Panaszok a fűtőértékre



Hasonló dokumentumok
HR ügyintéző FŐBB FELADATOK:

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

- A megyei igazgató pénzügyi-gazdasági jellegű döntéseinek szakmai előkészítése, támogatása;

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

HAJDÚ ÉS SZABOLCS MEGYEI HÍRLAP július 4.évfolyam 7.szám


Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

J e g y z ő k ö n y v

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03.

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.


ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai:

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Az utolsó padban SZKA_207_33

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 13/2014.

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

MOST AKKOR JÁR? vagy NEM JÁR? a VASÁRNAPI PÓTLÉK!

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának április 15-i ülésére

Komplex mátrix üzleti képzések

I. Szervezeti, személyzeti adatok

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

FELJEGYZÉS A MAGYAR NATURISTÁK EGYESÜLETE ÉVI III. NEGYEDÉVES ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉRŐL

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

J e g y z ő k ö n y v

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni:

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

Tantárgy neve. Előadó: Dr. Kuttor Dániel Dr. Péter Zsolt

Y{~-;;; ~ f) ~ t t'-, fh '" ,~"\ N Y VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyzeti adatok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni (%):

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 16-ai rendkívüli ülésére

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

Iromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM január-február

BEKÖSZÖNTŐ. háztartási és hasonló jellegű villamos gépek és készülékek-, illetve a villamos forgórészek javítás és módosítás utáni vizsgálatai.

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:

A természetes személyek adósságrendezési eljárásának hazai bevezetése

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens


TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

Átírás:

LXIX. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT Addig kell kihasználnunk a tél örömeit, amíg lehet, én imádom a havas tájat. MAGYAR HENRIETTA 3. OLDAL Drew Barrymore úgy érzi, sokat dolgozik. 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2012. FEBRUÁR 11. 7 C A reggeli fátyolfelhőt erős felhősödés követi. REGGEL DÉLBEN ESTE Mesélő mandalák Boros Betty saját készítésű mandaláit mutatta be pénteken a Tiszta Forrás étteremben, valamint előadást is tartott erről a különleges világról. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Agrárfórumok a fagykárhitelről Az agrárgazdaság és az abban munkát végzők problémáinak, a gazdákat ért 2011. évi tavaszi fagykár következményeinek, illetve enyhítési lehetőségeinek, és az ágazatban érintettek feladatainak megbeszélése céljából a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara a megyében március elejéig több helyszínen agrárfórum sorozatot szervez. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hátralévő fórumok menetrendjét is teljes egészében közöljük. Menekültstátuszt kértek A Magyarországra érkezett menekültstátuszt kérelmezők száma a belépés módja szerint 2003-ban 558 1843 Illegálisan 2004-ben 1146 454 érkezett 2005-ben 1040 569 Legálisan 2006-ban 1531 érkezett 586 2007-ben 2008-ban 2009-ben 595 239 196 2824 2879 4476 2010-ben 63 2041 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH A tartalomból: Megyei tükör 5. Olvasóink leveleiből 7. Gazdaság 8. Sport 9., 10. Futár 6., 11. Kelet-Magyarország www.szon.hu 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 9 770133 205061 12036 Panaszok a fűtőértékre Számos legenda kering a közbeszédben a gáz fűtőértékéről, a szolgáltatók trükkjeiről. NYÍREGYHÁZA. A téli időszakban még inkább reflektorfénybe kerülnek a gázhigításról szóló összeesküvés-elméletek, amelyeket saját példájukkal is igyekeznek bizonyítani Elrendelték az előzetes letartóztatást A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírója pénteken elrendelte dr. Kiss Zoltán Tamás előzetes letartóztatását. NYÍREGYHÁZA. A határozat szerint a vezérigazgató megalapozottan gyanúsítható folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével. A különösen nagy vagyoni hátrány az 50 millió Ft-ot meghaladó, de 500 millió forintot Hosszabbított nyitva tartás az adóhivatalban NYÍREGYHÁZA. Az adóhatósági közreműködéssel készített egyszerűsített bevallást február 15-éig kell postára adni, vagy személyesen benyújtani az adóhatósághoz, illetve az ügyfélkapun keresztül az adóhatóság részére megküldeni. A határidő közelsége miatt február 14-én és február 15-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága központi ügyfélszolgálatán (4400, Nyíregyháza, Szabadság tér 7-8. sz.) hosszabbított nyitva tartás lesz: február 14- Törik a jeget a tiszalöki erőműnél én 8 órától 16 óráig, február 15-én 8 órától 18 óráig állnak az adózók rendelkezésére. A meghosszabbított nyitva tartási időben (február 14-én 12 órától 16 óráig és február 15-én 8 órától 14 óráig) kizárólag a 1153NY nyilatkozatot leadni szándékozó ügyfeleket várják. A fehérgyarmati, a kisvárdai, a mátészalkai, a nyírbátori kirendeltségekben február 15-én, 12 órától 16 óráig kizárólag a 1153NY nyilatkozatot leadni szándékozó ügyfeleket várja az adóigazgatóság. az elkeseredett fogyasztók. Vezetékes gázzal főző és fűtő családok sokasága gyanakodik arra például a láng elszíneződéséből, hogy rossz minőségű, alacsonyabb fűtőértékkel rendelkező gázért fizet méregdrága összeget. Egy-egy fűtési szezonban több tucat panaszt kap az energiaszolgáltatók felett állami felügyeletet gyakorló Magyar Energia Hivatal is. Volt, aki azt állította, hogy levegőt kevernek a gázba, más a vízgőzre, a nitrogénre tippelt. A szakemberek szerint a belekeverés nehéz és költséges lenne, mert a gáz zárt rendszerben, nyomás alatt ér el a fogyasztási helyig, ráadásul a nitrogén drágább, mint a gáz. A tiszalöki vízlépcső dolgozói a kiszolgáló úszó munkagépeket folyamatosan védik a jég fogságától. meg nem haladó mértéket jelent tájékoztatta lapunkat dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője. A gyanúsított 2009 áprilisától vezérigazgatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt.-nek. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a holding nevében 2009 novemberében 1 éves szerződést kötött egy kft.-vel nyilvántartó és ellenőrző, vezetés-irányítási rendszer számítógépes program havi 700 ezer forintos díjért történő használatba adására. A szerződés szerint a szoftver nem került a holding tulajdonába, 1 év alatt 7 millió 700 ezer forintot fizetett ki a kft.-nek a holding a program használatáért. A gyanúsított 2011. áprilisában közbeszerzési eljárást hirdetett a holding nevében az előbbi program megvételére. A közbeszerzést az a kft. nyerte meg, akitől a szoftvert Az illetékesek több mint száz ellenőrzési ponton, hét percenként, automatikusan mérik a gáz összetételét, amely bizonyos határok között változhat ugyan, de mindig azt a minőséget veszik alapul a számlázáskor, amit az adott területen szolgáltatnak. A szolgáltató cégek elutasítják a csalás vádját. /3. FOTÓ: SIPEKI PÉTER korábban bérelte a holding. A megkötött szerződés alapján az 5 millió 100 ezer forintot érő a szoftverért a már kifizetett 7 millió 700 ezer forinton túl, további 30 millió 475 ezer forintot fizetett ki a holding részletezte Nyakó Zsuzsanna. Ez év áprilisában a holding nevében a gyanúsított 2 automata gyógyszerelési rendszer beszerzésére hirdetett közbeszerzést. A pályázati feltételeket úgy határozta meg, hogy azokat csak egy cég tudja teljesíteni. /3. Minczérék (balról) már javában edzenek FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Listát, garanciát kérnek a vevők LABDARÚGÁS. Új szakmai stábja már van a Nyíregyháza Spartacusnak, szóbeli egyezségek alapján erősödőben a keret, lekötötték az edzőmeccseket és egy négy napos edzőtáborozást, ám még nincs sínen a Szpari. A leendő tulajdonosok a klub valós tartozásáról kérnek pontos adatokat, illetve jogi garanciát arról, hogy ezt követően már nem hullanak ki csontvázak a szekrényből. /9. Ismét veszélyes a légben szálló por NYÍREGYHÁZA. Tizenhét város levegőjét minősítette veszélyesnek a friss mérési adatok alapján az Országos Környezet-egészségügyi Intézet. A fővárosban továbbra is érvényben van a szmogriadó tájékoztatási fokozata. A péntek reggeli adatatok szerint többek között Putnok, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen levegője is veszélyesnek minősült a szálló por magas koncentrációja miatt, mivel az meghaladta a 100 mikrogrammos riasztási értéket. Az előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható. MTI A Vásártér újra kitárja a kapuját NYÍREGYHÁZA. Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot és az árusokat, hogy a Tokaji út 4. sz. alatti Vásártéren február 11- étől már nemcsak a nagybani piac, hanem immár a teljes iparcikk piac és az állatvásár is rendes nyitva tartás szerint üzemel. Főszerepben az emberi arc A Sipeki Péter és Csutkai Csaba fényképeiből összeállított kiállítást tegnap Nyíregyházán a Bencsvillában dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár nyitotta meg. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

2 Mindenfelől 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Vita a járások ügyében Puccskísérletről nem, az ország sorsáról beszélt Orbán Viktor. EGER. A Fidesz frakcióvezetője határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar kormányt és személyét célzó puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén. Lázár János ezt a tanácskozás utáni pénteki sajtótájékoztatón közölte újságírói kérdésre válaszolva. Orbán Viktor az ország sorsával foglalkozott beszédében, nem pedig személyes dolgokkal jelentette ki a politikus. Fals információk keringenek a sajtóban tette hozzá. Végtörlesztés és közmunka A végtörlesztésre rátérve a frakcióvezető azt mondta: ez az elmúlt kétéves kormányzás legnagyobb sikere. Ez egy szimbóluma annak, hogy a nagy gazdasági érdekcsoportok a közteherviselés asztalához lettek kényszerítve fogalmazott, megjegyezve, hogy a végtörlesztés várhatóan 160 ezer család életében jelent érdemi változást, és remélik, hogy a bankszövet- EU-s paktum: támogassák a csatlakozást BUDAPEST. Benyújtotta a parlamentnek a kormány azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben azt indítványozza, hogy a képviselők támogassák Magyarország csatlakozását az új uniós fiskális paktumhoz. MTI Swoboda: szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről. BUDAPEST. Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, államcsínyről, az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése mondta Hannes Swoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten. Mesterházy Attila, MSZP-elnök az osztrák szociáldemokrata politikussal közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a szocialisták nem támogatnak olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit. Miért kapott annyi kritikát? Hannes Swodoba miután részt vett az MSZP frakcióülésen közölte: örül annak, hogy jobboldali, konzervatív uniós politikusok differenciáltan ítélik meg Magyarországot, és ha szükségesnek látják, bírálatot fogalmaznak meg, mint tette José Manuel séggel kötött megállapodás további százezreknek ad lehetőséget, hogy megszabaduljanak a devizahitel terhétől. Lázár János a következő két év várható nagy sikerének a közmunkaprogramot amelynek keretében ma 210 ezren dolgoznak és a foglalkoztatáspolitikai változtatásokat nevezte. Az önkormányzatok helyzetével is hosszasan foglalkoztak a kormánypárti KDNP-frakcióülés: kártyás mérőórák A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) rövidesen benyújtja az előrefizetős, kártyás áram-, és gázmérőórákról szóló törvényjavaslatát mondta Harrach Péter a kisebbik kormánypárt egri külön tanácskozása után. A KDNP javaslata alapján minden olyan fogyasztónál, aki hatvan napon túli hátralékba kerül, a szolgáltató kártyás mérőóra felszerelésére lenne kötelezve. Ezzel megakadályozható lenne a további hátralékok felhalmozása, viszont az életveszélyes helyzetek is elkerülhetők lennének. Ha szükség van a fogyasztásra, ezeket az órákat nagyon egyszerűen fel lehet tölteni, a működtetés az önkormányzatok támogatási rendszerébe is könnyen beilleszthető. A javaslat másik eleme, hogy a hátralékosok minden befizetésének húsz százaléka az adósság törlesztésére fordítódik. A mérőórák úgy működnének, hogy ötezer forintnyi feltöltésből négyezer forint felhasználható lenne, míg ezer forint a fennálló adósságot törleszti. A pénteki frakcióülésen értékelték a képviselőcsoport munkáját, áttekintették a kormány jogalkotási tervét és felkészültek a tavaszi jogalkotási időszakra. Lázár János összegezte a frakcióülésen történteket FOTÓ: MTI, KOMKA PÉTER BUDAPEST. A Jobbik alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogot, erről társadalmi vitát kezdeményez és a többi párt véleményére is kíváncsi mondta pénteki tájékoztatóján a párt szóvivője. Dúró Dóra arról is beszámolt, hogy a frakcióülésén stratégiai kérdésekről határoztak: Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Viviane Reding, alapjogi és Neelie Kroes, médiaügyi biztos. Hozzátette, Orbán Viktornak el kellene gondolkodnia azon, hogy még a Silvio Berlusconi vezette Olaszország sem kapott annyi európai kritikát, mint az ő kormánya, aminek talán az az oka, hogy az olasz köztársasági elnök ellensúlyként működött a kormány fölött (...) a magyar államfő pedig csak aláírja a törvényeket. Talán elgondolkodhatna Orbán Viktor és a hívei is, hogy miért ellene fogalmazzák meg ezeket a kritikákat. Nem anynyira fontos személy ő, hogy egész Európa összeesküdjön az elmozdítása érdekében jegyezte meg. Hannes Swoboda elmondta azt is, levélben arra kérte José Manuel Barrosót, a magyar közvéleménynek is tegye világossá, a bizottság mit kifogásol és mit vár el a magyar kormánytól, mert fontos, hogy az itt élők is értsék, hogy képviselők. A frakcióvezető erről szólva közölte: a kabinet eltökélt abban, hogy áttérjen egy feladatfinanszírozási rendszerre. A helyhatóságok adósságállománya ügyében az a megállapodás született, hogy a kormánynak, az önkormányzatoknak és a bankoknak közösen kell megállapodásra jutniuk. Rossz hír lenne a magyar bankrendszernek, ha a kabinet elzárkózna az együttműködéstől, ez ugyanis azt jelentené, hogy a helyhatóságok ezres nagyságrendben képtelenek lennének visszafizetni adósságukat figyelmeztetett, majd arról tájékoztatott: Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, hogy a Fidesz önkormányzati kabinetje tegyen javaslatot arra, milyen megoldás képzelhető el a bankokkal közösen. A kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy olyan megoldás, mint a végtörlesztés, kizárt idézte szavait. Kilépni az Európai Unióból a Jobbik kezdeményező szerepet vesz fel és olyan témákat kíván felvetni, amelyek a társadalom szempontjából fontosak. Ezek között említette a szociális kérdéseket, az Európai Unióból való kilépés ügyét, valamint azt, hogy a párt keleti fordulatot hirdet a külpolitikában. MTI Szó sincs összeesküvésről az EU az uniós normák felett őrködik és azok betartásához ragaszkodik. Látogatását az osztrák politikus egyébként azzal is indokolta, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben azt kérte a bírálóktól, hogy jöjjenek Magyarországra és ismerjék meg az itteni helyzetet. Tisztázná a helyzetet Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője azt mondta, helyesnek tartja az osztrák politikus felvetését, mert Barroso magyarországi látogatása segíthetne tisztázni, hogy nincs szó Magyarország elleni összeesküvésről, gond van azonban a demokratikus, jogállami elvek érvényesülésével. Az MSZP és az európai szocialista frakció sem támogatna olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit, így az uniós források elvonását vagy a pénzek felhasználásának korlátozását sem hangoztatta Mesterházy Attila. MTI Lázár János azt is megjegyezte, sok önkormányzat védelmet kért a kormánytól a bankokkal szemben, mert egyes bankcsoportokra, általában osztrák pénzintézetekre, az jellemző, hogy lehetetlen feltételek elé akarják állítani a települési önkormányzatokat. Kérdésre válaszolva megjegyezte: szerinte a főváros és a megyei jogú városok képesek lesznek kezelni az adósságukat, a közepes és kisebb városok viszont a kérdés rendezése nélkül nem. Az 1 millió munkahelyről A frakcióvezető beszámolt továbbá arról, hogy nagy vita volt a járások ügyében Azt is meg kell válaszolni, miért van szükség járásokra, amelyeknek azt a célt kell szolgálniuk vagyis e kérdésre az a helyes válasz, hogy az emberek jobb államigazgatási szolgáltatásokban részesüljenek mondta, majd idézte a frakció polgármester tagjainak véleményét, akik szerint a járásoknak és a helyi önkormányzatoknak szimbiózisban kell működniük. A vidéki észrevételeket Kósa Lajos és Rácz Róbert vezetésével mérik fel tette hozzá. Lázár János szavai szerint így újabb egyeztetési körre lehet számítani, ugyanis a jelenleg tervezett körzethatároknak nagy a kritikája a frakcióban. A tíz év alatti egymillió új munkahelyről szóló kormányzati célkitűzést firtató újságírói kérdésre Lázár János azt válaszolta: a kabinet célja nem változik, a helyzet a világban azonban igen, ezért e célkitűzést sokkal nehezebb teljesíteni, mint bármikor máskor. MTI Súlyosabb ítélet Másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnes büntetését. FOTÓ: MTI, K.T. Lemondott a BKV-vezér Lemondott pénteken a BKV Zrt. vezérigazgatója; Várszegi Gyula azonnali hatállyal felajánlott lemondását Tarlós István főpolgármester elfogadta. A lemondás okairól nem beszéltek. Devizaárfolyam (2012. 02. 10.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 292,43 +1,51 USA dollár 220,50 +1,24 Svájci frank 241,70 +1,39 Angol font 349,23 +1,86 Román lej 67,17 +0,40 Ukrán hrivnya 27,47 +0,15 Horvát kuna 38,56 +0,20 Lengyel zloty 69,54-0,10 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Vendégkommentár Dr. Jánosi Zoltán Az új kihívásra is válaszol a főiskola A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Kara és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola intézményeiből 2000. január 1-jén integrációval létrejött Nyíregyházi Főiskola a két jogelőd tradícióinak és új fejlesztési koncepciójának eredményeképpen, több mint 11 éves története során, mind hallgatói létszámát, képzési palettáját, mind oktatóinak minősítettségét, kutatási eredményeit és építészeti, valamint belső infrastruktúráját tekintve hazánk egyik legjelentősebb főiskolájává vált. A Nyíregyházi Főiskolán és jogelődeiben 2012-ig öszszesen 49 187 fő tett záróvizsgát. Közülük 29 290-en pedagógus szakon végeztek. Az integráció talaján közös erőfeszítésből megszületett mutatóknak az alakulása a fokozatosan romló külső gazdasági körülmények ellenére is olyan értékhalmazt teremtett meg, hogy 10 éves integrációját a Nyíregyházi A rosszabbodó külső feltételekre adott stratégiai válaszok összességükben mégis eredményesek voltak. Főiskola valamennyi kara nagyszabású és nemzetközi szinten is tudatosított ünnepként érte meg. 2006-tól a főiskolának ugyanakkor egy demográfiai apálymozgás kezdetén, a peremlétből és a beiskolázási körzet gazdasági és szociális helyzetéből következő társadalmi krízishalmaz dimenziójában, továbbá az intézményt (2006- tól) egyértelműen negatívan érintő új felvételi szisztéma bevezetése feltételei között kellett új fejlesztési programjait meghatároznia. A külső feltételrendszer negatív átalakulása elsősorban az intézményi működés legfontosabb zálogát és a gazdálkodás sarokelemét adó hallgatói létszám apadásában volt mérhető. A felvett hallgatók létszámában a 2006-os évtől (3699) két éven át gyors csökkenést mutató tendenciát (2007:3166, 2008:2481) 2009-ben sikerült nemcsak megállítani, hanem jelentősen vissza is fordítani (2968 fő), majd 2010-ben (2878 fő) és 2011-ben (2688) ezt az eredményt megtartani. A létszámapadás elemi okaiként a beiskolázási háttért adó megyék gazdasági helyzete, a lakosság elvándorlása és a felvételi rendszer kedvezőtlen átalakulása jelölhető meg. Intézményünk beiskolázási területének 60%-a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyére, 20%-a Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, azaz 80%-ban Magyarország két gazdasági fejlettségében nagyon hátrányos helyzetű megyéjére esik. Ezeken a területeken a rendszerváltás után a fővároshoz vagy a fejlett régiókhoz képest a gazdasági távolság nem csökkent, hanem tovább nőtt. Mértékadó statisztikák szerint 2001 és 2009 között összesen kb. 90 ezer ember (61 ezer Borsodból, 29 ezer Szabolcsból) vándorolt el e két megyéből a potenciális hallgatókkal együtt. E két megyében kilenc év alatt összesen 106 általános iskolát zártak be (Borsodban 73, Szabolcsban 33 iskolát). E két megyében él továbbá az ország roma lakosságának egy jelentős része, s e legszegényebb népréteg fiataljai közül csak kevesen jutnak el már a középiskolába is. Mindez 2009-ben egy roma továbbtanulási program alapvetésére ösztönözte az intézményt. A rosszabbodó külső feltételekre adott stratégiai válaszok összességükben mégis eredményesek voltak. A főiskola 2005 és 2010 között a fenntartó részéről is elismert módon megerősítette gazdálkodását; a 2005-ben engedélyezett 33 alapszakhoz képest 2007-től, a már megszerzett négyhez, még tizenkét új tanári és három diszciplináris mesterszakot akkreditáltatott. Az Integrált Tudáscentrum és a Kelet- és Közép-európai Kutató Központ létrehozásával stabilizálta regionális és társadalmi szerepét. Jó kapcsolatokat épített ki a szomszédos egyetemekkel, együttműködési szerződések és pályázatok révén fejlesztette tovább határon túli kapcsolatait. Oktatóinak minősítettségét a 2005-ös 45%-ról 66%-ra emelte; hallgatói létszámát az optimálisként megjelölt 8000 fő körül stabilizálta; egységes campusa pedig 2009-ben, a FIABCI egyetemes ingatlanfejlesztési pályázatán, A világ legjobb középülete címet nyerte el. A képzés és a gazdasági háttérpotenciál erősítése mellett a legnagyobb kihívás ma is a megyére néző innovációban és gazdaságfejlesztésben mutatkozik. Az új felsőoktatási törvény lehetőséget teremt a nemzetközi ismertséghez kötött alkalmazott kutatások főiskolája cím megpályázására. Munkatársaink most ennek alapozását készítik el. Hiszünk abban, hogy a tanárképzésben, az Európai Unió részéről is elvártan fejlesztendő műszaki, természettudományos és informatikai képzésben az intézmény tovább erősítheti már most is jó pozícióit. Tudományos minősítettsége (amely jóval meghaladja a törvényben leírt egyetemi karalapítás feltételét), világbajnoki szintekre is képes hallgatóinak eredményessége és egységes akarata erején a Nyíregyházi Főiskola magabiztosan várja a harmadik évezred új kihívásait. Szerzőnk a Nyíregyházi Főiskola rektora

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Háttér 3 Nézőpont Bednárik Mónika Vezérlő ügyek Lemondott a BKV vezérigazgatója. Azonnali távozási szándékát a főpolgármester tudomásul vette. Azt nem tudjuk, csak sejtjük: a rapid elhatározás hátterében az áll, hogy úgy fizetett ki a Boldogtalan Közlekedési Vállalat 500 millió forint prémiumot, hogy a csőd szélén lavírozik, és abból, amiből most osztott, azt hitelként kapta, vissza kell fizetnie. Hogy nem lesz miből, az legyen a főváros gondja! mondhatnák sokan, ám ez úgy szokott történni, hogy a nagy közösből konszolidálnak. Az állami pénztárcába pedig annak a szabolcsi embernek a forintjai is benne vannak, aki még az életben nem járt a fővárosban, és a sárga metrószerelvényeket is csak a hírekben látta. A bíróság elrendelte a Szabolcs megyei Egészségügyi Holding vezérigazgatójának előzetes letartóztatását (a fellebbezés miatt a végzés nem jogerős). Kedd óta mindenki azt találgatta, mi lehetett az ok, ami miatt a kihallgatás végén őrizetbe vették a négy tagkórházat működtető társaság első emberét. Mára annyit tisztult a kép, hogy ismertté vált, milyen korábban meghozott döntésekért gyanúsítják a vezérigazgatót folytatólagosan elkövetett nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel. A két ügy között látszólag és a valóságban sincs összefüggés. Ami mégis a közös nevezőjük, az az ágról szakadt szegénység. A földön nincs nyereséges közösségi közlekedés, a budapestiről már ne is beszéljünk, ahogy pénzben fürdőző, gazdaságosan gazdálkodó (állami) egészségügyi ellátás sem. A mégis röpködő milliók hallatán Füst Milánosan csak annyit kérdezhetünk: semmi sincsen egészen úgy? Kelet kvíz monika.bednarik@inform.hu A honfoglaló magyarság 895-ben birtokba vette a települést, amely elsődlegesen a földvárra épített határvédő rendszer központja. a) Szabolcs b) Kisvárda c) Nagykálló d) Csenger A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Gyanúk és tények a gázminőségről Sok fogyasztó a láng színéből arra következtet: valami gáz lehet a gáz fűtőértékével. NYÍREGYHÁZA. Nincs olyan hét a téli időszakban, hogy ne futna be valamilyen panasz szerkesztőségünkhöz a fűtéssel kapcsolatban. Tegnapi számunkban a távhőszolgáltatóhoz intézett kérdésekre kapott válaszokat közöltük lapunkban, ma a gázzal főzők és fűtők lángoló kritikáit gyűjtöttük csokorba. Szerintem trükköznek Silány minőségű gázt kapunk, amelynek nem megfelelő a fűtőértéke jelenti ki levelében ellentmondást nem tűrő hangon a nyugdíjas Gaál József, aki egy kertvárosi családi házban lakik Nyíregyházán. Hűséges előfizetőnk arra kíváncsi, miért forr télen lassabban a víz, miért pörög őrült tempóban a gázóra, miközben alig melegszik a lakás. Nem az bosszant, hogy vasárnap egy órával később készül el a húsleves, hanem az, hogy lassan a fél nyugdíjamat elviszi a gázszámla, miközben érezhetően kevesebb meleget produkál a kazán, és furcsa színben virít a gázrózsa fejtegeti. A Kistelekiszőlőben élő Rácz család, amikor csak teheti, a A gáz fűtőértékére a szolgáltatónak nincs ráhatása. SZÁRAZ GÁBOR Minden jó, ha kék láng a vége? ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER Életmentő készülék - pereskedésből A lopással vádolt vállalkozó bebizonyította: talpig becsületes, sőt, adakozó szellemű! cserépkályhát választja a drága gáz helyett, a farkasordító hideg azonban őket is kompromisszumra kényszerítette. Nem vagyok szakember, de meggyőződésem, hogy évről évre rosszabb a gáz fűtőértéke, emiatt egyre többet használunk el belőle, és egyre többet is fizetünk érte. Egyre inkább hajlok arra, hogy higygyek a szóbeszédnek, miszerint a szolgáltató és/vagy az exportőr trükközik a földgáz minőségével, levegőt vagy nitrogént adnak az energiahordozóhoz, s a fogyasztókat megvezetve extraprofitra tesznek szert tárja elénk összeesküvés-elméletét a családfő. Ellenőrzik a gáz minőségét A Kelet-Magyarország megtudta: az országban elosztott NYÍREGYHÁZA. Több százezer forint kötbér megfizetésére akarta rákényszeríteni a gázszolgáltató az egyik nyíregyházi vállalkozót, aki igaza tudatában nem engedett, de megfogadta: ha az eljárás során nyer, karitatív célra fordítja az összeget. Ferkó Miklós így is tett: egy újraélesztő készülékkel ajándékozta meg a mentőket, amit az OMSZ Alapítványon keresztül volt módja átadni. A készülék mindig legyen kéznél, és minél kevesebbet használják ezt kívánta az ünnepélyes átadáson, amelyen az Országos Mentőszolgálat Alapítvány két képviselője is jelen volt. A nyíregyházi mentőállomás vezető mentőtisztje, Tóth György elmondta: a Lifepack 1000-es készülékkel sok életet menthetnek meg a mentősök. Országosan talán 40 olyan mentő gépkocsi van, amiben nincs még defibrillátor, a legtöbb gépkocsiban a régebbi, 500-as készülék üzemel. Az újraélesztő készülék kincset ér az életmentésben FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Üzemképesek, de már elavultak, ezért szorgalmazzuk, hogy ahol lehet, modernebbre cseréljék ezeket mondta. Nyíregyházán minden mentőautóban van újraélesztő készülék, a régebbi modellek újakkal történő kiváltása folyamatban van. A kocsiból kikerülő 500- as, régebbi készüléket szeretnénk átadni a Nyírsulinak, és amennyiben sikerül még pénzt gyűjteni, egy másik 1000-es készüléket is beszerzünk a mentőknek hangzott el. Győzött az igazság A mostani adomány eredete az volt, hogy a gázszolgáltató a mérőórája vizsgálata során jogtalan gázvételezésre utaló jelre hivatkozva több mint 500 ezer forintos követeléssel állt elő. Ferkó Miklóst ez nagyon felbosszantotta, ugyanis soha nem lopott gázt, és nem akart fizetni a jogosulatlan követelésre. Több éves kimutatással tudta igazolni a szokásos fogyasztását és a mindig időben befizetett csekkeket. Bírósághoz fordult, végül a szolgáltató peren kívüli megegyezést javasolt. SZON földgáz minőségét 7 percenként gázkromatográffal mérik, ellenőrzik a szakemberek. Az adatok tanúsága szerint a gáz minősége évek óta változatlan, minőségileg megfelelő, az előírt határértékeken belüli. A gázszolgáltatásért felelős TIGÁZ szóvivője, Száraz Gábor lapunk érdeklődésére elmondta: Magyarországon a gázvezeték-hálózatba a Földgázszállító Zrt. tölti be a gázt, gondoskodva arról, hogy az a szabványnak megfelelő legyen. (A szolgáltatott földgáz fűtőértéke az MSZ 1648 szabvány szerint 34 MJ/m3 +/- 5%, vagyis a 32,3 ás 35,7 MJ/m3 közötti értéktartományban elfogadható.) A fűtőértékre tehát a szolgáltatónak nincs ráhatása. Nagy hálózati terheltség idején előfordulhat, hogy csökken a gázvezetékekben lévő általános nyomás, ilyenkor több idő kell egy adott hőmérséklet eléréséhez, viszont a mérő is lassabban pörög. Ez főleg hétvégenként, vasárnap délben jellemző, amikor egyszerre sokan használják a tűzhelyeket, és persze fűtik is a lakást. Gyakran az bizonyosodik be, hogy a hiba nem a vezetékben, a szolgáltatónál keresendő! mutat rá a szóvivő. Nem a gázzal van gáz Télen jóval tovább tarthat egy fazék víz felforralása, mivel jóval hidegebb a csapból kiengedett víz hőmérséklete. A tűzhelyen és kazánban lobogó gázláng színét elsősorban az égés minősége határozza meg. A sárgás láng tökéletlen égésre utal, aminek a készülék szennyezettsége vagy pontatlan beállítása lehet az oka. A gázrózsa és a sütő parányi fúvókáiban lévő lerakódások, illetve a fűtőfelületre rakódott por, korom miatt drasztikusan csökken a fűtés hatékonysága, ezért valamennyi fogyasztónknak azt javasoljuk, ne hanyagolja el a készülékek folyamatos karbantartását javasolta a szakember. -PI A bizalmi mérés a legjobb bizonyíték A fűtőértékek gázmezőnként változók, s hazánk a vezetékeken több mezőről is kap földgázt. Ezek nem egyformák, valószínűleg ezt érzékelik, amikor más lángszínt vagy fűtési tulajdonságot jelentenek be a fogyasztók, de a készülékek állapota is jelentősen befolyásolja a tulajdonságokat. A Magyar Energia Hivatal tájékoztatása szerint a Magyarországra beérkező földgáz fűtőértékét több helyen is mérik: belépéskor, a gyűjtővezetékben, valamint akkor is, amikor a nagykereskedő átadja azt a lakossági szolgáltatóknak. A szolgáltatók gyakran végeznek saját hatáskörben úgynevezett bizalmi mérést azoknál, akik panasszal élnek. Előzetesben a vezérigazgató NYÍREGYHÁZA. Mint az első oldalon írtuk, elrendelték dr. Kiss Zoltán Tamás, a holding vezérigazgatójának előzetes letartóztatását. A megkötött szerződés alapján a 2 db gyógyszerelési rendszerre a holding 59 hónapon keresztül havi 12 millió 337 ezer forintot fizetett volna úgy, hogy azok sem a tulajdonába nem kerültek volna, sem vételi jogot nem szerzett volna a gépeken. A határozat indokolása szerint a bűncselekmény kiemelkedő súlyára, valamint arra figyelemmel rendelte el a bíróság az előzetes letartóztatást, hogy a gyanúsított, mint vezető beosztású személy a kezdeti szakaszban lévő nyomozásban különösen tanúk befolyásolásával megpróbálná az eljárást meghiúsítani, megnehezíteni. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős mondta a szóvivő. Megkérdeztük: Te mivel töltöd a havas-jeges hétvégét? ASZTALOS LILIÁNA: A barátnőimmel töltöm a hétvégét. MINYA PATRICIA: Néha arcunkra fagy a mosoly, de nem bánjuk! BREZINA JÁNOS: Elmegyek a csúszó alkalmatlanságok versenyére. MOLNÁR JÓZSEF: Legszívesebben a kalandparkban időznék. MAGYAR HENRIETTA: Imádom a telet, de csak olvadás előtt. NAGYIDAI VIVIEN: Az ibrányi tavon akarok korcsolyázni. Asztalos Liliána (Ibrány): A barátnőimmel szeretném tölteni a hétvégét. Kihasználjuk, hogy még nem olvadt el a hó, szánkózás, hóemberépítés szerepel a programunkban. A nyíregyházi Brezina János a sóstói csúszó alkalmatlanságok versenyén szeretne részt venni hétvégén. A korcsolyázás nagy kedvencem ilyenkor, télen. Egy hócsatának sem lennék elrontója, egy a lényeg, hogy ne unatkozzam! Magyar Henrietta is korcsolyázni szeretne hétvégén. Addig kell kihasználni a téli örömöket, amíg lehet! Imádom ezt az évszakot, a havas tájat, olvadáskor már sokkal szomorúbb, csúnyább képet fog mutatni a természet mondta az ibrányi lány. A kótaji Minya Patricia unokatestvérét várja. A hideg miatt néha arcunkra fagy a mosoly, de nem bánjuk! A közeli domb jó terep a szánkózásra, és hóembert fogok építeni a rokonommal válaszolta. Molnár József (Mátészalka): A szüleim közel laknak a sátoraljaújhelyi kalandparkhoz, remekül el lehet tölteni ott az időt ilyenkor! A probléma az, hogy jelenleg nagyon elfoglalt vagyok, így sajnos el kell halasztanom ezt a kikapcsolódást. Nagyidai Vivien Ibrányban lakik, a helyi tavon készül korcsolyázni az unokatestvérével. Nemrég tanultam meg korizni, nagyon élvezem! újságolta. A hideg továbbra is kitart, a havazás visszavonul NYÍREGYHÁZA. Szombaton változóan felhős ég és kis napsütés várható, hószállingózás előfordulhat, éjszaka ködfoltok képződhetnek. Vasárnap eleinte erősen felhős lesz az ég, majd átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Elszórtan várható havazás, az északi, északkeleti szél néhol megélénkül. Hétfőn kezdetben többfelé, majd főként délkeleten valószínű havazás. Kedden eleinte kevés lesz a felhő, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható havazás. A szél több helyen megerősödik. Időjárás kedd hétfő vasárnap szombat -17-15 -13-12 -7 havazás 40 35 30 havazás 25 20-5 15 havazás 10 5 0-4 -5 havazás -10-15 -5 Hőmérsékleti értékek Celsius-fokban GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: OMSZ MISKOLC

4 www.kelet.hu 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT 460384 460838 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Malacok (fehér) eladók. Érd.: 06202682515 460646 Nyíregyházán családi ház eladó, vagy belvárosi társasházra cserél hető II. emeletig. 42/491 845, 0620/9423 763. 460845 HÁZ, HÁZRÉSZKERESÉS Vételre keresek ügyfelem részére, szép állapotú, téglaépítésű családi házat, vagy műhellyel vagy műhely építésére alkalmas telekkel. 23milló forintig 0670/338 2585 LAKÁSELADÁS 460887 Nyíregyházán 66 nm es 3 szobás földszinti társasház belvárosban csendes utcában felújítva terasszal garázsal tulajdonostól eladó. Ár: 14,5 M Ft. Érd.: 0670/633 2100. 454142 Nyíregyháza, Bújtosi Tó közelében, 51nm es, 2 szobás, járólapos, par kettás, műanyag nyílászárós, külső leg szigetelt lakás,egyedi konyhabú torral,kerámialapos tűzhellyel,sürgő sen eladó.ár.5,4m Érd 0620/585 7236 460885 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyházán főiskolához közel 2 szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 0630/619 6420. Vételre keresek ügyfelem részére, Nyíregyházán vagy Nyírpazonyban, 3szobás, garázsos családi házat, 500nm től nagyobb telekkel. 15 millió forintig 0670/338 2585 TANYA 460902 460889 Eladó 5 hektáros állattartó telep lakással, 1100 m2 es gazdasági épülettel, bármilyen állat tartására alkalmas. Érd.: 0630/233 7696. 453982 291835 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nádudvari Bárány táp Vásár! NAGISZ Bárány Nevelő 40 kg: 3880 Ft NAGISZ Bárány Indító 40 kg: 3980 Ft Kiszállítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében INGYENES! Mátészalka-Vásárosnamény-Fehérgyarmat körzete: 06 30 60 22 933 Nyíregyháza és 30 km-es vonzáskörzete: 06 70 385 34 39 Minimális rendelési tétel: 5 zsák VÁRDA-GARDEN 2001 KFT. IMPORT MŰTRÁGYÁK FORGALMAZÁSA Komoró, Petőfi u. 47/B. E-mail: info@vardagarden.hu Tel.: 45/449-003 30/676-92-90 MŰTRÁGYA-FORGALMAZÓK-FELHASZNÁLÓK FIGYELEM! Orosz, ukrán és osztrák származású műtrágyák nagy választékban kaphatók, megrendelhetők. 460482 Belső körúton 67 m2 es klima tizált, riasztóval felszerelt irodahelység kiadó. Érd.:+36/30 239 49 02 460883 Forgalmas helyen bevezetett élelmi szer bolt családi okok miatt kiadó. Érd.: 30/821 4696, 70/232 0417 GÉP, SZERSZÁM 459030 Textima ipari varrógép eladó vagy jószágra cserélhető. Irányár: 90 eft. Tel.: 20/3568785. 460768 Kasza, gyümölcsöbe való, állítható munkaszélességű eladó. Tel.: 70/ 367 6288. 457552 80 as MTZ 4,5 év műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: 0630/2062 005, 0670/770 3306. 460802 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kis bálás széna és szalma eladó. Érd. 0630/370 7288. 460920 Olaszliszkán furmint bor 270 Ft/l áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238 265. 453599 Takarmány napraforgó, körbálás széna és kukorica eladó. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092 976. ÁLLAT 460762 Bernáthegyi kiskutyák eladó. Érd. 0670/3715236. 460847 Kuvasz kiskutyák + 1 éves kan eladó. Tel.: 0620/223 4170. 460451 Vágólovat veszek súly és minőség től függően, azonnal fizetek és elszállítom. Ár: 200 Ft tól. Érd.: 0642/385 861. 460733 1 db 5 éves fekete sodrott herélt ló eladó. Érd.: 0630/905 4884. 460688 10 db 9 hetes ivartalanított malac eladó. Telefon 06 20/243 2492. 459701 30 db fiatal vemhes anyajuh suf folok és merinó Érd:06 20 327 8727 Állatbarát Alapítvány Szkáli: Körülbelül 9 éves keverék kan. Az utcán kóborolt, nagyon rossz állapotban találtunk rá. Azóta szépen kikupálódott, és egy kedves, barátságos s kutya lett belőle. Fajtársaival, és az emberekkel is jól kijön. Dundi: Körülbelül 4 éves német juhász szuka. Kedves, barátságos, játékos. Pórázon jól vezethető. Kertes házba ajánljuk. 42/727-736 736 www.allatbarat.com 460903 460306 9 db 12 hetes malac eladó. Érd.: 0670/387 7963. 460839 NÖVÉNY Kiváló minőségű nagyméretű étkezési burgonya több fajtából 35 Ft/kg eladó. 70/546 1140. 460424 Nagy tételben is étkezési és takar mányburgonya, búza és olajnapra forgó eladó. Érd.: 0630/9831 917. 460833 UT 1 Cleopátra, Bellarosa, Desiree vetőburgonya eladó. Érd.: 0630/ 242 5602. EGYÉB ELADÁS 447971 Nyárfa széldeszka 500 Ft/q, nyárfa deszkavég 600 Ft/q eladó. Nyír mada, Cserepes u. 30/915 8506 455898 Tűzifa: tölgy, bükk, 12.500 Ft 1x1 kalodában, szorosan sorbarakva, akác 14 E Ft. Érd. 0620/572 2807. Vásárosnamény központjában,új szerü büfé teljes berendezése áron alul eladó,üzemeltetése köz vet lenül átadó Érd 70/3352 764 458182 MUNKAHELYET KÍNÁL 460773 460578 A Mátészalkai Sütőipari Kft. mátészalkai üzemébe pék szak munkást keresünk. Érd: 06 44/ 500 426 460247 Amerikába bentlakásos ház vezetőnői állások konkrét helyekre, heti 450$ os keresettel.leinformál ható, nyelvtudás nem feltétel!ko moly érdeklődők hívjanak!06204281855, oneletrajz.usa@gmail.com 460243 CNC fúró marógépre szakképzett munkatársakat keresünk. Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat és NCT programozási ismeret előnyt jelent. Mobil: 06 70 612 79 67 457824 460633 Miért ne fizetne kevesebbet? Lignit értékesítés a Karászi Tüzép telepein:.. Ömlesztve: 1200 Ft/q 30 kg/zsákos: 600 Ft Kisvárda Hármasút Tel.: 30/580-2178 Dombrád Táncsics Tel.: 45/565-028 Pátroha Kossuth Tel.: 45/460-001 A MICHELIN CSOPORTHOZ tartozó TAURUS CARBONPACK Kft. LABORÁNS munkakörbe munkatársat keres. Elvárások: vegyésztechnikus vagy vegyész végzettség rendszerszemléletű gondolkodás jó kommunikációs és együttműködő készség számítástechnikai ismeret gyakorlat és angol/francia nyelvtudás előnyt jelent Főbb feladatok: hengerszék kezelése minőségvizsgálatok elvégzése minőségvizsgálatokhoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ISO szabványok előírásainak betartása A munkavégzés helye: Tuzsér Jelentkezési határidő: 2012. 02. 15. Ha felkeltettük érdeklődését, fényképes önéletrajzát az alábbi címre várjuk: TAURUS CARBONPACK Kft. Tuzsér, Előtó u. 1. 4623. E-mail: erzsebet.kovacs@hu.michelin.com Bővebb információ: Kovács Erzsébet személyügyi irányító Tel: 06-30-9459-798 Nyíregyházi székhelyű külkereskedelmi Kft. keres KÜLKERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐT nyíregyházi munkahelyre. Feltételek: Felsőfokú (főiskolai/egyetemi) kereskedelmi végzettség, Angol nyel társalgási szintű ismerete (román nyelvismeret előnyt jelent) B-kategóriás gépjárművezetői engedély, erkölcsi bizonyítvány, Rugalmasság kreatív hozzáállás, Felhasználói szintű számítógépes ismeret. Javadalmazás: bruttó 195 E Ft/hó. A fényképes pályázatokat, az iskola végzettséget igazoló okiratok másolatával a kiadóba kérjük eljuttatni Külker jeligére. Leadási határidő: 2012. 02. 15., 12 óra. Éjszakai 6 órás munkára keresek táncolni, szórakozni szerető, fiatal, csinos hölgyeket. Magas alapfizetés (akár 7 E Ft/nap)+jutalék. Jelent kezni: 30/544 80 10 vagy ljz1120@gmail.com 460242 Felsőfokú végzettséggel, jó angol nyelvtudással munkatársat keresünk programmenedzseri munkakör betöltésére. Önéletra jzokat a programmenedzser A458145 jeligére a kiadóba kérem. Felszámoló iroda 2 fő asszisztens munkatársat keres önálló munka végzésre, nyíregyházi irodájába. Gépírói és jogi ismeretekkel ren delkezők előnyben. Fényképes önéletrajzot az alábbi emailre kérem felszamolas@citromail.hu 460367 Forgácsoló üzembe mérési feladatok elvégzésére tapasztalat tal rendelkező munkatársat keresünk. Számítógépes ismeret a dokumentálásban előnyt jelent. Mobil: 06 70 612 79 67 457825 460630 Hegesztett szerkezetek gyár tásához gyakorlattal és rajzolvasási ismeretekkel rendel kező összeállító lakatost keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal a műszaki igazgatónál, Nyír Mezőgép Kft. Nyíregyháza Tünde út 9. 460422 Higiéniai és munkavédelmi ter mékek értékesítésére keresünk számlaképes, saját gépkocsival ren delkező kollégákat. Az első három hónapban költségtérítést biz tosítunk! Érd:+36 30/250 9439 8 16 óra között, vagy a hirdetes@3vkft.hu e mail címen. 459014 Nyíregyházi székhelyű külkereskedelmi Kft. keres TITKÁRNŐ/IRODAI ÜGYINTÉZŐ MUNKATÁRSAT 4 órás munkaidőre, nyíregyházi munkahelyre. Feltételek: minimum középfokú (érettségi) végzettség, angol nyelv tárgyalási szintű ismerete, környezetvédelmi termékdíj tárgykör ismerete erkölcsi bizonyítvány rugalmasság, kreatív hozzáállás. Javadalmazás: bruttó 75 E Ft/hó. Fényképes pályázatokat, az iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatával a kiadó kérjük eljuttatni Külker jeligére. Leadási határidő: 2012. 02. 15., 12 óra. Élelmiszer-ipari cég keres Bérezés megegyezés szerint. 449987 Gépészmérnököt vagy villamosmérnököt Nyírlugos vonzáskörzetéből. Elvárások: felsőfokú szakirányú végzettség minimum 5 éves szakmai gyakorlat középfokú angol nyelvtudás Jelentkezni lehet fizetési igény megjelölésével a nyirlugos@agrosprint.hu e-mail címen 2012. 02. 20-ig Napi kifizetés! Igényes, ápolt lányokat, hölgyeket keresek 18 50 éves korig masszázshoz kolléganönek Debrecenbe. Én is nö vagyok. 0670/233 1711. bestunit@citromail.hu 460245 Oázis Kertészet Nyíregyháza áruházvezető munkatársat keres. követelmény kereskedelmi és/ vagy kertészeti felsőfokú végzettség, kereskedelemben szerzett vezetői tapasz talat.jelentkezés:aruda@horvathker teszet.hu 460803 Szakképzett targoncást keresek, bőcsi munkavégzésre. Érd.: 06 70/386 5518. 460244 Titkárságvezetői feladatok ellátására keresünk számítógépes ismeretekkel rendelkező, iratke zelésben jártas munkatársat. Német nyelv ismerete előnyt jelent. Önéletrajzot a Tibor.Barsy@nyirmezogep.com címre kérjük. 457826 Üzletkötőket keresünk kitűnő szlovák vagy cseh nyelvtudással, jogosítvánnyal, nyíregyházi iro dába, részmunkaidős állásra. Tel.: 06 42/240 520 458366 Víz fűtés szerelőt keresek aki hegeszteni is tud Nyíregyházától vagy környékéről. Érd: 0620/232 0051. MUNKAHELYET KERES Házhozszállítást VÁLLALUNK. 460246 57 éves aktív nyugdíjas munkát keres. Nehézgépkezelői, mozdony vezető, targoncás, B. kat. jogosít vánnyal. Tel.: 20/3467 188. 460602 458028 KERESKEDELMI VEZETŐ szakirányú felsőfokú végzettség, idegennyelv ismerete tárgyalási szinten, KERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ szakirányú közép-, vagy felsőfokú iskolai végzettség, angol, vagy német nyelvismeret, LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ szakirányú szakmai közép-, vagy felsőfokú végzettség, angol, vagy német nyelvtudás előnyt jelent, gyártás területére: MŰVEZETŐ érettségi, VONALVEZETŐ szakmunkás végzettség, legalább 1 éves vezetői gyakorlat, MŰSZAKI VEZETŐ felsőfokú műszaki végzettség, VILLAMOSMÉRNÖK folyamatirányítási szakmai gyakorlat, PLC ismeret, szakmai gyakorlat előnyt jelent, angol vagy német nyelvtudás előnyt jelent, MŰSZAKI SZAUNKÁSOK szakirányú szakmai végzettség, ELEKTROMŰSZERÉSZ legalább 1 év szakmai gyakorlat, VILLANYSZERELŐ GÉPLAKATOS, GÉPSZERELŐ TERMELTETÉSI ÜGYINTÉZŐ agrár (kertész) felsőfokú végzettség, legalább 1 éves szakmai gyakorlat, angol, vagy német nyelvtudás előnyt jelent TB ÜGYINTÉZŐ szakirányú középfokú végzettség, legalább 2 év szakmai gyakorlat A pályázatként önéletrajzot kell beküldeni, amelynek kötelező tartalmaznia referenciát. Pályázat benyújtásának címe: Szatmári Konzervgyár Kft. 4762 Tyukod, Bem út 85. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni: 30/849-1714, vagy 44/376-436-os telefonokon. E-mail: szatmari@szatmari-konzervgyar.hu KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁT KERES 18 éves széparcú csinos lány alkalmi munkát keres 0 24 óráig. Tel.: 0670/589 5320. 19 éves széparcú csinos exmodell lány alkalmi munkát keres 0 24 óráig. Tel.: 0630/2764 218. OKTATÁST VÁLLAL 460876 460879 Mezögazdasági Technikus,Mező gazdasági Vállalkozó,Biztonságiör Mérlegképes könyvelö,bolti elado kereskedö boltvezetö képzést indít a Projekt KFT Vásárosnaményban 45/570 300 AL0244 KÖZLEMÉNY 460571 Az egészséges Újszülöttekért Ala pítvány köszönetet mond mind azoknak, akik adójuk 1% ával támogatták az Alapítvány célkitü zéseit. Kérjük további segítségüket egy telemetriás CTG megvásárlá sához, mely biztonságot jelent a magzatoknak a szülésnél. Adó szám: 18793565 1 15. 460806 A Szatmári Konzervgyár Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakörökre, a megjelölt feltételekkel VÉGKIÁRUSÍTÁS! BÚTORDISZKONT 20-50%-os árengedménnyel Kisvárda, Bocskai utca 36. Telefon: 45/416-056; 30/2190-874 VEGYES Akác és nyár tüzifa eladó. 800 Ft/ q tól kiszállítással. Érd.: 0670/ 6680 945. 455849 Akác, alma TÜZIFA, SZÉN, 1200 Ft tól. Szállítás megoldható. Tel.: 0670/251 6925. 460918 Akác, nyár, fűz tűzifa megrendel hető 900 Ft/q tól akár kiszállítás sal. Tel.: 0670/259 3951. 459760 Alma, nyár, fűz, akác tűzifa eladó 700 Ft tól. Akác erdőt, fasort veszek kitermelésre. 70/674 0009. 449898 Nyár, akác, tölgy tüzifa 900 Ft/q tól eladó. 20/448 6870, 20/236 4476. 456284 Szállítással együtt kalodás tűzifa 12500 Ft, illetve akác 13000 Ft. Érd.: 0670/272 9033. 460780 Tüzifa akác, alma, tölgy, nyárfa, 800 Ft/q tól megrendelhető. Papp Erdészet 0620/932 9588. 453975 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478 940763 460581 HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Megyei tükör 5 Parkgondozók és kerti munkások is lehetnek Ügyeletes állatorvosok CSEGÖLD. Romák felzárkóztatási programjára nyert el 71 millió forintot négy település Csegöld, Szatmárcseke, Gacsály, Tiszabecs cigány kisebbségi önkormányzata. A Kistérségi roma információs hálózat kialakítása és a szükségletekre alapuló képzések megvalósítása a fehérgyarmati kistérségben című projektben 44 fő vesz részt. A projekt ünnepélyes megnyitóját pénteken rendezték meg Csegöldön az idősek otthonában. Mint elhangzott, irodai asszisztens, parkgondozó és kerti munkás szakmát tanulhatnak a jelentkezők, akik először három hónapi képzésen vesznek részt, aztán pedig további hat hónapig továbbfoglalkoztatásban részesülnek. Az irodai asszisztens képzés Gacsályon, a parkgondozói és a kerti munkás képzés Csegöldön lesz, a gyakorlatot pedig mindenki a saját lakóhelyén végezheti majd el. Február 11-én és 12-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi ügyeleti körben dr. Angyal Sándor (06-30/289-5771), a baktalórántházi kistérségben dr. Horváth Zoltán (06-20/953-9687), az ibrányi ügyeleti körzetben dr. Pájer Béla (06-30/324-3520), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Nagy István (06-30/324-2995), a tiszalöki ügyeleti körben dr. Bónis László (06-30/9780-410), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Hauser Tibor (06-20/915-1791), a csengeri ügyeleti körben dr. Derzsy Attila (06-20/925-7461), a nyírbátori ügyeleti körben dr. Szabó Sándor (06-30/2894-131), a nagykállói ügyeleti körben dr. barna Miklós (06-30/3498-910), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Herczeg Károly (06-30/303-4680), a várásonaményi ügyeleti körben dr. Kovács Lajos (06-30/303-9261). Ismét Vasárnapi Manó Matiné NYÍREGYHÁZA. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban február 12- én 10 órától az Aranymetszés Kulturális Egyesület előadásában Itt a farsang, áll a bál zenés műsor várja a gyerekeket, akik a játszóházban farsangi álarcokat készíthetnek. Kvíz megfejtés A honfoglaló magyarság 895-ben birtokba vette a települést. b) Kisvárda Túl a Szemen irodalmi előadás NYÍREGYHÁZA. Február 15-én, szerdán 16 órától a Nyíregyházi Főiskola B épületének nagyelőadójában az erdélyi Role könnyűzenei együttes irodalmi előadása várja az érdeklődőket. A fennállása negyedszázados évfordulóját az idén ünneplő, Magyar Televízió Örömzene nagydíjas és Pro Urbe díjas székelyföldi zenekar Túl a Szemen című műsora Ady Endre verseire épül. Az ingyenes előadás fővédnöke a nyíregyházi Kamilliánus Betegápoló Rend. A Legenda Vasárnap este a Táncfarsang programjában a Nyírség Táncegyüttes és a Naná Színház közös produkcióját láthatják az érdeklődők a Móricz Zsigmond Színházban. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A múlt év díjai, a jövő feladatai A Nyírségvíz Zrt. évértékelő ülésén az elmúlt esztendő mellett a jövőről is szó esett. NYÍREGYHÁZA. Tiszta vizet öntöttek a pohárba a Nyírségvíz Zrt. vezetése által szervezett pénteki ülésen, amelyre a sajtó képviselői is hivatalosak voltak. Szó esett múltról, jelenről és a jövőről is, amit a tavaly decemberben elfogadott új víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény igen komolyan befolyásolhat. A középpontban a fogyasztó Móricz István, a társaság igazgatója leszögezte: továbbra is legfontosabb feladatának tekinti a fogyasztói elégedettség maximalizálását. Az igazgató beszélt a jelenleg is folyó vízminőség-javító projektről és a tavalyi év forgalmáról, árbevételéről is. Kiemelte: a cég stratégiájának középpontjában továbbra sem a pénz, hanem a fogyasztó áll, hiszen nincs rosszabb, mint a fogyasztói bizonytalanság. A fogyasztók mellett fontos a munkavállalók elégedettsége is, hiszen csak megfelelően menedzselt környezetben lehet eredményesen, hatékonyan dolgozni. Két éve a társaságunk saját hatáskörébe vette a vízminőségjavító projekt (arzénmentesítés) működtetését, amit azóta is sikeresen vezényel. Összességében elmondható, hogy a kollektíva teljesíteni tudta azokat a célkitűzéseket, amit a tulajdonosok, a menedzsment és nem utolsó sorban az élet tűzött ki. Nem volt komoly fennakadás Galambos Sándor műszaki igazgató beszámolójából kiderült, hogy az elmúlt napok hideg időjárása ellenére sem volt komoly fennakadás az ivóvízszolgáltatásban. Meg vannak azok az eszközeink, s a megfelelő szakember-állományunk, amellyel Az új törvény megmozgathatja az állóvizet A víziközmű-szolgáltatást szabályozó, tavaly decemberben elfogadott törvényről is beszélt Móricz István. A folyamat végét még nem láthatjuk pontosan, hiszen ez egy kerettörvény, de a sarkalatos pontok már tiszták. Ezentúl működési engedélyt (azt is csak két évre) csak az a szolgáltató kap, aki rendelkezik 50 ezer darab felhasználói egyenértékkel (ennek kiszámítása igen bonyolult műveletek során történik). Ez a limit évről évre növekedni fog, először 100, majd 150 ezerre. Nekünk jelenleg 277 ezer felhasználói egyenértékünk van. Ezentúl a felügyeletünk átkerül a Magyar Energia Hivatalhoz, 2014-től pedig már a miniszter fogja meghirdetni a vízdíjakat. Az 1990-es évtized elejének tendenciája megfordulni látszik. Akkor az önkormányzatok hatáskörébe került át a víziközművek üzemeltetése, most az állami szerepvállalás újra erősödni fog. Várhatóan egy komoly integrációs folyamat veszi kezdetét, hiszen aki nem teljesíti a felhasználói egyenértékek diktálta limitet, nem kaphat működési engedélyt közölte Móricz István. Nagy hangsúlyt fektetnek a vízminőség javítására ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK biztosítani tudtuk a szolgáltatás állandóságát. 523 alkalommal kellett kivonulnunk, ebből 173 alkalommal a vízmérő elfagyása okozta a problémát, amit orvosolni is tudtunk mondta Galambos Sándor, aki ismét felhívta a lakosság figyelmét a vízóra és az akna megfelelő szigetelésére. A műszaki igazgató zárásként felsorolta azokat az elismeréseket, amelyet a Nyírségvíz Zrt. kapott a 2011- es esztendőben (Üzleti etikaidíj, IIasa-Shiba-díj, ügyfélszolgálati elismerések). Ezt követően Dobrosi Tamás HR- és PR-koordinátor beszélt a társaság által elvégzett fogyasztói elégedettség vizsgálat tapasztalatairól. A felmérés összességében pozitív képet tükrözött, a legtöbb szegmensben fejlődés mutatkozott a megelőző évhez képest, talán vidéken van még mit javítania az elégedettségi mutatókon a cégnek. Gaálné Klénai Laura HR-PR munkatárs a munkavállalói elégedettséget mérte. Minden dolgozónkra kiterjedt a vizsgálat. Összességében elmondhatom, hogy a kollektíva erős maradt, ami alapot adhat a cég további innovációinak végrehajtásához ismertette a felmérés konklúzióját. -TG dolgozó otthon, az ügyfél hoppon maradt A rendkívüli időjárás rendkívüli döntést követelt válaszolta a megbízott igazgató. NYÍREGYHÁZA. Sajnáljuk, de az időjárási viszonyokra való tekintettel ma zárva tartunk. Ezt a választ kapta egy betérő diák szombat délelőtt a megyei könyvtár portaszolgálatán. Panaszosunk nem melegedni tért be, szerette volna igénybe venni a könyvtár internet-szolgáltatását, hogy bejelentkezzen a főiskola tantárgyfelvételi rendszerébe. Bár a hivatalos nyitva tartási rend értelmében az intézménynek 13 óráig fogadnia kellett volna a vendégeket, szombaton átmenetileg szünetelt a szolgáltatás és az ügyfélfogadás a könyvek birodalmában. Ezután döntöttem úgy, hogy felkeresem a Kelet-Magyarország szerkesztőségét. Egyrészt, hogy elmeséljem, hogy jártam a megyei könyvtárban, másrészt, hogy segítsenek elérni a főiskolai adatbázist... összegezte a történteket a hallgató. Megóvták a kollégákat A könyvtár megbízott igazgatóját, dr. Vraukóné Lukács Ilonát kerestük meg kérdéseikkel: Szombaton kora reggel, tapasztalva a zord időjárást és figyelve a meteorológiai előrejelzést, sok más intézményhez hasonlóan úgy döntöttünk, nem tesszük ki kollégáinkat az időjárás okozta veszélyeknek, és lemondtuk a szolgáltatást. Az ügyeletre beosztott 17 kollégát telefonon értesítettük. Napok óta arra figyelmeztettek bennünket, hogy legyünk óvatosak, tegyünk meg minden óvintézkedést. Mi így gondoltuk megóvni a kollégáinkat, mert már a munkahelyre való bejutásukat sem láttuk biztonságosnak. Hogy a 13 órai zárás után történő hazajutásuk milyen lett volna, arra láthattunk sok-sok példát a tévéképernyőn... A biztonsági őr azt az utasítást kapta, nyissa ki az épületet, s ha akad, aki könyvet szeretne leadni vagy hírlapot olvasni, mosdót használni, vagy csak kicsit átmelegedni és fedelet tudni a feje felett, az bejöhessen, megpihenhessen. Köszönjük a Kelet-Magyarország szerkesztőségének, hogy biztosították az internethozzáférést, amire szüksége volt az olvasónknak. Köszönjük a többi 14 aznap betérőnek, hogy megértéssel fogadták a váratlan döntést, ugyanakkor sajnáljuk, hogy a panaszos nem élt azzal a lehetőséggel, hogy beírjon az Olvasók könyvébe. A Kelet arcképcsarnoka: Pintér Miklós Pintér Miklós, aki szeretett megfelelni a példaképeinek Távol Budától, de közel a szegényebb diákokhoz. NYÍREGYHÁZA. Ha azt mondom, hogy a Budán, a Frankel Leo utcában született Pintér Miklós élete sokban hasonlít a magyar pedagógus társadalom sorsához, aligha tévedek. Pest híres részén nem sokáig lakhattak: a kis Miklós még hatéves sem volt, amikor vidékre, Mezőberénybe kell kitelepülniük, ahol van föld, meg lehet művelni, nemcsak a családfőnek, hanem az osztrák származású édesanyának, Hahne Erzsébetnek. Ott, a faluban kezdtem az általánost, ahol kiváló tantestület oktatott, csakúgy mint Békés városban, ahol kitűnően érettségiztem. Miután földrajzból az országos tanulmányi versenyen 3. helyezést ért el, a származása ellenére is automatikusan megnyílt előtte az egyetem kapuja Debrecenben. Nem bánta meg, hogy a főváros helyett a kálvinista Rómát választotta, mert miközben szépen haladt a földrajz és történelem elsajátításában, itt ismerte meg a csaholci születésű Tóth Juliannát, későbbi feleségét, akivel a végzőknek kijelölt helyek közül Tiszalököt választották: kollégiumi nevelők lettek, itt született meg első fiúk, Miklós, aki ma Nyíregyházán közismert ügyvédként dolgozik. Tiszalök után alighogy megmelegedtek, újabb, nagyszerű lehetőség kínálkozott: Miklóst a tanárképző főiskola földrajz tanszékére invitálták oktatónak, ami nagy megtiszteltetés és jelentős előrelépés volt egyszerre. A következő lépcső a Sipkay Barna középiskola volt, ahol először csak óraadóként tanított, majd a 4. év végén már igazgató-helyettesnek nevezték ki. Ráadásul itt taníthatott a felesége, miközben megszületett második fiuk, Zoltán is, aki szintén a megyeszékhelyen dolgozik, az Erste Bank közgazdásza. Ha már a családnál tartunk: van 3 unokájuk is, két lány s egy fiú, akik gyakori vendégek a Darvas utcán, ahol a nagyiék laknak, s akik mellesleg a nagy hidegekben vigyáznak a családi kutyusra. Mint a kereskedelmi szakközép egyik vezetője, közéletpolitikai munkát is végeztem, amire felfigyeltek a városházán. S amikor a művelődési osztályról megkerestek, hogy legyek tanulmányi felügyelő, elcsábultam, és mentem, ahol aztán az osztályvezető-helyettesi rangig vittem. Ennyi munkahely és tapasztalat után szinte természetes volt, hogy a soron következő választáskor a Hazafias Népfront városi titkárának jelöltek, választottak, amit öt évig töltöttem be. Aztán látta az újságban, hogy pályázatot írtak ki a Zrínyi Gimnázium igazgatói állására, s benne feléledt a katedra utáni vágy. Sikerült nyernie, de tartott is a feladattól, hiszen olyan pedagógus nagyságok után kellett neki helytállnia, mint Horváth Sándor, dr. Jósvai László és Munkácsi Miklós. Aztán lassan sok minden sikerült: egyre több zrínyis diák szerzett országos vagy nemzetközi nevet, kapott rangos kitüntetéseket, többen hazánkat képviselik Brüsszeltől Amerikáig. Tizennyolc évből 16-ot vezető beosztásban dolgozott különböző helyeken, de a tanításról sohasem mondott le, óraadóként állt fel a katedrára. A legnagyobb sikernek mégiscsak azt tartom, hogy európai projekten milliárdnál is több pénzt nyert a város, amiből a volt laktanya területén ki tudtunk alakítani egy szép kollégiumot, tornacsarnokot azoknak a szegényebb körülmények között élő diákoknak, akik így felvehetik a versenyt a városi, gazdagabb gyerekekkel, hogy a gazdaságilag meggyengült körülmények között, a kevésbé tehetős diákok is eljuthassanak a magasabb csúcsra. Az avatás már az én nyugdíjas koromra esett, mert 2008 nyarán elköszöntem imádott iskolámtól. Megnyugtat, hogy olyan vezetést, tanári kart hagytam hátra, mely tovább gazdagítja a Zrínyi dicsőségét. ANGYAL SÁNDOR Pintér Miklós FOTÓ: SIPEKI PÉTER

6 Futár 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Korcsolya, hóember és jégdiszkó szombaton Az irgalmatlan hidegnek lehet szép oldala is, főleg ha Sóstóra téved az ember. NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ. A nem száraz tónak jeges partján kivételesen nem a döglött békák kuruttyolnak, hanem a természet és az ember kreativitásának köszönhetően egy többméteres jégszobor hirdeti: a télnek igenis lehetnek szépségei. Újvári Zoltán, a Sóstói Jégbarátok Szövetségének társalapítója, Körtvélyfáy Barna, jégfelelős, Pék János, a Sóstói Gyógyfürdő Zrt. igazgatóhelyettese, valamint Podlovics Lajos marketing manager összefogásának köszönhetően a csónakázótó jégpáncélja fölé emelkedő szobor nem mindennapi látványt nyújt. Szombaton pedig igazi jeges fieszta várja a Sóstóra kilátogatókat. Lesz korcsolyaverseny, hóemberépítés és csúszkaverseny is, a nap pedig egy semmi máshoz nem hasonlítható jeges diszkóval zárul. Szombaton mindenféleképpen érdemes tehát kilátogatni Sóstóra, szeressük egy picit a hideget! Hólánc, snowboard és gitár Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál. TOKAJ. Bár a fémek közül most a hóláncé a főszerep, az északi fagyban az Arch Enemy már a Tisza-parti napsütésről fantáziál. A csapat Európa legdögösebb metálkirálynőjével, Angela Gossow-val érkezik Tokajba. A Biohazard is jelen lesz, az Enter Shikari pedig új lemezzel érkezik. Már nem is kell olyan sokat aludni, hogy újra csápolhassunk Több mint 200 fellépő várható a fesztiválra. Külföldi és hazai csillagok A Pendulum DJ settel készül, a dubstep sztárcsapat, az Engine Earz Experiment a Kaliyugát is hozza, a tavasszal The Princess című új albummal jelentkező Parov Stelar Band pedig friss taktusokkal érkezik majd a fesztiválra. Nem fehér Cadillac-kel, hanem hatalmas turnébuszszal gurul be Tokajra a Danko Jones, a rock and roll új fejedelme. A külföldi fellépők mellett idén is ott lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, borászok. Több mint 200 fellépő, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas FOTÓ: ARCHÍV beszélgetések, mindez július 18. és 22. között. Addig marad a tél, a hideg és a zimankó, viszont tervezgetni már lehet és bizony nem árt szorgalmas hangya módjára félretenni is egy kicsit. Hallható kiállítás nyílt a Jósában Rendhagyó, interaktív tárlat nyílt meg Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban. Nem lesz fagyos a hangulat a Sóstói tó jegén FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ HangOn, a rendhagyó kiállítás a Jósa András Múzeumban NYÍREGYHÁZA. A X. Miskolci Művésztelep és a Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum gondolt egyet és összefogott, létrehoztak valami olyat, ami igazi ritkaság. HangOn címmel ugyanis egy interaktív kiállítást nyitottak meg a Jósa András Múzeumban, kedden. A rendkívüli tárlathoz múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek FOTÓ: RACSKÓ TIBOR általános és középiskolás diákcsoportoknak. 450058 458390 Február 16-án (csütörtök) az orosi kis- és nagykereskedésünkben (400 m 2 -en) KERESKEDÕKNEK ÉS VISZONTELADÓKNAK ÖNÁLLÓ VÁLOGATÁSI LEHETÕSÉGET ÉS TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEKET BIZTOSÍTUNK! MAGÁNSZEMÉLYEKET IS KISZOLGÁLUNK! TURI Oros, Szállási út 68. Hétfő 190 Ft/kg Kedd: 990 Ft/kg péntek 590 Ft/kg Szombat 290 Ft/kg ANGOL HASZNÁLTRUHA KIS- és NAGYKERESKEDELEM Nyíregyháza, Ferenc krt. 1-3. (a régi 1. Dinner helyén!) hétfő kedd: szerda Február 14-én (kedd) Turi 1.190 190 Ft/kg csütörtök 790 Ft/kg 1.090 Ft/kg péntek 590 Ft/kg 990 Ft/kg szombat 390 Ft/kg Nyitva tartás: h-p.: 8-18 óráig; szo.: 8-13 óráig Következő lapszámunkban NYÍRBÁTORI összeállítással jelentkezünk! KERESSE HIRDETÉSSZERVEZŐNKET: HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045; tibor.homonyik@inform.hu 200 m 2 -en! 460585 Nincs megfelelő munkája, mert nem beszél idegen nyelvet? Pedig régóta próbál megtanulni Összeállítottunk egy működő rendszert, amelynek a segítségével a saját sorsát a kezébe veheti. Ha kevés az ideje, de szeretne tanulni, az egyéni nyelvtanulás a legjobb lehetőség! A szerző Gaál Ottó, aki maga is 27 nyelvvizsgát tett a módszer segítségével. Már két évtizede, több ezer felnőtt sikerrel használja. Nekik már sikerült nyelvtudást szerezni! Miért ne lenne képes Ön is egyedül, otthon a saját tempójában nyelvet tanulni? Ha Ön is elhatározta, hogy jobb állást szeretne, akkor tanuljon hatékonyan! Ehhez minden segítséget megadunk: 1. Megfelelő szókincset. 2. Érthető nyelvtani magyarázatokat. 3. Önálló tanulási tempót. 4. Beszédgyakorlatokat. Mindezt, egy tanfolyam árának töredékéért. A gyakorlatok, a szókincs, a nyelvtan, a CD-n lévő hanganyag együtt, mindössze 21.990Ft! Gondoljon bele, lehet, hogy csak ennyin múlik, hogy a legjobb állást megszerezze! Ha ki akarja próbálni, jöjjön el az ingyenes bemutatóra. Minden érdeklődőnek ajándékkal kedveskedünk, amely itt letölthető: www.kreativnyelvtan.hu/ajandek Angol, német, olasz, francia, orosz, spanyol, portugál, holland, svéd, norvég, dán, eszperantó tananyagok az alábbi helyszínen és időpontban megtekinthetők és megvásárolhatók: Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Művészeti és Gyermekcentrum (Szabadság tér 9.). 2012. február 16-án, csütörtökön 17-19 óráig. Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum (Dózsa György út 25.) 2012.február 22-én és 29-én, szerdán, 17 és 19 óra között. Tóth László, 20-996-5533, info@kreativnyelvtan.hu, www.kreativnyelvtan.hu Tanuljon önállóan, képes rá!

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Fórum 7 Üzenet Oláh Gábor, nyíregyházi olvasónktól: Ilyen a magyar katona: engedelmeskedik a lehetőségig, de ha képtelenséget követelnek tőle, felülkerekedik benne a józan ész. SIMONYI ÓBESTER Nap előfizetője Asztalos Jánosné NYÍREGYHÁZA. Az Asztalos család 20 éve előfizetője a Kelet- Magyarországnak. A feleség 110-es Szakmunkásképzőben volt portás. A férj sajnos már két éve meghalt. A kézbesítő ügyes, pontosan érkezik hozzám az újság. Színesnek és tartalmasnak tartom a lapot, szívesen olvasom. Az elején kezdem a lapozgatást. A sok baleset elkeserítő, az emberek nem vigyáznak egymásra. Megnézem a gyászjelentéseket, nincs-e köztük ismerős, megkeresem a napi horoszkópomat, tájékozódom az időjárásról. Kedvelem a régi fotókat, gyönyörködöm a babákban is. A Fórumban olvasottakon gyakran elszomorkodom az emberi sorsok miatt. Tetszik az utolsó oldal, Postánkból Pálmai Sándorék is győzik pótolni a tűzifát Többször melegít A repkedő mínuszokban a tűzhelyek szinte falják a tűzifát. A gazdáknak az ad egy kis nyugalmat, ha portájukon van egy kis tartalék fa, és van mihez nyúlni a farkasordító hidegben. Tűzifával Keresi gazdáját mert változatos, és többnyire híres emberekről szól. A lapnak minden részét szeretem, jó lenne, ha a kertészkedésről több írás jelenne meg. Nem tudom viszont, a TV-pluszt miért változtatták meg. Nehezen kezelhető. Egyébként a Keletet családtagnak tekintem, mert közvetlen már csak ő maradt meg nekem. Remélem, még sokáig meg tudom tartani. Az ajándékcsomagot köszönöm, a lap minden munkatársának jó egészséget kívánok! FOTÓ: A SZERZŐ fűteni azért is hatékony dolog, mert többször is meg lehet mellette melegedni : szállításkor, rakodás közben, felfűrészeléskor, hasogatáskor, behordáskor, pakoláskor, valamint tüzelés eredményeként. BERKI KÁROLY NYÍREGYHÁZA. A Toldi utcán találták ezt a körülbelül egyéves, keverék, szuka kutyust, mely keresi eredeti, vagy új gazdiját! Sürgős, mert a befogadók sajnos nem tudnak sokáig vigyázni rá! Érdeklődni a 06-30/2735-086-as telefonszámon. Hol az otthona? FOTÓ: ALAPÍTVÁNY A tisztesség és becsület példája A közelmúltban egyik nap későn este feleségemmel betértünk a nyíregyházi László utcai Penny áruházba. Vásárlás közben zsebemből kiesett a nagyértékű arany pecsétgyűrűm. A gyűrű elvesztését csak otthon vettem észre, abban az időpontban, amikor az áruház már zárva volt. Másnap reggel nyitáskor megjelentünk az áruházban és próbáltuk keresni a polcsorok között. Az egyik fiatal hölgyalkalmazott kérdésünkre tájékoztatott, hogy a gyűrűt megtalálták, ezután az áruház vezető munkatársától át is vettük. A megtalálás körülményei után érdeklődve azt is megtudtuk, hogy a gyűrűt Alexandra nevű fiatal munkatársuk este takarítás közben kotorta ki az egyik polc alól. A nyilvánosság előtt szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet az áruház dolgozóinak és a becsületes megtalálónak! Legyen ez a történet a tisztesség és becsület példaképe a ma emberének, a ma fiataljainak. DR. RAJTMÁR JÁNOS, NY. HÁZA Tisztelt olvasónk! Az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, et, fény képeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást meg jelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban le írtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Az ünnepség résztvevői FOTÓ: A SZERZŐ Nyugodtak lehetnek éjszaka Húszéves gyürei polgárőr szervezet. Ebből az alkalomból ünnepi állománygyűlést tartottak, amelyen jelen voltak a község vezetői, a társszervezetek vásárosnaményi képviselői is. Bereczki Lajos polgárőr parancsnok az elmúlt két évtized munkájának összefoglalójában a közrend-közbiztonság fontosságát hangsúlyozta. De azt is elmondta, ehhez a Sablonok és frázisok nélkül Nemrégiben A történelmet a győztesek írják? címmel érdekes írást jelentetett meg a lapban. A levélíró bevallása szerint nem történelemtanár, a történelmet viszont szereti. Az általa meg nem nevezett tanár úrnak érdekes kérdéseket tett fel. Indítványozta: kérdezzünk már meg egy valódi történelemtanárt is. Én 77 éves vagyok. Évtizedeken át voltam a bírált valódi történelemtanár kartársa. Én közgazdasági ismereteket, nem történelmet tanítottam. Két tantestületben bőven volt alkalmam viszont a tanár úr megnyilvánulásait megfigyelni. Újabban az érettségi találkozókon hallhatom előadásait, volt tanítványainak hozzászólásait. Utóbbiakkal összefüggésben szíves figyelmébe ajánlom a Kelet-Magyarország 2011. december 1-jei számában megjelent Megőrizték a jókedvüket c. írást, melyben többek között a következő olvasható: a nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola 1976-ban végzett 4. b osztály tanulói 35. érettségi találkozójukat tartották. Vidám osztályfőnöki órát tartott a Disznóságos látványkonyha Immár második alkalommal indult el csütörtöktől a Disznóságos Fesztivál a Bujtosi-Bujdosó Étterem Sörkertjében. FOTÓ: SIPEKI PÉTER rendőrségtől is nagyon sok segítséget kapnak. Mindezek mellett legfontosabb, hogy a lakosság különösen az idős emberek nyugodtak lehetnek éjszakánként, hiszen a 35 polgárőr köztük öt nő - folyamatosan együtt dolgozik, a rendőrségi körzeti megbízottakkal. A jubileumi ünnepségen többen a rendőrség, a polgárőr szövetség, a vöröskereszt és a tűzoltóság elismerését is átvehették. A magyar hollandromán ukrán alapítvány magyarországi képviselője, Rácz Ferenc egy komplett számítógépet ajándékozott a szervezetnek. Minden polgárőr emléklapot és egy emlékplakettet kapott a jeles alkalomból. Az ízletes vacsora után hajnalig tartó bállal ért véget a polgárőr ünnepség Gyürében. ZSOLDOS BARNABÁS tanár úr. Se ezen, se más érettségi találkozón semmiféle, a régi történelmi órákon elhangzottakat kritizáló szó nem hangzott el. Persze más középiskolában is voltak tanítványai. Véleményem szerint nem találnánk olyan tanítványt, aki a szocializmus évtizedeiben a rendszer hibáiról nem hallott volna. Egyébként, miért vár ilyen hozzászólást? Tanár úr személyiségének megítélése céljából említem meg? Nem volt párttag. Mondta, előfordult, hogy óráit lehallgatták, feljelentést követően házkutatást tartottak nála, rendőrségi felügyelet alatt is állt. (Tudomásom szerint 1989-ig). Ezután a középiskola, szakközépiskolai tagozatán történelmet nem taníthatott, fizetésemelést többször nem kapott. Görög katolikus vallású révén egyházi középiskolában fejezte be a tanári pályafutását. A tanár úr személye, meglátásai, bölcsessége mindenki számára példa lehet. Magyar ember, aki tárgyilagosan ítéli meg hazánk történelmét. ZSOLDOS JÁNOS Köszönet Adományokkal segítették az alapítványt Működik egy alapítvány a megyében, melyet Tóth Edit és betegtársai hoztak létre már öt éve. Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt fél évtized alatt adományaikkal támogatták közösségünket! Nagyon sok betegen tudtak valamilyen plusz segítséget nyújtani így. Kérjük, akik megtehetik, továbbra se forduljanak el tőlünk, de várjuk mások támogatását is! A KURATÓRIUM ÉS GARAINÉ Horgászoknak Közgyűlés, börze Nyírteleki Horgász és Természetvédő Egyesület az elmúlt évet záró és a 2012. év feladatait maghatározó közgyűlését február 17-én, pénteken 17 órától tartja a helyi Közösségi Házban. Az értekezleten beszámolók, az éves munkatervek és költségvetés elfogadásán túl átadják az Év horgásza kupát is a legsikeresebben szereplő tagnak. A nyíregyházi Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület február 23-án, 18 órakor tartja az éves beszámoló taggyűlését az örökösföldi általános iskolában. A nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület Horgászbörzét szervez február 25-én 9-től 12 óráig a Vasutas Művelődési Házban. Olvasónk írja Panaszkodás helyett Mindenki elégedetlen volt a héten a rosszul takarított utak miatt, és csak reklamált, kritizált, mert azt a legkönnyebb! Mi Nyírjesen lakunk, és vasárnap óta napokig ki sem álltunk a garázsból az autóval, mert mire egyszer eltakarították az utat, pár órával később a szél visszafújt kétszer annyi havat. Én mégis azt mondom, hogy amikor gyerek voltam, akkor sem tudtunk volna kiállni a garázsból, mert nem is volt mivel, meg nem is voltak ilyen igényeink. Az utcában mindenkinek volt hólapátja és kiástuk magunkat. A fiatalok és idősek egyaránt eljutottak oda, ahova akartak, mert tettek érte. Szerencsés vagyok, mert itt jók a szomszédok, és mi még most is segítünk magunkon, valamint egymáson egyaránt. Mindenkinek ezt kellene tennie, a panaszkodás helyett. Persze én is megköszönöm a munkagépek segítségét, mert így természetesen könnyebb a helyzetünk és hamarabb megszabadultunk a hó fogságából. BENICSÁKNÉ ERIKA Jól jött a gépek segítsége, de mi sem tétlenkedtünk FOTÓ: A SZERZŐ Piaci árak a megyéből Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehértó Paradicsom 800 600 550 700 750 850 Paprika 30 650 600 700 450 600 120 750 Fokhagyma 1000 1200 1200 1200 1500 Retek 150 150 300 150 250 200 300 Uborka 600 600 700 550 600 700 850 Szárazbab 600 800 500 700 600 800 700 800 1000 Gomba 650 900 600 650 800 750 850 750 950 Fejtős bab 700 700 700 800 Savanyú káposzta 200 300 250 200 250 150 200 Alma 250 350 150 200 150 200 200 200 Sárgarépa 100 200 150 150 200 200 250 Petrezselyem 300 500 200 400 300 450 600 380 Burgonya 50 120 40 60 50 80 50 80 70 Hagyma 200 250 50 80 80 150 60 180 70 80 Mák 1000 600 800 900 800 Dió 1800 1500 2000 2200 2500 Karalábé 100 100 80 100 120 180 150 Karfiol 350 300 450 450 390 400 Kelkáposzta 150 180 120 130 180 200 180 200 Káposzta 100 120 80 100 100 120 120 200 50 150 Méz 1400 1800 1300 1800 1600 1600 1800 Tojás 25 35 30 32 28 30 38 35 Körte 200 400 300 400 400 450 Szőlő 1000 800 1000 1050 Brokkoli 300 750

8 Gazdaság 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Speciális tudást kínálnak Dr. Simon László egyetemi tanár (balra) egy hallgatóval közösen méri meg az energiafűz magasságát FOTÓ: FŐISKOLA A műszaki és mezőgazdasági karra jelentkezők modern tangazdaságban és laboratóriumokban tanulhatnak. NYÍREGYHÁZA. Február 24- éig hosszabbították meg a felsőoktatásban a jelentkezési határidőket. A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán már hosszú-hosszú évek óta arra törekszenek, hogy összefogják és helyben tartsák azokat a fiatalokat, akik szeretnék e speciális régió, azaz Szabolcs- Szatmár-Bereg megye földrajzi és agroökológiai adottságait itt helyben kihasználni. Karunk a hasznos tudás átadására törekszik, és ez a tudás nem elavult, hiszen a tangazdaságunkban folyó kísérleteink eredményeit igyekszünk azonnal beépíteni az oktatásba, a szakirányokba és a tantárgyakba mondja prof. dr. Simon László egyetemi tanár, a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karának Tájgazdálkodási és Vidékfejlesztési Tanszékének vezetője. Bioenergia és biomassza Az energianövények (energiafűz, energiaakác, olasznád) termesztésére és növénytáplálására koncentráló kísérleteinkre gondolok például. Nem szorul külön magyarázatra az, hogy a közeli és a távoli jövőben egyaránt mennyire fontos lesz a biomassza energetikai célra történő hasznosítása. A modern agrárium nem csak táplálékot, hanem energiát is biztosít majd számunkra. Olyan tudás átadására, megszerzésére nyílik nálunk lehetőség, amelyet itt a megyében, akár az iskola elvégzésével párhuzamosan, gyakorlatba lehet ültetni mondja dr. Vágvölgyi Sándor főiskolai tanár, a mezőgazdasági mérnök alapszak vezetője. Legyen ez a dohánytermesztésben, a szabolcsi almában, a burgonyában, avagy az újfehértói fürtös meggyben rejlő lehetőségek kiaknázása. Ezek azok a helyi értékek, amelyek olyan lehetőséget hordoznak magukban, amit vétek lenne nem megfelelően kihasználni. Az ehhez szükséges gyakorlati és elméleti tudás megszerzésére remek lehetőség nyílik a főiskolánk műszaki és mezőgazdasági karán vette át a szót prof. dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak vezetője, aki beszélt a legújabb kutatási irányvonalakról is. A fagyasztva szárítás és a porlasztva szárítás a gyümölcsök esetében alig csökkenti a bel- és vitamintartalmat, emellett a gyümölcs visszanedvesíthető marad. A karon ezzel a módszerrel is megismertetjük a hallgatót, amit majd később akár a saját gazdaságában is sikerrel alkalmazhat. Helyben használható tudás Nem kell tehát messze mennie egyetlen fiatalnak sem, akit vonz a mezőgazdaság, illetve az agrármérnöki pálya, hiszen a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán olyan dinamikus és helyben használható tudást szerez, ami ebben a régióban hatékonyan alkalmazható. Húsz állami és öt részben állami ösztöndíjas helyre várják a mezőgazdasági mérnök szakon, illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szakon továbbtanulni szándékozók jelentkezését a Nyíregyházi Főiskolára. -TG Helyben gyakorlatba ültethető tudást kínál a főiskola mezőgazdasági kara is. VÁGVÖLGYI SÁNDOR Fagyasztva szárítás Prof. Kerekes Benedek bemutatja a fagyasztva szárító berendezés működését az élelmiszeripari gépészmérnök szakos hallgatóknak. FOTÓ: FŐISKOLA Egy faipari üzem és egy oktató központ is épül VÁSÁROSNAMÉNY. A Bereg Tüzép Kft. faipari üzemének és gyakorlati oktató központjának kivitelezése és megvalósítása nagyban hozzájárul Vásárosnamény fejlődéséhez, munkahelyteremtéséhez, illeszkedik a kormány munkahelyteremtési és oktatási programjához. Ezen faipari üzem ünnepélyes alapkőletételére került sor péntek délután Vásárosnaményban. A kivitelezést a város önkormányzata és Dr. Czomba Sándor államtitkár is támogatja, figyelembe véve, hogy a faipari üzem európai uniós pályázati technológia cseréje egy pozitív piacképes felhasználást eredményez. Dr. Czomba Sándor az alapkőletételkor elmondta: A válság ellenére van egy szegmense a magyar gazdaságnak, amely a nehézségek ellenére is tud fejleszteni. Fontos kérdés a közmunka, de első és legfontosabb a versenyszféra. Arra biztatta a Szabolcs megyei vállalkozásokat, hogy éljenek a munkahelyteremtő pályázat lehetőségeivel. Idén megduplázták a tavalyi keretet, a pénzből öt és félezer új munkahely jöhet létre a kis-és középvállalkozásoknál. A pályázatokat február 8-ától március végéig nyújthatják be. Filep Sándor polgármester azt hangsúlyozta, hogy a három lábú szék a legstabilabb, ez a mai alapkőletétel is három lábon áll: a vállalkozói szférát érinti a munkaügyi központ segítségével, szakképzés lehetőségét bevonva. Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 7. héten a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: hétfő: Baktalórántháza, Nyíribrony; kedd: Kótaj, Balsa, Ibrány; szerda: Nyírtelek, Virányos, Gyulatanya; csütörtök: Gyüre, Vásárosnamény; péntek: Csenger. Az alapkőletétel pillanata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL 459374 HIRDETÉS 460523 Jogosítványt a Kelettel! Név*: Cím*: Tel.*: E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: 50% kedvezmény az elméleti oktatás árából! A Kelet-Magyarország szeretettel vár mindenkit, aki gépjármű vezetésen szeretne részt venni az Alfa Autósiskolában. Szolgáltatások: segéd-motorkerékpár, motor, személygépkocsi, oktatása. Mit kell tennie? Vágja ki a kuponunkat, és mutassa fel az Alfa Autósiskola irodájában (Nyíregyháza, Szabadság tér. 4. Tel.: 42/411-588), és a Kelet-Magyarország előfizetőjeként 50% kedvezményt kap az elméleti oktatás árából. A kupon érvényes: 2012. február 11-étől február 29-éig. Szerezzen jogosítványt a Kelettel! Előfizetőnek lenni jó! HIRDETÉS Gyarapodott a szarvasmarhaállomány BUDAPEST. A főbb állatfajok közül az elmúlt félév során a szarvasmarhák száma tovább emelkedett, a sertéseké és a juhoké csökkent, a baromfifélék állománya a szezonalitásnak megfelelően változott közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Tizenötödike a határideje az adóbevallásnak NYÍREGYHÁZA. Segítséget nyújt a személyi jövedelemadó bevallásához a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ha valaki az egyszerűsített bevallást választja. Az állami adóhatóság közreműködésével elkészített, egyszerűsített bevallással ugyanis a bevallási kötelezettség teljesítésére fordított idő jelentősen lecsökkenthető, illetve az esetleges hibák elkerülhetőek tudatta a Nemzeti Adóés Vámhivatal. Az egyszerűsített bevallás választásának végső határideje: február 15-e.

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Sport Nincs kétség afelől, hogy Harry Redknapp a legjobb ember erre a posztra. A Manchester United köztiszteletben álló menedzserének, Sir Alex Fergusonnak véleménye Harry Redknappról, a Tottenham angol szövetségi kapitány jelöltjéről. 4A magyar versenyzők közül Heidum Bernadett szerepelt a legjobban a rövid pályás gyorskorcsolyázók hollandiai Dordrechtben zajló, ebben az idényben utolsó Világkupájának első, pénteki napján. Heidum negyeddöntős lesz, miután pénteki selejtezős futamában másodikként végzett. Bakosi Péter szombaton ugrik ATLÉTIKA. Lapunk pénteki számában tévesen jelent meg a hétvégi kelet-szlovákiai atlétikai bajnokság időpontja. A verseny nem vasárnap, hanem szombaton 11 órakor esedékes, így a legtehetségesebbnek tartott nyíregyházi magasugró, Bakosi Péter versenyszámára is szombaton kerül sor. A kiírás szerint a viadal szombaton 14.30-kor kezdődik, ami azt jelenti, hogy a Nyírsuli 220 centiig jutott versenyzője délután három körül kerül sorra. 9 A hátrány után Fucsovics közel került a szépítéshez TENISZ. Az első egyes után a vendégek vezettek az Euroafrikai Zóna II. csoportjában zajló magyar-ír tenisz Davis Kupa-összecsapáson, Szegeden. A pénteki nyitányon Kellner Ádám öt szettben, több mint négyórás mérkőzésen maradt alul a hasizomsérülést szenvedett Louk Sorensen helyére beugró James McGee-től. A vendégek játékosa 6:4, 3:6, 4:6, 7:6, 4:6 arányban jutott vezetéshez, ami után következett a nyíregyházi Fucsovics Márton, aki ilyen helyzetben még nem lépett pályára Davis Kupamérkőzésen. A jelek szerint Marci jól bírta a terhet, hiszen lapzártánk pillanatában 7:6, 6:4-re vezetett az írek játékosa, Conor Niland ellen. A folytatás péntek esti meccs után szombat délután esedékes, amikor Fucsovics partnere párosban a legmagasabban jegyzett magyar játékos, Balázs Attila lesz. Kellner Ádámnak nem sikerült megnyernie a nyitómeccset Addig jár a korsó a kútra? Az NYKK-nál bíznak abban, hogy nagy bravúr árán le tudják győzni a bajnok Szolnokot. Fekete Istvánnak igazi karmesternek kell lennie KOSÁRLABDA. Mikor máskor lenne vendég a Szolnoki Olaj KK, ha nem februárban? A nyíregyházi férficsapatnak a mostani a tizenegyedik idénye az élvonalban, és a szombati (kezdés 18 órakor) lesz a hetedik alkalom, hogy a jelenlegi bajnoki címvédő az év ezen időszakában lép fel a bujtosi csarnokban. Az eddigi hat ilyen meccsből négyet az NYKK nyert. Ez a jó hír. A rossz, hogy az utóbbi kettőt a Tisza-parti csapat. Szó se róla, a bajnoki- és kupacímvédő játékosállományánal fogva idegenben is bárki ellen favorit, így a szombati házigazda sikeréhez is bravúrra lenne szükség. Azzal a hagyománnyal nem szakítanánk, hogy hazai pályán rendre jó és szoros meccseket vívunk a Szolnokkal, azzal viszont igen, hogy az utóbbi két alkalommal rendre elbuktuk azokat mondta Ferenczi Tamás, a Marso- Vagép NYKK vezetőedzője, aki maga is szolnoki kötelékbe tartozott utánpótláskorú játékosként. Két éve már húsz ponttal is vezettünk a harmadik negyedben, tavaly pedig a harmincnyolc percig nyílttá tudtuk tenni a meccs kimenetelét, a végén azonban bedarált bennünket az ellenfél. Egy biztos, az ilyen meccseken nincs szükség külön motivációra, hiszen csapatként is meg akarjuk mutatni, hogy az Eurochallenge-kupában a legjobb nyolc közé jutásra pályázó ellenféllel is fel tudjuk venni a versenyt, és ugyanez igaz az egyénekre is. Ha már szóba került az olaj Masszív védekezésből kell kontrázni KÉZILABDA. A rövid felkészülés és egyetlen edzőmeccs után vasárnap már tétmérkőzést játszik az NYKSK Nyír- Komplett NB I. B-s férfi kézilabda csapata. A Bartha Dénes irányította gárda az újonc Egert fogadja a Tiszavasvári úti csarnokban. A keret nehezen állt össze FOTÓ: MTI véglegessé, sajnos csak egy edzőmeccset tudtunk játszani, ráadásul a betegségek miatt az egymás elleni játékban sem tudtunk igazán taktikát gyakorolni kezdte lapunk tájékoztatását Bartha Dénes. Vasárnap egy megerősödött Egert fogadunk, náluk játszik a szélső Juhász, a beállós Rosta és még pár kettős játékengedéllyel rendelkező mezőkövesdi. No meg Varga, aki éppen tőlünk igazolt a hevesiekhez. Nálunk új beállós Kanurics, aki beállósként Kocsis helyét foglalja el. Vasárnap elsősorban a védekezésben kell jól produkálnunk, mert Egerben a beállós és az átlövő posztjairól kaptunk sok gólt. Egy masszív védekezésből építhetünk a kontrákra, erre a játékra vannak megfelelő játékosaink, úgy mint Erdős, Vasas, Szűcs, vagy Dancs. Bízom benne, hogy sikerül viszszavágnunk a hétgólos (39-32) egri vereségért. HIRDETÉS FOTÓ: RACSKÓ TIBOR nemzetközi szereplése, akkor jegyezzük meg: olybá tűnik, a szombati vendég azokat komolyabban venné, mint a bajnoki fellépéseket. Erre utal, hogy az utóbbi hetekben Jászberényben csak egy, a Szeged ellen hazai pályán kettő, Kaposváron pedig hárompontos különbséggel nyert a címvédő. Szabad abban bízni, hogy addig jár a korsó a kútra...? Apa lett a szerb center Természetesen elemeztük a Szolnok bajnoki és nemzetközi meccseinek felvételeit is, így van összehasonlítási alapunk felelte Ferenczi Tamás. A bajnokikon rendre van a csapatnak egy-egy olyan négy-hat perce remeklése, amikor megugrik az ellenfelétől, utána pedig játékosai tudat alatt is viszszavesznek a tempóból. Az más kérdés, hogy az olaj van annyira jó csapat, hogy így is sorra nyerje a meccseit. Hiába áll hatalmas bravúr előtt a nemzetközi porondon a vendégcsapat, a bajnokikat is komolyan kell vennie, hiszen a rájátszást nyilván minél jobb pozícióból szeretné indítani. Ami bennünket illeti, a kisebb nyavalyákat leszámítva mindenki egészséges, az amerikai Brandon Fields is beépült a csapatba, amit a bajnoki szünetben vívott két edzőmecscsen is bizonyított. Az NYKK centere, Ivan Miskovics csütörtökön apa lett, a szerb játékosnak Belgrádban kislánya született, és a bébi, valamint édesanyja is jó egészségnek örvend. A hét elején közös megegyezéssel távozott Papp Iván pedig Kecskeméten kapott próbaidős szerződést, hogy a megsérült Csorvási Milánt pótolhassa. -BT A tartozásokat kérik tételesen a tulajdonostól Csorba és Odrobéna is megegyezett: szombaton Debrecenben játszik edzőmeccset a Szpari. LABDARÚGÁS. A program már összeállt, a keret még formálódik a Nyíregyháza Spartacusnál. Németh Károly pénteken a Városi Stadion műfüvén vezényelte a tréninget, szombaton pedig Debrecenben játszik edzőmeccset a nyíregyházi csapat. Az Oláh Gábor utcai pályán délután kettőkor kezdődik a DVSC-DEAC elleni mérkőzés. A jövő héten keddtől péntekig Tiszaújvárosban készül a Szpari, jövő szombaton onnan indul majd ismét Debrecenbe, egy újabb edzőmeccsre. Az idő halad... Ami a keretet illeti, még javában folynak tárgyalások, információink szerint a vezetés megegyezett az egyébként nyíregyházi Csorba Szabolccsal, így a fiatal támadó tavasszal a nyírségieket erősítheti. Pénteken este ugyancsak tenyérbe csaptak Odrobéna Péterrel, az NB I-es rutinnal is bíró védő már játszott a Szpariban, a napokban tért haza izlandi próbajátékáról, ám az üzlet végül nem az ő hibájából hiúsult meg. A feltételes mód azért dukál, mert amíg a tulajdonosi jogok átadása nem végérvényes, a megállapodás nincs aláírva, addig csak szóbeli egyezséggel bírnak a leendő új játékosokkal. Az idő pedig halad... Jogi garanciát kérnek A leendő tulajdonosok, a város támogatását bírva, azt szerették volna, hogy a tulajdoni jogokat megvásárolva, a csapatot egy új cég működtetné tovább, ám kiderült, hogy ezt az UEFA és a sportörvény hatályban lévő rendelkezései alapján nem megy. A másik alternatíva szerint szőröstül-bőröstül vennék meg a Szparit, ám csak akkor, ha a régi főtulajdonos, a Híd Zrt. tételes kimutatást készít a klubot terhelő valós adósságokról, a tartozásokról játékosoknak, a beszállítóknak, az APEH-nak és mindenkinek. Amennyiben mindezt megkapják, illetve jogi garanciát arra, hogy ezeken túlmenően más semmiféle visszamenőleges tartozás nem terhelheti őket, azonnal kifizetik a klub vételárát. Ezt kellene mihamarabb nyélbe ütni, mert a szakmai munka már beindult, a bajnoki rajt pedig közeleg, és az itt élők a törvényesség határain belül mindent megtennének azért, hogy tavasszal is legyenek Szpari meccsek a stadionban.

10 Sport 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Kupán vágó kupakiadások Az NRK bízik a város és mások segítségében: 360 ezer forintot kell fizetni a négyes döntőben való részvételért! RÖPLABDA. Normális esetben már egy hete elfelejtették volna az alapszakasz zárófordulóját a női röplabda NB II-ben érintett megyei együttesek az elmúlt hét vége azonban mindennek volt nevezhető, csak megszokottnak nem. Lényeg a lényeg: a cudar idő, leginkább a balesetveszéllyel, elakadással fenyegető útviszonyok következtében meghiúsult az NRK-Nyíregyháza egri bajnoki fellépése. Az idény eme periódusát már biztosan a tabella élén záró nyírségiek vasárnap újabb próbát tesznek, hogy letudják a hevesi túrát: meglehetősen korán kelnek, az összecsapás ugyanis 10 órakor kezdődik. Osztályozót rendeznének Mindeközben azt is megpendítették, hogy a nyíregyháziak a májusban esedékes bajnoki osztályozó házigazdái lennének, annál is inkább, mert nem titkoltan a feljutás, az ismételt élvonalbeli szereplés a cél. Ehhez szponzori segítségben reménykednek. A szakosztályvezetőként is ténykedő Erdősné Balogh Erika például azért vállalta a játékot az aktuális idényben, hogy biztosan megvalósuljon ezen elképzelés. Az NRK együttesével kapcsolatos információ, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjében való részvételért (időpont: február 17 19.) zsebébe kell nyúlni a vezetésnek. A szövetség rendezési kiadások címen 360 000 forintot vár az amatőr szabolcsi klubtól, ami csaknem akkora öszszeg, mint amennyit a teljes szezon játékvezetői költsége kóstál! Szó szerint kupán vágó összeg. Mindenesetre a Balázs István irányította csapat bírja a város és mások ígéretét, amelynek segítségével a február 12-ei határideig eleget tesz a meglehetősen borsos fizetési kívánalomnak. Ráadásul a nyíregyháziaknak az utazási cehet is állniuk kell: mivel a pénteki, címvédő BSE elleni találkozó után a vasárnap is jelenésük lesz a fővárosi eseményen, a dupla túra megszervezése sem két forintos mulatság... Büntetés lenne a vége A szálakat bonyolítja: amenynyiben a két első osztályú ellenfelet is búcsúztató NRK nem mutatja meg magát a kupa végjátékában, súlyos pénzbüntetéssel sújthatják. Ez nagyon nem hiányzik. A legutóbbi körből szintén elmaradt Tiszavasvári Honvéd Zrínyi SE találkozót február 19-én pótolják a felek. -KT Erdősné Balogh Erika (balra) és az NRK bravúros kupamenetelése nem várt következményekkel járt FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB I., férfi: Nyírbátori ASE Veresegyház VSK, 11. Apagy SE ATSK Szeged, 14. Megyei csapatbajnokság: Nyírbátori ASE III Trió-Maxi Kemecse SE, 15. Atlétika. Kelet-szlovákiai nyílt fedett pályás bajnokság, Nyíregyházi Főiskola, 11. Jégsport. Sóstói jeges fieszta, sóstói csónakázótó, 10. Kézilabda. Unilever Kupa férfi felkészülési torna, nyírbátori sportcsarnok, 9. Kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Marso-Vagép NYKK Szolnoki Olaj KK, bujtosi csarnok, 18 (U23, 15.30). Labdarúgás. Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna, nyíregyházi stadion: Kótaj Ibrány, 8. Nagyszekeres Gávavencsellő, 9.30. Szakoly Mérk- Vállaj, 11. Tiszalök Mándok, 13.30. Várda SE Nyírvasvári, 15. Nyírbátor Kálmánháza, 16.30. Baktalórántháza Nagykálló, 18. Nyírsuli U19 Mátészalka, 19.30. Vasárnap Asztalitenisz. Megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): Nyírpazony SE Ajak SE I, Mátészalkai MTK Fehérgyarmati VSE I, Kék SE Nyírtét KSE, Fehérgyarmati VSE II Ajak SE II. Jégkorong. Regionális ifjúsági bajnokság: Szabolcsi Sólymok Kazincbarcika, bujtosi csarnok melletti jégpálya, 9. Minitorna, bujtosi csarnok melletti jégpálya, 10.30. Kézilabda. NB I. B, férfi: Nyíregyházi KSK-Nyírkomplett Eger, Tiszavasvári úti csarnok, 18 (junior: 16). Teke. NB I., férfi: Nyíregyházi TK Kazincbarcikai VTSE, Városi Stadion, 11 (ifi: 10). Labdarúgás. Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves felkészülési torna, nyíregyházi stadion: Nyírtelek Újdombrád, 8. Tuzsér Volán-Sényő, 9.30. Cigánd Tiszakanyár, 11. Nyírsuli U17 Somesul Óvári (romániai), 13.30. Napkor Nyírgyulaj, 15. Nagyecsed Kemecse, 16.30. Nyírmada Nyíregyháza Spartacus, 18. 5. Joma Kupa megyei terembajnokság, selejtező, Gyulaháza, Vásárosnamény, Levelek, Újfehértó, Nyírbátor, Csenger, 8. Női teremtorna, Filó Focicsarnok, 8. Nyírsuli Kupa U11-es teremtorna, Bem-iskola, 8.30. A négy klub vezető, (balról) Mózer Zsolt, Szilvási István, Márton Péter és Kovács Ottó hasonlóan gondolkodnak FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A gyerekek szeressenek focizni és mozogni! LABDARÚGÁS. Nem minden focista palántából lehet a Barcelona, vagy a Manchester United sztárja, ám az lenne a jó, ha valamennyi gyerek örömét lelné a fociban, a mozgásban, tagja lehet egy jellemformáló közösségnek. Akár ez is lehetne a mottója annak a sajtótájékoztatónak, amelyet pénteken délelőtt a Filo Focicsarnokban tartott négy, a labdarúgó utánpótlás-nevelést zászlajára tűző nyíregyházi klub. Ők alapították meg a Labdarúgó Utánpótlás Egyesületek Társulását, amelynek tagjai megtartják önálló jogi egységeiket, továbbra is önállóan gazdálkodnak és versenyeztetnek, de a gyerekek, a fejlesztések érdekében szorosan együttműködnek. A Szilvási István vezetett Monbebé Alapítvány 1994 óta foglalkozik főként óvodáskorú gyerekekkel, mintegy négyszáz fiatalt mozgatnak rendszeresen, tanítják a labdarúgás és a kézilabda alapjait. A Monbebé vállalta magára a társulás adminisztratív és szervezési, valamint koordinációs feladatait. A Márton Péter irányította Filó SE mintegy nyolcvan fiatallal foglalkozik tizenhat éves korig, célkitűzésük a város déli részén élő szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek beintegrálása a rendszeres sportolásba. A tavaly alakult Fiatal Gyémántok SK alapítója és ügyvezetője, Kovács Ottó, közel hetven, 4 9 éves fiúval és leánnyal foglalkoznak, a sport mellett az életre nevelés is céljuk. Az MKO SC SE Mózer Zsolt és Kovács Beáta irányításával mintegy negyven óvodással és általános iskolással ismerteti meg a labdarúgás alapjaira, ők a város északi területén élő szociálisan hátrányos gyerekeket szeretnének megnyerni a rendszeres sportolásra, mozgásra. A klubok által létrehozott társulás abban is szerepet vállal, hogy rendszeres tornákkal is biztosítja a fiatalok versenyeztetését, azt, hogy a gyerekek sikerélményekkel is gazdagodhassanak. -ML Vadonra várnak Tiszalökön Az NB III-as csapatnál a Nyíregyháza Spartacus (korábbi) kapusedzőjét kérték fel az edzői posztra. LABDARÚGÁS. Az egyik mecscsen csak létszámhiányosan, a másikon egyáltalán nem tudott kiállni a Tiszalök a nyíregyházi stadion felkészülési tornáján, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy két alkalommal rendben lement az NB III-as csapat találkozója a műfüves viadalon. Előbbiek miatt nem kell a vészharangokat kongatni, arról volt szó, hogy két hete a szűkös keretből a gimnazisták a futsal diákolimpia kaposvári országos döntőjében vettek részt, emiatt kellett játékosokat kölcsönkérni az ellenféltől, a Várda SE-től, míg a múlt hétvégén a hóakadályok tartották vissza a csapatot. A szombati, Mándok elleni mérkőzésre gond nélkül ki tud majd állni a csapat ígéri a vezetőség. Vadon Lajos a kiszemelt FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Szerződésbontásra várva De ki az edző Tiszalökön? Falatovics László távozása után az ősz hátralévő, nagyobbik felére Kovács János szakosztályvezetőt bízták meg a szakvezetői teendőkkel, azzal, hogy a télen véglegesen megoldják az ügyet. A kiszemelt nem más, mint Vadon Lajos, csakhogy a felkért edző egyelőre nem tudja elkötelezni magát az NB III-as csapathoz. A Nyíregyháza Spartacus focicsapattal a szezon végéig érvényes szerződésem van kapusedzői feladatok ellátására mondta a kialakult helyzetről Vadon Lajos. A médiából értesültem az új tulajdonosi kör és szakmai stáb felállásáról. Meglepő, hogy míg másokkal megegyeztettek a szakításról, addig engem meg sem kerestek. Úgy is mondhatnám, a Szpari jól áll, mivel jelen pillanatban két kapusedzőt tart fenn. Viszont dicséretesnek tartom a város vezetőinek azon törekvését, hogy mind a tulajdonosi kör, mind a szakmai stáb helyi emberekből kerüljön ki, ezért is érthetetlen számomra, hogy nyíregyházi lakosként és vállalkozóként, a megfelelő szakmai végzettség birtokában körön kívülre kerültem. Sajnos tudomásul kell vennem, szűk kis hazámban szakmai berkekben nem számítanak rám. A személyes megkeresésem után várom Németh Károly vezetőedző válaszát, miszerint a munkámra igényt tart-e a továbbiakban, és a Nyíregyháza Spartacus kft. hivatalos állásfoglalását élő szerződésem további sorsát illetően. Mindez azért fontos a számomra, hiszen érvényes munkaszerződés birtokában nem áll módomban más edzői munkára szerződni. A Tiszalök is megkeresett, régóta jó baráti viszonyt ápolok velük, így természetes számomra, hogy baráti segítséget, tanácsot nyújtok számukra. Távozó csatárok Ami pedig a játékoskeretet illeti, eddig csak veszteség érte, hiszen távozott a házi gólkirály, Cseh Kristóf a 15 őszi meccsen hat találatig jutott támadó a szintén a Tisza-csoportban szereplő Kótajt választotta. Ugyancsak a támadószekció gyengült Anderka Richárd távozásával, a bajnokság első felében három találattal rendelkező játékos a megyei II. osztályban szereplő Gávavencsellőben játszik tovább. Nincs már a csapatnál a kapus Nagy Zoltán sem. A távozókat egyelőre a focigimnázium növendékeivel pótolták, vagyis tovább csökkent az amúgy sem magas átlagéletkor. A cél pedig mi más lehet, mint a bentmaradás, ehhez előre kellene lépni a jelenlegi tizennegyedik helyről. -BT Jelzésértékű az alakuló stáb Az átalakulóban lévő Nyíregyháza Spartacus részéről Brekk Jánost, a szerveződő tulajdonosi kör vezetőjét, leendő klubmenedzsert értük utol, hogy elmondja álláspontját a Vadon Lajosügyről. Jelen pillanatban a Híd Akvizíciós Zrt. a kft. tulajdonosa, bennünket csak felkértek, hogy legyen valamiféle szakmai munka, hiszen közeledik a bajnoki folytatás. Mi magunk szeretnénk a legjobban, ha végre tisztán láthatnánk, mert most már tényleg a huszonötödik órában vagyunk. A klub alkalmazottjainak jogi helyzetéről nem vagyok hivatott nyilatkozni, hiszen ehhez nincs meg a megfelelő jogállásunk. Elkezdtünk egy munkát, ehhez felkértem bizonyos embereket, hogy segítsenek, de ennek egyelőre csak jelzésértéke van, hivatalosnak még nem tekinthető a jelenlegi felállás így Brekk János. A listavezetőt látják vendégül TEKE. Idei első hazai mérkőzését játssza vasárnap 11 órától a Nyíregyházi TK, az NB I-es férfi tekecsapat a Kazincbarcikát látja vendégül. A barcikaiak jelenleg listavezetők, az NYTK-t három ponttal előzők meg a tabellán, viszont egy mérkőzéssel többet játszottak, hiszen a múlt heti fordulóban a ceglédi fellépésük volt az egyetlen, amelyet a hóakadályok ellenére le tudtak játszani. Mindezekből adódóan a nyíregyháziak számára feltétlenül fontos a hazai győzelem a felzárkózáshoz, az élmezőnyben maradáshoz. Az őszszel Barcikán 6 2-es vereséget szenvedtek a szabolcsiak, így a szettpontokból is jó lenne minél többet itthon tartani. Biztató volt a játékosok heti edzésteljesítménye, s a sérüléséből felépülő Szlovenszki Tibor is tudja majd vállalni a játékot. Mellette Kósa István teljesítményére is lehet alapozni, de rajtuk kívül is elkel még két-három jó egyéni teljesítmény a sikerhez. -BT Beleket csak disznótoron láthatott Dudás Zoltán a körülmények ellenére sem vesztette el humorérzékét. LABDARÚGÁS. Az arcbőrszaggató mínuszok következtében lőttek a korábbi elképzeléseknek Nyírkarászban is. A megyei első osztályú együttes néhány napra bizonyosan elfelejtheti a szabadtéri futballt, a rosszabb verzió hetekre írhatja át a programot. A kiscsapatok csak álmodozhatnak arról, hogy edzőtáborba vonuljanak mondjuk a törökországi Belekbe. Veretlenül megnyertük a gyulaházi terembajnokságot, most pedig birkózunk a körülményekkel nyilatkozta lakonikus nyugalommal Dudás Zoltán, a Nyírkarász edzője, aki a humorérzékét sem vesztette el. Mi is szerettünk volna külföldi edzőtáborba utazni, ki is néztünk egy jó kis törökországi helyet, de a Malév csődje keresztülhúzta számításainkat... Megjegyzem, Beleket utoljára disznótoron láttam, de ez nyilvánvalón az én egyéni szociális problémám. Előkészületi meccseket a jelenlegi időjárási viszonyok, különösen a pályák állapota miatt szinte lehetetlen játszani, esténként az iskola tornatermében van mód gyakorolni, futni pedig ugyebár kint is tudunk. Egyelőre ez Gyorskorizók diákolimpiája DIÁKSPORT. Az időjárás alkalmas rá, így február 14-én, kedden a Megyei Diáksport Szövetség és a Záhonyi VSC megrendezi a 21. megyei gyorskorcsolya diákolimpia versenyeit Záhonyban. Az I. és II. korcsoportos indulók egyéniben 200 és 300 méteres távokon versenyezhetnek, a III IV. korcsoportosok számára 200 és 400 méter lesz a penzum, míg az V. és VI. korcsoportban szereplők 400 és 800 méteren mérhetik össze tudásukat. Valamennyi korosztályban lesz 400 méteres váltószám. A viadal 14 órakor kezdődik a ZVSC sporttelepén, nevezni legkésőbb 13.45-ig lehet a helyszínen. van, ezt kell szeretni... Jó lenne erősíteni, mert nem túl nagy a létszám: akadnak kiszemeltjeink, de még nem állunk úgy, hogy bejelentsük, kik érkezhetnek. Ami fix: Sándor László távozik, a védő a Volán-Sényő színeiben folytatja, míg a negyven esztendős támadó, Virtás Attila munkahelyi elfoglaltság miatt kihagyni kényszerül a tréningeket visszavonulását fontolgatja. -KT

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Futár 11 Ugrásszerűen megnőtt a munkakeresők száma Magyar pontyok Indiában Mérnöknek, informatikusnak jó most lenni derült ki egy állásszemléző oldal legfrissebb elemzéséből. Az ilyen végzettséggel és tapasztalattal rendelkezőkre hamar lecsap a munkaadói oldal, legalábbis erről tanúskodik, hogy a kínálati és a keresleti oldalt egybevetve ebben a két kategóriában mutatkozik leginkább hiány. A kereslet és kínálat arányát vizsgálva a távmunkát keresők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen itt a kisszámú lehetőség iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Hasonló cipőben járnak még a beszerzés, logisztika A magyar ponty nemzetközi vizekre evezett, ezentúl Indiában is tenyésztik a kopoltyús hazai fajtáit. és adminisztráció területén elhelyezkedni vágyók, de komoly tülekedésre számíthatnak azok is, akik a turizmus és idegenforgalom szakmában keresnek munkahelyet. A fő álláskategóriák alapján egyébként a legtöbb nyitott pozíció az értékesítés és kereskedelem, valamint a szakés fizikai munka területén található. 2012 januárjában rekordszámban, több mint 1 millió alkalommal keresték fel az említett portált, ez az előző év hasonló időszakához képest 40%-os növekedést jelent és egyben azt is, idén sem jobb a helyzet. BUDAPEST. Indiában az egyik legfontosabb fehérjeforrás a nagy tömegek részére a hal, így egyáltalán nem meglepő, ha a világ második legnagyobb népességével rendelkező országa szeretné megvetni a magyar pontyfajták uszonyait hazájukban. Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár és Prabeer Kumar Basu, az Indiai Köztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának államtitkára között létrejött együttműködési megállapodások gyakorlati megvalósításáról a Halászati és Öntözési Kutatóintézet és az indiai Édesvízi Akvakultúra Központi Intézete gondoskodik. A megállapodások sora itt azonban nem ér véget, a magyar Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, valamint az indiai Nemzeti Tejkutató és Állati Gén Erőforrás Intézet kétoldaúj-delhi. Diákok figyelem: nem jó a vonaton az ideiglenes A MÁV Start Zrt. közleményt adott ki, amiben tájékoztatta az érintetteket, hogy az idén kibocsájtott ideiglenes diákigazolványokat ezentúl már nem áll módjukban elfogadni. Helyette a tanulóknak az iskolájukban a megváltozott jogszabályoknak megfelelően sorszámozott, eredeti bélyegzővel és aláírással ellátott igazolást kell kérniük, ha az utazáshoz továbbra is szeretnék a diákkedvezményt igénybevenni. BUDAPEST. Több megállapodás is született India és Magyarország között. Nyíregyháza, Dózsa György út 5. (Krúdy átjáró) Nyitva tartás: H-P: 9-17 óráig Valentin napra Indiában is ilyen halakat foghatnak majd a horgászok lú mezőgazdasági együttműködése kiterjed az állati génmegőrzés, valamint a tejelő szarvasmarha tenyésztés korszerűsítésére is. A magyar és az indiai államtitkár tárgyalt a cukorcirok technológiákkal és a burgonyatermesztéssel kapcsolatos tudományos munka támogatásáról. A programokban a Pannon Egyetem Agrártudományi Központja és a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet működik közre az indiai társintézetekkel. Ezenkívül megállapodás jött létre a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar és az Indiai Nemzeti Kertészeti Kutató Intézet között, a növényélettan, molekuláris biológia, genetika és az alkalmazott kertészettudományok területén is. A találkozón növényvirológia és az agrár- gazdaságban fontos növényfajok genetikai kutatásáról szóló új projektek kidolgozásáról és kertészeti tudományos képzési programok bővítéséről is tárgyaltak tudatta az Objek tív Hírügynökség. Miért pont a ponty? A ponty őshazája Ázsia és Európa keleti fele, de tenyésztési céllal máshova is betelepítették. Ennek köszönhetően ma már gyakorlatilag minden HŐLÉGBEFÚVÓK, ÁRAM FEJLESZTŐK LÁNCFŰRÉSZEK, METSZŐOLLÓK KERTI SZERSZÁMOK NAGY VÁLASZTÉKBAN! földrész édesvizeiben megtalálható. Húsa meglehetősen közkedvelt, jóízű, bár olykor kissé szálkás. Az idősebbek zsírosodásra is hajlamosak. ÚSZÓTANFOLYAMOT i indít a Vidám Delfin Kft SZAKÁRUHÁZ és SZERVIZ A tanfolyam indul hétköznap február 13-án 17.45 órától, hétvégén február 18-án 11.00 órától. Jelentkezni a tanfolyam kezdete előtt fél órával a helyszínen. VEZETŐLEMEZEK, LÁNCOK, ALKATRÉSZEK SÓMENTES CSÚSZÁSGÁTLÓ ANYAGOK! Helye: Arany János Gimnázium tanuszodája Nyíregyháza Kállói u.16/d (MOL kút mellett a körforgalomnál) 460563 446156 FOTÓ: ARCHÍV Tanfolyamvezető: DALLOS SÁNDORNÉ úszószakedző, az Arany János Gimnázium úszótanára ÉRDEKLŐDNI: 30/913-4907 Szerezzen Jogosítványt a Sprint Autósiskolánál! szappanok, illóolajok Fürdőtejek, fürdősók, fürdőgolyók SZOLGÁLTATÁSOK: M segédmotorkerékpár A 21 éven felül motorkerékpár B személygépkocsi AKCIÓ! Gyuri bácsi teái CSAK ITT! Az akció 2012. 01. 14 02. 18.-ig tart! Nyíregyháza, Szabadság tér 12/B Rakamaz, Makarenkó u. 4/A Tel: 20/252-1066, 20/445-4882, www.srintjogsi.hu 459787 460726 Preventa -105 (2l) 2590 Ft* Preventa -125 (1,5l) 1200 Ft* 446413 Csökkentett deutérium tartalmú víz Ha a B kategóriás tanfolyamot nálunk végzi, az A1 alapképzési díja 100 Ft! Az akció 2012. február 11-tól február 29-ig, ill a készlet erejéig tart! MŰANYAG, FA NYÍLÁSZÁRÓK Gázáremelés ellen A kategóriás 7 kamrás ablakkal Panellakások, társasházak ablakai, TAVALYI árakon Szekcionált lakossági és ipari kapuk, motorok Hivatalos márkaképviselete, beépítője és szervize C Y M 100 90 80 70 60 50 459782 457109 N Nyíregyháza, Új utca 10. Tel.: 06 06-42/596-400; 06-70/615-3122 www.harsfalvikft.hu 460727 Komplett kivitelezés: festő, burkoló, kőműves helyreállítási munkák, falvágás gyémánt technológiával pl: válaszfal, ajtónyílás stb. 40 30 20 10 5 Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark. KELET 11 oldal Black Cyan Magenta Yellow

12 Műsor musor.szon.hu Minden program egy helyen 2012. február 11., szombat 2012. február 11., szombat 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Magyar gazda 05.55 A rejtélyes XX. század 06.25 Anno 06.55 Ma Reggel 09.00 Delta 09.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Angi jelenti Angi a rádióban 11.30 Most a Buday! Buday Péter a végletek séfje 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld Tea 13.05 Útravaló Közlekedésbiztonsági magazin 13.20 Családom és egyéb emberfajták, Elég a buliból 13.45 Melissa és Joey 4. 14.10 Madagaszkár, A csodák szigete 15.05 Koldus és királyfi amerikai-magyar-angol családi vígjáték, 2000 16.40 A Szövetség Biblia vetélkedő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat Luxor, Ötöslottó és Joker sorsolása 19.30 Híradó este A zöld sárkány gyermekei Máté János 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap. 22.00 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 A Dal Eurovízió 2012 hazai elődöntő Nemzeti döntő 22.00 A zöld sárkány gyermekei magyar filmdráma, 2010 Fsz.: Rátóti Zoltán, Yu Debin, Bánfalvi Eszter, Lengyel Ferenc, Egyed Attila Máté János 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap, egy raktárházon kell minél gyorsabban túladnia. A raktárat azonban kínaiak bérlik... 23.35 Sporthírek 23.45 Eric Clapton Crossroads angol koncertfilm, 2010 Rend.: Martyn Atkins 01.36 Műsorszünet 05.25 Hajnali gondolatok 05.29 Főtér 06.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 09.00 A Biblia gyermekeknek Újszövetség, Feltámadt 09.30 Sam, a tűzoltó, Mélyvíz 09.40 Kínai rajzfilmek gyerekeknek 09.50 Zorro legendája 10.15 Sandokan 10.40 Enid Blyton 11.05 Az utolsó mohikán 11.30 Sarah Jane kalandjai 12.00 Déli harangszó 12.01 Madárerdő 12.45 Kismaszat és a Gézengúzok 14.00 Bors néni 15.05 Vers-közelben 15.10 A falu jegyzője 16.15 Tizenkét hónap az erdőn 16.40 Magyarország története Legendák és igaz történetek a XV. század elején 17.05 Balázs Fecó 60, születésnapi koncert 2. 17.55 Otthonod a kávéház 18.25 Mi micsoda, Jelenségek 18.50 Kukori és Kotkoda Montalbano felügyelő Az augusztusi perzselő kánikulában Montalbano vendégségbe hivatalos Mimi új házába. A házigazda fiának, a kis Salvónak hirtelen nyoma vész. 23.30 18.55 A nagy ho-ho-horgász 19.00 Magyar népmesék 19.15 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.33 Időjárás-jelentés 20.35 Szeretettel: Angelina Jolie 21.05 Szerelmi kém olasz romantikus vígjáték, 2001 Fsz.: Giulio Base, Anna Falchi, Micaela Ramazzotti, Renzo Rinaldi, Luca Lionello Arturo, a gazdag vállalkozó, egy gyönyörű házban lakik. Gátlástalan, volt felesége Elena elhatározza, hogy tönkreteszi őt és megszerzi az egész vagyonát. 22.40 Gasztroangyal 23.30 Montalbano felügyelő olasz krimisorozat, 1999, Augusztusi tűz 01.20 A zöld sárkány gyermekei 02.55 Ledőlt bálvány 06.30 Top Shop 07.00 Kölyökklub Benne: Björn mackó kalandjai Kisvakond Yakari Kókuszdió Fred Tom és Jerry új kalandjai Hupikék törpikék Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki Garfield 10.00 Boci és Pipi 10.30 Asztro Show 11.25 Házon kívül heti magazin 11.55 Autómánia autósmagazin 12.30 Jéglovagok, Gigantikus rakományok 13.30 Jéglovagok, Célállomás: a kórház amerikai dokumentumfilm sorozat 14.30 Eltűntnek nyilvánítva, Váltságdíj 15.30 Őslények kalandorai 9. 16.35 Csaó, Lizzie! Lizzie és barátai a sikeres érettségi után Rómába utaznak lazítani. Legnagyobb megdöbbenésükre Lizzie-t rendre összekeverik egy népszerű olasz popduó női sztárjával. 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Fókusz Plusz Álomcsapda Henry, Beaver, Jonesy és Pete (Timothy Olyphant) legjobb barátok, és egy különös képesség birtokában vannak, mely örökre összeköti őket.. 22.45 19.30 A kölyök Ha az ember negyvenéves, agglegény, sikeres és elegáns, de naponta legalább négyen nevezik szemét alaknak, elbizonytalanodhat kicsit. Russ Duritz, imidzsügyi tanácsadó azonban nem bizonytalanodik el, mindenkiről megvan a véleménye, és mindenkinek el is mondja. Ám negyvenedik születésnapja közeledtével furcsa dolgok történnek vele. 21.35 ValóVilág Összefoglaló élő 22.45 Álomcsapda am. kan. auszt. thriller, 2003 Fsz.: Morgan Freeman, Thomas Jane, Jason Lee, Timothy Olyphant, Damian Lewis 01.20 Fókusz Plusz 01.45 Műsorszünet 06.00 Látlelet a Földről, Félig Európa, félig Amerika 06.25 Tv2 matiné Benne: 414-es küldetés Bajkeverő majom Fifi virágoskertje Roary, a versenyautó Eperke legújabb kalandjai Chuggington Kedvenc kommandó 10.00 Babavilág 10.30 Tűsarok Életmód, divat, stílus nőknek! 11.00 9 hónap 11.30 Bajnokok Ligája magazin Összefoglalók, háttéranyagok, interjúk és kulisszatitkok 12.00 Egy tini naplója 12.30 Gyilkos számok, Hidra 13.30 TopSpeed 14.00 Autóguru 14.30 Xena, Vicces sorok 15.30 Bűbájos boszorkák, Cole, a nagy varázsló 16.30 13-as raktár, Soha már! 17.30 Hawaii Five-0, Kétségbeesett lépések 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Extra Zathura Az űrfogócska A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében. 19.35 19.35 Zathura Az űrfogócska A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében... 21.30 Cloverfield am. akciófilm, 2008 Fsz.: Michael Stahl-David, Lizzy Caplan, Jessica Lucas, T.J. Miller, Odette Annable Közben: Kenósorsolás 23.15 War, Inc. Jó üzlet a háború am. akciófilm, 2008 Fsz.: John Cusack, Marisa Tomei, Hilary Duff, Joan Cusack, Dan Aykroyd 01.10 EZO.TV 02.10 Kalandjárat (ism.) 02.35 Teleshop 03.05 Animációs filmek 03.25 Műsorszünet duna tv 05.30 Távoli utakon 06.00 Gazdakör Magazinműsor gazdálkodóknak 06.25 Az Ótestamentum 06.50 Szimba, az oroszlánkirály 07.20 Zorro 07.45 Daktari, Judy, a kém 08.40 Csavargó kutya 10.15 Vigyázó király 11.10 Családi krónikák 11.40 Duna anzix, Szökik a Duna 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó Déli 12.10 Vers 12.15 Határtalanul magyar 12.45 Vannak vidékek 13.20 Vissza Sherwoodba! 5. 13.40 Vissza Sherwoodba! 6. 14.10 Munka-Társ 14.40 Heuréka! Megtaláltam! 15.10 Hogy volt!?, Tordy Géza 16.25 A Maharadzsa lánya 1. 18.00 Híradó 18:00 18.30 Pannonia 3 keréken 37. 19.00 Lovagias ügy magyar színházi felvétel 21.00 A szerelem határai 22.50 Dunasport 23.10 Rumba 00.25 Lassú vírus magyar kisjátékfilm 00.45 Vers 00.55 Himnusz Magyar atv 5.10 700-as klub 5.50 Egyenes beszéd 7.00 ATV START 9.35 Laci bácsi konyhája 10.05 Tempó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.30 Új mezőgazdasági magazin 12.05 Hazai turizmus 13.05 Televíziós vásárlási műsorablak 15.05 Tempó 15.30 Ebugatta 16.05 Energiavilág 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Drazsé 18.55 Híradó 19.25 Komédiások 21.00 Jákob rabbi kalandjai 22.40 CBN Brody Show 23.05 Hazai turizmus 23.55 Híradó hír tv 7.00 Híradó 7.30 Soroló 1 8.05 Befutó London 8.30 Iskolapélda 9.05 Felfedező 9.30 BBC Click 10.05 Ikon 10.30 Ősök tere 11.05 10 perc 11.30 Stopper 12.00 Déli híradó 13.05 Panaszkönyv 13.30 GyógyHír 14.05 Garázs 14.30 Ingatlanpiac 15.00 Híradó 15.30 Európai híradó 16.05 Ázsia 16.30 Globál 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.05 BBC Hard Talk 18.30 Célpont 19.00 Híradó 19.30 Retrográd 20.05 Civil kaszinó 21.00 Híradó 21 21.30 Riasztás 22.05 Vetítő 22.06 A falak őrzői film+ 5.25 Én vagyok Batman! 7.05 Televíziós vásárlás 10.10 Garfield és a valós világ 11.40 Molly és Emily 13.15 Smokey és a Bandita 2. 15.10 Maffiózó vagyok, drágám! 17.15 Született bankrablók 19.00 Mint-akép 21.00 Szeretném, ha szeretnél 23.00 Balhés tesók 0.30 Pénz beszél story4 6.45 Balu kapitány kalandjai 7.15 A Föld legnagyobb hősei 18. 8.00 Dallas 9.20 Dallas 10.20 Televíziós vásárlási műsorablak 10.40 Dallas 11.40 Televíziós vásárlási műsorablak 12.00 McLeod lányai 13.00 McLeod lányai 14.00 McLeod lányai 15.00 Szelek szárnyán 16.00 Szelek szárnyán 17.00 Lassie 1. 17.30 Lassie 2. 18.00 Kóristák 20.00 Gorillák a ködben 22.30 Matador 0.30 Hannibal 2.50 Műsorszünet HBO 4.25 Aki csak arra gondol 6.00 Az edző 7.25 Felvétel indul! 6. amerikai filmmagazin 7.55 Van ott valaki? 9.30 Valentin nap amerikai romantikus film 11.35 A szív bajnokai amerikai életrajzi dráma 13.40 A nevem Khan 16.20 Az ifjú Viktória királynő 18.05 Ilyen az élet amerikai vígjáték 20.00 Láthatatlan jel 21.35 Eladó a családom 23.15 Őrült szív 1.05 Sade márki játékai 3.05 Gyerekkivándorlók universal C. 8.00 Kisvárosi gyilkosságok 10.00 A Partiőrség 11.00 A Partiőrség 12.00 A Partiőrség 13.00 A Partiőrség 14.00 A Partiőrség 15.00 Monk Flúgos nyomozó 16.00 Monk Flúgos nyomozó 17.00 Monk Flúgos nyomozó 18.00 Monk Flúgos nyomozó 19.00 Monk Flúgos nyomozó 20.00 Luxusdoki 21.00 Robin Hood, a tolvajok fejedelme 23.40 A Delphi-effektus filmmúzeum 9.00 Állókép archívum 9.30 Állókép archívum 10.10 Misztikus játék 12.00 Teleshop 13.05 Életre kelt könyvek Hannibál tanár úr 13.40 A szerelem Harley Davidsonon érkezik 15.35 Kölcsön bosszú 17.10 A lator 19.10 A Rózsaszín Párduc újra lecsap 21.05 Beverly Hill-dili 23.00 Buffy, a vámpírok réme 0.35 Vad orchideák 2.18 Privátfilmek vágatlanul zone rom. 5.10 Kettős élet 6.00 India Álmok útján 7.00 India Álmok útján 8.00 India Álmok útján 9.00 India Álmok útján 10.00 India Álmok útján 11.00 Amanda O 12.00 Mikulásné kerestetik 14.00 Kettős élet 15.00 Kettős élet 16.00 Kettős élet 17.00 Kettős élet 18.00 Kettős élet 19.00 Amanda O 20.00 A sötétségen túl 22.00 Atlantic City 0.00 Pocholo 0.55 Pocholo nytv 07.00 Víg-kend 08.30 Híradó 09.00 Pincétől a padlásig 09.30 Híradó 10.00 Képújság 16.30 E-divat-baby 17.00 Euróra H 17.30 Matulabá 18.00 Feketén fehéren 18.30 Most repül a kiskanál 18.45 Blue box 19.00 Harmónia 19.30 Állati 20.00 Matulabá 20.30 Hírháló H 21.00 SlágerMix Attilával H 22.00 Bencze-show H 22.30 Kincses Sziget H 23.00 Háború Los Angelesben H 01.00 Képújság kölcsey tv 7.00 Víg-kend ism. 8.40 Híradó 9.10 Állati 9.40 Képújság 15.30 Vígkend ism. 17.15 Backstage 18.15 Most repül a kiskanál 18.30 Motortér 19.00 Kölcsey Krónika 19.30 Kutyafáját 20.00 Feketén-Fehéren 20.30 Monitor 21.00 Kölcsey Krónika 21.30 Sétapálca 22.00 Metamorfózis 22.45 Kölcsey Krónika 23.10 Himnusz 23.15 Képújság mr1-kossuth 6.00 Szombat reggel 7.00 Hírösszefoglaló 8.00 Hírek 9.00 Hírek 9.05 Smink nélkül 10.00 Szombat délelőtt 10.05 Meteoklinika 11.00 Hírek 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.22 Történet, hangszerelve 13.05 Februári Rádiókabaré 14.04 Világóra 14.35 G7 15.05 Zöldövezet 15.30 Magyarországról jövök... 16.04 Időt kérek 17.04 Jelenlét 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.04 A Metro Klubtól a Szigetig 18.30 Mentés másként 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.25 Határok nélkül 19.50 Jó éjszakát, gyerekek!20.00 Hírek 20.04 Rádiószínház A császár üzenete 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház Göncz Árpád: Találkozás 21.55 Zene Kossuth 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés a Földről 23.00 Hírek. KENÓ 23.04 Arcvonások Valencsics Emil pilisvörösvári cukrász 23.34 Tér-Idő 0.00 Himnusz. Hírek 0.10 Éjszaka 1.00 Hírek MR2 Petőfi 6.00 Hírek. Időjárás 6.30 Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.04 Zene pihenéshez 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.03 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 14.04 Zene hétvégéhez 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.03 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Sporthírek 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.03 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 18.03 Sporthírek 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.03 Sporthírek 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Sporthírek 20.04 Selector 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Akusztik 0.00 Himnusz 0.02 MR2 DJ Set mr3-bartók 6.00 Muzsikáló reggel 7.00 Hírek. Időjárás amit a nap híreiről tudni érdemes 7.04 Zene 8.00 Háló A kultúra hírei 8.15 Zene 9.00 Hírek. Időjárás amit a nap híreiről tudni érdemes 9.04 Zene 10.00 Irodalmi Újság 11.00 A népzenéről 12.00 Hírek. Időjárás amit a nap híreiről tudni érdemes 12.05 Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2011 XI/10. rész 13.26 Az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye 14.00 Bemutatók nyomában 15.00 Hírek. Időjárás amit a nap híreiről tudni érdemes 15.05 Egy zenemű több előadás 17.00 Rádióhangversenyek 18.00 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat 20.15 Hírek. Időjárás amit a nap híreiről tudni érdemes 20.20 A kút és az inga 22.05 A hangidomár 0.00 EBU Jazz 2.00 NOTTURNO mr6 A régió rádiója 8.00 12.00 Hétvégi zenés magazin Benne Hírek, tudósítások, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeleti információk, valamint színes és érdekes riportok, összeállítások. 12.00 MR1-Kossuth Krónika 12.30 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 14.00 Jelige 14.00 17.00 Kívánságműsor 17.30 MR1-Kossuth Krónika 18.00 19.00 Sportpercek 19.00 20.00 Nótaszó 20.00 06.00 MR6 és MR7 közös műsora http://tv.szon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! Forrás: mozi tv színház 2012. február 12., vasárnap 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Magyar gazda 05.55 Zöld Tea 06.25 Delta 06.55 Ma Reggel 09.00 Engedjétek hozzám 09.05 Így szól az Úr! 09.10 Katolikus krónika 09.40 Tanúságtevők 10.05 A sokszínű vallás 10.15 Evangélikus magazin 10.45 Evangélikus ifjúsági műsor 10.50 Útmutató (ism.) 11.15 Ábrám Tibor portré 11.45 Báthory István és az unitáriusok 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.05 Szellem a palackból... 12.35 Anno 13.05 Fapados szerelem 14.35 Út Londonba 15.05 Telesport Sport 7 15.40 Maradj talpon!, Szilveszteri különkiadás Izgalmas műveltségi vetélkedő. 17.10 Retró kabaré 18.05 Rex Rómában, Macskaszem 18.55 A Lényeg 19.30 Híradó este A kód neve: Merkúr Art kiábrándult és kiégett FBI ügynök. Az idegösszeomlás szélén áll, miután felettesei bűnbaknak kiáltották ki egy évekig tartó akció véres kudarca miatt. 21.30 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Magyarország, szeretlek! Látványos show műsor rólunk nekünk! 21.30 A kód neve: Merkúr am. akciófilm, 1998 Fsz.: Bruce Willis, Alec Baldwin, Miko Hughes, Chi McBride, Kim Dickens Art Jeffries kiábrándult és kiégett FBI ügynök. Az idegösszeomlás szélén áll, miután felettesei bűnbaknak kiáltották ki egy évekig tartó akció véres kudarca miatt. Rutinfeladatai során egy kilencéves autista kisfiú eltűnése ügyében kell kutatnia. 23.20 12 majom am. fantasztikus kalandfilm, 1995 01.25 Sporthírek 01.30 Győri Filharmonikusok koncertje, 1. rész 02.35 Műsorszünet 05.25 Hajnali gondolatok 05.29 Főtér 06.55 Ma Reggel 08.59 A nagyeszű sündisznócska 09.25 Sam, a tűzoltó 09.35 Kínai rajzfilmek gyerekeknek 09.50 Zorro legendája 10.10 Sandokan 10.35 Enid Blyton 11.00 Az utolsó mohikán 11.25 Sarah Jane kalandjai 11.55 Szót kér a természet 12.00 Déli harangszó 12.01 Engedjétek hozzám 12.05 Így szól az Úr! 12.15 Katolikus krónika 12.40 Tanúságtevők 13.05 A sokszínű vallás 13.20 Evangélikus magazin 13.45 Evangélikus ifjúsági műsor 13.50 Útmutató 14.20 Ábrahám Tibor portré 14.45 Báthory István és az unitáriusok 15.00 Musica Historica Bach-szonáták 15.20 Tizenkét hónap az erdőn 15.45 Magyarország története 16.10 A Dal 17.55 Otthonod a kávéház Fapados szerelem Vera, a tanárnő a villamoson ismerkedik meg Imrével. Miután kiderül, hogy a lány Imre öccsét tanítja, a fiatalember feltűnően érdeklődni kezd... 22.50 18.20 Mi micsoda, A pénz 18.45 Kukori és Kotkoda 18.55 A nagy ho-ho-horgász 19.00 Magyar népmesék 19.10 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.33 Időjárás-jelentés 20.35 A Lényeg A legfontosabb, a legérdekesebb, a legképtelenebb! 21.05 Eric Clapton Crossroads angol koncertfilm, 2010 22.50 Fapados szerelem magyar játékfilm, 1960 Vera, a tanárnő a villamoson ismerkedik meg Imrével. Miután kiderül, hogy a lány Imre öccsét tanítja, a fiatalember feltűnően érdeklődni kezd a gyerek tanulmányi előmenetele iránt. Heves udvarlása azonban megzavarja a csendes lányt. 00.20 Bízzál bennem 1. 06.30 Top Shop 07.00 Kölyökklub Benne: Björn mackó kalandjai Garfield Kisvakond Kókuszdió Fred Tom és Jerry új kalandjai Hupikék törpikék Garfield 10.10 Trendmánia Életmód- és szépségmagazin 10.50 Teleshop 11.45 Törzsutas Utazási magazin 12.15 Havazin HAVAzós magazin 12.50 Jéglovagok, Távozás amerikai dokumentumfilm sorozat 13.55 Jéglovagok, Az újonc amerikai dokumentumfilm sorozat 15.00 Eltűntnek nyilvánítva, Zsarulesen 16.00 Vagány nők klubja Sidda Walker sikeres drámaírónő a Broadway-n. Egy interjú során boldogtalan gyermekkoráról mesél. Édesanyja felháborodottan olvassa a sorokat több ezer kilométerrel távolabb. Közben: 16.10 Hatoslottósorsolás Grimm Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két magával ragadó, ám egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér. A cinikus Will és az álmodozó Jacob. 22.55 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Cobra 11, A kartell 20.00 ValóVilág Párbaj Utána: RTL-hírek élő 22.55 Grimm angol cseh am. fantasztikus kalandfilm, 2005 Fsz.: Heath Ledger, Matt Damon, Monica Bellucci, Jonathan Pryce, Lena H. Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két magával ragadó, ám egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér. A cinikus Will és az álmodozó Jacob a napóleoni időkben a német falvakat járja és azt állítják magukról, hogy történeteikkel megszabadítják az embereket mindenféle szörnyűséges lidércnyomástól. 01.15 Portré 01.45 Műsorszünet 05.45 Reggeli gondolatok 06.15 Egzotikus Ázsia, Pillantás a Szentföldre 06.45 Tv2 matiné Benne: 414-es küldetés Bajkeverő majom Fifi virágoskertje Roary, a versenyautó Eperke legújabb kalandjai Chuggington Kedvenc kommandó 09.30 Nagy Vagy! Országos családi-iskolai verseny 10.30 Mosoly Road Show 2011. 11.30 Stahl konyhája 12.00 Kalandjárat (ism.) 12.30 Több mint TestŐr 13.00 Simlis Jack, a karibi szuperkém, Hamnézia 13.35 A kiválasztott Az amerikai látnok 6. 14.35 Monk Flúgos nyomozó, Mr. Monk és a lány, aki farkast kiáltott 15.35 Bűbájos boszorkák, Éljen soká a királyné! 16.35 Zathura Az űrfogócska (ism.) 18.30 Tények 19.00 Napló A gonosz csábítása A viktoriánus korszak Angliájában, doktor Jekyll, az elismert orvos, kizárólag a munkájának él. Házvezetőnőjének, Marynek rettenetes gyermekkora volt.. 00.05 20.05 27 idegen igen am. romantikus vígjáték, 2008 Fsz.: Katherine Heigl, James Marsden, Malin Akerman, Edward Burns, Judy Greer 22.05 Frizbi Hajdú Péterrel Közben: Kenósorsolás 23.05 Célkeresztben am. krimisorozat, 2008 00.05 A gonosz csábítása A viktoriánus korszak Angliájában, doktor Jekyll, az elismert orvos, kizárólag a munkájának él. Házvezetőnőjének, a bájos Mary Reillynek, alkoholista és szadista édesapja mellett, rettenetes gyermekkora volt. Mary menedékre lelt a doktor házában. 01.50 EZO.TV 02.25 Napló 03.15 Animációs filmek 03.35 Műsorszünet duna tv 05.30 Ezer év szentjei, Boldog András Boldog Benedek 06.00 Gazdakör 06.30 Kedves mese a vén Európa ölén 06.45 Az Ótestamentum 07.15 Szimba, az oroszlánkirály 07.40 Zorro 08.05 Daktari 09.00 Isten kezében 09.30 Élő egyház 10.00 Világ-nézet Kereszt és toll 11.00 Isten kezében 11.30 Új nemzedék 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó Déli 12.10 Vers 12.20 Élő népzene Tündök zenekar 12.50 Lyukasóra 13.20 Rosszcsont kalandjai 14.20 Csellengők 14.50 Arcélek 15.20 Hazajáró 15.50 Múltidéző 16.20 Valamit visz a víz 18.00 Híradó 18:00 18.30 Heti Hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.05 Mága Zoltán Budapesti újévi koncert 21.00 Klubszoba 21.55 Dunasport 22.10 Porrá leszünk 23.05 Porrá leszünk 00.00 Rost Andrea énekel 00.20 Vers 00.25 Himnusz Magyar atv 6.25 Új mezőgazdasági magazin 7.00 ATV START 9.15 Laci bácsi konyhája 10.10 700-as klub 11.00 Vidám vasárnap 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 15.30 Sorsdöntő fordulatok 16.05 Fő az egészség 16.25 Kaschmir Gold 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Profit 18.55 Híradó 19.25 Ez a 7 20.00 Rendkívüli interjú 21.00 TABU 21.55 Híradó 22.10 Magánbeszélgetés 23.10 Hazai turizmus 23.55 Híradó hír tv 7.00 Híradó 7.30 Soroló 2 8.05 Ingatlanpiac 8.30 Európai híradó 9.05 Péntek 8 10.05 Célpont 10.30 Napról napra 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli híradó 13.05 Sportré 13.30 Ősök tere 14.05 10 perc 14.30 Visszajátszás 15.00 Híradó 15.30 Befutó London 16.05 Garázs 16.30 GyógyHír 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.05 Bruttó 18.30 Keresztmetszet 19.00 Híradó 19.30 Napról napra 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21 21.30 Versus 22.05 Vetítő 22.06 Csernobil Öröksége: a Zóna film+ 5.05 Háború a Földön 7.05 Televíziós vásárlás 10.10 Azok a csodálatos férfiak... 12.45 Mint-a-kép amerikai romantikus vígjáték 14.45 Szeretném, ha szeretnél amerikai romantikus film 16.45 Akit Buldózernek hívtak 19.00 Bombajó bokszoló 21.00 Kelly hősei 23.45 Harcosok esküje Nareshuan király 1.40 Hegylakó 3. A mágus 3.20 Rémálmok háza story4 6.45 W.I.T.C.H., a tiniboszorkányok 1. 7.15 A Föld legnagyobb hősei 8.00 Dallas 9.20 Dallas 10.40 Dallas 11.40 Televíziós vásárlási műsorablak 12.00 McLeod lányai 13.00 McLeod lányai 14.00 Szelek szárnyán 15.00 Szelek szárnyán 16.00 Szelek szárnyán 17.00 Lassie 3 4. 18.00 Beethoven 2 20.00 A csendestárs 22.10 Jefferson Párizsban 0.30 Műsorszünet HBO 4.30 A 8 kör 6.00 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán 8.20 Műkedvelő műkincsrablók 9.50 Anyát a Marsra 11.20 Diploma után 12.50 Tron: Örökség 14.55 Vasember 2. 17.00 Drágán add a rétedet 18.30 Anyát a Marsra amerikai animációs film 20.00 A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken 22.15 Pandorum 0.05 Befutó 1. 1.05 Hétmérföldes szerelem 2.45 Romantikus lelkek universal C. 7.20 Nash Bridges Trükkös hekus 8.20 Psych Dilis detektívek 9.20 Psych Dilis detektívek 10.20 Psych Dilis detektívek 11.20 Psych Dilis detektívek 12.20 Psych Dilis detektívek 13.20 Luxusdoki 14.20 Robin Hood, a tolvajok fejedelme 17.00 Meteor vihar 19.00 Haven 20.00 Mit gondolsz, ki vagy? 21.00 Zsaruvér 22.00 A férjem védelmében 23.00 Luxusdoki filmmúzeum 9.00 Állókép archívum B. Müller Magda állófotóssal Prokopp Dóra beszélget 9.30 Állókép archívum Reviczky Gáborral Prokopp Dóra beszélget 10.00 A lator 12.00 Teleshop 13.05 A Ráday 13.35 Beverly Hill-dili 15.30 A Rózsaszín Párduc újra lecsap 17.25 Superman 19.55 Szuperhekus kutyabőrben 21.15 A majmok bolygója 2 23.00 A légy 2. 0.55 Zsarubőrben 2.21 Privátfilmek zone rom. 4.20 Meghalok érte 5.10 Meghalok érte 6.00 India Álmok útján 7.00 India Álmok útján 8.00 India Álmok útján 9.00 India Álmok útján 10.00 India Álmok útján 11.00 Amanda O 12.00 A sötétségen túl 14.00 Fej vagy írás 15.00 Fej vagy írás 16.00 Fej vagy írás 17.00 Fej vagy írás 18.00 Fej vagy írás 19.00 Amanda O 20.00 A karácsony megmentője 22.00 Életre éhezve 0.00 Pocholo nytv 07.00 Vadháló 07.30 A szeretet ereje 08.00 SOS építkezem 08.30 Szépkor 09.00 Halló TOP 10 09.30 Tűsarok 10.00 Képújság 17.00 Bencze Show H 17.30 Halló kívánságműsor 18.00 Lelátó 20.00 Matulabá 20.30 Hírháló H 21.00 Az elveszett kislány H 23.00 SlágerMix Attilával H 00.00 Képújság kölcsey tv 8.55 Sport: Marso Vagép NYKK- Szolnok NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés közvetítése 10.30 Képújság 15.00 Hitvallás 16.00 Vadháló 16.30 Klikk 17.00 Made in Hungary 17.15 Most repül a kiskanál 17.30 Munkakör 18.00 Harmónia 18.30 Pincétől a padlásig 19.00 A szeretet ereje 19.30 Állati 20.00 Sport: Marso Vagép NYKK Szolnok NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés közvetítése 21.30 Kölcsey Krónika 21.55 Himnusz 22.00 Képújság mr1-kossuth 6.00 Vasárnapi újság 7.00 Hírösszefoglaló 8.00 Hírek 8.30 Európai idő 9.00 Hírek 9.05 Kabarématiné 124. 10.00 Hírek 10.04 Református istentisztelet közvetítése 11.00 Hírek 11.05 Gondolat-jel 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül 13.04 Népzene határok nélkül 14.04 Szonda 14.35 Oxigén 15.04 Hangalbum 16.04 Disputa 17.00 Hírek. 6-os LOTTÓ 17.04 Jelenlét 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.00 Hírek 18.04 Esti séta I. rész 19.00 Hírek 19.05 Esti séta II. rész 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 19.59 Zene Műv.Prod. Szerk. 20.00 Hírek 20.04 Rádiószínház Copperfield Dávid 20.59 MK-Zene 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház 21.51 Zene- Kossuth 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés 23.00 Hírek. KENO 23.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából 0.00 Himnusz. Hírek 0.10 Éjszaka MR2 Petőfi 6.00 Hírek. Időjárás 6.30 Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.04 Zene pihenéshez 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.03 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 14.04 Zene hétvégéhez 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.03 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Sporthírek 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.03 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 18.03 Sporthírek 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.03 Sporthírek 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Sporthírek 20.04 Selector 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 A hétvége sportja 0.00 Himnusz 0.02 MR2 DJ Set mr3-bartók 6.00 Muzsikáló reggel 7.00 Hírek. Időjárás 7.04 Zene 7.40 Pálúr János játszik a párizsi Notre Dame nagyorgonáján 8.00 Háló 8.15 Zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Cambridge-i King s College kórusa énekel 9.24 Zene 10.00 Új Zenei Újság 10.45 Martinu: Vonóstrió No.2 11.00 Gyermek-kuckó 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye 13.25 Hangverseny Antonio Soler csembalóműveiből 14.00 Kritikus füllel 15.05 Jubilate Deo 16.00 Gyűjtők 120 perce 17.25 Az Alpoktól Zoborvidékig 18.00 Egy óra világzene 19.00 HangJátékTér 19.35 Az MR Ének- és Zenekarának hangversenye 22.00 A Szlovák Kamarazenekar hangversenye 23.00 Jazzhangversenyek 23.55 Hírek. Időjárás. Szózat 0.15 Hírek. Időjárás. Szózat 0.20 Ars nova 2.00 NOTTURNO mr6 A régió rádiója 8.00 12.00 Hétvégi családi magazin Benne hírek, vallási magazin, gyermekhangjáték, valamint színes és érdekes riportok, összeállítások. 12.00 MR1-Kossuth Krónika 12.22 Jó ebédhez szól a nóta 13.06 14.00 Hangjáték 14.00 17.00 Délutáni zenés magazin 17.00 17.30 Zene- Szó-Tár 17.30 MR1-Kossuth Krónika 18.00 19.00 Nótaszó 19.00 20.00 Sportpercek 20.00 06.00 MR6 és MR7 közös műsora http://tv.szon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! Forrás: mozi tv színház C Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark. 12 KELET oldal Black Cyan Magenta Yellow

2012. február 11., szombat Szolgáltatás 13 magyarország Rejtvény Mai horoszkóp Ez lenne a tökéletes összhang. Éppen jókor nyitotta 03.21. 04.20. ki a szemét ebben a kapcsolatban. Az utóbbi időben csak az ön lelkesedése és odaadása tartotta össze önöket. Kos A megfejtéseket 2012. február 16-áig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország logót, valamint írják rá telefonszámukat! A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Be kül dé si cí münk: Ke let-ma gyaror szág (Rejt vény) Nyír egy há za, Dó zsa Gy. u. 4 6. 4400 Pf. 25. Fegyelmezze féltékenységét és próbáljon meg beletörődni abba, hogy partnere olykor másokkal is szóba 05.21. 06.21. áll. Ettől még nem dől össze a világ, de ne korlátozza, mert világgá mehet. ikrek Váratlanul meghívja egy kedves ismerőse egy farsangi mulatságba. Akkor is menjen el, ha egyébként nem 06.22. 07.22. kedveli a bálokat. Pazar szórakozásban lesz része, meglátja! rák Nyerőszámok oroszlán Valamikor így képzelte el a békés öregkort. A szo- Kenó, 2012. február 9.: 4, 5, 14, 24, 42, 43, 45, 46, 49, 65, 66, 67, 69, 73, 74, 77, 07.23. 08.22. bában duruzsoló kályhával, egy kupica kisüstivel a kézben, pipafüst mellett. Nem tudni miért, ma ez a hangulat keríti a hatalmába. Ritka szerencsés nap a mai a szerelemben. Szenve08.23. 09.22. délye ismét felizzik és viszonzásra talál: káprázatos élményben részesítik egymást régi partnerével. Ma minden megeshet. Nehezen tér napirendre az elmúlt hét viszontagságai felett. Hiába kérlelik otthon, hogy nyugodjon meg, 10.23. 11.21. nem hallgat családtagjaira. Füstölögjön, adja ki a mérget magából. skorpió A mai nap csalódásokat hozhat, ha ön eddig igyekezett elkerülni, hogy tartós köteléket építsen ki. Most 11.22. 12.21. döbben rá arra, hogy a mai bizonytalan világban szüksége lenne egy olyan szerető társra. nyilas Jósló fájások már korábban is jelentkeztek, 12.22. 01.20. hogy nincs minden rendben a munkahelyén. Bármennyire is érzi a tisztázás kényszerét, még nincs itt az ideje. bak Szeretne többet tudni? http://horoszkop.szon.hu Haladóknak, 36. KÖTELÉK TITKON FIGYEL SZINGLI CSÖRÖGE BÚJTAT, REJTEGET... ALIGHIER, OLASZ KÖLTŐ VOLT SZÖKKENŐ PARKOLÓ JELE CICOMA, DIVATHAJHÁSZAT RÓMAI ÖTVEN LELKIPÁSZTOR VÉKONY DESZKA KASSÁK LAPJA VOLT LITER KIEJTETT HANGZÓ RANGJELZŐ SZÓCSKA DÖRDÜL, DURRAN EZÜSTFEHÉR NEHÉZFÉM ÖRÖKÍTŐ ANYAG TILTÓSZÓ NAGYSZÜLŐ SZÜLŐJE VÉSETT JÉGEN VÁGOTT NYÍLÁS FIATALABB FIÚTESTVÉR... SZEKÉR, CSILLAGKÉP FEKETE ISTVÁN FARKASA AUSZTRIA FŐVÁROSA NŐI UTÓNÉV VÉDETT KIKÖTŐ JUTTAT NŐI BECENÉV SZÉLHÁRFA ELLENBEN,DE GALLY NITROGÉN VEGYJELE SZENT RÖVIDEN PERBE FOG! CSAPATEGYSÉG EDGAR ALLAN..., AMERIKAI KÖLTŐ VOLT DINO..., OLASZ FILMRENDEZŐ V. MILLI JELÖLÉSE IMPULZUS JELE RÓMAI ÖTSZÁZ E A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a kereszt_rejtveny@freemail.hu címre várjuk! Ügyeletek HoDoKu - v2.1.1 HoDoKu - v2.1.1 RÓMAI SZÁZEGY BENNE VAN! Megfejtések, 30. számú Easy (398) feladat Medium (654) ARRAFELE!... FERENC, ZENESZERZŐ VOLT HoDoKu - v2.1.1 SZILÁRD..., FIZIKUS VOLT SÉRTETLENÜL MARKOLAT BÉLPOKLOSSÁG ELESÉG Köz ér de kű ész re vé te lei vel ke res se mun ka tár sun kat, Tarnavölgyi Gergelyt. Tel.: +36-20/417-2499 e-mail: gergely.tarnavolgyi@inform.hu Kéz be sí té si rek la má ció val hív ja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) Easy (302) 33, 47, 68, 80 A BOLDOGSÁGOT NEM... magyarország Akinek még nem sikerült elérnie a személyes függethalak lenségét, a mai nap kínálta lehetőségek kihasz02.20. 03.20. nálásával döntő lépést tehetnek. Próbáljon meg a lényeges dolgokra koncentrálni. Kezdőknek, 36. SZÁZAD DOLLÁR Megfejtendő: A boldogságot nem... Jókai Mór gondolata Hívjon minket! Sok apróságban, megannyi kis stikliben bizonyult vétkesnek. Vak lenne, ha ezeket nem látná, és ostoba, ha megfeledkezne róla. Igaz, nélkülük sokkal nehezebb lesz minden. Sudoku 36. HoDoKu feladat - v2.1.1 JÓD VEGYJELE magyarország Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél 222 cm, apad, a mederteltség 5%, vízhőfok 0 C-fok; Tivadarnál 208 cm, apad, 8%, 0 C-fok; Vásárosnaménynál 112 cm, apad, 10%, 0 C-fok; Záhonynál 247 cm, árad, 9%, 0 C-fok; Dombrádnál 31 cm, árad, 24%, 0 C-fok; Tiszabercelnél 259 cm, állandó, 40%, nem mérik; Tokajnál 468, árad, 0,1 C-fok; a SZAMOS Csengernél 41 cm, apad, 8%, 0 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 116 cm, állandó, 36%, 0 C-fok; a TÚR Garbolcnál 87 cm, apad, 8%, 0 C-fok. Már nagyon unja ezeket a baráti összejöveteleket, 09.23. 10.22. hiszen mostanában nem a hangulat a fontos. Ilyenkor órákon keresztül folyik a jelen nem lévők kiértékelése. 01.21. 02.19. 36 Vízállás mérleg vízöntő T BELSŐ, BENT LÉVŐ Az adatok tájékoztató jellegűek! szűz ORVOSI ÜGYELET. Nyír egy há zán, a Szent Ist ván u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek). GYÓGY SZER TÁ RI ügye let. Ál lan dó gyógy szer tá ri ügye le tet a Ko ro na Gyógy szer tár Nyír egy há zán, a Sza bad ság tér 12/A sz. alatt tart. Men tők: 104. Tűz ol tók: 105. Rend őr ség: 107. A VO LÁN-in for má ció: 42/598-177 ÚTIN FORM: 06-46 /432-111 A MA GYAR AU TÓ KLUB se gély hí vószá ma: 188 MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszá m. A T-Com-tu da ko zó: 198. A hi ba be je len tő: 194 Nyír ség víz Rt., hi ba be je len tő: 42/523-600 Nyír táv hő Kft.: 451-644 TI GÁZ, gáz szol gál ta tá si hi bák be je len té se: 06-80/300-300 E.ON Ti szán tú li Áram szol gál ta tó Rt. hi ba be je len tés: 06-80/210-310 Disz pé cser szol gá lat haj lék ta la nok nak. A Pe ri fé ria Egye sü let non stop szá ma: 42/504-618 Medium (618) Kez dők nek Ha la dók nak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (31 36.) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyír egy há za, Dó zsa György u. 4 6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A be kül dé s ha tár ide je: 2012. február 16. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Időjárás Bertold, Marietta Napkelte: 06:42 Traffipax Napnyugta: Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka 16:43 idojaras.szon.hu 15 C 5 C A Nyírségben ma hajnalban ködfoltok terjeszkednek. Reggel rövid ideig még előtűnhet a Nap a ködfelhőzet mögül, de már délelőtt gyorsan beborul az ég. Számottevő hó itt nem várható, és hószállingózásnak is kicsi az esélye. Gyakran fúj azonban élénkebb északkeleti szél. Marad a fagyos időjárás. Ma hajnalban ködfoltok terjeszkednek. Reggel, északkeleten rövid ideig még napos, de már délelőttől országszerte borús idő lesz. A déli, délnyugati országrészben mérsékelt havazás is várható. Gyakran fúj élénk északkeleti szél. A jellemző hőmérséklet országos átlaga kora délután -9, vasárnap reggel -12 fok körül alakul, de továbbra is előfordulnak -19 fok körüli értékek is. VASÁRNAP 7 C HÉTFŐ Erős felhősödés, élénkebb északkeleti széllel. Vásárosnamény Kisvárda 16 C 7 C 17 C 7 C Tiszavasvári 7 C DÉLBEN Mátészalka 15 C 7 C 16 C 7 C NYÍREGYHÁZA Csenger 17 C 8 C KEDD DD 16 C 5 C Napos, száraz, fagyos időre van kilátás. 16 C 6 C Változóan napos, csapadékmentes idő valószínű. 10 C ESTE Kékes 30-90 cm Bánkút 20-50 cm Dobogókő 20-40 cm Eplény 50-70 cm Donovaly 90-110 cm Csorba-tó 95-120 cm Duna Tisza Balaton 0-1 C 0 C 2 C Estére szerte a megyében borongós idő várható, havazásra azonban nem kell számítani. Kissé élénk északkeleti szél fúj. Orvos-meteorológia Hójelentés Chopok 55-65 cm Drienica 40-50 cm Krompachy45-50 cm Jahodná 40-60 cm Kavecany 30-45 cm Velencei-tó Fertő Tisza-tó 2 C 1 C 0 C Évforduló Edison 165 éve született Thomas Alva Edison feltaláló, fizikus (szénszálas izzó, hengeres fonográf, távíró). 16 C 7 C 13 C 8 C Vékonyodik a felhőzet, kisüt a Nap. Napközben, dél felől erős felhősödés várható. Számottevő napsütés már nem valószínű. Élénk északkeleti szél támad. Vízhőmérséklet Nyírbátor A Nyírségben az egészségügyi határérték kb. 65%-a C Záhony 17 C 8 C 15 C 7 C Levegőszennyezettség magyarország 16 C REGGEL Ma 17 C Megyei előrejelzés Országos előrejelzés Impresszum Szombat reggel általában kevés fátyolfelhő lesz az égen, szűrt napsütéssel indul a nap, de ködfotlok is előfordulnak. Névnap február 11., szombat GYÁSZVACSORA FŐZELÉKNÖVÉNY A MEGFEJTÉS FOLYTATÁSA 89090 Bár a hétvégén általában jókedvű, felszabadult és bizakodó, a borúlátás a mai napon önre telepszik. 04.21. 05.20. Nagyon nehezen tud belőle kilábalni, túl mély a gödör. bika KÜLÖNBÖZIK SLENDRIÁN, NEMTÖRŐDÖM A szélmentes időnek köszönhetően megnőtt a levegő szálló por tartalma. Ezek az apró szemcsék belélegezve először a tüdőbe, majd a keringésbe kerülve, az erek krónikus gyulladását okozva növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Szomszédos városok időjárása Kassa Eperjes Terebes Ungvár Munkács -7 C -7 C -7 C -5 C -5 C Beregszász -4 C Szatmárnémeti -5 C Nagyvárad -4 C Arad -6 C Temesvár -7 C Közlekedés-meteorológia www.eumet.hu Az időszakos hóesés jelentős balesetveszélyt okoz! A féktávolság tíz méterekkel nő. Például 40 km/óra sebességnél, száraz úton 22, havasnál 80 méter. Ügyvezető igazgató, fe le lős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Fő szer kesz tő: Kiss László (laszlo.kiss@inform.hu). Fő szer kesz tő-he lyet tes: Nyéki Zsolt (nyeki@inform.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Csontos Ádám (adam.csontos@inform.hu). Ér té ke sí té si ve ze tő: Var ga Zsolt (zsolt.varga@inform.hu). Technikai ve ze tő: Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko2@inform.hu).elő fi ze tői vo nal és kéz be sí té si ész re vé te lek: 06-40/424-424 he lyi ta ri fá val hív ha tó te le fon szá mon, vagy e-mailen: keletterj@inform.hu Az elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 1990 fo rint, ne gyed év re 5890 fo rint, fél év re 11 890 fo rint, egy év re 22 390 fo rint. Kombi előfizetés ( és Vasárnapi Kelet): egy hónapra 2190 Ft. Hir de tés feladás ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu ap ró hir de tés feladá sa te le fo non: 06-90/603-604 (a hí vás díja 500 Ft+áfa (bruttó 600 Ft/perc), mely az ap ró hir de tés árát tar tal maz za), sze mé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szer kesz tő ség te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-973. E-mail: ke let@inform.hu Kiad ja az Inform Mé dia Kft., 4400 Nyír egy há za, Dó zsa Gy. u. 4 6. Pos ta cím: 4401 Nyír egy há za, Pos ta fiók 25. Hír ügy nök sé g: FÜHÜ, MTI. La punk eladott pél dány szá mát rend sze re sen vizs gál ja és au di tál ja a MATESZ. Nyo más: Inform Mé dia Kft., Deb re cen, Bal mazúj vá ro si út 11. ISSN 0133 2058. Nyom ta tá sért fe le lős: Dubóczki Ti bor (tibor.dubóczki@inform.hu). Meg je le nés szá ma: 2012/36. www.informmedia.hu A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak. Y M 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 5 Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark. KELET 13 oldal Black Cyan Magenta Yellow Hírfelhasználó

HAJDÚ-BIHARI HAJDÚ-BIHARI 14 www.kelet.hu 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkoztatási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül TAMOP 5.6.1.A-11/2-2011-0012 460600 FÜGEDI ISTVÁNNAK Tiborszállásra. 90. születésnapodon szeretettel kívánunk nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget, minden szépet és jót. Lányod, vejed, három fiad, három menyed, kilenc unokád, hat dédunokád. 460668 Tóth Alexandrának Nyíregyházára 1. születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kíván Anya, Apa, nagyszüleid és keresztszüleid. A felhívás kódszáma: TAMOP-5.6.1-11/2 A pályázat saját címe: KI-BE Büntetés-végrehajtási intézetből KIkerülők és munkaerő-piacra BEkerülők Komplex, Integrált, Befogadó Esélynövelő programja Elnyert támogatási összeg: 117.359.266 Ft A projekt időtartama: 2011.10.01-2014.09.30 A konzorcium vezetője: Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete, 4456 Tiszadob, Bocskai u. 59. Konzorciumi partnerek: Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet RTN PlUSZ Rehabilitációs, Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Együttműködő partnerek: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ A projekt rövid összefoglalója: A büntetés-végrehajtási intézetből kikerülők és munkaerő-piacra bekerülők számára komplex, integrált, befogadó esélynövelő programunk, mellyel elérjük a 30 fő célcsoport és szűk közösségének tartós társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedését, személyiségfejlesztő és kompetencianövelő foglalkozásokkal, képzéssel és foglalkoztatással. A társadalmi beilleszkedésben segítő személyek, szervezetek, intézmények tartós szakmaközi együttműködését erősítjük, esetkonferenciákat szervezünk. 2012. február 8-án tartotta az egyesület a program nyitókonferenciáját a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az egész napos programon több ismert politikus, szakember tartott előadást, mely hozzásegítette a meghívott vendégeket ahhoz, hogy megismerjék a program fontosságát és a börtönéletet. Az előadássorozatot egy rövid intézetlátogatás követte. Márciustól 3 helyszínen elkezdődik többek között a fogvatartottakra irányuló személyiségfejlesztés szakasza. 459136 Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete (4456 Tiszadob, Bocskai u. 59.) Programiroda elérhetőségei: 4400 Nyíregyháza Vasvári P. u. 1. Tel./Fax: 06-42/400-742 Mága Zoltán hegedűművész koncertje 460600 CSESZLAI KÁROLYNÉ 50. születésnapod alkalmából gratulál és sok boldogságot kíván férjed, lányod és barátja és fiad. Köszöntse szeretteit a Kelet oldalain! Részletek a www.kelet.hu oldalunkon! 460696 Születésnapja alkalmából köszöntjük KOVÁCS KATALINT Nagyhalászban. E napon boldogság ragyogjon a kedves arcodon! Ez sokáig maradjon! Öröm legyen életed minden egyes napja, hogy örülhessen a család minden tagja. Ezt kívánja testvéred! Sanyi és családja. 451711 Több mint egy újság. Előfizetői kedvezmények. HŰSÉGKÁRTYA Miért fizetne többet Előfizetői kód: 2012. február 17., péntek 18 óra ha kevesebbért is megkaphatja? Nyíregyháza Evangélikus Templom 3500 Ft 3200 Ft Válassza ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! őink! Szeretettel meghívjuk Önöket Mága Zoltán hegedűművész koncertjére 2012. február 17-én, 18 órától a nyíregyházi Evangélikus templomba, ahol fellép a Nyíregyháza Cantemus kórus Pro Musica leánykar Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényletével, valamint a Napsugár énekkar, a Cantemus fiú énekkar és a Vivace Kórus, Szent Imre gyermekkar. A Kelet előfizetőjeként önök 3500 Ft helyett 300 Ft kedvezménnyel 3200 Ft-ért vásárolhatják meg jegyeiket, munkanapokon 8 15 óráig a Kelet szerkesztőségében. (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4 6.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek a készlet erejéig kaphatók! * A kedvezmény az akciós termékekre is vonatkozik! Az ajánlat kizárólag a miskolci, nyíregyházi és debreceni METRO áruházban, 2012. február 11-12-én, a hivatalos nyitva tartási időben, az árukészlet erejéig érvényes. A változtatás jogát fenntartjuk; a tájékoztatás nem teljes körű részletek az áruházakban. METRO Miskolc József A. u. 12570. hrsz. hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 METRO Nyíregyháza Debreceni út 01568/50. hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 METRO Debrecen Balmazújvárosi út 0226/56. hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 460673

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT www.kelet.hu 15 GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Hiába várunk, nem jössz vissza már, Jóságos szíved örökre pihen már. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Megrendülten, szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, legdrágább édesapa, unokáit rajongással szerető nagypapa, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy volt nyíregyházi lakos 42. életévében hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2012. február 15-én 15 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. KOVÁCS JÁNOS kálmánházi születésű, volt Nyíregyháza, Új utca 34. sz. alatti lakos 74 éves korában váratlanul itt hagyta az Őt nagyon szerető családját. Drága szerettünktől 2012. február 15-én szerdán 11.00 órakor búcsúzunk az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Utolsó utadra szeretetünk elkísér, emléked szívünkben örökké él. Soha el nem felejtő családja. 460130 Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy volt Nyíregyháza, Rajk László utcai lakos 78. életévében elhunyt. Temetése 2012. február 14-én 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló fiai és családja. 460503 drága jó édesanya, nagymama és testvér volt nyíregyházi lakos 2012. február 5-én 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2012. február 16-án csütörtökön 10 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. 460511 Szomorúan tudatjuk, hogy édesapánk volt karosszéria lakatos, 89 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2012. február 16-án 13 órakor lesz a Korányi úti ravatalozóból. 460532 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. ILLÉS ENDRE volt jándi lakos életének 91. évében, rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Temetése 2012. február 12-én, 13.00 órakor lesz a jándi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Édesapámhoz. Hiányod sem megszokni, sem elviselni nem lehet, most tudom csak igazán, mi is volt az apai szeretet. Elragadott tőlünk a halál, oly hirtelen és ostobán. Nyugodj békében, drága édesapám! 460864 460695 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! MEGEMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, ott, ahol megpihent drága, szerető szíved. Bennünk él egy arc, egy mosoly, egy végtelen szeretet, S telnek a hónapok, múlnak az évek, és soha nem feledünk téged. Soha el nem múló, örök fájdalommal emlékezünk halálának 5. évfordulójára. DR. AST JÁNOS állatorvos Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy 456939 Szerető felesége, fia, menye és unokái. MEGEMLÉKEZÉS 460691 Fájó szívvel tudatjuk, hogy 72 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2012. február 14-én 13 órakor lesz a kálmáházi temetőben római katólikus szertartás szerint. 460729 Úgy ment el, ahogy élt, csendben és szerényen, drága lelke nyugodjon békében! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy TÓTH GÉZA nyugalmazott pedagógus, volt kótaji lakos életének 73. évében, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. február 14-én (kedden) 14.00 órakor lesz a kótaji temető ravatalozójából. A gyászoló család. Újfehértó, majd Nyíregyháza Széna téri lakos életének 82. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2012. február 15-én szerdán 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. 460335 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy NAGY MIHÁLYNÉ szül. Burián Mária (Esztike) rövid szenvedés után, életének 80. évében, 2012. február 8-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászoló család. 460753 Egy jaj nem sok, annyit sem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Tudtad, mi is tudtuk, milyen beteg vagy, de Te kímélni akartad családodat. Mégis elmentél egyetlen perc alatt, Számunkra csak a döbbenet maradt, de emléked örökre itt van velünk, ameddig élünk, el nem feledünk. Fájó szívvel emlékezünk drága halottunk, TÓTH SÁNDOR Nyíregyháza, Toldi utcai lakos halálának 1. évfordulójára. 456913 Hiába várunk, nem jössz vissza már, Jóságos szíved örökre pihen már. A gyászoló család. Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4 6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Takács Plusz Ker. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011 Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251 Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005 Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040 Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304 Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070 Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227 Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314 Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet, Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft. Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304 Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186 Rakamaz, Szent I. u. 100. 70/333-1952 Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939 Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976 Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211 Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544 Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 LILA Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 Color Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 239665 Az Inform Média Kft. Kelet-Magyarország, Keleti-Apró és Vasárnapi Kelet termékek árusítására a megye egész területéről árushelyek, vállalkozók jelentkezését várja (élelmiszerboltok, mini ABC-k, trafikok, újságárusító pavilonok stb.) Magas jutalék, kedvező feltételek, bizományosrendszer. Bővebb információ: Nevelős Aranka 06-20/973-9767 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! halálának 16. évfordulóján. 460669 Fájó szívvel emlékezünk ID. SKOLNYIK MIHÁLY Szerető felsége, lánya, fia, menye, veje és unokái. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak akik szeretett halottunk temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. 458178 Köszönetet mondunk minden kedves rokonnak, jó barátnak és szomszédnak akik drága halottunk búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel fájdalmainkban osztoztak. 459718 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 459778 A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.kelet.hu 866214

16 Képes krónika 2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Ilyen nők mellett nem csoda, hogy Szambaország nyert Már nem az olaszok a világ legjobb szeretői FOTÓ: NET RÓMA. Nem mi csináljuk a legjobban, már nem az olaszok a világ legjobb szeretői adta hírül az One-poll.com internetes közvélemény-kutató felmérésének eredményét a torinói La Stampa napilap. Húsz nemzet 15 ezer hölgyválasza szerint az első helyen a brazilok állnak, másodikok a spanyolok. A 2007-ben még a dobogó legmagasabb fokán álló olaszokat egyedül az vigasztalja, hogy mögéjük szorultak a franciák. Ha ez így folytatódik, lassan már a magyarok is megelőznek bennünket állapította meg a La Stampa. Az újság a kudarc okát is megkereste, az olaszok szenvedélye a gazdasági válság miatt lanyhult volna, az anyagi szegénységet érzelmi szegénység kísérte. Alessandra Graziottin szexológus azonban úgy nyilatkozott: a nők válsága az euróénál is korábban kezdődött. A nők folyamatos stresszben élnek, keveset alszanak; a család, munkahely, gyerekek megfosztják őket a szerelmi kedvtől hangoztatta. Pedig válságidőben egyedül a szerelem segít jegyezte meg Raffaelle Morelli pszichiáter, aki szerint a globális testi és lelki elégedetlenség miatt látogatják a férfiak az erotikus internetes honlapokat, a nők pedig az elkeseredett feleségeknek szánt portálokat. Egész életünk során öszszesen 16 órát szentelünk a szexuális kielégülésnek, miközben fél évet ülünk a közlekedési dugóban állapította meg Alessandra Di Pietro, a Godete! (Élvezzetek!) című könyv szerzője. MTI Drew Barrymore picit visszavesz a tempóból Behúzza a féket Drew Barrymore, mert úgy érzi, túlságosan sokat dolgozik. LOS ANGELES. Halálra melóztam magam az utóbbi 35 évben mondja a hamarosan 37 éves színésznő, aki már kisbabaként szerepelt egy reklámban. Éppen ideje már leállni egy kicsit, és élvezni az élet olyan örömeit, mint a Drew Barrymore FOTÓ: NET szerelem vagy akár egy nyugodt séta a tengerparton. Van még beírva néhány munka a naptáramba, de ha ezeket letudom, szabadságot veszek ki, és csak magamnak, meg a szeretteimnek élek. A színésznő jelenleg nyári esküvőjét tervezi, a legapróbb részletekre is odafigyel, mert azt akarja, hogy igazán emlékezetes legyen. Van is rá oka: Will Kopelman a harmadik férje lesz, és Drew erősen bízik abban, hogy ezúttal jól választott. Első férje Jeremy Thomas bártulajdonos, a második Tom Green komikus volt, de egyik házasság sem tartott sokáig. Drew-t legközelebb a Mindenki szereti a bálnákat című, Több mint 300 millió dohányos van Kínában megtörtént eseményeken alapuló filmben láthatjuk, amelyben jégbe szorult ceteket ment meg, és rendbe hozza szerelmi életét is. UIP PEKING. Kína felnőtt lakosságának 31 százaléka, mintegy 320 millió ember dohányzik derül ki a Gallup 2011. évi felmérésből, amelyből a kínai média közölt részleteket pénteken. Az Egyesült Államok népességénél nagyobb számban dohányzó kínaiaknak a 3 százaléka nő. A kutatás azt is megállapította, hogy Kínában naponta 3000 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségekben. Az elemzők szerint 2050-re ez a szám elérheti a napi nyolcezret. Kína adja a világ dohányosainak egyharmadát, Ázsiában a dohányzók felnőtt lakosságon belüli arányát tekintve a második helyen áll Indonézia mögött. A dohányzás korlátozására történtek már országos és helyi kísérletek, de a szabályok érvényesítésének, a szigorú büntetéseknek az elmaradása miatt ezek nem hatékonyak. MTI www.szon.hu További képek és videók Didereg A nyírbátori Balabán Ildikó bár a telet is kedveli, cseppet se bánná, ha már most tavasz lenne. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Húszéves az első Astra 440818 Mint a mókus fenn a fán......énekelhetné a rőt farkú, ha nem épp most szaladt volna le a fáról, hogy valami finomat keressen a hóban. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Megér egy mosolyt A féltékeny feleség egy cetlit talál a férje zsebében, rajta egy telefonszámmal. Felveszi a telefont, beüti a számot, majd amikor felveszik, köszönés és bemutatkozás nélkül belevisít: A nap videója Hóban hasít a robogó 114 km/óra sebességgel hasít a felpiszkált elektromos robogó a hóban. További videók video.szon.hu Mindent tudok, te cafka! Mire a válasz a kagylóból: Rendben van, de akkor miért tetszett a tudakozót hívni? További viccek humor.szon.hu Öröklődő szívbetegségek LONDON. Apáról fiúra öröklődhetnek a szívbetegség bizonyos típusai az Y kromoszómán lévő génváltozatok közvetítésével írta a BBC hírportálja a Leicesteri Egyetem munkatársaira hivatkozva. 3233, rokonsági viszonyban nem lévő brit férfi DNS-ét tanulmányozva úgy találták, hogy az Y kromoszómán lévő bizonyos változatok 50 százalékkal növelik a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. MTI HIRDETÉS Húsz éve készült el az első magyar Opel a szentgotthárdi gyárban. BUDAPEST. Az első Astra 1992. március 13-án gurult le a szerelősorról, a gépkocsit az akkori ünnepségen Antall József miniszterelnök indította be. A járművet a budapesti Közlekedési Múzeumban helyezték el, Íme az első felirattal. Az Opel Magyarország az idén ünnepségsorozaton emlékezik az eseményre, ennek keretében újra elindítják az első Astrát, amely a saját lábán érkezik meg az évfordulóra Szentgotthárdra. A szentgotthárdi autó az Böglyöktől védenek a csíkok A böglyök, és nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai. BUDAPEST. A böglyök, nem pedig a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai derítették ki magyar és svéd kutatók, akik eredményeikről a Journal of Experimental Biology című folyóiratban számoltak be. Íme az első Régóta viták tárgyát képezi a tudományos világban, hogy mi is lehet a szerepe a zebrák testmintázatának, egyes vélemények szerint a csíkok a magas fűben való rejtőzködést segítették elő. Más elképzelések szerint a csíkoknak vizuális illúziókeltés volt a szerepe, ugyanis a valóságosnál nagyobbnak láttatják a zebrát, FOTÓ: NET első Astra-modell volt, azóta már a negyedik generáció fut. A modell vezeti az alsó középkategóriát, 1991 és 2011 között több mint 370 ezer Opelt regisztráltak Magyarországon ami előny lehet a ragadozókkal szemben. Felvetődtek olyan elképzelések is, hogy az egyéni jellegzetességeket mutató testmintázat a párválasztás során jelenthet előnyt. Az ELTE és a svéd Lundi Egyetem kutatói viszont arra jöttek rá, hogy a keskeny csíkok kevéssé vonzóak a vérszívó és ebből 240 ezer Astra volt. A szentgotthárdi gyárban jelenleg már nem folyik gépkocsi-összeszerelés, a gyár tíz év után újabb fejlesztéseket végrehajtva a motorgyártásra és sebességváltók gyártására tért át. Az Opel 1991 és 2010 között összesen 735 millió eurót fektetett be Szentgotthárdon. Decemberben indul az új üzem Az idén decemberben kezdi meg a termelést az 500 millió eurós beruházással épülő új üzem, amely a cég legkorszerűbb motorjait fogja előállítani. Tavaly már felvettek 180 dolgozót, az idén további 210-el bővül a létszám. MTI A mű FOTÓ: MTI, MÉSZÁROS JÁNOS rovarok számára. MTI Három méteres hóembert épített SZOLNOK. Szolnok legnagyobb hóemberét építette meg unokáinak és a szomszédos gyerekeknek a Szandaszőlősön lakó Kiss Károly. A nyugdíjas férfi a családi házuk udvarán lévő hóból készítette el a 3 méter magas hóembert. A szokatlanul hideg miatt nehéz volt formázni a havat. MTI