Doktori értekezés bírálata Varga Katinka Az Ozophorini nemzetség (Lygaeoidea: Rhyparochromidae) Orientális Régióban előforduló csoportjainak taxonómiája Pannon Egyetem, Festetics Doktori Iskola Témavezető: Dr. habil. Kondorosy Előd, CSc Bevezetés A dolgozat 84 oldalon (plusz tartalomjegyzék, magyar és idegen nyelvű összefoglalók, saját publikációk listája, összesen 107 oldal) mutatja be a jelöltnek az Ozophorini tribusz orientális régióban előforduló fajainak taxonómiájával kapcsolatos munkáját. A témaválasztás jó, az Ozophorini tribusz orientális csoportjai taxonómiai szempontból hanyagoltak, időszerű a már publikált ismeretek kritikai revíziója. Formai jellemzők A dolgozat a Doktori Iskola formai követelményeinek megfelel. Terjedelme, szerkezete, tagolása, az egyes fejezetek egymáshoz viszonyított aránya jó. A jelölt világosan megfogalmazza célkitűzéseit, azokat jobbára végre is hajtja. A dolgozat nyelvezete és stílusa sajnos hagy kívánnivalókat maga után. Érzékelhető, hogy a jelölt könnyeden, fordulatosan szándékozik írni, de ezen törekvésében véleményem szerint sokszor túlzásokba esik. A szövegben nagy számban találhatóak olyan hétköznapi kifejezések, melyek nem valóak tudományos szövegbe. Ilyennek érzem: napvilágot látott (10., 24., 34., 83. o.); bukkan fel [valami az irodalomban] (12. o.), illetve a szerző új fajokra bukkan (4., 8., 13. o.) (az új fajokra általában nemcsak úgy rábukkanunk, azok azonosítása, új voltuknak felismerése komoly tudományos ismereteket kíván); fajaikra, genuszaikra lelhetünk ( az adott régióban elterjedtek, az adott régióban fordulnak elő helyett) (18. o.); bizonyos szerzők tovább gondolták (sic), átgondolták, újragondolták korábbi szerzők munkáit/nézeteit (revideálták, kiterjesztették, továbbfejlesztették stb. helyett) (9., 14., 33. stb. oldalak). Ezek az én ízlésemnek zavaróan modorosak. Esetenként kifejezetten kollokviális kifejezéseket használ, pl. a 36. ábra aláírásában legcédula ( lelőhelycédula vagy egyszerűen a példány cédulái helyett; ráadásul az ábrán nemcsak legcédula van, hanem típuscédula is!). Találkozhatunk képzavarral, mint A taxon kutatástörténete igen hosszú utat járt be (13. o.), néhol az olvasó szövegértési képességeit komolyan próbára tevő mondatokkal szembesülünk, pl. Ez az a négy tulajdonság, aminek megléte vagy hiánya alapján variálódik a genuszok habitusa (88. o.). Érzékelhető, hogy a jelölt szeretné elkerülni a szóismétléseket, ezért igyekszik azonos értelmű kifejezésekkel tarkítani a szöveget. Ezt a törekvést azonban egy tudományos műben nem lehet minden határon túl végigvinni. Ennek a problémának a sajnálatos következménye, hogy a jelölt helyenként nem megfelelően használja a tudományág szakkifejezéseit. Az új taxonokat kizárólag leírni lehet. A leír a jelölt nyilvánvaló benyomásával ellentétben nem pusztán annyit jelent hogy lejegyez, feljegyez (ahogy azt a 9., 12., 13., 61. stb. oldalakon használja), hanem egy jól definiált tudományos illetve nevezéktani aktust jelöl, emiatt ez a kifejezés nem helyettesíthető semmiféle egyéb olyan szóval, mely a tudományterületben járatlan ember számára hasonló jelentésűnek tűnhet. Az identifikáció (magyarul meghatározás ) szó jelentése is pontosan definiált a taxonómiában; emiatt a 16. ábra fejlécében a máig 1 / 7
identifikált fajok száma helyett a máig leírt fajok száma kellene hogy szerepeljen. A 15. oldalon azt olvassuk, hogy a jelölt vizsgálatai az Ozophorini nemzetség még meghatározatlan egyedeire összpontosultak. Itt a faj és az egyed fogalmak mosódnak össze; bár minden taxonómiai kutatás egyedeken alapul, a taxonómia mégis inkább fajokkal és azok csoportosításával létrehozott magasabb taxonokkal foglalkozik, nem egyedekkel. Az angolul superfamily -nek hívott kategória a dolgozatban néha családsorozat (19. o.), néha öregcsalád (19., 20. o.). Más esetben néha nem, néha genusz névvel illeti ugyanazt a fogalmat. A fenti esetekben jobb lenne kiválasztani az egyik alternatívát, és ragaszkodni hozzá. Az utóbbi esetben javaslatom a genusz, azzal el lehetne kerülni az olyan nehezen értelmezhető megoldásokat, mint Sweet felismerte, hogy számos faj és nem hasonló tulajdonsággal rendelkezik (13. o.). A morfológiai terminológiában is találkozhatunk következetlenül használt kifejezésekkel, pl. a hártya csúcsát körülvevő folton egyszer tövi szegélyt, másszor (ugyanabban a mondatban) felső szegélyt különböztet meg (44. o.), azonban az ábrák alapján nyilvánvalóan ugyanarról van szó, így jobb lett volna ugyanazt a kifejezést használni rá. Még problémásabb a zoológiai nevezéktannal kapcsolatos szakkifejezések pontatlan és zavaros használata. A jelölt például megemlíti (12. o.), hogy a Rhyparochromidae családot először Amyot és Serville jegyezte le (helyesen: írta le), azután megjegyzi, hogy később Uhler Pachymeriidae (elírás, helyesen Pachymeridae!) néven, Stål Myodochina néven említi. Itt pontosabb lenne azt írni, hogy az Uhler és Stål által bevezetett családcsoport rangú nevek a Rhyparochromidae család junior szinonímjai. Mindjárt ezután írja, hogy Aphanini néven találkozhatunk a családdal, ez megintcsak egy zavaros, pontatlan, kollokviális fordulat, azt kellett volna írni, hogy a Pachymeridae név helyettesítésére szükségtelen volt bevezetni az Aphanini helyettesítő nevet, mert a csoportnak már rendelkezésre állt egy korábbi, érvényes és alkalmazható neve (Rhyparochromidae). Tipikus példa a következő: Megalonotinae elnevezéssel bukkan fel a csoport 1957-ben Slater leírása alapján. Slater az idézett cikkben nem írt le (deskripció) semmit, ismét nem megfelelő értelemben van használva ez a szakkifejezés. Itt egy komplex nevezéktani problémáról van szó; Slater az idézett cikkében pusztán rámutatott a fennálló problémára, majd azt Nemzetközi Zoológiai Nevezéktani Bizottság 767. sz. Opinionja oldotta meg Slater és China 1961-es applikációját követve. Röviden be lehetett volna mutatni a problémát, vagy egészen elhagyni (nincs szorosabb kapcsolata a disszertáció témájával). A megoldás, amit a jelölt választott (megemlíti, de zavaros, homályos szóhasználattal, valami olyasmit ír, mint a valóság, de nem pontosan azt), talán a lehető legrosszabb. Ezek a megfogalmazások azt a benyomást keltik, hogy a jelölt nem igazán érti azt, amiről ír. Hasonló homályos megfogalmazásokkal találkozunk a csoport állatföldrajzi viszonyainak bemutatása kapcsán. A jelölt szerint Holt és mtsi. (2013) munkáját Kreft és Jetz (2013) pontosították (14. o.). Ez távol van a valóságtól, valójában arról van szó, hogy a 19. század közepén kialakult klasszikus állatföldrajzi régiókat Holt és mtsi. módosították, és új régiókat definiáltak, azonban eredményeiket Kreft és Jetz súlyosan megkifogásolta, és amellett érvelt, hogy a Holt és mtsi. által bevezetett új régiók nem tekinthetők különálló, a többivel egyenrangú régiónak, vagyis saját, a többi régiótól független faunagenetikus folyamatok eredményének. A Kreft és Jetz cikkéből átvett ábra (a disszertáció 3. ábrája) nem egy új, a Holt és mtsai. által definiált régiók pontosításával kapott felosztás (ahogy a jelölt véli), hanem egy 1986-os könyvben szereplő ábra utánközlése, mellyel Kreft és Jetz épp a klasszikus régiók határait demonstrálta. A jelölt néha kifejezett logikai hibákat ejt, pl. a 77. oldalon azt írja, a korábban a Heterogastrinae alcsaládba sorolt Meschia genuszt Slater 1964-ben innen kiemeli, és a katalógus végén, a bizonytalan helyzetű nemek közé sorolja [ ], s így rendszertani hovatartozása bizonytalanná vált. Természetesen nem amiatt vált a rendszertani hovatartozása bizonytalanná, mert Slater a katalógusában így listázta, hanem azért listázta Slater a katalógusában bizonytalan hovatartozásúként, mert bizonytalan rendszertani hovatartozásúnak tekintette. 2 / 7
A dolgozatban szereplő táblázatok némelyike rosszul sikerült, például a 35. oldalon található 2. és 3. táblázat. Ezek nem is valódi táblázatok, hiszen a táblázatok sorokra és oszlopokra szoktak tagolódni, itt pedig az egymás mellé kerülő cellák különösebb értelem nélkül kerültek egymás mellé, pusztán helyspórolás miatt. Ezek a táblázatok valójában táblázatra emlékeztető tipográfiai eszközökkel készült felsorolások. A dolgozatot általánosságban elfogadható ábraanyag illusztrálja, bár véleményem, hogy a taxonómiai művekben megszokotthoz képest a munka némiképp alulillusztrált; jó lett volna több morfológiai bélyeget ábrázolni. A fajokat általában habitusfotók mutatják be, melyeken a főbb bélyegek sokszor nem láthatók jól. A morfológiai bélyegeket bemutató ún. részletrajzok kis száma annál inkább nehezen érthető, mert a jelölt szépen rajzol, saját eredeti ábrái tetszetősek. Irodalmi áttekintés A jelölt a 9 36. oldalon áttekinti a témájához kapcsolódó irodalmat. A kutatástörténeti részben (9 14. o.) megemlíti a legfontosabb vonatkozó publikációkat, azonban véleményem szerint ezeket kevéssé értékeli. Főleg a Lygaeoidea feldolgozása felületes. Felsorolja ugyan számos szerző különféle csoportokról publikált munkáját, de ezek alapján nem rajzolódik ki egy történeti folyamat és nem érkezünk el semmilyen konklúzióhoz, nem látjuk például, hogy mely csoportok tekinthetők jól kutatottnak, melyek kevésbé, hol vannak a súlypontok. Természetesen a rendkívül fajgazdag, emellett bonyolult, tagolt magasabb klasszifikációval rendelkező Lygaeoidea átfogó, értékelő ismertetése valóban nehéz feladat, csak ennél jelentősen nagyobb terjedelemben lehetett volna megoldani. Helyette értékesebb lett volna egy szűkebb csoport (pl. a jelölt által vizsgált Rhyparochromidae család) részletesebb, valóban értő, kritikai, elemző bemutatása. Néha a jelölt tévesen értékeli az általa feldolgozott irodalmi forrásokat, pl. kijelenti, hogy Dupuis 1955-ben megjelent művét később Tuxen átdolgozta és újra kiadta (24. o.). Erről természetesen szó sincs, helyesen a Tuxen által szerkesztett 1970-es kötetbe írt Dupuis egy fejezetet, mely nagyrészt a saját korábbi (1955-ös) munkáján alapult. Néhol határozottan az volt az érzésem, belezavarodik a dolgokba, pl. mikor a 43. oldalon kifejti, hogy a Tachytatus prolixicornis nevű (1918-ban leírt) fajt Scudder 1957-ben a Stygnocorini, majd (= ezután?) Barber 1917-ben a Dieuchini tribuszba sorolta; itt logikailag nyilvánvaló ellentmondás van. A jelölt szerint Sweet 1964-ben kiadott munkájában részletesen foglalkozik az új-angliai rhyparochromidák morfológiájával. Az említett mű valójában a tárgyalt fajok életmódjára és ökológiájára szorítkozik, morfológia csak minimális van benne. Morfológia és morfológiai terminológia A jelölt morfológiai jellemzést ad a Lygaeoidea családsorozatról (19 29. o.). Ez a jellemzés az irodalmi áttekintés fejezetben szerepel, ami nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de elfogadható. Ettől függetlenül ez a jellemzés nem túl jól sikerült. Néha túlzottan általánosító állításokat tesz, melyek a Lygaeoidea fajok nagy részére egyértelműen nem igazak (pl. pontszemeik az összetett szemek hátulsó szegélyével egy vonalban helyezkednek el ; a valóságban általában a hátulsó szegély előtt). Más esetekben triviális állításokat tesz, pl. az előtor[on] [ ] erednek az első pár lábak is, ez minden rovarra igaz, fölösleges megemlíteni. Végül néha olyan tulajdonságokat említ, melyek ugyan igazak, mégis félrevezetőek. Ilyen pl. hogy pajzsocskájuk nem nyúlik túl a potroh felén ; valóban nem, csakhogy általában meg sem közelíti azt, az utóhát hátsó szegélyén nem vagy alig ér túl. Az Rhyparochromidae család és az Ozophorini tribusz jellemzése (30 32. o.) jobban sikerült, itt jobbára helyesen és arányosabban mutatja be a bélyegeket a jelölt. Itt is van 3 / 7
azonban néhány pontatlanság. Az alfejezet elején kijelenti, hogy az Ozophorini fontos bélyege a fejükön megfigyelhető varrat (ez helyes, bár pontosabban egy V alakú barázdapárról van szó), de a mindjárt ezután következő részletes ismertetésben ez a fontos bélyeg már meg sincs említve. Később azt írja, a helikális nyúlványt Péricart szerint a vesica és a gonopore alkotja. Péricart természetesen ekkorákat nem tévedett, a jelölt itt a vesica csúcsán lévő vékony, kettős falú függeléket (a jelölt 17. ábráján gp jelöléssel), melyet a legtöbb szerző processus gonoporinak nevez (magyarul gonopórusfüggelék lehetne a neve), hívja tévesen gonopore-nak. A taxonómia nyelve napjainkban jóformán kizárólag az angol. Emiatt részletes morfológiai terminológia leginkább angolul áll rendelkezésre, a rovartest számos részének nincs bevett, megfelelő, találó, fenntartások nélkül használható neve. Ennek ellenére úgy vélem, a jelölt elég szerencsésen használja a magyar terminológiát. Lehetne persze javítani néhány részleten, de a dolgozat e tekintetben alapvetően jó, és különösen jó, hogy a jelölt meg is kritizálja a magyar nyelvű irodalomban használatos nevek egyikét-másikát, és elveti őket, ha nem találja őket megfelelőnek. A potroh jellemzése (23. o.) problémás. A poloskák potroha a jelölt állításával ellentétben nem 10, hanem 11 szelvényből áll. A VIII-X. potroh szelvények [helyesen: potrohszelvények] behúzva találhatók állítás téves, ugyanis ebben a tekintetben a hímek és a nőstények jelentősen eltérnek. A hímek esetében a VIII XI. szelvények vannak többé-kevésbé visszahúzva, a nőstények potroha egészen más, ott a VIII. és IX. szelvények haslemezei erősen módosultak, a tojócsövet alkotják, de bizonyos részeik kívülről mindig jól láthatóak; a X XI. szelvények aprók, rejtettek. A nőstény ivarszerv részeinek ismeretése (29. o., 15. ábra) is számos problémával terhelt. A IX. hátlemeznek azonosított képleteknek csak egy része tartozik a IX. szelvényhez, más része az ún. gonangulum. A IX. hátlemez függelék ugyanaz a képlet, amit az előző oldalon tojócsőlemeznek említett. Szabad VIII. haslemezük a nőstéyeknek nincs (a tojócső alkotásában vesz részt), a tévesen akként agnoszkált képlet a 8. szelvényhez tartozó tojócsőlemez (valvifer). Ezeket a tévedéseket betudom annak, hogy a jelölt nem foglalkozott a nőstények ivarszerveivel, ahogy azt említi is, de nem értem, hogy akkor miért tér ki rájuk. A 19. oldalon a jelölt (irodalmi hivatkozás nélkül) kinyilvánítja, hogy a Coreoidea öregcsalád a Lygaeoidea testvércsoportja, és röviden jellemzi is az öregcsaládot. Sajnos az olvasónak az a benyomása támad, hogy a jelölt kevéssé ismeri ezt a csoportot, hisz olyan megállapításokat tesz, miszerint légzőnyílásaik nem, de trichobothriumaik és bűzmirigyeik elhelyezkedése különbözik a bodobácsfélékétől. Ha már egyszer kijelenti, hogy különbözik, akkor meg kellett volna röviden említenie, pontosan mi is ez a különbség. A valóság az, hogy a Coreoidea tagjainak (nagyon kevés kivételtől eltekintve) minden potrohszelvényen ventrális elhelyezkedésűek a légzőnyílásaik, a trichobothriumaik pedig a 3 4. potrohszelvényeken a középvonal közelében, az 5 7. szelvényeken az oldalszegélyek közelében helyezkednek el; mindkét említett tulajdonságban tehát hasonlóak az ősibb bodobácscsoportokhoz, pl. a szorosabb értelemben vett Lygaeidae-hez. Mivel a Coreoidea családsorozat még a legnagyobb jóindulattal sem tekinthető a disszertáció témakörébe tartozónak, a jelölt nyugodtan elhagyhatta volna ezt az egész alfejezetet, így elkerülhette volna, hogy egy általa nem vizsgált csoport diszkussziójába bocsátkozva tárgyi tévedésekbe essen. Taxonómia Egy taxonómiai dolgozat minőségének fő fokmérője mindig a taxonómiai döntések megalapozottsága. Véleményem szerint a disszertáció taxonómiai szempontból jó, a csoportok feldolgozását megelőzte a vonatkozó irodalom alapos tanulmányozása, bizonyos korábban leírt fajok esetében típusanyag újravizsgálata is történt. Az új fajok körültekintően lettek azonosítva, a taxonómiai döntések véleményem szerint megalapozottak, a jelölt által felismert új taxonokat magam is új taxonnak ismerem el. A taxonómiai munka színvonalára a 4 / 7
legjobb bizonyíték, hogy a jelölt eredményei nagy részét már sikeresen publikálta is, mégpedig angol nyelven, a leíró taxonómia vezető nemzetközi folyóirataiban. A taxonok jelen dolgozatban szereplő leírásai és újraleírásai (redeskripciói) rövidek, tömörek, a szokásosnál jóval rövidebbek (ez nyilván terjedelmi okokból készült így, az eredeti angol nyelvű fajleírásai részletesebbek), de általában jók, alaposak, jó stílusban vannak megírva, legfeljebb apróságokat lehetne bennük kritizálni. Minden fajnál felsorolja a vizsgált típusanyagot, ez a rész jó, bár lehetne kicsit részletesebb (megadhatta volna a példányok néhány jellemzőjét, pl. a preparálás módját, a példány állapotát.) Egyes esetekben (pl. T. prolixicornis, 45. o.) a jelölt a típuspéldányok egy részét megtalálta és az alapján publikált cikket, majd a cikk megjelenése után egy másik meglátogatott múzeumban még további típuspéldányokat is talált. Ezzel semmi probléma nincs, gyakran előfordul az ilyen, de ezeket a további típusokat nyugodtan lehetett volna listázni a dolgozatban, nem csak megemlíteni, hogy léteznek ilyenek. Metodika, metodológia, tudományos eredmények Az Anyagok és módszerek fejezet elején (37. o.) a jelölt ismertet néhány taxonómiai alapfogalmat (típusok fajtái, a taxonómiai bélyeg definíciója stb.). Nem nagyon hiszem, hogy erre ezen a szinten szükség lenne, hiszen ezek olyan alapvető ismeretek, melyekkel egy taxonómiai doktori téma kidolgozására vállalkozó jelöltnek eleve tisztában kell lennie. Ettől eltekintve ez a rész egyébként elfogadható. A használt módszerek leírása is jó, bár itt is többször triviális; például szükségtelen fotóval mutatni be (21. ábra), hogy hogyan vett fel méreteket okulármikrométer segítségével, hiszen ez egy általánosan ismert és bevett módszer. (Itt jegyzem meg, hogy az említett 21. ábrán ráadásul az ábraaláírással ellentétben nem Meschia faj szerepel, hanem valami más, talán Bryanellocoris, az életlen kép miatt nehéz megmondani.) A Fajok leírásának menete c. fejezet (40. o.) ugyancsak nagyon triviális. Ugyanitt a jelölt fejtegetésekbe bocsátkozik apomorf és pleziomorf bélyegek mibenlétéről. A 41. oldalon a jelölt felsorolja a vizsgált tulajdonságokat (bélyegeket, characters), de nem mond semmit azoknak a vizsgált csoportban megfigyelt bélyeg- vagy karakterállapotairól (character states). Itt nagyon hasznos lett volna egy rövid elemzés egyenként, nemcsak felsorolni hogy vizsgálta például a szipóka és annak egyes ízei hosszát, hanem röviden kifejteni, hogy milyen változatosságot tapasztalt, variál-e a bélyeg genuszok között, vagy egy genuszon belül, milyen taxonómiai szisztematikai jelentősége van. A kísérletes tudományágakkal ellentétben a taxonómiai témákban az eredmények értékelése nem ritkán nehéz, hiszen a taxonómia jelentős részben abból áll, hogy tisztázzuk a korábban leírt fajok identitását, felismerünk új fajokat, leírjuk őket, jellemezzük a taxonokat és ismertetjük a meghatározásukra alkalmas bélyegeket; ez önmagában is jelentős eredmény, sokszor ezen felül nem sok értékelni való van rajtuk. A vonatkozó fejezetben a jelölt megpróbálkozott a genuszok filogenetikai elemzésével, ez azonban sajnos alacsony színvonalon történt. Már a bélyegek és bélyegállapotok definiálása és elemzése sem történt meg, így a rokonsági viszonyok feltárása eleve kudarcra volt ítélve. Bár a 40. oldalon a jelölt azt állítja, hogy az apomorf és pleziomorf bélyegállapotok elemzésével készítette a kladogramokat, erre semmi bizonyítékot nem kapunk, bélyegek csak néhány ágnál szerepelnek, és összességében a kladogramok azt a benyomást keltik, hogy különösebben rigorózus elvek követése nélkül, intuitíve lettek konstruálva. Ezt a szintet már az ötvenes hatvanas években, jóval a számítógéppel végzett kladisztikus elemzések rutinszerűvé válása előtt is meghaladták, például Slater és Zheng néhány, a jelölt által is idézett cikkében hasonlóan kézzel készült, de a jelöltéinél sokkal világosabb, apomorf és pleziomorf bélyegeket bőséggel feltüntető kladogramokat találunk. A diszkusszióban néhány bélyegről ugyan szó esik, de sokszor csak homályosan, általánosságokban kimerülve, pl. a 86. oldalon a jelölt kijelenti, hogy a 5 / 7
Primierus bispinus több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, mely eltér a többi fajtól, és ősibb bélyegnek mondható ; konkrét bélyegek említése nélkül ezek nem többek ellenőrizhetetlen, levegőben lógó állításoknál. A jelölt azt állítja, hogy megpróbálta megállapítani a Meschia genusz filogenetikai rokonsági viszonyait. A 6. táblázatban (78. o.) listáz 13 bélyeget, és felsorolja azokat a családokat, melyekre ezek a bélyegek jellemzőek. Sajnos egy ilyen táblázat semmivel nem képes előremozdítani ezt a kérdést, egy olyan táblázatot (karaktermátrixot) kellett volna készíteni, melyben minden taxont külön sor képvisel, és a bélyegek oszlopokba vannak rendezve. Néhány család rövidítése zárójelbe van téve a táblázatban, a zárójelezés jelentősége nincs megmagyarázva, és hosszas tanakodással sem tudtam rájönni, mi lehet az. A 83. oldalon a jelölt kijelenti, hogy a tribuszon belül a Tachytatus viszonylag fiatal genusz, mert fajai eddig csak az Indonéz szigetvilágból ismertek. Nem világos, miért utalna ez a genusz fiatal voltára. Ezután azzal folytatja, hogy a genuszon belül a T. prolixicornis a legősibb faj, mert annak fajon belüli változatossága nagy. Nem világos a jelölt logikája, számos poloskagenusz ismeretes, melyen belül szűk elterjedésű és egyértelműen ősibb bélyegek kombinációját mutató fajok mellett egy vagy néhány széles elterjedésű és morfológiailag változatos, számos levezetett bélyeget mutató, viszonylag késői kladogenezis eredményének tekinthető faj foglal helyet. A hasonló feltételezéseket inkább morfológiai bélyegek ősi vagy levezetett állapotának elemzésével lehetett (kellett) volna alátámasztani. A Vertomannus kladogramja és a hozzá kapcsolódó eszmefuttatás (84. o.) is nehezen érthető. A jelölt kijelenti, hogy a V. flavus külön szubgenuszba sorolását a pászta négy pontsora miatt is véltük indokoltnak, illetve hogy ez arra enged következtetni, hogy a pontsorok mennyisége [helyesebben: négy pontsor megléte] ősi bélyeg lehet [helyesebben: a többi fajnál található három pontsorral összehasonlítva ősi bélyegállapot lehet]. Ez egy körbenforgó logika, lényegében azt állítja a jelölt, hogy a V. flavus a legősibb, hisz annak négy pontsora van, a négy pontsor pedig ősi tulajdonság, hisz a V. flavusnál négy pontsor van, a többi fajnál meg csak három. Sajnos a bélyegek elemzése általában ezen a színvonalon marad. Összességében kijelenthetjük, hogy a jelölt nem használja, a dolgozatból ítélve nem is nagyon ismeri a modern, morfológiai alapú filogenetikai módszereket. Ez önmagában nem lenne baj, hisz egy klasszikus, revíziós taxonómiai munka önmagában is értékes, filogenetikai elemzések nélkül is megállja a helyét. Jobb lett volna egészen arra szorítkozni, hisz a jelölt ahhoz jól ért, azirányú munkája, eredményei értékesek és jelentősek. A filogenetikai elemzésekhez nem volt meg a megfelelő elméleti és technikai háttere, ezért kár volt belekezdeni. Új tudományos eredmények Véleményem szerint a jelölt következő eredményei tekinthetők új tudományos eredményeknek: - A Tachytatus genusz és a T. prolixicornis típusanyag alapján történő revideálása; - három új Tachytatus faj leírása; - a Vertomannus genuszon belül egy új szubgenusz és két új faj leírása; - a leírt Porta fajok típusanyag alapján történő revideálása, új elterjedési adatok gyűjtése; - egy új Porta faj leírása; - négy új Primierus faj felismerése és tudományos leírásra való előkészítése; - egy új Salaciola faj leírása; - az Ozophorini tribusz orientális és pacifikus genuszainak határozókulcsba foglalása. 6 / 7
Összefoglalás A jelölt sikeresen feldolgozta az orientális régióban előforduló Ozophorini csoportok egy részét. Az általa vizsgált csoportokban tisztázta a korábban leírt fajok identitását. Számos új fajt talált, melyek jelentős új tudományos eredménynek számítanak, és azokat részben megfelelő színvonalon publikálta, részben publikációra előkészítette. Az elvégzett taxonómiai munka minősége és mennyisége véleményem szerint jó, a disszertáció eredményközlő fejezetei jól megírtak. A fentiek alapján sikeres védés esetén javaslom a jelölt számára a tudományos fokozat odaítélését. Kérdések a jelölthöz 1. Véleménye szerint mi lehet a Meschiidae család testvércsoportja? Milyen morfológiai bélyegek támasztják alá ezt a véleményt? 2. Véleménye szerint az Ozophorini tribuszban a belső laterotergitek hiánya ősi vagy levezetett tulajdonság? Miért? Lehet-e kijelentéseket tenni az Ozophorini tribusznak a Rhyparochrominae alcsalád többi tribuszával való rokonsági viszonyairól ez alapján a bélyeg alapján? 3. Mi lehet a jelentősége annak a ténynek, hogy a Vertomannus és a Cesacoris genuszokban a fej tövi része nyakszerűen, néha szélsőségesen megnyúlt? Ismer más rovarokat (akár más rendekből), melyeknek hasonlóan megnyúlt nyaka van? Van-e ennek a morfológiai sajátosságnak valami sajátos funkciója azoknál? Tianjin, 2016. április 25. Dr. Rédei Dávid Magyar Természettudományi Múzeum, Állattár, Hemiptera Gyűjtemény H-1088 Budapest, Baross u. 13. david.redei@gmail.com 7 / 7