euoa Pesr Budapest Föváros Önkormányzata Humán Föpolgármester-h elyettes AKTAPÉLDÁNY 1 11111 11~ 11~ 1111 111rn11111 1111 11 ~11 i~ 1m 111111mm1111 ikt. szám: FPH079 /1592-7 /2016 1000079033991' ---------- tárgy: Javaslat egyes köznevelési intézmények tárgyi eszközei selejtezésének jóváhagyására e lőkészítő : Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai F őosztály egyeztetésre megküldve: 0 a Fővárosi Közgyűlés állandó bizottságainak és a tanácsnoknak ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlés részére Tisztelt Közgyűlés! 1. Budapest Főváros Önkormányzata által alapított költségvetési szerv a Gimnáziumok Gazdasági Szervezete, a ok Gazdasági Szervezete, a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete és a Mozaik Gazdasági Szervezet (továbbiakban: Gazdasági Szervezetek). A Gazdasági Szervezetek alaptevékenységük végzése során az alapító okiratukban felsorolt köznevelési intézmények feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetését a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. (4) bekezdése és a 76. (1) és (3) bekezdése szerint, a törvény keretei között kötött szerződésben foglalt módon és feltételekkel végzik. Az önkormányzati költségvetési szervek vagyonkezelésében, használatában lévő, az Önkormányzatnál mérlegen kívüli tételként a 0-ás számlaosztályban nyilvántartott önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokkal és egyéb eszközökkel kapcsolatos selejtezési feladatokat az önkormányzati költségvetési szervek látják el a hatályos jogszabályok szerint, tekintettel arra, hogy e vagyontárgyaknak a mérlegben való szerepeltetése is a feladatukat képezi. A Gazdasági Szervezetek a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában, valamint a köznevelési intézmények használatában álló ingó vagyontárgya kat a selejtezési eljárás során megvizsgálták. A Gazdasági Szervezetek selejtezési szabályzatuk alapján eljártak, ennek eredményeképpen a mellékelt jegyzőkönyvek szerinti selejtezési javaslatokat tették (1-137. számú mellékletek). A Selejtezési Bizottságok megállapították, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből nincs hasznosítható vagyontárgy. Az eszközök megsemmisítését javasolták. A Selejtezési Bizottságok a helyszíni szemle során nem állapítottak meg szándékos rongálást. 1052 Budapest, Városház utca 9-11. 1levélcim: 1840 Budapest 1 telefon+36 1 327-19461 fax : + 36 1 327-1942 sl e-mail: szalaybalexandra@budapest.hu
A Selejtezési Bizottságok a megsemmisítésre felsorolt eszközök tekintetében megállapították, hogy azok műszakilag elavultak, felújításuk nem lehetséges, illetve gazdaságtalan, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanok, valamint többségében teljesen O"-ra leíródott eszközök. Három intézménynél található könyv szerinti nettó értékkel rendelkező tárgyi eszköz. A Deák Ferenc nál a 000786 leltári számú menza ellenőrző készülék elhasználódott. A Pannónia Középiskolás nál a 004013 leltári számú mosogatógép többszöri javítás után sem működött rendeltetésszerűen a szigetelés hibája miatt. A Budapesti Egyesített Középiskolai 1 sz. telephelyén a 003303, 003305, 003307 leltári számú hűtőszekrények és a 003096 leltári számú mosógép használata érintésvédelmi és tűzvédelmi szempontból veszélyes, javításuk gazdaságtalan. Az intézményi selejtezési jegyzőkönyvekben foglaltakat a vagyongazda főosztály megvizsgálta, a selejtezésre összekészített eszközöket a helyszíneken (pincében, padláson, folyosón, tantermekben, udvaron) a főosztály képviselői megtekintették. Az intézmények külön jegyzőkönyvezték az értékkel nyilvántartott, valamint az érték nélkül, csak mennyiségben nyilvántartott (kisértékű) tárgyi eszközök selejtezését. Az utóbbi eszközök számviteli nyilvántartásokból történő kivezetése a vásárláskor - a számviteli szabályoknak megfelelően - megtörtént. Készletek selejtezésére is sor került elhasználódásuk miatt. A javaslatokat az alábbi táblázatok tartalmazzák: S orsz. Intézmény megnevezése selejtezendő (nagy értékű) tárgyi selejtezési eszközök jegyzőkönyv **nettó értéke *bruttó értéke (Ft) sorszáma (Ft) Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 1. Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 3.807.157 0 2016/1 2. Corvin Mátyás Gimnázium 4.603.971 0 2016/1 3. Eötvös József Gimnázium 6.964.694 0 2016/1 4. Károlyi Mihály Magyar-Spanyol 739.342 0 2016/1 Tannyelvű Gimnázium 5. Kölcsey Ferenc Gimnázium 1.007.543 0 2016/1 6. Petőfi Sándor Gimnázium 4.426.056 0 2016/1 7. Széchenyi István Gimnázium 15.280.894 0 2016/1 8. Veres Pálné Gimnázium 4.601.769 0 2016/1 9. Vörösmarty Mihály Gimnázium 867.026 0 2016/1 10. Zrínyi Miklós Gimnázium 1.767.410 0 2016/1 11. Obudai Gimnázium 5.556.550 0 2016/1 12. Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 6.165.005 0 2016/1 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete összesen: 55.787.417 0 ok Gazdasági Szervezete 2132
13. Budapesti Egyesített Középiskolai 3.233.368 56.748 2016/2 14. Deák Ferenc Középiskolai 1.324.012 4.795 1/2016 15. Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium 117.600 0 1/2016 16. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 770.587 0 1/2016 17. József Attila Középiskolai 2.408.351 0 1/2016 18. Káldor Miklós 588.000 0 1/2016 19. Kisfaludy Károly Középiskolai 210.015 0 1/2016 20. Középiskolai Leánykollégium 292.373 0 2016/1 21. Pannónia Középiskolás 1.246.433 579.545 1/2016 22. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 1.618.920 0 1/2016 23. Váci Mihály 3.199.355 0 2016/1 24. Vécsey János Leánykollégium 217.585 0 1/2016 ok Gazdasági Szervezete összesen: 15.226.599 641.088 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete 25. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1.284.468 0 1/370316/2016 26. Dió Altalános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes 1.951.402 0 1/370304/2016 Intézmény és 27. Bárczi Gusztáv Ovoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális 17.621.097 0 1/370306/2016 Szakiskola 28. Benedek Elek Egységes Intézmény, Óvoda, Általános 10.078.705 0 1/370307/2016 Iskola, Speciális Szakiskola 29. Csalogány Ovoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes 1.268.349 0 1/370319/2016 Intézmény, és Gyeremekotthon 30. Csillagház Altalános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai 303.600 0 1/799029/2016 Módszertani Intézmény 3132
31. dr Török Béla Ovoda, Altalános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai 13.725.151 0 1/370309/2016 Módszertani Intézmény és 32. Eltes Mátyás Altalános Iskola és 1.028.659 0 1/370310/2016 33. Gennaro Verolino Altalános Iskola, Készségfejlesztő 12.261.509 0 1 /370305/2016 Szakiskola és 34. Gyengénlátók Altalános Iskolája, Egységes 5.941.250 0 1/370313/2016 Intézménye és a 35. Hallássérültek Ovodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 9.341.694 0 1 /370314/2016 Intézménye és a 36. Mozgásjavító Ovoda, Altalános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes 30.270.486 0 1/370317/2016 Intézmény és 37. Palotás Gábor Altalános Iskola 81.238 0 1 /370320/2016 38. Szent Miklós Altalános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, 12.217.298 0 1 /370321 /2016 és Gyermekotthon 39. Vakok Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai 48.197.782 0 1/370322/2016 Módszertani Intézménye, a és Gyermekotthona 40. Ujpesti Központi raktár 29.644.461 0 1/370300/2016 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete összesen: 195.217.149 0 Mozaik Gazdasági Szervezet 41. Hungária Altalános Iskola 1.675.175 0 15-1 03/2016 42. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 601.003 0 15-167/2016 43. dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 3.811.969 0 15-74/2016 44. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 850.050 0 15-11/2016 45. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye 523.494 0 15-275/2016 4 / 32
46. Pedagógiai Oktatási Központ 38.202.159 0 15-43/2016 47. Török Flóris Altalános Iskola 642.675 0 15-135/2016 48. Cseppkő Ovoda 1.525.206 0 15-246/2016 49. Fővárosi Onkormányzat Óvodája 2.127.760 0 15-306/2016 Mozaik Gazdasági Szervezet összesen: 49.959.491 0 Mindösszesen: 316.190.656 641.088 *A bruttó érték: a tárgyi eszköz beszerzéskori értéke **A nettó érték: a terv szerint elszámolt értékcsökkenéssel csökkentett bruttó érték Sorszám selejtezési jegyzőkönyv Intézmény megnevezése sorszáma (kis értékű tárgyi eszközök) Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 50. Fazekas Mihály Gyakorló Altalános Iskola és Gimnázium 2016/2 51. Corvin Mátyás Gimnázium 2016/2 52. Eötvös József Gimnázium 2016/2 53. Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 2016/2 54. Kölcsey Ferenc Gimnázium 2016/2 55. Kossuth Lajos Gimnázium 2016/1 56. Nagy László Altalános Iskola és Gimnázium 2016/1 57. Petőfi Sándor Gimnázium 2016/2 58. Széchenyi István Gimnázium 2016/2 59. Veres Pálné Gimnázium 2016/2 60. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2016/2 61. Zrínyi Miklós Gimnázium 2016/2 62. Obudai Gimnázium 2016/2 63. Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 2016/2 ok Gazdasági Szervezete 64. Budapesti Egyesített Középiskolai 1.sz. telephely 2016/1 65. Budapesti Egyesített Középiskolai 2.sz. telephely 2016/1 66. Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium 2/2016 67. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 2016/2 68. József Attila Középiskolai 2016/2 69. Káldor Miklós 2016/2 5132
70. Kisfaludy Károly Középiskolai 2016/2 71. Középiskolai Leánykollégium 2016/2 72. Pannónia Középiskolás 2016/2 73. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 2016/2 74. Váci Mihály 2016/2 75. Vécsey János Leánykollégium 11/2016 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete 76. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1/370316/2016 77. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1/370318/2016 78. Dió Altalános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai 1/370304/2016 Módszertani Intézmény és 79. Bárczi Gusztáv Ovoda, Altalános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1/370306/2016 80. Benedek Elek Egységes Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, 1/37030712016 Speciális Szakiskola 81. Csalogány Ovoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes 1/370319/2016 Intézmény, és Gyeremekotthon 82. Csillagház Altalános Iskola és Egységes 1/799029/2016 Intézmény 83. dr Török Béla Ovoda, Altalános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes 1/370309/2016 Intézmény és 84. Eltes Mátyás Altalános Iskola és 1/370310/2016 85. Gennaro Verolino Altalános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola és 1/370305/2016 86. Gyengénlátók Altalános Iskolája, Egységes 1/370313/2016 Intézménye és a 87. Hallássérültek Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 1/370314/2016 Intézménye és a 88. Mozgásjavító Ovoda, Altalános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes 1/370317/2016 Intézmény és 6132
89. Palotás Gábor Altalános Iskola 1 /370320/2016 90. Szent Miklós Altalános Iskola, Egységes 1/370321/2016 Intézmény, és Gyermekotthon 91. Vakok Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 1 /370322/2016 Intézménye, a és Gyermekotthona Mozaik Gazdasági Szervezet 92. Hungária Altalános Iskola 15-104/2016 93. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 15-168/2016 94. dr. Szent-Györgyi Albert Altalános Iskola 15-75/2016 95. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 15-12/2016 96. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási 15-276/2016 Tanácsadó Tagintézménye 97. Pedagógiai Oktatási Központ 15-44/2016 98. Török Flóris Altalános Iskola 15-136/2016 99. Fővárosi lskolaszanatórium Altalános Iskola 15-198/2016 100. Cseppkő Ovoda 15-247/2016 101 Fővárosi Önkormányzat Ovodája 15-307/2016 Sorszám selejtezési jegyzőkönyv Intézmény megnevezése sorszáma (készletek) Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 102. Fazekas Mihály Gyakorló Altalános Iskola és Gimnázium 2016/3 103. Corvin Mátyás Gimnázium 2016/3 104. Eötvös József Gimnázium 2016/3 105. Kölcsey Ferenc Gimnázium 2016/3 106. Kossuth Lajos Gimnázium 2016/2 107. Nagy László Altalános Iskola és Gimnázium 2016/2 108. Petőfi Sándor Gimnázium 2016/3 109. Széchenyi István Gimnázium 2016/3 110. Veres Pálné Gimnázium 2016/3 111. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2016/3 112. Zrínyi Miklós Gimnázium 2016/3 113. Obudai Gimnázium 2016/3 7 / 32
ok Gazdasági Szervezete 114-115. Budapesti Egyesített Középiskolai 2-3/2016 116-117. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 3-4/2016 118. József Attila Középiskolai 3/2016 119-120. Káldor Miklós 3-4/2016 121-122. Kisfaludy Károly Középiskolai 3-4/2016 123. Középiskolai Leánykollégium 3/2016 124. Pannónia Középiskolás 3/2016 125-126. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 3-4/2016 127-128. Váci Mihály 2016/3-4 129. Vécsey János Leánykollégium 11112016 130. Tapolcsányi Altalános Iskolai 2016/1 Mozaik Gazdasági Szervezet 131. Hungária Altalános Iskola 15-105/2016 132. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 15-169/2016 133. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 15-13/2016 134. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási 15-45/2016 Tanácsadó Tagintézménye 135. Török Flóris Altalános Iskola 15-137/2016 136. Cseppkő Ovoda 15-248/2016 137. Fővárosi Önkormányzat Ovodája 15-308/2016 A Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (Ill. 14.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: Vagyonrendelet) 3. 47. pontja értelmében az önkormányzati vagyon selejtezése a tulajdonosi jogok gyakorlása körébe tartozik. A Vagyonrendelet 5. (1) be) pontja szerint a Fővárosi Közgyűlés által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített fővárosi vagyon forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyonelem. Tekintettel arra, hogy a Vagyonrendelet 1. mellékletének 12. pontja alapján - a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint - a köznevelési intézmények feladatellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fővárosi vagyon körébe sorolható, ebből kifolyólag jelen előterjesztés tárgyát képező vagyonelemek forgalomképtelennek minősülnek. A Vagyonrendelet 22. (1) bekezdése alapján a Fővárosi Önkormányzat forgalomképtelen vagyona felett a tulajdonosi jogokat a Fővárosi Közgyűlés gyakorolja. 8 / 32
2. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről szóló 120/2015. (V.21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. (1) bekezdése értelmében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények közül a rendelet 1. számú melléklete szerinti köznevelési intézmények 2015. július 1-jétől a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartásába kerültek. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVll. törvény. 92/8. (4) bekezdése alapján a szakképzési centrum által 2015. július 1-jével átvett közfeladat ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon - ideértve a tan- és egyéb eszközöket, felszereléseket - a közfeladat-átvételhez kapcsolódó megállapodás alapjául szolgáló leltár szerint a közfeladatot átvevő szakképzési centrum ingyenes vagyonkezelésébe kerül a közfeladat átvételének időpontjától a közfeladat szakképzési centrum részéről történő ellátásának az adott ingatlanban történő megszűnésének időpontjáig. A Centrumot mint a vagyonkezelőt a vagyonkezelésében levő vagyonnal kapcsolatban megilletik -bizonyos kivételekkel- a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei - ideértve a számvitelről szóló törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is. A Budapest Főváros Önkormányzat vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (111.14.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Vagyonrendelet) 3. 47. pontja értelmében az önkormányzati vagyon selejtezése a tulajdonosi jogok gyakorlása körébe tartozik. Tulajdonosi jogok gyakorlása: a tulajdonnal való rendelkezés körében a tulajdonost megillető jogok gyakorlása és a tulajdonost terhelő kötelezettségek teljesítése, így többek között a selejtezését is jelenti. Ezzel összefüggésben a Vagyonkezelési Szerződés úgy rendelkezik, hogy vagyonkezelésbe adott önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokkal és egyéb eszközökkel kapcsolatban az átadott vagyont érintő selejtezési feladatokat Vagyonkezelő köteles ellátni, tekintettel arra, hogy ezen vagyontárgyaknak a mérlegben való szerepeltetése is a feladatát képezi. Vagyonkezelő kötelezettséget vállal, hogy a selejtezés során Budapest Főváros Önkormányzata Felesleges Vagyontárgyaival Kapcsolatos Feladatokról szóló, mindenkor hatályos Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármestere és Főjegyzője együttes utasításában (a továbbiakban: Utasítás) foglaltakat betartjaüelenleg hatályos: 76/2015. (IX. 7. )). Az Utasítás alapján a selejtezésnek meg kell előznie a leltározást. Tekintettel arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2016. évben tételes leltározást tart, a leltárak határidőben történő elkészítése érdekében szükséges a döntéshozatal. A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum (BGSZC), a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum (BVHSZC), és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) (a továbbiakban: Centrumok) gazdasági szervezete Selejtezési Bizottságokat (a továbbiakban: Bizottság) jelölt ki a selejtezési eljárás lefolytatására. A Fővárosi Önkormányzatnál mérlegen kívüli tételként a 0-ás számlaosztályban nyilvántartott, önkormányzati tulajdonban és a Centrumok vagyonkezelésében álló, ingó vagyontárgyakat a selejtezési eljárás során a Bizottság megvizsgálta és a selejtezési szabályzatuk alapján eljártak. Ennek eredményeképpen a mellékelt jegyzőkönyvek szerinti selejtezési javaslatokat tették (138-140. sz. mellékletek). 9132
A Selejtezési Bizottságok megtekintették a selejtezésre előkészített tárgyi eszközöket. Az eljárás során tételesen ellenőrizték az eszközök hiánytalan meglétét. Megvizsgálták a selejtté válásuk okait, melyet az Utasítás 1. sz. mellékletében foglalt kódszámokkal azonosítottak. Megállapították, hogy az eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, használatuk esetenként veszélyes, javításuk gazdaságtalan, elavultak, a közfeladat ellátására nem alkalmasak, ezért selejtezésük indokolt. A nettó értékkel bíró tételek a nagyfokú elhasználódás, avulás, gazdaságtalan és magas javítási költségük miatt kerültek selejtezésre. A jegyzékekben igen nagy számban szereplő informatikai gépek, berendezések selejtezésének okai többek között a következők. Az 5-10 éves életkort meghaladó számítógép részét képező, úgynevezett CRT monitor egységek meghibásodásának fő okozói, a bennük megtalálható, nagy igénybevételnek kitett katódsugárcső öregedése, elhasználódása, a hálózati feszültség ellátását biztosító egység meghibásodása (zárlat keletkezése), illetve az adattovábbításért (kép megjelenítésért) felelős kábel törése, szakadása. Ezen hibajelenségek javítása az intézmények szerelőműhelyeiben nem lehetségesek, szakszervizbe való eljuttatásuk, javításuk drága. A listákban szereplő szoftverek életkora" szintén meghaladja az 5-10 évet. Az informatikai szakág rohamos fejlődésének okán ezen alkalmazások technológiájukat tekintve jelentős mértékű avuláson mentek keresztül. A piacon pár évente újabb, korszerűbb technológiák jelennek meg, melyek a régebbi szabványok szerint gazdaságtalanabb eljárásokkal gyártott eszközök helyébe lépnek, azokat teljes mértékben kiszorítva onnan. Az Intézmények által beszerzett és - a (67 db) jegyzőkönyvvel- megküldött szakvélemények és szakvélemény nyilatkozatok a nagy terjedelemre való tekintettel a Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály II. emelet 221. szobájában megtekinthetők. A Bizottságok megállapították, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből nincs hasznosítható vagyontárgy az általuk készített selejtezési jegyzőkönyvekben javaslatot tettek a selejt, illetve hulladékanyagként történő megsemmisítésre. Felhívtuk a Centrumok figyelmét - a döntéshozó ezirányú döntését követően- a selejt szakszerű minősítésére és a megsemmisítés szabályos, az utasítás 11. (7) bekezdésben foglaltak betartására, a megsemmisítés jegyzőkönyvezésére. Az intézmények külön jegyzőkönyvezték az értékkel nyilvántartott, valamint a kis értékű és az érték nélkül, csak mennyiségben nyilvántartott, továbbá a kis értékű értékkel nyilvántartott tárgyi eszközök selejtezését. Az utóbbi eszközök számviteli nyilvántartásokból történő kivezetése a vásárláskor - a számviteli szabályoknak megfelelően - megtörtént. Készletek selejtezésére is sor került elhasználódás, avulás okán. A megsemmisítésre felsorolt eszközök többségében teljesen O"-ra leíródott eszközök. 10 / 32
A selejtezési jegyzőkönyveket az alábbi táblázatokban rendszereztük (138-140. sz. melléklet), a nagy terjedelemre való tekintettel föosztályunkon megtekinthetők. selejtezendő (nagy értékű) selejtezési Intézmény megnevezése tárgyi eszközök jegyzőkönyv Bruttó érték Nettó érték sorszáma Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum 2 296 743 0 Centrum 1/2016. BGSZC Arany János Műszaki és 39 447 500 150 170 G-301/2016. BGSZC Bánki Donát Közlekedés-gépészeti és 33 443 172 0 Bánki 1/2016. BGSZC Bethlen Gábor 33 724 518 0 290/1/2016. BGSZC Csonka János Műszaki és 3 225 954 0 Csonka 2016/1. BGSZC Eötvös Lóránd és 7 546 979 0 Eötvös 1/2016. BGSZC Fáy András Közlekedésgépészeti, 30 342 208 0 Fáy2016/1. Műszaki BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű és 31 756 195 1 Ganz1/2016. BGSZC Magyar Hajózási és 19 060 669 0 Hajózási 2016/1. BGSZC Katona József, és Felnőttoktatási Gimnáziuma 10819478 0 Katona 2/2016. 11 I 32
BGSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki 15 594 032 0 Kossuth S-N1 /2016. BGSZC Mechatronikai Mechatronika 4 381 987 0 2/2016. BGSZC Öveges József és 30 814 366 106 740 Öveges 1/2016. BGSZC Szily Kálmán Műszaki, és a 80 859 841 598 949 Szily 1/2016. BGSZC összesen: 343 313 642 855 860 Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum BVHSZC Bókay János 19 809 463 0 2/2016. BVHSZC Dobos C. József Szakképző Iskolája 13 545 492 0 4/2016. BVHSZC Fodor József Szakképző Iskolája 10 512 470 0 6/2016. BVHSZC Giorgió Perlasca és 4 022 107 0 8/2016. BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája BVHSZC Kanizsai Dorottya Szakképző Iskolája 20 031 128 0 10/2016. 10 428 657 0 12/2016. BVHSZC Raoul Wallenberg és 66 596 025 0 14/2016. BVHSZC Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 19 633 012 0 16/2016. 12 / 32
BVHSZC Szamos Mátyás és 13 433 407 0 18/2016. BVHSZC Összesen: 178 011 761 0 Budapesti Komplex Szakképzési Centrum BKSZC Kézművesipari 8 891 707 0 1449/11/2016. BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti 10 363 270 6 790 G.559-3/2016. BKSZC Kaesz Gyula Faipari és 12 189 566 0 1875/2016. BKSZC Kozma Lajos Faipari 5 698 300 15 965 654/GSZ/2016. BKSZC Mándy Iván és 19 441 886 0 635/2016. Szakiskolája BKSZC Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha-és Bőripari és BKSZC Pogány Frigyes 12 895 996 0 1/4/2016. 1 830 311 0 K-347/2016. BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari 24712395 87 526 K95/2016. BKSZC Weiss Manfréd, és KolléQiuma 28 161 341 0 1630/2016WM BKSZC Ybl Miklós Építőipari és 4 262 031 0 T/159-6/2016. BKSZC összesen: 128 446 803 110 281 Centrumok Összesen: 649 772 206 966 141 13 / 32
selejtezendő kis értékű, érték nélkül nyilvántartott tárgyi mennyiségi selejtezési Intézmény megnevezése eszközök illetve egység jegyzőkönyv készletek DB sorszáma Bruttó érték Nettó érték Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum 47 505 0 12 Centrum 2/2016. BGSZC Arany János 0 0 246 G-12/2016. Műszaki és 2 016 387 0 581 G-300/2016. BGSZC Bánki Donát 2 532 895 0 1041 Bánki 2/2016. Közlekedés-gépészeti és 0 0 4 Bánki 3/2016. BGSZC Bethlen Gábor BGSZC Csonka János Műszaki és 78 415 0 13 290/2/2016. 0 0 639 290/3/2016. 0 0 1008 Csonka 2016/2. BGSZC Eötvös Lóránd 1 584 394 0 482 Eötvös 11/2016. és 0 0 1 Eötvös 111/2016. BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű 1 052 892 0 181 Ganz 2/2016. és 0 0 3792 Ganz 3/2016. BGSZC Magyar Hajózási 42 717 0 2 Hajózási 2016/2. és 0 0 366 Hajózási 2016/3. BGSZC Katona József, és 0 0 778 Katona 1/2016. Felnőttoktatási Gimnáziuma 14 / 32
BGSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki 6 068 222 0 1266 Kossuth S-K1 /2016. BGSZC Mechatronikai Mechatronika 0 0 377 1/2016. BGSZC Szily Kálmán Műszak i, 283 491 0 40 Szily 2/2016. és a 0 0 675 Szily 3/2016. BGSZC összesen: 13 706 918 0 11504 Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum BVHSZC Bókay János 0 0 268 1/2016. BVHSZC Dobos C. József Szakképző 0 0 426 3/2016. Iskolája BVHSZC Fodor József Szakképző Iskolája BVHSZC Giorgió Perlasca és BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája 0 0 461 5/2016. 0 0 991 7/2016. 0 0 3330 9/2016. BVHSZC Kanizsai Dorottya Szakképző 0 0 120 11/2016. Iskolája BVHSZC Raoul Wallenberg és 0 0 42 13/2016. BVHSZC Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 0 0 1204 15/2016. BVHSZC Szamos Mátyás 0 0 364 17/2016. és BVHSZC Összes : 7206 15 / 32
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum BKSZC Kézművesipari 0 0 24 816-07-1-01619/2016. BKSZC Kozma Lajos Faipari 0 0 673 654/GSZ/2016. BKSZC Mándy Iván és 0 0 313 636/2016. Szakiskolája BKSZC Pogány Frigyes BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakoimnáziuma BKSZC Weiss Manfréd, és a BKSZC Ybl Miklós Építőipari és 0 0 104 K-347-2/2016. 0 0 1399 K94/2016. 0 0 5351 1631/2016WM 0 0 133 T/159-5/2016. BKSZC Összes : 7997 Az intézményi selejtezési jegyzőkönyvekben foglaltakat a vagyongazda főosztály megvizsgálta, a selejtezésre összekészített eszközöket a helyszínen a főosztály képviselői megtekintették, és rendben találták. A vagyongazda főosztály részéről a Bizottság megállapításaival a megtekintett eszközök tekintetében egyetértünk, a tárgyi eszközök selejtezéséhez szükséges testületi döntés előkészítését javasoljuk. Az intézményekben nincsenek kifejezett selejt raktárak, a selejt tárolását többszörös többletmunkával, tantermekben, folyosón, pincében, padláson, udvaron, nem zárható helyiségekben kénytelenek megoldani. Az idő haladtával az eszközök a tárolás körülményei miatt, egyre inkább beazonosíthatatlanná válnak. A nemzeti köznevelésröl szóló 2011. évi CXC. törvény 76. (6) bekezdése rendelkezése értelmében, Az állami intézményfenntartó központ, valamint a szakképzési centrum fenntartója ingyenes vagyonkezelői vagy ingyenes használati jogának fennállása alatt a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyont a települési önkormányzat nem idegenítheti el, nem terhelheti meg, bérbe csak abban az esetben adhatja, ha a köznevelési intézményt működteti, és a bérbeadás a köznevelési feladat ellátását nem veszélyezteti..." A Szakképzési Centrumok által beküldött jegyzőkönyvekben szereplő, a fentiek értelmében, már nem szolgálják a közfeladat ellátását. selejtezni kívánt eszközök, 16 / 32
A Vagyonrendelet 5. (1) be) pontja szerint a Fővárosi Közgyű l és által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített fővárosi vagyon forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyonelem. Tekintettel arra, hogy a Vagyonrendelet 1. mellékletének 12. pontja alapján - a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint - a köznevelési intézmények feladatellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fővárosi vagyon körébe sorolható, ebből kifolyólag jelen előterjesztés tárgyát képező vagyonelemek forgalomképtelennek minősülnek, melyek selejtezésé ről a Főváros i Közgyűl és dönt. Fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Közgyűlést, határozati javaslatokat elfogadni szíveskedjen. hogy az előterjesztést megtárgyalni és az alábbi Határozati javaslat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy: 1. Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (111.14.) Főv. Kgy. rendelet 8. (1 ) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján jóváhagyja az 1-137. számú mellékletekben szereplő jegyzőkön y vek tartalma szerinti vagyonelemek forgalomképességének megváltoztatását. Mivel a selejtezend ő vagyonelem már nem szolgálja a kötelező feladatkör ellátását, a forgalomképtelen vagyont az ágazati vagyoni körből kivonja és egyidejűleg üzleti vagyonná minősíti. h atáridő : fele l ős : a döntést követően azonnal Tarlós István fő polgá rm ester 17 / 32
2. Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/201. (111.14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdése b) pontjában a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterülethasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja jelen előterjesztés 1-137. számú mellékleteit képező, az alábbi táblázatokban felsorolt intézmények által megküldött selejtezési jegyzőkönyvekben szereplő tárgyi eszközök és készletek selejtezését és megsemmisítését. S orsz. Intézmény megnevezése selejtezendő (nagy értékű) tárgyi selejtezési eszközök jegyzőkönyv bruttó értéke (Ft) nettó értéke (Ft) sorszáma Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 1. Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 3.807.157 0 2016/1 2. Corvin Mátyás Gimnázium 4.603.971 0 2016/1 3. Eötvös József Gimnázium 6.964.694 0 2016/1 4. Károlyi Mihály Magyar-Spanyol 739.342 0 2016/1 Tannyelvű Gimnázium 5. Kölcsey Ferenc Gimnázium 1.007.543 0 2016/1 6. Petőfi Sándor Gimnázium 4.426.056 0 2016/1 7. Széchenyi István Gimnázium 15.280.894 0 2016/1 8. Veres Pálné Gimnázium 4.601.769 0 2016/1 9. Vörösmarty Mihály Gimnázium 867.026 0 2016/1 10. Zrínyi Miklós Gimnázium 1.767.410 0 2016/1 11. Obudai Gimnázium 5.556.550 0 2016/1 12. Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 6.165.005 0 2016/1 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete összesen: 55.787.417 0 ok Gazdasági Szervezete 13. Budapesti Egyesített Középiskolai 3.233.368 56.748 2016/2 14. Deák Ferenc Középiskolai 1.324.012 4.795 1 /2016 18 / 32
15. Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium 117.600 0 1/2016 16. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 770.587 0 1/2016 17. József Attila Középiskolai 2.408.351 0 1/2016 18. Káldor Miklós 588.000 0 1/2016 19. Kisfaludy Károly Középiskolai 210.015 0 1/2016 20. Középiskolai Leánykollégium 292.373 0 2016/1 21. Pannónia Középiskolás 1.246.433 579.545 1/2016 22. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 1.618.920 0 1 /2016 23. Váci Mihály 3.199.355 0 2016/1 24. Vécsey János Leánykollégium 217.585 0 1/2016 ok Gazdasági Szervezete összesen: 15.226.599 641.088 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete 25. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1.284.468 0 1 /370316/2016 26. Dió Altalános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes 1.951.402 0 1/370304/2016 Intézmény és 27. Bárczi Gusztáv Ovoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális 17.621.097 0 1/370306/2016 Szakiskola 28. Benedek Elek Egységes Intézmény, Óvoda, Általános 10.078.705 0 1/370307/2016 Iskola, Speciális Szakiskola 29. Csalogány Ovoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes 1.268.349 0 1/370319/2016 Intézmény, és Gyeremekotthon 30. Csillagház Altalános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai 303.600 0 1/799029/2016 Módszertani Intézmény 31. dr Török Béla Ovoda, Altalános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai 13.725.151 0 1/370309/2016 Módszertani Intézmény és 19 / 32
32. Eltes Mátyás Altalános Iskola és 1.028.659 0 1/370310/2016 33. Gennaro Verolino Altalános Iskola, Készségfejlesztő 12.261.509 0 1/370305/2016 Szakiskola és 34. Gyengénlátók Altalános Iskolája, Egységes 5.941.250 0 1/370313/2016 Intézménye és a 35. Hallássérültek Ovodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 9.341.694 0 1/370314/2016 Intézménye és a 36. Mozgásjavító Ovoda, Altalános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes 30.270.486 0 1/370317/2016 Intézmény és 37. Palotás Gábor Altalános Iskola 81.238 0 1/370320/2016 38. Szent Miklós Altalános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, 12.217.298 0 1/370321/2016 és Gyermekotthon 39. Vakok Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai 48.197.782 0 1/370322/2016 Módszertani Intézménye, a és Gyermekotthona 40. Ujpesti Központi raktár 29.644.461 0 1 /370300/2016 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete összesen: 195.217.149 0 Mozaik Gazdasági Szervezet 41. Hungária Altalános Iskola 1.675.175 0 15-103/2016 42. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 601.003 0 15-167/2016 43. dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 3.811.969 0 15-74/2016 44. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 850.050 0 15-11/2016 45. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó 523.494 0 15-275/2016 Tagintézménye 46. Pedagógiai Oktatási Központ 38.202.159 0 15-43/2016 47. Törők Flóris Altalános Iskola 642.675 0 15-135/2016 48. Cseppkő óvoda 1.525.206 0 15-246/2016 49. Fővárosi Onkormányzat Óvodája 2.127.760 0 15-306/2016 20 / 32
Mozaik Gazdasági Szervezet összesen: 49.959.491 0 Mindösszesen: 316.190.656 641.088 Sorszám selejtezési jegyzőkönyv Intézmény megnevezése sorszáma (kis értékű tárgyi eszközök) Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 50. Fazekas Mihály Gyakorló Altalános Iskola és Gimnázium 2016/2 51. Corvin Mátyás Gimnázium 2016/2 52. Eötvös József Gimnázium 2016/2 53. Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 2016/2 54. Kölcsey Ferenc Gimnázium 2016/2 55. Kossuth Lajos Gimnázium 2016/1 56. Nagy László Altalános Iskola és Gimnázium 2016/1 57. Petőfi Sándor Gimnázium 2016/2 58. Széchenyi István Gimnázium 2016/2 59. Veres Pálné Gimnázium 2016/2 60. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2016/2 61. Zrínyi Miklós Gimnázium 2016/2 62. Obudai Gimnázium 2016/2 63. Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 2016/2 ok Gazdasági Szervezete 64. Budapesti Egyesített Középiskolai 1.sz. telephely 2016/1 65. Budapesti Egyesített Középiskolai 2.sz. telephely 2016/1 66. Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium 2/2016 67. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 2016/2 68. József Attila Középiskolai 2016/2 69. Káldor Miklós 2016/2 70. Kisfaludy Károly Középiskolai 2016/2 71. Középiskolai Leánykollégium 2016/2 72. Pannónia Középiskolás 2016/2 73. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 2016/2 74. Váci Mihály 2016/2 75. Vécsey János Leánykollégium 11/2016 21 132
Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete 76. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1 /370316/2016 77. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1/370318/2016 78. Dió Altalános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai 1/370304/2016 Módszertani Intézmény és 79. Bárczi Gusztáv Ovoda, Altalános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1/370306/2016 80. Benedek Elek Egységes Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, 1/370307/2016 Speciális Szakiskola 81. Csalogány Ovoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes 1/370319/2016 Intézmény, és Gyeremekotthon 82. Csillagház Altalános Iskola és Egységes 1/799029/2016 Intézmény 83. dr Török Béla Ovoda, Altalános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes 1/370309/2016 Intézmény és 84. Eltes Mátyás Altalános Iskola és 1/370310/2016 85. Gennaro Verolino Altalános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola és 1/370305/2016 86. Gyengénlátók Altalános Iskolája, Egységes 1/370313/2016 Intézménye és a 87. Hallássérültek Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 1/370314/2016 Intézménye és a 88. Mozgásjavító Ovoda, Altalános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium, Egységes 1/370317/2016 Intézmény és 89. Palotás Gábor Altalános Iskola 1 /370320/2016 90. Szent Miklós Altalános Iskola, Egységes 1/370321/2016 Intézmény, és Gyermekotthon 91. Vakok Ovodája, Altalános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes 1/370322/2016 22 / 32
Intézménye, a és Gyermekotthona Mozaik Gazdasági Szervezet 92. Hungária Altalános Iskola 15-104/2016 93. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 15-168/2016 94. dr. Szent-Györgyi Albert Altalános Iskola 15-75/2016 95. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 15-12/2016 96. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási 15-276/2016 Tanácsadó Tagintézménye 97. Pedagógiai Oktatási Központ 15-44/2016 98. Török Flóris Altalános Iskola 15-136/2016 99. Fővárosi lskolaszanatórium Altalános Iskola 15-198/2016 100. Cseppkő Ovoda 15-247/2016 101 Fővárosi Önkormányzat óvodája 15-307/2016 Sorszám selejtezési jegyzőkönyv Intézmény megnevezése sorszáma (készletek) Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 102. Fazekas Mihály Gyakorló Altalános Iskola és Gimnázium 2016/3 103. Corvin Mátyás Gimnázium 2016/3 104. Eötvös József Gimnázium 2016/3 105. Kölcsey Ferenc Gimnázium 2016/3 106. Kossuth Lajos Gimnázium 2016/2 107. Nagy László Altalános Iskola és Gimnázium 2016/2 108. Petőfi Sándor Gimnázium 2016/3 109. Széchenyi István Gimnázium 2016/3 110. Veres Pálné Gimnázium 2016/3 111. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2016/3 112. Zrínyi Miklós Gimnázium 2016/3 113. Obudai Gimnázium 2016/3 ok Gazdasági Szervezete 114-115. Budapesti Egyesített Középiskolai 2-3/2016 116-117. Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 3-4/2016 118. József Attila Középiskolai 3/2016 119-120. Káldor Miklós 3-4/2016 121-122. Kisfaludy Károly Középiskolai 3-4/2016 123. Középiskolai Leánykollégium 3/2016 23 / 32
'. 124. Pannónia Középiskolás 3/2016 125-126. Táncsics Mihály Tehetséggondozó 3-4/2016 127-128. Váci Mihály 2016/3-4 129. Vécsey János Leánykollégium 111/2016 130. Tapolcsányi Altalános Iskolai 2016/1 Mozaik Gazdasági Szervezet 131. Hungária Altalános Iskola 15-105/2016 132. Nyitott Világ Fejlesztő Iskola 15-169/2016 133. Horvát Ovoda, Altalános Iskola, Gimnázium és 15-13/2016 134. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási 15-45/2016 Tanácsadó Tagintézménye 135. Török Flóris Altalános Iskola 15-137/2016 136. Cseppkő Ovoda 15-248/2016 137. Fővárosi Önkormányzat Ovodája 15-308/2016 határidő : felelős : a döntést követően azonnal Tarlós István főpolgármester 3. felkéri a Főpolgármestert záradékolására. az 1-137. számú melléklet szerinti selejtezési jegyzőkönyvek határidő : felelős : döntést követő 30 napon belül Tarlós István főpolgármester 4. felkéri a Főpo lgá rmestert, hogy gondoskodjon a leselejtezett vagyonnak a költségvetési szervek 2016. évi mérlegéből a selejtezési jegyzőkönyveken feltüntetett hatállyal (könyvszerinti értéken összesen 316.190.656 Ft bruttó, 315.549.568 Ft elszámolt értékcsökkenés mellett 641.088 Ft nettó összegben) történő kivezetésről. határidő : felelős : döntést követő 30 napon belül Tarlós István főpolgármester 24 / 32
5. Budapest Főváros Önkormányzat vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (111.14.) Főv. Kgy. rendelet 8. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján jóváhagyja az 138-140. mellékletekben szereplő jegyzőkönyvek tartalma szerinti vagyonelemek forgalomképességének megváltoztatását. Mivel a selejtezendő vagyonelem már nem szolgálja a kötelező feladatkör ellátását, a forgalomképtelen vagyont, az ágazati vagyoni körből kivonja és egyidejűleg üzleti vagyonná minős í ti. h atá ridő : fe lel ős : a döntést k övetően azonnal Tarlós István főpolgármes ter 6. Eseti jelleggel magához vonja a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (Ill. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterülethasznosítási Bizottságra átruházott hatáskört, és jóváhagyja jelen előterjesztés 138-140. sz. mellékleteit képező, az alábbi táblázatban felsorolt Centrumok -mint vagyonkezelők- által megküldött és iktatott, selejtezési jegyzőkönyvekben szereplő tárgyi eszközök és készletek selejtezését és megsemmisítését. Intézmény megnevezése selejtezendő (nagy értékű ) tárgyi eszközök Nettó Bruttó érték érték selejtezési jegyzőkönyv sorszáma Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum 2 296 743 0 Centrum 1/2016. 25 / 32
. ' ' BGSZC Arany János Műszaki és 39 447 500 150 170 G-301/2016. BGSZC Bánki Donát Közlekedés-gépészeti és 33 443 172 0 Bánki 1/2016. BGSZC Bethlen Gábor 33 724 518 0 290/1 /2016. BGSZC Csonka János Műszaki és 3 225 954 0 Csonka 2016/1. BGSZC Eötvös Lóránd és 7 546 979 0 Eötvös 1/2016. BGSZC Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki 30 342 208 0 Fáy2016/1. BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű és 31 756 195 1 Ganz1 /2016. BGSZC Magyar Hajózási és 19 060 669 0 Hajózási 2016/1. BGSZC Katona József, és Felnőttoktatási Gimnáziuma 10819478 0 Katona 2/2016. BGSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki 15 594 032 0 Kossuth S- N1 /2016. BGSZC Mechatronikai Mechatronika 4 381 987 0 2/2016. 26 / 32
BGSZC Öveges József és 30 814 366 106 740 Öveges 1/2016. BGSZC Szily Kálmán Műszaki, és a 80 859 841 598 949 Szily 1/2016. BGSZC összesen: 343 313 642 855 860 Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum BVHSZC Bókay János BVHSZC Dobos C. József Szakképző Iskolája BVHSZC Fodor József Szakképző Iskolája 19 809 463 0 2/2016. 13 545 492 0 4/2016. 10 512 470 0 6/2016. BVHSZC Giorgió Perlasca és 4 022 107 0 8/2016. BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája BVHSZC Kanizsai Dorottya Szakképző Iskolája 20 031 128 0 10/2016. 10 428 657 0 12/2016. BVHSZC Raoul Wallenberg és 66 596 025 0 14/2016. BVHSZC Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 19 633 012 0 16/2016. BVHSZC Szamos Mátyás és 13433407 0 18/2016. BVHSZC Összesen: 178 011 761 0 Budapesti Komplex Szakképzési Centrum BKSZC Kézművesipari 8 891 707 0 1449/11/2016. 27 / 32
BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti 10 363 270 6 790 G.559-3/2016. BKSZC Kaesz Gyula Faipari és 12 189 566 0 1875/2016. BKSZC Kozma Lajos Faipari 5 698 300 15 965 654/GSZ/2016. BKSZC Mándy Iván és 19 441 886 0 635/2016. Szakiskolája BKSZC Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha-és Bőripari és BKSZC Pogány Frigyes 12 895 996 0 1/4/2016. 1830311 0 K-347/2016. BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari 24712395 87 526 K95/2016. BKSZC Weiss Manfréd, és a 28 161 341 0 1630/2016W M BKSZC Ybl Miklós Építőipari és 4 262 031 0 T/159-6/2016. BKSZC összesen: 128 446 803 110 281 Centrumok Összesen: 649 772 206 966 141 selejtezendő kis értékű, érték nélkül nyilvántartott tárgyi mennyiségi selejtezési jegyzőkönyv Intézmény megnevezése eszközök illetve egység sorszáma készletek DB Nettó Bruttó érték érték Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum 47 505 0 12 Centrum 2/2016. 28 / 32
BGSZC Arany János Műszak i 0 0 246 G-12/2016. és 2016387 0 581 G-300/2016. BGSZC Bánki Donát Közlekedés-gépészeti 2 532 895 0 1041 Bánki 2/2016. és 0 0 4 Bánki 3/2016. BGSZC Bethlen Gábor BGSZC Csonka János Műszaki és 78 415 0 13 290/2/2016. 0 0 639 290/3/2016. 0 0 1008 Csonka 2016/2. BGSZC Eötvös Lóránd 1 584 394 0 482 Eötvös 11/2016. és 0 0 1 Eötvös 111/2016. BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű 1 052 892 0 181 Ganz 2/2016. és 0 0 3792 Ganz 3/2016. BGSZC Magyar Hajózási 42 717 0 2 Hajózási 2016/2. és 0 0 366 Hajózási 2016/3. BGSZC Katona József, és 0 0 778 Katona 1/2016. Felnőttoktatási Gimnáziuma BGSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki SzakQimnáziuma BGSZC Mechatronikai 6 068 222 0 1266 Kossuth S-K1 /2016. 0 0 377 Mechatronika 1/2016. BGSZC Szily Kálmán Műszaki, 283 491 0 40 Szily 2/2016. és KolléQiuma 0 0 675 Szily 3/2016. BGSZC összesen: 13 706 918 0 11504 29132
Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum BVHSZC Bókay János 0 0 268 1/2016. BVHSZC Dobos C. József Szakképző 0 0 426 3/2016. Iskolája BVHSZC Fodor József Szakképző Iskolája BVHSZC Giorgió Perlasca és BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája 0 0 461 5/2016. 0 0 991 7/2016. 0 0 3330 9/2016. BVHSZC Kanizsai Dorottya Szakképző 0 0 120 11 /2016. Iskolája BVHSZC Raoul Wallenberg és 0 0 42 13/2016. BVHSZC Semmelweis Ignác Szakképző 0 0 1204 15/2016. Iskolája BVHSZC Szamos Mátyás 0 0 364 17/2016. és BVHSZC Összes : 7206 Budapesti Komplex Szakképzési Centrum BKSZC Kézművesipari 0 0 24 816-07-1-01 619/2016. BKSZC Kozma Lajos Faipari 0 0 673 654/GSZ/2016. BKSZC Mándy Iván és 0 0 313 636/2016. Szakiskolája BKSZC Pogány Frigyes BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari 0 0 104 K-347-2/2016. 0 0 1399 K94/2016. 30 f 32
BKSZC Weiss Manfréd, és a BKSZC Ybl Miklós Építőipari és 0 0 5351 1631/2016WM 0 0 133 T/159-5/2016. BKSZC Összes : 7997 határidő : felelős : a döntést k övetően azonnal Tarlós István főpolgármester 7. felkéri a Főpolgármestert záradékolására. az 138-140. sz. melléklet szerinti selejtezési jegyzőkönyvek határidő : felelős : döntést követő 30 napon belül Tarlós István főpolgármester 8. felkéri a Főpolgármestert, hogy gondoskodjon a leselejtezett vagyonnak az önkormányzati vagyonból, az államháztartáson belül vagyonkezelésbe adott eszközök közül, a selejtezési jegyzőkönyveken feltüntetett hatállyal (könyvszerinti értéken összesen 663 479 124,- Ft bruttó, 662 512 983,- Ft elszámolt értékcsökkenés mellett 966 141,- Ft nettó összegben) történő kivezetésről. határidő : felelős : döntést követő 30 napon belül Tarlós István főplgármester 31 / 32
Határozathozatal módja: Az 1-2; 5-6. számú határozati javaslatok elfogadásához minősített, a 3-4; 7-8. számú határozati javaslatok e/fogadásához egyszerű szavazattöbbség szükséges. Budapest, 2016. november 24." Láttam: 2016 NOV 2 1. ~ lv:.~:vi, Sárádi Kálmá főjegyző! ( \ /" sza1ays ys 1.xandra főpolgármester-helyettes mellékletek : 1-137. 5 GSZ selejtezési jegyzőkönyv, mellékleteivel (CD ) 138. BGSZC 33 db jegyzőkönyv, mellékleteivel (CD) 139. BVHSZC 18 db jegyzőkönyv, mellékleteivel (CD) 140. BKSZC 17 db jegyzőkönyv, mellékleteivel (CD ) Szignálta: ~....(... Nagyrqé r a Melin föosztál vezetö.{i. :2.l JD.--.i w (, j {. Ll. 32 / 32