Gárdonyi Géza Gárdonyi Géza, eredetileg Ziegler Géza (Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. Eger, 1922.október 30.) író, újságíró, pedagógus. Ziegler Géza néven született Agárdpusztán. A sokat költözködő Ziegler család ekkor éppen a Velenceitó déli előterében, a Gárdonyhoz tartozó agárdpusztai Nádasdy-uradalomban élt, ahol a családfő uradalmi gépészként dolgozott. A leendő író egy nádfedelű, hosszú gerincű cselédházban látta meg a napvilágot Gárdonyban anyakönyvezték, innen vette fel később a Gárdonyi nevet. Édesapja Ziegler Sándor ifjan Bécsben folytatott gépészmérnöki tanulmányokat. Több találmány fűződött a nevéhez, így például az önélező ekevas és egyfajta színes acélzománcozási eljárás, amelynek technikájára vállalatot is alapított. Huszonöt éves korában már kétszáz ember dolgozott a keze alatt a bécsi Ziegler-gyárban, ahol egyebek mellett először gyártottak acél ekevasat és acélfésűt. A szabadságharc kitörésekor elhagyta Bécset és feladta az anyagi biztonságot, s mint Kossuth fegyvergyárosa tüntette ki magát a nemzeti küzdelemben. Édesanyja Nagy Terézia (1840 1926), az anyai szeretet, a hitvestársi türelem mintaképe a nehéz szegénységben. Hét gyermeket szült - ebből kettő érte meg a felnőttkort, és mind a hetet el is temette. Az idősebb kort csak Géza fia érte meg, aki 59 évesen húnyt el. 1878-ban letette érettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú, vékonydongájú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva szeptemberben az Egri Érseki Római Katolikus Fitanítóképző Intézet(röviden a Líceum) növendéke lett.
Érettségi után pályafutását 18 évesen népiskolai tanítóként kezdte: 1882. szeptember 5-én a Veszprém vármegyei Devecser elemi iskolájában helyezkedett el segédtanítóként, majd 1884. január 20-a és június 29-e között a Vas vármegyei Sárváron volt osztálytanító. 1884. szeptember 6-a, az 1884 1885-ös tanév kezdete ismét tanítóként köszöntött az ifjú Ziegler Gézára a Veszprém vármegyei Dabronyban. Ám ezúttal a katolikus felekezeti iskola választott kántortanítója volt, ami életkörülményeit tekintve előrelépést jelentett. Szolgálati lakást kapott, így hát maga mellé vette édesanyját és Árpád öccsét is. Újult erővel, lelkiismerettel végezte tanítói munkáját, amelyben szabad kezet kapott: egy sor játékos módszert vezetett be az írás-olvasás tanítására, s a kor didaktikai zsinórmértékétől eltérve, a maga elképzelése szerint oktatta a betűírás tudományát. Tanítványai és a falu népe egyaránt megbecsülték, s a sikerélmény megbékítette sorsával, a néptanítói pályával, bár továbbra is anyagi gondok gyötörték. Közben több újságban is jelentek meg írásai. 1885. október 15-én lemondott kántortanítói állásáról, október 28-án házasságot kötött a dabronyi Csányi Máriával, s az ifjú házasok Győrbentelepedtek le. Eleinte házitanítóskodásból kívánta fenntartani magát, de nem sikerült munkát találnia, így a zsurnalisztika felé fordult. Noha már korábban is jelentek meg írásai különféle lapoknál, igazából itt, Győrben indult el újságírói karrierje. 1885 őszén Pereszlényi János lapszerkesztő meghívására előbb három hónapon keresztül a negyvennyolcas függetlenségi eszmékhez hű Hazánk főmunkatársa lett. 1886 januárjában megindította és 1888-ig szerkesztette a Tanítóbarát című tanügyi folyóiratot, valamint sajtó alá rendezte a Néptanítók Naptárának 1886 1888-as évfolyamait. Ezzel párhuzamosan nem szünetelt hírlapírói tevékenysége sem, 1886. január 1-jétől a Győri Közlöny főmunkatársa, 1886. június 18-ától pedig ezzel egyidejűleg a Budapesti Hírlap külső munkatársa volt. 1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s a Budapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett. Aktív sakkversenyző lévén szerkesztette a Magyar Sakklapot, illetve az Egyetértés sakkrovatát. Ugyanakkor rövid időre abudapesti Állami Tanítóképezde magyar történelem szakos hallgatója lett. A Pedagógium magyar nyelv és irodalom tanárával, Király Pállalcsakhamar összekülönbözött, miután a Budapesti Hírlap hasábjain vitriolos kritikát írt professzora tudományos munkásságáról, s azt nem is volt hajlandó visszavonni. Tanulmányainak és a fővárosi zsurnalisztalétnek egyaránt búcsút kellett intenie, s még 1887 elején visszatért Győrbe. A Győri Hírlap alkalmazásában folytatta újságírói munkáját. 1888-ban Szegedre költöztek, a Szegedi Híradó munkatársa lett, ekkor már első gyermekük megvolt. A Tisza-parti város irodalmi kávéháza, a Hungária gyakori vendégeként szívélyes baráti kapcsolatba került Dankó Pistával, s ekkor és később is több maga írta nótaszöveggel segítette ki a cigányprímást. 1891-ben Aradra költöztek, az Arad és Vidéke lap riportere lett. Még ebben az évben Budapestre költöztek, hogy ott kezeltesse gyomorbaját. Barátja, Bródy Sándor beajánlására a Magyar Hírlap alkalmazta belső munkatársként. Felesége hűtlenségei miatt 1892-ben különváltak, az asszony a három gyermekükkel visszaköltözött Győrbe. Az író havonta meglátogatta Győrben családját. 1895-től folyamatosan elvágyódott Budapestről. Először a fővárostól különálló Rákospalotán akart házat venni, s magyar történelem szakos tanári állást is ajánlottak számára a Pápai Állami Tanítóképző Intézetben, amit végül nem fogadott el. Egy időben fejébe vette, hogy kivándorol Amerikába, s ott vagy hegedűművész lesz, vagy saját fejlesztésű vízibiciklijével szerez vagyont magának. Gyakran kirándult a főváros környékére, s egy ízben, 1896 októberében diáksága színhelyére, Egerbe is ellátogatott. A városhoz nélkülözéssel telt iskolaéveinek rossz emlékei kötötték két évtized elteltével a nagyváros zajából elkívánkozó író rácsodálkozott Eger szépségeire és nyugalmára. Barátja, Bródy Sándor is bátorította az Egerbe költözésre, így hát nem tétovázott sokáig, úgy érezte, megtalálta végre a helyét. 1897. február 10-én az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat, s még ugyanazon év június 22-én idős édesanyjával és maga mellé vett két fiával Egerbe költözött. Hamarosan megvásárolták a szomszédos szőlőterületet, s az így kibővült portán 1899-ben másik ház épült. Az új házban alakították ki a konyhát, ebédlőt, és ide költözött be a család többi tagja, míg ő maga a szintén átalakított, megnagyobbított régi épületbe fészkelte be magát. Könyvekkel, rövid szárú csibukokkal és hosszú szárú tajtékpipákkal zsúfolt, ablaktáblás és
bőrrel párnázott ajtajú, teremnyi nagyságú dolgozószobájába nem szűrődött be a külvilág látványa és zaja, a napfény csak a tetőbe vágott ablakokon keresztül talált utat a remetelakba. Az alakja köré fonódó legenda közvetlenül Egerbe költözése után, még életében kialakult. Kortársai egri remetének, vagy regénye után a láthatatlan embernek címezték. A kíváncsi tekintetek elől menekvést kereső, megközelíthetetlen ember hírében állt, ám ebben a sommás ítéletben már az 1900-as években is sok túlzás volt. Egyetlen legendateremtő momentum: az egri házba ellátogató írótársak rendre számot adtak arról, hogy Gárdonyi dolgozószobája ablaktalan, az író befalaztatta a ház ablaknyílásait; alkalmasint csupán zárva tartotta ablaktábláit a fejfájós író. Gyakran kelt útra, bel- és külföldön egyaránt: 1899 tavaszán Konstantinápolyba utazott anyagot gyűjtendő az Egri csillagokhoz, 1900-ban pedig Franciaországba ment, ekkor már az Attila és a hunok idejében játszódó A láthatatlan emberen gondolkozott, s acatalaunumi csatatér meglátogatása volt egyik célja. 1903-ban végiglátogatta gyermekkora helyszíneit, 1908- ban Olaszországban, 1909-benBajorországban járt, 1912-ben nagyobb körutazást tett Erdélyben. Voltak egészen sajátságos, különc útjai is: A bor című színművét úgy írta meg két hét alatt 1900-ban, hogy vonatról vonatra szállt, s míg szaporodtak a betűk a kéziratban, ő észrevétlen beutazta fél Magyarországot; 1901-ben álnéven szobát vett ki a kolozsvári New York szállóban, hogy befejezhesse Annuska című darabját. Élete utolsó évtizedeiben írói munkája mellett időt és energiát szentelt természetszeretete kibontakoztatásának is. Már 1895-től gyakran botanizált, akkor még a Buda környéki hegyeket járva gyűjtötte a növényeket herbáriuma számára, s volt egy külön gyűjteménye hírességek lakhelyéről és sírjáról szakított virágokkal is. Az egri háza körüli ötholdas birtokon botanikus kertet alakított ki, amelyet hazai és külföldi útjairól magával hozott növényekkel gyarapított. Gyűjtötte és mikroszkóp alatt vizsgálta a környék ízeltlábú-faunáját, 1898-ban felfedezett egy az egri pincékben honos, hatszemű bikapókfajt. Az általa megfigyelt állatokról és növényekről irodalmi értékű leírásokat küldött A Természet című folyóirat számára (halála után külön kötetben is megjelentek Mai csodák címen). 1907-ben a sóskúti dombok között megbújó nyaralót vásárolt magának. Szívesen játszott hegedűjén, a kor kiemelkedő prímásai, Dankó Pista és Ányos Laci is kedvelték hegedűjátékát. Gyakran rajzolt, festett és fényképezett is. A festés ifjúkorától foglalkoztatta. Gárdonyi pályája során számos álnevet használt, főként újságírói tevékenysége kapcsán, illetve pályája korai szakaszában írt röpiratai és ponyvaregényei címlapján, később pedig gyermekmeséi fejlécén. Ezek betűrendben: Balatoni, Black William dr., Don Vigole, Egy katholikus, Egy katholikus pap, Figurás Feri, Figurás Géza, g.g., gh.t., Garabonciás diák, Gárdonyi bácsi, Géza bácsi, Göre, Göre Gábor, Ista Pista, Katufrék Fekete Géza Pétör, Mindentudó Gergely bácsi, Mummery Róbert, Nagyapó, Nemeskéry Sándor, Paprika János, Répa Matyi, Somogyi lantos, Tamásffy dr., Yang A. dr., Yang O. I. dr., -yi. Gárdonyi egész életén keresztül betegeskedő, gyenge fizikumú ember volt, ezt tetézte krónikus tüdőbaja és makacs hipochondriája is. A hipochonder Gárdonyiról szólva: 1909-ben elviselhetetlen és állandó fejfájására hivatkozva felhagyott irodalmi munkáival, és orvosról orvosra járva két éven át a halálos diagnózistól rettegett, mígnem 1911-ben orvos ismerőse, Grósz Emil olvasószemüveget rendelt számára. A szemüveggel előbb fejfájása, majd halálfélelme is megszűnt, újult erővel folytatta szépírói tevékenységét. Noha végakaratában arról rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra egri háza kertjében, Eger városa ezt méltatlannak érezte volna láthatatlan emberével szemben. November 1-jén bronzkoporsóban fekvő testét alma matere, az egri líceum aulájában ravatalozták fel, s tiszteletére a város mind a huszonhárom templomtornyában megkondították a lélekharangot. Az egyházi szertartást követően Tordai Ányos egri cisztercita tanár javaslatára az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: Csak a teste! Forrás: wikipedia Forrás: http://esolivia.hupont.hu/37/gardonyihazegerben#ixzz2cfixgzcv Gárdonyi Géza családjának története http://www.amozgaselet.eu/bukkrol/kedvencemszakdoga.pdf
Gárdonyi Géza három gyermeke. Balról jobbra: József, Gizella, Sándor (Győr, 1892) József (1891-1948) és Sándor (1887-1965) apjuk halála után ápolták annak hagyatékát, ők hozták létre Egerben, az író házában a Gárdonyi-emlékmúzeumot. Gárdonyi József unokája Keller Péter mérnök 1956-ban született. Gárdonyi Gizella (1889-?) súlyos idegbetegségben szenvedett, az egri ideggyógyászati intézetben élte le életét. Eger vára, az Egri csillagok című regény cselekményének fő helyszíne Dobó István szobra Eger vára előtt Gárdonyi Géza Dabronyban ebben az iskolában volt kántortanító 1884-85-ben, falán Gárdonyi-emléktábla Gárdonyi háza Egerben, ma emlékmúzeum
Az író dédunokája, Keller Péter a Gárdonyi-emlékház udvarán dédapja szobránál Gárdonyi dolgozószobája. Abban az időben igen különleges megoldásnak számított a tetőmegvilágítás. Gárdonyit nagyon zavarta az alkotó munkában a kívülről bejövő zaj, így az ablaktáblákat bezárva a tetőről kellő fény jött be a szobába, egyenesen az íróasztalára. A 11 méter hosszú dolgozószobát barnára színeztette, ez összhangban van a bútorokkal, és a pipázás okozta elszineződést is takarta. Könyvtára 10.000 kötetből áll. A könyvek idegennyelvű anyagában 16 nyelven írt művek találhatók. Gárdonyi Géza szülőháza, a felújított egykori cselédlak Agárdpusztán és szobra a szülőház előtt