Lutheránus vallástétel Krisztus üdvözítő evangéliumáról

Reuss András Lutheránus vallástétel Krisztus üdvözítő evangéliumáról Az Egyességi irat története és jelentősége Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 1/97

Az Egyességi irat a lutheránus egyházat megszilárdító irat. Legalább húsz évig tartó erőfeszítéssel az Ágostai hitvallást valók különféle irányzatai között folyó viták végére tett pontot azzal, hogy létrehozta a nagy egyetértést, 1 amellyel az elődök már 1530-ban is megvallották hitüket. Életfontosságúnak mondható ez az irat, mert megalkotásával és elfogadásával létrejött a tulajdonképpeni evangélikus vagy lutheránus egyház. Enélkül különböző, folytonos és ádáz vitában álló irányzatok egymással vívott küzdelmeiben fecsérelődtek volna el az energiák és morzsolódott volna fel talán maga az ügy is, amiért a reformáció elindult. Egyúttal ez a leginkább vitatott irat is az evangélikus hitvallások sorában. Egyenes következményeként azoknak a feszültségeknek és ádáz vitáknak, amelyek megelőzték és amelyek közepette keletkezett. Az egykori viták értékelése mindmáig kihat az elismertségére is. Az elmarasztalások szerint az Egyességi irattal vette kezdetét a reformációt követő, a megmerevedett és vitákban elvesző protestáns vagy lutheránus ortodoxia. Felróják az Egyességi iratnak még azt is, hogy nemcsak nem tudta áthidalni a protestantizmuson belüli különbségeket, hanem inkább megmerevítette azokat. Szemére vetik továbbá, hogy a hitet megvalló és az evangéliumot hirdető egyház helyett tanokat sulykoló egyház jött létre. 2 Kialakult a felekezeti vitákkal jellemezhető konfesszionalizmus korszaka és mentalitása, amelyben a modern ökumenizmus látószögéből nézve keveselljük a Krisztus tagjainak egysége utáni vágyat és az egyház egységéért érzett felelősséget. Aki csak az elmarasztalásokat hallja és nem jár utána a dolgoknak, annak nyilván fenntartásai lesznek nem csak az irattal, hanem a lutheri egyházzal szemben is. Aki érdeklődéssel közeledik ehhez az irathoz, arra pedig könnyen rávetül a múlt kritikátlan tiszteletének vagy a merev dogmatizmusnak a gyanúja. 3 A helyzet eközben Magyarországon is az, hogy alig néhány szakembertől eltekintve alaposan nem igazán ismerik ennek az iratnak sem a szövegét, sem pedig keletkezésének történetét. A legfontosabb feladat ezért az Egyességi irat tartalmának megismerése a most először teljes terjedelmében lefordított és megjelenő szöveg tanulmányozásával, valamint történetének 1 Vö. ÁH I, 1 (magnus consensus). 2 Gottfried Klapper előszava in: Vom Dissensus zum Konsensus 1980, 7. 3 Az Egyességi iratot megelőző idő teológiatörténetével foglalkozni beteges érdeklődés (ein pathologisches Interesse) jele Friedrich Loofs 1906-ben megjelent dogmatörténetének megjegyzése szerint, idézi KOCH 1980, 10. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 2/97

magunk elé idézésével. Az Egyességi irat keletkezésének itt következő története meglehetősen részletes. Minden fontos személy nevét és rangját megemlíti. A magyar olvasó számára számos ismeretlen földrajzi helyet nevez meg és sok tanácskozást idéz fel azok időpontjával, részvevőivel, témájával és döntéseivel. Lehetőség szerint pontosan megjelöli az idézett vagy hivatkozott egykorú forrásokat és a történeti leírásokat. Teszi ezt annak tudatában, hogy mindez megnehezíti ugyan az olvasást, de e részletek nemcsak azokat az óriási akadályokat, hanem azokat a roppant erőfeszítéseket is érzékeltetik, amelyek nyomán megszületett a szöveg, az Egyességi irat. Segítse mindez azokat is, akik egyszer rászánják magukat arra, hogy kiegészítsék vagy helyreigazítsák az itt leírtakat. És nyugodtan hagyja figyelmen kívül a jegyzeteket az, aki könnyebb olvasást kíván. Az Egyességi irat története Az első vallásháborútól az augsburgi vallásbékéig A schmalkaldeni háború (1546-1547) Valamilyen formában az erőszakos fellépés várható volt a reformáció híveivel szemben attól kezdve, hogy 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlés Luthert átok alá helyezte, vagyis üldözendőnek, jogfosztottnak minősítette, de még követőit és támogatóit is szankciókkal fenyegette. A következő évtizedekben ez számos okból mégsem következett be. A protestánsokat több körülmény segítette. Évtizedeken át lekötötte V. Károly németrómai császár erőit a reformációt vele együtt ellenző I. Ferenc francia király, akivel noha sógora volt féltucat háborút vívott. Sikereiket vagy kudarcaikat nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy éppen melyikünknek sikerült szövetséget kötnie a pápával. A török birodalom általános aggodalmat keltő európai előretörése (mohácsi vész 1526, Bécs ostroma 1529, Buda elfoglalása 1541) miatt, az elsődlegesen a saját hatalma kiterjesztésére és megszilárdítására törekvő Habsburgoknak, a német-római császárnak és testvérének, I. Ferdinánd magyar királynak szüksége volt a protestánsok támogatására. Kedvezett a protestánsoknak a pápák politikája, akik tartva attól, hogy a németek császára túl nagy hatalomra tesz szert a neki adott ígéreteiket nem ritkán megszegték vagy Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 3/97

megváltoztatták, olykor pedig ellenségeivel szövetkeztek ellene. Mindezeken túl a római egyház mellett elkötelezett rendek közötti egyetértés hiánya is közrejátszott abban, hogy a császár hosszú évtizedekig nem volt képes érvényt szerezni a birodalmi gyűlés határozatának és nem tudta megvalósítani makacsul folytatott politikáját a császári hatalom megerősítésére. Ugyanakkor Luther személye és a reformáció ügye erős pártfogókra lelt számos fejedelemnél és a városok sokaságában. Ezek az évtizedek ezért mindkét, a római és a reformációi oldalon kötött újabb és újabb katonai és politikai szövetségekkel, szövetségek felbomlásával vagy újrarendeződésével teltek. A pápaságnak, a fejedelmeknek és a városoknak ezeket a lépéseit általuk bátorítva, elrendelve vagy szervezve kísérték a közeli megegyezés reményével kecsegtető teológiai megbeszélések, amelyek ismeretében a reformáció évszázada nemcsak a nyugati egyház szakadásával, hanem az egység megőrzéséért folytatott szívós tárgyalások és erőfeszítések sorozatával is jellemezhető. 4 E vallási tárgyalások célja az volt, hogy a megjelent új tanokat ne eretnekperek keretében, ne a ki tudja mikor összeülő zsinaton és ne is a birodalmi átok végrehajtásával kezeljék vagy vallásháborúval intézzék el. Ezeknek az eszközöknek a bevetését késleltetni sikerült, de teljesen megakadályozni nem. Mihelyt kedvezően alakultak számára az erőviszonyok, a császár nem késlekedett, hogy beváltsa Wormsban tett fogadalmát: Elhatároztam, hogy erre az ügyre ráteszem minden országomat, barátaimat, testemet, véremet, életemet és lelkemet. 5 Miközben ellenfelei megnyugtatására folytatta a vallási tárgyalások korábbi politikáját, sem diplomáciai, sem katonai téren nem tétlenkedett. A francia királlyal megkötött újabb békéje után (Crépy, 1544), amelyben I. Ferenc nemcsak a zsinati részvételre, hanem a németországi eretnekek elleni harcra is kötelezettséget vállalt, a császár felszabadult a külső háborúk terhe alól. Sarcot fizetett a töröknek, hogy minden erejét a protestánsok ellen mozgósíthassa. 6 Titkos megállapodást kötött a katolikus Vilmos bajor herceggel, hogy nyilvánítsa magát semlegesnek, de titokban mégis támogassa a császárt, és ezért cserébe 4 A kezdeti, inkább helyi jellegű teológiai megbeszélések voltak jellemzők a reformáció korai szakaszában, mint például Luther vitái különböző római ellenfeleivel. Egy későbbi szakaszban a megbeszélések valamely teológiai irányzatra vagy régióra korlátozódtak, mint például a wittenbergiek és a zürichiek között folyt marburgi vita 1529-ben. A német birodalmi szinten zajlott tárgyalások alkotják a harmadik típust. Ezek az augsburgi birodalmi gyűlésen kezdődtek (1530), majd folytatódtak (Hagenau és Worms 1540, Regensburg 1541 és 1546, Worms 1557) és az 1555-ös augsburgi vallásbéke következtében veszítették el jelentőségüket. Vö. DINGEL, in: TRE 28: 654-681; KANTZENBACH 1957; KANTZENBACH 1979. 5 I have therefore resolved to stake upon this cause all my dominions, my friends, my body, my blood, my life and my soul. Idézi FRITSCHEL 1916, 18. 6 FRITSCHEL 1916, 18. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 4/97

neki a választófejedelmi méltóságot is kilátásba helyezte. Különféle ígéretekkel még protestáns fejedelmeket is, köztük az erősek közé tartozó Móric szász herceget is szövetségesévé tudta tenni, akinek a teljes Szászországon kívül, a választófejedelmi méltósággal együtt még a magdeburgi és halberstadti püspökség felügyeletét is megígérte, és aki ebben bízva elhagyta a schmalkaldeni szövetséget. 7 Eredményesnek bizonyult megígért közbenjárása a zsinat ügyében: 1544 novemberében III. Pál zsinatot hívott össze a következő év tavaszára a német birodalom déli részén fekvő Trientbe, sőt még 12.500 fős pápai csapatot és pénzügyi segítséget is ígért. Sikerrel járó erőfeszítéseinek arculcsapásaként élte meg a császár, hogy eközben a német protestánsok 1545 márciusában a birodalmi gyűlésen (Wormsban) elutasították, hogy részt vegyenek a zsinaton, amelytől annyi évig a kérdések rendezését remélték. Mindezt tetézte, hogy 1546 januárjában a Regensburgban megkezdett vallási tárgyalást a császár érkeztét be sem várva elhagyták a protestánsok, mert a tárgyalás menetét és eljárási rendjét kifogásolták. Nem bíztak a császár tárgyalási készségének őszinteségében. Csak súlyosbította a problémát, hogy I. János Frigyes szász választófejedelem rátámadt Naumburgra és Wurzenre. Hesseni Fülöp tartománygróffal, a protestánsok schmalkaldeni szövetségének másik vezéralakjával együtt a birodalmi békét megbontva megtámadta a császárhoz hű és katolikus II. Henrik braunschweig-wolfenbütteli herceget és foglyul is ejtette őt. Melanchthon a fejedelmeknek ezeket a lépéseit bírálta, helytelenítette, nem örült a protestáns fejedelmek ilyen győzelmeinek. Ebben a helyzetben V. Károly a mögötte álló szilárd politikai és katonai szövetségben bízva és immár azzal a jogos hivatkozással, hogy nem a vallásról van szó, hanem a birodalom békéjét kell helyreállítani a békebontók ellenében elérkezettnek látta az időt, hogy katonai erővel járjon el a lutheránusokkal szemben. A háború, amelyet az első németországi vallásháborúnak tekintenek de nemcsak az volt, hiszen a szemben álló táborok kialakulásának rendező elve a felekezeti szemponton túl a kőkemény hatalmi érdek és politikai számítás volt nem érkezett váratlanul. Megelőzte a híre: egy elfogott követ révén a protestánsok tudomást szereztek a pápai segítség ígéretéről és a császár eltökéltségéről, hogy kiirtja a lutheránus eretnekséget. 8 A Schmalkaldeni szövetség tagjai rögvest több zsoldost toboroztak, mint a császár. Felvetődött bennük az is, hogy már akkor támadhatnának, amikor a császár még nem egyesítette és rendezte különböző helyeken gyülekező csapatait. A wittenbergi 7 FRITSCHEL 1916, 17. 8 FRITSCHEL 1916, 20. A háború részletesebb leírása: i.m., 20-24; SCHEIBLE 1997, 170-176. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 5/97

teológusok (Johannes Bugenhagen, Caspar Cruciger, Georg Major, Philipp Melanchthon), akiknek kikérték a véleményét, az ismert lutheri gondolat szerint válaszoltak: a keresztyén embernek magánemberként készen kell állnia arra, hogy ellenállás nélkül szenvedjen, de a hivatallal megbízott embereknek kötelessége a rájuk bízottak védelmére kelni. Még megelőző csapást is elképzelhetőnek tartottak, de csak abban az esetben, ha teljes bizonyossággal kell az ellenség támadásával számolni. Úgy látták azonban, hogy nem ez a helyzet áll fenn; a jövőtől való félelem pedig érveltek, amely nem bizonyosságon alapul, nem jogosít fel a jelen szabályaitól való eltérésre és veszedelmes dolgok elkövetésére. Szilárdan hittek abban, hogy a tiszta tanítás soha nem tűnik el, még akkor sem, ha Isten megbünteti hirdetőinek bűneit. A fejedelmeket és a városi tanácsokat sikerült meggyőzniük. Nem támadtak rá a dél felől gyülekező császári csapatokra, amelyek a Vilmossal kötött megelőző titkos alku értelmében a semlegesnek mondott Bajorországban gyülekeztek. A szász választófejedelem Regensburg közelébe vonult, ahol a császár tartózkodott gyenge katonai erővel, de mégis kitért előle. A tartománygrófnak nem sikerült feltartóztatnia a császári csapatokat, amikor 1546 júniusában Németalföld felől azok bevonultak Németországba. Másokkal együtt Melanchthon is csalódott volt e tehetetlenség láttán. A wittenbergi teológusokkal együtt ellenállásra buzdította I. János Frigyes választófejedelmet. Wittenbergben béke van és az emberek imádkoznak a választófejedelemért és seregéért írták levelükben. Páratlan háború zajlik, amelyben a keresztyénség a tét. Mivel az ellenség a tiszta tanítást akarja megsemmisíteni és ezért háborúba kezdett, a választófejedelem védekezése jó ügy. Isten van az ilyen sereggel, ez Isten háborúja, a katonák nyugodt lelkiismerettel Isten kezébe ajánlhatják magukat. Egy röpiratot is kiadtak Wittenbergben a háborús készülődésről (1546. július). 9 Luthernak még 1530-ban írt iratát, amelyben a reformátor olyan helyzettel vetett számot, amikor az evangélium hívei ellen erőszakot alkalmaznának, 10 ismét kiadták Melanchthon előszavával, amelyben azzal igazolja az ellenállást, hogy az ellenállás megengedett, mert védekezésről és az evangélium híveinek üldöztetéséről van szó. 11 9 A mostani háborús készülődésről (Von der jtzigen Kriegsrüstung. Witteberg, 1546.). Johannes Bugenhagen neve alatt jelent meg, de Melanchthon írta, vö. Veit Dietrich levele, Nürnberg, 17. Juli 1546., MBW 4332. 10 Intés a kedves németekhez (1531), in: LMM 6: 171-219. Warnunge D. Martini Luther, An seine lieben Deudschen. WA 30 III: (252-275) 276-320. 11 CR 6: 190-197. 3508. sz.; MBW 4319. sz.; SCHEIBLE 1997, 171-172. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 6/97

Amitől a reformátor óvott és tartott, bekövetkezett: a politikai és katonai összeomlás teljes lett, amikor az egyébként lutheri tanokat pártoló Móric szász herceg, aki apósától, Hesseni Fülöptől eltérően nem volt a Schmalkaldeni szövetség tagja, a császár szövetségeseként, a békebontókra kimondott birodalmi átok végrehajtójaként lépett közbe, miután a császár szóban, majd kérésére írásban is megígérte neki a választófejedelmi méltóságot. 12 Lépését azzal indokolta, hogy ilyen módon kívánja a Wettin-ház számára biztosítani a választófejedelemséget. Ez unokatestvérének, I. János Frigyesnek a császárral való szembenállása miatt amúgy elveszne. Bár Móric felajánlotta rokonának a béketárgyalások lehetőségét, de ő inkább a katonai megoldás mellett döntött. Még a kezdeti sikerek idején Melanchthon levélben mértékletességre intette őt: A tengerésznek mindig szüksége van Istenbe vetett bizalomra, de csak jó szélben szabad vízre szállnia és nem önfejűen, viharban. Aki békeajánlat ellenére folytatja a császár elleni kilátástalan háborút, Istent kísérti. Még ha lenne is remény a sikerre, a haza elpusztul. 13 A szinte erődítményként kiépített Wittenberget a fenyegető háborús események miatt kiüríttették (1546. november 6.). Az egyetemnek is menekülnie kellett. Mivel béketárgyalásokra a választófejedelem nem volt hajlandó, csak azt volt a kérdés, hogy Móric kegyelmez-e a lakosságnak. 14 A Mühlberg melletti csatában (1547. április 24.), amelyben a széthullott Schmalkaldeni szövetség két vezetője már csak a saját birtokainak védelmében harcolt, mindketten, I. János Frigyes szász választófejedelem 15 és Fülöp hesseni tartománygróf is a császár fogságába estek, aki halálbüntetéssel fenyegette őket. Majd röviddel később, miután a foglyul ejtett I. János Frigyes kénytelen volt lemondani választófejedelmi méltóságáról és területei legnagyobb részéről, Wittenberget harc nélkül szállták meg a spanyol és olasz császári csapatok (1547. május 19.). 16 Egyelőre bizonytalan volt, hogy a wittenbergi egyetem egyáltalán folytathatja-e tevékenységét az új, Albert ági 17 12 FRITSCHEL 1916, 22. 13 SCHEIBLE 1997, 173-174. 14 Melanchthon szakvéleménye Dessauból III. György anhalti herceg részére, 1546. november 23., in: CR 6: 273-274. 3608. sz.; MBW 4460. sz.; MD 2: 243-244. 15 A választófejedelmet egy Lucza János nevű magyar huszár ejtette fogságba (vö. Élet és Tudomány 1994, 1625). 16 V. Károly megállt Luther sírjánál is a vártemplomban. Bár a legenda szerint katonái biztatták, nem forgattata fel a sírt. SCHEIBLE 1997, 170-175. 17 Az Albert ági szász kifejezéssel az albertinisch, az Ernő ági szász kifejezéssel az ernestinisch német szót adjuk vissza a magyarul idegenszerűen ható albertiánus, illetve ernesztiánus helyett. Szászország vagy a szász tartomány a birodalom legnagyobb és legvirágzóbb fejedelemsége volt a 15. században. A Wettin-család két tagja, Ernő és Albert együtt uralkodtak Drezdában, de 1485-ben megosztoztak a birtokon és különváltak, aminek következtében egészen 1546-ig két Szászországnak vagy szász tartománynak nevezett terület létezett. A megállapodás következtében az egyes részek nem alkottak jól Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 7/97

Móric választófejedelem uralma alatt, akinek ekkor már jó hírű egyeteme volt Lipcsében. 18 Az augsburgi interim (1548) A schmalkaldeni háborúban kivívott győzelmével V. Károly császár elég erősnek érezte magát, hogy régóta dédelgetett kettős politikai célját megvalósítsa: hogy a római egyház hű fiaként rendezze a német birodalomban a vallásnak akkor már évtizedek óta húzódó kérdését, és hogy megerősítse a császári hatalmat a fejedelmekkel szemben. 19 Neki kedvezett az is, hogy1547 elején elhunyt két nagy európai ellenfele, I. Ferenc francia és VIII. Henrik angol király, nyár elején pedig öt éves békét kötött II. Szulejmán szultánnal. Viszont gyengítette, hogy megromlott viszonya III. Pállal, különösen, amikor a pápa megelőzendő, hogy a császár visszaéljen megnövekedett befolyásával a zsinat ülését a német felségterületen fekvő Trientből a pápai államban elhelyezkedő Bolognába tette át (1547. március 11.). Amikor a császár összehívta a birodalmi gyűlést Augsburgba, eredeti szándéka szerint a zsinati határozatok alapján kereste a vallási kérdések birodalmi rendezését. Nehezítette a császár helyzetét a Trienti zsinat első, a reformátori tanítást is elítélő határozatainak nyilvánosságra hozatala. Hamar be kellett látnia, és ebben a római sugallatokkal szemben Ferdinánd is megerősítette, hogy a zsinat nem számolt eléggé azzal, hogy a reformáció követeléseit széles körben fogadták el még a római egyház mellett kitartó területeken is, és ezért a római katolicizmus egyszerű visszaállítása a birodalom egész területén már nem lehetséges. Ha vissza akarnák állítani a reformációt megelőző helyzetet, az újabb háborút követelne a protestánsokkal, amire nincsenek felkészülve. A protestánsok nem voltak hajlandók sem a már meghozott, sem a majd később meghozandó zsinati határozatokat elfogadni. Ezért, addig is, amíg a zsinat végképp nem rendezi a vallási kérdéseket, a császár a birodalomban véget akart vetni a súlyos rendetlenségnek elkülönülő, egységes területet, hanem egymásba fonódtak és keveredtek. A választófejedelmi rang és Wittenberg, Torgau, Weimar az idősebb fivér, Ernő birtoka lett, akinek fia volt Bölcs Frigyes szász választófejdedelem. A fiatalabb fivér, Albert, hercegi rangot viselhetett és megkapta a korábbi székhelyet, Drezdát. A schmalkaldeni háborúban elszenvedett vereség következtében az Ernő ág méltóságban és területekben óriási veszteséget szenvedett, hercegséggé zsugorodott, Weimar székhellyel; az Albert ág megkapta az Ernő ág jelentős területein túl a választófejedelmi méltóságot is. A család két ága közötti ellentétek a reformáció eseményeire is kihatottak. Vö. BRECHT 1: 113-114. 18 I. János Frigyes az elveszített wittenbergi helyett Jénában alapított egyetemet 1548-ban, amelyet 1558- ban nyitottak meg ünnepélyesen. 19 A következők CSEPREGI 2013, 24-29; FRITSCHEL 1916, 25-30. 41-49; HAUSCHILD 2: 411-412; KELLER, in: TRE 13: 513-514; LOHSE 1989, 108-113; SCHEIBLE 1997: 182-191. alapján. Vö. még BOTTA 1991, 87-89. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 8/97

és atyai szeretettel biztosítani akarta a békét, az igazságot és az egységet. 20 Ilyen célkitűzést még ellenfelei sem utasíthattak el. 21 Az a célkitűzése, hogy reformációt akar a birodalomban, nem a protestánsok megnyerését célzó üres szólam volt csupán, hanem a restaurációt munkáló zsinattal szemben megfogalmazott alternatíva. 22 Két adalék érzékeltetheti a helyzet bonyolultságát és nehézségét. Az egyik a birodalmi gyűlés légköre, amit találóan jellemez, hogy a történészek páncélos 23 birodalmi gyűlés megjelöléssel illetik, mivel a felvértezett császári csapatok gyűrűje fogta körül a várost. A császár tehát diktálni akart és diktált. A másik, hogy ez volt a század leghosszabb ideig tartó birodalmi gyűlése (1547. szeptember 1-től 1548. június 30-ig). A hatalma csúcspontjára érkezett császárban ugyanakkor tudatosodott, hogy eredményt csak a katolikusok és protestánsok kölcsönös egyetértésével lehet elérni. Az előtte tornyosuló nehézségek roppant súlyával ő maga is tisztában volt. Ígéretekkel kötelezte el magát több katolikus és protestáns fejedelemnek köztük a bajor katolikus Vilmosnak és a szász lutheránus Móricnak, mindkettőnek megígérte a választófejedelemséget és ennek teljesítéséhez azok feltétlenül, tehát vallási hovatartozásuktól függetlenül ragaszkodtak. Katolikus fejedelmek is voltak, akik csak azért bátorították a császárt, hogy keményen lépjen fel a protestánsokkal szemben és így rendezze a vallási kérdéseket, hogy az ezzel kapcsolatos nehézségek felőröljék erejét. A vallási kérdések mert hiszen végső soron a zsinat illetékes 20 Az interim előszavában használt kifejezések, in: Sources and Contexts 2001, 146. 21 Vö. a wittenbergi teológusok válaszlevele Móric megbízására: Mi magunk is azt szeretnénk, ha béke és nyugalom lenne gyülekezeteinkben és tartományainkban, szükségtelen vitákban sem gyönyörködünk... 1548. január 24., in: CR 6: 795. 4137. sz.; viszont 1548. január 22., in: MBW 5040. sz. Az augsburgi interim előkészítésében részvevő Johann Agricola lelkesen írja egy barátnak (1548. március 28.), hogy a másik oldalon állók velünk együtt fogják tanítani az evangélium tanítását a maguk gyülekezetében, és ablak nyílik Krisztus evangéliumának, és hirdettetik és terjesztik egész Európában, a római főpap hozzájárulásával. CR 6: 837. 4186. sz.; Melanchthon Camerariusnak 1548. április 25-én írja, az a beszéd, hogy Németország békéjének helyreállítása és az igaz tanítás elterjedése, ami az egyház aranykorszaka előtt nyit utat, nem hagyja hidegen; és úgy gondolja, hogy a császárnak minden oka megvan, hogy egységes rendet vezessen be, amikor a gyülekezetek nagy mértékben szétzilálódtak, de súlyos kifogásai miatt mégsem tudja elfogadni az interim tervezetét, in: CR 6: 877-879. 4216. sz.; MBW 5138. sz. Albrecht porosz hercegnek 1548. április 29-én említést tesz II. Joakim őrgróf, brandenburgi választófejedelemről, aki szerint az interim olyan kiengesztelődés, amely által az evangélium egész Európában elterjed, in: CR 6: 886. 4219. sz.; MBW 5140. sz. Ezek alapján érthető, hogy az interim tervezetét bíráló írásos véleményeknek is visszatérő fordulata, hogy szerzői békét, rendet és nem viszálykodást akarnak, vö. Caspar Cruciger és Melanchthon újabb levele Móricnak, 1548. április 24., in: CR 6: 874-875. 4213. sz. (latin) = 1548. június 27., in: CR 6: 954-955. 4274. sz. (német); 1548. június 17., MBW 5184. sz. 22 A végül elfogadott interim hivatalos elnevezése ezért is volt Formula Reformationis (a reformáció irata). A korabeli protestáns közbeszédben augsburgi könyvként emlegették, ami nem tévesztendő össze az Ágostai hitvallással. 23 Németül: geharnischt. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 9/97

dönteni a vallási kérdésekben átmeneti (innen a latin elnevezés: interim) 24 rendezését ezért a császár a birodalmi rendek képviselőivel konzultálva akarta megvalósítani. Azonban keservesen haladt a képviselők kiválasztása, amikor pedig összeült a bizottság, nem tudott felülkerekedni az ellentéteken. Az érsek-fejedelmek is ellenezték, hogy a birodalmi gyűlés foglalkozzék a vallás kérdésével. A császár által kijelölt bizottsági tagok közül pedig a pápához ragaszkodók az állapotok teljes visszaállítását, a protestáns Jakob Sturm a nemzeti zsinatot javasolta. Az összebékíthetetlen álláspontok tükrözték a birodalom helyzetét, aminek láttán Ferdinánd javaslatára a császár egy másik bizottságnak adta az előkészítés feladatát. Ennek tagjai nem voltak annyira harciasak: Julius Pflug erasmiánus beállítottságú reformkatolikus püspök (Naumburg) és a tradicionálisan katolikus Michael Helding segédpüspök (Mainz) mellett a protestáns Johann Agricola (Eisleben), aki a császárhű, de protestáns II. Joakim brandenburgi választófejedelem udvari lelkésze, 25 valamint még két spanyol teológus (Domingo de Soto és Pedro Malvenda) került a bizottságba. Ezért aztán nem lehetett mondani, hogy ne lett volna egyeztetés a protestánsokkal. A feladat nyilvánvalóan olyan teológiai egyeztetés volt, amely a protestánsok bevonásával és megbékítésével helyreállítja a birodalom egységét és erejét. A megoldás lehetőségét vázolta fel II. Joakim, aki legfontosabbnak a megigazulás felől való egyetértést, a Krisztus rendelése szerinti két szín alatt kiszolgáltatott úrvacsorát, a mise erejének a puszta emberi cselekményhez (opus operatum) kötésének eltörlését és a papok házasságának elfogadását tartotta. Nem a teológiai megfontolásoknak engedve, hanem csupán a széles körben elterjedt változtatások miatt szinte természetes volt, hogy két ponton engedményt tesznek a protestánsoknak. Amíg a zsinat véglegesen nem rendezi a kérdést, megtűrhető a papok házassága és a laikus kehely, ahol már bevezették. A hit által, kegyelemből, érdemek 24 Az eredeti német szöveg a wie mitler zeit, a latin a medio tempore kifejezést használja, tehát az interim szó nem szerepel a határozatok szövegében, vö. KOCH 1980, 11. Már az 1541. július 29-én kibocsátott császári végzést is, melyet mindkét fél ellenkezéssel fogadott (vö. Luther levele, 3591. sz. in: LVM 7: 647-649; WA.B 9: 355-357), interimnek nevezték, tulajdonképpen ez az első interim (Edictum Caesaris, No. 2353, in: CR 4: 625-630; SZÁNTÓ 2: 54; erre utal Melanchthon Albrecht porosz hercegnek írt levelében, 1548. április 29., in CR: 6: 885-888. 4219. sz.; MBW 5140. sz. 25 KOCH 1980, 11. Agricoláról feltételezik, hogy jóhiszeműen vélekedett úgy, hogy a rendelkezés majd az egész birodalomban hatályos lesz. FRITSCHEL 1916, 26 szerint neki még azt is sikerült megakadályoznia, hogy a megigazulás tanításának kifejtésébe bekerüljön egy evangélikusok számára vállalhatatlan szakasz, majd németre is lefordította a rendelkezést. RANKE 1030 azonban nincs meggyőződve arról, hogy Agricola jelentős szerepet játszott volna, aki egy barátjának (1548. március 28.) írt levele szerint viszont nagy lelkesedéssel és az egész egyházra tekintő nagy várakozással vállalta a megbízatást, in: CR 6: 837. 4185. sz. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 10/97

nélküli megigazulás mellé, ami a lutheránus felfogás, odahelyezték az emberi jó cselekedetekből, a szeretetből következő bizonyosságot is. Ez nem az egyedül hit általi, hanem a hit és a szeretet általi ún. kettős megigazulás, de kétségtelenül mégsem mindenestől a cselekedetekből való megigazulás, amivel sokszor vádolták. A misét nem áldozatként, hanem Krisztus keresztáldozatára tekintettel hálaáldozatként értelmezték. Lényegében a római katolikus dogmát tartalmazta, de a protestánsok megnyerése érdekében a lehető legenyhébb és legbizonytalanabb kifejezésekkel. 26 A tervezet 26 cikke, amelyek sorrendje milyen érdekes nagyjából az Ágostai hitvallásét követi, visszaállította a hét szentséget, a mise korábbi rendjét és minden szertartást (képek, áldások, körmenetek, szentek ünnepei, böjtölési előírások stb.). 27 Az interimet a legnagyobb titokban készítették elő. Az eredményt a császár nem akarta a véletlenre bízni, ezért egyenként szólította meg és igyekezett meggyőzni a fejedelmeket, először az Ágostai hitvallást valló választófejedelmeket. Súlyos érve volt, hogy olyan rendezésről van szó, amely a birodalomban mindenkire nézve kötelező lesz. Ez ugyanis azt jelentette számukra, hogy el kell ugyan fogadniuk bizonyos megkötéseket, de a római oldalnak is bele kell törődnie a hit által való megigazulás evangéliumának szabad hirdetésébe és elfogadásába. A püspöki hatalom elfogadását isteni jogon pedig úgy értelmezhették a protestánsok, hogy ez a pápai hatalom ellen irányul. Az először megszólított II. Joakim a saját egyeztető javaslatait látta viszont a tervezetben és a tiszta evangélium terjedését remélte ezáltal megvalósulni a birodalomban, ezért igent mondott a tervezetre. Hasonlóképpen elfogadta a pfalzi választófejedelem, II. Frigyes is. A tervezet ellenzőjének bizonyult a leghatalmasabb protestáns fejedelem, Móric, 26 Katolikus vélemény, amelyet FRITSCHEL 1916, 26 idéz. 27 1-2. Az ember állapota a bűneset előtt és után; 3. Megváltás Krisztus által; 4-6. Megigazulás hit által; 7. Szeretet és jó cselekedetek; 8. Bizonyosság a bűnök bocsánatában; 9-12. Az egyház és a papok; 13. A pápa és a püspökök; 14-21. A hét szentség; 22. A mise; 23. A szentek segítségül hívása; 24. A halottak emlékezete; 25. Az úrvacsora és a mise; 26. Különféle szertartások és a szentségek használata. FRITSCHEL 26. Ami a tiszta tant és a szokásokat illeti, közel harminc évvel korábban, Karlstadt radikális wittenbergi fellépése kapcsán, Luther a reformáció által bírált külső szokások dolgában messzemenő türelmet tanúsított. Vö. LUTHER, Nyolc böjti prédikáció Wittenberg népének, 1522 (MLF 3; WA 10III: 1-64. 436-349; StA 2: 530-558). A kérdés, hogy miben lehetne még engedni a rómaiaknak, az Ágostai hitvallás felolvasása után, de még az azt követő egyeztető tárgyalások megkezdése előtt is felvetődött, amikor kérdésre válaszolva Luther ezt írta: Én hajlandó vagyok nekik mindenben engedni, ahogy azt mindig hangoztattam, csak az evangéliumot hagyják nekünk szabadon. Luther levele Melanchthonhoz. (1530. június 29.), in: LVM 7: 529-532, a pontos hely: 532; LMM 6: 61-62. WA.Br 5: 405-408, a pontos hely: 407, 87-88 (nr. 1609). Annak idején Luther mégis óvta Melanchthont attól, hogy engedményeket tegyen. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 11/97

holott éppen azzal, hogy lutheránus létére a császár oldalán lépett be a schmalkaldeni háborúba, ő segítette hozzá V. Károlyt ahhoz, hogy reménykedhessék tervei valóra váltásában. A császár és öccse, Ferdinánd nemcsak azzal vádolta meg, hogy Móric Melanchthonra hallgatva vonakodik elfogadni az interim tervezetét, hanem hogy már I. János Frigyes is a wittenbergi professzor tanácsait követve fordult a császár ellen, aki ezért joggal követelhetné a reformátornak még a kiadatását is, hogy felelősségre vonják. A császártól csak nemrég megkapott választófejedelmi méltósággal (1548. február 24.) lekötelezett Móric nem akart nyíltan ellenkezni. Ha nem lenne eléggé lojális, elvben még attól is tarthatott, hogy méltóságát a foglyul ejtett I. János Frigyesnek adják vissza. A vádakra válaszolva kijelentette, hogy a schmalkaldeni háború kezdetén, amikor alattvalói segítségét kérte, megígérte nekik a vallásgyakorlás szabadságát; 28 ezt az ígéretét megtartani becsületbeli ügynek tekinti; ha pedig I. János Frigyes megfogadta volna Melanchthon tanácsait, nem fajultak volna idáig a dolgok; professzorát kiadni nem hajlandó, különben sem tudja, hogy nem menekült-e már el az országból. Amikor Ferdinánd sürgette Móric beleegyezését, akit még II. Joakim brandenburgi és II. Frigyes pfalzi választófejedelem is győzködött, 29 a magát lutheránusnak valló fejedelem kitartott amellett, hogy teológiai tanácsadói nélkül nem ad választ. Így rendelte más teológusokkal együtt Melanchthont is Zwickauba, saját felségterületének Augsburghoz legközelebbi városába, hogy véleményüket kérje. A menekülést többen is tanácsolták Melanchthonnak, aki az Augsburgban folyó tanácskozásokról, a személyét érintő fenyegetésről és a készülő törvényről protestáns és katolikus közvetítéssel megbízható értesüléseket szerzett. Pontosan tisztában volt a politikai helyzettel és saját helyzetével. 30 Móric és Melanchthon nem voltak ismeretlenek egymás számára, mert Melanchthon több ízben tárgyalt a választófejedelmi udvarral annak érdekében, hogy ott a wittenbergi egyetem amelynek további működését szükségesnek tartotta megkapja a fennmaradását biztosító támogatást. Melanchthon már 1548. január elején, két héttel azelőtt, hogy a birodalmi gyűlést hivatalosan tájékoztatták volna, bizalmasan értesült arról Jakob Sturm révén, 31 hogy olyan törvény előkészületei folynak, amely a békés tárgyalások végét jelenti, és ezért harc és 28 FRITSCHEL 1916, 29; SCHEIBLE 1997, 182. 29 SCHEIBLE 1997, 185. 30 Már háromszor kimondták rólam, hogy engem el kell távolítani és sokat buzdítanak, hogy tűnjek el. Bizony bármilyen száműzetés kívánatosabb, mint hogy azoknak a tanácskozásánál jelen legyek. Próbatételeimet pedig az Isten Fiára hagyom... Levele Justus Jonashoz, 1548. április 10., in: CR 6: 850. 4197. sz.; MBW 5116. sz. 31 SCHEIBLE 1997, 184. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 12/97

üldöztetés következik. A veszedelemre figyelmeztette a választófejedelmet. Az interim 94 fóliáns lapnyi tervezetét, teljes titoktartási kötelezettséggel, 1548. március 30-án este adták Melanchthon kezébe, aki egy későbbi levele tanúsága szerint teljesen tisztában volt a feladat nehézségével: a császárnak a fejedelmek nem képesek ellenállni. 32 A tervezetet még az éjszaka folyamán elolvasta és reggelre megírta állásfoglalását. 33 Ebben részletesen kifejtette, hogy az interim több túl általános és ezért veszélyes megfogalmazást tartalmaz. Kifogásolta, hogy a tervezet nem tesz különbséget szükséges és nem szükséges elkülönülés között sem. Nyilvánvalónak tartja, hogy bizonyos törvények és szokások helytelenek. A püspökök, az egyház és a zsinatok tanítói hatalmáról mondottak általában helyesek, de a szöveg nem határozza meg ennek határait. A kegyelemről és a hitről szóló részek gyengék, de még mindig jobbak, mint amit a Trienti zsinat elfogadott, mégsem tanácsolja elvetésüket. A pápai primátus és a püspöki egyházszervezet megmaradhatna, ha a pápa a helyes tanítást képviselné. 34 A bérmálást és az utolsó kenetet a régiek nem tartották elengedhetetlennek, de a bérmálásról nem akar veszekedni, viszont a megszentelés olajjal nem tűrhető. A gyónást és személyes feloldozást elfogadta, de a titkos bűnök kötelező felsorolását elutasította. Az interim a misét hálaáldozatnak tekinti és nem érdemnek a bűnbocsánat elnyeréséhez, de ez nem a birodalmi gyűlésre, hanem a zsinatra tartozó kérdés. Elvetette a magánmiséket, valamint a szentek tiszteletét és az elhunytakért mondott miséket. Összegezve írta nem akarom lelkiismeretemet ezzel az irattal megterhelni. 35 Egyházi rendre szükség van, de különbséget kell tenni az üdvösséghez szükséges és az ember tetszésére bízott dolgok között. A választófejedelem tanácsosa, Georg Komerstadt nem volt elégedett az állásfoglalással. Annak leírását kívánta Melanchthontól, hogy az egység érdekében mi az a végső határ, amit az interimben még el lehet fogadni. Melanchthon újra nekiült. A béke és az egység érdekében túltette magát az interim számos kifogásolható előírásán és a lényeget igyekezett megragadni. Megkülönböztette az üdvösséghez szükséges dolgokat a szükségtelenektől vagy közömbösektől, amelyeket adiaforának nevezett. Magánmise, 32 Levele János brandenburgi őrgrófhoz, Wittenberg, 1548. július 31., in: CR 7: 84-87. 4308. sz.; MBW 5238. sz.; MD 2: 246-249. 33 Iudicium I. de libro Interim, 1548. április 1., in: CR 6: 839-842. 4189. sz.; MBW 5105. sz. 34 Annál is inkább vélekedhetett így, mivel 1530. március végén az augsburgi birodalmi gyűlésre készülve a szász választófejedelemség Luther részvételével még ezt a tárgyalási irányt határozta meg. REUSS 1997, 14; REUSS 2008, 95-97. Vö. Luther hasonló értelemben megfogalmazott levele Georg von Brück szász kancellárnak 1541. április 4., in: LVM 7: 647-649 (3591. sz.) 35 Endlich will ich darum mein Gewissen mit diesem Buch nicht beladen. CR 6: 841. 4189. sz. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 13/97

halottakért mondott mise, szentek tisztelete elfogadhatatlan. Nem talál kivetnivalót az interim megigazulásról szóló részében. Böjtölés, imádságok és énekek közömbös szokások. Ez a külső engedékenység azonban csak akkor vállalható, ha ezáltal béke lesz, hangsúlyozta. 36 Két héttel később újabb állásfoglalásban kifogásolta, hogy a tervezet a hitet a megigazulásra való előkészületnek tekinti. Maga a megigazulás tehát ebben az értelmezésben az ember által gyakorolt szeretet által, vagyis cselekedetek által valósul meg. Ez pedig ellentétes az igaz tanítással. Egyúttal ismét figyelmeztetett, hogy az interim üldöztetést, nyomorúságot és botránkozást fog előidézni. 37 Minden engedékenysége mellett Melanchthon állásfoglalásainak a végső kicsengése tehát az volt, hogy megismert formájában az interim elfogadhatatlan. Ha a lakosság akarata ellenére mégis végrehajtják, akkor ennek következménye politikai bizonytalanság, a lelkészek elüldözése és a gyülekezetek pusztulása lesz, amiben nem akar segíteni. A birodalmi városok és a többi nagyobb városok sem fogják az interimet elfogadni, ezért még nagyobb lesz a szakadás és keresztyénekhez nem illő üldöztetés következik: Ebben pedig nem akarok segíteni, inkább meghalok. 38 Alig tíz nappal a két szakvélemény elkészülte után a választófejedelem újabb hívására Melanchthon és a többi wittenbergi teológus (Caspar Cruciger, Georg Major, Johannes Pfeffinger) a Mulde folyó melletti Altzella kolostorában április 20-án gyűlt össze és már 24-ére újabb, az előzőknél sokkal részletesebb szakvéleményt készítettek az augsburgi tervezetről. Ez az írás sem fukarkodott a tervezetet bíráló észrevételekkel, hanem határozottan kijelentette, hogy a helytelen cikkeket sem helyeselni, sem elfogadni, sem azok elfogadását tanácsolni nem tudják, amint az igaz tanítás üldözését sem. A béke és egyetértés hasznos és jó, de Istennek engedelmeskedni előbbre való. Ha pedig a fejedelmek az ellenkező lelkészeket elűzik vagy megölik, az csak újabb szakadásokkal és üldözéssel járó szomorú béke lesz, amit Isten sem hagy majd annyiban. Készek viszont engedelmeskedni annak, ami helyes és elfogadható. 39 36 1548. április 1., in: CR 6: 842-845. 4190. sz.; MBW 5110. sz. 37 Iudicium II. de libro Interim, 1548. április 13., in: CR 6: 853-857. 4201. sz.; 1548. április 10/11. MBW 5117. sz. Az üldöztetés lehetőségét Móricnak küldött válaszában már 1548. január 24-én is megemlítette, in: CR 6: 799. 4137. sz.; 1548. január 22., MBW 5040. sz.; Albrecht porosz hercegnek 1548. április 15- én, in: CR 6: 859. 4204. sz.; MBW 5124. sz.; ugyanazon a napon Georg von Komerstadt szász hercegi tanácsosnak arról ír, hogy mintha a fejedelmek úgy akarnának békét teremteni, hogy a saját gyülekezeteiket zaklatják, és elűzik gyülekezeteinkből a pásztorokat, ami helyett könnyebben viselne el bármilyen száműzetést és a halált, in: CR 6: 860. 4205. sz.; MBW 5125. sz. 38 Da zu will ich aber nicht helfen, und will viel lieber sterben. Iudicium II. de libro Interim, CR 6: 855 (No. 4201). 39 Iudicium III. de libro Interim, 1548. április 24., in: CR 6: 865-874. 4212. sz.; MBW 5130. sz. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 14/97

Egészében talán igazolódott Móricnak az a számítása, hogy a császári hatalomnak is eleget tehet és az alattvalóinak tett ígéretét is beválthatja, mivel a római egyház nagyobb súlyt fektet a külső szokásokra, mint a tanításra; a lutheránusok pedig általában éppen fordítva, a pontosan tisztázott tanítást helyezik előtérbe és kevésbé érdeklődnek a szokások iránt. Mivel pedig az Ágostai hitvallás annak idején tárgyalta ugyan a megszüntetett visszaélések kérdését, 40 de nem határozta meg, hogy gyakorlatilag miként viszonyuljon a lutheri egyház a korabeli egyes egyházi szertartásokhoz, azt is lehetett gondolni, hogy pótolják a mulasztást. Mindenképpen túlzás ennek alapján arra következtetni, hogy a teológusok kompromisszumos javaslatot tettek volna. 41 Inkább azt lehet mondani, hogy ugyan talán túl jóhiszeműen teológiai háttéranyagot szolgáltattak a döntéshozó politikusok tárgyalásaihoz, hogy milyen feltételekkel lehetne a reformátori tanításhoz és az egyház egységéhez is ragaszkodni. Meg kell látnunk, hogy az egyház egységét nem a császár kívánsága előtti szolgai meghajlásból, hanem keresztyén hitük alapján tartották szent ügynek. 42 Így aztán ismét Zellába rendelve nemcsak szakvéleményeket írtak, 43 hanem kísérő levelükben a választófejedelem lelkére beszéltek és keresztyén felelősségére hivatkoztak. 44 40 ÁH 22-28. 41 Amint FRITSCHEL 1916, 43-44. állítja. 42 A fejedelem tanácsosának, Christoph Carlowitznak 1548. április 28-án küldött levele Melanchthonnak az egyház egysége melletti feltétlen elkötelezettségét tükrözi. Ez az írás nem teológiai gondolatmenettel és nem szólamokkal áll ki az egyház egysége mellett, és sokkal inkább az egyház és a gyülekezetek iránti féltő szeretettel jellemezhető, mint személyes mentegetőzésével, in: CR 6: 879-885. 4217. sz.; MBW 5139. sz. Figyelemre méltó ITTZÉS 2011 megállapítása ennek a levélnek az elemzése alapján, hogy Melanchthon nem megalkuvó konfliktuskerülő, hanem csendes hitvalló. Valami hasonlóról tanúskodik Joachim Camerariusnak írt levele is: Megmutatkozik azoknak a fáradozásoknak a roppant haszna, amelyekről azt mondják, hogy egyrészt Németország békéjét adják vissza, másrészt az igaz tanítás elterjedése, az egyház aranykorszaka előtt nyit utat. Ez a beszéd nem hagy hidegen; és azt is gondolom, hogy a császárnak minden oka megvan, hogy egységes rendet vezessen be, amikor a gyülekezetek nagy mértékben szétzilálódtak. De ezzel a tervezettel szemben nekem ezek jutnak eszembe: Az igazságot néhány döntő ponton meghamisítják és a babonaságot megerősítik; a tervek nem a békét fogják szolgálni, hanem a hitvallási állapot megváltoztatásával és a jó lelkészek elűzésével megzavarják a gyülekezeteket. Súlyos okok gátolnak tehát abban, hogy ezt a törvényalkotást támogassam. 1548. április 25., in: CR 6: 877-879. (a pontos hely: 878) 4216. sz. 43 Iudicium III. de libro Interim. 1548. április 24., in: CR 6: 865-874. 4212. sz.; MBW 5130. sz.; Declaratio ad Iudic. III. pertinens, 1548. április 24., in: CR 6: 876-877. 4215. sz.; MBW 5137. sz. 44 Nem szabad magunkat a legsúlyosabb istenkáromlás vétkével megterhelnünk, ami a megismert igazság megtagadása. Ennélfogva nagyon csodálkozunk, hogy némely fejedelem olyan tanácsokba bocsátkozott, hogy arra törekszenek, hogy lehetetlenségeket vigyenek végbe írják a wittenbergi teológusok a véleményüket kísérő levelükben Móricnak, 1548. április 24-én, in: CR 6: 874-875. 4213. sz. Melanchthon ehhez még külön véleményt is írt Móricnak 1548. április 25-én. Ebben az augsburgi tervezetet toldozott-foltozott dolognak (ein geflickt Ding) nevezte, ami jót és rosszat összekever, mintha gyerekekhez szólna, akik nem veszik észre, hogy semmibe veszik őket. Nem játék a szavakkal, amiről itt szó van. Ha nem akarják meghallgatni véleményüket, akkor jobb lenne, ha nem is kérdeznék azt. In: CR 6: 877. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 15/97

A rendelkezés készítésénél legalábbis úgy tűnt eredetileg abból indultak ki, amit feltehetően a megszorongatott Móric is gondolt, hogy mindenkire azaz nemcsak a reformációhoz csatlakozott, hanem a pápás egyházi és világi fejedelemségekre is egyformán érvényes rendelkezés készül, amely helyreállítja az egységet. Hamarosan tiltakoztak azonban a rómaiak is, mert semmilyen változtatásra nem voltak hajlandók a maguk oldalán, viszont minden reformot hatálytalanítani akartak a reformátori oldalon. A tervezetet mindkét oldal ellenezte tehát, csak éppen másik szempontból. Ennek kapcsán az egyházi joghatóságnak és az egyházi javaknak a püspökök részére történő visszaadásáról igen határozott elutasító szakvéleményt terjesztett elő Melanchthon és nem kímélte az interimet sem: Mindenki láthatja, hogy hiábavaló dolog az üldözőkkel kiegyezni, és még ha foltozgatni is akarnak rajta, olyan ez, mint a farkasok és a bárányok közötti béke. Istenre bízom ezt. 45 A rendek elé 1548. május 15-én terjesztették az interim tervezetét, amely ekkor vált szélesebb körben ismertté. Melanchthon és a wittenbergi teológusok újabb szakvéleményben bírálták az interimnek a megigazulásról szóló részét. Elsősorban azt kifogásolták, hogy az Isten irgalmára tekintő hitet a megigazulás előkészítésének, viszont az ember cselekedetét, a szeretetet magának a megigazulásnak tartja az interim. Ezért ellentmondásosnak minősítették a tervezetet, amelynek tévedését és csalását vitatni kell, és amely sem a császárnak, sem az elfogadó fejedelmeknek nem válik dicséretére. 46 Az ellentét mégsem egyszerűen a katolikus és az evangélikus rendek tábora között feszült. Hiszen mindkét oldalon voltak olyanok, akik a folytatandó vallási tárgyalások eredményében reménykedtek, és olyanok is, akik ennek nem látták értelmét. Az interimet a császár a teljes szöveg felolvasása, érdemi tárgyalása és formális szavazás nélkül 1548. június 30-án elfogadottnak jelentette ki. 47 Mivel a katolikus egyházi rendek hátuk mögött a pápai jóváhagyással korábban arra hivatkoztak, hogy az ő esetükben nem lehet vitatott tantételekről beszélni, a császár az eredeti szándékától és az általános várakozástól eltérően kénytelen volt kijelenteni, hogy nem mindenkire, hanem csak az újításokat 45 Iudicium Mel. de restituenda Episcopis iurisdictione Ecclesiastica et bonis Ecclesiasticis, 1548. április 29., in: CR 6: 888-890. (idézet pontos helye: 889.) 4220. sz.; MBW 5141. sz. 46 Iudicium. 1548. május közepén, in: CR 6: 908-912, 4244. sz.; 1548. május 24/25. MBW 5170. sz. 47 RANKE 1034-1035 szerint a rendek V. Károly és Ferdinánd jelenlétében, az ülésteremben csoportokban állva egy óra hosszat tárgyaltak a döntésről, amelynek végén a mainzi választófejedelem mint a birodalom kancellárja az egész rendi gyűlés nevében kijelentette, hogy a császár kívánságát illő engedelemmel teljesítik (CSEPREGI 2013, 28) kijelentette, hogy elfogadták a császári előterjesztést. SCHEIBLE 1997, 191 a protestánsokról katolikus többséggel hozott döntést említ. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 16/97

bevezető rendekre, azaz a protestánsokra vonatkozik az interim, amelyet az augsburgi interimként tartunk számon. 48 Móric és mások hangosan zúgolódtak az eljárás ellen, de a császár lekötelezettjei lévén, nem tiltakoztak. 49 Kifejezetten elutasította I. János Frigyes, aki választófejedelmi méltósága és birtokai többségének elvesztésével már korábban megfizetett ezért. Az egyetlen protestáns fejedelem, aki támogatta az interimet, II. Joakim brandenburgi választófejedelem volt, aki a Schmalkaldeni szövetséghez sem csatlakozott. Szabadon bocsátásában bízva beleegyezett a fogoly hesseni Fülöp tartománygróf is. Nem csoda, hogy ebben a formájában az interim ha sikerül keresztülvinni a teljes rekatolizálással lett volna egyenlő. 50 A megszüntetett római rítusok dolgában észrevehető ugyan az interimet készítők igyekezete, hogy ezeket legalábbis valamennyire elfogadhatóvá tegyék a protestánsok számára, de a püspökök semmiféle feltételhez sem kötött egyházkormányzási hatalmának elfogadása és a vele járó feltétlen engedelmesség megkövetelése viharos erejű és bátor ellenállást váltott ki. A császár nagy gondot fordított arra, hogy a törvényt mindenütt kihirdessék és végrehajtsák. Az augsburgi interim maradéktalan keresztülvitelére azonban csak ott kerülhetett sor, és még ezeken a helyeken is csak időlegesen, ahol a császár olasz és spanyol zsoldosai segítségével azt ki tudta kényszeríteni. A császári kormányzat más, későbbi korokban is jól bevált taktikát követett. Először a jelentéktelenebb fejedelmeket szorongatta meg és vette rá az elfogadásra, azután a városokat, majd a lelkészeket. A jóindulatúan hangzó, de mégis kemény figyelmeztetés, hogy az ellenállók hamarosan néhány ezer spanyol katonával fognak találkozni, 51 vagy hogy hamarosan meg kell tanulniuk spanyolul, 52 nem bizonyult puszta ijesztgetésnek. Különösen Württembergben, általában pedig Németország déli részén az ellenálló polgárok házaiba spanyol katonákat szállásoltak be. Több száz lelkésznek le kellett tennie hivatalát. Az ellenálló teológusokat bebörtönözték vagy elüldözték. Egyes birodalmi városokban, mint Augsburg, Regensburg és Ulm a császár az ellenálló városi tanács tagjait leváltotta, helyükre pedig hozzá lojális személyeket nevezett ki, és ezzel biztosította az interim végrehajtását. 53 Ellenállása miatt Konstanz városát birodalmi átok alá helyezték, hősies 48 MEHLHAUSEN, in: TRE 16: 230-237. Angol fordítása in: Sources and Contexts 2001, 146-182. 49 FRITSCHEL 1916, 27. 50 Érthető az is, hogy a pozsonyi országgyűlésen 1550-ben a dunántúli megyék nyilván római katolikus követei javasolták az interim kiterjesztését Magyarországra, ZSILINSZKY 1880, 42 szerint. 51 RANKE 1037. 52 RANKE 1038. 53 Rövid, de szemléletes leírása ezen eseményeknek: RANKE 1038-1041. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 17/97

védekezése után elfoglalták és megfosztották a birodalmi várost megillető jogoktól. 54 Mások sorsát látva sokan értelmetlennek látták a nyílt ellenkezést. A lutheránus egyház mérhetetlen kárt szenvedett. A legtekintélyesebb fejedelmek közül többen ellenálltak. 55 A brandenburgi választófejedelem, II. Joakim ugyan maga is kiadatta a törvény szövegét, ugyanakkor azt is elrendelte, hogy a reformáció szellemében fogant egyházi rend érvényben maradjon. Heidelbergben a pfalzi választófejedelem, II. Frigyes hivatalosan kihirdettette az interimet, de egyáltalán nem foglalkozott szigorú végrehajtásával. Ahol a császári erők beavatkozása nem volt erőteljes, a röpiratok, énekek, véleménynyilvánítások és prédikációk formájában megszólaló tiltakozás a széles közvéleményt olyan intenzitással ragadta magával, amihez hasonló spontán mozgolódás a reformáció kezdetén volt tapasztalható. Elképzelni is nehéz, milyen lett volna az ellenállás, ha a császár a reformáció előtti állapotok teljes visszaállítását kezdeményezte volna! Mindennek hátterén Melanchthonnak és elsősorban wittenbergi társainak magatartása, hogy nem álltak ellen, sokak szemében árulás volt. Akik közel álltak hozzá, tudták, hogy Melanchthonnak enyhén szólva nincs jó véleménye az interimről és elutasította azt, de titoktartási kötelezettségéhez ragaszkodva és fenyegetettségében nem mert, de nem is tudott nyilvánosan írni 56 vagy szólni ellene. Kérlelték barátai, hogy szólaljon meg. Védelmezze Krisztus igéjét, nevét és dicsőségét, ami a legfőbb jó a földön. 57 A lipcsei interim (1548) Egyenesen nem utasította vissza az augsburgi interim elfogadását Móric, aki a császár lekötelezettje volt, de emlékeztette alattvalóinak ígéretére, hogy lutheránus hitükben megmaradhatnak. Neki magának nincs kifogása az interimmel szemben és alattvalóit is igyekszik meggyőzni, hogy fogadják el azt. 58 Makacs vonakodásában Móricot 54 LOHSE 1989, 109. (5. lj.) 55 RANKE 1041-1045. 56 A császárnak tett ígéretének megfelelően Móric választófejedelem szigorú cenzúrával ellenőriztette a nyomdákat. 57 Kiragadott illusztrációként egy levélrészlet: Te, szent férfi [Melanchthon], válaszolj és lelkesíts, védelmezd Krisztus igéjét és törvényét és az ő dicsőségét, ami a legfőbb jó a földön, attól a mérgező képmutatótól [Johann Agricola], aki csaló, istentelen, isten csapása, gúnyolódó, a törvény kinevetője, istengyűlölő, tévelygő, oktalan és az erőtlenek borzadálya, hóhéra és rettenete. Akitől neked, németnek, óvakodnod kell. Caspar Aquila levele, 1548. július 22., in: CR 7: 77-79. (az idézet pontos helye: 79.) 4302. sz.; MBW 5232. sz. 58 RANKE 1045. Az Egyességi irat és a Konkordia-könyv története 2015. január 5. 18/97