1Móz 21,9-21 Izmáel és Hágár

- 1-1Móz 21,9-21 Izmáel és Hágár Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szűlt vala, Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal. Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért. De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod. Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában. Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá. És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra. Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt. És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek. És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá. Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom földéről. Bevezetés A felolvasott Ige prófétai jelentésével és személyes üzenetével foglalkozunk. A prófétai jelentéshez olvassuk el a következő verseket: Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt? Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által. Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség; az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szűlő, ez Hágár, Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja, Mert meg van írva: Ujjongj te meddő, ki nem szűlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon. Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. De valamint akkor a test szerint született üldözte a lélek [Szellem] szerint valót, úgy most is. De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával. Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi (Gal 4,21-31). Amikor az előbb olvasott képet használja az Ige a próféciában, akkor vigyázzunk, mert úgy nézhet ki, mintha valami ellentmondás lenne. Izráel népe test szerint Izsáktól született és nem Izmáeltől (tőle egyéb népek származtak). A Galatáknak írott levélben ennek az Igének a szellemi üzenete olvasható, de fordítva. Azt mondja, hogy az Izmáeltől (Hágártól) született nép, a mai zsidó nép. Az igaz, hogy a ma élő zsidó nép test szerint Izsáktól született, de szellem szerint Hágártól, a szolgálótól származik. A zsidó nép kapta a törvényt, és a törvény szerint pedig szolgák, és nem fiak. Szolgaságra

szülők, mert: Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál Hágár a mostani Jeruzsálem - így mondja. Bár igaz, hogy Izráel test szerint Izsáktól született, de szellem szerint más népet képvisel. Azokat képviseli, akik a zsidók közül, és a nem zsidók közül is Isten gyermekeivé lettek, akikről úgy beszél az Ige, hogy ők a magasságos Jeruzsálem : azaz egy másik szövetség. Röviden azt mondhatnánk: Izsák képviseli a hívő népet, a Gyülekezetet; Hágár, illetve Izráel képviseli a mai zsidó népet, akik még mindig a törvény alatt vannak, és még nem találták meg Krisztusban a mennyei szabadságot, a mennyei dicsőséget. Ezt a két örökséget, ezt a két szövetséget nem is lehet, de nem is szabad összekeverni! Azt mondta Sára: nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal (10. v.). A Gyülekezetnek, amely az Ő Teste, mennyei öröksége van. Izráel népének pedig földi örökséget adott Isten. A két örökséget nem lehet összekeverni. Izráel, mint nép, nem örökli a mennyeit. Bárki azonban, aki Izráel népe közül Krisztushoz tér, és a Gyülekezetbe beépül, az ugyanúgy örökli a mennyeit, de akkor nem örököl földit. A két örökség, a két szövetség egészen más. 1.) Miért kellett Hágárt és Izmáelt elűzni? (1) Izmáel nevetgélt Azt olvastuk: Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát (9. v.). (Az előbbi szolgálatban volt arról szó, hogy ez a nevetés kétféle volt.) Az, ahogyan Izmáel nevetett, a gúny nevetése volt. Nem tudom, hogy pontosan mi lehetett Izmáelben. Izmáel már nem volt kicsiny gyermek, hiszen tizenhárom éves volt, amikor Ábrahám körülmetélte. Akkor még meg sem született Izsák. Utána jött az Úr angyala, és mondta: Esztendőre ilyenkor [ ] Sárának fia lesz (1Móz 18,10). Izmáel tehát legalább tizennégy, de tizenöt éves is lehetett azon a napon, amikor Ábrahám nagy vendégséget szerzett, mert elválasztották Izsákot. Sára is azt mondta: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam (6. v.). Nyilvánvalóan Izmáel tudta a szokásjogot, hogy a legnagyobb fiú mindennek az örököse. Tudta ezt Sára is, ezért mondta: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal (10. v.). Tehát itt valami az örökség körül forgott. Lehet, hogy azt gondolta magában Izmáel: szerezhettek ti akármilyen vendégséget Izsáknak, akkor is én vagyok az örökös, én vagyok az elsőszülött, én vagyok a nagyobb. Ez a gúny, és a magabiztosság nevetése volt. Az volt ebben, hogy: én nyeregben vagyok; engem innen nem lehet kiütni; enyém minden; mindegy, hogy ti mit csináltok. Így gondolkodott a zsidó nép is, ahogyan Izmáel: mi vagyunk az elsőszülöttek. Mondja is az Ige: Elsőszülött fiam az Izráel (2Móz 4,22). Amikor eljött Jézus Krisztus, hasonlóan gondolkoztak Felőle. Mi már nyeregben vagyunk, mi már úgyis Isten népe vagyunk, minket úgyis kiválasztott Isten, úgyis a miénk minden örökség. Izráel népe csúfolódott Rajta, a golgotai kereszten is csak gúnyolták: Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki (Mt 27,42). Aki nevet Jézus Krisztuson, aki gúnyolja Őt, aki megveti - bekövetkezik amiről az Úr Jézus is beszélt - úgy jár, mint Izmáel, úgy jár, mint Izráel népe: Isten egyszer azt mondja, hogy űzd el, és bujdosó lesz a pusztában. Így szűnt meg Izráel állama Krisztus után hetvenben, amikor Titus leromboltatta a templomot, és Isten, valamennyi nép közé szétszórta őket a pusztába. Figyelmeztetés ez nekünk is keresztyéneknek, hívő szülők gyermekeinek, akik most hasonlóképpen gondolkozunk. Mi vagyunk a keresztyének, mi vagyunk a hívők, mi aztán már jó helyen vagyunk. A Római levél figyelmeztet, vigyázz: fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem

kedvez (Róm 11,20-21). Mindenki csak kegyelemből kedves Istennek a Jézus Krisztus által (1Pt 2,5); te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál! (2 A kétféle örökség Az elűzés másik oka az örökség volt. Sára így szólt: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal (10. v.). Isten beszélt egy földi örökségről, de beszélt egy mennyei örökségről is. Jézus Krisztus jövetelében mind a kettő eljött, mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné (2Kor 1,20). Ő hozta el Izráelnek is az ígéretet. Amikor Ő lesz a király - az ezeréves királyságban - mindaz, amit ígért, Általa be fog teljesedni, meg fog valósulni. Beszélt egy mennyei ígéretről is. Azért kellett Izráel népét szétszórnia, hogy nyilvánvaló legyen, most még nem a földi ígéret teljesedik be. Most egy más ígéretről, egy más örökségről van szó. Előbb a mennyei: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert ebből a mennyei örökségből nem részesül, de nagy néppé teszem őt (18. v.). Olvastuk az Igében: És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék [ ] Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget (20-21. v.). Izráel népével is vele van Isten. Velük volt a kétezer év alatt, ahogyan a pusztában bolyongtak. Megtette Isten a csodát, hogy a kétezer év végén újból visszatérjenek hazájukba, és fel fognak növekedni, és Isten beteljesíti az ígéretét (de a mennyei örökségből nem örökölhetnek, a mennyei örökség más népé lesz). Mi a földi örökségből nem örökölhetünk, hiszen e két örökség más, ezért ne keverjük azokat össze. Sokszor úgy vannak a Bibliát olvasó emberek, hogy minden földi jót, amit Izráelnek ígért Isten, magukra alkalmazzák. Azt mondják: mi vagyunk a szellemi Izráel. Ez nem igaz. De minden rosszat, amit Isten Izráelnek mondott, ítéletet és átkot, azt meghagyják nekik. Így nem lehet válogatni az Igében! Minden áldás, minden ítélet, amit nekik ígért Isten, az övéké. Minden áldás, minden ítélet, amit nekünk mondott Isten, az pedig a mienk. nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, de neki (Izráel népe) is lesz öröksége, és nekünk (a Gyülekezet) is lesz örökségünk. 2.) Hogyan gondoskodott Isten Hágárról és Izmáelről? Vagyis: hogyan gondoskodott Isten Izráel népéről, amikor el kellett bujdosniuk, amikor megszűnt Izráel állama? A zsidó nép államiságának a szimbóluma a templom volt. Amíg állt a templomt, addig el nem mentek volna onnan. Mindig a templom felé fordultak. Benne van a Salamon imájában is, hogy akár hová, a föld szélére is szóródik szét e nép, imádkozándanak hozzád az ő földöknek útja felé fordulva, [ ] és e város felé, [ ] és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem: Hallgasd meg [ ] az ő imádságokat és könyörgésöket (1Kir 8,48-49). Tudjuk, hogy most is milyen ragaszkodás van a szívükben Jeruzsálemhez, és a templomhoz. Amikor Titus Jeruzsálemet ostromolta, megparancsolta a katonáink, hogy nem szabad a templomhoz nyúlniuk, mert mindenképpen meg akarta tartani. A zsidók a templomban kerestek menedéket, de ki-kirontottak a templomból, és nagy pusztítást hajtottak végre a római seregben. Akkor Titus leghatározottabb parancsa ellenére is a római katonák olyan dühösek, és bosszúsak lettek, hogy a templomot egyszerűen felgyújtották, és teljesen szétrombolták. Az Igének be kellett teljesednie: Nem marad kő kövön, a mely le nem romboltatik (Mk 13,2). Hiába akarta az ember megőrizni, hiába volt Titus határozott parancsa, az Ige beteljesedet: Nem marad kő kövön Attól kezdve megszűnt Izráel állama, egészen

1948-ig, amíg Isten újból összegyűjtötte őket. Ez alatt a közel kétezer év alatt úgy voltak, mint ahogyan Hágár és Izmáel a pusztában. Mivel indította útnak Ábrahám Hágárt, és Izmáelt? Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret (14. v.). Így olvastuk: vőn kenyeret Más fordításokban mindenhol az áll, hogy egy kenyeret Ezt azért hangsúlyoznám ki, mert ennek jelentősége lesz. Vőn [egy] kenyeret, és egy tömlő vizet Isten egy kenyérrel, és egy tömlő vízzel engedte őket útjukra. Mit jelent ez? Hogyan bocsátotta útnak Isten a zsidó népet? Ugyanígy: egy kenyérrel, és egy tömlő vízzel. (1) Kenyér Amikor mi kenyérről beszélünk, mindig az jut eszünkbe, amit az Úr Jézus mondott: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá (Jn 6,41). Most árnyaltabban nézzük meg ezt az Igét. Mit jelent a kenyér? És monda nékik: Ki az közűletek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; Az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked? Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell (Lk 11,5-8). Mennyi kellett? Mennyi kell egy éhes embernek, aki az útról jön éjszaka az ő barátjához? Három kenyér! Nem egy, nem kettő, hanem három kenyér kell! Ez a három kenyér: az Atya, a Fiú és a Szent Szellem. Mind a három kell! Izráel népe csak Istent ismerte, csak egy kenyeret kapott. A másodikat ismerte valamelyest (a Szent Szellemet), de a harmadik kenyeret, a Fiút még nem ismerte el, bár hallott Róla. Izráel népe így indult útnak. A törvényből megismerte Istent, a Jehovát. Mind a mai napig meg is van ez az ismerete. Ragaszkodnak is Hozzá, ebben nincs is hiba. A kenyér nem is fogyott el a pusztában, a víz fogyott el. A kenyér nem fogyott el! Azért, hogy jobban megértsük, maradjunk egy kicsit a kenyérnél! Egy másik Igében arról olvasunk, hogy Sámuel királlyá kente Sault: És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, és a harmadik visz egy tömlő bort. És azok békességesen köszöntenek téged, és két kenyeret adnak néked; te pedig vedd el azokat kezökből (1Sám 10,3-4). Három kenyerük volt, mert Istenhez mentek, de csak kettőt adtak Saulnak. Azt mondja: két kenyeret adnak [ ] vedd el Mit jelent ez a két kenyér? A következő vers elmondja. Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok előőrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyről jőnek le, előttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és ők magok prófétálnak. Akkor az Úrnak lelke [Szelleme] reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz [ ] És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke [Szelleme] ő reá szálla, és prófétála ő közöttök. És lőn, hogy mind azok, kik ismerték őt annakelőtte, mikor látták, hogy ímé a prófétákkal együtt prófétál, monda a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van? És felele egy közűlök, és monda: Ugyan kicsoda az ő atyjuk? Azért lőn példabeszéddé: Avagy Saul is a próféták közt van? (1Sám 10,5-6.10-12). Látjuk a két kenyér jelentőségét. Izráel népének, általában a köznépnek egy kenyeret adott Isten: az Ő ismeretét. Akit felkent az Ő népe között, mint a prófétát, a királyt, és a főpapot,

annak a Szent Szellem is kellett, mert a Szent Szellem nélkül nem tudták elvégezni a prófétai hivatásukat. Ez volt a második kenyér. Így ment Saul is a próféták közé, és prófétált, mert Isten Szelleme szállt reá, és más ember lett. Még ezt is olvassuk a 9. versben: És lőn, a mint hátra fordult, hogy Sámueltől eltávozzék, elváltoztatá Isten az ő szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek (1Sám 10,9). Beteljesedtek a jelek annyira, hogy az emberek csodálkoztak: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van? Igen, mert az Úr Szelleme rászállt. A két kenyér nem volt elég. A harmadik kenyeret tudjuk, hogy ki vitte Saulnak? Dávid. Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat Dávidot, ki a juhok mellett van. Isai pedig vőn egy szamarat, és egy kenyeret (1Sám 16,19-20). A harmadik kenyérnek nagy jelentősége van, mert Isai fia, Dávid Betlehemből való, és Krisztust ábrázolja, ő vitte a harmadik kenyeret. Ez jelenti Jézus Krisztust. Ő a harmadik kenyér. Szellemi értelemben mondom, hogy Saulnak nem kellett a harmadik kenyér, Jézus Krisztus, mert nem fogadta el Dávidot, ugyanis azt mondta: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság hiányzik néki (1Sám 18,8). Elkezdte gyűlölni, meg akarta ölni. Ez a három kenyér jelentősége. (2) Víz Isten Izráel népét tehát egy kenyérrel bocsátotta el, és ez Hágárnak, és általában a zsidó népnek elég is volt. Mással volt a baj, a vízzel. A víz fogyott el a tömlőből. Mit jelent a víz? A víz Isten kegyelmének kiáradása. Az Istennel való közösségnek a jele. Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! (Zsolt 42,2). Igen ám, de közössége nem lehet Istennel senkinek, csak Krisztus által: senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam (Jn 14,6). Az Ószövetségben jöhettek ugyan Istenhez, de hogyan? Véres áldozatok által. Voltak olyan bűnök, amiért lehetett áldozatot hozni, hogy megtisztuljon a lelkiismeretük. Hozhatták az áldozatot, és Isten kegyelme ezekben az áldozatokban az volt, hogy Izráelnek közössége lehetett Istennel. Bizonyos korlátok között kiáradt a kegyelem, mint ahogyan a tömlőből a víz. A tömlő akármilyen nagy is, abba csak egy adott mennyiségű, és nem végtelen mennyiségű víz fér. Egyszer el fog fogyni. Ugyanúgy az Izráelnek adott kegyelem, az ahogyan ők jöhettek Istenhez elfogyott, csak egy tömlőnyi volt. Ahhoz, hogy a víz ne fogyjon el, forrásra van szükség. Amikor a zsidó nép elindult Egyiptomból, akkor sem a kenyér fogyott el. Emlékszünk rá? Bár vittek magukkal kenyeret, az elfogyott, de Isten minden nap friss kenyérről gondoskodott, mennyei kenyeret adott nekik, végig az úton: mannával étete [Isten] téged a pusztában (5Móz 8,16). Mivel volt mindig a baj? A vízzel! Nincs víz! Mindig a víz miatt zúgolódtak. Egyszer aztán a mannát is megunták, és húst kértek: Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? (4Móz 11,4). A manna nem szűnt meg, mennyei kenyér mindig volt. Amikor elindultak Egyiptomból, alighogy átmentek a Vörös-tengeren, eljutottak Márába, ahol volt ugyan víz, de keserű: nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala (2Móz 15,23). Mózesnek fát kellett belevetnie, és a víz megédesedett: mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék (2Móz 15,25). Nem tudom milyen víz lehetett, ásott kút-e, vagy más, de ittak. Aztán mentek tovább, és megérkeztek Élimbe: ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa (2Móz 15,27). Ittak, és tovább mentek, és beérkeztek a nagy sivatagba. Ott aztán már sem keserűvíz, sem pálmafa, sem forrás, semmi nem volt, csak a nagy sivatag, a homok. Az élettelen, sziklás, homokos táj végestelen végig, sehol egy csepp víz, és akkor elkezdtek zúgolódni. Amikor elindultak, nem

mondta nekik Isten, hogy jó nagy tömlőket töltsenek tele vízzel, mert akármilyen nagy tömlőt vittek volna, a sivatagban nem tartott volna ki végig. Ez szellemi törvény: Izráelnek el kellett, hogy fogyjon a vize. Átvitt értelemben, személyes üzenetként látni fogjuk, hogy a mi életünkben is így kell lennie. A tömlőből a víz egyszer elfogy, és forrásra van szükség, forrásvízre. Mi a forrásvíz? Az Úr Jézus egyszer beszélt a samáriai asszonnyal. A samáriai asszony azt gondolta, hogy az Úr Jézus is a kútból fog meríteni. Nem, azt mondja az Úr Jézus, Én más vizet adok. Valaki abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik (Jn 4,14). Amikor Izráel népe a pusztában vándorolt, honnan kaptak vizet? A sziklából! Mindig a sziklából kapták! Először meg kellett ütnie Mózesnek, utána csak szólnia kellett volna: ittak a lelki [szellemi] kősziklából, a mely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt (1Kor 10,4). Mindig Krisztusból jött az élet vize, a forrásvíz. Mindig ömlött annyi, hogy elég legyen az egész népnek, még a jószágaiknak is. Bárhová mentek, a kőszikla mindig ott volt, a kőszikla mindig megnyílt, a Kősziklából mindig élő víz fakadt. (A kútból kiszáradhat a víz, és megkeseredhet.) (3) Látni a forrást A tömlőből elfogy, de a Kősziklának a forrásvize soha ki nem apad. Meg kellett tapasztalnia Hágárnak is, hogy elfogyott a víz, leűlt, és sírt (15-16. v.). Nem látta, hogy a forrás ott van. A forrástól látótávolságnyira akartak szomjan halni. Nem látták, mert homály borult a szemükre, mert csak a nyomorúságukat látták, és sírtak. Így volt Izráel is. Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk (Zsolt 137,1). Kétezer év óta a nemzetek között ott ülnek, és sírnak. Siratják a templomot, siratják Jeruzsálemet, a múltjukat. Sírnak mindazok fölött a nyomorúságok fölött, ami a népek között érte őket, de a szemükön homály van. Nem látják, hogy az igazi bajuk az, hogy a forrást, az életet adót, az értük a Golgotán megnyílt Krisztust nem ismerik. Onnan folyt ki a forrásvíz: dárdával döfé meg az ő [Jézus] oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból (Jn 19,34). Őt nem látták, nem ismerték fel, nem nyílt meg a szemük, nem fogadták el. Miért vette észre Hágár, hogy ott van a víz? Kidörzsölte az álmot a szeméből, vagy lerántotta a leplet a szeméről, vagy lehúzta a hályogot, és most már látta? Nem! Mit olvastunk az Igében? És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást (19. v.). Csak Isten tud szemeket megnyitni, ember nem. Akármennyit prédikálunk, akármilyen logikusan tudjuk bizonyítani, hogy Jézus a Krisztus, akárhogyan próbálunk hatni a másik ember érzelmeire, ez semmit nem jelent. Szemeket megnyitni csak Isten tud, és akkor az ember lát. Amíg Ő a szemeket meg nem nyitja, az ember nem lát. Nem hiába imádkozik így Pál apostol: világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége (Ef 1,18). Nemcsak akkor a zsidó néppel, hanem - szellemileg - ma is így van minden emberrel. Amíg Isten nem nyitja meg a szemüket, mi aztán csinálhatunk, amit akarunk. Sokkal többet ér Isten elé állni, imádkozni, csendben maradni, másokat hordozni Őelőtte, letenni az Ő kezébe, Isten kegyelmére bízni őket, és majd ha eljön az Ő ideje, cselekszik. Menni és tenni: abba csak bele lehet fáradni. Szemeket Isten nyit meg! Forrásvizet Isten fakaszt! Minden az Isten kegyelmétől függ! Jó, hogy ha ezt tudjuk, és csak Vele számolunk. Elfogyott a tömlőből a víz, és amikor Isten megnyitotta Hágár szemét: láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek (19. v.), és azután

mentek tovább. Nem maradtak a forrásnál, Beérseba pusztájából Párán pusztájába mentek, és ott nőtt fel a gyermek. 2.) Személyes üzenet (1) A vallásosság nem elég Nagyon sok keresztyén ember hasonló Hágárhoz. Csak egy kenyere van, csak egy. Csak Istent ismeri: Istent, mint Teremtőt; Istent, mint Mindenhatót; Istent, mint jó Istent, aki gondoskodik róla, és nem hagyja el. Természetesen hallott Krisztusról, meg a Szent Szellemről is, csak nem ismeri. Egy kenyere van, és van egy tömlő vize. Valamennyit ismer Istennek a kegyelméből, hogy Isten szereti az embert, megbocsátja a bűnt, nem haragszik. Egy kicsit kapcsolatba is hozza Krisztussal: Isten Őbenne mutatta meg a szeretetét. Azonban a vize csak egy tömlőnyi. Ez a tömlő nagyon sokszor az embernek a vallásossága. Be van zárva Isten kegyelme egy kis vallásosság tömlőjébe, vagy egy kevés ismeretnek a tömlőjébe. Biztos, hogy ez kifogy, el kell, hogy fogyjon, amikor ott bolyong a pusztában az életnek a küzdelmei, és nehézségei között. Kell, hogy kifogyjon a tömlőből a víz. Sok embert engednek el otthonról egy kenyérrel, és egy tömlő vízzel. Kisfiam, kislányom, elmégy az életbe, ne felejtsd el, hogy Isten mindent lát, hogy Istennek egyszer számot kell adnod, hogy Isten előtt egyszer meg kell állnod. Lehet, hogy az emberek nem veszik észre, hogyha csalsz, hogyha olyat teszel ami bűn, de Isten mindent számon tart. Azt is jegyezd meg fiam, lányom, hogy ha bajban vagy, Istenhez fordulhatsz, Istenhez kiálthatsz, Istenhez imádkozhatsz, Isten nevét segítségül hívhatod. Ez az egy kenyér és egy tömlő víz, tart is egy darabig. Azután amikor bele kerül az ember az élet forró sivatagába, elfogy a víz, és már nem Istenhez fordul, hanem kezd magán segíteni. (2) Nem bírom tovább! Egyszer aztán oda jut az ember, hogy azt mondja: nem bírom tovább. Az élet hajszáját, küzdelmét, a taposást, a könyöklést, egyáltalán ami a világban van. Az életnek terheit nem bírom tovább. Az idegeim felmondják a szolgálatot, most már leülök, és várom a halált. Lesz, ami lesz. Ki hogyan éli át, a vérmérséklete szerint. Hágár leült, és sírt. Sok síró keresztyén van, sok síró hívő is van. Nem lehet elmondani, hogy min sír: magán, bűnein, az élet nehezén, másokon, elrontott dolgokon. Keserűség van ebben a sírásban, vagy más, nem tudja. Úgy az egész, ami van rossz, elfogyott a víz, és úgy érzi, nincs tovább, vége, leül és sír. (3) Ne félj! Úgy olvastuk az Igében: Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt (17-18. v.). Mi lelt téged Hágár?... Talán behelyettesíthetné sok ember a nevét: mi lelt téged, miért sírsz? Tulajdonképpen mi a bajod? Isten hallja a te nyomorúságodat, hallja szavadat, és látja miben vagy. Istennek nem kell magyarázni, nagyon jól tudja, hogy miben van benne az ember. Mi lelt? vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt Tedd a kötelességedet! Erre azt mondja az ember: nincs víz, végére jutottam az erőmnek. (4) Hágár látott egy vízforrást Isten jött, és megnyitotta a szemét, látta a vízforrást. Ezért kell elfogyni a tömlőből a víznek, ezért kell, hogy az ember erejének a végére jusson, csalódjon, sírjon, mindennek vége legyen,

s csak a halált várja. Ezért, hogy Isten megnyithassa a szemét. Értékelni tudja Krisztust, a vízforrást, hiszen addig nem tudja. Testvérek! Hiába mondjuk annak az embernek, aki jóllakott, hogy milyen jóízű a jó kenyér. Hiába beszélünk egy embernek, aki nem szomjas, hogy milyen a jó víz, akit az élet még nem tört össze, aki a bűnei súlya alatt még nem roskadozott, aki még nem tévedt el az élet sűrű útvesztőiben, mint egy vadonban. Hiába beszélünk fényről, megoldásról, Krisztusról. Amikor valaki leül végre és sír, az tudja, hogy mit jelent a vízforrás: vissza lehet jutni Istenhez, közösségbe lehet jutni Ővele! Isten nem feledkezett el róla, Isten szereti őt. Kegyelme kiárad még mindig felé. Érti, hallja, hogy mi a baja, ott ahol van. Így mondta az angyal: ott a hol van. A gyermek a bokor alatt volt, talán már haldoklott. Ott ahol van! Isten most is mindenkit ott lát, ahol van. Onnan jut el Őhozzá a szava, ahol van. Hogy hol van, milyen mélyen van, Isten tudja csak igazán. Ott, ahol van, ott látja, és ott akarja Isten felemelni, megitatni vízforrással, Krisztusból! Hágárnak megnyílt a szeme. Pál így imádkozik: És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint (Ef 1,18-19). Befejezés Sajnos sokan úgy tesznek, mint Hágár, odamennek a vízforráshoz, megtöltik a tömlőt vízzel, és mennek tovább. De az biztos, hogy újból ki fog fogyni a tömlőből a víz. Nincs olyan nagy tömlő, hogy ki ne fogyjon. Az Úr pedig azt akarja, hogy maradjunk a forrásnál. visszatéríte engem a ház [templom] ajtajához, és ímé, víz jő vala ki a ház küszöbe alól (Ez 47,1). Isten mindig a vízforráshoz akarja visszatéríteni az embert. Sőt, nemcsak azt akarja, hogy maradjunk a forrásnál, hanem így olvassuk: Az ünnep utolsó nagy napján felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, [ Szellemről] a melyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; [Szent Szellem] mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg (Jn 7,37-39). Az ünnep utolsó nagy napján. A zsidók ünnepeltek, hét napig ünnepeltek, és mégis belsőleg szomjasak maradtak. Az utolsó nap azt mondta az Úr Jézus: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Nemcsak annyit mondott, mint a samáriai asszonynak, hogy soha többé meg nem szomjúhozik, hanem: A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ott lesz bennünk a forrás! Krisztus nem távozik el tőlünk! Nem, mi nem hagyjuk ott a forrást, Ő lesz bennünk, Ő nem távozik el tőlünk: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled (Zsid 13,5). Kinek, kinek hadd helyezze Isten a szívére azt, amire szüksége van, amit az Úr akar üzenni. Csengjen a fülünkben ez, amit Isten angyala kérdezett: Mi lelt téged Hágár?... (17. v.). Gondoljuk el, hogy Hágár és gyermeke ott halt volna meg néhány lépésre a forrásvíz mellett, ha Isten nem szól, és nem nyitja meg Hágár szemét. Ma még néhány lépésre sem kell mennünk, mert Krisztus itt van, Isten kegyelme kiáradt. Mégis, sok ember éhen-szomjan hal az élet kenyere és vize mellett. Hadd nyissa meg az Úr a szemeinket, hogy lássunk! Ha valaki panaszkodik, zúgolódik, keserű, halálra gondol, meg van fáradva, meg van terhelődve, nyissa meg az Úr a szemét: igen, Isten tud róla; meghallgat ott, ahol vagyunk; meg akar elégíteni, ingyen! Ámen.

Debrecen, 1994. szeptember 11.