T Á J É K O Z T A T Ó
|
|
- Kornélia Halászné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. ÁPRILIS Közel hatezer vel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében. Az elmúlt évhez hasonlóan 215-ben is a megye valamennyi települése részt vesz a közfoglalkoztatásban, a március végéig elbírált tervek alapján ezeken a programokon több mint 35 ezer álláskereső foglalkoztatására van lehetőség. Március elejétől zajlik az álláskeresők közvetítése ezekre a munkahelyekre, így a foglalkoztatottak számának növekedésével párhuzamosan hétről-hétre csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében. Erre az időszakra esett az Ifjúsági Garancia Rendszer (IGR) bevezetése is, az ennek keretében induló munkaerő-piaci programok a év közötti nem tanuló, nem dolgozó fiatalok munkához, képzéshez való hozzásegítését szolgálják. A programok egyikét (GINOP-5.2.1) a kormányhivatalok működtetik, ennek révén az első szakaszban a legalább 6 hónapja nyilvántartott fiatal álláskeresők foglalkoztatását vagy tanulását bér- és mobilitási jellegű, valamint képzési, szolgáltatási támogatásokkal segítik. Az IGR által biztosított lehetőségek fokozatosan bővülnek, melyek egyre több fiatal számára kínálnak majd előrejutási lehetőséget az elsődleges munkaerőpiacon. A szezonálisan és a közfoglalkoztatás révén bővülő munkaerő-kereslet hatására áprilisban országszerte csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Április végén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei járási hivatalok összesen 5 68 álláskeresőt tartottak nyilván, 1,1%-kal (5,7 ezer vel) kevesebbet, mint egy hónapja. Az egy évvel korábbihoz képest 1,4%-os (712 s) létszámtöbblet mutatkozik, ami ként a közfoglalkoztatás ütemezésében lévő eltérésekkel magyarázható. A megyeivel szinkronban változott országosan is a nyilvántartott álláskeresők száma április végén országosan 414,9 ezer álláskereső szerepelt a járási hivatalok nyilvántartásában, 1,2%-kal (47,2 ezer vel) kevesebb, mint március végén, illetve,3%-kal (1,1 ezer vel) több, mint egy évvel korábban A regisztrált álláskeresők számának alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 213. január április Az álláskeresők számának változása járásonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 214. és 215. április jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. Április folyamán a tiszaújvárosi járás kivételével ahol tíz vel nőtt a létszám - B.-A.-Z. megye valamennyi járásában csökkent az álláskeresők száma. A létszámfogyás az edelényi (-95, -2,4%) és a cigándi (-731, -31,8%) járásban volt kiemelkedő mértékű, de a többi járásban is több száz vel (pl. a gönci, a szerencsi és az encsi járásban vel) csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A havi létszámfolyamatokat rendszerint mindenütt a közfoglalkoztatási programok alakították.
2 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az előző év áprilisához mérten két térség emelhető ki, ahol jelentősebb létszámváltozás történt. Ezek egyike a miskolci járás, ahol most 1,6 ezer vel volt kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az edelényi járásban április végén 1,1 ezer vel több álláskeresővel álltak kapcsolatban, mint egy éve. Számottevőbb növekedés figyelhető meg még a gönci járásban, de ennek mértéke alig haladja meg a 3 t, máshol legfeljebb 15 s a különbség. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány áprilisban 18,4%-ot tett ki, ami az előző havitól 2,1 százalékponttal, az egy évvel korábbitól,5 százalékponttal alacsonyabb. Az országos arány a márciusi 1,4%-ról 9,3%-ra süllyedt, ami,2 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbitól is. A kedvező létszámváltozással párhuzamosan megyeszerte csökkent a mutató értéke, de az egyes járások közötti különbségek érdemben nem változtak. Az álláskeresők aránya változatlanul a miskolci (12,5%) és a tiszaújvárosi (13,7%) járásban volt a legalacsonyabb, de Mezőkövesd, továbbá Sátoraljaújhely és Sárospatak térségében is tartósan a megyei átlag alatt áprilisban 15,3 16,6% között - alakult. A megye leghátrányosabb helyzetű térségeiben viszont továbbra is meghaladta a 22-25%-ot. Az előző évhez képest a miskolci, a mezőcsáti és a tokaji körzetben csökkent leginkább az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, nagyobb növekedés pedig az edelényi és a gönci járásban mutatkozik az áprilisi adatok alapján. Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, B.-A.-Z. megye járásaiban, 215. április (%) 35, % A regisztrált álláskeresők arányának alakulása B.-A.-Z. megyében, 213. jan , 25, 2, 15, JELMAGYARÁZAT A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népesség becsült számához viszonyítva, %: 1, 5,, jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. <15, 15,1-2, 2,1-25, 25,1-3, >3,1 Az előző havihoz hasonlóan nagy volt a létszámforgalom a járási hivatalokban, de kedvező, hogy ez áprilisban elsősorban a nyilvántartásból kilépők számának jelentős emelkedéséből származott. A hónap folyamán 7,9 ezer álláskeresőt vettek nyilvántartásba a járási hivatalok, 41%-kal kevesebbet a korábbi közfoglalkoztatási programokról visszalépők száma miatt kiugró márciusi létszámnál. A csökkenés szinte teljes egészében az ismételten nyilvántartásba vett álláskeresők (7,5 ezer ) körében ment végbe, az első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők száma (382 ) mindössze néhány vel maradt el az előző havitól és az egy évvel korábbitól egyaránt. Tavaly egy hónappal később fejeződtek be a nagy létszámú közfoglalkoztatási programok, ezzel összefüggésben áprilisban jóval kisebb volt a nyilvántartásba visszalépők száma, mint most. Ahogy máskor, az első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők többsége (68%-a) pályakezdő fiatal volt (26 ). Közöttük meghatározó volt most is azoknak a fiataloknak a részaránya, akik alapfokú iskolai végzettséggel (64%) keresnek állást; a többiek középfokú (27%), illetve a felsőfokú (9%) végzettséggel rendelkeznek. Az ismételten álláskeresővé válók 73%-a egy éven belül, többségük (55,5%) hat hónapon belül jelentkezett újra a járási hivataloknál. A megye járási hivatalai április folyamán 13,6 ezer álláskeresőt töröltek a nyilvántartott álláskeresők közül. Számuk másfélszerese az előző havinak, illetve kétszerese az egy évvel korábbinak. A nyilvántartott álláskeresők közül kikerültek 83%-a munkát vállalt 73% a közfoglalkoztatásban, 1% az elsődleges munkaerőpiacon -, a többiek nyilvántartása a munkaerő-piaci képzés megkezdése, illetve az együttműködési kötelezettség mulasztása vagy egyéb ok miatt szünetel vagy megszűnt. 1 A nyilvántartott álláskeresők száma a KSH által megállapított gazdaságilag aktív népesség számához viszonyítva. 2/7
3 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az előző hónaphoz képest áprilisban leginkább a férfiak, a szak- vagy segédmunkát keresők, illetve a legfeljebb általános iskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek száma csökkent. A férfiak, illetve a szakképzett álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest is csökkent a megyei álláskeresők között, viszont nagyobb növekedés figyelhető meg a nők, az alacsony iskolai végzettségűek, a legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a segédmunkát keresők számában. Az említett változások ellenére a nyilvántartott álláskeresők összetételének bb jellemzői nem módosultak április végén a megyében nyilvántartott álláskeresők többségét továbbra is a férfiak alkották (52,3%). A legtöbb álláskereső éves (22,5%), s változatlanul hasonló ehhez az ennél tíz évvel fiatalabbak (21,5%) és a tíz évvel idősebbek (21,6%) részaránya. A 25 év alattiak (17,9%) és a legalább 55 évesek (16,5%) részaránya ennél kisebb. A legtöbb álláskereső csak alapfokú iskolai bizonyítvánnyal rendelkezett (49,2%), köztük ötből egy nem jutott el a 8. osztályig. Hosszabb ideje a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett (27%) álláskeresők alkotják a második legnagyobb csoportot. Az álláskeresők közel negyede középiskolát vagy felsőfokú iskolát végzett, közülük legtöbben szakközépiskolában, technikumban érettségiztek, illetve szereztek szakképzettséget (13,1%), kisebb részük gimnáziumi érettségivel (7,8%) rendelkezett, míg a diplomások részaránya 2,9% volt áprilisban. A munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű álláskeresők közül 12,6 ezer volt tartósan, legalább egy éve folyamatosan nyilvántartott álláskereső, 16,1%-kal (2,4 ezer vel) kevesebb, mint egy éve. Részarányuk is jelentősen csökkent, áprilisban 24,9%-ot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 3,2%-kal. A 25 évesnél fiatalabb álláskeresők száma 9,1 ezer volt, ami 6,7%-os (,6 ezer s) többletet mutatott az előző évihez képest. A legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzett és az idősebb álláskeresők száma is nőtt: az alacsony iskolai végzettségűek április végi létszáma 24,9 ezer t tett ki, ez 11,9%-kal (2,7 ezer vel) több, mint egy éve, az 5 éves vagy idősebb álláskeresőké (13,6 ezer ) pedig 7%-kal (,9 ezer vel) múlta felül a tavaly áprilisit. A megváltozott munkaképességű álláskeresők száma (2 ezer ) viszont idén először csökkent, április végén 3,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól is. Az egy hónappal korábbi létszámhoz viszonyítva az említett valamennyi hátrányos helyzetű álláskeresői csoporthoz tartozók száma csökkent, leginkább az alacsony iskolai végzettségűeké (-9,3%) és az 5 évesnél idősebbeké (-11,2%) A leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z megyében, 214. jan Az álláskeresők összetételének alakulása pézbeli ellátási típusonként B.-A.-Z. megyében, 214. jan jan. júl. aug. szept. okt. alacsony iskolai végzettségű tartósan regisztrált álláskereső nov. dec jan. 25 évesnél fiatalabb 5 éves és idősebb jan. júl aug szept okt nov dec 215. jan. FHT Ellátatlan Állásker. ellátás Áprilisban csökkent az álláskeresők járadékában részesülők száma, s hosszabb idő után most néhány vel kevesebb lett a nyugdíj előtt állók segélyére jogosultaké is. A hónap végén 3,5 ezer volt jogosult álláskeresési járadékra, 1,4 ezer pedig a nyugdíj előtt állók segélyére, együttes létszámuk (4,9 ezer ) 23,9%-kal (1,5 ezer vel) maradt el a márciusitól. A bővülő közfoglalkoztatás hatására ismét csökkent a települési önkormányzatok által megállapított szociális jellegű támogatásra (FHT) jogosultak száma is (2,7 ezer re), április végén 8,5%-kal (1,9 ezer vel) voltak kevesebben, mint egy hónapja. Hasonló mértékben - 8,1%-kal, 2,2 ezer vel 25 ezer re fogyott a pénzbeli ellátásra, támogatásra nem jogosultak száma is. Április végén az álláskeresők ellátására jogosultak részaránya 9,7%-ot, az FHT-ra jogosultaké 41%-ot, pénzbeli ellátásra nem jogosultaké pedig 49,3% tett ki az álláskeresők között. Az egy évvel korábbihoz mérten az álláskeresők ellátására jogosultak száma nagyarányú, csaknem 2%-os többletet mutatott, míg a másik két réteg létszáma alig változott, az FHT-ra jogosultaké,8%-kal nőtt, a pénzbeli ellátásra, támogatásra nem jogosultaké 1%-kal csökkent. 3/7
4 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az álláskeresők ellátására jogosultak közül áprilisban kikerültek 9%-a, az FHT-ra jogosultak 92%-a, az ellátásban nem részesültek 75%-a elhelyezkedett, mindhárom csoport többsége (73%, 84%, ill. 65%) közfoglalkoztatást vállalt, kisebb része az elsődleges munkaerőpiacon talált támogatással vagy anélkül - munkát. A megye járási hivatalai április végén 7,1 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván. Számuk kissé kevesebb, mint egy hónapja (2,4%-kal, 172 vel), de több, mint egy évvel korábban (3,6%-kal, 245 vel). Országosan 52,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, számuk havi szinten 5,4%-kal fogyott, éves összevetésben pedig gyakorlatilag változatlan, mindössze,2%-kal csökkent. A járási hivatalokkal kapcsolatban álló pályakezdők számának alakulását is jelentősen befolyásolják azok a hazai és uniós támogatások, melyek elhelyezésük, munkaerő-piaci képzésük ösztönzésére felhasználhatók. Ezek közül egyelőre a közfoglalkoztatás adja a legtöbb lehetőséget, de fokozatosan bővül az Ifjúsági Garancia Rendszer által nyújtható foglalkoztatási - képzési támogatások eszköztára is. A megye járási hivatalai áprilisban 1,5 ezer pályakezdő álláskeresőt vettek nyilvántartásba 17,3%-ot első ízben, 82,7%-ot ismételten -, 1,7 ezer t pedig töröltek onnan. Az első ízben regisztrált pályakezdők száma (26 ) alig néhány vel különbözött az egy hónappal, illetve az egy évvel korábbitól, a visszalépőké (1,2 ezer ) viszont fogyott az előző havihoz képest (14,5%-kal), ezzel ellentétben kétszer annyi volt, mint egy évvel korábban. Februártól folyamatosan emelkedik a nyilvántartásból kikerülő pályakezdők száma is, áprilisban egyaránt nagyjából 4%-kal haladta meg mind az egy hónappal, mind az egy évvel korábbit. Az elmúlt havi 59%-hoz képest a nyilvántartásból most kikerült pályakezdők 72%-a jutott munkához (6% a közfoglalkoztatásban, 12% az elsődleges munkaerőpiacon), s további 3%-a támogatott munkaerő-piaci képzést kezdett. Mind az elmúlt hónaphoz, mind az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a 2 év feletti és a középvagy felsőfokú szakképzettséggel rendelkező pályakezdők száma csökkent, s a 2 év alatti, illetve alacsony iskolai végzettségűeké emelkedett. Ezek a változások azonban nem érintették összetételük bb arányait. A 215. április végén nyilvántartott pályakezdő álláskeresők közül minden második csak alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezett (53,4%), s változatlan azok aránya is köztük, akik nem fejezték be az általános iskola 8 osztályát (százból ). Következő nagyobb csoportjuk szakközépiskolát (17,3%) vagy szakiskolát (15,1%) végezve szakképzett pályakezdőként keres munkát. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők aránya 1,6%, a felsőfokú szakképzettségűeké 3,6% volt. A pályakezdők 13,9%-a volt tartósan álláskereső, kevesebben, mint egy éve (18,1%). A pályakezdő álláskeresők összetétele iskolai végzettség szerint B.-A.-Z. megyében, 215. április 2 A pályakezdő álláskeresők száma körzetenként B.-A.-Z. megyében, 214. és 215. április szakközépisk., techn. 17,3% isk.,egyetem 3,6% 8 általánosnál kevesebb 7,6% gimnázium 1,6% 6 4 szakmunkásk., szakisk. 15,1% általános iskola 45,8% 2 A pályakezdők 44%-át a megye három legnagyobb járásában, a miskolci (23%), a kazincbarcikai (11%) és az ózdi (1%) járásban működő járási hivatalok tartották nyilván, a többiek a megye további 13 járási hivatalával álltak kapcsolatban. A március végén nyilvántartott pályakezdőkhöz képest a szerencsi és az edelényi járásban fogyott leginkább a számuk (54, ill. 56 vel), illetve a tiszaújvárosi járásban figyelhető meg a legnagyobb (45 s) növekedés áprilishoz képest négy járásban apadt a pályakezdők száma, de csak a miskolci és a szikszó térségben volt számottevőbb a csökkenés (-1%, ill. -11,5%). A megye többi térségében stagnált vagy nőtt a számuk, de a növekedés csak az encsi, az edelényi és a mezőcsáti járásban közelítette vagy érte el a száz t. 4/7
5 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Több mint 22 ezer üres állásra végeztek közvetítést a megye járási hivatalai. Áprilisban további jelentős létszám foglalkoztatására vonatkozó közvetítési igényt jelentettek be a megyei közfoglalkoztatók. Az elmúlt havi 23,4 ezret követően, áprilisban újabb 1,6 ezer állás nyílt meg a megyében a közfoglalkoztatás területén. Áprilisban folytatódott az elsődleges munkaerőpiacon tevékenykedő munkáltatók által jelzett munkaerőigények számának növekedése is, de ennek nagyobb részéhez kapcsolódott támogatási igény, mint korábban. Az április folyamán bejelentett összes üres állás 89%-a a közfoglalkoztatás révén a másodlagos munkaerőpiacon, 11%-a (1,2 ezer) az elsődleges munkaerőpiacon állt rendelkezésre. A B.-A.-Z. megyei munkaadók 215. áprilisban összesen 11,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be a járási hivatalokban. Az új álláshelyek jelentős száma ellenére ez kevesebb mint fele az előző hónapban bejelentett, zömében szintén a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, kiugró nagyságrendű álláshelyeknek. Ezzel szemben a nagy létszámú közfoglalkoztatási programok indításának eltérő ütemezése miatt a tavaly áprilisban bejelentett munkaerőigények számát csaknem négy és félszeresen múlta felül. Országosan összesen 63,5 ezer állást jelentettek be, ezek 69%-a kötődött a másodlagos munkaerőpiachoz. Az összes bejelentett üres állás 18,6%-át a B.-A.-Z. megyei foglalkoztatók jelezték. A megye járási hivatalai az előző hónapról még nyitva álló ajánlatokkal együtt összesen 22,2 ezer állásra végeztek közvetítést, ami ötödével maradt el a kiemelkedő nagyságrendű márciusitól, az egy évvel korábbinak pedig közel háromszorosát tette ki. Áprilisban öt járásban is több mint ezer új üres állást vettek nyilvántartásba - a legtöbbet az edelényi (15%, 1,7 ezer) és a miskolci (14%, 1,6 ezer) járási hivatalok -, de további három járásban, az encsi, a gönci és az ózdi járásban is 7-9 üres állást jelentettek be. Valamennyi járásban a közfoglalkoztatási munkahelyek alkották a hónap folyamán bejelentett állások túlnyomó többségét, az elsődleges munkaerőpiacra szóló ajánlatok nagy része a miskolci járásban (39%), valamint a sátoraljaújhelyi (15%) és a kazincbarcikai (14%) járásban koncentrálódott db 214. jan. A hónap folyamán feltárt, bejelentett állások számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 214. január április júl. aug. támogatott szept. okt. nov. nem támogatott dec jan. db A hónap folyamán feltárt, bejelentett új állások száma járásonként, 215. április nem tám. állás egyéb támogatás közfoglalkoztatás A támogatott állások túlnyomó többségét a helyi önkormányzatok jelentették be az illetékes járási hivatalokban (82,1%), további nagyobb részüket a közfoglalkoztatásban szintén részt vevő erdészeti és vízügyi vállalatok, illetve oktatási intézmények (együtt 9,4%) jelezték. A nem támogatott állások ágazati összetétele jóval kevésbé koncentrálódott, a négy legtöbb üres állást bejelentő tevékenységi ág a feldolgozóipar (23,4%), a szállítás, raktározás (16,3%), az építőipar (13,2%) és a kereskedelem (12,2%), de áprilisban is számottevő volt a munkaerő-kölcsönző cégek révén az adminisztratív szolgáltatások (9%) munkaerő-kereslete is. Az elmúlt hónaphoz képest a nem támogatott állások száma elsősorban a szállítás és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén nőtt, más ágaké eltérő mértékben csökkent. A bejelentett állások közül mintegy 1,3 ezer állás (11%) szólt szakképzett álláskeresőknek, a többi állásra segéd-vagy betanított munkást kerestek. A legtöbb szakképzettséggel rendelkező álláskeresőt is foglalkoztatási támogatás igénybevételével kívánták alkalmazni, így több mint kétszáz helyre vártak mezőgazdasági ipari gépjavítókat, karbantartókat, továbbá szakmánként 4 8 t irodai ügyviteli, bolti eladói, kőműves, munka- és termelésszervező, 1 2 t lakatos, hegesztő, festő-mázoló, asztalos, szabó-varró és szociális gondozó munkakörökre. Támogatás nélkül is hasonló területekre keresték a 5/7
6 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS legtöbb szakembert, így 15 3 t szociális gondozó, bolti eladó, festő-mázoló, kőműves, ács, állványozó, lakatos és pék munkákra, más szakmákban ezeknél kevesebb állást kínáltak. Áprilisban is kiemelkedően sok, 16 ezer álláskereső állt munkába a megyében. A március-április folyamán bejelentett munkaerőigények kiemelkedően nagy száma miatt áprilisban is igen jelentős volt azoknak az álláskeresőknek a száma, akik a hónap folyamán léptek munkába. Az állások összetételének megfelelően az elhelyezkedők túlnyomó többsége a közfoglalkoztatási programokon kapott munkát, az utolsó héten a kifutó programokon részt vevőkkel együtt már csaknem 32 ezer állt közfoglalkoztatottként alkalmazásban a megyében. A járási hivatalok által végzett állásközvetítések zárónapig ismertté vált eredménye alapján áprilisban a megyében nyilvántartott álláskeresők közül összesen 16 ezer kezdett dolgozni, számuk 2,8 ezer vel (15%-kal) elmaradt a márciusi rekordtól, de csaknem 11 ezer vel (27%-kal) felülmúlta az egy évvel korábbit. Az elhelyezkedők közül 14 ezer (87%) közfoglalkoztatottként a másodlagos munkaerőpiacon állt munkába, 2,1 ezer (13%) pedig az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el. Ez utóbbiak közül mintegy 43 kivételével - akik bérjellegű vagy vállalkozóvá váláshoz nyújtott támogatással jutottak munkához a többség támogatás nélkül kötött munkaszerződést, jobbára a megye vállalkozásainál, intézményeinél. Áprilisban a miskolci és az edelényi járási hivatalban nyilvántartott álláskeresők közül kiemelkedően sokan, 1,9 1,9 ezren (12-12%) helyezkedetek, de további 5 járásban is (a kazincbarcikai, az ózdi, a szerencsi, a szikszó és a gönci járásokban) meghaladta az ezret az elhelyezkedő álláskeresők száma. Mint egy hónapja, most is valamennyi járásban a közfoglalkoztatást vállalók voltak többségben, részarányuk a miskolci, a tiszaújvárosi és a sátoraljaújhelyi járásban 7-8% közötti volt, máshol ennél magasabb A foglalkoztatottá vált álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 213. január április A foglalkoztatottá vált álláskeresők száma foglalkoztatásuk jellege szerint járásonként, 215. április 4 jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. Támogatás nélkül Egyéb támogatás Közfoglalkoztatás A támogatás nélkül elhelyezkedő álláskeresők száma áprilisban is a miskolci járásban volt a legnagyobb (465, 28%), s további négy járásban (a kazincbarcikai, a szerencsi és a mezőkövesdi és a tiszaújvárosi járásban) alakult még 1-15 között. Áprilisban egyetlen munkaadó sem jelentett be csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a megyében. A hónap folyamán nem kapott csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről szóló értesítést a kormányhivatal. Így 215-ben összesen 3 megyei munkáltató jelentett be csoportosnak minősülő létszámcsökkentést, ami együttvéve 154 elbocsátására vonatkozott. Az ilyen döntést bejelentő munkaadók száma 214. január-április időszakában is pontosan ennyi volt, az érintett létszám viszont 21 vel kevesebb. Az idén bejelentett leépítések következtében és Sárospatak térségében csökken az állások száma, illetve különféle fémipari, kereskedelmi, borászati és kisegítő munkaterületeket érintett. 6/7
7 TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Áprilisban 3 vállalkozás jelzett nagyobb, legalább tíz re vonatkozó munkaerőigényt, amelyek a közeljövőben megvalósuló létszámbővítésekhez kapcsolódnak. Ezek a munkáltatók a miskolci, illetve a sátoraljaújhelyi járásban létrejövő új munkahelyek betöltéséhez összesen 125 re vonatkozó közvetítési igényt jelentettek be. Az újonnan kialakított állások nagy része nemzetközi gépjárművezető gyakorlattal rendelkező álláskeresőknek kínál lehetőséget, kisebb része fémmegmunkáló szakképzettséggel rendelkező munkavállalóknak szól. Ez év április végéig az ilyen nagyobb, egyszerre legalább 1 t elérő létszámfejlesztés végrehajtásához összesen 15 vállalkozás 357 új munkahely betöltése kapcsán vette igénybe a járási hivatalok állásközvetítő szolgáltatását. Ezeknek az állásoknak a döntő többsége három térségben - a sátoraljaújhelyi járásban 45%, a miskolci járásban 29%, a szikszói járásban 11% - koncentrálódott, de volt ilyen típusú fejlesztés az ózdi, az encsi és a kazincbarcikai járásban is. A tevékenységi területek is hasonlóképp koncentráltak: a fejlesztések 36%-a a feldolgozóipar, 31%-a a szállítás, 15%-a az egyéb szolgáltatások területén valósul meg., 215. június 5. 7/7
Munkaügyi Központ. Márciusban új közfoglalkoztatási programok indultak a megyében.
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. MÁRCIUS Márciusban új közfoglalkoztatási programok indultak a megyében. Február végén befejeződtek az
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. SZEPTEMBER Folytatódott a regisztrált álláskeresők számának csökkenése a megyében. A megyében nyilvántartott álláskeresők
Munkaügyi Központ. Miskolc
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. FEBRUÁR Továbbra is a tavalyi szint alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. Az év első
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. FEBRUÁR Tartósan csökkenő tendenciájú az álláskeresők száma a megyében. A megyei munkaerőpiacot 35-4 ezer vel folyamatosan
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól február
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. február Továbbra is harmadával kevesebb az álláskeresők száma a megyében, mint egy éve. A 213-214. évi
Munkaügyi Központ. Miskolc
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. JANUÁR A szezonálisan csökkenő kereslet ellenére továbbra is 5 ezer közelében a nyilvántartott álláskeresők
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól december
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. december Tartósan 5 ezer alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. 214-ben először
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. DECEMBER Folytatódott a regisztrált álláskeresők számának a csökkenése a megyében. Az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. NOVEMBER 6,4 ezer vel kevesebb a regisztrált álláskeresők száma a megyében, mint egy éve. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól november
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. november Negyedik hónapja 5 ezer alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A megyei 16 járási
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. ÁPRILIS 17%-kal kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében, mint egy éve. A március-április folyamán indított
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól augusztus
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. augusztus Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Változatlan munkapiaci kereslet mellett
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. JÚLIUS Több mint 9 ezer fővel kevesebb a regisztrált álláskereső a megyében, mint egy éve. Júliusban is folytatódott az
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól március
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. március Tovább csökkent az álláskeresők száma a megyében. A 214. évi közfoglalkoztatási programok indításának
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól április
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. április Kétezer vel tovább csökkent az álláskeresők száma a megyében. A szezonálisan bővülő munkaerő-piaci
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐPIACI FOLYAMATAIRÓL 217. SZEPTEMBER Szeptember végén 36,6 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a megyében. Öt havi csökkenést követően szeptemberben
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐPIACI FOLYAMATAIRÓL 218. DECEMBER Az év utolsó hónapjában is az egy évvel korábbi szint alatt maradt a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében.
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. JÚNIUS Március óta folyamatosan csökken a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A bővülő munkaerő-kereslet hatására
2/6. TÁJÉKOZTATÓ, június
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. június Több mint tízezer vel csökkent az álláskeresők száma a megyében. A március és május hónapokban
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,
máj dec jan. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐPIACI FOLYAMATAIRÓL 216. NOVEMBER Második hónapja 35 ezer fő alatti a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A megyei közfoglalkoztatási
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól március
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. március A közfoglalkoztatás révén kiemelkedő mértékben csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma.
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐPIACI FOLYAMATAIRÓL 218. NOVEMBER A nyár közepétől folyamatosan csökken a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. Az elsődleges munkaerőpiac
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. OKTÓBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző
máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
aug jan. febr. júli. ápr. máj.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. augusztus TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző
T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július
Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól május
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 214. május A közfoglalkoztatás átmeneti csökkenése következtében emelkedett az álláskeresők száma a megyében
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. OKTÓBER 35 ezer fő alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A 216 évi 54,6 ezres márciusi tetőponthoz
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április
Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. JÚLIUS Harmadik hónapja 4 ezer alatti a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A bővülő munkaerő-kereslet hatására
AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE
Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól június
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. június Harmadával kevesebb az álláskereső a megyében, mint az év elején. Borsod Abaúj - Zemplén megyében
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐPIACI FOLYAMATAIRÓL 217. MÁRCIUS Több mint tízezerrel kevesebb az álláskereső a megyében, mint egy éve. Az előző hónap végén befejeződött közfoglalkoztatási
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól november
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 212. november Továbbra is a tavalyi szint alatti a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A regisztrált
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól február
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. február A szezonálisan alacsony kereslet következtében nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma. Februárban
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól október
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 212. október Harmadik hónapja csökken a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A több éves trendnek
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól december
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 212. december A tavalyi szinten maradt a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében. A regisztrált álláskeresők
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól július
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. július A munkaerőpiacon megjelenő pályakezdők növelték az álláskeresők számát a megyében. Az ilyenkor
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól szeptember
Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. szeptember Havi és éves összehasonlításban is csökkent az álláskeresők száma a megyében. Az utóbbi években
Munkaerő-piaci helyzetkép
A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk
TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. július TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS ARÁNYA
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. DECEMBER Egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2013. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaerő-piaci adatok
FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012 2016 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.