Összefoglaló a Regionális bibliaismereti versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2016.12.09. (Minden tanévben december elején) Rendező intézményének neve: Tompa Mihály Református, Szervezőjének neve, beosztása: Csernaburczky Ferencné - tanító, hitoktató, mk. vezető Szegediné Ablonczy Tímea - tanító, hitoktató Szervezőjének segítői, beosztásuk: Kolumbán Gábor lelkipásztor, iskolalelkész Kolumbánné Molnár Annamária tanító, kántor Támogatója, a támogatás módja: - Résztvevőinek száma: 84 fő Összefoglaló a versenyről, annak programjáról A verseny a 2014/2015. tanévben került először megrendezésre, azóta minden tanévben advent második hetére hirdetjük meg. Versenyünk célja, hogy egy testvéri közösségben töltött szép nap keretében a gyermekek megmutathassák bibliaismereti tudásukat, zsoltár és dicséreténeklésben való jártasságukat. Jellege csapatverseny. A gyermekek 4 fős csapatokban versenyeznek alsó és felső tagozatos kategóriában. A témát a verseny előtt egy hónappal meghirdetjük (kijelölt igeszakasz), amiből hitoktatójuk segítségével felkészülhetnek. Eddigi témák: Jónás könyve, Ap Csel 1,1-7,60. József története. 1 Móz 37, 39-46. (Kivéve: nemzetségtáblázat) A jelentkezéskor kérünk a csapatoktól egy kreatív csapatnevet, ami a kijelölt témához kapcsolódik és egy kreatív alkotást is, amikből a verseny idején kis kiállítást hozunk létre.
Ezeket külön jutalmazzuk. A felkészüléshez ajánlunk számukra felkészülési anyagot és kijelölünk a témához kapcsolódó 10 aranymondást, aminek memorizálását kérjük. A versenyen igyekszünk a tanultakat kreatív feladatok formájában számon kérni a gyerekektől, ahol fontos a gyorsaság, az ötletesség, a közös gondolkodás és a más tantárgyakból szerzett ismeretek alkalmazása is. Pl.: Apróhirdetések, képrejtvények, bibliaismereti kvíz, puzzle, betűrejtvények, keresztrejtvény stb. A feladatok összeállításában az egész tantestület közreműködik, mindenki a saját szaktárgyának és személyiségének jellegzetességeit hozza. Így mindenki sajátjának érzi a versenyt és előzetesen részt vesz a kijelölt bibliai igeszakasz áttanulmányozásában, értelmezésében. A feladatok javítását, értékelését 2-3 fős zsűri végzi. A zsűri elnöke minden esetben lelkipásztor. Ebben a tanévben már zsoltárénekléssel is bővült versenyünk. Ezt 3 korcsoportban rendeztük. I. korcsoport (3-4. évfolyam) II. korcsoport (5-6. évfolyam) III. korcsoport (7-8. évfolyam) A kötelező zsoltár mellé minden versenyző választott egy szívének kedves református énekeskönyvi éneket egy versével. Igyekeztünk értékes tárgy jutalmakkal (könyvekkel, bibliai társasjátékokkal, bibliai kirakókkal, kártyákkal) értékelni versenyzőink teljesítményét. Törekszünk arra is, hogy a gyermekeket felkészítő lelkipásztorokat, hitoktatókat minden évben megajándékozzuk valami olyan ajándékkal, amit a későbbiekben hitoktatói tevékenységükben használni tudnak. Lehetőséget teremtettünk arra is, hogy a Parakleitosz kiadó kiadványaiból a résztvevők vásárolhassanak. A versenyen helyezést elérő tanulók nevei a következő oldalakon olvashatók.
A verseny helyezettjei: A verseny kategóriája 1. helyezett csapat neve, 2. helyezett csapat neve, 3. helyezett csapat neve, ALSÓ TAGOZAT csapatverseny Testvérek csapat Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona Sárospatak Fejérné Darab Krisztina Kedvencek csapat Kazinczy Ferenc Református Tiszaújváros Nt. Nagy István Károly Álomlátók csapat Kazinczy Ferenc Református Felsőzsolca Tirk-Máté Krisztina FELSŐ TAGOZAT csapatverseny Genezis csapat Lévai József Ref. Gimn. és Diákotthon Miskolc Sipos Tamás Álomvölgyi Testvérek csapat Pitypalatty-völgyi Ref. Ált. Isk. Parasznya Nt. Bundzik Attila Álomlátók csapat Kazinczy Ferenc Református Felsőzsolca Tirk-Máté Krisztina Egyiptom megmentői csapat Nt. Kolumbán Gábor A verseny kategóriája 1. helyezett neve, 2. helyezett neve, 3. helyezett neve, ZSOLTÁR-ÉNEKLŐ VERSENY 1. korcsoport 3-4. évf. Tyukodi Emma (arany Szegediné Ablonczy Tímea Lovas Bianka (ezüst Sárospataki Református Koll. Gimn., Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak Takács Zoltánné Vécsei Heléna (bronz Szegediné Ablonczy Tímea
Merucza Tibor (arany Szegediné Ablonczy Tímea Kulcsár Sára Napsugár (ezüst Csernaburczky Ferencné Romonovics Amanda Laura (ezüst Tompa Mihály Református Fóris Anna (bronz Csernaburczky Ferencné Csernaburczky Ferencné Várnay Botond (ezüst Tompa Mihály Református Szegediné Ablonczy Tímea 2. korcsoport 5-6. évf. Kerekes Vica (arany Roszkos Orsolya (ezüst Hankó Vanda (bronz Sárospataki Ref. Koll. Gimn., Ált. Isk. és Diákotthona Sárospatak Szent István Kat. Ált. Isk. Mezőkövesd Patainé Péter-Szarka Éva Kazinczy Ferenc Ref. Ált Isk. Felsőzsolca Mallárné Tóth Anikó Takács Zoltánné Boros Bíborka Anna (arany Tompa Mihály Ref. Ált Isk. Kolumbánné Molnár Annamária Veres Kinga (ezüst Tompa Mihály Ref. Ált Isk. Kolumbánné Molnár Annamária Mürkl Alexa (bronz Eötvös József Ref. Okt. Központ Átányi Ált. Isk és AMI Énekes Istvánné Kerekes Attila Bajzáth Antónia 3. korcsoport Sárospataki Ref. Koll. Gimn., Ált. Isk. és Diákotthona - Eötvös József Ref. Okt. Központ Átányi Ált. Isk és AMI
7-8. évf. Sárospatak Takács Zoltánné Ruszkai Éva Lévay József Ref. Gimn. és Diákotthon Miskolc Dr. Farkasné Sajó Márta Énekes Istvánné Réti Márton Kazinczy Ferenc Ref. Ált. Isk. Tiszaújváros Nt. Nagy István Károly Huszár Anett Vanda Kazinczy Ferenc Ref. Ált Isk. Felsőzsolca Mallárné Tóth Anikó A versenyről készült összefoglaló a következő oldalon tekinthető meg. Tervek, kérések a következő évi versennyel kapcsolatban: Az eddigi tanévekben a Tiszáninneni Református Egyházkerület intézményeit hívtuk a versenyre. Szeretnénk a résztvevők körét bővíteni. Szeretnénk, ha a hitoktatók számára lehetőség teremtődne a találkozásra, tapasztalatcserére. Terveink között szerepel annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a verseny ideje alatt a hitoktatók szakmai előadás keretében katechetikai ismeretek, információk birtokába juthassanak a megújuló hitoktatás témakörében. Ebben szeretnénk a Református Pedagógiai Intézet segítségét és támogatását kérni. Szeretnénk támogatókat szerezni, hogy biztosíthassuk az igényes ajándékok anyagi forrását. Keressük ehhez a pályázati lehetőségeket is és köszönettel vesszük ebben is az RPI segítségét. A verseny során készült fotók a következő oldalakon láthatók.