NAGY IVÁN HONISMERETI PÁLYÁZAT 2011. Kovács Krisztián. Adalékok Ludány-Halászi XVIII-XIX. századi társadalomtörténetéhez

Hasonló dokumentumok
NAGY IVÁN HONISMERETI PÁLYÁZAT Kovács Krisztián. Adalékok Ludány-Halászi XVIII-XIX. századi társadalomtörténetéhez

Szécsényi demográfia és családtörténet az egyházi anyakönyvek tükrében 1

V. MATOLCSI MÁRIA. Amiről az anyakönyv mesél

8. Helytörténeti emlékeink megőrzése június 22. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 22-ei ülésére

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

A bácskai ortodox püspökség összeírásai

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés)

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak évi tudományos tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

Egyházi és állami anyakönyvek a Kárpátaljai Állami Levéltárban

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi

Központi Statisztikai Hivatal ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

Ajánlás az egyházi és állami anyakönyvek (szabványos) levéltári leírásához. Nagy Sándor levéltáros (Budapest Főváros Levéltára)

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele január és december között. Készítette. MultiRáció Kft.

Ugodi plébánia levéltára

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei december 15.

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS

Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához ( )

Orvostörténeti adalékok a miskolci görögök anyakönyvében ( )

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

[Erdélyi Magyar Adatbank] Varga E. Árpád: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. II. Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből

FEJÉR MEGYE ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

Termékenységi átmenet Magyarországon a században

E-kutatás az egyházi levéltárakban

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Nógrád megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Tárgy: Bp. XVI. kerület sashalmi öreg temető (HRSZ:103739/2) ügyében kiegészítő adatok

5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Elérte hazánkat az influenzajárvány

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, BUDAPEST 1988/2

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Ugodi plébánia levéltára

LECHNER TUDÁSKÖZPONT

Természetes népmozgalom

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

Magyar Családtörténet-kutató Egyesület adatbázisai különös tekintettel a polgári anyakönyvek feldolgozására

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

Az osztatlan tanárképzésre a évi normál eljárásban 17 intézmény 39 karára2

Intenzíven terjed az influenza

DÖNTŐ MEGOLDÁSOK 5. OSZTÁLY

Központi Statisztikai Hivatal ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok Veszprém megye

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek Kohn Mihály

A kistelepülések helyzete az Alföldön

KISS IMRE. Historia Domus. Feldolgozta és jegyzetekkel ellátta: Vincze János Farkas. Lektorálta: Bojtos Gábor

Központi Statisztikai Hivatal

Bevezetett helyi adók Nógrád megye január 1-jei állapot

Családtörténeti kutatások. Kutatta, összeállította: Gubicza Ilona (1941), Soós Pál (1883) unokája

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin. A pszichiátriai betegek ápolást, gondozást nyújtó intézményeinek vizsgálata II.

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

MACSE ADATBÁZISOK. Kónya Zsuzsanna. AKuFF szakmai nap - Zsámbék,

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin - Klucsai Barna

Nógrád

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai

Tapolcai Plébánia Levéltára

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

KÖLCSEY FÜZETEK. Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK. Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) Kölcsey Intézet

Munkaerő-piaci helyzetkép

FIT - jelentés Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában

Családfa. Ganz??? Müller??? Müller?-né (szül.?)?? Ganz?-né (szül.? Perl) 1850-es évek Anya. Apa

Ezen települések egymástól való távolsága egy pár kilométer, és a köztünk húzódó Ipoly folyó választ ketté bennünket.

Átírás:

NAGY IVÁN HONISMERETI PÁLYÁZAT 2011 Kovács Krisztián A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 Adalékok Ludány-Halászi XVIII-XIX. századi társadalomtörténetéhez

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 2 - Tartalomjegyzék A felső-ludányi plébánia anyakönyvei 2. Ludány-Halászi lakosságszámának alakulása az egyházi anyakönyvek, egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a korabeli statisztikák tükrében 5. Házasodási szokások 12. Járványok Ludány-Halásziban 20. Érdekességek az anyakönyvekből 25. Összegzés 30. Összegző táblázatok 31. Felhasznált levéltári források 39. Felhasznált irodalom 40.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 3 - A felső-ludányi plébánia anyakönyvei 2008-2009 folyamán készült el a felső-ludányi plébánia római katolikus anyakönyveinek digitális változata. 1 Az adatbázis elkészítésével kettős célom volt. Egyrészt nagymértékben megkönnyíteni az őseik iránt érdeklődők családtörténeti kutatásait, másrészt, a helytörténeti kutatásokhoz kapcsolódva, a népesedéstörténeti, történeti demográfiai tendenciák vizsgálata. Jelen tanulmányomban is ezen területeknek vizsgálatát tűztem ki célul, az anyakönyvekben fellelhető egyéb érdekességek bemutatásával egyetemben. A felső-ludányi plébánia legkorábbi megmaradt anyakönyve, az 1741-es évtől kezdődik; a XVIII. század első felében viszont még korábbi anyakövek is megtalálhatóak voltak a parókián. Az 1731-es Canonica Visitatio bejegyzése szerint: Habetur Matricula ab Anno 1696 in qua Baptisator[um] nomina descripta sunt, et ab Anno 1725 copulator[um], mortuor[um] deniq[ue] ab Anno 1723 con[n]otata habentur. 2 Vagyis e szerint a kereszteltek- 1696-tól, a házasultak- 1725-től, míg a halottak anyakönyve 1723-tól 3 volt vezetve. Az 1755- ös vizitációban már ezt találjuk: Librum ab Anno 1725. In quo Baptisatorum, Copulatorum, Defunctorum et Conversorum nomina ac[c]urate Con[n]otata habentur. 4 a bejegyzés szerint tehát 1725-től írják az anyakönyveket. 1761-ban már csak röviden ennyit jegyeznek meg az anyakönyvekről: van Szent Bibliája, breviáriuma, rituáléja, a kereszteltek, házasulandók, és halottak anyakönyve. 5 Viszont az 1731-ben említett korábbi anyakönyvek még a XVIII. század végén is megvoltak, ezt bizonyítja az 1789-es jegyzőkönyv írása: Habet Matriculas Baptisator[um] ab A[nn]o 1696. Defunctorum ab Anno 1723, Copulatoru[m] ab A[nn]o 1725. 6 A dolgot tovább bonyolítja az, hogy az 1818-as látogatás alkalmával 1721- től írják az anyakönyvek meglétét. Elképzelhető, hogy ez, az 1741 elírása, hiszen a bejegyzés szerint az anyakönyvek 1721-től egészen a jelen időig tartanak (1789) (ab anno 1721o usque praesens), korábbi könyvekről viszont nem tesz említést. Ráadásul mindhárom anyakönyvet úgy jelzi, hogy 1721-től íródik, ami nem lehetséges az 1731-es és 1789-es vizitációs 1 Az adatbázis letölthető a Nógrád Megyei Levéltár honlapjáról: http://www.nogradarchiv.hu/id-672-j_egyhazi_anyakonyvi_adatbazissal.html 2 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1731-es Canonica Visitatio; fordításban megjelent: Galcsik Zsolt Tóth Krisztina: Szécsény felekezeteinek egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1332-1950). Szécsény 2004. 142-147 (A továbbiakban Galcsik-Tóth, 2004) 3 A Galcsik-Tóth, 2004.-ben tévesen 1703-nak írva; uo. 142. 4 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1755-ös Canonica Visitatio; fordításban megjelent: Galcsik-Tóth, 2004. 153-156 5 Galcsik-Tóth, 2004. 186., a jegyzőkönyv eredetije nincs meg a plébánián 6 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1789-es Canonica Visitatio

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 4 - bejegyzés fényében. Viszont igaz ez 1741-re, hiszen a legkorábbi megmaradt kötetben ettől az évtől kezdték írni a keresztelési, házassági és halotti adatokat. 1789 és 1818 között tehát történt egy olyan esemény, melynek következtében megsemmisült, vagy eltűnt az 1696-tól vezetett anyakönyv. 1842-ben plébános váltásra került sor, Urbánszky Ferenc helyét, Róder Alajos vette át. Az ekkor készült leltár a plébánia Historia Domusában maradt fenn. Ebben a következő olvasható az egyházi anyakövekről: Libru duo; I liber in se continet Baptisatos, Copulatos ab a[nn]o 1741-1794; defunctos a[nn]o ab 1741-1789. II. Liber in se complectitur Baptisatos, copulatos ab a[nn]o 1795, defunctos vero ab a[nn]i 1789 mensi Junio usq[ue] 1841 inclusive. 7 Vagyis ekkor rögzítik azt az állapotot, ami a mai napig fennáll az anyakönyvek kapcsán: az első kötetben 1741-től 1794-ig írták a keresztelési és házassági adatokat, míg 1741-től 1789-ig a halottikat. A második kötetben 1795-1841-ig a keresztelést és házasságot, míg 1789. júniusától 1841-ig a halotti adatokat. 1841-től Róder Alajos plébánosságától kezdődően külön kötetekbe kezdték írni a keresztelteket, házasultakat és halottakat. Ennek következtében 1741 és 1897 között összesen 8 kötet íródott a felső-ludányi plébániához tartozó községek Alsó-, Felső-Ludány, Pöstény, Szécsényhalászi adatairól. Itt szükséges megjegyezni azt a tényt, hogy egy ideig a ludányi anyakönyvek adtak helyett a szécsényi bejegyzéseknek is. 1726-ban a szécsényi ferencesek lemondtak a Szentlélek plébániatemplom vezetéséről, így Szécsény, mint filia Felső-Ludányhoz lett csatolva, és egészen 1785-ig Ludány leányegyháza maradt. 8 Ennek következtében nagy számú szécsényi illetőségű bejegyzés is található ebben az időszakban az anyakönyvekben. Ráadásul az 1741-1749 közti szécsényi keresztelési adatok kizárólag a felső-ludányi anyakönyvben találhatóak meg, a szécsényiben nem. Az anyakönyvi adatok új könyvbe való írása olykor kapcsolódott az új plébános megjelenéséhez. Így 1741-ben, amikor Szentillonay Józsefet (1723-1741) Madarász József (1741-1747) követte. Az 1794. április 1-től itt szolgáló Urbanszky Ferenc (1794-1841) 1795-től kezdett új könyvet, melyet egészen haláláig, 1841. október 15-ig vezetett; utóda, Róder Alajos (1842-1854) pedig 1842-től ismételten új könyvet nyitott. 9 De ide sorolhatjuk még Radnai Viktort (1897-1927), aki 1897-től látta el a felső-ludányi plébánia szolgálatát. 10 7 Protocollum Parochiae Fölsö Ludányensis ab anno 1842. 5. oldal Ludányhalászi Plébánia Levéltára (a továbbiakban Historia Domus) 8 Galcsik-Tóth, 2004. 52. 9 Ludovicus Némethy Series Parochiarum et Parochorum Archi-Dioecesis Strigoniensis ab antiquissimis temporibus usque annum MDCCCXCIV. Strigonii. Typis Gustavi Buzárovits. 1894. 88. (a továbbiakban: Némethy, Series) 10 Felső-Ludányban szolgáló plébánosok: Protocollum Parochiae Fölsö Ludányensis ab anno 1842, betétlap Ludányhalászi plébánia levéltára

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 5 - Az anyakönyvi bejegyzések igen változatosak; plébánostól függött az, ki mennyi adatot is jegyzett be. A legrégebbi keresztelési könyvben még elsősorban csak a nevekre szorítkoztak, olykor beírták a szülő vallását, ha az nem római katolikus volt. Szintén jelezték azt, ha a gyermek az atyja halála után született (posthumus), valamint ha szükségkeresztségre került sor (in necessitate). A plébános bejegyezte azt is, ha a gyermek cigány származású volt (zingarus). Ritkán a szülő ragadványnevét is beírta, sőt egy-két esetben a családnevet elhagyva, csak ragadványnéven említi. 11 Az 1780-as évektől jelezték, ha a gyermek törvénytelen volt (spurius, spuria). 1794-től kezdődően jegyezte a plébános, hogy a születendő gyermek Alsó-, vagy Felső Ludányból származik, addig viszont egységesen Ludánynak írt be minden itt születettet. 1830-tól kezdődően jelzik az apa foglalkozását/jogállását. 1837. január 1-től 1851. júliusáig magyar nyelven vezették be az adatokat. 1852-től új információként jelenik meg a házszám, amely lehetővé teszi a családfakutatók számára, hogy pontosan beazonosítsák őseik lakhelyét ugyanakkor ezt az információt sok esetben csak erős fenntartással lehet kezelni, hiszen van, hogy ugyanannál a személynél más-más házszámot írtak be az egyes bejegyzések során. A 1860-as évek utáni időszakban tehát a következő adatok találhatóak meg az egyes bejegyzéseknél: gyermek-, apa-, anya-, keresztszülők nevei, lakhely, házszám, apa foglalkozása, az 1860-as évektől kezdődően pedig beírták a gyermek halálozási dátumát is főként akkor, ha fiatalon hunyt el. A halotti anyakönyvek korai bejegyzései igen hézagosak. 1741-1756-ig nagyon sok esetben a nevet elhagyva, csak életkori (infans, adolescens, senex) és nembeli (foemina, vir) utalások vannak. 1757-től (1758-as év hiányzik) kezdődően gyermek halála esetén jelzik a szülőt (apát) is (pl. Pauli Kocsis filius Joannes), feleség halála esetén a férjet (pl: Stephani Smolyar uxor Helena), viszont férj halála esetén csak igen ritkán jelzik a feleséget, elsősorban annyit jegyeztek meg, hogy nős volt (uxoratus) vagy özvegy (viduus). 1779-től jegyezték az elhunytak életkorát, melyeket szintén fenntartásokkal lehet csak kezelni. A halotti adatok esetében 1816/17-től írták, hogy az elhunyt Alsó-, vagy felső-ludányi volt-e. 1830-tól kezdik el írni az elhalálozás okait (betegségek, balesetek). Az 1840-es évekre állandósul az, hogy az elhunythoz beírják az életkorát, lakhelyét, gyermekek esetén a szülőt, férj/feleség esetén a házastársat, az elhalálozás okát, foglalkozást/jogállást, majd 1853-től a házszámot. Nagy változatosságot mutatnak a házassági bejegyzések is. 1741 és 1784 (1750-54 közötti adatok hiányoznak) vagy az egyik, vagy a másik vagy mindkettő házasulandó származási helyét rögzítették. 1785 és 1789-között a plébános a menyasszony és vőlegény életkorát is 11 Többek között a Véghek esetében találni ilyen bejegyzést: pl: 1778. augusztus 3-án Végh Farkas József, 1766. október 14-én Végyor Adalbert elhagyva a Végh családnevet

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 6 - beírta, 1790 után viszont ez már elmarad. Kezdetben elszórtan, később már módszeresen jelezték a házasságot kötők családi jogállását (juvenis, virgo, vidua/uus). 1851-től a házasulandók életkorát, 1857-től pedig már a szüleiket is lejegyezték. Ludány-Halászi lakosságszámának alakulása az egyházi anyakönyvek, egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a korabeli statisztikák tükrében Tanulmányom jelen fejezetében a Pálmány Béla szerkesztésében napvilágot látott: Varsány Egy palóc falu évezrede című munkában használt módszertan szerint igyekszem feltárni Ludány-Halászi népességszámának alakulását. 12 A XVIII. század első feléről mivel egyházi anyakönyv nem maradt fenn csak az 1731-es Canonica visitatióból tudunk következtetni a községek lakosságszámára. Bár az 1694-től vezetett szécsényi keresztelési anyakönyvben találhatóak 1694 és 1741 között Ludányra és Halászira vonatkozó bejegyzések (Ludányra vonatkozóan 10, Halászira 4 13 ), ugyanakkor, ezen információk minimális száma semmilyen következtetés levonására nem ad lehetőséget. 14 Az 1731-es vizitáció bejegyzése alapján ugyanakkor megközelítőleg képet kaphatunk a községek nagyságáról. Ekkor Ludányban 249 római katolikus és 4 ágostai (evangélikus) hitvallású lakost (összesen 253 fő) számláltak össze. Halásziban 115 római katolikust és 4 nem katolikust (accatholici) (119 fő) jegyeztek le. 15 Hogy ezek a számok mennyire lehetnek pontosak, azt adatok híján sem Ludány, sem Halászi kapcsán nem lehet ellenőrizni, ugyanakkor Pálmány Béla Varsányra vonatkozóan kimutatta, hogy a korra jellemző magas 50-55 ezrelékes születési arányszámmal számolva szinte pontosan a plébános által meghatározott szám jött ki. Így élhetünk azzal a feltevéssel, hogy Ludány és Halászi vonatkozásában is a megadott számok, közel állhatnak a valósághoz. 16 Ezek az adatok, egyébként hellyel-közzel megegyeznek a két község török előtti lakosságszámaival is, hiszen 1674-ben Ludányban 250-, míg Halásziban 180 főt írtak össze. 17 Az 1755-ös látogatásban jelzett adatok próbáját már a két falu esetében is megejthetjük a vezetett adatoknak köszönhetően. Amennyiben hihetünk az adatoknak, úgy 24 év alatt nagyarányú népességszám növekedés ment végbe a két községben. Ugyanis a 12 Varsány Egy palóc falu évezrede. Szerk.: Pálmány Béla Varsány. 2000. 74-91. (a továbbiakban: Varsány) 13 Ludány 1734 (2), 1737 (2), 1738 (1), 1739 (3), 1740 (2); Halászi 1694 (1), 1695 (1), 1696 (1), 1735 (1) 14 Szécsényi Ferences Kolostor Levéltára, Matricula Baptizatorum In Conventu Szecseniensi Ordinis Minor[um] Sancti P[atris] Francisci Reformatorum Ab Anno Domini 1694 15 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1731-es Canonica Visitatio, Galcsik-Tóth, 2004. 144. 16 Varsány. 75. 17 Tóth Krisztina A Nagy-Nógrádi Főesperesség 17. századi katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvei. Szécsény 2004. 62.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 7 - jegyzőkönyv szerint Ludányban és Halásziban összesen 1301 római katolikus lakott, amiből hitvallásra (gyónásra) képes (capaces confessionis) 508 fő, míg képtelen (incapaces) 793 fő. Rajtuk kívül még élt 5 helvét- (református) és 3 ágostai hitvallású. Vagyis összességében 1309 főt számláltak össze a XVIII. század közepén. Ez 1731-hez képest 71,6%-os népességnövekedést jelent, ami túlságosan magas szám ahhoz, hogy fenntartások nélkül elhihetnénk racionalitását. Annak fényében is, hogy Szécsényben ekkor összességében 1410 főt jegyeztek le, így ha elfogadnánk az adatok helyességét Ludány és Halászi együttvéve Szécsénnyel vetekedett lakosságszám tekintetében. Mielőtt azonban kimondanánk a végső ítéletet az adat helyességére/helytelenségére vonatkozóan, előtte mindenképpen meg kell nézni az anyakönyvből leszűrhető adatokat is. 1752 és 1756 között a két faluban együttvéve átlagosan évente 43,6 születés volt (ebben benne van az a 33 keresztelés is, ami csak a szécsényi anyakönyvben található meg). Ha hiszünk az 1755-ös adatnak, akkor az 1000 lakosra eső születések arányszáma 33,3 ezrelék. Reálisabb számot kapunk akkor, ha 50 ezrelékes arányszámmal számolunk, hiszen akkor a XVIII. század közepére 872 fős népességet kapunk. A halálozási arányszámot tekintve a két községben együtt átlag 19,2 halálozás volt évente 1752-1756 között, ami mindössze 14,66 ezrelékes értéket mutat. A 1755-ös magas lakosságszámot cáfolja meg, az 1761-es vizitációban rögzített adat. Ebben az évben Ludányban 345 gyónó képes és 165 gyónni nem képes volt, összesen tehát 510 fő. 18 Ha az 1731-es adat arányaiból következtetünk az 1755-ös ludányi és halászi lakosságszámra, akkor 1755-ben Ludánynak 904 fős lakosság számmal kellett volna rendelkeznie. Ez majdnem duplája az 1761-es adatnak. Ebből következően a hat év alatt olyan eseménynek kellett volna történnie, ami majd felére apasztotta a lakosság számát. Viszont ezt az anyakönyvek nem támasztják alá. Mivel a halotti adatoknál az 1756. évből csak a januári bejegyzések találhatóak meg, míg 1758 teljesen hiányzik így teljes képet nem kaphatunk az 1755 és 1761 között eltelt időszakról. Viszont, ha a fennmaradó négy teljes évet (1755, 1757, 1759, 1760) vizsgáljuk, akkor is szembetűnő a nagyarányú eltolódás a születések felé. A négy év alatt ugyanis 118 születést, vele szembe mindössze 68 halálesetet regisztráltak. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy 1756-ban, vagy a teljesen hiányzó 1758-ban olyan nagyarányú járvány tört volna ki, mely 400 fővel apasztotta volna a lakosságot (már csak abból is kiindulva, hogy az igen súlyos 1831-es kolerajárványban is amint azt majd látni fogjuk csak 165 fő pusztult el összesen a három faluban.) Az 1759-1763 között Ludányban évente átlagosan 26,4 gyermek született, így az 1000 főre jutó születések száma 51,76. Az öt évben 18 Mivel az 1761-es vizitáció nincs meg a ludányhalászi plébánián, más forrásból pedig eddig még nem jutottam hozzá, így a Halászi adat itt hiányzik. Galcsik-Tóth, 2004. 185.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 8 - évente átlag 18,2 haláleset történt, ami 35,68 ezrelékes arányszámot jelent. 1759 és 1763 között nemhogy csökkent, de nőtt a lakosság száma, méghozzá 41 fővel. Ez a reális növekedés mutatható ki az 1789-es adatokból is. Ekkor a ludányi anyaegyházban összességében 694 katolikust és 11 helvét hitvallásút (705 fő), Halásziban összesen 436 katolikust jegyeztek fel. 19 Ludányban tehát 1761-hez képest 195 fővel (38,23 % - évi 1,37%-os növekedés) többet regisztráltak. Vagyis a két időpont közt eltelt 28 évben a vizitáció adatai alapján, átlagosan évente 7 fővel nőtt a lakosság. Az anyakönyvi adatokat tekintve; Ludányban 1761 és 1788 között 760 keresztelés és 544 halotti bejegyzés található, ami 216 fős népességnövekedést (7,7 fő/év) mutat, vagyis megközelítőleg pontos a vizitációs bejegyzés. Halásziban ugyanezen intervallumban 577 keresztelést és 405 halálozást jegyeztek be, ami 172 fős népességnövekedést jelez. A halálozás-születési arányt tekintve kiugró évek voltak (amikor a halálozás megegyezett a születéssekkel, vagy felülmúlta azokat): Ludányban: 1773 (halálozás: 25- keresztelés: 25), 1777 (30-20), 1778 (39-39), 1782 (27-27), 1784 (25-19); Halásziban: 1771 (28-18), 1774 (16-15), 1777 (46-17), 1782 (22-20), 1786 (29-27). 1777-ben és 1778-ban a magas halálozási számok (főleg Halászi esetében 1777) járványra utalnak. Szükséges még megemlíteni a két évvel korábban készült II. József-féle népszámlálást is, mely alátámaszthatja a fenti adatok helyességét. Ezenkívül a lakosságszámon túl, egyéb fontos információt is rögzít. A népszámlálás Ludányban 648 fősre teszi a népességet, amiből 290 fő (44,75 %) volt nő. Halásziban az összlakosság 401 fő, amiből 290 volt a nő (72,32%), vagyis itt jelentős számbeli eltolódás figyelhető meg a férfiak és nők tekintetében, a férfiak rovására. Ludányban összesen 97 család élt (átlag 6,7 fő/család) 79 házban (átlag 1,2 család/ház és 8,2 fő/ház). Halásziban ezen adatokat tekintve: a 63 községbeli család (átlag 6,36 fő/család) 59 házban lakott (átlag 1 család/ház, 6,8 fő/ház). 20 A vizitáció és népszámlálás adatai között Ludányban 57 fő, Halásziban 35 fő az eltérés, vagyis a három év alatt ennyi fővel nőtt a népesség a két forrás függvényében. Viszont Ludányban 1787 és 1789 augusztusa között (amikor a vizitáció készült) összesen 105 keresztelést és 70 halálozást regisztráltak, ami csak 35 fős növekedést jelent. Halásziban ugyanezen idő között 71 keresztelés és 46 halálozás történt, ami 25 fős növekedés. Ezek a számok azonban még tovább is csökkenthetők, hiszen a népszámlálás sem pontosan 1787 január 1-én kezdődött. 19 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1789-es Canonica Visitatio 20 Schneider Miklós Eperjessy Kálmán: A II. József-féle országleírás és népszámlálás főbb adatai. Salgótarján, 1977. 29.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 9 - Ha pontos számadatokat nem is határozhatunk meg a lakossággal kapcsolatban, ugyanakkor azt kijelenthetjük, hogy a XVIII. század végére Ludány lakossága 700 fő, míg Halászié 440 körül mozogott, vagyis összességében körülbelül 1140 fős népességgel bírt a két község. A ludányhalászi plébánián, az 1789-es után az 1818-as vizitációs jegyzőkönyv található meg. 1818 májusában látogatta meg a felső-ludányi egyházat Ürményi Péter nógrádi főesperes. Ebben az évben a plébánián és a hozzá tartozó falvakban (Alsó Ludány, Halászi, Pöstény) összességében 1617 római katolikus (ebből 1300 gyónó képes, 317 gyermek), 44 evangélikus, 1 református és 31 izraelita élt (összesen 1693 fő). 21 Mivel a vizitáció nem tünteti fel külön-külön a községi adatokat, így csak következtetni lehet az egyes falvak lakosságszámára. 1789 szeptember és 1818 április között Ludányban (Alsó- és Felső együttvéve) 1018 keresztelést és 835 halálozást, Halásziban 646 keresztelést és 535 temetést regisztráltak. A 28 és fél év alatt ez Ludányban 183-, Halásziban 111 fős népességnövekedést jelent. Ha ezeket a számokat hozzáadjuk az 1789-es vizitációban rögzített adatokhoz, akkor 1818-ban Ludányban 888, míg Halásziban 547 fős népesség lehetett, ami összességében 1435 fő. Ebben az esetben Pösténynek marad 258 fős lakosság. Pöstényben viszont ennél több embernek kellett élni, hiszen már 1789-ben is 289 fős népességgel rendelkezett. Ha az 1789- es arányokat vesszük alapul, akkor az összeshez képest Ludánynak körülbelül 50%, Halászinak 30%, míg Pösténynek 20% a részesedése. Ezekkel számolva 1818-ban Ludányban 847, Halásziban 508, Pöstényben 338 fős lakosság figyelhető meg. Még közelebb kerülünk a valósághoz, ha a három évvel korábbi sematizmust vesszük szemügyre. 1815-ben Felső-Ludányban összesen 674-, Alsó-Ludányban 232- (együttvéve 906 fő), Halásziban 503-, míg Pöstényben 329 főt regisztráltak, ami összességében 1738 fő. 22 Az arányok itt 52-29-19%. Viszont az 1815. évi 1738 fős lakosságnak 1818-ra 1693 főre esését semmilyen adat nem igazolja. Ha csak a két Ludány és Halászi esetét tekintjük, akkor Ludányban 1815 és 1818 áprilisa között 108 keresztelés és 91 temetés volt, ez az arány Halásziban 67-58. Vagyis mindkét faluban nőtt a lakosságszám (Alsó-, Felső-Ludányban 17 fővel, Halásziban 9 fővel) a három év alatt. Ha a vallások megoszlását vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy nagy valószínűség szerint Halászi továbbra is színkatolikus lehetett (ahogy 1815-ben is), bár nem kizárható, hogy evangélikusok és izraeliták is voltak már itt ekkor. A kis-zellői (igen hiányos) evangélikus anyakönyv bejegyzései alapján az 1830-as évektől kezdődően számolhatunk 21 Ludányhalászi Plébánia Levéltára 1818-as Canonica Visitatio 22 Chematismus Venerabilis Cleri Archidioecesis Strigoniensis 1815

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 10 - Halásziban evangélikusokkal. 23 Izraeliták pedig az 1830-as évek végétől, 1840-es évek elejétől mutathatók ki ugyanitt. 24 Ludányban szintén az 1830-as évek közepétől találni evangélikusokat 25, míg izraelitákkal kezdetben az 1840-es évek közepén csak Alsó Ludányban találkozni, ekkor három zsidó családfőt írtak itt össze (mint alább látni fogjuk Fényes Elek már 1837-es művében mind Alsó Ludányban, mind Halásziban jelez izraelitákat). 26 1815-ben Alsó Ludányban figyelhető meg vallási sokszínűség; a 221 római katolikus mellett 8 evangélikust 1 reformátust és 2 görög katolikust is találtak, míg Felső Ludányban a 672 római katolikus mellett, mindössze 2 evangélikus volt. Pöstényben viszont már az 1789-es vizitáció idején 5 evangélikust és ugyanennyi izraelitát jegyeztek fel, így az 1818-as látogatás idején is itt lehetett a legtöbb nem katolikus vallású személy, amit szintén az 1815-ös sematizmus támaszt alá, mely szerint a faluban a 254 római katolikus mellett 48 evangélikus és 27 izraelita élt. Lakosságszámra vonatkozó adatokat találunk a megyei leírásokban is. Mocsáry Antal 1826-os Nemes Nógrád vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése című művében a következő adatokat jegyezte fel a községekről: Alsó Ludányban 250 fő katolikus, Felső Ludányban 589 fő (valószínűleg katolikus), míg Halásziban 491 fő katolikus és 6 evangélikus lakik. Ez utóbbi adat erősítheti azt, hogy Halászi mégsem volt 1818-ban színkatolikus, hanem már akkor is lakhatták evangélikusok. Mocsáry művében van egy hiba is, mely mellett nem mehetünk el szó nélkül; a szerző a következőt írja Alsó Ludánynál: Anya-templomjok van itt Ezen anya-templomhoz vannak affiliálva: Felső-Ludány, Halászi és Pöstény. A Szent András plébániatemplom Felső Ludányban volt és így Alsó Ludány volt Felső filiája és nem fordítva! 27 A számadatokat tekintve, Mocsáry szerint Ludányban összesen 839, míg Halásziban 497 fő élt az 1820-as évek közepén. Ez hellyelközzel az 1818-as adatokkal egyezik meg, viszont hiányzik a természetes szaporulat adta többlet. Ludovicus Nagy 1828-as Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae című művében Alsó Ludányban 31 házról, 258 római katolikusról, 16 protestánsról, 7 izraelitáról (összesen: 281 fő); Felső Ludányban 66 házról, 587 katolikusról, 7 protestánsról (összesen: 594 fő); míg Halásziban 61 házról, 587 katolikusról és 22 23 Nógrád Megyei Levéltár (a továbbiakban NML) IV. 535 B/22 Kis zellői ág. ev. esperesi kerület anyakönyvei 24 NML IV.7 b - 1710 25 NML IV.535 B/22 26 NML IV.7 b - 1732 27 Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése. Reprint kiadás. Kecskemét 1982. I. köt. 220-221., 231., 233.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 11 - protestánsról tesz említést. 28 Ha ezeket a számokat a Mocsáry féle két évvel korábbi adatokhoz tesszük, akkor szembetűnőek a változások. Főként az, hogy nagymértékben megugrott az evangélikus vallásúak száma; míg Mocsárynál csak Halásziban található evangélikus, ott is mindössze 6, 1828-ban a három faluban összesen 46 protestánst (akik nagy valószínűség szerint lutheránusok voltak) talált Ludovicus Nagy. De az összlakosság számát vizsgálva is érdekességekre bukkanhatunk, elsősorban Halásziban. Míg Mocsáry 497 fős összlakosságot, addig Nagy már 609 fős lélekszámot ad meg, ami rövid idő alatt 112 fős növekedést mutat, ezért ezeket az adatokat más számadatokkal összefüggésben és erős fenntartásokkal lehet csak kezelni. Fényes Elek 1837-es művében szintén érdekes adatokat jegyzett le a három faluval kapcsolatban. Fényes szerint Alsó Ludányban: 261 katolikus, 10 evangélikus, 6 református és 6 izraelita (összesen: 283 fő); Felső Ludányban 608 katolikus és 5 evangélikus (613 fő); míg Halásziban 569 katolikus, 14 evangélikus és 6 zsidó (589 fő) élt. 29 Ez, a 10 évvel korábbi adatokhoz képest Alsó Ludányban 2 fős-, Felső Ludányban 19 fős növekedést, míg Halásziban 20 fős csökkenést jelentene, ha elfogadnánk mind Nagy, mind Fényes adatait. Ha az 1829 és 1836 közötti anyakönyvi adatokat tekintjük, akkor viszont egészen más számadatokra bukkanhatunk, főként az 1831-es kolerajárványnak köszönhetően. Ugyanis a 8 év alatt csak Alsó Ludányban figyelhető meg kismértékű (7 fős) népességnövekedés, Felső Ludányban és Halásziban azonban nagyarányú csökkenés tapasztalható; előbbi községben 64-, míg utóbbiban 72 fővel csökkent a lakosság. Fényes másik, 1851-es művében közzétett adatok teljességgel használhatatlanok, hiszen ekkor ugyanazokat a számokat teszi közzé, mint 1837-ben. Ráadásul Alsó- és Felső- Ludányt egyben tárgyalja, de a lakosságra vonatkozóan csak az alsó-ludányi adatokat közli, úgy, mintha a két faluban lenne összesen 283 fő. 30 Az 1869. évi népszámlálás adatait őrizte meg Shvoy Miklós műve. Ekkor Alsó- Ludányban 330 fő római katolikust, 2 fő evangélikus, 1 reformátust és 15 izraelitát regisztráltak (összesen 348 fő). Felső-Ludányban 627 római katolikus, 15 evangélikus és 10 izraelita (652 fő), míg Halásziban 555 római katolikus 3 evangélikus és 22 izraelita (580 fő) 28 Ludovicus Nagy: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae. 1. kötet. Buda 1828. 208-209. megtalálható: http://books.google.com/books?id=va0aaaaacaaj&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false 29 Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. I VI. Pest, 1836 1840. II. (1837.) 230., 232., 30 Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára. Pest 1851.

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 12 - volt. 31 Vagyis a XIX. század második felére megugrott a három községben az izraeliták száma (összesen 47 fő), míg ha Fényes 1837-es adatait vesszük alapul az evangélikusok száma csökkent. A fejezet zárásaként mindenképpen érdemes az anyakönyvek alapján is megvizsgálni az 1789-es vizitáció számadatait alapul véve hogy mennyi is lehetett a XIX. század végére a három község lakossága. Mindenképpen meg kell azonban jegyezni, hogy ez a számadat, csak a római katolikus vallásúakra vonatkozik, a más vallásúak anyakönyveinek hiányai miatt. 1789 és 1897 közti 108 év alatt Ludányban összességében 3830 keresztelést és 3282 temetést, míg Halásziban 2615 születést és 2357 halálozást regisztráltak a plébánosok. Ez Ludányban 548-, Halásziban 258 fős népességnövekedést jelent 1789-hez képest. Ha az 1789- es számokhoz hozzáadjuk ezeket az adatokat, akkor a XIX. század végére (Alsó- és Felső-) Ludányban 1253, Halásziban 694 fős római katolikus vallású népességnek kellett volna lenni a falvakban. Viszont az 1911-ben Borovszky Sámuel szerkesztésében készült mű Ludányban csak 1013 római katolikust, Halásziban viszont 1069 főt ad meg, viszont utóbbiba Pöstény-, valamint a XIX. század 60-as, 70-as éveiben lakosságilag megugró Mocsár-puszta népességét is beleszámolja. 32 Az 1914-es sematizmusban a következő adatok találhatók: Ludányban 1057 római katolikus, 14 evangélikus, 2 református, 8 izraelita (1081 fő), (Szécsény)Halásziban 593 katolikus 14 evangélikus és 7 izraelita (614 fő). 33 Látható tehát, hogy az anyakönyvből kiolvasható adatok még 1914-hez képest is túl nagy számot mutatnak. A különbség okai lehetnek a más községekbe házasodások, elköltözések, valamint az, hogy ha máshol halt meg egy falubeli, amit helyben nem jegyeztek be. Nagy valószínűség szerint Borovszky számadatai állnak legközelebb a valósághoz, és a XIX. század végére, XX. század elejére (az ekkorra már egyesített) Ludányban 1000-, míg Halásziban 600 fő körül mozgott a lakosságszám. 34 31 Shvoy Miklós Nógrád megye leírása (1874-1875). összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Judik Dorottya. NML. Salgótarján 2006 32 Magyarország vármegyéi és városai. Nógrád vármegye. szerk. Borovszky Sámuel. Budapest 1911. 78., 123. 33 Chematismus Venerabilis Cleri Archidioecesis Strigoniensis 1914 34 A monográfiai adatokról készült táblázat a tanulmány összegző táblázatai között található

A felső-ludányi római katolikus plébánia anyakönyvei 1741-1899 - 13 - Házasodási szokások A következőkben azt vizsgáljuk meg, milyen tendenciák érvényesültek a három község házassági szokásaiban; az endogámia, vagy exogámia volt-e inkább rájuk jellemző, és elsősorban mely településekről származóval házasodtak a községbeli fiatalok. Mindenekelőtt meg kell jegyezni azt, hogy a felső-ludányi házassági anyakönyveken túl, jó néhány házassági bejegyzés maradt fenn a környező plébániák hasonló könyveiben is; így a szécsényi, szakali, endrefalvi, valamint minden bizonnyal 35 a többi szomszédos település esetében is. Eleddig a szécsényi- valamint szakali anyakönyvek adatai kerültek feldolgozásra; Szécsényben 1821 és 1893 között 28, Szakalban 1784 és 1895 között 72 olyan a három községre vonatkozó házassági bejegyzés található, mely a felső-ludányi könyvekből hiányzik. Szécsényben a bejegyzett 28 házasságból 23 (82%) esetében a vőlegény volt ludányi, vagy halászi lakos, míg Szakalban a 72 menyegzőből 66-ban (91,66%) volt ludányi vagy halászi származású a házasuló legény. Mindkét helyen főként az adott plébániához tartozó községekből származtak a menyasszonyok/vőlegények így Szakalban az egyházközség területéről, valamint a filia Mulyadról, míg Szécsényben főleg a város területéről. Szécsényi anyakönyv - Ludányra és Halászira vonatkozó házassági adatok 1821-1893 36 Ludány - Szécsény 9 Ludány - Árva megyei 1 Halászi - Almás puszta 1 Halászi - Szécsény 9 Halászi - Hugyag 2 Halászi -? 1 Piliny - Ludány 1 Szécsény - Ludány 2 Söj puszta (Marcal) - Halászi 1? - Halászi 1 összesen 28 Szakali anyakönyv - Ludányra és Halászira vonatkozó házassági adatok 1784-1895 Ludány - Bussa 2 Ludány - Halászi 1 Ludány - Mulyad 11 Ludány - Szakal 27 F.Ludány - A.Ludány 2 Ludány -? 1 Halászi - Mulyad 4 Halászi - Litke 1 Halászi - Szakal 16 Halászi - Vámosfalva 1 Mulyad - Ludány 4 Szakal - F.Ludány 1 Szakal - Halászi 1 összesen 72 35 A határon túlra került szomszédos települések adatainak feldolgozását nehezítik, hogy az anyakönyvek nincsenek helyben. 36 Mivel a plébánosok az esetek túlnyomó többségében Alsó- és Felső-Ludányt nem különböztették meg, hanem csak Ludánynak írták, így a táblázatban azokat a (Alsó-, Felső-) ludányi adatokat is Ludány név alatt jeleztem, melyek mellé odaírták az alsó- vagy felső jelzőt. A táblázatban az első helyen a vőlegény származási helye található utána a menyasszonyé (pl. Ludány (vőlegény) Szécsény (menyasszony))