Több, mint egy csapat A Magyar Paralimpiai Bizottság tevékenységének szakmai, pénzügyi összefoglalója 2015 2018
Tisztelt Sportbarátaink! Saját szervezésű, kiemelt eseményeink A Magyar Paralimpiai Bizottság hosszú utat járt be és soha nem felejtjük el megköszönni elődeink munkáját. Akkor tudunk feltöltődni újra és újra, ha időnként megállunk, visszanézünk, összegzünk. Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap. Georg Friedrich Daumer, német költő és filozófus gondolata világosan érzékelteti kapcsolatunkat az idővel. Három évvel ezelőtt egy régi új csapat elhatározta, hogy megreformálja magyar parasporttal kapcsolatos társadalmi és szakmai gondolkodást, új lehetőségeket és utakat mutatva annak hazai és nemzetközi téren egyaránt. Ez a három év néha soknak, néha kevésnek tűnik. A Magyar Parasport Napján, 2018. február 22-én megkérdeztük legendás paralimpiai bajnokainkat, mi volt a legnagyobb élményük a pályafutásuk során. Szinte mindannyian a paralimpiai játékok alatt átélt pillanatokról meséltek, a legnagyobb katarzissal járó események maradtak meg bennük a legjobban, ezek az élmények vitték tovább őket újabb célok felé. Azonban nem szabad elfelejtenünk azt az utat, amelyet végigjárunk, amíg elérjük a célt. A Magyar Paralimpiai Bizottság hosszú utat járt be és soha nem felejtjük el megköszönni elődeink munkáját. Akkor tudunk feltöltődni újra és újra, ha időnként megállunk, visszanézünk, összegzünk. Felidézzük a csodálatos pillanatokat, amikor a riói vagy a pjongcsangi paralimpián ünnepelték a magyar sportolókat. Megvizsgáljuk, milyen hatással voltunk a társadalomra a fogyatékos sport segítségével, milyen teendőink vannak még a szellemi és fizikai akadálymentesítésben. A riói és a tokiói nyári paralimpiai játékok között félúton ideje van a megtett út vizsgálatának. Kérem, olvassák el a Magyar Paralimpiai Bizottság elmúlt három éves tevékenységét összegző kiadványunkat. Fogadják szeretettel a megtett út során átélt kiemelkedő pillanatainkat, a közös sikereket, az apró vagy jelentős eredményeket. Köszönjük, hogy velünk vannak az úton, a sikerünk közös siker! Albert Einstein mondta: Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre. Sportbaráti üdvözlettel: Szabó László 2015. szeptember 7. BeActive Európai Paralimpiai Nap. Tizenhárom parasportágat lehetett kipróbálni az Érsekkertben felállított helyszíneken, Egerben. 2016. március 10. Új együttműködés, a riói játékok végéig a WestEnd City Center a Magyar Paralimpiai Csapat kiemelt támogatója. 2016. július 15. A Magyar Paralimpiai Csapat forma- és sport ruházat bemutatója a Várkert Bazárban, sztárokkal, elismert közéleti szereplőkkel, és a Magyar Paralimpiai Csapat tagjaival. 2016. augusztus 28. A Magyar Paralimpiai Bizottság díjakat alapít; Halassy Olivér díj (paralimpiai érmeseknek adományozható), Málnai István díj (edzők és nevelőedzők részére adományozható), Plesa István díj (sportegészségügyi szakembereknek adományozható), Paralimpiai Láng díj (a paralimpiai mozgalom támogatója részére adományozható). 2016. augusztus 28. A riói paralimpiára kvalifikált Magyar Paralimpiai Csapat eskütétele, és kitüntetéseinek, díjainak átadása a Nemzeti Színházban. 2016. augusztus 28. Az 1976-os paralimpiai bajnok Tauber Zoltán asztaliteniszező, és a paralimpiai bronzérmes Oláh József atléta érmeinek rehabilitáltatása a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal, és a Magyar Paralimpiai Csapat eskütételén, az 1976-os csapat ünneplése, méltatása. 2016. augusztus 31. A Magyar Telekom Nyrt. a Magyar Paralimpiai Bizottság új, kiemelt támogatója, közös sajtótájékoztató a megállapodásról. 2016. szeptember 20. Ovációval és virágcsokrokkal fogadták a riói paralimpiáról hazaérkező csapatot a Liszt Ferenc reptéren, a sajtónyilvános érkezésen tömeg várta a parasportolókat. 2016. szeptember 23. A Magyar Paralimpiai Csapat fogadó ünnepsége a WestEnd tetőteraszán, koncertekkel, neves művészekkel. 2016. november 16. Felavatják a paralimpiai bajnokok falát az Olimpiai Parkban, a sajtónyilvános leleplezésen részt vett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szentgyörgyvölgyi Péter Belváros polgármestere, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Becsey János, a Paralimpikonok Klubjának elnöke, kétszeres paralimpiai bajnok, Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok, miniszteri biztos, Tauber Zoltán, az első magyar paralimpiai bajnok és a Magyar Paralimpiai Csapat tagjai. 2016. november 23. A Zing Burger a Magyar Paraúszó Bajnokságot támogatja jótékonysági akciójával, közös sajtótájékoztató a Gyarmati Dezső Sportuszodában. 2016. szeptember 1. 2016. december 9. A Magyar Paralimpiai Csapat sajtónyilvános elindulása a riói nyári paralimpiai játékokra, olimpikonok, neves közéleti hírességek búcsúztatják a csapatot a Groupama Arénában. 2016. szeptember 5. Újabb négyéves megállapodást kötött a K&H Bank és a Magyar Paralimpiai Bizottság. A bizalom töretlen, a bank továbbra is támogatja a magyar parasportot. Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet. 2016. december 12. A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestületté alakul, a Közgyűlés újabb négy évre Szabó Lászlót választja a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének. Az elnökség tagjai; alelnök: Deutsch Tamás, elnökségi tagok: Becsey 2 3
TÖBB, MINT EGY CSAPAT. János, Berente Judit, dr. Égeni Attila, dr. Kokas Péter, dr. Kósa Ádám, Lengyel Lajos, Nátrán Roland, dr. Tapolczai Gergely, Toponáry Gábor, dr. Ralovich Zsolt, Nyírő Zsolt ( ). A Felügyelő Bizottság tagjai: dr. Gudra Tamás elnök, dr. András Krisztina, Dr. Pohli Viktória, Hadházi Sándor. 2016. december 14. Bemutatják a Budapest2024 Pályázat Sportolói Bizottságának tagjait, közöttük Arlóy Zsófia paralimpikon asztaliteniszezőt, Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszót és Boronkay Péter világ-és Európa-bajnok triatlonistát. 2017. június 14. MERI sportnap, a MEOSZ, az OORI, az MPB és a FODISZ szervezésében. Az eseményen együttműködési megállapodást köt a Testnevelési Egyetem és a Magyar Paralimpiai Bizottság, amely rögzíti, hogy a fogyatékos sport oktatása a jövőben bekerül az egyetem tanrendjébe. 2017. december 14. Ötpárti sajtótájékoztató a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban, a Magyar Sport, a Magyar Parasport, a Magyar Siketsport és a Magyar Diáksport Napjának Országgyűlési határozatba vételéről, egyhangú megszavazásáról. 2018. január 22. A téli paralimpiai és olimpiai játékokra induló sportolók eskütételi ünnepsége. Lőrincz Krisztina, Balogh Zsolt és Bocsi Bence parasportolókat és az olimpikonokat Áder János köztársasági elnök, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszöntötte. 2018. február 8. Sajtótájékoztató keretében bemutattuk a február 22-i Magyar Parasport Napja programjait a Mozgásjavító Intézményben. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke, Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító Intézmény intézményvezetője, Kovács Kálmán egykori válogatott labdarúgó, jelenleg testnevelő tanár és a Magyar Parasport Napjának nagykövetei: Benedek Dalma hétszeres világ-és tízszeres Európa-bajnok olimpikon kajakozó és Varga Katalin parakajakozó, aki a riói paralimpián az 5. helyen végzett. Az első Magyar Parasport Napja, nemzetközi V4-es konferenciával, több mint 500 oktatási intézmény részvételével. Budapestre érkezett Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke, Sir Philip Craven, az IPC leköszönt elnöke, akiket Orbán Viktor miniszterelnök Balog Zoltán miniszterrel, Szabó Lászlóval, az MPB elnökével, Szekeres Pál miniszteri biztossal és Kővári Ágnes sportigazgatóval fogad az Országházban. Gálavacsora a Magyar Paralimpiai Bizottság 20 éves megalakulásának tiszteletére. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adta át Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság volt elnöke részére. Az MPB saját alapítású díjait Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke és Dr. Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szervezetének elnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja adja át az MPB 20 gálavacsora keretein belül a parasportolóknak, sportszakembereknek. 2018. március 6. A pjongcsangi téli paralimpiára induló parasportolók és sportszakemberek sajtó nyil vános búcsúztatása, Sárfalvi Péter helyettes állam titkár, Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság téli sportokért felelős alelnöke és Szabó László, az MPB elnöke köszöntötte a csapatot. 2018. március 20. A téli Magyar Paralimpiai Csapat sajtó nyilvános érkezése a Liszt Ferenc repülőtéren. 2018. július 12 15. Együttműködés az EFOTT fesztivállal, a fesztiválozók kipróbálhatják a vakfocit és az ülőröplabdát. Hazai sportszakmai sikerek 2016. február 6. Négy Eleiko IPC Powerlifting erőemelő pad és annak kiegészítő eszközeinek átadásával támogatja az erőemelők felkészülését az MPB. 2016. július 12. Feczer Viktor az első olyan vívóedző, aki a parasportban nyújtott közel 16 éves kiemelkedő munkája miatt kap mesteredzői kitüntetést. Többek között Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna edzője. 2017. május 5. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnyeri a 2021-es Para Erőemelő Világbajnokság rendezési jogát. 2017. július 8. Edzői életműdíjat kap Antal Andor, Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona atléták edzője, Erdei Péter, Osváth Richárd vívó edzője, és Herendi Iván, Csonka András asztaliteniszező edzője. 2017. május 12. Megalakul a Magyar Paralimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága. A Sportolói Bizottság elnöke Arlóy Zsófia paralimpikon asztaliteniszező, tagjai: Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst-és bronzérmes vívó, Tunkel Nándor paralimpiai bronzérmes erőemelő, Németh Roland paralimpikon teniszező, Csuri Ferenc paralimpikon úszó. 2017. augusztus 24. Új, prémium kategóriás labdákkal segíti a Magyar Paralimpiai Bizottság a magyar para boccia válogatott felkészülését az Európabajnokságra. 2017. november 14. Együttműködési megállapodást ír alá az MPB a Magyar Vívó Szövetséggel, a két szervezet együtt segíti a kerekesszékes vívókat a tokiói paralimpiáig. 2018. január 18. Megalakul a Magyar Paralimpiai Bizottság Jogi és Etikai Bizottsága. A bizottság tagjai: Dr. Borbély Zoltán jogász, egykori sportriporter, Dr. Koltay András jogász, Dr. Meilinger Csaba egykori válogatott paraúszó, Dr. Steinmetz Barnabás jogász, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Dr. Horváth Patrícia Anna jogász, a Magyar Paralimpiai Bizottság sport-és jogi referense, a téli paralimpiai játékok csapatvezetője. 4 5
TÖBB, MINT EGY CSAPAT. Nemzetközi sportdiplomáciai sikerek 2015. szeptember 1. 2017. szeptember 7 8. Magyar szakemberek a nemzetközi parasportban Együttműködési megállapodást ír alá az MPB Brazília Magyarországi Nagykövetségével, közösen segítik a parasportolók felkészülését a 2016-os riói nyári paralimpiai játékokra. 2016. október 25. A Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság közösen megkapta a 2017-es IBSA Ifjúsági Csörgőlabda Világbajnokság rendezési jogát. 2016. november 13. Szekeres Pált megválasztották IWAS Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Bizottság elnökének. 2016. november 18. Arlóy Zsófia asztaliteniszező paralimpikon és Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívó képviselte a magyar parasportot és sportot Dohában, a Budapest2024 Olimpiai és Paralimpiai Pályázatának bemutatásán. 2017. február 10. Feczer Viktor mesteredzőt beválasztják az IWAS Kerekesszékes Vívó Bizottság Edzőbizottsági tagjai közé, Nagy Józsefet megválasztják a Bírói Bizottság vezetőjének. 2017. május 4. Urr Györgyöt beválasztják az IWAS Versenyszervező Bizottságába. 2017. május 7. A 2021-es Para Erőemelő Világbajnokság rendezési jogának elnyerése. 2017. május 17. Szabó László, az MPB elnöke és Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója részt vesz a kelet- közép- európai és a balkáni országok paralimpiai bizottságok elnökeinek találkozóján, Pozsonyban. 2017. június 13. A Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársa és Sportolói Bizottságának tagja, Csuri Ferenc egykori paralimpikon úszó képviseli a magyar parasportot az IPC első Sportolói Fórumán Németországban, Duisburgban. 2017. június 16 17. Szabó László, az MPB elnöke, Urr Anita, az MPB főtitkára és Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója részt vesz az EPC tisztújító közgyűlésén, Katowicében. Szabó László, az MPB elnöke, Urr Anita, az MPB főtitkára és Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója részt vesz az IPC tisztújító közgyűlésén, Abu Dhabiban. 2017. október 16. Hajmási Éva paralimpiai ezüstérmes vívót beválasztják az IWAS WFEC Sportolói Bizottságába. 2017. október 27 28. Urr Anita, az MPB főtitkára és Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója részt vesz az IBSA tisztújító közgyűlésén, Kolozsváron. 2017. október 28. Bíró Norbertet újra megválasztják az IBSA Judo Sportbizottság elnökének. 2017. november 30. Sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást írt alá a Koreai Kulturális Intézet, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság, a téli olimpia és paralimpia népszerűsítéséről. 2017. december 2. Szekeres Pált beválasztják az IWAS (International Wheelchair & Amputee Sports Federation) elnökségi tagjai közé. 2017. december 11. Sors Tamás paralimpiai bajnok úszót beválasztják a Nemzetközi Paraúszó Sportolói Tanácsadó Testületbe. Az első Magyar Sport nap alkalmából és az MPB 20 éves megünneplésére Budapestre látogatott Andrew Parson, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, Sir Philip Craven, az IPC korábbi elnöke, Ratko Kovacic, az Európai Paralimpia Bizottság elnöke, és további 10 ország paralimpiai bizottságainak elnökei, főtitkárai. 2018. június 24. Együttműködési megállapodást ír alá a Magyar Paralimpiai Bizottság az Iráni Paralimpiai Bizottsággal. 2018. július 19. A 2019-es ülőröplabda Európa-bajnokság ren dezési jogának elnyerése. Barsai Emese (asztalitenisz) László Anita (boccia) Tóth Ildikó (boccia) Benedek Richárd (csörgőlabda) Benkő Bálint (csörgőlabda) Imre Norbert (csörgőlabda) Oroszi István (csörgőlabda) Tóth Márton (csörgőlabda) Horváth Andrea (erőemelés) Kovács Szilvia (INAS) Mlinkó Renáta (INAS) Dr. Kokas Péter (evezés) Braun Ákos (judo) Gosztonyi Balázs (judo) Halasi Viktor (judo) Tardos János (judo) Hivatal Nóra (rögbi) Tilly Tamás (rögbi) Bejovszkin Anton (vívás) Deli Dóra (vívás) Hamar Balázs (vívás) Kósa Miklós (vívás) 2015 Judo Világkupa Asztalitenisz Hungarian Open Hungarian Open Paraúszó Bajnokság Kerekesszékes Vívó Világbajnokság Para Erőemelő Európa-bajnokság 2016 IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa IPC Hungarian Open és IPC Nemzetközi Bíróképző Tanfolyam 2017 IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa ITTF PTT Asztalitenisz Hungarian Open Ülőröplabda Nemzetközi Torna Agárd Para Erőemelő Világkupa Hungarian Open Paraúszó Bajnokság László Anita (vívás) Nagy Orsolya (vívás) Piecs Adrienn (vívás) Szabó Bence (vívás) Tamás Henriett (vívás) Steiner György (kerékpár) Maka Erika (IBSA) Kertészné Németh Bernadett (parakenu) Csabai Attila (szkander) Dóró Zsolt (szkander) Dr. Bokor Tamás (szkander) Lukóczki Károly (szkander) Rausch Tamás (szkander) Tóth Adrienn (triatlon) Nagy Alpár (triatlon) Böröcziné Andrea (triatlon) Jacsó Andrea (triatlon) Dr. Varga Béla (triatlon) Rózsa Dóra (triatlon) Márkus Gergely (triatlon) Bodnár Györgyi (triatlon) Hazai rendezésű versenyeink IBSA Csörgőlabda U19 Világbajnokság Szkander Világbajnokság 2018 IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa Ülőröplabda Nemzetközi Torna Hungarian Open Paraúszó Bajnokság Parakajak-kenu világkupa. 2019 IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa Para Erőemelő Világkupa Ülőröplabda Európa-bajnokság Hungarian Open Paraúszó Bajnokság 2021 Para Erőemelő Világbajnokság Bártfai Judit (triatlon) Kalotai Lóránd (triatlon) Pásztor Péter (triatlon) Földvári Péter (triatlon) Polik Szabolcs (triatlon) Magyarosi Zoltán (triatlon) Szilák Ágnes (úszás) Dr. Bejek Zoltán (úszás, kajak-kenu) Dr. Árpás Krisztina (ülőröplabda) Szatmári Dóra (ülőröplabda) 6 7
2015 2016 TÖBB, MINT EGY CSAPAT. Paralimpiák számokban XV. Nyári Paralimpiai Játékok Rio de Janeiro A Magyar Paralimpiai Csapat 18 érmet nyert a XV. Nyári Paralimpiai Játékokon 2016. szeptember 7 és 18. között Rió de Janeiróban, ezzel a 162 résztvevő ország 83 érmes országa közül a 47. helyen zárt az éremtáblázaton. Hazánkat rekord létszámú egyéni sportoló, összesen 43 sportoló 12 sportágban képviselte Rióban. A Magyar Paralimpiai Csapat tagjai eddig nem tapasztalt mértékű társadalmi ismertséget és népszerűséget értek el. A csapat egyetlen aranyérmét Tóth Tamás úszó nyerte 100 méteres hátúszásban. Ezüstérmet nyert Biacsi Ilona atléta, Csonka András asztaliteniszező, Osváth Richárd vívó, Pap Bianka úszó, Sors Tamás úszó, Suba Róbert kajakozó, a női tőrcsapat (Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna). Bronzérmet nyert Konkoly Zsófia úszó, Krajnyák Zsuzsanna vívó, Pálos Péter asztaliteniszező, Pap Bianka úszó, Sors Tamás úszó, Tóth Tamás úszó, Tunkel Nándor erőemelő, Vereczkei Zsolt úszó, a női párbajtőr csapat (Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla). Vereczkei Zsolt a riói bronzérmével sporttörténelmet írt: jelenleg rajta kívül nincs olyan férfi úszó a világon, aki 7 paralimpiáról vagy olimpiáról 7 érmet nyert hazájának. Zsolt 3 arany és immáron 4 bronzéremmel kivívta ezt az egyedülálló és legendás dicsőséget. A CSAPAT TELJESÍTMÉNYE 25%-AL EREDMÉNYESEBB SZE REPLÉST JELENT A 2012-ES LONDONI PARALIMPIAI JÁ- TÉKOK MAGYAR EREDMÉNYEIHEZ KÉPEST. 2015. május 1 3. Parakenu Európa-bajnokság Racice 2015. július 12 17. IPC Úszó Világbajnokság Glasgow 2015. július 27. Boccia csapat Európa-bajnokság Guildford 2015. szeptember 21 27. Global Games para atlétika Ecuador 2015. szeptember 18 23. IWAS Kerekesszékes Vívó Világbajnokság Eger 2015. szeptember 26. ITU Terep Paratriatlon Világbajnokság Olaszország 2015. október 12 17. ITTF Asztalitenisz Európa-bajnokság Vejle 2015. november 24 28. Erőemelő Európa-bajnokság Eger 2016. május 1 7. Paraúszó Európa-bajnokság Madeira 2016. május 17-22. Kerekesszékes Vívó Európa-bajnokság Olaszország 2016. május 23 29. Szkander Európa-bajnokság 2016. június 10 17. Atlétika Európa-bajnokság Grosetto 2016. július 25. Integrált kajak-kenu Európa-bajnokság Moszkva 8 XII. Téli Paralimpiai Játékok Pjongcsang A téli paralimpiai játékokon 2018. március 9-18. között Pjongcsangban, Dél-Koreában három sportoló képviselte hazánkat. Az előző, Szocsiban rendezett játékokra nem utazott ki magyar parasportoló, így nyolc év után volt ismét lehetőség a bizonyításra. A korábbi téli játékokhoz képest a pjongcsangi paralimpia rekordot döntött részvételi arányban, 51 ország 670 versenyzője mérte össze tudását, 6 sportág versenyeiben. Sporttörténelmet írtunk, hiszen az első magyar ülő sífutónk, Lőrincz Krisztina, kvalifikálta magát paralimpiára és az első magyar látássérült síelőnk, Balogh Zsolt és guideja, Bocsi Bence, akik szintén kijutottak paralimpiai játékokra, teljesítették a versenyszámaikat. Lőrincz Kriszta 24. helyezést ért el az ülő sífutás sprint távján, Balogh Zsolt és Bocsi Bence pedig 15. lett óriásműlesiklásban, szlalomban kiestek az első körben. A VILÁG AZON 51 ORSZÁGA KÖZÖTT VOLTUNK, AMELY SPORTOLÓT KVALIFIKÁLT A TÉLI PARALIMPIÁRA, A VILÁG LEGJOBB 670 TÉLI PARASPORTOLÓJA KÖZÉ. Világ- és Európa-bajnokságok, ahonnan sportolóink érmet hoztak haza 2017 2018 2017. március 16. INAS fedett pályás para atlétika Európa-bajnokság Prága 2017. augusztus 1. Tereptriatlon Európa-bajnokság Marosvásárhely 2017. július 12 24. Para Atlétikai Világbajnokság London (Biacsi Bernadett új világbajnoki csúccsal lett világbajnok) 2017. július 21. Integrált kajak-kenu Európa-bajnokság, Plovdiv 2017. szeptember 11. Integrált szkander világbajnokság Budapest 2017. október 4. Para asztalitenisz Európa-bajnokság Szlovénia 2017. október 20. Para taekwondo világbajnokság London 2017. november 14. Kerekesszékes Vívó Világbajnokság Róma 2017. december 4. Paraúszó Világbajnokság Mexikó 2017. december 5. Para erőemelő világbajnokság Mexikó 2018. május 31. Para erőemelő Európa-bajnokság Franciaország 2018. június 11. Kajak-kenu Európa-bajnokság Belgrád 2018. június 12. Szkander Európa-bajnokság Szófia 2016-ban több mint 10.000 híradás jelent meg a parasporttal, paralimpiával kapcsolatosan a magyar médiában 2017-ben több mint 6000 paralimpiával kapcsolatos hír jelent meg a magyar médiában Új weboldal, új facebook oldalak, új Instagram oldal és Youtube csatorna Magyar Paralimpiai Csapat (MPCS) brand arculat kialakítása A Magyar Paralimpiai Bizottság közösségi média felületein jelenleg 20.000 követő figyeli a napi híreinket, a riói paralimpia alatt az elérés elérte a 1,5 millió főt A magyar parasportolókról szóló posztok elérése a közösségi felületeken napi 3.000-80.000 elérési számot mutat. Az elért létszám 54%-a kerül ki a kereskedelmileg legfontosabb, 18-44 éves korosztályból, 26%-uk a 35-44 éves korosztályból, ezzel a legjelentősebb tömeget képviselve. Követőinknek 76%-a, míg az elért tömeg 64%-a nő A hazai rendezésű versenyeken és sajtóeseményeken, rendezvényeken állandósult a média jelenlét A médiamunkának köszönhetően számos parasportolónak erősödött a saját imidzse, új sportolói nevek kerültek a köztudatba, segítve ezzel az egyéni sport karriert és a Magyar Paralimpiai Csapat ismertségét is A magyar közmédia a magyar televíziózás történelme során először közvetített élőben paralimpiai játékokat, a riói paralimpiai játékokat ugyanolyan műsoridővel és szerkezettel közvetítette, mint az olimpiai játékokat. Kommunikáció, pr és marketing Magyar Hallássérültek Országos Szövetsége 2017. július 18 30. XXIII. Nyári Siketlimpia a törökországi Samsunban, 27 magyar sportoló részvételével 2017. március 5 13. Siketek Curling Világbajnoksága 2017. július 7 12. Siketek I. Sakk Egyéni Európa-bajnoksága, Svédország 2018.május 24 június 2. Bowling Európa-bajnokság München, Németország 2018.március 17 24. Curling Európa-bajnokság, Svájc 2018.május 5 13. Mountainbike Európa-bajnokság Belgium 2018.július 6 16. Sakk Olimpia Manchester 2018.július 2 7. Úszó Európa-bajnokság Lengyelország Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2017. június 25 július 2. XXI. Szervátültetett Világjátékok Malagában, 52 sportoló képviselte Magyarországot 2018. január 07 11. X. Szervátültetettek Téli Világjátéka, Svájcban. A magyar transzplantált csapat 8 versenyzővel vett részt a világjátékon 2018. június 16 24. Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága Cagliariban, 48 sportoló képviselte Magyarországot A magyar parasport történelemben először adott hírt kereskedelmi televíziós csatorna paralimpiai játékokról, a riói és a pjongcsangi paralimpián az RTL Klub a helyszínen forgatott, a médiacsapat tagjaként a nyári és téli paralimpiai játékok alatt, a közösségi oldalakon live videókon keresztül online kapcsolattartás a szurkolókkal 2017. év végén megkezdtük a 2018-as téli paralimpiai játékok magyar részvételéről a kommunikációs és PR tevékenységet a sportolók bemutatásával és új vlog indításával. A videós blog bejegyzések a Magyar Paralimpiai Bizottság saját youtube csatornáján indultak, a felkészülési időszakot is rögzítve Médiapartneri szerződések aláírása az Echo Televízióval és a Nemzeti Sporttal A Hírlevelek minden fontos partnerhez eljuttatják a csapat sikereit, eredményeit Minden sportágról és sportolóról jó minőségű fotós és videós anyagok készítése az MPB archívumába A Magyar Paralimpiai Bizottság felületeinek újragondolása, a támogatóknak, szponzoroknak új megjelenési lehetőségek kialakítása Naprakész versenyinformációk, a sportágak híreinek megjelenítése, backstage hangulat megörökítése és bemutatása minden nap A kommunikációs üzenetek, szlogenek újragondolása, kommunikációs tréningek a sportágakban A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület tagszervezeteinek kiemelt sporteseményei Magyar Speciális Olimpia Szövetség 2017. március 14 25. Speciális Olimpia Téli Világjátékok Graz, Schladming, Ramsau 2017. július 20. IX. Eunice Kennedy Shriver Emléknap Kazincbarcika Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége 2017. június 7. European Youth Games for the Disabled Brnó 2017. június 18 29. XV. Látássérültek Sakkolimpiája a macedóniai Ohridban 2017. október 5 13. Fogyatékkal élők Sakk Világbajnoksága Drezda Lélekmozgató program 2018 A Lélekmozgató program 20 kiemelt oktatási intézményben került megrendezésre az első Magyar Parasport Napja alkalmából. A 20 intézményben egy-egy intézményi kapcsolattartó készítette elő a rendezvényt. Az intézményi kapcsolattartók munkáját a FODISZ megyei koordinátorai segítették. 9
TÖBB, MINT EGY CSAPAT. A Magyar Paralimpiai Bizottság gazdálkodása 2015 2017 kiadás bevétel kiadás bevétel Működés 63 250 000 22% Működési támogatás 45 000 000 14% Működés 84 720 000 28% Működési támogatás 95 000 000 29% Szövetségek részére biztosított támogatás 37 577 000 13% Hazai versenyrendszerek 3 700 000 1% köthető kiadások Kiemelt nemzetközi versenyek (Pl. Speciális Világjátékok) 9 503 000 4% 17 286 000 6% Sporttudomány 3 040 000 1% Versenyeztetés (EB, VB, egyéb nemzetközi) 119 048 000 41% köthető támogatás (Előzetes kiadások, felkészülés, részvétel) 120 000 000 38% Alap szakmai támogatás 128 400 000 41% Szponzori bevétel 19 998 000 6% Saját bevétel 1 880 000 1% Összesen 270 278 000 100% Kiemelt eseti sportszakmai feladat céltámogatása 30 000 000 10% Hazai versenyrendszerek 3 421 000 1% köthető kiadások 28 690 000 9% Sporttudomány 2 340 000 1% Versenyeztetés (EB, VB, egyéb nemzetközi) Központi felkészülés (Edzőtáborok) 142 829 000 46% 3 786 000 1% köthető támogatás (Előzetes kiadások, felkészülés, részvétel) 45 200 000 13% Alap szakmai támogatás 132 500 000 40% Kiemelt eseti sportszakmai feladat céltámogatása 30 000 000 9% Szponzori bevétel 23 464 000 7% Saját bevétel 5 600 000 2% Összesen 331 764 000 100% Központi felkészülés (Edzőtáborok) 28 943 000 10% Kommunikáció 6 308 000 2% Kommunikáció 11 802 000 4% Összesen 307 588 000 100% Összesen 288 655 000 100% 2016 kiadás Működés 70 518 416 17% Szövetségek részére biztosított támogatás 57 550 000 13% Hazai versenyrendszerek 7 127 000 2% köthető kiadások 150 080 000 35% Sporttudomány 3 874 000 1% Versenyeztetés (EB, VB, egyéb nemzetközi) Központi felkészülés (Edzőtáborok) 102 938 105 24% 13 390 000 3% Kommunikáció 21 449 623 5% Összesen 426 927 144 100% bevétel Előző évi maradványösszeg 17 900 000 4% köthető támogatás (Előzetes kiadások, felkészülés, részvétel) 214 430 000 50% Alap szakmai támogatás 173 000 000 40% Szponzori bevétel 19 500 000 5% Saját bevétel 2 200 000 1% Összesen 427 030 000 100% A Magyar Paralimpiai Bizottság gazdálkodásának ellenőrzése 2015. Felügyelő Bizottság a Magyar Paralimpiai Bizottság 2015. évi gazdálkodását az MPB Felügyelő Bizottsága a 2016. április 11-én kelt jelentésében elfogadta. Könyvvizsgálat a Magyar Paralimpiai Bizottság 2015. évi pénzügyi beszámolóját a Szilágyi Könyvvizsgáló Iroda Kft. a 2016. március 15-én kelt jelentésében, szabályosnak minősítette. MPB Közgyűlés a Magyar Paralimpiai Bizottság Közgyűlése a 2016. április 11-i ülésén, az MPB 2015. évről készült pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a Felügyelő Bizottság és a Könyvvizsgálat jelentését elfogadta. Országgyűlés Kulturális Bizottsága a Magyar Paralimpiai Bizottság 2016. május 31-én tartott beszámolót az Ország gyűlés Kulturális Bizottságának az MPB 2015. évi tevékenységéről, a paralimpiai felkészülésről. A beszámolót a Kulturális Bizottság elfogadta. 2016. Felügyelő Bizottság a Magyar Paralimpiai Bizottság 2016. évi gazdálkodását az MPB Felügyelő Bizottsága a 2017. május 8-án kelt jelentésében elfogadta. Könyvvizsgálat a Magyar Paralimpiai Bizottság 2016. évi pénzügyi beszámolóját a Szilágyi Könyvvizsgáló Iroda Kft. a 2017. április 28-án kelt jelentésében, szabályosnak minősítette. MPB Közgyűlés a Magyar Paralimpiai Bizottság Közgyűlése a 2017. május 17-i ülésén, az MPB 2016. évről készült pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a Felügyelő Bizottság és a Könyvvizsgálat jelentését elfogadta. Országgyűlés Kulturális Bizottsága a Magyar Paralimpiai Bizottság 2017. május 23-án tartott beszámolót az Ország gyűlés Kulturális Bizottságának az MPB 2016. évi tevékenységéről, a paralimpiai felkészülésről. A beszámolót a Kulturális Bizottság elfogadta. 2017. Felügyelő Bizottság a Magyar Paralimpiai Bizottság 2017. évi gazdálkodását az MPB Felügyelő Bizottsága a 2018. május 3-án kelt jelentésében elfogadta. Könyvvizsgálat a Magyar Paralimpiai Bizottság 2017. évi pénzügyi beszámolóját a Szilágyi Könyvvizsgáló Iroda Kft. a 2018. május 3-án kelt jelentésében, szabályosnak minősítette. MPB Közgyűlés a Magyar Paralimpiai Bizottság Közgyűlése a 2018. május 12-i ülésén, az MPB 2017. évről készült pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a Felügyelő Bizottság és a Könyvvizsgálat jelentését elfogadta. 10 11
Köszönjük!