Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről"

Átírás

1 Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: rendező intézményének neve: -Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskola szervezőjének neve, beosztása: Tarnóczyné Varga Csenge, ének tanár, kórusvezető szervezőjének segítői, beosztásuk: Dócziné Takács Zsuzsanna tanító, kórusvezető, Szabó Éva kémiabiológia tanár, versenykoordinátor támogatója, a támogatás módja: az iskola idén nem kapott támogatást résztvevőinek száma: 255 fő versenyző+ kísérő pedagógusaik. A verseny helyezettei: I. korcsoport Kotormán Barka Ilona I. Jeszenszky Laura Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Szent József Katólikus Általános Iskola és Óvoda Hódmezővásárhely Kiskunhalas Fürjes Borbála I BP-FRK Julianna Általános Iskola Draskóczy Zsuzsanna Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola korcsoport Kunszentmiklós Monori Blanka I. Szarvák Veron Bankovics Száva Uti-Miksán Csanád I Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon Móricz Zsigmond Református Kollégium Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola Kisújszállás Kunszentmiklós 1

2 I korcsoport Budai Jázmin I. Bocskai István Református Oktatási Központ Általános Iskolája Halásztelek Fürjes Zsófia BP-FRK Julianna Általános Iskola Csizmadia Petra Júlia Bite Dorina I Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola IV. korcsoport Kiskunhalas László Zsófia I. Nagy Lili Reményik Sándor Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium Pintér Zsófia I Pécsi Református Kollégium Pécs Ördög Vince Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola V. korcsoport Lovasberény Hódmezővásárhely Veres Réka I. Breznyán-Tokai György Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Magvető Református Általános Iskola és Óvoda Gyula Ercsey Zsuzsanna I Erkel Ferenc Általános Iskola VI. korcsoport Juhász Rebeka I. Mizsei Molli Szilágyi Júlia Suták Zsombor I Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola i Református Kollégium Általános Iskolája Petőfi Sándor Református Általános Iskola V korcsoport Fót Kunszentmiklós Sátoraljaújhely Maczek Fruzsina I. BP-FRK Julianna Általános Iskola Tímár Rebeka Magvető Református Általános Iskola és Óvoda Gyula 2

3 Kiss Dorka I Szegedi Kiss István Református Gimnázium, Óvoda és Kollégium Békés Balázs-Földi Virág i Református Kollégium Általános Iskolája VI korcsoport Lovász Bálint I. Baki Eszter Veres Hunor Lovász Bálint I Jókai Mór Református Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Jókai Mór Református Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alsós csoport Miskolc Kunszentmiklós Miskolc Csoport tagok Helyezés Iskola Város Kotormán Iringó Szejke, Forrai Flóra, Huszár Eszter Dombóvári Hanna, Könczöl Aira Blanka, Szappanos Lilla Polereczki Noel, Bánóczki Álmos, Botka Dominik Kisgyörgy Gábor, Kosztics Benjámin, Megyeri Patrik I. I Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Szentendrei Rákóczi Ferenc Ál. Iskola és Gimnázium Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskola Felsős csoport Hódmezővásárhely Szentendre Kiskunhalas Nagyharsány Csoport tagok Helyezés Iskola Város Szűcs Kíra és Kovács Alexandra Varga Kiara Mercédesz, Hunyadvári Eszter Kincs, Boncza Kinga Brigitta Balázs Borbála, Dandé Csenge és Gaál Sarolta I. Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola Biai Református Általános Iskola Biatorbágy I i Református Kollégium Általános Iskolája 3

4 Összefoglaló a versenyről, annak programjáról Március 23-án iskolánk tanítás nélküli munkanapot tartott, hogy újra megnyithassa kapuit az ország különböző pontjairól érkező énekelni szerető tehetségek számára. A verseny mára már nem szimplán verseny, tehetségek találkozója és lelki alkalom is egyben, melyet az áhítat és a zsoltárok éneklése mellett a verseny névadójáról való megemlékezés, s egy izgalmas, szabadtéri flashmob jellegű közös éneklés tett idén még színesebbé. A már több mint két évtizedre visszatekintő ének-zenei találkozó az idei évben 44 iskola majdnem 300 diákját hozta össze, ahol kicsik és nagyok összesen 10 kategóriában mérhették össze tehetségüket. A verseny után, a díjátadó előtt, a Városligetbe sétáltunk ki a megfáradt versenyzőkkel, s kísérőikkel, hogy a Vajdahunyadvár csodálatos környezetében énekelhessünk együtt a hosszú tél után. A cirógató, reményt adó napsütésben több mint négyszáz gyönyörű hangú gyermek és felnőtt énekelt együtt magyar népdalokat, s Istent dicsőítő énekeket. Felemelő érzés volt mindannyiunknak ehhez a közösséghez tartozni! Feltöltődve tértünk vissza a templomba a díjátadóra. A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, sok tehetség közül kellett kiválasztani a legjobbakat, akik nagy örömünkre a díjátadó végén megörvendeztettek bennünket csodálatos énekeikkel. Tervek, kérések a következő évi versennyel kapcsolatban: Szeretnénk pályázati finanszírozásból megvalósítani a következő versenyt, hogy még izgalmasabbá, még színvonalasabbá tegyük a versenyt. A verseny napján készült egy közös éneklési flashmob a Vajdahunyad várának udvarán, mely elérhető: A versenyen készült fotók: Tarnóczyné Varga Csenge, a Fasori Julianna Református Általános Iskola ének-zene tanára, a verseny szakmai vezetője 4

5 5

6 6

7 7

8 8

Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről

Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről A verseny Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről megrendezésének időpontja: 2017. március 24. rendező intézményének neve: BP- FRK Julianna Általános Iskola szervezőjének neve,

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Ezek az alábbiak: (A tartósan jó eredményt elérőket színessel kiemeltük)

Ezek az alábbiak: (A tartósan jó eredményt elérőket színessel kiemeltük) Kiemelkedő OKM teljesítményű református iskolák Az Oktatási Hivatal a 08. évi Országos kompetenciamérés adatai alapján újfent összeállította a legtöbb hozzáadott pedagógiai értéket teremtő magyar iskolák

Részletesebben

Angol nyelv 5. évfolyam Sorsz. Név Iskola Szöveg Magnó Összesen Helyezés 122. Járay-Vojcek Hanna Pécsi Református Kollégium

Angol nyelv 5. évfolyam Sorsz. Név Iskola Szöveg Magnó Összesen Helyezés 122. Járay-Vojcek Hanna Pécsi Református Kollégium Angol nyelv 5. évfolyam Sorsz. Név Iskola Összesen 122. Járay-Vojcek Hanna Pécsi Református Kollégium 83 24 107 63. Fodor Kende Pécsi Református Kollégium 62 23 85 115. Pál Dorottya Kölcsey Ferenc Református

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről

Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről Összefoglaló az I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. május 11. rendező intézményének neve: Kollégium szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző

A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző DIÁKOLIMPIA Kelet Magyarországi Regionális Döntő 2015. április 26. Tököl 10.00 11.00 A/4 A/3 10 fő A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző 1 Katona Laura Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Összefoglaló a XVIII. Ne szóljon Igéd hiába Országos Bibliai Történetmondó Versenyről

Összefoglaló a XVIII. Ne szóljon Igéd hiába Országos Bibliai Történetmondó Versenyről Összefoglaló a XVIII. Ne szóljon Igéd hiába Országos Bibliai Történetmondó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.21. rendező intézményének neve: Magvető Református Általános Iskola és

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.07-08. rendező intézményének neve: KRK Szilády Áron szervezőjének neve, beosztása: Gavlikné

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL A verseny neve: III. STYLUS i Verseny megrendezésének időpontja: 2018. február 23. rendező intézményének neve: Kis Bálint Iskola szervezőjének neve, beosztása: Juhász

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 45 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 26 APRÓ Boglárka KESJÁR CSABA ÁLTALÁNOS ISKOLA 22 BAÁN Petra SÁRVÁRI NÁDASDY

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Salgótarján, 2019. június 10-11. Fiú-Leány IV. Korcsoport Benevezett csapatok A csoport Benevezett csapatok B csoport 1. Gyula Implom József 1. Szentendre

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: I. korcsoport. Budai Jázmin Halásztelek, Bocskai István Református Oktatási Központ Felkészítő tanár: Bánfai Beáta

MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: I. korcsoport. Budai Jázmin Halásztelek, Bocskai István Református Oktatási Központ Felkészítő tanár: Bánfai Beáta A zsűri a találkozó énekeseinek meghallgatása után a következő döntést hozta: MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: Farkas Ida Salgótarján, Váczi Gyula AMI Felkészítő tanár: Tóthné Lengyel Judit Zongorakísérő: Farkas Diána

Részletesebben

Cím. Hely. Debrecen, február 16.

Cím. Hely. Debrecen, február 16. Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Debreceni Református Kollégium Ált. Isk. 47,700 2 47,600 1 47,500 1 142,800 2 Debrecen Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 47,300 4 47,300 2 46,800 2 141,400 3 Ózd

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 37,000 37,700 74,700 2 i Református Koll. Ált. Isk. 35,600 37,800 73,400 3 DE Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 35,300 37,100 72,400 4 Nyíregyháza Nyíregyházi

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Women's 200m Freestyle - női gyorsúszás Event 17 (17. versenyszám)

Women's 200m Freestyle - női gyorsúszás Event 17 (17. versenyszám) 1999 és idősebb / and older 1. Novoszáth Melinda 50m: 0:30,14 100m: 1:01,20 1998 Szegedi Úszó Egylet 2:01,74 799p 2. Gercsák Dóra 50m: 0:30,65 100m: 1:03,79 1996 BVSC-Zugló 2:10,69 646p 3. Mór Baranyai

Részletesebben

Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről

Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 02. 16. rendező intézményének neve: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám:

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Név: : 1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Vincze Laura 8.osztály Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye Szabó Szilveszter 7. osztály Appony Albert Általános Séllei

Részletesebben

NŐI Serdülő II.o. CSB. 2. ford.

NŐI Serdülő II.o. CSB. 2. ford. NŐI Serdülő II.o. CSB.. ford.. forduló eredménye MVSI,0 Galaxis TF SE,90 MTK,00 UTE,0 TFSE,90 FTC,00 Kenguru TC,0 Arany Torna DSE "A",0 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MVSI,00,0,0 Galaxis TF SE 9,00,90,0

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek 2005--ban születettek 50 m fiú gyorsúszás 1. Kiss Róbert Ádám Miskolci Könyves Kálmán Általános és Alapfokú Mûvészeti 0:33,18 Bagi Zoltán Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános 0:33,75 Léport

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Seress Dániel Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 20 80 2. Krokos Ádám Miskolc Lévay József Református Gimnázium

Részletesebben

Név Tanár Psz. Hely. Mizik Lóránt Sándor Borsos Irén 29 1 Dózsa Liána Jakab Géza 28 2 Farkas Krisztina Szeőkéné Tanai Éva 27 3 Csontos Ádám Attila

Név Tanár Psz. Hely. Mizik Lóránt Sándor Borsos Irén 29 1 Dózsa Liána Jakab Géza 28 2 Farkas Krisztina Szeőkéné Tanai Éva 27 3 Csontos Ádám Attila Iskola Éf. Kat. Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 6 1 Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 6 1 Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények Töprengő matematika verseny 2017 eredmények 2. évfolyam Helyezés Név Pontszám 1. Szörényi Zalán 25 pont Diósgyőri-Református Általános Felkészítő tanár: Fojtánné Miszkusz Szilvia 2. Gnándt Gergő 23 pont

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium

HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium HORVÁTH MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS MÚZEUMBARÁT TÖRTÉNELEMVERSENY 2017/2018. TANÉV 5-6. ÉVFOLYAM Témakör Helyezés Tanuló neve Iskolája 1. Hajdu Bálint Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér 2. Tolnai Dániel

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr B kategória II. korcsoport ( )

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Női Párbajtőr B kategória II. korcsoport ( ) Vívó Diákolimpia Országos Döntő 2019. Női Párbajtőr B kategória oldal 1/1 Vívó (jelen, abc sorrendben - 37 vívó) vezetéknév keresztnév BIRÓ Lara BOROS Aisa Lilien CSÓKA Emerencia ÉBERHARDT Angyalka EGRI

Részletesebben

Összefoglaló a Református Iskolák XXVI. Országos Matematika Versenyéről

Összefoglaló a Református Iskolák XXVI. Országos Matematika Versenyéről Összefoglaló a Református Iskolák XXVI. Országos Matematika Versenyéről A verseny: megrendezésének időpontja: 2018. március 2-3. rendező intézményének neve: Debreceni Református Kollégium a szervezőjének

Részletesebben

Országos Református Zsoltáréneklő Versenyt rendeztek

Országos Református Zsoltáréneklő Versenyt rendeztek Országos Református Zsoltáréneklő Versenyt rendeztek Immár 21. alkalommal a kispesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvodában, valamint a Jáhn F.u.107. szám alatt ékeskedő Református

Részletesebben

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai Angol nyelv 1- helyezettek 1. Nagy Máté Harmath Virág Kopka Réka Német nyelv Egri Lenkey János Általános 1. Ruga Zsófia Kovács

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 37,650 37,300 38,300 113,250 2 Veszprém Hriszto Botev Német Nemz. Nyelvoktató Ált. Isk. 37,650 37,800 37,650 113,100 2 Debrecen Református Kollégium

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2017/2018. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2017/2018. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei I. korcsoport Országos művészeti tanulmányi versenyek 2017/2018. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei VI. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny 2018. április 20-21. 1. Fehér Nikoletta 1. Jagicza

Részletesebben

Magyar Rg Szövetség BSEV Pest megyei döntő szabadidő I. szint április 24. vasárnap Érd Aréna

Magyar Rg Szövetség BSEV Pest megyei döntő szabadidő I. szint április 24. vasárnap Érd Aréna gyermek 2. 1. Matula Natália Vecsés SE 2. Gaál Antónia KTC-Vuelta SE 3. Borbély Villő Vasadi Regonális Sport 4. Molnár Lotti Monor SE 5. Golyha Nikolett Vecsés SE 6. Szántódi Luca KTC-Vuelta SE 7. Ormódi

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A Tűz a Bibliában című országos rajzpályázatról

ÖSSZEFOGLALÓ A Tűz a Bibliában című országos rajzpályázatról ÖSSZEFOGLALÓ A Tűz a Bibliában című országos rajzpályázatról A verseny célközönsége: 1-12. évfolyam alkotásainak beérkezési időpontja: 2019. február 9. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

IV. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola 50 1 1 7 862 HRAPAN Júlia 2002 00:09:36.860 2 10 863 NÉMETH Nóra 2002 00:09:39.560 3 11 861 GÓDOR Fanni 2002 00:09:49.360 4 22 860 BUTOR Dóra 2002 00:10:21.800 5

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás I. kcs. 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás I. kcs. 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Pozsár Szabolcs 2007 Hunyadi Debrecen 0:35,3 2. Pap Richard 2007 József A. B.újfalu 0:36,2 3. Fábián Gergő 2007 Hatvani Debrecen 0:36,4 4. Budai János 2007 Diószegi

Részletesebben

XLIX. Irinyi János Országos Középiskola Kémiaverseny budapesti forduló eredményei március 9. I.A. kategória Továbbjutott

XLIX. Irinyi János Országos Középiskola Kémiaverseny budapesti forduló eredményei március 9. I.A. kategória Továbbjutott Iskola neve Tanuló neve Felkészítő tanár Írásbeli összesen Gyakorlat Elért pontszám Helyezés Fajszi Búlcsú Általános Iskola és Gimnázim Keglevich Kristóf 128 32 160 1 Nguyen Thac Bach Keglevich Kristóf

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA suliolimpia ORSZÁGOS DÖNTŐ

DIÁKOLIMPIA suliolimpia ORSZÁGOS DÖNTŐ DIÁKOLIMPIA suliolimpia ORSZÁGOS DÖNTŐ STARTLISTA 8.30: Bemelegítés, regisztráció 9.20: Bírói értekezlet 9.45-9.55: Gyermek3 csapat PÉCS, 201 JÚNIUS 1 szombat Nyugati Városrészi Óvoda Nagy Jenő utcai Tagóvodája,

Részletesebben

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Nagy Viola 5. Németh Melanie Elsı Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános

Részletesebben

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd Jegyzőkönyv adatai Rendező: Gyomaendrődi Úszó Sport Egyesület Helyszín: Gyomaendrőd Uszoda megnevezése: Liget Fürdő Medence adatai: 6 pályás,25 méteres Lebonyolítás típusa:

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

II. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

II. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Gödöllő, Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda 56 1 1 1 33 FERENCZ Janka 2005 00:05:30.000 2 6 31 BATIZI Emese 2005 00:06:00.570 3 21 32 ERŐS Hajnalka 2005 00:06:42.810 4 28 35 PÉTER Eszter 2006

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság 1 4 Szombathely Vezető: Pászthoryné Koltai Andrea Keresk. és Vendégl. Szakképző Isk. Varga Dorina 8,600 8,800 8,700 26,100 Németh Patrícia 9,300 8,900 8,700 26,900 Peresznyák Réka 9,300 9,100 9,200 27,600

Részletesebben

A felkészítő tanár neve I-II. Rus Lilla es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária

A felkészítő tanár neve I-II. Rus Lilla es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária 5. osztály I-II. Rus Lilla 100 10-es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária I-II. Gyuricsku Márton 100 Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Debrecen Hajdú-Bihar Erdei

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. március 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2007 1. Jakab Balázs 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:20,27 120p 2. Andor Zsombor 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:24,88 64p 3. Nagy Selmeczy Bulcsú 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:25,15

Részletesebben

II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK

II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK II. kerületi Kötélugró Diákolimpia (2018. február 28.) EREDMÉNYEK Gyorsasági verseny: I. korcsoport lány: Tőkey Hanga Áldás 42,5 1. Kim Min Chan Áldás 41,5 2. Bajusz Boglárka Újlaki 36 3. Pálinkás Réka

Részletesebben

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK

50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK 50 m. fiú gyors - I. korcsoport - EREDMÉNYEK helyezés Név szül.év Iskola Időeredmény 1 Cseh Maxim 2007 Tiszaparti Ált. és Gimn. 0,3844 2 Drávucz Dániel 2007 Kassai ált. 0,4044 3 Keresztfalvi Áron Kristóf

Részletesebben

SPORT XXI. ALAPPROGRAM I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl

SPORT XXI. ALAPPROGRAM I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl SPORT XXI. ALAPPROGRAM 2019. I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl Győr, 2018.05.18. CSAPAT NEVEK csapat össz pontszáma helyezés 2. Győri AC "A" 414 1 6. TSC - Dózsa 395 2 9. Mosonmagyaróvári

Részletesebben

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I.

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I. TOVÁBBJUTÓK LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények 2019. február 28. I. A kategória 1A30 1A4 Szabó Péter Levente Farkas Izabella összesen

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2002 1. Ganyecz Zalán 2002 Szuse 0:31,07 279p 2. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 0:31,37 271p 3. Márki Zalán 2002 Tótkomlósi ÚE 0:31,82 259p 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY 2017.03.11. SZEKSZÁRD, GARAY ÁLT. ISK. 60 m gátfutás 2007-es fiúk 1. Vajda Dávid Várdomb 11,18 2. Both Benedek Baka 11,20 3. Kovalik Máté Baka 11,22 4. Rácz Dávid Baka 12,08

Részletesebben

Gödöllő Városi Úszóverseny XI.13. III. kcs.

Gödöllő Városi Úszóverseny XI.13. III. kcs. Gödöllő Városi Úszóverseny 2014. XI.13. III. kcs. III. kcs. 40 gyors F Agócs Bence TIG 24.97 1. Petyke Bálint Petőfi 25.14 2. Vas Levente TIG 27.00 2. Koczka Csanád Hajós 27.29 3. Soos Levente Erkel 28.39

Részletesebben

Országos Nyílt "A" és "B" Kategóriás Mazsorett Verseny PÜSPÖKLADÁNY március 12.

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny PÜSPÖKLADÁNY március 12. BAT CAD SOLO 1. Ábrahám Alexa Classicon KTSE Szeged 8,807 2. Dányi Bodza Anna Százszorszép Mazsorett Csoport Szendrő 8,771 3. Nagy Dzsenifer Fanni Classicon KTSE Szeged 8,614 4. Ludányi Noémi ÍRISZ Majorette

Részletesebben

A Baranya Tolna Megyei Sportlövők Szövetsége a évi Diákolimpia Országos Döntőjére a következő tanulókat nevezi:

A Baranya Tolna Megyei Sportlövők Szövetsége a évi Diákolimpia Országos Döntőjére a következő tanulókat nevezi: A Baranya Tolna Megyei Sportlövők Szövetsége a 2018-19 évi Diákolimpia Országos Döntőjére a következő tanulókat nevezi: Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Tolna Megye 1. Daradics

Részletesebben

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ NYÍREGYHÁZA 2018. 05. 11-12. BÖLCS BAGLYOK Név Oszt. Helyezés Korcsoport Felkészítő Dajkó Virág Anna Hanus Máté Mátyus Janka Sipos Vilmos 4.a III. 4. évfolyam

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, abc sorrendben - 24 vívó) vezetéknév keresztnév BALOGH Virág Luca BERCZELI Maja Krisztina BITTSÁNSZKY Franciska Johann CSATÁDI Petra CSIK Flóra

Részletesebben

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub Oldal 1 Versenyszám 1 Fiú 7 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka Orsz. csúcs: 32,04 2012.11.18. Harsányi Mátyás Kaposvári Cápák Név --- No entries for this event Versenyszám 2 Lány 7 és fiatalabb

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Zrínyi Ilona Ált. Isk. 36,700 36,400 73,100 1 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 36,200 36,900 73,100 3 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 35,700 36,400 72,100

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

Megye: Baranya Tolna

Megye: Baranya Tolna 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Baranya Tolna MEGYEI DÖNTŐ Megye: Baranya Tolna Helyszín: Pécs Időpont: 2018.10.26. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1.

Részletesebben