II.1. - A személyi szabadság korlátozása: 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA XII. fejezet Alapvető jogok és kötelességek 55. (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. (2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. (3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) IV. cikk (1) Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. (2) Senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki. (3) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. (4) Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult. 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről 9. Cikk 1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni. Senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. 2. Minden letartóztatott személyt letartóztatásakor tájékoztatni kell letartóztatása okairól és a legrövidebb időn
belül közölni kell vele az ellene emelt vádakat. 3. Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró, vagy a törvény értelmében bírói hatáskört gyakorló más hatósági személy elé kell állítani; az ilyen személynek joga van arra, hogy ügyében ésszerű határidőn belül tárgyalást tartsanak, vagy szabadlábra helyezzék őt. Az általános szabály ne legyen az, hogy az ítélethozatalra váró személyt őrizetben kell tartani, azonban a szabadlábra helyezést függővé lehet tenni olyan biztosítékoktól, amelyek szavatolják, hogy az érintett személy a tárgyaláson, a bírósági eljárás bármely más szakában, illetőleg adott esetben az ítélet végrehajtása céljából megjelenik. 4. Az a személy, akit szabadságától őrizetbevétel vagy letartóztatás útján fosztottak meg, jogosult a bírósághoz fordulni avégett, hogy az késedelem nélkül döntsön a fogvatartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra helyezését, amennyiben a fogvatartás nem törvényes. 5. Annak a személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kikényszeríthető joga van kártalanításra. (4) A kártalanítást az állam köteles megfizetni. 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről 5. Cikk - Szabadsághoz és biztonsághoz való jog 1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján: a) törvényes őrizetben tartás az illetékes bíróság által történt elítélést követően; b) olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki nem tesz eleget a bíróság törvényes rendelkezésének, illetőleg a törvény által megállapított kötelezettség teljesítésének biztosítása céljából történő letartóztatás vagy őrizetbe vétel; c) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák vagy amikor ésszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben; d) a kiskorú őrizetbe vétele törvényes rendelkezés alapján nevelési felügyelet céljából vagy törvényes őrizetben tartása az illetékes hatóság elé állítás céljából; e) törvényes őrizetbe vétel fertőző betegségek terjedésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétele; f) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából vagy olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából. 2. Minden letartóztatott személyt haladéktalanul az általa értett nyelven tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról. 3. E Cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy ésszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra helyezés olyan feltételekhez köthető, melyek biztosítják a tárgyaláson való megjelenést. 4. Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el. 5. Mindenkinek, aki e Cikk rendelkezéseinek megsértésével végrehajtott letartóztatás vagy őrizetbe vétel áldozata, joga van kártalanításra.
1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről Elfogás és előállítás 33. (1) A rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt, a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek; b) aki ellen elfogatóparancsot, nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki; c) akinek őrizetbe vételét, előzetes letartóztatását rendelték el, vagy akinek ideiglenes kényszergyógykezelését, illetőleg elmeállapotának megfigyelését rendelték el; d) aki az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kiadatási letartóztatás, a kiadatási letartóztatás, az ideiglenes átadási letartóztatás, az átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, a szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során megszökött, vagy a fogvatartás helyéről engedéllyel eltávozva oda nem tért vissza, a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, valamint a távoltartás szabályait megszegte, illetőleg, aki az ideiglenes kényszergyógykezelés, az elmeállapotának megfigyelése, a kényszergyógykezelés vagy a javítóintézeti nevelés alól magát kivonta; e) akinek előállítását külön törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelik; f) aki az ország területén jogellenesen tartózkodik. (2) A rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja; b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható; c) akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés, valamint közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés bizonyítása érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges; d) aki a szülői felügyelet vagy a gyámság, valamint a nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban történő elhelyezésének hatálya alól engedély nélkül kivonja magát, és azt a gyermeket, akinek a felkutatását és előállítását gyermek átadására irányuló bírósági végrehajtás során rendelték el; e) aki a pártfogó felügyelet - külön törvényben meghatározott és a rendőrség hatáskörébe tartozó - szabályait megszegi; f) aki a szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani; g) akivel szemben ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésének van helye; h) akit a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett figyelmeztető jelzés alapján védelem alá kell helyezni. (3) A rendőrség az előállítással a személyi szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. Ha az előállítás célja még nem valósult meg, indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani. (4) Az előállítottat szóban vagy írásban az előállítás okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról részére igazolást kell kiállítani. (5) Nemzetközi szerződés rendelkezése alapján elfogott, illetőleg előállított külföldi személy személyi szabadsága legfeljebb az abban meghatározott időtartamig korlátozható. 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról
A védelem joga 5. (1) A terheltet megilleti a védelem joga. (2) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzék. E jogot korlátozni, illetőleg bárkinek a szabadságát elvonni csak az e törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott eljárás alapján lehet. (3) A terhelt személyesen védekezhet, és a védelmét az eljárás bármely szakaszában védő is elláthatja. A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság biztosítja, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, az e törvényben meghatározott módon védekezhessék. (4) A védő eljárása az e törvényben meghatározott esetekben kötelező. VIII. Fejezet A KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK AZ ŐRIZETBE VÉTEL 126. (1) Az őrizetbe vétel a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonása. (2) Az őrizetbe vétel szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja - különösen tettenérés - esetén rendelhető el, feltéve, hogy a terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető. Az őrizetbe vétel elrendelhető abban az esetben is, ha a 281. (6) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak (tárgyalási őrizet). (3) Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat. Ennek elteltével a terheltet - ha a bíróság az előzetes letartóztatását nem rendelte el - szabadon kell bocsátani. A terheltet szabadon kell bocsátani, ha a bíróság az őrizet tartama alatt az előzetes letartóztatását nem rendelte el. (4) Ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el. (5) A terheltnek az őrizetbe vétel elrendelését megelőző hatósági fogva tartását az őrizet tartamába be kell számítani. 127. (1) Az őrizetbe vétel elrendeléséről és megszüntetéséről a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság határoz. (2) Ha az őrizetbe vételt a nyomozó hatóság rendelte el, erről az ügyészt huszonnégy órán belül értesíti. (3) A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni. AZ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS Az előzetes letartóztatás feltétele 129. (1) Az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. (2) A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha a) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult, b) szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható, c) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, d) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Az előzetes letartóztatás elrendelése
130. (1) Az előzetes letartóztatás elrendeléséről - a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára a IX. Fejezet VI. Címe szerinti eljárásban - a bíróság határoz. (2) A bíróság előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást is elrendelhet. (3) Ha a büntetőeljárásnak magánindítványra van helye, az előzetes letartóztatás a magánindítvány előterjesztése előtt nem rendelhető el. A LAKHELYELHAGYÁSI TILALOM, A HÁZI ŐRIZET ÉS A TÁVOLTARTÁS A lakhelyelhagyási tilalom 137. (1) A lakhelyelhagyási tilalom a terhelt mozgási szabadságát és a lakóhely szabad megválasztásának jogát korlátozza; a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló a meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem változtathatja meg. (2) A lakhelyelhagyási tilalom akkor rendelhető el, ha a bűncselekmény jellegére, a terhelt személyi és családi körülményeire - különösen az egészségi állapotára, idős korára - vagy az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel is biztosíthatók. A házi őrizet 138. (1) A házi őrizet a terhelt mozgási szabadságát és a tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása vagy gyógykezelés céljából az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el. Távoltartás 138/A. (1) A távoltartás a terhelt szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A távoltartás hatálya alatt álló terhelt a bíróság határozatában megállapított szabályok szerint köteles a) a meghatározott lakást elhagyni, és onnan a bíróság által meghatározott ideig távol maradni, b) a meghatározott személytől, illetőleg e személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési és nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott épülettől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani, c) tartózkodni attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen. (2) Távoltartás a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén - feltéve, hogy a távoltartással elérni kívánt célok ezzel biztosíthatók - akkor rendelhető el, ha a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelése nem szükséges, de - különösen a bűncselekmény jellegére, a terheltnek az eljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására, valamint a terhelt és a sértett viszonyára tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy a lakókörnyezetben hagyása esetén a) a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve b) a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. AZ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS 140. (1) Az ideiglenes kényszergyógykezelés a kóros elmeállapotú terhelt személyi szabadságának bírói elvonása jogerős ítélet nélkül. (2) Ideiglenes kényszergyógykezelésnek akkor van helye, ha megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a terhelt kényszergyógykezelését kell elrendelni. (3) Az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésére az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó szabályok [130. (1) bek.] irányadók. AZ ÓVADÉK
147. (1) Az óvadék a bíróság által meghatározott összeg, amely a terheltnek az eljárási cselekményeken való jelenlétét biztosítja. (2) A bíróság a 129. (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben a terhelt előzetes letartóztatását megszüntetheti, ha a bűncselekményre és a személyi körülményekre tekintettel az eljárási cselekményeknél a terhelt megjelenését az óvadék letétele valószínűvé teszi. A HÁZKUTATÁS, A MOTOZÁS ÉS A LEFOGLALÁS A NYOMOZÁSI BÍRÓ ELJÁRÁSA A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI Határozat kényszerintézkedésekről 269. (1) A bíróság az ügyész indítványára [218. (1) bek.] vagy hivatalból határoz a személyi szabadság elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés fenntartásáról, elrendeléséről vagy megszüntetéséről. (2) Az ügy áttételét elrendelő bíróság által fenntartott vagy elrendelt kényszerintézkedés annak a bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart, amelyhez az ügyet áttették. Határozat a kényszerintézkedésről és az összbüntetésbe foglalásról 327. (1) Ha az ügydöntő határozat a kihirdetéskor nem emelkedik jogerőre, a bíróság az előzetes letartóztatásról, a lakhelyelhagyási tilalomról, a házi őrizetről, a távoltartásról, az ideiglenes kényszergyógykezelésről nyomban határoz. (2) Az (1) bekezdés esetén az előzetes letartóztatás a 129. (2) bekezdésének a), b) vagy d) pontjában meghatározott okokon kívül akkor is elrendelhető, ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani. A KIEMELT JELENTŐSÉGŰ ÜGYEK ELJÁRÁSI SZABÁLYAI 554/A. Kiemelt jelentőségű ügyben történő eljárás esetén e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 554/G. - lásd: 166/2011. (XII. 20.) AB határozat Az őrizetbe vétel Az óvadék 554/H. Kiemelt jelentőségű ügyben a bíróság az óvadék összegét a terhelt személyi körülményeire és vagyoni helyzetére is figyelemmel állapítja meg, ez azonban nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 555. (1) E törvény rendelkezéseit a különleges eljárásokban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(4) A különleges eljárás során a tárgyalás vagy az ülés megtartása végett az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szemben a 73. -ban szabályozott intézkedéseknek van helye; elfogató parancs akkor bocsátható ki, ha a különleges eljárás folytán szabadságelvonásra kerülhet sor. Ha elfogató parancsot bocsátottak ki, a terhelt megtalálása esetén őrizetbe vehető. Az őrizet a tárgyalás, illetőleg az ülés befejezéséig - legfeljebb hat napig - tart. A kártalanítás 580. (1) Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha I. a nyomozást azért szüntették meg, mert a) a cselekmény nem bűncselekmény, b) a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, c) nem a gyanúsított követte el bűncselekményt, illetve a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, d) büntethetőséget kizáró ok állapítható meg, e) az eljárás elévülés miatt nem folytatható, f) a cselekményt már jogerősen elbírálták; II. a bíróság a) a terheltet felmentette, b) az eljárást a büntethetőség elévülése, az eljárás megindításához szükséges magánindítvány, feljelentés vagy kívánat hiánya, a törvényes vád hiánya vagy vádelejtés miatt, illetőleg azért szüntette meg, mert a cselekményt már jogerősen elbírálták; III. a bíróság a terhelt bűnösségét jogerős határozatában megállapította, de nem szabott ki szabadságvesztést, elzárást, közérdekű munkát, pénzbüntetést, foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást, kitiltást, sportrendezvények látogatásától való eltiltást vagy kiutasítást. (2) Ha a bíróság a terhelt bűnösségét jogerős határozatában megállapította, kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért és a házi őrizetért, ha annak tartama meghaladja a jogerősen kiszabott a) szabadságvesztés tartamát, b) elzárás tartamát, c) közérdekű munka tartamát, d) pénzbüntetés napi tételeinek számát, e) javítóintézeti nevelés tartamát. (3) Az (1)-(2) bekezdés esetén sincs helye kártalanításnak, ha a terhelt a) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, megszökött, szökést kísérelt meg, b) a tényállás megállapításának meghiúsítása érdekében bűncselekményt követett el, és ezt jogerős ítélet megállapította, c) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megtévesztésére törekedett, és ezzel neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja reá terelődjék és előzetes letartóztatását, házi őrizetét, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelését elrendeljék, meghosszabbítsák vagy fenntartsák, d) előzetes letartóztatását azért rendelték el, mert a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, a távoltartás vagy az óvadék szabályait megszegte, e) felmentése esetén a kényszergyógykezelését rendelték el. 581. (1) A jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért, elzárásért, javítóintézeti nevelésért, illetve kényszergyógykezelésért a terheltnek kártalanítás jár, ha rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették, enyhébb büntetésre ítélték, próbára bocsátották, számára jóvátételi munka végzését írták elő vagy megrovásban részesítették, illetve az eljárást vele szemben megszüntették vagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el. (2) Nincs helye a kártalanításnak, ha a terhelt a) az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul, b) c) felmentése esetén kényszergyógykezelését rendelték el. (3) 582. (1) A kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a kártalanításra és a sérelemdíjra vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A kártalanítás az annak alapjául szolgáló nyomozást megszüntető határozat kézbesítésével, illetve a felmentő
ítélet, az eljárást megszüntető végzés, az 580. (1) bekezdés III. pontja és (2) bekezdése szerinti bűnösséget megállapító ítélet, valamint a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat jogerőre emelkedésével válik esedékessé. 583. (1) A terhelt a nyomozást megszüntető határozat, a jogerős felmentő ítélet, a jogerős megszüntető végzés, az 580. (1) bekezdés III. pontja és (2) bekezdése szerinti bűnösséget megállapító ítélet, a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott jogerős határozat vele történő közlésétől számított hat hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt. E határidő elmulasztása jogvesztő. (2) A kérelemben meg kell jelölni a kártalanítási igény összegét, az igényt megalapozó bizonyítékokat, és csatolni kell az igényt alátámasztó okiratokat. (3) Ha a nyomozást megszüntették, a kártalanítási igényt annál a bíróságnál kell előterjeszteni, amely az előzetes letartóztatást, a házi őrizetet, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelést elrendelte. Az 580. (1) bekezdés II. és III. pontjában, (2) bekezdésében, valamint az 581. (1) bekezdésében meghatározott esetekben a kártalanítási igényt az alapügyben első fokon eljárt bíróságnál kell előterjeszteni. (4) Ha a terhelt a kártalanítási eljárás lefolytatása alatt meghal, örököse a terhelt halálától számított hat hónapon belül kérheti az eljárás folytatását. (5) A terheltet kártalanítási igényének jogalapjáról, az igény érvényesítésének határidejéről, a határidő kezdő időpontjáról és a határidő elmulasztásának jogvesztő jellegéről az (1) bekezdés szerinti határozat közlésével egyidejűleg tájékoztatni kell. 584. (1) A bíróság a kérelmet a büntetőügy irataival együtt az eljárás lefolytatása végett az igény elbírálására a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak küldi meg. Az iratok megküldését elrendelő végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. (2) A kártalanítási igény elbírálása során az (1) bekezdés szerinti bíróság az e törvényben foglalt eltérésekkel a Polgári perrendtartás szabályai szerint jár el. A perben felperesként a terhelt (örökös), alperesként a Magyar Állam képviseletében az igazságügyért felelős miniszter vesz részt. (3) Az 580. (1) bekezdésének I. pontjának valamely rendelkezésére alapított kártalanítási igény elbírálása előtt - szükség esetén - a bíróság beszerzi az alapügyben eljárt ügyészség nyilatkozatát. Az alperes indítványára az ügyészség nyilatkozatát be kell szerezni. BH1998. 82. Az előzetes letartóztatás miatti kártalanítás szempontjai [Be. 383. (1), (3) bek., 384. (1) bek., 384/A., 385. (1) bek., 385/A. (1) bek., Ptk. 355. (1) bek., 360. (2) bek.]. 1991. november 17-én két ismeretlen, álarcot viselő személy K. J. és felesége, K.-né P. A. sérelmére emberölés bűntettének és rablás bűntettének kísérletét követte el. K. J. sértett 1992 januárjában a nyomozást folytató rendőröknek bejelentette, hogy az általa a Sz. községben lévő Csali vendéglőből ismert, 1970-ben született E. Zs. felperes és U. Sz. Z. személyében felismerte az elkövetőket. A felperest 1992. január 14-én kívánták a nyomozók a rendőrségre bekísérni. Miután a bűntett elkövetői lőfegyvert is használtak, kora reggel, 5 óra 30 perckor négy nyomozó és két egyenruhás rendőr jelent meg a felperes és anyja lakásának ajtaja előtt. A csengetést és a kopogást a felperes anyja hallotta ugyan, de nem nyitott ajtót, hanem felébresztette a felperest, aki az előszobából megkérdezte, hogy ki kíván bejönni. Az egyik nyomozó vele is közölte, hogy a rendőrség, és a törvény nevében felszólította az ajtó kinyitására. A felperes erre visszament a szobába, magához vette a gázsprayt, majd a bejárati ajtót résnyire kinyitva, a gázspayvel kinyúlt és a rendőröket lefújta. A rendőrök ezután erőszakkal behatoltak a lakásba, és a felperest a rendőrségre vitték. 1992. január 15-ig bűnügyi őrizetben, 1992. január 16-tól 1993. július 28-ig pedig előzetes letartóztatásban volt. A bűncselekmény elkövetését mindvégig tagadta. A sértettek ugyanakkor állították, hogy a felperes és U. Sz. Z. voltak az elkövetők, mert felismerték őket. A megyei bíróság az 1993. december 8-án hozott ítéletével bizonyítatlanság miatt U. Sz. Z.-vel együtt felmentette a felperest az ellene 1 rb. aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 1 rb. jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. Ugyanakkor bűnösnek mondotta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelyet a felperes által őrizetben, illetve előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításával végrehajtottnak tekintett. A Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet az 1994. november 11-én hozott végzésével helybenhagyta, az ítélet felmentő rendelkezéseinek jogcímét azonban megváltoztatva, a Be. 214. -a (3) bekezdésének a) pontja alapján azt állapította meg, hogy a vádlottak a felmentéssel érintett bűncselekményeket nem követték el.
A felperes az 1994. december 23-án benyújtott kérelmében kártalanítás címén 5 579 432 forint megállapítását kérte. Munkabérkiesésként 360 000, csomagok küldésének költségeként 78 541, ügyvédi költségként 105 000, iratmásolás díjaként 3200, jegyzőkönyvmásolat illetékeként 3600, látogatási költségek címén 29 094, nem vagyoni kárként pedig 5 000 000 forintot számított fel. Nem vagyoni kárpótlásra azért tartott igényt, mert a szabadságelvonás törvénytelen volt, és a büntetőeljárás során a különböző napilapok a teljes neve feltüntetésével kegyetlen bűntett elkövetőjeként írtak róla, ami a felmentő ítélet ellenére is maradandó megbélyegzést eredményezett. A magyar állam alperes képviselője a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes a rendőrök megtámadásával okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Véleménye szerint a bűnügyi őrizet és az előzetes letartóztatás, valamint annak fenntartása a vonatkozó jogszabályok megtartásával történt, a felperes a fellebbezési lehetőségeket is kimeríthette, éppen ezért nem hivatkozhat személyiségi jogainak a megsértésére. A sajtó esetleges jogsértéseiért pedig az alperes nem felelős. Vitatta a követelés összegszerűségét is. Az elsőfokú bíróság az alperest 3 250 000 forint, ennek 1992. január 14-től számított kamata és 150 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ezt meghaladó kereseti kérelmet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Be. 383. -ának (1) bekezdéséből és a 384/A. -ából következően - figyelemmel az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozatában foglaltakra - az adott esetben a felperes igényét a Ptk. 339. -a, 344. -ának (1) bekezdése, 349. - ának (1) és (3) bekezdése, továbbá 355. -ának (1) és (2) bekezdése alapján kellett elbírálni. A Be. 383. -a (3) bekezdésének b) pontja nem volt alkalmazható, mert nem a rendőrök sérelmére elkövetett bűntette, hanem K. J. sértett névre szóló bejelentése miatt terelődött a bűncselekmények gyanúja a felperesre. Miután a felperest a bíróság 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, ennek az időszaknak a leszámításával, arányosan határozta meg - mérlegeléssel - 250 000 forintban a felperesnek járó vagyoni kárpótlást. A felperes által felszámított összegeket az elsőfokú bíróság - a munkabérkiesés kivételével - elfogadta. A felperes korábbi alkalmi munkavégzéseire és próbaidős foglalkoztatására figyelemmel csak havi 10 000 forintos jövedelmet vett alapul. Az egyévi indokolatlan szabadságelvonás fejében 3 000 000 forint nem vagyoni kárpótlást állapított meg az elsőfokú bíróság. Az indokolás szerint a nagy nyilvánosságot kapott ügy - a felmentő ítélet ellenére is - még hosszú ideig terhet jelent az előzőleg büntetlen előéletű, fiatal korban lévő felperes számára. Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Fenntartotta azt az álláspontját, amely szerint a rendőrökkel szembeni támadásával a felperes maga is hozzájárult ahhoz, hogy a bűncselekmény elkövetésének gyanúja reá terelődjön. A nem vagyoni kártalanítás mellőzését kérte, mert a felperes a hivatkozáson túl semmivel sem bizonyította ilyen jellegű hátrány elszenvedését. Az önálló jogi felelősséggel tartozó sajtószervek jogsértéseiért az alperes nem tartozik helytállni. Vagyoni károsodását és annak mértékét sem bizonyította elfogadhatóan a felperes. Sérelmezte a perköltség megállapítását is. Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezés részben megalapozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, helytállóan jutott arra a következtetésre is, hogy a felperes jogosult a kártalanításra. A kártalanítás mértékét érintően azonban csak részben tekinthető helyesnek, megalapozottnak az elsőfokú bíróság döntése és annak indokolása. A Be. 383. -a (1) bekezdésének II/a. pontja szerint kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, ha a bíróság a terheltet felmentette. A Be. 384. -ának (1) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy csak a terhelt követelhet kártalanítást, amelyet az állam köteles megfizetni [Be. 385/A. (1) bek.]. A Be. 384/A. -a arról rendelkezik, hogy a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A törvényi rendelkezések alapján tehát a felperes, aki előzetes letartóztatásban volt, és a bíróság terheltként felmentette, az alperestől nem kártérítést, hanem kártalanítást igényelhet, amely független attól, hogy a büntetőeljárást lefolytató szervek jogellenes és felróható magatartást tanúsítottak-e vagy sem. Ugyanakkor a felperes kártalanítás jogcímén az alperestől csak a saját, az előzetes letartóztatása miatti vagyoni és nem vagyoni kárát követelheti [Ptk. 355. (1) bek.]. Az ezt meghaladó, esetleg engedményezéssel megszerzett kárigényét a felperes az eljárást lefolytató szervekkel szemben - amennyiben ennek előfeltételei fennállanak - a Ptk. 349. -a alapján érvényesítheti. A Be. 383. -a (3) bekezdésének b) pontja szerint - egyebek mellett - nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény gyanúja az adott esetben nem a rendőrökkel szembeni, bűncselekményt is megvalósító szembeszegülése, hanem a sértettek vallomása miatt terelődött a felperesre. Az előzetes letartóztatást elrendelő és fenntartó végzések sem hivatkoznak a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanújára. Az elsőfokú bíróság helyesen döntött abban is, hogy a kártalanítás szempontjából az előzetes letartóztatásban töltött 18 és fél hónapot a felperesre jogerősen kiszabott 6 hónapi börtönbüntetéssel
lecsökkentette. Az elsőfokú bíróság elmaradt vagyoni előnyként mérlegeléssel havi 10 000 forintos jövedelmet vett figyelembe a felperes javára. Egyébként ezt az összeget a felek nem is támadták. A 12 és fél hónapra a felperest ezen a címen így 125 000 forint illeti meg. Az előzetes letartóztatással összefüggő, a tárgyalási szakasz egy részét is magában foglaló védői tevékenység ellenértékeként - a Pp. 206. -ának (3) bekezdése szerinti mérlegeléssel - a Legfelsőbb Bíróság - a készkiadásokkal együtt - 100 000 forint ügyvédi költség megállapítását tartotta indokoltnak. A peradatok szerint a csomagok küldésével felmerült kiadások nem a felperesnél merültek fel, ezért e költségek megtérítését kártalanítás jogcímén nem követelheti. Erre akkor sem lenne lehetőség, ha harmadik személy a csomagokat az ő kérésére küldte volna. Ebben az esetben az ezzel felmerült kiadásokat a felperesnek a javára megállapított jövedelemveszteségből kellene fedeznie. Megalapozottan hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes nem bizonyította jó hírnevének elvesztését, hátrányos megítélését, nem vagyoni kárának tényleges bekövetkezését. Helytálló az alperesnek az az álláspontja is, hogy a sajtó- és egyéb szervek esetlegesen jogellenes és felróható magatartásáért a kártalanítási eljárás keretében nem tartozik helytállani. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felperesnek nem vagyoni kárpótlásra egyáltalán nem lehet igénye. Köztudomású tény [Pp. 163. (3) bek.], hogy a személyi szabadság hosszabb időtartamú, jelentős korlátozása, a börtönviszonyok fizikai és pszichikai vonatkozásban egyaránt megterhelőek és általában is károsak. Az ennek során elszenvedett sérülések a szabadulást követő életvitelben, munkahelyi elhelyezkedésben és a munkavégzésben is hátrányt jelenthetnek. A nem vagyoni kárpótlásnak éppen az a rendeltetése, hogy enyhítse e hátrányokat, és segítse a belőlük eredő nehézségek leküzdését. Nem tévedett ennélfogva az elsőfokú bíróság, amikor a felperes javára nem vagyoni kárpótlást is megállapított. Ennek összegét azonban túlzott mértékben határozta meg. Ennek során nem értékelte megfelelően a felperes törvénysértő és az elítélését is eredményező magatartását sem. Valamennyi körülmény mérlegelése alapján a Legfelsőbb Bíróság 800 000 forint nem vagyoni kárpótlás megállapítását tartotta indokoltnak. A 225 000 forintos vagyoni kárral együtt ezért a felperest összesen 1 025 000 forint kártalanítás illeti meg. Az elsőfokú bíróság az alperes kamatfizetési kötelezettségét nem indokolta meg. Ehhez képest az sem állapítható meg, hogy a fizetési kötelezettség kezdő időpontja miért azonos a felperes őrizetbe vételének első napjával. A Be. 385. -ának (1) bekezdése szerint a terhelt a jogerős felmentő ítélet vele történő közlésétől számított 6 hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt. A Ptk. 360. -ának (2) bekezdése kimondja, hogy a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ez a törvényi rendelkezés az adott esetben azt jelenti, hogy az alperes a kártalanítási igény előterjesztése előtt nincsen késedelemben. Mivel a felperes az igényét 1994. december 23-án nyújtotta be, az alperes kamatfizetési kötelezettsége is ekkor kezdődik. (Legf. Bír. Pf. V. 23.007/1995. sz.) BH1999. 209. Az előzetes letartóztatásért járó kártalanítás fizetése alóli mentesülés akkor állapítható meg, ha az igényt érvényesítő neki felróható módon okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődjék [1973. évi I. törvény 383. (3) bekezdés b) pont]. A jogerős ítélet elutasította a felperes keresetét, amelyben előzetes letartóztatása miatt 33 296 USD és kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A felperest 150 000 forint perköltség fizetésére kötelezte, és úgy rendelkezett, hogy 633 000 forint kereseti és 360 000 forint fellebbezési illetéket köteles felhívásra az államnak megtéríteni. A jogerős ítélet az indokolásában megállapította, hogy a felperes C. W. K. nevű honfitársával Bangkokból repülővel Moszkván keresztül Budapestre tartott. A moszkvai vámellenőrzéskor az egyik csomagjukban közel 3 kg heroint találtak, míg két hátizsákjukat a moszkvai repülőtéri személyzet vizsgálat nélkül a Ferihegyi repülőtérre továbbította. Azok ide megérkeztek, értük azonban senki sem jelentkezett. A hatósági átvizsgálásukkor a csomagokban a személyes ingóságok mellett mintegy 6 kg elrejtett heroint találtak. A felperest az orosz nyomozó hatóság kihallgatta, majd háromnapi őrizet után Budapestre irányította. A felperest 1992. szeptember 4-én őrizetbe vették és kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt vele szemben nyomozást folytattak. A felperes tagadta, hogy tudott volna a poggyászban elhelyezett kábítószerről. A kerületi bíróság 1994. október 23-án hozott, és jogerőre is emelkedett ítéletével a felperest felmentette, mert nem nyert bizonyítást, hogy a felperes bűncselekményt követett el. A jogerős ítélet indokolása szerint az Orosz Föderáció Biztonsági Minisztériumának vizsgálói részletesen
meghallgatták a felperest és társát, akit ekkor a felperes a vőlegényének nevezett. C. W. K.-t a Moszkvai Városi Bíróság 5 évi szabadságvesztésre ítélte. Korábban a felperes és barátja azt tervezték, hogy összeházasodnak. A perbeli utazással kapcsolatban a felperes annyit tudott a barátjától, hogy valamilyen értékes árut kell Európába szállítani, amiért ő sok pénzt fog kapni, egyébként megtiltotta a felperesnek, hogy kérdéseket tegyen fel az úttal összefüggésben. A hosszú ideig tartó, és igen jelentős költséggel járó utazás kiadásait kizárólag a felperes barátja viselte, akiről a felperes tudta, hogy nem gazdag ember. Valamennyi csomagot az induláskor együtt adták fel Budapestre címezve. A moszkvai repülőtéren a vámos felszólítására a felperes választotta ki a szállítószalagról azt a táskát, amelynek rejtett részéből a heroint kiemelték. Ekkor már velük volt egy harmadik személy is, aki egy kábítószert csempésző banda tagjaként a felperes barátjának tevékenységét ellenőrizte. A heroin megtalálásakor mindhárman azt mondták, hogy a táska nem az övék, később pedig azt, hogy Bangkokban egy piacon vásárolták. A moszkvai hatóság a felperest és a harmadik személyt a Budapestre induló repülőgépre ültette, s egyúttal a magyar hatóságokat előzetesen értesítette a moszkvai kihallgatások eredményéről. A felperest a megérkezésekor a magyar nyomozók elsődlegesen abból a szempontból figyelték, hogy jelentkezik-e a hátizsákokért. A felperes a csomagokat nem kereste, a repülőtéri információs szolgálatnál az iránt érdeklődött, hogy milyen módon tudna a lehető leggyorsabban Hongkongba utazni. A jogerős ítélet az indokolásában kifejtette, hogy a felperes a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 383. -a (1) bekezdésének II/A. pontja alapján igényelt kártalanítást az előzetes letartóztatásért, miután őt a bíróság felmentette. Ugyanakkor a Be. 383. -a (3) bekezdésének b) pontja szerint nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság megtévesztésére törekedett, vagy egyébként neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődjék. A felperes esetében a kizáró ok megvalósult. Abból a tényből, hogy Moszkvában a felperes csak az egyik csomagjukat találta meg, tudhatta, hogy a két hátizsák Budapest célállomásra érkezhetett. Ennek ellenére a felperes Budapesten a személyes holmijait is tartalmazó csomagok iránt nem érdeklődött. A felperes poggyászjegy hiányában is igazolhatta volna a tulajdonjogát, amit megkönnyített volna az, hogy az egyik csomagban voltak a felperes fehérneműi, egyéb ruházata, cipői és tisztálkodószerei. A moszkvai előzmények miatt különös jelentősége volt annak, hogy a felperes a csomagok körforgóját elkerülte, és a csomagok iránti legcsekélyebb érdeklődés nélkül, azonnal Hongkongba szeretett volna utazni. A perbeli európai utazás előzményei mellett ezzel is okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődjék. Az életszerű és elvárható magatartással a felperes azt erősítette volna, hogy nincs tudomása barátja bűncselekményéről. A Moszkvában történtek után a felperesnek már nem lehetett kétsége barátja tevékenységéről, ezért legalább gondatlan volt a felperesnek az a magatartása, hogy ezt követően személyes holmijainak hátrahagyásával igyekezett minél előbb elutazni Magyarországról. Ez pedig azt jelenti, hogy neki felróható magatartással terelte magára a bűncselekmény gyanúját, ezért az állam mentesül a kártalanítás fizetésének kötelezettsége alól. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet keresete szerinti megváltoztatását kérte. A felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet a bizonyítékokat helytelenül értékelte, s a tévesen megállapított tényállásból helytelen következtetésre jutott. A felperes mindvégig azt adta elő, hogy a poggyászban elrejtett kábítószerről nem volt tudomása, az pedig önmagában nem értékelhető a terhére, hogy előzetesen csak arról tudott, hogy valamilyen árut kell Európába szállítani. Éppen az előzmények indokolták, hogy a felperes előbb Moszkvából, majd Budapestről is Hongkongba szeretett volna utazni. A feladott csomagok a felperes útitársának nevén szerepeltek, ezért azok kiváltására a felperesnek nem lett volna lehetősége azon a módon sem, ahogy a másodfokú ítélet állítja. Arra is hivatkozott a felperes, hogy a jogerős ítélet illetékmentesség helyett tévesen állapított meg illetékfeljegyzési jogot, s kötelezte ennek alapján a felperest az illetékek megfizetésére. Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletben a bizonyítékok értékelése alapján megállapított tényállást vitatja. Miután a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni [1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. (1) bekezdés], a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásokban alkalmazott következetes gyakorlatának megfelelően azt vizsgálta, hogy a jogerős ítéletben a bizonyítékok mérlegelése jogszabálysértően történt-e. A megalapozatlan ítélet is jogszabálysértő, erről azonban csak akkor lehet szó, ha a tényállás feltáratlan maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes, illetőleg a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmaz. A bizonyítékoknak a Pp. 206. -a szerinti mérlegelése nem támadható, ha az előbb felsorolt hibákban nem szenved. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, felülmérlegelésre nem kerülhet sor. Nem jelenti azonban a bizonyítékok felülmérlegelését az, ha a jogerős ítélet meghozatalakor rendelkezésre álló és a jogerős ítéletben elbírált bizonyítékok közül nem ugyanazoknak tulajdonít jelentőséget a jogerős ítélet az indokolásában, mint amelyeknek a felülvizsgálati bíróság, ha egyébként a döntés helytálló.
A Be. 383. -a (3) bekezdésének b) pontja értelmében a kártalanítás fizetése alóli mentesülés - egyebek mellett - akkor következik be, ha a terhelt neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődjék. Ennek alapján a perbeli bizonyítékok közül azoknak van döntő jelentősége, amelyekből megállapítható, hogy a felperes olyan, részben hiányos, részben pedig kétséget ébresztő tájékoztatás mellett vállalkozott társával együtt a perbeli utazásra, amellyel gondatlanul jelentős kockázatot vállalt. A bizonyítékok értékelésénél az egész utazásnak, az út egyes eseményeinek jelentősége van, miként a moszkvai nyomozati eljárásnak, mert a magyar nyomozó hatóság intézkedésének ezek az előzményei. Nem elegendő tehát az egész folyamatból kiszakítva annak vizsgálata, hogy a magyar bűnüldöző szervek előtt milyen magatartást tanúsított a felperes, ha már az előzmények olyan felróható magatartás megállapítására adnak alapot, amellyel a felperes okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja rá terelődjék. A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül kötelezte a pervesztes felperest a kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére annak alapján, hogy az 1990. évi XCIII. törvény 62. -a (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a per tárgyi illetékfeljegyzési jog kedvezményben részesült, s a jogszabály korábban nem biztosított tárgyi illetékmentességet az ilyen kártalanítási perre. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre figyelemmel a Pp. 275/A. -ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír.Pfv. X. 22.184/1998. sz.) 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet beszámítása 92. (1) Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani a kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe. (2) A beszámításnál egynapi előzetes fogvatartás egynapi szabadságvesztésnek, egynapi elzárásnak, egynapi tétel pénzbüntetésnek, illetve négy óra közérdekű munkának felel meg. (3) Házi őrizet beszámítása esetén a) egynapi szabadságvesztésnek fegyház fokozat esetén öt nap, börtön fokozat esetén négy nap, fogház fokozat esetén három nap, b) egynapi elzárásnak két nap, c) négy óra közérdekű munkának egy nap, d) egynapi tétel pénzbüntetésnek egy nap házi őrizetben töltött idő felel meg. (4) A (2) és (3) bekezdés szerinti beszámítás után fennmaradó előzetes fogvatartás vagy házi őrizet tartamát egynapi szabadságvesztésként kell beszámítani. BH1982. 447. Az ittasan bűncselekményt elkövető terheltnek a rendőrségre, majd a vérvétel céljából való előállítása és ezzel összefüggésben 4 órát meg nem haladó időtartamig, kijózanodásáig a rendőrségen visszatartása nem tekinthető előzetes fogvatartásnak, s igy nem számítható be a kiszabott főbüntetésbe, ha ezt az intézkedést nem követi az őrizetbevétel, illetőleg az előzetes letartóztatás elrendelése [Btk. 99., 39/1974. (IX. 1.) MT sz. r. 13. (3) bek.]. A városi bíróság a terheltet közösség megsértése és ittas járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egy napi tétel összegét 160 forintban állapította meg, ezenfelül mellékbüntetésként 1 évre és 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A bíróság az április 24. napjától 25. napjáig őrizetben töltött időt a pénzbüntetésbe beszámította és ezzel két napi tételt lerovottnak tekintett. A megállapított tényállás lányege a következő.
A terhelt április 24. napján este közepes ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával. Az országúton a rendőr igazoltatta, és észlelve ittasságát előállította a rendőrkapitányságra, majd vérvételre. Az eljárás során a terhelt a közösség megsértése vétségének megállapítására alkalmas lealacsonyító kifejezéseket használt. A terheltet a vérvétel után visszavitték a rendőrkapitányságra és onnan április 25. napján 1 óra 40 perckor bocsátották szabadon. A megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. Határozatában a terhelt által előzetes fogvatartásban töltött időnek a beszámítását azzal indokolta, hogy az előzetes fogvatartáson bármely olyan szabadságelvonást érteni kell, amelyet az elkövető a bűncselekménnyel okozati összefüggésben szenvedett el. Az ittas terheltet az ilyen állapotban elkövetett cselekményeit követően részben önmaga érdekében, részben közérdekből visszatartották a kijózanodásáig. E korlátozás vitathatatlanul a bűncselekményeivel összefüggésben érte, ennélfogva azt a Btk. 99. -ának (1) bekezdése alapján be kell számítani a pénzbüntetésbe. Az eljárt bíróságok határozatai ellen az előállításban töltött időnek a pénzbüntetésbe beszámításával kapcsolatos rendelkezés miatt emelt törvényességi óvás alapos. A Rendőrség Szolgálati Szabályzata 390. pontja határozza meg az előállítás fogalmát. Eszerint: Az előállítás a rendőrnek az a szolgálati tevékenysége, amikor valakit a közbiztonság érdekében - szükség esetén kényszerítő eszköz alkalmazásával is - személyes szabadságában korlátoz. A 39/1974. (XI. 1.) MT. sz. rendelet 13. -ának (3) bekezdése szerint az előállított személy ügyében legkésőbb 4 órán belül döntést kell hozni, határozni az őrizetbevételről vagy a szabadon bocsátásról. A terheltet a vérvétel és a kijózanodás után, de még 4 órán belül szabadon bocsátották. Jóllehet a rendőrség intézkedései - az előállítás, a vérvétel és a kijózanodásig visszatartás - valóban a bűncselekménnyel összefüggő intézkedések, előzetes fogvatartásnak azonban nem tekinthetők. A kiszabott főbüntetésbe beszámításnak csak akkor lenne helye, ha az előállítást őrizetbevétel követte volna. Ellenkező álláspont ugyanis azt eredményezné, hogy a kihallgatásra idézett vagy előállított terheltnek a rendőrség épületében töltött idejét is be kellene számítani a főbüntetésbe, illetőleg előnytelenebb helyzetbe kerülne az az elkövető, aki nem ellenkezik a rendőri intézkedéssel, mint az, aki dühöngésig részeg, és emiatt kényszerítő eszközök igénybevétele és rövid időre fogdában való elhelyezése is szükségessé válik. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok ítéletei a terhelt által előállításban töltött időnek a kiszabott pénzbüntetésbe beszámítása tekintetében törvénysértő, ezért az ítéleteket e részükben hatályon kívül helyezte. (B. törv. III. 438/1981. sz.)