Helyzet és politika 1914-ben, a háborúhoz vezető út

Helyzet és politika 1914-ben, a háborúhoz vezető út Az Osztrák-Magyar Monarchia közös címere, 1915 A kiegyezési törvény életbe lépésétől, 1867-től kezdve Ausztria-Magyarország, vagy miként még nevezték: az Osztrák-Magyar Monarchia volt az a nemzetközileg elismert államjogi egység, amelynek Magyarország (Erdéllyel és Horvátországgal együtt) a részét képezte. A kialakított politikai rendszert kettős, dualista hatalomnak nevezték. Noha a birodalom keretében az osztrák tartományok után Magyarország élvezte a legnagyobb cselekvési és politikai szabadságot, a két fél, az osztrák és a magyar befolyása az összességet és ezen át az önmagát érintő kérdések eldöntésében távolról sem volt azonos. A magyar kormányok teljes szabadságot élveztek minden, az országot érintő belső ügyben a belpolitikától a közigazgatáson, az oktatásügyön, a kultúrán, az egészségügyön keresztül egészen a nemzetiségi politikáig, ám a birodalom összességét illető legfontosabb kérdések: a külpolitika, a katonapolitika, a külgazdaság, a pénzügy úgynevezett közös ügy" maradt. A külpolitika alakításában ugyan számos magyar személyiség részt vett, és e korszak legismertebb külügyminisztere éppenséggel egy magyar gróf, Andrássy Gyula volt, de a magyar történészek megállapítása szerint mind ő, mind a magyar származású követek, konzulok és követségi alkalmazottak valamennyien birodalmi politikát fejtettek ki, és a különleges magyar érdekekre nem lehettek tekintettel. A rendszer kizárta, hogy Magyarország önálló külkapcsolatokat alakítson ki, aminek káros következményét később Bethlen István mint miniszterelnök abban foglalta össze, hogy a magyarok elveszítették a nemzetközi horizontot. Ebben az is szerepet játszott, hogy a magyar politikai osztály, amely több szempontból törekedett mozgástere bővítésére, ezt a külpolitikára nem terjesztette ki, mivel a soknemzetiségű magyar állam létének legfőbb biztosítékát a birodalmi keretekben és a birodalmi szintű külpolitikában látta. A katonapolitika terén az önállóság kiterjesztésére törekvő magyar politikai erők keményen harcoltak a magyar vezényleti nyelv elismertetéséért, de ez nem sokat jelentett ahhoz képest, hogy a hadviselésre alkalmas férfilakosság zömét a közös hadsereg fogadta magába, míg a kisegítő erőnek tekintett Honvédség ennek csak a töredéke felett rendelkezett. A háború kitörése előtt a közös haderő békelétszáma félmilliót tett ki, míg a hadsereg támogatására és belvédelemre" hivatott Honvédség létszáma 30 000 fő volt. A háborús létszám természetesen jelentősen megemelkedett, de az arányokon ez nem sokat módosított. Nem változtatott mindenekelőtt azon, hogy a Honvédség nem rendelkezett önálló vezérkarral, nem dolgozhatott ki saját straté-

giát, következésképpen ahhoz rendelhető operatív terveket sem készített, és nem rendelkezett hírszerző és elhárító szervezettel. Emellett a katonai hierarchia magas posztjain, a vezérkarban és a felső parancsnokok körében magyar tisztet nemigen lehetett látni. Az olykor magyarként említettek - mint például a Habsburg-családhoz tartozó József főherceg, vagy az erdélyi szász származású Arz Artúr, aki 1917-1918- ban vezérkari főnök volt - magyar voltához a közvélemény szemében erős kétségek fűződtek. A felső tisztikarban valójában egyetlen vitathatatlanul magyar foglalt helyet, Horthy Miklós, aki tengerésztiszti karrierjét mint altengernagy, az osztrák-magyar flotta főparancsnokaként fejezte be. A flotta nemzetközi viszonylatban sem volt teljesen jelentéktelen, amennyiben a nyolcadik helyen tartották számon, és ez azt jelentette, hogy ha a flotta-nagyhatalmakkal szemben ugyan esélytelen volt is, az olasz hadiflottával mindenesetre szembenézhetett. A magyar államnak és a magyaroknak azonban a flottához nem sok közük volt. A háború idején egyetlen magyar hadihajót építettek, a Szent István nevet viselő csatahajót, ezt azonban az olaszok megtorpedózták, még mielőtt megmozdult volna. A fent felsorolt tényezők jelentős mértékben korlátozták a háborús feszültséggel kapcsolatos magyar álláspont szabadságát, és a magyar politikai osztályt a bécsi javaslatok és elvárások követésére indították, I. Ferenc József és vezérkara hadgyakorlaton. Veszprém, 1908. Az uralkodó mögött Frigyes főherceg és Ferenc Ferdinánd trónörökös Osztrák-magyar csatahajók a pólai kikötőben. Képeslap, 1900 körül

Az Osztrák-Magyar Monarchia etnikai térképe, 1910 noha voltak ellentétes magyar szempontok is. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a magyarországi lakosságon belül a magyarok csak nagyon csekély többséget mondhattak a magukénak akkor is, ha Horvátországot nem vesszük figyelembe (54,4 százalék), ha viszont Horvátországot ideszámítjuk, úgy már kisebbségbe szorultak. A Felvidéken egyértelmű volt a szlovák, Erdélyben a román többség. Világossá vált az is, hogy az ország területén élő állam nélküli nemzetek (szlovákok és horvátok), valamint a nemzettöredékek, amelyeknek a határon túl saját nemzeti államuk keletkezett (románok, szerbek), már nem akarnak beletörődni a fennálló helyzetbe. Képviselőik többsége ekkor a dualista szerkezet átalakítására törekedett, oly módon, hogy mindegyikük elnyerje az autonómiát, és a magyarokkal egyenlő jogokat élvezzen. Ám akadtak már olyan politikusok is, akik a teljes függetlenséget, illetve az önálló, azonos etnikumú államhoz való csatlakozás lehetőségét kezdték vizsgálni. Ezek a körülmények több vonatkozásban korlátozták a magyar politikát. A választójog kiterjesztése maga után vonta volna a kisebbségek együttes többségét a parlamentben, egy földreform pedig elsősorban a magyar birtokos osztály kárára mehetett volna végbe, úgy, hogy a kedvezményezettek nagy részének nem magyar-

nak kellett volna lennie. Míg ez a zsákutca súlyos belpolitikai és társadalmi következményekkel járt, egyúttal külpolitikai téren is irányt szabott. A politikai vezetés nem tekinthette és nem is tekintette magyar érdeknek a területi gyarapodást, ami a nem magyar lakosság további szaporodása nélkül nem mehetett volna végbe. Később jelentéktelen korrekciók szóba kerültek ugyan, de a magyar politikának komoly területi igényei nem fogalmazódtak meg. A felsorolt körülmények az uralkodó köröket óvatossá tették a háborús elképzelésekkel szemben, és ha mégis mérlegelték őket, ezt másféle magyar érdekek figyelembevételével tették. Évtizedek óta nem volt titok, hogy a szerb politika egy nagy szláv balkáni állam megszervezésére irányul, aminek a sikere súlyos következményekkel járhatott a magyar államra nézve. Nyilvánvalóan vonzást gyakorolhatott az ország kereteiben élő valamennyi délszláv népcsoportra, amelyek a magyar uralommal amúgy is elégedetlenek voltak. Emellett azzal fenyegetett, hogy a Balkánon egy tekintélyes politikai ellenlábas kel életre, amely a magyar mozgásteret szerfelett beszűkíti. Azt sem lehetett kizárni, hogy a szerb vezetésű állam megkísérli lezárni a magyar külkereskedelem elől a Balkánt és a távolabbi keleti piacokat, sőt esetleg még a tengerre való kijutást is veszélyezteti. A szerb szándékokat illetően a század elején lezajlott úgynevezett disznóháború" elég beszédes volt, amennyiben a kormány akadályozta a magyar állatbevitelt, és ezzel egy időben le akarta állítani a hadfelszerelési vásárlásokat is. Mindemellett attól is tartani lehetett, hogy a délszláv népek megmozdulása magával ragadja a többi Magyarországon élő nem magyar népeket, és ez végeredményben az ország széthullásához vezet. Komoly érveket lehetett tehát felhozni amellett is, hogy Szerbiát meg kell állítani. Az 1914. június 28-án a boszniai Szarajevóban végrehajtott merénylet nem volt független a nagy-szerb" politikától. Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös feleségével, Chotek Zsófiával együtt azért utazott oda, hogy megtekintse az ekkor folyó hadgyakorlatot. A trónörökösről tudni lehetett, hogy szervezkedik az állam átalakítása érdekében, és jelentős horvát, szlovén és más, szlovák és román személyeket nyert meg terve számára. Számolni kellett a már nagyon idős Ferenc József császár halálával, és egyúttal azzal, hogy utódjának sikerül az ausztroszlávizmus alapján megbékéltetnie az elégedetlenkedőket egy leendő föderatív birodalommal. Ez minden bizonnyal a szerb tervek bukását eredményezte volna. Ferenc Ferdinánd tehát határozottan az útjában állt mindazoknak, akik Nagy-Szerbiáról szőttek terveket. Meggyilkolását különböző szerb titkos társaságok készítették elő, amelyek a legfelsőbb belgrádi katonai és polgári körökkel is kapcsolatban álltak. Ausztroszlávizmus Az Ausztria-Magyarország állami kereteiben élő szláv népeknek azt a politikai áramlatát hívták ausztroszlávnak, amelynek vezetői és hívei a fennálló állam keretében törekedtek érvényre juttatni a szláv népek autonómiáját. Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége megérkezése Szarajevóba, 1914. június 28.

Elzász-lotaringiai kérdés Elzász vagy Elzász-Lotaringia vegyes lakosságú történelmi tartomány a francia-német érintkezési határon. Az 1870-es francia-porosz háború után német birtokba került, ami Franciaország részéről a revánspolitika legfőbb hajtóerejévé vált. Az első világháború egyik francia célja a tartomány visszaszerzése volt. A német vereség következtében a versailles-i béke a területet visszajuttatta Franciaországnak. tokot is szerezni akart. A franciák elégtételre vágytak 1870-es kudarcukért, vissza akarták szerezni Elzászt, sőt ezen felül meg akarták szerezni a szénben gazdag Saarvidéket, és ha lehet, a Rajna bal partjának egész hatalmas ipari centrumára is szerették volna rátenni a kezüket. A cári udvarban Oroszország nagy megerősödésére gondoltak az egész Balkánon. E körülmé- Színházi plakát, 1914 Egy sikertelen merényletkísérlet után egy boszniai szerb diák, Gavrilo Princip eredményes volt: megölte a trónörököst és a feleségét. A hírnek óriási nemzetközi visszhangja támadt, noha a gyilkos politikai merényletek távolról sem voltak ritkák a 19. század vége felé és a 20. század elején. 1914-ig ezeknek az akcióknak nem voltak nemzetközi politikai következményeik. Csakhogy 1914-ben Princip merénylete nélkül is puskaporos hordó volt már egész Európa, és valamennyi számottevő hatalom évek óta az elkerülhetetlen, sőt úgyszólván kívánatos háborúra készült. Nagy- Britannia meg akarta szakítani a német ipari, külkereskedelmi és gyarmati nyomulást, Németország viszont hatalmas európai befolyási övezetre számított, és gyarmatbir- Tisza István miniszterelnöknek az 1914. július 7-i minisztertanácsi ülésen tett kijelentései a Szerbiával kialakult konfliktusról. (Részlet) A m. kir. miniszterelnök egyetért azzal, hogy az elmúlt néhány nap során a helyzet a vizsgálat által felderített tények és a szerb sajtó megnyilvánulásai következtében megváltozott, és hangsúlyozza, hogy ő is úgy látja, közelebb került a Szerbiával való katonai összeütközés lehetősége. Azonban sohasem támogatna egy előzetes diplomáciai erőfeszítések nélküli, meglepetésszerű támadást Szerbia ellen... Ebben az esetben ugyanis véleménye szerint Európa előtt rendkívül rossz színben tűnnénk fel, és nagy valószínűséggel számolnunk kellene Bulgária kivételével az egész Balkán ellenséges fellépésével..." Protokolle des Gesamten Ministerrates der Österreich-Ungarischen Monarchie. Szerk. Komjáthy Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest 1966. 141. old. Tisza István és Skerlecz Iván horvát bán Zágrábban, 1914. január nyek között a szarajevói merénylet valójában csak a gyújtószikra szerepét töltötte be, de az még hetekig kérdéses volt, hogy vajon valóban lángra lobbantja-e Európát. Bécsben is felmerültek kételyek, és nem volt egység a közös minisztertanácsban sem, mivel a magyar miniszterelnök, Tisza István okvetetlenkedett". Az osztrák vezető köröknek volt egy olyan politikai-katonai szárnya, amely messzemenő hódító terveket dédelgetett (további lengyel területek megszerzése, Montenegró és Szerbia egy részének bekebelezése, Albániában protektorátus létesítése), és ezért feltétlenül a Szerbia elleni büntető hadjárat híve volt, mások azonban nem értettek egyet e tervekkel. A büntessük meg Szerbiát" formula nem érvényesült automatikusan. A késlekedés és tétovázás hátterében az is ott állt, hogy diplomáciai úton tisztázni kellett, vajon egy esetleges osztrák katonai lépésre miként válaszol a többi nagyhatalom. Míg e téren a pozitív német válasz a bécsi körö-

Mozgósítási 1914 hirdetmény, ket nemcsak megnyugtatta, de felbátorította, az óvatos magyar miniszterelnök elhallgattatása nehezebben ment. Tisza diplomáciai úton szeretett volna fellépni Belgráddal szemben, óvott a teljesíthetetlen feltételek ultimátumszerű előterjesztésétől, és felsorolta a veszélyeket, amelyeket egy háborús konfliktus magával hozhat. Rámutatott, hogy a Szerbia ellen indítandó büntetőakció Bulgária kivételével provokálná az egész Balkánt, miközben Romániával és a román hadsereg esetleges támadásával szemben a Monarchiának, és azon belül Magyarországnak nincs kiépített védelmi vonala. A Belgrádnak július 23-án átnyújtott ultimátum azonban nem Tisza felfogása szellemében készült, hanem megalázó követelményeket támasztott a szerb kormánnyal szemben. A válasz ugyan igyekezett elhárítani a szerb kormány felelősségét a történtekért, de a legtöbb kérdésben mérsékelt és engedékeny maradt, vagyis alapot teremtett a tárgyalásra és az atrocitás békés rendezésére. Csakhogy a másik oldalon már nem volt erre irányuló szándék. Július második felében, a német támogatás tudatában, már Tisza István is elfogadta a háborús fellépést, és csupán azt szorgalmazta, hogy a célok megjelölésében területszerzésről ne essen szó. Július 28-án Ausztria-Magyarország hadüzenetet intézett Szerbiához, és ezáltal elkezdődött a néhány hétre vagy legfeljebb néhány hónapra tervezett büntető hadjárat, amely végül a több mint négy évig tartó világháborúba torkollott. A császár úgy gondolta, hogy mire a lombok lehullnak", hazatérnek a katonák. Vélhetően legrosz- Ferenc József császár kiáltványa a Szerbia elleni hadba lépésről, 1914. július 28. (Részlet) Szerbia visszautasította kormányomnak mérsékelt és igazságos kívánságait, és megtagadta azon kötelességek teljesítését, amelyek népek és államok békés együttélésének természetes és szükséges alapjai. Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke biztosítékait megszereznem. Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének, s a Mindenható előtti felelősségnek. Mindent megfontoltam és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára." Magyar történeti szöveggyűjtemény 1914-1999.1. Szerk. Romsics ignác. Osiris Kiadó, Budapest, 28. old.

Az európai szövetségi rendszerek és az első világháború Első világháborús emlék szabb álmában sem látta maga előtt, hogy közülük 1,1 millió soha többé nem tér haza. A balkáni incidens és büntető hadművelet rövid idő alatt világháborúvá alakult át. Az egyik oldalon a közbeszédben antantnak nevezett, hivatalosan azonban szövet- séges és társult hatalmak" névvel jelölt, az idők során egyre bővülő blokk, a másikon központi földrajzi helyzetük alapján központi hatalmak" megjelölést viselő hatalmak és a később hozzájuk csatlakozó államok egyesített erői álltak. Antant Központi hatalmak Az elnevezés az 1904-ben kötött britfrancia entente cordiale", baráti egyezség kifejezésből származik. Később átvitték mindazokra a hatalmakra, amelyek a Franciaország és Nagy-Britannia által képviselt csoporthoz csatlakoztak. Eredetileg az Európa középpontjában elterülő Németország és Ausztria- Magyarország szövetségét jelölték e fogalommal, amelyet utóbb további szövetségeseikre is kiterjesztettek.

Részvétel a hadműveletekben a háború első felében A háború kezdetén már a frontokra történt kivonulás is balul kezdődött. A német és az osztrák vezérkar arra számított, hogy az oroszoknak hosszú időre van szükségük a mozgósítás végrehajtására, és ezért a közös hadsereg erőinek nagy részét Szerbia ellen vonultatták fel, a németek viszont a nyugati frontra összpontosítottak. Napok alatt kiderült azonban, hogy Pétervár a mozgósítást titokban végrehajtotta, és ezért a Monarchia haderejének jó részét át kellett irányítani Keletre. Ez azt eredményezte, hogy a felsorakoztatott haderő mindkét fronton gyenge volt, és ez mind Szerbiában, mind Galíciában óriási emberveszteséghez vezetett. A közös hadsereg a háború első hónapjaiban olyan súlyos veszteséget szenvedett el halottakban, sebesültekben és fogságba esett katonákban, hogy ezt többé nem tudta kiheverni. Röpcédula, 1914 Újoncok bevonulása Budapesten, 1914. augusztus 1. Müllner János felvétele

A balkáni hadszíntér, 1914-1918 Míg Nyugaton a németek által tervezett rohamszerű lerohanás, az úgynevezett mozgó háború helyett a frontok megmerevedtek, és kíméletlen futóárok-, tehát állóháború vette kezdetét, a kontinens más részein új frontok nyíltak, és Ausztria- Magyarország hadserege ezáltal további két fronton érdekeltté vált. 1915 májusában az antanthatalmak oldalán hadba lépett Hadosztályvonat szállítása a szerb harctérre. 1915. április. Bóra Gyula felvétele

Olaszország, 1916 októberében pedig ugyanezt tette Románia is. Ezt ellensúlyozta ugyan, hogy előbb Törökország (1914. szeptember), majd Bulgária (1915. október) a központi hatalmak mellett avatkozott be a küzdelembe, de ez nem változtatott azon, hogy a közös hadsereg közvetlen ellenfeleinek a száma kettővel szaporodott, és mivel mindkettő határos volt Ausztria-Magyarországgal, e körülmény jelentős új katonai követelményeket támasztott. A hadsereg képtelen volt megfelelni e kihívásoknak, az előre nem látott költségek emelkedése miatt roskadozni kezdett az államháztartás, és súlyos nehézségek keletkeztek a közellátásban. dékén indította el 1916 júniusában, és e térségben öt heves, nagy veszteségekkel járó csata zajlott le, anélkül, hogy bármelyik fél érdemi eredményt ért volna el. Nem alakult jobban a helyzet a keleti fronton sem. 1916 Magyar katonák hidat építenek a Visztulán, 1915. július. Bóra Gyula felvétele I. Ferenc József (1830-1916) Kottacímlap, 1915 Az 1914-1915-ben kudarcra ítélt szerbiai küzdelmet 1915 őszén német és bolgár segítséggel sikerült megfordítani. Szerbia, Montenegró és Albánia megszállás alá került, a maradék, mintegy 100 000 fős szerb hadsereget Albánián keresztül az antant által rendelkezésre bocsátott hajókon Korfu szigetére szállították át, ahol újraszervezték, hogy a háború egy későbbi szakaszában felhasználható legyen. Az olasz hadsereg támadását Dél-Tirolban, az Isonzó folyó vi Osztrák császár (1848-tól) és magyar király (1867-től). Részt vett az olasz szabadságharc leverésében, majd császárként döntő szerepe volt a magyar forradalmi és szabadságharcos erők elleni katonai akciók megszervezésében, illetve a fegyverletételt követő megtorlásokban. Nagy ambícióját, a német területekkel bővülő Habsburg Birodalom megteremtését nem tudta elérni. A kül- és katonapolitikában sorozatos kudarcok érték, amelyek közül a legsúlyosabb a poroszoktól elszenvedett vereség volt 1866-ban. Ez döntőnek bizonyult I. Ferenc József abban, hogy a nagy birodalomról szőtt álmokat feladva megbékéljen a magyar politikai osztállyal, külpolitikai kárpótlást pedig a Balkánon keressen. A kiegyezés (1867) után fő törekvése az államszerkezet változatlanságának megőrzésére irányult, ami megakadályozta a soknemzetiségű birodalom biztosabb alapokra helyezését, de egyúttal biztosította a viszonylagos nyugalmat. Noha élete vége felé már szerette volna megőrizni a békét, a Szerbiának küldendő ultimátumot, majd a hadüzenetet mégis aláírta.

Hadműveletek 1914-1915 Galíciában, Fedezék a fronton, 1914-1918. Dr. Kellermann Emil főorvos felvétele

Tábori kulacs júniusában az oroszok kiterjedt támadást kezdeményeztek, a német-osztrák-magyar frontot áttörték, és mire szeptemberben sikerült az offenzívát megállítani, és az orosz erőket visszaszorítani, addig a közös hadsereg újabb súlyos veszteségeket szenvedett el. 1916 végéig állományának mintegy a háromötödét vesztette el, több mint 1 millió embert. Másként alakult a küzdelem sorsa Romániával szemben. A hadműveleteket a román hadsereg kezdte. Augusztus 27-én a kormány hadat üzent Németországnak, valamint Ausztria-Magyarországnak, és a hadsereg azonnal betört Erdélybe. A hadászati cél Erdély és a Bánát elfoglalása volt, ami megfelelt az antanthatalmakkal kötött bukaresti titkos szerződés (1916. augusztus 17.) feltételeinek. A vállalkozás azonban, annak következtében, hogy a németek nagy erőket vontak össze ezen a fronton, gyorsan Hadműveletek 1916-1917 Galíciában, Gyalogsági főhadnagyi zubbony

A román hadszíntér, 1916-1918 Magyar katonák lómentő kocsival az olasz fronton, 1916. szeptember. Bóra Gyula felvétele összeomlott, és a román hadvezetés 1916. december 9-én aláírta a fegyverszünetet, majd 1918. május 7-én a kormány békét kötött a központi hatalmakkal. A békeszerződést a király nem ellenjegyezte. A békeszerződés következtében kiigazítást hajtottak végre Magyarország javára a Kárpátok vonalán, ami 16 000 km 2 veszteséget okozott Romániának, de ennek fejében elismerték a jogát az addig Orosz-

I./IV. Károly (1887-1922) Osztrák császár és magyar király (1916-1918). Fő célja a háború befejezése volt, és ezt sógora (Sixtus herceg) közvetítésével tudatta a francia köztársasági elnökkel. Az ezt követő titkos tárgyalások nem vezettek eredményre, ezzel szemben a franciák nyilvánosságra hozták a Raymond Poincaré elnökhöz intézett levelét, amelyben jelezte, hogy a maga részéről elismeri Elzász és Lotaringia francia tulajdonlását. Pozíciója Berlinben végzetesen megrendült, ami miatt az osztrák kormány kénytelen volt aláírni a német-osztrák vámunióra irányuló tervezetet, és elvileg hozzájárult a közös hadsereg megteremtéséhez is. Az összeomlás idején tervezetet tett közzé a birodalom osztrák részének átszervezésére a nemzeti autonómiák alapján (1918. október 16.), majd november 11-én felfüggesztette császári, két nappal később magyar királyi előjogainak gyakorlását. Eltérően az osztrák és a magyar politikai többség értelmezésétől, Károly azon a véleményen volt, hogy a trónról és a ko IV. Károly magyar lovassági tábornoki öltözetben ronáról mindazonáltal nem mond le. Ezen alapult két kísérlete a magyar trón visszaszerzésére (1921. március 28., illetve október 21.), amit azonban az első alkalommal Horthy Miklós, másodszor Horthy és Bethlen István miniszterelnök meghiúsított. A győztes szövetséges hatalmak döntése alapján Madeira szigetére internálták. Besszarábia Történelmi régió Délkelet-Európában. Ma részben Moldovához, részben Ukrajnához tartozik. országhoz tartozó Besszarábia bekebelezésére. Ezt a sikert a háborút kezdeményező uralkodó, Ferenc József már nem érte meg. 1916. november 21-én meghalt. Utódát, császárként I., magyar királyként IV. Károly néven koronázták meg, Magyarországon december 30-án. A fényes ünnepségeket megzavarta, hogy a magyar előkelőségek nem jelentek meg a budapesti Mátyás Pincében rendezett díszvacsorán. Károly háborúellenes volt, és legfőbb célját abban látta, hogy a birodalmat kimenekítse a vérzivatarból, amely ekkor már földomlással fenyegette az Osztrák-Magyar Monarchiát. IV. Károly a koronázási menetben. Erdélyi Mór felvétele

Fordulat az erőviszonyokban és a háborús célokban /I. Miklós orosz cár Eltávolítják a cári sast a Kremlről, 1917 A háború 1916 végétől kezdve totálissá vált, a hadviselők mozgósították minden tartalék erejüket emberben és anyagban egyaránt. Az 1917-es év a központi hatalmaknak látszott kedvezni, és kedvezett a magyar katonai erőknek is. Ugyanakkor nagy átalakulás zajlott le a hadviselő tábor erőviszonyaiban és a háború stratégiai céljaiban is. Az esztendő azzal kezdődött, hogy március 2-án II. Miklós cár részben a tömegek nyomására, részben a hadsereg elpártolása miatt lemondott a trónról, és ezzel egy több száz éves önkényuralom omlott öszsze. Az ezt követően alakult ideiglenes kormány szerette volna győzelemhez juttatni az országot, de a miniszterelnökről elnevezett Kerenszkij-offenzívát a központi hatalmak erői visszaverték. A november 7-én a bolsevik párt vezető csoportja által végrehajtott hatalomátvétel Berlin és Bécs urait nagy reményekkel töltötte el, mivel Vlagyimir Iljics Lenin, a bolsevikok vezéralakja, mindenáron be akarta fejezni a háborút. A bolsevik tárgyalódelegáció valóban elfo- Orosz katonák üdvözlik a békekötést, 1917. december

gadta a németek által előtárt fegyverszüneti feltételeket, majd 1918. március 3-án aláírták a rendkívül súlyos előírásokat tartalmazó bresztlitovszki békét. A breszt-litovszki békének több közvetlen következménye volt. A központi hatalmak hadserege felszabadult a keleti front terhe alól. A németek nagy átcsoportosítást hajthattak végre a nyugati frontra, amivel azonban az ekkoriban feltámadt nagy német keleti ambíciók miatt nem éltek oly mértékben, mint tehették volna. Az osztrák-magyar közös hadsereg ettől kezdve már csak egy fronton volt érdekelt, az olaszon, mivel a szerb, a román és az orosz front megszűnt. Az oroszországi öszszeomlásnak és fordulatnak további közvetlen következménye a német háborús célok átalakulása volt. A német kormány 1916. december 12-én a béketárgyalások megkezdésére tett javaslatot valamenynyi ellenfelének, a továbbiakban azonban, a keleti sikerekkel a háta mögött, e téma iránt elvesztette az érdeklődését. Ez azért történt, mert az 1917-es év számára jelentős eredményeket és ezekkel együtt nagyobb lehetőségeket hozott magával. A német magabiztosságot növelte még, hogy 1895 mintájú Mannlicher puska Az olasz hadszíntér, 1915-1918

Paul von Hindenburg, II. Vilmos császár és Erich Ludendorff megbeszélést tart, 1917 IV. Károly a vezérkarnál, 1917. Kallós Oszkár felvétele 1917 októberében a közös hadsereg német támogatással végre jelentős sikert aratott az olasz fronton. A Caporetto térségében felsorakozott olasz erőket néhány napos kegyetlen csatát követően szétverték, és mintegy 300 000 olasz hadifoglyot ejtettek. A maradék üldözésére ugyan már nem maradt erő, de a győzelem így is nagy volt. Az új német tervek a hadsereg vezetéséhez és közvetlenül Paul Hindenburg főparancsnokhoz, valamint a vezérkari főnökhöz, Erich Ludendorffhoz fűződtek, de a katonai koncepciót némi húzódozással a politikai vezetés is elfogadta. A fokozatosan kialakuló elgondolás lényege abban állt, hogy Németország eredeti elgondolásától eltérően valamivel kevesebbel beéri Nyugaton, ezzel szemben befolyása alá vonja egész Közép-Európát, Lengyelországot, a Baltikumot, Belorussziát, Ukrajnát és a Balkánt. Az elképzelés a fent leírt formában azt követően kristályosodott ki, hogy napvilágot látott Károly király és császár Raymond Poincaré francia köztársasági elnökhöz 1917. március 24-i, valamint május 9-i keltezéssel írt levele. A leveleket sógora, Sixtus herceg továbbította. Mivel Károly, békeszándékának hangoztatása mellett, elismerte Franciaország jogát Elzász-Lotaringiára, az 1918. április 12-i francia publikáció következtében minden hitelét elvesztette Berlinben. Ennek következményeként a németek többé nem voltak hajlandóak elismerni

Ausztria-Magyarország jogát még arra a lengyel területre nézve sem, amelyet ténylegesen birtokolt, a román és az orosz fegyverszüneti és béketárgyalásokon az osztrák szempontokat nem engedték érvényesülni, kikényszerítették, hogy az osztrák kormány aláírjon egy okmányt a német-osztrák vámunió létesítéséről, és elvileg ahhoz is megszerezték a hozzájárulást, hogy közös hadsereget állítsanak fel. Noha nem ismert okmány arra nézve, hogy milyen sorsot szántak volna a nagy német befolyási zónában Magyarországnak, az biztos, hogy Budapesten a kiszivárgó hírek felháborodást keltettek. Bécsben viszont komoly körökben is attól kezdtek tartani, hogy a német hadsereg egy napon megjelenik az osztrák fővárosban. A központi hatalmak ügye egyébként nem állt rosszul, midőn az Egyesült Államok elnöke, Woodrow Wilson az államokban addig ismeretlen döntést hozott arról, hogy közvetlenül beavatkozik az európai ügyekbe. Az elnök ehhez az első lépést már akkor megtette, amikor 1916 végén felszólította a hadviselő feleket céljaik megfogalmazására, majd a másodikat 1917 eleji kongresszusi beszédében, midőn meghirdette a győzelem és hódítás nélküli, a vitás ügyeket demokratikusan rendező békét. A németek által folytatott tengeralattjáró-háborúra hivatkozva, amelynek sok amerikai kereskedelmi hajó is áldozatul esett, az Egyesült Államok 1917. április 6-án hadat üzent a központi hatalmaknak. Ez a lépés nem kevesebbet jelentett, mint hogy az Egyesült Államok politikája gyakorlati értelemben is túllépett az amerikai kontinensen, és nemzetközi szerepet készül betölteni. Európában a hírt vegyes ér- Wilson amerikai elnök bejelenti a kongresszusban az Egyesült Államok hadba lépését, 1917. április 2.

személy, aki felismerte e lépés hallatlan jelentőségét, és ha számolt is az időtényezővel, végeredményben arra a következtetésre jutott, hogy a háború - valószínűleg 1919-ben - a szövetséges hatalmak győzelmével fejeződik be. A körülbelül egymilliós új amerikai katona végül 1918 májusában, tehát hamarabb szállt partra, mintsem eredetileg gondolták. Német tengeralattjáró a pólai kikötőben zelmekkel fogadták és értelmezték. Akadt, aki gesztusnak tekintette csupán, de még azok egy része is, akik tisztában voltak az Egyesült Államok gazdasági potenciáljával és felismerték, hogy katonai erőt is nagy létszámmal ki tud állítani, azt gondolták, hogy ez nagyon sok időt vesz igénybe. A német hadvezetés abban reménykedett, hogy a háborúnak vége lesz, mielőtt az amerikai katonák elérik az európai partokat. Végül azonban akadt a politikusok és a katonai vezetők köreiben is jó néhány Woodrow Wilson amerikai elnök 14 pontjának 10. és 11. pontja, 1918. január 8. X. Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét. XI. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni; a megszállt területeket helyre kell állítani; Szerbiának szabad és biztosított kijáratot kell adni a tengerhez; a különböző balkáni államok egymás közötti kapcsolatait barátságos tanácskozás útján az állami és nemzetiségi hovatartozás történelmileg kialakult vonalai szerint kell meghatározni; a különböző balkáni államok politikai és gazdasági függetlenségét és területi sérthetetlenségét nemzetközi garanciákkal kell alátámasztani." Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. A két világháború közötti korszak és a második világháború legfontosabb politikai szerződései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 19S3. 22. old. A háború kitörése és még inkább az Egyesült Államok hadba lépése új reményekkel töltötte el Ausztria-Magyarország állam nélküli nemzetei, valamint az erdélyi románok politikai vezetőit. Mindazok, akik 1914-ig megelégedtek volna egy birodalmon belüli belső autonómiával és a birodalom föderalista átalakításával, ettől kezdve már szinte kivétel nélkül az elszakadásról gondolkodtak. Cseh és szlovák körökben megszületett a két népet egymással, horvát és szlovén körökben pedig a nyugatbalkáni szláv népeket Szerbiával egyesítő új állam gondolata, az erdélyi román politikai réteg viszont Erdélyt a román államhoz akarta csatlakoztatni. E gondolatok képviselői Nyugat-Európában politikai bázisokat hoztak létre, megszervezték nemzeti tanácsaikat, kapcsolatokat építettek ki a francia és az angol sajtóval, értelmiségi támogatókat szereztek, és végül eljutottak a döntéshozó politikai körökig. A leghatékonyabb közöttük két cseh politikus: Tomás Garrigue Masaryk és Edvard Benes volt. Széles körökkel sikerült elhitetniük, hogy Ausztria-Magyarország a népek börtöne", hogy ez az állam - Németországhoz hasonlóan - az önkény és az imperializmus megtestesítője, és hogy szétzúzása esetén érvényesülni tudnak majd azok a demokratikus hagyományok, amelyek az általuk elnyomott népeket mindig is jellemezték, és ez egyúttal a tartós béke záloga lesz a jövőben. Megteremtették tehát a leendő büntető béke elvi alapjait, amelyhez más nemzetek - horvátok, szlovének, románok - képviselői könnyen csatlakozhattak. A propaganda-hadjárat növekvő nyugat-európai körökre gyakorolt befolyást,

átütő sikert azonban csak 1918 tavaszán ért el. Jelezte ezt, hogy a brit miniszterelnök, Dávid Lloyd George az év elején egy alsóházi beszédében még kijelentette, hogy országának és a szövetséges hatalmaknak semmiféle követelése nincs Ausztria-Magyarországgal szemben. Néhány nap múlva, 1918. január 8-án Wilson elnök tette közzé a békével kapcsolatos elgondolását, a híres 14 pontot, amelyek között a Monarchiával kapcsolatban a belső autonómiák biztosítását, illetve a megszállt területek kiürítését fogalmazta meg követelményként. Ugyanebben az időben Párizs még hallgatott, és nyilvánosan sem kímélő, sem ellenséges szándékokat nem fogalmazott meg. A breszt-litovszki béke azonban az egész helyzetet új megvilágításba helyezte. A nyugati hatalmakat ugyanis megfosztotta legfontosabb keleti szövetségesüktől. Oroszország ezzel megszüntette saját hátvédszerepét a német terjeszkedési törekvésekkel szemben, ami feladta a kérdést: hogyan és mivel lehet az így támadt űrt betölteni. A titkos tárgyalások, amelyeket a franciák különböző osztrák megbízottakkal folytattak, vol- Ottokár Czernin gróf, külügyminiszter a háború várható következményeiről a közös minisztertanács ülésén, 1917. január 12. (Részlet) A Monarchia, mely védekező háborút visel, már akkor is nagy eredményt ér el, ha területi integritását megőrizve zárja le a háborút. A területi gyarapodás minden bizonnyal örvendetes ráadás lenne, azonban ezzel kapcsolatban lehetetlen volna már most jóslásokba bocsátkozni. A teljes győzelem valószínűtlennek tűnik, ezért egy kompromisszumos békével kell számolnunk." Protokolle des Gemeinsamen Ministerrates der Österreich-Ungarischen Monarchie (1914-1918). Szerk. Komjáthy Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest 1966.446. old. taképpen azon a reményen alapultak, hogy Ausztria-Magyarország nemcsak szakít a németekkel, de egyúttal az ellensúlyozó erő szerepére is vállalkozik. A tárgyalások azonban nem haladtak előre, mivel az osztrák fél minden saját áldozat elől elzárkózott. Miután aláírták a breszt-litovszki békét, ez a nyugati köröket, elsősorban a francia kormányt döntés elé állította. Az úgynevezett Sixtus-levél publikálása tehát 1918 áprilisában, ebbe az összefüggésbe helyezve, sokkal többet jelentett az osztrák külügyminiszter, David Lloyd George, miniszterelnök brit Lövészárok az olasz hadszintéren. Márton Ferenc felvétele

Koporsót visznek a Krn hegyre, az olasz fronton, 1917. május 21. Grausz Sándor felvétele Thomas Woodrow Wilson, amerikai elnök, 1920 körül Ottokár Czernin egy óvatlan kijelentésére adott válasznál. Azt jelentette, hogy Franciaország elejtette Ausztria-Magyarországgal kapcsolatos elvárásait és feltevéseit, és ehelyett elindult a birodalom feldarabolásának megvalósítása felé. Ettől kezdve az események gyorsan peregtek. Wilson elnök 1918. május folyamán felülvizsgálta saját korábbi álláspontját, és elvileg Ausztria-Magyarország feldarabolásának gondolatát tette magáévá. Ezáltal hatályon kívül helyezte azokat a munkálatokat is, amelyeket a leendő békeszerződések feltételeit vizsgáló amerikai bizottság az év elején az Osztrák-Magyar Monarchiára és azon belül Magyarországra nézve kidolgozott. Ezek még számoltak a korábbi keretek fenntartásával, és Magyarországra nézve lényegesen kedvezőbbek voltak azoknál, mint amelyeket végül elfogadtak. A következő lépésre akkor került sor, amikor május végén Európába érkezett az amerikai külügyminiszter, Róbert Lansing, s tárgyalásokat folytatott a brit és a francia politikai vezetőkkel. Ezek során megállapodás született arról, hogy a szövetségesek elismerik és támogatják a lengyelek egységtörekvését, továbbá a csehek és a szlovákok, valamint a délszlávok államának megalkotását. Ennek ismeretében már magától érthető, hogy egymást követték a szövetséges elismerések, bár délszláv vonatkozásban ez egyedül az Egyesült Államok részéről hangzott el, mivel a két európai hatalom délszláv területeket ígért Olaszországnak is, és az olasz kormány haragját nem lett volna szerencsés kiváltania. Ami Olaszországot illette, Ausztria-Magyarország nemzeti kisebbségeivel szemben ő is aktív politikába kezdett. Még mielőtt az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia megegyezett volna egymás között az új közép-európai államok elismeréséről, az olasz kormány engedélyezte, hogy ezek képviselői Rómában kongresszust tartsanak. Az április 8-án megtartott kongreszszuson közmegegyezés létesült a kiválás és az önálló államalakítás szándékáról. Ugyancsak magától értetődik, hogy amikor az osztrák külügyminiszter, Burián István a Wilson-féle 14 pont alapján kérte az Egyesült Államok támogatását a fegyverszünet megkötéséhez, az elnök október 18-án azt válaszolta, hogy az események alakulása miatt ez már nem lehetséges, hanem a birodalom nemzetei a teljes önállóságot kell hogy megkapják. Figyelembe véve az előzetes angol és francia elismeréseket a leendő cseh-szlovák és a lengyel, az amerikait mindezek és a délszláv állam esetében, valamint Wilson októberi jelzését, levonhatjuk a következtetést, hogy Ausztria-Magyarország - és abban Magyarország - sorsa megpecsételődött, még mielőtt a háború véget ért volna, és még mielőtt bármelyik nemzet kimondta volna elszakadását. Noha a szövetséges hatalmak egyelőre hallgattak a román követelésekről, egy ilyesfajta nyilatkozattól csak az tartotta vissza őket, hogy Románia békét kötött a központi hatalmakkal. Mi több, Románia Erdélyre irányuló igényét az amerikai külügyminiszter november 5-én ennek ellenére elismerte, vagyis még az előtt, hogy a román kormány ismét hadviselőnek deklarálta volna magát. A kilátástalan helyzetet mintegy megpecsételte a kudarc, amely az olasz fronton bekövetkezett.

A hátország és a katonaság A magyarság teljes emberi és anyagi potenciáljával részt vett a háborúban. A katona híven teljesítette kötelességét, bár nem gyűlölte, de harcolt az ellenféllel. Kuporgott az emberhez méltatlan futóárokban, megsebesült, fogságba esett és sok közülük meghalt. Mindazonáltal a legtöbb harcos egyre jobban tudta, hogy ez nem az ő háborúja. Szaporodtak a fegyelemsértések, sőt a lázongások és mind többen választották a további kockázat helyett a hadifogságot. Az 1918 folyamán kitört katonai lázadások ugyan általában a közös hadsereg egységeiben robbantak ki, ahol a magyar részvételt nemigen lehet pontosítani, mégis vélelmezhető, hogy ezekben magyar katonák is részt vettek. Lezajlott lázadás Szabadkán, Cattaróban (tengerészlázadás, amelyet - többek között - Horthy Miklós torolt meg), Mosztarban (Hercegovina), Zelenikán (Horvátország), Trebinjében (Hercegovina), Rimaszombaton, Pécsett, Sajóecsegen stb. 1918-ban elég sokan megkísérelték a szökést is, ami miatt a hadsereg-főparancsnokság statáriumot vezetett be a katonaszökevények ellen. Míg a katonák elkeseredett küzdelmet folytattak, a hátország értük aggódott vagy éppen őket siratta, és szenvedett a kenyérkereső hiánya, a készletek zárolása, a hadikölcsönök, az ármaximálások, a jegyrendszer és a növekvő élelmiszerhiány miatt. A jegyekre kiszolgáltatott fejadag mind kisebb lett. Elkerülhetetlen volt, hogy az elégedetlenség és elkeseredettség növekedjék, A cattarói felkelésben részt vevő matrózok egy csoportja, 1918 Statárium Rögtönbíráskodás, amelyet kivételes esetekben, meghatározott bűncselekményekkel szemben, a szokásos jogi eljárások mellőzésével és nagy szigorral alkalmaznak. Többnyire lehetővé teszi az azonnali kivégzést is. Hadikölcsönt népszerűsítő plakát

Sereg és sebesült katonák érkezése a Zita-kórházba, Budapesten ami sztrájkokban és tüntetésekben is kifejezésre jutott. A munkások többnyire béremelést vagy választójogot követeltek, egyes esetekben mindkettőt. 1918 januárjában Budapesten a munkások általános sztrájkba kezdtek kifejezetten politikai követelésekkel, amelyek között szerepelt a választójog is. A vereség előrevetített árnya, a háború már érezhető tragikus következménye mind nagyobb bizonytalanságot eredményezett az uralkodó körökben, és mind magabiztosabbá tette az ellenzéket. Jele volt ennek, hogy 1917. május l-jén a hatalom engedélyezte a munkabeszüntetést és a béketüntetéseket, továbbá, hogy Tisza István lemondott (május 23.), az őt követő, Esterházy Móric vezette kormány pedig mindössze két hónapot élt meg. Ugyanebbe a vonulatba sorolható az is, hogy Wekerle Sándor kormányában Vázsonyi Vilmos személyében már egy választójogi miniszter is helyet kapott, és nemkülönben, hogy Vázsonyi hamarosan benyújtott egy törvényjavaslatot, amely a választásra jogosultak létszámát csaknem megkétszerezte. A társadalmi problémát a továbbiakban az okozta, hogy a javaslat Károlyi Mihály (1875-1955) Károlyi Mihály, 1914 Politikus, miniszterelnök (1918-1919), köztársasági elnök (1919). Ellenzéki képviselő, 1916-tól az általa alapított Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke. Egy év múlva a Választójogi Blokk is elnökévé választotta, amely az általános és titkos választójog bevezetését követelte. Nagy szerepe volt a Magyar Nemzeti Tanács létesítésében (1918. október 23.), és bár nem törekedett forradalom kirobbantására, a nagy néptömegek megmozdulása következtében október 31 -én miniszterelnöki kinevezést kapott. Előbb letette az esküt a királyra, de ezt másnap visszavonta, és az esküt a Magyar Nemzeti Tanács ekkor megválasztott elnökének (Hock János) jelenlétében Magyarországra és népére tette le. Az ország katonai stabilizálása érdekében hozzájárult a belgrádi katonai megállapodás aláírásához (november 13.), és hozzálátott az ország közállapotainak demokratizálásához. A kidolgozott választójogi törvény bevezetésére azonban nem került sor, és a kibocsátott agrártörvényt kizárólag a saját birtokán érvényesíthette. Külpolitikailag elszigetelődött, a honvédelem kérdését nem tudta megoldani. A győztes szövetségesek semleges zóna kialakítására irányuló követelményével kapcsolatban az elutasító szociáldemokrata álláspontot fogadta el, a döntési helyzetbe került szociáldemokrata csoportnak azonban már nem volt rá szüksége. Lemondási nyilatkozatát tudta nélkül adták ki. Emigrációjából 1946-ban hazatért, 1947-1948-ban Magyarország párizsi nagykövete volt, amiről a hazai diktatórikus fejlemények miatt a Rajk-pert követően lemondott.

Gyűlés az Iparcsarnok előtt, 1918. június 8. Müllner János felvétele nem vált törvénnyé, mivel a háború időtartama alatt nem akartak választásokat tartani. A másik oldalon szerveződött az ellenzék. A folyamat első fontos eseménye volt, hogy Károlyi Mihály gróf 1916 júliusában 25 társával együtt elhagyta a német- és háborúbarát Függetlenségi Pártot, és megalakította a Függeüenségi és 48-as (Károlyi) Pártot. Maga Károlyi a későbbiekben több ízben felszólalt a háború befejezése és az ország demokratikus átalakítása, így a választójog kiterjesztése, más szabadságjogok biztosítása, a földkérdés rendezése érdekében, és ez azt eredményezte, hogy közeledés kezdődött pártja és a többi ellenzéki párt között. 1917. június 6-án megalakult a Választójogi Blokk, amelyben a Károlyi-párt mellett a Vázsonyi vezette liberális Polgári Demokrata Párt, a Jászi Oszkár által fémjelzett Országos Polgári Radikális Párt, valamint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt foglalt helyet. Csatlakozott a blokkhoz a keresztényszocializmus balszárnyán álló Giesswein Sándor prelátus és néhány híve is. A Blokk saját sikerét is ünnepelhette Vázsonyi említett kinevezésében, valamint az általa beterjesztett törvényjavaslatban. A politikai erők felmorzsolódásának jele volt, hogy Wekerle miniszterelnök 1918 januárjában az általános sztrájk miatt kénytelen volt a munkabeszüntetők több anyagi természetű követelését teljesíteni, majd kormányát átalakítani. Erőfeszítéseket tett a dualista rendszerhez hű politikusok tömörítése érdekében, és lábra állította a 48-as Alkotmánypártot. Néhány hónap múlva a Tisza-féle Munkapárt feloszlott, és tagjainak nagy része belépett Wekerle pártjába. Az igazi politikai erőkoncentráció azonban más irányokban lett sikeres. A Választói Blokk mellett ugyanis több, elenyésző befolyással rendelkező, magát keresztényként megjelölő párt egyesüléséből létrejött a Keresztényszocialista Néppárt, amely magáévá tette az általános, titkos választójog jelszavát, zászlajára tűzte a katolikus autonómia megvalósítását, és a munkásvédelem, valamint a parasztság támogatása mellett tette le a garast. Lisztjegy, 1915

Végjátszma A nyugati fronton a remények nem való- színűsítette, hogy a Görögországban össze sultak meg. A Marne folyó mentén vont antanterők, amelyek főparancsnoka 1918 májusában indított német Franchet D'Esperey tábornok, parancsno nagy offenzívát a szövetségesek feltartóz ki székhelye pedig Szaloniki volt, szeptem Ezüst vitézségi érem tatták, és ugyanez lett a sorsa a Reims térségében kezdett második hullámnak. Július 18-án a szövetségesek ellentámadásba lendültek, majd augusztus 9-én bekövetkezett a Reichswehr fekete napja. Az antant seregei erős légi fedezet alatt, tömegesen vetve be ezúttal már harckocsikat is, áttörték a visszavonulóban lévő német frontvonalat. A német vezérkar további támadó hadműveletre már nem adott utasítást, hanem azon volt, hogy megőrizzen pozíciókat ellenséges területen, mielőtt a fegyverszünetre sor kerül. Feltevésük szerint ugyanis ebben az esetben a feltételek alku tárgyát képezhették. A vereséget még jobban való ber 15-én masírozni kezdtek. Csatlakozott hozzájuk az a szerb haderő is, amelyet a hazai vereséget követően Korfu szigetére szállítottak. Az úgynevezett Keleti Hadsereg felvonulási iránya Szerbián át Budapest, Bécs és - végállomásként - München felé mutatott, de végül csak Belgrádig, illetve néhány kisebb alakulata Szegedig jutott el. Az olasz fronton a nagy caporettói győzelmet olasz siker váltotta fel. A Piave folyó körzetében folyó elkeseredett küzdelem a közös hadsereg támadásával kezdődött 1918. június derekán, de az angol és francia erőkkel is támogatott olasz csapatok minden ekkori és további próbálkozást elhárí- Piavei átkelő, 1918. június 8.

tottak. Október 28-án végül ők indítottak támadást, és áttörték az osztrák-magyar védelmi vonalat. Ekkor a vereség már visszavonhatatlan volt. Bulgária képviselői szeptember 29-én fegyverszüneti egyezményt írtak alá, amely - többek között - lehetővé tette, hogy a Keleti Hadsereg egy része, amelyet ekkoriban Dunai Hadsereg névre kereszteltek, Bulgárián át Romániába vonulhasson, és segítségére legyen a román kormánynak a háborúba való visszalépésben. A francia hadsereg egyik feladata lett ebben az időben a román hadviselő állapot helyreállításának katonai támogatása. A Keleti Hadsereg ezáltal jelentősen meggyengült, és az antant hamarosan felhagyott a München elleni felvonulás tervével, amely egyébként is feleslegessé vált. Bulgária kiválása után Törökország elszigetelt helyzetbe került. A kormány megbukott, utóda tárgyalásokba kezdett, majd a drákói szigorúsággal írt feltételek ellenére október 30-án megkötötte a fegyverszünetet. Németország és Ausztria-Magyarország magára maradt, és helyzete katonai téren reménytelenné vált. A német vezérkar már szeptember végén a tárgyalások megkezdésére tett javaslatot. A kettős monarchiát viszont már nemcsak a harctéri vereség, de egyúttal a felbomlás fenyegette. A nagyha- Kiégett német város látképe, 1917 Hegyoldalban táborozó katonák az olasz fronton, 1918. június

rendeztek az ottani csehek, szlovákok, rutének, lengyelek, románok és délszlávok, ezúttal is országaik fuggetlenítését követelve. Október 18-án Masaryk deklarációt bocsátott ki Pittsburghben, november elején pedig a cseh és a szlovák képviselők Genfben megegyeztek az új állam szervezésének részleteiben, és elfogadták a területi követelések listáját. Az utóbbi magában foglalta a németlakta Szudéta-vidéket, a szlovák településhelyeken túl a Felvidék alsó, magyarok által benépesített déli peremét, a Csallóközt és egy folyosót (korridort), amely a leendő cseh-szlovák államot volt hivatva összekötni a leendő délszláv állammal. Szerb hadifoglyok Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt hazautazásra várva, 1919 Bukovina Történelmi régió a Kárpátoktól északkeletre. Egykori területe ma Ukrajna és Románia között oszlik meg. talmak sorozatos elismerései cselekvésre bátorították, sőt biztatták a kiszakadásra számító politikai erőket. A római nemzetiségi kongresszust követően, május 15-én a prágai operaházban közös ünnepséget rendeztek az osztrák Birodalmi Tanács cseh, szlovák, lengyel, román, délszláv és olasz képviselői. Egy hét múlva szlovák polgári pártok a szociáldemokratákkal együtt követelték Liptószentmiklóson tartott gyűlésükön az önrendelkezési jog érvényesítését. Május 30-án Amerikában élő csehek tartottak gyűlést Pittsburghben, amelyen az Egyesült Államokba látogató Masaryk is részt vett, és ahol kimondták a csehek és a szlovákok egyesítésének szándékát. Szeptember 15-én New Yorkban közös kongresszust Károlyi Mihály 1917. március 20-i parlamenti felszólalásából a nemzetiségi kérdésről A nemzetiségi kérdés Magyarországnak egyik legfőbb baját és betegségét képezte a múltban. Ezt a világháborút befejezni a nélkül, hogy ebben a kérdésben ne teremtsünk tiszta és megnyugtató állapotot, igen nagy hiba volna, és ezért kötelességünk bármily nehéz, bármily veszedelmes operáció révén is Magyarország ezen rákfenéjét kioperálni és meggyógyítani... én elvi ellensége vagyok minden nemzetiségi elnyomásnak." Jemmtz János-Litván György: Szerette az igazságot. Károlyi Mihály élete. Gondolat, Budapest 1977. 106. old. A délszláv egység megteremtéséről már 1917. július 20-án megállapodás született. A korfui nyilatkozatot Szerbia részéről Nicola Paáic miniszterelnök és a legtekintélyesebb horvát ellenzéki vezető, Ante Trumbic írta alá. A Délszláv Nemzeti Tanács azonban csak 1918. augusztus 16-án alakult meg, és eredetileg csupán az Ausztria-Magyarország területén élő horvátokat és szlovéneket fogta egységbe. Az október 5-6-án megrendezett zágrábi tanácskozás eredményeként azonban kibővült Szerbiával, és elvileg elfogadta a délszláv egység gondolatát. A létesítendő délszláv állam jellegéről azonban még jó ideig nem tudtak megegyezni, és egyelőre csak a birodalomból való kilépést deklarálták, de az új állam megalakítását nem. A szerb békecélokat, amelyeket eleinte a szerb politikusok a szlovének és a horvátok helyett is képviseltek, már jó ideje fogalmazták. Az 1918-ra kiérlelt feltételek szerint Olaszországból, Ausztriából és Magyarországból jóval nagyobb területeket akartak levágni, mint ahogyan ez végül sikerült. A délszláv-magyar határ elképzelésük szerint a csehek által tervezett korridor vidékén indult, a Zala folyását követve érte volna el a Balatont, amelytől a tó déli partjának közepe táján elválva egy egyenes vonalon jutott volna el a Dunáig, majd a Tiszáig. E terv előterjesztéséről a békekonferencia megnyitása után a franciák beszélték le a délszláv delegáció vezetőit.

Ami Romániát illette, a békekötés miatt a többieknél nehezebb helyzetben volt. Emigránsokból mégis sikerült megalakítaniuk Párizsban (szeptember 6-án) a Román Egység Nemzeti Tanácsát, amely nevében hordozta a célt: minden román egyesítését az anyaországban. A jelszót átvette a Román Nemzeti Párt, amely október 12-én önrendelkezési jogot követelt az erdélyi románok számára. A román kormány nem akart tudomást venni az időközben megkötött békeszerződésről a központi hatalmakkal, amit ugyanis az 1916-as titkos bukaresti egyezmény tilalmazott. E szerződéshez tartotta magát, és annak teljes érvényesítéséért harcolt. A szerződés értelmében Romániának joga volt Erdélyre, a Partiumra, az Alföld egy keleti sávjára egészen Debrecen határáig és Szeged Új-Szeged nevű elővárosáig, továbbá az egész Bánságra, valamint Bukovina egy részére a Prut folyóig. A kettős monarchia és abban Magyarország ügye tehát a lehető legrosszabb fordulatot vette, miközben a hazai társadalmi és belpolitikai küzdelmek mind jobban kiéleződtek. A sztrájkok és tüntetések egymást követték. Vasipari sztrájk Budapesten, bányászsztrájk Lupényben (Hunyad vármegye), választójogi és háborúellenes nagygyűlés az Iparcsarnoknál, félnapos általános sztrájk az egész országban a választójogért, sztrájk a MÁV Gépgyárban, a resicai (Krassó-Szörény vármegye) Kohóművekben és a Gépgyárban, a pestlőrinci Tölténygyárban, a tatabányai szénmedencében. A legnagyobb feltűnést az keltette, hogy a MÁV Gépgyár sztrájkoló munkásainak tömegébe a gyár udvarán a katonai parancsnok belelövetett, és négy ember holtan maradt a földön. Válaszul Budapesten és több nagyobb városban általános sztrájk tört ki. A háborgó indulatokat nem csillapította, hogy végre a király szépül bukaresti béke aláírása, 1918. május 7. Választójogi gyűlés az Iparcsarnok előtt, 1918.áphlis

Orosz hadifoglyok csatornát építenek Budapesten, a Villányi úton, 1915 Sorban állás olcsó lisztért, 1914-1915. Müllner János felvétele tember 11-én szentesítette az átdolgozott választójogi törvényt. Ez ugyan másfél millióval megnövelte a választásra jogosultak számát, de nemcsak általánosnak nem lehetett nevezni, de a Vázsonyi által kidolgozott javaslathoz képest közel félmillióval csökkentette a választók számát. A munkásmegmozdulásokat kiegészítették a vidéki éhséglázadások, lázongások. Napirenden volt egy-egy kastély, malom, nagyobb udvarház, eseüeg egyszerűen a boltok kifosztása. Női kalauzok Budapesten a földalattin, a világháború ideje alatt Az elégedetlenséget nemcsak a jogok korlátozása szította, de az életminőség feltartóztathatatlan romlása is. A termelés zuhant, részben a munkaerő, részben a nyersanyag és a tőkehiány miatt. Beállították ugyan a hadifoglyok nagy részét, és igyekeztek nőket is bevonni az ipari munkába, ezzel azonban a kieső, fronton harcoló, eltűnt és meghalt férfiakat nem lehetett pótolni. Különösen súlyosan érintették a behívások a mezőgazdasági termelést, amely a háború végére a megelőzőnek mintegy a felére esett vissza. A jegyrendszer a kenyérrel és a liszttel kezdődött, de 1918- ban már minden élelmiszert és a fűtő-, valamint világítóanyagot is jegyre osztogattak. Az állam ráadásul a mezőgazdasági terményeket és termékeket szabott áron vette át, amivel a termelők szintén elégedetlenek voltak. A fontos ipari üzemeket, mintegy 900-at, katonai felügyelet alá helyezték. Ahol csak lehetséges volt, a gyárak a hadsereg számára termeltek, ami a textilüzemek esetében a polgári szükséglet kielégítésének háttérbe szorulását vagy megszűnését eredményezte. A hatalmas katonai költségek megviselték az államkasszát, és mivel Ausztria-Magyarországnak nem volt módja külföldi köl-

csönök felvételére, az állam a bankóprést nyomta, és egyre erősebb inflációt gerjesztett. Az infláció viszont mindig együtt jár a bérből és fizetésből élő dolgozók reálbérének és ezzel együtt életmódjának a romlásával. A statisztikai kimutatások szerint a gyári munkások és a napszámosok reálbére adagosán mintegy a felére csökkent, a tisztviselőké pedig 67 százalékkal volt 1918-ban alacsonyabb, mint 1913-ban. Mindez elsősorban a városi lakosságot viselte meg, mivel a falubeliek jelentős része, mindazok, akik eladható felesleggel rendelkeztek, élni tudtak a feketepiac által kínált lehetőségekkel. Feltámadt a cserekereskedelem, és kereteiben élelmiszer fejében nagy értékek vándoroltak a faluba. Ékszer, bunda, végső esetben akár egy zongora lehetett az ára a lisztnek, a húsnak, a tejtermékeknek és a tojásnak. Természetesen a városi lakosság többsége nem rendelkezett felesleges javakkal, és ezért a már nehezen nélkülözhető kabátját, öltönyét, zakóját stb. bocsátotta áruba. Ám sokan voltak olyanok is, akiknek a háztartásában mindössze egy kabát és egy ruha volt található, úgy hogy ők az éhezésből nem találtak semmilyen kiutat. Mindehhez jöttek még az értesítések a hősi halottakról, eltűntekről, és végtelenül szerencsésnek érezhette magát az a feleség vagy anya, aki hozzátartozójának a sebesüléséről kapott hírt. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a háború kirobbanása idején tapasztalt nagy lelkesedésnek a háború utolsó évére nyoma sem maradt. 1918-ban a legtöbb magyarnak, katoná- Papucsot készítenek a hadikórházak számára az Iparművészeti Múzeumban, 1915. Müllner János felvétele Hadsegélyzö 1914 emlékérem, Temetetlen 1914-1918 halottak,

IV. Károly a fronton megdicsér egy kitüntetett hegyivadászt, 1916-1918 nak, hozzátartozónak, nyomorgónak és szűkölködőnek már csak egy vágya volt, az, hogy az egész értelmetlen háborúnak vége legyen. A vereség előérzete, a nagy emberveszteség, a nyomakodó gazdasági csőd a politikai életben további átrendeződéshez vezetett. Tisza István makacs kitartásra irányuló politikája már 1917-ben megbukott, de világos alternatíva nem rajzolódott ki. A keresztény néppárti áramlat vezetői és néhány jelentős súlyt képviselő nagyúri politikus, mint Apponyi Albert vagy ifi. Andrássy Gyula sokáig bíztak a győzelemben, de felismerték, hogy a társadalom kitartása érdekében reformokat szükséges bevezetni. A Választójogi Blokk pártjai egyetértettek a mielőbbi, annexiómentes béke, valamint az általános választójog követelésében, és valamennyien követeltek bizonyos társadalmi reformokat, bár az utóbbi kérdésekről, főként a földreformról, eltérően vélekedtek. Valamennyien hallgattak viszont a Magyarországon élő nem magyar lakosok további sorsáról. Az annexiómentesség hangsúlyozása magában foglalta, hogy magyar területek mások által történő elfoglalására nem kerülhet sor, és ez Magyarország sérthetetlenségének álláspontjátjuttatta kifejezésre. A kérdést nem tisztázta a szociáldemokrata párt sem, aminek a hátterét az képezte, hogy jeles képviselői is megoszlottak a kérdésben. A párt mindenesetre leginkább az etnikai alapú Katonasírok Lengyelországban. Bóra Gyula felvétele

megoldás felé hajlott. A párt október 8-án kiáltványt bocsátott ki, amelyben elismerte a magyarországi nemzetiségek önrendelkezési jogát és követelte az ország demokratikus átalakítását. A háború idején megerősödött Magyarországon a szélsőjobboldal. Legjellemzőbb meghatározója a liberalizmusellenesség és az antiszemitizmus volt, s a kettő jószerint elválaszthatatlan volt egymástól. Az áramlat hangos képviselői és követőik ugyanis abból indultak ki, hogy a liberalizmus zsidó találmány, amely kizárólag a zsidó bank- és egyéb tőkének kedvezett, miközben a magyarokat nyomorba taszította, és kivándorlásra kényszerítette. Az áramlat jeles képviselőkre talált a katolikus egyházban (Bangha Béla), agrárkörökben, a keresztényszocializmus jobbszárnyán, és segített a terjedésében néhány író is. Mindenesetre Magyarországon megszületett a zsidókérdés", amit egy kis csoport már jóval korábban szeretett volna előidézni, de a 19. század végén ez még nem sikerült. A háború azonban kedvező talajt biztosított a számára, mivel a két vezető antiszemita sajtótermék (A Cél havi folyóirat és az Uj Nemzedék hetilap) ontotta a híreket a zsidók visszaéléseiről, a papírtalppal forgalmazott katonai bakancsokról, a háborús nyerészkedésekről. A vádak viszonylag széles körökben visszhangra találtak. IV. Károly, valószínűleg az utolsó osztrák miniszterelnök, Heinrich Lammasch hatására, október 16-án közzétett egy elkésett deklarációt a birodalom osztrák felének föderatív átalakításáról. Ez már a cseheket sem nyugtatta meg, de még kevésbé lehettek érintve általa a horvátok, az erdélyi románok, a szlovákok és a rutének, mivel ők a magyar államhoz tartoztak, illetve vele voltak szoros kapcsolatban, a deklaráció azonban Magyarországról nem beszélt. A magyar politikusok viszont joggal gondolhatták, és sokan gondolták is, hogy bizony Magyarországot a deklaráció nagyon is érintette, mivel az osztrák gesztus megerősítette a magyarországi elszakadási törekvéseket. Már csak a tragédia fináléja volt hátra. Miután az osztrák külügyminiszter, Budán javaslatait az antanthatalmak elhárították, és Wilson elnök október 17-én nyilvánosságra hozott válasza is elutasító volt a kettős monarchia átmentése és átszervezése kérdésében, már valóban nem maradt más választás, mint elismerni a bu- Az Uj Nemzedék című hetilap cenzúrázott első száma, 1919. szeptember 28. Károlyi Mihály a 1915 fronton,

Károlyi Mihály gróf felszólalása az osztrák-magyar delegációk külügyi bizottságában, 1918. október 15. (Részlet) A háborút Önök miatt elvesztettük, s ha Önök itt lesznek, elvesztjük a békét is. Az emberek millióit elveszítettük az önök közreműködése mellett. Az országot anyagilag tönkretették, a Monarchiát pedig felbomlasztották. Ez nem az antant, hanem az önök műve volt. Most követeljük: pusztuljanak a helyükről, hogy a nép maga tárgyaljon a maga sorsának intézéséről, békéjéről, jövőjéről, függetlenségéről, szabadságáról." Jemnitz János, Litván György: Szerette az igazságot. Károlyi Mihály élete. Gondolat, Budapest 1977. 142. old. kást. Károlyi Mihály október 15-én a képviselőházban nagy felháborodás kíséretében szólt a vereségről, de két nap múlva maga Tisza István is igazat adott neki. A siralmas vég egyik groteszk jelenete az osztrák Birodalmi Tanács német anyanyelvű képviselőinek október 21-i tanácskozásán zajlott le. Az osztrák képviselők felmondtak saját birodalmuknak. Deklarálták a független Ausztriát, de a függetlenségnek félig-meddig azonnal fel is mondtak, amenynyiben egyesek már szóltak a csatlakozási lehetőségről Németországhoz. E lépést követte a cseh deklaráció a függetlenségről, a túrócszentmártoni szlovák gyűlés ugyanerről és a csehekkel való egyesülésről (október 30.), a gyulafehérvári román nemzetgyűlés" (december 1.), amely megsza- Tisza István felszólalása az alsóházban a háború kimeneteléről, 1918. október 17. Nem akarok játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, elismerem, hogy ezt a háborút elvesztettük." Jemnitz János-Litván György: Szerette az igazságot. Károlyi Mihály élete. Gondolat. Budapest 1977. 143. old. vazta Erdély egészének csatlakozását Romániához. Semmi jelentősége nem volt, hogy a közös minisztertanács viszont október 22-én még elutasította a cseh-szlovák állam gondolatát és a délszláv egyesülést kizárólag a Monarchia keretei között Orosz hadifogságból hazaérkezett katonák ebédre várnak a Nyugati pályaudvaron, 1918. március 3.

nyilvánította megvalósíthatónak. Az utolsó osztrák külügyminiszter, Andrássy Gyula végül levonta a következtetéseket, és október 27-én egy Wilson elnökhöz intézett jegyzékében elismerte mind a cseh-szlovák, mind a délszláv népek jogát a függetlenségre. A közös hadsereg a háború utolsó évében már a züllés jeleit mutatta. Cseh, szlovák, rutén, horvát, szlovén katonák tömegei rejtőztek az erdőkben, és olykor szabályos csatákra is sor került az elfogásukra küldött katonai alakulatokkal. Budapesten, 1918 elején több mint 50 000 katonaszökevény ejtőzött. Ugyanebben az időben mintegy 500 000-600 000 magyar hadifogoly várt a hazatérésre. A történelmi Magyarország területén a közel 3,4 millió bevonult katona 25 százaléka (833 570) fogságba esett, 15,7 százaléka (530 965) meghalt, és megsebesült jóval több mint a fele. Nem lehet pontosan megmondani, hogy e veszteségből mennyi esett a magyar nemzetiségűekre, és a nemzetiségi összetételt követő mechanikus számítás is félrevezető lehet, mivel a jelek arra mutatnak, hogy a magyarok között a halálozási arány IV. Károly és Károlyi beszélgetése 1918. október 26-án Károlyi emlékirata alapján Az urak mindig az ellenkezőt tanácsolták. Mindig óvnak Öntől. Azt mondják nekem, hogy Ön a köztársaságot akarja. Igaz ez? Biztosíthatom Felségedet, hogy ez rágalom. Nem a köztársaságot akarom én, hanem az önálló, demokratikus Magyarországot. Ezt akarom, nem a köztársaságot." Hajdú Tibor: Károlyi Mihály. Politikai életrajz. Kossuth Könyvkiadó. Budapest 1978. 278. old. nagyobb, a hadifogság kisebb volt az átlagosnál. Bármiként is, a demográfiai veszteség óriási volt. Míg a birodalom október végére gyakorlatilag felbomlott, Magyarországon forradalmi hangulat alakult ki. Október 23-áról 24-ére forduló éjszakán a budapesti Károlyi-palotában megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. A Károlyi-párton kívül a polgári radikálisok (Jászi) és a szociáldemokraták alkották. Csatlakozott az MNT-hez a feministák köre, valamint a budapesti sajtó ellenzéki beállítottságú képviselete. A liberális Vázsonyi nem vett részt a Tanácsban, A Nemzeti Tanács, 1918. november

Tüntetés a Parlament előtt, 1918. október27. és hiányzott onnan a kisbirtokosokat képviselő Országos 48-as Függetlenségi Gazdapárt (később: Országos Kisgazda és Földműves Párt) vezetője, Nagyatádi Szabó István is. Szabó kivárt, mivel a gazdaés földmunkásérdekeket egyik politikai csoportosulásban, és közöttük az MNTben sem látta igazán biztosítva. Az MNT A Magyar Nemzeti Tanács programja, 1918. október 25. (Részlet) Csakis egy alapjaiban megreformált, gyökeréig demokratizált, az európai kultúrélettel közös vérkeringést folytató új Magyarország biztosíthatja egyrészt a magyar állam fennmaradását, másrészt pedig tisztes helyét a művelt nemzetek ama társaságában, amely egyedül hivatott tartós békét nyújtani a megkínzott emberiségnek. Ezen országmentő céljai elérésére a Magyar Nemzeti Tanács minden párt-, osztály-, vallási, nyelvi és faji szempontot félretéve, számít minden dolgos és az ország érdekelt szívén hordó polgártársunk lelkes közreműködésére, mert csak a milliók testvéri szolidaritása lehet egy jobb és tisztább jövő forrása. Csakis a város és a falu testvéri szövetségéből születhetik meg az új Magyarország." A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 5. Szerk. Gábor Sándorné-Fehér András. Szikra, Budapest 1956. 266. old. sérülékeny képződményként jött tehát létre, amely csak a szociáldemokrata párt révén gyökerezett széles tömegekbe. Parlamenti tapasztalatokkal csak a Károlyipárt képviselői rendelkeztek, gyakorlati politikai tapasztalatokkal pedig ők sem. Ennek káros következményei egyelőre nem mutatkoztak, mivel a forradalmi hevület elragadta a hazatérőben és leszerelőben lévő katonákat, akiknek a nagy része falusi volt, valamint a városi középrétegek jó részét is. Az alakuló ülésen Károlyi Mihályt megválasztották elnöknek, Jászit pedig felkérték egy programszerű kiáltvány megfogalmazására. A 12 pontba foglalt kiáltvány október 26-án megjelent, és tartalmazta a háború azonnali befejezésének, a függetlenség kimondásának a követelményét. Emellett demokratikus reformokat és a nemzetiségekkel való megbékélést" hirdette meg, de a megbékélés mikéntjéről nem szólt. Egy nappal előbb, október 25-én, amikor a közönség értesült az MNT létrejöttéről és Károlyi Mihály abban vállalt szerepéről, Budapesten már lelkes tömegek - főként diákok és katonatisztek - gyü-

A győzelmet ünneplők Budapesten, 1918. október 31. Müllner János felvétele lekeztek, hogy a béke mellett tüntessenek. (Ugyanezen a napon az olasz fronton két ezred fellázadt, és az azonnali hazaszállításukat követelték.) Ekkor már Károlyi volt a tüntető tömegek egyetlen reménye és mentsvára. Mindenki, aki változást akart, meg volt győződve arról, hogy a király Károlyit nevezi ki miniszterelnöknek, de annak ellenére, hogy IV. Károly ezt meg is ígérte Károlyi Mihálynak, a kinevezés késlekedett. Budapesten ismét nagy tömegek gyűltek össze, hogy követeljék az MNT kormányának kinevezését, és e célból a Pesten gyülekezők át akartak menni a Lánchídon, hogy a Várban az ekkor kinevezett király emberének", a homo regiusnak, József főhercegnek előterjesszék követelésüket. A Lánchidat azonban a rendőrség lezárta, és amikor a tömeg felszólítás ellenére nem oszlott fel, hanem erőltette az átjutást, közé lőtt. Az akciót Friedrich István vezette, aki ekkoriban a radikális változások híve volt. Négy ember meghalt, és a vállalkozás nem ért sikert. A kinevezett miniszterelnök október 29-én Hadik János lett. Ha Hadik grófról valaki egyáltalán tudott valamit, úgy azt, hogy 1917-1918-ban ő volt felelős az egyre romló közellátásért. A provokációra a válasz a budapesti gyárak félórás leállása és országszerte számos újabb tüntetés lett. Október 30-án pedig kirobbant mindkét birodalmi fővárosban, Bécsben és Budapesten a forradalom. Bíró Mihály plakátja, 1918