Felsőbírósági Jogesetek

Dr. Lehóczk i Ba l á zs, Dr. Szépl a k i-nagy Gá bor, Dr. Ba logh Z solt, Dr. Da r á k Péter PhD, Dr. Sz a bó A nna m á r i a E szter PhD Felsőbírósági Jogesetek AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA, A KÚRIA ÉS AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI TÁRGYÚ DÖNTÉSEI 70 I.a.) Az Európai Unió Bíróságának folyamatban lévő ügyei: 1 BÍRÓSÁG C-566/16 Vámos (Adózás) Egy magánszemély két internetes aukciós portálon internetes kereskedést folytatott, amelynek keretében főként műszaki cikkeket értékesített. E tevékenységét az adóhatóságnak nem jelentette be, és az elért árbevétele és nyeresége után adót sem fizetett. Az említett magánszemély később a NAV látókörébe került, amely több mulasztást is feltárt, melyek közül a jelen ügy tárgyát képező adófajta, az áfa szempontjából kettő bír jelentőséggel. Először is a NAV mulasztási bírságot szabott ki azért, mert a kereskedő úgy végzett áfa köteles tevékenységet, hogy azt előzőleg elmulasztotta bejelenteni az adóhatóságnál. Másodszor az adóhatóság a kérdéses ügyeltekhez kapcsolódó áfa megfizetésének elmulasztása miatt adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabott. Ez utóbbi szankciók jogszerűségét azonban a kereskedő vitatja, azt állítva, hogy az ügyletei olyan csekély összegűek voltak, hogy a magyar áfa szabályok értelmében jogosult volt az alanyi adómentesség választására. A NAV szerint azonban az alanyi adómentesség választására az adózónak csak az adóköteles tevékenysége megkezdésekor van lehetősége, ez utólag, például egy adóhatósági ellenőrzéskor, már nem lehetséges. Az adóhatóság álláspontját azonban a kereskedő vitatja arra hivatkozva, hogy az áfára vonatkozó magyar jogszabályok alapját képező uniós héa irányelv (héa=hozzáadottérték-adó, az áfa uniós jogi megfelelője) nem támaszt ilyen feltételt. 1 A folyamatban levő ügyekről az összeállítást Lehóczki Balázs (Európai Unió Bírósága Sajtó- és Tájékoztatási Osztály, Luxembourg) készítette. A kereskedő és a NAV jogvitájában eljáró Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy az uniós héa irányelv fényében a NAV kizárhatja-e az alanyi adómentesség utólagos választásának a lehetőségét azon az alapon, hogy e választás lehetősége az adózót csak az adóköteles tevékenysége megkezdésekor illeti meg. C-3/17 Sporting Odds (Szerencsejátékok) Az Európai Bíróság már egy sor korábbi ítéletében kimondta, hogy a szerencsejátékok szervezésének területén a tagállamok a játékkedvnek és a játékok üzemeltetésének ellenőrzött utakra való terelése és visszaszorítása érdekében jogosultak állami monopólium bevezetésére. Egy ilyen monopóliumot bevezető nemzeti szabályozásnak azonban koherens és szisztematikus módon kell korlátoznia a szerencsejátékokat, ami lényegében annyit jelent, hogy sem az állam, sem pedig az általa odaítélt koncessziók jogosultjai nem folytathatnak a monopólium bevezetését indokoló közérdekű célokkal szembemenő tevékenységet. Ilyen, a monopólium bevezetésének szellemével ütköző tevékenység lehet például intenzív reklámkampányok folytatása a szerencsejátékból származó nyereség maximalizálása érdekében. Magyarországon a szerencsejáték-szervezés állami monopólium hatálya alá tartozik, aminek bevezetését a jogalkotó a játékfüggőség elleni fellépéssel és fogyasztóvédelmi célokkal indokolta. Ezen belül az online és offline sportfogadások és a lóversenyfogadások lebonyolítását kizárólag a magyar állam 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok, míg az online és offline kaszinók működtetését az államtól erre koncessziót kapott vállalkozások végezhetik. Egy online szerencsejáték-szolgáltatásokat Magyarországon engedély nélkül nyújtó, és ezért a NAV által megbírságolt brit cég ügyében eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egy sor kérdést tett fel az Európai Bíróságnak a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó magyarországi

szabályoknak az uniós joggal, és különösen a szolgáltatások szabad nyújtása alapelvével való összhangját illetően. A magyar bíróság elsősorban annak megvizsgálását kéri a Bíróságtól, hogy a magyarországi szerencsejátékmonopólium-rendszer a játékkaszinók terén valóban koherens és szisztematikus módon korlátozza-e a szerencsejátékok elterjedését, mert arra utaló jelek merültek fel, hogy a monopólium jelenlegi formájának bevezetése óta mind a koncessziós alapon működtetett játékkaszinók száma, mind a játékosok által játékra elköltött pénz összege, mind pedig a játékkaszinók által fizetett adók és díjak nagysága folyamatosan növekszik. Emellett a magyar bíróság szerint annak megvizsgálása is szükségessé vált, hogy a nemzeti állami monopólium bevezetése nem olyan gazdaságpolitikai célokat szolgál-e, amelyek a központi költségvetés finanszírozása érdekében a játékkaszinó-piac által termelt bevételek maximalizálására irányulnak. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság arra is kíváncsi, hogy az uniós joggal összeegyeztethető-e, hogy az online kaszinójáték szervezésére vonatkozó engedély megszerzését kizárólag a Magyarország területén földi játékkaszinó üzemeltetésére vonatkozó koncesszióval rendelkező szolgáltatók számára teszik elérhetővé. E kérdéssel összefüggésben a földi játékkaszinók üzemeltetésére vonatkozó koncessziók megszerzésére irányuló magyarországi eljárások az uniós szabályozással való összhangjának a vizsgálatát is kéri a magyar bíróság. Végül a magyar bíróság azt is meg szeretné tudni, hogy a szerencsejátékok elterjedése koherens és szisztematikus módon történő korlátozásának a hiánya miatt az online és offline sportfogadásra és a lóversenyfogadásra vonatkozó magyarországi monopólium ellentétes-e az uniós joggal tekintettel arra, hogy játékfüggőséget okozó egyéb online és offline szerencsejátékokat (kaszinójáték, kártyajáték, pénznyerő automaták) koncessziós rendszerben továbbra is szervezhetnek a földi játékkaszinókat üzemeltető vállalkozások. I.b.) Az Európai Unió Bíróságának döntései: 2 1. Ügyszám: A Bíróság 2017. február 1-jei ítélete a C-392/15. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben Tárgy: Tagállami kötelezettségszegés Letelepedés szabadsága Közjegyzők Állampolgársági feltétel A közhatalom gyakorlásában való részvétel A döntés: A közjegyzői hivatás gyakorlásának állampolgársági feltételhez kötésével Magyarország megsértette a letelepedés szabadságának elvét. 2 A jogeseteket (1.) Lehóczki Balázs (Európai Unió Bírósága Sajtó- és Tájékoztatási Osztály, Luxembourg) és (2., 3.) Széplaki-Nagy Gábor (Legfőbb Ügyészség) szerkesztette. Jogi háttér és tényállás: Az uniós jog értelmében a tagállamok a letelepedés szabadsága elvének alkalmazása alóli kivételként saját állampolgáraiknak tarthatják fenn azon tevékenységek gyakorlását, amelyek akár csak időlegesen is részt vesznek a közhatalom gyakorlásában. 2011-ben a Bíróság már elmarasztalta Belgiumot, Franciaországot, Luxembourgot, Ausztriát, Németországot és Görögországot a közjegyzői hivatás saját állampolgáraik számára történő fenntartása miatt, miután úgy ítélte meg, hogy e tagállamokban a közjegyzők nem vesznek részt a közhatalom gyakorlásában (a C-47/08., C-50/08., C-51/08., C-53/08., C-54/08. és C-61/08. sz. ügyek). Ugyanezen év decemberében Hollandia vonatkozásában is megállapította a Bíróság az uniós jog szabályainak a közjegyzők tekintetében megkövetelt állampolgársági feltétel alkalmazása általi megsértését (a C-157/09. sz. ügy). 2015 szeptemberében pedig Lettországot marasztalták el az uniós bírák ugyanezen ok miatt (a C-151/14. sz. ügy). A mostani ügyben Magyarország ellen nyújtott be a Bizottság keresetet az Európai Bírósághoz a közjegyzői hivatás gyakorlásának állampolgársági feltételhez kötése miatt. Ugyanezen okból egyébként a Cseh Köztársaság ellen is kötelezettségszegési eljárás van folyamatban az Európai Bíróság előtt (a C-575/16. sz. ügy). A Bíróság döntése és annak indokolása Ítéletében a Bíróság megállapítja, hogy mivel a Magyarországon működő közjegyzők főtevékenységként különböző szolgáltatások díjazás ellenében történő nyújtását végzik, így rájuk főszabály szerint alkalmazni kell a letelepedés szabadságának az elvét. Ezt követően a Bíróság megvizsgálja, hogy a magyarországi közjegyzők oly módon vesznek-e részt a közhatalom gyakorlásában, amely a letelepedés szabadsága elvének alkalmazása alóli kivételként lehetővé teszi hazánknak az e hivatáshoz való hozzáférésnek állampolgársági alapon történő korlátozását. Ezzel kapcsolatban a Bíróság emlékeztet arra, hogy nem zárhatók ki az említett elv alkalmazási köréből különösen azok a tevékenységek, amelyek a közfeladat gyakorlásához képest csupán járulékos vagy előkészítő jellegűek és/ vagy amelyek nem tartalmaznak tényleges döntési, korlátozó vagy kényszerítő jogköröket. A Bíróság ezután megvizsgálja, hogy a magyar közjegyzők konkrét feladat- és hatáskörei magukban foglalják-e a közhatalom gyakorlását. E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy a magyar közjegyzőknek a fizetési meghagyások kibocsátásával kapcsolatos hatásköre, amely kizárólag a hitelező és az adós egybehangzó akaratán alapul, és az egyetértésük hiányában a követelés tárgyát illetően a bíróság rendelkezik hatáskörrel, nem jelent a közhatalom gyakorlásában való közvetlen részvételt. Ugyanez igaz a közjegyzőknek a fizetési meghagyások végrehajtásának elrendelése terén meglévő jogkörére is. 71

72 Hasonlóképpen, a hagyatéki ügyekben ellátott feladatokat illetően a Bíróság kiemeli, hogy a közjegyző csak akkor adhatja át teljes hatállyal a hagyatékot, ha az örökösök között nincs vita, másrészt, vita esetén ideiglenes hatállyal kell átadnia a hagyatékot, mivel a vitában a bíróság dönt, hagyatéki per keretében. Mivel a közjegyző ily módon az örökléssel kapcsolatban rá bízott feladatokat konszenzusos alapon, és a felek közti vita hiányában a bíróság hatáskörét nem érintve végzi, e feladatokat önmagukban nem lehet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen részvételnek minősíteni. A magyar jogrendben a közjegyzőkre bízott hitelesítési tevékenységgel kapcsolatban a Bíróság hangsúlyozza, hogy e feladatkör az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó okiratok vagy az olyan megállapodások hitelesítését foglalja magában, amelyekben a felek szabadon egyeztek meg. A közjegyző közreműködése tehát a felek előzetes beleegyezését vagy akarategységét feltételezi. Mindez pedig hasonlóan a közokiratok végrehajthatósága elrendelésével kapcsolatos közjegyzői jogkörökhöz nem jelent a közhatalom gyakorlásában való közvetlen részvételt. A közjegyzők olyan egyéb jogköreivel kapcsolatban, mint például a bejegyzett élettársi kapcsolatok megszüntetése, az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapírok és okiratok semmissé nyilvánítása, az előzetes bizonyításban vagy az igazságügyi szakértő kirendelésével kapcsolatos eljárásban való közreműködés, a Bíróság megállapítja, hogy e tevékenységek sem tekinthetők a közhatalom gyakorlásában való közvetlen részvételnek. Mivel a magyarországi közjegyzőknek a Bíróság által vizsgált egyik tevékenysége sem jár együtt a közhatalom gyakorlásával, ezért a magyar jog által szabályozott közjegyzői hivatáshoz való hozzáférés tekintetében nem alkalmazható állampolgársági feltétel. Következésképpen az e hivatás gyakorlására vonatkozóan a magyar jogban előírt állampolgársági feltétel a letelepedés szabadságának elve által tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Minderre tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy Magyarország megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseit. 2. Ügyszám: Az Európai Unió Bírósága 2015. október 6-ai ítélete a C 203/14. sz. ügyben Tárgy: Előzetes döntéshozatal iránti kérelem EUMSZ 267. cikk A Bíróság hatásköre A kérdést előterjesztő szerv bírósági jellege Függetlenség Kötelező hatáskör 89/665/EGK irányelv 2. cikk A jogorvoslati eljárásokért felelős testületek 2004/18/EK irányelv Az 1. cikk (8) bekezdése és az 52. cikk Közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai A»közjogi intézmény«fogalma Közigazgatási szervek Bennfoglaltság Az ügy: Maresme járás egészségügyi konzorciuma részvételre jelentkezett a Maresme és Selva járás egészségügyi szolgáltatásaiért felelős testülete által vezetett egészségügyi központok számára nyújtott mágnesesmagrezonancia szolgáltatások odaítélési eljárására vonatkozó ajánlati felhívásra. A dokumentáció és ezen ajánlati felhívás előírta az ajánlattevők számára, hogy úgynevezett minősítési tanúsítvány benyújtásával igazolják a szerződéskötésre való alkalmasságukat. A bírálóbizottság az ajánlatok felbontása során megállapította, hogy Maresme járás egészségügyi konzorciuma nem nyújtotta be az előírt tanúsítványt, így felhívta annak benyújtásra. Maresme járás egészségügyi konzorciuma nem nyújtotta be e tanúsítványt, hanem csatolt egy gazdasági társaság eszközeinek bevonására vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot, és nyilatkozott arról, hogy közjogi intézmény jogállásával rendelkezik. Ilyen körülmények között 2013. november 28 án az ajánlatkérő szerv értesítette Maresme járás egészségügyi konzorciumát az eljárásból történő kizárásáról, mivel a benyújtott dokumentációban megállapított hiányokat nem pótolta az előírt formában és határidőben. 2013. december 10 én Maresme járás egészségügyi konzorciuma közbeszerzéssel kapcsolatos rendkívüli keresetet nyújtott be az ajánlatkérő határozatával szemben a kérdést előterjesztő szervhez. Azzal érvel, hogy mivel közigazgatási szervnek minősül, tekintetében nem kell alkalmazni a vállalkozás minősítésére vonatkozó követelményt. Kérte egyrészt a szóban forgó közbeszerzési eljárásba való felvételét, valamint ezen eljárás felfüggesztését. E körülmények között a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé: A döntés: 1) Az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31 i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (8) bekezdése úgy értelmezendő, hogy az e rendelkezés második albekezdésében meghatározott gazdasági szereplő fogalma magában foglalja a közigazgatási szerveket, amelyek tehát részt vehetnek közbeszerzési eljárásokban, amennyiben jogosultak díjazás ellenében szolgáltatás nyújtani valamely piacon. 2) A 2004/18 irányelv 52. cikke úgy értelmezendő, hogy bár az tartalmaz bizonyos követelményeket a gazdasági szereplők hivatalos nemzeti jegyzékekre való felvétele feltételeinek a meghatározását és a tanúsítást illetően, nem határozza meg kimerítően e gazdasági szereplőknek a hivatalos nemzeti jegyzékekre való felvételének vagy a tanúsítványra való jogosultságának a feltételeit, sem a közjogi intézmények ez irányú jogait és kötelezettségeit. Mindenesetre a 2004/18 irányelv úgy értelmezendő, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely értelmében egyrészt az érintett hirdetményben foglalt építési beruházás kivitelezésének, áruk szállításának és szolgáltatások nyújtásának felkínálására jogosult közigazgatási szervek nem vehetők fel e jegyzékekre, illetve nem részesülhetnek a szóban for-

gó tanúsítványban, másrészt viszont az ajánlati felhíváson való részvétel joga az említett jegyzékeken feltüntetett vagy ilyen tanúsítvánnyal rendelkező gazdasági szereplőknek van fenntartva. A döntés indokolása: Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről A Bíróság hatásköréről Az előterjesztett kérdésekre való válaszadást megelőzően és e válaszadás érdekében meg kell vizsgálni a Bíróság hatáskörét. Ami először is azt a kérdést illeti, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv az EUMSZ 267. cikk szerinti bíróság jellegével rendelkezik e amely kérdés kizárólag az uniós jog alapján dönthető el, a Bíróság bizonyos tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik az, hogy a szerv jogszabály alapján jött e létre, állandó jelleggel működik e, hatásköre kötelező jellegű e, az eljárása kontradiktórius jellegű e, jogszabályokat alkalmaz e, valamint hogy független e. Meg kell tehát állapítani, hogy jóllehet amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic a spanyol jog alapján közigazgatási szervnek minősül, ez a tény önmagában nem meghatározó a jelen értékelés szempontjából. Ami először is az azzal kapcsolatos kritériumot illeti, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv jogszabály alapján jött e létre, állandó jelleggel működik e, az eljárása kontradiktórius jellegű e, és jogszabályokat alkalmaz e, a Bíróság előtti iratokban nem szerepel olyan elem, amely vitássá tehetné a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic EUMSZ 267. cikk értelmében vett bírósági jellegét. Ezentúl a függetlenségre vonatkozó kritériumot illetően a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kiderül, hogy a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic ahhoz a hatósághoz képest, amely az alapeljárásban jogorvoslattal megtámadott határozatot hozta, harmadik félnek minősül. Ebben az összefüggésben egyértelmű, hogy az említett bíróság teljesen autonóm módon gyakorolja a funkcióit anélkül, hogy bármilyen hierarchikus kapcsolatban lenne vagy bárkinek alárendelt lenne, és anélkül, hogy bárhonnan utasításokat kapna, mivel így védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét. Ezenkívül nem vitatott, hogy a szóban forgó bíróság feladatait az objektivitás és a jogvitában részt vevő felekkel, illetve e felek jogvita tárgyát képező érdekeivel szembeni pártatlanság maradéktalan tiszteletben tartása mellett látja el. Egyébiránt a 221/2013. sz. katalán kormányrendelet 8. cikkének (4) bekezdése szerint e szerv tagjai elmozdíthatatlanok, és csak az említett cikkben kifejezetten felsorolt okok miatt menthetők fel. Az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv teljesíti tehát a függetlenségre vonatkozó kritériumot. Végül, ami az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv hatáskörének kötelező jellegét illeti, a Bíróságnak az EUMSZ 267. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata értelmében kétségtelenül azt kell megállapítani, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv hatásköre a 3/2011. sz. törvényerejű rendelet 40. cikkének (6) bekezdése szerint fakultatív jellegű. Következésképpen a közbeszerzéssel kapcsolatos kereset benyújtója választhat az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv előtti rendkívüli kereset és a közigazgatási kereset között. E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra egyrészt, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv amelynek hatásköre nem a felek megegyezésétől függ határozatai kötelezők a felekre. Másrészt a tárgyaláson a spanyol kormány előadta, hogy a gyakorlatban a szerződések odaítélési eljárásaiban az ajánlattevők általában nem élnek a közigazgatási kereset közvetlen benyújtásának lehetőségével anélkül, hogy előzőleg az alapeljárás tárgyát képező rendkívüli keresetet ne nyújtanának be a Tribunal Català de Contractes del Sector Públichoz. Lényegében a közigazgatási bíróságok tehát főszabály szerint másodfokon járnak el, így elsősorban az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv feladata, hogy a Katalán Autonóm Közösségen belül felügyelje az uniós közbeszerzési jog tiszteletben tartását. Ilyen körülmények között a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic megfelel a kötelező hatáskörre vonatkozó kritériumnak is. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 89/665 irányelv 2. cikkének (9) bekezdésében említett, a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslatokért felelős nemzeti szervek jogállásának értékelése körében több más, lényegében a jelen ügyben az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szervhez hasonló szerv bírósági jellegét is megerősítette. Következésképpen a Tribunal Català de Contractes del Sector Públic az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróság. Másodszor a spanyol kormány megállapítja, hogy a spanyol jogban előírt minősítési követelmény nem alkalmazandó a Spanyol Királyságon kívüli tagállamban letelepedett vállalkozásokra. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tehát tisztán belső jellegűek, és megoldásukhoz nem szükséges az uniós jognak sem az alkalmazása, sem pedig az értelmezése. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására, ha nyilvánvaló, hogy nem alkalmazható az az uniós jogi rendelkezés, amelynek értelmezését a Bíróságtól kérik. Az a tény azonban, hogy az alapeljárás tárgyát képező minősítési követelmény nem alkalmazandó a Spanyol Királyságon kívüli tagállamban letelepedett vállalkozásokra, nem befolyásolja a Bíróság hatáskörét. A Bíróság ugyanis korábban kimondta, hogy a 89/665 és a 2004/18 irányelv egyetlen eleme sem enged arra következtetni, hogy rendelkezéseinek alkalmazása attól függene, hogy van e tényleges kapcsolat a tagállamok közötti szabad mozgással. Az említett irányelvek ugyanis nem kötik a közbeszerzési eljárásoknak az e rendelkezések hatálya alá tartozását olyan feltételhez, amely az ajánlattevők állampolgárságára vagy letelepedési helyére vonatkozik. 73

74 A fentiekre tekintettel a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdések megválaszolására. Az első és a második kérdésről Az együtt vizsgálandó első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikkének (8) bekezdése úgy értelmezendő e, hogy az e rendelkezés második albekezdésében meghatározott gazdasági szereplő fogalma magában foglalja a közigazgatási szerveket, és ez utóbbiak ez alapján részt vehetnek közbeszerzési eljárásokban. E tekintetben a 2004/18 irányelv (4) preambulumbekezdéséből amely kifejezetten utal arra a lehetőségre, hogy egy közjogi intézmény közbeszerzési szerződés odaítélésére irányuló eljárásban ajánlattevőként részt vegyen, és az említett irányelv 1. cikkének (8) bekezdéséből amely kifejezetten elismeri, hogy valamennyi közjogi intézmény gazdasági szereplő minőséggel bír kitűnik, hogy a 2004/18 irányelv nem zárja ki a közigazgatási szerveket az ajánlattételi felhívásokon való részvételből. Egyébiránt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy részvételre jelentkezhet vagy ajánlatot tehet minden olyan jogalany vagy személy, aki az ajánlati felhívásban szereplő feltételekre tekintettel közvetlenül vagy alvállalkozót igénybe véve alkalmasnak tartja magát a közbeszerzési szerződés végrehajtására magán vagy közjogi jogállásától, valamint attól függetlenül, hogy folyamatosan aktív vagy csak időközönként lép fel a piacon, illetve hogy köztámogatásban részesül, vagy sem. Amennyiben e jogalanyok, akár alkalmi jelleggel, jogosultak díjazás ellenében a piacon való szolgáltatásnyújtásra, a tagállamok nem tilthatják meg az ugyanazon szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásaiban való részvételüket. Következésképpen az első és második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikkének (8) bekezdése úgy értelmezendő, hogy az e rendelkezés második albekezdésében meghatározott szereplő gazdasági szereplő fogalma magában foglalja a közigazgatási szerveket, amelyek tehát részt vehetnek közbeszerzési eljárásokban, amennyiben jogosultak díjazás ellenében szolgáltatás nyújtani valamely piacon. A harmadik kérdésről Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/18 irányelv 52. cikke úgy értelmezendő e, hogy a nemzeti közigazgatási szerveket felvehetik az elismert vállalkozók, szállítók és szolgáltatók hivatalos jegyzékeibe, vagy ki lehet számukra adni közjogi, illetve magánjogi tanúsító szervezetek által kiállított tanúsítványt. Ami azon tagállamokat illeti, amelyek akár az elismert vállalkozók, szállítók és szolgáltatók hivatalos jegyzékének, akár közjogi, illetve magánjogi tanúsító szervezetek által végzett tanúsításnak a bevezetése mellett döntöttek, meg kell állapítani, hogy bár többek között a 2004/18 irányelv 52. cikkének (1) és (5) bekezdése tartalmaz bizonyos követelményeket az e jegyzékekre való felvétel feltételeinek a meghatározását és e tanúsítványt illetően ezen irányelv nem határozza meg sem azt, hogy a közigazgatási intézmények mennyiben vehetők fel az érintett hivatalos jegyzékekre, vagy részesülhetnek az említett tanúsítványban, sem pedig azt, hogy a szóban forgó felvétel vagy tanúsítvány kötelező e, vagy sem. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 36. pontjából lényegében kitűnik, hogy azon közjogi intézmények, amelyek a nemzeti jog alapján jogosultak az érintett hirdetményben foglalt építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálni, szintén jogosultak részt venni közbeszerzési eljárásokban. Márpedig az a nemzeti szabályozás, amely az érintett hirdetményben foglalt építési beruházás kivitelezésének, áruk szállításának és szolgáltatások nyújtásának felkínálására jogosult közigazgatási szervektől, mint gazdasági szereplőktől, megtagadja a szóban forgó jegyzékekre való felvételt, illetve a szóban forgó tanúsítványt, miközben az ajánlati felhívásokon való részvétel jogát az e jegyzékeken szereplő vagy ilyen tanúsítvánnyal rendelkező gazdasági szereplőknek tartja fenn, teljesen meggátolja az ilyen közjogi intézmények ezen ajánlati felhíváson való részvételhez való jogának hatékony érvényesülését, és így az nem tekinthető az uniós joggal öszszeegyeztethetőnek. Ilyen körülmények között a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/18 irányelv 52. cikke úgy értelmezendő, hogy bár az tartalmaz bizonyos követelményeket a gazdasági szereplők hivatalos nemzeti jegyzékekre való felvétele feltételeinek a meghatározását és a tanúsítást illetően, nem határozza meg kimerítően e gazdasági szereplőknek a hivatalos nemzeti jegyzékekre való felvételének vagy a tanúsítványra való jogosultságának feltételeit, sem a közjogi intézmények ez irányú jogait és kötelezettségeit. Mindenesetre a 2004/18 irányelv úgy értelmezendő, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely értelmében egyrészt az érintett hirdetményben foglalt építési beruházás kivitelezésének, áruk szállításának és szolgáltatások nyújtásának felkínálására jogosult közigazgatási szervek nem vehetők fel e jegyzékekre, illetve nem részesülhetnek a szóban forgó tanúsítványban, másrészt viszont az ajánlati felhíváson való részvétel joga az említett jegyzékeken feltüntetett vagy ilyen tanúsítvánnyal rendelkező gazdasági szereplőknek van fenntartva. A negyedik kérdésről A negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 3/2011. sz. törvényerejű rendelet megfelelően ültette e át a spanyol jogba a 2004/18 irányelvet, és adott esetben e rendelet 62. és 65. cikkével a spanyol jogalkotó korlátozta e a közigazgatási szervek számára a vállalkozásokat minősítő jegyzékhez való hozzáférést. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság az előzetes döntésho-

zatali eljárásban nem dönthet a nemzeti szabályozásnak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről, és nem értelmezheti a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket sem (lásd többek között: Ascafor és Asidac ítélet, C 484/10, EU:C:2012:113, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E körülmények között a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a negyedik kérdés megválaszolására. Az ötödik kérdésről Az ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy abban az esetben, ha a közigazgatási szervek részt vehetnek közbeszerzési eljárásokban, azonban nem vehetők fel a bejegyzett gazdasági szereplők hivatalos jegyzékére, vagy nem részesülhetnek valamely minősítő szervezet tanúsítványában, a 2004/18 irányelv értelmében milyen eszközökkel igazolhatják az adott szerződés megkötésére való alkalmasságukat. E kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság abban az esetben, ha a spanyol jogot az uniós joggal összhangban kellene értelmezi mindössze a 2004/18 irányelv általános értelmezését kéri, annak megjelölése nélkül, hogy a spanyol jog értelmezhető e az uniós joggal összeegyeztethetetlen módon, és adott esetben miért. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság nem említi ezen irányelv olyan konkrét rendelkezéseit, amelyek Bíróság általi értelmezése szükséges lehet az előtte lévő jogvita eldöntéséhez. Következésképpen e kérdés nem teljesíti a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontjában előírt feltételeket, amely cikk értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek tartalmaznia kell azon okok ismertetését, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít. Ilyen körülmények között az ötödik kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. 3. Ügyszám: Az Európai Unió Bírósága 2016. június 7-ei ítélete a C-155/15. sz. ügyben Tárgy: Előzetes döntéshozatal 604/2013/EU rendelet Harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása 18. cikk Olyan menedékkérő visszavétele, akinek kérelmét még vizsgálják 19. cikk A kötelezettségek megszűnése A tagállamok területének legalább három hónapra történő elhagyása A felelős tagállam meghatározására irányuló új eljárás 27. cikk Jogorvoslat A bírósági felülvizsgálat terjedelme. Az ügy: G. Karim szír állampolgár 2014. március 3 án nemzetközi védelmet kért Svédországban. Mivel az Eurodac rendszerben elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy az érdekelt 2013. május 14 én már kért ilyen védelmet Szlovéniában, a hivatal 2014. március 20 án arra kérte a szlovén hatóságokat, hogy a 604/2013 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján vegyék vissza G. Karimot. A szlovén hatóságok 2014. április 3 án elfogadták a viszszavétel iránti e megkeresést. A hivatal ekkor tájékoztatta e hatóságokat, hogy G. Karim arra hivatkozik, hogy az első menedékkérelmét követően három hónapnál hosszabb időtartamra elhagyta a tagállamok területét, és az útlevelében szerepel egy 2013. július 20 i keltezésű libanoni beléptető pecsét. Levélváltást követően a szlovén hatóságok 2014. május 12 én megismételték a visszavétel iránti megkeresés elfogadását. 2014. május 13 án a hivatal elutasította G. Karim tartózkodási engedély iránti kérelmét, ideértve a nemzetközi védelem iránti kérelmét, lezárta a menekültstátuszra vonatkozó ügyet, és úgy határozott, hogy az érdekeltet átadja Szlovéniának. G. Karim megtámadta a hivatal határozatát a Förvaltningsrätten i Stockholm (stockholmi közigazgatási bíróság, Svédország) előtt. E bíróság elutasította az érdekelt keresetét azon az alapon, hogy ha valamely tagállam elfogadja a menedékkérő visszavétele iránti megkeresést, ez utóbbi az e tagállamnak való átadását csupán rendszerszintű hibákra hivatkozva kérdőjelezheti meg. G. Karim a kérdést előterjesztő bíróság előtt megtámadta a Förvaltningsrätten i Stockholm (stockholmi közigazgatási bíróság) ítéletét, azzal érvelve egyrészt, hogy a Szlovén Köztársaság nem a menedékkérelme megvizsgálásáért felelős tagállam, mivel az első menedékkérelmét követően három hónapnál hosszabb időre elhagyta a tagállamok területét, másrészt arra hivatkozva, hogy humanitárius okokból átadására nem kerülhet sor, és a szlovén menekültügyi eljárásban rendszerszintű hibák tapasztalhatók. E körülmények között a Kammarrätten i Stockholm Migrationsöverdomstolen (bevándorlási ügyekben eljáró stockholmi legfelsőbb bíróság, Svédország) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé: A döntés: 1) Az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26 i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés, különösen annak második albekezdése, alkalmazandó valamely harmadik ország olyan állampolgárára, aki azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, bizonyítja, hogy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban. 2) A 604/2013 rendelet 27. cikkének az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 75

76 (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, a menedékkérő hivatkozhat az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében az e rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő szabály megsértésére. A döntés indokolása: Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről A második kérdésről Második kérdésével, melyet elsőként kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 604/2013 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell e értelmezni, hogy e rendelkezés, különösen annak második albekezdése, alkalmazandó valamely harmadik ország olyan állampolgárára, aki azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, bizonyítja, hogy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban. E tekintetben valóban rá kell mutatni arra, hogy a 604/2013 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy főszabály szerint az e rendelet 18. cikkének (1) bekezdéséből eredő, a menedékkérő átvételére és visszavételére vonatkozó kötelezettségek megszűnnek, amennyiben a felelős tagállam egy menedékkérő átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés esetén bizonyítani tudja, hogy az érintett személy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét. Azonban az említett rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdése pontosítja, hogy az említett távollétet követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé. Ebből következik, hogy olyan helyzetben, amelyben valamely harmadik ország állampolgára azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, legalább három hónapra elhagyja a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban, a 604/2013 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése alapján azon tagállam, amelyben a menedékjog iránti újabb kérelem előterjesztésére sor került, köteles az e rendelet által meghatározott szabályok alapján lefolytatni az újabb kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást. Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 604/2013 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés, különösen annak második albekezdése, alkalmazandó valamely harmadik ország olyan állampolgárára, aki azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, bizonyítja, hogy legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban. Az első kérdésről Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 604/2013 rendelet 27. cikkének az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, a menedékkérő hivatkozhat az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében az e rendelet III. fejezetében előírt felelősségi feltételek téves alkalmazására. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felperese az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni keresetében nem a 604/2013 rendelet III. fejezetében előírt szabályok egyikének megsértésére hivatkozik, hanem inkább arra, hogy a Szlovén Köztársaság felelősségét az e rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő azon különös szabályok megsértésével állapították meg, melyek a harmadik ország olyan állampolgárának helyzetére vonatkoznak, aki azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban. Következésképpen, annak érdekében, hogy hasznos választ lehessen adni a kérdést előterjesztő bíróságnak, meg kell határozni, hogy az említett rendelet 27. cikkének az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, a menedékkérő hivatkozhat az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében az e rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályok megsértésére. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a 2016. június 7 i Ghezelbash ítélet 30 61. pontjából kitűnik, hogy a 604/2013 rendelet 27. cikkének az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése hatékony jogorvoslatot biztosít a menedékkérőnek az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szemben, amely többek között vonatkozhat e rendelet alkalmazásának vizsgálatára, és amely tehát valamely tagállam felelősségének megkérdőjelezéséhez vezethet, még akkor is, ha e tagállamban nincsenek a menekültügyi eljárásnak és a menedékkérőkre vonatkozó befogadási feltételeknek olyan rendszerszintű hiányosságai, amelyek eredményeként az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata állna fenn. Emellett, noha a 604/2013 rendelet lényegében az e rendelet III. fejezetében szereplő feltételek alapján kijelölt felelős tagállam meghatározására irányuló eljáráson alapul, hangsúlyozni kell, hogy az e rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő szabály meghatározza azon kereteket, amelyek között ezen eljárásra akkor kerül sor, amikor az érintett harmadik ország állampolgára, azt követően, hogy menedékjog iránti első kérelmet terjesztett elő valamely tagállamban, legalább három hónapra elhagyta a tagállamok területét, mielőtt menedékjog iránti újabb kérelmet terjesztett elő egy másik tagállamban.

Ugyanis, ahogyan az a jelen ítélet 17. pontjában szerepel, e rendelkezésből az következik, hogy ilyen helyzetben azon tagállam, amelyben a menedékjog iránti újabb kérelem előterjesztésére sor került, köteles lefolytatni az újabb kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást. Ezen újabb, meghatározásra irányuló eljárás elkülönül azon eljárástól, amelyet eredetileg az a tagállam folytatott le, amelyben a menedékjog iránti első kérelmet előterjesztették, és a 604/2013 rendelet III. fejezetében előírt feltételek alapján vezethet egy újabb felelős tagállam kijelöléséhez. Következésképpen az arról való meggyőződés érdekében, hogy az átadásra vonatkozó, vitatott határozatot az e rendeletben rögzített, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás megfelelő alkalmazásával fogadták el, az átadásra vonatkozó határozattal szembeni keresetet elbíráló bíróságnak meg kell tudnia vizsgálni a menedékkérőnek az említett rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő szabály megsértésére vonatkozó állításait. A fenti megfontolások alapján az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 604/2013 rendelet 27. cikkének az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, a menedékkérő hivatkozhat az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni kereset keretében az e rendelet 19. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő szabály megsértésére. II. A Kúria döntései: II.a.) A Kúria Önkormányzati Tanácsának döntése: 3 Ügyszám: Köf.5036/2016/5. Tárgy: adómentesség megvonása; bizalomvédelem Vizsgált jogszabály: Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete által alkotott, a helyi adókról szóló 38/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelet Törvényességi probléma: A felperesi társaság a 2015. június 17. napján kelt adás-vételi szerződésekkel megszerezte a Kiskunmajsa külterület kivett ipari park megjelölésű, egyenként 105 000 m 2 nagyságú ingatlanok 1/1 tulajdoni hányadát. Az ingatlanok vételára egyenként 8.000.000 Ft volt, mely vételárat az adóhatóság a visszterhes vagyonátruházási illeték alapjául, mint forgalmi értéket elfogadott. Kiskunmajsa Város Jegyzője, mint elsőfokú hatóság Kiskunmajsa Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 29/2014. (XI. 28.) rendeletével módosított 6/2012. (II. 27.) rendeletének (a továbbiakban: Ör.1.) 7-8. -ai alapján a 2015. évre a telekadó mértékét 0 Ft-ban 3 A döntést Balogh Zsolt (kúriai bíró) dolgozta fel. állapította meg az önkormányzati rendeletben szabályozott adókedvezmény alapján. Az Ör.1. értelmében az ipari park területén 2014. január 1. napját követően megszerzett ingatlanok vonatkozásában a megszerzést követő évtől számított 3 adóév időtartamára adómentesség áll fenn. Ezt követően Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotta a helyi adókról szóló 38/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: Ör.2.), amely 2016. január 1-jén lépett hatályba. Az Ör.2. 7. -a adókörzeteket hozott létre, a 7. 3. pont szerint III. körzetbe tartoznak Kiskunmajsa közigazgatási területének a rendelet 2. számú mellékleteként Ipari Park néven szereplő területén elhelyezkedő telkek. Az Ör.2. 8. 3. pontja szerint Kiskunmajsa közigazgatási területének a rendelet 2. számú mellékletének Ipari Park néven szereplő területén a telkek vonatkozásában az adó mértéke 1-25 000 m 2 adóalap után 0 Ft/m 2, 25 000 m 2 felett az adóalap 15 Ft/m 2. Az elsőfokú adóhatóság a 2016-os évre a perbeli kiskunmajsai ingatlanok után ingatlanonként 1 575 000 Ft telekadó megfizetésére kötelezte a felperest. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2016. március 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A felperes a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte. Keresetlevelében hivatkozott arra, hogy az adó mértéke konfiskáló jellegű, hivatkozott arra, hogy a 2. számú mellékletet képező övezetben gyakorlatilag csak a felperes ingatlanai esnek adókötelezettség alá. Hivatkozott a jogszabály alkalmazására történő kellő felkészülési idő hiányára, valamint arra, hogy az önkormányzati rendelet megalkotása előtt nem készült hatásvizsgálat. A fenti tényállás alapján a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a per tárgyalását felfüggesztette és a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult az Ör. egyes rendelkezései törvényellenességének vizsgálatát kezdeményezve. A bíróság hivatkozott a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. (4) bekezdés a) és d) pontjaira, mely szerint a jogszabály megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály megfeleljen az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, valamint a jogalkotás szakmai követelményének. A bíróság álláspontja szerint az Ör.2. 8. 3. pontja és ezzel összefüggésben a 2. számú melléklete a Jat. ezen követelményeinek nem felel meg. A Jat. 2. (3) bekezdése rögzíti, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. Tekintettel arra, hogy a Képviselő-testület 2015. november 30-án határozott úgy, hogy 2016. január 1-jétől a kiskunmajsai ipari parkban az adómentességet megszünteti, az érintett adózók számára a jogszabály alkalmazására való felkészülésre nem biztosított lehetőséget. Az indítványozó bíróság azt is felvetette, hogy az Ör.2. elfogadását megelőzően a Jat. 17. (1) bekezdése szerinti előzetes hatásvizsgálat is elmaradt. A bíróság utalt arra, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) preambuluma rögzíti, hogy a helyi közszolgáltatások biztosítása, mint önkormányzati feladat ellátása érdekében nélkülözhetetlen a helyi közösségek áldozatvállalása is. Ez a cél azonban nem vezethet 77

78 ahhoz, hogy kizárólag egy adózótól követeljen áldozatot az önkormányzat által kialakított telekadórendszer. A bíróság álláspontja szerint az Ör. 8. 3. pontjában megfogalmazott adómérték diszkriminatív, továbbá aránytalan az elérni kívánt céllal, tekintettel arra, hogy az Ör. által megállapított adómérték alkalmazása hat éven belül az adóztatott vagyontárgy értékét meghaladó adóbefizetési kötelezettséget jelent. Mindezek alapján a bíróság kérte az Ör. 7. 3. pontja, 8. 3. pontja és ezzel összefüggésben a 2. számú melléklete törvényellenességének megállapítását és 2016. január 1-jei hatállyal történő visszamenőleges megsemmisítését, valamint azt, hogy a törvényellenes rendelkezések a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő perben nem alkalmazhatók. A Kúria a a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 52. -a alapján az indítványt megküldte Kiskunmajsa Város Önkormányzatának állásfoglalása beszerzése végett. Kiskunmajsa Város Önkormányzata az indítvány elutasítását kérte. Kifejtette, hogy az ingatlantulajdonos felelőssége, ha semmilyen beruházást nem végez az ingatlanon, annak értékét nem növeli, nem építi be, és ezáltal a beépítetlen ingatlan a telekadó tárgyát képezheti. Utalt arra, hogy a vonatkozó ingatlanok becsértékét a NAV már 2011. évben 26.250.000 Ft összegre értékelte, illetve az önkormányzatnál és a kormányzati portálon kifüggesztett egyszerű termőföld adásvételi szerződések esetén is jellemzően meghaladja a 100 Ft/m 2 árat a területek vételára. Az adózó ingatlanai az érintett önkormányzat szerint messze meghaladják már a vételkori értékét. Az önkormányzat hivatkozott egy 2015. évi ingatlanérték-meghatározó szakvéleményre is, amely szintén magasabb értékre utal, mint az ingatlan vételkori ára. Az önkormányzat utalt arra, hogy a telekadó mértékét differenciáltan és mérlegelési kötelezettségének eleget téve állapította meg. A jogszabályi absztrakció szintjén nem válik kirívóan eltúlzottá, hogy az adózót több, egyenként nagyobb kiterjedésű telke után magasabb évi adókötelezettség terheli. Az Ör. az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésére viszszavezethető és a Hatv. szabályaival nem ellentétes. A Hatv. 7. b) pontja szerinti egységes adómegállapítási kötelezettség nem korlátozza a helyi önkormányzatot a 6. c) pontban, valamint a 22. -ban az adó mértékének meghatározására vonatkozó mérlegelési szabadságában. Álláspontja szerint a kivetett adó nem konfiskáló jellegű, ennek alátámasztására hivatkozott a Kúria Önkormányzati Tanácsának több határozatára is. A döntés: A Kúria megállapította, hogy az Ör.2. 7. 3. pontja, 8. 3. pontja és 2. számú melléklete törvénysértő, ezért azt 2016. január 1. napjával visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, valamint megállapította, hogy a megsemmisített rendelkezések a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő az eljárás alapjául szolgáló ügyben, illetve valamennyi, valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben nem alkalmazható. A döntés szerint az önkormányzati rendeletben biztosított rövid időtartamra szóló, határozott idejű telekadómentesség jogos várományt teremt a helyi adók rendszerében. A jogbiztonság és a jogszabály alkalmazására történő felkészüléshez szükséges kellő idő sérelmét is jelenti az adómentesség lejárta előtt egy hónapos felkészülési idővel adót kivetni az eredetileg adómentes időszakra. A döntés indoka: A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által előadott tényállás alapján az Ör.1. az Ipari Park területén 2014. január 1. napját követően megszerzett ingatlanok vonatkozásában a megszerzést követő évtől számított három adóév időtartamra adómentességet ígért. A felperesi társaság 2015. június 17. napján kelt adás-vételi szerződéssel szerezte meg a vonatkozó ingatlanokat az Ipari Park területén. Az Ör.2. az Ör.1-et 2016. január 1-jével hatályon kívül helyezte. A felperes tehát az ingatlant abban az időszakban szerezte, amikor az Ör.1. a szerzéstől számított három évre adómentességet helyezett kilátásba. A felperes az Ör.1. alapján alappal bízhatott abban és tervezhetett úgy ahogy azt a jogszabály ígérte. Az indítványozó bíróság többek között a Jat. 2. (3) bekezdésének sérelmére hivatkozik, amely a jogszabály alkalmazására való kellő felkészülési idő követelményét fogalmazza meg; a megfelelő felkészülési idő követelménye a jogbiztonságot szolgálja. Az Ör.2. 2015. november 30-án került kihirdetésre és 2016. január 1-jén lépett hatályba, a kihirdetés és a hatálybalépés között egy hónapot biztosított. A Kúria megítélése szerint a Jat. 2. (3) bekezdéséből fakadó jogbiztonság sérelmének a vizsgálatánál nemcsak önmagában az egy hónapos felkészülési időt kell alapul venni, hanem a három adóévre vonatkozó adómenetességi ígérvényt is. A felperes ugyanis joggal bízhatott abban, hogy a megszerzett ingatlanok vonatkozásában 2018. június 17-éig telekadó mentesség áll fenn. Tehát az Ör.2. alkalmazására történő felkészülési idő vizsgálatakor ebben a kontextusban értékelendő az Ör.2. indítványozó által vizsgálni és megsemmisíteni kért rendelkezése, azaz vizsgálandó probléma az is, hogy a jogszabályváltozás jogos várományt érint-e? A jogalkotó általi ígérvények visszavonásának külön dogmatikája van, amelyet Magyarországon az Alkotmánybíróság dolgozott ki. A 16/1996. (V. 3.) AB határozat szerint amelyet a Kúria Önkormányzati Tanácsa jelen ügyben irányadónak tart a már megszerzett, határozott időre szóló adókedvezményeknek a határidő lejáratát megelőző csökkentése, illetve megvonása a jogalkotói ígérethez jogosan fűződő várakozásból, a tartós adójogviszonyban ily módon értelemszerűen benne rejlő bizalmi elemből következően nem elfogadható, sérti a jogbiztonságot. Az Alkotmánybíróság szerint különbséget kell tenni a rövid és a hosszabb időtartamra szóló adókedvezmények között. Míg a kedvezmények megvonásának (csökkentésének, illetve megszüntetésének) tilalma olyan követelmény, amely különösen a rövid időtartamra szóló kedvezmények megvonásának alkotmányos akadálya, addig a hosszabb időtartamra szóló adókedvezmények fenntartása