Fragm. Min. Pal. 7. 1976. Intralutéciai áthalmozott rétegsor Magyarpolány környékén KECSKEMÉTI Tibor - VÖRÖS Attila Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytára, Budapest ABSTRACT: (An intra-lutetian (Middle Eocene) redeposited sequence at Magyarpolány, Hungary). - Sedimentology and stratigraphy of a detrital complex (mainly calcareous sandstones and limestone conglomerates) deposited unconformably into a marine Middle Eocene limestone sequence (zone of Nummulites perforatus) are discussed. The complex is the result of a short period of emergence and erosion and contains reworked fossils characteristic to two preceding biozones (N. laevigatus + Assilina spira). It is argued that the sea-level oscillation phenomena observed here and in many other parts of the Eocene in the Bakony Mts. could be arranged into regional horizons by means of more precise biostratigraphic analysis. A magyarpolányi Öreghegy és Polányhegy nyugati lejtőjén terepbejárást végezve, több ponton feltűnik egy mészkőtörmelékből álló, homokos, konglomerátumos összlet, ami helyenként a felszíni morfológia alakulását is megszabja. (Az egyébként viszonylag lankás lejtősík meredeken törik le ott, ahol ezt az összletet metszi.) A konglomerátum szemmel láthatóan abráziós eredetű (a kavicsok többnyire nummuliteszes mészkő anyagúak, általában kevéssé koptatottak); a mészhomokos szintek helyenként egészen lazák, néha keresztrétegzettek. A fekvő-, illetve a fedőképződményhez való vi szony egy szelvényben nem vizsgálható, így, az első bejárás során, a terepi megjelenés alapján könnyen olyan benyomásunk alakulhat ki, hogy egészen fiatal-harmadidőszaki képződménnyel van dolgunk. Az összlet már korábban is felhívta a térképező geológusok figyelmét. KOPEK (1964; 1969; 1972) pár szóban említ, illetve fácie s szelvényben ábrázol egy homokos, kavicsos képződményt a Magyarpolány környéki középső eocén mészkőbe települve és külön kiemeli a homok folyami keresztrétegzettségét. A végzett vizsgálatokról és a törmelékes összlettel kapcsolatos felfogásokról csak az itt térképező geológusok kéziratos jelentései (KOPEK G., illetve BIHARI D.) és fúrásfeldolgozásai (Mp. 4. és Mpt. 10. sz. fúrások; lásd 1, ábra) alapján van tudomásunk. A velük folytatott eszmecsere során kitűnt, hogy az összlet korát tekintve eltérő a véleményük. A terepen meggyőződtünk, hogy a kérdéses képződmény eocén korú. Fontosnak tűnt azonban a rétegtani helyzet pontosabb megismerése és a képződési körülmények meg közelítése, mert ezek lényeges támpontokat adhatnak a bakonyi eocén tenger oszcillációi közötti összefüggések kereséséhez. Ezért az összletet egy szelvénnyel (T-67; 1. ábra) feltártuk, majd részletes üledékföldtani és őslénytani vizsgálatát elvégeztük.
A szelvényből rétegváltozásonként, illetve a vastagabb rétegek esetében a vizsgálat megkívánta 20, 30, illetve 40 cm-es közönként vettünk mintát. A vizsgálatok kemény kőzetek esetében minden rétegből 1-6 vékonycsiszolat, laza kőzetek esetében 5 kg minta iszapolása után nyert anyag alapján készültek. A vékonyc sis zolatok ásvány-kőzettani leírását és értékelését, továbbá a mikrofácies változások elemzését Vörös Attila, a minták faunájának meghatározását, elemzését és értékelését Kecskeméti Tibor végezte. A munka anyagi fedezetének biztosításáért Dr. FÜLÖP József akadémikust, a Központi Földtani Hivatal elnökét illeti köszönet. A SZELVÉNY FÖLDTANI LEÍRÁSA A T-67 jelű szelvény Magyarpolány községtől ÉNy-ra, hozzávetőleg 1,5 km távolságra létesült, a Polányhegy nyugati lejtőjének tövében (1. ábra). A csaknem vízszintes településű (30/230 ) eocén képződményeket 9, 5 m vastagságban tárta fel. A rétegsor - alulról felfelé haladva - a 2. sz. ábrán látható. A legalsó tag egy tömeges, szürkésfehér, nummuliteszes mészkő, melyet szelvényünkben 2,0 m vastagságban tártunk fel. Amint az alsó szintről készült frontális ábrázolás mutatja (2. ábra), a mészkő egy egyenetlen körvonalú alakulat. Felső lapja viszonylag sima, oldalsó felülete azonban csipkézett, sok kisebb-nagyobb "evorziós" mélyedéssel, beöblösödéssel. A feltárt mélységig végig megfigyelhető volt, hogy a törmelékes összlet kitölti az egyenetlenségeket. A mészkőre települő törmelékes összlet két litológiai tipus váltakozásából áll: 1. okkersárga, sok kvarcot tartalmazó, változó szemcsenagyságú, gyengén cementált mészhomokkő; 2. főleg eocén mészkőkavicsokból álló konglomerátum, melynek köztes hézagait az előbbivel egyező mészhomokkő tölti ki. A kavicsok mérete 1-15 cm 0 között változik, átlagosan 5 cm körüli. A fenti litológiai típusok vertikálisan bizonyos változási tendenciákat mutatnak: A mészhomokkő alsóbb szintjei tömegesek, legalábbis semmi padosság nem figyelhető meg bennük. A felsőbb szintek (a 15. rétegtől kezdve) azonban határozott padosságot, néhol lemezes elválást is mutatnak. Kiemelendő még a 14. réteg keresztrétegzett jellege. A négy konglomerátum réteg vastagsága alulról felfelé a következőképpen változik: 15-30 - 100-20 cm. A kavicsok anyaga csaknem kizárólag eocén mészkő. Csupán a legvastagabb konglomerátum szint (16-17. réteg) tartalmaz nagyobb mennyiségű kvarcit, valamint kevesebb mezozóos mészkő-, szarukő- és kvarcporfir-anyagú
kavicsot. A kavicsok alakját tekintve is megfigyelhető vertikálisan bizonyos változási tendencia, amennyiben az alsóbb szintekben gyakoribbak a lapos, inkább oldott, mint koptatott kavicsok, a legvastagabb konglomerátum-szintben viszont a legömbölyített kavicsok vannak túlsúlyban. A törmelékes összlet legfelső mészhomokkő rétegei a kvarctörmelék mennyiségének lecsökkenésével és kimaradásával jól cementált, gumós szerkezetű, sárgásfehér 1. ábra. A vizsgált szelvény (T-67) és a törmelékes eocén rétegeket harántolt fúrások földrajzi helyzete. Fig. 1. Location map showing the geographic position of the section T-67 and drill holes crossing detrital Eocene beds.
nummuliteszes mészkőbe mennek át. Ez a mészkő a feltárt rétegsor folytatásában továbbkövethető, nagyvastagságú fedőösszletet alkot. KŐZETTANI VIZSGÁLATOK A rétegsor lényegében karbonátos kőzetekből épül fel, melyeknek kőzettani értékelése során, a terepi és szabadszemmel végzett megfigyelések mellett, elsősorban vékonycsiszolatos vizsgálatokat alkalmaztunk. A leírásokban a HOROWITZ és POTTER (1971) által továbbfejlesztett Folk-féle (FOLK, 1959) nevezéktant, valamint a DUNHAM (1962) szerinti szövet-osztályozást használtuk. kőze A feltárt összletben két fő litológiai típus különíthető el: I. Biogén karbonátos tek; n. Törmelékes karbonátos kőzetek. I. Biogén karbonátos kőzetek A rétegsor bázisán (25. minta) valamint legfelső részén (1-4. minta) fordulnak elő. Egyetlen karbonátos kőzettípusba sorolhatók: Foraminifera biomikrit Általában rosszul osztályozott, foraminifera, kisebb mértékben corallinacea vázak és töredékek építik fel. Járulékos elegyrészként echinodermata, bryozoa, mollusca, ostracoda, brachiopoda és féregcső töredékek szerepelnek (I. tábla 1., 2. ábra; ül. tábla 1. ábra). A terrigén törmelékanyagot rendkívül kevés kvarc képviseli. Szövetileg "packstone", ritkán "wackestone". A diagenetikus változások közül a legszembetűnőbb a mátrix mikropátittá történt átkristályosodása. Az echinodermata vázrészeken általában nem túl jelentős szintaxiális szegély látható. Megemlítendő, hogy a konglomerátumszintek kavicsanyagának túlnyomó többsége is ebbe a típusba tartozik (II. tábla 1., 2. ábra). n. Törmelékes karbonátos kőzetek A rétegsor legnagyobb részét képezik (5.-24., valamint 26., 27. minták). Két altípusuk különíthető el, elsősorban a domináns szemcsenagyság alapján: 1. mészhomokkő; 2. mészkő-konglomerátum. 1. Mészhomokkő (calcarenit, calclithit) A törmelékes összlet túlnyomó többségét adja. A kőzet leggyakoribb elegyrészei a foraminifera töredékek és a kvarcszemcsék. Jelentősek még a corallinacea és echinodermata töredékek, valamint a biomikropátit anyagú extrakiasztok is (III. tábla 2. ábra; rv. tábla 1., 2. ábra). Feltűnő a teljesen ép, vékonyteknojii ostracodák előfordulása (VI. tábla 1. ábra). Jellemző a nagyfokú elsődleges porozitás, a cementáció szinte teljes hiánya, vagy csupán kezdeti foka. Jelentős cement csak az echinodermata vázrészek körül fejlődött ki, szintaxiális szegély formájában (VI. tábla 2. ábra). Gyakori jelenség a tömörödésből eredő sztilolitosodás és a "pitting process" (RADWÁNSKI, 1965) (V. tábla 1., 2. ábra). ft
2. ábra. A T-67 szelvény rétegsora. Az alsó, kb. 2 m-es szakaszt frontális ábrázolás mutatja. Fig. 2. The rock sequence exposed in the section T-67. The lowermost part is shown as a frontal view.
Négy szintben fordul elő, melyek közül három (26., 21., és 12. minták) monomiktnek tekinthető; eocén mészkő kavicsokból áll (II. tábla 1., 2. ábra). A legvastagabb szint (16-17. minták) kavicsainak fő tömege is eocén, jelentős mennyiségben találhatók azonban kvarcit, mezozóos mészkő, szarukő és egyéb kavicsok is. A vékonycsiszolatban is megvizsgált kőzetek a következők: Szarukő (Mf. 26.): Egynemű, dolomitos, mikrokristályos kova, mely sem biológiai, sem egyéb jellemző szöveti, vagy szerkezeti jelleget nem mutat. Feltehetőleg triász korú. Tűzkő (Mf. 27.): Főleg kovászivacs-tűkből álló, kevés karbonátos váztöredéket is tartalmazó kőzet. Feltehetőleg alsó jura korú. Pelletés biomikropátit (Mf. 28.): Sok kalcitosodott radiolariát(?) és pelletet tartalmazó, "wackestone" szövetű mészkő. Feltehetőleg felső jura. Biomikrit (Mf. 29.): Sok szivacstűt, feltételesen meghatározott Stomiosphaerákat és Cadosinákat, valamint egyéb váztöredékeket tartalmazó, "wackestone" szövetű mészkő. Valószínűleg alsó kréta. Kvarcpor fir (Mf. 33/a.): Földpát és kvarc anyagú porfiros elegyrészeket tartalmazó, felzitesedett szövetű vulkáni kőzet. A kavicsok köztes hézagait az előzőekben leírt mészhomokkő tölti ki, ennélfogva a konglomerátumszintek cementációja szintén gyenge. A KŐZETTANI JELLEGEK ÉRTÉKELÉSE Tekintettel arra, hogy a jelen munka során a törmelékes összlet problematikájával igyekeztünk foglalkozni, a fekvő és fedő képződményről elég annyit megemlíteni, hogy a Dunántúli Középhegységben igen elterjedt nummuliteszes mészkövek típusába tartoznak. A közbezárt törmelékes összlet az üledékképződési és környezeti viszonyok hirtelen és jelentős megváltozását jelzi. Az anyagvizsgálattal kimutatható volt, hogy a törmelékanyag szinte kizárólag eocén mészkövek felaprózódásának és áthalmozód ás ának terméke. A konglomerátum kavicsainak esetében ez teljesen egyértelmű; a homokkőben gyakori extrakiasztok is teljes cementáción és diagenezisen átment, eocén mészkő anyagúak. Ennek analógiájára, a teljesen felaprózódott foraminifera, corallinacea és echinodermata törmelék Is áthalmozódási terméknek tekinthető, különösen miután egyes foraminifera töredékekről kimutatható, hogy extrakiasztok (IV. tábla 1., 2. ábra). A törékenységük ellenére ép vázú fossziliák ezzel szemben a lerakodási környezet gyér életközösségének képviselői lehetnek (VI. tábla 1., 2. ábra). A cementáció hiánya A törmelékes rétegsor általános és igen szembetűnő vonása a nagy porozitás és az egészen gyenge cementáció, aminek következtében az összlet meglehetősen "fiatalképű". Valóban, hazánkban a neogén előtti időkből szinte kizárólag jól cementált karbonátos kőzeteket ismerünk. A karbonátos kőzetek cementációjának igen nagy nemzetközi irodalma van (áttekintését lásd: MILLIMAN, 1974). A cementáció hiányának problémaköre elsősorban a
nyugateurópai frókréta (chalk) vizsgálata körül teljesedett ki (BATHURST, 1971, p. 401.; NEUGEBAUER, 1973; KENNEDY és GARRISON, 1975, stb.). Kialakult az az általánosan elfogadott nézet, hogy a cementáció hiánya az üledék eredeti ásványos összetételének következménye. Az irókréta ugyanis eltér a legtöbb tengeri karbonátüledéktől annyiban, hogy szinte kizárólag alacsony Mg-tartalmú kalcit anyagú vázelemekből (főleg coccolithokból) áll, míg a Mg-kalcit és az aragonit hiányzik. Márpedig a cementáció fő forrása a két utóbbi, metastabil CaC03 módosulat, melyek anyaga, mobilizálódva, jelentős oldódási-új rakiválási folyamatokat indít meg az üledéken belül, a pórusvíz segítségével. A stabil, alacsony Mg-tartalmú kalcit ilyen folyamatokban nem vesz részt, így az frókréta csak akkor válik cementálttá, ha nagy üledékterhelés alá kerülve nyomási oldódásos folyamatok indulnak meg benne, vagy, ha hosszú üledéklerakódási szünet során, a tengervízből elegendő karbonátanyag válik ki a felszíni zóna pórusaiban (keményfelszín képződés). Az általunk vizsgált mészhomokkő (mutatis mutandis) jól párhuzamba állítható az írókrétával, a cementáció kérdésében: 1. az aragonitos vázú fossziliák hiányoznak; 2. a karbonátos törmelékanyag monomineralikusnak tekinthető (alacsony Mgtartalmú kalcit). Az 1. pont nem kíván további tárgyalást. 2.: A karbonátos törmelék ásványos öszszetételének megítélésében perdöntő, hogy a szemcsék egy korábban lerakódott mészkőből származnak, ami - az extrakiasztok és kavicsok tanúsága szerint - már a felaprózódás előtt átesett a korai diagenezisen. Ennek során a metastabil CaCO^ módosulatok (a foraminifera, corallinacea, echinodermata, stb. vázelemeket alkotó Mgkalcit és esetleg aragonit) már mobilizálódtak és stabil kalcitként újra kiváltak. Az áthalmozódáskor tehát már csak ez utóbbi módosulat szerepelt. A tenger(?)vízből esetünkben nem válhatott ki cement, az üledékképződés ehhez túl gyors volt. Az egyetlen lényeges cementszolgáltató folyamat az üledékterhelésből eredő nyomási oldódás lehetett; ennek határozott nyomai is vannak (V. tábla 1., 2. ábra). Az írókrétától eltérően, esetünkben az üledék nagy mennyiségű szögletes kvarcszemcsét tartalmaz. Ezeknek (keménységük és nyomás-ellenálló voltuk miatt) nagy szerepe lehetett abban, hogy a nyomási oldódás már viszonylag kis terhelésnél is jelentős méreteket öltött. A nyomási oldódás során a szemcsekontaktusokon mobilizálódott karbonátanyag térfogatilag elégségesnek látszik a kőzetben észlelhető, egészen gyenge szemcseperemű, valamint szintaxiális cement szolgáltatásához. (Az echinodermata vázrészeken levő - a cement összmennyiségéhez viszonyítva - aránytalanul nagy szintaxiális szegélyek az egykristályok igen nagy "kristályosodási erejével" magyarázhatók.) A terrigén törmelékanyag eredete Az egész rétegsort terrigén, fő tömegében viszonylag közeli eredetű, kevéssé koptatott töremlékanyag építi fel. Az összes rétegben jelentkező kvarc- és kvarcithomok azonban arra utal, hogy a törmelékanyagot nem csupán egy lokális kiemelkedés (szi
get) szolgáltatta, hanem, az ősföldrajzi képben egy nagyobb kiterjedésű szárazföldi háttérrel is számolhatunk. A rétegsor középső szakaszán levő, vastag konglomerátumszint az eocén mészkő és kvarcit kavicsok mellett, bőven tartalmaz igen jól lekerekített szarukő, tűzkő, többféle korú mezozóos mészkő, sőt kvarcporfir kavicsokat is. Ez a jellegzetes vonás két módon értelmezhető. 1. A változatos törmelékanyag nagykiterjedésű szárazföldi háttér változatos öszszetételét tükrözi; a beszállítás folyóvízi úton történt, ami a lekerekítettségben is kifejezésre jut; vagy: 2. A fenti folyamat korábban ment végbe (pl. a szenon előtt vagy az eocén elején - ilyen korú alapkonglomerátumokat ismerünk a közvetlen geológiai környezetben) (JÁMBOR és KORPÁS, 1971); a lekerekített, változatos összetételű kavicsanyag egy közeli konglomerátumszint áthalmozód ás ával került a vizsgált rétegsorba. Az utóbbi lehetőség ellenőrizhető lenne az említett konglomerátumszintek kavics- "spektrumának" öszeehasonlító vizsgálatával, ez azonban túlmutat a jelen munka keretein. A keresztrétegzettség A mészhomokkő szelvényünknek csupán egy néhány dm-es szakaszán (14. réteg) mutat lentikuláris keresztrétegzettséget. Úgy tűnik azonban, hogy ez a szint térben jól követhető: párszáz méteres körzetben, néhány más feltárásban is megfigyelhető volt. Mint az előző fejezetben láttuk, a folyóvízi szállításra utaló, jól lekerekített kavicsanyag szintén a rétegsor középső szakaszán jelentkezik. Kézenfekvő lenne tehát, a két egymást erősíteni látszó tényező alapján, a szelvény e szakaszára folyóvízi ^édesvízi) környezetet feltételezni. Sajnos azonban, a keresztrétegzettség eredetének megítélésében is nagyfokú óvatosságra van szükség. A megfigyelhető, általában ívelt lamináltból álló lentikuláris egységek formájában jelentkező keresztrétegzettség kétségkívül foly_ó_víz J de nem egyértelműen folyóvíz terméke. Keletkezhet kis áramlási csatornákkal szabdalt árapály-síkon is (PICARD és HIGH, 1973) - és ez utóbbi lehetőség az adott esetben valószínűbbnek tűnik. A FAUNA ELEMZÉSE A szelvény legmélyebb tagja egy nummuliteszes, tömeges mészkő (25. minta). A benne levő nagy, helyenként kőzetalkotó mennyiségű Nummulites-fauna diver zitása meglehetősen kicsi. Legjellemzőbb alakja a szintjelző N. perforatus, mely mindkét generációjával nagy mennyiségben van képviselve. A kisfrakcióban a vonalozott Nummulitesek dominálnak. Közülük a N. discorbin"«a legfontosabb, mivel ez a perforatusosszint egyik legjellegzetesebb faja. Az egyéb nagyforaminifera-fauna sem túl gazdag. Sporadikusan és gyéren Alveolinák, Orbitolitesek és Gyroidinák fordulnak elő közülük. Egyedül az Asterigerinák gyakoribbak; itt érik el a szelvényben gyakoriságuk egyik maximumát. A fajok megtartási állapota többnyire jó, de több nemzetségnél, illetve fajnál nem kielégítő, ami csak a generikus determinálást tette lehetővé. A mészkő faunájának összetétele s faunisztikai jellegei (kis diverzitás - nagy egyedszám; a makroszférás generáció jelentős számaránya) teljes egyezést mutatnak a
Középhegységben általánosan elterjedt N. perforatusos mészkőével. A faunán az áthalmozásnak semmi jele nem figyelhető meg. A mészkőre települő törmelékes rétegösszlet (5-24. minta) túlnyomórészt mészhomokkőből áll, melybe 4 konglomerátum réteg települ. Ezek Nagyforaminifera-faunája mind egyedszámban, mind a taxonok számában közepesen gazdag. E faunát túlnyomórészt Nummulitesek, kisebb részben Assilinák, Operculinák, Discocyclinák, Asterocyclinák, Alveolinák, Orbitolitesek, Asterigerinák, valamint szórványosan Lockhartlák és Gyroidinák alkotják. A legtöbb taxont, szám szerint 14-et a Nummulitesek szolgáltatják, utánuk az Asterocyclinákat is magukba foglaló Discocyclinidák következnek 7 taxonnal. A többi faunaalkotó, rossz megtartási állapota miatt többnyire csak genuszra volt meghatározható. A Nummulitesek között a pontozott, a vonalozott, a sima és a félighálózatos Nummulitesek (taxonszámaik sorrendben: 6, 5, 2, 1) egyaránt megtalálhatók. Leggyakoribb alakjaik: a N. perforatus, N. millecaput, N. discorbinus, N. obesus, N. variolarius, N. baconicus, N. laevigatus, N. lehne ri (a sorrend egyben a gyakoriság sorrendje is!). A ritkább, ún. színező faunaelemek közül kiemelendő a N. apertus. A Discocyclinidák zömben a nagyobb méretű, lapos D. sellával és D. prattival vannak képviselve. Mellettük 1-2 mintában a domborúbb házú D. variáns, D. nummulitica és D. aspera is előfordulnak. Az Assilinák közül a szintjelző Ass. spira (mindkét generációjával képviselve) a legfontosabb. A törmelékes összlet legfeltűnőbb jellemvonása az áthalmozottság. Ez elsősorban a faunaelemek többé-kevésbé koptatott voltában és töredékességében nyilvánul meg. A kop tátott s ágot az erős legömbölyítettség vagy legalábbis a felületi díszítések elmosódottsága jelzi. A töredékesség többnyire a nagytermetű, lapos házaknál, főleg a N. millecaput és Ass. spira mikroszférás példányainál a leggyakoribb, de előfordul a nagyobb szilárdságot biztosító domborúbb házaknál is (N. perforatus, N. baconicus, N. obesus, N. lehneri). Ki kell emelni, hogy a törmelékes összlet számos equatoriális, illetve axiális metszetben feltárt Nummulites-házat tartalmaz. Nyilvánvaló, hogy ezek a felszínen lévő nummuliteszes kőzetekből az átmoszferiliák hatására málltak ki, majd természetes úton feltáródtak s így kerültek a törmelékes összlet felhalmozódás terébe. Az áthalmozottság legdöntőbben azonban a fauna nagyfokú kevertségében mutatkozik meg. Három lutéciai Nagyforaminifera-szint, az egymást követő N. laevigatusos-, az Ass. spirás- és a N. perforatusos-szint faunaasszociációi keverednek az összletben. (A szintekre és Nagyforaminiferáira vonatkozóan bővebbet a KOPEK, DUDICH jr. KECSKEMÉTI, 1971, illetve KECSKEMÉTI, 1973 munkákban.) így egy rétegben egymás mellett megtalálható a N. perforatus és N. millecaput, valamint a mélyebb szintből származó Ass. spira, sőt még a N. laevigatusos-szint legjellegzetesebb fajai: a névadó N. laevigatuson kívül a N. obesus, N. baconicus és a N. lehneri is. Az asszociációk keveredésében első tekintetre semmi tendencia nem figyelhető meg, de az egyes szintek asszociációinak megoszlásából és egymáshoz való arányaiknak vertikális változásaiból bizonyos összefüggések kielemezhetők.
így a konglomerátum kavicsai csak az Ass. spirás- és a N. perforatusos-szint faunaelemeit tartalmazzák, míg a mészhomokkő az előbbieken kívül még a N. laevigatas osszint jellemző fajait is (N. laevigatus, N. obesus, N. baconicus, N. lehneri). A konglomerátum kavicsai általában kevéssé változatos és gazdag Nagyforaminiferafaunát tartalmaznak, viszont a kisebb taxonszámmal nagyobb gyakoriság jár együtt. A mészhomokkő diverzitása nagyobb a konglomerátuménál, ugyanakkor az egyes taxonok gyakorisága kisebb. Mind a konglomerátumban, mind a mészhomokkőben az előbbi arányok megmaradása mellett felfelé a taxonszám is és az egyedszám is kissé növekszik. Érdekes összefüggés fedezhető fel a mélyebb N. laevigatusos-, valamint a két magasabb szint (Ass. spirás- és N. perforatusos-szint) jellegzetes faunaasszociációinak keveredettsége között. így, a mészhomokkő rétegeiben a N. perforatus -millecaput- -discorbinus-ass. spirás asszociáció, felfelé csökkenő arányban, túlsúlyban van a N. laevigatus-obesus-baconicus-lehneri asszociációval szemben, kivéve a 10-11. mintát, ahol a mélyebb rétegtani helyzetű faunaasszociáció dominál. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az összefüggések nem rétegtani értékűek, mivel a rétegekben vertikálisan semmiféle zónáció nem figyelhető meg. A faunelemek azoknak a rétegeknek az összetételét tükrözik, melyeket az adott időben az erózió fokozottabban érintett. A törmelékes rétegösszlet fedője egy sárgásfehér, gumós mészkő (1-4. minta), mely még a szelvény feletti domboldalon is jelentős vastagságban és kiterjedésben követhető. Faunájának leggyakoribb és legfontosabb alkotói a Nummulitesek. Közülük a pontozott, vonalozott és sima Nummulitesek vannak képviselve. Legjelentősebb a szintjelző N. perforatus, mely meglehetősen nagy számban fordul elő mindkét generációjával. Mellette fontos még a N. discorbinus, valamint a N. millecaput és a N. variolarius. A közepes diverzitású Nummulites-faunát gyéren Discocyclinák (főként a rétegtanilag ubiquista D. sella és D. pratti), Alveolinák, elvétve Operculinák, kistermetű Assilinák, továbbá Orbitolitesek, Lockhartiák és Gyroidinák egészítik ki. Gyakoriak az Asterigerinák, melyek itt érik el gyakoriságuk második, egyben nagyobbik maximumát. A fauna megtartása többnyire jó, ami a determinálás pontosságát nagyban fokozta. Áthalmoz ott s ágra utaló jel nem volt megfigyelhető. Ennek a fedő mészkőnek faunája ugyanolyan összetételű és jellegű, mint a szelvény alapkőzetét képező mészkőé s azzal rétegtanilag is azonos szintbe, a N. perforatusosszintbe tartozik.
A T-67 SZELVÉNYBEN RÖGZÍTHETŐ FÖLDTANI FOLYAMAT A Magyarpolány környékéről rendelkezésre álló fúrási és felszíni feltárási adatok azt mutatják, hogy a felsö-kréta összletre üledékhézaggal nagy elterjedésben a középsőeocén legalsó szintje települ tengeri kifejlődésben. A szelvényünk legalsó tagját képviselő tömeges, nummuliteszes mészkő a N. perforatusos-színt alsóbb részébe tartozik; feltehető, hogy a középső-eocén ezt megelőző szakaszában végig tengeri üledékképződés folyt. A perforatusos-szinten belül azonban a tenger uralma hirtelen megszakadt. A szelvényünk fekükőzetének nagy reliefű, evorziós nyomokat mutató felszíne csak úgy alakulhatott ki, ha a már kőzetté vált üledék szubaerlkus eróziót, turbulens vízmozgás (hullámverés) általi oldódást szenvedett. Az egyenetlen felszínre települő gyors lerakódású karbonátos törmelékanyag a tenger újbóli előnyomulását jelzi. A törmelékanyagot a közeli terület korábbi eocén kőzetei szolgáltatják: a rengeteg áthalmozott ősmaradvány között a lutéciai emelet faimaszintjeinek (N. laevigatusos-, Ass. spirás- és N. perforatusos-szint) összes jellemző képviselője megtalálható, mégpedig anélkül, hogy vertikális eloszlásukban bármilyen akár inverz zonáció megfigyelhető lenne. Emellett távolabbi szárazföldi háttér hatása is jelentkezik a sok kvarc, kvarcit és néhány jellemző középhegységi kőzettípus törmelékének formájában. Nyilvánvaló, hogy a törmelékes rétegsor lerakódása idején a miliő nem volt kedvező az élővilág számára (instabil aljzat, igen gyors üledékképződés, esetleg csökkentebb sótartalom). A szelvényünk legfelső szakaszát képező gumós mészkő hirtelen változást jelez. A kedvezőtlen körülmények megszűntével gazdag életközösség alakulhatott ki. Emellett feltűnő az áthalmozott faunaelemek teljes kimaradása (az áthalmozás! folyamat - vagyis az erózió - megszűnése); a kőzetben kizárólag a N. perforatusos-szint felső részére jellemző faunaelemek találhatók. Szelvényünk tehát egy, a lutéciain belül végbement igen rövid időtartamú emerziót rögzít; az erodált alapkőzet a N. perforatusos-szint alsó részét képviseli, a rátelepülő törmelékes összlet és a gumós, nummuliteszes mészkő, a N. perforatusos-szint későbbi szakaszában rakódott le. MEGJEGYZÉSEK AZ INTRALUTÉCIAI DENUDÁCIÓ KÉRDÉSÉHEZ A bemutatott szelvényben, a N. perforatusos-szinten belül rögzített igen rövid időtartamú, de jelentős hatású tengeri oszcilláció indokolttá teszi a bakonyi intralutéciai denudáció időpontjának és egységességének újraértékelését. Az intralutéciai denudáció fogalmával először KOPEK és KECSKEMÉTI 1964-es munkájában találkozunk (KOPEK KECSKEMÉTI, 1964). Ez, a kezdeti meglehetősen tág értelmezés szerint az alsó- és felső-lutéciai képződmények közötti, az egész Bakony-
ra általánosan jellemző, egyetlen, nagy üledékhézagot jelentette. A későbbiekben a fogalom tartalma sokat változott. A legutóbbi állásfoglalásból (KOPEK, 1972; 33, 34, 35. ábra) az tűnik ki, hogy ez az egyetlen szárazföldi időszak típusosán csak az ÉK-Bakonyban jelentkezik, míg a Bakony nyugatabbi részein kevéssé, a D-Bakonyban pedig egyáltalán nem mutatható ki. Véleményünk szerint a bakonyi eocén fejlődésmenet egy tagolt mezozoós térszín fokozatos tengerelöntésével jellemezhető, melyet kisebb-nagyobb regressziós periódusok szakítottak meg. Ezek a regressziós periódusok mind járhattak denudációval s közülük talán csak a legmegkutatottabb a Dudar környéki, sensu stricto intralutéciai denudáció, ami a N. laevigatusos-szintet követő kiemelkedést jelent. Igen jelentősnek tartjuk, hogy gyakorlatilag ugyanezen a területen (a nagyesztergári Weim-puszta szelvényében) rögzíthető egy későbbi, az Ass. spirás-szintet követő denudációs periódus (KOPEK, DUDICH jr. KECSKEMÉTI, 1969), mely nagy valószínűséggel szinkronba hozható a jelen dolgozatban bemutatott regressziós periódussal. Ezt bizonyítja a fedő összletek teljes egykorúsága (a N. perforatusos-szint felsőbb része); a különbség csupán az, hogy a Weim-pusztai területen az erózió kissé mélyebb szintig hatolt le. Joggal feltételezhetjük, hogy ennek analógiájára az ÉK-Bakony szorosabb értelemben vett intralutéciai denudációja (közvetlenül a N. laevigatusos-szint végén) ugyancsak kimutatható a NY-Bakonyban. A bizonyítást mélyfúrásos kutatástól, esetleg a korábbi fúrások (Mp. 4., Mpt. 10.) anyagának újravizsgálatától várhatjuk. A Bakonyra vonatkozó ősföldrajzi képünk főbb vonásaiban megegyezik a már korábbival (KOPEK KECSKEMÉTI, 1964; KOPEK, DUDICH jr. KECSKEMÉTI, 1972), amennyiben a középső-eocén során a folyamatosan tengerrel borított D-Bakonnyal szemben az É-Bakony központi tömege (Magas-Bakony) mindig megtartotta viszonylag kiemelt helyzetét és hozzá keletről és nyugatról (de valószínűleg a többi irányból is) oszcillációs rétegsorok kapcsolódnak. Az oszcillációk többsége korábban lokálisnak tűnt,: szerintünk azonban pontosabb biosztratigráfiai vizsgálatokkal szinkronba hozhatók és regionális regressziós periódusokba csoportosíthatók. A jelen dolgozat eredményei ebben a tekintetben azt mutatják, hogy a Bakonyban a lutéciai folyamán legalább két biosztratigráfiailag jól kijelölhető denudációs periódussal kell számolni. Ismeretes, hogy egy denudációs folyamat kezdetének időpontja a fekvő részleges le pusztulása miatt mindig bizonytalan, befejeződését viszont pontosan kijelöli a fedőösszletkora. A T-67-es szelvényben behatárolt igen rövid időtartamú (biosztratigráfiailag alig kimutatható) eróziós periódus például elég volt ahhoz, hogy valahol a közvetlen környezetben a denudáció az eooén korábbi szintjeit is harántolja (ezek áthalmozott anyaga alkotja ugyanis szelvényünk törmelékes rétegsorát). Ha történetesen egy ilyen mélyen erodált ponton harántoltuk volna az eocént, könnyen arra következtethettünk volna, hogy a denudációs periódus csaknem az egész lutéciait kitöltötte.
T. KECSKEMÉTI A. VÖRÖS: An intra-lutetian (Middle-Eocene) redeposited sequence at Magyarpolány (Hungary) The studied section (situated in the western part of the Bakony Mts.) crosses a series of biogenic and detrital carbonate rocks (Fig. 2). The main rock types are figured in the Plates I-VI. Special attention was paid to the poor cementation of the reoeposited middle portion of the sequence. The biostratigraphic zonation and correlation are based on a careful study of large foraminiferids, first of all, of nurnmulitids. Palaeogeographic evolution recorded in the section Drilling and outcrop data available from the neighbourhood of Magyarpolány show that after a hiatus the lowermost marine horizon of the Middle Eocene lies un conformably on the Upper Cretaceous on wide areas. The lowermost, massive, nummulite-limestone member of the section belongs to the lower part of the zone of Nummulites perforatus^ we assume that in the previous phase of the Middle Eocene marine sedimentation prevailed. During the zone of N. perforatus, however, the marine circumstances suddenly ceased. The high relief of the lowermost member showing evorsional pits can be formed only if the lithified sediment had undergone subaerial erosion and solution by turbulent water (wave action). The rapidly accumulating carbonate detritus deposited on the uneven surface marks the new transgression of the sea. The clastic material was supplied by the earlier Eocene rocks of the adjacent territories: the huge amount of reworked fossils contains the all characteristic representatives of the Lutetian biozones (zones of N. laevigatas, Assilina spira, and N. perforatus) without any observable (even inverse) vertical zonation. Moreover, the influence of a remote continental background appears in the form of many quartz and quartzite grains and pebbles of mesozoic rocks widespread in the Bakony Mts. During the deposition of the detrital sequence the environment was apparently unfavourable for life (unstable bottom, rapid sedimentation, possibly less degree of salinity). The nodular limestone composing the uppermost part of the sequence indicates an abrupt change. By the cessation of the unfavourable circumstances a rich life community could develop. The disappearence of the reworked faunal elements (= termination of redeposition 5.e. erosion) is very remarkable: the rock contains exclusively the faunal elements characteristic to the upper level of the N. perforatus zone. The section records a very short period of emersion within the Lutetian age; the eroded basement-rock represents the lower part of the N. perforatus zone while the overlying detrital complex and the nodular nummulite-limestone were deposited during the later phase of the same zone.
Remarks on the "Intralutetian denudation" The short but very effective sea-level oscillation recorded within the N. perforatus zone requires a réévaluation of the exact date and continuity of the so-called "intralutetian denudation" in the Bakony Mts. The concept of "intralutetian denudation" first appeared in the work by KOPEK and KECSKEMÉTI (1964). According to the initial - rather wide - interpretation this means a single, considerable hiatus between the Lower and Upper Lutetian beds wide-spread in the Bakony Mts. Subsequently the meaning of the concept has slightly changed. The most recent opinion (KOPEK 1972; figs 33, 34, 35) suggest that this single terrestrial period appears typically only in the NE Bakony while its presence in the W-Bakony is slightly, in the S Bakony not at all demonstrable. In our mind the palaeogeographic evolution of the Bakony-area during the Eocene can be characterized by a gradual transgression over a dissected surface of Mesozoic rocks interrupted by regressive periods. Each of the regressive periods could result in denudation and the sensu stricto "intralutetian denudation" at Dudar (NE Bakony Mts.) is perhaps only the most thoroughly explored one and means the period of emergence subsequent to the zone of N. laevigatus. It is remarkable that on essentially the same area (at Veimpuszta) a later period of denudation can be recorded (subsequent to the zone of Assilina spira) (KOPEK, DUDICH and KECSKEMÉTI, 1969) which is thought to be synchronous with the regressive period presented in this paper. This is proven by the coeval overlying beds (the upper part of the N. perforatus zone); the only difference is that the erosion penetrated more deeply in the Veimpuszta area. It arises as a reasonable assumption that, on the analogy of the aforementioned, the intralutetian denudation (sensu stricto) of the NE Bakony Mts. (at the end of the N. laevigatus zone) can be demonstrated in the W Bakony Mts. as well. Evidences are expected from drilling explorations or from reexamination of earlier drill-cores. The main features of our palaeogeographic picture is in agreement with the earlier one (KOPEK and KECSKEMÉTI, 1964; KOPEK DUDICH and KECSKEMÉTI, 1972.) insofar as during the Middle Eocene the central mass of the N Bakony maintained - against the continually submerged S Bakony - its more elevated position while its eastern and western flanks (but probably the others too) were the places of shoreline displacements. Formerly the majority of these oscillations seemed to be local; in our opinion however they can be synchronized and arranged into regional regressive cycles by means of more precise biostratigraphic analysis. In this respect the results of the present study show that within the Lutetian at least two biostratigraphically well established periods of denudation must be taken into account in the Bakony Mts.
Irodalom - References BATHURST, R.G.C. (1971): Carbonate sediments and their diagenesis. - Amsterdam, Elsevier (1-620) DUNHAM, R.J. (1962): Classification of carbonate rocks according to depositional texture. - In: Ham, W.E.(Ed.): Classification of carbonate rocks. - Amer. Assoc. Petrol. Geol. Mem. 1 (108-121) FOLK, R.L. (1959): Practical pétrographie classification of limestones.-bull. Amer. Assoc. Petrol. Geol., 43, 1 (1-38). HOROWITZ, A.S. - POTTER, P.E. (1971): Introductory petrography of fossils. - Berlin, Heidelberg, New York, Springer (1-96) + 100 Pis. JÁMBOR Á. - KORPÁS L. (1971): A Dunántúli-középhegység kavicsképződményeinek rétegtani helyzete. - Földt. Int. Évi Jel. az 1969. évről (75-92). KECSKEMÉTI, T. (1973): Entwicklungsgeschichte der Nummulitenfauna des Bakonygebirges in Ungarn. - Ann. Hist. nat. Mus. Nat. Hung., 65 (31-48). KENNEDY, W.J. - GARRISON, R.E. (1975): Morphology and genesis of nodular chalks and hardgrounds in the Upper Cretaceous of Southern England. - Sedimentology, 22, 3 (311-386). KOPEK, G. (1964): Kifejlődési különbségek okai a Délnyugati- és Északkelé ti-bakony eocén képződményeiben. - Földt. Int. Évi Jel. az 1961. évről (295-306). KOPEK, G. (1969): Összefüggések a távlati kőszénkutatás és a Dunántúli-Középhegység eocénjének faciológiai és fejlődéstörténeti kérdései között. - Földt. Int. Évi Jel. az 1967. évről (45-54). KOPEK G. (1972): Eocén. - In Deák M. (Ed.): Magyarázó Magyarország 200 000-es térképsorozatához. L-33-XII. Veszprém (143-158). KOPEK G. - DUDICH E. jr. - KECSKEMÉTI T. (1969): A Dunántúli-középhegység eocénje. Bakony. - Eocén Rétegtani Kollokvium, Kirándulásvezető. - Földt. Int. kiadása, Budapest (42-81). KOPEK, G. - DUDICH, E. jr. - KECSKEMÉTI, T. (1971): L'Eocène de la Montagne du Bakony. - Ann. Inst. Geol. Publ. Hung., LIV, 4, pars I (199-229). KOPEK, G. -DUDICH, E. jr. - KECSKEMÉTI, T. (1972): Essai comparatif sur la paléogéographie éocène de la Transdanubie et de la Slovaquie du Sud. - Zborn. Geol. Vied, Západné Karpaty, 17 (147-164). KOPEK G. - KECSKEMÉTIT. (1964): A bakonyi eocén kőszéntelepek keletkezési körülményeiről. - Földt. Közlöny, 94 (340-348). MILLIMAN, J.D. (1974): Marine carbonates. - Berlin, Heidelberg, New York, Springer (1-375). NEUGEBAUER, J. (1973): The diagene tic problem of chalk. The role of pressure solution and pore fluid. - N. Jb. Geol. Pal., Abh., 143, 2 (223-245).
PICARD, M.D. - HIGH, L.R. jr. (1973): Sedimentary structures of ephemeral streams.-developments in sedimentology, 17, Amsterdam, London, New York, Elsevier (1-223). RADWANSKI, A. (1965): Procesy wciskowe w osadach klastycznich i oolitowych. - Pitting processes in clastic and oolitic sediments. - Ann. Soc. Geol. PoL, XXXV, 2 (179-210). Manuscript received: January 10, 1976. Dr. Tibor Kecskeméti Dr. Attila Vörös Hungarian Natural History Museum Paleontological Department H-1088. Budapest Múzeum körút 14-16.
TÁBLÁK PLATES
I. TÁBLA - PLATE I. 1. ábra. Rosszul osztályozott foraminifera biomikropátit. A viszonylag jól oszályotzott fő tömeget foraminiferák (Nummulites, Asterigerina /A/, Sphaerogypsina /S/, corallinacea és echinodermata töredékek alkotják. A nagy mollusca töredék valószinüleg Chlamys. (T-67/25. minta; MF. 43.; N " 15 x) Fig. 1. Poorly sorted foraminiferal biomicrosparite. The relatively well-sorted main mass consists of foraminifera (Nummulites, Asterigerina /A/, Sphaerogypsina /S/), and fragments of coralline algae and echinoderms. The large molluscan fragment is probably Chlamys. (Sample T-67/25.; Mf. 43.; x 15.) 2. ábra. Rosszul osztályozott foraminifera biomikropátit bryozoa ágakkal (B), Nummulites laevigatus (L), Discocyclina (D) és Alveolina (A) metszetekkel. Az Alveolinák egy része töredékként ágyazódott be. (T-67/16. minta; Mf. 25.; N = 15 x) Fig. 2. Poorly sorted foraminiferal biomicrosparite with ramose bryozoans (B) and cross sections of Nummulites lavigatus (L), Discocyclina (D) and Alveolina (A). The Alveollnas are embedded partly as fragments. (Sample T-67/16.; MF. 25.; x 15)
H. TÁBLA - PLATE II. 1. ábra. Rosszul osztályozott foraminifera-alga biomikropátit. A nagyméretű Lithothamnium gumó (vagy ág) kifejlődése három fázisban ment végbe: a központi gumóra nagy agglutinált foraminifera nőtt rá, majd az egészet újra Lithothamnium kérgezte be. (T-67/12. minta; MF. 18.; N = 15 x) Fig. 1. Poorly sorted foraminiferal-algal biomicrosparite. The development of the large Lithothamnium (?) nodule proceeded In three phases: the central nodule was overgrown by a large agglutinated foraminifer then the whole was encrusted with Lithothamnium again. (Sample T-67/12.; Mf. 18.; x 15) 2. ábra Rosszul osztályozott foraminifera biomikropátit, Sphaerogypsina (S), Nummulites discorbinus P)» és egyéb nummulitesekmetszeteivel, Assilina (A) és Chlamys (C) töredékekkel. (T-67/12. minta; Mf. 19.; N = 15 x) Fig. 2. Poorly sorted foraminiferal biomicrosparite with cross-sections of Sphaerogypsina (S), Nummulites discorbinus (D) and other nummulitids and fragments of Assilina (A) and Chlamys (C). (Sample T-67/12.; Mf. 19.; x 15) 2'A
El. TÁBLA - PLATE lu. 1. ábra. Rosszul osztályozott foraminifera biomikrit. A viszonylag jól osztályozott fő tömeget Nummulitesek és corallinaceák töredékei alkotják. Ezen Wvül látható egy Sphaerogypsina (S), Asterigerina (A), valamint egy nagy méretű bryozoa(?) töredék, melyet Lithothamnium kérgez be (bal felső sarok). (T-67/1. minta; Mf. 1.; N = 15 x) Fig. 1. Poorly sorted foraminiferal biomicrite. The relatively well-sorted main mass consists of nummulite and coralline algal fragments. In addition we can see a Sphaerogypsina (S) Asterigerina (A) and a large bryozoan(?) fragment encrusted with Lithothamnium (upper left corner). (Sample T-67/1.; Mf. 1.; x 15) 2. ábra. Rosszul osztályozott, homokos foraminifera mészkő. Az alapanyagot főleg foraminiférákból képződött mészhomok, valamint kvarcszemcsék alkotják. A jobb felső sarokban látható extraklaszt magja Nummulites, ami némi mátrixszal együtt halmozódott át. (T-67/20. minta; Mf. 36.; N = 15 x) Fig. 2. Poorly sorted sandy, foraminiferal limestone. The groundmass consists mainly of calcareous sand of foraminiferal origin and quartz grains. The core of the extraclast seen in the upper r i g h t corner is a Nummulites reworked together with some matrix. (Sample T-67/20.; Mf. 36.; x 15)
TTT. TÁBLA PLATE III.
ÍV. TÁBLA - PLATE IV. 1. ábra. Rosszul osztályozott, homokos foraminifera mészkő. A viszonylag durva szemcséjű alapanyagot foraminiferákból és corallinaceákból képződött mészhomok, valamint kvarcszemcsék alkotják. A két nagyobb méretű, mikrites kitöltésű Nummulites extraklasztnak minősíthető. (T-67/15. minta: Mf. 23.; N = 15 x) Fig. 1. Poorly sorted sandy foraminiferal limestone. The relatively coarse-grained groundmass consists of calcareous sand of foraminiferal and coralline algal origin and quartz grains. The two larger Nummulites with micrite filling can be regarded as extraclasts. (Sample T-67/15.; Mf. 23.; x 15) 2. ábra. Rosszul osztályozott, homokos foraminifera mészkő. Az alapanyagban főleg foraminifera töredékek és kvarchomok szerepel. A nagyméretű Nummulitesben látható fúrási nyom biomikropátittal van kitöltve. (T-67/3. minta; Mf. 5.; N = 15 x) Fig. 2. Poorly sorted sandy foraminiferal limestone. There are mainly foraminiferal detritus and quartz grains in the groundmass. The boring seen in the large Nummulites is filled with biomicrosparite. (Sample T-67/3.; Mf. 5.; x 15)
V. TÁBLA - PLATE V. 1. ábra. Nyomási oldódásos jelenségek ( ill. "pitting process") a homokos mészkőben. Az extraklasztként beágyazódott (sporangiumos) Lithothamnium töredékbe és más karbonátos váztöredékekbe a kvarcszemcsék "belenyomódtak" (kis nyilak). Látható egy mikrosztilolit(s) (T-67/17. minta; Mf. 32.; N = 75 x) Fig. 1. "Pressure solution" phenomena and "pitting process" in the sandy limestone. The quartz grains are "impressed" into the Lithothamnium fragment (embedded as an extraclast) and into other carbonate skeletal fragments (see arrows). A microstylolite(s) is visible too. (Sample T-67/17.; Mf. 32.; x 75) 2. ábra. "Pitting process" jelenség a homokos mészkőben. A kvarcszemcsék "belenyomódtak" a Nummulitesbe, illetve az egyéb karbonátszemcsékbe. (T-67/15. minta; Mf. 23.; N = 75 x) Fig. 2. "Pitting process" in the sandy limestone. The quartz grains are impressed into a nummulite and other carbonate grains. (Sample T-67/15.; Mf. 23.; x 75)
VI. TÁBLA PLATE VI.
VI. TABLA - PLATE VI. 1. ábra. Ep Ostracoda kettősteknő a homokos mészkőben. Kezdeti cementáció (apró kalcitkrlstályok sora) látható a teknők belső falán és néhány más karbonátszemcse peremén. (T-67/18. minta; Mf. 34.; N = 75 x) Fig. 1. Unbroken, articulated ostracod shell in sandy limestone. Initial cementation (row of small calcite cristals) can be seen on the inner surface of valves and around some other carbonate grains. (Sample T-67/18.; Mf. 34.; x 75) 2. ábra. Ép Globigerinida a homokos mészkőben. Jól látható a perforált házfal. Néhány karbonátszemcse peremén kezdeti cementkiválás, az echinodermata töredékeken pedig terjedelmes (néha csaknem idiomorf) szintaxiális kalcit szegély(s) figyelhető meg. (T-67/27. minta; Mf. 48.; N = 75 x) Fig. 2. Unbroken globigerinid shell in the sandy limestone. (Note the perforate shell wall.) The initial cement around some carbonate grains and the large (sometimes almost idiomorphic) syntaxial calcite rim (S) on the echinoderm fragments are remarkable. (Sample T-67/27.; Mf. 48.; x 75)