Kazincbarcikai RENDKÍVÜLI TÉL: NEGYVEN- CENTIS HÓ ÉS KEMÉNY FAGY 2010. FEBRUÁR 18. BENKÓ SÁNDOR: A JAZZ UTAZÓ NAGYKÖVETE



Hasonló dokumentumok
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Méltó születésnapi ajándék

ALKALMAK: minden csütörtökön órától óráig

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

A rendelet hatálya és célja 1.

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

.a Széchenyi iskoláról

A pályázaton nem vehetnek részt:

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

December havi programok

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

12/2013. sz. jegyzőkönyv

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

December havi programok

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat szeptember 15-én megtartott üléséről

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

December havi programok

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Olvassatok mindennap!

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 17-én órakor megtartott rendes üléséről

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

J e g y z ő k ö n y v

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

December havi programok

December havi programok

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 16-i ülésére

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kedves kuratóriumi tagok!

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 4 - én tartott nyílt üléséről

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-i rendes ülésére

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Monor város évi I. féléves programtervezete

A 2016/17. tanév munkaterve

JUBILEUMI VÁCI HÉT FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

Erasmus+ Lengyelország

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének május 29-ei rendes ülésére

Átírás:

Kazincbarcikai 2010. FEBRUÁR 18. RENDKÍVÜLI TÉL: NEGYVEN- CENTIS HÓ ÉS KEMÉNY FAGY Fotó: Ditti Színes Mozaik FELSŐ-BARCIKA: MEGOLDÁS A TALAJVIZESEDÉSRE? Riport Fotó: Kazincbarcikai Mozaik archívum KBSC: EGYSZERŰ FALAT NEM LESZÜNK Sport Fotó: Illusztráció Fotó: Zai Dalma BENKÓ SÁNDOR: A JAZZ UTAZÓ NAGYKÖVETE Nagyinterjú

JEGYZET TARTALOM SZÍNES MOZAIK 4-5. old. KEDVES OLVASÓINK! Az elmúlt két hét leforgása alatt számos e-mail és telefon érkezett szerkesztőségünkbe, hogy a legutóbbi Kazincbarcikai Mozaikot nem találták a postaládákban. Néhány panaszos megjegyezte: nem ez volt az első eset, mások pedig arról tettek említést: a lapot a kihordók a többi szóróanyaggal együtt a lépcsőház reklámanyagoknak rendszeresített ládájába helyezik ahelyett, hogy a postaládákba dobnák. Köszönjük olvasóinknak a számos visszajelzést, amiből azt az örvendetes következtetést is levontuk: magazinunkra igény van a városban, hiszen kéthetente várják, mikor vehetik kézbe a legújabb lapszámot. Egy magazin elkészítése igen időigényes feladat, ami több fázist foglal magában. A kétheti megjelenéshez a lapterv összeállítását követően - számos eseményen kell részt venni, az ott hallottakat, látottakat meg kell írni és szerkeszteni; illetve vannak cikkek, amiket már jóval korábban elő kell készíteni ilyenek például a nagyinterjúk -, hogy az olvasóink ez irányú igényeit kiszolgáljuk. A folyamatos készenlét mellett, - hiszen akadnak rendezvények, amikről éppen csak a programot megelőzően kapunk meghívót -, a megjelenés dátuma előtt legalább másfél héttel kell elkezdeni a tördelést, korrektúrát, hogy a nyomda idejében megkapja az összes anyagot tőlünk. A szerkesztőségünk a csütörtöki megjelenés előtti hétfőre a lap szerkesztését lezárja. Innentől kezdve a nyomdáé és a kötészeté a főszerep. Ha az újságot lenyomták, megvágták, összetűzték, a terjesztő céghez kerül, melynek az a feladata, hogy a Kazincbarcikai Mozaikot a postaládákba eljuttassa. Ezt a fázist is, ahogyan a többit, szerződés szabályozza, vagyis a terjesztő vállalkozásnak megfelelő hatékonysággal és határidőkön belül kell dolgoznia. A fenti sorokból kitűnik: a szerkesztőségnek nincs közvetlen kapcsolata a terjesztéssel, ám ha valamilyen okból probléma adódik, akkor az olvasók ezt leggyakrabban nálunk teszik szóvá. Mi annyit tudunk tenni, hogy a panaszokat összegyűjtjük, és továbbítjuk a terjesztés szakembereihez. Ha valakinek a továbbiakban is gondja adódna, mert a magazin hiányzik a postaládájából, a szerkesztőségben jelezheti, vagy hívja a terjesztőt a 06-20/200-96-24-es telefonszámon. A Kazincbarcikai Mozaik szerkesztősége RIPORT: FELSŐ-BARCIKA: VÉGSŐ MEGOLDÁS A TALAJVIZESEDÉSRE? 6-7. old. EGRESSY PROGRAMAJÁNLÓ 10-11. old. 19. old. RECEPT KVTV- MŰSORAJÁNLÓ NAGYINTERJÚ: A JAZZ UTAZÓ NAGYKÖVETE 8-9. old. ÖNKORMÁNYZAT 15-18. old. SPORT 20-21. old. impresszum: Kazincbarcikai Mozaik ISSN 0864-7062 Kiadó: Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. Telefon: 06-48/510-560, 06-48/510-561 Fax: 06-48/510-562 Ügyvezető igazgató: Milicz Sándor Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna Főmunkatársak: Kovács László, Hegedűsné Munkácsi Mónika Tördelés, grafika, design: Ursutz László Korrektor: Hegedűs Mária Fotó: Mártainé Gombár Ditti PR-főmunkatárs: R. Tóth Kata Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 25. Telefon/fax: 48/512-045 E-mail: kazincbarcikaimozaik@gmail.com, kazincbarcikaimozaik@upcmail.hu Nyomda: Litoplan Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. Telefon: 48/512-236 E-mail: info@litoplan.hu Terjesztés: Maier Lapterjesztés Telefon: 06-20/200-96-24 Megjelenik kéthetente 11 500 példányban. A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! A lapban megjelenő cikkek, képek bármilyen formában való felhasználása a kiadó írásos engedélyével lehetséges. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 3

SZÍNES MOZAIK S Z Í N E S Illusztrációk Kincs, ami van A Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képző- és iparművészeti szakágán tanuló diákok félévi vizsgaalkotásaiból kaptunk ízelítőt január 29-én a Gyermekek házában. A tárlatra Lalák Angelika, László Erzsébet, Neszádeli Gyula, Neszádeliné Kállai Mária, valamint Somodi-Hornyák Szilárd tanítványainak munkáiból válogattak. A művészpalánták alkotásai között szerepeltek: rajzok, grafikák, festmények, monotípiák; üvegfestések, gyertyák, gyöngyszövések; nemezből, bőrből és papírmaséból készült művek; agyag- és kerámiaszobrok, vázák, bábok, és alátétek. A kiállításon több újdonsággal is találkozhattunk: a papírmasé manók, és a kerámia marionettbábok mellett kuriózum volt az üvegfestékkel díszített rézdomborítás is. (H. M. M.) Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika Varázslatos barangolás tizedszer Tizenöt település közreműködésével idén is megtartják a térség legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Borsodi Művészeti Fesztivált. Néhány húzónév a június 15-e és 27-e közötti programkínálatból: Magyar Állami Népi Együttes, Karthago, Zorán, Benkó Dixieland Band, Halász Judit, Sass Sylvia, Pál Utcai Fiúk, Horgas Eszter, Szabadi Vilmos, Kiscsillag, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter, Szentpéteri Csilla, Szvorák Katalin, After Crying, Illényi Katica, Besh o drom, Demjén Ferenc, Rúzsa Magdi. Kétezer-tízben a rendezvény jubilál: ez lesz a tizedik Borsodi Művészeti Fesztivál a sorban. (Cs. Zs.) Kazincbarcikai Mozaik archív Mesék és dallamok Az Ametiszt Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének napközisei már visszatérő vendégeknek számítanak a gyermekkönyvtárban. A február 9-ei foglalkozás témája az opera volt, ahol a hallgatók megismerkedtek a műfaj történetével; a legsikeresebb külföldi és hazai opera-zeneszerzőkkel, valamint azok ismertebb műveinek rövid tartalmával, amelyekből zenei ízelítőt is kaptak. A rendhagyó óra végére mindenki egyetértett azzal, hogy egy történet zenével és tánccal is elmesélhető. Másnap az alsósok télhez kapcsolódó verseken, meséken keresztül elevenítették fel az évszakról tanultakat. A gyerekek azt is kiderítették, hogy a rideg idő ellen, hogyan tudnak védekezni az állatok, és hová bújnak a hideg elől. Arra az esetre, ha ők is inkább a meleg szobában töltenék az időt, remek olvasnivalókat találhatnak a gyermekkönyvtárban. (H. M. M.) 4 KAZINCBARCIKAI MOZAIK Gálaműsorral a citerásokért Az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ színháztermében március 6-án 17.00 órai kezdettel nagyszabású gálaműsort tartanak a 2009-ben fennállásának harmincötödik évfordulóját ünneplő Kazincbarcikai Citerazenei Műhely tiszteletére. A belépődíj egységesen 500 forint lesz. A bevételt a műhely eszközkészletének bővítésére fordítják. - Úgy gondolom, a Kazincbarcikai Citerazenei Műhely bebizonyította: az alkotó akarat olyan közösséget tud létrehozni, amely országos hírűvé válhat. Megteremtette azokat a tradíciókat, amelyre büszke lehet az egész város, a kistérség és a megye. Kazincbarcika Város Önkormányzata, illetve az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ mellett mindannyiunk közös érdeke, hogy egy ilyen nagy múlttal és szakmai tapasztalattal rendelkező műhely munkáját figyelemmel kísérjük, és anyagilag támogassuk fogalmazott Kerekes Ottó, az Egressy igazgatója, aki őszintén azt reméli, minél többen ellátogatnak a gálaműsorra. (Cs. Zs.)

SZÍNES MOZAIK Fáztak és nem fürödtek Január 29-én este üzemzavar miatt háromszáz Egressy úti lakásban nem volt fűtés, kétszázban pedig leállt a melegvízszolgáltatás. A hiba okát a távhős szakemberek gyorsan feltárták, a probléma orvoslásához azonban csak másnap láttak neki, mivel néhány parkoló kocsitól nem fértek hozzá a megrongálódott vezetékhez. A leállást korrózió okozta, ami miatt a közeljövőben két akna közötti teljes vezetékcserét kell végrehajtani. A szolgáltatás másfél napig szünetelt az Egressy úti otthonokban. (Cs. Zs.) Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika Fotók: Tóth Tibor Gyertyát gyújtottak A II. világháborúban, a Don-kanyarnál elesett katonák emlékére minden évben gyertyát gyújtanak a helyi intézmények és civil szervezetek képviselői a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége, és a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége által szervezett ünnepségen. A február 3-ai rendezvényen olyan történeteket is hallhatott a nagyközönség, amelyek a történelemkönyvekben nem szerepelnek; a fronton harcolók visszaemlékezésein keresztül átfogóbb képet kaphattak az ott történt borzalmakról. A megemlékezés ünnepi műsorral zárult, ahol a város óvodásai, általános és középiskolásai szavaltak és énekeltek; közreműködtek még a rudabányai Gvadányi József Általános Iskola diákjai. (H. M. M.) Don Bosco égi születésnapja Január 30-án Bosco Szent János égi születésnapját ünnepelte a szalézi tartomány Kazincbarcikán. A rend működteti városunkban az országos hírű és elismertségű Don Bosco iskolát, mely jelenleg négyszázötven tanuló és százhúsz felnőtt diák oktatásáról-neveléséről gondoskodik. Többségük hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű, ezért a felzárkóztatásnak, piacképes szakmaadásnak ebben az intézményben kiemelt szerepe van. Az agapéval és iskolalátogatással egybekötött ünnepségen átadták a Don Bosco-djat, melyet minden évben az a pedagógus kap, aki áldozatos munkájával különösen sokat tett az iskoláért. Idén az elismerés Kavalyecz András kollégiumvezetőé lett. (Cs. Zs.) Negyvencentis hó és kemény fagy Lapzártánk idején, február 11-én, csütörtökön reggel ismét szállingózott a hó, ami közel sem okozott akkora fennakadást, mint ami január utolsó hétvégéjén zúdult Kazincbarcikára. Január 30-án és 31-én negyven centiméternyi hó esett, amit rendkívüli fagy követett. A hőmérséklet február első hétvégéjére enyhült valamelyest, de a hőmérő higanyszála akkor sem mutatott -5 Celsius-foknál többet. A városüzemeltetést végző Arborétum Nonprofit Kft. folyamatosan takarította a havat, ám az extrém időjárás hiába vetették be az összes gépet, és alkalmaztak annyi kézi erőt, amennyit csak lehetett -, jelentősen hátráltatta a takarítást. A gépjárműforgalom lelassult, gyalogosan is csak elég nehézkesen lehetett közlekedni. Az arborétumosok munkáját nehezítette, hogy egyes útszakaszokra a parkoló autók miatt egyáltalán nem tudtak bemenni; máshol pedig a rendelkezésre álló tér nem volt elegendő ahhoz, hogy a feltolják az útban lévő havat. A kritikus időszakban húsz-harminc százalékkal megnőtt a mentőhívások száma végtagtörések, ficamok, illetve az évszakkal összefüggő belgyógyászati problémák miatt -, és öt olyan közlekedési baleset történt, amiért egyértelműen a havazás tehető felelőssé. Szerencsére a balesetek közül mindössze egy végződött könnyebb sérüléssel. A télhez kapcsolódó hír, hogy a hideg időjárás ellenére a levegőben mért szálló por koncentrációja továbbra is meghaladja az egészségügyi és a tájékoztatási küszöbértéket városunkban. A légúti betegségben szenvedőknek, az időseknek és a gyermekeknek kerülniük kell a szabadban való hosszabb tartózkodást, illetve a lakásokat is csak rövid ideig szabad szellőztetni. (Cs. Zs.) KAZINCBARCIKAI MOZAIK 5

RIPORT Végső megoldás a talajvizesedésre? FELSŐ-BARCIKA: VÉGSŐ MEGOLDÁS A TALAJVIZESEDÉSRE? Szöveg: Csurák Zsuzsanna Kazincbarcika lakossága évről évre aggódva értesült arról a tényről, hogy a felső-barcikai városrészen élők szenvednek a talajvíz okozta problémáktól. Az ezerötszáz embert érintő ügy végére a képviselő-testület január 29-ei ülése után pont kerülhet, hiszen a grémium elfogadta azt a határozati javaslatot, melynek része volt egy százötvenhárom oldalas szakértői tanulmány, mely kimondja: összefüggés van a II-es telepi ÉRV-s vízkivételi kutak bezárása és a talajvizesedés között. Tizenegy éve tört föl Felső-Barcika lakói 1999-ben találkoztak először a talajvízszint emelkedésével. A vizesedés ekkor még nem jelentkezett a teljes településrészen, és elég gyorsan vissza is húzódott. A jelenség 2002 és 2004 között megismétlődött. A 2005 tavaszán feltörő talajvíz viszont tartósan megmaradt, sőt ősszel tovább emelkedett a szintje. Ekkor már a családi házas övezet olyan épületeinek pincéiben is megjelent, ahol eddig nem találkoztak talajvízzel. A probléma innentől kezdve egész Felső-Barcikát, azaz a Bercsényi utat, a Hadak útját, és a település határa közötti területet, ezen belül a Budai Nagy Antal utcát, a Táncsics utat, a Kuruc utcát; továbbá a vasúti töltés irányába vezető keresztutcákban - a Zrínyi és a Lorántffy utcákat érintette. - Felső-Barcika ezerötszáz lakosa igazándiból nem is talajvizesedéssel, hanem talajvíz-áradással áll szemben. Ha a két dolgot össze akarom hasonlítani, akkor a szemerkélő esőt, és a tomboló vihart tudnám felhozni példának fogalmazott a településrész küldöttségének szóvivője, Fehér József, aki ez elmúlt évtizedben pontosan dokumentálta a talajvíz megjelenésének minden körülményét. felsobarcika.hu fotógaléria A felső-barcikaiak életminőségén jelentősen rontott az állandósuló talajvíz: megnövekedtek a rezsiköltségek, szivattyúkat kellett üzembe helyezni, ezzel párhuzamosan pedig drasztikusan csökkentek az ingatlanárak. Több házat közöttük olyanokat, amelyek alá sincsenek pincézve! már csak óriási anyagi áldozatok árán lehet rendbe hozni. Elfogyott a türelem - Az elmúlt egy évtizedben úgy cselekedtem, mint Cato. A híres ókori római politikus és író minden szenátusbeli felszólalását témától függetlenül - azzal fejezte be, hogy Karthágót el kell pusztítani! Én sem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, hogy a képviselő-testület figyelmét felhívjam a felső-barcikai talajvizesedési problémára. A településvezetés szerencsére nem maradt közömbös az ügy iránt. Határozati javaslatok születtek és a megtartott falugyűlésekre is mindig eljött a polgármester mondta dr. Czifra János, a városrész egyéni képviselője. - Az önkormányzat eddig kutak fúrásával és üzemeltetésével próbálta meg csökkenteni a talajvízszintet. A felső-barcikaiak türelme azonban mára elfogyott: mindenki számára megnyugtató és egyben végleges megoldást kell találni, hogy az áldatlan állapotok megszűnjenek! - A felső-barcikai talajvizesedéssel kapcsolatban három alapvető teendő van fogalmazott Rizner József ellenzéki képviselő. Egy: meg kell szüntetni a problémát, amihez egyértelműen tudni kell, mi okozza azt. Kettő: meg kell téríteni a lakosság kárát. Három: meg kell téríteni az önkormányzat és az állam 6 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

RIPORT Végső megoldás a talajvizesedésre? felsobarcika.hu fotógaléria kárát, hiszen a helyzet kezeléséhez pályáznia kell a városnak, ami az önrészek révén - pénzbe kerül, s ezt a forrást adott esetben másra is lehetne költeni. A-terv, vagy B-terv? - Örülök neki, hogy a felső-barcikai talajvizesedési problémát nem övezik pártpolitikai csatározások. Mindenki egyetért azzal, hogy mihamarabb megoldást kell találni jelentette ki Szitka Péter polgármester. - Az önkormányzat előtt két út áll. Az egyik alternatíva szerint újabb, legalább hat kút létesítésével beállítjuk a talajvízszintet. A szakértők ezt rövid távú, és relatíve költséges megoldásnak vélik. A másik verzió a felszíni csapadékelvezető rendszer és az övárok kiépítése lehet. Erre az önkormányzat tavaly októberben pályázatot nyújtott be, amit a lehető legnagyobb körültekintéssel készítettünk el. A pályázati anyagot október 22-én adták postára, amit a NORDA, azaz az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ellenőrzött. A megfelelő hiánypótlások után a pályázat éppen befogadás előtt áll. A NORDA már a kötelező helyszínbejárást is elvégezte, amivel meggyőződtek a szakmai anyag valóságtartalmáról. - Miután a pályázatunkat befogadják, elkezdődik egy értékelési folyamat, mely során pontszámokat kapunk. Ha ez lezárul, az összes benyújtott pályázatot rangsorolják, és ez alapján osztják szét a rendelkezésre álló keretöszszeget mutatott rá a polgármester. Ha nem lesz nyertes a pályázat, kell hogy rendelkezzünk egy B-tervvel, ami a felső-barcikai talajvíz-problémára megnyugtató megoldást nyújt. Az is előfordulhat, hogy az egyébként közepes összegű pályázatunk az igényelt támogatásnak csak egy részét kapja meg. Ekkor muszáj lesz mérlegelni, hogy ez a pénz milyen műszaki tartalom megvalósítására elegendő. Annyi azonban bizonyos: a projektre harminchatmillió forintot különítettünk el a költségvetésben, amit így, vagy úgy, de kizárólag erre a városrészre költünk. Az egyfordulós pályázat végeredményét pedig másfél hónap múlva megtudjuk. Per lehet belőle A január 29-ei képviselő-testületi ülésen elhangzott: ha bebizonyosodik, hogy a II-es telep kútjainak bezárásával az ÉRV egyértelműen jogszabályt sértett, és ezzel a talajvízszint megemelkedését idézte elő, akkor annak megfelelő jogi konzekvenciákkal kell járnia. A 2009 decemberében készült százötvenhárom oldalas szakértői vélemény ezt erősíti meg. Több felszólaló kiemelte: a szerző említést tesz egy 1999-ben készült vízbázisdiagnosztikai tanulmányról, amit annak idején az önkormányzathoz és az ÉRVhez is eljuttattak. Ebben már szerepelt a tény, hogy Felső-Barcikán talajvíz-problémák merülhetnek föl a közeljövőben. Erről a városrész lakóit a korábbi, 2002 és 2006 közötti ciklus városvezetése nem tájékoztatta. - A helybéli lakosoknak természetes igénye, hogy kártérítést kapjanak. Annak azonban alaposan meg kell vizsgálni a körülményeit, hogy a felső-barcikaiak jogközössége milyen feltételekkel tud elindítani egy jogi procedúrát, aminek a végére feltételezhetően - a független magyar bíróság tesz pontot mondta felsobarcika.hu fotógaléria Szitka Péter polgármester. Az önkormányzat addig is beszerzi a megfelelő jogi szakértői véleményt a procedúra elindításához. Hamarosan pedig sort kerítünk egy kibővített falugyűlésre (február 4-én megtartották a szerk.), ahol a résztvevők teljes körű tájékoztatást kapnak a dolgok jelenlegi állásáról. - A kártérítés kérdésköre nem mellőzhető, de a felső-barcikaiaknak nem ez az elsődleges, szögezte le a városrész lakóinak nevében Fehér József. Gondoljanak bele, mennyire igénybe veszi az ember idegeit, ha hosszú évekig olyan házban él, ahol egész nap azt kell figyelni, nem állt-e le a szivattyú. Ezért is kérem: ne várjuk meg a tavaly benyújtott pályázat végeredményét, hanem már most készüljön el a B-terv arra az esetre, ha nem kapunk támogatást, hiszen mindannyiunk közös érdeke az, hogy a fennálló helyzetet mihamarabb megszüntessük. felsobarcika.hu fotógaléria KAZINCBARCIKAI MOZAIK 7

NAGYINTERJÚ Benkó Sándor A JAZZ UTAZÓ NAGYKÖVETE Szöveg: Kovács László Annak idején az a legenda járta, hogy az Illés zenekar több tagja a Benkó Dixieland Band muzsikáját hallva horgonyzott le a zene mellett. Bár végül más műfajt választottak, frontemberük, Szörényi Levente, Kossuth-díjának átvétele után telefonon mondott köszönetet Benkó Sándornak az inspirációért. A világhírű dixielandzenekar vezetője immár több évtizede állandó vendége a Kazincbarcika környéki nyári programsorozatnak. Azt tudtuk róla, hogy kitűnő zenész, azt pedig sejtettük, hogy nyílt, és barátságos. Most az is kiderül, hogy tud keményen fogalmazni, és olykor bizony az éles kritika sem áll távol tőle. - Mikor azt olvastam önről, hogy fiatalon versenyszerűen úszott, emellett zenét tanult, az iskolában pedig majdhogynem kifogástalan teljesítményt nyújtott, egy izgő-mozgó, energiával teli kis Benkót láttam magam előtt. - A második világháború után olyan időket éltünk, amikor egy tisztességes magyar családban felnövő gyermeknek illet sportolni, kultúrával foglalkozni, és nem utolsó sorban valamilyen normális polgári foglalkozást választani. Talán ezért íratott be édesanyám kispapnak a ciszterekhez, küldött el úszni, illetve hegedülni tanulni. Természetesen klasszikus zenét, ahogy illett. Minden kitűnően alakult, az úszásban ifi válogatott kerettag lettem; mellúszó voltam száz méteren. Az eredményem is sokat sejtető volt, hiszen az egy húszas idő akkoriban a korosztályomban remek teljesítménynek számított. Aztán egyre többet panaszkodtam, mármár elviselhetetlen fejfájások gyötörtek. A vizsgálatok során kiderült, hogy súlyos homloküreg-gyulladásom lett. A betegségem egyik oka az volt, hogy akkoriban paralízisjárvány volt Magyarországon. Emberek ezrei betegedtek meg, sokakat tett nyomorékká a betegség. Mivel a baktérium tizennyolc fokon pusztult el, nekünk, úszóknak naponta többször ilyen hőmérsékletű vízben kellett edzenünk. Volt, aki kibírta, és akadt, aki nem. A sötéthajúaknak annyira nem ártott, de a szőkék, vagy vörösek, mint amilyen én voltam, bizony megbetegedtek. Éveken át szenvedtem a betegség miatt, hosszú ideig kezelésekre jártam, az úszástól pedig eltiltottak az orvosok. - Említette a hegedűt, ami azért érdekes, mert a világ klarinéttal a kezében ismerte meg. - Egyik ismerősömtől kaptam egy klarinétot nem sokkal a betegségem után. Ekkor szerettem meg. Egyrészt az újdonság varázsa hatott rám a hegedű után másrészt a sport abbahagyása miatt szabaddá vált időt így könnyen tudtam mással pótolni. Tizenhét évesen, néhány hónappal az ötvenhatos forradalom után döntöttem úgy, hogy zenekart alapítok. - Méghozzá a beatkorszak hajnalán egy dixielandzenekart, amit saját magáról nevezett el. - Tudatos választás volt. Azért lett Benkó Dixieland Band a neve, mert úgy gondoltam, és az élet végül engem igazolt hogy ebből a formációból a Benkót nem lehetett kirúgni. Lassan elindult a közös zenélgetés, melyben környékbeli srácok összeverődtek, és elkezdtek muzsikálni. Benkő Laci zongorázott, Laux Józsi dobolt, később a Frenireisz Karesztől kezdve Oroszlán Gyuriig többen megfordultak a bandában. Az igazság az, hogy a srácok többsége nem dixieland-, sokkal inkább beat-párti volt, és lassan otthagytak. Az egyik megalapította az Omegát, a másik a Metróban zenélt, egyszóval saját útjukra léptek. - Meg sem fordult a fejében, hogy velük tartson? - Nem, és így utólag sem bánom. De fogalmazhatnék úgy is, hogy a Benkó Dixieland mellett nőttek fel ezek a zenekarok. Az Omega, vagy a Metró kezdetben hangról hangra másolta a külföldi előadókat, majd nagyon bölcs módon magyarul kezdtek számokat írni, és saját hangzást teremteni. Amikor mindenki a beatben próbálkozott, én a dixielandet választottam, és egyetemi társakból raktam össze a bandát. Jószerivel azóta is együtt játszunk. - Az egész világot bejárták úgy, hogy közben aktívan dolgoztak. A zenélés mellett mindannyiuknak tisztes polgári foglalkozása volt, melyben szintén sikereket értek el. Hogy fért meg a kettő egymás mellett? - Ma talán nehéz elképzelni azt a munkatempót, ami a mi ifjúságunkra várt. Azt, hogy minden reggel ötkor felkelj, a suliig edzésen vagy, utána az iskola, majd délután a gyakorlás és a tanulás. Igazán fiatalon edződtünk meg. Egyébként a mai napig, ha vidéken játszunk, már négykor kelek, és éjfélig nem kerülök ágyba. Egész nap dolgozunk, zenélünk, gyakorlunk, tesszük a dolgunkat. Ugyanakkor a gyermekeimen már látom, hogy ez a modell a mai világban nem működik. Nem megy az, hogy van egy tisztes polgári szakmád, mellette pedig egy hobbid, ami kitölti az életed, és végül 8 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

NAGYINTERJÚ Benkó Sándor a hobbidban ugyanolyan professzionális leszel, mint abban, amit hivatásnak választottál. Más kort élünk. Ha valaki tudós ember, és térelméletekkel foglalkozik, az ne menjen kocsmába zenélni, mert nem az a dolga. - Mi változtunk inkább, vagy a körülmények? - Nehéz megmondani. Ha egy kicsit filozofálhatunk, az oktatásban például nem tetszenek a liberális elvek. Az, hogy nem lehet osztályozni, meg kis túlzással a gyerek lelőheti a tanárt, ha olyan kedve van Szóval nálunk, a cisztereknél ez nem így zajlott. Ha a kis Benkó Sándor rosszul viselkedett, bizony oda kellett tennie a kezét, és kapta a megérdemelt, vagy meg nem érdemelt büntetést. Nem egyszer előfordult, hogy kukoricán térdeltünk. Na, most ehhez képest egész rendes emberek lettünk. Most meg hallom a javaslatokat, hogy hatodikig ne osztályozzuk a gyereket: ez egy ütődöttség. A gyereket nevelni kell, keményen kell fogni, és oda kell csapni, ha nem rendes. És ezt nem a partvonalon kívülről mondom, hanem egy hosszú, több évtizedes oktatói pálya után. - Ha egy merész kanyarral visszamanőverezünk a hatvanas évekre, mikor volt az a pont, amikor már látszott, a dixieland több lehet hobbizenénél? - Magyarországon ez a típusú zene hiánycikk volt. Először persze mi is a beatzenekarokhoz hasonlóan - másoltuk a számokat, ám már nagyon korán elkezdtünk improvizatív módon zenélni, és persze figyeltük a többieket. A hatvanas évek közepén itthon már elég népszerűek voltunk, a rádióban és tévében lévén egyedüli dixielandzenekar gyakorlatilag ezen a területen csak mi szerepeltünk. - Az országhatárokon túl a turnék hozták meg az átütő, zajos sikereket? - Mi voltunk az első zenekar, amely a Szovjetunióban jazzturnét csinálhatott. Olyan részét láttuk a nagy birodalomnak, melyet egy európai soha: vályogvárosok, mérhetetlen nyomor, mégis nagyon rendes és kedves emberek vettek körül. Kiváló koncerttermek és zongorák fogadtak, és látnunk kellett, ahogy a kultúrát nyomták, fejlesztették. Fenomenális kórusaik, balettosaik voltak, hagy ne soroljam a többit. - Soha nem volt keserű szájíze a három Ki-Mit-Tud?-os második hely miatt? - A kilencvenes évek végén a Csinibaba című film rendezőjétől kérdeztem, hogy miért nem az első helyezettet említik a filmben. Erre azt a választ kaptam, hogy ki emlékszik már arra. De ha az emberek azt hallják, hogy varrják a Benkó szmokingját - folytatta - akkor rögtön tudják kiről van szó. - Zenekarvezetőként könnyen beletanult a menedzserszerepbe? - Inkább azt mondanám, hogy megtanultunk akkurátusan üzletelni. Rájöttünk arra, hogy ha olcsón adjuk magunkat, akkor olcsó zenekarként kezelnek, és marha boldogok, hogy jó zenészeket kapnak fillérekért. Ha ezer euróba kerülsz, egy zenész vagy a fesztiválon, ha tizenötezerbe, akkor te játszod a gálán a főműsort. Ennyire persze azért nem egyszerű, hiszen a színpadon úgyis kiderül, megéred-e a pénzed, vagy sem. Mindenesetre nem szabad kishitűnek lenni. - Több évtizeden keresztül az akkori hatalom inkább tűrte, vagy üldözte Benkó Sándort, és csapatát? - Békén hagytak. Soha nem kaptunk állami támogatást. A valutát ugyan le kellett adnunk, cserébe a dollárboltban vehettünk rágógumit, meg cigarettát, de nem üldöztek, nem vertek meg a rendőrök. Furcsa élet volt. Dolgozhattunk, de a nyugati dixielandzenészekhez képest csórók voltunk. - És most? - Közel másfél évtizede nyugdíjas vagyok, élem ez életem. Évente majdnem háromszáz munkánk van: tévéfelvételek, koncertek, különböző fellépések. Ebből talán látszik, hogy egyáltalán nem unatkozunk. Fotó: Zai Dalma KAZINCBARCIKAI MOZAIK 9

EGRESSY BÉNI KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT PROGRAMAJÁNLÓ 2010. FEBRUÁR KISGALÉRIA Február 18. (csütörtök), 16.00: FÖLSŐ TAGOZAT A DEÁK FERENC SZAKKÉPZŐ ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: március 5-éig SPORTRENDEZVÉNYEK 2010. január, február II. SZITKA BÉLA KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ EMLÉKTORNA Tájékoztató: www.egressy.hu Február 18. (csütörtök), 14.00, Don Bosco iskola: V-VI. KORCSOPORTOS ASZTALIFOCI- BAJNOKSÁG Február 20. (szombat), 8.00, tornacsarnok: II. SZITKA BÉLA KISPÁLYÁS TEREMLAB- DARÚGÓ EMLÉKTORNA Február 20. (szombat), 10.00, munkacsarnok: KBSC U11-ES UTÁNPÓTLÁSTORNA Február 21. (vasárnap), 10.00, tornacsarnok: II. SZITKA BÉLA KISPÁLYÁS TEREMLAB- DARÚGÓ EMLÉKTORNA DÖNTŐ Február 23. (kedd), 14.00, munkacsarnok: TEREMATLÉTIKA, LEGOZA ISTVÁN EMLÉKVERSENY, III. KORCSOPORTOS VERSENY Február 25. (csütörtök), 14.00, munkacsarnok: TEREMATLÉTIKA, LEGOZA ISTVÁN EMLÉKVERSENY, IV. KORCSOPORTOS VERSENY Február 28. (vasárnap), 10.00, városi sporttelep klubszobája: NB II-ES SAKKVERSENY VÁROSI KÖNYVTÁR Február 23. (kedd), 10.00: PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY KORSZERŰ KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTA- TÁSOKKAL AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT A Tudásdepó Expressz TIOP-1.2.3-09/1 nyertes könyvtári pályázat programja sajtótájékoztatóval egybekötve Február 24. (szerda), 10.00: A MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYE- SÜLETE OLVASÓSZOLGÁLATI SZEK- CIÓJÁNAK ÉS A KAZINCBARCIKAI EGRESSY BÉNI KÖNYVTÁR, KULTU- RÁLIS ÉS SPORT KÖZPONTNAK A SZAKMAI NAPJA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Február 18. (csütörtök), 19.00: Nosztalgiabérlet 2. előadás ZSADON ANDREA SZOLNOKI TIBOR OPERETTMŰSORA A belépőjegy ára: 1200 Ft Február 22. (hétfő), 9.00, 14.00: Alsós színházbérlet 3. előadás Február 22. (hétfő), 10.30 és február 23. (kedd), 9.00, 10.30: Ovis színházbérlet 3. előadás PINOKKIÓ A Kassai Thália Színház művészeinek előadása Február 22. (hétfő), 19.00: Felnőtt bérletes hangversenysorozat 4. előadás LEGGIERO ÉNEKEGYÜTTES FARSANGI VIGALOM A belépőjegy ára: 900 Ft MÁRCIUSI ELŐZETESEK Március 11. (csütörtök),18.00: CSILLAG SZÜLETIK TURNÉ Veres Róbert - MC DC, Vásáry André, Csikó Szabolcs A belépőjegy ára: 2000 Ft Március 12. (péntek), 19.00 UTOLSÓ ALKALOM ÉS TESTI EGYENLEG KONCERT A belépőjegy ára: 700 Ft GYERMEKEK HÁZA - KÉZMŰVESHÁZ Február 18. (csütörtök), 16.00: KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ PAPÍRMŰVESSÉG Technikák: papírmerítés, papírmetszés, -domborítás, -szövés, -fonás, origami Neszádeli Gyula kézműves szakoktató munkáiból Megnyitja: Untenerné Márton Ágnes, a polgármesteri hivatal intézményirányító osztályának vezetője Műsor: Bulláné Farkas Beáta ének Megtekinthető március 8-áig Meglepetésjátékok További információ a helyszínen Kiegészítő programok: Február 19. (péntek), 22. (hétfő), 23. (kedd), 10.00-12.00: Tárlatvezetés és papírjátékok készítése Neszádeli Gyula alkotóval Február 19., 26. (péntek), 17.00: HASTÁNC Vezeti: Ujfaludi Natália Február 22. (hétfő), 15.00: TŰZZOMÁNC SZAKKÖR ÉS KLUB Vezeti: Emődi Imre Február 22. (hétfő), 16.00: FOLT HÁTÁN FOLT KLUB Vezeti: Pácz Jánosné Február 23. (kedd), 17.30: ETKA JÓGA Vezeti: Varga Szilvia A*- gal jelölt programokra csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni. Február 24. (szerda):* NÉPI KÉZMŰVES DÉLELŐTT Program: agyag- és nemezmunkák Belépőjegy ára: 250 Ft/fő Február 25. (csütörtök), 15.00: ORIGAMI KLUB Vezeti: Neszádeli Gyula Február 25. (csütörtök), 16.00: DAL - ÉS NÓTAKEDVELŐK KLUBJA Vezeti: Rostás Zoltán

IDEÁL ÉLETREFORM NÉPFŐIS- KOLA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Érdeklődni: Domonkos Ferencné (06-20/598-88-96, 06-48/412-114, idealklub@gmail.com) KLUBDÉLUTÁNOK FEBRUÁRTÓL SZER- DAI NAPOKON! Február 24. (szerda), 14.00, Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ: 10 ÉVES AZ IDEÁL Program: polgármesteri megnyitó; szakmai megnyitó - dr. Tamasi József orvos, természetgyógyász; 10 éves az Ideál - Lőw Ferencné és Domonkos Ferencné; A civil szervezetek és az önkormányzat kapcsolata - Tóthné Pruma Éva szociológus; a Ságvári Endre Gimnázium diákjainak zenés műsora; baráti beszélgetés IDŐVÁR NYUGDÍJAS KULTURÁLIS KLUB Február 18. (csütörtök), 14.00, izsófalvai művelődési ház: KISTÉRSÉGI HONISMERETI VETÉLKEDŐ Február 23. (kedd), 15.00, Egressy klubterem: AZ IDŐSÜGYI TANÁCS HÍREI Előadó: Antal Józsefné, az Országos Idősügyi Tanács tagja MOZI - FILMAJÁNLÓ Február 21. (vasárnap), 16.00: ALVIN ÉS A MÓKUSOK 2. szinkronizált amerikai családi film Egy sajnálatos baleset során Alvin leteríti barátjukat és producerüket, Davidet, így a trió kénytelen Dave unokatestvéréhez, Tobyhoz költözni, akinek kissé mások a nevelési elvei: a három kis barát kénytelen beiratkozni a helyi iskolába. A suli azonban csupa új veszélyt jelent: a rocksztárok kénytelenek szembenézni a lecke, meg a sport kihívásaival, majd megküzdeni a legnagyobb problémával - a lányokkal. A színen ugyanis feltűnik egy három csinos mókuslányból álló együttes - a trió korábbi, gonosz menedzsere belőlük akar sikercsapatot faragni. Még szerencse, hogy előbb-utóbb az ellenfelek rájönnek: mindig jobb együtt zenélni, mint külön! Február 21. (vasárnap), 18.00: PIPPA LEE NÉGY ÉLETE feliratos amerikai film Pippa Lee (Robin Wright Penn) élete fenékig tejfel. A férje nagyszerű és elismert kiadó, igaz, harminc évvel idősebb nála. Már felnőtt és sikeres gyermekek büszke anyukája, valamint egy megbízható szomszéd legjobb barátja és bizalmasa. Ám, ahogy Pippa követi férjét egy új életbe - egy connecticuti nyugalmazott közösség berkeibe - eddigi idilli élete felborul egy szempillantás alatt. Ez az új élethelyzet ismét önismereti utazásra kényszeríti hősnőnket, amely során társra talál egy új, különös és lelkes barát személyében. Február 28. (vasárnap), 18.00: PÁROS MELLÉKHATÁS szinkronizált amerikai vígjáték A Vince Vaughn eredeti ötletéből készült fergeteges vígjátékban négy középnyugati férj és feleség egy trópusi szigeti üdülőparadicsomba utazik az egyik pár ötlete nyomán, akik a házasságukat szeretnék rendbe hozni ezen a vakáción. A másik három kettős kapva kap a remek alkalmon, és alig várják, hogy kedvükre fürdőzzenek, jet skizzenek, és elmerüljenek az édeni örömökben. Csakhogy hamarosan rá kell döbbenniük, hogy az üdülő terápiás foglalkozásai nem fakultatívak. Kiderül, hogy az eleinte kedvezőnek tűnő nyaralásnak ára van: szembe kell nézniük a problémáikkal. Március 1. (hétfő), 18.00: Sikerfilmek bérlet 5. előadás MADE IN HUNGARIA magyar zenés vígjáték A hatvanas évek elején a magyar fiatalokat elbűvölte Amerika: a rágógumi, a kóla és a rock and roll. Mindenki arról álmodozott, hogy disszidálni fog. Miki (Szabó Kimmel Tamás) viszont visszatér Budapestre, hogy megvalósítsa álmát, és ő legyen az új Jerry Lee Lewis. A régi barátai azonban elfordulnak tőle, az új vezért, Rönét (Fenyő Iván), a csókkirályt követik. A szerelme, Vera (Kiss Tünde) is új fiúval jár. Miki benevez a tehetségkutató versenyre, a Ki-Mit-Tud?-ra. A mindent elsöprő zenéjével óriási sikert arat, az elveszett szerelmét és barátait is sikerül visszahódítania. A Fenyő Miklós életét feldolgozó filmben a Hungária együttes legnépszerűbb számai csendülnek fel. TISZTELT KAZINCBARCIKAI ÉS KÖRNYÉKBELI POLGÁROK! A Kazincbarcikai Könyvtárpártoló Közalapítvány a kazincbarcikai könyvtárak fejlesztéséért tevékenykedik. Ha úgy gondolják, hogy céljainkkal egyetértenek, akkor támogassák a 2009. évi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával a Kazincbarcikai Könyvtárpártoló Közalapítványt. Adószámunk: 18422223-1-05 Támogatásukban bízva, tisztelettel: a Közalapítvány kuratóriuma KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK! 2010-ben is felajánlhatják személyi jövedelemadójuk 1 %-át közcélokra. Kérjük, támogassák az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ intézményeit, támogassák a város kulturális és sportéletét, további fejlődését. Adószámunk: 15353287-2-05 Számítunk Önökre, hiszen Önök is számíthatnak ránk! EGRESSY BÉNI KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-220 Fax: 48/510-224 E-mail: titkarsag@egressy.hu Web: www.egressy.hu MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-220 Fax: 48/510-224 E-mail: info@egressy.hu Skype: muvelodesikozpont VÁROSI KÖNYVTÁR Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-227 Fax: 48/320-207 E-mail: molekne@egressy.hu GYERMEKEK HÁZA-KÉZMŰVES HÁZ Cím: 3700 Kazincbarcika, Dózsa György út 49. Telefon: 48/310-116 Fax: 48/510-224 E-mail: gyermekekhaza@egressy.hu SPORT KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Akácfa út 2. Telefon: 48/313-030 Fax: 48/320-149 E-mail: sportkozpont@gmail.com

KÜLDJE BE, MESÉLJE EL! Tisztelt Szerkesztőség! Farsangi csata Étked az életed Gyermekkoromban nagyanyám mondogatta oly sokat; az emberi élet mozgatórugója az étek! Pedig akkoriban még messze jártunk a XXI. század gasztronómiájától. De a mondás mai napig érvényes maradt. A magyar ember mindig is szeretett jókat enni. Nincs ez másképpen manapság sem. Sőt, egyre inkább teret engednek a médiában annak, hogy magunk is lássuk, hogyan készül el egy-egy finomság! Jó dolognak tartom azért is, mert a fiatalok szívesebben megnézik a televízióban, minthogy talán szüleik mutassák meg. Visszaemlékszem kamasz gyermekeimre, akik akkor nem szívesen vettek fakanalat a kezükbe, ma viszont kiválóan tudnak sütni, főzni. A nyári iskolai szünetben kezdődött, aztán jött az őszi és most a téli vakáció, amikor unokáimmal tölthettem pár napot. Mindig izgulunk, mert legalább három nap szükséges, hogy velük legyek, hiszen reggelicsatázni szoktunk! Ugye, mert a szülők vacsorakor már otthon vannak, mi pedig az ő beleszólásuk nélkül vesszük birtokunkba a konyhát. A szerencsére bízzuk a sorrendet. Így a legutóbbi szünetben Dávid unokám volt a kezdő vendéglátó. Mindenki parancsba kapta, hogy csak tíz órakor szabad kijönni a szobánkból! Első nap korábban keltünk. Máté átjött hozzám és szimatoltuk a földszintről áradó illatokat, vajon mit főz Dávid?! Ajándékot keresgéltünk, hogy ne üres kézzel menjünk. Végre indulhattunk! Teljesen meglepődtünk, amint jöttünk lefelé a lépcsőn. A megterített asztalon vendégváró italként szép csészékben kakaóval megszórt tejszínhab csillogott. Dávidkám aki eddig nem igazán serénykedett a konyhában most még a széket is kihúzta, foglaljunk helyet. Megittuk a finom, még meleg tejet, amelyhez előételként tejszínhabos gyümölcsöt tálalt fel külön kis tálkákban. Az asztalon mogyoró, alma, szőlőcukor ízlésesen összeállítva. A főétel olyan melegszendvics volt, amelyben vaj, sonkaszelet, paradicsom, sajt, és paprika volt. Desszertként tejberizst tálalt, még melegen, csokoládéöntettel. Teljesen elámultam, mert minden nagyon finom volt. Hihetetlen, hogy mindezt az unokám készítette. Mindent ő pakolt és mosogatott el. Mátéval megbeszéltük, hogy Dávid nagyon kitett magáért, a maximális pontszámot érdemli! Egész napunk a következő reggelicsata jegyében telt. Máté következett, bújta a szakácskönyveket, mi pedig kíváncsian kérdezgettük, mire számíthatunk?! - Titok! volt a válasz - majd meglátjátok! Máté unokám már kicsi korától nagyon szeret a konyhában serénykedni. Most törhette a fejét, hogy Dávidot túlszárnyalja! Eljött a másnap reggel! Dáviddal szimatoltunk, milyen illatot érzünk terjengeni fölfelé. Már tűkön ültünk az emeleten, amikor pont tízkor a lépcső aljáról szólt Máté. Szeretettel várlak! Jöhettek. Mi nagy kényelmesen lépegettünk lefelé, az ajándék üdítővel. Helyet foglaltunk a szépen megterített asztalnál, ahol külön tálban mindenféle gyümölcs várakozott. Előétel: tejeskávé tejszínnel és kakaós csigával. Főétel még forró bundáskenyér zöldkörettel. Desszert frissen sült gyümölcsös muffin. Minden finom és friss volt. A vendéglátás színvonala itt is a maximumpontszámot érte el. Na, most már ezek után mit találjak ki? Törtem a fejem, és nemhiába! Utolsóként én fogadhattam vendég-unokáimat reggelicsatára! Megnéztem, mit találok a spájzban! Előtte este megszerkesztettem a meghívót: Tisztelettel meghívlak 10.30-kor az étkezőben tartandó III. reggelicsata rendezvényre. Menüsor: Előélet: Fahéjas almás labcsánka. Főétel: Bécsi bundás ínyencségek. Desszert: putnoki gyümölcskrém. Korán felébredtem, alig vártam, hogy a szülők elmenjenek dolgozni. Még Éva lányom mondta is: Aludj még egy kicsit anyuci. Nem árultam el, hogy most én vagyok a soros, titokban tartottuk egészen estig. Hozzáláttam a menüsor elkészítéséhez, amelyet közreadok. Az almás labcsánka nagyon egyszerű. Lereszeltem pár almát, tojást, cukrot, fahéjat, sót; olajat, szódabikarbónát, lisztet kevertem hozzá amit forró olajon kanállal belerakva megsütöttem. A bundás ínyencségekhez parizert, felvágottat, kolbászt a felvert tojásos lisztben megforgattam és kisütöttem abban az olajban, amiben előtte a labcsánka (mackó) sült. A putnoki gyümölcskrém végül puding, amelyhez két almát apró kockára vágtam, beletettem pudingos kelyhekbe, rátörtem pár darab kekszet és a forró pudingot ráöntöttem. Tálaláskor a tetejét tejszínhabbal díszítettem. Nagyon ízlett unoka-vendégeimnek! Megejtettük a pontozást is. Mindenki első lett! Este aztán örömmel újságoltuk az eredményt a hazaérkező szülőknek! Az együttfőzés, az ízek, illatok harmóniája igenis nagyon fontos nemcsak gyermekeinknek, hanem mindenkinek. Elődeink mindig otthon étkeztek. Nem jártak étkezdékbe, mindig az otthon főzött, frissen elkészített ételeket ettek. Bablevest, húslevest, rántott levest, paradicsomlevest, káposztalevest és sorolhatnám a leveseket, amelyeket gyermekkoromban ettem. A paprikás krumplit, lecsót, húsos káposztát sokféleképpen lehet elkészíteni. A rizs, a tarhonya, a gersli nem hiányozhatott belőlük. Minden évszaknak megvoltak a mai szóval mondott desszertje is! Tél zárása a farsang, ilyenkor fánkot, herőcét sütöttek. Nyáron a kelt gyümölcsös kalácsok járták. Ősszel a lekvárfőzés idején az ún. laska, vagyis az áttört burgonyával kevert lisztből készült lángos, vagy éppen a nyers reszelt burgonyából készült labcsánka (mackó) volt a soros lekvárral. Természetesen a karácsonyi ünnepekre a mákos, diós, almás bejgli és rétes következett. Mindez otthon készült, amit mi nagyon megtanultunk és mai napig szívesen sütjük, főzzük. Most a gyermekeinken és az unokáinkon a sor. Nem elég ismételni, hogy a frissen főzött és elfogyasztott ételek a legegészségesebbek! Ezért jó dolog a televízió műsorában is feleleveníteni a régi, de megismerkedni az új ételféleségekkel is, amit a fiatalok is szívesen néznek. A nagyszülőknek pedig ajánlom, hogy játékosan kövessék példámat, mert életre szóló emlék marad számukra. Zvadáné Farkas Erzsi mama 12 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

HÁZTÁJI PRAKTIKÁK Az autótulajdonosoknak nem csak a KRESZ-szabálymódosításokkal kell megbarátkozniuk az idén, hanem a környezetvédelmi, illetve műszaki vizsgáztatás új menetével is. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) rendelete alapján ugyanis január elsejétől megszűnik a zöldkártya; a környezetvédelmi vizsgálatot beépítik a műszaki vizsgálatba, így egy helyen lehet majd elintézni mindkét procedúrát. Természetesen ez megnöveli az ellenőrzés árát, de a változás nem feltétlenül érint rosszul mindenkit. Akiknek például később jár le az autójuk műszaki érvényessége, mint a zöldkártyáé, azoknak a következő műszaki vizsgáig nem kell büntetéstől tartaniuk, hiszen addig meghosszabbodik a környezetvédelmi engedélyük. Sajnos, ez fordítva is igaz, így hiába járna le később a zöldkártya, mint a műszaki, akkor is csak a műszaki vizsga időpontjáig érvényes. Mivel a NKH által rendszeresített új program szükséges a komplett vizsgához, ezért csak a hatósággal szerződésben álló, és mindkét tevékenység elvégzésére alkalmas szervizeknél lehetséges majd a vizsgáztatás; ezek listája letölthető a http://www.nkh.hu/content/ view/3636/5470/ internet-címről. A változtatás egyik lényeges eleme, hogy amikor a vizsgabiztos a jármű adatait a számítógépen rögzíti, azt a Illusztrációk Kettőt fizet egyet kap szoftver összehasonlítja a központi adatbázisban szereplő adatokkal, így már az elején kiderül, hogy minden rendben van-e az autóval. Amennyiben valamilyen gond akad szélsőséges esetben kiderül, hogy lopott járműről van szó, akkor ezt a rendszer jelzi a rendőrségnek, akik így azonnal intézkedhetnek. Azt szintén kiadja a gép, hogy volt-e eredetiségvizsgálat a kocsin, vagy nem. Ilyenkor ezt a helyszínen elvégzik, ha a tulajdonos kifizeti a motor méretétől függő 17 000-20 000 forintnyi pluszdíjat. A rendelet szerint, ha az új gépkocsi 2006. január elseje előtt lett forgalomba helyezve, és még nem volt tulajdonosváltás, akkor a gépkocsi egyébként is eredetvizsgálatra kötelezett. Ezt a rendeletet sokan támadták leginkább, akik autószalonban vásárolták a verdát -, ezért a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban már elkészült az a jogszabálytervezet, amely nem tenné ezt kötelezővé. Az eredetiségvizsgálatnak az autó adásvételénél van jelentősége. Az okmányirodába az átíráshoz ugyanis az úgynevezett kérelemre induló, közlekedési igazgatási eljárás után kiállított hatósági bizonyítványt kell bevinni. A hivatalból indult közlekedési hatósági eljárás keretében végzett eredetiségvizsgálatot csak a műszaki adatlapon jelzik, ezt az okmányirodában nem fogadják el. Ilyen esetben, van még egy lehetőség: a szervizben kitölthető egy előzetes eredetiségvizsgálati kérelem, így amennyiben a tulaj a két hónapon belül el akarja adni a kocsiját, akkor ezt még megteheti újabb pluszköltség nélkül. Ha a jármű megfelel a műszaki vizsgálat követelményeinek, akkor a vizsgabiztos a közlekedési hatóság által kiadott műszaki adatlap alapján a forgalmi engedélyt a helyszínen meghosszabbítja; a rendszámra felragasztják az érvényesítő címkét és a plakettet, majd a sorszámot a forgalmiban rögzítik. Mi történik, ha megbukik a kocsi, és kivonják a forgalomból? Két lehetőség van: elviszik a tragacsot a NKH-val szerződésben álló bontóba, és a kiadott igazolással elfáradnak az okmányirodába, hogy kikerüljön a rendszerből a kocsi; vagy bízva abban, hogy nem találkoznak rendőrrel hazaúton, később feljavíttatják a járgányt, és bejelentkeznek egy újabb műszaki vizsgára. Ekkor a bejelentkezés során kapott igazolás egyben egyszeri alkalomra szóló útvonalengedély. Az is előfordulhat, hogy a műszaki állapot kielégítő, de a forgalmi engedély már megrongálódott, ekkor a műszaki adatlappal szintén az okmányirodába kell menni, ahol lecserélik, vagy érvényesítik azt. (H. M. M.) Műszaki vizsga díjai (2010): Személygépkocsi: 23 500 Ft Összkerekes személygépkocsi: 27 300 Ft Kis tehergépkocsi (3,5 t-ig): 25 500 Ft Összkerekes kistehergépkocsi (3,5 t-ig): 29 700 Ft Utánfutó: 17 500 Ft Műszaki vizsgához szükséges okmányok: forgalmi engedély; személyi igazolvány; kötelező biztosítás érvényességét igazoló befizetési csekkszelvény; amenynyiben nem saját járművét vizsgáztatja, két tanú aláírásával hitelesített meghatalmazás Céges járművek esetén: meghatalmazás, aláírási címpéldány, cégbejegyzési kérelem KAZINCBARCIKAI MOZAIK 13

PORTRÉ Bukta Imréné portré Szöveg: Hegedűsné Munkácsi Mónika Kovács László Fotó: Ditti Vannak olvasók, akik oly régóta járnak könyvtárba, hogy már a számuk alapján ismerem őket. Például tudom, ki az ötszázhuszonhatos - vallja egy igazi könyvtáros, aki gyakorlatilag fél életét a könyvek közvetlen közelében töltötte. Talán napjaink digitalizált világában, mikor az olvasást sok más egyéb visszaszorítja, ez kicsit meglepőnek tűnhet. Mégis, a magyar kultúra napján polgármesteri elismerésben részesült Bukta Imréné, vagy ahogy a könyvtárban hívják, a kis Ági büszke arra, hogy szinte minden területen képes kalauzolni az olvasni vágyókat, legyen szó szépirodalomról, tudományos könyvekről, vagy éppen művészettörténeti albumokról. - Családjában mindenki az olvasás megszállottja? - Mindenki azért nem, hiszen a nálam tíz évvel fiatalabb húgom velem ellentétben reál beállítottságú. Az olvasás szeretetét valószínűleg édesapámtól örököltem. Kisgyermek-koromban már működtek a könyvbizományosok, ahol részletre lehetett venni sorozatokat. Így vásárolták meg szüleim a magyar és világirodalom klasszikusait. - Korán kezdett ismerkedni a betűkkel? - Annyira szerettem olvasni, hogy óvodában, amikor a többiek aludtak, én titokban a paplan alatt, az otthonról becsempészett könyveket bújtam. Az óvó nénik előtt persze mindig lebuktam, és elvették tőlem. Általános iskolában is rengeteget olvastam, hiszen akkor még nem volt számítógép, tévézni sem nagyon lehetett, ezért számunkra az olvasás jelentett igazi kikapcsolódást. - Azt szinte biztosra veszem, hogy imádta az irodalmat, de hogyan birkózott meg a reáltárgyakkal? - Csak egy nemszeretem tantárgy volt: a matek. Ott sem a pedagóguson múlott a dolog, Szerencsére szigorú volt, és sikerült megtanítania velem, hiszen muszáj volt leérettségiznem. - A könyvtárosok munkája azért is csodálatra méltó, mert több ezer könyvből tudják kiválasztani a keresettet úgy, hogy a betévedő sokszor még a címét sem tudja. - Tényleg gyakran előfordul, hogy sem szerzőt, sem könyvcímet nem mondanak, hanem megpróbálják körülírni, vagy egy adott témában keresnek szakirodalmat. Ezért aztán minden területen otthon kell lennünk egy kicsit. - Könyvtárosként olykor nemcsak a tudására, hanem óriási türelmére is szükség lehet. - Ha arra gondol, hogy akad, akiből úgy kell kihúzni, mit szeretne; ehhez valóban nagy türelem, és legalább ekkora empátia szükséges. - Kollégái azt mondják önről, hogy imádja a művészeteket. Van kedvenc, vagy mindenevő? - A gimnáziumban Szerdahelyi Sándor tanár úr volt a művészettörténet-tanárom, ő kedveltette meg velem a művészeteket. Azóta is érdekel az építészettől kezdve a festészetig szinte minden művészeti ág. Szívesen járok kiállításokra, bár mostanában inkább csak helyi tárlatokra jutok el. Budapesten utoljára a Szépművészeti Múzeum inka kiállítását láttam. - Az talán már kiderült az olvasóknak, hogy miért lett könyvtáros, de a hogyanra még nem kaptak választ? - A véletlenen múlott. Érettségi után nem sikerült a felvételim, a könyvtárban épp felvétel volt, így kerültem ide. Annyira megszerettem, hogy maradtam. Még dolgozhattam együtt Papp Attilával és Landenberger Istvánnéval, Ágnessel. Ágnestől tanultam meg a szakmát, annak szeretetét, miatta lettem igazi könyvtáros. Bár a keresztnevünk azonos, minden szempontból ő volt a nagyobb, így engem, mint kezdő, fiatal könyvtárost elneveztek kis Áginak. Ez a név annyira rám ragadt, hogy sokáig azt hitték, Kis a családnevem. A páromat Berentén ismertem meg. Két gyerekünk született: van egy nagylányom, és egy fiam, aki két évvel fiatalabb nála. Ő még velünk él - mondta családjáról Bukta Imréné könyvtáros, akinek nagy kedvencei a régi magyar klasszikusok, a történelmi témájú könyvek, de a művészettörténeti albumokat is szívesen lapozgatja. Idestova több mint három évtizede dolgozik a kazincbarcikai könyvtárban, munka közben előbb könyvtárosi asszisztensi, majd felsőfokú végzettséget szerzett. Imádom tanulmányozni a közép-amerikai, és a mexikói kultúrát. Sajnos az alkotáshoz nincs nagy tehetségem, régebben kézimunkáztam, de most már nem jut rá időm, és persze a szemem sem a régi - árulta el a Kazincbarcikai Mozaiknak. 14 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

ÖNKORMÁNYZAT Pályázat mikro- és kisvállalkozásoknak Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 29-ei ülésén úgy döntött, hogy a helyi mikro- és kisvállalkozásoknak a gazdasági visszaesés miatt átmenetileg jelentkező túlfoglalkoztatási problémáik enyhítésére, munkahelyek megőrzésére támogatási pályázatot ír ki. Illusztráció A támogatásra pályázat nyújtható be Pályázat foglalkoztatottság megőrzése támogatása címen 2010. február 1-jétől március 15-éig a pályázati forrás összegének erejéig, azaz annak kimerüléséig. A támogatásra a költségvetésben tizenötmillió forint felülről korlátos keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázók köre a munkahelymegőrzést célzó támogatásra azon mikro- és kisvállalkozások, amelyek megfelelnek a pályázati kiírásban foglaltaknak. A részletes pályázati felhívás és azok mellékletei elérhetőek a www.kazincbarcika.hu oldal Önkormányzat menüpontja alatt. POLGÁRMESTERI HIVATAL Kazincbarcika Város Önkormányzata tavaly szeptember 25-én hasonló tartalmú pályázatot írt ki a helyi mikro- és kisvállalkozások megsegítésére. Akkor harmincmillió forintos keretösszeg állt rendelkezésre, amely nem lett százszázalékosan felhasználva, hiszen a grémium október 29-ei tanácskozásán huszonhárom pályázat támogatásáról tudott dönteni hat és fél millió forint értékben. A támogatottak vállalták, hogy legalább hat hónapig megtartják a pályázat időpontja előtti foglakoztatási létszámukat úgy, hogy a minimálbér - a munkáltatót terhelő járulék nélküli - harminc százalékát megkapták. A most kiírt pályázatnál fontos változás: veszteséges mikro- és kisvállalkozások is részt vehetnek a pályázaton. Kazincbarcika Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a hagyományos technológiával épült lakóépületek széndioxidkibocsátás-csökkentésének és energiatakarékos felújításának, korszerűsítésének támogatására. A pályázat a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által, Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram címen kiírt pályázathoz kapcsolódik. A pályázat folyamatosan, de legkésőbb 2010. október 29. napjáig nyújtható be. A támogatási keret kimerülése esetén az önkormányzat hirdetményt tesz közzé, és a pályázatok befogadását leállítja. A pályázat beadásának módja: a pályázatot a fent megjelölt határidőig (hétfő: 08.00-15.00; csütörtök: 08.00-17.00; péntek: 08.00-13.30) a polgármesteri hivatalban (3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. 102. szoba) kell benyújtani, zárt borítékban. A pályázatnak az állami pályázatra benyújtandó komplett pályázati dokumentációt kell tartalmaznia egy példányban. Indul a téglaprogram A pályázók köre: az önkormányzati pályázaton azok a lakóközösségek vehetnek részt, amelyek az állami pályázaton részt vesznek. Az állami pályázati felhívás, a pályázati útmutató, valamint a csatlakozó dokumentumok megtalálhatóak, illetve letölthetőek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium www.kvvm.hu című honlapján. Kazincbarcika Város Önkormányzatának 3/2010. (I. 29.) sz. rendelete, valamint a pályázati felhívás letölthető a www.kazincbarcika. hu Önkormányzati rendeletek alatt. POLGÁRMESTERI HVATAL VÁROSFEJLESZTÉ- SI ÉS VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY Illusztráció Kétezer-hét óta összesen nyolcszázhúsz lakás újult meg városunkban. Ezek a lakások az úgynevezett ipari technológiával készült panelépületek voltak. Eddig nem volt lehetőség arra, hogy a hagyományos téglából épült lakások is pályázzanak az energia-megtakarítási programra. Igény pedig lett volna, hiszen negyvenhét épületben közel kétezer téglalakás van Kazincbarcikán. Január 29-én képviselő-testületi döntés született arról, hogy az elkövetkező öt esztendőben évenként tizenötmillió, azaz összesen hetvenötmillió forintot különítenek el a téglaprogram önkormányzati támogatására, amiből kétszáz lakás energiatakarékos korszerűsítése valósulhat meg. Az önkormányzati támogatás finanszírozása megegyezik a panelprogram-konstrukcióval. Ennek a lényege az, hogy a lakóközösségek egyharmados állami támogatás mellett a beruházás kétharmadát hitelből finanszírozzák úgy, hogy az önkormányzat ehhez a hitelhez járul hozzá öt éven keresztül, hozzáadva a beruházás összköltségének egyharmadát. A konstrukció előnye, hogy jóval több épületet tud így finanszírozni az önkormányzat, mintha egyszerre kellene kifizetnie a hozzájárulást. Szitka Péter polgármester A hónap első hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: március 1-jén Karikás Lajosné alpolgármester A hónap második hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: március 8-án Sztupák Péter alpolgármester A hónap negyedik hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: február 22-én Fogadó órák Dr. Illés Pál jegyző A hónap harmadik csütörtöki napján 8.00-17.00 Legközelebb: február 18-án Általános ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30 Adócsoport Hétfő: 8.00-16.00, kedd: 8.00-16.00, szerda: 8.00 16.00, csütörtök: 8.00 17.30, péntek: 8.00-14.30 Anyakönyvvezetők Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30 Haláleset bejelentése teljes munkaidő alatt. Okmányiroda Hétfő: 8.00-12.00; 13.00-15.30, szerda: 8.00-12.00, csütörtök: 8.00-12.00; 13.00-17.00 Az ügyfélhívó rendszer 8.00 és 13.00 órától működik. A www.kazincbarcika.hu weblapon be lehet jelentkezni okmányirodai ügyfélfogadásra, illetve lakossági bejelentések megtételére is mód van. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 15

ÖNKORMÁNYZAT Beszámolt az ipari parkot működtető kft. Három nem és két tartózkodás mellett, tizenhat igen szavazattal fogadta el a képviselő-testület a Barcikai Ipari Park Kft. működéséről szóló beszámolót. - Kétezer-hat óta a városvezetés egyik kiemelten fontos stratégiai célja a munkahelyteremtés, amiben a Barcikai Ipari Park Kft. fontos szerepet tölt be. Anno több város is pályázott az Ipari park-cím elnyerésére. A mi pályázatunk benne volt abban az első ötben, amelyet támogatott az állam fogalmazott Szitka Péter polgármester. Tény, hogy a gazdasági válság hátráltatta az ipari parkkal kapcsolatos tervek kiteljesedését, és sajnálatos módon az utóbbi időszak nem a munkahely-teremtésről, hanem a munkahely-megőrzésről szólt. De addig sem tétlenkedett az önkormányzat, hiszen infrastruktúrafejlesztési és inkubátorház-létrehozási pályázaton vett részt sikeresen. - Ez nagy előny lehet majd, ha a gazdaság működése visszazökken a normális kerékvágásba, és különféle cégek betelepülési lehetőségeket keresnek Magyarországon. Kazincbarcika akkor majd vonzó pont lesz a befektetők szemében mondta a város első embere. A képviselő-testület napirendi vitájában felszólaló bizottsági elnökök szerint az ipari parkot működtető kft. a 2008 nyara óta eltelt időben nem látványos, de roppant komoly és hasznos munkát végzett. Az első vállalkozók már megjelentek az ipari zónában, de a nagyobb kihasználtság érdekében összefüggő, nagy alapterületű, kellően közművesített és utakkal ellátott önkormányzati területeket kell biztosítani. Emiatt amennyire csak lehetséges gyorsítani kell a területkisajátításokat, közbeszerzéseket. - Én már alapvetően nem értek semmit abból, ami az önkormányzati ipari park körül zajlik. A jövőjét illetően pedig szkeptikus vagyok fogalmazott Rizner József ellenzéki képviselő. Úgy vélem, hogy az elmúlt két évben nem történt semmilyen előrelépés; nem látom például, milyen vállalkozói kört szeretne az önkormányzat az ipari parkba becsábítani. Nem feltétlenül hiszem, hogy a környékbeli vállalkozók, vagy a városban működők közül olyan sokan lennének, akik szívesen bemennének, hiszen számtalan más lehetőségük is van. Két dolog pedig különösen megdöbbentett. Az egyik: Kazincbarcikán azt beszélték, hogy az ipari parkban az érdeklődés hiánya miatt lakóingatlanokat alakítanak ki; a másik, hogy egy felügyelő-bizottsági tag azt állította: az ipari park becsődölt. - Egy ipari park kialakítása nagyon bonyolult, sok előkészítést igénylő, hosszadalmas feladat. Önkormányzatunk 2006 végén, 2007 elején kezdett neki ennek az óriási feladatnak, s akkor még senki sem láthatta, hogy 2008-ban globális gazdasági válság következik fogalmazott Sztupák Péter alpolgármester. Mindenkit szeretnék megnyugtatni: az ipari park és az azt működtető cég nem csődölt be. Ez egyszerűen lehetetlen, mivel a működéséhez a költségvetésünkből biztosítjuk a fedezetet. Annak a mendemondának pedig, hogy lakóingatlanokat alakítanának ki a területen végképp nem szabad hitelt adni, mivel ahhoz a városrendezési tervet kellene módosítani. A szóban forgó városrész ipari terület, ahová lakóingatlanra szigorúan tilos építési engedélyt kiadni. - Az ipari parkot működtető cég fő stratégiai célja adott: százszázalékosan betelepíteni a területet. Ehhez még sok mindent kell teljesíteni jelentette ki Nagy Gyula ügyvezető igazgató. Az ipari park főprofilja a műanyagfeldolgozás, de más jellegű cégek jelentkezését sem utasítjuk el. Minden vállalkozás betelepülési szándékát üdvözöljük, olyanokét is, amelyek már évek óta jelen vannak a városban, de a hatályos jogszabályok szerint különféle például környezetvédelmi okokból már nem végezhetnék eredeti helyükön a tevékenységüket tette hozzá a cégvezető. A köz művelődéséért Nyugdíjba vonul a jegyző Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tavaly jóváhagyott kulturális koncepcióhoz kapcsolódó közművelődési rendeletet fogadott el. A nyolc pontból álló jogszabály rávilágít arra: a településszerkezet és a társadalmi szokások átalakulása miatt alapvető változásokra lesz szükség a kulturális szférában. Többek között át kell gondolni a hagyományok ápolását, és azt, hogy a kistérségi központként funkcionáló Kazincbarcika miként tudja segíteni a környező települések művelődését. A most elfogadott közművelődési rendeletet követően ki kell dolgozni egy középtávú intézkedési tervet, amely konkrét felújítási és fejlesztési célokat tartalmaz nyilatkozta Hazag Mihály szakértő, a rendelettervezet készítője. Dr. Illés Pál, Kazincbarcika jegyzője kezdeményezte: 2010. október 31- ével a képviselő-testület felmentéssel szüntesse meg közszolgálati jogviszonyát. A kezdeményezés okát a jegyző abban jelölte meg, hogy hatvanadik életéve betöltését követően előrehozott nyugdíjra szerezhet jogosultságot, amelyhez a jogszabályban meghatározott szolgálati idővel rendelkezik. A grémium a felmentésének időpontját 2010. március 1-jétől állapította meg, egyidejűleg 2010. július 1-jétől október 31-éig mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. 16 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

ÖNKORMÁNYZAT Magyarok cigányok: Kompromisszumok kellenek A képviselő-testület január 29-ei ülésén tárgyalták a kazincbarcikai cigány kisebbségi önkormányzat 2009-es beszámolóját. A napirendi pont vitájában Nagy Elemér, a kisebbségi önkormányzat elnöke kiemelte: a hetente háromszor nyitva tartó irodájukat egyre gyakrabban keresik fel roma és nem roma származású ügyfelek, akik segítségüket kérik, mert nincs munkájuk, vagy el vannak adósodva. - Sok hozzánk betérő ember szociális segélyen tengődik, és kilátástalan a helyzete. Nem tudják fizetni a lakásuk rezsijét, s szép számmal akadnak olyanok, akiknek elvitték a villanyóráját, gázóráját. Ilyen esetekben - bármennyire is szeretnénk -, nem tudunk segíteni, hiszen a cigány kisebbségi önkormányzat erre nincs berendezkedve, nem áll módjában segélyeket osztani. Tanácsokat adhatunk, kihez forduljanak a bajban, kérelmeket tudunk írni, vagy elősegítjük a gyerekek továbbtanulását fogalmazott Nagy Elemér. A cigány kisebbségi önkormányzat a tavalyi évben is megragadott minden elsősorban pályázati - lehetőséget arra, hogy támogassa a helyi, közel hatezer fős roma kisebbség integrációját, oktatását, képzését és átképzését; és a munkahelyteremtésen, közmunka-programon is munkálkodott. Megrendezték tavaly is a cigány Ki-Mit-Tud?-ot, kifestettek két Hámán Kató úti lépcsőházat, a többgyerekes családoknak pedig füzetcsomagot osztottak. - Kazincbarcikán a cigány kisebbségi önkormányzat a jogszabályoknak mindenben megfelelően dolgozik, programjaik elismerésre méltóak mondta dr. Czifra János bizottsági elnök. Úgy vélem, a cigánysággal kapcsolatos problémák megvitatásába csak nagyon körültekintően, kellő tudás birtokában lehet belemenni. A többségi társadalomnak jogos elvárása a nyugodt, békés együttélés, amihez kompromisszumokra van szükség mindkét fél részéről. A cigányságnak viszont tudomásul kell vennie: egy ember nem megfelelő viselkedése sajnos az egész közösségükre rossz fényt vet. - Nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió legnagyobb megoldatlan társadalmi problémája a cigánykérdés jelentette ki Riespler Pál képviselő. Alacsony képzettségük miatt a rendszerváltás után főleg ők veszítették el munkahelyüket. Hátrányuk azóta szinte ledolgozhatatlanná vált: 28 500 forintos segélyből, vagy közmunkából megélni, és a közüzemi számlákat is fizetni lehetetlen. A városatya hozzátette: munkaadóként neki számos jó tapasztalata volt roma munkavállalókkal, akik alaposan, nagy körültekintéssel végezték a rájuk bízott feladatokat. A kazincbarcikai cigány kisebbségi önkormányzat 2009-es beszámolóját végül egyhangúlag fogadta el a grémium. Az előzetes számítások alapján hetvenmillió forintot tartalékol az önkormányzat a közfoglalkoztatási programra a 2010-es költségvetésében. A közfoglalkoztatás megszervezése idén is az Arborétum Non-profit Kft. feladata lesz. Külön megállapodással 2010-ben is lehetőség nyílik majd arra, hogy a Kazincbarcika Város Önkormányzata által működtetett intézményeken túl a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés által fenntartott oktatási intézményekben, a debreceni egyetem kazincbarcikai kórházában, és az Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Zrt.-nél is dolgozzanak közfoglalkoztatottak. A hetvenmillió forint felhasználásával háromszáz ember vehet részt a programban. Ebből 250 fő hatórás minimálbéren foglalkoztatott; 30 fő hatórás szakmunkásbéren foglalkoztatott (garantált bérminimumos), 20 fő nyolcórás szakmunkásbéren foglalkoztatott Hetvenmillió közfoglalkoztatásra (garantált bérminimumos) munkarendben dolgozik majd. - A 2009-es év a városüzemeltetés szempontjából sikeres esztendő volt. Ebben komoly szerepet játszott a közmunkaprogram mondta Karikás Lajosné alpolgármester. - Végre elkezdődhettek olyan munkák, amelyek rég óta várattak magukra. Hogy egy példát mondjak: az önkormányzat nekilátott az első világháború hőseinek emléket állító Hősök kertjének rendbetételéhez, amit idén is folytatunk. A lakossági igényeknek megfelelően csapadékcsatorna-tisztításra, és az elhanyagolt temetők rendbehozatalára is sor kerül. A közmunkaprogramnak köszönhetően oktatási-nevelési intézményekbe és a kórházba is jutnak közfoglalkoztatottak, akiktől sok esetben nehéz szívvel válnak meg a munkáltatók, mivel igen jó munkaerők, ám pénzügyi lehetőség híján nincs mód a továbbfoglalkoztatásukra. Fizessen az ÉMÁSZ! Noha a Jószerencsét út-mátyás király út-körforgalmat tavaly októberben átadták, a közlekedési csomópont ismét téma volt a testületi ülésen. Juhász Imre képviselő javaslatára a polgármester tárgyalásokba kezdett az ÉMÁSZ-szal, mert tízmillió forintot az önkormányzat álláspontja szerint előre nem kalkulált módon költöttek el a beruházásra. A város jogi úton akarja visszaszerezni az összeget. Az útépítés eredetileg hatvanmillió forintba került, ám egy elektromos kábel áthelyezése miatt a keretet tízmillióval túllépték. A pluszköltséget az áramszolgáltató az önkormányzatra hárította. A pénzt ki kellett fizetni, hogy a körforgalom műszaki átadása-átvétele ne késsen. Az ügy kapcsán egyértelműen felmerült az ÉMÁSZ, esetlegesen a tervező felelőssége is, ezért a képviselő-testület úgy döntött megteszi a szükséges jogi lépéseket a tízmillió forint visszaszerzésére. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 17

ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK JELÖLÉSÉRŐL A Magyar Köztársaság Elnöke 3/2010. (I.19.) KE határozatával - 2010. február 15. napja és 2010. március 31. napja közé eső időtartamra - bírósági ülnökök soron kívüli választásáról döntött. A Kazincbarcikai Városi Bírósághoz négy ülnököt kell a soron kívüli ülnökválasztás keretében megválasztani. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. tv. 123. -a alapján a bírósági ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és társadalmi szervezetek kivéve pártok jelölik. Felhívom a kazincbarcikai lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok és a városban működő társadalmi szervezetek figyelmét, hogy akik a Kazincbarcikai Városi Bírósághoz ülnököt kívánnak jelölni, az erről szóló írásos jelölésüket legkésőbb 2010. február 25-éig a polgármesteri hivatal szervezési és jogi osztályára juttassák el. A bejelentéshez csatolni kell a jelölt elfogadó nyilatkozatát is. A nyilatkozatot tartalmazó nyomtatvány, valamint az ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató a polgármesteri hivatal szervezési és jogi osztály (3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.) II. em. 203. sz. irodájában vehető át. Jelölni azt a személyt lehet, aki büntetlen előéletű, 30. életévét betöltötte, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgár, választójoga van, és a jelölést elfogadja. Tájékoztatom, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a büntetlen előéletre vonatkozó igazolást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának Bűnügyi Nyilvántartó Hatóságánál (1097 Budapest, Vaskapu u. 30.) a jelöltnek kell kérelmeznie. A jelölt a kérelem benyújtásakor tüntesse fel, hogy a hatósági bizonyítványt ülnökválasztás céljából kéri, valamint a kérelemben fel kell tüntetni a választó önkormányzat címét. (Kazincbarcika Város Önkormányzata, 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.) Az illetékfizetés tekintetében érvényesülnek a költségkedvezményre vonatkozó szabályok. A megjelölt határidőn túl beérkező jelöléseket nem áll módomban figyelembe venni. A jelölés elfogadásáról, valamint a bírósági ülnökök megválasztásával kapcsolatos képviselő-testületi döntésről az érintettek külön értesítést fognak kapni. A Kazincbarcikai Városi Bíróság illetékességi területéhez tartozó többi településen az állampolgárok és társadalmi szervezetek az ottani önkormányzathoz juttassák el jelölésüket. Kazincbarcika, 2010. február 5. Szitka Péter sk. Kazincbarcika Város Polgármestere HIRDETMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11. VASÁRNAP A MÁSODIK FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 25. VASÁRNAP A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART. A VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK A választópolgárok a névjegyzékbe történő felvételükről 2010. február 12-ig kapnak értesítést. A névjegyzék 2010. február 10-től február 17-ig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban. AJÁNLÁS A választáson jelöltet ajánlani 2010. március 19-ig ajánlószelvényen lehet. A jelöléshez legalább 750 választópolgár érvényes ajánlása szükséges. SZAVAZÁS A választópolgár személyesen, lakóhelyén szavazhat. A szavazás napján lakóhelyétől távol lévő választópolgár belföldön igazolással, külföldön a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain adhatja le szavazatát. Igazolás kiadását ajánlott levélben 2010. április 6-ig, személyesen vagy meghatalmazott útján 2010. április 9-én 16.00 óráig, a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt 2010. március 19-én 16.00 óráig lehet kérni a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől. Szavazni egy egyéni választókerületi jelöltre és egy területi listára lehet. Részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő választási irodához lehet fordulni. www.valasztas.hu Választási Iroda A Helyi Választási Iroda közleménye A Helyi Választási Iroda a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 38 (1) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé. A Helyi Választási Iroda vezetője: dr. Illés Pál jegyző A Helyi Választási Iroda hivatali helyiségének címe, elérhetősége: Kazincbarcika, Fő tér 4. Telefon: 48/514-766 Telefax: 48/514-752 E-mail: illes.pal@kazincbarcika.hu Kazincbarcika, 2010. február 1. HELYI VÁLASZTÁSI IRODA Tájékoztatom a választópolgárokat, hogy a 2010. április 11-i országgyűlési képviselők választásán azok a választópolgárok, akiknek lakcíme a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály értelmében csak az adott település megnevezését (Kazincbarcika) tartalmazza, illetőleg akik igazolással rendelkeznek, Kazincbarcika városban csak az alábbi szavazókörben szavazhatnak: 9. sz. szavazókör, helye Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ Fő tér 5. Kazincbarcika, 2010. január 26. HIRDETMÉNY Dr. Illés Pál sk. a Helyi Választási Iroda vezetője 18 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

RECEPT MŰSORAJÁNLÓ Barcikai csárda - A rovatot támogatta a Hotel BorsodChem - Mucs ucsony onyban nőtte mfel, éd esanyámtól lestem el a konyhaművészet fortélyait. Mivel két egyetemiem sta fi am van, ezért gyakran hasznosítom az otthon tanultakat. Legink nkább, amik or a fiúk visszaindulnak a kollégiumba, hiszen ilyenkor mindig cso- mag olok nekik k e gy kis hazait. Az újdonságokra is vevő vagyok, szívesen kipróbálok egy -egy új rece ptet. Egy ébként nem válogatok, de a mai napig az anyukám főztje esi k a legjobban. Akedvencem az a töltelék, amely önállóan, - gomba és borsó nélkül - húsl evesben is megá llja a helyét; de lehet tölteni csirkecombba, vagy különlege- seb b a lkalmakra csirkemellbe árulta el a Kazincbarcikai Mozaiknak Kovácsné Tokai Edi t,, a város i kórház onkológiai szakgondozója, a Teljes Életért Közhasznú Egyesület eln öke, v alamin t a Rákbetegek Országos Szövetségének elnökségi tagja. Gödöllői töltött csirkemell Hozzávalók: 30 dkg csirkemellfilé, 2 zsömle, 4 tojás, 2 csirkemáj, 1 kis fej hagyma, 6 dkg bor só, 5 dkg gomba, 1 evőkanál zsír, késhegynyi pirospaprika, apróra vágott zöldpetre- zselyem, só, bors, ételízesítő, 2 kanál liszt, sültcsirke-fűszersó, a sütéshez kevés olaj és vaj, vagy zsír Elkészítése: A csirkemellfilét kicsit kiklopfoljuk. A zsömléket hideg vízbe áztatjuk, majd kin yom kodjuk. A zs írt a hagymával üvegesre pirítjuk, majd a tűzről levéve beletesszük a pir ospaprikát, a z sömléket, és jól elkeverjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, apróra vágott májat, zöldpetrezsely- met, borsót, gombá t, éte lízesítőt, majd ízlés szerint sót, borsot. A tojások fehérjét külön habosra verjük és bele- kev erjük a töltelékbe, végü l hozzáadjuk a lisztet. A k ész tölte teléket kanállal a csirkemell-szeletekre halmozzuk, felgöngyöljük, meghintjük fűszersóval, majoran- náv al és egymás me llé helyezzük a sütőedénybe (még finomabb lesz, ha cserépedénybe). Kevés olajat és vajat tes zünk alá, am ivel süté s közben meglocsoljuk; közepes lángon, alufóliával letakarva sütjük. Helyezhetünk a csirke mel lek me llé meghámozott, ételízesítővel meghintett egész burgonyákat, amit a hússal egyszerre sütünk ropogóogó sra, de eburg urgony apürével és rizzsel is tálalhatjuk. 17.30 18.30 - Presszó: érdekes témák, érdekes em erek eszé et s m - z m s r 18.30 másnap reggel 9.00 óráig a Preszszó ismétlése 18.00 18.1 radó: a rm s ra 18.1 19.00 ar ika l eszélget s m s r leg tó i adásának ismétlése 19.00 másnap reggelig a Híradó és a Bar- cika Klub ismétlése 90 9.00 0 asárnap reggel 9.00 óráig a ét i zelít, a keddi Presszó, alamint a szerdai Hét ügye ismétlése 9.00 ét reggel 9.00 óráig a csüt rt ki Presszó, valamint a pénteki Barcika Klub ismétlése 18.00 18.1 Híradó: a K írm s ra 18.1 18. zelít z s m s r 18.45 másnap reggelig a Híradó és az zelít ismétlése magazinm s ra 18.30 másnap reggel 9.00 óráig a Preszszó ismétlése 18.00 18.15 Híradó: a K írm s ra 18.15 19.45 a Hét ügye: a KVTV tényfeltáró m s ra 18.45 másnap reggelig a Híradó és a Hét ügye ismétlése 17.30 18.30 - Presszó: érdekes témák, érdekes emberek a KVTV beszélget s magazinm s ra 18.30 másnap reggel 9.00 óráig a Preszszó ismétlése 18.00 18.15 Híradó: a KVTV írm s ra 18.15 19.00 P P: fiatal król fiatal knak ismétlés 19.00 másnap reggelig a Híradó és a P P ismétlése 9.00 vasárnap reggel 9.00 óráig a étf i zelít, a keddi Presszó, valamint a szerdai Hét ügye ismétlése 18.00 18.15 Híradó: a KVTV írm s ra 18.15 18.45 zelít f z s m s r 18.45 másnap reggelig a Híradó és az zelít ismétlése 17.30 18.30 - Presszó: érdekes témák, érdekes emberek a KVTV beszélget s magazinm s ra 18.30 másnap reggel 9.00 óráig a Preszszó ismétlése 18.00 18.15 Híradó: a KVTV írm s ra 18.15 19.45 a Hét ügye: a KVTV tényfeltáró m s ra 18.45 másnap reggelig a Híradó és a Hét ügye ismétlése 17.30 18.30 - Presszó: érdekes témák, érdekes emberek a KVTV beszélget s magazinm s ra 18.30 másnap reggel 9.00 óráig a Preszszó ismétlése 17.30 18.30 - Presszó: érdekes témák, érdekes emberek a K beszélget s 9.00 étf reggel 9.00 óráig a csüt rt ki Presszó, valamint a pénteki P P ismétlése KAZINCBARCIKAI MOZAIK 19

SPORT XXI. téli olimpiai játékok, Vancouver Magyar csapat: Éremre kicsi az esély Szöveg: Csurák Zsuzsanna Mire a Kazincbarcikai Mozaik aktuális lapszámát kiterjesztik, javában zajlanak majd a vancouveri téli olimpiai játékok eseményei. A február 12-étől 28-áig tartó téli játékokat megelőzően már kétszer volt olimpia Kanadában: 1976-ban Montrealban nyári, 1988-ban Calgary-ben téli versenyeket rendeztek. Vancouver a kínai Pjoncsangot és az osztrák Salzburgot ütötte el a rendezés jogától. A mostani helyszín Kanada harmadik legnagyobb városa. A félmilliós település az ország nyugati részén, a Csendes-óceán partjánál, a Georgia-szoros mentén, 2000 méternél is magasabb hegyek lábánál fekszik. Szomszédos városa, Whistler kiváló sípályáiról ismert tízezres település. A versenyeknek tíz létesítmény ad otthont. A nyitó- és záróünnepséget a vancouveri BC Place Stadiumban tartják, és a városban bonyolítják le a nagy nézőszámot vonzó jégkorong, rövidpályás gyorskorcsolya, jégtánc, és curling viadalait. A Vancouvertől 30 kilométerre fekvő Cypress-hegységbe várják a síakrobatákat, és snowboardosokat; a 120 kilométerre található Whistler-hegységben az alpesi sí, a biatlon, a sífutás és síugrás, a bob, a szánkó és a szkeleton számait lehet végigizgulni. A fentieken kívül még egy helyszíne van az olimpiának: a Vancouvertől 13 kilométerre fekvő Richmond, ami a gyorskorcsolya-versenyeknek ad helyet. A vancouveri játékokon tizenöt sportágban, illetve szakágban negyvenöt férfi, harmincnyolc női és három vegyes versenyszámban osztanak érmeket. A magyar olimpikonok közül Berecz Anna és Döme Zsófia mind az öt versenyszámban rajthoz állhat alpesi síben, Bene Márton pedig műlesiklásban és óriás-műlesiklásban indulhat. Tagscherer Zoltán a 1,5 kilométeres sprint és a 15 kilométeres szabadstílusú sífutásban lesz érdekelt, az ugyancsak sífutó Viczián Vera pedig a 1,5 kilométeres sprint és a 10 kilométeres szabadstílusú versenyben áll rajthoz. Az első számú tartalék helyéről visszalépés miatt előrelépett és indulási jogot szerzett sílövő Tagscherer Imréért Zoltán testvére - a 10 kilométeres sprint, illetve a 20 kilométeres számokban lehet izgulni. A magyar rövidpályás gyorskorcsolya szakágat hét sportoló képviseli az ötkarikás eseményen, egyéniben két férfi és három női korcsolyázó, valamint a női váltó. A megszerzett kvóták alapján a férfiaknál az 500 és az 1500 méteres versenyszámban Knoch Viktor és Darázs Péter áll rajthoz, míg 1000 méteren csak egyikük indulhat. A nőknél 1500 méteren hárman, Huszár Erika, Heidum Bernadett és Darázs Rózsa lehetnek ott a startnál, s közülük 1000-en ketten érdekeltek, 500-on pedig egyikük lehet a mezőny tagja - hogy melyikük, az majd a helyszínen dől el. Váltóban Keszler Andreával, és a tartalék Lajtos Szandrával kiegészülve próbálnak minél előkelőbb helyen végezni. A műkorcsolyázóknál az Európa-bajnoki címmel is büszkélkedő Sebestyén Júlia, valamint a Hoffmann Nóra - Makszim Zavozin jégtáncpáros képviseli hazánkat. 20 KAZINCBARCIKAI MOZAIK SPORT Labdarúgás Egyszerű falat nem leszünk Szöveg: Kovács László A téli átigazolási szezonban nagy volt a jövés-menés a KBSC háza táján. Az őszi csapat majdnem teljesen kicserélődött, a szurkolók azonban mégsem teljesen ismeretlen arcokkal találkoznak majd a bajnoki rajtnál. Az előző szezonban ötödik helyezést elért csapatból többen visszatértek, így nem csoda, ha a szakvezetés is előremozdulást vár a jelenlegi tizenharmadik helyről. A tavaszi feladvány persze így sem lesz egyszerű, hiszen a vetélytársak sem múlatták az időt tétlenül, jelentősen erősítettek. Nagyot lélegezhettek a KBSC vezetői, mikor kiderült, hogy ősztől mégsem egycsoportos másodosztályú pontvadászat indul. Mert az eredeti elgondolás erről szólt, ami egyúttal azt is jelenthette volna, hogy a jelenlegi két másodosztályú bajnokság első tíz helyezettje kerülhetett volna az egységes rendszerbe. A KBSC őszi gyengébb teljesítményével majdnem kilátástalan helyzetbe került, ha marad az eredeti elképzelés, valójában csak kiugró teljesítménnyel és egy jó adag szerencsével tudta volna megváltani a másodosztályú beszállókártyát. - Most már nyugodtabban várjuk a tavaszt nyilatkozta a Kazincbarcikai Mozaiknak Kádár Zsolt szakmai igazgató. Gyakorlatilag minden posztra sikerült meghatározó játékosokat igazolnunk, akiknek jó része ismerős lehet, hiszen több idényen át KBSC játékosok voltak. A szakmai igazgatótól megtudtuk, hogy immár kazincbarcikai játékos az olimpiai válogatott Somodi Bence. Visszatért a klubhoz a komplett védősor (Bányai Péter, Kovács Roland és Sebők Tibor). A középpályán Engi Tamás és Odrobéna Péter neve ismerős lehet, a szintén új szerzemény Szilágyi Norbertről pedig azt érdemes tudni, hogy gólerős baloldali középpályás, aki támadóként is bevethető. - Elől valószínűleg Stevica és Binder alkotja majd a csatársort, de számítunk a korábban Bőcsön és Újpesten is szerephez jutó Christian Ebala meghatározó középpályás játékára is foglalta öszsze a holt idény játékosmozgásait a szakmai igazgató. Bár a KBSC erősített, a nagy havazás közepette az ellenfelek sem tétlenkedtek, a kieső helyen vagy annak környékén tanyázó csapatok közül a BKV Előre és a Békéscsaba kerete is izmosodott. Előbbiről az a hír járja, hogy hat-hét meghatározó játékost szerződtettek, a vezetés komolyan gondolja a bennmaradást, ráadásul a klub elnöke volt a zászlóvivője annak a kezdeményezésnek, hogy a szövetség mégse csonkítson a másodosztályú bajnokságon. - Egyet azért ki merek jelenteni: a tavaszi KBSC olyan csapat lesz, melyet egyetlen ellenfele sem intézhet el csupán egy kézlegyintéssel. Mindenkivel fölvesszük majd a versenyt. Persze lehet, hogy olykor-olykor az ellenfelek felénk kerekednek, de egyszerű falat nem leszünk ígérte Kádár Zsolt.