K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. december 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.



Hasonló dokumentumok
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

ELŐTERJESZTÉS december 14-i rendes ülésére

PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE

Együttműködési megállapodás

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

Készült: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács június 2-án megtartott ülésén készült jegyzőkönyvéből:

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

Döntés az önkormányzat pályázatfigyelésre, pályázatelőkészítésre, illetve pályázat lebonyolításra vonatkozó szabályzatáról

A Kar FEUVE rendszere

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Paks Város Önkormányzatának. Pályázati Szabályzata* Paks, 2011.

Almáskert Napköziotthonos Óvoda

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Fax: Fax: (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható)

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Ellenőrzési nyomvonal PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁRA UTÓFINANSZÍROZÁS ESETÉN

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás

SZABÁLYZAT. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati rendjéről 2015.

Közbeszerzési Szabályzat től hatályos

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Fax: Postai irányítószám: 3525 Telefon:

A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei

A nyomonkövetési rendszer alapelvei

Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek.

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK

Tisztelt Képviselő-testület!

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére

Nemesbikk Község Önkormányzata. Beszerzési szabályzata a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzésekre. Érvényes: 2012.

Debreceni Egyetem Pályázati Szabályzat

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének november 27-i rendes ülésére

10/2011. számú Rektori Utasítás a Pécsi Tudományegyetem pályázati rendjéről

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA

2013. szeptember 1. TÁMOP B Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 30-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-i ülésére

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens


FÓKUSZOK AZ UNIÓS PROJEKTEK BELSŐ ELLENŐRZÉSE SORÁN. Budapest, december 6.

Az Innoven Kft november 15-én érkezett kérelmében tulajdonosi hozzájárulást kér a KEOP számú pályázati kiíráson való részvételhez:

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

Ő T E R J E S Z T É S

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére

Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS

J e g y z ő k ö n y v

ELŐTERJESZTÉS december 12-i Képviselő-testületi ülésére

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE

17/2013. (I.16.) Tárgy: Együttműködési megállapodás a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

Ellenőrzési tervjavaslat évi belső ellenőrzési terv

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG. Főigazgató. 10/2011. sz. OKTVF Főigazgatói Utasítás

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 1/2015. (II. 17.) sz.

Hatályos: május 26-tól

A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata

JAVASLAT. Ózd Város Önkormányzata Beszerzési Szabályzatának elfogadására

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat

Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő. Szerződéses dátum a pályázati dokumentáció részét képező

Átírás:

K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. december 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat az Európai Uniós, valamint hazai pályázati források, támogatások igénylésére, felhasználására és elszámolására vonatkozó szabályzat elfogadására. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 198/2010. (XII.8.) határozat: Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Európai Uniós, valamint hazai pályázati források, támogatások igénylésére, felhasználására és elszámolására vonatkozó szabályzatot a mellékelt tartalommal elfogadja. Kmf. Szendrei Ferenc sk. polgármester Dolányi Róbertné sk. jegyző

Tura Város Önkormányzata Tura, Petőfi S.tér 1. Tura Város Önkormányzatának az Európai Uniós, valamint hazai pályázati források, támogatások igénylésére, felhasználására és elszámolására vonatkozó szabályzata Hatályos: 2010. december hó 8. napjától

A szabályzat célja, személyi hatálya Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ezen szabályzatban határozza meg az európai uniós és hazai pályázati források igénybevételével, felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos feladatok ellátásnak rendjét,módját, a feladatok ellátóinak hatáskörét, és kötelezettségeit. Ezen Szabályzat hatálya kiterjed a Képviselő-testületre, a polgármesterre, jegyzőre, a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőre, valamint az önkormányzattal szerződéses jogviszonyban álló külsős pályázatfigyelőre, pályázatíróra, projektmenedzserre. 1. EU-s források igénybevételével és felhasználásával kapcsolatos döntési jogkörök Képviselő-testület: Európai Uniós források igénybevételére vonatkozó döntési jogkörrel a Képviselő-testület rendelkezik. E hatáskörében eljárva dönt pályázaton történő indulási szándékáról, pályázatíró kiválasztásáról, pályázat konkrét benyújtásáról, projektmenedzsment ellátásának módjáról ( külső vagy belső) Polgármester: Javaslatot tesz pályázat benyújtására pályázatíró kiválasztására projektmenedzsment módjának meghatározására korábbi döntés alapján folyó pályázati tevékenység módosítására a pályázati dokumentációban a polgármester képviseli az önkormányzatot, ő teszi meg a szükséges önkormányzati nyilatkozatokat, az önkormányzat nevében eljár a pályázati célú kifizetések esetén gyakorolja a kötelezettségvállalást, a teljesítés szakmai igazolását valamint az utalványozást. Eredményes pályázat megvalósítására irányuló szerződésben az önkormányzat a teljesítés szakmai igazolására külsős személyt is megbízhat, a feladat ellátására kötött szerződés alapján. 2. Pályázatfigyelés 2.1.A kiírásra kerülő pályázatok megjelenésének a figyelését az önkormányzattal munkakapcsolatban lévő vagy külső szerződéses jogviszonyban lévő pályázatfigyelők és írók, valamint az Aszódi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása munkaszervezetének pályázati referense látják el. 2.2. A külsős szerződéses pályázatfigyelő a szabályzat ezen fejezetének alkalmazása szempontjából az a személy vagy azon szerv képviselője, aki a polgármester számára pályázat benyújtásának lehetőségét ismertette és együttműködési szándékát fejezte ki annak érdekében, hogy az önkormányzat képviselő-testülete őt - általa bemutatott pályázati lehetőség kapcsán- döntésével külsős szerződéses pályázatírónak megbízza.

2.3.Amennyiben a polgármester a külsős pályázatfigyelő javaslatára pályázat benyújtását a Hivatali szervezetén keresztül- az önkormányzat SZMSZ-e előírásai alapján- kívánja benyújtani a Képviselő-testület részére, úgy ezen előterjesztés elkészítéséhez szükséges információkat a külsős szerződéses pályázatfigyelő köteles írásban megadni, elsődlegesen e-mailben, a kapcsolattartás a Polgármesteri Hivatal központi email címére történő tájékoztatással történik. 2. 4. Amennyiben a polgármester a külsős szerződéses pályázatfigyelővel szóbeli tárgyalást folytat az előkészítés szakában, úgy azon biztosítja a jegyző ( vagy az általa megbízott személy,szervezeti egység vezető, ügyintéző) részvételét. 3. Pályázati dokumentáció összeállítása, pályázatírás A Képviselő-testület a polgármester javaslatára- eldönti, hogy a pályázati dokumentum összeállítását és benyújtását saját Hivatali szervezete útján, vagy külsős pályázatíróval végzi el. 1) Külsős pályázatíró választása : Amennyiben az önkormányzat külsős pályázatírót bíz meg európai uniós pályázat előkészítésével, elkészítésével és benyújtásával, úgy a vele kötött szerződésben az általános szerződéses tartalom mellett rögzíteni kell - hogy az általa készített és a benyújtott pályázat formai és szakmai követelményeinek teljesüléséért a pályázatíró tartozik felelősséggel. - pályázat pontos megnevezését, - pályázatíró konkrét személy megnevezését - a Hivatali szervezeten belüli, jegyző által kijelölt köztisztviselő(ügyintéző) megnevezését, aki a kapcsolattartó lesz a pályázatíró és az önkormányzat között - a pályázatíró azon kötelezettségét,hogy : - valamennyi információt köteles írásban a kapcsolattartóként megjelölt köztisztviselő részére folyamatosan eljuttatni, - szerződéskötést követően haladéktalanul a pályázati dokumentumentáció elkészítéséhez szükséges feladatok ütemezését bemutatni határidőkkel és annak meghatározásával, hogy mely feladat elvégzéséért felelős az önkormányzat, s melyekért a pályázatíró) - az adatkérési igényeket olyan időbeli ütemezéssel köteles igényelni, hogy az teljesíthető legyen, - köteles a teljes pályázati dokumentáció összeállítására, mellékletekkel együtt a benyújtandó egy eredeti és két másolati példányban, továbbá köteles egy teljes példány önkormányzat részére történő átadására annak hitelt érdemlő igazolásával, hogy a pályázat az előírt határidőn belül ajánlott postai küldeményként benyújtásra került - a teljes pályázati dokumentáció elektronikusan is ( CD-n) szerkeszthető formátumban történő átadására az önkormányzat részére - annak rögzítését, hogy a pályázati dokumentáció másolása és sokszorosítása egyértelműen a pályázatíró költségére történik, melyet nem számolhat el az önkormányzat részére - annak rögzítését, hogy felel a pályázatok szakszerű összeállításáért, a benyújtás előtti véglegesítésért, a benyújtási határidő betartásáért, a megfelelő példányszámú pályázat rendelkezésre állásáért, a hiánypótlás teljesítéséért - az utasítást adó megnevezését, a kapcsolattartásra megjelölt személy megnevezését, a kapcsolattartás módját, gyakoriságát, alvállalkozó bevonásának lehetőségét és szabályait. 2) Hivatali szervezeten belüli pályázatírás esetén a jegyző határozza meg a pályázat előkészítésével, elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos valamennyi feladat ellátásának módját,

ütemezését,gondoskodik a megfelelő intézkedések megtételéről, a pályázat határidőben történő benyújtásáról. A pályázat benyújtását akadályozó vagy gátló körülmény esetén haladéktalanul jelzi aezt a polgármesternek és kezdeményezi a szükséges intézkedés megtételét.. 4. A pályázatkoordinálás feladatai és felelőse, az információk áramlásának rendje 4.1. A Képviselő-testület részére a projektmenedzsment ellátás módjára vonatkozó javaslatot a polgármester terjeszti elő. A Képviselő-testület határozatban dönti el, hogy a pályázatkoordinálást ( projektmenedzsmentet ) saját Hivatali szervezetén belül oldja meg, vagy külsős szerződéses partner bevonásával biztosítja. A döntés meghozatalánál figyelemmel kell lenni a projekt szakmai összetevőre, arra, hogy a Hivatal rendelkezik-e a menedzsment ellátáshoz szükséges szakképzettségű munkavállalóval, a projektmenedzsmenti feladatok ellátása nem okoz-e egyéb kötelező államigazgatási vagy önkormányzati feladatellátás rovására. Ennek megítéléséről a döntés meghozatal előtt a Képviselő-testület kikéri a jegyző szakmai véleményét. 4.2. Hivatali szervezeten belüli pályázati koordinálás ( belső projektmenedzsment): Amennyiben a Képviselő-testület belső projektmenedzsment felállításáról dönt, úgy ennek felelőse a jegyző. A jegyző elkészíti a projektszervezet felállítására vonatkozó javaslatát, megnevezi az egyes feladatot ellátó köztisztviselőket. A belső projektmenedzsment vezetője a jegyző, mint projektmenedzser, A jegyző projektmenedzsment vezetői minőségében a projektszervezet részére utasítást adhat. Feladatai különösen: gondoskodik a pályázat megvalósításába bevont, különböző szakterületeket képviselő szakemberek munkájának összehangolásáról, rendszeres kapcsolattartásukról,( közbeszerzési szakértő, műszaki ellenőr, tervező, kivitelező) szakmai egyeztetéseik alkalmával emlékeztető készítéséről, a szükséges intézkedések megtételéről a jegyző ezen feladatának ellátásához és teljesítéséhez az önkormányzat nevében eljáró polgármester minden olyan információt köteles megadni, mely a pályázat előkészítése, külsős pályázatíróval vagy pályázatfigyelővel történt egyeztetése során szóban vagy írásban rögzítésre került. a jegyző ezen feladata ellátása során a koordinálásba bevonja a pályázat tárgya szerinti hivatali szervezeti egység vezetőjét, aki köteles az előkészítő munkában részt venni. Gondoskodik a Támogatási Szerződésben rögzített feladatok határidőben történő teljesítéséről, dokumentálásáról, projekt előrehaladási jelentések ( PEJ) elkészítéséről és benyújtásáról, ezeknek Közreműködő Szervezet ( KSZ)által meghatározott formában és módon történő benyújtásáról, elektronikus felületeken történő rögzítéséről ( EMIR), záró PEJ és záró pénzügyi elszámolás elkészítéséről és benyújtásáról, önkormányzat részéről kezdeményezett és elhatározott módosítások előírt módon történő elkészítéséről és benyújtásáról kifizetési kérelem benyújtásáról- TSZ szerint időközi vagy utólagos záró pénzügyi elszámoláshoz szükséges teljes dokumentáció KSZ által elvárt módon történő összeállításáról( a pénzügyi elszámolás alapját képező valamennyi számla jelöléséért, számlaösszesítők kitöltéséért, emir-ben történő rögzítéséért)

Saját feladat-és hatáskörét meghaladó döntés felmerülésének szükségessége esetén haladéktalanul tájékoztatja a polgármestert és kezdeményezi a szükséges intézkedések ill.döntések meghozatalát a pályázati anyag főszámra iktatott ügyirat, annak előzményeként keletkezett valamennyi irattal együtt, ügyszámmal, a pályázat címével, kiírás szerinti kódjával ellátva. A pályázati dokumentáció része az ügyiratnak. Az ügyirat kezelése a Polgármesteri Hivatal Ügyiratkezelési Szabályzata szerint történik (A pályázat megnevezése, kódszáma, azonosítására alkalmas megnevezése, ügyintéző megjelölésével) 4.3. Külsős szerződéses partner útján történő pályázati koordinálás: ( külső projektmenedzsment): Amennyiben a Képviselő-testület a projekt koordinációs tevékenység ellátásával ( projektmenedzseri tevékenységgel ) külsős szerződést partnert bíz meg, abban az esetben a vele kötött szerződésben a 4.2.pont szerinti belső projektmenedzsmenti feladatokat a külsős szerződéses partner kötelezettségeként egyértelműen a szerződésben elő kell írni. Köteles továbbá a projekt ellenőrzését ellátó külső ellenőrzést végző szerveknek,valamint a belső ellenőrzésnek is rendelkezésére állni, valamint a projekt fenntartási kötelezettsége alatt a szükséges és TSZ által előírt jelentéseket elkészíteni és az önkormányzat nevében benyújtani. 5. Az eredményes pályázat lebonyolítása: 5.1. A támogatásról szóló döntésnek a Polgármesteri Hivatalba történő érkezését és iktatását követően kerül sor a támogatási szerződés előkészítésére, a támogató által kért nyilatkozatok, dokumentumok összeállítására. Ezt a folyamatot belső projektmenedzsment esetén a Jegyző a Pénzügyi Irodavezető és a Műszaki Irodavezető bevonásával koordinálja. Amennyiben a nyertes projekt bonyolítására az önkormányzat külső projektmenedzsment igénybevételére szerződést kötött, úgy az előzőekben említett szerződéskötést előkészítő folyamat elvégzése a külsős projektmenedzser feladata és kötelessége. 5.2. A támogató szerv által elvárt előkészített dokumentumok támogató részére történő megküldését, majd annak önkormányzathoz történő visszaküldését követően a támogatási szerződés az Ügyiratkezelési Szabályzat szerint iktatásra kerül. Iktatást követően egy eredeti példány külön iktatásra kerül a Szerződések Nyilvántartásában- ezzel egyidejűleg a nyilvántartás mutatójába és jegyzékébe- egy példány átadásra kerül a Pénzügyi Irodavezető részére, aki gondoskodik annak kötelezettségvállalások nyilvántartásába történő felvezetéséről, egy példány pedig az ügyiratban marad. 5.3. Amennyiben az eredményes pályázat bonyolítására megkötött szerződésben az önkormányzat részéről kapcsolattartó személyként a polgármester került megjelölésre, úgy a polgármester köteles valamennyi hozzá érkező információt a jegyző részére továbbítani.- a belső projektmenedzsmentre meghatározott feladatok szabályzat szerinti ellátásaérdekében- A folyamatos információáramlás biztosítására a telefonos, személyes egyeztetések mellett a Polgármesteri Hivatal központi email címén vagy központi telefaxán keresztüli levelezés a követelmény. 5.4. A szerződésben vállaltak teljesítését ill. a pályázat megvalósulását követően a Képviselő-testület részére összefoglaló jelentést és pénzügyi elszámolást kell készíteni.

5.5. Külső szerződéses projektmenedzsment bevonása esetén az összefoglaló jelentést a szerződéses partner, belső projektmenedzsment esetén a jegyző készíti el a Képviselőtestület részére. 5.6. A pénzügyi elszámolásról szóló jelentés ( 1.számú melléklet) elkészítéséről a jegyző a pénzügyi irodavezető útján gondoskodik. 6. Az EU-s pályázatokról önkormányzati szintű nyilvántartás vezetése: Az EU-s pályázatokról önkormányzati szintű nyilvántartás vezetésének felelőse: a jegyző,vagy az általa megbízott szervezeti egység vezetője,ügyintézője A jegyző olyan elektronikus nyilvántartás vezetéséről gondoskodik,melyből naprakészen megállapítható az önkormányzat által benyújtott európai uniós pályázatok száma, tárgya, az arra vonatkozó képviselő-testületi döntés(ek)száma, az igényelt támogatás összege, az önerő összege, a pályázat benyújtására vonatkozó ügyirat száma. Nyilvántartás vezetésnek minősül a Polgármesteri Hivatal elektronikus iktató programjának használata is,melynek alkalmazásával az arra jogosult adatkérő által megadott szempontok szerinti teljeskörű adatszolgáltatás biztosított a benyújtott pályázatokról ügyiratszám, ügy tárgya, a benyújtott pályázat azonosító számának, kiírás szerinti megnevezésének, a konkrét projekt címének ügyiratot kezelő és azért felelős ügyintéző szerinti azonosításával. A Képviselő-testület döntéseinek a város internetes honlapján való közzétételéről a jegyző a rendszergazdán keresztül gondoskodik. 7. A projekt ellenőrzése A befejezett projekt ellenőrzésére a Hivatal belső szabályzatainak előírásai az irányadók Az ellenőrzés az alábbiakat jelenti, illetve az alábbiakra terjed ki: a) a pályázati döntések dokumentumainak elkészítését (ideértve a költségvetési tervezés, a kötelezettségvállalások, a szerződések, a kifizetések, a szabálytalanság miatti visszafizettetések dokumentumait is), b) az előzetes és utólagos pénzügyi ellenőrzést, a pénzügyi döntések szabályszerűségi és szabályozottsági szempontból történő jóváhagyását, illetve ellenjegyzést, c) a gazdasági események elszámolását (a hatályos jogszabályoknak megfelelően). Folyamatba épített ellenőrzés legfontosabb eszköze az, hogy a szabályok kialakításánál ügyelnek arra, hogy adott tevékenység több részfolyamatból, feladatból álljon, s a folyamatokat, feladatokat ne ugyanaz a személy lássa el, s az adott feladatot ellátó személynek kötelező legyen az előző feladat elvégzésének ellenőrzése is. Utólagos vezetői ellenőrzés eszköze a szabályosság betartásának ellenőrzése beszámoltatással, dokumentumok áttekintésével, megbeszéléssel.

Objektív kockázatelemzés eszközét felhasználva meg kell keresni a pályázati előirányzatok felhasználása körében azokat a tényezőket, melyek gazdaságosság tekintetében a legnagyobb kockázatot rejtik. Az uniós pályázatok folyamatos teljesítésének ellenőrzése -külsős szerződéses projektmenedzser esetén -a jegyző részére átadott negyedéves jelentés és időszaki elszámolások, szakmai jelentések átadása. A projektmenedzser köteles a projekt ellenőrzését ellátó külső ellenőrzést végző szerveknek,valamint a belső ellenőrzésnek is rendelkezésére áll függetlenül attól, hogy külsős szerződéses partner vagy belső projektmenedzsment vezetője.. A jegyző a projekt záró elszámolását követően gondoskodik az eu-s támogatás elszámolása szabályzatszerű és szerződésszerű teljesítésének belső ellenőrzéséről. A több évre áthúzódó projektek esetén a záró elszámolást követően 3 hónapon belül kell a belső ellenőrzést lefolytatni. Jelen szabályzat az elfogadása napján lép hatályba. Hatálybalépésével egyidejűleg a jegyző és a polgármester által korábban kiadott európai uniós források felhasználására vonatkozó szabályzat hatályát veszti. Ezen szabályzat rendelkezéseit a folyamatban lévő pályázok esetében is alkalmazni kell. Jóváhagyta Tura Város Képviselő-testülete 198/2010.(XII. 8.) számú határozatával. Szendrei Ferenc polgármester Dolányi Róbertné jegyző

1. sz. melléklet PÉNZÜGYI TERV/ELSZÁMOLÁS Pályázati nyilvántartás sorszáma, illetve ügyiratszám: Tárgy: I. BEVÉTEL( e Ft) 1.Vállalási díj (számla végösszege) Általános forgalmi adó 2. Nettó bevétel II. KIADÁSOK (e Ft) Alaptevékenységi célokra Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatás Külsős megbízottak díjazása Munkaadót terhel járulékok Készletbeszerzések, anyagköltség Szolgáltatások Egyéb kiadások Kiadások összesen: Dátum:.,.. aláírás