MEGHÍVÓ. a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium. jubileumi hangversenyére. ének-zene tagozatának

Hasonló dokumentumok
30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

60 éve zenére dobban a szívük

végzett munkánkkal, hozzáállásunkkal továbbra is méltók leszünk a sok kedves, bátorító, dicsérő szóra. Van hát mit ünnepelnünk, és igyekszünk is

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál augusztus Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A ZENE A SZÉPSÉG EGYETEMES NYELVE éves a Joseph Haydn Zeneiskola

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

A Gárdonyi Kórus évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Daróci Bárdos Tamás 85

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

Előterjesztés. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - kulturális eseti kérelem elbírálására

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét.

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA*

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

Szuppán Irén Művészeti Alapítvány közhasznú tevékenység beszámolója 2017 év

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

Tisztelt Képviselı Testület!

Bartók Béla életrajz zongora

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

Szeptemberi októberi programok

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Különös közzétételi listája

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a es tanévre

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola október 27-től október 31-ig december 22-től 2015.

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Köszöntjük vendégeinket!

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

NTP-KKI számú pályázat. Kép a mustragáláról

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról.

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Támogatási összeg (Ft)

A tanár művész is A jótékony hangversenyek története Zenei tudástár a zeneiskolában: a könyvtár Szabadidő? Szervezés!

Erasmus+ Lengyelország

Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet:

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára

TEHETSÉGHÁLÓZATI MŰHELY MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA. MATEHETSZ Debrecen január 25.

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Átírás:

MEGHÍVÓ a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ének-zene tagozatának jubileumi hangversenyére

Tisztelt Tanári Kar! Kedves Diákok! A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ének-zene tagozatának 50 éves jubileuma alkalmából fogadják szívből jövő jókívánságaimat. Ennek a nagy múltú intézménynek a falai között mindig magas színvonalú oktatás folyt, amit bizonyít a sok-sok jó eredmény, és a Vasváriból útnak induló, sikeres pályafutást befutó egykori diákok magas száma. Az ének-zene tagozat már a kezdetektől igen eredményesen működött, és napjainkban is elismerésre méltó mind a diákok, mind a pedagógusok teljesítménye. Ez a város pedig, és az önkormányzat szívén viseli az itt tanuló fiatalok és a fiatal tehetségek támogatását, csakúgy, mint a befogadó intézmények fejlesztését, modernizálását. Az ének-zene, mint az egyik művészeti ág, feltöltődést ad nemcsak az előadónak, de a hallgatóságnak is hiszen egyetlen művészet sem öncélú, üzenete van számunkra. A kultúránk része, melynek művelése és továbbadása kötelességünk. Fogadják elismerésemet a gimnázium egykori és jelenlegi tanárai magas színvonalú tehetséggondozó és szakmai tevékenységükért. Bízom benne, hogy a jövőben még sokszor láthatjuk és hallhatjuk az ének-zene tagozaton tanuló fiatalokat a városi rendezvények szereplőiként. Remélem, hogy sokan közülük megmaradnak a zene világában, kiteljesedik tehetségük, s később maguk is pedagógusként, vagy akár előadóművészként, az országot, világot bejárva öregbítik tovább Nyíregyháza hírnevét. Mindehhez kitartást, elkötelezettséget és sok sikert kívánok! Dr. Kovács Ferenc polgármester Kedves Vendégeink! Emlékezzünk és ünnepeljünk közösen! - szólt meghívónk erre a mai estére, köszönöm, hogy elfogadták invitálásunkat. Az emlékezés 50 évet ölel fel. Hosszú idő, de mindannyian részesei voltunk egy-egy szakaszának, s így személyes élményeinkből bizony összeáll fél évszázad története. Az ünnepelt pedig nem más, mint a gimnázium ének-zene tagozata: minden kórusvezető tanár, minden egykori és jelenlegi tagozatos diák. Köszönettel tartozunk nekik azért, hogy létrehozták s később ápolták az iskola azon hagyományát, hogy a Vasvári Pál Gimnázium nemcsak a tudományok, de a művészetek otthona is. Köszönjük, hogy annyi éven át szívet és lelket átjáró nagy érzelmekkel töltötte meg a kórus hangja az aulát! Kívánok minden kedves vendégünknek örömteli emlékezést és ünneplést mai jubileumi rendezvényünkön! Kovács Ágnes a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium intézményvezetője

50 éves az ének-zene tagozat A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium életében különleges a 2018/19-es tanév, hiszen éppen 50 évvel ezelőtt indult az ének-zene tagozatos osztály az intézményben. Napjainkig ezernél is többen végeztek ezen a tagozaton, énekeltek az iskola különböző kórusaiban. Sokan közülük a zenei pályát választották hivatásul, míg mások csupán megszerették a zenét. De akik itt tanultak, sosem felejtik el Praetorius kánonját: Viva la musica! Mindannyian jól tudjuk és valljuk, hogy zene nélkül nem érdemes élni. A sok szép emlék között érdemes felidézni az énekkar külföldi fellépéseit, s a sok szép elismerést. Felejthetetlenek számunkra az Éneklő Ifjúság helyezései, az Év Kórusa cím elnyerése, a Bartók Béla, illetve Budapesti Kórusversenyeken elért szép helyezések, a rádió, tv és hanglemez-felvételek, a Sárospataki Diáknapok eredményei, a Székesfehérvári Kórustalálkozókon való szép szereplések. Az évek során kiváló, magas színvonalú szakmai munkára garanciát adó kórusvezetők irányították a zenei képzést: az alakulás idején Gebri József és Fehér Ottóné karvezetők, később pedig G. Simon Zsuzsa, Ferenczi Erzsébet, Mikó Gyöngyi, Tomasovszki Katalin, Szalárdiné Szondy Adrienn, Zomborné Balogh Adrienn és jelenleg Puskás Bernadett. Mivel is zárhatnánk gondolatainkat, ha nem Kodály Zoltán szavaival: aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. Bízunk abban, hogy a jövőben is még nagyon sok ének-zene tagozatos diák életét fogja bearanyozni a zene szeretete. Mikó Gyöngyi és Puskás Bernadett tagozatvezető tanárok

A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Tantestülete tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az ÉNEK-ZENE TAGOZAT 50 éves JUBILEUMI HANGVERSENYÉRE a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumba ( 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 8.) 2019. március 13-án, szerdán 17 órára.

Ünnepi köszöntőt mond Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere A hangversenyt megnyitja Ferencziné Dr. Ács Ildikó a Nyíregyházi Egyetem Oktatási Rektorhelyettese A jelenlegi és a volt kórusvezetőket köszönti Kovács Ágnes a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Intézményvezetője A hangverseny résztvevői: jelenlegi és volt vasváris diákok Borsi Lili - népzene Drabik Zsuzsanna- magánének Iványi Tamás, karvezető és a Vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar Jenei Judit- magánének Konczili Edit- magánének Maci Lakatos Zoltán- zongora Mészáros Béla-világzene Molnár Marica- magánének Olajos Gábor- gitár Pokol Miklós- világzene Puskás Bernadett, karvezető és a Vasvári Pál Gimnázium Vegyeskara Simonfai-Moravszki Enikőmagánének Szalárdiné Szondy Adrienn, karvezető Szilágyiné Botos Mária, karvezető és a Nyitnikék Énekkar Tomasovszki Katalin, karvezető és a La Musica Kamarakórus Szeretettel várunk minden meghívott vendéget, jelenlegi és volt vasváris diákot a hangverseny utáni állófogadásra és kötetlen beszélgetésre.

Nagy élményként maradtak meg bennem a mindenkori "házi" koncertek az akkori József Attila Művelődési Központban (ma Korona Szálló dísztermében). Nagy eseménynek számított, amikor Karai József személyesen kísérte zongorán elhangzó műveit. - Iványi Tamás Emlékszem, hogy énekelek, mindig énekelek. Emlékszem az első tagozatos koncertre, ami az osztály ötletéből született. Emlékszem a tanáraim elhivatottságára. Emlékszem, hogy Debrecenben hogyan tapsolt a közönség az Aranybikában. Emlékszem az olaszórákra, amelyek megfertőztek Itália utáni vágyódással. Emlékszem, hogy elmerültem a zenében és azóta is csak benne élek. Konczili Edit Átélhettük a rádiófelvételek izgalmát, több ízben eljutottunk Zwickauba, ahol a kirshlikör énekkari kedvenc lett. A legendás kék útlevéllel pedig Bécsben és Stockholmban is jártunk. Nem volt csapatépítő tréning, de volt énekkari almaszedés Dombrádon, élményekkel teli találkozó a Sárospataki Diáknapokon. Nem coach-ok irányításával lettünk szervezett csapattá, hanem elhivatott pedagógusok tereltek az értékek felé. Talán ennek köszönhető, hogy énektanár lettem? - Botos Ria Mikó Gyöngyi tanárnő fáradhatatlan mosolyával jut ma is eszembe. Szívesen emlékszem az általa szervezett kórustáborra a Velencei-tó partján, ahol reggel dideregve ébredtünk a narancssárga sátorokban, de napközben lelkesen süvöltöttük a kórusműveket. Emlékezetesek Tomasovszki tanárnő jóízű kacagásai, fáradhatatlan munkakedve és zenei ötletei. Drabik Zsuzsanna

Kedves emlék a múltból: Bárdos Lajos Kossuth díjas zeneszerző elismerő szavai 1979-ből. A tiszteletére rendezett kórushangversenyen Ferenczi Erzsébet vezényelt. Mit jelentettek a Vasváris évek? (1986 1993) Pályakezdő tapasztalatokat, az első órák és koncertek lámpalázát, később magabiztosságot, felnövést a tanári katedrához és a pódiumhoz. Támogató kollégákat, barátságokat, élménydús tanári kirándulásokat, színes programokkal tarkított hétköznapokat. Szeretettel gondolok ezekre az időkre, köszönöm, hogy része lehettem a Vasvári Pál Gimnázium történetének. Tomasovszki Katalin Nagyon furcsa volt számomra, hogy tanár lehetek ott, ahol érettségiztem. Alig voltam idősebb, mint tanítványaim, s volt tanáraimat kollégaként szólítottam. Bizonyítani akartam, folytatni akartam azokat a vasváris hagyományokat, amelyeket én is átélhettem. Megannyi újságcikk, fénykép, hangfelvétel és apró emlék őrzi vasváris tanárságom éveit. Büszke vagyok tanítványaimra, s nagy öröm Nyíregyháza utcáit járva összetalálkozni régi növendékeimmel. Szalárdiné Szondy Adrienn Legkedvesebb színpadunkon: a 90-es években és napjainkban. A jelszó a régi: Viva la musica! Úgy érzem, hogy nem kizárólag azért lettem zenész, mert annak idején a hangszerek varázsa engem megérintett és a zenélés öröme rabul ejtett. Ez önmagában kevés lett volna. Az ének tagozat és az énekkaros évek élményei indítottak arra, hogy csak a zenével akarjak foglalkozni. Mikor gimnazista voltam, az ének tagozat 25. évfordulóját ünnepeltük. Ezért most, az 50. évfordulón játszani számomra igazi kitüntetés. Olajos Gábor

Támogatóink Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Laurel-Trade Kft. Görbe Vendégház, Tarcal Lap-X Könyvesbolt Kincsesház Lakberendezés