P 2. évfolyam 4. szám 2010. április



Hasonló dokumentumok
A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Határtalanul! Négyfalu

3. nap

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA


HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Svájci tanulmányút. Basel

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda,

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Útinapló Együtt Európában HAT

2. nap Szerda

1. nap Indulás:

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, Készítette: Vass Vivien

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

December havi programok

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

Zalaegerszegi Diákkonferencia

December havi programok

December havi programok

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Erasmus+ Lengyelország

LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA. Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek

Csodaföldön Erdélyben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

December havi programok

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)

2.fekete. (feketemadonna)

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

ezerdély projektnapló

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Húsvét a Bruderhofban

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

Kastélydombi Általános Iskola április

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

December havi programok

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Erdélyben jártunk szeptember 17-én hétfőn reggel indultunk a szegvári önkormányzat egyik kisbuszával. Megtelik a kisbusz

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda,

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

European Accountancy Week

Szakmai utazás a Vajdaságba

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

December havi programok

Havi összesítő. Január

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Nemzeti összetartozás - a 9. a osztály Orbán Balázs nyomában

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

OTTHON AZ ERDŐBEN VÁCDUKÁN

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Ifi Eb Grenoble 2017

GyalogTrefort vándortábor

Nyári gyakorlat beszámoló

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Erdei iskola, Szolnok május 3-7.

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Átírás:

P 2. évfolyam 4. szám 2010. április PETRIKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK FOLYÓÍRATA MEGJELENIK HAVONTA Ez történt áprilisban: Április 23-án került sor a filmklub rendezvényére. Április 19-24 között Székelykeresztúron zajlott egy nemzetközi vetélkedő, ahol 16 (keresztúri) általános iskolai csapat mérte össze tudását az európai országok ismeretéről, az unió történelméről, alapelveiről. Településünket: Dávid Andrea, Kiss Zsanett és Németh Bence képviselte. A vetélkedőt a helyi Petőfi Általános Iskola szervezte. Az ott tartózkodás (ellátás, szállás) költségeit a szövetség és Székelykeresztúr város közösen vállalta. A csapatot indító településeknek (így Petrikeresztúrnak is) a kiutazás költségét kellett fedezni. A takarékosság és célszerűség jegyében térségünkből 5 település (Balaton-, Kapos-, Magyar-, Mura- és Petrikeresztúr) együtt utaztatta a diákokat, így egyetlen önkormányzatnak sem volt megterhelő ennek a költsége. A verseny fantasztikus hangulatban, nagy küzdelemben zajlott, ahol csapatunk középmezőnyben végzett. Tisztességes felkészülésükkel és helytállásukkal méltón képviselték településünket és a gellénházi általános iskolát is. Gratulálunk! Májusi programok: M E G H Í V Ó ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉGRE Tisztelettel és szeretettel hívunk és v árunk minden kedves édesanyát, nagymamát 2010. május 2 án, (vasárnap) 15.00 órakor a művelődési házban tartandó anyák napi ünnepélyünkre! A program a helyi gyermekek és fiatalok közreműködésével valósul meg. Egy csokor színes szó, Mint egy csokor virág, Fogadjátok tőlünk kedves Édesanyák! Május 7-én a művelődési házban két megbeszélést is tartunk, melyre várjuk az érdekelteket. 18.00 órától az önkormányzat és a sportegyesület tart megbeszélést az idei sport- és falunap szervezésével kapcsolatban, melyre hívja a többi civil szervezet képviselőit is. 19.00 órától megbeszélést kezdeményezünk az István a király stábjával. Mind a környező településekről, mind a lakosság részéről, és a szereplők közül is egyre nagyobb az érdeklődés, hogy idén is lesz-e előadás. Ez elsősorban a szereplőkön múlik, az ő közös döntésük függvénye. Ezért kérjük a szereplőket, hogy vegyenek részt a megbeszélésén, mondják el véleményüket, döntsük el közösen, hogy mi legyen idén a darabbal. 2010. május 9-én 14.00 órakor a Patóhegyi keresztnél lesz az idei hegyi - búcsú ünnepi szentmiséje. Petrikeresztúri Gyógynövénykert Mindenkit szeretettel várunk május 15-én 10.00 órakor az iskolaudvaron, ahol kialakítjuk a falu közösségi gyógynövénykertjét. A kertet a Fiatalok Lendületben Program támogatja. Minden eszközt, szerszámot biztosítunk, csak a szorgos kezek munkájára van szükség. Tuttu Mikka- Makka Egyesület Filmklub legközelebbi vetítése május 21- én, pénteken 19.00 órától lesz a művelődési házban. Önkormányzati hírek 2010. május hónapban önkormányzati beruházás kezdődik falunkban, melyet pályázati támogatás segítségével tudunk megvalósítani. A fejlesztés a következő területeket érinti: - A település mind a négy buszvárója cserére kerül, fából készült, egyedi kivitelű szerkezetek kerülnek megépítésre. Reménykedjünk, hogy a munkák alatt jó idő lesz, így az utazóknak nem okoz kellemetlenséget a rossz időjárás.

- A posta, orvosi rendelő ( tanácsház ) udvara kerül rendbetételre, mely parkosítással is jár. - A művelődési ház területén is parkosítás lesz, illetve két darab játszótéri elemmel bővül az udvar. Mozgókönyvtári és közművelődési támogatásból sikerült újabb 3 asztal és 25 szék beszerzése, így évről évre folyamatosan bővül a rendelkezésre álló bútorzat, remélhetőleg egy-két éven belül teljesen alkalmas lesz a művelődési ház rendezvények teljes körű kiszolgálására. Március és április hónapban a folyamatosan végzendő feladatok mellett közfoglalkoztatás keretében a következő feladatokat sikerült megoldani: - Az iskola alatti önkormányzati terület (volt tankert) gaztalanítása történt meg. - Önkormányzati utak (főleg mezőgazdasági utak) mentén gaztalanítás, hogy a tavaszi munkákra a gazdálkodók jobban meg tudják közelíteni területeiket. - Sportpálya környékének rendbetétele történt meg. Megszélesítettük a hidat is. Ősszel egy szerencsétlen sportbaleset kapcsán merült fel a gondolat, hisz szükséges lett volna, hogy a mentő feljusson a pályára. Természetesen reméljük, hogy hasonló balesetekre nem kerül sor, de így most ilyen esetben is megközelíthető a pálya. A Petrikeresztúri Községi Sportegyesület hírei: Áprilisi eredmények: 20. forduló 04.04. Petrikeresztúr Baktüttös 21. forduló 04.11. Zalacsány Petrikeresztúr 15.30 22. forduló 04.18. Petrikeresztúr Zalatárnok 14.00 ill. 16.00 23. forduló 04.25. Söjtör Petrikeresztúr 16.00 Májusi mérkőzések: 24. forduló 05.02. Petrikeresztúr Hahót 14.30 ill. 16.30 25. forduló 05.09. Dióskál Petrikeresztúr 16.30 26. forduló 05.16. Petrikeresztúr Esztergályhorváti 17.00 27. forduló 05.23. Gránit Gyógyfürdő Petrikeresztúr 17.00 28. forduló 05.30. Petrikeresztúr Zalavár 17.00 Az egyesület utólag, de megkapta a közel 105 ezer forintos szja 1 %-os - felajánlást, amit ezúton is szeretne megköszönni a támogatóknak. Adószámunk: 18956569-1-20. Közérdekű információk: Tovább folytatjuk a kupakgyűjtési akciót. Kérjük a segíteni szándékozókat, hogy a művelődési ház nyitvatartási idejében adják le a gyűjtött kupakokat. Közreműködésüket ezúton is köszönjük. Az Unilever Magyarország Kft. tovább folytatja a Főzzön játszóteret! programot. Településünk idén is kapcsolódik a programhoz, azért kérjük, aki teheti továbbra is jutassa el a művelődési házba a Delikát8 ételízesítő csomagolóanyagát. (vonalkódot) Májusi ünnepek, népi hiedelmek, jóslások: Május 1. Májusfa állítás A magyar nyelvterület nagy részén május 1-jére virradó éjszakára állították, illetve állítják a májusfát. A májusfa a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék. A májusfa - állítás másik jellegzetes formája is ismert, amikor is középületek közelében, közterületekre, kocsmák előtt állítanak májusfát. Május 4. Flórián napja a tűzoltók védőszentje Május 23. Pünkösd ünnepe, az egyház születésnapja Európa jelentős részén a középkor óta megrendezik a pünkösdi királyválasztást. Május 25. Orbán Napja a kádárok, kocsmárosok, szőlőtermesztők védőszentje. A III. században élt Orbán pápát kegyes életéért szentként tiszteli a nép. A magyarság körében Orbán a földművelők és a szőlőművesek védőszentje lett. Évszázados népi tapasztalat alapján ugyanis a fagyosszentek elmúltával, május utolsó hetében Orbán napja táján jöhet még fagyveszély, s elviheti a jónak ígérkező termést. 2010. Pálóczi Horváth Ádám emlékév 250 évvel ezelőtt 1760. május 11-én Kömlődön született Pálóczi Horváth Ádám költő, író, hagyománygyűjtő. Magyarország számos területén megemlékeznek életéről, munkásságáról. Életének története kapcsolódik településünk történetéhez is, hisz 1812-1818 itt élt és alkotott. Az elkövetkező hónapokban mi is megemlékezünk róla, életútját és verseit itt az újság hasábjain bemutatjuk. Magyar tánc - részlet Azt mondják hogy nem illik a tánc a magyarnak; Nem ha neki bugyogót s fél nadrágot varrnak, De pengő sarkantyúnak, Kócsagtollas főnek Illik; gyöngyös pártának, Magyar fejkötőnek. Kiadja: Petrikeresztúri Művelődési Ház Szerkesztőség: Petrikeresztúr, Kossuth u. 60.

Göcsej kislakói Erdélyben élménybeszámoló 2009. év novemberében kaptuk a felkérést, hogy településünket, Petrikeresztúrt, és iskolánkat, a gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskolát képviseljük a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége és a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében zajló Ki tud többet az Európai Unióról vetélkedőn. Tavaly decemberben meg is kaptuk a felkészüléshez szükséges anyagokat, és az előre elkészítendő feladatot is. Év elejétől elkezdtük a felkészülést, és csapat nevet is választottunk: községünk elhelyezkedőséből adódóan Göcsej kislakói lettünk, név szerint Dávid Andrea, Kiss Zsanett és Németh Bence. Sokat készültünk és hamar eljött az utazás ideje, 2010. április 19-e, vasárnap. Utunkat este 11 óra körül - több csapattal együtt - kezdtük meg Balatonkeresztúrról, ahonnét rögtön Kaposkeresztúrra mentünk, ahol újabb csapattal bővült az utaslétszám, s majd belevetettük magunkat az éjszaka sötétjébe. Másnap, útban a szállás felé több helyen is megálltunk. Első megállónk Arad volt, ahol a Szabadság szobrot és a tőle pár méterre lévő román diadalívet láthattuk. Következő megállónk Déva volt, ahol Déva várának romjait nézhettük meg. A felés levezető utat vársiklóval tettük meg, ami 170 m-es szintkülönbséget, 282 m-es pályán tett meg. Majd Gyulafehérvárra érkeztünk, ahol a székesegyházat szemléltük meg. A templom a Hunyadiak, majd az erdélyi fejedelmek temetkezési helye volt. Ott még szemügyre vettük az ortodox székesegyházat, ami a 20. század elején épült. Végül Székelykeresztúrra mentünk, ahol a végleges szállást megkapva, fáradtan zuhantunk az ágyba. Kedden reggeli után a Petőfi Sándor Általános Iskolában kötöttünk ki, ahol minden csapat be lett osztva egy-egy felsős osztályba, így bepillantást nyerhettünk az oktatásba. A petrikeresztúriak, vagyis mi egy hatodikos biológiai órán vehettünk részt. Az iskolát elhagyva két csoportba rendeződtünk. Mi először a Molnár István Múzeumba látogattunk el, ahol régészeti leleteket, egy nemes erdélyi család pár ruhadarabját, régi székely népviseletet és sok olyan értéket láthattunk, amit ma már valószínűleg nem használnak. Innen Petőfi körtefáját néztük meg, ahol az idegenvezető elmesélte Petőfi utolsó napját, majd Petőfi tiszteletére közösen elszavaltuk a Nemzeti dalt. Ezután visszamentünk a szállásra, ahol megebédeltünk, majd ismét útnak indultunk. Ezúttal Segesvárra. Tudniillik, hogy Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része. Várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüst szobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Ma pedig már múzeum található benne. Mi viszont nem mentünk be ebbe a múzeumba, hanem csak egy jó nagy kört

tettünk Segesvár területén. Utána pedig Fehéregyházára a Petőfi Múzeumba mentünk bővíteni tudásunkat. Innét pedig vissza a szállásra. A szerda is a kirándulás napja volt. Első utunk Parajd volt, ahol a sóbányát tekinthettük meg. A bányában 120 méter mélyen templom és játszótér is van. A lefelé és a fölfelé vezető utat kisbusszal és sok-sok lépcsővel tettük meg. Ezután Szovátára mentünk, ahol a Medve-tavat néztük meg. Nevét kiterített medvéhez hasonló alakjáról kapta. Sajnos a Medve-tó körüli sétára nem volt időnk. Innen Korondra mentünk tovább, ahol mindenki kedvére vásárolhatott. Utána pedig Farkaslakán kötöttünk ki, ahol Tamási Áron sírhelyét láthattuk. E nap során utolsó utunk Szejke-fürdő volt, ahol Orbán Balázs sírhelyéhez mentünk. Sírja elé székelykapu-sort állítottak, amelyből az utolsó kapu az övé volt. Itt közösen elénekeltük a Székely Himnuszt, majd szállásunk felé vettük az irányt. Csütörtök a verseny napja volt. Mindenki izgatottan várta a verseny elkezdését, viszont előtte ismét két csoportra osztottak minket, pontosabban úgy, ahogy a buszuknál voltunk. Délelőtt a Power Pointos bemutatóban mindegyik csapat bemutatta az általa kapott országot. Mi nekünk Franciaországot adták. A csapatok egyik fele a bemutatókat nézte, míg a másik fele pedig egy puzzle-t rakott ki időre. A bemutatót mi kezdtük, majd figyelmesen néztük a többi csapatét is. Közben, akik végeztek a puzzle-lel visszaültek a helyükre, majd az a csoport, amiben mi is benne voltunk, vonult hátra a puzzle-ökhöz. Az elején egy kicsit nehezen ment a kirakása, de a vége felé már nagyon bele jöttünk. Szerencsénkre 5 perc alatt sikerült kiraknunk, így megkaptuk rá a 15 pontot. Ezzel a délelőtti versengés véget is ért, így visszamentünk ebédelni, majd a délutáni verseny kezdetéig mindenki a maga elfoglaltságában volt. Elérkezett a fél öt. Most már mindenki izgatottabb volt. A délutáni verseny elkezdődött. A feladatlapok egymás után jöttek, számuk szerint 10. Szinte mindegyik feladatlapra más időt kaptunk. A leghosszabb idő az 8 perc volt. Végül a verseny sok izgalommal, de véget ért. Rá egy fél órára az eredményeket már tudtuk. Nem kerültünk dobogós helyre, de mi nem is vártuk azt. Számunkra ez az egész egy élmény volt, amiben volt szerencsénk részt venni. Viszont ez a nap nem csak a verseny napja volt, hanem egyik csapattársunk, név szerint: Németh Bence születésnapja is. Olyan szerencsében is részes lehetett, hogy nem csak mi, de kísérőink és iskolánk igazgatója és községünk polgármestere is felköszöntötte. Bár már így is sok minden jóban lehetett részünk, de ez még pénteken folytatódott. Megtekinthettük a Gyilkos-tavat, ami egy természetes torlasztó Hargita megye északkeleti részén. A Gyilkos-tó tengerszint feletti magassága 980 méter. E tó fölé emelkedik északon a

Kis-Cohárd sziklája, ahova mi is felmentünk, és ami 1344 méter magason található. A Kis-Cohárd tetejéről gyönyörű látvány tárult elénk. Pénteki utazásunk során tettünk még egy sétát a közeli Békás szorosnál. Majd ismét visszatértünk szállásunkra, ahol felkészültünk a szombati utazásra. Szombat reggel korán keltünk. Bepakoltunk a buszba, reggeliztünk és elbúcsúztunk újdonnal szerzett barátainktól és nyolc körül hazafelé vettük utjainkat. Szombaton éjfél körül értünk haza, fáradtan, de tele élményekkel, kalandokkal, új barátokkal. Megismertük Erdély gyönyörű tájait, történelmünk, irodalmunk darabjait, a székely emberek életkedvét, vendégszeretetét. Már régebbről tudtuk, hogy községünknek Fiatfalva - Székelykeresztúr egy településrésze testvér-települése. Az évek során már falunkból is sokan jártak ott, bebarangolva Erdély gyönyörű tájait. Mi mindannyian most jártunk itt először, de már tudjuk, nem utoljára, hisz Erdély visszavár. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos hétnek. Az élménybeszámolót a csapat nevében készítette: Dávid Andrea