egyhangúlag elfogadtattak. Ezután Bellegarde marquis és gróf közli a kongresszussal, hogy a trónörökös ő Fensége a megfigyelő állomások megalakított nemzetközi bizottságának protektorságát elvállalni kegyeskedett, mely kijelentés nagy tetszéssel fogadtatott. A következő kongresszus idejének és helyének megállapítása Svájcz képviselőire bízatott. A kongresszus ünnepélyes berekesztése ápril hó 11-én történt Rudolf trónörökös által, mely alkalommal a legszívesebb szavakkal vett búcsút a kongresszustól. Lapszemle. (K.) Az élőfák ágainak lenyesése. E lap folyó évi III. füzetében (1. 250. oldal) ismertettük Martinét A. tours-i erdőfelügyelőnek értekezését, mely a fák nyesésének káros következményeit tárgyalja, s a tett tapasztalok alapján, a nyesést határozottan elvetendőnek nyilvánítja. Ez értekezésre Alers György erdőmester a Centralblatt für das gesammte Forstwesen" f. évi július havi füzetében némi észrevételeket tesz, minek közlését, a szóban lévő tárgy érdekességénél fogva, czélszerünek tartjuk. Annyit megjegyzünk, hogy Alers az ágak nyesésének egyik főszóvivője és apostola, ki e művelet czélszerü teljesítésére saját szerkezetű fürészt is konstruált, s már csak azért sem hagyhatta Martinét czikkét megjegyzés nélkül, nehogy hallgatása az abban foglaltak helyesléséül tekinttethessék. Alers észrevétele szószerint a kövező: Ezen lap február havi füzete Martinét A. tours-i erdőfelügyelő urnák egy czikkét közli, melyszerint Francziaországban az élőfák nyesése határozottan károsnak bizonyult; olyannyira, hogy a 15 20 év előtt megnyesett fák belseje majdnem teljesen feloszlásnak indult, a 7 8 év előtt megnyesettben pedig a feloszlás két, sőt több méter mélységre mutatkozott. Martinét erdőfelügyelő ur, mint maga hangsúlyozta, mindig vastag ágakat tartott szem előtt. Én azonban csak vékonyabb 3 hüvelynél nem vastagabb ágak nyesését tartom czélszerünek. Hogy nem mindiig kártékony a nyesés, azt tűlevelű fák, valamint parasztgazdasághoz tartozó kertekben felnevelt tölgyfák is bizonyítják, melyeknek törzse egészen magános állásban, nyesés által a legszebb, egészséges malom-göröndökké fejlődtek; nemkülönben bizonyságul
szolgálhat az én gyűjteményem, mely a német erdészek braunschweigi gyűlésén ki volt állítva, s melyben kilencz darab 110 140 éves tölgyön 25 70 év előtt bárddal tett metszések észlelhetők, melyek kellően be vannak forva, s a forradások alatt a fa teljesen egészséges állapotban van. Mi német erdészek a nyesés kérdésében, azt hiszem, egyetértünk, mert Luca, Hartig, Burckhardt, Judeich, Wessely és még igen sokan e tárgy felől teljesen megegyezőleg nyilatkoztak." ( á é ) A fagynak hatása az északi mérsékelt égöv erdei fáira. Alers György braunschweigi erdőmester a Centralblatt für das gesammte Forstwesen" f. évi április és május havi füzeteiben, a fennirt czim alatt, a fagy hatását erdészeti szempontból tárgyalja. Szerző szerint, szóban levő értekezése az első, mely a fagyot tisztán erdészeti szempontból, rendszeresen tárgyalja, mert többeknek, pl. dr. Göpper-nek munkája: Ueber das Gefrieren und Erfrieren der Pflanzen", a fagynak általában a növényekre való.hatásával foglalkozik, és nem szorítkozik kizárólag az erdei fákra. A szerző értekezésében, az alább felsorolandó beosztás szerint, a fagynak az erdei fák tenyésztésére vonatkozó minden részletére kiterjeszkedve, az előidézett hatást vázolja, s egyszersmind a fagy ellen óvószereket ajánl. Érdemesnek tartjuk ezen értekezést az alábbiakban ismertetni : A szerző mindenekelőtt azt a kérdést teszi fel: mi a fagy? Szerinte az erdészek fagy alatt a viznek a talaj-felszinén és felső rétegeiben való megfagyását, valamint a növénynedvben lévő viz megfagyását értik. Eddigelé a fagy korai- és késő-fagy elnevezéssel jelöltetett, korai fagy alatt értvén a kora őszszel, késői alatt a késő tavaszszal jelentkező fagyást. Szerző ezen megjelölést nem egészen szabatosnak tartja, mert korai fagyok késő őszszel, és késő fagyok kora tavaszszal is jelentkezhetnek. A szerinte a jelentkezés időszaka szerint: I. a tavaszi fagy, II. az őszi fagy és III. a téli fagy megjelölés lenne helyes, ezt azonban ez alkalommal nem használja, hanem előnyösebbnek tartja azon beosztást, mely a fagynak a talajra és az erdei fák egyes részeire gyakorolt hatásán alapszik. Eszerint értekezése részeit: I. a talaj megfagyása, II. a törzs megfagyása, III. a háncs- és kéreg megfagyása, IV. a levelek és tűk, valamint a fiatal hajtások megfagyása, V. a virágok és VI. a gyümölcs megfagyása képezik. I. A talaj megfagyása következtében a talaj felszínén és felső rétegeiben lévő viz többé-kevésbé jéggé változik. A fagy ezen
hatása a csemetekertekre és ültetvényekre előnyös, némely körülmények közt azonban hátrányos. A talajban képződő jégkristályok, melyeknek térfogata nagyobb a vizénél, a talajt szétnyomják és meglazítják, tehát felporhanyitják, minek következtében a levegő könnyebben behatolhat s a termékenységet emeli. Ebből magyarázható meg, hogy miért kell a tavaszszal foganatosítandó erdősítések számára a bevetendő vagy beültetendő területeket őszszel jó mélyen fölporhanyitani, s a földet fölhalmozni stb. A talaj megfagyásának káros hatása a jó, televényes, de sekély s alul áthathatatlan agyagos rétegen fekvő talajon lévő fiatal csemetékre általában ismeretes. Itt ugyanis erős fagy mellett az altalajon lévő viz jéggé fagyván, térfogatának növekedése folytán a termőtalaj a csemetékkel együtt fölemeltetik. A csemetéknek a talaj alsó rétegeibe már behatolt gyökerei legtöbbnyire leszakadoznak, s midőn tavaszszal a fagy fölenged és a talaj felső rétege előbbi helyét ismét elfoglalja, a felemelt csemeték meztelen gyökereikkel a talaj felszínén maradnak, vagy legalább is igen lazán függnek össze a gyökerek a földdel. Ezen károsítás ellen a következők ajánlhatók : 1. Csemetekerteknek telepítésénél a felfagyásnak kitett talajjal bíró helyeket kerülni kell. 2. A vető- és csemete ágyakat kis árkokkal kell körülvenni, hogy a felesleges talajvíz ezekbe lefolyhasson. 3. A talajt, hol csemetekertek vannak, őszszel lombbal, vagy a mi még jobb, tűkkel kell befedni, a nélkül azonban, hogy a csemeték egészen betakartatnának. 3. A szabadba kiültetett nagyobb csemeték (suhángok) tövét megfordított pázsit darabokkal kell be takarni, ugy, hogy ezek a suhángokat egészen körülzárják, s csak közvetlenül a törzs körül maradjon annyi nyílás, mely az esővíz fölvételét lehetővé teszi. A talajból a fagy által már kihúzott csemetéket, mihelyt a tavaszi fagyok engedik, a földbe vissza kell nyomogatni és könnyű földdel feltöltögetni, mielőtt a gyökerek elszáradnának. Ha ez helyesen történik, a csemete gyökerei minden további következmény nélkül ismét belenőnek a talajba, mi arról tanúskodik, hogy bár a gyökerek jég közt álltak, s tehát teljesen megvoltak fagyva, a fagy által még sem ölettek meg. A talaj megfagyása miatt még oly csemetekertekben sem mennek tönkre a csemeték, melyeknek talaja mélyen rigolirozva volt; nem árt az az erdei facsemetéknek, s még kevésbé a zárlatban álló, mélyen behatoló gyökérzettel biró nagyobb erdei fáknak, valamint sok évelő cserjének és csemetének sem. II. A törzs megfagyása, minden erdész előtt ismeretes. Midőn nagy hidegek vannak, a fában lévő nedv kívülről befelé las-
sankint jéggé fagy, miáltal az eddig elfoglalt térnél jóval nagyobbat foglal el. Ennek következtében a törzsben nagy feszültség támad, és pedig annál nagyobb, minél vastagabbak a fák, s tehát minél több nedv változott jéggé. A nagy feszültség következtében, erős hidegek ( 15 20 R) alkalmával a törzsek egész a bélig megrepednek, annyira, hogy a repedés külső oldalán a kéreg különösen vastagabb fáknál több mint egy centiméternyire szétválik. Az ily fagyrepedések a fának közepe felé elszükülnek, de többé nem nőnek össze; a repedések falai fekete szint vesznek föl, s meg van a gombaképződés első feltétele. A repedéseknek külső, tehát a szijács körül fekvő része lassanként beforrad, s mint fiatal fával, háncscsal és kéreggel fedett sáv, úgynevezett fagy lécz, évekig látható marad. Mig a fában lévő nedv egész a bélig meg nem fagy, addig a fa közönségesen nem reped meg, s csak midőn ez megtörtént, akkor támad hasadás kívülről befelé, puskalövéshez hasonló csattanással. A repedés annál könnyebben történik, minél hasadékonyabb a fa. A fának megrepedése határozottan a legnagyobb hidegek alkalmával történik, s nem pedig, mint azt korábban állították, t. i. midőn a nagy hideg egyszerre enyhébb időjárásba megy át, s ekkor a külső faréteg, fölengedése folytán, összehúzódik, miáltal a törzs külső és még megfagyva lévő belsőbb része közt egyenlőtlen feszültség támad. Mihelyt a fában lévő nedv fölenged, tehát ismét folyékonynyá lesz, a repedések összehúzódnak, mint ez szemmel látható. Annak, hogy a vékonyabb fák ritkán repedeznek meg, oka abban van, hogy ilyenekben a feszültség, a kisebb nedvtartalom miatt, nem hághat oly fokra, mint a vastagabb, s tehát több nedvet tartalmazó fákban. A törzs megfagyásának további jelensége, a geszt és kéreg leválása, mely abban áll, hogy egy vagy több évgyűrű megfeketedik és málékonynyá válik, s ez által a fakerület irányában elveszíti öszszefüggését, és pedig néha annyira, hogy a fából több fahenger egészen külön válik. Ezen jelenség okát, tévedés nélkül annak lehet tulajdonítani, hogy az őszszel korán jelentkező fagy a még meg nem fásodott szijács övet megfagyasztja, s ez által az teljesen nem érhetik meg. Hogy a geszt és kéreg leválásának oka a fagyban keresendő, mint ezt sok erdészeti iró és botanikus tartja, azt azon körülmény bizonyítja, hogy e jelenségnek előjövetele hasonló termőhelyen álló, ugyanazon nemű és korú fákon észleltetett. Igy pl. egy bükkösnek valamennyi törzsén a kerülettől befelé számítva, a 18-dik évgyűrű meg volt feketedve, s egyszersmind konstatáltatott, hogy ez észlelés előtt 18 évvel nagyon hideg előtél volt. A szóban lévő fekete szint azonban nem szabad a némely fanemek idősebb fájánál mutatkozó geszt sötét színével összetéveszteni.
De nemcsak a téli, hanem a tavaszi fagyok is károsak lehetnek a fa képződésére, sőt a fát el is pusztíthatják. Igy pl. gyümölcsfáink normális télen 20 R. hideget káros következmény nélkül kiállanak, mig ha az enyhe utótél melegebb időjárása folytán korán keringésbe induló fanedvet kemény márcziusi és áprilisi hidegek megfagyasztják, igen sok gyümölcsfa elfagy. Régebben azon téves nézet uralkodott, hogy a fanedv általában nem egy könnyen fagy meg teljesen, de ha megfagy, akkor a fa elpusztul. Ezt a nézetet megczáfolja az, hogy a téli vágásokban valamennyi fürészszel döntött, megfagyott fa vágásánál tényleg megfagyott fürészpor és jégjegeczek észlelhetők. Tehát kemény hideg télen valamennyi erdei fának nedve megfagy ugyan, de általában minden káros következmény nélkül. A szerző azon nézetét fejezi ki, hogy részéről, legalább az erdei fákat illetőleg, nem fogadja el azt a nézetet, melyszerint a növények már a megfagyás alkalmával elhalnának; sőt minden fünemü növényre sem tartja ezt halálosnak, pl. Galanthus nivalis, Helleborus niger, Brassica sabellica stb., melyek a fagy ellen teljesen érzéketlenek. Vannak azonban oly növények, nevezetesen az üres szárral birok, melyek nedvök teljes megfagyása következtében feltétlenül elpusztulnak; mint a polygonum, georgina stb. fajok; más növények ellenben, ha igen gyors felengedés ellen megóvatnak, az elpusztulástól megmenthetők. A törzs megfagyása ellen óvó szerül a szerző ajánlja, hogy 1. az erdei fákat nem kell oly helyeken telepíteni, melyeken a fákban természetellenesen túlságos sok nedv képződhetik, és hogy 2. melegebb égövi exotikus erdei fákat nem szabad hidegebb éghajlat alatt telepíteni, mert ezek tenyészetüket őszszel is még hosszasan folytatják, s ez okból csak igen későre fásodhatnak meg. Honi fanemeink a törzs-fagyás károssága iránti ellenálló képességük tekintetében a következő, lefelé szálló sorozatot képeznek. Lomblevelű fák: nyír, éger, rezgő nyár, gyertyán, juhar, kőris, szil, hárs, bükk, tölgy, vadgesztenye, (a vadgesztenye a fagyrepedések miatt gyakran többszögü törzsalakot mutat). A tűlevelűek e tekintetben valamennyien egyenlők. III. A háncs- és kéreg megfagyása. E jelenség a gyümölcsfákon, különösen a finomabb nemüeken, általánosan ismert, s az erdei fákon is nem ritkán mutatkozik. A fagyásnak ezt a nemét ólmos eső (esőre következő erős fagy) idézi elő, mely a törzseket (s ágakat is) finom jégkéreggel vonja be, melynek gyors felolvadása folytán azután a háncs és kéreg leválik', mi erős napsugár által előidézett gyors fölengedés mellett észrevehető. A mint a tenyészet tavaszszal előrehalad, a levelek kifejlődése alkalmával a megfagyott részek fekete, üszkös kinézésük által feltűnőkké
válnak, a kéreg a nyár folyamán elhal s részben lehull. A beforradás azonban még ugyanazon évben megkezdődik, s a fának kérgetlen részét fiatal kéreg és szijácsréteg kezdi beborítani, s ha a megmeztelenített rész nem igen nagy, idővel sikerül a teljes beforradás; ez azonban legtöbbnyire csak több év után megy végbe. Ezen idő alatt a meztelen sebhely az idő viszontagságainak ki van téve, minek következtében megfeketedik s feloszlásba indul. Másfelől pedig káros rovarok fészkelik be magukat a forradási gyűrű és a régi kéreg közé. A kéreg elfagyása miatt sima, gyöngébb kérgü fák a fiatalabb korban különösen sokat szenvednek. Az elfagyás szóban lévő neme ellen, erdészeti szempontból, a következő óvórendszabályok alkalmazandók : 1. A fiatal törzseket télire tűlevelű fagalyakkal, szalma takaróval vagy gyapjú kötegekkel kell körülvenni. Ez délövi fanemek kiteleltetésénél már többször sikerrel alkalmaztatott. 2. Uj erdőtelepítéseket oly módon kell foganatosítani, hogy a fiatal fák az idősebb fák védelme alatt óva legyenek, mint ez a természetes újraerdősítés (ujraerdősülés) alkalmával történik. Az idős fák által felülről nyújtott védelmen kivül azonban még az oldalvédelemről is kell gondoskodni, azon irányban, melyfelől a fagykároktól félni lehet. 3. Szabadon fekvő területek bokroktól vagy tűlevelű fa ültetvényből képzett szétfogó által védendők. A háncs- és kéreg megfagyásának káros következményei csökkentésére, a fagy által bántott háncs- és kéreg réteget tavaszszal, midőn már fagytól többé nem kell tartani, éles késsel köröskörül, egész a szijácsig át kell vágni, hogy ezen nyílt sebhelyet fris és egészséges háncsréteg vonja be. A sebhelyet, tehát a kéreg nélküli farészt, kátránynyal kell bemázolni, vagy pedig tehéntrágyából és agyagból készített keverékkel kell bevonni, mely kötelékkel oda erősíttetik. A kötelék alatt a beforradás oly gyorsan halad előre, hogy a seb már a következő őszszel majdnem teljesen be van forradva. Az erdei fákat, ellenálló képességük szerint, a következő lefelé szálló sorozatba véli szerző foglalhatni. Lomblevelüek: gyertyán, tölgy, éger, nyir, nyár, kőris, szil, bükk, juhar, hárs. Tűlevelűek: erdei fenyő, lúczfenyő, jegenye- és végül vörösfenyő. IV. A levelek és tűk, valamint a fiatal hajtások megfagyása. Ezen fagyjelenségek ugy tavaszszal, mint őszszel többé-kevésbé károsok, legalább is az évi növedékre mindig hátrányosak ; igen gyakran azonban a növény teljes megsemmisítését vonják magok után, nevezetesen honosítási kísérleteknél, midőn délszaki fanemeket északibb vidékeken akarnak fölnevelni. A fagynak hatása tavaszszal, midőn a fiatal hajtások már
fejlődnek, nagy hőmérsék ingadozással biró vidékeken s oly völgyekben szokott leginkább jelentkezni, hol a nappali és éjjeli hőmérsék közti különbség igen nagy, és a talaj nedvessége s a köd, dérképződés mellett, e különbséget még nagyobbra fokozzák. A talajhoz legközelebb lévő levelek, tűk és fiatal hajtások leginkább el szoktak fagyni, mig a magasan álló koronák, melyek a ködregión túlemelkenek, gyakran mentesek maradnak a fagytól. A tavaszi fagyok hatása akkor észlelhető, midőn különösen keleti szél és derült, tiszta ég mellett, a hőmérő 0-fokon alul száll, s a rá következő napon meleg napfény süt. Ilyenkor a fiatal hajtások lekonyulnak, a levelek és tűk legörbülnek, s halványveres vagy kékeszöld szinüek lesznek. Nagyobb fákon mindezen növényrészek elszáradnak és lehullanak s kisebb levelekkel és tűkkel ujabb hajtások képződnek, fiatal csemeték azonban teljesen elszoktak pusztulni. óvószerek ily fagykárok ellen : 1. Tartózkodni kell érzékeny fanemeknek oly helyekre való telepítésétől, melyek fekvés, talaj és talajnedvesség folytán a fagynak ki vannak téve. 2. A völgyekben stagnáló talajnedvességet és mocsarakat le kell vezetni. 3. Az igen korai tavaszi vetést kerülni kell, tehát (északi Németországban, melynek viszonyai az értekezésben szemelőtt tartatnak, ápril közepe előtt nem kell vetni, midőn azután a kis csemeték kikelése után, erős éjjeli fagytól rendesen nem lehet tartani. 4. Csemetekerteknek völgyekben és kelet felé irányult hegyoldalakon való telepitését kerülni kell, mert itt a hó tavaszszal korábban elolvad és a tenyészet is korábban kezdődik, mint a magasabban fekvő (hegyi) lapályokon. Honos erdei fanemeink, tavaszi fagyokkal daczoló képességük nagyobb foka szerint, a következő sorozatba foglalhatók. Lomble v e 1 ü e k : gyertyán, nyir, éger, nyár, hárs, szil, tölgy, bükk, juhar, kőris. Tűlevelűek: erdei-, lúcz-, jegenye- és veresfenyő. Az őszi fagyok főkép oly fanemekre károsok, melyek növekvésöket későre fejezik be, (nyári- vagy másod hajtás), s igy hajtásaik későn fásodnak meg. Erdei fanemeiuk e tekintetben, lefelé menő, sorozatban igy következnek. Lomblevelűék: gyertyán, bükk, hárs, szil, nyár, tölgy, éger, juhar, nyir, kőris. A tűlevelűek az őszi fagy iránt valamennyien ugyanazon ellenálló képességgel birnak, s csak a fiatal erdei fenyő csemete tesz e tekintetben kivételt, melynek az őszi fagy, növekvési sajátságánál fogva, gyakrabban árt. V. A virágok megfagyása. Az erdei fák virágzatán a fagy hatása azonnal észrevehető, és pedig a virág szerveinek, a him és nőszálaknak és a szirmoknak meggörbült állásáról.
> A megfagyott virágok a mint a nap rajok süt, megbarnulnak, azután lehullanak, s tehát a magtermésnek feltétele megszűnik. Az lehetne hinni, hogy oly fák és cserjék virágai vannak az elfagyásnak különösen kitéve, melyeknek virága kora tavaszszal teljesen kifejlődik. Ez azonban nem igy van, mert a fagy iránti érzékenység sokkal inkább függ a virágrészeinek állományától, lágyságától és nedvtartálmától, tehát a sejt és edény képződéstől. Pl. a rezgőnyár és a mogyoró már nagyon korán virágzik, s mégis e fanemek virága legkevésbé érzékeny a fagyok iránt. A virágok elfagyása ellen az erdészet körében nem alkalmazhatók óvó szerek, a kertészek azonban a gyümölcs- és virágos kertekben többféle módon igyekeznek a fagy károsítását kikerülni, illetve a fagyás káros következményeit elháritni. Á szerző itt több ily eljárási módot ir le, melyek közül az alábbit érdemesnek tartjuk itt fölemlíteni. A kertészek a gyümölcsfának korai virágzását ugy akadályozzák meg, hogy a talajra az illető fa körül mintegy 1 w-nyire, apró darabokra tört jégét raknak, melyet azután 20 cm magasan közvetlen a törzsre húznak; az egész jégréteget mintegy 10 cm-nyire lombbal befedik, melyre laza földet hánynak. Ezen eljárás következtében a rügyek oly későn fakadnak, hogy midőn a körülálló fák már a legnagyobb virágzásban vannak, a jéggel övezett fának még rügyei sincsenek kifejlődve. A jégréteget azután csak akkor távolítják el, midőn a virág elfagyásától már nem lehet félni, s ekkor a fák egyszerre nagyon gyorsan rügyeznek és virágoznak. A fáknak kihajtását ilyen módon 14 napig is, kár nélkül vissza lehet tartani. Az erdei fákat, a virág elfagyása iránti érzéketlenség foka szerint, az alábbi sorozatba lehet foglalni. Lombfák: nyár, szil, gyertyán, nyir, éger, hárs, juhar, bükk, tölgy. A tűlevelű fák közt a vörösfenyő a legérzékenyebb a többiek közt, melyek e tekintetben egy fokon állanak. VI. A gyümölcs megfagyása oly fáknál fordul elő, melyeknek gyümölcse vizes nedveket tartalmaz, mig a gyantás vagy olajos tartalmúak jobban képesek ellenállni az elfagyásnak. Ez ellen csupán az az óvószer alkalmazható, hogy korán érő gyümölcsű lombfákat, vagy pedig tűlevelű fákat kell tenyészteni, melyek magjának a fagy egyáltalában nem árt. Az erdei fáknak e tekintetben való ellenállása a következő, lefelé menő sorozatba foglalható lombfák: rezgő nyár, szil, gyertyán, kőris, éger, nyir, juhar, hárs, bükk, tölgy. Tűlevelű fák: erdei fenyő, lúcz-, jegenye- veresfenyő. A töigy gyümölcse leggyakrabban azért fagy el, mert lombja és virágja csak késő tavaszszal fejlődik ki, és nagy szikü gyümölcseinek a megérésre hosszú időre van szükségük. A fagytól ért tölgy-
makk belseje és héjjá megfeketedik és meglágyul, s csersavtartalmu piszkos folyadékot tartalmaz. A tölgymakk megfagyva néha zölden hull le a fáról. A tűlevelűek tobozában gyakran sok üres és léha mag van, de ezt nem szabad a fagy hatásának tulajdonítani; ennek oka inkább a virágzás idejében uralkodó időjárás változásaiban kereshető, a mint ezek a megtermékenyítésre kedvezőleg vagy hátrányosan hatnak. A megtermékenyítés ugyanis nem egyszerre történik, hanem több napot vesz igénybe, a szerint a mint a virágok kifejlődnek, mivel a megtermékenyülés lépést tart. A szerző végül ismét fölemlíti, hogy jelen értekezését az első kísérletnek tartja, mely a fagy jelenségeit a honos erdei fákra való hatása s az az ellen alkalmazandó óvószerek tekintetében rendszeresen tárgyalja, s azon kívánságát fejezi ki, hogy vajha ezen kísérlete alaposabb megfigyelésekre és bővebb irodalmi tárgyalásokra szolgálna indító okul. Adatok az Erdészeti műszótár"-hoz. Midőn a dijoni akadémia növénytan tanára Henry Emery-nek A növények élete" czimü munkája magyar fordításban megjelent, a szaklapok ép ugy, mint a napilapok nagy elismeréssel szóltak a fordítók Király Pál és Mendlik Alajos érdemeiről, kik e mű magyar fordításánál a hűségen s könnyű nyelvezeten kivül gondot fordítottak a szakkifejezésekre és műszavakra. Minthogy a növénytani műnyelv eddigelé úgyszólván a szerzők szerint változott, nem lesz érdektelen azon, ugy nyelvi mint értelmi tekintetben megfelelő s elfogadható műszavak közlése, melyek részint fenti mű fordításának szakszerű átvizsgálásával megbízott Klein Gyula s nevezett fordítók kölcsönös megállapodása folytán, részint pedig a kir. m. természettományi társulat titkársága s más szakavatott férfiak közreműködésével állapíttattak meg. Ily szavak a következők :