CASTRUM NOVUM Fotó: Varga I. Az érsekújvári polgárok kétheti lapja XXVIII. évfolyam - 21. szám - 2018. november 5. - díjmentes Fotó: Varga I. Átadták a városi és a polgármesteri díjakat Az idei ünnepség három legfigyelemreméltóbb pillanata: A legfiatalabb díjazott, a kis Melany, már nincs egyedül, hanem (egyelőre) pótszülők nevelik. Városunk díszpolgára, Mons. Orosch János érsek, a díszpolgári címet nem a kultúrházban, hanem azon a szentmisén vette át, amit Érsekújvátott celebrált. A valamikori háromszoros polgármester, Csanda Endre nyilvánosan azt ajánlotta, hogy a város jelenlegi vezetése folytassa továbbra is a munkáját. Díszpolgári cím 2018 A városi képviselő-testület a szeptember 5-én született határozatával a 2018. évi Díszpolgár címet is odaítélte, mégpedig Mons. Orosch János nagyszombati érseknek. Az érsek a díjátadáskor Rómában volt szolgálati úton, a díjat október 26-án vette át, az ez alkalomból általa celebrált szentmisén. Pro Urbe díjak 2018 Juraj Szák a fiatal atlétikai nemzedék nevelése terén kifejtett munkájáért és a több mint 20 éves edzői tevékenységéért Krkoška Milan tisztifőorvos, a higiénia terén folytatott sokéves eredményes munkájáért Katarína Arpášová városunk lakosairól sok éven át való egészségügyi gondoskodásáért és önfeláldozó munkájáért, valamint a 60. születésnapja alkalmából Horváth Hedvig a sokéves pedagógiai tevékenységéért, a fiatal nemzedék neveléséért, valamint a 80. születésnapja alkalmából Polgármesteri díjak 2018 Minden évben az első Polgármesteri díjat az érsekújvári kórházban született első érsekújvári újszülött kapja. Ebben az évben elsőnek a kis Melany jött a világra, akinek nem éppen a legszerencsésebben kezdődött az élete. Sajnos az édesanyja már az első napokban lemondott róla és elhagyta őt. A kis Melany a komáromi gyermekotthonba került, jelenleg hivatásos család gondoskodik róla, ahol várja, hogy a helyzete törvényesen megoldódjon. További sorsát figyelemmel kísérjük. Era-Pack-Plus, Kft. - A díjat Dékány Csaba, a társaság ügyvezetője vette át stabil munkáltatóként és a társaság megalapításának 25. évfordulója alkalmából AMI Kft. - A díjat Milan Hrdlík, a társaság ügyvezetője vette át stabil munkáltatóként és a társaság megalapításának 25. évfordulója alkalmából Csanda Endre - a 70. születésnapja alkalmából, valamint Érsekújvár fejlődése terén végzett sokéves munkájáért František Meliška - a Matičiarik folklórcsoportban végzett sokéves munkájáért és a fiatal nemzedék művészeti nevelése terén végzett tevékenységéért Bartha László - 80. születésnapja alkalmából és az érsekújvári tenisz terén végzett sokéves edzői és tisztségviselői munkásságáért Ľudovít Augustín - a sokéves aktív teniszező pályafutásáért és városunk példás képviseléséért Alena Hodálová - szoprán énekesnő, az operaművészet terjesztéséért, városunk hírnevének öregbítéséért, valamint a 60. életjubileuma alkalmából Ján Gyén - a Hexagon Fotóklubban folytatott kitartó munkájáért, valamint az érsekújvári amatőr fényképészet felvirágoztatásáért Karol Šoóš - az érsekújvári atlétika felvirágoztatása terén végzett sokéves edzői és tisztségviselői munkájáért. A díjat fia, ifj. Karol Šoóš vette át. A díjat Érsekújvári Atlétikai Clubbal közösen kapta. - A díjat Štefan Stráňovský, a klub elnöke is átvette a városunkban 60 éve működő szervezett atlétika összes sikeréért. (-)
2 Város Az önkormányzat és a kórház is segíti a legkiszolgáltatottabbakat Érsekújvár városa meghirdette a Segítség a babáknak adománygyűjtést. A befolyt összeget az érsekújvári Újszülött klinika nem befektetési alapja a rendkívül fejletlen és kritikus állapotban lévő újszülöttek magasan specializált ellátását biztosító gondozására fordítja. A gyűjtésbe 2018. december 2. és 16. között Önök is bekapcsolódhatnak a következő számlaszámára elküldött önkéntes összeggel: SK50 0200 0000 0000 1203 9172. Az adományaikat 2018. december 16-án az Adventi koncert alatt az Adománygyűjtés felirattal ellátott perselybe is bedobhatják. A koncert este fél hétkor fog kezdődni a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomban. A gyűjtés meghirdetéséről a szeptemberi ülésen a városi képviselők döntöttek. Klaudia Demová, az oktató kórház perinatológiai osztályának főorvosa a Malíček Polgári Társulással közösen október 16-án mutatták be az Élőben az inkubátorból projektet. Szlovákiában elsőként teszi lehetővé a koraszülött babák szüleinek az inkubátor fölé szerelt kamerának köszönhetően vizuális kapcsolatot létesíteni az újszülöttel. Szeretnénk, ha a család legalább virtuálisan együtt lenne a gyermekkel, aki néhány héttel, de talán hónappal is, korábban jött a világra. A szülőktől nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk tudtuk meg Ľubica Kaiserovától, a Malíček Polgári Társulás elnöknőjétől. Klaudia Demová főorvos szerint az új szolgáltatás segít a koraszülött gyermekek szüleinek megerősíteni a kapcsolatot és kiépíteni a bizalmat a babák és anyukáik között, valamint a szülők és a kórház között is. Az Élő közvetítés az inkubátorokból projektet már egy ideje készítették, ám az elindítását elodázta a személyes adatok védelméről szóló rendelet (GDPR) életbelépése, és ezt figyelembe kellett venni a projektben is. Miroslav Antoni / TASR A Transparency International Szlovákia az önkormányzatok átláthatóságát értékeli Érsekújvár tizenegy helyet javított, a száz minősített város közül a 23. helyen végzett. A Transparency International Szlovákia következő idei elemzése, a Nyitott önkormányzat 2018, a száz legnagyobb önkormányzatnál értékelte az átláthatóságot, a nyújtott információk tartalmát és mennyiségét, a korrupcióellenes mechanizmusok minőségét és a nyitottságot a lakosság tájékoztatásában. Mit értékeltek Amint azt a szervezet a jelentésében feltünteti, az értékelés négy adatforrásból indult ki: - A tájékoztatás minősége az önkormányzat honlapján - Az önkormányzatok elküldött válaszai a lakosok és a szervezet feltett kérdéseire, a Tt. 211/2000-es, az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény értelmében, az önkormányzatok a szervezet kérdőívében adott válaszai a Tt. 211/2000- es, az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény értelmében - Az elektronikus szerződéses rendszer adatai alapján szerzett információk - Hlasnetruby.transparency.sk Az önkormányzati újságok a lakosok tájékoztatása szemszögéből az önkormányzat tevékenységeiről és politikájáró (Index Benefit) A Nyitott önkormányzat 2018 értékelésre júniustól októberig került sor és az önkormányzatok 2010-es, 2012-es, 2014-es átfogó értékeléséhez kapcsolódik. A szervezet 11 területet és 105 mutatót választott ki, melyek elsősorban az önkormányzatok törvényes hatásköreit foglalják magukba (pl. tulajdon eladása és bérbe adása), valamint azokat a politikákat, melyeket a szervezet szerint az önkormányzatoknak szabályoznia kellene (pl. etika és összeférhetetlenség). Legnagyobb súlya az információhoz való hozzáférésnek, a nyilvánosság részvételének a döntéshozatalban, a közbeszerzésekben, a költségvetési és szerződéses területekben van. Mennyi pontot kaptunk Az összes területért az önkormányzat összesen 100 pontot kaphatott. A legjobb helyezéseket Varannó (87%), Pozsony-Újváros (86%) és Rozsnyó (79%) érték el. A legrosszabb értékelést Nagykapos (36%), Surány (32%) és Humenné (32%) kapta. Az önkormányzatok átlagos osztályzása 57% volt. Érsekújvár 64% kapott a megkapható százból, így a 23. helyen végzett. Ezzel az előző értékeléshez viszonyítva 11 helyet lépett előre. A szervezet a legjobb érsekújvári kritériumok közé sorolta az információhoz való hozzáférést (86%), a költségvetést és a szerződéseket (83%), a tulajdon eladását és bérbe adását (76%), a nyilvánosság részvételét a döntéshozatalban (76%), a területrendezést és az építésügyi hivatalt (67%). Az újságot értékelték, de nem olvasták A Nyitott önkormányzat 2018 értékelés részét képezték az önkormányzati újságok, aminek az eredményét az előző számunkban közöltük. A Castrum Novum kétheti lap a 2016-os eredményekhez viszonyítva 1,96 százalékot és 23 helyet rontott az eredményén. A szervezet szakemberei szerint lapunk gondja Klein Ottokár polgármester túlzott bemutatása. Az öt értékelt számban (ami a valóságban hat, mert júliusban duplaszám jelent meg, kétszeres terjedelemben) a szervezet szerint öszszesen 46-szor van említve a város vezetése. Az említett lapszámokban a szoftver valóban ennyi említést talált Klein Ottokár polgármesterről. A polgármester népszerűsítésébe azonban beleszámolta a Porciunkula plakátját vagy a polgármester aláírását az álláspályázat alatt. Transparency International Szlovákia szakemberei semmibe vették azt is, hogy városunk lapja kétnyelvű és minden tudósító cikk magyarul is megjelenik. Az egynyelvű újsággal ellentétben így a polgármester vezetékneve kétszer olyan gyakran jelenik meg. Miroslav Antoni CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Adakozó Kedd 2018 A KOMPAS Közösségi Központ Érsekújvár városával együttműködve és a PON- TIS Alapítvány védnökségével 2018. november 27-én az Adakozó Kedd (Giving Tuesday) napján, melynek mottója Ha tudok, segítek, tartós élelmiszergyűjtést szervez. A gyűjtéssel a nehéz sorsú, kedvezőtlen élethelyzetben lévőket segítjük. Az élelmiszergyűjtés kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk az emberség erejét. Egy néhány centbe kerülő gesztus, ami segít azoknak, akik nincsenek könnyű helyzetben. A gyűjtéshez a következő tartós élelmiszerekkel járulhatnak hozzá: cukor, rizs, olaj, konzervek, pástétomok, száraztészták), drogériai és higiéniai szerek. A részletekről és gyűjtőhelyekről a Castrum Novum következő számában, a város honlapján olvashatnak, illetve az Érsekújvári Televízió is tájékoztatni fogja nézőit. Az elmúlt választási időszakban Érsekújvár javított legjelentősebben a pénzügyi egészségén Az INEKO nyilvánosságra hozta száz település gazdasági elemzését a 2015-2017-es évekre. Leginkább Érsekújvár és Pozsony Lamač városrész gazdasági fejlődését értékelték Matej Tunega, az INEKO elemzője szerint az önkormányzati választások előtt a választási ciklus végén a választott képviselők munkáját nem egy éves lebontásban, hanem az egész választási időszakot az ismert adatok alapján vizsgálták. Ezúttal Szlovákia összes városát értékelték, beleértve Pozsony egyes városrészeit és Kassát is. Az első mutató, ami sokat elmond az önkormányzat gazdálkodásának hatékonyságáról, a folyószámla mérlege (különbség a folyó bevételek és folyó kiadások között, százalékban kifejezve). Az önkormányzatok gazdálkodásáról teljes képet a pénzügyi egészség pontszáma nyújt, amit az INEKO saját módszertan szerint állít össze és az önkormányzatok gazdálkodásának több kulcsfontosságú mutatóját foglalja magába (a folyószámla mérleg és az adóssághányadok, az adósságszolgálat, a késedelmi kötelezettségek és a 60 napnál régebbi kötelezettségek). Ezen a ranglistán Érsekújvár az első helyen áll, a pénzügyi egészség 1,49%-kal nőtt, ami országos viszonylatban a száz minősített város közül a legjobb koefficiens. (Forrás: adatok a SZK Pénzügyminisztériuma, módszertan és számítások - INEKO)
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Hirdetés 3 Objednávateľ : Otokar Klein, Podzámska 11, 940 02 Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Mestský úrad, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150 cn-r112-18 Önökkel együtt folytatjuk városunk fejlesztését Otokar Klein polgármesterjelölt primatorotokarklein cn-r108-18
4 Hirdetés CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. cn-r101-18 Szívvel és lélekkel Társasági rovat Városunk kis polgárai Búcsi Flóra Házasságot kötöttek Túri Gábor és Virágová Mária, Vágovits Martin és Viszkocsilová Lucia, Brezanský Michal és Hlavičková Andrea, Zaujec Rudolf és Ďuriančíková Lenka, Macejka Ondrej és Vojnová Zuzana Örökre eltávoztak Rakásová Mária, 67, Jaššo Viliam, 69, Kis Pavol, 78, Pék Irén, szül. Halász, 91, Katonová Katarína, 94 Konzultációs nap a jogsegélyközpontban A konzultációs napra 2018. november 13- án, 9:00-től 14:00 óráig kerül sor a Váralja u. 25. alatti kihelyezett jogsegélyközpontban (járási hivatal épülete). A jogásszal maximálisan 1 órán át tarthat a tanácskozás, egy jogi esetről csak egyszer. A konzultáció ára 4,50 euró. A konzultációra ne felejtse el magával vinni az összes iratot, ami a jogi esettel összefügg. Ha az Ön ügye nem tűr halasztás beadványok leadásának határideje, kifogás a végrehajtás ellen, fellebbezések és hasonlók, akkor hívja a nyitrai jogsegélyközpont irodáját a 037/242 00 55-ös telefonszámon. Eladó téglagarázs Érsekújvárott a vasútállomásnál. Villany, jó állapot. Ár: 7.000 euró. Tel.: 0905 / 304 138. Objednávateľ: Peter Mészáros, Nové Zámky Dodávateľ: Mesto Nové Zámky, Hlavné námestie 10, 940 02 Nové Zámky cn-r53-18 cn-r93-18
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Hirdetés 5 cn-r31-18 cn-r124-18 Objednávateľ: Ing. Lukáš Štefánik, Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Metský úrad, Hlavné námestie 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150
6 Spektrum Apróhirdetés INGATLANOK Fiatal család lakást vásárolna Érsekújvárott. Készpénz. Tel.: 0903/788 444. Bérbe adok szántóföldet 60 ár - a Zúgónál, Érsekújvárott. Tel.: 0908/408 700. Kiadok albérletbe 1 szobát két diák részére. Tel.: 035/6410 032, 0914/177 990. Bérbe veszek berendezett 1-szobás lakást Érsekújvárott. Tel.: 0905/850 266. Eladásra kínálok alápincézett hétvégi házat Bukrok telep a Zúgónál. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0904/022 609. Eladó falazott garázs a Gúg utcában, 18 m2. Tel.: 0903/747 166. Eladó garzonlakás, Folyóparti utca, 12. emelet. Ár: 25.000. Tel.: 0915/167 011. Eladó 1-szobás, részben felújított lakás. Látni kell. Ár megegyezéssel. Balkon nélkül. Ingatlanközvetítők ne hívjanak! Tel.: 0918/885 132. Eladó szép családi ház Érsekújvárott, az Andódi utcában. Ingatlanközvetítők ne hívjanak. Tel.: 0904/835 757. Veszek 1-2-szobás lakást Érsekújvárott. Fizetés azonnal, készpénzben. Tel.: 0949/287 471. Eladó 3 áras kert (hétvégi ház, víz, villany) - Svit II. telep. Tel.: 035/6429 040. Bérbe adok garzonlakást az S.H. Vajanský utcában 2018. november 15- től. Tel.: 0908/397 314. Eladó falazott garázs a Hviezdoslav utcában, Érsekújvárott. Esetleg bérbe adom. Tel.: 0917/587 137. Veszek garzonlakást. Készpénzzel fizetek. Ingatlanközvetítők ne hívjanak. Tel.: 0948/006 030. AUTO-MOTO ŠKODA 100 + utánfutó. Tel.: 0908/439 666. SZOLGÁLTATÁSOK Legolcsóbb személyszállítás 1-20 személyig. www.andibus.sk Tel.: 0915/111 646. Velem született látnoki képességekkel rendelkezem, jövőbe látok, foglalkozom jóslással kártyából és fényképről is. Tel.: 0917/044 931. EGYÉB Átengedek fodrászatot Érsekújvárott. Bővebb információ a 0905/929 339-es számon. Eladó antik szekrény (almara). Tel.: 0902/883 444. Lenne valaki, aki elajándékozna működő notebookot egy rokkantnyugdíjasnak? Tel.: 0917/044 931. Eladok történelmi könyveket, szobabiciklit - 45 és 4 kerékkel rendelkező járókeretet - 45. Tel.: 0910/132 049. Eladó ázsiai tevebébi és 2 hidegvérű szürke ló. Érdeklődni lehet: 0911/718 989. cn-r128-18 Gyógyszertári ügyelet Lekárenská služba Érsekújvárott az ügyelet este 22:30 óráig tart! V našom meste každý deň do 22:30 h! CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. 5. 11. Claudia Gúgska 14 16:00-22:30 6. 11. Zenit Slovenská 2 16:00-22:30 7. 11. Sagittarius M. Flengera 10 16:00-22:30 8. 11. Centrum Medical Andovská 6 16:00-22:30 9. 11. Na prednádraží Ľ. Štúra 18 16:00-22:30 10. 11. Na námestí Hlavné námestie 3 07:00-22:30 11. 11. Na nábreží Bitúnkova 15 07:00-22:30 12. 11. ES Komárňanská 24 16:00-22:30 13. 11. BENU Andovská 9C 20:00-22:30 13. 11. BENU HM Tesco, Nitrianska 111 16:00-20:00 14. 11. Verejná lekáreň FNsP Slovenská 11/A 16:00-22:30 15. 11. Zlatý lev Petőfiho 15 16:00-22:30 16. 11. Starbec J. Kráľa 3 16:00-22:30 17. 11. Sélia SNP 42A 07:00-22:30 18. 11. Dr. Max Aquario, Nitrianska 111 07:00-22:30 19. 11. Zlatý lev Petőfiho 15 16:00-22:30 cn-r117-18 ŐSZI VÁSÁRT TARTUNK MAGYAR TERMÉKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN az érsekújvári kultúrházban (oldalsó bejárat bábterem) 2018. november 6-án és 7-én, nyitvatartás: 9:00-től óráig Átmeneti kabátok 69 helyett 39 100 helyett 69 Öltönyök 150 helyett 88 200 helyett 99 (slimfit) Sportzakók 120 euró helyett 79 Eredeti bőrkabátok 200 helyett 100 300 helyett 199 Gyapjúkabátok 140 helyett 79 150 helyett 88 160 helyett 110 Pufikabátok 100 helyett 59 120 helyett 79 Férfi szövetnadrágok nagy választékban! Mindenkit sok szeretettel várunk! cn-r116-18
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Hirdetés 7 cn-r114-18
8 Spektrum cn-r109-18 R. 3. rész Kongat az óra Emlős állat Vajdasági város Saját kezűleg, röviden Az átmérő jele Álmossá tesz Tonna Szekundum Sportlövészet R. 1. rész R A Kutyák Számnév, röviden Motorral hajtott Pépes étel Kelet Az irka közepe Hangos Natasa! Átmásolna Száraz lomb rétege Brazília tagállama (AMAPÁ) Zérus Egyúttal Dehogy Latin kötőszó Bohókás filmbeli űrlény Római 50 R. 2. rész Méter Világtalan A múlt idő jele Liter Svéd mérnök (LAVAL) Kövesse a történéseket a közösségi hálón is: https://www.facebook.com/novezamky.sk/ és az Instragramon: mesto_nove_zamky Keresztrejtvény Az idei 20. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Elmúlt a nyár, / kár érte, kár. / Sárgul a táj, / kár érte, kár. A helyes megfejtőink Borka Iván 2 darab belépőt nyert a Jazz Blues Jamboreera. Gratulálunk. E heti rejtvényünkben JUHÁSZ Ferenc magyar D Vasútállomás, röviden költő egyik verséből idézünk két szép sort: A kertekre leszállt a dér, / kékülten pereg a levél,... A vers folytatása a rejtvényben található. A megfejtéseket 2018. november 12-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére, e-mailben vagy sms-ben (0917/502 955). Ne feledjék megírni a nevüket! A helyes megfejtők között Novofruct ajándékcsomagot sorsolunk ki. Szakmunkás Észak Fluor, sulfur Aba, Vid Az arzén vegyjele Asztácium vegyjele Derékszög jele Európa-kupa, röv. Vörös kakas Hosszúság jele Francia női név Mi, ti,... CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Ajánló 2018. november 5-ig Regionális Művelődési Központ Csémy Éva Élet virágok c. kiállítása 2018. november 8-ig, munkanapokon 9:00-től 16:00 óráig Vunar Galéria, T.G.Masaryk u. 1. Érsekújvár az érsekújvári képzőművészek és fényképészek szemével - kollektív kiállítás neves érsekújvári képzőművészek és fényképészek műveiből 2018. november 9. Kultúrház, Fő tér KultúrKorzó: Mesefesztivál / Bábszínház 2018. november 9., óra Castle Café, Fő tér KultúrKorzó: Bedő Imre: Férfiak klubja - a Projekt3000 PT klubja és az Érsekújvári Lovagrend társszervezésében. Téma: A férfiak. A belépés díjtalan. 2018. november 10., 9:30 óra Zmeták Ernő Művészeti Galéria Többet együtt - alkotóműhely 2018. november 14., 18:00 óra Poetry Café, Fő tér 7. ArtKorzó: Száz Ildikó: Futónapló c. fotókiállításának megnyitója. A kiállítás 2019. január 14-ig tekinthető meg. A belépés díjtalan. 2018. november 15., óra Zmeták Ernő Művészeti Galéria Koncert - Ködben, közreműködnek: Hana Juríková (cselló), Zuzana Jasenková (cselló), Ivan Šiller (zongora) 2018. november 16., óra Csemadok, KultúrKorzó: Táncház - táncoktatás, mulatság és jó hangulat. Társszervező: Érsekújvári Polgári Klub. A belépés díjtalan. 2018. november 17., 17:30 óra Építőipari Szakközépiskola, Nyitrai út 61. V. Keresztény Katalin bál, a talpalávaló a Kanta Band biztosítja. Jegyár: felnőtt: 15, gyerek: 7. Jelentkezni lehet: Štifner Ivett - 0918/357 859, Pócs Marian - 0911/277 482, Illés Angelika - 0918/697 078 2018. november 17., 20:00 óra Csemadok pince 1. Felvidéki retró buli - Arti és Gifo műsora garantáltan visszarepít az 1980-as évekbe. Jegyek korlátozott mennyiségben vásárolhatók a Fytovega boltban (Váralja u. 29.), infó: 0905/114 815 2018. november 18., óra Kultúrház, Fő tér, KultúrKorzó: Dallamok szárnyán - zenés est a Samba cukrászda szervezésében. Jegyek kaphatók a Samba cukrászdában. Belépő: 10 2018. november 21., 18:00 óra Castle Café, Fő tér, IrodalmiKorzó: Kávéházi beszélgetés Simon Attila történésszel. Bemutatásra kerül a szerző Magyar idők a Felvidéken c. monográfiája. Beszélgetőpartner: H.Nagy Péter. A belépés díjtalan. 2018. november 25., 18:00 óra Kultúrház, Fő tér Zsapka 50 - a jubileumi koncert műsora válogatás az eddig megjelent dalokból, ugyanakkor néhány perc erejéig felidézi a ZS.E.B. bulik fergeteges hangulatát is. Jegyek elővételben a KultúrKorzó irodájában kaphatók. Jegyár: elővételben: 8, helyszínen: 10. 2018. november 28-ig Thain János Múzeum, M.R.Štefánik u. 58. Csehszlovákia 100 éve a régiónkban és az iskolánkban 2018. december 1-jéig Zmeták Ernő Művészeti Galéria Jozef Jankovič - Vaskor Készítette: Lőrincz László
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Hirdetés 9 cn-r123-18 NAPI MENÜ * SÖRFŐZDE * PIZZA * HEADERS.SK NOVÉ ZÁMKY * CASTRUM NOVUM * ÉRSEKÚJVÁR * NEUHÄUSEL A VIP helyiségben 30 főig biztosítani tudunk: ünnepséget zárt körű vagy céges rendezvényt halotti tort születésnapot találkozókat előadást projekcióval sörkóstolást a sörfőzde bemutatójával sörcsapolást Ételszállítás és étterem: 0905 499 049 0902 499 059 Zárt körű rendezvények: 0903 846 795 0940 939 243 sandy@headers.sk Sörfőzde és hordóssör kiszállítása: 0903 746 795 th@headers.sk cn-r12-18 DAJA hús- és hentesáru Kaszárnya u. 5.A, Érsekújvár NYITVATARTÁS Hétfő: 13:00-17:30 Kedd-péntek: 6:30-18:00 Szombat: 6:30-12:00 Tel.: 035/6412 197 Friss és fagyasztott húsáru Szárm. hely Eredeti ár /kg Akciós ár /kg Hamis vesepecsenye (bika) SR 12,00 9,99 Sertésfej SR 2,00 1,30 Hasalja csonttal SR 4,00 3,39 Hasalja csont nélkül SR 4,20 3,79 Sertésvagdalék SR 4,00 3,39 Füstölt húsok és felvágottak Szárm. hely Eredeti ár /kg Akciós ár /kg Disznósajt 350 g SR 2,00/db 1,39/db Kolduskása SR 5,20 4,69 Májas- és véreshurka SR 5,00 3,99 Finom baromfi szalámi SR 2,00 1,49 Házi kocsonya SR 2,80 2,19 Húst szállítunk üzemi konyháknak, éttermeknek, iskolai étkezdéknek. Ingyenes kiszállítás! Az akció 2018. november 5-től 2018. november 12-ig tart vagy amíg a készlet tart.
10 Hirdetés CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. cn-r115-18 Objednávateľ: Lambert Kajanovič, Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Metský úrad, Hlavné námestie 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150 cn-r120-18 Objednávateľ: PhDr. Juraj Kisely, CSc., Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Metský úrad, Hlavné námestie 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Hirdetés 11 Objednávateľ: Mediachain s.r.o., M. R. Štefánika 60, 940 01 Nové Zámky, IČO: 44 704 852 Dodávateľ: Mesto - Mestský úrad, Hlavné námestie 10, 940 02 Nové Zámky, IČO 00 309 150 Ing. Karol Borik, MBA polgármesterjelölt cn-r105-18 1 Nyitrai járási hivatal elöljárója borik2018 Objednávateľ: Mediachain s.r.o., M. R. Štefánika 60, 940 01 Nové Zámky, IČO: 44 704 852 Dodávateľ: Mesto - Mestský úrad, Hlavné námestie 10, 940 02 Nové Zámky, IČO 00 309 150 cn-r106-18 Felkészülve az együttműködésre Ing. Ivan Moravčík 2. választási körzet képviselőjelöltje 9.
12 Hirdetés CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. cn-r98-18
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. cn-r121-18 Hirdetés 13 Objednávateľ: DOMA DOBRE, Plavecké podhradie 258, 906 36 Plavecké podhradie, IČO: 30794331 Dodávateľ: Mesto-Mestský úrad, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150 cn-r102-18 10. Objednávateľ: Ing. Ákos Tárnok, Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Mestský úrad, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150 1. sz. választókörzet Objednávateľ: Ing. arch. Jozef Antalík, Nové Zámky Dodávateľ: Mesto-Mestský úrad, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, IČO: 00309 150 cn-r119-18 Ing. Ákos Tárnok közgazdász-hivatásos katona SZK Honvédelmi Minisztérium független városi képviselőjelölt Nem volna jobb több nevető ember a városban, mint neve e? 1 Ing.arch.Antalík Jozef Változás? Csak rajtad múlik Képviselõjelölt - 1.választókörzet cn-r122-18
14 Hirdetés CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. cn-r118-18
CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. Jesenné upratovanie - Őszi nagytakarítás Mesto Nové Zámky vyzýva občanov, aby sa zapojili do jesenného upratovania. Érsekújvár városa felhívja a polgárok figyelmét az őszi nagytakarításra. V období jesenného upratovania budú traktory s prívesom odvážať objemný a biologicky rozložiteľný odpad spred rodinných domov, ktorý treba vyložiť do 8:00 hod. podľa harmonogramu nasledovne: Az őszi nagytakarítás alatt pótkocsis traktorok fogják elszállítani a háztartásokban felgyülemlett felesleges hulladékot a családi házak elől, amit naponta 8:00 óráig kell kirakni a következő elszállítási ütemterv szerint: 12. november 2018, pondelok - 2018. november 12., hétfő ulice-utcák: Lesná, Hradná, Kvetná, Ružová dolina, Nová, Orechový sad, T. Vansovej rod. domy, Čerešňová, Tatranský priechod, Bočná, Dostihová, Jelenia, Štrková, Riečna, Jazerná, Dubová, Robotnícka, Hájová, Rovná, Topoľová, Trávna, Strelecká, Zálesná, A.Jedlíka 14. november 2018, streda - 2018. november 14., szerda ulice-utcák: Fajková, Nám. Hrdinov, Pri hrádzi, Včelárska, Svornosti, Poľovnícka, Slnečná, Slávičia, Agátová, Mýtna, Lúčna, Podhájska, M.Matunáka, Hlboká, Brezová, Pod kopcom, Orgovánová 16. november 2018, piatok - 2018. november 16., péntek ulice-utcák: Tatranská, Gúgska, Bernolákovo nám., Nitrianska cesta, Andovská (rod.domy-családi házak) 19. november 2018, pondelok - 2018. november 19., hétfő ulice-utcák: Jeruzalemská, Holubičia, Sitnianska, Holubyho, Cintorínska, Kmeťova, Moyzesova, Pod záhradami, Hliníková, Poľná, Šulekova, Mederská, Okružná, Slovenská, Jarková, Zdravotnícka 21. november 2018, streda - 2018. november 21., szerda ulice-utcák: Komjatická, Dostojevského, Pod lipami, Jirásková, Žofijská, Javorová, Železná, Výpalisko, Devínska, Jesenského, Sládkovičova, M.M.Hodžu, J.M.Hurbana, Svätoplukova, Rázusova, M.R.Štefánika, Tyršova Spektrum 15 23. november 2018, piatok - 2018. november 24., péntek ulice-utcák: Považská, Palackého, Husova, Pohronská, Oravská, Trhová, Piesočná, Húlska, Hrebíčková, Strečnianska, Detvianska, Nový svet, Šurianska, Bezručova, Hviezdoslavova, Heydukova, Komenského, Kollárova, Železničiarska, Wolkerova, Nitrianske nábrežie 26. november 2018, pondelok - 2018. november 26., hétfő ulice-utcák: Komárňanská cesta, J. Murgaša, Konopná, Ľanová, Bajčská, Továrenská, Pri skladoch, Dvorská, Bešeňovská cesta, Koralová, Jantárová Žiadame obyvateľov mesta, aby bol odpad vytriedený, BIO odpad - konáre boli zviazané do zväzkov, lístie uložené do vriec, a aby boli obyvatelia nápomocní pri nakladaní odpadu na traktor. Pre Krížnu a Krajnú ulicu budú od 12. do 13. novembra 2018 pristavené veľkokapacitné kontajnery, preto žiadame obyvateľov, aby odpad ukladali do týchto kontajnerov a nevykladali ho do parku a pred dom. Počas celého roka môžu občania odovzdať objemný, drobný stavebný odpad a biologicky rozložiteľný odpad na Považskej ul. (bývalé uhoľné sklady). Kontakt: 6424 282. Papier, sklo, textil, žiarivky, farby, lepidlá, batérie, akumulátory, vyradené elektrické a elektronické zariadenia, plasty, kovy môžu občania odovzdať bezplatne na ul. G. Bethlena (bývalá kotolňa). Kontakt: 6414 305 Kérjük a város lakóit, hogy a hulladékot szelektálják, a BIO hulladék - az ágak legyenek összekötve, a faleveleket rakják zsákokba, valamint kérjük, hogy segítsenek felrakni a hulladékot a traktorra. A Krížna és Krajná utcák részére 2018 november 12- től - 13-ig nagykapacitású konténereket helyezünk el, ezért kérjük a lakosokat, hogy a hulladékot rakják a konténerekbe, és ne rakják a parkba és a házak elé. A lakosok az egész év folyamán leadhatják a nagy tömegű hulladékot, apró építkezési hulladékot és zöld hulladékot a Považská utcában (egykori széntelep). Elérhetőség: 6424 282. A lakosok a papírt, üveget, textíliát, izzókat, festékeket, ragasztókat, elemeket, akkumulátorokat, kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket, műanyagot és fémet a Bethlen G. utcai gyűjtőhelyen (egykori kazánház) ingyen adhatják le. Elérhetőség: 6414 305. Otokar Klein - Klein Ottokár primátor mesta - a város polgármestere cn-r100-18 cn-r127-18
16 Mozi - Kino CASTRUM NOVUM - 21. szám - 2018. november 5. 035/6401285 0907 937 064 1.11. štvrtok 2.11. piatok 3.11. sobota 18:00 NOVEMBER 2018 Csillag születik zenés filmdráma, USA, r. B. Cooper Bohemian Rhapsody životopisná hudobná dráma, USA/V. B., r. B. Singer, D. Fletcher Nám. Gy. Széchényiho 9 940 01 Nové Zámky HU 2D MSZ 15 136 2D ST 12 134 Bohemian Rhapsody 2D ST 12 134 životopisná hudobná dráma, USA/V. B., r. B. Singer, D. Fletcher 15.11. štvrtok 16.11. piatok 17.11. sobota 18.11. nedeľa 20:00 15:00 20:00 15:00 20:00 Ami nem öl meg thriller, USA, r. F. Alvarez Fantastické zvery: Grindelwaldove zločiny dobrodružné fantasy, USA, r. D. Yates Bohemian Rhapsody životopisná hudobná dráma, USA/V. B., r. B. Singer, D. Fletcher Fantastické zvery: Grindelwaldove zločiny dobrodružné fantasy, USA, r. D. Yates Grinch animovaný film, USA, r. Y. Cheney, S. Mosier Fantastické zvery: Grindelwaldove zločiny dobrodružné fantasy, USA, r. D. Yates Hunter Killer: Neviditeľný zabijak akčný triler, USA/V. Británia, r. D. Marsch Grinch animovaný film, USA, r. Y. Cheney, S. Mosier Fantastické zvery: Grindelwaldove zločiny dobrodružné fantasy, USA, r. D. Yates Legendás állatok - Grindelwald bűntettei kalandfilm, USA, r. D. Yates HU 2D MSZ 15 111 2D SD 12 133 2D ST 12 134 3D SD 12 133 6 3D SD MP 86 6 3D SD 12 133 6 2D ČT 12 121 2D SD MP 86 2D SD 12 133 HU 3D MSZ 12 133 6 4.11. nedeľa 6.11. utorok 7.11. streda 8.11. štvrtok 9.11. piatok 10.11. sobota 11.11. nedeľa 13.11. utorok 14.11. streda 15:00 15:00 20:00 15:00 20:00 Hotel Transylvánia 3: Strašidelná dovolenka animovaný film, USA, r. G. Tartakovsky Venom sci-fi thriller, USA, r. R. Fleischer Bohém rapszódia életrajzi zenés dráma, USA/N. B., r. B. Singer. D. Fletcher Dogman dráma, Taliansko/Francúzsko, r. M. Garrone Piadinôžka animovaný film, USA, r. K. Kirkpatrick, J. Reisig Filmový klub: Moulin Rouge muzikál, Austrália/USA, r. B. Luhrmann Venom sci-fi thriller, USA, r. R. Fleischer Ten, kto ťa miloval rodinná komédia, ČR, r. J. Pachl Ten, kto ťa miloval rodinná komédia, ČR, r. J. Pachl Dievča v pavúčej sieti triler, USA, r. F. Alvarez Luskáčik a štyri kráľovstvá rodinné fantasy, USA, r. L. Hallström Bohemian Rhapsody životopisná hudobná dráma, USA/V. B., r. B. Singer, D. Fletcher Dievča v pavúčej sieti triler, USA, r. F. Alvarez Luskáčik a štyri kráľovstvá rodinné fantasy, USA, r. L. Hallström Zrodila sa hviezda hudobná dráma, USA, r. B. Cooper Halloween horror, USA, r. D. G. Green Pod jedným stromom komédia/dráma, Island, r. H. Gunnar Sigurddsson Hotel Transylvánia 3: Strašidelná dovolenka animovaný film, USA, r. G. Tartakovsky Filmový klub: Tieň jaguára dokumentárny film, SR, r. P. Barabáš Milí priatelia a filmoví priaznivci, nezabudnite si naladiť reláciu KINEMATOGRAF ktorú Televízia Nové Zámky pravidelne vysiela každý druhý víkend v mesiaci. Prostredníctvom nej sa dozviete o všetkých nových filmoch, ktoré v Kine Mier premietneme, ako aj o iných podujatiach, ktoré Vám prinesieme. 2D SD MP 87 2D ST 15 112 HU 2D MSZ 12 134 2D ČT 15 102 2D SD MP 90 4 2D ČT 15 127 FK: 3 3D SD 7 100 6 2D ST 12 134 2D ST 15 111 2D SD 7 100 2D ST 15 136 HU 2D MSZ 15 109 2D ČT 15 89 2D SD MP 87 Zľava 1 pre študentov, seniorov nad 62 rokov a dieťa do 12 rokov. Diákoknak, nyugdíjasoknak 62 év felett, és gyerekek 12 év korig 1 kedvezmény. HU 2D MSZ 15 112 2D OV 12 90 2D OV 12 90 2D ST 15 111 20.11. utorok 21.11. streda 22.11. štvrtok 23.11. piatok 24.11. sobota 25.11. nedeľa 27.11. utorok 28.11. streda 29.11. štvrtok 4 30.11. 2D OV 12 67 FK: 3 piatok 15:00 20:00 15:00 20:00 20:00 Vás pozýva do Filmového klubu KRÁTKA CESTA K VEĽKÝM FILMOM. Aké výhody Vám členstvo prináša? Zľavy na vstupenky do FK v SR a ČR Zľavy na vybrané filmové festivaly v SR, ČR a Poľsku Zľavy na nákup produktov v predajni klapka.sk Súmrak dráma, Maďarsko/Francúzsko, r. L. Nemes Grinch animovaný film, USA, r. Y. Cheney, S. Mosier Filmový klub: Tiesňové volanie dráma, Dánsko, r. G. Möller Tajomstvo domu s hodinami rodinné fantasy, USA, r. E. Roth Úsmevy smutných mužov komédia/dráma, ČR, r. D. Svátek Úsmevy smutných mužov komédia/dráma, ČR, r. D. Svátek Creed II športová dráma, USA, r. S. Caple Jr. Apróláb animációs film, USA, r. K. Kirkpatrick, J. Reisig Zrodila sa hviezda hudobná dráma, USA, r. B. Cooper Creed II športová dráma, USA, r. S. Caple Jr. Pat & Mat: Zimné dobrodružstvá animovaný film, ČR, r. M. Beneš Fantastické zvery: Grindelwaldove zločiny dobrodružné fantasy, USA, r. D. Yates Creed II dráma, USA, r. S. Caple Jr. Balón dráma, Nemecko, r. M. Herbig Pat & Mat: Zimné dobrodružstvá animovaný film, ČR, r. M. Beneš Filmový klub: Foxtrot dráma, Izrael, r. S. Maoz Čertovské pero rozprávka, ČR, r. M. Najbrt Mladí zabijaci triler, USA, r. S. Levinson Legendás állatok - Grindelwald bűntettei kalandfilm, USA, r. D. Yates Vdovy triler/dráma, USA, r. S. McQueen Platnosť do 31.12.2018, cena. Viac info v pokladni alebo na tel.: 0907 937 064 FK - vstupné pre členov Filmového klubu MP 12/15/18 - prístupnosť pre vekovú kategóriu od OV - originálna verzia ST - slovenské titulky /Kino Mier Nové Zámky www.kinomier.sk 2D ČT 15 142 3,50 2D SD MP 86 4 2D ČT 15 85 FK: 3 2D ČD 12 104 2D OV 15 92 2D OV 15 92 HU 2D MSZ MP 90 2D ST 15 136 2D ČT 12 130 2D OV MP 60 2D SD 12 133 HU 2D MSZ 12 130 2D ČD 12 120 2D OV MP 60 2D ČT 12 130 4 2D ČT 15 108 FK: 3 2D OV MP 99 2D ČT 15 103 HU 2D MSZ 12 133 2D ST 12 129 SD - slovenský dabing ČT - české titulky ČD - český dabing MF - maďarské titulky MSZ - maďarský dabing Zmena programu vyhradená. kinomier_nz www.novezamky.sk