A Községi Tanács 21. /rendes/ ülése Junius 2018. A KÖZSÉGI TANÁCS 20. /rendes/ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV (2018. 04.12.) AZ ANYAGOT KÉSZÍTETTE: Jasna Bračič-Szabó JAVASLATTEVŐ: Župan - Polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V (rövidített változat) Lendva Község Községi Tanácsának 20. /rendes/ üléséről, amelyre 2018.04.12-én csütörtökön 13.00 órakor került sor a Városháza üléstermében, Fő utca 20, Lendva. A Községi Tanács ülését mag. Anton BALAŽEK, Lendva Község polgármestere (levezető elnök) hívta össze és vezette le. Az ülésén 17 községi tanácstag volt jelen, azzal a megjegyzéssel, hogy Ivan Koncut (Lista zakoncuta.si) 13.20 órakor, Igor Kulčar (Lendva az én községem is - Lista) 13.53 órakor, dr. Mihael Kasaš (dr. Mihael Kasaš Lista) pedig 14.05 órakor csatlakozott az üléshez. Az ülésről távol maradtak: Gabriela Sobočan (SMC Stranka modernega centra) és Daniel Gömböš (Ifjúság és tapasztalatok polgármester listája), akik távollétüket igazolták. A községi tanács ülésén részt vettek továbbá: 1. Jasna Bračič-Szabó, titkárhelyettes, KI, a helyi önkormányzat ügyeiért felelős, 2. Matej Furlan, község titkára, KI, munkatársaival: Aleksandra Kreslin, Robi Recek, Miran Doma, Aleksandra Kozak, Danijela Levačič és Lidija Baša egyes napirendi pontok megvitatása során, 3. Igor Dimnik, Kaliope képviselője, Informacijske rešitve d.o.o., Ljubljana, 4. a média képviselői, 5. Aleksander Varga, a község Ellenőrző Bizottságának elnöke a 3. napirendi pontig. A községi tanácstagok a Községi tanács ügyrendjével összhangban az anyagot kézhez kapták, közvetlenül az ülés előtt pedig az alábbi anyagokat is: a 20. ülés meghívójának tisztázata szlovén és magyar nyelven, Lendva Község 2017. évi zárszámadására és a mellékleteire vonatkozó Vagyonügyi és Pénzügyi Bizottság véleményezése a Társadalmi tevékenységek, Ifjúsági és Sportbizottság tagjainak a Vrtec Lendava - Lendvai Óvoda programjai gazdasági árának egyeztetésére, a támogatásokra, a távollét elszámolásra és az óvodai ügyintézés időre vonatkozó javaslat véleményezése, Ivan Koncut községi tanácstag anyaga a napirend kibővítésére vonatkozóan: A Galerija Muzej Lendava Galéria Múzeum Lendva közintézet Lendva Község községi tanács által kinevezett tanácstagjainak felmentése ill. visszahívása, a Kulturális Minisztérium véleménye az intézet tanácstagjainak hitelességéről, valamint a Polgármesteri Hivatal ezzel kapcsolatos kérdésének továbbításával, a GML intézeti tanács rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó 2018.03.13-i és 2018.04.11-i polgármester kívánalmával, valamint a levéllel együtt visszajelző információ dr. Kepe Zolti intézeti tanácstag értesítéseire, a Mandátumvizsgáló, Választási és Kinevezési Bizottság határozata a községi tanácstag arra irányuló javaslatával kapcsolatban, hogy mentsék fel, illetve hívják vissza a Galéria - Múzeum közintézet tanácsának a Lendva Község községi tanácsa által kinevezett tagjait,
a polgármester reagálása Leon Novak panaszára, a Község titkárának nyilatkozata a 2018.03.28-i eseményekkel kapcsolatban, válasz Ivan Koncut részéről Lendva Község községi tanácsa 20. ülésén feltett kérdésére A levezető elnök a bevezető üdvözlést és a határozatképesség megállapítását követően javasolta, hogy a tanácstagok a napirend meghatározása előtt Lendva Község községi tanácsa Ügyrendjének 34. cikke első bekezdésével összhangban és az 50 cikkéhez kapcsolódóan határozzanak a 2018.02.01-én megtartott 19./rendes üléséről, a 2018.02.14-ei 9. levelező ülésről, valamint a 2018.03.01-én megtartott 3. rendkívüli ülésről készült jegyzőkönyv és az ott elfogadott határozatok elfogadásáról. Mivel a községi tanácstagok egyik jegyzőkönyvhöz sem tettek észrevételt, a levezető elnök a jegyzőkönyvek előterjesztett formában történő elfogadását illetően egyenkénti szavazást javasolt, előzetesen azonban elnézést kért a 19. ülés jegyzőkönyvének késéssel történő megküldése miatt. A jegyzőkönyv kiküldését objektív okok miatt tartotta vissza, mivel azt akarta, hogy a jegyzőkönyvben minden úgy szerepeljen, ahogy az az ülésen elhangzott. Az ülésen 14 községi tanácstag volt jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi: 348. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács elfogadja a 2018.02.1-én megtartott 19. /rendes/ ülés jegyzőkönyvét előterjesztett formában. 349. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács elfogadja a 2018.02.14-ei 9. levelező ülésről készült jegyzőkönyvet előterjesztett formában. valamint 350. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács elfogadja a 2018.03.1-én megtartott 3. /rendkívüli/ ülés jegyzőkönyvét előterjesztett formában. 1. napirendi pont A napirend meghatározása Ezt követően a levezető elnök javasolta, hogy az ülés a napirend meghatározásával folytatódjon. Ezzel kapcsolatban kezdeményezte, hogy a 14. napirendi pontot Választások és kinevezések, cseréljék fel a Galerija Muzej Lendava Galéria Múzeum Lendva közintézet tanácsában tevékenykedő Lendva Község képviselői tevékenységének
értékelése című napirendi ponttal, ez ugyanis Ivan Koncut tanácstag napirendi pontra irányuló javaslatának módosítását jelenti, aki javasolta, hogy a napirendre az alábbi napirendi pont kerüljön fel: Galerija Muzej Lendava Galéria Múzeum Lendva közintézet Lendva Község községi tanács által kinevezett tanácstagok felmentése illetve visszahívása. Az ezt követő vitában hozzászólásaikkal részt vettek: - Stanislav Gjerkeš, aki ugyan a javasolt napirenddel egyetért, noha úgy gondolja, hogy a tanácstagok nem egyenrangúak, hiszen már többször is hivatalos javaslatot tett a választókerületek kialakítására Lendva Községben, azonban az anyag nem készült el. Ezt a javaslatát már 2,5 évvel ezelőtt is benyújtotta, majd az alapszabály elfogadása alkalmával, valamint a tavalyi év végén szintén. Úgy véli, hogy Lendva Község egyetlen olyan község, amelynek a nagyobb községek között nincsenek kialakított választókerületei. A község polgármestere tájékoztatta a községi tanácsot, hogy a 20. tanácsülés előtt kérte a községi igazgatóságot, hogy készítse el a választókerületek kialakítására vonatkozó rendeletet, azonban ezt a községi igazgatóság nem teljesítette, ennek következtében Jasna Bračič- Szabótól magyarázatot kért. Az érintett elmondta, hogy bizonyos tevékenységeket ezzel kapcsolatosan elvégeztek, viszont olyan végleges javaslat nem került kialakításra, amelyet a tanácsülésre terjeszthettek volna elfogadás céljából. A továbbiakban a napirendről történő szavazás előtt a levezető elnök értelmezte Ivan Koncut községi tanácstag által benyújtott Galerija Muzej Lendava Galéria Múzeum Lendva közintézet Lendva Község községi tanács által kinevezett tanácstagok felmentése illetve visszahívása című anyagot, amely ugyan hiányos (hiányzik a következmények felmérése a felmentés esetében), ennek ellenére napirendre tűzte. A levezető elnök szavazást javasolt: Az ülésen 14 községi tanácstag van jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi: 350. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács a 20. /rendes/ ülésének az alábbi napirendjét határozta meg: 1. A napirend meghatározása 2. Lendva Község 2017. évi költségvetésének zárszámadása mellékletekkel, Üzleti jelentés és Leltározási előterjesztés 2017. évre, valamint határozati javaslat a behajthatatlan követelések leírásáról 3. A Lendvai II. Kétnyelvű Általános Iskola közintézet alapításáról szóló rendelet módosítására és kiegészítésére vonatkozó rendeleti javaslat 2. forduló 4. Rendeleti javaslat Lendva Község turisztikai illetékéről 1. forduló 5. Rendeleti javaslat Lendva Község területén lévő helyi jellegű kulturális műemlékek kihirdetéséről 1. forduló
6. Rendeleti javaslat a Lendva Község területén lévő építési telkekre vonatkozó közművesítési programról 1. forduló 7. A kommunális járulékáról szóló rendeleti javaslat Lendva Községben 1. forduló 8. A községi tisztségviselők és a községi tanács munkatestületei, valamint Lendva Község egyéb községi szervei tagjainak béréről és egyéb illetményéről szóló szabályzat módosításának és kiegészítésének javaslata rövidített eljárás 9. Szabályzat javaslat Lendva Község területén gazdálkodó kisgazdaságok és vállalkozások fejlesztési támogatásokról szóló szabályzat érvényességének megszűnéséről 10. Szabályzat a szociális- és egészségvédelmi programok kiválasztási eljárására és társfinanszírozási mércéjére vonatkozó szabályzat megszűnéséről Lendva Községben 11. Befektetési beruházások programja a kultúra helyi programja (LPK 2017-2025) és az Európa Kulturális Fővárosa 2025 jelöltség keretében 2. forduló 12. Határozati javaslat a sportinfrastruktúra megépítése céljából ingyenes használati jog alapításáról szóló szerződéshez 13. A lendvai biogáz erőmű kérdésköre 14. Lendva Község képviselőinek a Galerija Muzej Lendava Galéria Múzeum Lendva közintézet tanácsában folytatott munkája értékelése 15. Polgármesteri tájékoztató 16. A polgárok és az intézmények beadványai 16.1. A Vrtec Lendava Lendvai Óvóda programjának gazdasági árával, támogatásával, a távolmaradások elszámolásával, valamint ügyintézési idejével kapcsolatos javaslat 17. A községi tanács tagjainak kérdései és kezdeményezései 2. napirendi pont Lendva Község 2017. évi költségvetésének zárszámadása mellékletekkel, Üzleti jelentés és Leltározási előterjesztés 2017. évre vonatkozóan, valamint határozati javaslat a behajthatatlan követelések leírásáról A községi tanács tagjai a napirendi pontokra vonatkozó anyagot a tanácsülés meghívójával együtt kapták kézhez: utólag 2018.04.6-án kézhez kapták Lendva Község 2017. évi tárgyi vagyonkezelés teljesítéséről szóló jelentés című anyagot, majd a közvetlenül az ülés előtt a Vagyonügyi és Pénzügyi Bizottság véleményét. Bevezetőt a napirendi ponthoz mag. Anton Balažek és Aleksandra Kreslin adott. Az írásbeli indoklás az ülésre szóló meghívóval együtt kiküldött anyagban, valamint a jelen jegyzőkönyv mellékletét képező utólagosan kiküldött anyagban található meg. Mag. Anton Balažek megindokolta az ISSO elemzés adatait. Olyan elemzésről van ugyanis szó, amely a mérhető adatok segítségével vizsgálja Lendva Község eredményeit. Lendva Község a gazdaság területén a legerősebb, továbbá nagyon jó eredményeket ért el a környezet, a munkaerőpiac, az életszínvonal és a költségvetési hatékonyság területén is. Említést tesz a népességi trendekről és a szociális kohézióról, amely két irányban mutatkozik, egyrészt gazdag egyesületi eseményeket figyelhetünk meg, melynek során megnövekedett a lakossági részvétel aránya a választásokon, másrészt viszont magas a kisebb értékű bűncselekmények száma, valamint magas a tartósan munkanélküli személyek aránya is. Tény, hogy a községnek gondja nem a gazdasággal van, hanem az emberekben. Fontos azonban, hogy ezeket az adatokat a
község zárszámadása során megvitatják, hiszen meg kell állapítani a költségvetési források hatékony felhasználását. Ő maga a 2017. évi eredményekkel elégedett. A polgármestert követően Aleksandra Kreslin vette át a szót, aki bemutatta Lendva Község 2017. évi költségvetésének zárszámadására vonatkozó a kötelező dokumentumok szerinti anyagot, valamint összefoglalta azok tartalmát. Elmondja továbbá, hogy az anyaghoz mellékelve van a községi tárgyi vagyon 2017. évi kezelési tervének megvalósításáról szóló jelentés is, továbbá a 2017. évi üzleti évre vonatkozó éves összeírás alapján készült Leltározási előterjesztés a pénzeszközök könyvelés szerinti és a tényleges állapot egyeztetésének módszerről szóló határozati javaslattal. A továbbiakban hangsúlyozza, hogy a bevételek és a kiadások mérlegéből megfigyelhető a költségvetés minden bevétele és kiadása. A költségvetési bevételek 2017. évben 8.833.976 EUR, a kiadások viszont 8.790.602 EUR magasságban valósultak meg. Az anyagból látható az összes bevétel és kiadás azok keletkezésének típusa szerint. A Község az adósságvállalási terv ellenére nem adósodott el és a pénzeszközök egyenlege 2018.12.31-i napon 2.629.064 EUR volt. Az üléshez 13.20 órakor csatlakozik Ivan Koncut a községi tanács tagja. A községi tanácsülésen 15 tag van jelen. Aleksandra Kreslin ismerteti a behajthatatlan követelések leírására vonatkozó határozatot is, ennek során hangsúlyozza, hogy összesen 20 adósról van szó, a fele esetek magáncsőd, a többi pedig a vállalatok esetében csődeljárási követelés. A Pénzügyi és a Vagyonügyi Bizottság véleményét Peter Novak, a Bizottság elnöke ismertette. A Bizottság kedvező véleményt adott a 2017. évi költségvetés zárszámadásához Majd ismertette a Bizottság véleményét a pénzeszközök könyvelés szerinti és a tényleges állapot egyeztetésének módszerről szóló határozati javaslatról. Ezzel kapcsolatosan a Bizottság javasolja, hogy a határozatból töröljék a javaslatot, amely azokra a berendezésekre és alapeszközökre vonatkozik, amelyek mellett az a megjegyzés áll, hogy a berendezést nem találták meg, ezek az eszközök a listán a 85-92 sorszám alatt találhatók. A levezető elnök szóra kérte Varga Aleksandert az Ellenőrző Bizottság elnökét. Az elnök elmondta, hogy az ellenőrző bizottság a jogszabályok értelmében a zárszámadást nem vitatja meg, hanem a költségvetési tételek áttekintésén keresztül állapítja meg a pénzeszközök rendeltetés szerinti felhasználását, a közbeszerzések végrehajtását, a szerződések és a számlák megfelelőségét, valamint a szerződésből eredő kötelezettségek megvalósításáról szóló jelentéstételt. Megállapításairól az Ellenőrző Bizottság különleges jelentést készít és erről nyilvános tájékoztatást ad. A vitában hozzászólásaival részt vettek: - Jožef Gerenčer tanácstag magára a zárszámadásra nem kíván észrevételt tenni, mivel a megvalósított, a könyvelésben szereplő eseményeket tükrözi és hisz ezek szabályosságában. Azonban a megvalósításhoz kíván néhány észrevétellel hozzászólni, megállapítja ugyanis, hogy kb. 81 %-os realizációról beszélhetünk, és hogy ez az egyik legnagyobb realizáció az előző évekhez viszonyítva. Ez viszont a beruházási tevékenység kiesését tükrözi, mind a költségvetés bevételi mind a kiadási oldalán. A
megfelelő felhasználás teljes mértékben megvalósult, megállapítható továbbá, hogy a sport- és a művelődési-turisztikai egyesületek finanszírozása magas fokú (18 %), ami egyéb községekhez viszonyítva ritkaságnak számít. Az eredmények az üzleti jelentésből is megfigyelhetők más községekhez viszonyítva, melynek során megállapítható, hogy Lendva Község bizonyos területeken túlteljesített, hátránynak pedig a demográfiai mozgásokat érzékelhetjük, amely a nagyobb gazdasági növekedés és a nagyobb fokú foglalkoztatás ellenére negatív képet mutat, emiatt azt gondolja, hogy a jövőben a potenciális beruházók magasan kvalifikált, illetve középfokú végzettséggel rendelkező személyeket is alkalmazzanak, és ne csupán nem kvalifikált munkaerőt foglalkoztassanak. Említést tesz a tűzveszélyről is, amely esetében a tűzveszélyesség állítólag 6 fokozatú, ezért az iránt érdeklődik, hogy milyen a vállalatok és az állam hozzáállása, amely lényegében lehetővé teszi ezt a magas fokozatú tűzveszélyességet a hivatásos tűzoltó egyesületek, stb. finanszírozása értelmében. A zárszámadást támogatja. - Peter Novak elmondta, hogy mi zavarja őt a zárszámadással kapcsolatosan, mégpedig a helyi közösségek, mivel néha nem is tudják, mit kezdjenek önmagukkal. Nagyok a különbségek a helyi közösségek között. A másik zavaró tényező a lassan döcögő fejlesztési programok és ezzel együtt a kohéziós források ügye, amelyekre jogosultak lennénk a fejlesztési programok megvalósítására. Ezért javasolja, hogy a fejlesztési program is emelkedjen arra az indexre, mint amilyen a 2017. évi eredményes költségvetés átlaga. - Stanislav Gjerkeš úgy vélekedik, hogy a demográfia a fennálló munkahelyektől függ, noha arra figyelmeztet, hogy községünkben sok az olyan munkahely, ahol a máshonnan érkező emberek dolgoznak, ezért úgy gondolja, hogy a demográfiához másként kell hozzáállni, hogy tenni kell valamit és meg kell változtatni a lakosságcsökkenés trendjét. A továbbiakban elmondja, hogy Lendva Község jelentős anyagi támogatást biztosít a kultúrára (kb. 10-11 %), míg más községek a kultúrára mindössze 1 2 % szánnak. Javasolja, hogy a kultúra területén takarékosabban járjanak el. Mag. Anton Balažek úgy gondolja, hogy feladatait és küldetését a szociális területen a község teljesítette, továbbá hogy a községi igazgatóságnak hatékonyabbnak kellene lenni, azonban a kohéziós források megszerzése mindenekelőtt a régiótól függ. Felhívja a figyelmet, hogy a turizmus gazdasági ágazat, míg a sport és a kultúra társadalmi tevékenység, továbbá a község a gazdasági közszolgáltatások/közüzem területén is jó eredményeket ért el. Továbbá úgy véli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázása tekintetében helyes volt a döntés. A demográfiát illetően pedig az a véleménye, hogy a község Gazdasági tervébe bele kell vonni a gazdasági problémakört is. A gyenge szociális tőke problémája nem oldható meg gazdasági projektekkel, hanem olyanokkal mint az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázásának folyamata. A levezető elnök szavazást javasol: Az ülésen 15 községi tanácstag van jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi:
351. sz. h a t á r o z a t: 1. A községi tanács elfogadja Lendva Község 2017. évi költségvetés zárszámadását minden melléklettel együtt, mégpedig: - Lendva Község 2017. évi üzleti jelentése - Lendva Község 2017. évi költségvetési zárszámadás általános részének végrehajtása és magyarázata - Lendva Község 2017. évi költségvetési zárszámadás speciális részének végrehajtása és magyarázata - Lendva Község 2017. évi költségvetés fejlesztési programtervének magyarázata - Áttekintés és jelentés a végrehajtott átcsoportosítások áttekintéséről és a célbevételek bevonásáról Lendva Község 2017.02.25 2017.12.31. időszakra vonatkozó költségvetésébe - A HK 2017.02.25 2017.12.31. időszakra vonatkozó költségvetésébe végrehajtott átcsoportosítások áttekintése. 2. A községi tanács elfogadja Lendva Község 2017. évi tárgyi vagyon kezelési tervének végrehajtására vonatkozó jelentést előterjesztett formában. 3. A községi tanács Lendva Község további fejlődésének lehetősége miatt javasolja, hogy a Községi gazdasági tervbe vonják be az intézkedések fejezetet, amely a gazdaságnak a demográfiára tett hatásáról szól. 352. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács elfogadja a pénzeszközök könyvelésszerinti és a tényleges állapot egyeztetésének módszerről szóló határozat javaslatát előterjesztett formában azzal a megjegyzéssel, hogy vegyék figyelembe a Vagyonügyi és Pénzügyi Bizottság javaslatát, miszerint z alapeszközök és a berendezések törlésére vonatkozó javaslatból hagyják ki azokat a berendezéseket és eszközöket, amelyek mellett az a megjegyzés olvasható, hogy nem voltak megtalálhatók, mégpedig a 85. sorszámtól a 91 sorszámig valamint 353. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács elfogadja a behajthatatlan 22.456,81 EUR összegű követelések leírásáról szóló határozati javaslatot előterjesztett formában. 3. napirendi pont A Lendvai II. Kétnyelvű Általános Iskola közintézet alapításáról szóló rendelet módosítására és kiegészítésére vonatkozó rendeleti javaslat 2. forduló Az anyagot a tanácstagok az ülésre szóló meghívóval együtt megkapták. Bevezetőt a napirendi ponthoz Jasna Bračič-Szabó adott. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon lett előterjesztve, amely a jelen jegyzőkönyv
mellékletét képezi. Az indoklásban szemléltetve van a rendelet első és a második körben történő megvitatás között módosított szöveg, mégpedig a rendelet 7. cikke szövegének módosításáról van szó, ahol az első fordulóra készült szövegben az állt, hogy az intézet azzal a céllal jött létre, hogy kielégítse a sajátos nevelési igényű gyerekek szükségleteit a kétnyelvű területen, amellyel a község sohasem értett egyet, most viszont a második fordulóra készült anyag anyagban a tankerület nincs meghatározva és csupán az intézet létrehozására szabták meg, azaz a sajátos nevelési igényű gyerekek képzési igényeinek kielégítésére. A feltűntetett megfogalmazást lehetővé tette Az olasz és a magyar nemzeti közösségek nevelési és oktatási területén biztosított különleges jogairól szóló törvény módosítása is. A rendelet javaslatát megvitatta a társalapító is, amely 2018. március 28-án egyetértését adta a rendeleti javaslathoz. A levezető elnök az anyagot vitára bocsátotta: A vitában részt vettek: - Horváth Ferenc megjegyezte, hogy a szükségletek kielégítése megfogalmazás neki nem tűnik legmegfelelőbbnek, és hogy ez inkább az ő stilisztikai megjegyzése. - Stanislav Gjerkeš megkérdezte, hogy Lendva Község területén kívül élő szülök is ebbe az iskolába íratják majd gyermekeiket. - mag. Anton Balažek úgy gondolja, hogy valószínűleg nem volt szükséges a rendeleti javaslat szövegének egyeztetése a minisztériummal, hiszen a helyi önkormányzat ezt illetően önálló és saját státussal rendelkezik, nota feltehetően jó, hogy a minisztérium a rendelet szövegének megfogalmazásához megadta előzetes véleményét. A levezető elnök ismertette a határozati javaslatot. A szavazás során az ülésen 15 községi tanácstag volt jelen. Egyhangúlag elfogadásra került: a 354. sz. h a t á r o z a t: Lendva Község községi tanácsa az anyag második fordulóban történő megvitatása során elfogadta a Lendvai II. sz. Kétnyelvű Általános Iskola közintézet alapításáról szóló rendelet módosítására és kiegészítésére vonatkozó rendeleti javaslatot, előterjesztett formában. Az üléshez 13.53 órakor csatlakozott Igor Kulčar községi tanácstag. A községi tanácsülésen 16 tanácstag van jelen. 4. napirendi pont Rendeleti javaslat Lendva Község turisztikai illetékéről 1. forduló Az anyagot a tanácstagok utólagos anyagként kapták kézhez az ülés 2018.04.9-i összehívását követően.
A napirendi ponthoz Lidija Baša adott bevezetőt. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon lett előterjesztve, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Az rendelet előkészítésének alapvető indoka a 2018. 03. 15-én hatályba lépett új a Turizmusfejlesztés ösztönzéséről szóló törvény, amely előírja, hogy a községek kötelesek az általános dokumentumaikat, amelyek alapján gyűjtik be a turisztikai illetéket, egyeztetni a törvényi előírásokkal, mégpedig a törvény hatálybalépését követő legkésőbb 3 hónapon belül. A magyarázatban kiemeltük a rendelet tartalmát: a fizetésre kötelezettek, a fizetés-mentességek, a turisztikai és a promóciós illeték mértéke, a turisztikai illeték fizetésének módja, a turisztikai és a promóciós illeték nyilvántartása vezetésének módszere, ellenőrzés és büntetőjogi rendelkezések, melynek során különválik a vendégéjszakára vonatkozó turisztikai illeték, a promóciós illeték, valamint a nyaralóházak és lakások tulajdonosainak illetéke. A megváltozott mértékű turisztikai illetéket a községek az új rendelet hatálybalépésének napján kezdhetik alkalmazni, miközben a promóciós illetéket csak 2019.01.1-ével kezdhetik felszámítani. Tekintettel arra, hogy Lendva Község illetéke a nyaralóházak és lakások tulajdonosai felé eléri a vendégéjszakára vonatkozó kritériumot, azonban nem éri el a vendégágyra vonatkozó kritériumot, felvetődik a kérdés, hogy ez az illetékfajta egyáltalán releváns-e. A község feladata, hogy különleges szabályzatot készítsen elő, amely szabályozza az adatgyűjtés módszerét, melynek során ügyelni kell a személyes adatok védelmére is. Tekintettel arra, hogy a rendelet úgy lett elkészítve, hogy elvileg általánosságban szabályozza a bizonyos területeket, egyes vázlatosan szabályozott terület további útmutatóval, határozattal és szabályzattal rendezhető. Mag. Anton Balažek hangsúlyozta, hogy a törvény alapján a községnek promóciós illetéket kell bevezetnie és hogy a turisztikai illeték érvényesítésének esetén kötelesek vagyunk különleges nyilvántartást vezetni, melynek során ügyelnünk kell a személyes adatok védelmére. Javasolja, hogy a rendelet második fordulóban történő megvitatásának idejére folytassunk minőségi tárgyalásokat és gyűjtsük össze a szakmai közönség, a helyi közösségek, valamint a Lendvai Kézműves Kamara észrevételeit, véleményét. A levezető elnök hozzászólásra hívta fel a tanácstagokat. Hozzászólás nem volt. A szavazás során az ülésen 16 községi tanácstag volt jelen. Egyhangúlag elfogadásra került: a 355. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács a téma első fordulóban megtartott megvitatása során elfogadta Lendva Község turisztikai illetékéről szóló rendeletet előterjesztett formában, a vita során elhangzott megállapításokkal együtt, majd megállapítja, hogy össze kell gyűjteni a szakmai és az érdekelt közönség véleményét, amelybe be kell vonni a községi tanács mellett tevékenykedő Gazdasági, mezőgazdasági és turisztikai Bizottságot is.
5. napirendi pont Rendeleti javaslat Lendva Község területén lévő helyi jellegű kulturális műemlékek kihirdetéséről 1. forduló Az anyagot a tanácstagok utólagos anyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. A napirendi ponthoz mag. Anton Balažek adott bevezetőt. Elmondta, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Intézet előzetesen figyelmeztette a községet, hogy kezdjen hozzá a meglévő rendelet módosításához, amely jelenleg szabályozza a helyi jellegű műemlékek kérdését. A rendeleti javaslat bevezető bemutatásának folytatásában Robert Recek tájékoztatta a községi tanácsot, hogy a község erre a területre vonatkozó rendelete 1993-ban volt elfogadva és hogy valóban szükséges egy új rendelet, mivel a fennálló rendeletben több olyan létesítmény is szerepel, amely ez idő alatt már elpusztult, vagy eltávolítottak, úgyszintén megállapítja, hogy Lendva óvárosának területe túlságosan széles körben védett és csökkenteni szükséges. A rendelet készítésének szakmai alapját a Kulturális Örökségvédelmi Intézet OE Maribor dolgozta ki. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon lett előterjesztve, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. A továbbiakban grafikai anyagon összehasonlították össze a jelenlegi rendelet szerinti védett területet és új rendelet szerinti védett területtel, melynek során megállapításra került, hogy a védett területek szűkülnek, és hogy most csupán az óváros térségét foglalják magába. Ennek során a jelenlevőket figyelmezteti, hogy a védett létesítmények kategóriából kiválnak a kápolnák és a haranglábak. Mag. Anton Balažek javasolja, hogy a rendeleti javaslatot bocsájtsák közvitára. Mivel a 2018. év a kulturális örökségvédelem éve, azt javasolja, hogy a község a kulturális örökségről készítsen egy katalógust fotóanyaggal és minden létesítményre külön-külön ismertesse annak hozzáadott értékét. Ennek során válaszolni kell a kérdésre, hogyan kerüljön védelemre a kulturális örökség. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. A témához hozzászólt: - Horváth Ferenc, aki megkérdezi, hogy a kulturális örökség listájából kiveszik a fából épült kápolnákat is. A kérdésre Robert Recek válaszolt, hogy a fából épült kápolnák maradnak, nem veszik le a listáról. A levezető elnök szavazásra hívta fel a tanácstagokat. 14.05 órakor a községi tanács üléséhez csatlakozott dr. Mihael Kasaš. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag volt jelen.
Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi: 356. sz. h a t á r o z a t: 1. A községi tanács az anyag megvitatásának első fordulója során elfogadja Lendva Község területén lévő helyi jelentőségű kulturális műemlékek kihirdetéséről szóló rendeletet a vitában elhangzott észrevételekkel és javaslatokkal. 2. Ennek során a községi tanács megállapítja, hogy az anyagot közvitára és közszemlére kell bocsátani, amelybe bekapcsolódik a szakmai és az érdeklődő közönség is. Az észrevételeket 2018. április 18-tól 2018. május 21-ig lehet benyújtani. A rendelet javaslatával kapcsolatos közvitára 2018. május 9-én kerül sor. Az Ügyrend 36. cikke alapján a levezető elnök javasolja a napirend 6. és 7. pontjának összevonását. 6. és 7. napirendi pont Rendeleti javaslat a Lendva Község területén lévő építési telkekre vonatkozó közműprogramról 1. forduló, valamint Lendva Községben a kommunális járulékról szóló rendeleti javaslat 1. forduló Az üléshez csatlakozik Igor Dimnik a Kaliopa, Informacijske rešitve d.o.o., Ljubljana vállalat képviselője Mindkét napirendi ponttal kapcsolatos anyagot a tanácstagok utólagos anyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. A napirendi ponthoz Igor Dimnik adott bevezetőt. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon került előterjesztésre, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Az anyag bemutatásához szlájdokat alkalmaztak. Lendva Község területén az építési telkek közművesítésének programjáról szóló rendelet készítéséhez szükséges alapot az elaborátum képezi, amelyet a Kaliopa vállalat dolgozott ki. A Területi tervezésről szóló törvény az építési telkek közművesítésével kapcsolatosan két lényeges elemet határoz meg, mégpedig az építési telkek közművesítését és a kommunális járulékot. Amennyiben a község a már meglévő közműre készít közműprogramot, ezzel mindenekelőtt a már meglévő közműre vonatkozó kommunális járulék megállapításának alapját készíti elő. Ennek során kiemelte, hogy a közműprogram készítésének tartalma és módszertana az Építési telkek közműprogramjának tartalmáról szóló rendeletben és a Kommunális járulékok kiszabásáról szóló szabályzat egyes rendelkezéseiben található. A kommunális járulék pedig a közműépítési költségek egy részéhez való hozzájárulást jelenti, amelyet a közműjárulék fizetésére kötelezett fizet a községnek. A közműjárulék fizetési kötelezett az a beruházó, illetve a létesítmény tulajdonosa, aki újonnan csatlakozik a közműre, illetve növeli a létesítményének nettó alapterületét, illetve megváltoztatja annak rendeltetését. Ezzel a céllal lett bemutatva a közműjárulék elszámolása a hatályos módszertan szerint. Ennek során felvetődik az infrastruktúra értékelésével és az új rácsatlakozással kapcsolatos kérdése.
A javaslat szerint a lakóépületekre vonatkozó közműjárulék kb. 4-szeresére emelkedne, azokra a létesítményekre, ahol üzleti és ipari tevékenységet végeznek, pedig a növekedés kisebb mértékű lenne, azonban ez még mindig alacsonyabb lesz a többi községhez viszonyítva. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. A témához hozzászóltak: - Mag. Anton Balažek hangsúlyozza, hogy a jelenlegi közműjárulék a többi községhez viszonyítva jócskán alacsonyabb. Ezzel szerettük volna kedvezően befolyásolni a negatív demográfiai trendeket. Ez tükröződik a demográfiában is és épp ez kell hogy legyen az intézkedések egyike. A múltban a szennyvízcsatorna rendszer megépítése mellett közút is épült, most az utak rendezettek, noha azok karbantartására saját forrásokat kell biztosítani. A lakásépítés összefügg a demográfiával, mellyel kapcsolatban be kell ismerni, hogy engedékenyek voltunk. - Stanislav Gjerkeš szintén hangsúlyozza, hogy a közműjárulék alacsony és ez a múltban megfelelő volt, most viszont a jogszabályok módosításával ez már nem így van, mivel a községnek a közműdíj járulékból származó forrásokat a közinfrastruktúra fejlesztésbe kell befektetnie, mivel erre a célra szabják meg a kommunális járulékot. Kiemeli azonban, hogy a közműdíj szorzóval változtatható és a magasabb járulékot azok a járulékfizetésre kötelezettek fizetik, akik környezeti hatású létesítménnyel rendelkeznek. - Mag. Anton Balažek elmondja, hogy ez, azaz a növekedési szorzó, szerepel a rendelet javaslatában. - Dr. Mihael Kasaš megjegyzi, hogy a rendeleti javaslat készítésében Miran Doma a KI közalkalmazottja mellett részt vett külső szolgáltató is, ezért fenntartását fejezi ki aziránt, hogy erre valóban szükség volt-e. A levezető elnök a szavazást javasol. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag van jelen. A községi tanács 16 MELLETTE szavazattal és 1 ELLENE szavazattal (dr. Mihael Kasaš) elfogadja a 357. sz. h a t á r o z a t o t: és 1. A községi tanács az első fordulóban történő megvitatást követően elfogadja Lendva Község területén lévő építési telkekre vonatkozó közműprogram rendeleti javaslatát, a vita során elhangzott észrevételekkel és javaslatokkal. 2. Ennek során a községi tanács megállapítja, hogy be kell gyűjteni a szakmai és az érdeklődő közönség észrevételeit.
a 358. sz. h a t á r o z a t o t: 1. A Községi Tanács az első fordulóban történő megvitatást követően elfogadja Lendva Község területén a közműjárulékokról szóló rendeleti javaslatot a vitában elhangzott észrevételekkel és javaslatokkal együtt. 2. Ennek során a községi tanács megállapítja, hogy be kell gyűjteni a szakmai és az érdeklődő közönség észrevételeit. 8. napirendi pont A községi tisztségviselők és a községi tanács munkatestületei, valamint Lendva Község egyéb községi szervei tagjainak béréről és egyéb illetményéről szóló szabályzat módosításának és kiegészítésének javaslata Az anyagot a tanácstagok pótanyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.6-án. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon került előterjesztésre, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Bevezető magyarázatot Jasna Bračič-Szabó adott. Ennek során kiemelte, hogy a közintézetnél nem rendezettek az ülésdíjak az intézet tanácsülésein való részvétel esetére, hogy az SZK Kormánya javallatot adott ki, hogy a helyi önkormányzat által létrehozott közintézetek is alkalmazzák a Rendeletet az ülésdíjakról és költségtérítésekről a közalapokban, a közügynökségben, a közintézetekben és a közgazdasági intézetekben rendelkezéseit. Tehát a szabályzat módosítása csupán az ülésdíjak kifizetésének rendezését jelenti a közintézetekben elvi szinten, hiszen a község (a Rendelet mellett) e módon kívánja a közintézeteket kötelezni az ülésdíjak kifizetésére. A Rendelet alapján az intézeteknek a dokumentumaik által rendezniük kell az ülésdíjak kifizetését a tanácsainak ülésein való részvétel esetére, mivel a Rendelet előírja az ülésdíj összegének meghatározására vonatkozó kritériumokat és a mércéket, amely az állandó ülésdíj-rész mellett függ az intézeti mérleg összegétől és az alkalmazottak számától. A szabályzat módosításának tárgya továbbá a községi igazgatóság igazgatója az önkormányzat jegyzője (titkára) megnevezések egyeztetése. Mag. Anton Balažek javasolta, hogy a közintézeteket kötelezzék arra, hogy dokumentumaikat az ülésdíjak tekintetében a szabályzat hatálybalépésétől számított 30 napon belül hozzák rendbe. Nemtetszését fejezte ki azt illetően, hogy a jelen téma nem rendeződött már korábban, mivel az ülésdíjak nyilván jelentős tényező az intézeti tanácsok jobb működése érdekében. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. A vitában hozzászólásaikkal részt vettek: - Robert Berki, üdvözli az ülésdíjakkal kapcsolatos kezdeményezést, hiszen most, amikor a tanácstagok nem részesülnek ülésdíjban, munkájukat nem is veszik komolyan és nincsenek motiválva sem. Ezzel kapcsolatban javasolta, da az intézet dokumentumába építsenek egyfajta mechanizmust, hogy abban az esetben, ha a tanácstag háromszor egymás után nem vesz részt az ülésen, kezdődjön el a felmentési eljárás. - Dr. Mihael Kasaš egyetért az előző tanácstag véleményével, és úgy gondolja, hogy az ülésdíj kifizetése felelősséggel jár.
A levezető elnök a szavazást javasol. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag van jelen. A községi tanács 16 MELLETTE szavazattal és 1 ELLENE szavazattal (Igor Kulčar) elfogadja a 359. sz. h a t á r o z a t o t: 1. Lendva Község községi tanácsa elfogadja a Községi tisztségviselők és a községi tanács munkatestületei, valamint Lendva Község egyéb községi szervei tagjainak béréről és egyéb illetményéről szóló szabályzat módosításának és kiegészítésének javaslatát, előterjesztett formában 2. Ezzel kapcsolatban a községi tanács a közintézeteket arra kötelezi, hogy a szabályzat hatálybalépését követő 30 napon belül fogadják el dokumentumukat, amelyben szabályozzák az ülésdíjakat az intézet tanácstagjai részére. 9. napirendi pont Szabályzat javaslat Lendva Község területén gazdálkodó kisgazdaságok és vállalkozások fejlesztési támogatásokról szóló szabályzat érvényességének megszűnéséről Az anyagot a tanácstagok pótanyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon került előterjesztésre, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Bevezető magyarázatot mag. Anton Balažek adott. Hangsúlyozta, hogy a szabályzatot annak hatékonytalansága miatt nem alkalmazzák, ezért tárgytalan és dönteni kell annak érvénytelenítéséről. Egyúttal javasolta, hogy a következő ülésre készüljön el a pályázati kiírás a kisgazdaságok és vállalkozások fejlesztési támogatásokról a kritériumokkal és a mércékkel együtt, ezt előzetesen vitassa meg a Gazdasági, mezőgazdasági és turisztikai bizottság. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. Hozzászólás nem volt. Ezt követően a levezető elnök a szavazást javasol. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag van jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi:
360. sz. h a t á r o z a t: 1. Lendva Község községi tanácsa elfogadja Lendva Község területén gazdálkodó kisgazdaságok és vállalkozások fejlesztési támogatásokról szóló szabályzat érvényességének megszűnésére vonatkozó szabályzat javaslatot előterjesztett formában. 2. A községi tanács javasolja, hogy a községi igazgatóság a soron következő ülésre készítse el a kisgazdaságok és vállalkozások fejlesztési támogatásokra vonatkozó pályázati kiírást a kritériumokkal és a mércékkel együtt, amelyet előzőleg a Gazdasági, mezőgazdasági és turisztikai bizottság vitasson meg. 10. napirendi pont Szabályzat a szociális- és egészségvédelmi programok kiválasztási eljárásárólra és társfinanszírozási mércéjére vonatkozó szabályzat megszűnéséről Lendva Községben Az anyagot a tanácstagok pótanyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon került előterjesztésre, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Bevezető magyarázatot mag. Anton Balažek adott, aki hangsúlyozta, hogy a kritériumok és a mércék a jelen szabályzatban korszerűtlenek, emiatt azokat fel kell váltani újakkal, korszerűbbekkel. Javaslatot tett arra, hogy a jelen mércéket és kritériumokat a minden évben közzétett pályázati kiírásokkal határozzák meg, nem pedig a szabályzattal mint ez idáig. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. Hozzászólás nem volt. Ezt követően a levezető elnök a szavazást javasol. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag van jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi: 361. sz. h a t á r o z a t: Lendva Község községi tanácsa elfogadja a Szabályzat javaslatát a szociális- és az egészségvédelmi programok kiválasztási eljárásra és társfinanszírozási mércére vonatkozó szabályzat megszűnéséről Lendva Községben előterjesztett formában. A fenti területekre vonatkozó társfinanszírozott programok és projektek kritériumait és mércéit a minden évben sorra kerülő pályázati kiírással határozzák meg.
11. napirendi pont Befektetési beruházások programja a kultúra helyi programja (LPK 2017-2025) és az Európa Kulturális Fővárosa 2025 jelöltség keretében 2. forduló Mag. Anton Balažek a községi tanács tagjait arról tájékoztatta, hogy a Befektetési beruházások programja a kultúra helyi programja (LPK 2017-2025) és az Európa Kulturális Fővárosa 2025 jelöltség keretében programjavaslattal kapcsolatosan közvitát bonyolítottak le a községben. Ezzel kapcsolatban ismertette az ott elhangzott észrevételeket, valamint elkészült a záródokumentum is kiadvány formában, amely a tanácstagok rendelkezésére áll, ezen kívül a dokumentum a község honlapján is megtalálható. Az észrevételek, amelyek az egyéni lakóházak építésére vonatkoznak, figyelembe lesznek véve a községi területi tervek módosítása során. A további észrevétel és szuggesztió pedig nem volt olyan jellegű, hogy módosítani kellene az alapvető anyagot. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. Hozzászólás nem volt. Ezt követően a levezető elnök a szavazást javasol. A szavazás során a községi tanács ülésén 17 községi tanácstag van jelen. Egyhangúlag elfogadásra került az alábbi: 362. sz. h a t á r o z a t: A községi tanács a közvita lezárta után elfogadja a Befektetési beruházások programja a kultúra helyi programja (LPK 2017-2025) és az Európa Kulturális Fővárosa 2025 jelöltség keretében című dokumentumot előterjesztett formában. 12. napirendi pont Határozati javaslat a sportinfrastruktúra megépítése céljából ingyenes használati jog alapításáról szóló szerződéshez Az anyagot a tanácstagok pótanyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. Az írásbeli magyarázat a napirendi pont indoklásához készült formanyomtatványon került előterjesztésre, amely a jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Bevezető magyarázatot mag. Anton Balažek adott, aki elmondta, hogy a Község nyilvános felhívást tett közzé pályázatok benyújtása a 20 évre vonatkozó ingyenes használati jog odaítélése céljából a 6782/1 sz. telken összesen 49185 m2 nagy területen. A nyilvános felhívásra határidőben egy pályázat érkezett be. A pályázatot a Nogometno društvo Lendava 1903 lendvai labdarúgó klub nyújtotta be, mégpedig sportinfrastruktúra építés céljából, azaz az NK Nafta Labdarúgó Akadémia sportközpont megépítésére. Mivel a pályázat megfelelő volt, a nyilvános pályázaton jelentkező pályázó kiválasztásra került. Ezzel kapcsolatosan ki kell emelni, hogy a jelen esetben közérdekről van szó, ezt a sport és a fiatalok képzése indokolja.
Ezek után Robert Recek a használati jog odaítélését a létesítmény területbe helyezését ábrázoló grafikai megjelenítéssel, valamint a létesítmény konceptuális megoldásával mutatta be. Mag. Anton Balažek hangsúlyozta, hogy a 20 éves használati jog lejárta után a Község a megépített létesítményeket ingyen kapja tulajdonába és birtokába, 2018.04.14. szombaton pedig a projektet a beruházó bemutatja, azzal a megjegyzéssel, hogy a beruházó hajlandó elfogadni a létesítmény másfajta konceptuális megoldását is. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. Hozzászólásaikkal a vitában részt vettek: - Ivan Koncut előadja, hogy nincs az említett létesítmény építése ellen, azonban megjegyzi, hogy az előbb az volt mondva, hogy a turizmus gazdasági ágazat, most a sport társadalmi tevékenységnek van nevezve. Az zavarja, hogy az építés céljára egyik legszebb telket kívánják átadni, mivel ezen a helyszínen szálloda épülhetne, Lendvának 17 sportpályája van, tehát többre nincs szüksége, az építés ésszerűségéről és értelméről az iskolát senki sem kérdezte meg, felteszi a kérdést, hogy mi lesz 20 év múlva, amikor a Község a létesítmény tulajdonába kapja, karban kell majd tartani, ezért kellett volna megfontolni, hogy ennek van-e értelme. Nem volt ellene, amikor arról volt szó, hogy a szolgalmi jog a középiskola melletti telken valósul meg, a jelenlegi helyszínt pedig meg kellene fontolni, milyen tevékenységnek lehetne itt lehetőséget adni, azzal a céllal, hogy minél több munkahelyet teremtsünk az itt élő emberek számára. - Stanislav Gjerkeš felteszi a kérdést, hogy Lendvának valóban szüksége van 7 sportpályára 4 különböző helyszínen? A labdarúgó klub ezeket a pályákat nehezen tudja majd fenntartani, a sportpályákat egy helyszínre kellene tervezni. Hatalmas költségekkel jár majd a pályák karbantartása, ezért a javaslatot nem tudja támogatni. - Mag. Anton Balažek hangsúlyozza, hogy nem a Község van a beruházó szerepében, nyilvános pályázat volt kiírva, a tanácstagokat viszont megkérdezi, hogy van-e jobb beruházó, vagy a fenti helyszínen még mindig kukorica teremjen; ezzel kapcsolatban még elmondja azt is, hogy az említett helyszín a községi területi tervekben a sport, a rekreáció és a turizmus céljára lett fenntartva. - Robert Berki támogatja a projektet, mivel a beruházás itt van, a községünkben. Nem a Község a beruházó, a község csak a területet adja használatba, valamint meggyőződése, hogy a beruházó rendelkezik karbantartási tervekkel. - dr. Mihael Kasaš a szóban lévő telken történő kukoricatermesztés és a létesítményépítés közötti értékarányokkal kapcsolatosan elmondja, hogy a kukorica pénzt hozhat, a létesítmény viszont elviheti azt. Úgy gondolja, ha a Község a jelen projektet ne fogadja el, a beruházó meggondolhatja magát és a beruházáshoz egy másik községben egy másik helyszín mellett dönthet. Majd megkérdezi, hogy a községnek szüksége van-e óvodára? - Horváth Ferenc előadja, hogy ezen a földterületen kb. 100 évig termesztettek kukoricát és egyebet, majd felteszi magának a kérdést, hogy községünkben elég érettek vagyunke, hisz a tanácstagok olyan kérdéseket tesznek fel, hogy a 6 milliós beruházásnak van-e értelme. Emlékezteti a tanácstagokat, hogy nyilvános pályázatot írtak ki, amelyet bárki megpályázhatta, nyílt pályázat volt bárki részt vehetett volna. Ezért nagyon csalódott a hozzászólások hallatán és úgy véli, hogy Lendvának ilyen beruházási lehetősége többé nem lesz. Megmagyarázza a két helyszínen építendő sportpálya jelentőségét, mégpedig ez azért van, hogy a tanulók a tanítás alatt is igénybe vehetik.
- Drago Nađ hangsúlyozza, hogy a jelen vita számára meglepetést jelent, hiszen Lendván mindig volt labdarúgás és ez ma is így van, tehát a pályák hasznosak. Úgy véli, hogy a földterület rendeltetése a későbbiekben meg is változtatható. - Ivan Koncut (replika) közli, hogy nem érti az idézeteket az elmondottak keretében, hogy ráfognak dolgokat, mert ő a földterületről, helyszínről beszélt és egyetért Stanko Gjerkešel, hogy a szóban forgó sportpálya máshol is lehetne. - Mag. Anton Balažek hangsúlyozza, hogy nyilvános pályázati kiírás volt, amely a pályázók részére 15 napig volt nyitva, és hogy pályázatát csak egy pályázó adta be. Lehetősége volt minden érdeklődőnek és potenciális beruházónak, de nyilván nincsenek. Ezt követően a levezető elnök a szavazást rendel el. A szavazás során az ülésén 17 községi tanácstag van jelen. A községi tanács 13 MELLETTE, 3 ELLENE (Ivan Koncut, Đanino Kutnjak és Stanislav Gjerkeš) szavazattal, valamint 1 TARTÓZKODÁSSAL (dr. Mihael Kasaš) elfogadja az alábbi a 363. sz. h a t á r o z a t o t: 1. Lendva Község községi tanácsa egyetértését adja a sportinfrastruktúra építés céljából ingyenes használati jog alapításáról szóló szerződéshez - 6782/1 telekszámú földterületen, melynek mérete 49185 m2, k. k. Lendva -166, a sportinfrastruktúra építéshez a közérdek megvalósítása érdekében, a Nogometno društvo Lendava 1903/Labdarúgó Egyesület Lendva 1903 használati jog birtokosa javára 20 éves időtartamra a szerződés aláírásának időpontjától kezdődően, összhangban a sportinfrastruktúra térbe illesztésével. 2. A ZSPDSLS (Az állam és az önkormányzatok tárgyi vagyonáról szóló törvény 91. cikke az SZK Hivatalos Közlönye, 11/18. sz.) 31. cikke 4 bekezdésével összhangban az ingyenes használati jog megszűnését és a földkönyvből való törlését követően a használati jog birtokosának díjat nem fizet. A beruházó a megépített létesítményeket, a kapcsolódó infrastruktúrát és a berendezéseket a használati jog megszűnése után ingyenesen átruházza a Községre. A levezető elnök 14.57 órakor 15 perces szünetet rendelt el. Az ülés 15.13 órakor folytatódik. A községi tanácsülésen 17 tag van jelen. 13. napirendi pont A lendvai biogáz erőmű kérdésköre Az anyagot a tanácstagok pótanyagként kapták kézhez az ülés összehívását követően 2018.04.9-én. Az anyagban bemutatásra került a biogáz erőmű kérdésköre, amely tartalmazza a valós helyzet megállapításait és a további tevékenységek és intézkedések javaslatát.
A jelen napirendi pontot mag. Anton Balažek ismertette. A Kormány 2017. júliusában határozatot hozott a kb. 200 kiadott környezetvédelmi engedély felülvizsgálatáról, ezért a Község várta a biogáz erőmű környezetvédelmi engedélyének felülvizsgálatát. Az ARSO 2017. novemberében határozatot adott ki a környezetvédelmi engedély bevonására, ezt a határozatot viszont a Környezetvédelmi Minisztérium a megállapított eljárási hibák miatt 2018. márciusában megsemmisítette. A Község 2018. márciusában a Környezetvédelmi Minisztériumnál kezdeményezte a Környezetvédelmi Felügyelőség munkájának ellenőrzését. A folytatásban mag. Anton Balažek megállapítja, hogy az ARSO a kiállított határozattal elismerte, hogy a biogáz erőmű problémát jelent, a Minisztérium pedig ugyanabban az ügyben hibákat állapított meg az eljárásban, ezért a Község oldaláról értesítést kapott, hogy tartson ki a környezetvédelmi engedély bevonása mellett, illetve hogy a környezetvédelmi engedély felülvizsgálatra szorul. Ez ügyben sajnos a Község nem ügyfél az eljárásban és rendes jogorvoslat nem áll a rendelkezésére. Ennek érdekében a Községnek szövetségeseket kell találnia, hogy részt vehessen a központi jogszabályok módosításának eljárásában, ám mindenképpen joga van a rendkívüli jogorvoslat igénybevételére. Tény, hogy mi polgárok egészséges környezetben kívánunk élni, ezért a Község független szakvéleményt kíván beszerezni az IPPC irányelv és a BAT javallatok jogsértése tekintetében. Be kell szerezni a jogcímeket, hogy pert indíthassunk az európai irányelvek ellen, mivel ezeket nem teljesítik. Ezért mint polgármester úgy gondolja, hogy erről a kérdésről a községi tanácsnak kell véleményt mondani. Ennek érdekében javasolja, hogy először alkalmazzuk az összes hazai jogorvoslatot, ezt követően pedig az EU jogorvoslatot is. Tény azonban, hogy a felügyeletek autonómiát élveznek, kérdés azonban, hogy az intézkedések arányosak, ill. megfelelők voltake. Ennek során mindenképpen védeni kell a helyi lakosság és a közösség érdekeit és ami jó, hogy nincs túlzott szennyezés, a bűzt pedig a szakma véleménye szerint nem lehet mérni, annak ellenére, hogy vannak ellenkező vélemények is. Ennek érdekében azt javasolja, hogy a kérdést vizsgálják meg és az állam közömbössége esetén minden rendkívüli jogorvoslatot indítsunk el a környezetvédelmi engedély módosítása érdekében és a nem hatékony ellenőrzés miatt. A Környezet- és Területügyi Bizottság véleményét Jožef Gerenčer, a Bizottság elnöke ismertette, mégpedig hogy a Bizottság javasolja, hogy a Község: - követelje a környezetvédelmi engedély visszavonására irányuló eljárás felújítását, - követelje a környezetvédelmi engedély felülvizsgálati eljárásának megkezdését, amelyről az elmúlt évben döntött az SZK Kormánya, - az ARSO-nál szerezzen információkat arról, hogy mi a helyzet egyéb környezeti szempontból érzékeny projektek esetén (a gumival kapcsolatban, ipari tisztítóanyagok) és erről tájékoztassa a Bizottságot és a községi tanácsot, valamit követelje, hogy a biogáz erőmű üzemeltetésének beszüntetésére irányuló felülvizsgálati határozatot hosszabbítsák meg a biogáz erőmű környezetvédelmi engedélyének végleges felülvizsgálatáig. A levezető elnök hozzászólásra hívja fel a tanácstagokat. Hozzászólásaikkal a vitában részt vettek: