CXVIII. évfolyam 10. szám 2018. Sevegő október 18.
- 2 - Szeptember 25-én, Kozármislenyben az önkormányzat, a kivitelező, a pályázati menedzsment és a lakosság részvételével ünnepélyes útátadásra került sor. Dr Biró Károly polgármester urat kértük, hogy tájékoztassa olvasóinkat az útfejlesztésekhez fűződő információkról. Magyarország Kormánya, a Vidékfejlesztési Program keretén belül 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kozármislenyi külterületi helyi közutak rekonstrukciós munkáira. A pályázaton elnyert támogatási összeg eredményeképpen befejeződött és elkészült három kozármislenyi településrész külterületi útjainak a megújítása. Az állami támogatásból megvalósult fejlesztések a Halastó, a Kozári Temető és a Mislenyi Temető mellett vezető utakat érintették. Mindenszentek előtt nagyon is aktuális kérdés, hogy a kegyeletüket leróni érkezők könnyen, kulturáltan tudják elérni temetőinket. Az utak mentén lévő gazdasági egységek megközelítését és a földtulajdonosok földjeihez való eljutását is megkönnyítik a megépült útszakaszok. A fejlesztéssel érintett területek jelentős része a városi rendezési terv szerinti gazdasági övezet. A helyi gazdasági fejlődés, és a minél jobb hasznosíthatóság érdekében szükséges volt ezeknek a területeknek a megközelíthetőségét biztosítani. Másik nagyszerű eredmény, hogy a beruházásnak köszönhetően az érintett területeken található több, a városunkba látogató turisták által is gyakran felkeresett hely vált elérhetőbbé. Zöld területeinken sétáló gyalogos turistáink, kerékpárosaink, kutyatulajdonosaink is újabb minőségi utakat vehetnek mától birtokba. A beruházás jól illeszkedik a Zöld Város projekthez, amelynek keretén belül a közeljövőben megvalósul a Művelődési Ház rekonstrukciója, valamint a szabadidőtó környezetének család- és klímabarát megújítása. Jelentős forgalmi rend változás várható az Alkotmány téren. Polgármester úr tájékoztatná a olvasóit a várható változásról? Városunk folyamatosan bővül, a lakosság száma nő. Intézményeink látogatottsága nagymértékben emelkedik. Érezhető ez elsősorban az iskola, művészeti iskola, az óvoda és a sportcsarnok környezetében. A tér terhelése mára jelentős mértékben megnövekedett. A tehermentesítés érdekében a képviselő-testület lépett a kérdésben, és szakemberekkel terveket készíttetett a terület közlekedési rendjének megváltoztatására. A tervek ismertetésére lakossági fórumot hirdettünk október 8-ára. Ezúton is nagyon köszönöm a lakosság jelentős számú érdeklődését, részvételét és építő jellegű hozzászólásait. Az ott élő, érintett lakosok javaslatát fogadtuk el a kérdésben. Ezúton is felhívom a lakosság figyelmét, hogy 2018. november 1-től forgalmi rend változás lép életbe az adott területen! Az utcák egyirányúsításával folyamatos körbe járhatóságot biztosítunk az arra autózóknak. Kérem, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a jelzett útszakaszon! Ne vezessenek megszokásból! Fokozottan figyeljenek a kihelyezett forgalomirányító táblákra! A közlekedési hatóság fokozott ellenőrzésére készüljenek fel az arra közlekedők! A forgalmi rend változás nem érinti az óvoda mögötti parkolóhelyeket? Az óvoda mögötti parkoló bővítésére 2019-ben kerül sor. Terveink szerint csillapított forgalmi rend kerül kialakításra a területen. A közlekedést folyamatos körbejárhatósággal biztosítanánk a gyalogos- és gépkocsi közlekedés számára. Mindkét változtatással az érintett területen élő lakosok, és a napi szinten arra közlekedők, de elsősorban az intézményeinket látogató gyermekek biztonságát, könnyebb közlekedését kívánjuk szolgálni. ÚTFEJLESZTÉSEK, LAKOSSÁGI FÓRUM, FORGALMI REND VÁLTOZÁS
KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSÉÉRT SZOL- GÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁLATOK - 3 - Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel: 72/570-910 Fax: 72/570-916 email: info@kozarmisleny.hu www.kozarmisleny.hu Ügyfélfogadás: Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Kedd: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Csütörtökön nincs ügyfélgogadás Péntek: 8.00-12.00 Ügyintézők, pénztár: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Jegyző: Hétfő: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 előzetes egyeztetés a 72/570-911-es telefonszámon Polgármester: Szerda: 9.00-11.00 előzetes egyeztetés a 72/570-914-es telefonszámon Mezőőr: Böröcz Tamás 06-30-248-4692 Kozármislenyi Polgárőr Egyesület 7761 Kozármisleny, Pécsi u.124. Tel: 30/ 942-4556 kozarmislenyi.pe@gmail.com Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. 7761 Kozármisleny, Pécsi utca 124. Tel: Barics Arnold üv: (30) 337-2715 email: kft@kozarmisleny.hu Kozármislenyi Művelődési Ház nyitva tartása: Hétfő: 8.00-14.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-16.00 Csütörtök: 8.00-16.00 Péntek: 8.00-14.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-30-591-2995 www.mislenykult.hu szervezo@mislenykult.hu Kozármislenyi Városi Könyvtár nyitva tartása: Hétfő: szünnap Kedd: 13.00-18.00 Szerda: 10.00-18.00 Csütörtök: 10.00-16.00 Péntek: 10.00-16.00 Szombat: 9.00-13.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-72-610-143 e-mail: mislenykonyvtar@gmail.com
VÁLTOZATOS GYERMEKPROGRAMOK A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN.HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG... Hétfő : 9.30-10.00 Ringató Kedd: 9.30-10.30 Bukfenc Dzsungel gyermektorna Szerda : 10.00-11.00 Dúdolda Csütörtök: 9.00-10.00 Mackó Mocorgó Minden hónap első péntekjén: 10.45-11.45 Baba-mama klub Részletekről a közösségi oldalunkon! MOZOGJ VELÜNK NOVEMBERBEN! November 6-tól újra Pilates! Minden kedden és pénteken 8.00-9.00 óráig a Művelődési Ház emeleti tornaszobájában. Most kedvezményes bérletvásárlási lehetőséggel! 6 000.- Ft / 8 alkalom (bérlet ) vagy 1 000,-Ft / alkalom! MEGSZÜLETETT A VÁROSI KÖNYVTÁR KABALÁJA...?!! Szeptember elején felpezsdült az élet a kozármislenyi iskolában, óvodában és a Kozármislenyi Városi Könyvtárban is. Ezt a remek pillanatot használta fel az intézmény arra, hogy vetélkedőre invitálja a környékbeli gyerekeket. A Városi Könyvtár rajzpályázatot hirdetett Tervezz kabalát a könyvtárnak! - címmel. A rajzpályázat szervezője Kósik Melinda helyi könyvtáros és Kis Buchberger Petra, a SurreArt projekt vezetője volt. Kiemelt célunk volt, hogy közelebb hozzuk a könyvtárat a helyi lakosokhoz és felhívjuk a figyelmet a korlátok nélküli alkotás örömeire. Fontosnak tartottuk kiemelni, hogy a városi könyvtár mindenkié. Szabad színtere művészetnek, önkifejezésnek, ismeretszerzésnek, szórakozásnak. A pályázatra 49 alkotás érkezett, a legfiatalabb kis művész 7, a legidősebb 15 éves volt. Számtalan remek ötlet, igényes kidolgozást és kedves karaktert láthattunk viszont a rajzokon. Rengeteg kihívással járt a pályázat lebonyolítása, de amikor megláttam a beérkezett műveket, minden gondomat elfelejtettem. Hihetetlen érzés volt, hogy ezek a gyerekek rajzoltak nekünk. Pécsről, Tamásiból is érkeztek munkák, a legtöbb pályázatot a helyi iskolától, a Janikovszky Éva Általános Iskola tanulóitól kaptuk. Köszönettel tartozunk az iskola tanárainak, vezetőinek, kiemelten Banai Éva, igazgató-helyettes asszony támogatásáért, aki azonnal szárnyai alá vette a könyvtár kezdeményezését. A résztvevőket helyi termelők, alapítványok, egyesületek által készített jutalmakkal szerettük volna meglepni. Ehhez Libell Ékszer, Masni Manufaktúra, Mokka Kultúrpresszó, Mislenyi Ízműhely, Élet-Esély Egyesület, Gajdos Cukrászda, Mesélő Nevek, névtábla és ajándékbolt nyújtott támogatást. Október első hetére végül beérkeztek az utolsó rajzok és a partnereink felajánlásai is. Hosszas előkészületeket követően október 6-án elérkezett az eredményhirdetés napja. A pályázókat Vincze Mária Hetedhétországból hozott meséi várták a Művelődési Ház emeletén, az erre a célra kialakított, hangulatos teremben. A díjátadóra a színházteremben gyűltek össze a gyerekek, szülők, nagyszülők. Az eredményhirdetés során 2 SurreArt- és 3 Telegdi-különdíj került kiosztásra. Az előbbit Pápai Barnabás (10) és Jancsó Luca (10) rajza kapta. Telegdi Ágnes írónő pedig Engrich Boglárka (12), Kiss Kíra Kinga (10) és Gaál Luca (11) alkotását tartotta különdíjra érdemesnek. A fődíjas pályázatot Dura Fanni (11) készítette. A könyvtár kabalái: Luci és Kackac, az olvasó kukacok lettek. A Gajdos Cukrászda felajánlása volt a győztes kabalájával díszített torta, amit az díjátadó után szolgáltunk fel a jelenlévőknek. Az alkotások a Kozármislenyi Városi Könyvtárban tekinthetők meg. Kedves Gyerekek! Kedves Támogatóink! Köszönjük! Kósik Melinda - 4 -
MESÉVEL KEREK A VILÁG NÉPMESE NAPJA A KOZÁRMISLENYI ÓVODÁBAN A magyar népmese értékeit szeretnénk hangsúlyozni évek óta a kozármislenyi óvodában. Fontosnak tartjuk, hogy a rohanó világunkban egyre nagyobb teret kapjon az igazi, tiszta forrásból származó, élőszóval elmesélt népmese. A kozármislenyi óvodában szeptember utolsó hetében a magyar népmeséké volt a főszerep. Joci óvó bácsi (harmad éves főiskolai óvodapedagógus hallgató) A macskacicó című bábelőadásában életre keltek a mese szereplői. A varázslat kézzel fogható volt, ilyenkor a gyerekek arcán megjelenik a figyelő ámulat. E jeles alkalomból minden csoportban teljes odaadással készültek a pedagógusok. Volt, ahol színezéssel, volt ahol vágással és ragasztással, elkészítették a TV-ből is jól ismert Magyar népmesék sorozat madaras képét. A gyerekek otthonról elhozhatták kedvenc mesekönyvüket, megnézegettük és kiválasztottuk közösen az aznapi népmesét. Immár ötödik éve rendeztük meg az óvodánkban a Mesebeli hétpóbát. Az óvónők az udvaron, 7 helyszínen, meseszereplőknek beöltözve várták a gyerekeket, hogy kiállják a próbákat. Kisbíróval kidoboltattuk a játék kezdetét: Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik! A kozármislenyi óvoda udvarán a hétpróba elkezdődik.... Az ovi apraja és nagyja együtt indult el a hangulatos mesehelyekre. Lássátok ti is, mik voltak a próbák, melyeken a kis hősök részt vehettek: 1. Macskacicó varázsa: 4 színben (piros, sárga, zöld, kék) kislabda helyes elhelyezése a macskatáblán. 2. Aranyhal horgászat: horgászbottal kellet kifogni egy halacskát, ha az pont az aranyhal volt, még plusz pontot is kapott. 3. Hétmérföldes csizma: itt bele kellett bújni a gyerekeknek egy nagy gumicsizmába és kaputól kapuig el kellett sétálnia. 4. Labirintus: akadálypályán kell végigmenni. 5. Győzd le a sárkányt! : labdával megadott távolságból, bele kellett találni a poly ball játék tölcsérbe amit mi, 3 fejű sárkánnyá változtattunk. Akinek elsőre nem sikerült, elkeseredni nem volt oka, hisz még 3-szor próbálkozhatott. 6. Pókhálójában: két fa közé kifeszített kusza köteleken kell átbújni. 7. Arany gyűrű keresése: labdával teli medencében kellett meglelni a gyűrűt. Az ovisok a teljesített próbákról igazoló pecsétet kaptak, és a végén a jutalom sem maradt el: ha nem is egy fél királyságot, de azért minden kis hős kapott egy-egy cukorkát. A legügyesebb fiúk és leányok pedig felhúzhatták a koronát és a palástot, és így igazi királyfivá, illetve királylánnyá válhattak. Mindenki jól szórakozott, s bizonyára sokan várják a következő Népmese Napját. A mesére mindenkinek szüksége van korra való tekintet nélkül. A mai emberrel az a baj, hogy nem mesél nem kommunikál, nem jut ideje semmire sem. A ma embere korszerű, és nem időszerű, holott épp annak kellene lennie. A mesét hallgató és a mesélő között egy olyan erős emberi kötődés jön létre, amely révén sok probléma megoldhatóvá válik. A számítógépek uralta jelen kor mindennapjaiban a gyermekek elidegenednek egymástól, a szeretteiktől, sőt önmaguktól is. A mese ezzel szemben közelebb hozza egymáshoz az embereket. Mesét hallgatni mindenki szeret, szerintem mesélni is nagyon élvezetes dolog. Próbálják ki bátran, és egy csodának lesznek a részesei! Molnár V. József (magyarországi művészettörténész, néplélekrajz-kutató) Pápainé Deményi Ágnes óvónő A ZENE VILÁGNAPJA Óvodánkban október 03-án, szerdán ünnepeltük meg a zene világnapját. Most már hagyománnyá vált, hogy ilyenkor a Diabelli Művészeti Iskola készül egy kis zenés műsorral a gyerekeknek. Idén egy kedves kis meseelőadással leptek meg bennünket, amelynek a különlegessége, hogy írója Básthy Enikő, a Művészeti Iskola egykor volt pedagógusa. A mese háttereként szolgáló csodálatos díszlet szintén az Ő és képzőművészetis diákjai keze munkájának köszönhető. A Megoldja a koboldja című hangszerekről szóló mesét tanárok és tanítványok közösen állították színpadra. A színvonalas, lebilincselő előadás nagy hatással volt az ovisokra. A mese végén alkalom nyílt kötetlen, vidám beszélgetésre is, amely során a gyerekek megoszthatták a hangszerekről való ismereteiket. Köszönjük szépen ezt az élményt minden ovis, és óvodai dolgozó nevében! Iványi Márta óvónő KÖSZÖNET A Kozármislenyi Óvodáért Alapítvány köszönetet mond a Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy 2017-ben is támogatták szervezetünket. Az adományokból a Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde német nemzetiségi csoportjainak programjait és eszközállományát tudtuk fejleszteni. Továbbképzésekre, szakmai könyvekre, német gyermektáncházra, néprajzos szemléltető eszközökre, német nyelvű báb-meseelőadásra költöttük az alapítványnak átutalt összeget. Köszönjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a 2016. évi, SZJA-juk 1%-át, A Kozármislenyi Óvodáért Alapítványnak ajánlották. A 469.392.-Ft-ból, udvari játékokra, bábelőadásra, táncház rendezésére, udvari csúszda vásárlására költöttünk. A maradékot az óvodai focipálya körüli térkövezésre fordítjuk. Köszönjük. - 5 -
- 6 -
KOZÁRMISLENYI ROTARY CLUB ESEMÉNYEI Világszerte több, mint 200 országban, 33 000 Rotary Club működik 1,2 millió taggal. A klubok humanitárius és segítőkész emberek társasága, akik tevékenységeikkel szűkebb-tágabb környezetük érdekében munkálkodnak. A kozármislenyi klub idei két nagy rendezvényének bevételével a hátrányos helyzetű diabeteses gyermekek életminőségének javítását szolgáló inzulinpumpák, valamint glükózmonitor berendezések beszerzését és térítésmentes átadását finanszírozza, az érintett gyermekek számára. Az első rendezvény a 2018. szeptember 21-22-én megrendezett Rotary Tourist Trophy, a másik a 2018. december 8-án, a Hotel Palatinusban megrendezésre kerülő bál. A kozármislenyi Rotary Club a pécsi Gyermekgyógyászati Klinikával együttműködve pályázatot ír ki inzulinpumpák és glükózmonitorok átadására, melynek részletei a gyermekklinikán kerülnek kifüggesztésre. A gyermekkori 1-s típusú diabetes mellitus (cukorbetegség) a leggyakoribb gyermekkori endokrin megbetegedés. A magyarországi adatokat figyelembe véve előfordulási gyakorisága a 15 év alatti korosztályban háromszoros lett az elmúlt 20-25 évben. Kb. minden 600. 15 évnél fiatalabb gyermek diabeteses. A diagnózis idején egyre több az 5 év alatti gyermek. Az 1-s típusú diabetes mellitus ellátása inzulin injekcióval, folyamatos vércukor ellenőrzéssel és a megfelelő étrend betartásával lehetséges. Számos új lehetőség segíti a diabeteses gyermekek ellátását. Újabb inzulin készítmények, modernebb inzulin adagoló és vércukor monitorozási eszközök segítik a diabeteses gyermekek ellátását. Ilyen eszköz az inzulin adagoló pumpa, melynek beszerzése részben támogatott, illetve a folyamatos szöveti glucose monitor, mely egyedi méltányossági támogatással beszerezhető eszköz, azonban így is jelentős terhet jelent a diabeteses gyermeket nevelő családok részére. Dr. Pankáné Dr. Kozári Adrienne Forrás: KSH klinikai főorvos, csecsemő és gyermekgyógyász, diabetológus, endokrinológus PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika A Rotary Club Kozármisleny Egyesület immár 8. alkalommal rendezte meg autós ügyességi és tájékozódási versenyét, a Rotary Tourist Trophy-t. A rendezvényen 20 csapat indult, akik egy vidám és tartalmas szombati napot töltöttek el a Kozármisleny Szekszárd Kozármisleny útvonalon. A versenyzők a több, mint 200 km-es távon, 20 feladatban bizonyíthatták ügyességüket, autóvezetői képességüket, elméleti tudásukat és memóriájukat. Közben bepillantást tehettek többek között a teveli székelyek életébe és Szekszárd történelmébe. A csapatok összemérhették tudásukat többek patkóhajításban, tájolásban, konzerv torony építésében, dartsban és egy részeg szemüvegben, kerékpárt tolva a bóják között szlalomozni. Összességében egy változatos, programokkal teli, remek hangulatú napot tölthettek el a résztvevők a jótékonyság jegyében. A december 8-án megrendezésre kerülő jótékonysági bál bevételéből újabb eszközök kerülnek átadásra, melyre ezúton is szeretettel meghívjuk az érdeklődőket, jelentkezni a Rotary Club Kozármislenynél lehet. Rotary Club Kozármisleny Román József - 7 -
MEMENTO TEMETKEZÉS PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/3360-647 +36 30/9399-928 Nyitva: H-P: 8-16 www.mementotemetkezes.hu Állandó ügyelet: 30/939-9928 Mammel- Memento Kft. PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/9399-928 A KOZÁRMISLENYI TEMETŐK ÜZEMELTETŐJE WEBS VILÁGÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Világítástechnika felsőfokon Ipari világítás Technikai lámpák Cím: 7621 Pécs, Rákóczi út 59-61. Tel./fax: 72/515-802 ÚJ ÜZLET! Pécs Komlói út. 79. Iroda Tel.: 72/515-801 E-mail: webskft@webs-kft.hu Szaküzlet Tel.: 72/332-492 szakuzlet@webs-kft.hu Villanyszerelés közintézményekben, ipari épületekben és a lakosság szolgálatában! Led lámpák Garantáltan NEM kínai! SÍREMLÉKEK, EMLÉKMŰVEK, URNATÁBLÁK, LÉPCSŐK, PÁRKÁNYOK, SZEGÉLYEK, PULTOK KÉSZÍTÉSE ÉS FELÚJÍTÁSA GRÁNITBÓL, MÁRVÁNYBÓL, MÉSZKŐBŐL ÉS MŰKŐBŐL. Egyedi munkák tervezése, kivitelezése, betűvésés kézzel, géppel, homokfúvással, helyszíni vésés, betűfestés, aranyozás igazi arannyal, kézi faragás, gravírozás, betonozás, járdakészítés, szintezés, bontás, összerakás, helyszíni tisztítás átcsiszolással, műkőkészítés. Ingyenes árajánlat készítése. BERTA JÁNOS KŐFARAGÓ, ÉP. SZOBRÁSZ ÉS MŰKŐKÉSZÍTŐ Több évtizedes szakmai és több éves osztrák tapasztalattal. 06 20 363 37 71 KOZÁRMISLENY, PALÁNKVÁR U. 6. Technikai azonosító: AA5840355-8 - hirdetés
Kozármislenyi közéleti lap 2018. szeptember Zöld övezetben, tóra néző panorámával várjuk kedves vendégeinket! 10 fajta Lucaffé prémium kávé, Capri sütemények, kézműves Mennyei Rétes. Sütemény és torta rendelést felveszünk! www.zmpakk.hu Tel: 72-213-625 és 0630-426-1429 e-mail: zmpakk@zmpakk.hu Porcelán és üveg háztartási áruk, tányérkészletek, rozsdamentes fém evőeszközök széles választéka. Ha ajándékot keres, vagy csak saját háztartását lepné meg, vásároljon nálunk! Pécs, Verseny u. 8. Hétfőtől péntekig 8-17 óráig. GUMICSERE HÁZTÓL-HÁZIG! A MŰVELŐDÉSI HÁZZAL SZEMBEN Bankkártyás fizetési lehetőség! Tel: 06-30/435-8373 e-mail: mokka@gmail.com nyitva: minden nap 10.00-18.00 Kozármisleny, Pécsi utca 1. Művelődési Ház Igény esetén Kozármislenyben autójáért megyek, majd gumicsere után visszaviszem. Kiváló minőségű akác tűzifát 18 000,-Ft-os, csertölgy tűzifát 17 500,-Ft-os áron kínálunk. A feltüntetett bruttó ár, 1 üzemi szórt köbméterre értendő! Korrekt, ellenőrizhető kiszállítási formában. A vásárló a lepakolás előtt mérőszalaggal ellenőrzi a teherautó, kaloda méretét. Ezt a műveletet megismételheti a kipakolás után is. További ellenőrzést is tarthat lepakolás közben, hogy miként helyezkednek el a fahasábok a kívülről nem látható részeken. Természetesen a tűzifát az adott lehetőségekhez képest, legoptimálisabb helyen pakoljuk le. Megkönnyítve a bepakolást a fatárolóba. Nem titkolt célunk a következő megrendelések teljesítése is! A tűzifát készpénzes számlával, és szállítólevéllel adjuk át. A kiszállítás előre egyeztetett időpontban történik. Alapvető szabályunk, miszerint csak fényes nappal érkezünk a tűzifával. Sötétedés után SOHA nem szállítunk. Az elvárásunk a megrendelő felé csupán annyi, hogy a tervezett érkezési időpontban, minimum egy felnőtt legyen jelen. Lehetőleg a munkálatok befejezéséig. A teherautóról a tűzifát munkatársunk billenti le a megbeszélt helyre. A kiszállítás 2,5 üzemi szórt köbmétertől Újpetre 20 km-es körzetében (beleértve Kozármislenyt is) ingyenes! Erdei köbméterben is megoldható a kiszállítás! 1m * 1m * 1.7m! A fát darabolva, kályhakész formában adjuk át, az előre megbeszélt méretekben, melyek nem igényelnek további utómunkálatokat. Használható minden fűtőeszközbe. fotó: művelődési ház Technikai azonosító: AA5836912-9- hirdetés
Kozármislenyi 2018. szeptember április közéleti lap Suzuki Varga alapítva 1992 Megérkezett a megújult Vitara és ki is próbálható! Regisztráljon hűség programunkban a kedvező ár eléréséhez! 3+7 év kiterjesztett garancia 200 000km-ig *Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,2 5,6 l/100 km. CO2-kibocsátás: 113-120 g/km. Tesztvezetésre jelentkezés, további információk: E-mail: suzukilanycsok@gmail.com Internet: www.suzukivarga.hu 7761 Kozármisleny Vadvirág u.4. Tel.: 72/570-926 7759 Lánycsók, az 57.út mellett Tel.: 69/364-494 Nyitva tartás: H-P 8.00-17.00 Szo.: 8.00-12.30-10 6 - hirdetés
SZÉPKORÚ HÍRADÓ HELYETT Kozármislenyi közéleti lap A szeretet erő, Ha kihűl, visszasugárzik a napba, - És szeretteink lelke érkezik Sugárhajón Mindennap reggeliző asztalunkra. Reményik Sándor Bár a munkálatok még folynak, de reményeink szerint, a halottak napi emlékező főhajtásunk már e helyütt várható. Ismét találkozott a múlt a jelennel, amit már megtapasztalhattunk a közös emlékező sétánkon szeptember elején. A sorsnak hála, hogy a gondolatok pont erre az időszakra fonódtak tettekké! Köszönöm mindazoknak, akik ezt az asztalt körül ülték! Tarcsay Gyöngyvér képviselő Ilyen asztalnál finomabb az étel! Pláne akkor, ha sokan ülik körül. Mi is megterítettük az emlékezés asztalát. Nem kellett vendégeket hívni, jöttek maguktól. Volt, aki kért, olyan is, aki javasolt, társultak hozzájuk az együtt gondolkodók, kézen fogták a megvalósítókat. Nem mondták ki, hogy nem lehet, csak a tetteket látták a nemes cél érdekében! 90 éve együtt gondoltuk volna, hogy a találó mottó nem áll meg a Városnap határán? Tovább vihető a nemes gondolat! A mislenyi temető hangulatával üzent. Kínálta az emlékezés egyik megállóhelyét. Szorgos kezek kitisztították, a régi sírköveket egy emlékkert kialakításával, városunk méltó emlékező helyévé tették. Elhunyt hozzátartozóink emlékére, ökumenikus áldással, tisztelgő emlékezéssel és főhajtással 2018. november 01-jén 15.30 órakor a mislenyi temetőben, majd 16.15 órakor a kozári temetőben tartunk kegyeleti áhitatot. Emlékezzünk együtt! - 5 - hirdetés - 11 -
NAGYAPÁM LÁBA NYOMÁBAN ISONZÓNÁL, DOBERDÓNÁL Lenéztem a lában alatti fényesre csiszolt kövekre. Igen, ezeket nagyapámnak és katonatársainak csizmái koptatták fényesre. Az épület előtt légvédelmi ütegek. A hegyoldalban kőbe vájt lőszerraktárak labirintusai. Odébb lövészárkok. A múzeum üvegvitrinjeiben gyalogsági ásók, fotók. Az egyiken, hordágyon sebesültet visznek társai az elsősegélyhelyre. A másik képen a sebesült már a hadikórházban mosolyog a fényképezőgép lencséjébe. Felsőtestét elborítja a fehér kötés. A szemét nézem. Nagyapám néz vissza rám kórházi ágyáról. És akkor hallom az odakint dübörgő poklot. A San Michele hegyről csak úgy záporoznak a golyók a völgybe. A folyó vizét takarja a rengeteg hulla! A víz vörös a katonák vérétől! A kövek rohanó katonacsizmáktól csikorognak. Német parancsszavak csattannak a fagyos őszi szélbe. Útitársaimmal kitámolygunk. Odakint verőfényes napsütés. Meseszép panoráma. Bent 1918. Kint 2018. 100 év! Alig merünk a fűre lépni, hiszen generációk óta nagyapáink vére táplálja őket! 100 év! Lehajolok, felveszek két követ. Egymásba illesztem őket. Kis kőkereszt lett belőlük. Nem hagyhattam ott. Hazahoztam emlékbe, hiszen nagyapám katonabakancsa csiszolta ilyen fényesre, ilyen egymáshoz passzolóra. Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesületének tagja 2018.10.12-13-án rótták le tiszteletüket a Nagy Háború hősei előtt. Palotai Jánosné hirdetés Magánkiadású, kozármislenyi, közéleti lap, önkormányzati támogatással Kiadja: Palotai János - EV. 7761 Kozármisleny, Tompa M. u. 12., Tel: 06-30/48-777-38, Engedélyszám: 20200362891 ISSN 2063-269X Megjelenik havonta 2 300 példányban Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Következő megjelenés: nov. 15. lapzárta: nov. 08. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. A hirdetések és az aláírt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Internet: www.kmcsevego.hu e-mail: csevego7761@gmail.com Egyedi bútorok készítése egyedi igények szerint! Tel: 72/371-710 06-70/212-6231 - 12 -