.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 1ooooa3434aas 11111111rnu111111111111111111~1m111111111111111~ ikt. szám: FPH121 /23" 3 /2017 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterülethasznosítási Bizottság 2017. június 28-ai rendkívüli üléséről Budapest V. Városház utca 9-11. l. em. 120. Az ülés kezdési időpontja: 14 óra 13 perc Jelen vannak: dr. Láng Zsolt, Hassay Zsófia, dr. Hoffmann Tamás, Hajdu László, dr. Balogh Péter, Sziliártó Ákos, Szluka Imre Péter, dr. Varga Zsolt Meghívottként jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Az ülést vezeti: dr. Láng Zsolt 0. napirendi pont Napirend dr. Láng Zsolt: Jó napot kívánok tisztelt Hölgyeim és Uraim, megkezdenénk a mai bizottsági ülést. Heten vagyunk jelen, tehát határozatképes a Bizottság. Kocsis Máté, Gajda Péter, Veres Gábor urak nincsenek, és nem is lesznek. Ha jól tudom Varga Zsolt úton van, ő késik, befuthat, de héttel is határozatképesek vagyunk. Annyit szeretnék kérni: lenne egy tulajdonosi hozzájárulás, ami nagyon fontos a Xl. kerületben Hoffmann kollégámnak, és ezért kivételesen a most kiosztott előterjesztését 9. számmal vegyük fel az eredetiekhez, és igy fogadjuk el a napirendet. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki igy el tudja fogadni a napirendet, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: felveszi napirendjére a Tulajdonosi hozzájárulás a Bp. Xl. kerület 178318 hrsz-ú ingatlanon csatorna elhelyezésére" című előterjesztést. 1156 oldal
2177/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: felveszi napirendjére a Tulajdonosi hozzájárulás a Bp., XI. ker. 1783/8 hrsz-ú ingatlanon csatorna elhelyezésére című előterjesztést. Határidő: azonnal Határozathozatal módja: minősített többségű szavazás A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: a Bizottság módosított napirendje a következő: 1. napirendi pont 1561/K-1600/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 2. napirendi pont Közterületek használatával járó felszíni, felszín alatti építmények 220/T-221/T tulajdonosi hozzájárulási ügyei Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 3. napirendi pont Javaslat a Budapesti Sportszolgáltató Központ és a Bp2017 Nkft. közötti megállapodás ismételt elfogadására a Margitszigeti Atlétikai Centrum vonatkozásában a FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városfejlesztési Főpolgármester-helyettesi Iroda 4. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulások megadására a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum részére a vagyonkezelésében lévő egyes intézményi épületek felújításához Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 2 / 56
5. napirendi pont Javaslat beruházási megállapodás megkötésére a Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatermének és öltözőjének felújítása tárgyában Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 6. napirendi pont Javaslat a Budapest, XIII. ker. Margitszigeten újonnan kialakítandó üzlethelyiségek bérbeadására vonatkozó versenyeztetési eljárás eredményének megállapítására Előterjesztő: Hassay Zsófia, Láng Zsolt dr. Előterjesztés előkészítő: Képviselők 7. napirendi pont Javaslat a Budapest II. kerület, Széll Kálmán téri szolgáltató épületben kialakított nyilvános illemhely bérleti-üzemeltetési szerződésének megkötésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 8. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. kerület, Belterület 37061/6 hrsz.-on nyilvántartott, kivett közpark megnevezésű, természetben a Nehru parton található 53 m² alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 9. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Bp. XI. kerület 1783/8 hrsz-ú ingatlanon csatorna elhelyezésére Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor Előterjesztés előkészítő: Vagyongazdálkodási Főosztály 2178/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: a Bizottság módosított napirendje a következő: 1. napirendi pont 1561/K-1600/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 2. napirendi pont Közterületek használatával járó felszíni, felszín alatti építmények 220/T-221/T tulajdonosi hozzájárulási ügyei Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 3 / 56
3. napirendi pont Javaslat a Budapesti Sportszolgáltató Központ és a Bp2017 Nkft. közötti megállapodás ismételt elfogadására a Margitszigeti Atlétikai Centrum vonatkozásában a FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városfejlesztési Főpolgármester-helyettesi Iroda 4. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulások megadására a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum részére a vagyonkezelésében lévő egyes intézményi épületek felújításához Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 5. napirendi pont Javaslat beruházási megállapodás megkötésére a Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatermének és öltözőjének felújítása tárgyában Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 6. napirendi pont Javaslat a Budapest, XIII. ker. Margitszigeten újonnan kialakítandó üzlethelyiségek bérbeadására vonatkozó versenyeztetési eljárás eredményének megállapítására Előterjesztő: Hassay Zsófia, Láng Zsolt dr. Előterjesztés előkészítő: Képviselők 7. napirendi pont Javaslat a Budapest II. kerület, Széll Kálmán téri szolgáltató épületben kialakított nyilvános illemhely bérleti-üzemeltetési szerződésének megkötésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 8. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. kerület, Belterület 37061/6 hrsz.-on nyilvántartott, kivett közpark megnevezésű, természetben a Nehru parton található 53 m² alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 9. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Bp. XI. kerület 1783/8 hrsz-ú ingatlanon csatorna elhelyezésére Előterjesztő: dr. Bagdy Gábor Előterjesztés előkészítő: Vagyongazdálkodási Főosztály Felelős: a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 4 / 56
1. napirendi pont 1561/K-1600/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: Egyes számú napirendi pontunk a: 1561/K-1600/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek című előterjesztés. Van-e ebben olyan, amit a Bizottság részéről valaki kikérne? Nincs. Osztályvezető asszony? Parancsoljon! dr. Gocs Éva: Egy kiegészítést szeretnék tenni az 1600/K számú kérelemhez: nevezetesen azért, mert az előterjesztésünk lezárását követően az érintett ingatlanok vonatkozásában beérkezett tulajdoni lapok tanúsága szerint a Hadak útja 3261/1-es helyrajzi számú ingatlan a XI. kerületi Önkormányzattal osztatlan közös tulajdonában áll a Fővárosi Önkormányzatnak. Nevezetesen 455/5508-ad tulajdoni hányada van ebben az ingatlanban a Fővárosi Önkormányzatnak. Ezért azt javasolnánk, hogy ezen tulajdoni hányad arányában kerüljön a közterület-használati díj megállapításra, a kérelmezett 90%-os díjkedvezmény figyelembevételével, hiszen a Hadak útjának igénybevételére a XI. kerületi Önkormányzattól is, mint a közterület többségi tulajdonosától a kérelmezőnek közterülethasználati hozzájárulást kell majd még beszereznie. Az elmondottak alapján a tulajdoni hányad aranyában számítottan a kedvezmény összege mindösszesen a feltüntetett közel 317 millió forinthoz képest 137 millió 854 ezer 516 forint lenne. Köszönöm szépen. dr. Láng Zsolt: De az egész csak gondolom akkor érvényes, ha a XI. kerület is megadja a hozzájárulását. Ha a XI. kerület esetleg nem adja meg, akkor mi se tudjuk a részt megadni. dr. Gocs Éva: Igen. dr. Láng Zsolt: Akkor én azt gondolom, hogy ezt úgy kell megszavaznunk, hogy mindannak tükrében, amit elmondott Osztályvezető asszony azzal, hogy ez egy előzetes, a mi részünkről egy előzetes hozzájárulás, ami csak akkor lép érvénybe, ha a XI. kerület is megadja az engedélyét, és közösen odaadjuk. Ezt így tudjuk elfogadni. Jól mondom Polgármester úr? dr. Hoffmann Tamás: Igen. dr. Láng Zsolt: Oké, akkor van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság az előterjesztett 1600/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy az Elete Vagyonkezelő Kft. építési terület közterület-használatához - két Használati megállapodásban - hozzájárul az alábbiak szerint (Használati megállapodás1): Tétel Közterület Cél Használat ideje Mennyiség 5 / 56
1. Budapest XI. Hadak útján (Etele út Gyergyótölgyes utak között) járdán és parkolóban (hrsz: 3261/1) - osztatlan közös tulajdon a XI. Kerületi Önkormányzattal 455/5508-ad arányban elkerített építési munkaterület 2017.07.01-2019.09.30. 1719 m2 a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj tulajdoni hányad arányú része 10%-ának megfizetésével, az alábbi feltételekkel: a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, a tulajdoni lapok másolata csatolásával a tulajdoni viszonyok tisztázása miatt, a jogerős építési engedély csatolásával, látványterv csatolásával, a gyalogosforgalom zavartalan biztosítása érdekében a területhasználat mértékének, elkerítés módjának bemutatásával, a parkoló esetében a parkolóhelyek igénybevételének (db szám) bemutatásával, illetve a XI. Kerületi Önkormányzat előzetes közterület-használati hozzájárulásának csatolásával; továbbá a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy az Elete Vagyonkezelő Kft. építési terület közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint (Használati megállapodás2): 1. Budapest XI. Gyergyótölgyes út (Hadak útja Somogyi út között) járdán (hrsz: 2863/25) 2. Budapest XI. Somogyi úton (Etele út Gyergyótölgyes út között) járdán (hrsz: 2863/22, 2860/2) elkerített építési munkaterület elkerített építési munkaterület 2017.07.01-2019.09.30. 2017.07.01-2019.09.30. 478 m2 590 m2 a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével, az alábbi feltételekkel: a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, a tulajdoni lapok másolata csatolásával a tulajdoni viszonyok tisztázása miatt, a jogerős építési engedély csatolásával, látványterv csatolásával, a gyalogosforgalom zavartalan biztosítása érdekében területhasználat mértékének, elkerítés módjának bemutatásával, a parkoló esetében a parkolóhelyek igénybevételének (db szám) bemutatásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodásokat aláírja. 2179/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1600/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy az Elete Vagyonkezelő Kft. építési terület közterület-használatához - két Használati megállapodásban - hozzájárul az alábbiak szerint (Használati megállapodás1): Tétel Közterület Cél Használat ideje 1. Budapest XI. Hadak útján elkerített építési 2017.07.01- (Etele út Gyergyótölgyes munkaterület 2019.09.30. utak között) járdán és parkolóban (hrsz: 3261/1) - Mennyiség 1719 m2 6 / 56
osztatlan közös tulajdon a XI. Kerületi Önkormányzattal 455/5508-ad arányban a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj tulajdoni hányad arányú része 10%-ának megfizetésével, az alábbi feltételekkel: a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, a tulajdoni lapok másolata csatolásával a tulajdoni viszonyok tisztázása miatt, a jogerős építési engedély csatolásával, látványterv csatolásával, a gyalogosforgalom zavartalan biztosítása érdekében a területhasználat mértékének, elkerítés módjának bemutatásával, a parkoló esetében a parkolóhelyek igénybevételének (db szám) bemutatásával, illetve a XI. Kerületi Önkormányzat előzetes közterület-használati hozzájárulásának csatolásával; továbbá a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy az Elete Vagyonkezelő Kft. építési terület közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint (Használati megállapodás2): 1. Budapest XI. Gyergyótölgyes út (Hadak útja Somogyi út között) járdán (hrsz: 2863/25) 2. Budapest XI. Somogyi úton (Etele út Gyergyótölgyes út között) járdán (hrsz: 2863/22, 2860/2) elkerített építési munkaterület elkerített építési munkaterület 2017.07.01-2019.09.30. 2017.07.01-2019.09.30. 478 m2 590 m2 a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével, az alábbi feltételekkel: a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, a tulajdoni lapok másolata csatolásával a tulajdoni viszonyok tisztázása miatt, a jogerős építési engedély csatolásával, látványterv csatolásával, a gyalogosforgalom zavartalan biztosítása érdekében területhasználat mértékének, elkerítés módjának bemutatásával, a parkoló esetében a parkolóhelyek igénybevételének (db szám) bemutatásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodásokat aláírja. dr. Láng Zsolt: Az összes többi kérelem 1561/K-tól a 1599-ig, aki el tudja az eredeti előterjesztést fogadni, az kérem kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság az előterjesztett 1561/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 4. pontja alapján úgy dönt, hogy a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 2 db üzemanyag-egységárat jelző berendezés (MOL arculatváltás) közterület-használatához a Budapest XI. Budaörsi úton a Budaörsi út 134. szám előtt (hrsz: 907/3) és az M1-M7 bevezető szakaszán a MOL töltőállomás mellett az út mentén (hrsz: 756/22) 2017.07.01-től 2020.12.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 7 / 56
mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának éves megfizetésével hozzájárul csak a totemoszlopra, a többi tábla, reklámzászló elbontásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2180/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1561/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 4. pontja alapján úgy dönt, hogy a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 2 db üzemanyag-egységárat jelző berendezés (MOL arculatváltás) közterület-használatához a Budapest XI. Budaörsi úton a Budaörsi út 134. szám előtt (hrsz: 907/3) és az M1-M7 bevezető szakaszán a MOL töltőállomás mellett az út mentén (hrsz: 756/22) 2017.07.01-től 2020.12.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának éves megfizetésével hozzájárul csak a totemoszlopra, a többi tábla, reklámzászló elbontásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1562/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Vuk és Tás Kft. közterület-használata az alábbiak szerint: Tétel Közterület Cél Használat ideje 1. Budapest VII. Erzsébet körút vendéglátó terasz 2017.06.15-40-42. szám előtt 2017.12.31. 2. Budapest VII. Erzsébet körút napvédő ponyva 2017.04.02-40-42. szám előtt reklám nélkül 2018.04.02. (homlokzatról kitekerhető reklám nélküli napvédő ponyva) 3. Budapest VII. Erzsébet körút napvédő ponyva 2017.04.02-40-42. szám előtt reklám nélkül (lábon 2018.04.02. álló kétoldalra kitekerhető reklám nélküli ponyva) a döntést elnapolja. Menny. 16 m2 7 m2 16 m2 8 / 56
2181/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1562/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Vuk és Tás Kft. közterület-használata az alábbiak szerint: Tétel Közterület Cél Használat ideje 1. Budapest VII. Erzsébet körút vendéglátó terasz 2017.06.15-40-42. szám előtt 2017.12.31. 2. Budapest VII. Erzsébet körút napvédő ponyva 2017.04.02-40-42. szám előtt reklám nélkül 2018.04.02. (homlokzatról kitekerhető reklám nélküli napvédő ponyva) 3. Budapest VII. Erzsébet körút napvédő ponyva 2017.04.02-40-42. szám előtt reklám nélkül (lábon 2018.04.02. álló kétoldalra kitekerhető reklám nélküli ponyva) a döntést elnapolja. Menny. 16 m2 7 m2 16 m2 A Bizottság az előterjesztett 1563/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Daniel Király Hu Kft. vendéglátó terasz 6 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Thököly út 20. számú épület előtt 2017.06.15-től 2017.09.30-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. 2182/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1563/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Daniel Király Hu Kft. vendéglátó terasz 6 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Thököly út 20. számú épület előtt 2017.06.15-től 2017.09.30-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. 9 / 56
A Bizottság az előterjesztett 1564/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Generál Centrál Kft. építési állványzat 10 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Dózsa György út 46. szám előtti járdán 2017.07.01-től 2017.10.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul a Budapest Közút Zrt.-vel való egyeztetéssel, illetve építési engedély csatolásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2183/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1564/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Generál Centrál Kft. építési állványzat 10 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Dózsa György út 46. szám előtti járdán 2017.07.01-től 2017.10.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul a Budapest Közút Zrt.-vel való egyeztetéssel, illetve építési engedély csatolásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1565/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Magnate Cat Kft. dobogó, téliesítés és reklám nélküli vendéglátó terasz úttest felöli védőkorláttal 6 m2-en közterület-használatához a Budapest IX. Üllői út 107. szám előtti járdán 2017.07.01-től 2017.09.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2184/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1565/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Magnate Cat Kft. dobogó, téliesítés és reklám nélküli vendéglátó terasz úttest felöli védőkorláttal 6 m2-en közterület-használatához a Budapest IX. Üllői út 107. szám előtti járdán 2017.07.01-től 2017.09.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 10 / 56
A Bizottság az előterjesztett 1566/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 2. pontja alapján úgy dönt, hogy az Alternatív Mozgásterápia Egyesület 1 db megállítótábla (jóga) közterület-használatához a Budapest VII. Károly körút 7. szám előtti járdán 2017.05.01-től 2017.12.31-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. 2185/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1566/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 2. pontja alapján úgy dönt, hogy az Alternatív Mozgásterápia Egyesület 1 db megállítótábla (jóga) közterület-használatához a Budapest VII. Károly körút 7. szám előtti járdán 2017.05.01-től 2017.12.31-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1567/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Toldi Izabella csomagolt édesség, pirított magok, dobozos üdítő árusítása 2 m2-en közterülethasználatához a Budapest IX. Üllői úton az FTC pályánál 2017.06.29-én, 2017.07.06-tól 2017.07.07-ig, 2017.07.22-én, 2017.07.29-én, 2017.08.05-én, 2017.08.12-én, 2017.08.19- én, 2017.08.26-án, 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2186/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1567/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Toldi Izabella csomagolt édesség, pirított magok, dobozos üdítő árusítása 2 m2-en közterület- 11 / 56
használatához a Budapest IX. Üllői úton az FTC pályánál 2017.06.29-én, 2017.07.06-tól 2017.07.07-ig, 2017.07.22-én, 2017.07.29-én, 2017.08.05-én, 2017.08.12-én, 2017.08.19- én, 2017.08.26-án, 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1568/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Toldi Géza csomagolt édesség, pirított magok, dobozos üdítő árusítása 2 m2-en közterülethasználatához a Budapest IX. Üllői úton az FTC pályánál 2017.06.29-én, 2017.07.06-tól 2017.07.07-ig, 2017.07.22-én, 2017.07.29-én, 2017.08.05-én, 2017.08.12-én, 2017.08.19- én 2017.08.26-án, 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2187/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1568/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Toldi Géza csomagolt édesség, pirított magok, dobozos üdítő árusítása 2 m2-en közterülethasználatához a Budapest IX. Üllői úton az FTC pályánál 2017.06.29-én, 2017.07.06-tól 2017.07.07-ig, 2017.07.22-én, 2017.07.29-én, 2017.08.05-én, 2017.08.12-én, 2017.08.19- én 2017.08.26-án, 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1569/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 42/B. (1) bekezdés b) pontja alapján úgy dönt, hogy a Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány Csiki sör a Csibészekért című karitatív rendezvény megtartása (1 db 24 m2-es színpad és hangosítás, 10 m2-es rendezvénymolinó, és 2 db 8 m2-es faház, amelynek egyikében sör, a másikban étel 12 / 56
karitatív értékesítése történik.) 50 m2-en közterület-használatához a Budapest V. Március 15. téren (burkolt felületen) 2017.08.26-án a 15/2013. (IV. 18.) B-LÖ. rendelet 1. sz. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul településképi bejelentési eljárás lefolytatásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2188/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1569/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 42/B. (1) bekezdés b) pontja alapján úgy dönt, hogy a Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány Csiki sör a Csibészekért című karitatív rendezvény megtartása (1 db 24 m2-es színpad és hangosítás, 10 m2-es rendezvénymolinó, és 2 db 8 m2-es faház, amelynek egyikében sör, a másikban étel karitatív értékesítése történik.) 50 m2-en közterület-használatához a Budapest V. Március 15. téren (burkolt felületen) 2017.08.26-án a 15/2013. (IV. 18.) B-LÖ. rendelet 1. sz. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul településképi bejelentési eljárás lefolytatásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1570/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Társasház építési állványzat 37 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Rákóczi út 18. számú épület előtt 2017.07.01-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul építési engedély csatolásával, illetve a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2189/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1570/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Társasház építési állványzat 37 m2-en közterület-használatához a Budapest VII. Rákóczi út 18. számú épület előtt 2017.07.01-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul építési engedély csatolásával, illetve a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 13 / 56
A Bizottság az előterjesztett 1571/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy az SKV Tent Kft. dobogó, reklám és téliesítés nélküli vendéglátó terasz a látványterv szerinti fabútorzattal 5 m2-en közterület-használatához a Budapest II. Margit körút 60. szám előtt 2017.07.01-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2190/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1571/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy az SKV Tent Kft. dobogó, reklám és téliesítés nélküli vendéglátó terasz a látványterv szerinti fabútorzattal 5 m2-en közterület-használatához a Budapest II. Margit körút 60. szám előtt 2017.07.01-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1572/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Zhuri-Lindi Kft. vendéglátó terasz 8 m2-en, illetve napvédő ponyva reklám nélkül 8 m2-en közterület-használata a Budapest XIII. Váci út 46/b szám előtti járdán 2017.06.01-től 2017.09.30-ig a döntést elnapolja. 2191/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1572/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Zhuri-Lindi Kft. vendéglátó terasz 8 m2-en, illetve napvédő ponyva reklám nélkül 8 m2-en közterület-használata a Budapest XIII. Váci út 46/b szám előtti járdán 2017.06.01-től 2017.09.30-ig a döntést elnapolja. 14 / 56
A Bizottság az előterjesztett 1573/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Palánta Sorsfordító Alapítvány rendezvény: ingyenes bábelőadások közterülethasználatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje Mennyiség 1. Budapest VIII. játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 05. 6 m2 Rákóczi tér elhelyezett építmény) 2. Budapest VIII. Rákóczi tér 3. Budapest VIII. Rákóczi tér 4. Budapest VIII. Rákóczi tér 5. Budapest VIII. Rákóczi tér 6. Budapest VIII. Rákóczi tér 7. Budapest VIII. Rákóczi tér 8. Budapest VIII. Rákóczi tér 9. Budapest VIII. Rákóczi tér 10. Budapest VIII. Rákóczi tér 11. Budapest VIII. Rákóczi tér 12. Budapest VIII. Rákóczi tér 13. Budapest VIII. Rákóczi tér 14. Budapest VIII. Rákóczi tér paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 12. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 19. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 26. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 02. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 09. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 16. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 23. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 30. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09. 02. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.09. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.16. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.23. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.30. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás 15 / 56
a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével, a Kommunális Osztállyal való egyeztetéssel, viszont nem járul hozzá 2017.06.28-án a közterület-használathoz. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja 2192/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1573/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Palánta Sorsfordító Alapítvány rendezvény: ingyenes bábelőadások közterülethasználatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje Mennyiség 1. Budapest VIII. játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 05. 6 m2 Rákóczi tér elhelyezett építmény) 2. Budapest VIII. Rákóczi tér 3. Budapest VIII. Rákóczi tér 4. Budapest VIII. Rákóczi tér 5. Budapest VIII. Rákóczi tér 6. Budapest VIII. Rákóczi tér 7. Budapest VIII. Rákóczi tér 8. Budapest VIII. Rákóczi tér 9. Budapest VIII. Rákóczi tér 10. Budapest VIII. Rákóczi tér 11. Budapest VIII. Rákóczi tér 12. Budapest VIII. Rákóczi tér paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 12. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 19. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 07. 26. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 02. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 09. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 16. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 23. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 08. 30. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09. 02. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.09. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.16. 6 m2 elhelyezett építmény) paraván és hangosítás 16 / 56
13. Budapest VIII. játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.23. 6 m2 Rákóczi tér elhelyezett építmény) paraván és hangosítás 14. Budapest VIII. játszótéren rendezvény (terület és 2017. 09.30. 6 m2 Rákóczi tér elhelyezett építmény) paraván és hangosítás a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével, a Kommunális Osztállyal való egyeztetéssel, viszont nem járul hozzá 2017.06.28-án a közterület-használathoz. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja A Bizottság az előterjesztett 1574/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Székely Összefogás Alapítvány rendezvény: Transylvanicum fesztivál, kulturális és gasztronómiai (hagyományőrző táncegyüttesek, muzsikusok határon innen és túlról, erdélyi kortárs művészek produkciói, Erdély turisztikai vendégváró értékei, kiállítás és vásár, kézműves mesterek bemutatói, családi és gyermekprogramok, játszóház, kürtöskalács készítés, látványkonyhák, mesterségek bemutatói stb.) közterület-használata az alábbiak szerint: Tétel Közterület Cél Használat ideje Mennyiség 1. Budapest IX. Nehru part 2. Budapest IX. Nehru part a döntést elnapolja. rendezvény (terület és elhelyezett építmény): 1000 m2 nézőtér, 100 m2 színpad rendezvény (kereskedelmi tevékenység) kereskedelem és vendéglátás 2*9 m2 2017. 09 07-2017.09.10. 2017. 09 07-2017.09.10. 1100 m2 18 m2 2193/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1574/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a Székely Összefogás Alapítvány rendezvény: Transylvanicum fesztivál, kulturális és gasztronómiai (hagyományőrző táncegyüttesek, muzsikusok határon innen és túlról, erdélyi kortárs művészek produkciói, Erdély turisztikai vendégváró értékei, kiállítás és vásár, kézműves mesterek bemutatói, családi és gyermekprogramok, játszóház, kürtöskalács készítés, látványkonyhák, mesterségek bemutatói stb.) közterület-használata az alábbiak szerint: Tétel Közterület Cél Használat ideje Mennyiség 1. Budapest IX. rendezvény (terület és 2017. 09 07-1100 m2 Nehru part elhelyezett építmény): 1000 2017.09.10. m2 nézőtér, 100 m2 színpad 17 / 56
2. Budapest IX. Nehru part a döntést elnapolja. rendezvény (kereskedelmi tevékenység) kereskedelem és vendéglátás 2*9 m2 2017. 09 07-2017.09.10. 18 m2 A Bizottság az előterjesztett 1575/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Friends Club Hungary Kft. rendezvény (terület és elhelyezett építmény): Budapest Urban Games 2017 sport és kulturális rendezvény BUG tájékozódási verseny és sportprogramok megrendezéséhez szükséges eszközök, valamint a sétányon végig húzódó jelzőszalag kihelyezése 4000 m2-en közterület-használatához a Budapest I. Gellérthegy I-XI. kerület Citadella alatt húzódó park sétány területén 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul a Főkert Zrt-vel való egyeztetéssel és zöldfelület-kezelői hozzájárulással. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2194/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1575/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Friends Club Hungary Kft. rendezvény (terület és elhelyezett építmény): Budapest Urban Games 2017 sport és kulturális rendezvény BUG tájékozódási verseny és sportprogramok megrendezéséhez szükséges eszközök, valamint a sétányon végig húzódó jelzőszalag kihelyezése 4000 m2-en közterület-használatához a Budapest I. Gellérthegy I-XI. kerület Citadella alatt húzódó park sétány területén 2017.09.02-án a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul a Főkert Zrt-vel való egyeztetéssel és zöldfelület-kezelői hozzájárulással. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1576/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a 18 / 56
Kulturális Tizenegy Egyesület rendezvény közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje 1. XI. ker. járdán, a tér sarkán rendezvény (terület és 2017.09.12 Szent elhelyezett építmény) 1 db - Gellért tér információs pont 2017.09.24 2. XI. ker. Bartók Béla út 3. XI. ker. Bartók Béla út 4. XI. ker. Bartók Béla út 5. XI. ker. Bartók Béla út 6. XI. Móricz Zsigmond körtér Gárdonyi téren rendezvény (terület és elhelyezett építmény) 2 db 3 m2-es információs pont járdaszakasz több rendezvény (terület és pontján, az ott lévő elhelyezett építmény) a üzletekkel, galériákkal, kulturális esemény kávézókkal, előkészítése, kommunikációja éttermekkel egyeztetett céljából programtájékoztató helyszínen táblák, installációk kihelyezése járdaszakasz több rendezvény (terület és pontján, az ott lévő elhelyezett építmény) üzletekkel, galériákkal, kulturális programok, kávézókkal, installációk, workshopok, éttermekkel egyeztetett gyermekfoglalkoztatók, helyszínen kézműves foglalkozások, játékok kihelyezése Gárdonyi téren rendezvény (terület és elhelyezett építmény) helyi lakosoknak szervezett piknik 47-es villamos mögötti részen rendezvény (terület és elhelyezett építmény) floorball pálya elkerített 10*20 m. 2017.09.12-2017.09.24. 2017.09.12-2017.09.22. 2017.09.22-2017.09.24. 2017.09.23. 2017.09.22-2017.09.23. Mennyis ég 3 m2 6 m2 41 m2 453 m2 50 m2 300 m2 területen, cserepadok, hangosítás a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, fotó csatolásával a rendezvény tavalyi megvalósulásáról, zöldfelület-kezelői hozzájárulással, látványterv csatolásával, üzletekkel való egyeztetéssel. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2195/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1576/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Kulturális Tizenegy Egyesület rendezvény közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje Mennyis ég 19 / 56
1. XI. ker. Szent Gellért tér 2. XI. ker. Bartók Béla út 3. XI. ker. Bartók Béla út 4. XI. ker. Bartók Béla út 5. XI. ker. Bartók Béla út 6. XI. Móricz Zsigmond körtér járdán, a tér sarkán rendezvény (terület és elhelyezett építmény) 1 db információs pont Gárdonyi téren rendezvény (terület és elhelyezett építmény) 2 db 3 m2-es információs pont járdaszakasz több rendezvény (terület és pontján, az ott lévő elhelyezett építmény) a üzletekkel, galériákkal, kulturális esemény kávézókkal, előkészítése, kommunikációja éttermekkel egyeztetett céljából programtájékoztató helyszínen táblák, installációk kihelyezése járdaszakasz több rendezvény (terület és pontján, az ott lévő elhelyezett építmény) üzletekkel, galériákkal, kulturális programok, kávézókkal, installációk, workshopok, éttermekkel egyeztetett gyermekfoglalkoztatók, helyszínen kézműves foglalkozások, játékok kihelyezése Gárdonyi téren rendezvény (terület és elhelyezett építmény) helyi lakosoknak szervezett piknik 47-es villamos mögötti részen rendezvény (terület és elhelyezett építmény) floorball pálya elkerített 10*20 m 2017.09.12-2017.09.24. 2017.09.12-2017.09.24. 2017.09.12-2017.09.22. 2017.09.22-2017.09.24. 2017.09.23. 2017.09.22-2017.09.23. 3 m2 6 m2 41 m2 453 m2 50 m2 300 m2 területen, cserepadok, hangosítás a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, fotó csatolásával a rendezvény tavalyi megvalósulásáról, zöldfelület-kezelői hozzájárulással, látványterv csatolásával, üzletekkel való egyeztetéssel. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1577/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 3. pontja alapján úgy dönt, hogy Németi Erzsébet 24 m2-es kereskedelmi épületre (Budapest XX. Nagysándor József utca iskola utcai sarkán) vonatkozó a 61/3849-4/2016. Használati megállapodás módosításához (névváltozáshoz Mihalovits Józsefnéről Németi Erzsébetre) 2017. 06. 29-től 2018. 08. 31- ig hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodás módosítást aláírja. 20 / 56
2196/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1577/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 3. pontja alapján úgy dönt, hogy Németi Erzsébet 24 m2-es kereskedelmi épületre (Budapest XX. Nagysándor József utca iskola utcai sarkán) vonatkozó a 61/3849-4/2016. Használati megállapodás módosításához (névváltozáshoz Mihalovits Józsefnéről Németi Erzsébetre) 2017. 06. 29-től 2018. 08. 31- ig hozzájárul. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodás módosítást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1578/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013.(III.8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Kiving Kft. építési állványzat 100 m2-en hosszabbítás közterület-használatához a Budapest VI. Andrássy út 28. szám előtt 2017.06.29-től 2017.08.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul, viszont a 2017.06.01 2017.06.28 között megvalósult közterület-használat után visszamenőlegesen egyszeres díjat köteles fizetni. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2197/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1578/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013.(III.8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 9. pontja alapján úgy dönt, hogy a Kiving Kft. építési állványzat 100 m2-en hosszabbítás közterület-használatához a Budapest VI. Andrássy út 28. szám előtt 2017.06.29-től 2017.08.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul, viszont a 2017.06.01 2017.06.28 között megvalósult közterület-használat után visszamenőlegesen egyszeres díjat köteles fizetni. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1579/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 3. pontja alapján úgy dönt, hogy a 21 / 56
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint: 2198/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1579/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 3. pontja alapján úgy dönt, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közterület-használatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Cél Használat ideje Menny. 1. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-2 m2 kijárat mellett (raktár) 2017.12.31. 2. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-9 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 3. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-11 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 4. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-8 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 5. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-3 m2 kijárat mellett (raktár) 2017.12.31. a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével, viszont a 2017.01.01 2017.06.28 között megvalósult közterület-használat után visszamenőlegesen egyszeres kedvezményes díjat köteles fizetni. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. Tétel Közterület Cél Használat ideje Menny. 1. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-2 m2 kijárat mellett (raktár) 2017.12.31. 2. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-9 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 3. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-11 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 4. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-8 m2 kijárat mellett (üzlethelyiség) 2017.12.31. 5. Budapest VI. Nyugati tér Metró információs pont 2017.06.29-3 m2 kijárat mellett (raktár) 2017.12.31. a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével, viszont a 2017.01.01 2017.06.28 között megvalósult közterület-használat után visszamenőlegesen egyszeres kedvezményes díjat köteles fizetni. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 22 / 56
A Bizottság az előterjesztett 1580/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a Teréz körút 9. Társasház védőtető, előtető reklám nélkül (tűzfal felújítása miatt gyalogosvédelem) 16 m2-en közterület-használatához a Budapest VI. Teréz körút 9. szám előtt 2017.07.31-től 2017.08.18-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul építési engedély és a Teréz körút 11. számú Társasház véleményének csatolásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2199/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1580/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a Teréz körút 9. Társasház védőtető, előtető reklám nélkül (tűzfal felújítása miatt gyalogosvédelem) 16 m2-en közterület-használatához a Budapest VI. Teréz körút 9. szám előtt 2017.07.31-től 2017.08.18-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével hozzájárul építési engedély és a Teréz körút 11. számú Társasház véleményének csatolásával. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1581/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata rendezvény: EgészségPart 2017 (az egészséges életmódra nevelés, és a prevenciós ellátások) népszerűsítése közterülethasználatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje 1. XI. ker. Budai Parkszínpad rendezvény (terület és 2017.09.24 Feneketlen előtti és melletti elhelyezett építmény) 15 db 18. tavi park területen (hrsz: 4465) m2-es sátor, színpad 42 m2- en, ugrálóvár 80 m2-en, Mennyis ég 852 m2 futópálya 400 m2-en a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, zöldfelületkezelői hozzájárulással, a Budai Parkszínpaddal való egyeztetéssel, Kommunális Osztállyal való egyeztetéssel, és a Főkert Zrt-vel való egyeztetéssel, viszont nem járul hozzá 60 m2-23 / 56
en kapcsolódó reklám közterület-használatához a Budapest XI. Feneketlen tavi parkban, a Budai Parkszínpad előtti és melletti területen (hrsz: 4465) 2017.09.25-én. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 2200/2017.(06.28.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1581/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 12. pontja alapján úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata rendezvény: EgészségPart 2017 (az egészséges életmódra nevelés, és a prevenciós ellátások) népszerűsítése közterülethasználatához hozzájárul az alábbiak szerint: Tétel Közterület Pontos hely Cél Használat ideje 1. XI. ker. Budai Parkszínpad rendezvény (terület és 2017.09.24 Feneketlen előtti és melletti elhelyezett építmény) 15 db 18. tavi park területen (hrsz: 4465) m2-es sátor, színpad 42 m2- en, ugrálóvár 80 m2-en, Mennyis ég 852 m2 futópálya 400 m2-en a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 10%-ának megfizetésével a Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai hozzájárulásával, zöldfelületkezelői hozzájárulással, a Budai Parkszínpaddal való egyeztetéssel, Kommunális Osztállyal való egyeztetéssel, és a Főkert Zrt-vel való egyeztetéssel, viszont nem járul hozzá 60 m2- en kapcsolódó reklám közterület-használatához a Budapest XI. Feneketlen tavi parkban, a Budai Parkszínpad előtti és melletti területen (hrsz: 4465) 2017.09.25-én. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1582/K sorszámú közterület-használati ügyben a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a Belvárosi Lugas Kft. a Budapest VI. Bajcsy-Zsilinszky út 15. szám előtt 2017.06.08-án megvalósult jogellenes közterület-használata (napvédő ponyva reklám nélkül 22 m2, rendeltetéstől eltérően reklám megléte) után a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti reklámos napernyőre vonatkozó díj 1000%-át köteles fizetni. Felhatalmazza elnökét, hogy az értesítő levelet aláírja. 24 / 56