Kaland, ami összeköt Bátor Tábor Magas-kötélpálya és Rendezvényközpont Hatvan, Rejtek erdő BÁTOR TÁBOR, AHOL MINDIG SÜT A NAP!
Felnőtt tréningek, gyermeki örömök A Bátor Tábor Alapítvány Magyarország egyik legsikeresebb civil szervezete. Évente 600 daganatos, hemofíliás, cukorbeteg, illetve krónikus ízületi gyulladással kezelt gyermeket fogad ingyenes élményterápiás táboraiban az ország minden pontjáról. A 2009-ben elsőként az Év Önkénkéntesprogramjává is megválasztott program vidám, önbizalomnövelő élményekkel segíti a gyerekek gyógyulását. Budapesttől harmincpercnyi autóútra, a Hatvan melletti Rejtek erdő kis tisztásán fekszik Magyarország egyik legkülönlegesebb rendezvényközpontja, a Bátor Tábor. A 2007-ben átadott létesítmény-együttes egyedülálló kínálattal, változatos vállalati tréning lehetőségekkel várja vendégeit. Az egyszerre modern és barátságos komplexum, sokszínű programok lebonyolítását teszi lehetővé. A krónikusan beteg gyerekek a nyolcnapos turnusaink során rengeteg élményben részesülnek, folyamatosan kalandos, vidám, az élményterápia módszereire épülő programokon vehetnek részt: lovaglás, evezés, íjászkodás, magas-kötélpálya, tánc, zene, kézműveskedés, színjátszás, fotózás vagy horgászat, természetbúvár ösvény mind-mind olyan programok, amelyek kipróbálására máshol, szakszerű orvosi felügyelet hiányában nemigen volna lehetőségük. Élje át Ön is ezt az élményt, hozza hozzánk rendezvényét, ezzel nemcsak csapata kerül jó helyre, hanem támogatja a krónikusan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását is. Köszönjük!
Önkéntes naptól a csapatépítésen keresztül a szervezetfejlesztési tréningekig Bár a vállalati önkéntesség hazánkban még gyerekcipőben jár, Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban azonban a CSR (corporate social responsibility) programok szerves eleme. Magyarországon egyre több cég, multinacionális vállalat látja kiemelten fontosnak azt a fajta társadalmi szerepvállalást, melyben különböző adományokkal segítik az arra rászorulókat. A felajánlások leggyakrabban pénzbeli segítségnyújtást jelentenek. Ám e lehetőség mellett van mód konkrét tettek formájában is segíteni. Az általunk szervezett programok elsődleges célja, hogy a csapatépítést ötvözze a vállalati társadalmi felelősségvállalással. Miközben a csapatok hatékonyan alkotnak, fejlődik a résztvevők közötti belső kommunikáció és együttműködés, a közösen átélt adás élmény révén erősödik a csapatszellem. A közös program legyen szó önkéntes napról, csapatépítésről, outdoor tréningről, vagy akár egy jól szervezett céges buliról a vállalati kultúra része, az odafigyelés jele, amely egyben egyfajta köszönetnyilvánítás és elismerés is lehet a dolgozók teljesítményéért és erőfeszítéseiért. A programjaink során a hangsúly a közös élményen és a közös problémamegoldáson van. Olyan próbatételek elé állítjuk a csapatokat, melyek formailag távol állnak a hétköznapi munka során felmerülő problémáktól, és komoly fizikai aktivitást, gyakran bátorságot igényelnek. Megváltozott környezetben, közösen átélt, szokatlan élmények során, kiélezett-, vagy stressz-helyzetben rendkívül értékes, új információkat tudunk meg egymásról. Egészen más oldalról ismerhetjük meg egymást ilyenkor, sőt saját magunkat is. A közös megpróbáltatások élménye intenzívebbé és hatékonyabbá teszi a kommunikációt, növeli az elfogadás mértékét a résztvevők között, és emeli az együttműködési hajlandóság szintjét is. A közös erőfeszítések sikerélménye, (vagy éppen kudarca) segítenek megvilágosítani a csapatmunka, az együttműködés jelentőségét.
Szolgáltatásaink Csapatépítő tréning (outdoor tréning), családi nap, céges születésnapok Önkéntes nap Szervezetfejlesztési folyamat részét képező tréningek szervezése, helyszín biztosítása (kommunikáció, változásmenedzsment, projektmenedzsment, vezetés, konfliktuskezelés, problémamegoldás, stb.) A kiegészítő outdoor programjaink segítségével akár 100 fő részére is szórakoztató, kihívó programot nyújtunk. Fejlesztő játékok nem csak gyerekeknek A Bátor Táborban található az ország egyik legmodernebb magas-kötélpályája több mint 20 különböző játék-elem található itt, amelyek mind-mind az együttműködésről, a csapattársak iránti bizalom erősítéséről, a hatékony kommunikáció elősegítéséről és az önismeret fejlesztéséről szólnak. A magas-kötélpálya az outdoor tréning formák egyik leghatékonyabb módja. Első hallásra nem is képzelnénk, hogy egy-két gerenda, párszáz méternyi hegymászó- és drótkötél, valamint néhány karabíner, milyen hatással lehet egy csoport működésére. A programjaink résztvevőinek biztonsága elsődleges szempont Magas szakmai tudású, megbízható, vizsgázott szakértők, specialisták Kifogástalan állapotú, rendszeresen ellenőrzött eszközpark Az ország egyetlen magas-kötélpályája ez, amelyet kerekesszékes emberek is használhatnak. A szokatlan magasságban zajló program során valódi kihívások érik az embert, igazi kalandokat él át, tisztába kerül a saját képességeivel és korlátaival is. A játékos feladatok teljesítése közben mindenki csak önmagára és a társaira számíthat előtérbe kerülnek az empatikus, a problémamegoldó és a kommunikációs készségek. Így nyernek új értelmet az olyan fogalmak, mint az egyén, a csapat vagy a közös célok.
Indoor tréningek a természetben? Vajon mi különböztet meg egy három oldalról üvegfallal határolt, tópartra és zöld parkokra néző, barátságos tréningtermet egy átlagos nagyvárosi tárgyaló szobától? Nem, nemcsak a beszűrődő madárcsicsergés! A Bátor Tábor játékos építészeti megoldásai, a vidám formák hangulata mindenkit egyből magukkal ragadnak. A hangulatos közösségi terek és kiscsoportos szobák új gondolatokat, kreativitást, nyitottságot váltanak ki mindenkiből. Ideális helyszín ez a nyugodt elvonuláshoz, legyen szó akár nagy horderejű döntések meghozataláról, akár a jövő tervezéséről. A vállalati tréningeket tovább színesíthetik a zeneszoba, a kézműves ház, vagy a színjátszó terem kínálta lehetőségek. A tábor technikai felszereltsége minden igényt kielégít. A kültéri és beltéri hangosítás, a projektor, valamint a vezeték nélküli internet alapfelszereltség a tábor teljes területén. És hogy mi teszi a Bátor Tábort minden rendezvényközpontnál különlegesebbé? A rengeteg játék és apró meglepetés, amik a legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Itt egy természet-búvár ösvény, ott egy műfüves focipálya, amott egy játszótér. De rábukkanhatunk egy fedett kosárlabdapályára, egy zeneteremre, egy csocsó asztalra, gyermekkorunk elfelejtett társasjátékaira, a fényképész stúdióra, a ping-pong asztalokra vagy a horgász felszerelésekre is. A szállások és az étterem a tábor központi helyén találhatóak, így bármelyik program helyszínéről elérhetőek pár perc kellemes sétával.
Étteremünk Az egészséges táplálkozás csakúgy, mint a kiegyensúlyozott szociális kapcsolatok alapvető fontosságú a súlyos betegségek leküzdésében. Tekintettel a táborozók speciális diétás igényeire a Bátor Tábor Alapítvány 2010-ben a mintaértékű közétkeztetési modellt vezetett be, amelynek köszönhetően konyhánk extra igényeiket is könnyűszerrel ki tudja elégíteni. Az ételeink elkészítéséhez tisztított vizet használunk. A felszolgálás működhet tányérszervizes vagy svédasztalos rendszerben. Sőt, az ebédlő mellett elhelyezkedő tágas, tóparti rét hangulatos bográcsozáshoz vagy grill-partykhoz is kiváló. Az étkezéseket tekintve ötféle menüből, különböző árkategóriákban választhatnak vendégeink. Szállásaink Gyerekházak A hét, egymással kör alakot formáló apartmanban összesen 21 szoba található, 98 férőhellyel. A szálláshelyek felszereltsége kifogástalan, minden szobához akadálymentesített fürdőszoba tartozik, illetve háromszobánként közös társalgó teszi még kellemesebbé a kikapcsolódást. Önkéntes házak 2010-ben átadott önkéntes házaknak köszönhetően szobáink száma tovább emelkedett. Csakúgy, mint a gyerekszállások ezek az épületek is a legkorszerűbb anyagok felhasználásával épültek. Az új épületeknek köszönhetően 66 új szálláshely jött létre a táborban, amelyeknek egy része akadálymentesített. Minden szobához saját fürdő is tartozik. A három ház házanként 4 db négyágyas és 3 db kétágyas szobát rejt magában.
Összefoglaló SZÁLLÁS Max. kapacitás 4 ágyas 2 ágyas Gyerekház (7 db) 98 fő 14 db 21 db Önkéntes ház (3 db) 66 fő 12 db 21 db összesen 164 fő 120 fő 78 fő ÉTKEZÉS alapterület széksoros svédasztalos tányérszervizes berendezés/fő étkezés étkezés Ebédlő 292 m 2 230 fő 200 fő 150 fő Kistárgyaló 25 m 2 20 fő PROGRAMOK Magas-kötélpálya Íjászat Lovaglás Kézműves Evezés Horgászat Műfüves focipálya Fedett streeball pálya Ping-pong, csocsó, tollas, frizbi Játszótér
Ha Ön programot vagy tréninget tervez a csapatának, és megtetszett, amit itt látott és olvasott, kérem, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a taborhely@batortabor.hu címen, hogy elindulhasson az Ön igényeinek legmegfelelőbb program megtervezése! Bátor Tábor Alapítvány Telefon: 1/457-3840 e-mail: batortabor@batortabor.hu www.batortabor.hu