Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2010. I. negyedév Budapest, 2010. május 12.
1. Összefoglaló 2010 első negyedévében a másfél éve tartó pénzügyi és gazdasági válság kedvezőtlen hatásai a kiskereskedelem, ezen belül a könyv- és internetes kereskedelem visszaesésében továbbra is megmutatkoztak. A kedvezőtlen piaci és gazdasági környezet ellenére a Bookline közel 831 millió forintos nettó árbevételt ért el az év első három hónapjában, amely 1,6%-kal meghaladja az előző év első negyedévi árbevételét. A könyv és egyéb termékek kis- és nagykereskedelmi forgalmából származó árbevétel közel 726 millió forint volt. Ezen belül továbbra is a könyv kiskereskedelem árbevétele képviselte a legnagyobb arányt, az egyéb termékek forgalmának aránya az előző év azonos időszakához képest nem változott. (Egyéb termékek forgalmának aránya: 12,2%, a nagykereskedelmi forgalom aránya 15%.) A Társaság az első negyedévet 33,7 millió forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta. 2. Piaci, gazdasági környezet alakulása 2010 első negyedévében az elhúzódó nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság hatásai továbbra is érezhetőek voltak a Bookline piacán. Az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom visszaesése az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint 4,9% volt. Februárban a kiskereskedelmi forgalmon belül a könyv-, újság-, és papíráruk forgalmának volumene kismértékben növekedett. 3. A Bookline.hu Nyrt. gazdálkodása 2010. I. negyedévben 3.1. Fontosabb üzleti események A Bookline.hu 2010-ben folytatja az elmúlt évben megkezdett üzletpolitikáját, folyamatosan fejleszti szolgáltatásait és innovatív megoldásokkal, folyamatos marketing jelenléttel kívánja erősíteni a bookline márka értékét. Ennek megfelelően a Társaság már az első negyedévben is több újdonsággal jelent meg a piacon. Az UNICEF és a Bookline között létrejött együttműködési megállapodás keretén belül, a Társaság létrehozta az UNICEF web shopot, amellyel az egyedi, exkluzív web shopok száma négyre emelkedett. 2010. március 26-án elindult Bookline Journal néven, egy un. online interaktív folyóirat, mely lehetőséget biztosít az önálló elemző leírások, kritikai megjegyzések, ajánlók, video és egyéb tartalmak szélesebb körű megjelenésének. Reményeink szerint a Bookline Journal hamarosan egy olyan hellyé válhat, ahol a személyes vélemények, és kritikák nyomán elinduló párbeszéd, segíteni fogja olvasóink könyvválasztását. 2010.januártól március közepéig, az RTL Olvasósarok című reggeli műsorát a Bookline támogatta. Társaságunk ebben a negyedévben elnyerte a Fáy Alapítvány által kiírt: Iskola könyvtárfejlesztési pályázat lebonyolításának jogát. A kiírt pályázat keretén belül, 160 iskola rendelhetett könyveket a Bookline.hu termék választékából. A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 2/9
3.2. Felhasználók száma, látogatottság A Bookline.hu aktív státuszú regisztrált felhasználóinak száma 2010. március 31-én meghaladta a 462 ezer főt, amely 24%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Ez mintegy 91 ezer új felhasználót jelent az elmúlt 12 hónapos periódus alatt, ezen belül 2010 első három hónapjában a sikeres regisztrációk száma több mint 21 ezer, míg a havi látogatószám közel 449 ezer volt. Regisztrált felhasználók száma, ezer fő 3.3. Bevételek és fedezet alakulása A Bookline.hu Nyrt. belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele 756 millió forint, exportértékesítésből szerzett nettó árbevétele 75 millió forint volt az első negyedévben, így összes nettó árbevétele 831 millió forintot tett ki. Az árbevétel az előző év azonos időszakához képest 1,6%-os növekedést mutatott, ezen belül a belföldi bevétel csekély mértékben, 0,1%-kal csökkent, míg az export értékesítés volumene 24%-kal emelkedett. Az értékesítésből származó bevételek között mintegy 18,6 millió forintot tesznek ki a vásárlók által fizetett szállítási díjak, a hirdetési bevétel pedig 6,1 millió forint volt. 2010. első negyedévben a bevételek 88%-a származott könyvértékesítésből, míg az egyéb üzletágak részesedése 12% volt, nem változott a 2009. első negyedévihez képest. A forgalmon belül a nagykereskedelmi forgalom aránya az előző évivel azonos szinten, 15% körül alakult. Az eladott áruk beszerzési értéke 558 millió forintot tett ki, amely 34 millió forinttal kevesebb, így 5,9%- megtakarítást jelentett a 2009. első negyedévi költséghez képest. Az értékesítéshez közvetlenül kapcsolódó költségek közül a szállítási költségek 33 millió forintot, míg a csomagolási költségek 6,6 millió forintot jelentettek. A csomagolási és szállítási költségek figyelembe vételével számított fedezet nettó árbevétel (amely tartalmazza a vásárlók által fizetett szállítási költség hozzájárulást) csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, valamint a csomagolási és szállítási költséggel 2010 első három hónapjában 233 millió forint volt, ami 2009 első negyedévéhez képest 51 millió forinttal, 28,2%-kal magasabb. A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 3/9
A Bookline.hu Nyrt. az első negyedév során 28%-os fedezetet tudott elérni, míg az elmúlt év azonos időszakában a fedezet 22,3% volt. 3.4. Működési költségek alakulása A Bookline.hu Nyrt. anyagjellegű ráfordításai 730 millió forintot tettek ki, így volumenük 17,5 millió forinttal, 2,3%-kal kevesebb az egy évvel ezelőtti értéknél. Az eladott áruk beszerzési értéke, illetve a csomagolási és szállítási költségek nélkül számított anyagjellegű ráfordítások 2010. első negyedévben 132 millió forintot tettek ki, ami 20 millió forinttal haladja meg a 2009. első negyedévi ráfordításokat. A legnagyobb növekedés a reklám célú költségekben (+147% y/y) volt. A személyi jellegű ráfordítások nagysága 94,9 millió forint volt, ami -13,2%-os, közel 14,4 millió forintos csökkenés jelent az előző évhez képest. A foglalkoztatottak létszáma 126 fő volt március 31-én, ami 7 fővel alacsonyabb a 2009. év végi létszámnál. A Bookline.hu Nyrt. egyéb ráfordítása 5,2 millió forint volt, melynek összege megegyezik a fizetendő iparűzési adó összegével. 2010. első negyedévben a Társaság 35,5 millió forint értékcsökkenést számolt el, ami közel 3 millió forinttal, 9,1%-kal haladta meg a 2009. első negyedévi értéket. 3.5. Egyéb eredménytételek alakulása A Társaság 2010 első negyedévében 715 ezer forint EBITDA-t ért el, ami 43 millió forinttal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A Bookline.hu Nyrt. pénzügyi műveletekből származó bevétele 5,6 millió forintot tett ki, ezen belül a kapott kamatok nagyság 5,2 millió Ft. A Társaság pénzügyi műveletekből adódó ráfordítása 4,5 millió forint volt. A ráfordításokból a (banki hitelek, lízingek után) fizetett kamatok nagysága 3 millió forint, az árfolyamveszteség 1,4 millió forint volt. A Társaság adózás előtti eredménye 33,7 millió Ft veszteség lett. Az időszakra vonatkozóan a Bookline.hu Nyrt. adófizetési kötelezettséget nem mutatott ki, az adózott eredménye ezzel megegyezően -33,7 millió Ft volt 2010. első negyedévben. 3.6. Készletek alakulása A Bookline.hu Nyrt. készleteinek értéke 97 millió forint volt, ami megegyezik a 2009. év végi állománnyal. Ezen belül a bolti készletek értéke 11 millió forint volt. 3.7. Mérlegfőösszeg, saját tőke A Bookline.hu Nyrt. mérlegfőösszege 2010. március 31-én 2.053 millió Ft volt (2009. december 31-én 2.330 millió Ft). A saját tőke nagysága a negyedév során realizált veszteségből adódóan a 2009. év végi 1.266 millió Ft-ról 1.232 millió Ft-ra csökkent. A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 4/9
4. Mérlegzárást követő fontosabb események A Bookline.hu Nyrt. a magyar nyelvű digitális tartalmak szervezésére, és koordinálására a Líra és Lant Zrt.- vel közös leányvállalatot hozott létre, E-Könyv Magyarország Kft. néven. A létrehozott leányvállalat egy német technológiai megoldás implementálásával, 2010 áprilisában kezdte meg tevékenységét ekonyv.hu internetes elérhetőséggel. A társaság kínálatában első körben 20.000 féle angol és német nyelvű ekönyv jelent meg. 5. Személyi változások Az első negyedév végén a Társaság RP fejlesztési vezetője, Huszár Péter lett. A Bookline.hu Nyrt. közgyűlése a 2010. üzleti évre vonatkozóan ismét az INTERAUDITOR NEUNER + HENZL Tanácsadó Kft. (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/A. II. em.; Cg.01-09-063211; kamarai tagsági száma: 000171, könyvvizsgálói engedély száma: KE-0038/95/I) könyvvizsgálót választotta a Társaság könyvvizsgálójává. 6. Nyilatkozat A Bookline.hu Nyrt. vezetősége ezen beszámolóját a magyar számviteli előírások alapján, legjobb tudása szerint készítette el. Az időközi vezetőségi beszámoló valós és megbízható képet ad a Társaság eszközeiről, kötelezettségeiről, pénzügyi helyzetéről és 2010. I. negyedévi eredményéről, és nem hallgat el olyan tényt, ami a Társaság helyzetének megítélése szempontjából a Társaság legjobb tudomása szerint jelentőséggel bír. Budapest, 2010. május 12. Starcz Ákos vezérigazgató A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 5/9
Társaság neve: Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Székhelye: 1097 Budapest, Ecseri út 14-16. Cégjegyzékszám: 01-10-044841 A Bookline.hu Nyrt. mérlegének főbb sorai adatok ezer Ft-ban, MSZSZ szerint nem auditált Sorszám Megnevezés Előző év 2009.dec.31 Tárgy év 2009.dec.31/ 2009.dec.31/ 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 532.111 513.855-3,4% -18.256 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 379.103 352.390-7,0% -26.713 03. 1.Alapítás-átszerv. Aktívált értéke - 04. 2.Kísérleti fejlesztés aktívált értéke - 05. 3.Vagyoni értékű jogok 10.541 10.173-3,5% -368 06. 4.Szellemi termékek 368.562 342.217-7,1% -26.345 07. 5.Üzleti vagy cégérték - 08. 6.Immateriális javakra adott előlegek - 10. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (11.-17. sorok) 153.008 151.465-1,0% -1.543 11. 1.Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 24.918 24.258-2,6% -660 12. 2.Műszaki berendezések, gépek, járművek 41.545 39.235-5,6% -2.310 13. 3.Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 26.545 24.972-5,9% -1.573 15. 5.Beruházások, felújítások 60.000 63.000 5,0% 3.000 16. 6.Beruházásokra adott előlegek - 18. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (19.-25. sorok) 0 10.000-10.000 19. 1.Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 10.000-10.000 20. 2.Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban - 21. 3.Egyéb tartós részesedés - 22. 4.Tartósan adott kölcsön egyéb rész. viszonyban álló vállalk-ban - 23. 5.Egyéb tartósan adott kölcsön - 24. 6.Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír - 26. B. Forgóeszközök (27.+34.+40.+45. sor) 1.684.774 1.459.686-13,4% -225.088 27. I. KÉSZLETEK (28.-33. sor) 97.136 97.023-0,1% -113 28. 1.Anyagok - 31. 4.Késztermékek - 32. 5.Áruk 97.136 97.023-0,1% -113 33. 6.Készletekre adott előlegek - 34. II. KÖVETELÉSEK (35.-39.sor) 1.185.677 1.242.742 4,8% 57.065 35. 1.Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevők) 53.383 88.930 66,6% 35.547 36. 2.Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 546.219 546.219 0,0% 0 37. 3.Követelések egyéb részes.viszonyban levő vállal-al szemben - 38. 4.Váltókövetelések - 39. 5.Egyéb követelések 586.075 607.593 3,7% 21.518 40. III. ÉRTÉKPAPÍROK (41.-44. sor) 0 0-0 41. 1.Részesedés kapcsolt vállalkozásban - 42. 2.Egyéb részesedés - 43. 3.Saját részvények, saját üzletrészek - 44. 4.Forgatási célú hitelviszonyt megtest. értékpapírok - 45. IV. PÉNZESZKÖZÖK (46.-47. sor) 401.961 119.921-70,2% -282.040 46. 1.Pénztár, csekkek 6.223 18.270 193,6% 12.047 47. 2.Bankbetétek 395.738 101.651-74,3% -294.087 48. C. Aktív időbeli elhatárolások (49.-51. sor) 112.783 79.490-29,5% -33.293 49. 1.Bevételek aktív időbeli elhatárolása 110.575 63.931-42,2% -46.644 50. 2.Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 2.208 15.559 604,7% 13.351 51. 3.Halasztott ráfordítások - 52. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (01.+26.+48. sor) 2.329.668 2.053.031-11,9% -276.637 A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 6/9
Társaság neve: Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Székhelye: 1097 Budapest, Ecseri út 14-16. Cégjegyzékszám: 01-10-044841 Sorszám Megnevezés Előző év 2009.dec.31 Tárgy év 2009.dec.31/ 2009.dec.31/ 53. D. Saját tőke (54.+56.+57.+58.+59.+60.+61.sor) 1.265.659 1.231.953-2,7% -33.706 54. I. JEGYZETT TŐKE 491.250 491.250 0,0% 0 56. II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE (-) - 57. III.TŐKETARTALÉK 1.438.073 1.438.073 0,0% 0 58. IV. EREDMÉNYTARTALÉK -669.845-663.664-0,9% 6.181 59. V. LEKÖTÖTT TARTALÉK - 60. VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK - 61. VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 6.181-33.706-645,3% -39.887 62. E. Céltartalékok (63.-65. sorok) 12.000 12.000 0,0% 0 63. 1. Céltartalék a várható kötelezettségekre 12.000 12.000 0,0% 0 64. 2. Céltartalék a jövőbeni kötelezettségekre - 65. 3. Egyéb céltartalék - 66. F. Kötelezettségek (67.+71.+80. sor) 674.284 633.290-6,1% -40.994 67. I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0 0-0 68. 1.Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben - 69. 2.Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesed.visz-ban lévő váll.sz. - 70. 3.Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben - 71. II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (58.-63. sorok) 8.862 8.862 0,0% 0 72. 1.Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 8.862 8.862 0,0% 0 73. 2.Átváltoztatható kötvények - 74. 3.Tartozások kötvénykibocsátásból - 75. 4.Beruházási és fejlesztési hitelek - 76. 5.Egyéb hosszú lejáratú hitelek - 77. 6.Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben - 78. 7.tartós kötelezettségek egyéb részesed.visz-ban lévő vállalk.szemb. - 79. 8.Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek - 80. III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (65.-70. sorok) 665.422 624.428-6,2% -40.994 81. 1.Rövid lejáratú kölcsönök 7.758 6.427-17,2% -1.331 83. 2.Rövid lejáratú hitelek 248.836-248.836 84. 3.Vevőtől kapott előlegek - 85. 4.Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 606.608 323.286-46,7% -283.322 86. 5.Váltótartozások - 87. 6.Rövid lejárató köt. Kapcsolt vállalkozással szemben - 88. 7.Rövid lejáratú köt. Egyéb részesed. Visz-ban lévő váll-al sz. - 89. 8.Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 51.056 45.879-10,1% -5.177 90. G. Passzív időbeli elhatárolások 377.725 175.788-53,5% -201.937 91. 1.Bevételek passzív időbeli elhatárolása 307-100,0% -307 92. 2.Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 377.418 175.788-53,4% -201.630 93. 3.Halasztott bevételek - 94. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (53.+62.+66.+90. sor) 2.329.668 2.053.031-11,9% -276.637 A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 7/9
Társaság neve: Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Székhelye: 1097 Budapest, Ecseri út 14-16. Cégjegyzékszám: 01-10-044841 A Bookline.hu Nyrt. eredménykimutatásának főbb sorai adatok ezer Ft-ban, MSZSZ szerint nem auditált Sorszám Megnevezés 2009 Q1 2010 Q1 Y/Y 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 757.076 756.035-0,1% 02. Export értékesítés nettó árbevétele 60.121 74.561 24,0% I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+02.) 817.197 830.596 1,6% 03. Saját előállítású eszközök aktivált értéke - 04. Saját termelésű készletek állományváltozása - II. Aktivált saját teljesítmények értéke (03.±04.) - III. Egyéb bevételek 481 296-38,5% - ebből visszaírt értékvesztés - 05. Anyagköltség 17.466 18.549 6,2% 06. Igénybe vett anyagjellegű szolgáltatások értéke 128.139 147.828 15,4% 07. Egyéb szolgáltatások értéke 9.255 5.722-38,2% 08. Eladott áruk beszerzési értéke 592.557 557.887-5,9% 09. Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 85 58-31,8% IV. Anyagjellegű ráfordítások (05.+06.+07.+08.+09.) 747.502 730.044-2,3% 10. Bérköltség 75.261 70.225-6,7% 11. Személyi jellegű egyéb kifizetések 8.872 3.112-64,9% 12. Bérjárulékok 25.218 21.600-14,3% V. Személyi jellegű ráfordítások (10.+11.+12.) 109.351 94.937-13,2% VI. Értékcsökkenési leírás 32.602 35.561 9,1% VII. Egyéb ráfordítások 3.385 5.196 53,5% - ebből értékvesztés - A. ÜZEMI ( ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I.+II.±III.-IV.-V.-VI.-VII.) -75.162-34.846 53,6% 13. Kapott (járó) osztalék és részesedés - - ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott - 14. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége - - ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott - 15. Befektett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége - - ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott - 16. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek 9.040 5.275-41,6% - ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott - 17. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei 2.630 371-85,9% VIII. Pénzügyi műveletek bevételei (13.+14.+15.+16.+17.) 11.670 5.646-51,6% 18. Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége - - ebből: kapcsolt vállalkozásnak adott - 19. Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 3.205 3.047-4,9% - ebből: kapcsolt vállalkozásnak adott - 20. Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése - 21. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 3.601 1.439-60,0% - ebből értékelési különbözet - IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai (18.+19.+20.+21.) 6.806 4.486-34,1% B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VIII.-IX.) 4.864 1.160-76,2% C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (±A.±B.) -70.298-33.686 52,1% X. Rendkívüli bevételek XI. Rendkívüli ráfordítások 20 D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X.-XI.) -20 E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (±C.+-D.) -70.298-33.706 52,1% XII. Adófizetési kötelezettség F. ADÓZOTT EREDMÉNY (±E.-XII.) -70.298-33.706 52,1% 22. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre - 23. Fizetett (jóváhagyott) osztalék és részesedés - G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (±F.+22.-23.) -70.298-33.706 52,1% A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 8/9
Társaság neve: Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Székhelye: 1097 Budapest, Ecseri út 14-16. Cégjegyzékszám: 01-10-044841 Tulajdonosi szerkezet (2010. március 31-én) Megnevezés Részvények száma (db) Tulajdoni hányad Szavazati arány Közép Európai Média és Kiadó Zrt. 4.667.270 95,0% 95,0% Egyéb intézményi és magán befektetők 245.230 5,0% 5,0% Összesen 4.912.500 100,0% 100,0% Vezető állású tisztségviselők, ügyvezetés Jelleg 1 Név Beosztás Megbízás kezdete Megbízás vége/ megszűnése Saját részvény tulajdon, db IT Starcz Ákos az Igazgatóság elnöke, vezérigazgató 2010.03.03 2011.04.04 - IT Lendvai Beáta az Igazgatóság tagja 2008.04.30 2011.04.04 - IT Barabás Csaba Heinz az Igazgatóság tagja 2010.03.03 határozatlan - IT Dr. Nemeslaki András az Igazgatóság tagja 2010.03.03 határozatlan - FB/AB Bagdi Szilvia az FB/AB elnöke 2009.02.26 2011.04.04 - FB/AB Földvári Gábor az FB/AB tagja 2006.12.28 2011.04.04 1 FB/AB Velkey Balázs Ferenc az FB/AB tagja 2006.12.28 2011.04.04 - SP Fináczy Eszter Ügyfélkapcsolati Igazgató 2009.06.01 határozatlan - SP Kádár Tibor Gazdasági Igazgató 2009.09.01 határozatlan - SP Tóth Anikó Kereskedelmi Igazgató 2005.12.10 határozatlan - SP Sándor Gabriella Marketing Igazgató 2009.10.15 határozatlan - SP Szencz Balázs Informatikai igazgató 2009.06.01 határozatlan - SP Szűcs Péter Logisztikai Igazgató 2007.08.13 határozatlan - Saját részvény tulajdon (db) Ö S S Z E S E N: 1 1 Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), FB tag (FB), Igazgatótanács tag (ITT) A BOOKLINE.HU NYRT. IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI BESZÁMOLÓ 2010. I. NEGYEDÉV 9/9