T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. OKTÓBER 35 ezer fő alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A 216 évi 54,6 ezres márciusi tetőponthoz képest október végéig bő harmadával (36,1%-kal), csaknem húszezer fővel 35 ezer fő alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma a megyében. A csökkenés mértéke erőteljesebb volt, mint országosan (-34%). A kedvező változás fő hajtóereje a közfoglalkoztatás tartósan magas szintje. A legtöbb - a munkaerőpiacról tartósan kiszorult - álláskereső számára a közfoglalkoztatás kínál jövedelemszerzési lehetőséget. 216. január-szeptember folyamán havonta átlagosan 38,4 ezren közfoglalkoztatottként dolgoztak a megyében, 4,8%-kal többen, mint 215 azonos időszakában. A foglalkoztatási támogatások egyéb eszközei (pl. bérköltség támogatás, vállalkozóvá válás támogatása) révén 216. január és október között 9,5 ezer álláskereső jutott munkához a megye vállalkozásainál, egyéb, elsődleges munkaerő-piaci foglalkoztatóinál. Számuk 6 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Rajtuk kívül 5,2 ezren munkaerőpiaci képzést kezdtek - legtöbben OKJ-szerinti szakmában -, csaknem ezerrel többen, mint 215. január-október folyamán. 216. október végén a megye járási hivatalai összesen 34 874 fő álláskeresőt tartott nyilván,,8 ezer fővel, (2,1%-kal) kevesebbet, mint egy hónapja. 215 októberéhez képest 8,9%-kal (3,4 ezer fővel) csökkent a számuk. Ahogy megyénkben, országosan is gyorsult kissé az előző havihoz képest az álláskeresők számának apadása. Országosan október végén 277,8 ezer főt tartottak nyilván, 1,5%-kal (4,3 ezer fővel) kevesebbet, mint egy hónapja. Éves összevetésben országosan 16,9%-kal (56,6 ezerrel) kevesebb a számuk. A B.-A.-Z. megyében regisztrált álláskeresők számának országosból való részesedése októberben is 12,6%-ot tett ki, kissé többet, mint egy éve (11,4%). 6 fő A regisztrált álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 215. január - 216. október fő 12 Az álláskeresők számának változása járásonként B.-A.-Z. megyében, 215. és 216. október 5 4 215 216 1 5 9 7 5 215. 216. 6 3 4 5 2 3 1 1 5 jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. nov. dec. Miskolc Encs K.barcika T.újváros M.kövesd Ózd S.patak S.újhely Szerencs Edelény Szikszó Tokaj Putnok Gönc M.csát Cigánd Az előző hónaphoz képest három járásban 15-5 fővel nőtt, a többi járásban 13-136 fővel csökkent az álláskeresők száma az előző hónaphoz képest, számottevő változás tehát sehol sem történt. Az egy évvel korábbi létszámhoz viszonyítva négy járás kivételével - ahol lényegében változatlan (szikszói, gönci, cigándi járások), illetve másfélszáz fővel emelkedett (sátoraljaújhelyi járás) a létszám valamennyi járásban legalább száz fővel kevesebb a nyilvántartott álláskereső. Az érintettek számának apadása a népesebb járások közül a miskolci (-1,3 ezer fő), az ózdi (-,6 ezer fő) és a kazincbarcikai (-,3 ezer fő) járásban volt a legnagyobb, a csökkenés ütemét tekintve pedig a tiszaújvárosi (-16,1%), a tokaji (-14,6%), valamint az ózdi (-14,3%) járás emelkedik ki.
A regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány előző hónaphoz képest,3 százalékponttal 12,3%-ra mérséklődött, az egy évvel korábbitól pedig 1,6 százalékponttal lett alacsonyabb. Az országos arány az előző havi 6,1%-ról 6,2%-ra módosult, a tavalyitól pedig 1,4 százalékponttal volt kedvezőbb. A javuló munkaerő-piaci feltételek köztük a nagyarányú közfoglalkoztatás és az elsődleges munkaerőpiacon alkalmazott foglalkoztatást bővítő támogatások következtében mérséklődtek a megye járásai közötti, a munkanélküliségi arány tekintetében meglévő különbségek. 215-216 folyamán a legnagyobb arányú munkanélküliséggel terhelt járásokban is számottevően csökkent az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népesség becsült létszámán belül. 216. októberben a járások több mint felében 8,5-14,9% közötti volt ez az arány, s egyedül a cigándi járásban lépte át,8 százalékponttal - a 2%-os határt. Az elmúlt év azonos hónapjához képest a nagyobb másodlagos munkaerőpiaccal rendelkező járások közül az ózdi és a mezőcsáti járásban 3,4, illetve 2,8 százalékponttal volt alacsonyabb a mutató értéke, de - a sátoraljaújhelyi járás kivételével, ahol 1,3 százalékponttal több, és a szikszói járásba, ahol stagnál -, máshol is legalább,9-1,3 százalékponttal csökkent. Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, B.-A.-Z. megye járásaiban, 216. október (%) 3, 27, 24, 21, 18, 15, 12, 9, 6, 3,, % A regisztrált álláskeresők arányának alakulása B.-A.-Z. megyében, 215. január - 216. október 216 215 jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. nov. dec. JELMAGYARÁZAT A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, % <15, 15,1-2, 2,1-25, 25,1-3, >3,1 Az elmúlt hónaphoz képest kevesebben kérték nyilvántartásba vételüket a járási hivatalokban, kevesebb volt az első ízben és az ismételten jelentkező egyaránt. Az újonnan jelentkezők száma mind a szeptemberitől, mind a tavalyitól mintegy negyedével volt kevesebb, a visszatérőké 2-4%-kal tért el. Október folyamán 5,6 ezer álláskeresőt vettek nyilvántartásba a járási hivatalok, közülük 397 főt (7,1%) első ízben, 5,2 ezer főt (92,9%) ismételten. A belépők 18%-a (1 ezer fő) pályakezdő fiatal volt, többségük rövidebb-hosszabb idő elteltével lépett kapcsolatba ismét a járási hivatallal. Az első ízben nyilvántartásba vett pályakezdők (262 fő) között most szinte azonos volt az alapfokú (47%) és a középfokú (48%) végzettséggel munkát keresők száma szeretne munkát vállalni, s kissé mérséklődött a főiskolai, egyetemi diplomával rendelkezőké (5%). Az ismételten regisztráltak 4%-s fél éven belül, 22%-a fél-egy éven belül, 24%-a egy-három év, 14%-a több mint négy év elteltével tért vissza a járási hivatal ügyfelei közé. A járási hivatalok október folyamán több mint 6,3 ezer főt vezettek ki a nyilvántartásból, mintegy 4 fővel többet, mint az előző hónap folyamán, viszont közel negyedével kevesebbet, mint egy éve. A nagy különbség a közfoglalkoztatás tavalyitól eltérő szervezésével, ütemezésével függ össze, ami tavaly nagyobb létszámforgalmat indukált. A nyilvántartásból kikerültek több mint fele (55,7%) elhelyezkedett, további 8%-a támogatott munkaerő-piaci képzés részvevője lett, a többiek nyilvántartása egyéb ok, többnyire a kapcsolattartás megszakítása miatt szűnt meg. Az elhelyezkedők többsége közfoglalkoztatottként a másodlagos munkaerőpiacon (34,4%), kisebb részük (21,3%) az elsődleges munkaerőpiacon talált munkát. Ez utóbbiak közül egyre nagyobb azok aránya (októberben 88%,1,2 ezer fő), akik támogatás nélkül is el tudtak helyezkedni. 216. január-október folyamán a nyilvántartásból való törlés vagy annak szüneteltetése mellett (pl. közfoglalkoztatás esetén) összesen 82,6 ezer esetben hozott sikert az állásközvetítés vagy az álláskeresők önálló álláskeresése. Az esetek többségében támogatással (85%), kisebb részben támogatás 2/6
nélkül (15%) tudtak állást ajánlani a járási hivatalok. A támogatással létrejött elhelyezkedési esetek legtöbbször közfoglalkoztatást jelentettek (73%), kisebb részben bérjellegű támogatással (12%) az elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedést segítették. Az említett elhelyezkedési esetek összesen mintegy 57 ezer álláskeresőt érintettek a megyében, tehát az időszakon belül sokan akár több alkalommal is munkalehetőséghez jutottak a foglalkoztatási szolgálat segítségével. Munkaerőpiaci képzéshez további 5,2 ezer esetben nyújtottak támogatást a járási hivatalok, közülük sokan - a képzést megelőzően vagy azt követően támogatással vagy anélkül munkába is álltak. Az előző havihoz hasonlóan októberben is főként a nők, a fiatalok, a közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők, illetve a szak- vagy betanított munkát keresők száma csökkent, s egyedül az álláskeresők járadékára jogosultságot szerzők száma emelkedett. 216. október végén a megyei álláskeresők között a férfiak növekvő részaránya 52,3%-ot, a nőké 47,7%-ot tett ki. Életkori csoportok szerint továbbra is alig van különbség a 25-34 évesek (2,7%), a 35-44 évesek (21,6%), illetve a 45-54 évesek (2,1%) részarányában, de alig kevesebb a 25 év alattiak (19,1%) és az 55 éves vagy idősebb korosztály részesedése (18,5%) is. Az egy évvel korábbihoz képest sincs érdemi különbség, a két szélső korcsoport részaránya némileg nőtt, a többi korosztályhoz tartozóké inkább csökkenő tendenciájú. Az álláskeresők összetétele korcsoportok szerint B.-A.-Z. megyében, 215. és 216. október Az álláskeresők összetétele legmagasabb iskolai végzettségük szerint B.-A.-Z. megyében, 215. és 216. október 216. 216. 215. 215. % 2% 4% 6% 8% 1% legfeljebb 19 éves 2-24 éves 25-34 éves 35-44 éves 45-54 éves legalább 55 éves % 2% 4% 6% 8% 1% 8 általánosnál kevesebb általános iskola szakmunkásk., szakisk. szakközépisk., technikum gimnázium főisk.,egyetem A járási hivatalok álláskereső ügyfelei között az alacsony végzettséggel, szakképzettség nélküliek alkotják a legnagyobb csoportot, arányuk magasabb, mint országosan. Az október végi megyei létszámot tekintve az álláskeresők 8,7%-a nem fejezte be az általános iskolát, 37,1%-a pedig csak általános iskolai végzettséggel rendelkezett. A másik nagyobb csoportot a szakmunkásképzőből, szakiskolából kikerültek (27,9%) tették ki. A többiek érettségivel vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeztek. Az előbbiek többsége az érettségi mellett szakközépiskolában, technikumban szerzett szakképesítéssel is rendelkezik (14,3%), kisebb részük gimnáziumban végzett (8,7%), a diplomások az összlétszám 3,4%-át alkották. Az egy évvel korábbi összetételhez képest az alacsonyabb végzettségűek részaránya mutat kisebb emelkedést. A normál munkapiaci esélyek szempontjából legnehezebb helyzetben lévő csoportok egyike a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek csoportja (16 ezer fő). Számuk az egy évvel korábbihoz képest márciust kivéve - minden hónapban kisebb volt, októberben 6,7%-kal (1,1 ezer fővel). Megyénkben több éve csökkenő tendenciájú a tartósan, legalább egy éve folyamatosan nyilvántartott álláskeresők létszáma is (9,9 ezer fő), ebben a hónapban 11,1%-kal (1,2 ezerrel) voltak kevesebben, mint egy éve. Közel ennyien vannak a koruk miatt veszélyeztetettek, a legalább 5 éves álláskeresők (9,7 ezer fő), számuk éves szinten 7,7%-kal (,8 ezer fővel) apadt. A 25 évesnél fiatalabb álláskeresők létszáma 6,7 ezer fő volt a hónap végén, 7,9%-kal (,7 ezer fővel) kevesebb, mint egy éve. A megváltozott munkaképességű álláskeresőké (1,2 ezer fő) is csökkent, éves összevetésben 18,3%-kal (,3 ezer fővel). Az elmúlt hónaphoz képest is valamennyi itt kiemelt csoport létszáma csökkent (1-3%-kal), leginkább a fiataloké (4,2%-kal). Tavasztól szinte folyamatos a szociális segélyre jogosultak és a pénzbeli ellátásra nem jogosultak számának csökkenése, az álláskeresők ellátására jogosultaké nagyobb havi ingadozást mutat. 216. október végén 3,5 ezer fő volt jogosult álláskeresési járadékra, 1,7 ezer fő pedig a nyugdíj előtt állók segélyére. Együttes létszámuk (5,2 ezer fő) csaknem 5 fővel (1,1%-kal) nőtt az egy hónappal korábbihoz képest, s továbbra is számottevően (12,3%-kal) felülmúlta az egy évvel korábbit. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra, az FHT-ra jogosultak október végi létszáma 13,3 ezer főt tett ki, csaknem főre azonos módon csökkent, mint a múlt hónapban (,3 ezer fővel, 2%-kal), s ahhoz hasonlóan jelentős elmaradt az egy évvel korábbihoz mérten is (8,4%-kal, 1,2 ezer fővel). A pénzbeli ellátásra nem 3/6
jogosultak száma az előző havi enyhe növekedést követően most közel ezer fővel (5,5%-kal) 16,4 ezerre csökkent, az egy évvel korábbihoz képest továbbra is lényegesen, 2,8 ezer fővel (14,4%-kal) alacsonyabb. ezer fő 2, 17,5 15, 12,5 A leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 215. és 216. október 215. október 216. október Ellátatlan Pénzbeli ellátásban részesülő álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 215. és 216. október 1, 7,5 5, FHT 2,5, Alacsony iskolai végzettségű Legalább 1 éve f oly. nyilvántartott 25 évesnél f iatalabb 5 évesnél idősebb Megvált.munkaképességű Járadék, segély 216. október 215. október 4 8 12 16 2 24 Az álláskeresők ellátására jogosultak részaránya október végén 15% volt, az FHT-ra jogosultaké 38,1%-ot, míg az ezek egyikére sem jogosultaké 46,9%-ot tett ki. Az egy évvel korábbihoz képest az álláskeresők ellátására jogosultak részaránya 2,9 százalékponttal lett magasabb, s minimálisan nőtt (,1 százalékponttal) az FHT-ra jogosultaké is, a pénzbeli ellátásra nem jogosultak létszámsúlya viszont 3 százalékponttal süllyedt. 216. október végén 4,7 ezer fő pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván a járási hivatalok, számuk július óta csökkenő, most közel 4 fővel (7,2%-kal) apadt az előző hónaphoz képest. 215 októberéhez mérten továbbra is nagyarányú, 15,1%-os (,8 ezer fős) a csökkenés. Országosan is csökkent a számuk (4,5%- 1,6 ezer fővel), éves összevetésben pedig a megyeit meghaladóan apadt. Október végén országosan 33,3 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván, 2,3%-kal (8,5 ezerrel) kevesebbet, mint egy éve. Az iskolát befejező fiatalok jelentkezése miatt nyár elején emelkedett a pályakezdők részaránya az álláskeresők összlétszámán belül, de augusztustól a változás iránya megfordult. A pályakezdők októberi részaránya a megyében 13,4%-ot, országosan pedig 12%-ot tett ki. Az előző hónaphoz képest közel 2 fővel kevesebb pályakezdő kérte nyilvántartásba vételét a megyében, viszont a nyilvántartásból törölteké most is annyi volt, mint a múlt hónapban. Az egy évvel korábbihoz képest mind a nyilvántartásba bekerültek, mind az onnan töröltek száma kevesebb volt. Október folyamán ezret néhány fővel meghaladó számú pályakezdőt vettek álláskeresőként nyilvántartásba a megyében, 13 híján 1,4 ezer főt pedig töröltek a nyilvántartásból (illetve munkaerő-piaci képzés vagy rövid időtartamú foglalkoztatás miatt szüneteltetik a nyilvántartását). A nyilvántartásból a hónap folyamán kikerült pályakezdők közül 44% elhelyezkedett, kisebb részük az elsődleges, a normál munkaerőpiacon (19,5%), nagyobb részük a másodlagos munkaerőpiacon (24,5%) jutott munkához, további jelentősebb számú csoportjuk (14%) az Ifjúsági Garancia program kínálta esélyt kihasználva támogatott munkaerőpiaci képzés részvevője lett. ezer fő Októberben 4,7 ezer üres állásra kértek közvetítést a járási hivatalokban. Az elmúlt hónaphoz képest némileg apadt mind a közfoglalkoztatásban, mind az elsődleges munkaerőpiacon az álláskeresők közvetítésére irányuló bejelentett kereslet a megyében. Október folyamán a megyei munkaadók összesen 4,7 ezer fő foglalkoztatását lehetővé tevő álláshelyet jelentettek be a járási hivatalokban. Ez mintegy 5-zal (1%-kal) marad el a szeptemberitől, viszont bő negyedével, csaknem ezerrel több volt, mint 215 októberében. Tavaly szeptemberben nagyarányú létszámcserét hajtottak végre a települési önkormányzatok, októberben már csak kisebb létszámcserélődés zajlott, az ilyen indokkal kezdeményezett állásközvetítésekhez kapcsolódóan jelzett állások száma elmaradt az ideitől. Országosan a havi csökkenés nagyobb, az éves változás kisebb mértékű volt, mint megyénkben. Októberben országosan összesen 37 ezer állást jelentettek be a munkáltatók, ennek 12,6%-át - a megyék között már harmadik hónapja a legtöbbet - Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaadói. A hónap során bejelentett üres állások 76%-a a közfoglalkoztatás révén a másodlagos munkaerőpiacon, 24%-a az elsődleges munkaerőpiacon állt rendelkezésre. Ezek túlnyomó többsége, 87%-a valamely 4/6
foglalkoztatáspolitikai eszközzel támogatott, 13%-a támogatás nélküli állás volt. Támogatással 4,1 ezer főt kerestek, közülük 5 főt bértámogatással az elsődleges munkaerőpiacon, a többségre (3,6 ezer fő) a közfoglalkoztatásban tartottak igényt. Támogatási igény nélkül több mint 6 főre kezdeményeztek munkaerő-közvetítés a munkáltatók. Az év eddig eltelt időszakát tekintve kedvező, hogy az előző év azonos időszakához képest emelkedett a járási hivatalokban bejelentett, az elsődleges munkaerőpiacon rendelkezésre álló üres állások száma. 216. január október folyamán az itt tevékenykedő munkaadók 12,6 ezer állásra kértek munkaerőközvetítést a járási hivataloktól, ami 9%-kal (1 ezer állással) meghaladta a tavalyit. Ugyanebben az időszakban a közfoglalkoztatók által bejelentett állások száma (63,2 ezer állás) 8%-kal elmaradt attól. A csökkenés összefügg azzal, hogy ez évben a közfoglalkoztatók rendszerint hosszabb időtartamra kötnek szerződést a munkavállalókkal, ami egyrészt a közfoglalkoztatásban töltött átlagos időtartam növekedését, másrészt a megüresedő állások számának csökkenését vonta maga után. 5 db A hónap folyamán bejelentett üres állások száma megyénként 216. október db 1 8 A hónap folyamán B.-A.-Z. megyében bejelentett új állások száma járásonként, 216. október 4 5 4 3 5 3 2 5 2 1 5 Nem támogatott Támogatott 1 6 1 4 1 2 1 8 6 nem tám. állás egyéb támogatás közfoglalkoztatás 1 4 5 Budapest Pest Fejér Komárom-E. Veszprém Gyor-M.-S. Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-A.-Z. Heves Nógrád Hajdú-B. Jász-N.-Sz. Szabolcs- Bács-K. Békés Csongrád 2 Miskolc Encs K.barcika T.újváros M.kövesd Ózd S.patak S.újhely Szerencs Edelény Szikszó Tokaj Putnok Gönc M.csát Cigánd Az októberben bejelentett összes üres állás harmadára (32,4%, 1,5 ezer állás) a miskolci, további 16%-ára (,7 ezer állásra) az ózdi járási hivatalban kértek közvetítést, azaz az állások csaknem fele e két térségben koncentrálódott. A többi járásban az újonnan bejelentett állások 2-8%-a állt rendelkezésre. Az állások többsége mindenütt a közfoglalkoztatás támogatásával létrehozott állás volt, arányuk hét járásban a 8%- ot is meghaladta, csak a sárospataki, a tokaji és a gönci járásban alakult 6% alatt. A támogatási igénnyel nem társuló állások 61,4%-a miskolci, 11,4%-a az ózdi járás területén működő állás volt, máshol legfeljebb néhány tíz ilyen munkahely betöltésére irányuló közvetítést kértek. A normál munkapiaci foglalkoztatók által bejelentett, s egyben bérjellegű támogatási igénnyel társult állásajánlatok száma szintén csak a megyeszékhely és Ózd térségében volt számottevőbb. A megyei elsődleges munkaerő-piaci foglalkoztatók által bejelentett összes állás (1,1 ezer db) közel fele a feldolgozóiparban (29%) és a kereskedelemben (17%), további számottevőbb része az építőiparban (1%), az adminisztratív szolgáltatások (8%, jórészt a munkaerő-kölcsönzés), valamint a vendéglátás (7%) területén állt rendelkezésre. A nagyobb munkaerő-igénnyel megjelenő ágak közül az előző hónaphoz képest csak a kereskedelmi és a szálláshely szolgáltatással, vendéglátással foglalkozó cégek által bejelentett üres állások száma nőtt, az egyéb területekről bejelentetteké többé-kevésbé csökkent. Az egy évvel ezelőtt nyilvántartásba vett munkaerő-igényekhez viszonyítva a kereskedelem és vendéglátás területéről beérkező állásajánlatok mellett viszonylag nagyobb növekedés figyelhető meg a építőipari, ingatlanüzemeltetési, valamint a vállalkozások számára számviteli, üzletviteli szolgáltatást végző cégek részéről is. A hónap folyamán bejelentett állások közül több mint 8 állást (17%) csak valamilyen szakképzettséggel lehetett betölteni. A legtöbb állás betöltéséhez ipari-építőipari (45%), kereskedelmi (16%), illetve irodai, ügyfélszolgálati (14%) szakmai ismeretekkel rendelkező álláskeresőket vártak a munkáltatók. Foglalkozásonként tekintve több mint másfélszáz állás a mezőgazdasági és ipari gépkarbantartóknak szólt, s több mint 9 állás várta az ügyviteli vagy az irodai adminisztrátori munkát keresőket. Rajtuk kívül még viszonylag nagyobb számban kerestek kőműveseket, ácsokat, villanyszerelőket, hegesztőket, lakatosokat, forgácsolókat, vezeték- és csőhálózati szerelőket, pékeket, szakácsokat, valamint ügyfélszolgálati tájékoztatókat. Az állások összetétel hosszabb ideje alig változott. 5/6
216. január-október folyamán jelentősebb telephelybővítése kapcsán 22 foglalkoztató, új telephely létesítése miatt felmerült nagyobb, egyszerre legalább tíz főt elérő munkaerőigénye kielégítéséhez pedig 1 miskolci cég vette igénybe a miskolci, az edelényi és a sátoraljaújhelyi járási hivatal foglalkoztatási osztályának munkaerő-közvetítő szolgáltatását. Az így létrehozott 664 munkahelyre többnyire gyártósori összeszerelő munkát vállaló, különféle feldolgozóipari gépkezelő, épületgépészeti szerelő, fémmegmunkáló, öntő, hívásfogadó operátor, szociális gondozó, ápoló szakmával rendelkező, illetve felsőfokú végzettséggel ügyintézői munkát kereső álláskeresőket tudtak közvetíteni. Ezeknek a bővítéseknek a döntő része miskolci (89%) telephelyeken valósult meg, de nőtt a munkahelyek száma az edelényi (5%), a sátoraljaújhelyi (4,5%) és a szerencsi (1,5%) járásban is. A bővítést, telephely-létesítést végrehajtó munkáltatók többsége a feldolgozóipar (68%), kisebb része az építőipar (9%), a közigazgatás (6,5%), illetve az energiaipar (4,5%), valamint a kereskedelem, vendéglátás, az adminisztratív szolgáltatások, az egyéb szolgáltatások (3-3%) körében, továbbá a mezőgazdaságban és a szállítás, raktározás (együtt 3%) területén növelték a munkahelyek számát. Negyedik hónapja nem jelentettek be csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a megyében. 216 folyamán csak májusban és júniusban jelentettek be - összesen 3 cég - csoportosnak minősülő létszámcsökkentést a megyében, az év többi hónapjában, így októberben sem volt egyetlen ilyen bejelentés sem. A bejelentett csoportos létszámcsökkentések nagy része a miskolci (85,5%), kisebb része a tiszaújvárosi (14,5%) járásban lévő munkahelyek megszüntetéséről döntött, de egy kereskedelmi cég létszámcsökkentése még további öt járást is érintett (pl. a szerencsi, a sátoraljaújhelyi, az ózdi járásokat). Az említett két hónapban közölt döntések összességében 234 munkahely megszüntetéséről határoztak a megyében. Az érintett cégek a feldolgozóipar, a kereskedelem, illetve az adminisztratív szolgáltatások területén tevékenykednek. Az elmúlt év azonos időszakában 3-mal több ilyen döntésről kapott hírt a kormányhivatal, melyek következtében 76-tal több munkahely megszüntetéséről határoztak. Miskolc, 216. november 3. 6/6