Dán 6,1-28 Halál és feltámadás

Dán 6,1-28 Halál és feltámadás Tetszék Dáriusnak, és rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót, hogy az egész birodalomban legyenek; És azok fölé három igazgatót, a kik közül egy vala Dániel, hogy a tiszttartók nékik adjanak számot, és a királynak semmi károsodása ne legyen. Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkivüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozék tenni az egész birodalom fölé. Akkor az igazgatók és tiszttartók igyekvének okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt; de semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne. Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene valamit az ő Istenének törvényében! Akkor azok az igazgatók és tiszttartók berohantak a királyhoz, és így szólának: Dárius király, örökké élj! Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erős tilalom adassék, hogy ha valaki harmincz napig kér valamit valamely istentől vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe. Most azért, oh király, erősítsd meg e tilalmat és add ki írásban, hogy meg ne változtassék a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint. Annakokáért Dárius király adott írást és tilalmat. Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tőn az ő Istene előtt, a miként azelőtt cselekszik vala. Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az ő Istene előtt. Ekkor bemenének, és mondák a királynak a király tilalma felől: Nem megírtad-é a tilalmat, hogy ha valaki kér valamit valamely istentől vagy embertől harmincz napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe? Felele a király és monda: Áll a szó! a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint. Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését. Akkor a király, a mint hallotta ezt, igen restelkedék a miatt, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugotig törekedék őt megmenteni. Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és mondák a királynak: Tudd meg, király, hogy ez a médek és persák törvénye, hogy semmi tilalom vagy végzés, a melyet a király rendel, meg ne változtassék. Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve. Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól? Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő

rajta: mert hitt az ő Istenében. És parancsola a király, és előhozák azokat a férfiakat, a kik Dánielt vádolák, és az oroszlánok vermébe vettetének mind ők, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére sem jutának, a mikor rájok rontának az oroszlánok és minden csontjokat összezúzták. Akkor Dárius király ira minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, a kik az egész földön lakozának: Békességtek bőséges legyen! Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; a ki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából. És ennek a Dánielnek jó szerencsés lőn dolga a Dárius országában és a persa Czírus országában. Bevezetés Erről a történetről abból a szempontból szeretnék szólni, hogy mennyire ábrázolja ki az Úr Jézus Krisztust Dániel magatartása, és Dánielnek a próbája az oroszlánveremben, és hogy mennyire ugyanúgy vagyunk mi is ebben a világban, mint Dániel volt akkor, ott, Dárius országában. Milyen volt Dániel? Az első kérdés az, hogy milyen is volt Dániel. Azt olvastuk a 3. versben, hogy rendkívüli lélek, rendkívüli Szellem volt benne. Miért volt rendkívüli? Mert az Isten Szelleme volt benne. Ez nem volt a médekben és a perzsákban, de Dánielben ott volt Istennek a Szelleme, és ez a rendkívüli Szellem rendkívülivé tette. Ezért van az, hogy felülhaladta a többi igazgatót, meg minden tiszttartót, ezért látta a király, hogy őt kell tenni az egész ország fölé kormányzóul. Ugyanez a rendkívüli Szellem volt az Úr Jézus Krisztusban is. Az Úr szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem az Úr. Hogy milyen volt ez a rendkívüli Szellem, azt elolvasom: És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. A kin az Úrnak szelleme megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek szelleme, tanácsnak és hatalomnak szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme (Ézs 11,1-2). Ez volt az Úr Jézusban, de ugyanez volt Dánielben is. Nekünk is ugyanez a Szellem adatott, ami az Úr Jézusnak és Dánielnek. Nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellemnek a temploma, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg. A másik helyen azt mondja az Írás: Nem a félelemnek a Szellemét adta nekünk az Úr, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak a Szellemét. Így számoljunk, és ne felejtsük el, hogy rendkívüli Szellem van minden hívő emberben. Ezért rendkívüli az életünk, a gondolkodásunk, az eljárásunk. Miben mutatkozott meg ez a rendkívüli Szellem Dániel életében? Azt olvassuk a 4. versben, hogy igyekeztek okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt, vagyis ami az ő munkaköre volt, munkahelye volt, de semmi okot vagy vétket nem találtak, mert hűséges volt. Semmi fogyatkozás, vagy vétek nem találtatott benne, hűséges volt a birodalom ügyeiben. Először is, nem zsarnokoskodott azokon, akik alá voltak rendelve. Mikor most azt mondjuk, hogy miniszter vagy minisztérium, biztos tudják a testvérek, hogy a szó azt jelenti, hogy szolga. Ez szolgálatot jelent. Hogy aztán a világban mi lett ebből a szolgálatból, sokszor látjuk, de Dániel tényleg szolgálta a királyt, és szolgálta a birodalmat is, az embereket is. Ő nem gyűjtött magának vagyont vagy kincseket. Minek gyűjtött volna? Idegen országban volt, nem is az volt az ő országa. Most sokan az ilyen pozíciókat erre használják fel, minél nagyobb vagyont harácsolni. Dániel nem gyűjtött, és éppen ezért nem is találtak semmi okot arra, hogy valamit rosszul csinált volna, elsikkasztott volna, elvett volna. Fogoly volt, idegen volt, úgy is

viselkedett, mint ahogy idegen országban kell. Tudta, hogy ő Istennek tartozik elszámolással. Úgy is végezte a munkáját, mint az Úrnak. Milyen volt az Úr Jézus Krisztus? Ő benne aztán igazán semmiben nem találtatott semmiféle bűn vagy hűtlenség. Nem csak a munkájában, mint Dánielnek, hanem Ő maga igaz, tiszta és hűséges volt. A Jelenések könyvében is ezt mondja a hű, az igaz. Ő hű és igaz volt. Ő tényleg szolgált, bár Ő volt a legnagyobb, mégis szolgált. Az Embernek Fia nem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem Ő szolgáljon, és adja az Ő életét. Körülkötötte Magát, a mosdótálba vizet töltött, és kezdte mosni a tanítványok lábait. Úgy kezdődik ez a rész, hogy tudván Jézus, hogy honnan jött, és hová megy, kezdte mosni a tanítványok lábait. Ő tudta, hogy Ő ki, mégis szolgált. Az Úr Jézus sem gyűjtött semmit, szegény volt. A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, Neki nem volt még saját lakása sem, csak a ruha, ami rajta volt. Pedig minden az Övé volt; enyém az arany, enyém az ezüst, enyém a vad a sok ezernyi hegyeken. Mert nemcsak a föld, az egek is, mert mindenek Őérette teremtettek. Az Atya Őérette teremtett mindent, Őreá nézve, és Őbenne áll minden fenn. Mégis szegény volt. Idegen volt a saját népe között, a saját teremtettségében idegenként járt. Hogyan vagyunk mi? Ugyanígy. Idegenek vagyunk, és vándorok ezen a földön, mint Ábrahám is, mint idegenben, mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a megtartó Úr Jézust várjuk. Akkor mit alapozunk mi is erre a földre, erre a világra? Ez a rendkívüli Szellem, ami bennünk van, ezt munkálja bennünk. Legyünk hűségesek a munkánkban, a munkahelyünkön, legyünk hűségesek a családban, mindenhol járjunk el hűen, mindenhol szolgáljunk, soha ne uralkodjunk. Ne a magunk hasznát nézzük, hogy ne lehessen bennünk találni valamit is, ami jogos, hogy hűtlenül jártunk el, nem igazán jártunk el. Gyűlölet és irigység Mi következett ebből, hogy a rendkívüli Szellemben ilyen rendkívüli életet élt? Nem az következett, hogy nagyon megszerették, hanem elkezdtek rá irigykedni. Nos, téged akar a király mindannyiunk fölé tenni? Téged, aki idegen vagy? Júdabeli foglyok fiai közül való vagy? Ezt nem engedjük meg! Gyűlölték, irigykedtek rá. Például a 13. versben olvassuk, azt mondták a királynak, hogy nem becsül téged Dániel, oh király! Nem becsül. Dehogynem becsülte! Tudta a király, hogy ő becsüli. Ugyanígy volt az Úr Jézus Krisztus is. Egyszer mond egy példázatot az Úr Jézus Krisztus. Egy király messze országba költözék - egy nemes ember, így mondja az Ige. Előhívatta a szolgáit, kiosztotta nekik a talentumokat, s akkor utána megjegyzi, hogy alattvalói pedig gyűlölték őt. Követeket küldtek utána: nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk. Mikor azért visszajött az országnak a vásárlásából, akkor már az ország az övé volt, mint királyé. Nyilván ez vonatkozik arra, hogy amikor az Úr Jézus visszajön erre a földre, mint Király, mert először nem vették észre, hogy Ő a Király. Akkor majd számot vet az ő szolgáival, azokkal is, akik azt mondták, hogy nem akarjuk, hogy uralkodjék rajtunk. Pont így voltak az Úr Jézussal is. Gyűlölték, és azt mondták, hogy nem akarjuk, hogy uralkodjék rajtunk. Mint ahogy Dánielre mondták. Azt olvastuk az Igében, hogy Pilátus tudta, hogy irigységből adták az ő kezébe. És miért irigykedtek rá? Mert rendkívüli volt, és valahol sejtették, hogy Isten rendkívüli dicsőségre és hatalomra emelte. Ahogy olvassuk is Pál apostolnál, a Filippi 2-ben, hogy annak okáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyieké, földieké, s föld alatt valóké, s minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus, és Úr, az Atya Isten dicsőségére. Ezt nem akarták, nem akarjuk, hogy Ö uralkodjon, mindannyiunk fölé emeljék, ezt nem akarjuk. Kiírta Pilátus a keresztre a megfeszítésének az okát: ez a názáreti Jézus, a zsidók királya. Azt mondták, hogy vedd le! Ne azt írd, hogy ez a király, hanem azt írd, hogy Ő azt mondta, hogy Ő a Király. Azt mondja Pilátus, nem veszem

le, amit megírtam, megírtam. Igazából azért feszítettétek meg, mert Ő a Király, és ti nem akarjátok, hogy Ő legyen a Királyotok. Ezért volt a gyűlölet az Úr Jézus Krisztus felé. Hogy vagyunk mi? Azt mondja az Úr Jézus: Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál. S miért gyűlöl? Mert nem ebből a világból valók vagytok, ahogy én sem ebből a világból való vagyok. Másik helyen azt mondja az Úr Jézus Krisztus, hogy jaj annak, aki felől minden ember jót mond. Aki a világnak is akar tetszeni, hívőknek is, Isten népének is, ennek is igazat ad, annak is igazat ad. Egy héttel ezelőtt voltunk Pesten, ott valakivel beszélgettünk valakiről: Tudod, testvér, az a valaki az olyan volt, hogy szeretett mindenkinek tetszeni, és nem jó lett a végén. Végül már senkinek sem tetszett. Ez így nem jó, ez így nem mehet. Azt mondja ez a testvér nekem: Tudod, testvér, egyenesen ki kell állni a mellett, amit képviselünk. Egyeseknek tetszünk, másoknak nem tetszünk, de nem érdekel. Legalább akkor egyenesek vagyunk, és tudják, hogy kik vagyunk. De így nem lehet, hogy nekem is igazam van, meg neked is igazad van. Azt mondja az Úr Jézus: Boldogok vagytok, ha az én nevemért gyaláznak benneteket. Őt is gyalázták. És bennünket, ha gyűlöl a világ, nem csak azért gyűlöl, mert nem e világból valók vagyunk, hanem valamit sejt a világ abból, amit úgy néha mond is nekünk, csak nem tudja jól kifejezni, hogy mit akar mondani. Olyanokat szoktak mondani, hogy miért vagy te felfuvalkodva, miért tartod te magad különbnek nálunknál? Ki vagy te? Valahogy azt sejtik meg, hogy amit úgy olvasunk az Efézusi levélben, hogy minket, akik meg voltunk halva a vétkeinknek, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasztott, és együtt ültetett a mennyekbe a Krisztussal. Tehát ahová Krisztust emelte, oda emeli az Övéit is. Ez nem tetszik, nem akarják. Ha Krisztust nem akarták, akkor az Övéit sem akarják, hogy hatalmas legyen és nagy legyen. Dánielt sem akarták, hogy mindnyájunkon uralkodjék, nem akarták. Erről sokszor volt szó, és most ismét hadd húzzam alá: nincs uralkodás, szenvedés nélkül, megalázás nélkül. Még az Úr Jézusnál sem volt, de Dánielnél sem volt, a három ifjúnál sem volt. Józsefnél sem volt, mert először a börtön mélységeit kellett megjárni, s nekünk is azt mondja az Ige: Ha Vele együtt szenvedünk, hogy Vele együtt is dicsőüljünk meg. Imádkozó élet Aztán megemlítem még, hogy ennek a rendkívüli Szellemnek a hatására Dániel imádkozó ember volt. Úgy olvassuk, hogy napjában háromszor könyörgött, kinyitotta az ablakát Jeruzsálem felé, mert az úgy volt akkor jó. Amikor a templomot megépítették, így imádkozott Salamon, hogy még az idegen is, vagy ha mi idegenbe kerülünk, és e felé a város felé fordul, hogy imádkozzék, hallgasd meg őt! Ezért fordult Jeruzsálem felé. Imádkozó ember volt, és ez az imádkozás, ez összeforrt vele, szóval belőle jött, nem szokásból imádkozott. Nem azért, hogy csak imádkozzon. S le van írva Dánielnek egy-egy imádsága, hogy milyen volt az imádsága. Akkor is imádkozott, amikor megtudta a rendeletet, hogy nem szabad 30 napig Istentől sem kérni semmit sem, meg imádkozni sem szabad. Azelőtt is imádkozott, és akkor is imádkozott. Tudta, hogy az életével játszik, akkor is imádkozott. Ez az Istennel való kapcsolat volt, és ezt nem lehetett neki felbontani. Imádkozó ember volt. Milyen volt az Úr Jézus Krisztus? Ő is imádkozó volt, hányszor felment a hegyre magányosan imádkozn! Feloszlott a sokaság, és Ő felment a hegyre magányosan imádkozni. Azt mondta a tanítványainak, hogy menjetek át a túlsó partra, Ő pedig imádkozott. Mikor kiválasztotta a tanítványokat, akkor előtte imádkozott, a kereszthalál előtt imádkozott, a Gecsemánéban imádkozott. Imádkozó ember volt. És mi? Mi is azok vagyunk. Szüntelenül imádkozzatok, azt mondja az Istennek az Igéje. Az imádkozásban ne legyetek restek. Hogy imádkozók legyünk, int is rá az Ige: Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, esedezések, hálaadások, minden emberért, királyokért, minden méltóságban lévőkért. Másik helyen azt mondja: Én érettem is imádkozzatok, adassék szó számnak megnyitásakor. Imádkozó emberek vagyunk.

A múltkor azt kérdezte tőlem az egyik lányom, és hogy ha nem kérjük Istent, apu, akkor nem változtat annak az embernek az állapotán, akiért imádkozunk? Csak azért változtat Isten, mert mi imádkozunk? Befolyásolni tudjuk mi Istent? Hogy van ez? Miért kell egyáltalán az imádság? Mondtam neki, hogy elsősorban azért kell, mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt. Mi nem akarjuk Istent befolyásolni, nem is lehet. Azt nem lehet, hogy most az ember kérésére Isten valamit másképp csinál. Amikor egy hívő ember imádkozik, akkor szeretne Isten gondolatába és Isten akaratába belemélyedni, és megtudni, mi az Isten gondolata, és eggyé válni ezzel a gondolattal. Egyszer azt mondja Pócsy Guszti bácsi, hogy imádkoztam, és kértem valamit az Úrtól. Még fel sem keltem a térdemről, már azt mondtam: Nem, nem Uram, ne add meg! Meg ne add! Ne add meg, mert az a legjobb, amit Te akarsz, azt add meg, amit Te akarsz! Hiszen Isten feljebb hallgat meg, mint mintsem kérjük, és elgondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint. Nagyon sokszor rájöttem arra, hogy tulajdonképpen az imádkozásra nekünk van szükségünk. Nekünk, akiket bánt bizonyos dolog, rajtunk van a teher, és ezzel letesszük Isten kezébe azt a terhet. Nem is Istennek van szüksége, meg még nem is annak a harmadiknak van szüksége, akiért imádkoztunk. Mi tesszük le, s valahogy együttmunkálkodunk Istennel, ha össze tudunk kapcsolódni Istennel. Ez az ima nem Isten elleni harc, hanem Istennel együtt való munkálkodás. Isten gondolatának, a tervének az elfogadása, megértése, és az abba való beleállás. Ez jó nekünk is, legfőképpen meg jó és kedves dolog is a mi Istenünknek. Az Úr Jézus is háromszor imádkozott, nehéz volt Neki, és odavitte az Atyához. Pál apostol is háromszor könyörgött, nem adta meg neki Isten, de kapott helyette nagyobbat: Elég neked az én kegyelmem. Dániel imádkozó volt, az Úr Jézus is, mi is imádkozók vagyunk. A halálos ítélet Most nézzük meg a következő kérdést: Hogyan ítélték Dánielt halálra (mert az oroszlánok vermébe dobni, az halálos ítélet)? Egy törvény alapján, amit az ellenségei fondorlatos módon eszeltek ki. Ugye, amikor a király aláírta a törvényt, ő nem gondolta, hogy mindez Dániel ellen megyen. Amikor meghallotta, hogy Dánielt bevádolták, akkor jutott el a tudatáig, hogy mindez Dániel ellen van. Azért olvastuk itt az Igében, hogy amikor hallotta, igen restelkedék a miatt. Egészen estig próbálta megmenteni Dánielt, de nem ment, mert a médeknek és a perzsáknak ilyen volt a törvénye: amit egyszer aláírt a király és kiadtak, azt nem lehet még a királynak sem megmásítani. Ez a vissza nem vonható törvény, és ezt nagyon jól tudták az ő ellenségei is, és ezért eszelték ezt ki, és e törvény alapján ítélték halálra Dánielt. Mi volt a bűne ennek a törvénynek az alapján? Az, hogy imádkozott, az, hogy hűséges volt Istenhez. Az, hogy Istent mindenek felett valónak tartotta. Ez volt a bűne. Az Úr Jézus Krisztusnál? Őt is a törvény alapján ítélték el. Nekünk törvényünk van, azt mondták Pilátusnak, és ennek alapján ennek az embernek meg kell halni, mivel az Isten fiává tette magát. Nem tudtak semmit rábizonyítani, mert azt mondták, hogy Ő az Isten Fia. Csak ám ez igaz volt! Mindenki más méltó lett volna a halálra, mert mindenki más nem az Isten Fia volt, de Ő az volt. Azt mondták, a törvényünk alapján meg kell neki halnia. Azonkívül a törvény azt is mondja, hogy a bűn zsoldja a halál, és Isten gondolata is ez volt, hogy Ő, az Igaz, felveszi az egész világnak a bűnét. S ha felveszi, akkor meghal az egész világnak a bűnéért. A törvény alapján az Úr Jézus Krisztusnak is meg kellett halnia. És mi? Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó: Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent. Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának? (1Pt 4,15-17). Tehát azt mondja nekünk is az Ige, hogy bennünket ne ítéljenek el, ne szenvedjünk jogosan: mint gyilkos, vagy lopó ember, vagy más dolgába avatkozó. Így ne szenvedjen senki, ha pedig mint keresztyén szenved a Krisztusért, akkor az

jó. Így szenvedett Dániel is, és így szenvedett az Úr Jézus Krisztus is. Így haltak meg sokan a mi szellemi testvéreink közül is, hogy akiket halálra ítéltek, máglyán égették el, meg az inkvizíció halálra kínozta őket, egyiket sem igazán azért, mert bűnösök voltak, hanem mert rendkívüli Szellem volt bennük, és az Úr Jézus Krisztus nevéért. A lepecsételt kő Amikor egészen estig próbálta megmenteni a király, és nem tudta, akkor parancsot adott ki, hogy vessék bele Dánielt a verembe, és belevetették. Rátettek a verem szájára egy nagy követ, a király is megpecsételte a gyűrűjével, meg a főemberek is megpecsételték a gyűrűjükkel. Miért kellett ezt tenni? Azt olvastuk itt az Igében, a 17. versben, hogy megpecsételték a gyűrűjükkel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve, vagyis hogy ő maradjon ott a halálban. Halálfia, ott megeszik az oroszlánok, onnan senki ki nem hozhatja, ez a kő, ez a pecsét azt jelenti, hogy onnan ő ki nem jön, vége. Még a csontját is összetörik az oroszlánok. Mi volt az Úr Jézus Krisztussal? Vele is ugyanez történt. Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél. Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, a mint tudjátok. Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel (Mt 27,62-66). Mitől féltek ezek a főpapok? Tényleg attól féltek, hogy jönnek a tanítványok és ellopják? A tanítványok mind szétszaladtak, mind féltek. Nem ettől tartottak, valami ott volt őbennük, hogy mégis csak Ő a Messiás, és a Messiás fel fog támadni, és mi lesz, ha feltámad a Messiás? Akkor nekünk végünk. Úgy gondolták, hogy ezt a feltámadást őrséggel, meg kővel, meg pecséttel meg lehet akadályozni. Dánielnél mit gondoltak? Hiszen, amikor a végén olvassuk, hogy a Dániel ellenségeit mikor belevetették, nem kellett a kő, még a feléig sem értek, amikor már összetörték az oroszlánok. Nem engedtek ki onnan az oroszlánok senkit, nem kellett oda kő meg pecsét! Mitől féltek? A Dániel Istenétől. Hogy mondta a király? Dániel, az élő Istennek a szolgája. Azok tudták, hogy neki élő Istene van. Vajon az élő Isten nem fogja-e kihozni? Balga módon úgy gondolták, hogy a kő meg a pecsét elég lesz az Isten ellen is, nem fogja onnan kihozni. De nem volt elég. Amikor az Úr Jézus feltámadott, meg tudta akadályozni a kő meg a pecsét, meg az őrség? Nem. Nemcsak azért, mert leszállott az angyal, és elhengerítette a követ. A követ nem azért kellett elhengeríteni az útból, hogy az Úr Jézus ki tudjon jönni. Ki tudott volna Ő a nélkül is, akárhány kő is volt. Bement Ő a zárt ajtón is. Neki nem volt akadály a kő, miért kellett a követ elhengeríteni az angyalnak? Hogy a tanítványok belássanak, hogy tényleg üres a sír. Tényleg nincs ott az Úr, hogy higgyék el, hogy látták, amikor odatették, látták, amikor begöngyölték, látták, amikor a követ oda hengerítették, látták, hogy ott volt és most nincs ott. Akivel ők találkoztak, az a feltámadott Úr Jézus Krisztus, nem valami szellem, Ő az. Nézzétek meg a kezeimet, és a lábaimat! Ez a megmagyarázhatatlan félelem lett Úrrá a főpapokon. Hátha feltámad. Mi történt hajnalban? Dánielnél azt olvassuk, hogy a király egész éjszaka nem aludt, és hajnalban a király azonnal felkelt, még szürkületkor, és sietett az oroszlánok verméhez. Szomorú szívvel kiáltott Dánielnek. És az Úr Jézusnál? Olvassuk, hogy az asszonyok kora reggel mentek, még sötétedés volt, tehát éppen szürkült. S hogy mentek? Szomorúan. Az emmausi tanítványok is szomorúan. Miért vagytok szomorú ábrázattal? Mik ezek a szavak, amiket váltotok jártatokban? Annyira szomorúak voltak, hogy az egyik asszony még sírt is. S mit kérdeztek tőle? Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Reggel, amikor szürkületkor ment a király, azt

kérdezte: Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól? Meg tudott-e szabadítani? Az Úr Jézus Krisztus pedig belement a halálba. Isten nemcsak a haláltól tud megőrizni, hanem Isten a halálból is ki tud hozni egy embert. Aki előszólítja a holtakat, és előhívja a nem létezőket, mint létezőket, ez az Isten. Nem a halált találták ott, sem az Úr Jézus sírjánál, sem az oroszlánok vermében; hanem a halál helyett az életet. A feltámadottat. Hogy vagyunk mi? Mi is úgy vagyunk, hogy megvetnek egyrészről minket, de másrészről félnek is tőlünk. Ezt a kettősséget meg lehet figyelni: minél jobban hasonlít egy hívő ember az Úr Jézus Krisztushoz, annál jobban megvetik, de annál jobban félnek is tőle. Mindenféle módon igyekeznek elszeparálni, és úgy gondolják, hogy egy lepecsételt kő, vagy egy mit tudom én, most elvisszük őket Szibériába, most elvisszük őket táborokba, ráparancsolunk, hogy nem beszélhetnek, a négy fal közé zárjuk őket, maradjatok ti csak ott. Félnek. Sokszor a félelem miatt teszik ezt, hogy üldözik a keresztyéneket. No de, az élő Krisztust emberi törvényekkel, meg emberi rendszabályokkal, emberi pecsétekkel, hogy hozzuk a törvényt, és lepecsételjük, le lehet zárni? Azt mondja: az Isten beszéde nincsen bilincsbe verve. Nem lehet. És amikor nehéz helyzetbe kerülünk, az Úr minket is bevihet nehéz helyzetekbe, de az éjszaka sötétje után mindig jön a feltámadásnak a reggele. A földi életünk egész sötét éjszakája után, bár mi az Úrral járunk, és a szívünkben világosság van, de a földön sötétség borítja a népeket. Jön majd a feltámadásnak a reggele, s akkor nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt, hogy nem lehetett kövekkel, törvényekkel, pecsétekkel, megvetéssel, gyalázattal, semmivel Istennek a népét a föld alá szorítani és semmivé tenni. Az élet mindig erősebb, mint a halál. A halál és feltámadás következményei Dániel kijövetele az oroszlánok verméből, vagyis az ő feltámadása nem maradt következmények nélkül. Négy következményt szeretnék megemlíteni, s ugyanígy az Úr Jézusnál is, és nálunk. Az első következménye az volt, hogy ez azonnal a Dániel ellenségeinek a halálát jelentette. Őt kihozták sértetlenül, és a király parancsot adott, hogy azokat pedig vessék a verembe. Nem Dániel kívánta ezt, hanem az igazság. A király, aki az igazságot és a törvényt képviselte, ezt így tartotta jogosnak és igazságosnak, mert akkor nyilvánvalóvá lett, hogy ezek az emberek irigységből és gyűlöletből tették, és hogy mondta Dániel az oroszlánverembe: Nem árthattak nekem, az Úr bezárta az oroszlán száját, elküldte az ő angyalát, nem árthattak, mert ártatlannak találtattam Őelőtte, és előtted sem követtem el semmi bűnt. Ez az igazság. Most figyeljük meg, hogy az Úr Jézus Krisztusnak a halálát Isten nem rója fel, mert az Ő tervében benne volt, hogy meghaljon az Úr Jézus Krisztus. Nem mondja az Úr, hogy ez nem volt bűn, hogy keresztre feszítették. Mondja Péter is, hogy ti gonosz kezeitekkel megfogtátok az Élet Fejedelmét, és fára feszítettétek. De ennek így kellett lenni, ezt Péter is hozzáteszi. Ezt Isten elrendezte, de most, hogy feltámadott az Úr, és mi vagyunk ennek a bizonyságai, hogy feltámadott. Most, hogy már él az Úr, parancsolja nektek is, hogy térjetek meg, bánjátok meg a bűneiteket. Izrael népének, akik meghaltak, és hogy 70-ben elpusztították Izrael államát, nem az volt az oka, hogy az Urat megfeszítették, hanem az volt az oka, hogy a feltámadt Krisztust is megvetették. Amikor eljött a Szent Szellem, a Szent Szellemnek is ellene álltak, Őt sem fogadták el, s Istvánt, aki Szent Szellemmel teljes volt, megkövezték, és onnantól kezdve jött a nagy üldözés a tanítványokra és Istennek a népére, aki őszinte volt. A király kétkedése is őszinte volt, amikor azt mondta, hogy az élő Isten, akinek te szolgálsz, ki tud-e szabadítani? Nem volt benne bizonyosság, nem volt benne hit, nem ismerte még annyira ezt az élő Istent. Volt benne kétkedés, de volt benne hit is, és a kettő harcolt egymással. Szóval ez az őszintén kételkedő király egy bizonyosságot nyert: a Dániel Istene egy olyan Isten, aki a halálból is ki tud hozni, aki az oroszlánok szájából is meg tud

szabadítani, aki tényleg élő Isten, nincs Hozzá hasonló, nincs más ilyen Isten, mint a Dánielnek Istene. Ezért is íratta meg azt, amit a végén olvastunk, minden népnek és nyelvnek, hogy féljék és rettegjék a Dániel Istenét, mert ő félte és rettegte. Mert nincs más ilyen Isten. Tehát Dánielnek ez a szenvedése, nyomorúsága hozzájárult ahhoz, hogy ez a király bizonyságot nyerjen a felől, hogy kicsoda az igaz, élő Isten. Ennek a királynak a szomorúsága örömre fordult, a kétkedése bizonyosságra fordult, a tudatlanságából az Isten ismerete támadt, mert Dániel vállalta, hogy ő imádkozik, akkor is, ha az életébe kerül. A harmadik következménye az volt, hogy Istennek pedig a Neve megdicsőült, és ez mindig így van. Minden engedelmes gyermeke Istennek, akármilyen szenvedésen át vezeti Isten, a vége az, hogy Istennek a Neve megdicsőüljön. Hogyan? Amikor a király hallotta, hogy mit terveztek Dániel ellen, így olvassuk, hogy azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugotig törekedék őt megmenteni (14. v.), és meg tudta? Nem, egy király nem tudta. Nabukodonozor mit mondott? Ki az az Isten, aki titeket megszabadítana az én kezemből? Dáriusnál meg fordítva volt, ő meg akarta szabadítani, de nem tudta. Isten bebizonyította: Nabukodonozor, azt gondolod, hogy te hatalmas vagy, és a te kezedből nem lehet megszabadítani? Nézd, én megszabadítom! Dáriusnak: nézd, te király vagy, mégsem tudod megszabadítani. Egész napestig nem tudod megszabadítani. Így rendezte Isten, de azt mondta a király: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged. Ment másnap reggel, és látta, hogy tényleg megszabadította, Isten nagyobb, mint ő. Isten hatalmasabb, mint ő, Isten megtehette azt, amit ő nem tudott megtenni, hogy megszabadítsa az ő kezéből, és nagy lett Isten ennek a királynak a szemében. Ezért írta, hogy Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; a ki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából (26-27. vers). Még a negyedik, amit szeretnék megemlíteni, hogy Dánielre nézve is lett még ennek a megpróbáltatásnak hatása, és miránk is lesz. Azt olvastuk az utolsó versben: És ennek a Dánielnek jó szerencsés lőn dolga a Dárius országában és a perzsa Czírus országában (28. vers). Nem volt tovább, kiállta a próbát, nyilvánvalóvá lett mindenek előtt, hogy milyen az ő szíve az Úrhoz, és azt mondta az Úr, elég volt. Ezután nem lesz több próba, ezután más dolgokra használta fel őt. Azokra a kijelentésekre, amiket ezután olvasunk, azokat jelentette ki neki, hogy mik fognak a jövőben történni, de először ki kellett állni ezt a próbát. Még csak egy szót az Úr Jézusról. Miután az Úr Jézus feltámadt a halálból, azt mondja, hogy többé meg nem hal, a halál rajta többé nem uralkodik. Most már az Úr Jézus is többé nem fog menni a szenvedésbe, hanem az Ő országa örökkévaló ország lesz, s az Ő hatalma soha meg nem romol. Kezdődik az ezeréves királyságban, utána folytatódik az új éggel és az új földdel, egészen addig, amit már nem is tudunk befogadni az elménkbe, hogy mit jelent, hogy átad mindent az Istennek, és akkor Isten lesz minden mindenekben. Befejezés Csak annyit még a végén, hogy nem tudjuk, hogy Isten minket milyen szenvedésbe enged, nem valószínű, hogy olyan nagyba, mint amilyenbe Dánielt engedte, de bármibe is enged bennünket Isten, mindig gondoljunk arra, hogy az Isten dicsősége valamilyen módon a mi életünkben meglátszik. Ha megálljuk a próbát, akkor megdicsőül Isten neve, ha nem álljuk ki a próbát, akkor valamiféleképpen gyalázzuk Isten nevét. Egyre azért gondoljunk, hogy Isten azért enged bele a próbába, mert tudja, hogy képesek leszünk megállni. Akiről tudja, hogy nem tud még megállni, azt nem engedi bele. Csak annyi próbát ad, és csak annyi nehézséget, amit ki tudunk állni. Nem mondhatjuk, hogy jaj, ez túl nagy! Persze, hogy meghaladja az erőnket, de megméri a hitünket, hogy mit tudunk már Róla, milyen hittapasztalataink vannak, mennyire szeretjük az Urat, és nem hagy feljebb kísérteni, mint amint elszenvedhetjük. S

azzal együtt megadja a megoldást is. Így szenvedjük, el, hogy Isten nevére dicsőséget hozzunk! Ezt tette a mi Urunk is, és ezt járta be előttünk mindenki, aki Istennek a kedves embere volt, Istennek a szentjei. Mindenki ezt járta, nem vezet más út a dicsőségbe, csak a halálnak, az odaszánásnak, magunknak az átadása. Ámen. Derecske, 1999. december 5.