Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai testületi ülésére Tárgy: A hatályos önkormányzati rendeletek felülvizsgálata (II.) Előterjesztő: Popovics György, a közgyűlés elnöke Előadó: Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző (1) Dr. Péntek Péter megyei főjegyző (2)
1. Tisztelt Közgyűlés! A 2012. áprilisi ülésén foglalkozott először a közgyűlés a hatályban lévő rendeleteinek felülvizsgálatával, és az állami fenntartásba került intézmények működéséhez kapcsolódó rendeletek hatályon kívül helyezésével. Következő lépésként, figyelemmel a konszolidáció eredményezte feladat-, illetve a jogszabályváltozásokra, a hatályban maradó rendeletek áttekintését, és szükség esetén módosítását tűzte ki a testület maga elé. A hatályban maradt 20 rendelet felülvizsgálata megtörtént, és előkészítésre kerültek a szükséges módosítási javaslatok. Ezek a következők: I. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelete kitüntető díj alapításáról és adományozásáról A rendelet módosítását egyrészről az indokolja, hogy a Díj adományozására tett javaslat véleményezését, illetve visszavonásának indítványozását a jogalkotó egy olyan grémiumra bízta, nevezetesen az elnöki kollégiumra, mely már nem működik. A közbenső véleményezési eljárás egyébként korábban sem töltötte be megfelelően a szerepét, így az erre vonatkozó szabályozást javasolom hatályon kívül helyezni. A rendeletet - az előző évek tapasztalatai alapján - javasolom kiegészíteni egy olyan új bekezdéssel, mely arra vonatkozna, hogy a rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhessen. Természetesen az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni kellene. II. A 2012. április 15-én hatályba lépő szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény úgy rendelkezik, hogy a jövőben már csak törvény állapíthat meg szabálysértési tényállást, így az önkormányzatok elveszítették szabálysértési rendeletalkotási jogukat. Az idézett jogszabály értelmében hatályon kívül kell helyezni az önkormányzati rendeletekben a korábban meghatározott szabálysértési tényállásokat. Annak érdekében, hogy a jövőben se maradjanak a rendezetlen, illetve a többséget zavaró életviszonyok helyben büntetés nélkül, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény úgy rendelkezik, hogy a helyi önkormányzatok a megszűnő önkormányzati szabálysértési rendeletalkotási jogosultság helyett a tiltott, közösségellenes magatartások esetében közigazgatási bírságot megállapító önkormányzati rendeletet alkothatnak. Miután a megyei önkormányzat által korábban megállapított szabálysértési tényállások sem ilyen magatartásokat szankcionáltak, így egyelőre nem látom indokoltnak a közigazgatási bírság beépítését a hatályban maradó rendeleteinkbe. A fentieket figyelembe véve, javaslatot teszek az alábbi 2 rendeletünkből a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezésére: Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről
III. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről A rendelet további módosítását a közszolgáltató személyének 2012. július 1-jével történő változása, a közszolgáltatás díjszabási feltételeinek - a pályázati kiírásban történtek szerinti - módosulása, valamint a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendeletben meghatározott szakmai követelményeknek változásai indokolták. IV. Az alábbi rendeleteket - hasonlóan a korábbi kitüntető díjas rendeletünkhöz - javasolom kiegészíteni egy olyan új bekezdéssel, mely arra vonatkozna, hogy a rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhessen. Természetesen az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni kellene. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről V. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről A rendelet Komárom-Esztergom megye Mentődolgozója fejezetének 3. -ának (1) bekezdés b) pontját kiegészíteni javasolom a betegszállítást végzőkre történő utalással. A módosítás indoka, hogy 2012. május 1-jétől átvette az Országos Mentőszolgálat a betegszállítás irányítását. VI. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelete a PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról Bár az Ösztöndíj pályázat 2011. évre nem került kiírásra, és ez évben is bizonytalan a sorsa, azonban a rendelet módosítását mégis indokolja a kiíró bizottság nevének változása. Javasolom, hogy a rendeletben a Területi Tervezési és Értékelési, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága kerüljön megnevezésre, mint pályázatkezelő.
VII. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról A rendelet módosítását egyrészt a megyei intézmények állami fenntartásba kerülése miatt javasolom, ahol a módosítás nemcsak a rendelet szövegében fellelhető intézményi utalásokat, de a rendelet címét is érintené, másrészt a megye címerének, zászlójának vagy pecsétjének jogosulatlan használata, illetve előállítása miatti szabálysértési tényállás hatályon kívül helyezése végett. Javasolom még a rendelet V. fejezete Komárom és Esztergom város címeres zászlójának megyei vonatkozású használata címének és az ezt szabályozó 7. -ának hatályon kívül helyezését, mivel a rendelkezésben foglaltak soha nem váltak gyakorlattá. A rendelet szövegében módosítani szükséges hazánk hivatalos elnevezését is Magyar Köztársaságról, Magyarországra. VIII. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról A rendelet szövegéből törölni javasolom a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban állókra történő utalást, mivel a Hivatal létszámában már nincs ilyen jogviszonyban álló munkatárs. IX. A rendelettervezetben javasolom az egyes rendeleteket korábban módosító önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezését is, mivel ezek a módosítások az egységes szerkezetbe foglalás elrendelésével beépülnek az eredeti rendeletbe, így szerepüket betöltve feleslegessé váltak. A rendelettervezetben - a könnyebb áttekinthetőség érdekében - az újonnan bekerült szövegrészeket dőlt betűkkel, míg a hatályon kívül helyezett, illetve módosított rendelkezéseket áthúzott betűkkel jelöltük. Az elfogadás után ezek a jelölések értelemszerűen már nem kerülnek feltüntetésre a kihirdetett rendeletben. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztésben foglalt javaslatok szerinti rendelet-tervezet megtárgyalására, és határozati javaslat elfogadására és a módosító rendelet megalkotására. Tatabánya, 2012. június 7. Popovics György
Határozati javaslat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés felhívja a megyei főjegyzőt, hogy gondoskodjon a felülvizsgált önkormányzati rendeleteknek a módosító és hatályon kívül helyező /2012.(VI. 28.) számú önkormányzati rendelettel történő egységes szerkezetbe foglalásáról és közzétételéről. Határidő: 2012. július 15. Felelős: Dr. Péntek Péter megyei főjegyző
Tervezet A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés /2012. (VI. 28) számú önkormányzati rendelete egyes megyei önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján, továbbá a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése alapján a következőket rendeli el: Kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet módosítása 1. (1) A kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban e -ban ÖR) 3. (3) bekezdése hatályát veszti. 3. (3) A Díj adományozására tett javaslatot a megyei önkormányzat elnöki kollégiuma véleményezi. (2) Az ÖR 3. (4)-(5) bekezdése (3)-(4) bekezdésre módosul és kiegészül az alábbi (5) bekezdéssel: (5) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. (3) Az ÖR 7. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 7. (2) A visszavonásra vonatkozó eljárást a javaslattevők kezdeményezhetik, és az elnöki kollégium a megyei közgyűlés elnöke indítványozza a tárgybani döntést. A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete módosítása 2. (1) A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban e -ban ÖR) 2. (1) bekezdés helyébe az alábbi szövegrész lép: 2. (1) E rendelet hatálya kiterjed Komárom-Esztergom Megye közigazgatási területén végzett kötelező kéményseprő - ipari közszolgáltatásra (kéményseprő - ipari tevékenységre). 2. (1) E rendelet hatálya Tatabánya Megyei Jogú Város kivételével - Komárom- Esztergom megye településeinek közigazgatási területére terjed ki. (2) Az ÖR 4. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 4. (1) A közgyűlés a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásával teljes körűen a Komárom-Esztergom Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaságot - KOMTŰZ Kft-t - bízza meg, melynek székhelye: 2890 Tata, Tárkány u. 2. 2012.
július 1. napjától 2017. június 30. napjáig a Magyar Kémény Kft -t (7400. Kaposvár, Petőfi tér 1) bízza meg (a továbbiakban: szolgáltató). (3) Az ÖR 5. (1) bekezdés szövege helyébe az alábbi szövegrész lép: 5. (1) A szolgáltató kéményseprő - ipari közszolgáltatási munkákat a külön jogszabályban - jelenleg a 19/1970. (IX. 5.) sz. ÉVM rendeletben - meghatározott szakmai követelményeknek megfelelően köteles ellátni. 5. (1) A szolgáltató feladatait a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X.30.) BM rendeletben meghatározott szakmai követelményeknek megfelelően köteles ellátni. (4) Az ÖR 9. (2) bekezdés szövege helyébe az alábbi szövegrész lép: 9. (2) Az 1996-os évre hatályos díjat a jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 9. (2) A lakossági és közületi szolgáltatási díjakat évente, legkésőbb a tárgyi évet megelőző év december 31. napjáig a Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlése át nem ruházható hatáskörben - rendeletben határozza meg. A hatályos díjtételeket a jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A mellékletben meghatározott valamennyi lakossági díjtételt a szolgáltatónak 20 %-os díjcsökkentéssel kell alkalmaznia (kötelező díjcsökkentés). A szolgáltató a helyi önkormányzatok és költségvetési intézményeik felé 2017. június 30. napjáig az általuk üzemeltetett ingatlanok után a 20%-kal csökkentett lakossági díjtételeket köteles alkalmazni. (5) Az ÖR Szabálysértés címe, valamint a 14. -a hatályát veszti. Szabálysértés 14. (1) Aki a) a szolgáltatót a kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladat ellátásában bármilyen módon megakadályozza, b) a kéményseprő-ipari közszolgáltatással összefüggő jogszabályban meghatározott kötelezettségét nem teljesíti, így különösen - munkavégzés helyi feltételeit nem biztosítja - szabálysértést követ el és 10.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) A szabálysértési eljárás lefolytatása a tulajdonos lakóhelye szerinti jegyző hatáskörébe tartozik. (6) Az ÖR 15. (1)-(3) bekezdései helyébe az alábbi szövegrészek lépnek: 15. (1) Az e rendelettel összefüggő tevékenység, és a rendelet végrehajtásának ellenőrzése a megyei főjegyző feladata. (2) Gazdálkodó szervezet alatt: a Ptk. 685. c/ pontjában meghatározott gazdálkodó szervezetet kell érteni. (3) Jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. 15. (1) Az e rendelettel összefüggő tevékenység, és a rendelet végrehajtásának ellenőrzése a megyei főjegyző feladata (2) A szolgáltatóval megkötött megbízási szerződést a felek csak közös megegyezéssel szüntethetik meg. Egyoldalúan a szerződést bármelyik fél csak a másik fél súlyos szerződésszegése esetén szüntetheti meg. A Közszolgáltató súlyos szerződésszegésének minősül minden olyan a kötelező kéményseprési munka végzésével összefüggő minőségi vagy mennyiségi hiányosság, mulasztás, melynek orvoslására a Közszolgáltató nem teszi meg a megfelelő intézkedéseket. Vita esetén a felek megkérik az illetékes kéményseprő szakmai szövetség állásfoglalását. (3) A jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvényt és a
kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X.30.) BM rendeletet, az egyéb vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet módosítása 3. A megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet 14. -a hatályát veszti. 14. Aki tiltott helyen népszavazás, vagy népi kezdeményezés támogatására gyűjt aláírást, az szabálysértést követ el és 30.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. A Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete módosítása 4. A Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet 5. -a kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel: 5. (4) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról szóló 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelet módosítása 5. A PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról szóló 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 2. (2) Az ösztöndíj pályázatát - e rendeletben megfogalmazottakra is figyelemmel - a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Művelődési Bizottsága Területi Tervezési és Értékelési, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) írja ki évente egy alkalommal, a tárgyév november 5-ig, legalább egy megyei napilapban, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés honlapján teszi közzé. Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelet módosítása 6. (1) A Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelet ((a továbbiakban e -ban ÖR) 1. (2) bekezdés
a) pontjának a valamint a megyei önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmény (továbbiakban: megyei intézmény) elhelyezésére szolgáló épületen szövegrésze hatályát veszti. 1. (2) a) díszítő jelképként a megyei közgyűlés valamint a megyei önkormányzati hivatal (továbbiakban: Hivatal) elhelyezésére szolgáló épületen (továbbiakban: Megyeháza), annak hivatalos helyiségében, tanácskozó termében, valamint a megyei önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmény (továbbiakban: megyei intézmény) elhelyezésére szolgáló épületen (2) Az ÖR 1. (2) bekezdés g) pontjának a valamint a megyei intézmény szövegrésze hatályát veszti. 1. (2) g) a megye települési önkormányzatának, valamint a megyei intézmény elhelyezésére szolgáló épület hivatalos helyiségében, tanácskozó termében, az általa szervezett megyei, vagy nemzetközi jelentőségő rendezvényen, jelentősebb eseményen, az ebből az alkalomból kiadott emléklapon, érmen, jelvényen, és egyéb kiadványon, (3) Az ÖR V. fejezeti címe, a 7. -8. -a, a 9. (1) bekezdés d) pontja, valamint a 10. (3) bekezdése hatályát veszti. V. Komárom és Esztergom város címeres zászlójának megyei vonatkozású használata 7. (1) Komárom és Esztergom városnak, a megye két névadó vármegyéje egykori központjának címeres zászlója - megyei vonatkozásban - kizárólag díszítő és utaló jelképként használható. (2) A két zászlót: - a közgyűlés üléseinek napján a Megyeháza épületére, - kihelyezett ülés esetén - ha lehetőség van rá - a közgyűlés elhelyezésére szolgáló épületre ki kell tűzni. A megyei fenntartású intézmények zászló használata 8. (1) Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott mérető megyei zászlót a megyei intézmény elhelyezésére szolgáló épületre állandó jelleggel ki kell tőzni. Ha a megyei intézmény több épületben fejti ki tevékenységét, a zászló elhelyezésének kötelezettsége a központi épületre irányadó. (2) Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott mérető európai zászlót a megyei intézmény az (1) bekezdésben meghatározott épületére nemzeti és állami ünnep, valamint a megyei intézmény jelentősebb rendezvénye, ünnepe alkalmával ki kell tűzni. (3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározottak végrehajtásáért a megyei intézmény vezetője felelős. (4) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott zászló beszerzésére, tisztántartására, cseréjére, pótlására, használatának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat a megyei közgyűlés elnöke határozza meg a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokra figyelemmel. 9. (1) d) a megyei intézmények vezetője, 10. (3) Aki Komárom-Esztergom megye címerét, zászlóját vagy pecsétjét jogosulatlanul használja, illetve előállítja, szabálysértést követ el és 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (4) Az ÖR 10. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 10. (2) A megye zászlója, címere és a Magyar Köztársaság Magyarország zászlójának, címerének közös használata esetén az utóbbi elsődlegességét biztosítani kell.
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelet módosítása 7. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelet 1. -a az alábbiak szerint módosul: 1. A rendelet hatálya a Hivatal köztisztviselőjére, ügykezelőjére, munkaviszonyban álló dolgozójára és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban állóra (továbbiakban: köztisztviselő) terjed ki. A Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről szóló 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelet módosítása 8. A Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről szóló 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelet 6. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: 6. (4) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelet módosítása 9. (1) Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban e -ban: ÖR) 2. - a következő (16) bekezdéssel egészül ki: 2. (16) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. (2) Az ÖR 3. (1) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint módosul: 3. (1) Komárom-Esztergom Megye Mentődolgozója kitüntető cím adományozható annak a személynek, aki: a) a Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet Komárom-Esztergom megyei illetékességi területén teljesít mentő vagy betegszállító szolgálatot,...
A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet módosítása 10. A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet 2. -a a következő (18) bekezdéssel egészül ki: 2. (18) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. A Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelet módosítása 11. A Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelet 2. -a a következő (18) bekezdéssel egészül ki: 2. (18) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. Hatályon kívül helyező rendelkezések 12. (1) Hatályát veszti a Kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendeletet módosító 14/1992.(X.29.) sz. ÖR, a 8/1999.(VI.24.) sz. ÖR, valamint a 6/2001.(III.29.) sz. ÖR. (2) Hatályát veszti a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 2/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendeletet módosító 4/1997.(II. 27.) sz. ÖR. (3) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendeletet módosító 17/2009. (XI. 26.) sz. ÖR. (4) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2005. (V. 26.) sz. ÖR és a 21/2007. (X. 25.) sz. ÖR. (5) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendeletet módosító 2/2007. (I. 25.) sz. ÖR.
Záró rendelkezések 13. E rendelet 2012. július 1. napján lép hatályba, és 2012. július 2. napján hatályát veszti. Tatabánya, 2012. június 28. Dr. Péntek Péter megyei főjegyző Popovics György a közgyűlés elnöke