Gyermektartásdíj megelőlegezése Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai. A pénzbeli és természetbeni ellátás iránti kérelmet az a gyámhatóság bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye, vagy ha Illetékesség a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye van. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak. Ügyintézés helye 4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő u 2. szám I. emelet nagyterem A kérelemhez csatolni kell: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet 7. számú melléklete szerinti nyilatkozatot a gyermektartásdíjat megállapító jogerős bírósági határozatot, gyermek nagykorúvá válása esetén a középfokú nappali oktatás munkarendje szerinti tanulmányok folytatását igazoló iratot, a bírósági végrehajtási eljárásra vonatkozóan - a végrehajtás szünetelését kimondó 6 hónapnál nem régebbi jegyzőkönyvet, mely a gyermektartásdíj eredménytelen végrehajtását igazolja, - a gyermektartásdíj behajtása iránti eljárás megindítását igazoló okiratot, ha a gyermektartásdíj behajtása iránti eljárás a kérelem benyújtását megelőzően megindításra került, de a da) pont szerinti jegyzőkönyv még nem áll rendelkezésre, vagy ha a kötelezett lakóhelye olyan államban van, ahol a tartásdíj behajtása nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján lehetséges, vagy - továbbfolyósítás vagy ismételt elrendelés esetén - a da) és db) alpont szerinti irat hiányában - a bírósági végrehajtó által kiállított iratot arról, hogy a szünetelő végrehajtás nem folytatódott, vagy folytatódott, de az
eredményéről szóló jegyzőkönyv még nem áll rendelkezésre. Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes díj Ügyintézési határidő 60 nap Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; személyesen a Járási Hivatalnál. módja A gyermektartásdíj megelőlegezése iránti eljárás a gyermektartásdíjra jogosult gyermek szülőjének, vagy más törvényes képviselőjének, illetve a nagykorúvá vált gyermek kérelmére indul. A gyámhatóság a bíróság által a tartásdíj megfizetésére kötelező határozatában megállapított összeget, százalékos marasztalás esetében az alapösszeget előlegezi meg azzal, hogy a megelőlegezett gyermektartásdíj összege nem haladhatja meg gyermekenként az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50%-át. Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás A gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható, amennyiben a gyermek még középfokú nappali oktatás munkarendje szerint folytat tanulmányokat, de legfeljebb 20. életévének betöltéséig tarthat. A folyósítás időtartama 36 hónap, egy alkalommal további három évre ismételten elrendelhető, továbbfolyósítható. A megelőlegezés ideje alatt rendszeresen vagy alkalomszerűen kétszeresen felvett tartásdíj esetén a megelőlegezett összeget vissza kell fizetni az államnak. A tartásdíjra kötelezett a megelőlegezett összeget a Polgári Törvénykönyvben meghatározott kamattal az államnak köteles megtéríteni. A meg nem térült összeget adók módjára kell megtéríteni az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint. A gyermektartásdíj megelőlegezésének akkor van helye, ha a jogosult
kérelmet nyújt be és az alábbi feltételek fennállnak: a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította vagy van olyan külföldi bíróság vagy hatóság által hozott jogerős határozat, amelyet a Magyarországon élő gyermek javára nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján kell végrehajtani a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen (legalább 6 havi) a gyermeket gondozó szülő vagy törvényes képviselő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. 6 hónapnál nem régebbi az eredménytelen végrehajtás szüneteltetését kimondó jegyzőkönyv igazolja a tartásdíj behajthatatlanságát Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. (2) bekezdését kell alkalmazni. Az egy főre jutó jövedelem kiszámítása érdekében közeli hozzátartozónak (családtagnak) kell tekinteni a kérelem benyújtásának időpontjában közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként (gondozó családként) kell figyelembe venni az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket, 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermeket, 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermeket, korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg és a fogyatékos gyermeket, a fenti pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokont. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról
szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Megelőlegezett gyermektartásdíj kötelezett által meg nem térített összegének elengedése, csökkentése, vagy részletfizetés engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai A megelőlegezett gyermektartásdíj kötelezett által meg nem térített összegének elengedésére, csökkentésére vagy részletfizetés engedélyezésére irányuló kérelem ügyében az a járási gyámhivatal jár el, Illetékesség amely a megelőlegezés tekintetében illetékes. Ha a megelőlegezett gyermektartásdíj folyósításának időtartama lejárt, a kérelem ügyében az a járási gyámhivatal jár el, amely a folyósítás időtartama alatt utoljára illetékes volt. Ügyintézés helye 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2. I. emelet, nagyterem
- kérelem (sajátkézzel írott, vagy gépelt formában) Ügyintézéshez szükséges dokumentumok - Személyes dokumentumok (személyazonosító igazolvány, lakcímkártya) - jövedelemigazolás (benyújtást megelőző havi) - a Gyer. 7. számú melléklete szerinti kitöltött nyilatkozat a szükséges jövedelemeligazolásokkal. Ügyintézés illetéke, igazgatási Az eljárás illeték- és díjmentes. szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő 60 nap Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; személyesen a Járási Hivatalnál. módja A megelőlegezett gyermektartásdíjat a kötelezett a Polgári Törvénykönyvben meghatározott kamattal az államnak megtéríti. A megelőlegezett gyermektartásdíjnak meg nem térült összegét adók módjára kell behajtani az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint. Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás A gyámhatóság a megelőlegezett gyermektartásdíj kötelezett által meg nem térített összegét a kötelezett kérelmére és a gyermekek védelméről, valamint a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 133. (5) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén méltányosságból elengedheti, csökkentheti, illetve részletfizetést engedélyezhet. A megelőlegezett gyermektartásdíj meg nem térített összege tekintetében fennálló tartozás a kötelezett halála esetén megszűnik. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006.
(XII.23.) Korm. rendelet. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Otthonteremtési támogatás megállapítása Hatáskörrel rendelkező szervezet A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai. A pénzbeli és természetbeni ellátás iránti kérelmet az a gyámhatóság bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye, vagy ha Illetékesség a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye van. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak. Ügyintézés helye Ügyintézéshez Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály fehérgyarmat, Kiss E. út 2. szám I. emelet nagy terem kérelem (A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a
szükséges dokumentumok gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet 15. számú melléklete szerinti, letölthető honlapról, vagy személyesen kérhető a gyámhatóságtól) pénzfelhasználási terv (A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet 16. számú melléklete szerinti, letölthető honlapról, vagy személyesen kérhető a gyámhatóságtól) szerződés (pl. adásvételi, bérleti szerződés) A gyámhivatal szerzi be: a kérelmező nagykorúvá és teljesen cselekvőképessé válását (a továbbiakban: önjogúvá válás) megállapító gyámhivataltól a döntéshez szükséges iratokat, adatokat, így különösen o a nagykorúvá vált vagyonáról szóló értesítést, o a volt vagyonkezelő végszámadását, o a nevelésbe vett gyermek tulajdonában álló ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítványt, a területi gyermekvédelmi szakszolgálattól a jogosultság meglétére vonatkozó igazolást (gyermekvédelmi szakellátásban töltött időről), az otthonteremtési támogatással megszerezni kívánt ingatlan adó- és értékbizonyítványát, amennyiben a kérelem benyújtásakor ismertek a megvásárolni szándékozott ingatlan adatai. Ügyintézés illetéke, igazgatási Az eljárás illeték- és díjmentes. szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő 60 nap Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; személyesen a Járási Hivatalnál. módja Otthonteremtési támogatásra jogosult, akinek legalább hároméves Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás időtartamú folyamatos - gondozási helyén töltött - nevelésbe vétele a nagykorúvá válásával szűnt meg és készpénzének, biztosításra vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke a nagykorúvá válásakor nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének
hatvanszorosát. A készpénz vagyonba a fiatal felnőtt árvaellátásából és keresményéből származó megtakarítását nem lehet beszámítani. A nevelésbe vétel időtartamába az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát is be kell számítani, feltéve, ha a gyermeket ideiglenesen nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezték el. A gyámhivatal az utógondozás vagy utógondozói ellátás alatt nem álló fiatal részére utógondozót rendel. A kérelmező köteles a kirendelt utógondozóval együtt működni, valamint a felvett támogatás összegéről a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül, legkésőbb 1 éven belül okmányokkal igazoltan elszámolni. A gyámhivatal öt évre szóló elidegenítési tilalmat jegyeztet be a magyar állam javára a megszerzett ingatlanra. A kérelmező 30. életévének betöltéséig nyújthat be kérelmet. A határidő jogvesztő. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke (XII.23.) Korm. rendelet. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi Ügyintézéshez használt, letölthető XXXI. törvény. 15. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 16. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről 2016. évi CL. törvényaz általános közigazgatási rendtartásról 1 kötelezettségekről Igazolatlan iskolai mulasztás
Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai. Az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. A gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhivatal - elrendeli a gyermek védelembe vételét, és dönt a védelembe vételhez kapcsolódó kérdésekről, a felülvizsgálatról, a megelőző pártfogással Illetékesség kapcsolatos kérdésekről, és az erről szóló határozatát haladéktalanul közli a 21. szerinti gyámhivatallal. A védelembe vételi eljárás lefolytatására illetékes gyámhivatal intézkedik a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásáról, valamint az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének és a szüneteltetés megszüntetésének kezdeményezéséről, az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének felülvizsgálatáról. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2. szám I. emelet, nagyterem dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes. díj Ügyintézési határidő 60 nap Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Az eljárás az iskola jelzését követően, hivatalból indul. módja Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás Ha a nevelési-oktatási intézmény igazgatója jelzi a védelembe vételi eljárás lefolytatására illetékes gyámhivatalnak, hogy a gyermek (fiatal felnőtt) igazolatlanul mulasztott kötelező tanórai foglalkozásainak száma az adott tanítási évben elérte a tízet, a gyámhivatal
a) nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett gyermek esetén megküldi a jelzést a gyermekvédelmi szakszolgálat számára a gyám tájékoztatása és a gyámi tevékenység szakmai segítése, ellenőrzése érdekében, b) az a) pont alá nem tartozó esetben, feltéve, hogy az iskoláztatási támogatás jogosultja nem a szociális intézmény vezetője, büntetésvégrehajtási intézet parancsnoka vagy a javítóintézet igazgatója, levélben tájékoztatja az iskoláztatási támogatás jogosultját az adott tanítási évben az ötvenedik kötelező tanórai foglalkozás igazolatlan elmulasztásának jogkövetkezményeiről 50 óra igazolatlan mulasztás esetén a nevelési-oktatási intézmény igazgatójának jelzésének megérkezésétől számított 8 napon belül a Gyámhivatal kezdeményezi a Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályánál az iskoláztatási támogatás szüneteltetését elrendelő eljárás megindítását. Ezzel egy időben a 16. életévét be nem töltött, védelembe nem vett gyermek esetében hivatalból megindítja a védelembe vételi eljárást is. A 16. életévét betöltött mulasztó tanuló esetében a gyámhivatal a gyermekjóléti szolgálatot keresi meg, hogy vegye fel a kapcsolatot a családdal, jelezze, ha a gyermek érdekében gyámhatósági intézkedést tart szükségesnek. A gyámhivatal az iskoláztatási támogatás szüneteltetése szükségességének felülvizsgálata során tájékoztatást kér a nevelésioktatási intézmény igazgatójától arról, hogy a) a felülvizsgálattal érintett időszakban a gyermek (fiatal felnőtt) hány kötelező tanórai foglalkozást mulasztott igazolatlanul és b) a nevelési-oktatási intézmény milyen intézkedésekkel segítette elő a
védelembe vett gyermek iskolalátogatási kötelezettségének teljesítését. Az első felülvizsgálattal érintett időszak kezdő napja a szüneteltetést elrendelő döntés jogerőre emelkedését követő hónap első napja vagy a tárgyév szeptember 1-je, ha a szüneteltetést elrendelő döntés jogerőre emelkedésének hónapja a tárgyév májusa, júniusa vagy júliusa, ezen alkalmazásában az utolsó felülvizsgálattól számított egy hónapot az utolsó felülvizsgálattal érintett időszak utolsó napját követő naptól kell számítani. A gyámhivatal a felülvizsgálati eljárás során hozott határozatáról védelembe vett gyermek esetén tájékoztatja a család- és gyermekjóléti központot. Az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének megszüntetését követően a védelembe vétel legalább a szüneteltetés időtartamával megegyező ideig, legfeljebb a gyermek 16 éves életkorát követő első felülvizsgálatig fenn kell tartani. Ezt követően a védelembe vétel a gyermek nagykorúvá válásáig csak akkor tartható fenn, ha attól eredmény várható. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján.
Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Védelembe vétel Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai. Az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. A gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhivatal - Illetékesség elrendeli a gyermek védelembe vételét, és dönt a védelembe vételhez kapcsolódó kérdésekről, a felülvizsgálatról, a megelőző pártfogással kapcsolatos kérdésekről, és az erről szóló határozatát haladéktalanul közli a 21. szerinti gyámhivatallal. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2. szám I. emelet, nagyterem dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes. díj Ügyintézési határidő 60 nap. Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; személyesen Járási Hivatalnál. módja
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja, vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi környezetben mégis biztosítható, a gyámhivatal a gyermeket védelembe veszi. A gyámhivatal a gyermekjóléti központ javaslatának figyelembevételével védelembe veheti továbbá a)a szabálysértési hatóság értesítése alapján a szabálysértési tényállást Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás megvalósító gyermeket és a szabálysértést elkövetett fiatalkorút, b) a nyomozó hatóság nyomozást megtagadó határozata alapján a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermeket, c) a rendőrség, az ügyészség, illetve a bíróság jelzése alapján a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt fiatalkorút. A védelembe vétellel egyidejűleg a gyermek gondozásának folyamatos segítése és ellátásának megszervezése, a szülői nevelés támogatása érdekében a gyámhatóság a gyermek részére a gyermekjóléti központ családsegítést és gyermekjóléti szolgáltatást végző munkatársát rendeli ki, és a veszélyeztetettség okának megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megteszi. A gyámhivatal kérelemre bármikor, hivatalból legalább évente felülvizsgálja a védelembe vétel indokoltságát. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Ideiglenes hatályú elhelyezés, ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetése Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló Illetékesség 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet: 22. (1) Bármely Járási Hivatal a jogszabályi feltételek fennállása esetén intézkedik a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése iránt, és az erről szóló döntését haladéktalanul közli az illetékes Járási Hivatallal. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2. szám I. emelet, nagyterem dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes.
díj Ügyintézési határidő Soron kívüli, azonnali eljárás. Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; Személyesen Járási Hivatalnál. módja Ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti, és emiatt azonnali elhelyezése szükséges, a gyámhatóság, valamint a rendőrség, az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság, az ügyészség, a bíróság, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoksága (a továbbiakban: beutaló szerv) a gyermeket fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatával ideiglenesen a) a nevelésére alkalmas, azt vállaló különélő szülőnél, más hozzátartozónál, illetve személynél, vagy ha erre nincs lehetőség, Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás b) tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek esetén minden esetben a legközelebbi ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek ellátását is biztosító nevelőszülőnél helyezi el, kivéve, ha egészségi vagy személyiségállapota, ön- és közveszélyes magatartása ezt nem teszi lehetővé vagy más okból szükséges az intézményes elhelyezés biztosítása, c) tizenkettedik életévét betöltött gyermek esetén vagy ha azt a gyermek egészségi vagy személyiségállapota, ön- és közveszélyes magatartása indokolja vagy ha más okból szükséges az intézményes elhelyezés biztosítása - az ideiglenes hatályú elhelyezés biztosítására is kijelölt - gyermekotthonban, gyermekotthon speciális csoportjában, speciális lakásotthonban, fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonában helyezi el. Az ideiglenes hatályú elhelyezés elrendelésére a gyámhivatal a szülők lakóhelyétől függetlenül azonnali intézkedés keretében jogosult azzal, hogy döntésével megkeresi a döntés felülvizsgálatára jogosult
gyámhivatalt. A gyámhivatal a felülvizsgálat eredményeképpen az ideiglenes hatályú elhelyezést megszünteti, ha annak feltételei nem állnak fenn, a gyermeket nevelésbe veszi, hozzájárul családba fogadásához, örökbefogadásához, pert indít a szülők ellen szülői felügyeleti joguk megszüntetése, vagy a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése érdekében. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Igénybe vehető elektronikus programok Ügyintézővel való egyeztetés alapján. elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Nevelésbe vétel elrendelése, nevelésbe vétel rendkívüli felülvizsgálata, nevelésbe vétel megszüntetése Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatal.Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály Fehérgyarmat, Kiss E. út 2.
szám I. emelet nagy terem Az eljárásra az a gyámhivatal illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. Ha a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülők lakóhelye különböző gyámhatóságok illetékességi területen található, a gyámhatóság illetékességét a gyermek lakóhelye határozza meg. Ha a gyermek lakóhelye egyik szülőjének lakóhelyével sem azonos, az a gyámhatóság jár el, amelynek területén az anya lakóhelye található. Illetékesség Ha a gyermeket nevelésbe vették, a gyámhivatal illetékessége mindaddig fennáll, ameddig a gyermek lakóhelye nem változik meg. Ha a gyermek lakóhelye megváltozik az illetékességét a gyermek lakóhelye határozza meg. Az illetékességváltozás a gyermek valamennyi, a gyámhivatal hatáskörébe tartozó ügyére kiterjed. A nevelésbe vett kiskorú szülő gyermekének ügyében az a gyámhivatal illetékes eljárni, amelyik a kiskorú szülő nevelésbe vétele iránt eljárt. Ha megállapították a gyermek örökbefogadhatóságának tényét, a gyámhivatal illetékessége a nevelésbe vétel fennállása alatt nem változik. Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály Ügyintézés helye Fehérgyarmat, Kiss E. út 2. szám i. emelet nagy terem Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási Az eljárás illeték- és díjmentes. szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő Ha ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálata keretében történik, akkor 45 nap, egyebekben 60 nap.
Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Írásban, postai úton; Személyesen Járási Hivatalnál. módja A nevelésbe vétel célja a gyermek otthont nyújtó ellátásának és törvényes képviseletének biztosítása, amíg a gyermek a) családja képessé válik a gyermek visszafogadására, b) számára családbafogadó gyám rendelésére kerülhet sor, c) örökbefogadása megtörténik, vagy d) eléri nagykorúságát, ha az a)-c) pontban foglaltak teljesülésére nincs lehetőség. A gyámhatóság a gyermeket nevelésbe veszi, ha a) a gyermek számára családbafogadó gyám rendelésére nem kerülhet sor, és Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás aa) a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti, és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehetett megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek megfelelő gondozása a családján belül nem biztosítható, vagy ab ) a szülő vagy mindkét szülő szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránt a gyámhatóság pert indított, vagy a szülő vagy mindkét szülő szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, vagy ac) a szülő vagy mindkét szülő elhalálozott, vagy ad) a gyermeknek az ab) és ac) alponton kívül más okból nincs szülői felügyeletet gyakorló szülője, b) a gyermek ideiglenes hatállyal nem helyezhető el a leendő örökbefogadó szülőnél, és ba) a gyermek ismeretlen szülőktől származik, vagy bb) a szülő gyermeke örökbefogadásához az örökbefogadó személyének és személyi adatainak ismerete nélkül tett hozzájáruló nyilatkozatot.
(2) A nevelésbe vétel elrendelésével egyidejűleg a gyámhatóság a) a gyermek ideiglenes gondozási helyéül aa) 12. életévét be nem töltött gyermek esetén - a 7. (2) bekezdés szerinti kivételekkel - minden esetben, 12. életévét betöltött gyermek esetén lehetőség szerint nevelőszülőt, vagy - ha ez nem lehetséges, illetve a gyermek egészségi vagy személyiségállapota indokolja -, ab) gyermekotthont, vagy ac) fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonát jelöli ki, b) a gyermek számára gyermekvédelmi gyámot rendel, c) hivatalból dönt a szülővel vagy más hozzátartozóval való kapcsolattartás szabályozásáról, vagy arról, hogy a szülő vagy más hozzátartozó nem jogosult kapcsolattartásra, d) három év alatti gyermek esetében megállapítja a különleges ellátási szükségletet, e) megállapítja, ha a gyermek örökbe fogadható. A gyámhivatal a gyermek nevelésbe vételének elrendelése előtt a gyermek gondozási helye szerint illetékes gyermekvédelmi szakértői bizottság szakvéleményére alapozott elhelyezési javaslatot szerez be a gyermekvédelmi szakszolgálattól. A nevelésbe vétel ideje alatt a szülők szülői felügyeleti joga szünetel. Gyermekükkel jogosultak és kötelesek kapcsolatot tartani annak érdekében, hogy a nevelésbe vétel minél hamarabb megszüntethető legyen, kötelesek utána gondozási díj fizetésére. A szülőket a gyermekvédelmi szakszolgálat, valamint a család és gyermekjóléti központ családgondozója segíti abban, hogy ismételten képessé váljanak gyermekük visszafogadására. A gyámhivatal a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét a gyermek gondozási helyét első alkalommal meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő első két évben félévente felülvizsgálja, kivéve, ha a
gyermek nevelésbe vétele megszüntetésének, családbafogadásának vagy örökbefogadásának előkészítése zajlik, vagy a gyermek elhelyezése, illetve a szülői felügyeleti jog megszüntetése tárgyában per van folyamatban. A gyermek gondozási helyét első alkalommal meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő harmadik évtől kezdve évente vizsgálja felül. A gyámhatóság a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét kilenc év fölötti gyermek esetében a gyermek gondozási helyét első alkalommal meghatározó döntés jogerőre emelkedését követő harmadik évtől kétévente felülvizsgálja. A gyámhivatal a nevelésbe vétel fenntartásának szükségességét soron kívül felülvizsgálja. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeképpen a nevelésbe vétel megszüntetésre kerül, a gyámhivatal legalább egy év időtartamra, de legfeljebb a gyermek 18. életévének betöltéséig utógondozót rendel a gyermek visszailleszkedésének elősegítése érdekében. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Igénybe vehető elektronikus programok Ügyintézővel való egyeztetés alapján.
elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 1 valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi. LXIII. Törvény szerint Utógondozói ellátás elrendelése megszüntetése Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, Illetékesség valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet: 23. (5) A fiatal felnőttek utógondozói ellátása ügyében az a gyámhivatal illetékes, amely az önjogúvá válással összefüggésben döntött. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály fehérgyarmat, Kiss E. út 2. szám I. emelet nagy terem A fiatal felnőtt az utógondozói ellátásra irányuló kérelméhez csatolja a) jövedelemnyilatkozatát az azt alátámasztó igazolásokkal együtt, vagy igazolást az álláskeresőként való nyilvántartásba vételéről, b) a köznevelési, felsőoktatási intézmény igazolását a tanulói, hallgatói jogviszonyról vagy a felnőttképzési intézménnyel kötött felnőttképzési szerződés másolatát, c) a szociális bentlakásos intézménybe történő elhelyezéséről szóló határozatot vagy a szociális bentlakásos intézmény értesítését a felvétel várható időpontjáról, d) az ellátást biztosító nevelőszülő és működtetője együttes, a gyermekotthon, utógondozó otthon vagy külső férőhelyet működtető befogadó nyilatkozatát, vagy a befogadás megtagadásáról szóló nyilatkozatot. (2) A befogadás megtagadása esetén a gyámhivatal kikérheti az intézmény érdekképviseleti fórumának véleményét Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes. díj Ügyintézési határidő Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának 60 nap Írásban, postai úton; személyesen a Járási Hivatalnál.
módja A 25. életévét betöltött, hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt utógondozói ellátása a fiatal felnőtt kérelmére meghosszabbítható a hallgatói jogviszonya megszűnéséig, de legkésőbb a 30. életévének a betöltéséig. A kérelemről az utógondozói ellátást biztosító intézmény vagy nevelőszülői hálózat fenntartója dönt a fiatal felnőtt tanulmányaiból hátralévő időtartamra, a tanulmányok befejezésének esélyére, a fiatal felnőttnek az utógondozói ellátást nyújtó intézménnyel történő együttműködési készségére és a rászorultságára tekintettel. A gyámhatóság a gyermek vagy a fiatal felnőtt kérelmére - a gyermek nagykorúságának elérése előtt a gyermekvédelmi gyám javaslatának figyelembevételével - elrendeli az utógondozói ellátást, ha a gyermek, illetve a fiatal felnőtt nevelésbe vétele nagykorúvá válásával szűnt meg, Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és a) létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja, vagy b) köznevelési, felsőoktatási vagy felnőttképzési intézménnyel (szolgáltatóval) tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyban áll, vagy c) szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja. Az utógondozói ellátást a fiatal felnőtt, ha a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a 21. életévének, vagy ha speciális vagy különleges ellátási szükségletűként töltötte be nagykorúságát, 22. életévének, b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a 24. életévének, ha felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, 25. életévének,
c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti ok miatt részesül ellátásban, a felvétel időpontjáig, de legkésőbb 22. életévének betöltéséig kérheti. A gyámhatóság az utógondozói ellátást megszünteti, ha a fiatal felnőtt a) utógondozói ellátásának jogosultsági feltételei már nem állnak fenn, b) a nevelőszülőjével, az utógondozói ellátást nyújtó intézmény munkatársával, illetve az intézményben ellátott társával szemben elfogadhatatlan, az együttélés szabályait súlyosan sértő magatartást tanúsít, c) a házirendet többször súlyosan megsérti, d) azt kéri, e) a köznevelési, felsőoktatási vagy felnőttképzési intézménnyel (szolgáltatóval) tanulói, hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonyban áll jogcímen elrendelt utógondozói ellátás esetén a tanulmányi vagy vizsgakötelezettségét önhibájából nem teljesíti, f) az ellátás megállapításáról szóló gyámhatósági határozat közlésétől számított 15 napon belül az ellátást nem vette igénybe és ennek okáról önhibájából nem értesítette az ellátást nyújtót. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
Ügyintézéshez használt, letölthető nincs nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 1 kötelezettségekről Családi jogállás rendezésére irányuló perek Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai Az eljárásra az a gyámhivatal illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. Illetékesség Ha a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülők lakóhelye különböző gyámhatóságok illetékességi területen található, a gyámhatóság illetékességét a gyermek lakóhelye határozza meg. Ha a gyermek lakóhelye egyik szülőjének lakóhelyével sem azonos, az a gyámhatóság jár el, amelynek területén az anya lakóhelye található. 4900 Fehérgyarmat Kiss E. u.2. szám I. emelet ( nagyterem) Ügyintézés helye - a gyermek születési anyakönyvi kivonata Ügyintézéshez szükséges dokumentumok - személyes dokumentumok (érvényes személyazonosító igazolvány, lakcímkártya)
Ügyintézés illetéke, igazgatási Az eljárás illeték- és díjmentes. szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő 60 nap. Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának személyesen, jegyzőkönyvi nyilatkoztatás során módja A gyámhivatalnál lehet kérelmezni. Alapja jegyzőkönyv. a) hozzájárulás Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás a kiskorú gyermeknek az apaság megállapítása iránti perben az anya pertársaként való részvételéhez, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében a származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy apaság megállapítása és apasági vélelem megtámadása iránti perindításhoz, ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan akadályozott vagy a hozzájárulást nem adja meg, a cselekvőképtelen jogosult érdekében a törvényes képviselő által az apaság megállapítás, az apasági vélelem megtámadása iránti és az anyasági per megindításához, Apaság megállapítása iránti perben perindításra jogosult az anya, a gyermek, a gyermek halála után leszármazója és az apa. Apaság megállapítása iránti perben a gyámhatóság hozzájárulásával a gyermek az anya pertársaként vehet részt. Anyaság megállapítása iránti pert az kérhet, aki az állítja, hogy ő a gyermek anyja (és nem ő van az anyakönyvbe bejegyezve) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú, vagy a cselekvőképességében a származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy a pert törvényes képviselője hozzájárulásával indíthatja meg. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan akadályozott, vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolja. Ha a jogosult cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes képviselője indíthatja meg. Ha az anya apaság megállapítása iránti pert kezdeményez az általa megjelölt férfi ellen, a gyámhivatal az anya kérésére a gyermek részére eseti gyámot rendel ki a per lefolytatásához, aki a gyermeket a perben képviseli. Az apaság vélelmének megtámadására jogosult a vélelmezett apa, az anya a gyermek, a gyermek halála után leszármazója. Az anya a gyámhatóság jóváhagyásával, kiskorú gyermekével együttesen indíthat pert.
A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról Ügytípushoz kapcsolódó szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. jogszabályok jegyzéke A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Ákr. szabályai szerint Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvétele Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai Bármely gyámhivatal illetékes a rendezetlen családi jogállású gyermekre Illetékesség vonatkozóan apai elismerő nyilatkozat felvételére, azzal, hogy annak egy példányával értesíteni kell a gyermek születési helye szerint illetékes anyakönyvvezetőt. Ügyintézés helye 4900 Fehérgyarmat Kiss E. u.2. szám I. emelet ( nagyterem)
- mindkét fél részéről érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya - anya részéről a családi állapotának igazolása Ügyintézéshez szükséges dokumentumok - születendő gyermek esetében: szakorvosi bizonyítvány a szülés várható, valamint a fogamzás vélelmezett időpontjáról. - amennyiben az anya elvált családi állapotú, akkor szükséges a bíróság által kiállított, a házasság felbontásáról szóló jogerős döntés. - ha a férj elhunyt, halotti anyakönyvi kivonat Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási Az eljárás illeték- és díjmentes. díj Ügyintézési határidő nyilatkozat felvétele azonnal Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának személyesen, jegyzőkönyvi nyilatkoztatás során módja Apai elismerő nyilatkozatot a gyermeknél legalább tizenhat évvel idősebb férfi tehet. Apai elismerő nyilatkozat a gyermek fogamzási idejének kezdetétől tehető. Ha az apai elismerő nyilatkozat megtételére a gyermek születése előtt kerül sor, a nyilatkozat a gyermek megszületésekor válik teljes hatályúvá. Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás Az apai elismerő nyilatkozatot személyesen lehet megtenni. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy a cselekvőképességében a származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy apai elismerő nyilatkozata akkor érvényes, ha ahhoz törvényes képviselője hozzájárult. Ha a törvényes képviselő a nyilatkozattételben tartósan akadályozott, vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolhatja. Az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályához szükséges az anyának, a
kiskorú gyermek törvényes képviselőjének és - ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte - a gyermeknek a hozzájárulása. Ha az anya a gyermek törvényes képviselője, a hozzájárulást e minőségében is megadhatja, kivéve, ha az anya és a gyermek között érdekellentét áll fenn. Ebben az esetben a gyámhatóság a kiskorú gyermek törvényes képviseletére eseti gyámot rendel. Ha az anya vagy a gyermek nem él vagy nyilatkozatában tartósan gátolva van, a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg. Az elismerést és a hozzájárulást az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a gyámhatóságnál vagy hivatásos konzuli tisztviselőnél kell jegyzőkönyvbe venni vagy közjegyzői okiratba kell foglalni. A hozzájárulást a konzuli tanúsítvány kiállítására felhatalmazott tiszteletbeli konzulnál is meg lehet tenni. A jegyzőkönyv vagy az okirat aláírását követően az apai elismerő nyilatkozat nem vonható vissza. A teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat mindenkivel szemben hatályos. A gyámhatóság jogosult az apai elismerő nyilatkozat megtámadására akkor, ha az apai elismerő nyilatkozat jogszabály megkerülése céljából lett megtéve. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető Nincs ilyen
nyomtatványok Időpontfoglalás Ügyintézővel való egyeztetés alapján. Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről az Ákr. szabályai szerint Terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya Hatáskörrel rendelkező szervezet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai. Bármely gyámhivatal illetékes a terhességét eltitkoló válsághelyzetben Illetékesség lévő várandós anya kérelmére a gyermek lakóhelyeként a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét megállapítani. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztálya Fehérgyarmat, Kiss E. út 2. szám I.emelet nagy terem dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási Az eljárás illeték- és igazgatási szolgáltatási díjmentes. szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő Soron kívül. Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának Személyesen, jegyzőkönyvi nyilatkoztatás során vagy írásban. módja Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre Várandós anya válsághelyzete: olyan családi, környezeti, szociális, társadalmi helyzet vagy ezek következtében kialakult állapot, amely a
vonatkozó tájékoztatás várandós anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozza, és ezáltal veszélyezteti a gyermek egészséges megszületését; ezen belül terhességet eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya az a válsághelyzetben lévő várandós anya, aki nyilatkozata szerint állapotát környezete és hozzátartozói előtt titokban szándékozik tartani. A terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya abból a célból, hogy a gyermek részére kiállított iratok ne az ő lakóhelyére kerüljenek kézbesítésre - kérelmezheti a gyámhivatalnál születendő gyermeke lakóhelyének az övétől eltérő megállapítását. A cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes kiskorú válsághelyzetben lévő várandós anya a törvényes képviselőjével együtt jogosult a kérelem előterjesztésére. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú anya a kérelmét törvényes képviselője nélkül is előterjesztheti, ha a törvényes képviselő eljárásban történő részvétele az ő vagy a születendő gyermek érdekét veszélyeztetné. A gyámhivatal tájékoztatást ad a válsághelyzetben lévő várandós anya számára az őt, illetve a születendő gyermeket megillető jogokról, támogatásokról és ellátásokról, azok elérhetőségéről, a gyermek családi jogállása rendezésére irányuló eljárásról és az örökbefogadási eljárásról. A gyámhivatal a születendő gyermek lakóhelyeként a fővárosi területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét állapítja meg. A terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő, korlátozottan cselekvőképes kiskorú anya kérelmére a gyámhatóság mellőzheti a törvényes képviselő meghallgatását, ha az a terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya vagy a születendő gyermek érdekét veszélyeztetné. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok Időpontfoglalás Igénybe vehető elektronikus programok Ügyintézővel való egyeztetés alapján. elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 1 kötelezettségekről Örökbefogadásra való alkalmasság megállapítása Hatáskörrel rendelkező szervezet Járási Hivatal Az örökbefogadás előtti eljárásra az a gyámhivatal illetékes, amelynek területén az örökbe fogadni szándékozó személy lakóhelye van. Ha az örökbe fogadni szándékozók lakóhelye különböző gyámhivatalok illetékességi területén van, az eljárásra - kölcsönös tájékoztatás mellett - az örökbe fogadni szándékozók lakóhelye szerinti bármelyik gyámhivatal illetékes. Illetékesség Ha az örökbe fogadni szándékozó személy lakóhelye és tartózkodási helye különböző gyámhivatalok illetékességi területén található, a tartózkodási hely szerint illetékes gyámhivatal jár el. Ha az örökbe fogadni szándékozó házaspár lakóhelye és tartózkodási helye különböző gyámhivatalok illetékességi területén található, a tartózkodási hely szerint illetékes gyámhivatal jár el.
Ha az örökbe fogadni szándékozó házaspár tartózkodási helye különböző gyámhivatalok illetékességi területén található, a gyámhivatal illetékességét az a tartózkodási hely határozza meg, ahol a házaspár életvitelszerűen tartózkodik. Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály Fehérgyarmat, Kiss E. út 2. szám I. emelet nagy terem kérelem (egyéb mellékletek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központhoz nyújtandóak be) illetékmentes 60 nap Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának írásban vagy jegyzőkönyvbe foglaltan szóban módja A Járási Hivatal a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ ajánlását követően meghallgatja az örökbe Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás fogadni szándékozókat, illetőleg környezettanulmányt készít. A Járási Hivatal határozatban dönt az örökbefogadásra való alkalmasságról, mely ellen az általános szabályok szerint fellebbezés nyújtható be. Ügytípushoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke Ügyintézéshez használt, letölthető nyomtatványok A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 1 nincs
Időpontfoglalás -- Igénybe vehető elektronikus programok elérése Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és nincs Tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és kötelezettségekről 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 1 kötelezettségekről a Ket. szabályai szerint A szülő azon jognyilatkozatának felvétele, amellyel hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához Hatáskörrel rendelkező szervezet Illetékesség Ügyintézés helye Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Ügyintézés illetéke, igazgatási szolgáltatatási díj Ügyintézési határidő Eljárást megindító irat (kérelem) benyújtásának módja A nyilatkozat felvételére bármely járási hivatal illetékes, a nyilatkozat elbírálására, jóváhagyására a megyeszékhely szerint járási hivatal illetékes. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megyeszékhely szerint járási hivatal kérelem, (egyéb mellékleteket a területi gyermekvédelmi szakszolgálat küld meg) illetékmentes 60 nap Jegyzőkönyvbe foglaltan szóban, tárgyalás keretében veszi fel a kérelmeket a Járási Hivatal, amelyhez szükséges a vér szerinti szülő meghallgatása is. A Járási Hivatal a kérelem jegyzőkönyvben rögzítését követően megvizsgálja a rendelkezésre álló iratokat, meghallgatja az Alapvető eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás ítélőképessége birtokában levő gyermeket is. A kijelölt hatóság a gyermeket gondozásba helyezi ki, melynek keretében a gyermek részére családba fogadó gyámot rendel. A gondozási idő alatt a Járási Hivatal beszerzi az örökbefogadás