspök atya nagyszerű elmélkedései, az üdülő dolgozónak a figyelmes szolgálata és a programok színes skálája mind hozzájárult a lelkigyakorlat gyümölcsihez, amit igazán majd otthon, a plébániai karitászcsoportokban tapasztalhatnak meg a lelkigyakorlatozó karitászosok. Steril otthon egy beteg kisfiúnak Az Ózdon élő Bari család kétségbeesett levéllel kereste meg a Karitászt. Gyermekük sikeres csontvelő transzplantációja után az otthonában kellene a lábadozást folytatni, de nem tudják előteremteni a félmilliós nagyságrendű költségekkel járó steril körülményeket. Sok segélyszervezettől kértek segítséget, de mindenütt elutasították őket. Ha az otthoni körülmények nem lesznek megfelelőek a beteg fiuk gyógyulásához, akkor a családtól a gyermeket elszakítják, és állami gondoskodásba kerül. A 11 éves Ferikét tavaly augusztusa óta kezelik rosszindulatú agydaganat miatt. Több blokk kemoterápián, műtéten és sugárkezelésen van túl. Saját donoros csontvelő transzplantáción esett át. A Katolikus Karitász segítő kezet nyújtott a családnak, és vállalta a steril körülmények kivitelezését, hasonlóan az ónodi kislányhoz, Ritához. Itt azonban nagyobb feladattal találkoztunk, mivel az ózdi család házában nem volt vezetékes víz, fürdőszoba, szennyvízelvezetés, így távolabbról kezdtük a munkálatokat. Végül a lakás teljes felújításra került: vezetékes vízhálózat, fürdőszoba, wc került kialakításra a steril körülmények feltételeként. A lakás új esőcsatornát és konyhát is kapott. A kivitelezés 1.200.000 forintba került. Újabb gyűjtést rendeztek sátoraljaújhelyi fogvatartottak A Sátorajaújhelyi Fegyház és Börtön fogvatartottjai újabb gyűjtést rendeztek tartós élelmiszerből a rászorulók javára. Közel 300 db konzervet gyűjtöttek össze és ajánlottak fel a saját napi ellátmányukból, vagyis lemondtak a saját adagjaikról és azokat adták össze és juttatták el a Karitásznak. Ezeket a konzerveket egy iskola éhes diákjai kapták meg, akik közül sokan nem jutnak reggelihez. Köszönjük a felajánlást, ami immáron sokadik alkalommal történik meg! A büntetésüket töltő emberek is emberek, közöttünk éltek és hozzánk térnek majd vissza a szabadulást követően. Jó hír számunkra, hogy ott bent is él a karitatív érzék az emberekben. Adásidő 8 Adásidő 9

Egyházmegyék Kaposvár Mosoly a gyermekarcokon Marcaliban ismét segítő kezet nyújtott a Karitász Valahonnan fentről Hétköznapi történetek Marcaliból Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok velük mondja Jézus. Mi az idei hittanos táborban ötvenegyen jöttünk öszsze, s Ő ott volt velünk. Ezt tudjuk, éreztük. Úgy gondolom, ez az a titok, amitől a hittanos tábor más. Más, de bátran mondhatjuk, hogy több is. Hisz Ő velünk van! Tábor nagyon sokféle van. Az úszóknak, a focistáknak, az ügyes kezűeknek, a jó táncosoknak, azoknak, akik szeretnek társasjátékkal játszani, barangolni, kosarazni, teniszezni s még megannyi érdekes-élvezetes dolgot művelni társaik körében. A hittanosok tábora sokban hasonlít bármely másikhoz. A gyerekek természetesen itt is nevetnek, játszanak, énekelnek, szaladgálnak, fociznak, közösen esznek, összevesznek és kibékülnek, ismerkednek, barátságokat alakítanak, boldogok és néha elégedetlenek. Több azonban, mert Ő itt van velünk. Örülünk, hogy itt van, tudjuk, hogy velünk van, akarjuk, hogy velünk legyen hiszen a hittantáborban reggelenként imádkozunk Őhozzá szóban, vagy énekekkel. Őróla beszélünk. Idei témáink kapcsolódva a Hit évéhez olyan bibliai személyek, történetek voltak, ahol a főszereplő a hit. S a főszereplő Jézus. (betegek gyógyítása, vízen járás, Jairus lányának feltámasztása ) Őt hívjuk étkezések előtti imánkban, róla készültek komoly és vicces előadások, rejtvények, játékok, rajzok, bábok. Neki adtunk hálát a nap végén és táborzáró szentmisénkben. A másik dolog, amit még a mi táborunk különlegességének tartok, hogy ezeket évről évre az összefogás hozza létre. A megvalósítás érdekében összefog ilyenkor szülő, nagyszülő, egyházközség, rózsafüzér társulat az idei évben pedig még a Kaposvári Egyházmegyei Karitász is támogatást nyújtott, amellyel negyven nehezebb helyzetben lévő gyermek teljes étkezési költségét fedezni tudtuk. Úgy másfél évvel ezelőtt egy feszélyezett pillanatomban született a fiatalok körében azóta is kedvelt elszólásom, a nyári hittanos farsang. Ami persze nem létezik, de az elszólásnak oka van! Mi ugyanis már a farsangi időszakban készülünk a nyárra, a bál résztvevői ilyenkor szívesen vásárolják a tombolákat tudván, hogy ezzel is a nyári táborozáshoz fognak hozzájárulni. Minden évben immáron tizennegyedszer megéljük, hogy az egyik szemünk nevet, a másik ugyanakkor sír. Ugyanis több a jelentkező, mint akit fogadni tudunk. Aki idén részt vett a táborban, nagyon jól érezhette magát a sok színes programban, melyek közül a teljesség igénye nélkül csak néhányat említek meg, felsorolás szintjén: előadások, színjátszás, rajzolás, süti készítés, csocsó, focizás, batikolás, nemezelés, szalonnasütés, daltanulás, sorvereny, kirándulás kisvasúton, jégkrém, mozi- és múzeumlátogatás, csomózás, gyalogtúra állomásokkal, rejtvényfejtés Azt hiszem, azt is joggal érezhették, hogy számunkra fontos mindenki, és fontos minden vélemény. Kicsit talán viccesnek vagy mellékesnek tűnhet, de volt olyan gyermek, aki a táborzáráskor azt mondta: a nutellás kenyér volt a legjobb Az előkészületkor nemcsak a tábor keretét, előadások témáját, tevékenységek sorát, segítő diákok és felnőttek névsorát, eszközszükségletet és anyagigényt beszéltük meg hitoktató társammal, hanem igyekeztünk olyan ételeket rendelni és készíteni, amit a gyerekek szeretnek. Mert az is fontos! Talán ebben a három dologban rejlik a titok, ami miatt annyira kedvelik kicsik és nagyok a hittanos tábort. Vannak sokan, akik kimondják, mások pedig kimondatlanul is érzik: jó együtt lenni! Jó Ővele lenni! Remélem, következő táborunkat is olyan lelkesedéssel fogadják majd a gyerekek, amilyen izgalommal mi készülünk. Erre pedig egyelőre minden esély megvan, hiszen sokan úgy búcsúztak a gyerekek közül a tábortűznél: jövök jövőre is és hozom a tesómat! A tábort szervező hitoktató társam nevében is ezúton köszönöm a soksok segítséget mindenkinek, és köszönöm a vidám gyermekarcokat! Bojtorné Király Márta hitoktató, Marcali Ez a történet tanulságos lehet, amikor úgy érezzük, hogy mi már nem tudunk dolgokat megtenni, elintézni, a hullámok átcsapnak fejünk felett. Ha csak az emberi erőre, megbecsülésre számítunk, csalódnunk kell. De valahonnan fentről, mindig óvón segítik lépteinket, mégha akkor ezt nem is érezzük, s fogjuk fel. Az asszony nem lehetett 35 éves sem, de jóval többnek látszott. Évekkel ezelőtt százalékolták le idegileg. Azóta otthon él. Pontosan nem tudom hány gyermekük van. Három biztosan, mindenesetre lehet velük tennivaló épp elég. Férjének régóta nincs munkahelye. Nagyon igaz a mondás, szegény embert még az ág is húzza. És ők igazán azok! Aki volt már hasonló helyzetben, vagy csak képes belegondolni helyzetükbe: nem ítélkezik, nem ítélkezhet róluk. A férfi, ugyanis ha nincs alkalmi munkája, el-eljár a közeli kocsmába. Nem inni. Inkább feledni a kilátástalant, egy kicsit emberek között lenni, egy kicsit oldani a nyomasztó gondolatokat. És reménykedni. Reménykedni, hogy majd egyszer sikerül egy nagyot nyerni a játékgépen. Ez a remény élteti, s viszi el még azt is, amit szegénységük mellett egy-egy alkalmi munka adhat nekik. Így hát maradnak a segélyek, a remények és az alkalmi munkák. Az asszonyka évek óta rendszeres látogatója a helyi Karitásznak. Nem szórakozásból jár hozzánk. Kényszerből. Mindig akkor, ha nagyon szorít a cipő. A szó mindkét értelmében. Ugyan a gyerekek átveszik egymás kinőtt lábbelijét, de sokszor nem úgy nőnek a lábak, hogy passzolna a kisebb testvéreknek. Aztán sokszor szorít a cipő, ha kezdődik az iskola. Ruha, táska, sokminden kellene. Az ünnepekről nem is beszélve. Istennek hála, mindig tudtunk segíteni valamivel. Élelmiszercsomagok, ruha, lábbeli, még gyermekágyak is kerültek hozzájuk az elmúlt esztendők alatt. Segítünk, hisz ezért vagyunk. Aztán hosszú ideig nem nyitott ránk az asszonyka. Örömmel gondoltam rá, megoldódtak gondjaik. S valóban, hónapok múltán, az utcán találkoztunk össze. Képzelje dicsekedett, a férjemnek van munkahelye, már több mint fél éve dolgozik. Hangjából öröm csendült, egész lényét valami fiatalos csillogás ragyogta körül. Aztán, nem sokkal ezután újból találkoztunk. De nem az utcán. Szeretetszolgálatunkhoz ismét a megtört, reménytelen tekintetű asszony kopogott be. Tompán préselte ki száján a szavakat. Hallotta? A férjem beleesett egy aknába a munkahelyén. A jobb keze tartotta fenn, a mélyebb zuhanástól. A karja annyira összeroncsolódott, hogy majdnem amputálni kellett. Döbbenten hallgattam a tragédiát. Aztán rátért, amiért jött. Egy porszívó kellene szólt üres tekintettel. Hol volt már az a fiatalos csillogás, ami előző találkozásunkkor körüllengte? Keservesen forgattam gondolataimat. Honnan? De hát honnan adjak én porszívót? Az elmúlt évek alatt soha nem kaptunk porszívót adományként. Porszívó, csak úgy volt nálunk, ha otthonról elhoztuk takarítás céljából. A megalázó mentegetőzés: hogy nincs, nem is volt, és a reménytelen ígéret amiben magam sem hittem ha lesz, mindenképpen értesítem. Nem volt csalódott. Megszokta már a nincseket. Megedződött, mint a sok-sok hasonló sorsú ember. Sokan voltunk azon a nyárvégi délutánon. Alig fértünk el a teremben. Kezek tucatjai turkáltak fáradhatatlanul, a ruhák, cipők között. Kincseket kereső nincstelenek. (De hát az ősz és a tél nagy úr a szegények között.) Egyszer csak ebben a zűrzavarban, újabb adományok érkeztek. Több zsák használt ruha. Nem is tudom kitől, mert a nagy tömeg miatt, csatárláncban adogatták be az ajtótól a zsákokat, a fejek felett. Aztán egyszer csak, egy porszívót adtak a kezembe! A kérés és elutasítás között még öt perc sem tellett el, és ott volt a porszívó. Tekintetem egyből az asszonyt kereste. Nem ment még haza. Miközben kipróbáltuk és átadtam neki, döbbenten rezdültem a hétköznapi csodára. A nyolc év alatt soha nem kaptunk porszívót adományba. De akkor, akkor, amikor kértek, lett! Nem tudom, kitől. A magasba nyúló kezeken át, egyszer csak a kezembe került. Valahonnan messziről. Valahonnan fentről. Adásidő 10 Adásidő 11

Egyházmegyék Kalocsa Karitász jubileum Csávolyon Hálaadó szentmisére gyűltünk öszsze szeptember 21-én a csávolyi római katolikus templomban. 15 évvel ezelőtt Dr. Pribitek László plébános úr kezdeményezésére és ösztönzésére alakult meg Csávolyon és Rémen az egyházközségek karitászcsoportja. Jelenlegi plébánosunk Muka Gábor atya szerette volna, ha a hozzá tartozó 3. községben is megalakul a karitászcsoport. A szervező munkára felkérte Bíró Józsefnét, hogy a közel 15 éves tapasztalatával segítse elindítani ott is a munkát. Míg a csávolyi, rémi munkatársak a 15 éves jubileumukat ünnepelték, a felsőszentivániak a megalakulásukért adtak hálát Istennek. Az ünnepi szentmise szónoka Szántó Ambrus, a Kalocsa Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász igazgatója volt. Az ő buzdító tanítását, prédikációját mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta. Evangéliumi példákon keresztül érzékeltette a karitász munka lényegét. Észre kell venni a bajba jutott embertársunkat, meghallgatni, lehajolni hozzá és segíteni neki. Jézus mélyebb tanítása a szeretet, amely mindig szolgálat. Aki szeret, szolgálja szeretetével embertársát. S miközben szolgálja szeretetével, közben ő maga is változik. Ha szolgálunk, segítünk, mi is változunk, és ez a szolgáló szeretet felszabadít. Fontos lesz számunkra a másik ember, nem önmagam. S ha a karitász szolgálatunk által az embertársunkat a szeretethez segítjük, akkor őt az Istenhez segítjük, mert Isten a szeretet. Ha gondban vagyunk, és valaki segít rajtunk, ha fáj valami, és valaki megsimogat, ha nem tudjuk, hogyan tovább és felénk nyúl egy kéz, hogy kihúzzon a kátyúból, a belőle ránk áradó szeretet belénk telepszik és megkel, mint a kenyér, majd túlcsordul rajtunk. A szentmise után agapéra és baráti beszélgetésre gyűltünk össze a Művelődési Házban. Muka Gábor atya köszöntője után a három karitászcsoport beszámolóját hallgattuk meg. A csávolyi csoport munkáját Keszi Gézáné, a rémit Bobár András, a felszőszentivánit Barta Anita ismertette. Ezt követően Szántó Ambrus karitászigazgató megköszönte a három aktívan működő csoport munkáját, s kérte, hogy a Hit éve kapcsán a karitász szeretete által tegyünk tanúságot hitünkről. Végül nagy örömünkre mind a három csoportnak 50-50 ezer forintos ajándékutalványt adományozott, melyet a rászorulók segítésére fordíthatunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani érte. Hálás köszönet és elismerés Muka Attila Gábor plébános atyának is, mondta az egyházmegyei karitászigazgatója, mert az egyházmegyénkben nincs még egy olyan plébános, akinek három működő karitászcsoportja van. Szóljon a köszönet névvel és név nélkül minden munkatársnak, adjon a Jóisten kellő erőt, energiát, hogy ugyanilyen lendülettel tudjanak tenni másokért. Adja a Jóisten, hogy a szolgáló szeret a mi szívünkben is megerősödjön, és igaz boldogságot leljenek a jó szándékú emberek. Mikor adunk, kétszeresen kapunk, Vígasztalunk, erőt mi is nyerünk, Könnyet törlő kezünk megáldatik, Százszor több lesz elosztott kenyerünk. /Bokor Katalin/ Dr. Kancsár Istvánné egyházközségi képviselő Egyházmegyei karitásznap Baján 2012. december 2. Egyházmegyei karitásznapot rendezünk Baján, amelyen megünnepeljük az idén húsz éves egyházmegyei karitászt. A nap alapgondolatai: hit, a szeretet, és a karitászról való tanúságtétel. Eseményei: : érseki ünnepi mise Pro Caritate emléklapok átadása a kitüntetett karitászosok köszöntése színes egyéni és közösségi beszámolók a 20 évről Az ünnepségre meghívót és részletes programot minden karitászcsoportunknak hamarosan küldeni fogunk. Egyházmegyék Szeged Csanád Szent Erzsébet nyomdokán 15 éves a teajárat 2012. június 30-án önkéntesek és munkatársai gyűltek össze a szegedi karitász falai között, hogy együtt ünnepeljük a Szent Erzsébet Teajárat fennállásának 15 éves évfordulóját. A régi és jelen önkéntesekre egyaránt érvényes az az állítás, hogy a teajáratok alkalmával nemcsak a hajléktalanokkal vállalnak közösséget, hanem segítőtársaikkal is. Idegenként találkoztak, de barátként segítettek együtt megfáradt, hajléktalan embereken. A segítők egymás közötti kapcsolata és közössége élteti azt az erőt, amely által a rászorulókkal még szélesebb szeretetkapcsolatot élnek meg, ott, ahol fény alig pislog. A változás az életben szükséges és elengedhetetlen. Szolgálatunkban az évek múlásával a segítők jöttekmentek, és mégis, ha valamit ki kellene emelni, ami változatlan volt e szolgálat fennállása alatt, az az a szeretet, amely együttérzést, megértést és reményt visz a rászorultaknak. A különböző állomásokon nemcsak hajléktalan emberekkel élünk meg Ünnep másként egymásért Szeptember 30-án délután a hódmezővásárhelyi Szentháromság-templomban gyülekeztek fiatalok, idősek egyaránt. Kivételes időpontban volt a szentmise, mivel hagyományosan minden évben ilyentájt szervezik az Idősek Találkozóját a plébániai karitászcsoportok. Ez alkalommal is az Úr házában kezdődött a program, hogy a meghívott idősek, betegek szentségekben is megerősítést nyerjenek a karitász önkéntesek személyes szolgálata mellett. A Szent István Plébánia Karitász Csoport pedig 20 éves évfordulóját tartotta most. Gyulay Endre püspök úr prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapjainkban a végtelen Isten természetesnek kezelt csodáit látás, hallás, szaglás, észlelés értékeljük, találkozásokat, hanem olyanokkal is, akiknek van fedél a fejük felett, de élelemre nagyon kevés jut. Sokszor esőben, fagyban, hóban várakoznak az ételre. Régen a templomtér volt a falvak központja, ahol jöttek-mentek a hírek, az emberek ismerték egymást és mindig megálltak egy jó szóra. Az előkészület során a segítőkkel már kialakul egy vidám légkör, és mikor megérkezünk egy-egy helyszínre, sokszor úgy érzem, hogy ezt a hangulatot nemcsak mi visszük, hanem összeadódik azzal, amit az emberek alakítottak ki várakozás közben. Ételosztás közben a világ hírei jönnek-mennek, s közben meglátjuk azokat is, akik láthatatlanná akarnak válni, de itt ezen a helyen egy köszönés vagy pillantás erejéig megmutatják magukat. Sokszor osztjuk-szorozzuk az ételt, hogy mindenki kapjon, aki eljön aznap este. A 15 éves ünnepségen minden segítőnek számtalan emlék, arc és történet bukkant fel a múltból. Az évfordulón felidéztük az elmúlt évek szépségeit, sikereit. Személyes beszámolókban megemlékeztünk azokról a hajléktalan emberekről, akik már nincsenek közöttünk, és akiket a kezdetektől kísérünk. A fotók és az emlékek segítettek ahhoz bennünket, hogy visszaemlékezzünk arra, ahonnan elindultunk. Elmondhatjuk, szükség van ránk ma éppúgy, mint másfél évtizede. Erre az alkalomra is jellemző volt Árpád-házi Szent Erzsébet buzdítása Tegyétek boldoggá az embereket, amely végigkísérte a Teajáratot oda, ahol a szükséget szenvedők járnak, ahol a nélkülözés és az éhezés nem ismeretlen a mindennapokban. adjunk hálát érte, s jól éljünk velük. Mert a nap mint nap felkínált 86400 másodperces bankbetét (egy nap enynyi másodperc) akkor válik értékessé, ha rendelkezésünkre álló képességeinket jól használjuk fel. Ugyanez áll azokra is, akik segítenek, a karitász munkában lévőkre is. Mennyi időt el lehet tölteni üres fecsegéssel és mennyit építő, segítő beszélgetéssel, mennyi jót tenni! A szentmisét követően a Károlyi Házban gyűltek össze a meghívottak, ahol zenés irodalmi műsorral kedveskedtek nekik. Ezután Megyeri Márta, egyházmegyei karitászigazgató köszönte meg a Szent István Plébánia karitász önkénteseinek munkáját, amit a megalakulás óta eltelt két évtized alatt végeztek. A folytatásban a meghívottaké volt a főszerep. A régen látott barátok, ismerősök nagy érdeklődéssel voltak egymás iránt a gazdagon megrakott asztalok körül. Az elmúlt időszak bőven kínált témát a társalgásra. A karitász önkéntesek figyelmes vendégszeretetét órákon át élvezhették az egybegyűltek. Itt is megvalósult az, ahogyan püspök atya a segítőkről beszélt: Milyen csodálatos, hogy az Isten emberi szíveket támaszt, kik odamennek az egyedül lévőkhöz szolgálat készen, s mellettük állnak, akár éjjel-nappal ha kell, meghívják, elszállítják őket pl. erre az összejövetelre. Érdekes volt megtapasztalni az ünneplés olyan arcát, amiben az ünnepelt alig látható, ő az ajándékozó, a mindenben adni akaró. Mindezt annak nevében, aki körül járt és jót tett, s maga is türelmesen viselte a szenvedéseket. Adásidő 12 Adásidő 13

Egyházmegyék Székesfehérvár A Szent Kristóf Ház Hírmondója Egyházmegyék Szombathely Vár a Vár, a Püspöki teavár A Székesfehérváron a Karitász már a kezdetek óta következetesen halad azon az úton, hogy különféle hátrányos helyzetű embertársunk számára komoly és minőségi segítséget tudjon nyújtani, de kiemelten fontos feladatnak tartjuk az egyház kincseinek a fogyatékkal élőknek a szolgálatát. Ennek érdekében nemcsak támogató szolgálatot indítottunk 2006-ban, hanem heti rendszerességgel fogyatékkal élő fiatalok számára elindítottuk a Szent Kristóf klubot. Ez a klub, olyan sérült fiataloknak biztosít lehetőséget a játékra és fejlesztő együttlétekre, akik családban élnek, különféle intézményekben tartózkodnak a hét minden napján, de láthatólag szívesen részt vesznek egy másik közösségben szerda délutánonként. A foglalkozásokat a vidám játék, az együttes munka jellemzi, az éneklésen, együttzenélésen, tánctanuláson, és fejlesztő játékokon keresztül ezek a sérült fiatalok is teljesebbnek érezhetik magukat. A klubban szerzett tapasztalatokból nőtt ki, a Szent Kristóf Ház, amely ma már nappali ellátó intézményként 25 fiatalnak ad otthont. Nem mindenki csatlakozott a nappali intézménybe, de sok fiatal továbbra is rendületlen hűséggel jár továbbra is a Szent Kristóf Klubba. Célunk változatlan, hogy minél teljesebb életet tudjanak élni, megmaradjon, és megerősödjön önrendelkezésük, szellemi és lelki megerősítést kapjanak. Ezt szolgálják a karitász munkatársai szerda este önkéntesként valamint szakképzett önkéntes segítők is, anyagilag pedig a Fehérvár Travel Alapítvány. A Szent Kristóf Ház pedig, mint egész évben nyitva tartó nappali intézmény, rendszeres hírmondóban örökíti meg az intézmény mindennapjait, a fiatalok örömeit, programjait. Ezek voltak a szeptemberi hónap eseményei. Szeptember 3. A kerti kiülőnél most érkező társaink elmesélték, hogy a nyáron mi minden történt velük, a többiek a hétvégéjükről tartottak beszámolót. Miután mindenkit végighallgattunk kört alkottunk, és Miklós bácsira gondoltunk, imáinkba foglaltuk Őt, hogy mihamarabb meggyógyuljon. A délelőttöt egy sétával zártuk. Szeptember 4. A hét során a csoportfoglalkozáson gyümölcsöket festettünk pöttyöző technikával. Ez bizony aprólékos munka, de mindenki kitartóan dolgozott, aminek meg is lett az eredménye, mert a munkák nagyon szépek lettek. Verseket is gyakoroltunk, majd sétáltunk egy nagyot. Szeptember 5. A napokban kapott szilvából süteményt készítettünk, így ma aprítottunk, dagasztottunk, sodortunk, összeállítottuk a sütit, majd kisütöttük. Amíg elkészült a Böndörödő Maroshegyi Szüreti Mulatságokra gyakoroltunk, ahol egy fél órás műsort adunk elő. Átismételtük a verseket, énekeket. Természetesen a mozgás sem hiányozhat a napból: a környéken sétáltunk. Szeptember 6. A sok-sok vidám foglalkozás mellett ma a műsorpróba volt a program. Szeptember 7. A reggelt egy jó kis focival indítottuk, majd a műsort próbáltuk el. Ezután két csoportban kézműves foglalkozást tartottunk. A csapat egyik fele préselt levelekből sünöket készített, a másik csoport ragaszott és csodaszép kukoricás képek kerültek ki a kezeik közül. Hétvégén préselődnek a munkák. Szeptember 10. Reggelenként megkezdődnek az egyéni fejlesztések. A fiatalok nagyon élvezik ezt a tevékenységet. A csoportfoglalkozáson hétvégi beszámolót tartottunk, majd közös próbán vettünk részt. Ezt követően feldíszítettük a csoportszobát, kikerültek a sünök és a gyümölcsök, majd megköszöntöttük Nikit és Gergőt. Szeptember 11. A gyülekező és a reggeli után focibajnokságot rendeztünk. Nagy lelkesedéssel, ügyesen rúgták a labdát fiataljaink. A két mérkőzésen döntetlen eredmény született. Ezután próbáltunk, majd kettévált a csapat. Az egyik csoport palackozni indult, a másik a közeli cirkuszba ment állatnézőbe. Ma először a Zolcsit is elvittük kerekesszékben, aki nagyon élvezte a rövid kirándulást. Szeptember 12. Ismét újabb munkák kerültek ki az ajtóra, elkészültek a kukoricák is. A délelőtt folyamán próbáltunk, sétáltunk, majd újra próbáltunk. A fiatalok kezdik sokallni ezt a sok gyakorlást, de jövő héten táborozunk, aztán pedig már csak egy hét marad a szereplésig, így nincs megállás. Szeptember 13. Barbara, Ari és Erzsi néni látogatott el hozzánk, nagy vidámságot hozva házunkba. Maskarákba öltözködtünk és a ház minden gondozója és gondozottja cigánnyá változott. Énekeltünk, mulatoztunk, táncoltunk. Miután visszaváltoztunk, bemutattuk készülő műsorunkat nekik. Bizony még szükségünk van gyakorlásra, de így is nagyon tetszett vendégeinknek. Még maradt egy kis időnk ebédig, így a karaoke sem maradhatott ki a programból. Szeptember 14. A délelőtti próba után megkezdődött a nagy előkészület. Hétfőn indul az első turnus a táborba és a felszereléseket, szükséges eszközöket összepakoltunk. Még jó, hogy két autóval megyünk, így biztos el fogunk férni. :) Megnyitott a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Castellum elnevezésű teaháza. 2012. augusztus 23-án Dr. Veres András megyéspüspök áldotta meg a püspöki palota melletti üzletsoron kialakított teázót. Az ünnepségen részt vett Dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök, illetve többen eljöttek a megye és a város vezetői közül is. Az üzletben 40 féle gyógynövényt, kézműves termékeket, kerámia tárgyakat, és különböző ízesítésű mézeket vásárolhatnak a betérő vendégek. A gyógynövényeket a Karitász vidéki intézményeiben Vásárosmiskén, Nagylengyelben, Ölbőn, Kemenespálfán és Nardán gyűjtik (melyek közül néhány a teljesség igénye nélkül: menta, citromfű, levendula, rozmaring, zsálya stb.). Az ízlésesen berendezett teaház és a sakkozó sarok várja a teázni, beszélgetni és nem utolsó sorban gyógyulni vágyókat, mondta a főpásztor, hozzátéve ahogy a mondás tartja, fűben-fában orvosság van, vagyis a Jóisten a természetben fellelhető gyógynövényekkel is a betegségek gyógyítását, az emberi szenvedés enyhítését szolgálja, valamint segíti helyrehozni azt, amit az emberi mulasztás vagy bűn eredményezett kifejezve ezzel is irántunk tanúsított mérhetetlen szeretetét. Szent Miklós Gyógyfüves Ház avatása Ölbőn Élettel telt meg tegnap Ölbőn a falu utolsó háza, mely évek óta üresen állt. Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató férje, Tuczai Miklós szülői háza immár a gyógyulni vágyók egészségét szolgálja. Az üresen álló ingatlan, a hozzá tartozó melléképületek és a hatalmas kert az önkéntes segítők segítségével szépült meg az elmúlt hónapokban. Immár a kertet gyógynövények díszítik, a volt istállóépület pedig feldolgozó helységként funkcionál. Ebből a biokörnyezetből látják el a szombathelyi Püspökvár melletti üzletsoron nemrégiben megnyílt Castellum teaházat gyógyteákkal. Itt szárítják, itt csomagolják az oda kerülő gyógyfüveket. A szívet szorongató ünnepségen Rátkai Imre plébános köszöntötte az egybegyűlteket, akik ezután az ölbői óvodások kedves műsorát nézhették meg. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a karitász újabb lehetőséggel bővítette tevékenységét, amely becsülendő dolog a mai világban. Majd megosztotta gondolatait arról, miért igaz ma is az a mondás: Fűben, fában van az orvosság. Elmagyarázta, hogyan kell ezt most, a fogyasztói társadalom válságának polgáraként értelmezni. Vissza kell térnünk a helyben termesztett élelmiszerekhez, mert ez a fogyasztási tempó nem tartható. A Szent Miklós Gyógyfüves Házat Dr. Veres András megyés püspök áldotta meg, Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója mutatta be az egybegyűlteknek. Az ünnepségen a karitász mindazok számára elismeréseket adott át, akik segítették a gyógyfüves ház létrehozását. Kontics Viktória Karitász Sajtóreferens Adásidő 14 Adásidő 15

Egyházmegyék Vác Bearatási örömünnep Vanyarcon Egyházmegyei karitásztalálkozó Egy Nógrád megyei kistelepülés lakosai idén tavasszal nagy fába vágták a fejszéjüket. A Vanyarcért Egyesület az Autonómia Alapítvány un. kisadományi pályázatán 670 ezer forint értékű Kertészkedő Családok c. projekttel pályázott és támogatást nyert. A pályázatban foglaltak megvalósulásához segítséget kaptak a holland Port-Agora önkéntesekből álló Alapítványtól, a Broekhoven családtól, a Karitásztól és védnökként a helyi önkormányzattól. A Kertészkedő családok című program célja egyben egy kezdeményezés is: nemcsak segélyt adni a rászorulóknak, hanem segítséget adni az önellátás folyamatának elindításához. A vidéken élőknek lehetőséget teremteni, hogy kertjükben az alapvető zöldségféléket megtermeljék, télire betárolják családjaik szükségleteinek megfelelően. A megszólított célcsoportban azok a családok voltak, akiknek szinte egyetlen jövedelmük a rendszeres segély, valamint a gyermeknevelési támogatás. A programra 50 család jelentkezett, akik nyilatkoztak arról, hogy szívesen fogadnak segítséget kertjeik megművelési kötelezettségének teljesítéséhez. Ezek a családok vetőmagokat és I. osztályú vetőburgonyát kaptak a Port-Agóra jóvoltából. A Broekhoven család kapcsolatain keresztül a kerti program kisállat programmal is kiegészült: 30 család csirkét, 20 család nyulat kapott; családonként 10 kg táppal kiegészítve. Mivel a kisállat program bonus volt az indulásnál, takarmány magvakat is biztosítani kellett az eredmény érdekében. A pályázat konkrét megvalósulását a mentorhálózat biztosította, melynek magja a Hrtyan Pál Dánielné (Vanyarcért Egyesület vezető helyettese) által vezetett, több éve működő 9 fős kertészcsapat. A közösségépítő és szociális munkástárs Hallgató Éva, havonta egy közös összejövetelen hasznos tanácsokkal látta el a mentorokat és a családokat. Minden mentorhoz 4-6 család tartozott, akik több éves tapasztalataikat osztották meg a családokkal. Készségesen álltak rendelkezésükre tanácsokkal, esetenként még fizikai munkával is úgy, hogy nem helyettük, hanem velük dolgoztak. A Karitásztól a kisállatprogramhoz szükséges takarmánymagvakat; kukoricát, lucernamagot, marharépa magot kaptunk és kerti szerszámokat a földműveléshez. Júniusban közel 1500 palántát osztottunk szét a családoknak. A szorgos munka gyümölcseként az eredmény nem maradt el. Bár az ígéretesen zöldellő kertekből a nyári szárazság miatt a zöldségfélék nem hozták a várt mennyiséget, a szezonális zöldségellátás biztosítva volt a családok részére. Családonként 50 db befőttes üveget osztottak ki, amibe az idén szilvabefőtt és szilvalekvár került. Néhányan uborkát is tudtak besavanyítani. A kisállat program is eredményes, hiszen a felnevelt tyúkok már tojással látják el a családokat, az anya nyulak pedig az első fialás kicsinyeit nevelik. A fáradtságos kerti munka végeztével ünnepelni készültek a vanyarciak a helyi művelődési házban. A rendezvény Herczeg Károly egyesületi vezető köszöntőjével kezdődött, majd bemutatásra került a programról készült fényképes beszámoló. Ezután a gyerekeknek kiírt rajzpályázat nyerteseit jutalmaztuk. A pályázat témája a programhoz fűződött; kert, csibe, nyuszi, ahogy a gyerek látja. Majd a témába illő versenyek következtek. A gyerekeket ügyességi játékok sorozata és az arcfestés varázsolta el. A nyereményasztalon a program keretében készült üvegbe zárt finomságok sorakoztak. Erről az asztalról választhattak a felnőtt nyertesek, az asztalon maradt üvegekből pedig kóstolót rendeztünk. A gyerekek nyereményei iskolai tanszerek voltak, a fődíjak pedig torták. A versenyek végére elkészült a bográcsban a gulyásleves. A gőzölgő leves és a különféle házi sütemények elfogyasztása után sokan táncra perdültek. Így ünnepeltek Vanyarcon a Kertészkedő Családok. A magánkezdeményezés egyesületi keretben folytatódott és terveink szerint az elkövetkezendő időben szövetkezetbe tömörülve szeretnénk folytatni a megkezdett, megindított munkafolyamatokat. Hrtyan Pál Dánielné Egyházasgerge 20 km-re fekszik Salgótarjántól Nógrád megyében. A falu határában a Dobroda patak partján működik a Szent József Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola. Az intézményt Szabó József Karancskesziben szolgáló plébános alapította közel két évtizede. Az a cél vezérelte, hogy a szociális hátrányokkal, tanulási nehézségekkel, magatartás-zavarokkal küszködő és roma származású gyerekek oktatását és nevelését felkarolja. A nevelők a roma kultúra tantárgy keretében próbálják megismertetni a tanulókkal ennek a népcsoportnak a sajátos szociokulturális, néprajzi és történelmi hagyományit, szokásait, hogy a velük való foglalkozás, kapcsolat eredményes és hatékony lehessen. Az iskolában 100 diák tanulhat, akik jellemzően halmozottan hátrányos helyzetű családokból, illetve a más iskolákból kisodródott, utcára került fiatalokból kerülnek ki. Nekik ad ez az iskola esélyt egy szakma megszerzésére. Az interaktív táblákkal felszerelt tantermeken kívül ebédlő, Dr. Beer Miklós püspök atya és a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai szeptember 15-én karitásztalálkozóra várták az egyházmegyében működő csoportokat. A találkozó a Barátok templomában (Ferences templom) szentmisével kezdődött 36 karitászcsoport részvételével. A szentmisén a püspök atya arra buzdított bennünket, hogy merjünk jót tenni, még akkor is, ha ezért sokszor kinevetnek, lenéznek, nem értenek meg bennünket vagy furcsának tartanak, hiszen Krisztust sem értették meg. Jó pásztorként nagy szeretettel és bizalommal mondta el nagy álmát, hogy a Váci Egyházmegyében minden településen legyen karitászcsoport. A szentmisét követően a Galamb utcai oktatási központban hallgattuk meg a Szombathelyi Egyházmegye karitászigazgatójának, Tuczainé Régvári Mariettának az előadását, aki hasznos ismereteket adott át nekünk személyes tapasztalataiból. Beszélt arról, hogyan indult el a Szombathelyi Egyházmegyében közel húsz évvel ezelőtt a karitászmunka, milyen nehézségeik voltak és vannak, hányféle feladatot lát el az ottani karitász, milyen sikereik voltak. Kitartó munkával és szeretetteljes együttműködéssel érték el mostani eredményeiket, melyet imádságos lelkülettel alapoztak meg. Az előadást követően dr. Gyurcsán Csabáné a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója bemutatta új munkatársait: Fieszl András igazgató helyettest, Kollár Magdolna gazdasági vezetőt és Palánkiné Kiss Andrea irodavezetőt, valamint megköszönte Jobbágy Sándorné Zsuzsika közel húsz éves odaadó munkáját, melyet irodavezetőként végzett. Délután dr. Stella Leontin tartott előadást Ne félj! Csak higgy! címmel a Hit évéhez kapcsolódóan. Nagyszerű gondolatokkal tanított bennünket: a karitász szeretetcselekedet, de ez hit nélkül nem nagyon megy. Ehhez kell lendület és tűz, kell spiritusz. Sőt lennie kell benne nagyon komoly reális optimizmusnak. Ezek pedig félelem mentességet jelentenek. A mai világban azonban rengeteg dologtól félhetünk: a megélhetés bizonytalanságától, a betegségektől, a gyanúsítgatásoktól stb. Ki vagyunk szolgáltatva, támadhatóak vagyunk, mert sokszor nem értik a szeretetünket és a tetteinket. A sok aggodalmon felülemelkedve jól esik hallani: Ne félj, csak higgy! Mert a hit bizalom és ráhagyatkozás az Bemutatjuk az Egyházasgergei Katolikus lskolát Istenre. Vállald önmagad és szeress bele a hivatásodba. Ne félj annyira a véleményektől. Vegyük észre, hogy Isten velünk dolgozik és támaszkodik ránk. Aki hitre épít okosabban tud szeretni. Higgyél és imádkozzál! Aki hisz, már másik dimenzióban él - közvetítsd a szeretetet. A hit szemével lásd meg mindenben a jót. Csak két dolog élhet túl mindent: az egyház és a jó család. A karitász is egy jó család, ezért sziklára, Krisztusra kell építeni, mert különben elmossa az ár, de ha a kormánynál Krisztus van, többé nem kell félnünk. A nap befejezéseként dr. Kellermayer Miklós egyetemi professzor tartott elgondolkodtató előadást Ha nem kapcsoljuk össze a tudományt a hitünkkel elveszünk címmel, melyet Jószef Attila költészetéből merített szemelvényekkel gazdagított és tett teljessé. konyha, tornaszoba, korszerű számítástechnikai eszközökkel berendezett informatika terem és közösségi termek találhatók. A diákok hittant tanulnak, részt vesznek diákmiséken, zarándokutakon, illetve napjukat rövid imával kezdik. Jelentősebb egyházi ünnepeken az egyházasgergei templomban vesznek részt misén. A speciális osztályokba a sajátos nevelési igényű tanulók járnak, akik különleges gondozást kapnak képességeik kibontakoztatására, hiányosságaik mértéke és típusa szerint. Az iskola képzési kínálata: szakmai alapozó képzés normál és SNI tagozaton, szakács, bútorasztalos, élelmiszer és vegyi áru eladó, kerti munkás, parkgondozó. A szakmai elméleti oktatás mellett az iskolai gyakorlati oktatás az újonnan kialakított modern gépekkel, eszközökkel felszerelt tanműhelyekben folyik. Az elmúlt hónapban az egyházasgergei szakiskola tanulóit a Karitász 100.000 Ft értékű ajándékutalvánnyal és ruha adománnyal támogatta. Adásidő 16 Adásidő 17

Egyházmegyék Veszprém 20 éve alakult újra a Veszprém Főegyházmegyei Karitász 1931 novemberében Rott Nándor püspök alakította meg Veszprémben Egyházmegyei Karitászt és 1948-ig töretlenül működött és végezte tevékenységét a Katolikus Karitász részeként. A kommunizmus évei alatt az országos Karitászhoz hasonlóan az egyházmegyei szervezetek sem működhettek. Az egyház azonban szervezeti kereteken kívül titokban továbbra is igyekezett végezni karitatív tevékenységét. 20 éve november 29-én alakult újjá az egyházmegyei Karitász. A nyolcvanas években a Hévízi Papi Otthonban tartottak lelkigyakorlatokat hitoktatóknak, egyházközségi tagoknak. Ezeken egyfajta képzés is volt, ami felkészítette őket az egyházközségi szeretetszolgálatra. Ezek a plébániai közösségek lettek az alapjai az 1992-ben megalakult Veszprém Főegyházmegyei Karitásznak. Dr. Szendi József veszprémi érsek Csóka Karolát bízta meg az egyházmegyei Karitász vezetésével és a plébániai csoportok megszervezésével. Még 1992-ben megalakult a Szent Erzsébet Karitász Csoport, amely a veszprémi egyházközségek közös csoportja volt. Ezután sorra alakultak a karitászcsoportok a plébániákon. Néhány éven belül már 32 csoport működött közel 300 önkéntes taggal. A karitásztagok időseket, betegeket látogattak az otthonaikban, segítettek a ház körüli teendők ellátásában, bevásárlásban, valamint természetbeni adományokkal támogatták őket. A Karitász a hívek áldozatkészsége folytán adományokkal támogatta a rászoruló családokat a plébániai csoportokon keresztül. A 90 -es években külföldi szervezetekkel kialakult kapcsolat folytán több plébániai csoportnak volt lehetősége külföldi adományokkal segíteni a rászorulókat. A karitászmunkatársak lelki támogatása és összetartása céljából lelkigyakorlatokat, képzéseket, zarándoklatokat szerveztek. A munkanélküliség növekedésével, a gazdasági helyzet átalakulása folytán egyre nagyobb szükség lett karitász munkára, a feladatok növekedtek. A korábbi önkéntes munkatársak mellett szükségessé vált főállású munkatársak alkalmazása is. 2005-ben Dr. Márfi Gyula érsek Csatlós Ágnest nevezte ki a karitász igazgatójának. Ekkor indult az azóta is működő Kerek Világ Klub program, amely fogyatékkal élő gyermekek rendszeres játszóházaként működik a Karitász épületében. 2006-ban pályázati forrásból nagyszabású önkéntes képzési programot indított a Szeged Csanádi, a Székesfehérvári és a Veszprémi Egyházmegyei Karitász, melynek segítségével szociális segítésre készítette fel önkénteseit. 2006 októberében megnyílt a Karitászbolt a veszprémi Várban, amelynek bevételéből a rászoruló családokat támogatja a szervezet. 2007-től a Főegyházmegye karitászigazgatói feladatait Zagyva Richárd látja el. ugyanebben az évben kapcsolódott be Karitász az Európai Uniós élelmiszersegély programba. A program első évében az egyházmegye 22 településére, több mint 1000 család részére juttattak el tartós élelmiszert. 2011-ben már 60 település 3124 családjának jelentett segítséget a program. 2008-tól családsegítő ügyfélfogadás működik a karitász központban, melynek keretében szociális munkás várja a rászoruló családokat. A természetbeni, fizikai és anyagi támogatások mellett a Karitász fontosnak tartja az embert, mint az elesett felebarátot, s így nagy hangsúlyt fektet a mentálhigiénés segítségre is. A veszprémi karitász központ jó kapcsolatokat épített ki két németországi és egy ausztriai karitász szervezettel, akik adományokkal, szállításokkal segítik az egyházmegyei karitász munkáját. 2010-ben az egyházmegye területén lévő Kolontár és Devecser térségében tíz halálos áldozatot is követelő ipari katasztrófa pusztított. A vörösiszap katasztrófa az egyházmegyei Karitász történetének alighanem legnagyobb kihívása volt. Igazgatója az iszapömlést követően a helyszínen nyújtott azonnali segítséget, élelmiszer, védő- és munkaeszközök formájában, önkéntesek bevonásával. Az adományok kiosztásán túl a szervezet részt vett a károsultak és az önkéntesek étkeztetésében, ellátásában, a kármentésben és a karitász önkéntesek munkájának összehangolásában. Az egyházmegye karitász csoportjaiból sorra érkeztek az önkéntes segítők, több plébániai karitász csoportvezető hetekig a helyszínen dolgozott. A Veszprémi Főegyházmegyében 2011-től már 4 főállású munkatárs végzi a karitászmunka szervezését. A plébániai karitászcsoportokban 388 önkéntes karitász tag végzi embersegítő tevékenységét az Egyházmegye területén. Zagyva Richárd És mégis van tovább Ahonnan nincs tovább címmel jelent meg 2012. március 3-án egy írás a veszprémi Napló c. újságban. A cikk egy nehéz sorsú nagyvázsonyi családról szólt. A nyolcfős családban a sok betegség, a rossz anyagi körülmények addig is nehézzé tették a megélhetést, de 2012 februárjában hóvihar és orkán erejű szél következtében leomlott a család házának tűzfala és beszakította a tetőszerkezetet, valamint több helyen elmozdította a tetőcserepeket és megrongálta az egész tetőt. Az újságcikk nyomán több felajánlás érkezett a családhoz. A beszakadt tető egy részét még akkor gyorsan kijavították az adomány cserepekből és faanyagból, valamint az ismerősök, rokonok munkájával, de a tető továbbra is lyukas, sérült és életveszélyes maradt. Az időjárás következtében azonban tavasszal és a nyári szeles, esős Krisztus szeretete sürget minket A Veszprém Főegyházmegyei Karitász a Hit évében kiemelt figyelmet szentel a plébániai karitász tagok, önkéntesek lelki megerősítésére. A Hit évében különös nagy gonddal kell figyelnünk arra, hogy a cselekedeteink mögött ne vesszen el hitünk, hogy cselekedeteink ne csupán jó cselekedetek legyenek, hanem hitünk megerősödéséből táplálkozva tudjuk közvetíteni az evangéliumi szeretetet családtagjaink, barátaink és az általunk felkaroltak felé. Ennek a lelki készülődésnek a jegyében kerül megrendezésre november 17-én Veszprémben a Szent Mihály-bazilikában az egyházmegyei karitásztalálkozó és lelki nap, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk az egyházmegyei Karitász tagjait és mindazon hívőket, akik szeretnék magukban erősíteni a Krisztusi szeretetet, hogy minél keresztényibb módon tudjuk küldetésünket teljesíteni és segíteni embertársainkat. Kedves Karitász testvérek, a találkozó mottójával zárva, biztatunk mindenkit a részvételre, hogy ne halogassuk lelki felkészülésünket, mert Krisztus szeretete sürget minket! Jótékonysági Gála a Muzsikás Együttessel A Veszprém Főegyházmegyei Karitász Szent Erzsébet emléknapjának tiszteletére, újraalakulásának 20. évfordulóján Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával, valamint a Veszprémi Petőfi Színházzal közösen Karitász Jótékonysági Gálát szervez Együtt a gyerekekért mottóval november 17-én, szombaton 18 órától a Petőfi Színházban. A Jótékonysági Gálán Magyarország legjelentősebb népzenei együttese a Muzsikás Együttes ad koncertet Petrás Mária közreműködésével. Az együttes magas színvonalon, más műfajokra nyitottan, de a néphagyományhoz mindig hűen mutatja be népzenei előadásait, s közvetíti a zene elementáris szeretetét. Autentikus előadásmódjuknak köszönhetően a Muzsikás együttes és Petrás Mária egyfajta történelmi utazásra kalauzolnak bennünket. Szeretettel hívjuk és várjuk a rendezvényre, hogy tegyünk jót együtt a gyerekekért egy színvonalas kulturális est keretében. Jegyvásárlásával legyen Ön is részese az összefogásnak! Az est teljes bevételét a Veszprém Főegyházmegyei Karitász gyermekeket támogató programjaira fordítjuk. Zagyva Richárd időjárás következtében a meggyengült tetőszerkezet és cserepezés tovább gyengült és a nyár végi statikai szakvélemény alapján életveszélyessé vált. Az adományból érkezett cserepek, építőanyagok mellett még mindig hiányzott egy nagy összeg a helyreállításhoz. S akkor már látszott, hogy összefogás nélkül nem tudják megoldani a felújítást. Egy helyi ács, Parrag Antal, nagyon kedvezményesen vett részt a munkálatokban. A Nagyvázsonyi Önkormányzat 80 ezer forinttal és a munkák műszaki, szakmai felügyeletével támogatta a felújítást. A hiányzó összeg nagy részét, 258 ezer forintot, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász és a Katolikus Karitász krízisprogramja biztosította. Az összefogásnak és a Karitásznak köszönhetően a család otthona újra lakható, már nem kell félniük a tető leszakadásától és a téli hidegektől. Adásidő 18 Adásidő 19

Híreink A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. egy 19 éve működő magyar tulajdonban lévő cég, jelenleg az 5. legnagyobb biztosítási alkuszcég Magyarországon. Idén májusban indították el azt a kampányukat, amelyben ügyfeleik a biztosítási díj 1%-át az adó 1% mintájára felajánlhatják az alapítványi partnerek részére. Így tehát a megkötött biztosítás díjának 1%-a minden esetben gépjármű-, lakás-, élet-, utasbiztosítás stb. felajánlható immár a Karitásznak is. A CLB-vel kötött megállapodás értelmében létrehoztak egy microsite-ot: www.karitasz.clb.hu címmel. Ez gyakorlatilag a CLB weboldala, de az innen biztosítást kötőket külön regisztrálja rendszerük. Amennyiben Ön ezen az oldalon köti meg biztosítását, akkor ezzel egyúttal a Karitászt is támogatja, mert a befizetett biztosítási díj 1%-ának megfelelő adományösszeget a CLB átutalja a Karitasz részére. Október 17. A szegénység elleni küzdelem világnapja Az ENSZ közgyűlése 1992-ben nyilvánította október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává, felhívva a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának. Ezen a napon a Katolikus Karitász országszerte mintegy 2500 rászoruló embernek juttatott el segítséget, több mint 20 településen. Az adományosztások keretében a rászorulók, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők, a nagycsaládosok és a súlyos beteg emberek részesültek kiemelt figyelemben. Hazánk Karitász központjaiban különböző segítséget kaptak a rászorulók: élelmiszert, ruhát, mosószert, takarót, tűzifát, almát vagy épp pékárut. A helyi szervezésű akciók mellett volt, ahol teajárat indult a rászorulókhoz. Kössön biztosítást, támogassa a karitászt! A CLB honlapján minden biztosítási cég ajánlata megtalálható, és az Ön által megadott igények alapján lehetőség van a különböző biztosítási termékek egyszerű, átlátható és érthető összehasonlítására is. Így gyorsan, mégis körültekintően tudunk biztosítást választani és egyben azonnal meg is kötni. A biztosítási alkuszi megbízás néhány percen belül e-mailen érkezik meg címünkre, amit annak aláírását követően szintén elegendő e-mailen szkennelve, vagy faxon visszaküldeni az alkuszcég részére, a továbbiakat már ők intézik a biztosítóval. Fontos, hogy az együttműködés keretében lehetőségünk van arra is, hogy már meglévő biztosításainkat (gfb, casco, lakás stb) újra kalkuláljuk, és a biztosítási évfordulóval kedvezőbbre cseréljük. Az így újrakötött biztosításokkal tehát Ön is spórol, a CLB pedig ezek esetében is ugyanúgy fizeti az 1%-os biztosítási adományt a Karitász részére. A Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás váltás idején használják Önök is a www.karitasz.clb.hu oldalt. Válasszák ki és kössék meg ezen az oldalon keresztül a megfelelő biztosítást, és ezzel is támogatják a Katolikus Karitászt! Karitász a nagyvilágban Szárazság Szomáliában A Caritas igyekszik pénzügyi támogatást szerezni a mezőgazdasággal foglalkozó családoknak Szomáliában, mivel a hosszú szárazság miatt komoly éhínség pusztít. A CRS (a Caritas konföderáció amerikai tagja) helyi partnerekkel dolgozik egy öt hónapos sürgősségi program elindításán, mely a legrászorultabb területen, Dél-Szomáliában történne. A helyzet kritikus. mondta Malone Miller, a CRS menedzsere. Sok felnőtt csak egyszer étkezik naponta és sok esetben a gyerekek sem kapnak többet. A családok már minden állatukat értékesítették és hiteleket is felvettek. CRS arra összpontosít, hogy a következő, 2013-as betakarításig segíthesse ezeket a háztartásokat. Ötezer gazda vesz részt a katasztrófák kockázatainak csökkentésére irányuló képzésekben, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva a jövőben a szárazságoknak, illetve az áradásoknak. Katonai járművek, mozgó konyha és kórház A Német Hadügyminisztérium és a németországi Szent Erzsébet Humanitárius Egyesület közös felajánlásaként a Katolikus Karitász jelentős adományban részesül. A több részletben érkező adományok közt katonai teherautók és gépkocsik, katonai mozgó kórház és konyha, valamint matracok és sátrak találhatók. Az első szállítmány adomány október 19-én érkezett meg: 1 db katonai teherautó, 1 db katonai mozgókonyha (közismert nevén gulyáságyú), valamint 400 db katonai matrac. Az adományokat Klaus Höhn egyesületi elnök adta át Écsy Gábor igazgató atyának és Dr. Forgách József igazgatóhelyettesnek. A további adományok várhatóan a jövő év során érkeznek meg. Egyházmegyei címlista Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10. Tel./Fax: (42) 418-851 Vezető: Gégény Béla igazgató e-mail: keletcaritas@t-online.hu honlap: www.keletkaritasz.hu Egri Főegyházmegyei Karitász 3300 Eger, Szaicz Leó út 7. Tel./Fax: (36) 518-602 Vezető: Ft. Árvai Ferenc igazgató e-mail: eger.caritas@gmail.com Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Karitász Szent Erzsébet Karitász Központ 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. Tel.: (1) 351-1977, Fax: (1) 478-0896 Vezető: Ft. Écsy Gábor igazgató e-mail: szenterzsebet.karitasz@t-online.hu honlap: www.karitaszkozpont.hu Győri Egyházmegyei Karitász 9025 Győr Kossuth L. u. 11. Tel.: 96/513-177, 96/550-740/ 116 mellék Vezető: Ft. Tóth András igazgató e-mail: atoth@gyor.egyhazmegye.hu Hajdúdorogi Egyházmegyei Karitász 4551 Nyíregyháza - Oros, Vezér u. 19. Tel./Fax: (42) 480-066 Vezető: Ft. Szokira János igazgató e-mail: szokirajanos@freemail.hu Kalocsa Főegyházmegyei Katolikus Karitász 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. Tel.: (78) 462-166 Vezető: Szántó Ambrus igazgató e-mail: kalocaritas.kalocsai@gmail.com Kaposvári Egyházmegyei Karitász 8700 Marcali, Hősök tere 5. Tel.: (85)510-233 Vezető: Jáki Zoltánné igazgató e-mail: kaposvarikaritasz@gmail.com Miskolci Apostoli Exarchatus Egyházmegyei Karitász 3526 Miskolc Szeles u. 59. Tel.: (48) 569-305 Vezető: Ft. Pál Miklós igazgató e-mail: pal11miklos@t-online.hu Pannonhalma Egyházmegyei Karitász 9090 Pannonhalma, Vár u. 1. Tel./Fax: (96) 348-70-48 e-mail: karitasz@osb.hu Pécsi Egyházmegyei Karitász 7621 Pécs, Janus Pannonius u. 4. Tel./Fax: (72) 532-207 Vezető: Forray Ferencné igazgató e-mail: pecsicaritas@gmail.com honlap: www.pecsi-caritas.hu Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász 6722 Szeged, Jósika u. 34/b. Tel./Fax: (62) 425-548 Vezető: Megyeri Márta igazgató e-mail: szkaritasz@invitel.hu honlap: www.szegedikaritasz.extra.hu Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász 8000 Székesfehérvár, Lövölde út 28/a Tel.: (22) 506-828, Fax: (22) 506-829 Vezető: Nagy Lajosné Krisztina igazgató e-mail: albacaritas@gmail.com honlap: www.albacaritas.communio.hu Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 9700 Szombathely, Hollán E. u. 2. Tel./Fax: (94) 318-560 Vezető: Tuczainé Régvári Marietta igazgató e-mail: caritas.szombathely@ax.hu honlap: www.karitaszszombathely.hu Váci Egyházmegyei Karitász 2600 Vác, Migazzi tér 6. Tel./Fax: (27) 814-174 Vezető: Gyurcsán Csabáné igazgató e-mail: caritas@vaciegyhazmegye.hu honlap: http://caritas-vaciegyhazmegye.hu Veszprémi Főegyházmegyei Karitász 8200 Veszprém, Vár u 25. Tel.: (88) 428-638, Fax: (88) 428-638 Vezető: Zagyva Richárd igazgató e-mail: veszpremkaritasz@yahoo.com honlap: www.karitaszveszprem.hu Adásidő 20 Adásidő 21

Gyereksarok Rejtvény Férje halála után Erzsébet sokáig nagyon szomorú volt. Tudta, hogy Lajos jó helyre került, és végre teljesen közel lehet Istenhez, de nehéz volt elfogadnia, hogy soha többé nem fogja látni, hallani a hangját. Nemsokára megszületett harmadik gyermekük is. A kisbabával való törődés aztán sok örömöt hozott a mamájának, különösen azért, mert nagyon hasonlított az édesapjára. A gyermekein kívül a szegényekkel való foglalkozás hozott állandó örömöt Erzsébet életébe. Minden nap elment a szegényházba és a kórházba, és ott dolgozott. Ugyanúgy végezte a betegek mosdatását, öltöztetését, mint bármelyik apáca, aki ezzel foglalkozott a házban. Nagyon furcsállta ezt a főnővér! Egyszer, amikor Erzsébet egy fadézsában saját kezével csutakolta az egyik beteg sebhelyes testét, ki is fakadt: Nem lesz ez így jó, kegyelmes asszonyom! A betegek elbízzák magukat, ha egy király lánya mosdatja őket! Inkább csak pénzt adjon nekik, annak jobb hatása lesz. Erzsébet nagyon elcsodálkozott: A betegeket, szegényeket Isten ugyanúgy szereti, mint minket! Ugyanúgy meghívta őket is, mint minket. Ők a testvéreink. Hogyne mosnám meg a beteg testvérem hátát! Adásidő Mindennek Megvan az órája A magyar hajnalcsillag Árpád-házi Szent Erzsébet (VII. rész Szent Erzsébet rózsái) Írta: Dyekiss Virág A főnöknő erre nem tudott mit felelni, de nem győzték meg Erzsébet szavai, túlzásnak tartotta a jótékonykodást. Hát még milyen túlzásnak tartotta Lajos anyja, és testvére, Henrik. Ők eddig sem nézték jó szemmel a fiatalasszony tevékenységét, de Lajos miatt nem tehettek semmit. Most azonban megtiltották Erzsébetnek, hogy a falvakat járva ételt osszon a szegényeknek. Erzsébet nem tiltakozott, hiszen engedelmeskednie kellett a vár új urainak, de elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Saját pénzéből vásárolt ételt a rászorulóknak, és azt osztotta szét. Különösen télen volt fontos, hogy adhasson enni a szegényeknek. Egy csikorgóan hideg februári napon köntösébe burkolózva teli kosárral ment a legelesettebb kunyhók felé. Anyósa észrevette a várablakból, és rögtön szólt Henriknek. Nézd, Erzsébet már megint kenyeret osztogat! Menj, és hozd vissza! Henrik utánalovagolt, és hamar utol is érte a gyalogosan lépkedő asszonyt. Nem akart gorombán szólni hozzá, ezért ezt kérdezte: Mi van a köntösöd alá rejtve? Mit viszel a kosaradban? Erzsébet megijedt. Sok gondolat átfutott a fején, mit mondhatna, hogy vághatná ki magát ebből a helyzetből. Végül arra gondolt, hogy ezek a kenyerek az irgalmasság virágai, rózsái, ezért fejét lehajtva így szólt: Rózsákat viszek. Rózsákat? Februárban? Mutasd meg! hitetlenkedett Henrik. Erzsébet kénytelen-kelletlen megmutatta a kosarát, és az valóban tele volt a legszebb, illatozó rózsákkal, amilyen szépek még a várkertben sem nőttek soha. Isten ezzel a csodával hitelesítette a jószívű Erzsébet szavait. Henrik szó nélkül visszalovagolt, és nagyon szégyellte magát. Gondoltál már rá, hogy Isten a többieket is úgy szereti, mint téged? Jön a hosszú nyár próbálj meg ezalatt mindenkire úgy nézni, mintha a testvéred lenne, akit Isten ugyanúgy nagy dolgokra hívott meg, mint téged. (folytatjuk) Impresszum: Adásidő - A Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének lapja Kiadja: Katolikus Karitász A szerkesztőség címe: 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: 06/1/372-0910 Fax: 06/1/372-0914 E-mail: adasido@caritas.org.hu Honlap: www.karitasz.hu Felelős kiadó: Écsy Gábor, Katolikus Karitász országos igazgató Szerkesztő: Csapó Viktória Tördelés, nyomdai előkészítés: Ester Communications Kft., www.estercom.hu Arculat, layout: Kohán József Fotók: Turcsik István, Csapó Viktória, Wágner Csapó József, www.sxc.hu és a karitász munkatársak Illusztráció: Joubert László A rejtvényt készítette: Zsirai László Nyomda: Pharma Press Kft. ISSN: 2062-6584 A kiadvány a EMMI támogatásával jelenik meg. Rejtvény Az Adásidő 7. számának rejtvénymegfejtői közül egy-egy karitászos karkötőt nyertek: Tóth Csaba Albert, Záhony Fiala Tamásné, Esztergom Krizsánné Földi Hajnalka, Békéscsaba dr. Kalapáthy Karolina, Budapest Lakatos Györgyné, Taksony Gratulálunk! A nyereményüket postázzuk! karitász naptár 2013 Keresse az egyházmegyei karitász központokban! Karitász naptár 2013 Vízszintes: 2. Szent Benedek beküldendő gondolata. 6. Visszaballag! 12. Katonai szervezési egység. 14. Irtózva. 16. TeleSport. 17. Talál. 18. Fanyar gyümölcs. 19. Dönt, véleményt alkot. 20. Helytelen. 22. Kiejtett betű. 23. Csípős fűszer. 25. Strázsák. 26. Katonai repülőgép-típus. 27. Arezzo fele! 28. Asztácium vegyjele. 29. Kétségbe von. 31. Szappanmárka. 32. Fordított névelő. 34. Postai küldeményét. 36. Férfinév. 37. Női becenév. 39. Női név. 41. Karfiol tartalmazza! 42. Margarinmárka. 43. Káliszappan tartalmazza! 44. Erdő szélei! 45. Becézett Ödön. 47. Békés megyei település. 49. Személyes névmás. 50. Fejér megyei település, római nevén: Gorsium. 52. Régi rádiómárka betűi keverve (EKA)! 53. Tengeri emlős. 55. Hamis hang. 56. Eeeee! 57. Sertés gerinc melletti finom húsa. 58. Zala betűi. 60. Súrlódásban van! 62. Levest tálalnak benne. 63. Morzejel. 64. Csaknem teljesen állástalan! 67. A legvidámabb törpe. 69. Lengyel levesféle. Függőleges: 1. 2500. 2. Argon vegyjele. 3. Fundus, házhely. 4. Anna, Kosztolányi Dezső regénye. 5. Lutécium vegyjele. 6. Ehető erdei növény. 7. Kard közepe! 8. Francia folyó. 9. Páratlan lódítás! 10. Fordított női név. 11. Csajág szomszédjából származó. 13. Fordított rész! 15. Szolmizációs alaphang. 21. Kezdetben vörös! 22. Félelmetes grönlandi szélvihar. 24. Szaglószerv. 26. Népies régies művek! 28. Olasz szerelem. 29. Magot hint. 30. Tételek. 31. Mátka. 33. Vértanúk városából származó. 35. Szeged folyója. 38. Vonatkozó névmás. 40. A távolabbit. 46. Élelmiszert tároló edény. 48. Spanyolországot a középkorban meghódító arab nép. 50. Bírói palást. 51. Csaknem teljes csutka! 53. Faltól szőnyeg. 54. Lakatmárka. 55. Község. 57. Fekete ital. 59. Mint németül. 61. Argentínai autójel. 65. Ismételt tiltás. 66. Antonov repülőgépe. 68. Kötőszó. Megfejtés:... A megfejtéseket 2013. február 20-ig az adasido@caritas.org.hu e-mail címre várjuk! Gondolatok a Hit évében

Tárjátok ki a szíveteket! Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik. Boldog Kalkuttai Teréz anya Közeledik a karácsony! Az adventi időben izgalommal teli várakozással készülünk az ünnepre. A szeretteink körében eltöltött napok, az otthon melege, a gondoskodás és a szeretet megtapasztalása ez a várt ünnep. Az örömteli készülődésben azonban nem feledkezhetünk meg a nélkülözőkről, az egyedülállókról, az otthontalanokról. Akik számára a karácsony is csak egy következő magányos nap, menedékkeresés a hideg ellen, kétségbeesett küzdelem az élelemért. Gyermekekről és családokról, akiknek az adventi készülődés nem szépíti meg az életét. Akiknek a karácsony csupán a lelkében közeleg. Most az Ön támogatásával gondoskodhatunk azokról, akik számára az ünnep érkezése enélkül nem jelentene szinte semmit és megajándékozhatunk sok-sok családot. Szervezetünk országszerte több ezer családot támogat étellel, meleg ruhával, tűzifával, használati tárgyakkal és játékokkal, azért hogy ünnep legyen a karácsony mindannyiuknak! Segítsen, hogy segíthessünk! Bankszámla: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008