Az információs társadalom és gazdaság térszerkezetének vizsgálata A gazdasági térszerkezet vizsgálatát elősegítő új dimenziók, illetve az ezzel kapcsolatos módszerek kutatása című K+F projekt megvalósításához III.2.2. részfejezet Készítette: Jakobi Ákos ELTE Közreműködött: Németh Sarolta University of Joensuu (5. fejezet) 2003. április
Tartalom: 1. A munkarész célja 3 2. Az információs társadalom és a kapcsolódó fogalomkör, mint az új gazdaság része 3 2.1. Átalakuló és új folyamatok 3 2.1.1. Az információs forradalom és átalakulás 3 2.1.2. Természetes társadalomfejlődés versus új jelenség 5 2.2. Az információs társadalom és gazdaság fogalma és különböző értelmezései 6 2.3. Területi jellegzetességek az információs társadalommal kapcsolatban 10 3. Mérés és mérhetőség az információs társadalomban 12 3.1. Mit is mérünk? 12 3.2. Tapasztalatok és problémák az információs társadalmi fejlettség mérésében 13 3.2.1. Az információs társadalom fejlettségének mérése nemzetközi példákban 15 3.2.2. Szerkezetfeltáró módszerek 17 3.2.3. Hazai példák az információs társadalmi fejlettség mérésére 21 3.3. Az információs gazdaság speciális összetevőinek mérése 26 3.4. Új lehetőségek 27 4. A hazai információs térszerkezet becslései 28 4.1. Az információs társadalom területi fejlettségi különbségei 28 4.1.1. Megyei szintű becslések 28 4.1.2. Kistérségi szintű becslések 29 4.2. Regionális szerkezeti eltérések 30 5. Az információs társadalom fejlesztésének területi stratégiája - esettanulmány Finnországról 33 6. Ajánlások a területfejlesztési monitoring számára 36 7. Összefoglaló 37 Irodalom 39 2
1. A munkarész célja Vitathatatlan laikusok számára is hogy az információs társadalom és gazdaság témaköre a mai gazdaság új elemei közé tartozik, s ezért egyre inkább kihagyhatatlan a gazdasági vizsgálatokból, akárcsak a döntéshozatali folyamatokból. Ha tehát a gazdaság területi szerkezetét befolyásoló új folyamatokat kutatjuk, akkor feltétlenül értékelnünk kell az információs és kommunikációs fejlődés révén létrejövő új társadalmi és gazdasági jelenségek hatásait is. A fejezet a társadalom és a gazdaság ezen fellendülő új elemének, az információs társadalomnak bemutatására törekszik, amely tényező a területi egyenlőtlenségek alakulásában egyre jelentősebb szerepet játszik. A korszerű területi versenystratégiák kialakításánál immáron elengedhetetlen e tényező figyelembe vétele, így tisztában kell lennünk az erre ható folyamatokkal, az információs társadalmi fejlettséget befolyásoló elemekkel ugyanúgy, mint az említett tényezőnek a területi versenyképességre gyakorolt hatásaival. A területi jellegzetességeket előtérbe helyező vizsgálat célja tehát felmérni, hogy ez az új tényező(csoport) miképpen jelenik meg a mai fejlettségi, versenyképességi stb. különbségekben. Ez a munkarész tehát arra törekszik, hogy a témát illető hazai és a nemzetközi tudományos kutatásokra alapozva ajánlásokat illetve lehetőségeket fogalmazzon meg az információs szektor területi különbségeinek, viszonyainak rendszeres mérésére, továbbá hogy felvázolja a jelenlegi kutatási eredményekből kirajzolható hazai térszerkezeti képet. 2. Az információs társadalom és a kapcsolódó fogalomkör, mint az új gazdaság része 2.1. Átalakuló és új folyamatok 2.1.1. Az információs forradalom és átalakulás Az információs társadalom kifejezés az 1960-as évek második fele óta ismert; valamivel hamarabb, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján keletkeztek a tudástársadalom, tudásgazdaság, tudásmunkás stb. összetételek. A posztindusztriális társadalom megjelölés a hetvenes évek eleje óta használatos; az ugyancsak rokon posztmodern társadalom fogalommal Peter Drucker már 1957-ben kísérletezett. (Nyíri K. 2000). Ezek az időpontok támpontot adhatnak az információs forradalom, illetve az információs átalakulás első lépéseinek megragadásához. A hatvanas évek folyamán Tadeo Umesao (1963) már egy lehetséges és valószínű jövőképként fogalmazta meg az információs társadalom kialakulását 1, F. Machlup (1962) a tudás felértékelődését és terjedésének rohamos átalakulását és megugrását tartotta valószínűnek, s hasonlóképpen Daniel Bell (1976) is a tudásközpontú, posztindusztriális társadalom létrejöttét jövendölte. Megemlíthető M. Porat (1977) is, aki a telekommunikációt hangsúlyozó információs gazdaság kialakulását látta valószínűnek. S. Dordick és társai (1993) már a hetvenes években úgy vélték, hogy a modern telekommunikációs és információs technológiák lesznek az információs kor frontvonalában. Megoszlanak a vélemények, hogy lassú átalakulás avagy egy hirtelen megjelenő innováció eredményeként alakult ki (alakul vagy fog kialakulni) az információs társadalom. A nézetek hátterében ismételten az információs társadalom különböző értelmezései állnak. 1 A tokioi professzor állításai csak hivatkozásokban lelhetők fel 3
Általánosságban állítható azonban, hogy a téma felvetése már évtizedekkel ezelőtt megtörtént, illetve kezdetét általában évtizedekre visszamenőleg datálják. A korábbi időszakokhoz viszonyítva főként az értékrendben és az elvárásokban tapasztalhatunk változásokat. Az ipariról az információs társadalomra történő áttérés olyan változásokat hozott, mint a termelés helyett a szolgáltatás, a tőke helyett a szellem, a termelő gépi tulajdon helyett a képességek és a tehetség, az árufogyasztás helyett az élmény iránti vágy, a hagyományos fogyasztási javak helyett a képzésre, szórakozásra, kommunikációra fordított kiadások, az anyag helyett a tudás felértékelődése. Előtérbe került az egyének szintjén az új iránti fogékonyság, a kommunikatív készség, a tanulási készség és a jó alkalmazkodóképesség. Az információs társadalom felfogható a gazdasági-társadalmi-technológiai fejlődés azon szakaszának, amikor a legfontosabb termelési tényezővé az információ válik. Az információ és a tudás az értéktermelés legfontosabb feltételei közé emelkedik, s nem pusztán eszközként szerepel. Ezen szemlélet szerint a klasszikus termelési tényezők közül főként a tőke és a munkaerő bár továbbra is jelentős szerepet képvisel (a föld, mint harmadik tényező látszólag kisebb súlyával) háttérbe szorul, miközben az információ negyedik elemként egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Számos tanulmány szerint az információs társadalom kialakulása az ipari társadalmak fejlődéséhez hasonló pályát követ (Schlamberger, N. 2000, Németh S. 2000), s az ipari forradalomhoz hasonlóan az információs forradalom is sokban megegyező jellegzetességeket mutat. Éppen ezért nem célszerűtlen a korábbi, indusztriális és az új információs társadalom összehasonlítása. 1. ábra: A társadalmak időbeli fejlődése (Forrás: Schlamberger, N. 2000) Niko Schlamberger (2000) szerint a társadalmi fejlődés fő periódusai legfőképp a foglalkozási szerkezet átalakulásai alapján határolhatók le. Míg a feudális (rurális) szakaszt az ipari forradalom után az indusztriális szakasz követte, addig az ipariról az információs társadalomra történő áttérés az információs forradalomhoz köthető. A földbirtok, majd a 4
nyersanyag-tulajdon után az információ birtoklása, kontrolálása vált elsődleges hatalmi tényezővé, a többségi rurális, majd indusztriális munkaerőt az információs (szolgáltatási) szektor túlsúlya váltotta fel. Azt a pillanatot tehát, amitől kezdve a munkaerő relatív többsége az információs (szolgáltatási) szektorban összpontosul, nevezhetjük információs forradalomnak. Az 1. ábrán az egyes társadalmakban (szektorokban) foglalkoztatottak arányát és annak alakulását követhetjük nyomon az időben (Schlamberger logaritmikus időtengelyt alkalmazott, valamint a feudális előtti társadalmakat is feltüntette lásd pre-rurális társadalom). Az ipari társadalmakban tehát a tőke és a munkaerő volt a legfőbb erőforrás, a fogyasztás és a tömegtermelés pedig egyike a legfontosabb mozgató tényezőknek. Az információs társadalomban az információ, a tudás és a know-how tölti be ezeket a szerepeket. Az ipari társadalmak kialakulásához vezető műszaki innováció között megemlíthető a gőzgép vagy később a fordi gyártósor, ugyanakkor az információs forradalom technikai alapját az informatikai és a kommunikációs eszközök megjelenése jelentette. Vannak olyan elképzelések, nézetek is, amelyek az információs forradalmat csak az újonnan megjelent technikai eszközök térhódításának tulajdonítják. Az információs technológiák és eszközök utóbbi évtizedekben, években lezajlott robbanásszerű fejlődése és elterjedése rendkívül gyorsan ment és megy végbe, ezért jogos lehet a forradalom kifejezés használata. E szűkebb nézet viszont nem tér ki nagy mélységben a társadalmi átalakulásokra, a lassan végbemenő folyamatokra, így könnyebben köthető egy-egy konkrét időpillanathoz (lásd egyes meghatározó innovációk szabadalmi bejegyzésének dátuma). Hogy a mai pillanatban az információs társadalmi átalakulás melyik fázisában, elején, közepén vagy végén tartunk, arról megoszlanak a vélemények. Biztos azonban, hogy ez az átalakulás térben és időben altérő tempóban ment és megy végbe (Schlamberger, N. 2000). Másrészt nem számíthatunk arra, hogy egy konkrét időpillanattól kezdve már az információs társadalomban élünk, mert az indikátorok értékei elérték vagy meghaladták a kritikus értéket. Többnyire inkább lassú szemléletbeli változást tapasztalhatunk az ipari, sőt a rurális jellegzetességek egy részének megmaradása mellett. Az információs társadalmi átalakulás S. Makridakis (1995) szerint a 21. századra elhozza az információs és kommunikációs technológiák dominanciáját. Pillanatnyilag rendkívül nehéznek tűnik azonban egy újabb, az információs forradalom helyébe lépő jövőbeli forradalom megjósolása. Makridakis szerint ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az információs technológiák növekvő hatalma és csökkenő költségei hatására 2015-re az információs forradalom és átalakulás hozzávetőlegesen arra a szintre juthat, mint amilyen fejlettségi szinten az ipari átalakulás az ezredfordulót megelőző években volt. 2.1.2. Természetes társadalomfejlődés versus új jelenség Az UNESCO által megfogalmazott World Information Report (1998) szerint az információs társadalom két összefüggő fejlődési elemből eredeztethető: a hosszú távú gazdasági fejlődésből és a technikai változásokból. Ez a nézet egyesíti a lassú társadalomfejlődés és a technikai innovációk hatására felgyorsuló változások koncepcióját. A kérdés eldöntése tehát, hogy miféle fejlődés eredménye az információs társadalom, főleg az információs társadalom definíció kiválasztásán múlik. A könnyebb kezelhetőség kedvéért szokták a gyakorlatiasabb technológiai szempontokat előtérbe helyezni, s ilyenkor valóban furcsának tűnik a több évtizedes vagy évszázados eredet kivizsgálása. Fordított esetben a hosszú társadalomfejlődés elemzése esetén csak átmenetinek, illetve lépcsőfoknak tekintik a műszaki-technikai innovációkat. Megtalálható azonban az átmenet is a két álláspont között, mely szerint szükséges és logikus egymásra épülésből, rövid és hosszan tartó folyamatok lépéseiből alakult ki az információs társadalom. 5
A természetes társadalomfejlődés nézetet erősíti, hogy már évekkel a technikai szabadalmak, a műszaki innovációk jelentős részének megjelenése előtt felbukkantak az információs- és tudástársadalom kialakulásának koncepciói (Umesao, T. 1963, Machlup, F. 1962). A ma meghatározónak tartott vívmányok, mint a mobil kommunikációs eszközök vagy a számítógépes hálózatok (az Internet) korábban még ismeretlenek voltak, mégis a társadalmi fejlődés tendenciái valószínűsítették egy információra, kommunikációra és tudásra alapuló társadalmi rendszer kialakulását. A társadalmi evolúcióelméletben hívők tehát már régóta a természetes, szükségszerű, folyamatos és lassan zajló társadalmi átalakulást vallják. Az információs társadalom mint új jelenség nézetet ezzel szemben az erősíti, hogy a téma iránti érdeklődés nagyjából csak az utóbbi évtizedben, radikálisabbak szerint az utóbbi néhány évben emelkedett meg igazán. Jól jelzi ezt továbbá az is, hogy a statisztikai adatbázisokban az információs társadalom rengeteg összetevője, pontosabban azok indikátorai csak az utóbbi években jelentek meg a felmérésekben. A rövid ideje kialakult új jelenségként értelmezők nézetei szerint az információs társadalom, mint fogalom bár lehet, hogy elméleti szinten már korábban is létezett, de gyakorlati értelemben a kritikus tömegét csak az utóbbi időszakban érte el, s ezért valós jelentősége csak néhány éve (évtizede) van. Összességében az információs társadalmat a társadalmi evolúció mintegy törvényszerű reakciójaként foghatjuk fel a felgyorsult technológiai fejlődés hatására. 2.2. Az információs társadalom és gazdaság fogalma és különböző értelmezései Általánosságban keresve az összetett fogalom kapaszkodóit az információs társadalom definíciójával kapcsolatban legtöbbször a telekommunikáció, az informatika, a számítástechnika vagy a tudás kifejezések kerülnek elő. Attól függően, hogy ezeknek és az egyéb kapcsolódó fogalmaknak széles köréből melyet, melyeket használjuk éppen, az információs társadalom kifejezés tágabb illetve szűkebb meghatározása vázolható fel. Az egyik legszabatosabb meghatározást Fodor István (2000) írta le, kinek definícióját a témával foglalkozó szakma legnagyobb része elfogadottnak tekinti, felhasználja és idézi. Elsősorban az információs és kommunikációs technológia rohamos fejlődésének és konvergenciájának következményeként, az ehhez tartozó gyártó- és szolgáltató-, valamint a médiaipar globalizálódásával a társadalomban egy új életforma, újszerű működés és viselkedés alakul ki. Új értékrendek jönnek létre. Ezt a széles körben új életmódot, magatartást, információs technológiával átszőtt gazdaságot nevezzük információs társadalomnak. Fodor megközelítése az említett új jelenségek széles hatását és elterjedtségét emeli ki, mely egyértelműen arra utal, hogy nem lehet parciális elemként kezelni ezt a témakört. Mindebből kifolyólag gyakran nevezik ezt a nézetet az információs társadalom tág értelmezésének. Tisztában kell lennünk azonban azzal is, hogy ha vizsgálatainkban ezt az álláspontot követjük, akkor valójában a társadalom legtöbb elemére kiható és ezért igen bonyolult összefüggéseket rejtő témacsoporttal foglalkozunk, amely így stílszerűen roppant nagy információt igényel a megértéshez. Persze nem menekülhetünk el a feladattól egy ilyen válasz megformálásával. Előfordul, hogy az információs társadalmat a legmodernebb, kialakulóban lévő illetve a jövőt jellemző társadalom szinonimájaként használják. A posztfordi és posztmodern jelzőkkel párhuzamban jelenítik meg, mintegy következő lépésként a fordi, a modern és az ipari (indusztriális) társadalomfejlődési fázisok után (Nowotny, H. 1994). Ezek a nézetek szintén a tágabb, vagy talán a legtágabb értelmezését használják az információs társadalomnak, melyet így inkább egyfajta korszak-szemléletnek tekinthetünk. Egy újabb megközelítést képviselnek azok, akik az információs társadalmat az úgynevezett információs-kommunikációs technológiák (IKT) gyűjtőnévvel helyettesítik. Ezen nézőpont szerint leginkább egy technológia-alapú fejlődésről van szó, amelyben a távközlés 6
(telekommunikáció) és az informatika (információszerzés, -tárolás, -továbbítás, -feldolgozás, -felhasználás) játssza a döntő szerepet. A korábbi társadalmakhoz képest az új elemet az új technológiák, technikai eszközök és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek és elvárások jelentik. Jól jellemzi ezt a megközelítést a szakmai berkekben az IKT mellett széles körben elterjedt telematika kifejezés is, amely legfőképp az információs társadalom műszakitechnikai feltételrendszerét jelenti (az informatikai és távközlési eszközöket és módszereket) 2. Már ez utóbbi megközelítés is jelzi, hogy létezik az információs társadalommal kapcsolatban egy szűkebb értelmezés is, amelyet legegyszerűbben és átfogóan infrastruktúra központú megközelítésnek nevezhetünk. E felfogás szerint az információs társadalom nem más, mint az általános társadalmi-gazdasági fejlődést kiegészítő, javarészt technológiai újításokon alapuló társadalmi változások összessége. Ez esetben leginkább a technikai vívmányok eredményeként tartunk ma ott, ahol vagyunk. A társadalmi átalakulások és a modern piaci versenyképesség hátterében az informatika és a kommunikáció új és fejlődő eszközei adják a katalizátor szerepet, tehát elsősorban mintegy megtanulva és elterjesztve ezek helyénvaló használatát fejlődhet a társadalom. E nézet talán kissé utópisztikusan értelmezi az infrastrukturális eszközök jelentőségét, másrészről pedig letisztultan, csak a kézzel fogható új elemekkel írja le az információsnak nevezet társadalmat. Élesen elveti az infrastruktúra-alapú információs társadalom megközelítést Czeglédi János (1998), aki Fodor értelmezéséhez némiképp hasonlóan egy összetett társadalmigazdasági rendszernek tekinti a témakört. az információs társadalomhoz kötődő technológiák gazdasági és társadalmi hatása messze meghaladja azon ágazatokét, amelyek információhordozókat és közlési eszközöket állítanak elő, illetve ilyen szolgáltatást nyújtanak, ami azt is jelenti, hogy az információkezelési eszköztár három eleme - a digitalizálás, a távközlés és a hasznosítási szabályok -, a kutatási programokban és közvéleményben nem töltenek be azonos szerepet. Míg az első kettőről a soknál is többet hallunk, és reflexszerűen használjuk őket, a harmadikról alig esik szó. Tudni kell, mi az információ, hogyan válik ismeretté és döntések eszközévé, a döntések hogyan válnak alkalmassá a társadalom viszonyainak változtatására, sőt olyan irányú változtatására, amit az említett programok célként fogalmaznak meg. A különféle definíciók között nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, amelyek önmagában nem is használják az információs társadalom kifejezést, csak mint fontos összetevőt egy nagyobb rendszerben, az ún. információs- és tudástársadalomban. A tudás, azaz az ok-okozati viszonyok megértéséből származó kognitív információ jelenti tehát a definíció fő kategóriáját. Az információs társadalom és a tudástársadalom egymáshoz való viszonyát szemléletesen írja le Nyíri Kristóf (2000): Információ és tudás nem ugyanazt jelenti: a tudás az összefüggéseiben tekintett információ. Az információs társadalom az elterjedtebb, a tudástársadalom a szerencsésebb formula: előbbi mintegy a világban keringő információk általános gazdagságára, utóbbi arra a kézzelfogható gazdagságra utal, amelyet a tudás teremt, és arra a kézzelfogható szegénységre, amelyet a tudástársadalom viszonyai között a tudás hiánya okoz. Nyilvánvaló, hogy rokon, de nem azonos fogalmakként kezeli a szakirodalom az információs- és a tudás-társadalom kifejezést. Ez utóbbi az információs társadalomnál bővebb jelentést is hordoz, ami jól tükröződik a két felfogás alapvető entitása közötti különbségben is. Az adattól a tudásig egyfajta logikai lánc képezhető, ahol az adat, mint alapegység lényegében semmi újat, ismeretlent nem tartalmaz, nem minősít, nem értékel, ezzel szemben az információ olyan feldolgozott adatokat jelent, amely új ismereteket ad számunkra, végül a tudás már kognitív információként fogható fel, amely az adott, külső környezetben előforduló 2 A telematikának 4 fő csoportba sorolható alkotóelemeit szokás megkülönböztetni: a) Hálózatok, b) Hálózati szolgáltatások, c) Végkészülék, d) Végfelhasználói alkalmazások. 7
jelenség ok-okozati viszonyainak megértéséből, általánosításából és absztrakciójából származik (Masuda, Y. 1988; Vajda Á. 1999). Varga Csaba (1998) a tudástársadalmat az információs társadalom kívánatos alternatívájaként említi. A tudástársadalom koncepció nem tér el a már kialakult globális információs-kommunikációs társadalom jövőképtől, különösen nem az Európai Unió információs társadalom stratégiájától. Követi, de több ponton túlmegy az ismert javaslatokon. Azon túl, hogy az információról a kultúrára teszi a hangsúlyokat, két értelemben jelent újdonságot: a meglévő információs-társdalom elemek integrálásában, és új intézmények, szolgáltatások kialakításában. A tudástársadalom létrehozásához a gazdaság, állam, társadalom, az oktatás minden területére vonatkozó átfogó, komplex, rendszerszerű fejlesztés szükséges vagy szükségképpen új típusú modernizációs közpolitikát jelent. Alapvető elemei az olyan fogalmak, mint tudásalapú gazdaság, információs társadalom, távmunka, információs technológia, információ hozzáférés, tudásparlament, tudásállam, tudásdemokrácia, tudásoktatás, tudáskommunikáció, távoktatás, tudásrégió, tudás-kistérség, tudástelepülés, tudáscsalád, tudáspolgár, életminőség. Akárcsak az információs társadalom esetében, az információs gazdaságnál is többféle értelmezéssel találkozhatunk. A társadalom és a gazdaság közötti különbséget alapul véve a fentebb említett információs társadalmi fogalmi megközelítések mellett legtöbb esetben megtalálhatjuk a gazdaságra kivetített értelmezéseket is. Az így kialakított meghatározások azonban nem fedik le az információs gazdaság létező értelmezéseinek teljes körét. Az információgazdaság már korán kialakult, nem technológiai alapú tágabb értelmezése szerint a gazdaság két, egyre jobban elkülöníthető, bár egymással elválaszthatatlanul összefonódó területre osztható: az egyik az anyag és az energia, a másik pedig az információ egyik megjelenési formájából a másikba való átalakításával foglalkozik (Varga L. 1986). Az információs szektor ahogyan ezt Varga Lajos is említi tulajdonképpen a gazdaság és a társadalom információs szükségleteinek kielégítésére szerveződött, az információ kezelésével, átalakításával, pontosabban előállításával, feldolgozásával és elosztásával foglalkozik, továbbá e tevékenységek műszaki feltételeit megteremtő szervezeteket, tevékenységeket és foglalkozásokat tartalmazza. Az információgazdaság első közelítésre felettébb heterogén tevékenységeket ölel fel, az oktatás egészen más, mint a kutatás-fejlesztés, a számítógépes adatfeldolgozás nem azonos az adatátvitellel, a rádió és a televízió elkülönül a könyv- és lapkiadástól. Mégis ezek a tevékenységek mind, ilyen vagy olyan formában, információt nyújtanak és határaik egyre inkább összemosódnak, különösen az új technikai eszközök, a telekommunikáció és a számítógép nyújtotta lehetőségek kihasználása révén (Varga L. 1986). Az információgazdaságon belül ez az irányzat megkülönböztet egy úgynevezett első információs szektort, amelybe a közvetlen információs kibocsátásokat sorolják, azaz azokat a foglalkozásokat, amelyek célja az információ előállítása, feldolgozása és továbbítása. A nem információs javakat termelő gazdasági egységekben is jelentős információs tevékenység folyik, amelynek teljesítménye a nem információs javakban jelenik meg. Ezt a gazdasági tevékenységet nevezik másodlagos információgazdaságnak. Varga 1982-re elvégzett számításai szerint az ország hozzáadott értékének kb. 12%-a eredt az elsődleges, 20%-a pedig a másodlagos információgazdaságból, így az információs tevékenységek az ország összteljesítményének összesen 32%-át adták. (A fejlett országokban azon termékek részaránya a GDP-ben, amelyekben közvetve vagy közvetlenül megjelenik az informatika, meghaladja az 50%-ot (Nemzeti Informatikai Stratégia, 1999), ha ehhez még hozzávesszük az információgazdaság kimaradt elemeit, akkor az ezredforduló környékén az információgazdaságnak a GDP-ből való részesedését egyértelműen dominánsnak tekinthetjük). 8
A szélesebb értelmezés szerint tehát fel lehet fogni az információs gazdaságot úgy is, mint bármely gazdasági tevékenység információt igénylő, felhasználó és termelő részét. Végső soron minden tevékenységi formához, foglalkozási ághoz meghatározhatjuk azt a hányadot, amelyhez az információ valamilyen szintű kezelése szükséges, majd ezek alapján sorba rendezve a tevékenységeket kialakítható az információ-intenzív és az információt nemigen használó ágak köre, sorrendje. Ezt a koncepciót továbbgondolva jutunk el az információgazdaság szűkebb értelmezéséhez. Klasszikus megközelítésnek tekinthető az információgazdaság azonosítása az információs eszközöket termelő és információs szolgáltatásokat nyújtó ágazatok körével. E nézetből tehát kimarad az egyéb tevékenységekben belső felhasználásra kerülő információ figyelembevétele, másrészt némiképp gyakorlatiasabban bekerül az információs technológiai eszközöket gyártó iparágak teljes egésze a termék fizikai elkészítésével együtt. Ugyancsak gyakorlatiasabbnak tekinthetjük azt is, hogy nem az egész halmazzal van dolgunk a szolgáltatások körében sem. Az úgynevezett információs szolgáltatások nem tartalmazzák azokat az ágazatokat, amelyek nem növelik a fogyasztó információ-ellátottságát, tudásszintjét. A kilencvenes évektől megjelenő új tevékenységi formák hatására tovább szűkült az információgazdaság definíciója, pontosabban újabb nézetek is napvilágot láttak. Információgazdaság név alatt így a legújabb informatikai tevékenységeket (telekommunikáció, hálózati informatika stb.) és a kapcsolódó szolgáltatásokat, legfőképpen a tartalomszolgáltatáshoz kötődő gazdasági ágakat értik (elektronikus kereskedelem, internetes tevékenységek, médiaipar). Egyre jelentősebb súlyt képviselnek a témakörön belül a metainformációkat feldolgozó és termelő tevékenységek, azaz az információról szóló információkat szolgáltató tevékenységek. A KSH szakértőinek elfogadott véleménye szerint (KSH 2001) az információs társadalom (IT) az információgazdaság (IG) és annak társadalmi-, gazdasági hatásai (T+G) együtteseként értelmezhető. IT =IG + (T+G) hatások Az információs társadalom legfontosabb alrendszere, az információgazdaság. A különböző meghatározások közös vonása, hogy az Információs társadalomnak azt az alrendszerét sorolja ide, amely a növekedés és konvergencia eredményeként létrejövő új termékek és szolgáltatások, azaz információs javak tömeges termelésével, forgalmazásával, felhalmozásával és fogyasztásával érintett. Az információgazdaság tehát egyrészt az információs és kommunikációs technológiai körbe tartozó termékeket előállító és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokból, azok tevékenységéből, másrészt az előbbi termékek és szolgáltatások segítségével elektronikusan megjelenített információs tartalmakat és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokból és azok tevékenységéből, vagyis a tartalomszektorból (TA) tevődik össze. IG =IKT+TA A két alrendszer közül egyelőre csak az IKT szektorra vonatkozóan áll rendelkezésre nemzetközileg elfogadott definíció, a tartalomszektor definíciója még egyeztetési stádiumban van. A tartalomszektor-definíció fejlesztésének jelenlegi stádiumában azokat a szakágazatokat sorolják ide, melyekre jellemző, hogy a szerzői-kiadói tevékenységet főtevékenységként végzik és tevékenységük elsődleges eredményeként kommunikációs terméket hoznak létre. 9
A kommunikációs termék két alapvető összetevője a szerzői input (a tartalom) és egy IKT szektorba tartozó közvetítő eszköz (médium), melynek segítségével a tartalom eljut a felhasználóhoz. A tartalomszektor és az IKT szektor közötti összefüggés szoros, nevezetesen az ez utóbbiban előállított termékek és szolgáltatások jelentik azt az infrastrukturális alapot, amelyre a tartalomszektornak épülnie kell. Az IKT-szektor biztosítja azokat a termékeket, melyeken az információtermelés, -feldolgozás, -továbbítás és -megjelenítés, elektronikus folyamatirányítás történik, azokat az alkatrészeket, melyek a felsorolt tevékenységeket elsődlegesen szolgálják, és azokat a szolgáltatásokat, melyek az elektronikus eszközökkel megvalósuló információfeldolgozás és kommunikáció működését teszik lehetővé. A definíció egyelőre tevékenységi alapú meghatározás, a termékalapú nemzetközi definíció még elfogadás előtt áll. Az IKT szektor konkrét definíciójába azok a szakágazatok (főtevékenységek) kerültek, melyek olyan termék előállítására irányulnak, amely eleget tesz az alábbi kritériumok valamelyikének: 1. feldolgozó ipari tevékenység esetén - az előállított termék elsődleges funkciója információ feldolgozás és kommunikáció, beleértve az információáramlást és megjelenítést, vagy - az előállított termék elsődleges funkciója fizikai folyamatok elektronikus adatfeldolgozás segítségével történő érzékelése és/vagy mérése és/vagy regisztrálása és/vagy ellenőrzése, szabályozása, - az előállított alkatrész elsődleges funkciója, az előbbi termékekbe való beépítés 2. szolgáltatások esetén - a szolgáltatás célja, - elektronikus eszközök útján megvalósuló - információ feldolgozó és kommunikációs képesség biztosítása a megrendelőnél. 2.3. Területi jellegzetességek az információs társadalommal kapcsolatban Ha az információs társadalom és gazdaság fent említett különböző definícióiból indulunk ki, akkor a területi jellegzetességek szempontjából is sokféle végeredményre juthatunk. Ezért és a munka további érdemleges folytatása érdekében az információs szektor legáltalánosabban elterjedt értelmezését használva az ehhez kapcsolódó térbeli tulajdonságokra térünk ki e fejezetben. Másképpen fogalmazva az információs társadalommal és gazdasággal összefüggésben megfogalmazhatók olyan területi alapjellegzetességek is, amelyek általánosságban jellemzőek az információs szektorra (a sajátos értelmezésbeli különbségek ezekre alapulva mutathatnak eltéréseket). A területi kutatók első körben a területi egyenlőtlenségek és a versenyképesség területi differenciáira fókuszálnak. Ha tisztáztuk az információs társadalom fejlettségi színvonala mérésének módszereit és a felhasználható indikátorok körét (lásd 3. fejezet), akkor részben ezen tényezők, indikátorok területi szempontú vizsgálata során rajzolható fel az információs szektor területi szerkezeti képe. Ez tehát azt jelenti, hogy az információs társadalmi térszerkezet több önálló indikátor vagy indikátorcsoport (szegmens) külön-külön meghatározható térszerkezeti képének összegéből rajzolódik ki. Az információs társadalom területi jellegzetességei szempontjából ezért meghatározóak az alkotóelemek területi sajátosságai. A fentiekből kifolyólag az információs szektorhoz köthető térspecialitások a következő formákban ragadhatók meg: 10
Legfőbb nyertesei az információs társadalmi fejlettség versenyének azok az ún. információ-intenzív helyek és térségek, amelyek a társadalmi össztermék létrehozásának munkamegosztásában nagy arányban az információk kezelésével, feldolgozásával, továbbításával stb. foglalkoznak. Ezek a térségek jellemzően a nagyvárosokhoz, az agglomerációkhoz, illetve a településhierarchia magasabb szintjeihez köthetőek, azaz zömükben ilyen településszerkezeti adottságú térségek esetén számíthatunk kedvezőbb információs társadalmi pozícióra. Az információs szektor fejlettsége és a településhierarchia közötti korreláció erőteljes egyenes arányosságot mutat, amely minden térségi szinten kirajzolódni látszik. Világméretekben, a globális versenyben az IS-Headquarter területek és városok foglalják el a legjobb pozíciókat. Ezen pontok tulajdonképpen a világgazdaság irányító funkcióit betöltő és ezért rengeteg információs tevékenységet is folytató városaival esnek egybe. Léteznek azonban olyan városok és térségek is, amelyek nem tartoznak a tradicionálisan headquarter szerepű területegységek közé, erőteljes informatikai és információs gazdasági specializációjuk révén azonban ma már kihagyhatatlannak nevezhetők az információs társadalmi élmezőnyből (lásd Szilícium-völgy, Malaysia, Kuala Lumpur). Esetükben az információs társadalom és gazdaság nyújtotta előnyök és új mozgásterek korai felismerésével sikerült a kedvező pozíciókat elérni, az ezredforduló egy újfajta dinamikus fejlődési modelljét megalkotva. A specializálódás az információs társadalmi szolgáltatásokra és az információs gazdaság termékeinek gyártására részben a már meglévő kedvező adottságú területeken hozhat látványos eredményeket, másrészt indukálhatja a fejlett információs társadalom más (nem termelési típusú) összetevőinek fejlődését is, s ezzel végső soron a regionális versenyképességi pozíció kedvező elmozdulását hozhatja. Ebből kifolyólag területi vizsgálatainkban feltétlenül ki kell emelnünk a jó telepítési feltételeket nyújtó területeket, azaz a K+F intenzív városokat és térségeket, az egyetemi centrumokat, a kommunikációs tevékenységekben kiemelt helyeket. Egyrészt tehát ezek a feltételek lehetnek telepítő tényezők egy erős információs gazdasági szektor megtelepedésére, másrészt maga az intenzív információs gazdasági tevékenység mutathat erőteljes attraktív vonásokat a kapcsolódó nem informatikai és nem információs társadalmi (pl. kiszolgáló) tevékenységek megtelepedése számára. Az információs társadalom és gazdaság felértékelődő alkotóelemei révén a területi folyamatok szignifikáns mértékű változásokon mennek át. Amellett, hogy ebben az új értékrendben más fogalmak és ezért más térségek számítanak előnyösnek, a térhez vonatkoztatott alapvető viszonya is jelentősen megváltozik egyes objektumoknak. Az információs társadalom technikai vívmányai révén ugyanis bizonyos értelemben legyőzésre került az idő, amely maga után vonta a térbeliség átértékelődését is. Elvileg ugyanis (pl. az Internet révén) elérhetővé válik a Föld bármely pontján ugyanabban a pillanatban ugyanaz az információ, azaz e téren a területi különbségek nem létezővé válnak. Ha így közelítjük a dolgot, akkor a világ egyetlen objektumként (helyként) értelmezhető, amelyben mindenhol egyszerre érhető el az információ. Ha a teret ezen szempont alapján már nem tekintjük fontosnak, akkor a gazdasági termelőegységek telepítő tényezői között is már más szempontok alapján döntünk. Ennek köszönhető például, hogy az információs szektor termelőegységei sok esetben furcsa környezetbe települnek (a kaliforniai Szilícium-völgy némely része végső soron félsivatagi körülmények között található). Szintén a tér átalakuló szerepéhez kapcsolható, hogy megjelent és felértékelődőben van az objektumhoz nem kötött munkavégzés, illetve a távmunka-végzés fogalma is. Bár ezek a formák valószínűleg soha nem fognak jelentős súlyt képviselni a hagyományos formákkal szemben, mégis kis részben átalakíthatják a hozzáadott érték termelésének területi viszonyait. A távmunka-végzés térben kisebb koncentrációt mutat, tehát például dezurbán illetve 11
szuburbán területekre is jellemző, másrészt viszont a munkavégzéshez szükséges infrastrukturális és egyéb háttérfeltételek révén korrelációt mutat a képzés, a képzettség, az infrastruktúra stb. elemeivel, melyek viszont markáns területi szerkezetet rajzolnak ki. Az információs társadalom térbeli szerveződésekor feltétlenül ki kell térnünk a hálózat fogalmának át- és felértékelődésére is. A társadalmi és gazdasági értéktermelés hálózat típusú megszervezése nem kis részben az info-kommunikációs technológiák kifejlődésének és előretörésének köszönhető. Ez a hálózati jellegű szerveződés nemcsak a társadalom ún. belső terében, hanem a tényleges földrajzi térben is megragadható. Meg kell említenünk végezetül az információs társadalom egyfajta vívmányaként létrejövő virtuális tér fogalmát is, amely szintén átalakító hatással van mai térérzetünkre és tér-felfogásainkra, ezért az információs társadalom összetevőinek területi különbségeinél is figyelembe kell vennünk. A virtuális tér (Jakobi Á. 2002) többek között az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus kormányzat virtuális színtereként szerepelhet, amelynek földrajzi (fizikai) leképeződései a területi versenyképességi vagy fejlettségi vizsgálatokban közvetett formában használhatók (pl. az e-commerce aktivitás vagy a tartalomszolgáltatás szintjének mérésével). 3. Mérés és mérhetőség az információs társadalomban 3.1. Mit is mérünk? Az információs társadalom különféle összetevőinek számszerűsítése, különbségeinek mérése hasonló gondokat vet fel, mint korábban a fogalmi definíciók esetében láthattuk. Kiindulási problémánk, hogy ha mást értünk információs társadalom alatt, akkor mást is kell mérnünk, más változókkal és esetleg más módszerekkel. Ebből következik, hogy a témakör meglehetősen széles spektrumát tartalmazza a mérendő változóknak: a talán legkönnyebben mérhető infrastrukturális összetevőktől kezdve a már nehezebben mérhető tudás-összetevőkön át a legnehezebben megfogható információ-felhasználási hajlandóságig számos magyarázó változó sorolható fel. A legtöbb vizsgálat éppen ezért változóhalmazokkal és komplex indexekkel dolgozik. Köztudott, hogy nem létezik olyan egyszerűen mérhető (egydimenziós) mutatószám, amelyet az információs társadalom magáénak tudhatna. Számos kísérlet létezik azonban effajta jelzőszámok meghatározására, illetve elterjesztésére, ám a GDP-hez hasonló ismertségre még egyik sem tett szert és egyik sem vívott ki teljes szakmai konszenzust. Ennek hátterében természetesen ismételten a fogalmak sokféle értelmezését kell keresnünk, valamint a felmért alkotóelemek belső változatosságát. Nem tekinthetjük az információs társadalom összetevőinek mérését mindössze egy összetett, többváltozós fejlettségmérési feladatnak. Mérési és mérhetőségi kérdéseket vet fel egy-egy szűkebb információs társadalmi alkotóelem számszerűsítése is. Az információs társadalommal és gazdasággal kapcsolatban a mérendő tényezőket ez alapján két típusba sorolhatjuk: vizsgálnunk kell az egyes részelemek mérési lehetőségeit, az indikátorképzés módszereit, másrészt fel kell tárnunk az információs társadalom fejlettségének különbségeit is, amelyhez összetett változók kialakításával és hasonló komplex vizsgálati módszerekkel juthatunk. Mérési kísérleteinket részben segíti, hogy az információs társadalommal és gazdasággal összefüggésben sok, már korábban is előszeretettel használt indikátort is segítségül hívhatunk, mely ismert tényezőknek a felmérése nagyjából már megoldott vagy legalább is kisebb gondot jelent. Az információs társadalom új jelenségeinek felbukkanásával azonban soha nem látott változók, pontosabban mérendő tényezők is megjelentek. Közülük egyesek a korábbi mérési mintákat és módszereket követve könnyen számszerűsíthetők, 12
mások azonban és ezek jelentik az igazi kihívásokat természetüknél fogva nem sok hasonlóságot mutatnak a korábbi változókkal, ebből kifolyólag pedig újfajta mérési módszereket igényelnek (elöljáróban például a kibertér belső szerkezetének vizsgálatához korábban még nem ismert pl. nyomkövető eljárások alkalmazhatók). Új feladatokat és kihívásokat tehát nem csak az információs társadalom és gazdaság megjelent új témaköre jelenthet, hanem azon belül egyes speciális összetevők vagy részelemek meghatározása és mérése is. 3.2. Tapasztalatok és problémák az információs társadalmi fejlettség mérésében Mind az új, mind az átalakuló területi egyenlőtlenségi tényezők esetében mérhetőségi kérdéseket vet fel az a tény, hogy a legtöbb adatközlő rendszer csak némi késéssel tudja követni a tényezők változását. Ezt a követő jelleget nem szabad azonban minden körülmények között hátrányosnak tekinteni. A megfelelő megfigyelési egység és módszer kiválasztásához idő szükséges: idő kell ahhoz, hogy az adott új vagy átalakuló tényezőnek a korábbiaktól eltérő vonásait megismerhessük, s ehhez alkalmazkodva alakítsuk ki mérési metodikánkat. Abban az esetben, ha ezen megfigyelési időszak túlzottan rövid lenne (majdhogynem jelen idejű és rendre alkalmazkodó, változó adatközléseink lennének), akkor a folyamatosan mért adatainkból végső soron nehezen összehasonlítható idősort kapnánk eredményül. Szükséges tehát a megfelelően megalapozott mérési módszert megtalálnunk, ugyanakkor lényeges lépést tartani az új és az átalakuló tényezőkkel, hogy valóban a legprecízebben tudjuk leírni az aktuális társadalmi folyamatokat. Míg az átalakuló tényezők mérésének metodikája alapvetően már kialakult, s azon csak rendszerint kisebb mértékű változtatásokra van szükség, addig az új tényezők esetében efféle alapokra nem támaszkodhatunk. A megjelenő új tényezők sokszínűsége következtében némely esetben eddig nem tapasztalt mérhetőségi problémák merülhetnek fel, melyekhez új módszereket kell párosítanunk (lásd tartalomszolgáltatás mérése), más esetekben, bár a tényező új, mérése azonban egyes régóta létező tényezőkével azonos lehet. A területi kutatóknak mindezeken felül a tényezők területi bontására, azaz területegységenkénti felmérésére is szükségük van. Számos tényezőnél tapasztalhatjuk, hogy a felmérések ezt az igényt nem veszik figyelembe, bár a legfőbb országos tendenciákról már léteznek hozzáférhető információk. Az új tényezők mérésénél alapvetően az jelenti a legfőbb gondot, hogy a szükséges térségi felbontásuk nehezen megoldható, annak ellenére, hogy a tényező maga egyébként könnyen mérhető. A kilencvenes években megjelenő új tényezők körében a személyi számítógép ellátottság mutatója jó példa a fent vázolt esetre. A jelenleg hozzáférhető adatok többsége nem területi megosztásban kerül nyilvánosságra, vagy ha igen, akkor túl nagy aggregáltsági szinten, esetleg becsült formában. E jelzőszám esetében nagyrészt a mérési módszer következménye a nehézkes területi értelmezés, pontosabban a módszerből adódóan a felmérésekből csak kevésbé megbízható területi eredmények vezethetők le. A PC-állomány mérése többnyire háztartásstatisztikai felmérések révén történik, melyek rendszerint megbízhatatlanabbak, mint a bejelentési kötelezettséggel bíró állami vagy vállalati (piaci) szféra esetében. Külön kell választanunk ezért a személyi számítógép ellátottság mutatóján belül a nehezebben mérhető otthoni gépek, illetve a könnyebben regisztrálható kormányzati-, kereskedelmi- vagy oktatási alkalmazású számítógépek felmérését. Előbbiek esetében az eddig használt háztartásstatisztikai felmérési metodikát, valamint reprezentatív (kérdőíves) felméréseket használhatunk, utóbbiaknál pedig az állomány-bejelentő formulákat (leltár, könyvelés stb.) alkalmazhatjuk. Léteznek további tényezők is, amelyek szintén felvetik a háztartásstatisztikák alkalmazási lehetőségeit. A mobiltelefon-készülék ellátottság mérése a telefon-, fax-, rádió- 13
vagy televíziókészülékek állomány-felmérési módszerét követi, a területi adatbontása azonban még nem kiforrott. A készülékbirtoklással ellentétben a mobiltelefon előfizetések számának területi szintű mérése teljesen megoldatlan. A Magyarországon működő mobil-szolgáltatók üzleti titokként kezelik előfizetőik számát, esetenként országos vagy becsült értékeket tesznek közzé. Ha a mobiltelefon előfizetések telefonkönyvszerűen nyilvánosakká válnak, lehetőség nyílik az előfizetők lakhely szerinti azonosítására, s ezzel a területi adatok létrehozására. Ügyelnünk kell azonban arra, hogy egy személy többszörös előfizető is lehet, avagy egyetlen előfizetéshez több használó is tartozhat (lásd pl. társkártyás rendszer), továbbá arra is, hogy az esetek jelentős százalékában a valóságos készülékhasználó más, mint az előfizető (lásd. céges telefonok). Ha ezen problémákat sikerül is áthidalnunk, nehézségként még mindig ott marad a mobil -kommunikáció térségi értelmezése, mely viszont már a területi kutatókra váró feladat. Az infrastrukturális jellegű tényezők látszólag könnyebben felmérhető elemeknek tűnnek, mint a társadalmi típusúak. A hálózatba bekötött számítógépek számának felmérése valóban kisebb gondot jelent, mint a hálózati kommunikációban résztvevők számának meghatározása (főleg területi bontásban), mégsem egyszerű az ilyen gépek számbavétele. A hálózati kapcsolattal rendelkező számítógépek összeszámlálása legkönnyebben mint sok más esetben, itt is az intézményi (vagy vállalati) összeírások révén végezhető el. A területi adat ilyen esetekben az intézmény (vagy vállalat) székhelyén értelmezhető (ennél részletesebb bontás valószínűleg kivitelezhetetlen). A lakossági tulajdonban lévő (otthoni) számítógépek hálózati bekötöttségét ez esetben is csak a háztartások felméréséből ismerhetjük meg. Könnyebb helyzetben vagyunk a felhasználói létszám összeszámlálásánál. Területileg is egyszerűbben értelmezhető illetve regisztrálható az Internet-előfizetések számának mutatója, melyet mind a lakossági, mind az intézményi (üzleti) adatok tekintetében az Internetszolgáltató cégek adatbázisaiból lehet meghatározni. A nemzetközi tendenciákat követve az új tényezők között számos olyat is találhatunk, amelyek nem igazodnak az eddigi felmérési gyakorlathoz. Az információs társadalom kutatásának térnyerésével előkerülő új tényezők jelentős része számos elemében új megfigyelési módszereket igényel. Az információs aktivitás közvetett jelzőszámaként használható tartalom-szolgáltatás, valamint az elektronikus-kereskedelem mértékének jelzőszámai területileg nagyon nehezen mérhetők. Az efféle hálózati tevékenységek többségében a hálózati jellegből adódóan lokalizációs problémákat vetnek fel (hol található a megvásárolt termék, az üzlet, hol található az eladó és a vevő, hogyan lokalizálhatjuk a tartalomszolgáltatót: a szervert, avagy a közzétevő személyt (céget) lokalizáljuk, stb.). Ezen tényezők mérésének módszertana még nem kialakult, jelenleg is csak közvetett forrásokból, becsült adatok formájában vannak információnk a nagyságukról. Amíg maguk a fogalmak, az elektronikus kereskedelem, a hálózati tartalom, az információszolgáltatás stb. nincsenek egyértelműen (szakszerűen) rögzítve, addig mérésük megbízható kivitelezése sem lehet megoldott. A kezdeti járható utat ezen tényezők közvetett felmérése jelentheti, másrészt a reprezentatív felmérések vagy az üzleti titkot nem sértő vállalati adatgyűjtések. Az ezredforduló környékén, az információs társadalommal együtt megjelenő új tényezőkön belül találhatunk olyanokat is, melyek pénzügyi statisztikai oldalról közelíthetők meg. Bevált módszer a költségvetési tételek önálló értékelése, feltételezve mindazonáltal, hogy e tételek megfelelő bontásban, megfelelő tartalommal jelennek meg a vizsgált büdzsében. Mind a kiadások, mind a bevételek oldalán megfogalmazhatók olyan összetevők, amelyek az új tényezőkről adnak közvetett vagy közvetlen képet. Ilyen módszerrel juthatunk információhoz a szoftver- és hardver-költségek, a (hálózati) kommunikációs költségek vagy az információs-kommunikációs technológiai termékek kibocsátásából származó bevételek esetében. A felmérés gyakorlati kivitelezése az intézményi és az üzleti szférában az éves költségvetésekből hosszas munka árán kideríthető, a lakosság esetében pedig a kiadási 14
(fogyasztási) szerkezet felméréseiből vezethető le (amelyek azonban csak a ráfordításokat, tehát csak a kiadási oldalt mutatják). Mivel az ilyen típusú lakossági felmérések többségében reprezentatív jellegűek, tehát nem a lakosság egészének megkérdezésén alapulnak, az eredmények területi bontása illetve értékelése sem lehet fenntartások nélkül elemezhető. A fent vázolt tényezőkön túlmenően általánosságban kijelenthető, hogy a jellemzők értékeinek számszerű összeírása, felmérése, s kifejezetten a területi egységekre lebontott összeállítása nem hajtható végre bármiféle előzmény nélkül. Hasznos lehet a nemzetközi tapasztalatok átvétele a hazai gyakorlatban, továbbá a területi kutatók által kitaposott információszerzési ösvények kihasználása. A sok leleményességet és újszerű mérési ötletet alkalmazó, általában kisebb volumenű (kisebb területre vagy szűkebb témára vonatkozó) modern területi kutatómunkák némely esetben megnevezik a forrásszerzés legjobb új lehetőségeit, és ezzel együtt mérési módszereit is, amelyek a nagyobb kapacitású, szervezettebb felmérési formákban megjelenő, egész országot érintő adatgyűjtések módszertani alapjait is képezhetik. Egy-egy megjelenő új tényező esetében a területi vizsgálatok rendszerint az országos szintű elemzéseket követően bukkannak fel, s már az országos szint alapadatainak felmérésekor megismert módszerek is jó alapot nyújthatnak a regionális adatok kialakításához. Fontos kijelentenünk, hogy egy átalakuló vagy újonnan megjelenő tényező felmérésének illetve mérhetőségének tisztázását, s a felmerülő módszertani kérdések megválaszolását csak egyenként tudjuk elvégezni. A tényezők mérése általában különböző problémákat vet fel, melyeket eltérő módon lehet megválaszolni, ebből következően nem készíthető egységes sablon, forgatókönyv egy új elem területi felmérésének bevezetésére. Fontos továbbá megjegyezni, hogy szükségtelen ezen tényezők mindegyikét bevonni a mindennapi statisztikai felmérésekbe. 3.2.1. Az információs társadalom fejlettségének mérése nemzetközi példákban Az információs társadalomról szerezhető ismeretek bővülésével egyre fokozódó igény merült fel a kapcsolódó új jelenségek mérésére és ezzel egyes vizsgálati egységek összehasonlítására. Mivel azonban sem maga az információs társadalom fogalma, sem az azt befolyásoló alapvető jelenségek nincsenek szilárdan rögzítve, azaz nem létezik mindenek felett álló érvényű definíciójuk, az egyes kutatások saját vizsgálataik révén próbálnak kikísérletezni egy, az információs társadalom fejlettségét, előrehaladottságát vagy szintjét jelző mérőszámot. A 90-es évek közepétől rendszeres felmérést készít az egyesült államokbeli World Times a világ országainak információs társadalmi versenyképességéről. A World Times az International Data Corporation-nel, mint adatszolgáltató és elemző intézettel közösen kidolgozott egy kezdetben 20, később 23 mutatóból álló komplex mérőszámot, amellyel az országoknak az információs korban felmerülő új technológiákhoz való alkalmazkodó képességét, fogékonyságát és az információs társadalom elérésének készségét mérik fel. Vizsgálatukban 55 szuverén ország adatait veszik figyelembe, mely országok együttesen a világ GDP-jének 97, információs technológiai költségeinek pedig 99%-át adják. Az információs igény indexe (Information Imperative Index) és a később információs társadalom index (Information Society Index) néven közzétett mérőszám az információs társadalom hatékony működéséhez szükséges összes tényezőcsoportot magába foglalja. Az index kiszámításához alkalmazott 23 változó a következő csoportosításban jelent meg (ISI 2001-ben): Számítástechnikai infrastruktúra - üzembeállított számítógépek száma / fő - otthoni számítógépek száma / háztartás 15
- kormányzati és kereskedelmi számítógépek száma / nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak - oktatásban használt számítógépek száma / diák és kar - hálózatba kötött nem otthoni számítógépek aránya (%) - szoftver-költségráfordítás / hardver-költségráfordítás Információs infrastruktúra - kábel-előfizetők száma / fő - mobiltelefonok száma / fő - telefonhívások (átlagos) költsége - fax-készülékek száma / fő - rádiókészülékek száma / fő - telefonvonal meghibásodások aránya - telefonvonalak száma / háztartás - televíziókészülékek száma / fő Internet infrastruktúra - üzleti Internet használók száma / nem mezőgazdasági foglalkoztatottak - otthoni Internet használók száma / háztartás - Internet használók száma az oktatásban / diák és kar - e-kereskedelmi kiadások / összes Internet használó Társadalmi infrastruktúra - polgári szabadság mértéke - újság-előfizetők száma / fő - sajtószabadság mértéke - középiskolába beiratkozott tanulók száma - felsőfokú intézménybe beiratkozott hallgatók száma A befolyásoló jelzőszámok között egyaránt szerepelnek az innovációs lánc invenció, innováció, diffúzió és adaptáció fázisát jellemző indikátorok, melyekkel az információs társadalom fogalmának nagyjából egészét sikerült átfogni. Az információs társadalom fejlettségének, előrehaladottságának számszerűsítésében további példák is idézhetők, hol komplex indexek, hol speciális ráták, hol pedig mutatócsoportok megalkotásával. Stílszerűen és tán nem véletlenül az információs társadalom fejlettségével kapcsolatos legtöbb vizsgálati módszerrel épp a fejlett információs kultúrájú országok szakirodalmi forrásai között találkozhatunk. Különösebb objektív vizsgálat nélkül is valószínűsíthetjük például Japán előnyös pozícióját a fejlettség ezen összetevőjének rangsorában, s ezért nem meglepő, hogy több variációt is kikísérleteztek az információs társadalmi mutatók mérésére. A Japán Információ-feldolgozó és Fejlesztési Központ (Japan Information Processing and Development Center) által létrehozott ún. JIPDEC-indexben három kiemelt vizsgálati dimenziót határoztak meg, amelyeket iparági szintű mélységekben is alkalmaztak. A hardverarány mutatójában adott iparág számítógépes hardver-állományának értékét viszonyították az ágazati foglalkoztatotti létszámhoz. A szoftver-arány mutatójában egy meghatározott időszakban keletkezett szoftver-kiadások értékét viszonyították adott ágazat foglalkoztatottainak számához. A kommunikációs arány mutatójában pedig a foglalkoztatottakhoz a teljes információátviteli kapacitás volumenét viszonyították. Kritikaként szokták megfogalmazni az indexszel kapcsolatban, hogy nem tartalmaz társadalmi, politikai, sőt gazdasági összetevőket sem (Rai, L. P. Lal, K. 2000), másrészt viszont szűkebb, például műszaki-infrastrukturális vagy technológiai alapokon nyugvó összehasonlításokra könnyen és előszeretettel alkalmazzák (a vizsgálati eredményeket a JIPDEC évente megújítja). Ugyanezen intézetben egy összetettebb mutató-együttest is kialakítottak, amellyel meghatározhatják, hogy milyen messze jutott az ország (jelesül Japán) az informatizálódás folyamatában, fejlődésében (Johoka, H. 2000). Az alkalmazott változók köréből jól látható, 16
hogy itt már nem a technikai összetevők mennyiségén és minőségén van a hangsúly, hanem inkább a keletkezett információ mennyiségén, továbbítási lehetőségein (1. táblázat). Az így kapott ún. Johoka-indexet helyesebben talán információ-kezelési indexként definiálható. Az információ mennyisége - Lebonyolított telefonhívások száma / fő / év - Újságelőfizetések száma / 100 fő - Kiadott könyvek száma / 1000 fő A kommunikációs média kiépítettsége - Telefonkészülékek száma / 100 fő - Rádiókészülékek száma / 100 háztartás - Televíziókészülékek száma / 100 háztartás Az információs tevékenységek minősége - Információs munkaerő aránya a népességből - Tanulók és hallgatók aránya a megfelelő korosztályból Információs arány - Információs kiadások aránya a teljes kiadásokon belül - Népsűrűség (a személyek közötti kommunikáció mérésére) 1. táblázat: Johoka-index az információ-kezelés fejlettségi szintjéről (alkalmazott változók) (Johoka, H. 2000) 3.2.2. Szerkezetfeltáró módszerek Az információs társadalmi fejlettség összehasonlítására tett kísérletek között feltétlenül meg kell említeni Robin Mansell és Uta Wehn módszerét. A következőkben a szerzőpáros által INEXSK-nek nevezett eljárást ismerhetjük meg (Mansell, R. Wehn, U. 1998). A nemzetközi szinten elterjedt módszer elnevezése tulajdonképpen egy betűszó (INfrastructure, EXperience, Skills, Knowledge), amely az eljárás összetettségére utal. Az infrastruktúra, a tapasztalat, a készségek és a tudás együttes hatásának mérésére használják az információs társadalom összehasonlító vizsgálataiban. Az eljárás a korábban ismertetettekkel ellentétben nem egy egydimenziós mérőszámot, egy valamiféle indexet ad eredményül, hanem egy szerkezeti képet, amely minden területegységre azonos nagyságrendben megalkotható. A módszer célja, hogy rávilágítson, miként járul hozzá az infrastruktúra, a tapasztalatok és a készségek színvonala a tudásalapú gazdasági növekedéshez és fejlődéshez. Az eljárás a kérdést a szóba jövő tényezők speciális grafikus ábrázolásával szándékozik megválaszolni, s az így kapott diagramok lesznek az INEXSK-módszer kimeneti eredményei. A 2. ábrán látható, hogy a módszer a vizsgálati tényezőket egy egymásra épülő logikus rendszerben foglalja össze. Az alapot az infrastrukturális ellátottság színvonala jelenti, azaz egy olyan összetevő, amely megmutatja, hogy milyen széles vagy keskeny bázisra épülhet a készségek és tapasztalatok fejlődése. A termelési és a fogyasztási tapasztalatok, amelyek a következő lépésben bevont indikátorokban testesülnek meg, a felhalmozott tudás növelésének fázisát jelképezik (szakértők egybehangzó állításai szerint a gyártás és a termékfogyasztás során gyülemlik fel a megszerzett tudás jelentős része). Harmadik lépésben a termelési és fogyasztási készségek indikátorai jelennek meg, amelyek velejárói és erősítői (megszilárdítói) a tapasztalati összetevőknek. Az ábra felső részén ideális tudásindikátor -ként jelzett utolsó lépés jelképes csupán, mely összességében a tudás fokozásának fejlődését és a tudás alkalmazását jelöli a társadalmi és gazdasági előrehaladás érdekében. 17
2. ábra: Az INEXSK felépítésének dinamikus vázlata (Mansell, R. Wehn, U. 1998). Az ábra alján található indikátorok erősítik és egyáltalában lehetővé teszik az ábra felsőbb részeiben található tényezők hatásos működését. Kölcsönhatásukat jelzi, hogy az új technológiai eszközökkel megszerzett termelési és fogyasztási tapasztalatok nyomó hatást gyakorolnak a megszerzett tudás növelésének irányába (lásd nyilak az ábra alsó részén). Egymagában azonban sem a termelés, sem a fogyasztás nem eredményezheti az infrastrukturális eszközök produktív használatát a tudás fokozására, minek következtében húzó hatás is megjelenik a termelési és fogyasztási készségek oldaláról (lásd nyilak az ábra felső részén). A diagram ezen felül relatíve nagyobb távolságot hagy a tapasztalati és a készségindikátorok között, mint az infrastruktúra és a tapasztalati szint, vagy a készség és tudás között. Ez a térköz rávilágít arra, hogy milyen nehéz a tapasztalatok nyomó és a készségek húzó hatását koordinálni egy hatékony végeredmény érdekében. Az infrastrukturális összetevő mérésére tradicionálisan alkalmazott mutató a telekommunikációs hálózat nagyságát és növekedését jelző indikátor. A telefonhálózat például lehetővé teszi egyéb infrastrukturális elemek, mint az adatátviteli hálózatok kiépítését, de nem szolgálhat a fejlődés egyedüli indikátoraként. Sajnos azonban egyetlen más indikátor sem olyan átfogó, mint amelyek a telekommunikációval vannak összefüggésben. (Például a hálózati adatkommunikáció nagysága egyértelmű összefüggést mutat a telefonellátottság magas szintjével.) A tapasztalati összetevőt az elektronikai termékek gyártásának és keresletének mutatóival alkothatjuk meg. Ezek jelképezik a különböző térségek (országok) IKT-termelő kapacitásait, valamint az elektronikai termékek belföldi felhasználását továbbá exportját és importját. Bár az elektronikai termékek gyártása és fogyasztása csak részben méri az infokommunikációs-technológiai eszközök (IKT) forradalmát, mégis bepillantást nyújtanak a társadalmi és gazdasági változások lendületébe, amelyek összekapcsolhatók a magasabb tudás irányába történő elmozdulás folyamatával. A készségek vizsgálatára olyan mérőszámot érdemes használni, amely a tudás növelésére használt információk bővítésének képességét és hajlandóságát tudja jelezni. Az 18
effajta hajlandóság egyik megfelelő indikátora lehet az írni-olvasni tudás mértéke. Másrészt olyan mutatók bevonása is fontos lehet, amelyek az információs-kommunikációs technológiák adaptálását tükrözik. Idevágó jelzőszám a műszaki, számítástudományi és matematikai végzettségűek vagy hallgatók száma lehet. Az indikátorok korábban bemutatott kombinációjával minden egyes területegységre megalkotható a térség saját információs-kommunikációs technológiai, avagy információs- és tudástársadalmi fejlettségi lábnyoma. Az ún. IKT-footprint legfőképp országok közötti összehasonlító vizsgálatokra alkalmas, de az egyes országokon belüli aránytalanságok, hiányosságok és az IKT fejlesztési irányok meghatározására vagy legalábbis fő hangsúlyainak kifejezésére is. Mansell és Wehn nyolc mutatót javasol az ábra, azaz az IKT-lábnyom megrajzolásához (2. táblázat). Az alkalmazott indexek népességarányos, illetőleg fajlagos formában kerülnek a vizsgálatba, s egy egységes skálán grafikusan ábrázolva jelennek meg. Az egyes bevont mutatókat egy előre meghatározott ország értékéhez, mint 100%-hoz viszonyítják, és értelemszerűen ennek százalékában határozzák meg. A kiválasztott, viszonyítási alapul szolgáló ország az adott mutatóban igen jó értékekkel szerepel, de nem feltétlenül a legjobbal. Ez célszerű lehet, mivel egyes összetevőkben kiugró, extrém értékek is előfordulhatnak, amelyeket ha 100%-nak tekintenénk, a vizsgálatunk csak rendkívül kis intervallumba eső és nehezen értelmezhető eredményeket adna. A vizsgálatban alkalmazott indexek ezért nem egy kötött értéktartományban mozognak, bár összességében cél volt a 0 és 100 közé eső számok létrehozása (előfordulhat tehát 100-nál magasabb érték is, ami a viszonyítási alapul szolgáló országnál kedvezőbb mutatóértékeket feltételez). Egyetlen esetben, az írni-olvasni tudás indexénél nem szerepel viszonyítási ország, a 100-as értéknek a teljes, 100%-os írni-olvasni tudás felel meg. A stabil, előre meghatározott értékekhez történő viszonyítás bevált módszer más nemzetközi statisztikai eljárásokban is. A Human Development Index (HDI) vizsgálatokban ehhez hasonló elven végzik a várható élettartamra vagy az egy főre jutó GDP-re vonatkozó részszámításokat. Az index elnevezése Alkalmazott mutató 100-as értéket képviselő ország Személyi számítógép index PC/fő Új-Zéland Telefon-ellátottsági index Telefon fővonal/fő Svédország Elektronikai termékgyártás indexe Elektronikai termékgyártás Írország Elektronikai termékfogyasztás indexe Műszaki végzettség indexe részesedése a GDP-ből Egy főre jutó elektronikai termékfogyasztás / egy főre jutó GDP Diplomázók számítástudományból, matematikából és műszaki tudományokból / 1000 fő Írország Hollandia Írni-olvasni tudás indexe Írni-olvasni tudó népesség aránya Nincs 100%=100 Internet host index Internet hostok száma / 1000 fő Dánia Televíziókészülék index Televíziókészülékek száma / 100 fő Egyesült Királyság 2. táblázat: Az összehasonlító IKT-szerkezeti vizsgálatokhoz alkalmazott mutatók (Mansell, R. Wehn, U. 1998) Az indexek értékeinek kiszámítása és a megfelelő tengelyeken való ábrázolása után a vizsgált területegységre jellemző saját IKT-szerkezeti kép a megfelelő pontok összekötésével rajzolódik ki. A 3. ábrán megfigyelhető az a séma, amelyen a nyolc alkalmazott index értékeit kell feltüntetnünk. Az ábra középpontjában veszik fel az indexek a 0 értéket, míg a körvonal 19
mentén a 100-as értéket, továbbá látható egy kisebb kör is az origó körül, mely összességében a nagyon kicsiny (5-nél kisebb) index-értékeket reprezentálja (az 5-nél kisebb értékeket egységesen ez a kör képviseli, ezen belül a differenciák már nem értelmezhetők). A kirajzolódó ábrák egyediek, térség-, illetve ország-jellemzőek. Találó a lábnyom kifejezés is, amely szintén az unikalitásra utal, más szóval ritka az az eset, amikor két ábra tökéletesen egybevág. Az INEXSK-módszer éppen e hasonlóság-különbözőség dualitásra épül. A közös skálára vetített, ugyanolyan alapadatokkal és számítási módszerrel készített ábrák egymásra helyezhetők, s ezzel összehasonlíthatók is. Szemmel láthatóvá válnak tehát az országok vagy a megfigyelési egységek közötti markáns különbségek ugyanúgy, mint az országon belüli szerkezeti hangsúlyeltolódások. 3. ábra: Az IKT-lábnyom ábrájának megalkotásához szükséges sablon (Mansell, R. Wehn, U. 1998) A módszer alkalmazási lehetőségeit a következő ábra mutatja be: 4. ábra: Ausztrália és Malajzia IKT-szerkezeti képe (Forrás: Mansell, R. Wehn, U. 1998) 20