Konzultációs dokumentum a környezetvédelem állami támogatásáról Kérdőív az érdekelt felek számára A környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatás és az általános csoportmentességi rendelet környezetvédelmet célzó támogatási intézkedéseinek felülvizsgálata E konzultáció célja, hogy észrevételek megtételére hívja fel a tagállamokat és egyéb érdekelt feleket a környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatás és az általános csoportmentességi rendelet környezetvédelmet célzó támogatási intézkedéseinek alkalmazásával kapcsolatban. Ezek az észrevételek értékes támpontként szolgálnak majd az említett iránymutatás és rendelet 2013. évi felülvizsgálatához. A Bizottság arra kéri a tagállamokat és az érdekelt feleket, hogy 2012. október 23ig juttassák el észrevételeiket a Versenypolitikai Főigazgatósághoz. BEVEZETÉS Az állami támogatások uniós szabályozásának korszerűsítéséről szóló közleményben 1 bejelentettek szerint a Bizottság azzal kívánja megvalósítani az állami támogatások uniós szabályozásának korszerűsítését, hogy 2013 végéig felülvizsgálja és egyszerűsíti a fő bizottsági jogi aktusokat és iránymutatásokat. E konzultáció célja, hogy információkat szerezzen a környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatás és az általános csoportmentességi rendelet környezetvédelmet célzó támogató intézkedéseinek alkalmazásáról. A konzultáció eredményei értékes adatokat biztosítanak a korszerűsítési projekthez. A környezetvédelem terén az állami támogatás ellenőrzése elsődlegesen azt kívánja biztosítani, hogy az állami támogatási intézkedések magasabb szintű környezetvédelmet eredményezzenek, mint ami támogatás nélkül megvalósulna, valamint azt, hogy a verseny torzulásának szempontjából a támogatás pozitív hatásai túlsúlyban legyenek a negatív hatásokkal szemben, figyelembe véve az EUMSZ 191. cikkében foglalt szennyező fizet elvet. A Bizottság a környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatásba 2 (Hivatalos Lap C 82., 2008.4.1.) foglalta, hogy milyen szempontok szerint értékeli a környezetvédelem állami támogatásának összeegyeztethetőségét. Továbbá a környezetvédelmet támogató intézkedések számos kategóriáját mentesítették az előzetes bejelentés alól, amennyiben teljesítik az általános csoportmentességi rendeletben (Hivatalos Lap L 214., 2008.8.9., 3. o.) 3 előírt feltételeket. RÉSZVÉTEL A KONZULTÁCIÓBAN Arra kérjük a tagállamokat és a többi érdekelt felet, hogy válaszolják meg az alábbi kérdőívet. Válaszukat az EU bármely hivatalos nyelvén megküldhetik. Mivel egyes nyelvek esetében a beérkezett észrevételek lefordítása késedelmet okozhat, megköszönnénk, ha válaszukat a gyors bizottsági feldolgozás érdekében lefordítanák a Bizottság valamelyik munkanyelvére (lehetőleg angolra). Emellett szívesen fogadjuk a kérdőív keretein túlmutató egyéb észrevételeiket is. Nem kell az összes kérdést megválaszolniuk. Amennyiben egyes kérdések Önöket nem érintik, hagyják üresen. Szívesen fogadjuk a kérdőív keretein túlmutató észrevételeiket és információikat is, különösen az egyéb idevágó dokumentumokat, jelentéseket, tanulmányokat, adatforrásokat. 1 COM(2012) 209 final. 2 http://eurlex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=oj:c:2008:082:0001:0033:hu:pdf 3 http://eurlex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=oj:l:2008:214:0003:0047:hu:pdf 1
A válaszadás határideje 2012. október 23. A válaszokat az Európai Bizottságnak kell megküldeni, lehetőleg emailben az alábbi email címre: Stateaidgreffe@ec.europa.eu. European Commission (Európai Bizottság) DirectorateGeneral for Competition (Versenypolitikai Főigazgatóság) State aid Registry (Állami Támogatások Iktatási Osztálya) Tárgy: HT 359 Consultation on Community Guidelines on State Aid for Environmental Protection B1049 Brussels BELGIUM Email: Stateaidgreffe@ec.europa.eu Az átláthatóság érdekében a Bizottság szolgálatai az alábbi honlapon közzé fogják tenni a kérdőívekre adott válaszokat: http://ec.europa.eu/competition/consultations/open.html. Ezért kérjük, hogy amennyiben nem kívánják nyilvánosságra hozni kilétüket vagy válaszuk egyes részeit ideértve a rendelkezésre bocsátott további információkat is, ezt egyértelműen jelezzék, és válaszukhoz egyúttal mellékeljék annak betekinthető változatát. Amennyiben nem jeleznek bizalmas információkat, a Versenypolitikai Főigazgatóság úgy tekinti, hogy a válasz nem tartalmaz bizalmas részeket, azaz teljes egészében közzétehető. Ebben a konzultációban semmi sem értelmezhető az Európai Bizottság hivatalos álláspontjaként. 2
KÉRDŐÍV A VÁLASZADÓ ADATAI Adatvédelmi nyilatkozat: A konzultáció során beérkezett válaszokat a válaszadó nevével együtt közzétesszük az interneten, kivéve, ha a válaszadó nem járul hozzá személyes adatainak nyilvánosságra hozatalához, mivel az megítélése szerint jogos érdekeinek sérelméhez vezetne. Ebben az esetben a válaszok a válaszadó neve nélkül tehetők közzé. Az EUROPA honlap adatvédelmi szabályairól az alábbi címen tájékozódhat: http://ec.europa.eu/geninfo/legal_notices_hu.htm#personaldata a. Ellenzie személyazonossága felfedését? Igen Nem x b. Vonatkozike válaszára az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4 4. cikkében meghatározott kivételek valamelyike? Ha igen, kérjük, egyértelműen jelölje meg, mely részeket nem kívánja nyilvánosságra hozni, indokolja meg, hogy miért szükséges a bizalmas kezelés, és nyújtsa be válaszának honlapunkon való közzétételre szánt, betekinthető változatát is. Kérjük, adja meg személyes elérhetőségét: Név Képviselt szervezet neve Támogatásokat Vizsgáló Iroda (a nem mezőgazdasági állami támogatások versenyszempontú ellenőrzéséért felelős központi szerv) Hely (ország) Magyarország, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Email cím: tvi@nfm.gov.hu Kérjük, ismertesse az Ön által képviselt szervezet fő tevékenységeit: a. Kérjük, közölje, hogy Ön a finanszírozási források kínálati vagy keresleti oldalán működike, illetve hatóságokat vagy egyéb érdekelt feleket képvisele. b. Kérjük, közölje a vállalkozás (árbevétel és alkalmazottak száma) vagy szervezet (taglétszám) nagyságát. c. Kérjük, adott esetben közölje a vállalkozás tevékenységére vonatkozó NACE (TEÁOR )kódot 5. MEGJEGYZÉS: Kérjük, hogy tartsa meg a kérdések sorrendjét, de természetesen nem kell mindegyik kérdést megválaszolnia. Válaszát kiegészítheti a kérdőív kérdésein kívül eső, de Ön által fontosnak tartott egyéb információkkal is. 4 HL L 145., 2001. május 31., 43. o. 5 A NACE az általános európai ágazati osztályozási rendszer. 3
1 ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK A KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEKRŐL Az e szakaszban felsorolt kérdésekre adott válaszát lehetőség szerint támassza alá a megfelelő statisztikákra, jelentésekre vagy tanulmányokra való hivatkozással. Az állami támogatási intézkedések kidolgozásának változásai 1.1 Módosítottae a tagállam az állami támogatási eszközöket a környezetvédelem állami támogatásáról szóló 2008. évi iránymutatás bevezetése óta? Gondoljon például a támogatási intézkedések típusait, a támogatási intenzitást, a támogatások kedvezményezettjeinek kiválasztását érintő változásokra (például támogatási pályázat vagy egyéb kiválasztási folyamat révén). Volte példa arra, hogy fokozatosan megszüntettek állami támogatási intézkedéseket? Kérjük, fejtse ki. Magyarország a környezetvédelmi iránymutatás alapján nem nyújt támogatást, az általános csoportmentességi rendelet (ÁCSMR) környezetvédelmi jogcímei is csak igen ritkán kerülnek alkalmazásra. Ennek az az oka, hogy mivel a támogatandó környezetvédelmi beruházások általában megfelelnek az induló beruházás fogalmának, és mivel Magyarország egész területe támogatott terület az esetek túlnyomó részében az ÁCSMR 13. cikke szerinti regionális beruházási támogatást nyújtunk környezetvédelmi célra, ami a szélesebb elszámolható költségkör miatt a projekt egészéhez viszonyítva magasabb támogatási intenzitást tesz lehetővé. 1.2 Jelentetteke be vagy helyezteke kilátásba a közeljövőre nézve változásokat a környezetvédelem támogatását célzó politikával kapcsolatban, például a létező intézkedések fokozatos megszüntetését, illetve új támogatási intézkedések bevezetését? Amennyiben igen, mi az oka ezeknek a változtatásoknak? Az állami támogatási intézkedések eredményessége 1.3 Tapasztalatai szerint hogyan erősítik a környezetvédelmet az állami támogatási intézkedések, figyelembe véve a már létező, a környezetvédelem előmozdítását célzó egyéb olyan mechanizmusokat, mint például a szabályozás, az adóztatás vagy a piacalapú mechanizmusok (pl. a kibocsátáskereskedelmi rendszer)? Az állami támogatási intézkedések tervezése során a tagállamok figyelembe veszik e megfontolásokat? 1.4 Tapasztalatai szerint hatékonyabban kezelike bizonyos támogatási intézkedések az adott piaci hiányosságokat? Kérjük, fejtse ki. 1.5 Tapasztalatai alapján mely intézkedések a legeredményesebbek általánosságban, a környezetvédelmi célkitűzés megvalósításában és az állami támogatás szükségességének fokozatos megszüntetésében (például versenyképes és integrált megújuló energiát eredményezve)? Kérjük, fejtse ki. 1.6 Tapasztalatai szerint hatékonyabbake bizonyos támogatási intézkedések a költségvetés ellenőrzés alatt tartása tekintetében? Figyelembe veszike/felmérike, hogy milyen összegű közkiadással ösztönözhetők a környezetvédelem szintjét javító magánberuházások? Kérjük, indokolja válaszát. 4
1.7 Tapasztalatai szerint az állami támogatási programok kialakítása során választanake technológiát abban az esetben, ha a környezetvédelmi célkitűzés különböző technológiák támogatásával is megvalósítható? Amennyiben igen, kérjük, részletezze, ez hogyan valósult meg, és melyik technológiára esett a választás. Vannake Ön szerint olyan technológiák vagy projektek, amelyeket nem kellene állami finanszírozásban részesíteni? Kérjük, fejtse ki. 1.8 Melyek a környezetvédelmi célú állami támogatások legfontosabb potenciális negatív hatásai a verseny torzulása és a kereskedelemre gyakorolt hatás tekintetében? Vane különbség a működési és a beruházási támogatás között (például a piacra jutás torzítása vagy lehetővé tétele tekintetében)? Hogyan veszik figyelembe ezeket a hatásokat, illetve hogyan vehetők figyelembe? Kérjük, indokolja válaszát, és adjon konkrét példákat. Rendelkezésre álló tanulmányok 1.9 Készülte felmérés arról, hogy az állami támogatás eredményesebben támogatjae a környezetvédelmet más intézkedésekhez képest? Ha igen, kérjük, fejtse ki részletesen az eredményeket. Kérjük, tegye hozzáférhetővé a környezetvédelem állami támogatásának országos hatékonyságára vonatkozó tanulmányokat és jelentéseket. 1.10 Készülte értékelés az állami támogatásról, a kedvezményezettek által az állami támogatási feltételeknek való megfelelés és az állami támogatás hatékonysága tekintetében a politikai célkitűzés elérésére vonatkozóan? Amennyiben igen, ez eredményezette változást/előrelépést a támogatási intézkedések kidolgozásában? Amennyiben úgy véli, hogy bármely dokumentum vagy tanulmány fontosnak bizonyulhat, kérjük, nyújtsa be annak másolatát. Az állami hatóságoknak szóló kérdések: A környezetvédelemhez nyújtott pénzügyi támogatás 1.11 A környezetvédelem olyan célkitűzés, amelyet számos állami beavatkozás támogat. Hogyan támogatják a kormányok a környezetvédelmet? Milyen, környezetvédelmet támogató kormányintézkedések vannak hatályban az országban, függetlenül attól, hogy tartalmaznake állami támogatást vagy sem? Lásd az 1.1 kérdésre adott választ. 1.12 Az elmúlt öt évben milyen nagyságrendű éves költségvetést különített el a tagállam a környezetvédelem támogatására? A támogatási programok esetében a tervezett költségvetés mekkora hányadát fizették ki ténylegesen? Kérjük, lehetőség szerint bontsa le az alábbiak szerint: a) A támogatás típusa: i. Nem állami támogatási intézkedések Pénzügyi támogatás a de minimis küszöb 6 alatti vállalkozások számára Egyéb támogató intézkedések, például általános intézkedések. ii. Állami támogatás: programok, ad hoc (programon kívüli) támogatások. 6 A de minimis küszöb vállalkozásonként három év alatt 200 000 euró. Lásd a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15i 1998/2006/EK bizottsági rendeletet. 5
Kérjük, tüntesse fel, hogy az állami támogatást az általános csoportmentességi rendelet, a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás vagy egyéb iránymutatás (kérjük, nevezze meg) alapján nyújtjáke? b) Az intézkedés környezetvédelmi célkitűzése c) Az intézkedés típusa, lehetőség szerint a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatásban meghatározottak szerint (például energiatakarékossághoz nyújtott támogatás, megújuló energiaforrásokra vonatkozó támogatás) d) Érintett ágazatok (az általános európai ágazati osztályozási rendszer NACEkódja (TEÁORkód) szerint) e) A kedvezményezettek mérete (a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás (70) bekezdésének 16) pontja szerint kis, közép vagy nagyvállalkozás) f) A támogatási eszközök típusa (például közvetlen támogatás, hitel, pénzügyi ösztönzők vagy egyéb). 2 ÁLTALÁNOS TAPASZTALAT A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁSSAL KAPCSOLATBAN 2.1 Hogyan értékelné általánosságban a környezetvédelem állami támogatásáról szóló jelenlegi iránymutatást: mi működött jól, mi működött kevésbé jól? Megfelelő segítséget nyújtotte a tagállamoknak jól célzott környezetvédelmi állami támogatási intézkedések kidolgozásához? Kérjük, indokolja válaszát. Csak részben, a támogatható tevékenységek differenciálása megfelelő, azonban a támogatás intenzitás mértéke a beruházások méretéhez képest alacsony. 2.2 Tapasztalatai szerint megvalósítottae a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás a (4) bekezdésében kimondott célt, azaz hozzájárulte az energiaügyi és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó célkitűzések környezetvédelmi szempontjainak megvalósításához? Kérjük, fejtse ki. Csak részben, mivel az elszámolható költségek köre meglehetősen szűk a környezetvédelmi beruházások költségvetéséhez képest. 2.3 A környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás továbbra is foglalkozike a környezetvédelmet és különösen az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítását hátráltató legfontosabb piaci hiányosságokkal? Igen. 6
3 KÉRDÉSEK AZ ALKALMAZÁSI KÖRREL ÉS FOGALOMMEGHATÁROZÁSOKKAL (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 2. SZAKASZA) KAPCSOLATBAN 3.1 Önnek milyen tapasztalatai vannak a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatásban felölelt különféle intézkedések jelenlegi megkülönböztetésével kapcsolatban a támogatási intézkedések megtervezése során? Jól elhatároltak. 3.2 Egyértelműek a fogalommeghatározások (például: elérhető legjobb technikák)? Kérjük, fejtse ki. Igen. 3.3 A környezetvédelmi támogatási intézkedések kidolgozásában szerzett tapasztalatai alapján Ön megfelelőnek tartjae a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatásban felölelt intézkedések jelenlegi körét? Ha nemmel válaszol, kérjük ismertesse, hogy milyen nehézségekkel találkozott. Javasoljuk az alacsony CO 2 kibocsátású technológiák létesítéséhez kapcsolódó befektetési kockázatok ellensúlyozását megteremtő támogatási struktúra kialakítását. 4 KÉRDÉSEK A SZOKÁSOS VIZSGÁLAT ALÁ TARTOZÓ TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEKKEL KAPCSOLATBAN (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 3.1. SZAKASZA) 4.1 Mik a tapasztalatai az iránymutatás különböző szakaszaiban szereplő szabályok alkalmazásával kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki minden egyes szakasz esetében: 1) a fogalommeghatározások és feltételek alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatait 2) az elszámolható költségek kiszámításával vagy az alternatív helyzettel kapcsolatos tapasztalatait Egyes szakaszokra konkrétabb kérdések vonatkoznak. A közösségi szabványoknál szigorúbb feltételeket teljesítő vagy közösségi szabványok hiányában a környezetvédelem szintjét emelő vállalkozásoknak nyújtott támogatás 4.2 Mik a tapasztalatai az ökoinnováció fogalmával kapcsolatban? Mérlegeltee ökoinnovatív projektek támogatását? A megújuló energiaforrásokra vonatkozó támogatás 4.3 Tapasztalatai szerint figyelembe veszike a biomassza támogatásának a (109) bekezdés c) 7
pontjában kilátásba helyezett lehetőségét? Véleménye szerint eléggé egyértelműe a feltétel megfogalmazása a a végrehajtás tekintetében felmerülő félreértések elkerülése érdekében? 4.4 Tapasztalatai szerint beruházási támogatással vagy működési támogatással támogatják jobban a megújuló energiát? A működési támogatás tekintetében tapasztalatai szerint a működési támogatás nyújtásának három lehetősége közül melyiket alkalmazzák leginkább? Véleménye szerint vane ennek konkrét oka? 4.5 Tapasztalatai alapján melyek Ön szerint a leghatékonyabb mechanizmusok annak biztosítására, hogy a tenderek versenyképesek, átláthatóak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek? 4.6 Jobb eredményeket hoznake az iránymutatás alapján a megújuló energiaforrások támogatását célzó egyes támogatási intézkedések vagy támogatási eszközök annak kapcsán, hogy a megújuló energia versenyképessé váljon, és bejusson az energiapiacra? Kérjük, fejtse ki. A kapcsolt energiatermeléshez nyújtott támogatás 4.7 Tapasztalte nehézséget a kapcsolt energiatermelő erőmű esetében a nagy hatásfok meghatározása kapcsán? Hulladékgazdálkodáshoz nyújtott támogatás 4.8 Tapasztalte nehézséget valamely beruházás korszerűsége kapcsán? 4.9 Mik a tapasztalatai a 3.1.9. szakasz (126) bekezdésben megfogalmazott alkalmazási körével kapcsolatban, például a 3.1.1. szakasz alkalmazási köréhez viszonyítva? Szennyezett területek szennyeződésmentesítéséhez nyújtott támogatás 4.10 Milyen tapasztalatai vannak a szennyező fizet elvnek való megfelelés bizonyításával és a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 3.1.10. szakaszában foglalt szabályok alkalmazásával kapcsolatban? Tapasztalatai szerint a szennyező fogalmának nemzeti jogban szereplő meghatározása elegendőe a verseny torzulásának korlátozásához? 8
5 KÉRDÉSEK A "SZOKÁSOS VIZSGÁLAT" ÖSZTÖNZŐ HATÁSÁVAL KAPCSOLATBAN (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 3.2. SZAKASZA) 5.1 Mik a tapasztalatai az ösztönző hatásra és a támogatás szükségességére vonatkozó feltételek alkalmazásával kapcsolatban (a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 3.2. szakasza)? Kérjük, fejtse ki, ha bármiféle nehézséget tapasztalt a jelenlegi szabályok alkalmazása során. Kérjük, válaszában térjen ki különkülön a) az ösztönző hatás formális szempontjára (a támogatott tevékenység nem kezdődhetett el azelőtt, hogy a kedvezményezett a nemzeti hatóságokhoz támogatásért folyamodott volna); b) a kkvk és nagyvállalkozások megkülönböztetésére; c) az ösztönző hatás anyagi vonatkozásaira, különösen az alternatív helyzet elemzésére. Ön milyen eszközökkel biztosítja az ösztönző hatást? 6 KÉRDÉSEK A KÖRNYEZETVÉDELMI SZEMPONTBÓL ELSŐBBSÉGET ÉLVEZŐ JELENTŐS, KÖZÖS EURÓPAI ÉRDEKŰ PROJEKTEK VÉGREHAJTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA NYÚJTOTT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEKKEL KAPCSOLATBAN (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 3.3. SZAKASZA) 6.1 Mik a tapasztalatai a környezetvédelmi szempontból elsőbbséget élvező jelentős, közös európai érdekű projektek végrehajtásának támogatására nyújtott támogatási intézkedésekkel kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki. 7 KÉRDÉSEK A KÖRNYEZETI ADÓ CSÖKKENTÉSE VAGY AZ ILYEN ADÓ ALÓLI MENTESSÉG FORMÁJÁBAN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEKKEL KAPCSOLATBAN (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 4. SZAKASZA) 7.1 Mik a tapasztalatai a környezeti adó csökkentése vagy az ilyen adó alóli mentesség formájában nyújtott támogatási intézkedésekkel kapcsolatban? Világose a megfogalmazás, és egyértelműeke a feltételek? Kérjük, fejtse ki. 7.2 Tapasztalte bármiféle nehézséget e szakasz alkalmazási körével, azaz a környezeti adó csökkentése vagy az ilyen adó alóli mentesség formájában nyújtott támogatással kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki. 7.3 Mik a tapasztalatai a környezeti adó csökkentése vagy az ilyen adó alóli mentesség formájában nyújtott támogatás értékeléséhez szükséges kumulált feltételek alkalmazásával kapcsolatban? Tapasztalte bármi nehézséget például a termelés növelésének meghatározása vagy annak lehetősége kapcsán, hogy a termelési költségek emelkedését át lehet hárítani a vevőkre? Kérjük, fejtse ki. 9
7.4 Tapasztalatai szerint megfelelőe a (154) bekezdésben előírt tízéves időszak? Változnake az adómentességek, vagy meg lehete azokat szüntetni 10 év előtt vagy után? 7.5 Tapasztalatai szerint megfelele a (159) bekezdésben előírt valamennyi lehetőség az ugyancsak alkalmazott arányossági feltételnek? Véleménye szerint eléggé egyértelműe a megfogalmazás a félreértések elkerülése érdekében? Tapasztalte bármiféle nehézséget a támogatás arányosságának meghatározásakor? Minden lehetőség ugyanúgy ösztönzőt biztosíte ahhoz, hogy a kedvezményezett javítsa környezeti magatartását? 8 KÉRDÉSEK A RÉSZLETES VIZSGÁLATNAK ALÁVETETT TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEKKEL KAPCSOLATBAN (A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS 5. SZAKASZA) 8.1 Általánosságban mik a tapasztalatai a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 5. szakasza szerinti részletes vizsgálatra vonatkozó rendelkezések végrehajtásával kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki. 8.2 Tapasztalatai szerint világose a részletes vizsgálat alkalmazására vonatkozó feltételek megfogalmazása? Tapasztalatai szerint az egyedi bejelentés küszöbének szintje alkalmase a program keretében nyújtott nagy összegű támogatások többségének kiszűrésére? 8.3 Kérjük, ismertesse az iránymutatás részletes értékelési részében szereplő feltételek alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatait. Kérjük, fejtse ki minden egyes szakasz esetében: 1 ) a fogalommeghatározások és feltételek alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatait 2) az elszámolható költségek kiszámításával vagy az alternatív helyzettel kapcsolatos tapasztalatait Egyes szakaszokra konkrétabb kérdések vonatkoznak. 5.2.1.1. szakasz: Piaci hiányosság fennállása 8.4 Mik a tapasztalatai a piaci hiányosság fennállásának, valamint annak meghatározásával kapcsolatban, hogy az állami támogatás orvosolni kívánjae ezt a piaci hiányosságot? Mik a tapasztalatai a környezetvédelemre várhatóan gyakorolt hatás igazolásával kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki. 5.2.1.2. szakasz: Megfelelő eszköz 10
8.5 Mik a tapasztalatai annak meghatározásával kapcsolatban, hogy az állami támogatás megfelelő eszköze? Konkrétabban fogalmazva, hogyan vizsgálja meg, hogy nincseneke egyéb, kevésbé piactorzító eszközök (a szennyező fizet elvének figyelembe vételével)? Kérjük, fejtse ki. 5.2.1.3. szakasz: A támogatás ösztönző hatása és szükségessége 8.6 Tapasztalatai szerint hogyan vizsgálható, hogy a támogatás megváltoztattae a kedvezményezett magatartását? Tapasztalte bármiféle nehézséget az ösztönző hatás bizonyítása során? Milyen eszközökkel biztosítja az ösztönző hatást? Tapasztalatai szerint a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás (172) bekezdésének c) g) pontjaiban szereplő tényezők hasznosak, illetve kimerítő jellegűeke? Kérjük, fejtse ki. 5.2.2. szakasz: A verseny és a kereskedelem torzulása 8.7 A verseny és a kereskedelem torzulásának értékelése kapcsán az iránymutatás számos olyan tényezőt tartalmaz, amelyek szerepet játszanak ezen értékelésben. Kérjük, az alábbiakban említett tényezőcsoportok kapcsán jelezze, hogy hasznosnak, illetve kimerítő jellegűnek tartjae azokat. Kérjük, fejtse ki. a (177) bekezdésben említett a) c) tényezők, a (179) bekezdésben említett a) i) tényezők, a (180) bekezdésben említett a) f) tényezők, a (182) bekezdésben említett a) d) tényezők. 9 KÉRDÉSEK A KÖRNYEZETVÉDELEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ IRÁNYMUTATÁS ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEIVEL KAPCSOLATBAN 9.1 Milyen tapasztalatai vannak a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatásnak a környezetvédelmi állami támogatás egyéb támogatásokkal való halmozásával kapcsolatos rendelkezéseinek (a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 6. szakasza) felügyeletével/betartásával kapcsolatban? Kérjük, fejtse ki, ha bármiféle nehézséget tapasztalt a jelenlegi szabályok alkalmazása során. 9.2 Milyen tapasztalatai vannak a szakasz alábbiak tekintetében történő alkalmazásával kapcsolatban? Jelentések (a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 7.1. szakasza). Kérjük, fejtse ki, ha bármiféle nehézséget tapasztalt a jelenlegi szabályok alkalmazása során. Átláthatóság (7.2. szakasz) Felügyelet és értékelés (7.3. szakasz) Kérjük, fejtse ki, ha bármiféle nehézséget tapasztalt a jelenlegi szabályok alkalmazása során. 9.3 Milyen tapasztalatai vannak a létező programokkal kapcsolatos megfelelő intézkedésekről szóló szakasz (a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás 7.4. szakasza) alkalmazásával kapcsolatban? Ön szerint például világose a megfogalmazás? 11
10 KÉRDÉSEK AZ ÁLTALÁNOS CSOPORTMENTESSÉGI RENDELET KERETÉBEN NYÚJTOTT KÖRNYEZETVÉDELMI TÁMOGATÁSSAL KAPCSOLATBAN 10.1 Létezneke jelenleg az országban környezetvédelmi támogatási intézkedések az általános csoportmentességi rendelet alapján? Amennyiben igen, kérjük, részletezze, hogy milyen intézkedésekről van szó, és milyen tapasztalatai vannak azokkal kapcsolatban? Igen, az általános csoportmentségi rendelet 18., 19. és 25. cikkei alapján. 10.2 Tapasztalatai szerint tipikusan milyen intézkedéseket lehet bevezetni az általános csoportmentességi rendelet alapján és miért? 10.3 Kérjük, ismertesse tapasztalatait a rendeletben szereplő szabályok alkalmazásával kapcsolatban a környezetvédelemre vonatkozó intézkedések tekintetében. Kérjük, minden egyes cikk kapcsán külön ismertesse tapasztalatait. 18. cikk: A vállalatok számára a közösségi környezetvédelmi szabványok túlteljesítését, illetve közösségi szabványok hiányában a környezetvédelem szintjének emelését lehetővé tevő beruházási támogatás A kedvezményezettnek amennyiben a beruházása esetén nem mutatható ki egyértelműen a környezetvédelmi többletköltség, akkor egy alternatív, referencia beruházás alapján kell a környezetvédelmi többletköltség mértékét meghatározni. A referencia beruházás esetén, hasonlóan az általános csoportmentességi rendeletben előírt ösztönző hatás ellenőrzéséhez, nem egyértelmű, hogy milyen dokumentumokat kell kedvezményezettnek bemutatnia. Ezért támogatnánk a Bizottság által egy olyan dokumentum kidolgozását, amely a fent említett probléma tisztázást segíti. 19. cikk: A közösségi szabványok túlteljesítését, illetve közösségi szabványok hiányában a környezetvédelem szintjének emelését lehetővé tevő, új szállítóeszközök beszerzéséhez nyújtott támogatás A kedvezményezettnek, amennyiben a beruházása esetén nem mutatható ki egyértelműen a környezetvédelmi többletköltség, akkor egy alternatív, referencia beruházás alapján kell a környezetvédelmi többletköltség mértékét meghatározni. A referencia beruházás esetén, hasonlóan az általános csoportmentességi rendeletben előírt ösztönző hatás ellenőrzéséhez, nem egyértelmű, hogy milyen dokumentumokat kell kedvezményezettnek bemutatnia. Ezért támogatnánk a Bizottság által egy olyan dokumentum kidolgozását, amely a fent említett probléma tisztázást segíti. Továbbá problémát jelent referenciaértékek meghatározása abban az esetben, ha egy adott környezetvédelmi szintnek megfelelő szállító eszközből már nem gyártanak újat, ilyenkor a magasabb környezetvédelmi szintet elérő új szállítóeszköz értéke csak egy becsült értékhez viszonyítható. 20. cikk: A kkvk jövőbeni közösségi szabványokhoz idő előtt történő alkalmazkodásához nyújtott támogatás 21. cikk: Az energiamegtakarítási intézkedésekhez nyújtott környezetvédelmi beruházási támogatás 12
22. cikk: A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésbe történő beruházáshoz nyújtott környezetvédelmi támogatás 23. cikk: A megújuló energiaforrásokból származó energia előmozdítására irányuló környezetvédelmi beruházási támogatás 24. cikk: Környezetvédelmi tanulmányokra nyújtott támogatás 25. cikk: Környezeti adók csökkentése formájában nyújtott támogatás 10.4 Az általános csoportmentességi rendelet más módszertant ír elő az elszámolható beruházási költségek meghatározására. Milyen tapasztalatai vannak e módszertan alkalmazásával kapcsolatban, a környezetvédelem állami támogatásáról szóló 2008as iránymutatásban szereplő módszertannal összevetve? 10.5 A támogatási intézkedések tervezésének javítása céljából hogyan végzi a támogatás értékelését egyrészt annak tekintetében, hogy a programok alapján támogatható kedvezményezettek megfelelneke a szabályoknak, másrészt annak tekintetében, hogy az mennyire eredményes a politikai célkitűzés elérése szempontjából? Amennyiben úgy véli, hogy bármely dokumentum vagy tanulmány fontosnak bizonyulhat, kérjük, nyújtsa be annak másolatát. 13
11 EGYÉB 11.1 Vane egyéb, a fenti kérdésekben nem említettekkel kapcsolatos észrevétele a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás és az általános csoportmentességi rendelet (környezetvédelmi támogatási intézkedései) alkalmazásával kapcsolatban? 11.2 Amennyiben van olyan dokumentum vagy tanulmány, amelyet fontosnak tart a környezetvédelem állami támogatásáról szóló iránymutatás és az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának értékelése szempontjából, illetve amely hozzájárulhat e rendelet jövőbeli felülvizsgálatának előkészítéséhez, kérjük, nyújtsa be annak egy példányát. 11.3 Kérjük, közölje, megkereshetike a Bizottság szolgálatai Önt, ha a benyújtott információkkal kapcsolatban további kérdéseik merülnének fel. Igen X Nem 14