TÁRGYI ESZKÖZÖK 2016 /1. SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁRGYI ESZKÖZÖK 2016 /1. SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE"

Átírás

1 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 182 Bp. Horváth Mihály tér 8. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

2 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 14. napján a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Egri Gyula Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság az 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendőíaláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

3 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

4 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Egri Gyula felelős dolgozó(k) kijelölése..név Gondnok beosztás Tabi Péter Nagy Andrea Éva Egri Gyula Név: Aláírás: /<'' 'é Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

5 1. oldal (összesen 2 oldal GGSz Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma <./) A -rn E Elszámolt rn Nettó Mozgásnem E,-t= -rn <./) E vissznyere N '<lj.::.:. -rn Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés -rn <./) +-' Ü N... érték Ft kódja.-t::, lj') lj') e - mény <lj -rn -o N - - V1 Ft - - 'Ü :=ti 'Ü 'Ü <lj -rn.::.:. I E.::,,:. értéke V1 > ln Focus LF-81 Projektor 2 17 OOO 2 17 OOO 7 ol LENS 24/LP-81 Projektor Obiektiv 68 OOO 68 OOO 7 ol Számítógép konfiguráció ol Számítógép konfiguráció ol Számítógép konfiguráció ol Samsung Monitor ol ÖSSZESEN:

6 2. oldal (összesen 2 olda GGSz Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -ro N Vl 1 Leltári szám 1 Megnevezés Elszámolt Bruttó érték Ft 1 értékcsökkenés Ft 4 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl Vl vissznyere -ro -ro > E - Vl E mény 'Q) -ro -ro +-' N +-' Vl e. értéke N - - ro :g Vl ' ' Ft (a B. 11- J; -6 :±. E I BEKO TV ol !Panasonic editáló videomagnó ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Selejtezési Bizottság Kelt.: 216. szeptember 14. Tabi Péter lctl\, '. Nagy Andrea Éva (/(c?/ Egri Gyula Aj'

7 GGSz Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I A vissznyeremény - A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására -ro "' -ro, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o (/") e -o..'<'. Megnevezes Menny1sege s z a' m a h" 1va tk ozas, a B N - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s " ' '

8 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Corvin Mátyás Gimnázium Bp. Mátyás király tér 4. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

9 l.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 12. napján a Corvin Mátyás Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Gergelyfy Csaba Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Corvin Mátyás Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

10 2.oldal sorszám: 216/l A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

11 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Gergelyfy Csaba felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás K. m. f. Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Gergei yfy Csaba Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

12 1. oldal (összesen 5 oldal GGSz Corvin Mátyás Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma V1 A -rn E Elszámolt -rn ro E - Nettó Mozgásnem V1 E vissznyere N -w -rn Leltári szám Megnevezés -rn V1 Bruttó érték Ft értékcsökkenés... érték Ft kódja. e: - mény QJ Ft -rn -o N - - V1 V1 Q) :;;; -o -o értéke V1 > E laptop ol számítógép komplett ol monitor samsungl 7" 4 OOO 4 7 ol monitor samsung17" 4 OOO 4 OOO 7 ol számítógép amd ol számítógép amd ol számítógép amd ol számítógép amd ol samsung monitorl 7" 4 OOO 4 OOO 7 ol /lprogr. Készülék ol

13 2. oldal (összesen 5 olda GGSz Corvin Mátyás Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma Vl A E Elszámolt. rn,.,,,,,,,, Nettó Mozgásnem,,E ;:;;,E v1ssznyere Leltari szam Megnevezes Brutto ertek Ft ertekcsokkenes 2 o rn, o érték Ft kódja.:g :o meny a - -"' I E -"' er e e V1 Ft - - O rn O O ' t 'k /lprogr. Készülék O 7 ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol

14 3. oldal (összesen 5 olda GGSz Corvin Mátyás Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E ro N Vl... l/l 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 a; E t ' ' a; ::ro 'Ü l/l > 6 9 Vl A ro - E 1 vissznyere "' Ü ro (1J N e --. V> mény N - - Vl 'Ü 'Ü E 6 értéke /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /lprogr. Készülék ol /1 nyomt áramk t ol hálózatbeállítás konfig. 3 OOO 3 OOO 7 ol nyomtató hp laser jet ol számítógép ol nyomtató minolta page pro ol ÖSSZESEN:

15 4. oldal (összesen S olda GGSz Corvin Mátyás Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -ro N Vl 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 V') '(\) > -w..., E '(\) rn Cl) -"'. -o Vl ::s 9 vissznyere V') '(\) - -ro E meny, e rn N il {;, ertéke ro I ' ' E -"'. Ft (a B philips cd lejátszó ool egyedi gyártmányú szekrény ool színes tv philips ool cd és kazetta lejátszó ool s diasorozat emberi szövettan ool női medence ool diasorozat növénytan 32db ool egyedi gyártmányú szekrény ool egyedi gyártmányú szekrény ool kézszárító ool

16 S. oldal (összesen S oldal GGSz Corvin Mátyás Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK}, TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E 'f"o N Vl '- Vl Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl 'f"o Vl vissznyere -rn rn > E,"!::: Vl E mény 'ilj..., 'f"o 'f"o N.-=:. lf) e - értéke..'!:! rn :g N "" "" -o ' -6 -"' :r: E -"' Ft (a B kézszárító ool kézszárító ool ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Selejtezési Bizottság Kelt.: 216.szeptember 12. Tabi Péter.!C \;\C Nagy Andrea va 1 ' -,,,:, () 1.,_} ' t---""'--"'"''- Gergelyfy Csaba

17 GGSz Corvin Mátyás Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke,, - re A vissznyeremény :g A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására --rn vi 'C"O, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó vi o e,..:.::. Megnevezes Menny1sege sza'ma h. 1va tk ozas, a B N - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék :r:, sorszáma alapján ',,, ,., 1, -, ' '.., -,,,., ',,, -- ',----.,...., ' -',,, "... '...,,...,,

18 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Eötvös József Gimnázium 153 Bp. Reáltanoda utca 7. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

19 l.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 13. napján az Eötvös József Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Szalai György Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Eötvös József Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

20 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszám 1 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

21 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Szalai György felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Szalai György Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

22 1. oldal (összesen 4 oldal GGSz Eötvös József Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt ro Nettó Mozgásnem N Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés "'... érték Ft kódja V'l Ft Laptop Think Pad R61i Számítógép videószerkesztővel 949 OOO 949 OOO HP 28 nyomtató PC Számítógép PC Számítógép PC Számítógép PC Számítógép PC Számítógép PC Számítógép PC Számítógép 25 OOO 25 OOO "' "' ro A ro E,"!:::'. E vissznyere Cl!.-"". ro ro +-' N. U1 U1 e. mény Cl! ro -o N O "' O O Cl! ro.-"". -!E_ E.-"". értéke (/') s; ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol

23 2. oldal (összesen 4 olda GGSz Eötvös József Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK {SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -ro N V) 1 Leltári szám 2 Megnevezés Bruttó érték Ft 3 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8..., o -ro E - Vl 'n:l "O w :-- -o V) ro > 9 'W <./) -ro A - - vissznyere e ro N / :.o -t3 meny ro ' -o,, :r: E :::s erteke PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol PC Számítógép 2 OOO 2 OOO 7 ol PC Számítógép 2 OOO 2 OOO 7 ol PC Számítógép 125 OOO 125 OOO 7 ol PC Számítógép 125 OOO 125 OOO 7 ol

24 3. oldal (összesen 4 olda GGSz Eötvös József Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /l. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E 'n:l N Vl 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 'W E t ' ' -d QJ :ro ' Vl > ::::.. 9 A ', vissznyere <./) 'n:l C n:l N :.o -!éj mény n:l :r: ' ' E -",, erteke PC Számítógép ol PC Számítógép ol PC Számítógép ol PC Számítógép ol PC Számítógép komplett ol PC Számítógép komplett ol PC4 komplett ol PC Számítógép 125 OOO 125 OOO 7 ol PC Számítógép 125 OOO 125 OOO 7 ol Számítógép konfiguráció ol Nyomtató HP ol ÖSSZESEN:

25 4. oldal (összesen 4 olda GGSz Eötvös József Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E '"' N Vl._ Vl 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl '"' Vl vissznyere '"' > E '"' - Vl E mény 'GJ +" '"' N +" Vl e. '"' értéke N "'O "'O ro :g Vl ' ' Ft (a B :.:.!f! E..:.: Mosógép Whirlpool AVG ool ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: eredeti rendeltetésének nem felel meg természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 1 7 Kelt.: 216. szeptember 13. Tabi Péter Selejtezési Bizottság l./tíf(h Nagy Andrea Eva /L; Szalai György

26 GGSz Eötvös József Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I - A vissznyeremény A vissznyeremény - - Bevételezési elszámolására {J, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o o Megnevezes Menny1sege, h. k, vi ::::.. szarna 1vat ozas a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s " ' ' " '-

27 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 1191 Bp., Simonyi Zsigmond utca 33. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

28 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 16. napján a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Bodó Miklós Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

29 2.oldal sorszám: A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolj a az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

30 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Botló Miklós felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Tabi Péter Nagy Andrea Éva Bodó Miklós Név: K. m. f. L)1! Aláírás: 7J)1 \dc Cj fé;l<_/ C l't -----<:r,;t / (fi":_-fá Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

31 1. oldal (összesen 2 oldal: GGSz Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /l. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E 'C1J N V1 '- VJ 1 Leltári szám 1 Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt 1 értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 V1 A 'C1J Mozgásnem ro E,'!:::'. V1 E vissznyere QJ.::<:. 'C1J ro -1-' N... V1 V1 kódja e. ru mény ro "'C N ' V1 ' ' QJ 'C1J.::<:. I E értéke Ll'I > Acer Aspire notebook ol !Számítógép konf. Balu ol IAcer Projektor ol IAcer Projektor ol ÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Kelt.: 216. szeptember 16. >- í)(! olyl'i. Tabi Péter Selejtezési Bizottság ' ' i. _/). o/fl:v;.l r,,ll/o., vvc.'- - ' / Z ;.- ic''r (v {,,-- '- /- ---' Nagy Andrea Eva Bodó Miklós

32 1 ' GGSz Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I A v i s s z n y e re m é n y A vissznyeremény,, Bevételezési elszámolására. mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o,o Megnevezes Menny1sege. h. k. Vl 2:.. szarna 1vat ozas a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s "' ' ' '

33 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Kölcsey Ferenc Gimnázium 163 Budapest, Munkácsy Mihály utca 26. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

34 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 21. napján a Kölcsey Ferenc Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Bagi Mihály Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhelyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

35 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszám 1 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

36 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Bagi Mihály felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K.m. f. Tabi Péter Nagy Andrea Éva Bagi Mihály Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

37 1. oldal (összesen 2 oldal GGSz Kölcsey Ferenc Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma V) A E Elszámolt ro '' Nettó E,"!:::'. 'l'o V) Mozgásnem E vissznyere 'Q)...!it::: 'fo N Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés 'l'o V) +-' N... érték Ft kódja - Vl Vl e- mény Cll 'l'o "O N O O V) Ft - - ' V) ' -o Cll 'l'o -"' E-"' értéke V) '> Epson nyomtató ol Szerver ol ÖSSZESEN:

38 2. oldal (összesen 2 oldal GGSz Kölcsey Ferenc Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -rn N "' "- Vl Leltári szám Megnevezés Elszámolt Bruttó érték Ft értékcsökkenés Ft 4 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 'rn "' 'rn > E 'Q) 'rn +"' N.-t:. V'I rn :g j\ -6 -" 9 vissznyere ' E mény 'rn "' "' 'rn e. értéke N - - "'' -o :!l!_ E "" Ft (a B görgős lábú alumínium bőrönd ool ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: eredeti rendeltetésének nem felel meg természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés Kelt.: 216. szeptember 21. ;:'(_a_( Tabi Péter Selejtezési Bizottság J_2./' Nagy Adrea Éva {r ) / L>i /. }'L--f Bag( Mihály /

39 GGSz Kölcsey Ferenc Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke re A vissznyeremény E 're V1 're N 're N V1... V1... 'v; -a mennyiségi egységára értéke ' Megnevezés Mennyisége V'l e -"!:. N - V1 re :r: egysége kódja forint A vissznyeremény Bevételezési elszámolására bizonylat, szállítólevél vonatkozó száma hivatkozás a B jelű jegyzék sorszáma alapján _ '..._

40 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Petőfi Sándor Gimnázium 113 Budapest, Attila út 43. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

41 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 9. napján a Petőfi irodájában. Sándor Gimnázium Gondnoki Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Kovács János Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Petőfi Sándor Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

42 2.oldal sorszám: 216/1 III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

43 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Kovács János felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K. m. f. Tabi Péter Nagy Andrea Éva Kovács János ri e Cf,_/ Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

44 1. oldal (összesen 3 oldal GGSz Petőfi Sándor Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE l.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E ro N V) 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 w E.---,. V') V') ro -o QJ :-- O Vl ro.>i!. > 9 A ro... "' '. vissznyere e rn N, :o -13 meny ro O O,, I E :::. erteke CD és MP3 lejátszó Audio Ck 1 Mp3 121 OOO 121 OOO 7 ol Fénymásoló C45H ol Laptop ACP-MINl-66E-26-LIN ol Projektor 3 M MP ol Számítógép ol Számítógép 25 OOO 25 OOO 7 ol Számítógép Asus ol 8, 113 Számítógép Asus Nvidia ol Számítógép szett ol Számítógép szett ol

45 2. oldal (összesen 3 olda GGSz Petőfi Sándor Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE l.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt -rn Nettó Mozgásnem N V) Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés '- érték Ft kódja Vl Ft Számítógép szett Számítógép szett Telefonközpont javítása V) -rn V) vissznyere -rn -rn >,"!::::: E V) E mény 'CIJ 'CU 'CU... N.-t=., V) e - értéke N - - rn :g V) -o OJ -"' -"' E-"' ' Ft (a B. 11- Vl ol 7 ol 7 ol ÖSSZESEN:

46 3. oldal (összesen 3 oldal GGSz Petőfi Sándor Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E 'rll N V)... Vl 1 Leltári szám 1 Megnevezés Elszámolt Mozgásnem Bruttó érték Ft J,, erte k cso.. kk enes, 1, Nettó, 1 ertek Ft kódja Ft V) 'rll V) 'rll 'rll vissznyere > E,-t= V) E mény 'CIJ 'rll 'rll N V) e - értéke N "O "O rn :g V) -o -o ClJ V) I E 2S Ft (a B !Televízió Samsung 138 OOO OOO 7 ol !Videokamera Canon PC-V2 1 OOO 1 OOO 7 ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: 238 OOO OOO Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Kelt.: 216. szeptember 9. \, ;} / éic Tabi Péter Selejtezési Bizottság {,. l/ '-((Í/ (_J:-1.-{)//tY:. Nagy :Andrea Eva \[).. 1\ L Kovács 1f os'l

47 GGSz Petőfi Sándor Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I A vissznyeremény, A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására 'r1l Vl 'r1l, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o V) e, _;,(, Megnevezes Menny1sege sza' ma h' 1va tk ozas, a N - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s " ' ' '

48 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest Rimaszombati úti 2-4. (korábbi székhely) TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

49 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 8. napján az Újbudai Széchenyi István Gimnázium (korábbi) Rimaszombati úti székhelyén. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Klugné Szabó Adrienne Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Újbudai Széchenyi István Gimnázium (korábbi) Rimaszombati úti székhelyén selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

50 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

51 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Klugné Szabó Adrienne felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: Aláírás: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Klugné Szabó Adrienne Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

52 1. oldal (összesen 2 oldal) GGSz Újbudai Széchenyi István Gimnázium (korábbi) RIMASZOMBATI úti SZÉKHELY SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt -rn Nettó rn Mozgásnem E N 'a.j..::.::::: 'í'o V1 Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés.._, N... érték Ft kódja. V1 V1 QJ Ft -rn -e Vl - - -o --"" Fénymásológép Toshiba 71 OOO 71 OOO EPSON LX-117 Mátrix Nyomtató Nyomtató HP-11 Laserjet Nyomtató HP-11 Laserjet Projektor Személyi Számítógép Személyi Számítógép Személyi Számítógép Személyi Számítógép Laptop Személyi Számítógép INTEL CELERON IV Összesen: V1 -rn - V1 E o -rn e. C:l N - - :G -o -o :e E -"" 1 ol ol ol ol ol ol ol ol ol ol ol A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11

53 2. oldal (összesen 2 oldal) GGSz Újbudai Széchenyi István Gimnázium {korábbi) RIMASZOMBATI úti SZÉKHELY SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma ro Vl E Elszámolt ro ro ro Nettó Mozgásnem >. E E N Vl A vissznyeremény értéke QJ Vl Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés ro o ro +-' N érték Ft kódja. Vl e- Ft (a B jelű jegyzék N Ft 'O 'O Vl _!!:! ro :g vi o o j\ -6 -"" -:!l!_ E -"" alapján) Akvárium ol Nyelvlabor 12 fős WR-13X ol ÖSSZESEN: VÉG ÖSSZESEN: Vl Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: Kelt.: 216. szeptember 8. természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 ftttl- Tabi Péter /<ci;;;;:-:;.,, / "" '--.;:(_,"'-, l;jc" "1-\ / E:,\, l 1 J"'!ll-'\ (l'!- 1::;,ll ro 1 Selejtezési Bizottság, 't,_ / Nagy Andrea Eva '.é) '- / / ' { -ij'"/ ( l ( 1 "... Gu,f'.t_.-, 1-- G \ l l - l (_.A._...,l... \... Klugné Szabó Adrienne

54 --,,, l. oldal 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma ro A vissznyeremény 'D -o A vissznyeremény E E E Bevételezési -ro elszámolására Vl -ro N -ro N Vl... Vl... mennyiségi egységára értéke bizonylat, szállítólevél 'Vi - vonatkozó -o Megnevezés Mennyisége száma hivatkozás a B. 11- V) e -'<: N - Vl ro I egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján s ',, ', ' ', ' ', ' ',,,, '---, ',, ',,, ''-,'-,,,,

55 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1111 Budapest, Egry József utca 3. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

56 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 5. napján az Újbudai Széchenyi István Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Klugné Szabó Adrienne Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Újbudai Széchenyi István Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

57 2.oldal sorszám: 216/1 III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

58 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Klugné Szabó Adrienne név Gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Klugné Szabó Adrienne K. m. f. Aláírás: '/clf! \: /{Cl [h t.._,c 1ec e 1;-c_ő./, 1J l f ( ; /(' \,._--- Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

59 1. oldal (összesen 1 oldal GGSz Újbudai Széchenyi István Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E '!'O N V') '- Vl Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt ro Nettó Mozgásnem E 'Q) '!'O értékcsökkenés.._, N érték Ft kódja Ft V1 V1 Q) '!'O - Qi :ro Vl ::> 9 V') '!'O ' V') '!'O A E vissznyere e - mény N - - V') ' ' E értéke Személyi számítógép+monitor ol Személyi számítógép+monitor 131 OOO 131 OOO 7 ol Telefon központ ol Számítógép 628 OOO 628 OOO 7 ol Személyi számítógép 356 OOO 356 OOO 7 ol Személyi számítógép ol Személyi számítógép ol Személyi számítógép ALBACOM ol ÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Kelt.: 216. szeptember 5. ''---.., 'c(:k Tabi Péter 1 ' Selejtezési Bizottság (.-, ( /.. L..- )!"' ' /;...;; : \ L.. j '; - - Nagy Andrea Éva i ;i' r e( - (_..., Klugné Szabó Adrienn

60 GGSz Újbudai Széchenyi István Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke A vissznyeremény, A vissznyeremény,, Bevételezési elszámolására..gj, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o,o Megnevezes Menny1sege, h' k, V1 2:. szarna 1vat ozas a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék :r: sorszáma alapján s " ' ' ' "

61 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Veres Pálné Gimnázium 154 Budapest, Veres Pálné utca 38. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

62 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 2. napján a Veres Pálné Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Pajkos Mihály Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Veres Pálné Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

63 2.oldal sorszám: 216/l III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

64 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Pajkos Mihály felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Tabi Péter Nagy Andrea Éva Pajkos Mihály Név: K. m. f. Aláírás: f c,-;úv<' J<u?J * 't--'"' Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

65 1. oldal (összesen 3 olda GGSz Veres Pálné Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt -ro Nettó Mozgásnem N Vl... Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés érték Ft kódja (/) Ft Számítógép Számítógép Munkaállomás II Munkaállomás II Számítógép Notebook Notebook Nyomtató Printer Laptop Vl A -.;g ro E 'v; E vissznyere 'Cl.i.><:: '<1l '<1l.._, N... Vl Vl e- mény 'Q) -ro "O N "O "O - - ' ' -o 3\ -.><:: I E.><:: értéke ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol

66 2. oldal (összesen 3 olda GGSz Veres Pálné Gimnázium 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma E 'n:l N Vl 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 -w E t: ---. L/') L/') -ro -o (!) :ro ' Vl > ::=. 9 A,"!:::'. E. -ro v1ssznyere Vl 'n:l C ro N r :o J8 meny ro ' -o,, :i: E ::=. erteke Szerver2 kis hálózathoz ol Laptop ol Számítógép ol Munkaállomás II ol Másológép ol Fénymásológép ol ÖSSZESEN:

67 3. oldal (összesen 3 olda GGSz Veres Pálné Gimnázium főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz E -ro N (/) Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Vl -ro -ro Nettó Mozgásnem > E 'Cl! -ro +-' N érték Ft kódja +-' Vl ro :g.ji "' Vl vissznyere -ro,-t= Vl E mény o -ro e- értéke N "1:J "1:J ::;; ' ' I E Ft (a B Fénymásoló ol Digitális fényképezőgép ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 >:'\,.\, - \ 1. \. J \'-' '" / \(4iJtezé;(sizottság Kelt.: 216. szeptember 2. 1 ; : Lu{_{, Tabi Péter VI 1 j ' /' vf'{ll_(/2 Nagy Ancif,a Éva ( \\_, )."'-'--- Pajk6s Mihály '"-

68 GGSz Veres Pálné Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I E E E -re Vl -re N -re N Vl... Vl... 'Vi - -o Megnevezés Vl e..::.:. N - Vl re I A vissznyeremény mennyiségi Mennyisége egységára egysége kódja forint értéke Bevételezési bizonylat, szállítólevél A vissznyeremény elszámolására vonatkozó száma hivatkozás a B jelű jegyzék sorszáma alapján "'

69 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Vörösmarty Mihály Gimnázium 185 Budapest, Horányszky utca 11. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

70 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 1. napján a Vörösmarty Mihály Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Zombor András Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Vörösmarty Mihály Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

71 2.oldal sorszám: 216/1 III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

72 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Zombor András felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K. m. f. Tabi Péter Nagy Andrea Éva Zombor András Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

73 1. oldal (összesen 2 oldal GGSz Vörösmarty Mihály Gimnázium főkönyvi számla száma E ru N... Vl Vl 1 Leltári szám SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Megnevezés Bruttó érték Ft Elszámolt 1 értékcsökkenés Ft Nettó érték Ft Notebook Notebook Számítógép 25 OOO 25 OOO Mozgásnem kódja 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz E ru "OJ...:::.:::: rn +-' N.-t:., V')!,/} QJ ru -o - - O --"' Vl ru."!:: Vl E vissznyere ru e. mény N "" "" vi O O I E 2::. értéke ol 7 ol 7 ol A ÖSSZESEN:

74 2. oldal (összesen 2 olda GGSz Vörösmarty Mihály Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -rn N <./')... (/) 1 Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 <./') -rn <./') vissznyere -rn -rn >,-t;: E <./') E mény 'Cll 'CU 'CU... N... <./') e. '(i) értéke "O N " " - rn ' <./') ' ' ClJ..::.::..::.:: E..::.:: Ft (a B. 11- (/) projektor ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Selejtezési Bizottság Kelt.: 216. szeptember 1. \ 1'1 Tabi Péter f y;. "' l// V(-{/)j // ' Nagy Andréa Eva ) () ' vlv\._,i '\,\,h Zombor András

75 GGSz Vörösmarty Mihály Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke A v i s sz n y e re m é n y 1 'g A vissznyeremény,, Bevételezési elszámolására, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o 'O Megnevezes Menny1sege, h. k, vi =- szarna 1vat ozas a B. 11- I egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján ' '

76 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Zrínyi Miklós Gimnázium 182 Budapest, Mádi utca 173. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

77 1.oldal sorszám: JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 1. napján a Zrínyi Miklós Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Szabó Lajos Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Zrínyi Miklós Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

78 2.oldal sorszám: 216/1 III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

79 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Szabó Lajos felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K. m. f. Tabi Péter Nagy Andrea Éva Szabó Lajos Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

80 1. oldal (összesen 2 oldal GGSz Zrínyi Miklós Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /l. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt,,.,,, -rn Netto Mozgasnem w E ;:;; E A v1ssznyeremeny erteke Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés, 'k, o -:;i g rn -:;i Ft ( B I". 'k erte Ft kodja w - {l :o {l a. -. Je u Jegyze Vl Ft - - ' ' -o 1 ' ) - ""' E ""' a apjan V\ HP nyomtató OOO 144 OOO 7 ol HP nyomtató 255 L 144 OOO 144 OOO 7 ol ÖSSZESEN: 288 OOO 288 OOO

81 2. oldal {összesen 2 olda' GGSz Zrínyi Miklós Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú mellékle1 216 /1. sz. jegyzőkönyvhfö főkönyvi számla száma E 't"j N Vl 1 Leltári szám 1 Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl 't"j -ro > E 'J -ro N... Vl "(jj' ""O - ("J ' OJ -" -" Vl 9 Vl 't"j ' Vl E 't"j e. N "" "" Vl ' ' I E 1 A vissznyeremény értéke Ft {a B jelű jegyzék alapján) Bizhu_e OOO 132 OOO 7 ol IMinolta ol /Bizhu_e ol IMinolta ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: \..)(\"-"",'>,-í,- _,,, Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: eredeti rendeltetésének nem felel meg természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 1 7 1,_ ",1) \ i-1 Jd,:tr.- selejtezesi Bizottság Kelt.: 216. szeptember 1. \, 7 /,-c_kf:, Tabi Péter l/iflt:-:-" Nagy Area Éva Szabó Lajo ('."',_ \ \,_ ""<- ""--L -

82 GGSz Zrínyi Miklós Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke A v i s sz n y e re m é n y 1 ' A vissznyeremény - - Bevételezési elszámolására, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o a o Megnevezes Menny1sege, h. k, Vl szarna 1vat ozas a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján "' ' ' ' "

83 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Óbudai Gimnázium 133 Budapest, Szentlélek tér 1. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

84 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 23. napján az Óbudai Gimnázium Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Vassné Stevlik Teréz Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette az Óbudai Gimnázium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:..... * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

85 III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszámig 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

86 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Vassné Stevlik Teréz felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K. m. f. Tabi Péter Nagy Andrea Éva Vassné S tev lik Teréz Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

87 1. oldal (összesen 5 oldal GGSz Óbudai Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE l.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E Elszámolt -rn Nettó Mozgásnem N V) Leltári szám Megnevezés... Bruttó érték Ft értékcsökkenés érték Ft kódja Vl Ft Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép V) A -rn rn E - V) E vissznyere 'Q)..:::t:. 'fu O -rn +' N e - mény I E-"' értéke "!:::; V') V') <l.j -rn "O N " " - - 'Ü 'Ü ' (J.J 'CU -'<'. Vl > 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol

88 2. oldal (összesen 5 olda GGSz Óbudai Gimnázium főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK {SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz E Elszámolt -ro Nettó Mozgásnem N U'l... Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés érték Ft kódja Vl Ft Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép U'l -ro U'l vissznyere -ro 'CU > E,t: E -w mény 'CU (g -ro +- N - U') e. értéke a -6 -'<'. E 2:.. Ft (a B. 11- N 'O '"O ro :g U'l ' ' ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol 7 ol

89 3. oldal (összesen 5 oldal GGSz Óbudai Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE!.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E '"' N Vl 1... Vl 1 Leltári szám 2 Megnevezés Bruttó érték Ft 3 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl '"' > E 'CIJ.._, '"' N.._, Vl "(ij "D - rn ' (lj -"' -"' Vl 9 vi vissznyere '"' - E mény '"' e - értéke N D D V) ' ' (.1_ E ::;::. Ft a B Számítógép ol Számítógép ol Számítógép 195 OOO 195 OOO 7 ol Számítógép ol Számítógép ol Számítógép 345 OOO 345 OOO 7 ol Számítógép 345 OOO 345 OOO 7 ol Számítógép ol Számítógép ol Számítógép ol

90 4. oldal (összesen 5 olda GGSz Óbudai Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE l.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -re N V1 '- l/l 1 Leltári szám 2 Elszámolt Nettó 1 Mozgásnem Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés érték Ft 1 kódja Ft V1 re -..., re E +-' N V1 ClJ - Qj O 9 "' vissznyere re - E mény o re e. értéke N - - "' -O O ( r_ E Ft a B Notebook ol Notebook 15 OOO 15 OOO 7 ol ÖSSZESEN:

91 5. oldal (összesen 5 oldal GGSz Óbudai Gimnázium SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E rn N V)... Vl 1 Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 V) rn rn > E Q)... rn N... V) 'Q) "O - rn O Q)..><:..><: Vl 9 V) vissznyere rn.-t= V) E mény rn e. értéke N " " "' O O E Ft (a B Camcorder 18 OOO 18 OOO 7 ol Kamera ol Projektor ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 f e \ ) \ ' ',' '",..._, :; ','.!/ se]ejtiésibizottság Kelt.: 216. szeptember 23. / '--._,,, /'/ é:'.- " ( Tabi Péter -.:::; 1 Nagy AndréiEva (1 1 U.t, Vassné Stevlik Teréz

92 GGSz Óbudai Gimnázium 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke I ro A vissznyeremény E 'rt! V'l 'rt! N -ro N V'l... V'l... 'Vi - mennyiségi Megnevezés Mennyisége egységára értéke V'l e ' -"= N - V'l ro I egysége kódja forint s ' A vissznyeremény Bevételezési elszámolására bizonylat, szállítólevél vonatkozó száma hivatkozás a B jelű jegyzék sorszáma alapján 9 1 r--.. '...

93 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 115 Bp., Toldy Ferenc utca TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 216 /1. A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv 1-VI. fejezetei, valamint 1. számú melléklet: SELEJTEZETI IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 2. számú melléklet: Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke

94 1.oldal sorszám: 216/1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 19. napján a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gondnoki irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Gombkötő Ferenc Beosztás Üzemeltetési Igazgató Helyettes Analitikus Könyvelő Gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

95 2.oldal sorszám: 216/1 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a számítástechnikai eszközök elavultak ezért selejtezésük indokolt. Főkönyvi szám Sorszám (melléklet szerint) Selejtté válás Hasznosítás módja oka (kódszám) (kódszám) sorszámig sorszám 7 1 v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök elavulásuk és használhatatlan állapotuk miatt nem értékesíthetőek, hasznosíthatóak. nem * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

96 3.oldal sorszám: 216/1 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Gombkötő Ferenc felelős dolgozó(k) kijelölése. név Gondnok beosztás Név: K.m.f. Aláírás: Tabi Péter Nagy Andrea Éva Gombkötő Ferenc Záradék: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

97 1. oldal (összesen 3 oldal GGSz Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma A E Elszámolt '"' '"' Nettó Mozgásnem N Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft értékcsökkenés '<lj +-' '"' N C3 '"' érték Ft kódja.t_ Vl Vl e - mény <lj 'CU "O N " " Vl Ft - - -o -o ' a- I E értéke "' rn E -'= E vissznyere Számítógép/22. Tenovis TEi. Szerver ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/tűzfal/KZMK ISA ol Audió és Videó Rendszer ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/24 Diák ol Számítógép/24 Diák ol

98 2. oldal (összesen 3 oldal GGSz Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E ro N Vl '-- (/) 1 Leltári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl ro > w..., ro E +-' N Vl ro -o w..><:: o (/) ::::. 9 Vl ro "s; E O ro e ro N N ---. Vl Vl 'O 'O ro O O I E ::::. 1 vissznyere mény értéke Ft (a B Számítógép/Sapszon/ ol Számítógép+ Tartozékok/könyvtáros ol Számítógép ER-1 PA /23. ta ná ri ol Notebook DEL LATITUDE ol Számítógép/tanári 4/ +17" monitor ol Számítógép/25. lnform. Tanári/ ol Számítógép Intel PIVl ol ÖSSZESEN:

99 3. oldal (összesen 3 oldal, GGSz Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.számú melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma E -ru N Vl.. V) Leltári szám Megnevezés Elszámolt Bruttó érték Ft értékcsökkenés Ft 4 6 Nettó érték Ft 7 Mozgásnem kódja 8 Vl -ru 'CU > E 'Cll -ru... N - Vl..<!! ru ClJ V) -"' -"' 9 Vl vissznyere -ru -- Vl E mény 'CU e. r;: értéke N - - -o-o I E 2:. Ft (a B Hárfa kocsi 15 OOO 15 OOO 7 ol ÖSSZESEN: VÉGÖSSZESEN: 15 OOO 15 OOO Selejtté válás okának kódszáma: Hasznosítási mód kódszáma: természetes elhasználódás selejtezés - megsemmisítés 7 1 Kelt.: 216. szeptember 19..'-.._ 1!(cq Tabi Péter ("' Selejtezési Bizottság! h vf.{ ,.} /"-\' / V VvL. ' 2 1 \._/ \.vl \.t.. Nagy Andrea Éva Gombkötő Ferenc l

100 GGSz Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 2.számú melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke ro A vissznyeremény E 'C'O V) 'C'O N 'C'O N ' mennyiségi egységára értéke 'Ü Megnevezés Mennyisége Vl e...><: N V) - ro :r: egysége kódja forint s Bevételezési bizonylat, szállítólevél A vissznyeremény elszámolására vonatkozó száma hivatkozás a B jelű jegyzék sorszáma alapján _,_

101 1.oldal 216/2. sorszámú jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium 1. sz telephelye (Kós) 1149 Budapest, Mogyoródi út gazdálkodó szervezet M/21 sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Combi Julianna Szecsődi Edina Zsolnai Barbara Beosztás Gondnok Gazdasági ügyintéző Irodai adminisztrátor 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium 1. sz telephelye (Kós) 1149 Budapest, Mogyoródi út helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletekben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: ,- Ft nettó értéke összesen: ,- Ft * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2.sz melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

102 2.oldal 216/2. sorszámú jegyzőkönyvhöz A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Erősen elavult, javítása gazdaságtalan, érintésvédelmi és tűzvédelmi szempontokat figyelembe véve nem megfelelő. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletekben szereplő eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgvi eszközök jei<yzéke 2.sz melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

103 3.oldal 216/2. sorszámú jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért: Combi Julianna Gondnok a felelős. Név: Combi Julianna r" r!i'.:il }(ij i irt, k \-\ Szecsődi Edina C;Lt:{L 1) 1 t:: \)i k\ \ K. m. f. e,,., Aláírás: '... \;:.. -}\.... (_ (,..,( '' ", \..1- _. fc--- '!_ Zsolnai Barbara /\ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állo111nyából törté:1j:q kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jeeyzéke 2.sz melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

104 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1. melléklet 216 /2 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft E - ro N e..> rj) :::= -a "' r/j '"' - fü 1 A vissznyeremény értéke 'E :8 Ft ::: e Nyomtató Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép konfiguráció Számítógép konfiguráció Számítógép Számítógép P5 alapgép Szünetmentes tápegység Összesen: B r. sz. i. ' / '- '- '---.._ \.... Y-::;.- -'-"C'--- : '\. --:L \., C. _ (1 \.j:c (,\ i 1dClLLU.1 f

105 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE L melléklet 216/2 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft :@ E ;- «l '"' N -a;...!:<':: [/) te - 'é)' -o -"' -"' <Zl -? - 1 A vissznyercmény értéke 'E :g Ft ::r:: "' -"' Számítógép Komplett számítógép Komplett számítógép Komplett számítógép Másológép nyomtatásvezérlővel Monitor 75 OOO 75 OOO Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Összesen: B r. sz. l, l, -/S' l',::_, e,,_ }/ '<.,_, ) c:ic, c,1 '\ >f-.'--u Cl.L"-1 j

106 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1. melléklet 216/2sz.jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásne111 kódja Nettó érték Ft ro :;;; E > ro - 'IJ)...:..G Vl -a ay -o -) -"' C/l - 3; "' 1 A.,, 'k 'ö' N v1ssznycremcny crtc e 'E :g Ft ro -"' :r: Digitális multifunkcionális készülék Hűtő 22 literes Hűtőszekrény Televízió Alien TXT Összesen: B r. sz. 1 \, / ( ---- e L.c CL'- Í.;c.é 1. /,JCL, <. CLL' :il( " :'-

107 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLlS JA VAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1. melléklet 216/2 sz. jegyzőkönyvhöz L 1 -,---. U'l, Mozgás-.. Mozgás-... E : "' E.... M. Brutto ertck Elszamolt Netto crtek "' gi (5 'ö' gi A v1ssznycrcrnény értéke e tan szam egnevezes _ nem. 'k "kk. nem, fj "3.;g :::i -o.;g, o Ja Odja v e ::\; C Ft k. d. erte cso enes k.. 1 t. 7. E. 1 t (/) Hűtőszekrény Hűtőszekrény Hűtőszekrény Mosógép automata 95 OOO összesen: B r. sz. _,, l (_ ( ( \,. cjú.._'-t '-' Jic"L:.xu..;;'-- \.._,,.C \}._:-" 1\'v('" Cv'-l\.. \ \j

108 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E rn N egyedi A selejtezett tárgyi eszköz V) azonosító, megnevezés leltári száma _// / // // B r. sz. / // // / v A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám / / / / / // / / /,,,/ / v / Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma // / /'/ / //

109 1.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 29. napján a Deák Ferenc Kollégium 1149 Budapest, Tábornok u. 22. gazdálkodó szervezet selejt tároló helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Firtlné Kovács Zsuzsanna Kudari János Németh Attila Beosztás gondnok karbantartó karbantartó 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Deák Ferenc Kollégium 1149 Budapest, Tábornok u. 22. telephelyén selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

110 2.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... Ill. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: 786-os menza ellenőrző készülék 728-as EPSON LX 117 nyomtató 645-ös Számítógép 664-es Számítógép 666-os Számítógép 644-es Számítógép 651-es Számítógép 665-ös Számítógép 86-os SHARP fénymásoló gép Ezen leltári számon nyilvántartott menza ellenőrző készülék,számítógép, nyomtató, fénymásoló gép, elhasználódott, javítása gazdaságtalan költséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Mellékletben szereplő tételek, hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

111 3.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Firtlné Kovács Zsuzsannanév gondnok felelős dolgozó(k) kijelölése. beosztás Név: K. m. f. Aláírás: Y r ftp ]',,..r- e ; :-:<.D.:...i.. Jl!fl/.<?.... /.-- } '.!Y. ij (;//!... t?(!!/... f \. J i...- Í' L - / / ::-:-:r: :... i A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök!9mányábóu_!:t_f1:9_iv_eést, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216 * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

112 Főkönyvi számla száma 1.cltári szám 1 2 SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Mo1:gásnc111 kódja 5 Elszámolt értékcsökkenés 6 Mozgásnem kódja 7 Nettó érték Ft 8 ' '"" - -Q)...:.::: Vl t: ""Cl :-:--. -o :::=, Vl 9 1.sz. mellékleti 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz 6 :3-1 A vissn1yercmény értéke 'E :g Ft - " -""' :r: Epson LX 117 nyomtató Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Sharp fénymásológép B r. sz. Összesen: 1 i:..,o,-----,f' i- -- :1z: /

113 Főkönyvi számla száma SELE.JTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.sz. mellékleti 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári sám Megnevcl'.és Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés MoLgásnem kódja Nettó érték Ft m"' :;; E,_ m m N 'ij..)...::.::: V)!:! - "'.:":") -o VJ " m"' '=' E :g Rl 1 J\ vissznycrcménv értéke e: -o VJ E :g Ft :r: menza ellenőrző készülék B r. sz. Összesen:.,- ' :;. )(1,,( l-l_j , ( - -. ia.:)\'::j.t-\1 L\. "'.),-

114 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E ro N egyedi A selejtezett tárgyi eszköz V) azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok 11asznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 v / // / v // // //' //./ / /v / // // / / / / v // / / / / B r. sz.

115 l.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárn:vi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium gazdálkodó szervezet l 74 Budapest, Hársfa utca 4. szám alatti selejt tároló helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Benedek Katalin Tóth Zoltán Mikó Szilvia Beosztás gazdasági ügyintéző karbantartó portás 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium l 74 Budapest, Hársfa utca 4. szám alatti selejt tároló helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész k1töltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

116 2.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A 132-es leltári számon nyilvántartott számítógép konfiguráció elavult, javítása gazdaságtalan. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben szereplő tétel hasznosításra nem alkalmas. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

117 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 3.oldal sorszám: 1/216 évi j egyzökönyv höz A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Tóth Zoltán név karbantartó beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név: K. m. f. Aláírás:... t)j G... Dt; ll l' J\ \:!-\ t.- l lv.....''!f L t ;',... ';-'-'-.:_.,: '.f! ' 1! fi 1 "- 1 l Lfl - ( l I 7"1; ' \._!,\ '-::--:".;:.'te:"...,';-, L4..,,,'.... /..1.11\ ( 1r1r '.. ".1. v.1.r.:... -:)..!-:.1.".-!...., r 1 I "-, f" /1':1... il2-v :../. '. 1 I.'\, ' u.!.-:: {";.....l..... : A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök álln_láeól_!örtnő kive_ts.ét, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendö/alábúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tai1ozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

118 SELE.JTEZETT IMMATERIÁLIS.JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Főkönyvi számla száma 1. sz. melléklet 216. /1. sz. jegyzőkönyvhöz l.eltúri szúlll l'v1cgncvczs Bruttó érték Ft kódja l'lszálllolt értékcsökkenés Mozgásnem Mozgúsnelll kódja Ntttó érték Ft - E: 8 j -.-::::..., -a -e VJ " -"' _,, 5 'ü; -.e::; g N.- - Vl :::: e..:3...:..:: A vissznyercmény értéke Ft Számítógép konfiguráció B r. sz. /t1::h crzj '/ ti.,'1 C <-. C ' e < ( e --C-:(: 7 _-'---- ' rr1 1,,\, JJ

119 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E '"' N A selejtezett tárgyi eszköz egyedi Vl Vl azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 // // / 7 // // / v / v v / / v / v _V / 1/ I/ // /"' // / // / - 7 // B r. sz.

120 l.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önk1mányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült216. év 8.. hó 3. napján a Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium, (189 Budapest, Reguly Antal u.42) gazdálkodó szervezet Udvari tároló helyiségében, KOSZ. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Habók Lászlóné BatyiLászló Kovácsné Tálos Anna Beosztás élelmezésvezető karbantartó takarító SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium 189 Budapest, Reguly Antal u.42 udvari tároló helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság al. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen : Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1.számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

121 2.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2.számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével*kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: 242 számon nyilvántartott számítógép elhasználódott, elavult 128 számon nyilvántartott Fax KXSDE elavult, elhasználódott 12 számon nyilvántartott DTK számítógép elavult, elhasználódott 233 számon nyilvántartott számítógép elavult, elhasználódott 172 számon nyilvántartott minikonyha hűtővel elhasználódott, elromlott, javítása gazdaságtalan, költséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben szereplő tételek hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

122 3.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Batyi László --- karbantartó beosztás --- felelős dolgozó(k) kijelölése. Név: K. m. f. Aláírás: Habók Lászlóné élelmezésvezető Batyi László karbantartó Kovácsné Tálos Anna takarító fd l - ' - '--''-".. f:.:t.2..rcl ')!;; /;) l/ I /,/, /_'... J./2 -t-< Y'.... -r r \. ll /(,cv Ó( G1t,,J... ( olo) ff"'l\,---q f A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök_ állom11yáe_!9rténöjj,yezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest,216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

123 /Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1.sz.melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz 1 il 2 Mozgás- Mozgás- Bruttó érték Elszámolt Nettó érték Leltári szám 1 Megnevezés nem 1 nem Ft értékcsökkenés 1 Ft kódja kódja Számítógép 95 52, 95 52, 1 1 "' o:l :;e E ;::.. C'Cl - -(l) Vl i= "O 'a)l -o - -"' Vl " 9 E? -- C'Cl - ö - s ::e "' -"' ool A vissznyeremény értéke Ft Fax KX8DE 84 9, 84 9, DTK számítógép , , Számítógép , , ool 8 1 ool 8 1 ool Összesen: , , B r. sz. J\ ) '( /r-;77.l-1

124 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1.sz.melléklet. a 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám 1 Bruttó érték Megnevezés 1 Ft Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Mozgásnem kódja 1 Nettó érték Ft "' E ;> oj Ol...!:i::: N -1.) lfl ;::: "O E v (/) - -.';: "' E ö - = -o t;; E -o -"' :e "' A vissznycremény értéke Ft Minikonyha hűtővel ool 1 ool Összesen: B r. sz. k:_l'-' f t ),..., 1 /] _U"?iJ.4111

125 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E ro N egyedi A selejtezett tárgyi eszköz Vl azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok r1asznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 / /' / // /v / / v / /'/ / /v / / / / /,/ / / / / // -- / / // B r. sz.

126 1.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a József Attila Középiskolai Kollégium 1146 Budapest, Cházár András u. 6. gazdálkodó szervezet gondnoki iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Császár Tímea Csepregi Attila Oláh Jánosné Beosztás Gondnok Karbantartó Gazdasági ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet József Attila Középiskolás Kollégium (1146 Budapest, Cházár András u. 6.) helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

127 2.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktána vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: 1, erkölcsi avulás erkölcsi avulás természetes elhasználódás erkölcsi avulás erkölcsi avulás v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Mellékletben szereplő tételek, hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

128 3.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyv VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételé1i, név beosztás értékesítéséért, név beosztás megsemmisítéséért Csepregi Attila felelős dolgozó(k) kijelölése. név Karbantartó beosztás Név: e., \ '... :5.t' m \. D. \ Y.i..... /li ;::<'\i; /".:: i /)'7j-, 1 j )?e ;:; / / /'11/1 / / C: 1- f.'. H \ [ J-f', \J :).':::;, 1 ;;:;. K. m. f. Aláírás: r,f-f;' l!1:íl1 / I tlufl'-.... /...LJ // /. /,.,/7,» ", \,L/J; / " / /.... \" 1 1 [\_.4...,YJ-.i,:._z--fJ_.,.... A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

129 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS.JA VAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1. melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz l.cltúri szúm Megnevezés l3ruttó érték Ft fvlozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft o:; e > - '...:.::: Vl :t:: -v :-:-.. -o 1j " "" VJ -e:) - :g, - 1 A vissznycrcmény értéke ::::: -o Vl C Ft x ::, /2542 Számítógép P Monitor 15" LCD 8 8 / Számítógép Főkírhez B r. sz. Összesen: /1. _/ (_J{LlV:C-CL 1 ( ltllljá- '.,t 17 -;-, \!-,_;\; # CL{:._ ( ; Í 1'(.)_i.Lc-1,c

130 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS.JA VAK (SZELLlMl TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1. melléklet 216 /1. sz. jegyzőkönyvhöz l.cltúrí S/.:Ílll I'vlcgncvciés Bruttó érték Ft r'-.1oí'gúsnem kódja l'lsz:ímolt értékcsökkenés rvtozgúsncm kódja Nettó érték Ft E > e= 'f,'5 ''1.l...:..::: -:.:::; V) -a.:-'.') -o...:..::: v VJ '"' -;:; c'j. o -ö' ;.; e -o VJ E Ft.$ :::, 1 J\ v1ssl11yercmé11v értéke _, Hűtő Helkana 17 literes Fénymásológép Nyomtató Mátrix 9 tűs B r. sz. Összesen: / '.. --,l,.. l i f"/ lth/,lllc1 "

131 / főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E '"' N A selejtezett tárgyi eszköz egyedi Vl V) azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 // / // / / _,,/ / // / / / / / / v / / / / / v /,/ / / // /./ B r. sz.

132 l.oldal sorszám:l/216 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgvi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Káldor Miklós Kollégium 122 Budapest, Felvinci u. 8. gazdálkodó szervezet könyvtár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Benes Katalin Szarka András Jámbor Zsolt Beosztás gazdasági ügyintéző gondnok gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Káldor Miklós Kollégium 122 Budapest, Felvinci u. 8. telephelyén selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: 588 OOO nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

133 2.oldal sorszám: évi jegyzőkönyvhöz A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS KAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A 1175-ös leltári számon nyilvántartott mosogatógép, elhasználódott, javítása gazdaságtalan költséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Mellékletben szereplő tételek, hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendőíaláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

134 3.oldal sorszám:l/216 évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás megsemmisítéséért, Szarka András felelős dolgozó(k) kijelölése. név gondnok beosztás Név:,1_. r:::.:'-i e 1 / ci_:--r,, l... :.\-... :.\ j f-, l f'1... L..!-! H.. i.....!.l.. J..... f,{<jj.f:t/.\... 71::.."6:! K. m. f. 4ex_L /} Aláírás: p._i -k "'--' >":'..... '1. 1 i \ >1 / ; :". l :/....!I / / {-.:r..?,_...} lr... I A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából tö1iénő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216 * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

135 Főkönyvi számla szám SELE.ITEZETT IMMATERIÁLIS.JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1.sz. melléklet 216/1. sz. jegyzőkönyvhöz [.e\ túri S?Úlll 1 2 fvjegnt.:\'c/és 3 Bruttó érték Ft 4 i'vlozgúsnem kódja 5 Els?úmolt értékcsökkenés 6 Mozgúsncm kódja 7 Nettó érték H 8 "' -e:; t: -a -, O <lj - VJ 9 ' ;;.w -a -e' N - (/', C O w ::e - 1!\ vissznycn.::mény értéke Ft mosogatógép 588 OOO 588 OOO 1 1 Összesen: 588 OOO 588 OOO B r. sz. /i/: ;i í/, ""-\\..._.- / /. ;/ y i. - / - / / /<11 '7!-// I /. / r,_,/'",./,. / ' / -::"' e'/< -:/f;:::_,..,7..,:.,,":..- ". P 1/

136 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet A selejtezett tárgyi eszköz E ro egyedi azonosító, megnevezés Vl leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok na sz nosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 //,// // /-,/ v,// / // / // / v / / v / / // / / v / // _/ /,,,,/ // B r. sz.

137 1.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 1191 Budapest, Kisfaludy u. 28. gazdálkodó szervezet melléképület tárolójában (helyiségében). Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Tóth Lászlóné Macsali Zita Rózsás Józsefné Beosztás gazdasági ügyintéző takarítónő takarítónő 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi hatáskörébe tartozik. Önkormányzat döntéshozó testületének II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet, Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 1191 Budapest, Kisfaludy u. 28. melléképület tárolójában, helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

138 2.oldal sorszám: 1/216 évi jegyzőkönyvhöz III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek é11elmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Selejtté válás oka: természetes elhasználódás. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben felsorolt tárgyi eszközök hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

139 3.oldal sorszám: évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Macsali Zita felelős dolgozó(k) kijelölése. név takarítónő beosztás Név: r 1 / r 1 e T!-1- LA S,')_Lr"' /v 1....'-./.. f:;:._,, ::::- K. m. f. Aláírás: /u 1. r r, r r... <:-:::.: t.!t.<;. 6..Í....'!::.!':!.! / _(_e::(..c::' \. \ -----J:i l,,-::., _:) -:?_i--:. < ) (\_...\ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök :11án2'9Ltörténől<_i_-_! továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

140 SELE.JTEZETT IMMATERIÁLIS.JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), NAGYÉRTÉKŰ TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1.sz.melléklet Főkönyvi számla száma 216 /1.sz. jegyzőkönyvhöz Lcltúri szúm Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgúsnem kódja Elszúmolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft 'e:: C3 - -v..:..::: 'Jl -.,, -o.j...:..::: v - [/'; C':I A viss;:nvercménv értéke - VJ _, e,,t e:;:...:..::: :e Mosógép Whirpool Mosógép Whirpool AWT ,.! l )é' L: r.._ 1! 1 l' 1 l 1 ' -f..--"'- '-....,,,f (, /('((.CS::.< '.'.l_;, ''"',_,:,--)1._)._. - B r. sz.

141 SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), NAGYÉRTÉKŰ TÁRGYI ESZKÖZÖK.JEGYZÉKE 1.sz.melléklet Főkönyvi számla száma 216 /1.sz. jegyzőkönyvhöz l.éltúri szúm 1 l\ikgncvezés Mozgús- Bruttó érték 1 11Clll Ft kódja Elszú111olt értékcsökkenés Mozgúsnem kódja 1 Nettó érték Ft '"' e > cc :.t:: (/) := v - [/') "' '5 ::: g N v V1 :::::: 'Ü..s...:.t:: A vissznycrcmény értéke Ft Fénymásoló+nyomtató Samsung I I : 2: B r. sz. -"Jf/ j!. i J ;.,,) 1 LL \J.._\,_:; -- L/ _ "C' ( '. l \ L( ( jt L..\.. /'-.,. l , -:...-) '\ '

142 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet A selejtezett tárgyi eszköz E '"' egyedi azonosító, megnevezés Vl leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok na sz nosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint s ég e szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 /// // _,/ //- _,/ v / // / / /._,/ / / / // / // / / v / / // / / B r. sz.

143 1.oldal sorszám: JEGYZŐKÖNYV ;. o,e G /-A _ A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszfc?z'1sk1 '"Lt C\Q l-{,wy sel ej tezésérő 1 Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Középiskolai Leány Kollégium gazdálkodó szervezet 1145 Budapest, Uzsoki utca 34/a. tároló helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Kormányé Csikán Judit Bányai Ferencné Beosztás gazdasági ügyintéző takarítónő Kudari Erika portás l SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Középiskolai Leány Kollégium 1145 Budapest, Uzsoki utca 34/a. telephelyén selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét. A tartozékok rendben megvoltak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

144 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs 2.oldal sorszám: b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: 1-3 ssz. nem javítható, elavult v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben szereplő tételek hasznosításra nem alkalmasak. *a mcgfelelö rész kitöltcndií'aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendö tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek. tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzökönyv

145 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 2oJ[/ Ji2-2'ho-cu A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Kudari Erika felelős dolgozó(k) kijelölése. név portás beosztás Név: K. m. f. Aláírás: 1 n,}. -. -,.. l-';-. :{ "='h.f\....!?.:..... C::J?.1.' L e.. r: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök áuományá(.')l_!_1énő kive'.?_e_t_ését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

146 SELE.JTEZETT IMMATERIÁLIS.JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Főkönyvi számla száma 1. sz. melléklet 216/1. sz z. jegyzőkönyvhöz 1 I.dtúri szúm 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Mozgásnem kódja s Elszámolt értékcsökkenés 6 Mozgásnem kódja 7 Nettó érték l-t 8 E >.É3 :!..) (J'J -:::: "'Cl E. VJ "' 9 '"' A vissznycremény értéke - Ft x Telefondíjszámláló rendszer PC-Trafon Színes televízió Ipari porszívó B r. sz. Összesen:,_. _,,,_{,,,...::""/ "-(../ V' _./.i:',' '/ -. ;_..fl-t"'"' ".,_,., ;1 \ /j. i'1..,. J;_,.i "7! 1,; V1 fw « , - )./C f-/ c;í :._..- v, c 1 e v\ t::i 1"'.'i 1(,,\ e rz. e,. 1(,A) -...

147 1.oldal sorszám: 1/216évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő, immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napjan a Pannónia Középiskolás Kollégium 1133 Budapest, Pannónia utca 83. gazdálkodó szervezet gazdasági iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Szeiman Gáborné Szűcs László Kovács András Beosztás: Gondnoknő Karbantartó Karbantartó 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Pannónia Középiskolás Kollégium 1133 Budapest, Pannónia utca 83. telephelyén selejtezésre előkészített, immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. A Fentiek alapján a Bizottság az 1..számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök: Bruttó értéke összesen: Ft Nettó értéke összesen: Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendőíaláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

148 2.oldal sorszám: 1/216évi jegyzőkönyvhöz A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. hasznosításával: raktárra vétel vagy értékesítés* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A es főkönyvi számon szereplő 382,382,38,2686,8396-os leltári számon nyilvántartott hűtőgépek elhasználódtak, javításuk gazdaságtalan, költséges. A es főkönyvi számon szereplő 413-as leltári számon nyilvántartott mosogatógép többszöri javítás után sem működött rendeltetésszerűen, javítása gazdaságtalan, költséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletekben szereplő tételek, hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

149 3.oldal sorszám: 1/216évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Szűcs László felelős dolgozó(k) kijelölése. név karbantartó beosztás Név: K. m. f. Aláírás: : :- l. 1, -..., -.,-., \" -... /... ;-.... V( ov<-\c' J 1-i Nµ K\ ú... "... r....,5wcs lll s2lo - _;.; '!. (') 1! nuc /) \.Y \J./..... A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az érték nélkül nyilvántartott tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek. tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

150 SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Főkönyvi számla száma Lcltún szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kód_1a Elszámolt értékcsökkenés Mozgásncn1 kódja Nettó érték Ft. :-;;; E > - 'V t "-o -"' [/) ". 1.sz. melléklet 216 /1 sz. jegyzőkönyvhöz :::: " E - 1 A vissznycremény értéke 'E Ft " -"' ::r: Hűtő 22L-es (Electrolux) Ft Ft Hűtő 22L-es (Electrolux) Ft Ft Hűtő 22L-es (Electrolux) Ft Ft Hűtőszekrény 7. Ft 7. Ft Hűtőszekrény 45.9 Ft 45.9 Ft 17 1 Összesen: B r. sz. \ \' tlouo 1 LO ( " \ 1 ( 1 (.),_,.. t\,j () s,l / ' 1 Let..l)i)-;;

151 SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Főkönyvi számla száma 1.sz. melléklet 216/1 sz. jegyzőkönyvhöz Leltán s7ám 1 Megnevezés 1 Bruttó érték Ft nem kódja Mozgás- Elszámolt értékcsökkenés Mozgás- nem kódja 1 Nettó érték Ft '" :-;; E ;.> C'::i - n.j...:.:: Vl t -a O -"' VJ " - :-g ro E o -::-i ro E :-g :r:: A vissznyeremény értéke Ft l Mosogatógép DET PS Ft Ft Ft 7 1 B r. sz. Összesen:,...\,_ 't.,, li,ouv<j \'-;\., Ft Ft Üt\-JJ \ Ft 1' \). 7 (--1; l'y'\./ (.,<ii._//7 r- 1

152 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E '"' N egyedi A selejtezett tárgyi eszköz t:' Vl azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok na sz nosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége kód- egy- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 / /_,// //,.,./ // / -7 // / / 1/ / // / v / v / / / v / 1/ _V / // / / B r. sz.

153 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről 1.oldal 1/216jegyzőkönyvhöz Készült 216. év... augusztus... hó 3... napján a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium 1119 Budapest, Rátz László utca 3-7. gazdálkodó szervezet... gondnoki iroda... helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Sebestyén István Soós Szilvia Ruthné Magyar Éva Beosztás gondnok gondnok gazdasági ügyintéző I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium 1119 Budapest, Rátz László utca Selejttároló..... helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezé1i selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó é1iéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, taitozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

154 2.oldal l/216jegyzőkönyvhöz A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek é1ielmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az l.számú mellékletben szereplő eszközök elhasználódtak, javításuk gazdaságtalan, költséges V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Mellékletben szereplő tételek, hasznosításra nem alkalmasak * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

155 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 3.oldal 1/216 jegyzőkönyvhöz 1. raktárra vételé11, név beosztás 2. értékesítéséért, 3. megsemmisítésééii, Sebestyén István felelős dolgozó(k) kijelölése. név gondnok beosztás Név: I', í!!j-.' - // " (. ' " 17 r, /(..!. /1./..... /)...? L, \., '(\. ' / 1 ''I \./ e... (_,"'- '\...,.,.... J.... K. m. f. Aláírás: t1 ; :flju? '1...?:. -:: :.: \.,<;, :'.?.... A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök lloáb_ó_!_ti-tnő kivez_-tsét, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tmtozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

156 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1 sz melléklet 216/1. szjegyzőköyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnen1 kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft ""' e ::e; > ro <!..)..!.:: ' ' tf) N E j:; "O "".":""'l -o -"' <1) ::r:: " -"' C/J ;.s 1 A vissznycremény értéke.e :g Ft Fűnyírógép villany I Ping-pong asztal ITV Orion Vénusz I Mosógép Gorenje IAutomata vízlágyító ber IHűtőgép ERE B r. sz. Összesen: J e L, (,:" j-,_::cji / L,/)7 /'...,, Ci. /::.. {/ (.( //&. rri/ r-r; /(,,1 '!. ;. ' /(/l ;,'11 1 o i '-h'ix -!/, V L, / /e' ;_1 1.,\J ( (

157 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1 sz. melléklet 216/ljegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft ro :;;; E > c':j - 'il) _!::G (/)!:' - c;i -o -) -"' C/) rn E.,., 8 ';:;' 13 1 A v1ssznyeremcny crtcke 'E :8 Ft ;:e: "' -"' Számítógép Számítógép !Számítógép ISzámítógép I Számítógép !Számítógép ISzámítógép ISzámítógép Számítógép MSI alaplap Számítógép NEC Power ISzámítógép P ISzkenner Szkenner ISzkenner ". '\ LL,--) J ' 1 -'....., l (,., (i,,< '- /l fi [...,... B r. sz.

158 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet E '"' N A selejtezett tárgyi eszköz egyedi Vl Vl azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert {tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége kódegy- száma száma kódja szám sége forint Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 // // / 7 /v/ / // / / / v v / / v / [/ v / / 1,,.-/ / // B r. sz.

159 l.oldal sorszám: 216/1 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Váci Mihály Kollégium 1141 Budapest, Mogyoródi út 128. gazdálkodó szervezet gondnoki iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Vass Ibolya Tóth Laura Kocsis Ferenc Beosztás gondnok egyéb ügyviteli ügyintéző karbantartó I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Váci Mihály Kollégium 1141 Budapest, Mogyoródi út 128. helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

160 2.oldal sorszám: 216/1 évi jegyzőkönyvhöz A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 283 leltári számon nyilvántartott Szerver HP ML 3565E45, 36 leltári számon nyilvántartott Lézernyomtató színes, 3326 leltári számon nyilvántartott Számítógép, 33 leltári számon nyilvántartott Monitor 334 leltári számon nyilvántartott Nyomtató Epson 335 leltári számon nyilvántartott Szünetmentes tápegység 399 leltári számon nyilvántartott Számítógép Pentium 478 leltári számon nyilvántartott Számítógép Home 479 leltári számon nyilvántartott Számítógép konfiguráció 486 leltári számon nyilvántartott Számítógép 538 leltári számon nyilvántartott Notebook Vista DVD webcamera +táska 54 leltári számon nyilvántartott Monitor 541 leltári számon nyilvántartott Notebook 544 leltári számon nyilvántartott Számítógép 548 leltári számon nyilvántartott Számítógép 577 leltári számon nyilvántartott Nyomtató HP Laserjett 348 leltári számon nyilvántartott Kolimátor 351 leltári számon nyilvántartott Írásvstítő Medium 395 leltári számon nyilvántartott Írásvetítő Apollo 43 leltári számon nyilvántartott Mikróhullámú sütő Whirpool elhasználódott, javítása gazdaságtalan, költséges. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

161 3.oldal sorszám: évi jegyzőkönyvhöz v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A Mellékletben szereplő tételek hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő./ aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

162 4.oldal sorszám: 216/1 évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért Kocsis Ferenc névkarbantartó beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név: K. m. f. Aláírás:.. / - ;.. :'::... tr : i L_. r \.:.... '\: '\ \_, l. "--/ ri l (LI. _(!.... / T h!. r 1 - ' A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök.llományából!örtén-iy_e_tsé_t2_ továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

163 Főkönyvi számla száma SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS.JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE 1. számú melléklet 216 /1 sz. jegyzőkönyvhöz Lel tári szúm Megnevezés Mozgás- Mozgás- :-a E f3ruttó érték Elszámolt Nettó érték > - -Q).:;;::, N nem nem Ft értékcsökkenés Ft t=.a.;)' -o kódja kódja Szerver HP ML 3565 E Lézernyomtató színes Számítógép Monitor Nyomtató Epson Szünetmentes tápegység 2 OOO 2 OOO Számítógép Pentium Számítógép Home Számítógép konfiguráció Számítógép B r. sz Notebook Vista DVD webcamera +táska Monitor Notebook Számítógép Számítógép Nyomtató HP Laserjett Kolimátor 1 OOO 1 OOO Írásvstítő Medium Írásvetítő Apo//o Mikróhullámú sütő Whirpool Összesen: !! /. ;.,L I.. / 1;-; /-.,[.',1 '/ \... (, -;l -f.' L L- ro "' " -"' VJ n ro - - -o N ::::: -o '.fj N "O!./) e: -o ::e "' "' A vissznycrcmény értéke Ft 11

164 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet A selejtezett tárgyi eszköz E re egyedi azonosító, megnevezés Vl leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok) anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 /' / / - / B r. sz. / / / / / / / v / / / / / v _,,/ v / / / //

165 1.oldal sorszám:i./216 évi jegyzőkönyvhöz JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év augusztus hó 3. napján a Vécsey János Leánykollégium 135 Budapest, Szél utca gazdálkodó szervezet gondnoki iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Kunos Béla Zoltán Ruth Mónika Gégény Mihályné Beosztás Gondnok Gazdasági ügyintéző Egyéb ügyvitei ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet Vécsey János Leánykollégium 135 Budapest, Szél utca selejt tároló helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

166 2.oldal sorszám:i./216 évi jegyzőkönyvhöz A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A 2499-es leltári számon nyilvántartott szőnyegkefélő porszívó,és a 2186-os leltári számon nyilvántartott esztergagép elhasználódott,javítása gazdaságtalan,költséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben szereplő tételek hasznosításra nem alkalmasak. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

167 3.oldal sorszám:i./216 évi jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás - 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítéséért, felelős dolgozó(k) kijelölése: Kunos Béla Zoltán név gondnok beosztás Név: ('; l ' '...'k... Lt. T µ "... llg... l\ V1! K. m. f. / Aláírás: / / 1/ /--:;" /(7 / /v",, ( - f...;<.i.:7:... '.'... /1:í A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható - --" eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tai1ozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

168 SELEJTEZETT IMMATERIÁLIS JAVAK (SZELLEMI TERMÉKEK), TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE Főkönyvi számla száma 1. sz. melléklet 1. /216 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Mozgásnem kódja Nettó érték Ft ro :;; E - - t:: - 7 -o - -"' " Vl _ o :2 ;l "' E e: -o {/) i;ie:g :r: " -"' 1 A vissznycremény értéke Ft Szőnyegkefélő porszívó Esztergagép 8 8 OOO 1 1 Összesen B r. sz. / /

169 főkönyvi számla száma TÁRGYI ESZKÖZÖK, SELEJTEZÉSBŐL VISSZANÍERT TARTOZÉKOK, ALKATRÉSZEK, HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 2. számú melléklet A selejtezett tárgyi eszköz E ro N egyedi V1 V) azonosító, megnevezés leltári száma A selejtezésből visszanyert (tartozékok, alkatrészek, hulladékok} anyagok nasznosítás főkönyvi nyilván- mennyiségi egységára értéke módja számla tartási megnevezése mennyisége egykód- száma száma kódja forint sége szám 4 s Bevételezési vagy elszámolási bizonylat száma 13 // //,,.,,.,..,,- // v // // v / / // /"./- / // l,, / / // / v / / v / / / / / B r. sz.

170 1.oldal sorszám: 1/37316/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember 16. napján az FPSZ Látásvizsgáló Gazdasági Szervezet irodájában Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Beosztás: dr. Földiné Angyalossy Zsuzsánna " ' -+.y -- Í«:- Szabóné Szedre Erika / \:'f) i7\_:--.1,, Soós Péterné /) ;. < : '../,,._...,. igazgató szakszolgálati titkár gazdasági ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

171 2.oldal sorszám: 1/37316/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Látásvizsgáló Bizottság helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

172 3.oldal sorszám: /216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A mellékletben felsorolt tárgyi eszközök használhatatlanok szakértői felsorolt eszközök selejtezése indokolt. vélemény alapján a v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális ja vak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben felsorolt tárgyi eszközök szakvélemény alapján használhatatlanok, műszakilag hibásak, javítási költsége az új gépek árát figyelembe véve gazdaságtalan lenne. A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény, engedélyezést követően zúzással megsemmisíti, illetve veszélyes hulladékként elszállítja. töréssel, A kiselejtezett eszközökből visszanyert hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

173 4.oldal sorszám: 1/37316/216 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, 3.megsemmisítésértdr.Földiné Angyalossy Zsuzsánna név \,,-J-c';..vv\,--'J l'{ 2:.: k beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Név.beosztás Aláírás: dr. Földiné Angyalossy Zsuzsánna Szabóné Szeder Erika Soós Péterné intézményvezető szakszolgálati titkár gazdasági ügyintéző A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. év hó. nap * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

174 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1 oldal főkönyvi számla száma Sor- szám Mozgás- Elszámolt Bruttó érték Leltári szám Megnevezés nem értékcsökkenés Ft kódja Ft Nyomtató lézer P8E Számítógéphez hangfal Számítógép Asus Design Vintage Pc Nyomtató HP DJ Monitor Axion Syga 17" Számítógép 17 OOO 17 OOO Számítógép HE Intel 18/ Monitor Viewsonic va 93b o:l "' 6 Mozgás :;;; Nettó > o:l nem 1) érték Ft t:: "O 'Q)' O kódja..><: 1) '-' [/) /37316 /2 l 6_sz. jegyzőkönyvhöz o:l "',.-., - o:l 6 (g ::a' A vissznyeremény értéke Ft (a O B jelű "' E jegyzék alapján) O o:l..><: ::r: '-' r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal \) F \:,\ () J' Lt,.. t7 1_..-, ), r. " 1 / l/(- i

175 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke főkönyvi számla száma 1 oldal 1/373 16_/216 _sz. jegyzőkönyvhöz Mozgás- Elszámolt Mozgás :;;:; Sor- Bruttó érték Nettó > -o:s Leltári szám Megnevezés nem értékcsökkenés nem 'V szám Ft érték Ft :t:: "O kódja Ft kódja "V' -o v '---' <ll -o:s 6 - VJ l Videómagnó ITT Nokia Fénymásoló EP OOO 18 OOO 7 <ll -ro,..._,::: o:s E :e' - ' "' ro E -o ;J::: '---' A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal \)\ \ / \:;l J {-> e jr!' '',,.,//,. ( l....::...1

176 2.sz.melléklet oldal 1/37316 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma ro A vissznyeremény 'D 'Ü A vissznyeremény E.E E Bevételezési '(1) <./) ro elszámolására <./) egységára bizonylat, 'Vi D mennyiségi értéke vonatkozó 'Ü MP.gnevezés Mennyisége Vl e -::_ szállítólevél száma hivatkozás a B. 11- N N._ 'f1l... N J/l <./) ro :r: egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján s , _

177 sorsztm: l.olcbl 1/3 7;)o/216 JEGYZÖKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, se lej tezésérő l Készült 216. év szeptember. hó 16. Dió Általános Iskola, Előkészítő Kollégium és Gyermekotthon, 198 Budapest, Friss utca 2. sz. helyiségében. szakiskola, EGYivU, Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Szilágyiné Dendisz Ilona Balajti Imre Szőcs Mária Venczelné Blahovits Kata gazdasági ügyintéző gondnok gazd. üi., raktáros adminisztrátor '-' f,,'.'. 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. '' a megfelelő rész kitöltcndö/alúhúzancló 1. sz. melléklet sclejtezcndö túrgyi eszközök 2. sz. melléklet hasznosítható alkatrészek, tartozékok 3 sz. melléklet: megsemmisítési jcgyzökönyv

178 2.oldal sorszám: 1/3734/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Dió Általános Iskola, Előkészítő szakiskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: !. - Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

179 3.oldal sorszám: 1/3734/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

180 VI. HITELESÍTÉS JtS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 4.oldal sorsz{1m: 1/3 7G 3vli/216 A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, értékesítéséért,, 3. me2semmisítésért Balajti Imre név név név gondnok beosztás beosztás beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Név, beosztás : Aláírás: Szilágyiné Dendisz Ilona Balajti Imre Szőcs Mária Venczelné Blahovits Kata gazdasági ügyintéző gondnok gazd. üi., raktáros adminisztrátor \, -. - _._. A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. *a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet selejtezendő tárgyi eszközök jcgy;;:éke 2. SL melléklet: hasznosítható alkatrészek, Lartozékokjegyzékc 3. s?:. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

181 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet 13 l92 főkönyvi számla száma 1/3734/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorsárn Leltári szám Megnevezés 3 Hütőgép (térítésmentes) Fénymásoló asztal Kötéltánc pálya Összesen: Bruttó érték 1 Mozgás- Ft nem kódja OOO Elszámolt értékcsökkenés Ft OOO Mozgás-!Nettó érték Ft nem kódja 7 8 Ul -ro :e;; E' > m ro N 'Q) Vl tj -.(!)' 'Ü n:; VJ cs Ul -ro - ro E VJ -. -ro -o N -o ui E -o ro A vissznyeremény értéke Ft (a B. ll-92.jclüjegyzékalapján) 11 ( (,',(., /! :.) Silágyiné Oendisz Ilona gazd.üi.,//' Szőcs Mária gazd.üi. j 'h...: \..?,.-.:_..._ Balaji Imre gond'nok \ \1.: l, \ J. t _ ".. Venczelné Blahovits Kata adminisztrátor r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

182 L Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet ) főkönyvi számla száma 1/3734/216 sz. jegyzőkönyvhöz l Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 2.J Számítógép Számítógép Fefo Stylux SX PSC Másológép FS Másológép Másológép UTAX CD 216 OOO 5139 HP rnicroszerver 9 OOO 5148 Winchester külső 1-IDD Monitor LG 6 OOO 533 Monitor LG 6 OOO 534 Monitor LG 6 OOO 535 Monitor LG 6 OOO 5299 Monitor LG 6 OOO 531 Monitor LG 6 OOO 5298 Monitor LG 6 OOO 5272 Számítógép 157 OOO 5296 Monitor LG 6 OOO Ft Osszesen: Mozgásnem kódja Elszámolt Mozgás- nem kódja értékcsökkenés Ft Sorszám OOO 9 OOO OOO 6 OOO 6 OOO 6 OOO 6 OOO 6 OOO 6 OOO OOO Nettó érték Ft 8 V) ru ru :(ij E "'.":::: ru E > ru :.o1 ' C:: O "' +-' - 'é)' 'Ó -"' (tj cs (!) '--"" ;:r:: VJ i;i E :g l A vissznyeremény értéke Ft (a B jelü jegyzék alapján) 11 l/ / ';. i /. (1 ( ( \ / Szilágyiné Dendisz Ilona gazd.üi. Szőcs Mária gazd.üi. '\ ;,),\, ) (... Balajti Imre gondnok \ :.::, \ -; j,t_' L c - \. Venczelné Blahovits Kata adminisztrátor _\ r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

183 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet oldal 1119 főkönyvi számla száma 1/3734/216 sz. j egyzökönyvhöz Sorszám Lel tári szám Megnevezés Vírusírtó Panda SEC Osszesen: Bruttó érték Ft Mozgás- 1 Elszámolt 1 Mozgás- IN.,. 1 F,.,,.,. elto erte ( 't nem kodja ertekcsökkcnes Ft nem koclja ro "'.--. :(ij >.3 Q) t:; p 'U ;;y O ő v (/) "' ;:::: ro ' o.-8 "' ro E o -'<: ::e '---' 1 1 A vissznyercmény énéke Ft (a jelüjegyzék alapján) 11 : ){1 ',.'' '_ ;_(,e_ Szilágyiné Dendisz Ilona gazd.üi. \ ) Szőcs Mária gazd.üi. '1 ) h ', \, ;.. ' ' Venczelné Blahovits Kata adminisztrátor r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

184 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet 1 ii 1129 főkönyvi számla száma 1/3734/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Mozgás- Elszámolt Mozgásnem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja Nettó érték Ft Vl ro Vl ro :;;; E.::: ro E > ro Q) tr íl e o vi u 'Q)' O :;; E :g Q) e, ro...:.e: :I::.,, lfj A vissznyeremény értéke Ft (a B jelűjegyzék alapján) 1 l 2 3 Panda A V antivírus Osszesen: l l l: <. l' ' - 1. Szilágyiné Dendisz Ilona gazd.üi. \ (.,.,; { Szőcs Mária gazd.üi. /1. / '.., /i 1... \ LA Bála'\ ti Imre gondnok \, ' ' '.1.(, Venczelné Blahovits Kata adminisztrátor r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

185 2. sz. melléklet / oldal A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 1/3734/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma. A v i s s z n y e r e m é n y :g _ A vissznyeremény - - Bevételezési elszámolására. mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o o Megnevezes Menny1sege... vi S ::=. szarna h1vatkozas a B. 11- I egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján s \ 1 i

186 l.oldal sorszám: 1/3736/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkom1ányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, 182 Budapest, Üllői út 76. sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Kajáry Ildikó Kövesdy Lászlóné Sztrányai Zsolt Zimányi Zsoltné 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

187 2.oldal sorszám: 1/3736/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

188 3.oldal sorszám: 1/ IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

189 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3736/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Sztrányai Zsolt név gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Név, beosztás : Kajáry Ildikó Kövesdy Lászlóné Sztrányai Zsolt Zimányi Zsoltné intézményvezető gazdasági ügyintéző gondnok gazdasági ügyintéző A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

190 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1.sz. melléklet f oldal 1129 főkönyvi számla száma 1/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Program Programok, MS Vírusírtó Vírusírtó Vírusírtó Suse Linus Programok, MS Programok, MS Programok, MS Programok, MS Programok, MS Programok, MS Programok, MS Programok, MS Program Osszesen: Bruttó érték Ft Elszámolt értékcsökkenés Ft '"' Cfj :3 s Mozgásnem kódja Mozgás- Nettó érték Ft 'il.l j 1;; -.:::= nem kódja "'O ;> '"' 'a)l -.o - 11.l '-' Vl 9 '"' Cfj,<;:: (1j s 'fi A vissznyeremény értéke Ft (a -o {j B jelű jegyzék alapján) Cfj s -o ::r: '-' (1j l/ ' fj,i,i'/( ILK.G.' -. ' í)\{ '.) Kf( áry Ildikó int zményvezető.. i ''j /,. \ 1. \ LD i--l-:; -' Lv,.._.\. /.-,._ Kövesdy l:aszlóné gazd.üi. ' 1 '. 1 J /' 'J ' v. \,..,... \ Vili r Sztrányi Zsolt gondnok i\.,...,.;_ J'.-l ')Q,(_;.I Zimányi Zsoltné gazd.üi r. sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalom mai

191 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1.sz. melléklet f oldal főkönyvi számla száma l/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz CIJ,---, Elszámolt :;;:; Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- > (lj '"' ' A vissznyeremény értéke Ft (a llj Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés Nettó érték Ft.-'<: N szám Ft nem kódja nem kódja f;i O..gj B jelű jegyzék alapján) Ft "QJ1 ' vi S O "' CIJ 6 Vl,:::; (lj s (lj QJ e,.-'<: ::e '--' [/] Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Laptop Számítógéppark Számítógéppark Számítógéppark Számítógép Monitor Számítógép Monitor Számítógép Számítógép Nyomtató-szkenner Monitor Számítógép r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

192 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke J) oldal főkönyvi számla száma 1/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Monitor Számítógép Monitor Web kamera Számítógéppark Számítógép Monitor Számítógéppark Számítógép Számítógép Számítógép Lézernyomtató Érintőképernyő Érintőképernyő Monitor Scanner Scanner Számítógéppark Kamera panasonik Video kamera 5 47 Video kamera Nyomtató Számítógép IBM Osszesen: Bruttó érték Ft Vl -ro Sorszám Mozgás- nem kódja Elszámolt értékcsökkenés Ft ::;;; Mozgás- > -ro Nettó érték Ft ' D5 nem kódja t '1".j o;-i ' -(l)..:.: r:/1 9 5 Vl :g ro 5 ' A vissznyeremény é1iéke Ft (a f;j -o jelű "' E -o jegyzék alapján) ro ::e e j_y.l-l kll lc,}(aj p ÍÍ<likó intéz'ményvezető I r : ',l:r.. i \ l i,. 1-. ', e,_,../v, '----,1. V) ) Kövesdy Lászlóné gazd.üi. : \. r... n i \A...: _ <...;; Sztrányai"Zsolt gondnok 'Í 'J. e_ 1 lr v)lc. 1 Zimányi Zsoltné gazd.üi r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

193 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1.sz. melléklet /. oldal főkönyvi számla száma 1/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés 3 asztal Gyuródeszkák 4dbállványos szövőszék állványos szövőszék állványos szövőszék állványos szövőszék állványos szövőszék függőhíd fej!.eszköz számítógépasztal alulétra ergószék 12-db-os ugrószekrény tornaszőnyeg műbőr tomaszőnyeg műbőr tornaszőnyeg műbőr tomaszőnyeg műbőr tornaszőnyeg műbőr tomaszőnyeg műbőr tornaszőnyeg műbőr tornaszőnyeg műbőr delux parti konyha asztal daniszék daniszék daniszék daniszék daniszék daniszék daniszék daniszék Bruttó érték Ft Mozgásnem kódja 5 Elszámolt értékcsökkenés Ft Mozgás-!Nettó érték Ft nem kódja CfJ «l > «! «l N '11) CfJ '"O -.o - 11) '-' Vl :a s CfJ ro - ro S - O.Q CIJ S O ro ::r:: '-' 1 A vissznyeremény értéke Ft (a B. l l-92. jelű jegyzék alapján) r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

194 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke :e. oldal főkönyvi számla száma 1/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz '-cti "',-... ífj,-...,, 'k, Elszámolt, :e; 6 :g ro 6 S or-, B rutto erte Mozgas- Mozgas- > ro ro "'...,., ro A vi ' 'rt'k Ft (, Lel tari szám Megnevezés,. értékcsökkenés,. Nettó érték Ft 'E..o.: [)j :g [)j ssznyeremeny e e e a szam Ft nem kodja Ft nem kodja i7 :g [)j 6 :g B jelű jegyzék alapján) -..><: ro..><: '--' ::r: '--' daniszék O 7 O 1 O daniszék O danimosogatószek O 7 1 o danitűzhely-felsőve O 7 1 o danikonyhaszekrér O 7 1 o asztal o 7 1 o asztal O 7 1 o daniszék o 7 1 o daniszék O 7 1 O daniszék O 7 1 O daniszék O 7 1 O daniszék daniszék daniszék O daniszék O danimosógép-felsé asztal daniszék daniszék asztal számítógépasztal szék szék szék o 7 1 o szék szék greisvald fejleszkö O greisvald fejleszkö O modulkészlet feji.e mozgásfejlesztő tá r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

195 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke s oldal főkönyvi számla száma 1/3736/216. sz. jegyzőkönyvhöz,,, 'k, Elszamolt, -o:s E,<;:; o:s E S or-. Brutto erte Mozgas- Mozgas- > o:s -o:s ifj --, -Cl:! A, ' 'rt 'k Ft (. Leltán szám Megnevezés,. értékcsökkenés, '. Nettó érték Ft '1:l Dl g :g Dj vissznyeremeny e e e a szam Ft nem kodja Ft nem kodja :g Dj E :g B jelű jegyzék alapján) - Cl:! '-' ::r: '-' fém iratszekrény O 1 O Szilofon asztali O faszilifon O Ping-pong asztal k O állítható nyújtó o 1 o fokosszék O fokosszék O Tanulóasztal 12db O mosógép SONY TV Hűtőszekrény varrógép hangosító berendezé fiinyíró SONY TV mikrohullámú sütő személyi mérleg mobiltelefon fényképezőgép digitális fényképez TV Samsung Hűtőszekrény zam Mikrohullámú sütő TV Panasonic o 7 1 O TV Grunding Rádiósmagnó ifj r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

196 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke (f oldal főkönyvi számla száma Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Rádiósmagnó Televizió Sövénnyíró Rádiósmagnó Rádiósmagnó Szintetizátor Szintetizátor Osszesen: [fj e<:! a Elszámolt Sor- Bruttó érték Mozgás- Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés szám Ft nem kódja Ft :;;; Mozgás- > e<:! <U Nettó érték Ft N nem kódja t "aji o..><: <lj Vl 9 '-' /216. sz. jegyzőkönyvhöz [fj e<:!.-.:: "' E :g rs A vissznyeremény értéke Ft (a f:j O B jelű jegyzék alapján) [fj E O :r: '-' 1 11 "'..><: i \ 1...' í ' L:\._ 1,.uJA_,L }Cl- ll Kají<Ív_ Ildiko intézményvezető : r,..' i " / rzgvl;zé \ gazd.üi. c1 l l;_,"--1 /I,,/:._., Sztrányai Zsolt gondnok I., rv-,c.c) l,'y_)t...c:._1 Zimányi Zsoltné gazd.üi r.sz.- Selejtezett tárgyi eszkőzők jegyzékkel megegyező adattartalommal

197 2. sz. melléklet 11 - oldal 1/3736/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz A l<észletei< SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE rn főkönyvi számla száma Avissznyeremény :g A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására ro ui 'ffi. mennyiségi.. egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o o Megnevezes Menny1sege h. k. Vl e -"" szarna 1vat ozas a B. 11- N egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I ' sorszáma alapján s l v--

198 1.oldal sorszám: 1/3737/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI, 121 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás gazdasági ügyintéző, \.,rendszergazda íf,_.\,u gondnok gazdasági ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe taiiozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

199 2.oldal sorszám: 1/3737/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: ,-Ft,- Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv '71 _// / '/ e./,-<

200 3.oldal sorszám: 1/3737 /216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv f j

201 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anya!lának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3737/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Tatárka Mihály név gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Antal Istvánné Gyárfás Róbert Tatárka Mihály Burján Attiláné Név, beosztás : Aláírás: gazdasági ügyin;z "-!)v.--.:. rendszergazda 1-1-( j(, < gondnok 1'.x v.._.,_ lr/" ' gazdasági ügyintéző 7,. :-.. -! ' 1, A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

202 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal fők"" ' 1 Megnevezés Internet pd. Modem Logopédiai szoftver.. Osszesen: Bruttó Mozgás- Elszámolt érték Ft nem kódja értékcsökkenés Ft OOO OOO Sor- Le!tári szárr szam Mozgásnem kódja 7 '<l) s - ro Nettó é1iék :i::: -ro N ' 1 (/J r./'j,-... íl O N s </) Ft - ro "O </) "O <l) - -o ro -o VJ ro _:..:: ::e - e > '--" /3737/216 "könvvl -., A vissznyeremény értéke Ft (a I jelü jegyzék alapján) 11.\ ',J -\-/v-i \ - -- Antal Istvánné gazd.üi. -1 /,//' w.1-- / ' (\ "----- ": i,j / 1' --; 1 / I )' '.t /'". 1Gyárfás Róbert rendszergazda / f'"--- " &rl l.l t:."-f, r/; Tatárka Mihály gondnok '-/ Burján Attiláné gazd.üi r.sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal.

203 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1.sz. melléklet J 1/3737/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sor- :;;:; 8 Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > ro Leltári száit Megnevezés Nettó érték Ft '(J.)] szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja t:: "d "é)' O t/l ro,- v '-" Vl Nyomtató HP Nyomtató Canon hord Fénymásoló Konica OOO 522 OOO Nyomtató Notebook VGA P. Movie I3ox-Dig LG 17" Ll 73SF Monitor 42 OOO 42 OOO Notebook Másológép Konica My book Essential USB Notebook 35 OOO 35 OOO Notebook DVD-RW Slim USB Számítógép konfiguráció Számítógép Számítógép konfig. Intel Monitor LG 19" Monitor LG 19" Projektor 3 OOO 3 OOO Nyomttó Epson FX2 l Számítógép ASUS Számítógép ASUS Számítógép ASUS 126 OOO 126 OOO Számítógép Albacomp Számítógép Albacomp Számítógép Kventa Számítógép konfiguráció Számítögép konfiguráció Számítógép konfiguráció r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal t/l ro,-.";:::: ro 8 'Rl f::j O tl"l 6 O ro ::e '-" --..., A vissznyeremény értéke Ft (a I jelű jegyzék alapján) 11 l"-.:,, xc...-

204 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1.sz. melléklet '. t-- t főkönyvi számla száma 1/3737/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szá1r Megnevezés 3 Számítógép konfiguráció Számítógép konfiguráció Számítógép konfiguráció Számítógép konfiguráció Szümítógép konfiguráció Monitor LG Flatron 17" Router linksys cable Másológép Bizhub 211 H Összesen: v,.zc\,,c...\. ::,...,._\ ".\;.I_,.._.. Antal Istvánné gazd.üi. \ t. ' \ \ i Bruttó érték n OOO OOO \ / Mozgás- 1 Elszámolt 1 Mozgás- IN,, 'k,.,,,. etto erte Ft nem kodja ertekcsökkcnés Ft nem kodja 5 i. j J ' /; ;ás:;e rendszergazda,_ i OOO OOO 7 8 -ro 1v.3:::!-..1-L,,,,..-.._ VJ ::;;; s > ro '"' N <!),.-'G VJ t:: "d "':"'."") ",.-'G <1) '-' VJ \/. A l. 1 Tatárka Mihály gondnok...,,.-.-, - (rj s ;o' 'f:l íl -o.;g ::e, : L-r-- '-' VJ s -o (rj,.-'g A vissznyeremény értéke Ft (a B jelü jegyzék alapján) 11 Bwján Attiláné gazd.üi r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

205 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke /. oldal...,._, főkönyvi számla száma 1/3737/216 "k ro ro :u',,-.. O Elszámolt - E Ee A vissznyeremény Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték - ro ro (/) ro N ro N Leltári szám Megnevezés é11ékcsökkenés > (/) :::: C/l értékeft(ab szám Ft nem kódja nem kódja Ft '<l) "O (/) "O Ft O O jelű jegyzék alapján) e ;ui N '--' v (/) Vl ro :::r:: Csengetőóra Írógép Keverőpult Erősítő Videómagnó Írásvetítő 8 OOO 8 OOO Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Televízió Samsung Laminálógép Írásvetítő Írásvetítő l ,., L.) 3947 Videómagnó Videómagnó Írásvetítő Írásvetítő Írásvetítő Írásvetítő Írúsvetítő , r,sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal. r----- \"-- (, i

206 '.) -. '-' Írásvetítő Diavetítő A+K Diavetítő A+K II Internet kamera W. G Navigáció Gamini Nüvi 765T _'-'-L.'-. \. \., ' \ '.., \t, --''-'--- Antal Istvánné gazd.üi. Összesen: '... \ / '.. /!,' - :- /, -:-b;drf Róbet:t. rendszergazda ÍJ' _j_j, t. 1 _L ' ) fc>--- Lh_/C. Tatárka Mihály - gondnok 'e,,..; Burjan Attiláné gazd.üi , r,sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal.

207 2. sz. melléklet 1/ oldal A l<észletei< SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 1/3737 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma. A v i s s z n y e r e m é n y :g _ A vissznyeremény,, Bevételezési elszámolására, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o,o Megnevezes Menny1sege,, V1 :::i.=. szarna hivatkozas a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I 1 sorszáma alapján s _l l L-----' i v L !

208 JEGYZŐKÖNYV l.oldal sorszám: 1/37319/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 15. Csalogány Óvoda, Ált. Iskola Készségfejl. Spec. Szakiskola, EGYMI Kollégium és Gyermekotthon 134 Budapest, San Marca u sz. alatti raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Lőrincz Éva Lászlófalvi Csaba W eiszenburger Ferenc Kövesi Tiborné élelmezésvezető raktáros gondnok gazdasági ügyintéző I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegvzőkönvv

209 2.oldal sorszám: 1/37319/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Csalogány Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő. Speciális Szakiskola, EGYMI Kollégium és Gyermekotthon helyiségében selejtezésre előkészített tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú melléldetben felsoroít alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

210 3.oldal sorszám: 1/37319/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A mellékletben felsorolt tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan, selejtezett eszközöket az intézmény selejt raktárában és garázsában tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A selejtezett eszközökből haszonanyag nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

211 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/37319/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítésért Lászlófalvi Csaba név raktáros beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név, beosztás : Lőrincz Éva Lászlófalvi Csaba W eiszenburger Ferenc Kövesi Tiborné r íl Aláírás: élelmezésvezető raktáros \..a:_'c::. ''.L\...S \ C'::x'Yx gondnok. t gazdasági Ügyintéző. { ("-,_e, '\ \ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

212 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ',_L oldal főkönyvi számla száma 1/37319/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sor- szám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 1 Mozgás- 1 Elszámolt 1 Mozgás- 1 Nettó érték Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja Ft V) o:l :;;,; 6 > o:l o:l N (J)..:<: <rj "':":I "'Cl o (J) (/] '-../ V) o:l,<;:::: o:l 6 C5 'gj f;j O vo 6 o o:l..:<: :r:: '-../ A vissznyeremény értéke Ft (a B. l l-92. jelű jegyzék alapján) MONITOR 17" SAMSUNG 71M TFT Ol összesen: I i -.1.1\_ \ -. [ ' 1 "--- \ _.._ \ ''' 1.. t"./...-- /j.. -._,.:'. - "'. '-ö'--- -'. \.\.._...-,"':;>\_\<::'.:':1...'f("\_'\,"-'-'-'':C.;.'X::... """' r.sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal Lőrincz Eva Kövesi Tiborné Lászlófalvi Csaba Weiszenburger Ferenc

213 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke /" oldal főkönyvi számla 1/37319/216 sz. jegyzökönyvhöz ' ro E.::: E Sor-.... Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- Nettó érték.> ro "Rj :g :6' "Rj A vissznyeremény értéke Ft (a Lel tan szam Megnevezes r. k.d.. 'k.. kk. F k ct F 2 "3 o szám B l l 97!"' 'k 1 ) d nem o Ja erte cso enes t nem o Ja t.:::.,. DJ E e u Jegyze a apjan ro '.._,/ ::r:: '.._,/ l l PORSZIVO 186 OOO TV SAMSUNG TV SAMSUNG MOSÓGÉP 18 OOO rozsdamentes mosogató Gastromol O O 7 O hűtőszekrény Elektrolux 28/ O 7 O l HIFI BERENDEZÉS HÚSDARÁLÓFTS17E SZELETELÖGÉP l 3 l 92 összesen: l Mindösszesen: \ r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal Lőrincz Eva Kövesi Tiborne [aszlófalvi Csaba Weíszenburger Ferenc

214 2.sz. melléklet./'/. oldal l/37319/216sz.jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma. A v i s s z n y e r e m é n y :g A vissznyeremény. - Bevételezési elszámolására., mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o Megnevezes Menny1sege, h' k, B l/) e.:,t. szarna 1vat ozas a "' - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék :r: e sorszáma alapján _ , _ r

215 1.oldal sorszám: 1/79929/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 15. a Csillagház Ált. Iskola és EGYMI 138 Budapest, Ráby Mátyás utca 16. sz. alatti raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Horváthné Illés Barbara Kemenes Zsuzsanna Berényi Szabolcs Komáromi Roland intézményvezető gazdasági ügyintéző gondnok informatikus 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendőíaláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: meg:semmisítési jeg:yzőkönyv

216 2.oldal sorszám: 1/79929/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA Aj egyzőkönyv bevezető részében me gnevezettekből' álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Csillagház Ált. Iskola és EGYMI helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszköz üzemeltetésre alkalmatlan, felújítása, használata gazdaságtalan, ezért selejtezése indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszköz selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszköz: bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszköz megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközzel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszköz hiánytalan meglétét.* Az eszköz rendben megvolt. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

217 3.oldal sorszám: /216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt tárgyi eszköz selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszköz üzemeltetésre alkalmatlan, felújítása gazdaságtalan, ezért selejtezése indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt tárgyi eszköz selejtezését megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközt az intézmény raktárában tároljuk, engedélyezést követően veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközből haszonanyag nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

218 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 4.oldal sorszám: 1/79929/216 A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagq]c_, haszonanyagának* raktána vételért, nev beosztás 2. értékesítéséért, név beosztás 3. megsemmisítésért Berényi Szabolcs név gondnok <l'é,., 1- K, <"..., "-J*' 'r ro; v.. / /' felelős dolgozó(k) kijelölése. -..:'.:2_ r :1.,... ' O'J..:: v c<.il ', _ v"'i ::: -\"N U' _, 41!!,... 1 i Név, beosztás :! "\, '$ \ -<i < \ C:jQ1://,f; A.,/ \(,....?)'' ":'l:j..., 1' Aláírás: Horváthné Illés Barbara Kemenes Zsuzsanna Berényi Szabolcs Komáromi Roland intézményvezető gazdasági ügyintéző gondnok infonnatikus A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések ( ériékesítés, készletként raktána vétel) vé6>rehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

219 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke,1jdal llíkönyvi számla 1/ sz. jegyzökönyvhöz ' ' ' Elszúmolt ro E.'e:: E Sor-.... Bruttó érték Mozgús-, 'k Lelwn szam Megnevezes.,. erte cso 11 ( -::enes,. _...L vi e. Vl.. szám! t nem kod.ia l;t nem kodia H - -""- ro -"'- 1.J '-' 'T'..._,, Mozgás- Nettó érték.> ro Tl RJ A vissznyeremény értéke Ft (a :g ::;:; E :g B elu Jegyzek alap.1an) (/] Laptop Sineus M4A / ' r fj( (- l'j:-:\ -\ \ <: , i r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalofrlm<iathné Illés Barbara Kemenes Zsuzsanna Berényi Szabolcs f<c.,,1t-drit;,; t-vx Komáromi Roland

220 2.sz. melléklet oldal 1/79929/216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma. A v i s s z n y e r e m é n y :g A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására,ro V'l 'ro -, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o lfl e -o Megnevezes Menny1sege sza'ma h" tk, B..o.t. 1va ozas a N - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma -alapján s ,_ ,,, ' ---. "" -.., " -----""

221 1.oldal sorszám: 1/3739/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. a dr. Török Béla Óvoda, Ált. Iskola, Spec. Szakiskola, EGYMI és Kollégium, 1142 Budapest, Rákos patak út 11. sz. alatti helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Aláírás Törőcsik Zsuzsa Herman Gézáné Latinovits Ödönné működésvezető raktáros gondnok 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

222 2.oldal sorszám: 1/3739/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet dr. Török Béla Óvoda, Ált. Iskola, Spec. Szakiskola, EGYMI és Kollégium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, taiiozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

223 3.oldal sorszám: 1/3739/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény selejt raktárában és - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

224 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3739/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Latinovits Ödönné név btctldl: d..dlj beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Név, beosztás : Aláírás: Törőcsik Zsuzsa Herman Gézáné Latinovits Ödönné működésvezető raktáros gondnok... '' A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tariozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

225 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ----l. oldal főkönyvi számla száma /216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Elszámolt 1 Mozgás- Mozg,ás 1 értékcsökkenés nem kódja nem kodja Ft Nettó érték Ft Vl '"',,...--, :;;; E > ro '"' N (].) (/) t::..., u o (!) '-._./ [/) Vl 'cu,,...--,,<;:::: "' E F:J ' - Vl E,o ::e "' '-' A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) DVD író Pioner Számítógép P4 Számítógép P4 Zip drive külső Számítógép konfig.p4 Számítógép P4 Nyomtató PSC 211 Számítógép alapgép P4 Számítógép TWA939AM2 Nyomtató HP-1 11 Számítógép P-4 Nyomtató Epson LX Nyomtató Epson FX2 l 9 Laptop Számítógép P-4 Nyomtató HP-17 Számítógép alapgép P4 Számítógép konfig. PC-319 Számítógép alapgép P4 Számítógép nagytel.szerver Monitor Suga Monitor Samtron Nyomtató HP Deskjet OOO OOO 25 OOO OOO OOO OOO 25 OOO OOO r sz - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal \.. ('/. ' ' \ ' \. -- \ ' 1'._)...,.L--t \_1,. \( 1.,_... 1',.X:... t-\.."'-"-

226 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 2. oldal főkönyvi szám la száma l /3739/216 sz. jegyzőkönyvhöz Elszámolt E Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > l';j Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés Q) szám Ft nem kódja nem kódja Ft t= - Ft l/l l';j,,... "Q)' O v '--' VJ l Kamera Doku projetorhoz 185 OOO 185 OOO Fényképezőgép digit. Sony 25 OOO 25 OOO Tábla - vizuál Mosógép AUT. A WT Fagyasztóláda DL5 tip Fénymásoló Toshiba 15 OOO 15 OOO Mosógép Energomat Hallásvizsgáló komp kész. l 85 OOO 1 85 OOO Audiométer ATK Hl-PRO készülék 24 OOO 24 OOO Fürész-körfürész Exa l Televízió Samsung Televízió Samsung Hl-FI torony Sony Televízió Samsung Televízió LG Televízió LG Televízió LG Fénymásoló Canon 1 5 OOO 1 5 OOO Dagasztógép 4 OOO 4 OOO Tűzhely KB OOO 61 OOO Tűzhely KB l 3 61 OOO 61 OOO Gázzsámoly Fénymásoló Canon lr OOO 156 OOO H 1-Fl berend.thomson A Hl-FI berend.thomson A Hl-FI torony Sony Zö. j!39 CD lcjútszö XLV Magnó.kazcttús Grundig r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal l/l l';j,,... ro E ifj ro u N íl O {) l/l E O ::e "' '--' '- A vissznyeremény értéke Ft (a B jelűjegyzék alapján) l l (c_ \ \.._,_ (;, \ (.\ "- \ \ r /e-. \,-

227 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal főkönyvi számla száma 1/3739/216 sz. jcgyzökönyvhöz VJ --ro r--.. (/') r Elszámolt.... ::e;;.e : o::1 E...., Sor- L 1.. M. Brutto ertek Mozgas-. 'k.. kk. Mozgas- Netto ertek > o::1 i'.l 'i'.l A v1ssznyeremeny erteke Ft (a e tan szam egnevezes _.. erte cso enes. 2 vi e. VJ szám H nem kodja Ft nem kódja Ft - E B jelű jegyzék alapján) - o::i '-' ::e '-' Magnó,kazettás Grundig l. 693 Telafax telefonos Philips Videokamera Panasonic Írásvetítő Vega Írásvetítő Vega Írásvetítő Vega Videokamera Panasonic Televideo Thomson l Televideo Philips Rádió Fnoca minitoronyban Fűnyíró Comfort Televízió Philips r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal '\ p'.. ',., <<\,j "-" l--' \ \..._\...\..

228 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal 1129 főkönyvi számla száma /216 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés 3 Select licence - nagy,hallgy. Corec 9. Recognita 4. Select Lic. Haszn.jogdíja Select Lic. Haszn.jogdíja Szoftver lapoda program Bruttó érték Ft Sorszám Mozgásnem kódja Elszámolt értékcsökkenés Ft OOO 6 OOO Mozgásnem kódja Nettó érték Ft (/) -ro E' :e;; > ro -ro N '<ll..::.:: (/) :t= ""Cl -. v -o 2S v (/] e (/) '.;::! -- ro - :ui e -o (/) E ro..::.:: ::r: '--' A vissznyeremény é1iéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) r sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal -"-e ',,,,,\- '/ ' í!, -'', < ',- - 1 'j _\.-_. ' '- ' ( '- '-" \..,.:; t ( ""'\;-.(/

229 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal 1129 főkönyvi számla száma 1/3739/216 sz. jegyzőkönyvhöz,-... Vl Elszámolt :Cd E g ro E Sor-,., M, Bruttó érték Mozgás-, 'k.. kk, Mozgás- Nettó érték > ro 'fs :a' 'fs A vissznyeremény értéke Ft (a Leltan szam egnevezes. erte cso enes. Q)..:.:: vo e: vo szám Ft nem kódja F nem kódja Ft.E, :g E :g B. 1 l-92.jelűjegyzék alapján) t J:!..:.:: oj..:.:: a '--../ ::e '--../ Szoftverdíjelszámoló r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal?j(.ec:.! U... : c:»... u "'.'. ). \-\,' (._\..-...{

230 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 5. oldal l 129 főkönyvi számla száma 1/3 739/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sor- Vl -.ro,,-... C/),,-...,,,, Elszámolt,,, :;;:; E :fl ro E.., M, Brutto ertek Mozgas-, 'k.. kk, Mozgas- Netto erték > ro (i :.cl' - A vissznyeremény é1iéke Ft (a Le 1 tan szam egnevezes,. erte cso enes,. _..:.:: <./) s:: Vl szám Ft nem kodja F nem kodja Ft.-<:::; :g E :g B jelű jegyzék alapján) 't..:,:: ro..:,:: "-"" ::r; "-"" SzámítógépHPPro35M" SzárnítógépHPPro35M" r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal.) ""' '. i 1 \..,-- "'"l.., \ p }.I"'.\ \ >.:) (, ( (..-C( ( '-L ej'----- 't. e..._ r

231 2.sz.melléklet oldal 1/3739 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE ro főkönyvi számla száma A vissznyeremény '.g A vissznyeremény 'fo E E E Bevételezési elszámolására U1 '<U. mennyiségi.. egységára értéke bizonylat, vonatkozó o o o Megnevezes Mennyisege szállítólevél száma h" tk B 11 V> N e.y 1va ozas a. - egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján ,_ r

232 1.oldal sorszám: 1/3731/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkom1ányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember hó 16. napján a Budapest X. kerületi Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium, 118 Budapest, Újhegy sétány sz. alatti Gazdasági Szervezet irodájában. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Beosztás: Hauemé Vizinger Lili Martonné Staud Judit Borka Szilvia Vona Sándor gazdasági ügyintéző raktáros iskolatitkár karbantartó ' / '' 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, taitozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

233 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A 2.oldal sorszám: 1/3 731/216 A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Budapest X. kerületi Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft.- Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítését. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

234 3.oldal sorszám: 1/3731/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A mellékletben felsorolt számítástechnikai eszközök elavultak, használhatatlanok, javítási költsége az új gépek árát figyelembe véve gazdaságtalan lenne. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök hasznosítási eljárását és ennek alapján a következőket állapította meg: A mellékletben felsorolt tárgyi eszközök, szakértői vélemény alapján használhatatlanok, ezért selejtezésük indokolt. A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktár helyiségében tároljuk, engedélyezés után hulladékként elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből visszanyert hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

235 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3731/ raktárra vételért,... ': értékesítéséé1i,... -:,-: megsemmisítésért V ona Sándor karbantartó felelős dolgozó(k) kijelölése. K. m. f. Név: \r \ / r-\:) \J e \" ü ;- \). \_\ ( v!,? ' /..A/\,\._ 1/ ; / J1----! Aláírás: ;-. \,.._' /, 't4j' : ;. olo -. / ( ( e '... / / _...::,.( '..,-...\ ,/ '....:: A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. év... hó... nap * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasmosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

236 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet 1. oldal /216 sz. jegyzőkönyvhöz l Leltári szám Megnevezés laptop Lenovo/Gericom számitógép nyomtató Epson FX 5 Bruttó érték Ft OOO 9 OOO Sorszám Mozgás- nem kódja Elszámolt értékcsökkenés Ft Mozgásnem kódja 7 Nettó érték Ft 8 - :;;; 8 ' ' i::.,, ;;;i -o <> e, [/) Vl ro.<;:: ro a tr ' 5 :8 "' ::r:: A víssznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11 Osszesen: 1 r' i l II- - h :Hauerné Vizinger Lili gazd.üi '/,:;. /:(! -.i,>( / : / 1 i r / Martonné Staud.Judit raktáros /{:, Vona Sal)tlor karbanta rtó ';3tL: s;_,l Borka Szilvia iskolatitkár r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

237 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet.f. oldal főkönyvi számla száma 1/3731/216 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Hütöszekrény Zanussi gázliftes fotel konyhagép szekrény, ugró fagyasztó láda 4 l szeletelőgép telvágotthoz hütőszekrény (mélyhütő) szekrény beép. 9 ajtóval 15 OOO OOO Sorszám Mozgás- nem kódja Elszámolt értékcsökkenés Ft Mozgásnem kódja 7 ro <>.;..: E t; o ro Nettó érték Ft.' Dl - - :@ O >e ;<;:: ro ]" "' = - C: O N N E "' :g ::e. e ül A vissznyeremény értéke Ft (a B jelüjegyzék alapján) mikróhullámú sütő Whirpool 25 OOO 25 OOO 7 1 -,...,...,... A...!/ i :! !1.J Hauerné Vizinger Lili gazd.üi. / (,,,;,',';t, ' ' I Marton né' Staud Judit raktáros / // L , {, / { L-,?;> Vona Sándor karbantartó l-l:... Borka Szilvia iskolatitkár

238 2. sz. melléklet / oldal 1/3731/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 1 ro 'O 'Ü főkönyvi számla száma A vissznyeremény A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására 'C\J V) 'C\J N ro N.µ V) V1 mennyiségi egységára értéke bizonylat, szállítólevél L. "Vi u vonatkozó o o Megnevezés Mennyisége l/) e -"' száma hivatkozás a B. 11- N -- V) n:j I egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján s ,.----, / l i

239 l,oldal sorszám: 1/3735/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 26. Gennaro Verolino Ált. Iskola Spec. Szakiskola és Kollégium, n 21 Budapest, Hegyhát útl 9. sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Balázs Aranka Sáfámé Salamon Katalin Brauner Edit Herbály Anikó működési vezető raktáros gazdasági ügyintéző kézbesítő-adminisztrátor I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési ie12:vzőkönvv

240 2.oldal sorszám: 1/3735/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Gennaro Verolino Ált.Iskola Spec.Szakisk. és Kollégium raktár helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolj a az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

241 3.oldal sorszám: 1/3735/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény selejt raktárába és az udvaron tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből haszonanyag nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzékc 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

242 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3735/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséé1i,, név beosztás 3. rnegsemmisítésé1i Balázs Aranka név működési vezető beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Balázs Aranka Név, beosztás : Sáfámé Salamon Katalin Brauner Edit Herbály Anikó /1 l ' -.-, \ ( \.. v működési vezető \ '. (_ -<-.:S raktaros - -.i ;,, gazdasági ügyintéző 'bt< \. Q\.z\ kézbesítő-adminisztrátor L---:i ' A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyeté1iek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

243 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke. - _-.í o!dal főkönyvi számla 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz Ul c:j Ul (tj Mozgás- :;;:; E. ro E Sor- Bruttó érték Elszámolt Mozgás- Nettó érték > c:j (/'] -i ej Leltári szám Megnevezés A vissznyeremény értéke Ft (a v J:l -o N nem szám Ft értékcsökkenés Ft nem kódja Ft t:: ""O N e o,... - "' B jelű jegyzék alapján) kódja O r:l'l C O F e, (tj..:.:: v ::r: '-' s lü MONITOR LG L ü üü7 ül MONITOR SAMSUNG BX ü üü7 ül NOTEBOOK TOSHIBA L ü üü7 ül SZÁMÍTÓGÉP DELL OPTIPLEX OOO 5 OOO ü üü7 ül S OPTIKAI EGÉR ü üü7 ül OPTIKAI EGÉR ü üü7 ül KÖNYVKÖTŐ (HÖKÖTÖ) GÉP UNIBIND ü üü7 ül NYOMTATÓ HP LJ ü üü7 ül NYOMTATÓ HP LJ ü üü7 ül NYOMTATÓ HP LJ ü üü7 ül NYOMTATÓ HP DJ ü üü7 ül NYOMTATÓ HP DJ ü üü7 ül SZÁMÍTÓGÉP PENTIUM ü Oü7 ül SZKENNER HP 397C ü üü7 ül IS SZKENNER HP 397C ü üü7 ül Számítógép INTEL Core i3 3,3 GHz ü üü7 ül Számítógép INTEL Core i3 3,3 GHz ü üü7 ül Számítógép INTEL Core i3 3,3 GHz ü üü7 ül MONITOR LG 17" ü üü7 ül 2ü SZÁMÍTÓGÉP KONFIGURÁCIÓ ü üü7 ül MONITOR LG 17" ü üü7 ül NOTEBOOK TOSHIBA C ü üü7 ül T'.1. 3B77 NOTEBOOK TOSHIBA C NOTEBOOK ASUS SZÁMÍTÓGÉP EMACHINE KOMPL ü üü7 ül OPTIKAI EGÉR LOGITECH ü üü7 ül OPTIKAI EGÉR LOGITECH ü üü7 ül OPTIKAI EGÉR LOGITECH ü ü7 ül OPTIKAI EGÉR LOGITECH / ( -, G ü7\ ' üj L '/l ': e,,:\ '.,_,.\. gy Jegy gegy C/J

244 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ' ---oldal főkönyvi számla 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám Megnevezés 3 OPTIKAI EGER LOGITECH Bruttó érték Ft Sorszám 3. Mozgásnem kódja 5 Elszámolt 1 Mozgásértékcsökkenés Ft nem kódja Nettó érték Ft 8 "' :e;; ro E > ro ro N 1) (/') e o '"d "':""."") o 1J [/) 9 ül 7 '--' - ro - C5 :.o' - f:j O "' E O ro ::r: 1 1 '--' A vissznyeremény értéke Ft (a B jelü jegyzék alapján) összesen: r.sz.- Seleitezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal --i /,_.. " rl \. I\., / ' ' '\...' : Cl' l.(.j-, \ cc'lc ' " " \t.. -' ( Balázs Aranka :pé S-:f<atali ";irt.mér alt v HerbáAnikó-

245 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke /l oldal főkönyvi számla 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz Vl Vl ro ro Elszámolt :e;; E. ro E Bruttó érték Mozgús- Mozgás- Nettó érték > ro e; A vissznyeremény értéke Ft (a Sor- Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés '<lj szúm Ft nem kódja nem kódja Ft :t:: "O Rj O vi o vi Ft E o ro <lj '. / ::r: '. / VJ B jelü jegyzék alapján) 1 2 _) VARROGEP IPARI INTERLICK AL TIN TIP. 3.SZ. 2 OOO 2 OOO MOSÓGÉP AWT SZOBAKERÉKPÁR SZEKRÉNY 2 AJTÓS 12*4* SZEKRÉNY, TV ASZTAL SZEKRÉNY, TV ASZTAL ÍRÓGÉP NAGYKOCSI S TW VARRÓGÉP ROMITEX GC263 KAROS GYORSVARRÓGÉP ROMITEX OOO 14 OOO IPARI VARRÓGÉP TEXTIMA SZ. IOC SZEKRÉNY, TV ASZTAL KONTÉNER GÖRGÖS 3 FIÓKOS GÁZZSÁMOLY MIKROHULLÁMÚ SÜTÖ WHIRPOOL MT TÁNYÉR ÉS POHÁR MOS. GÉP +VI E ASZTALI GYORSMÉRLEG 15 KG-OS TOLÓSÚL YOS MÉRLEG 2 KG-OS AKNÁS OLAJSÜTŐ N2 253 OOO 253 OOO MOSÓGÉP AWT MOSÓGÉP AWT BŐRÉLEZ, SERFELŐ TAKING TK VARRÓGÉP TOYOTA STF FÉM ÖLTÖZÖSZEKRÉNY 4/ _j, IDEGRENDSZER ANATÓMIAI MODELL ül VÉRKERINGÉS DOMB.MODELL EMLŐS LÁBSOR FA TALPON 5 DB-OS !"" 3992 ÁLLATI FOGTÍPUSOK GYÜJETEMÉNYE ' RÓKA KITÖMÖTT ÁLLAT 54 OOO 54 OOO BOGLÁRKA METSZET NOV. MODELL ')/ li " r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal Balázs Aranka --é S. Katalin... Bráun'eritc Anikó

246 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 2 oldal főkönyvi számla 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz Cfl Vl ro Elszámolt :e;; 6 ro.t= ro S Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > ro 'Rí A vissznyeremény értéke Ft (a <l.) Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés J:2 szam Ft nem kódja nem kódja Ft :t:= "O f:j O _;g 7 o B jelü jegyzék alapján) vi Ft e O - ro <l.)., ::r:., lü 11 3ü NAPRAFORGO SZARAZNÖV. MODELL ü üü7 ül GYÖNGYÖK MONTO ü üü7 ül GYÖNGYÖK MONTO ü üü7 ül EURÓPA TÉRKÉP ü üü7 ül EURÓPA TÉRKÉP ü üü7 ül TÖRTEK ü üü7 ül TÖRTEK ü üü7 ül MÉRTANI TESTEK ü üü7 ül MÉRTANI TESTEK ü üü7 ül BOTANIKAI KABINET ü üü7 ül 4ü. 45 BOTANIKAI KABINET ü üü7 ül PIROS-KÉK RUDAK ü üü7 ül PIROS-KÉK RUDAK ü üü7 ül PIROS RUDAK ü üü7 ül PIROS RUDAK ü üü7 ül BARNA HASÁBOK ü üü7 ül BARNA HASÁBOK ü üü7 ül SZÍNES HENGERSOROK ü üü7 ül SZÍNES HENGERSOROK ü üü7 ül MONTESSORI ü üü7 ül 5ü. 415 MONTESSORI Oü7 ül OPTIKART FIZIKA LÁGYFÓLIA üü7 ül 5' OPTIKART EMBERI TEST II OPTIKART EMBERI TEST ül CSONT SZERKEZETE ANAT. MODELL üü7 ül A BÚZA KALÁSZA Oü A PITTYPANG VIRÁGZATA ü Oü7 ül MOZGÁSFEJLESZTÖ TÁSKA ÁLT üü7 ül MIKROSZKÓP KUTATÓ !) üü7\\ ül.. '',....._. l.,\. í.. " r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal Balázs Aranka Srné S. Katalin Brauner t:cih''..a/ 1 Hrbafy"Aniko (/)

247 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke? oldal fökönyvi számla l/3735/216 sz. jegyzökönyvhöz U1 U1 ro ro Elszámolt :-;a E ' ro E Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > ro - A vissznyerernény értéke Ft (a Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés v D; tj szam Ft nem kódja nem kódja "d i;:j O.;g Ft._, O B jelü jegyzék alapján) U1 Ft E O (tj..:.:: v e, ::r: '._/ VJ KONYHAGEP AL MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ WHIRPOOL MT LÉTRA ALU. 3* SZOLÁRIUM SZENDVICS PHILIPS MIKROSZKÓP EGYOKUL. TAN MIKROSZKÓP EGYOKUL. TAN MIKROSZKÓP EGYOKUL. TAN MIKROSZKÓP EGYOKUL. TAN MIKROSZKÓP EGYOKUL. TAN AZ EMBER ANAT. ÁTF.SZEM. KÉSZLET KÉMIA TAN.KISÉRL. KÉSZLET KÉMIA TAN.KISÉRL. KÉSZLET KÉMIA TAN.KISÉRL. KÉSZLET KÉMIA TAN.KISÉRL. KÉSZLET KÉMIA TAN.KISÉRL. KÉSZLET MÁGNES FALI SKEKR-ALAPKÉSZLET 68 OOO 68 OOO FALI KÉPEK FOGALMAZÁSHOZ 54 OOO 54 OOO EMBERI TEST (MÜANYAG LEMEZBŐL) A SZÜLÉS MENETE 5 STÁDIUM EMBERI CSONTVÁZ GőRG. ÁLLVÁNYON WECHSLER OWI TESZT BRUNET LÉZINE TESZT ÓVODÁS SNIJDERS OMEN TESZT MAWI TESZT CSÍKVÁGÓGÉP 5 OOO 5 OOO BEÉPÍTED ÜVEGES KERÁMIA FŐZŐFELÜLET S BEÉPÍTETT ÜVEGES KERÁMIA FŐZŐFELÜLET VASALÓ GŐZFEJLESZTŐ COMPACTA ;) / PATENTOZÓ GÉP 5 OOO 5 OOO /) ( 7 \ \ OJ... _ ( \ '\.,_ r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal Balázs Aranka SátEJ:sné s. Katalin B'ral'rrterdt\ Herbá!YA:niko

248 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke A oldal főkönyvi számla 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz Leltári szám \ \ Megnevezés 3 KEZI SZABASZGEP ARROW YH935 LABORASZTAL 2 SZ. 12*6*7 LABORASZTAL 2 SZ. 12*6*7 LABORASZTAL 2 SZ. 12*6*7 LABORASZT AL 2 SZ 12*6*7 LABORASZTAL 2 SZ. 12*6*7 LABORASZTAL 2 SZ 12*6*7 előadói LABORASZTAL 19*6*76 LABOR VIZESBLOKK 45*6*88 LABOR VIZESBLOKK 45*6*88 LABOR VIZESBLOKK 45*6*88 LABOR VIZESBLOKK 45*6*88 ENERGIA BLOKK 3*6*88 SZEKRÉNY 2 AJTÓS 1*4*1 SZEKRÉNY 2 AJTÓS 12*4*26 SZEKRÉNY 1 AJTÓS 6*6*26 SZEKRÉNY 2 AJTÓS 75*6*26 SZEKRÉNY FA KONYHAI TÁLALÓ SZEKRÉNY FA KONYHAI TÁLALÓ SZEKRÉNY FA KONYHAI TÁLALÓ SZEKRÉNY FA KONYHAI TÁLALÓ SZEKRÉNY FA KONYHAI TÁLALÓ 1 TAKARÍTÓGÉP PHILIPS FC-6842 MOSÓGÉP ELÖLTÖL TÖS Bruttó érték Ft OOO OOO 76 OOO 76 OOO 76 OOO 76 OOO Sorszám Elszámolt Mozgás- 1 értékcsökkenés nem kódja Ft OOO OOO 76 OOO 76 OOO 76 OOO 76 OOO Mozgásnem kódja 7 Nettó érték Ft 8 ro "' E > ro ro N 'Q) t (/) v "".:""'.""'I ' Q) '--' (/) VJ ro, ro, N f:j O "8 VJ E O ro ::r: '--' Ol 1 1 Ol Ol 1 1 Ol ül 1 A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) összesen: Mindösszesen: r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal /)/ (1 Ül,. \ \ 1 - \., ( "'. \ -. -?'i T-_,., { "-C)"-'.:... '. _..-' '' f \ ' i l(, ' "),,:r\c: ' '-.'.:::""' Balázs Aranka Sá'fárné S. Katalin Brau\i'ért:bh \ Herbályt Anikó '- 1

249 ' ' - 2.sz. melléklet // oldal 1/3735/216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma ro A vissznyer'emény 'D 'Ü A vissznyeremény E EE Bevételezési 'fu (/) ro elszámolására N -ro N (/) +-' V) '- ';:;::; o mennyiségi egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o o Megnevezés Mennyisége 1./) e.;:,:. száma hivatkozás a B. 11- N - (/) ro :r: egysége kódja forint 94. jelű jegyzék s 6 7 sorszáma alapján ! I' r----_ , _. --

250 JEGYZŐKÖNYV 1.oldal sorszám: 1/37313/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. a Gyengénlátók Általános Iskolája, EGYMI és Kollégiuma, 1147 Budapest, Miskolci út 77. sz. alatti helyiségében. sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Dankóné Varga Beáta Komlódiné Szuri Éva Aranyosné Sass Etelka Dragonya Renáta gazdasági ügyintéző analítikus könyvelő raktáros gazdasági ügyintéző I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkom1ányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendőíalábúzandő 1 sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

251 2.oldal sorszám: 1/37313/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Gyengénlátók Általános Iskolája, EGYMI és Kollégiuma helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: ,-.-Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiányialan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

252 3.oldal sorszám: 1/37313/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitőltendő 'aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

253 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 4.oldal sorszám: 1/37313/216 A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért név gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név. beosztás : Aláírás: Dankóné Varga Beáta Komlódiné Szuri Éva Aranyosné Sass Etelka Dragonya Renáta A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állománvából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek. tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

254 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke I oldal 1129 főkönyvi számla száma 1/3713/216 sz. jegyzőkönyvhöz U) - S B tt 1 M El 1 M..t:: or-.. ru o erte ( ozgas- ' szamo t ozgas- ro "'.-,, ro ro E A vissznyeremény. Leltan szám Megnevezés F k'd., 'k.. k., k'd. Nettó érték Ft 1 1 "3 2 :g t;l értéke ft (a B szam 't nem o J3 e1ie cso <. enes 'l nem o Ja."'". t;j a :g. " o.:: ro...o.:: Jelujegyzek alapjan) '-' ::r: '-' J 1918 Windows Bevétel szoftver program 45 OOO 45 OOO Készletprogram 8 OOO 8 OOO Windows WIN 98 program SZOFTVER+ LICENCE WIN 98 program l WIN 98 program 35 OOO 35 OOO WIN 98 program Osszcsen: '"\\,. \. v.a-l;, l_{ - )ej-,, Dankóné Varga Beáta gazdasági ügyintéző :', <.- \ '--- ' ({, Komlódiné Szuri Eva analítikus könyvelő '<)sági Sze v... > á(:}'v""c\, \!-.o\ut :9-s.,, : -,< '-e -s:.:;;o E Dragonya Renáta e >- ::... "' N J.o U"'\ gazdasági ügyintéz 's 2i 8 '"1 (;;,. '-<..!' í\ ':<;;-t:) V; 'U1 n11 1 q,\",[,..o,, /(?., " ó."'v..'696e?a '... (._..._e_-" ':\ e ""->'k (.L_ Aranyos-né Sass Etelka raktáros r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

255 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1 oldal 1319 l főkönyvi számla száma Sor- IL 1,., e tan szam szúm Megnevezés Nyomtató 111' Könyvszkcnncr l'lustek Optik book Notebook Acer TM Notebook Acer TM Notebook Accr TM Notebook Acer TM Notebook Acer TM Notebook Acer TM752 17" Notebook Accr TM Számítógép l!pq Számítógép teclmik +monitor 19" Számítógép technik +monitor 19" Számítógép HPQ Számítógép C Nyomtató HP Laserjet l!p CD író Freecom Combo Osszcsen: Mozaás Elszámolt I3ruttó érték Ftl nem l;ódja!értékcsökkenés Ft OOO 66 OOO OOO OOO VJ o:l,.-... Mozgás- :(rj s > o:l ro N Q) Cl) nem Nettó érték Ft :!:! "a.':":"') O kódja.cl. Q).._. [/) -, ro S - f;j O. VJ S o ro.cl. ::r:.._ OOO OOO 17 1 l OOO OOO /216 sz. jegyzőkönyvhöz A vissznyeremény értéke Ft (a B jelűjegyzék alapján) 11 \1n ;:).1 \_ l '?} \...L \,.../ ' ' '.J Dankóné Varga Beáta gazdasági ügyintéző r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal ( I /., ( ( ( ' / '... '-.,' '{ (A'3 '.._,..l;;> -;ig-. '. L.,, /e; <\'<..-.-.,,(,_([,)(;\ /",. Komlódiné Szuri Eva 1 '\ \,.r1r1i1-1"' nyosné Sass Etelk - iz, analítikus könyvelő,;o 'J a r::::,_*' '- -' \ os '<V '' ' "fi> E :l:,.,,..j r ;;, ---:..v.-,dó ' \--- Dragonya Renáta gazdasági ügyintéző No <J.I cc '"'(;. ".'r ;;."' "'e,... 1;o "6. /)i:j 8'i: \. \--"> P6epadf-t>q --- ltl -..:cg_l.;.,c-

256 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz melléklet ----oldal főkönyvi számla száma ,ro ' ' '. ' ' ' Q) J;J s - - s. 1/3713/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sor- L 1,., M, B,.. 1 " Mozgas- Elszamolt Mozgas- Netto e1iek.t:: o Tl o -o - A vissznyeremény értéke Ft (a, e tan szam egncvczes rutto erte ( d,.,.,..,,,.... "' "' "' f;j o "' szam nem kodja ertekcsokkenes H nem kodja Ft v :g "' S :g B jelü jegyzék alapján) Cflg'.._, (rju'.l ::r:::._, Fükasza O] Fünyiró benzines l 9 9 ] O] lnver!er hcgcsztö!ralú O] Sövénnyíró 18 OOO 18 OOO O Lux porszívó 1 OOO ] OOO 7 O Lux porszívó O] Szönyegliszlitó Fagyasztógép ZS OOO 7 O szemorvosi vizsgáló szék híí!ögép Whirpool SamsungTV mosógép Whirpool szegélynyíró ] FagyasztószckrényCrow Gorenje Telev1zió Samsung 51 cm l-lü!öszekrény Zanussi Lombfelszívó TV Daewo 1 l TV Samsung Videó fclvcv.lej Daewoo 1 l Mosógép Whirpool llütöszekrény Zanussi l HIFI minilagcn NSX XLS r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

257 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke j oldal főkönyvi számla száma Sor-1 Leltári szám szám 1 Elszámolt Megnevezés 1,.. _. 1 Mozgás- Brutto ertek M k, d. nem o Ja értékcsökkenés Ft Írásvctitö Írásvetitö Magnó deck l enymasoló sz1ncs Alic1 29, l::cn Mozgásnem kódja Nettó érték Ft Q) s.:i:: o:j Q)1 U) N Q).-d ifj o:j O >e (rj "'. (rj s fj O VJ 1/) s :g (rj 1/) ::r::._, lo 1/3713/216 sz. jegyzőkönyvhöz A vissznyeremény értéke Ft (a B jelü jegyzék alapján) 11 '""\'\.. -.,, r '-- li 1.-) - Dankóné V ma Beata gazdasági ügyintéző. / \,/ 1 ' t\._j.-' ---- ' '---< Komlódiné Szuri Éva analítikus könyvelő,._jl _.,/<S-!.', ::_P-%:z:,...,.l.c-=...:::::_...- c t.. Dragonya Renáta gazdasági ügyintéző 1,(kC'-.ío-\C>lco\.t.c_ Aranyosné Sass Etelka., -s e.,.. "'"'a:,...._e V: ;_<, 1 /i) -1.. >. 111 ), \[.- - ', \ " -:;\ =r 't./:. - l'j '1 e:,q QJ.D u m C::o <"- lf),y_ cn.) w'.,;i e \ \,, w.><;,. cf('pni \3 r o.t-co /'6o6epa -...: :.-- c<;.c_c_c.\s c..._ r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

258 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. sz. melléklet ;1!J. oldal főkönyvi számla száma 1/ sz. jegyzőkönyvhöz 1/) >.(rj,-... 1/),-... :e;; s El s Sor-.... Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- N... F.> ro 'f:l 1 'f:l A vissznyeremény értéke rt (a Lcllan szam Megncvczes etto e1 te ( t El 1/) e o 1/).. szám H nem kodja ertekcsökkenes Ft nem kodja "Q)' :g t;; B :g B _Jclu_Jegyzék alap_ján) ro '--"' ::r:: '--"' l l 2849 l lljtö inox 1 ajtós 45 OOO 45 OOO 7 l Osszcsen 45 OOO t""i'\._. -"> ' \ ( \_ o L w-- "-"a; t:;,::.:...,\ - Dankóné Varga Beáta gazdasági ügyintéző '! ( j\, \,_, 1 1 ' -' ' ' (_(., Komlódiné Szuri Éva analítikus könyvelő \,J _\c.c '-.\..\.c (\C1.i\'-.'<- Aranyo.sl'J.é Sass Etelka raktáros (f::r'-t;.jl,:, {:(:.e(\ '-..C --.._ Gi:1.;.,.-...:...- :"(,,,.,<<'::;.,,/ Dragonya Renáta gazdasági ügyintéző c,a-idas-"'. '-'9" -::\e *}'o\'j krir1i; IS 1 ' '- 1 E: _,f :p "'.;:. N ::i, (i) Q) CL N... - (!) e 4J,..- '!.! m (11 /)1),.,....OÓ: e/ FJt_ l \ t>padá6<? r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

259 2. sz. melléklet { oldal A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 1/37313/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma.':':'., A v i s s z n y e r e m é n y J :g 1 A vissznyeremény E E E Bevételezési! elszámolására m vi m 1, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél j vonatkozó o o Megnevezes Menny1sege, h. k, u-, e -""" szarna 1vat ozas a B. 11- N - (;) egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s _ "" r / /.- _J...--/'

260 l.oldal sorszám: 1/37314/216 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. a Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Spec. Szakiskolája, EGYMI és Kollégiuma, 1147 Budapest, Cinkotai út sz. alatti helyiségében. sz. helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Blaskó Csabáné Forró Gábor Illésné Nemes Irén Marjai Bálint gazdasági ügyintéző gondnok iskolatitkár tanár 1. SELEJTEZtSIHATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

261 2.oldal sorszám: 1/37314/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Spec. Szakiskolája, EGYMI és Kollégiuma helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

262 3.oldal sorszám: /216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítésijegyzökönyv

263 4.oldal sorszám: 1/37314/216 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Forró Gábor név gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név. beosztás : Aláírás: Blaskó Csabáné Forró Gábor Illésné Nemes Irén Marjai Bálint gazdasági ügyintéző gondnok iskolatitkár tanár A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: mcgsemmisítésijegyzőkönyv

264 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke / oldal főkönyvi számla száma 1/37314/216 sz. jegyzőkönyvhöz [tj [tj.-'< O Sor-szúrn Lel túri szún Megnevezés A U1 vissznyeremén Elszúmolt cd a Ea Bruttó érték Mozgús- Mozgús- Nettó érték - ro U1 [tj y értéke FL (a értékesökkc - ro N.::: (/) Ft nem kódja nem kódja U1 Ft "Cl :g O B jelü nés ft.-'< e--'< '1)' '-' N jegyzék U1 v ro VJ ::t alapjún) rényrnúsoló Kyocera 12 mf Nyomtató HP l l 75C Office J Fénymilsoló Basic M. S 152 Z () Fénymásoló+lapadag. Kyoccra Hűtőszekrény Zanussi Ó HP LaserJet nyomtató 22 D PROGRAMOK: MS-DOS,WIN,WORD 1 OOO 1 OOO 7. () Office 23 Basic hu CD OEM () ACER X1261 projektor szakkép Számi/szunetmente táp APC Smart UPS í 9678 Nyomtató HP DESKJET 84C 33 4 _l] Számítógép Jumper Student 18 OOO 18 OOO Jumper tanulói számítógép Jumper tanulói számítógép Jumper tan szgép + horiton m ()] Számítógép Pentium 2 32Mb Számítógép Jumper Student 18 OOO 18 ()() Számítógép tartozékok k1eg egységek T/Tech PcSzámítógép C12/256Mb/4Gb T/Tech PC számítógép!48 49] \ T/Tech PC számítógép C12/256Mb/4Gb J Számítógép Jumper r.sz.-Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal.

265 f),-<._,, v "") -'- :n..l ] ] Jumper tanulói számítógép 5591 Jumper tanulói számítógép 5595 Jumper tanulói számítógép 5614 Jumper tanulói szgép + horizon m 564 Szgép Jumper tanuló + monitor 17 horízon 72E 5675 Számítógép MMx 166 P 32Mb nyom bővítés 5685 Számítógép 486 PA alaplap +t 5699 Számítógép 4Míd AMD K6-2 CPU 32Mb 2,5Mb HDD 578 Számítógép Jumper Student 5712 Számítógép Jumper Student 5714 Számítógép Jumper Student 5715 Számítógép Jumper Student 5716 Számítógép Jumper Student 5732 Wínchester 3. GB Maxtor 5743 LG PC számítógép 2484 C12/256Mb/4Gb 5745 T/Tech PC számítógép C12/256Mb/4Gb 5747 T/Tech PC számítógép C12/256Mb/4Gb 5748 T/Tech PC számítógép C12/256Mb/4Gb 575 T/Tech PC számítógép C12/256Mb/4Gb 5761 T-Tech PC szám1tógép C17/256Mb/4Gb/CD 5764 T-Tech PC számítógép C17/256Mb/4Gb/CD 5775 Számítógép szerver 5593 Jumper tanulói számítógép 9584 Hókotró gép 9632 TAKARÍTÓGÉP Thomas C Boyler 15 1 Osszesen: OOO 18 OOO 18 OOO 18 OOO 18 OOO > OOO 18 OOO 18 OOO 18 OOO 18 OOO Ol C"L). 1 '" (_ : '"-...- Blaskó Csabáné gazd.üi...,""-... _ v,. / &1.;:(/(Jt -Marfi Bálint tanár r.sz.-Selejtezett tárgyi eszközök Jegyzékkel megegyező adattartalommal. 1!1 -- :::_,,/ Fonó Gá or gondnok 1.(z/J\1\.1\ L).;:.AV-A.'.; \. Illésné Nemes Irén iskolatitkár _\a.zd---">. _,,, iíy'i'.. e.'f....!' :(:- e " 1. <"' 'ez,.<:j,{,' ' ' /,....,.,!) 1 e "1-,...,, ;: //"()/.{;I,) V :.oó:: fj &[ l l (>pdi<6qf-?-./ ""'-

266 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke / oldal főkiinyvi számla száma 1/37314/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sor-szám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték rt Mozgás-nem kódja Elszámolt értékcsökkenés Ft Mozgás-nem kódja crj A crj :a' """ O v1ssznycre V> r E crj e: mény - crj Vl Nettó érték ro N crj N ;- V> - értéke Ft (a Ft (!) "Cl :i:; o O..., """ e: """ (!) N e;:; V> crj jel(í jegyzék Vl ::e alapján) % Képmagno AKAI 22 felv-lej. Adó Siemens+ tart. 15db Bemondó egység BE 12 Szekrény szürke készített 13eszédaudiométer ASP 2 Adó Siemens+ tart. l 5db akku Csúszdaállvány csúszdával 1 kerti asztal, 2 kerti paddal Episzkóp EPI- l Hütöszekrény 161-es Zanussi Hütöszekrény 251-es Tányertartó kocsi Tálcatartó kocsi Tálcatartó kocsi Hűtőszekrény Whart Liebher UGK hűtő UGK OOO (Jl OOO 'J ()()() OOO OOO l)()() OOO Ol Ol Ol 7 Ol Ol 7 1. ti. '.I ; \' 1 ' Blaskó Csabáné gazd.üi. Osszesen: ;>-\ Ma1jtii Bálint tanár / r.sz.-selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal.,---_:- - ( 1 i,.----.('.;;./l. / "'----..: -- X' Forró Gabor gondnok.,. 6 a;daa í ;;,,'' ',-,, í'i,/,,. \. j\.. //.,-.t'\.y-/\../,,1. 1::.... x.o h'.r1t 1., Illésné Nen i\é1i' ' ). ' u' -. \ 1skolat1tkar E.-:';' -ii ' : 1-J. - :e o:;; ci)'. } i í'.,o,ff ID.; aj AÜ),,._ -1/. '-1 \ <;.,..,_. '1),;.6." -'IVl L t;>pdi\óf/

267 2. sz. melléklet,(.. oldal A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE 1/37314/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz főkönyvi számla száma ro A vissznyeremény 'D' o A vissznyeremény E EE Bevételezési elszámolására ro (/) ro N ro N (/) 'e; mennyiségi egységára értéke bizonylat, szállítólevél '- vonatkozó o o Megnevezés Mennyisége Vl e -"" száma hivatkozás a B. 11- N (/) ro egysége kódja forint 94. jelű jegyzék I sorszáma alapján s L ). --e

268 JEGYZŐKÖNYV l.oldal sorszám: 1/37317/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 15. Mozgásjavító Óvoda, Ált.Iskola, Szakközépiskola EGYMI és Kollégium, 1145 Budapest, Mexikói út 6. sz. raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Sárosi Gábor Varga Ferenc Hidasi Zoltán Mészárosné Konda Katalin létesítményüzemeltető informatikus garázsmester működési vezető [. SELEJTEZÉSI HAT ÁS KÖR A Selejtezési Bizottság {továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

269 2.oldal sorszám: 1/37317/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA Aj egyzőkönyy bevezető részében rnegnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Mozgásjavító Óvoda, Áh.Iskola, Szakközépiskola EGYMI és Koll. helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel.a Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van: III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, iiletve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítésijegyzökönyv

270 3.oldal sorszám: 1/37317/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök többsége 1-2 éves, ezért alkatrész hiányában javításuk megoldhatatlan, üzemeltetésre alkalmatlanok, balesetveszélyesek, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény a selejt raktárában tárolja, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből haszonanyag nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

271 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/3 7317/ raktána vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Sárosi Gábor név létesítményüzemeltető beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név, beosztás : Aláírás: Sárosi Gábor Varga Ferenc Hidasi Zoltán Mészárosné Konda Katalin létesítményüzemeltető informatikus garázsmester működési vezető A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állománvából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktána vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

272 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke /J oldal főkönyvi számla /216 sz. jegyzőkönyvhöz Ul crj ',.-.,, Elszámolt :;;:; E.::: ro E Mozgás- Nettó érték > ro ' A vissznyeremény értéke Ft (a Sor- Bruttó érték Mozgás- Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés '<l.> szam Ft nem kódja nem kódja rt "O ;::j O {) "Q)' ' Ul Ft E O..:4 crj..:4 1.> '-, ::e._, C/J B. l l-92. jelü jegyzék alapján) 1 2 ] J Nyomtató 8 OOO 8 OOO 7 1 '") 116 Laptop TÁMOP Asus X51R 145 OOO 145 OOO 7 1 ] Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép Számítógép 99 OOO 99 OOO Számítógép Számítógép 11 OOO 11 OOO Számítógép monitorral 322 OOO 322 OOO Számítógép monitorral 368 OOO 368 OOO Számítógép 111.DTK APRl-443 C3258A Számítógép 111.DTK APRl-443 C3258A Számítógép 111.DTK APRl-443 C3258A Számítógép 111.DTK APRl-443 C3258A Számítógép 111.DTK APRl-443 C3258A Speciális munkahely 1. Ergoquest 3 WS Speciális munkahely II. Ergoquest 5 WS Speciális munkahely Ill. Quad Desk Nyomtató OKI B63Dn hálózati '")'") Nyomtató OKI B63Dn hálózati ,., 1132 _). Nyomtató Xerox Phaser OOO 48 OOO Számi tógép 352 OOO 352 OOO Számítógép Számítógép ] Számítógép () Számítógép Számítógép Ol \... -_,r-- 1 í-91. r. sz - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal 1.\. \- Ct1c J) - f\;íész'arasné Konda Varga Ferenc Hidasi l\n Sárosi Gábor '

273 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke --- _oldal fökönyvi szám la 1/37317/216 sz. jegyzökönyvhöz ro Elszámolt :erj E Sor- Brnttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > ro -..,:,: (\) '--' Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés '(1) J:1 t;j szam Ft nem kódja nem kódja Ft t::: "O Ft "Q)' ' Számítógép 269 OOO 269 OOO Számítógép Számítógép 12 OOO 12 OOO Számítógép Számítógép Számítógép Számi tógép 95 OOO 95 OOO Számítógép 269 OOO 269 OOO Számítógép Számítógép 25 OOO 25 OOO Számítógép Számítógép 2 OOO 2 OOO Számítógép 18 OOO 18 OOO Számítógép 18 OOO 18 OOO Számítógep 18 OOO 18 OOO Számítógép 18 OOO 18 OOO Számítógép 269 OOO 269 OOO Számítógép 269 OOO 269 OOO Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO () Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO 7 Sí Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO Monitor LCD 17" Samsung 73BF 72 OOO 72 OOO Monitor 17" érintőképernyős Monitor 17" érintőképernyős Monitor 17" érintőképernyős Monitor Monitor r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal Mészarosn-ríl1n VaFerenc U'J (/) ',-._.:::: ro E ' A vissznyeremény értéke Ft (a f::i o " B jelű jegyzék alapján) U'J E o ro..,:,: ::e '.../ \\ Hida 1)an >ILf '\ Sárosi Gábor

274 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke --""3 oldal fökönyvi számla Sor- Bruttó érték Mozgás- Lel tári szám Megnevezés szám Ft nem kódja Monitor Scanjet HP OOO Pen drive 256MB USB 2. Flash Drive 24 OOO Pen drive 512MB USB 2. Flash Drive Egérmozgató - Egérkiváltó Egérmozgató - Egérkiváltó Egérmozgató - Egérkiváltó Egérmozgató - Egérkiváltó Szem mozgatása által vezérelt egér Kéz nélküli gyors navigálású kurzor Erős kialakítású billentyűzet Maltfull keyboard Speciális billenty. és pálca egyben Magic Wand Speciális billenty. es pálca egyben Magic Wand Laptop Sineus M4A Laptop Sineus M4A Laptop Sineus M4A 33 6 o:j "',.. ',-._ :-e;; i:: 1/ sz. jegyzökönyvhöz Elszámolt.-;:: o:j E Mozgás- Nettó érték >.(;j :g :.a' gi A vissznyeremény értéke Ft (a (\) értékcsökkenés :;:: nem kódja Ft t: "O f;j O.;:J "(i)' ' 13. l l-92. jelü jegyzék alapján) ft "' E O -..:.:: o:j..:.:: OOO 24 OOO (\) '-- :r: '---' [/) összesen: r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal L'-- \--,ÁJ y,, MészárosnéKonda Katalin /"'-:----- VarefaFerenc \(\),. t Hid::is7f1tán -,--- Sárosí Gábor

275 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke /} oldal rökönyvi számla Sor- szám Leltári szám Megnevezés l Ajtós felsőrész Ápolóágy+matrac Íróasztal Szarvas Kádlift Reda Liliputszék Reda Hifi torony Mosógép Mosógép Mosógép Mosógép Másológép Canon IR Mosogatógép Habverőgép HP Color Laserjet Betegfürdető hidraulikus Burgonykoptató KG Hifi torony Hajszárító Hajszáritó Hajszárító Varrógép Televizió Televízió Televízió Daewoo Videómagnó Televízió Samsung Bútor 3-4 traktus Elektromos robogo 3 kerekű Televízió Panasonic Bruttó érték Ft OOO OOO 68 OOO OOO OOO OOO OOO 54 OOO 1 OOO 1 9 OOO r. sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal s OOO OOO 68 OOO OOO OOO OOO OOO 54 OOO 1 OOO 1 9 OOO \,;'-,. '.(A._{.k'. /,; :-..._ Mészárosné Kon Mt'a!in "' Nettó érték Ft El <!) ro Cl: r- t/ '"C ,-j v;.,; N e ro e: "' ::r: Elszámolt 1 Mozgás- Mozgás 1 értékcsökkenés nem kódja nem kódja Ft ----'- -- V Ferenc 1/ sz. jegyzökönyvhöz e ro ""'"""'.') '('ij "d N o "' E :g e, OI ül 1 1 A vissznyercmény értéke Ft (a l-92. jelű jegyzék alapján) : jj Hidltán 11 :--,--:;;;.') - Sárosi Gábor

276 1.sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke -- "'-" oldal rökönyvi szám la sz. jegyzökönyvhöz Elszámo 1 t ro E.t:: ro E Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nelló > "f'. U' - A vissznycremény értéke Ft (a Q) Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés j!:: v O vi szám Ft nem kódja nem kódja érték Ft N <""' "O é jelüjcgyzék alapján) V> O Ft Vl,- ""' tli e ::r:: ro '--' s Televízió Panasonic Fax Panasonic KX-F OOO 56 OOO Fax Panasonic Gyógyászati készlet TUR AS-12 lngerterápiás készülék 61 OOO 61 OOO Mágneskarika 5 OOO 5 OOO Unisztán () Fénymasoló Fénymásoló Canon FC Fénymásoló Canon Boardcopier 2 OOO 2 OOO Videókamera JVC GX88-E 58 OOO 58 OOO Kamera Coior Quick Fényképezőgép Pentax 1 OOO 1 OOO Lapadagoló Packard Bell széles Lapolvasó HP Scaniet 5p-színes l Elemes játék - elefánt BIG RED. rot - nagy alakú kapcsoló Go Talk 9 Plus-5 szintes 9 üzenetes kommunikátor Go Talk 9 Plus-5 szintes 9 üzenetes kommunikátor Akustik-Sensor Akustik-Sensor Base Trainer-kommunikátor a jelképek tanításához l Base Trainer-kommunikátor a jelképek tanításához Blob für Windows - oktató fejlesztő játékprog Ol Blob für Windows - oktató fejlesztő játékprog Blob für Windows - oktató fejlesztő játékprog Go Talk Universalhalterung rögzítő tábla Go Talk Un1versalhalterung rögzítő tábla Go Talk Universalhalterung rögzítő tábla \, --- _,,.- --"'\.,.,..- '' - " ' ---- gy gy A -,-._

277 sz. melléklet fökönyvi számla Sor-. 1 I..e l tan '. szam ' szam Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Megnevezés Go Talk Universalhalterung rögzítő tábla Go Talk Universalhalterung rögzítő tábla 3 Bruttó érték Ft Elszámolt M, N, M ozgas-,, k.. kk, ozgas- etto,. erte cso enes,.., nem kod.ia Ft nem kod.ia ertek Ft \ 1 7 7,_3 oldal 1 (/) 1/37317 /216 sz. jegyzökönyvhöz ro > ro ' o:i 'E CJ ro, CfJ -; 'crj p "Cl N A vissznyeremény értéke Ft (a O U1.,.,.,.::: B. l l-92. jelű jegyzék alapján) E :g ó összesen: Mindösszesen: r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal,., t' --- \ ' l ' "' -. l'-, "" cl.. :/.e.._ Mészarosné Koncb afalin Vaf{Ía Ferenc l. Hi a\ ltán ""'--= > - Sárosi-G.ábor

278 2.sz. melléklet // oldal 1/37317 /216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma. A v i s s z n y e r e m é n y :g A vissznyeremény E E Bevételezési elszámolására 'C1J v 'C1J, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó o,o l/l e..:l Megnevezes Menny1sege, szarna h. tk, 1va ozas a N - :r: egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma _a lapján s '-, _ r----. ' """

279 JEGYZŐKÖNYV l.oldal sorszám: 1/3732/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. napján a Palotás Gábor Általános Iskola Gazdasági Szervezet helyiségében. 121 Budapest, Ötvös János u. 7. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Gyulai Zoltánné Bukovics Gáborné Inhoff Ferencné Beosztás gazdasági ügyintéző gondnok kézbesítő 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe taiiozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

280 2.oldal sorszám: 1/3732/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Palotás Gábor Általános Iskola Gazdasági Szervezet helyiségében. selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítését * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

281 3.oldal sorszám: 1/3732/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A leselejtezett eszköz A Palotás Gábor Általános Iskola Gazdasági Szervezet feladat ellátásában további felhasználásra nem alkalmas, mivel elavult, műszakilag hibás, javítása nem gazdaságos. A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően, veszélyes hulladékként megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

282 4.oldal sorszám: 1/3732/216 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktáffa vételért, név beosztás - 2.értékesítéséért, név beosztás 3.megsemmisítésért Bukovics Gáborné gondnok felelős dolgozó(k) kijelölése., K. m. f. Név, beosztás : Aláírás: I Gyulai Zoltánné Bukovics Gáborné Inhoff Ferencné gazdasági ügyintéző gondnok kézbesítő e, c: c' \ " ---.' - ' :_ j,_\/'-..._ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tm1ozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

283 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1. oldal főkönyvi számla száma 1/3732/216. sz. jegyzőkönyvhöz U"l ro U"l ro E' :;;; :.::: ro E Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > ro í./) -. ro A vissznyerernény értéke Ft (a Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft Cl) u N szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja :::: -a f::i o -. O B jelű jegyzék alapján) U"l E o :::,, ro -"' Cl) ;:r:: '-' (/] Iratmegsemmisítő (Rexel V 125.) r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal \ \. '1... /', \.)"' y ; \r--.. :; '--. -.\ e.,\e; ''-"r,... 1 '.... -

284 2.sz.melléklet oldal 1/3732 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE ru : 'Ü főkönyvi számla száma A vissznyeremény A vissznyeremény E EE' Bevételezési elszámolására 'íu U'l 'n:j N 'íu N U'l... U'l.. 'v; 'D 'Ü Vl e - N - U'l ru :r: Megnevezés mennyiségi Mennyisége egységára értéke bizonylat, vonatkozó szállítólevél száma hivatkozás a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma éllapján 1,_, s ,.,..,,,, I''"""..,.. _.,,,_ "., " " ,, _ " , --- _ I' "

285 1.oldal sorszám: /216.JEGYZŐKÖNYV A Fövárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. a Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon, 135 Budapest, Miklós tér 5. sz. alatti helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Major Ferencné Soós Adrienn Egerer László Csaba Markó Árpádné működési vezető gazdasági ügyintézö gondnok raktáros , '-- ( 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fövárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelö rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, ta11ozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

286 2.oldal sorszám: 1/37321/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökbői a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

287 3.oldal sorszám: 1/37321/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

288 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: / raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Egerer László Csaba név gondnok beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Név, beosztás : Major Ferencné Soós Adrienn Egerer László Csaba Markó Árpádné Aláírás: működési vezető / ' gazdasági ügyin&ző '..:,. gonnok _ q)-ff}/i--o _. L.cS.JL-cb raktaros [.J: /'.' ( ' ( /. 1, _.., c"l. / A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó J. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

289 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke!) oldal főkönyvi. számla száma 1/37321/216 sz. jegyzőkönyvhöz rv ro U' -'< o O Elszámolt - E EE A vissznyerernény Bruttó Mozgás- Mozgás- Nettó érték - ro vi ro rv N ro N Sor-szám Leltári szárr Megnevezés értékcsökk > Vl,:::: [/) értéke Fl (a é11ék Ft nem kódja nem kódja Ft il) "O Vl "O O O enés Ft jelű jegyzék alapján) -6 e: -'< N '---' VJ Q) ro [/] ::e L 61 MÁSOLÓ-NYOMTA TÓGÉP DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP SZÁMÍTÓGÉPHEZ MÁSOLÓGÉP AGFA 21 5 OOO 5 OOO FAX-B 12 CANON BUBBLEJET 67 OOO 67 OOO 7 1 FÉNYMÁSOLÓ DIGITÁLIS BIZTONS KÓDDAL NOTEBOOK ASUS A6VC 14 15,4" SZÁMÍTÓGÉP GARNITURA HPQ MÁSOLÓGÉP AGFA X PROJEKTOR 3 M MP NYOMTATÓ EPSON FX SZÁMÍTÓGÉP SERVER DELL POWER!''.J. 126 EDGE SZÁMÍTÓGÉP PC KONFIGURÁCIÓ R-R PS SZÁMÍTÓGÉP PC KONFIGURÁCIÓ R-R PS SZÁMÍTÓGÉP PC KONFIGURÁCIÓ R-R PS r.sz. - Selejtezett készletek jegyzékkel megegyező adattartalommal.

290 í:,, -. \.. ' Fénymásoló Konica Minolta 162/akc NYOMTATÓ EPSON FX 219 MÁTRIX SWJCH 2124 /24*1/1 TX HP 1283 PROCURVE TŰZFAL BUNDLE TIP. PJX51 3DES 1284 /FÖKIR RENDSZER KERET./ FÉNYMÁSOLÓGÉPAGFAX , -.J FÉNYMÁSOLÓ AGFA X Osszesen: Major Ferencné működési vezető \ Soós Adrienn gazdasági ügyintéző.c'\ I.. C-:>r-e \./ (/ Egerer László Csaba gondnok Markó Árpádné raktáros ( t( (, (j L-" e"- Gazdasr; <::'- /..1\y f( :9.- v '-. r{ " S z' /t v. '(ZI "",) '. ".'9' ';...,..ec:,p, e :'. t'd _. ) N - 1">'11. f'd v /1 - -/.}.: J'.o""" 'ej '"'(> 2 1: 1 l ' -.o<')ci,{6of..9./ "' r.sz. - Selejtezett készletek jegyzékkel megegyező adattartalommal

291 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke. / oldal fiíkiinyvi számla száma 1/37321/216 sz. jcyziíkiinyvhiiz Sm-sJ:<írn Lel tári szám 2 Megnevezés 3 Bruttó érték Ft 4 Mozgásnem kódja 5 Elszámolt értékcsökkenés Ft 6 Mozgásnem kúdja 7 Nettó érték Ft 8 Oj "' E > ro - 'CJ lf) :::: "'O :-:-i O (/) "' 9 u-, ('j i;; ". C :.oi N :::::: :!2 N.- v r.n C O -"'.-'< 1!\ vissznycrcmény értéke Ft (a B jelCijcgyc-:(:k alapjún) 11 l. 134 TELEVÍZIÓ SZÍNES ÁTFUTÓ RENDSZERŰ MOSOGATÓGÉP 923 OOO 923 OOO VIDEOKAMERA SAMSUNG VP-W S VIDEOKAMERA SAMSUNG VP-W 7 DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP KODAK ex 423 DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP KODAK ex () CS-S RÁDIÓMAGNÓ PHILIPS AZ CS-S RÁDIÓMAGNÓ PHILIPS AZ () CS-S RÁDIÓMAGNÓ PHILIPS AZ () MOSÓGÉP AUTOMATA PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKÚL PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKŰL VC-8726 HT PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKÚL VC-8726 HT PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKŰL VC-8726 HT PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKÚL VC-8726 HT PORSZÍVÓ PORZSÁK NÉLKŰL VC-8726 HT FŰRÉSZGÉP-KÖRFŰRÉSZ () SAROKCSISZOLÓ BOSCH r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök Jegyzékkel megegyező adattartalommal

292 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke _;L oldal fiikiinyvi számla száma 1/37321/216 sz. jcgyziíkiinyvhiiz Sor-szüm 1 Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 1 Ft 3 4 Elszámolt Mozgásfrtékcsükkcnés nem kódja Ft 5 6 Mozgásnem kódja 7 1 N clló érték Ft V> :og >::,Ej '> d N '1)...:.::::: == :-i ifj O -::J "' vo 8 9 ro "' -. "O N rjj C: O C"j...:..::::: 1 i\ vissmycrcmény értéke Ft (a B jclüjcgyz,!k alapján) SZŐNYEGTISZTÍTÓ GÉP TELEVÍZIÓ SZÍNES HENGERES VASALÓGÉP 14 KALANDER MOSÓGÉP HZ MOSÓGÉPELŐLNTÓS TELEVÍZIÓ SZÍNES SAROKASZTAL ASZTAL IRO SZEKRÉNY BELSŐ FIÓKOS () 7 1 Osszesen: Major Ferencné működési vezető r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal Soós Adrienn gazdasági ügyintéző Markó Árpádné raktáros I, {< e- - L L ' r-\ (\- <;;..-,y;}l.c'l Lh' -l: c,at.dasci. e " 1 o\'f kör 1 í?'/ -t,. 'rgerer László Csaba :::- '\-' ' - gondnok 'q, '"' 7.v... r:: 'u ' L. i;;'j /(1) 'Cll er: /...,,. e: ';;'.. l'd -- f).) -,. "6-,/jl).,,.O l:1'el l JJad.6qf. ----

293 1. sz. melléklet Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Á oldal 1129 főkönyvi számla száma Sor-szám Leltári szárr Megnevezés 3 SZOFTVERCSOMAGOK Bruttó érték Ft Elszámolt Mozgás- értékcsökk nem kódja enés Ft Mozgás- Nettó érték l/37321/216 sz. jegyzőkönvvhöz ', - ro ro -, "O ' Vl E - ' ro ' Q) nem kódja Ft Vl.._, ::r: :::::, A vissznyeremény Vl '"',,,-.,_ '"' értéke Ft (a B. > E,;;; E 'V ro N C '"' N jelű Vl N VJ. QJi '"O Vl "O jegyzék alapján) J. 593 VB AKTÍV HÁLÓZATI VÉDELEM WINDOWS PROGR.HUNCD PLICE PROGR.97 32BT Osszesen: Major Ferencné müködési vezető Soós Adrienn gazdasági ügyintéző Markó Árpádné raktáros r 1, /L 1 L.. v \.._ e..:- / ( L.:..:... "). ' r&'l.,x:..l C-1 '\./J(s Egerer László Csaba gondnok /fiidasá_g; S.,>;... L6,,\,oru ', 1 9_ t- +-ro s/ tq,r: ' Cl/ (li E :-C> <' ""' r.i N <11 c:c,,..,,_ -- s. "t.; ;!'. <;r..."" 11/,; ''" \. \. c.. vo " uc o"'. 6t-padfS> r. sz. - Selejtezett készletek jegyzékkel megegyező adattartalommal.

294 2. sz. melléklet oldal lri no tlj.. KÉSZLETEI< SHEJTEZÉSÉBŐl VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE főkönyvi számla száma 1/37321/ 216 sz. jegyzőkönyvhöz A vissznyeremény! -6'.. jl i ;::i _ j A v1ssznyeremeny 1\. /.. Bevételezési elszámolására fi 1. mennyiségi.. egységára értéke bizonylat, szállítólevél vonatkozó r, o o Megnevezes Menny1sege h. 11 v1 e """' szarna 1vat 1 wzas a B JI egysége kódja forint 94. jelű jegyzék li.. 1! l!- sorszáma alapján 1 1 f:= _J 2 j 3 4 s !![ 1 1: 1 \ :: ! H 1: : \ "lt :1--- i 11 i ' ' !l_I 1. _J-: i! f 1, 1 1 n i J _/' i ' ' ' ' ' \\ \ \ i--: j! r-- :, j Jl.L_ J -

295 JEGYZŐKÖNYV l.oldal sorszám: 1/37322/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 16. a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Spec. Szakiskolája, EGYMI Kollégiuma és Gyermekotthon, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. sz. alatti helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Beosztás Borbély Lajs, /;?f/'v' 1 --;:.--z_/v & 1 gonnok elmes Zoltann 1 ;j/.j 2Y ' raktaros Otvösné Rei ch Agnes C 'n3. 1 ' cl -1 'fi,._-filelmezésvezető 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

296 2.oldal sorszám: 1/37322/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Spec. Szakiskolája, EGYMI Kollégiuma és Gyermekotthon helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, a bútorok töröttek ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen. nettó értéke összesen: Ft. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2_ sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

297 3.oldal sorszám: 1/37322/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmény selejt raktárában és - helyhiány miatt bérelt - központi raktárába tároljuk, engedélyezést követően töréssel, zúzással, informatikai eszközöknél, konyhai gépeknél, veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

298 VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* - 1. raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért r>ú \e::._:' lj i.-c \ (, :, név cy, ',G[ v1 ' k beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. 4.oldal sorszám: 1/37322/216,/ K. m. f. Név, beosztás : Borbély Lajos Helmes Zoltánné Ötvösné Reich Ágnes Aláírás: gondnok / ;.1'1v-V7i-;; raktáros cl f(il élelmezésvezető () \;L-C - L L 1;> " 1_ 1 ' A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

299 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal 1119 főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz.jegyzőkönyvhöz.'e - ro ro "' ro N.-::: ro E A vissznyeremény Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > "' (]) "a tr ' Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft t O értéke Ft (a szám Ft nem kódja O {) értékcsökkenés Ft nem kódja ;;y "' E O - ro ro -"' jelű jegyzék alapján) (])..:.: ::e C/J ! Telefon belépési díj 75 OOO ,., 621 Honlapkészítéshez pro NOD 32 3 éves KIRKÉ közalkalmazot pénztári program Filmgyártás nagy ango 1 4 OOO Tanulást fejlesztő prog Wintalker Windows 95 vakok sz< OEM Windows Angol-német hangos s Angol-német hangos s NA V 23 2 felhaszr 222 OOO Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C ,., _.)_ 645 Windows XP Home C Windows XP Home C ,'" Windows XP Home C Windows XP Horne C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C '. /7rr?

300 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke --Loldal 1119 főkönyvi számla száma sz.jegyzőkönyvhöz -E' - ro ro "',.--., ro N e::: ro E A vissznyeremény Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > "' <l.) - Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft... o értéke Ft (a B szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja o - "' E O jelű jegyzék alapján) - ro ro..:,:: <l.)..:,:: :r: (/] Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Windows XP Home C Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+tf Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+t< Office XP STD HU +t< Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+te Office XP STD HU+t< Office XP STD HU+tE Office XP STD HU+t< uttv((

301 1119 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > V> (j) - Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft t: O szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja C l Office XP STD HU+té Office XP STD HU+té Office XP STD HU+té CD ROM karakterfelis 48 OOO CD ROM karakterfelis 48 OOO CD ROM karakterfelis 48 OOO CD ROM karakterfelis 48 OOO CD ROM karakterfelis 48 OOO Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker l. 613 Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker ig. 618 Wintalker Wintalker Wintalker Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő E' - ro ro N - ro (j)..:.:: ifl ---'2Joldal 1/37322/2 l 6 sz.jegyzőkönyvhöz V> ro,;:: ro E A vissznyeremény :o1 - o {l értéke Ft (a B V> E o ro..:.:: jelű jegyzék alapján) :r: 1 l l 1 Ol Ol Ol Ol 1 Ol 1 Ol 1 Ol Ol Ol 1 Ol Ol Ol Ol 1 Ol /?..-...:..-,- -7 / Aul-< -. (,_/ // 7 v i.-</

302 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 4. oldal 1119 főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz.jegyzőkönyvhöz Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja -E' - ro ro "' ro N _-::: ro E A vissznyeremény > "' Q) "O d ' t:! O O értéke Ft (a B 'QY e "' E O - ro ro..:.:: jelű jegyzék alapján) Q)..:.:: ::r: '-' Vl Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Hallani és hallgatni ok 63 OOO Beszélő program Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Wintalker 3.2 beszélő Fordító program Braill Program Windows Program Windows Wintalker program Wintalker program Ol Wintalker program Ol Wintalker program Ol Wintalker program Ol l Wintalker program Ol l l Wintalker program Ol Wintalker program Wintalker program Wintalker program Wintalker program Ol \ \ 6. 6\38 Wintalker program Ol Wintalker program Wintalker program Wintalker program Wintalker program //111-/k--z-Zi-'/),, 1!\ '- t _...,.

303 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 5. oldal 1119 főkönyvi számla száma l/37322/216 sz.jegyzőkönyvhöz - '"" '"",--,,E' <f! Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt '' " N,-::: "" E A vissznyeremény Mozgás- > <f! ö ' Leltári szám 'V Megnevezés - Nettó érték Ft... ' értéke Ft (a B szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja ;:J '. ::::, "' E,o jelű jegyzék alapján) v-"' ::r:: - "" "" -"' számítógép program B számítógép program B tanár-diák kapcsolat D WINRAR softvare WlNRAR softvare WINRAR softvare WINRAR softvare WINRAR softvare WlNRAR softvare Ol WINRAR softvare WlNRAR softvare WINRAR softvare WINRAR softvare WINRAR softvare WINRAR softvare NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves NOD 32 3 éves ', ")'\ \\\ NOD 32 3 éves Oktató program csinálc Program /Jt / /. (/] -:\_.-V()'-1--,,- r C,. / / ' /<./. v / 1. )

304 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 11. oldal 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 1 Mozgás- Ft nem kódja Elszámolt 1 Mozgásértékcsökkenés Ft nem kódja Nettó érték Ft "' -o:: E -o:: > f;l '(!) 'U :t= -o._.,..:.:: (!) '--" v :: [/]..:.:: e/) -o::.-::! o:: E U) -.. '(':j 'U N :;:j -o "' E -o ::r: '--" ::..:.:: A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) ,_) Monitor LG 17 7B Scanner HP Scanjet 559 Számítógép Egér Olvasó egér TV-hez monitorhoz Számítógép AMD Sempron 26 Monitor 19" LCD Samsung 943 N Számítógép Albacomp Activa Számítógép Nyomtató Epson 1x3 Nyomtató Epson FX 117 Nyomtató Epson 1 x 3 Nyomtató Epson1 x 31 Nyomtató Epson 15 OPT ACON!!.Modell R OPT ACON vak olvasók Számítógép NR Számítógép Albacomp P Számítógép Albacomp P Számítógép Albacomp P Számítógép Albacomp P Számítógép Albacomp P Braille videó Braille videó Braille Video BL-4 Sot Optacon OOO 36 OOO 481 OOO OOO r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal ü ü ü ü ü ü ü ü Oü7 Oü7 üü7 üü7 üü7 7 Oü7 Oü7 üü7 üü ül 1 1 ül 1 ül 1 ül 1 1 ül 1 ül ül ül ül 1 ül ül ül ül / f 11 /M, ':i i,, ',--? '/ './.1,,.vi/ ; {/Z. / i '-.,

305 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 2. oldal /37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 1 Mozgás- Ft nem kódja Elszámolt 1 Mozgásértékcsökkenés Ft nem kódja Nettó érték Ft Vl ro 6 :;;:; ro > t;:j <l) "O. <l) '-' (i) ro ifj Vl ro ro. N f:i O {:) "' 6 o ro :e '-' A víssznyeremény értéke Ft (a B jelüjegyzék alapján) )_ Monitor Samsung Sync1 Számítógép NR Nyomtató tintasugaras H Laptop Compaq Prezaric DVD+CD író COMBO Monitor Philips 19" Számítógép Számítógép NR Számítógép NR Számítógép NR Számítógép NR Számítógép NR Notebook Nyomtató OKI 54 Nyomtató Canon IP 15 Nyomtató Canon IP 1 Scanner HP Scarjet Laptop Compaq Prezarid Laptop HP Compaq Nyomtató OKI b 41 Nyomtató Samsung ML Monitor 21" Projektor HP EP 7122 Monitor Számítógép RM Summe Nyomtató Konica Minol Monitor 21" Számítógép AMD 32 Scanner Mustek Scan E> OOO OOO OOO 9 OOO OOO r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal / / / (j /"J/ (!//" -? ';:,. / /k/. /. ( / /,/[/l,.,. /

306 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ::,. oldal főkönyvi számla száma /216 sz. jegyzőkönyvhöz Vl - E - ro ro Mozgás- ro N e';: ro E Sor- Bruttó érték Elszámolt Mozgás- Nettó érték > Vl Cl :o' - A vissznyeremény értéke Ft (a ''1) "O Leltári szám Megnevezés nem t O szám Ft értékcsökkenés Ft nem kódja Ft O B jelű jegyzék alapján) kódja -e Vl E O ('j - ('j ifj '1) ::e "--" Asztali olvasó TV 516 OOO Monitor MAG 17" Flat Számítógép Nyomtató Scanner canoscan lide2c Nyomtató Canon IP l Számítógép P Notebook ACER tm 23C 23 l ül Monitor Samsung S Monitor 21" 198 OOO Monitor 17" Samsung 65 OOO Monitor LG Flatron F Monitor LG Flatron F Monitor LG l 73P LCC Monitor MAG 17" Fiat ül Monitor MAG 17" Flat Monitor SVGA Samsuni Monitor SVGA Samsuni Monitor LG 17" 7 B Monitor LG 17" 7 B ül Monitor Samsung Sync Monitor Samsung Syncn Monitor Samsung Syncn Monitor Samsung Syncn Monitor Samsung Syncn ül Monitor Monitor 15" LG Monitor Philips 15 E Monitor Samsung 5 l r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal! (J /I; 1 r;_.., / /!,_,. /.. ' /'...-;:_. e, (,,{'. '///. v /' I '

307 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 4. oldal /216 sz. jegyzőkönyvhöz Sorszám Leltári szám Megnevezés Bruttó érték 1 Mozgás- Ft nem kódja Elszámolt 1 Mozgásértékcsökkenés Ft nem kódja Nettó érték Ft "' ro E :;;; ro > N O) "O "'. "' -, 1:i ro (/]..><: ro "'.-:::: "" E Ci - f:j O "' E O ::r: ""..><: -, A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) l l l Monitor Samsung 7 Monitor Monitor Monitor Monitor Samsung Sync1 Monitor Samsung Sync1 Monitor Samsung Sync1 Monitor Samsung Sync1 Monitor Samsung Sync1 Monitor LG 19" Monitor Samsung 1 7" D Számítógép LG Számítógép Pentium To1 Számítógép Számítógép CD íróval Számítógép Számítógép Számítógép NR Számítógép NR Számítógép AMD Athlo Számítógép Számítógéphez tüzfalren Monitor Daewoo SVGA Scanner HP Scanjet 559 Nyomtató Canon IP 1 Nyomtató Epson FX 1 1 Nyomtató Panasonic KX Nyomtató Epson FX l l Nyomtató Canon BJC OOO r. sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalom mai ül /],//u,.,, 1.. '.;..-7.r. / /),,_,z;.,.,,,,, (,/(,.,., // / / :._.. /

308 13191 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke -,ro 1 8 'Cl:! N.. 'k 'Mozgás- Sor rutto erte Elszámolt Mozgás- Nettó érték > VJ '<!) "O. Le tan szam Megnevezés nem... ' szam Ft k'd. értékcsökkenés Ft nem kódja Ft C,,-..,, E o Ja - ro <!) ifj l l Nyomtató HP LaserJet Nyomtató Epson FX l l l Nyomtató Epson FX l l l Nyomtató lézer színes l Nyomtató l Nyomtató HP Officejet Fénymásoló Minolta EP 3 OOO Számítógép Optiplex VJ 'Cl:!,,-..,,';::: ro E :.o' 'is '.. vi E,o ro ;:r:: '-' b.oldal ---- l/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz A vissznyeremény értéke Ft (a B. l l-92. jelű jegyzék alapján) 11 /'],. / 1' "',.,'-7// ' /. 1. 7;>"-'/,/(, (// (!.. / ( r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

309 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ;{. oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz V> c:j CfJ,-.,.... Elszámolt E : c<1 E Sor- L lt... M. Brutto ertek Mozgas-. 'k.. kk. Mozgás- Nettó érték > c<1 Cl A vissmyeremény értéke Ft (a. e an szam egnevezes.. erte cso enes. '2.:.:: V> V> szam Ft nem kodja Ft nem kódja Ft :g t;; E :g B jelűjegyzék alapján), ce '--' ::e '--' Mikrofon DR5 Roland 48 OOO 48 OOO Lámpa asztali Vega O Harangjáték O Furulya színes O Furulya színes O 7 o Furulya színes Lámpa asztali Vega O Lámpa asztali Vega O Székek Ergo+Iso O 7 O 1 1 O 8282 Kanapé Pálma O 7 O Kanapé Pálma O 7 O Asztal előkészítő szekrény szekrény O Kanapé+fotel+dohányzóas O Kanapé+fotel+dohányzóas O 7 O Kanapé+fotel+dohányzóas O Asztal étkező O Légtisztító LG Candy hűtőszekrény Szeletelő gép Mirra Szalámi szeletelő Mikró sütő Villanysütő 14 OOO 14 OOO Robotgép MA Hűtőszekrény 6 l Mosógép minirnat Mosógép Whirpool Taneszkozok Almus o Fürst részlet O 7 1 /J, j 1 / 11.Ut r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal I (

310 13192 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Sor- Elszámolt Bruttó érték Mozgás- Leltári szám Mozgás- Megnevezés Nettó érték szám értékcsökkenés Ft nem kódja nem kódja Ft Ft Szekrény Szekrény Szekrény Polc salgó Dexion Polcrendszer salgó Polcrendszer salgó Polcrendszer salgó Polcrendszer salgó Polcrendszer salgó Fekvő bútor Tűzhely háztartási PE Szárüzemű takarítóberend1 18 OOO Mosógép Energolux Komí 43 OOO Dik1afon 1 OOO Dik1afon 1 OOO Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Proj ek1orhoz vetítővászon Bükk szovőtű 3 OOO 3 OOO Szovőszék kellékek 18 OOO 18 OOO Fényképezőgép Canon Powershot Dih.iafon Olympus WS Fényképezőgép digitális+tartozékok r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal U'J ro,-. :e;; E > ro Q) J:1 t;l t= "Cl "ii)' O 'C) e, (/] U'J ro - ro E C3 o. :r: U'J E o ro oldal /37322/216 sz.jegyzőkönyvhöz,-.., A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11 /), / )/ / (!i_,(_./y-(,l.<,. / " / / 1/ ( /; / (,-._.,. / (_.,

311 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke b oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz.jegyzőkönyvhöz 1 an szam Megnevezés szam Vakírógép Tátrapoint Hifi torony Sony hangfallal Szekrény műanyag Porszívó Samsung Vakírógép Tátrapoint Polcrendszer salgó Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Bruttó érték Ft Elszámolt 1 Mozgás Mozgás!értékcsökkenés nem kódja nem kódja Ft r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal 7 Nettó érték Ft 8 </) 'o:l E > o:l o:l N '-1) (/') t:: "'O "':"'.'.""1 '- C) '-' [/) </) o:l ;;; o:i E o -... "ro e:: :g N E v '- ::r:: e, A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11 ;/)/.,.i:;---l/z,' 1 Zr,. 1 /.j (C 1 ' 1 - -

312 13192 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Vl ccs,,..-..., UJ,, 'k M. Elszámolt.... :ö:j E :@ ro E. 4. oldal /37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz S or- L lt... M. B rutto erte ozgas-. 'k kk. Mozgas- Netto ertek > ro 'i3 = 'i3 A vissznyeremény értéke Ft (a. e an szam egnevezes.. erte cso enes.. '<l) vi e, vi szam Ft nem kodja Ft nem kodja Ft :g E :g B jelű jegyzék alapján) ro r55 '-' ::r:: '-' l Vakírógép Tátrapoint o VakírógépTátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O 7 Ol Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O VakírógépTátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O VakírógépTátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O 7 ül Vakírógép Tátrapoint O 7 O VakírógépTátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O 7 O Vakírógép Tátrapoint O 7 O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O Vakírógép Tátrapoint O 872 Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint l Vakírógép Tátrapoint ül Vakírógép Tátrapoint l VakírógépTátrapoint O 7 1 //-: lu//? r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal '/ / ( '

313 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 6. oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz ro "',--.,--. ro Elszámolt :;;:; E "' Sor-.-::: ro E Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > ro Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés :-ai - A vissznyeremény értéke Ft (a Q) J:1 szám Ft nem kódja nem kódja Ft t::: "O O "' Ft O B jelű jegyzék alapján) E iri E :g ro,.'.:: Q) '-.../ '-.../ Cl] ::r:: Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Thermoform Braillon Dup 9 OOO Ételkocsi Ételszállító kocsi Hűtőszekrény 6 literes g Húsdarálógép+tartozékai 176 OOO Fénymásológép BIZHUB Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Videó Színesrúd készlet 2 tasak x/,:;,/v r.sz - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal 17evJ _/,...,,,."

314 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 6. oldal ---' főkönyvi számla száma /216 sz. jegyzőkönyvhöz ro "' ro Elszámolt :;;:; 6 "',---._."';:: ro Sor- E Brnttó érték Mozgás- Cll._, Mozgás- Nettó érték ro Leltári szám Megnevezés értékcsökkenés > "" A vissmyeremény értéke Ft (a 'Q) u N szám Ft nem kódja nem kódja Ft t: u fi o "Ó B jelű Ft :. ' o "' E o jegyzék alapján) rj) '--' ::e "' '--' [/] Braille graphics Rádiósmagnó CD-s horda Szekrény fenyő nádszovet Rehabilitációs pedalo Rehabilitációs asztal Gyógytomagép Gázzsámoly 92 OOO 92 OOO Gázzsámoly 92 OOO 92 OOO Vakírógép Tátrapoint Asztal tárgyaló Asztal tárgyaló Orgona Weltmeister H/I 38 OOO Projektor NEC VT-66K Multimédia hangfal 1 pár Mikrofon kézi Shure PG Tároló bőrond zárható Videókamera digitális Videó Samsung SV Televízió Samsung Kamera Fényképezőgép Canon Powershot Mobiltelefon Siemens SL Székek Ergo+lso Székek Ergo+ Iso Íróasztal konzolos állítható Fekvő bútor í //, I /"/\..-'(-, r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

315 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1--, oldal főkönyvi számla száma - 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz ro "' o:l "' Elszámolt :(rj E.<;:: ro E Sor- Bruttó érték Mozgás- Mozgás- Nettó érték > o:l Leltári szám Megnevezés tr ' értékcsökkenés A vissznyeremény értéke Ft (a Q) szám Ft nem kódja nem kódja Ft t "Cl :;:j O..Q O B jelű Ft jegyzék alapján) E "' E O...:: o:l...:: Q) '-' ::r: '-' Íróasztal konzolos állítható Fekvőbútor Fekvőbútor Fekvőbútor Fekvőbútor Fekvőbútor Fekvő bútor Szekrény fenyő nádszovet Szekrény fenyő nádszovet Fekvő bútor Íróasztal konzolos állíthaté Ülőgarnitúra Íróasztal konzolos állíthaté 36 OOO Íróasztal konzolos állíthaté 36 OOO Íróasztal konzolos állíthaté Íróasztal konzolos állíthaté Fekvőbútor Fekvő bútor Videó Samsung SV Kamera 182 OOO 182 OOO Fekvőbútor Polc mély Szekrénysor Orkán Videómagnó Toshiba Televízió Daewoo Szekrény fenyő nádszovet betétes Játszósarok galéria /) / /V/;.A-...--/ r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal (/)

316 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke...,_g--'-. oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz,ro "',,_,,,,_,.... Elszámolt.., :;;; E.-:::: o:i E Sor- L 1,.. M. Brntto ertek Mozgas-. 'k kk, Mozgas- Netto erték > o:i 'i:l :.o' 'i:l A vissmyeremény értéke Ft (a. e tan szam egnevezes. erte cso enes..-":: "' e. "' szam Ft nem kódja Ft nem kódja Ft :g E :g B jelű jegyzék alapján) -.-":: cd.-":: '---' '---' Szekrény fenyő nádszovet O betétes 7 O Szekrény fenyő nádszovet O betétes 7 O Szekrénysor Orkán O elemből 7 O Rádiósmagnó CD-s CDFV O Rádiósmagnó CD-s hordo, O 7 O Rádiósmagnó CD-s hordo, O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O Szekrény fenyő nádszovet O Magnó Thomson CD-s rád O Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O 7 O 1 21 O 8192 Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O Magnó Thomson CD-s O rádiós Videó Samsung SV O Rádiósmagnó CD-s Szekrény fenyő nádszovet betétes Szekrény fenyő nádszovet betétes Szekrény fenyő nádszovet betétes 7 l Szekrény fenyő nádszovet ( betétes r sz. - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal 1,cr:&// /./,(v I / '--1

317 13192 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke U'l, '5. oldal /37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz - S.. 'k, Elszamolt.,,, Cl:l,E -- "1 E.... or- L lt'.. -1, Brutto erte Mozgas-, 'k "kk, Mozgas- Netto ertek > "1. e an szam gj :g ;s> ;:i A v1ssznyeremeny erteke Ft (a 1v egnevezes,. erte cso enes. - U'l i:::, U'l szam Ft nem kodja Ft nem kódja Ft - :g t:j E :g B jelű jegyzék alapján) - "1 ::e Szekrény fenyő nádszovet O betétes Szekrény fenyő nádszovet O betétes Szekrény fenyő nádszovet O betétes Szekrény fenyő nádszovet O betétes Szekrény fenyő nádszovet O 7 O J Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O 7 l Szekrény fenyő nádszovet Szekrény fenyő nádszovet O 7 O Szekrény fenyő nádszovet O 7 O J Szekrény fenyő nádszovet O betétes Szekrénysor Orkán elemből Fekvőbútor l Szekrény beépített Klúnaberendezés Stiebel Eltron Íróasztal konzolos állítható Íróasztal konzolos állítható Íróasztal konzolos állítható r.sz - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal ( (_ ;;ev /. I '::,, /

318 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke AÚ. oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz ' :.:2,,.-..,,,.-.., S,, 'k M, Elszamolt -o:i E - o:i E or- L lt,., M, B rutto erte ozgas-, 'k kk, Mozgás- Nettó érték > o:i gi C5 ;;::;-> 't:l A, e an szam vissznyeremény értéke Ft (a 1 egnevezes,. erte cso enes,. '<Ll,.:,:: U'J e:, U'J szaru Ft nem kodja Ft nem kodja Ft :g [;:] E :g B jelű jegyzék alapján) -,.:,:: o:l,.:,:: Q.) lfj..,,... '--' Magnó Thomson CD-s O rádiós 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O technikához 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O technikához 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O technikához 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O Szerelőkészlet!.osztályos O 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O 7 O Szerelőkészlet!.osztályos O 7 O Íróasztal konzolos állíthat< O 7 O Óvodai pad+cipőtartó O 7 O Szőnyeg perzsa O 7 O Masszírozó szőnyeg Masszírozó szőnyeg O Masszírozó szőnyeg Masszírozó szőnyeg O Masszírozó szőnyeg O Masszírozó szőnyeg O Óvodai pad+cipőtartó O 7 O Falipolc fehér 9 OOO Szék piros fa (Dani) Szék piros fa (Dani) Szekrény Süsü Szőnyeg perzsa Székek Ergo+Iso Székek Ergo+Iso r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal U'J //Í,rf - / ( i/ /(

319 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke Á_L oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz -ro "',--.._ -ro,--.._ Elszámolt '.(;j E "' Sor- ::::: ro Bruttó érték E Mozgás- Mozgás- Nettó érték > -ro Leltári szám Megnevezés a :a' értékcsökkenés A vissznyeremény értéke Ft (a 'Q) szám Ft nem kódja nem kódja Ft :t: ""O -o B jelű Ft ;;y -o "' E -o jegyzék alapján) Q3..:.: ro..:.: '-' ::e '-' Székek Ergo+lso Pontírást ellenőrző készük Óvodai pad+cipőtartó Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Székek Ergo+Iso Székek Ergo+Iso Vakírógép Tátrapoint Vakírógép Tátrapoint Szőnyeg perzsa Óvodai pad+cipőtartó Falipolc fehér 9 OOO Szőnyeg perzsa Óvodai pad+cipőtartó Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Asztal építőlapos székkel Szőnyeg perzsa Szőnyeg perzsa Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Falipolc fehér 9 OOO 9 OOO Szőnyeg perzsa Játéktároló 9 kosárral Szőnyeg perzsa Televízió Samsung Íróasztal konzolos állítható r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal r:/} <-l (,_ /, 'D'(( '"

320 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 4Z. oldal főkönyvi számla száma /216 sz. jegyzőkönyvhöz,ro "',,-., U'),_..._,, 'k M. Elszámolt,,,,.E :g ej E.... S or- L B 1... M. rutto erte ozgas-. 'k.. kk, Mozgas- Netto ertek ej f'.l tr A v1ssznyeremeny erteke Ft (a. e tan szam egnevezes,. erte cso enes. <!.).óg "' e. "' szam Ft nem kod1a Ft nem kódp Ft.:g, :g E :g B jelűjegyzék alapján) -.óg ej.óg '---' :r:: '---' Fénymásoló Digit AR O DK Íróasztal O Íróasztal O Íróasztal O Íróasztal konzolos állíthaté O Íróasztal konzolos állíthaté O Hinta kétüléses HI OOO 125 O Kerékpár 3 üléses 1 OOO 1 O 7 O Kerékpár MTB Pontudvarijáték Hinta O Állvány számítógép O 7 O Állvány számítógép O 7 O Állvány számítógép O 7 O Állvány számítógép O Állvány számítógép O Szék tárgyaló lso+ergo Szék tárgyaló ISO+ERGO SzéktárgyalólSO+ERGO Szék tárgyaló lso+ergo SzéktárgyalólSO+ERGO SzéktárgyalólSO+ERGO SzéktárgyalóISO+ERGO SzéktárgyalóISO+ERGO /) r; 2 vi \. v, r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal b

321 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke )3. oldal főkönyvi számla száma ro "',.-.,,,-.,, 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz.... Elszámolt.... :e;:; E,::; ro E.... Sor- L 1... M. Brutto ertek Mozgas-. 'k.. kk. Mozgas- Netto ertek > ro - ;;:J> - A v1ssznyeremeny erteke Ft (a. e tan szam egnevezes. erte cso enes. "' e, "' szam Ft nem kódja Ft nem kódja Ft - :g E :g B jelűjegyzék alapján) - (."\j '-" ::r:: '-" SzéktárgyalóISO+ERGO O Szék tárgyaló ISO+ERGO O SzéktárgyalóISO+ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O 7 O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O 7 O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O 7 O Szék tárgyaló ISO+ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O 7 O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ERGO O Szék tárgyaló ISO+ ERGO O Szék tárgyaló ISO+ERGO Szék tárgyaló ISO+ ERGO Asztal Asztal Asztal O Asztal Asztal Asztal O Asztal l Asztal Asztal Szekrénv Szekrén l Szekrény O 7 l r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal 1._, l - '/ Vu vl/ { / '/ // / l (, e- ' /

322 13192 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ÁL{. oldal 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz "',-.,-.,,,, Elszámolt,,,, ro E.-:::: ro E Sor- L 1... M, Brutto ertek Mozgas-. 'k.. kk, Mozgas- Netto ertek > ro - Cl - A vissznyeremény értéke Ft (a. e tan szam egnevezes.. erte cso enes.. '<U..o.: "' e, "' szam Ft nem kodja F nem kodja Ft E- :g i;j E :g B jelű jegyzék alapján) t -..o.: ro..o.: '-' ::r:: '-' l Szekrény O 7 O l Szekrény O 7 O l Szekrény O 7 O l Szekrény O l Szekrény O Szekrény O Szekrény Szekrény O l Szekrény Szekrény O l Szekrény O 7 O l Szekrény O 7 O Szekrény O 7 O l Előtéri szekrények O 7 O l Hangfal+állvány O Behringer 7 l Spirálozó gép IBICO O Szovőszék lábtorlő 12 OOO 12 OOO szovéséhez Szovőszék lábtorlő 12 OOO 12 OOO szovéséhez 7 l Szovőszék lábtorlő 12 OOO 12 OOO szovéséhez Szovőszék lábtorlő 12 OOO 12 OOO szovéséhez 7 O Szovőszék lábtorlő 12 OOO 12 OOO szovéséhez Szovőszék lábtorlő szovés 12 OOO 12 OOO DVD kamera+tartozékai }J Fényképezőgép digitális r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal /"'--\._A/,1 ' 1/,,.:.e--2, e

323 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke,f 5. oldal főkönyvi számla száma U'J,ro,..-.. U), /37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz S..,. Elszámolt.,., :(tj,e :f:l o::i E.,,, or- L lt'., M. Brutto ertek Mozgas-, 'k kk, Mozgas- Netto ertek > o::i. e an szam egnevezes. erte cso enes. f:j Cl 'f:j A vissznyeremeny erteke Ft (a v..;.:: U'J e, U'J szam Ft nem kódja Ft nem kódja Ft. :g t;; E :g B jelű jegyzék alapján) -..;.:: ro..;.::,) '-' 'T' '-.._/ [/) Fekvő bútor O 7 o AsZ1al számítógép O 7 O Fekvő bútor O 7 O Vakírógép Tátrapoint O 7 O Fekvőbútor O 7 O Fekvőbútor O Asztal számítógép O 7 O LégtisZ1ító Faber O Kávéfőző O Fényképezőgép Yukamo O Dik'1afon OlympusWS O Mobiltelefon O 7 O Vakírógép Tátrapoint O Masszírozó asz1al O Székek Ergo+Iso O 7 O Forgószék karos 15 OOO 15 OOO Szekrény Szekrény O Szekrény O 7 O Kanapé+fotel+dohányzóas O Kanapé+fotel+dohányzóas Kanapé+fotel+dohányzóas O Szekrény 2 ajtós+kisszek AsZ1al előkészítő AsZ1alétkező ÍróasZ1al Íróasztal Íróasztal Íróasztal O r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal /,1! / 1,/ } 1(' 1 '. 1 ' l /[/

324 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ÁG. oldal főkönyvi számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz ' S,. 'k, Elszamolt.... ro.e.";::: ro E... or- L 1... M. Brutto erte Mozgas-. 'k.. kk. Mozgas- Netto ertek > ro :.a' 'i's A v1ssznyeremeny ertéke Ft (a. e tan szam egnevezes.. erte cso enes.. v t/l e. t/l szam Ft nem kodja Ft nem kodja Ft.:g, :g E :g B jelű jegyzék alapján),... ro J5 '-' ::e: '-' Íróasztal O Íróasztal O Íróasztal O 7 O Íróasztal konzolos 36 OOO 36 OOO Íróasztal konzolos O 7 1 o Szék piros fa (Dani) O Szék piros fa (Dani) O 7 o 1 o l Szék piros fa (Dani) O 7 O l Szék piros fa (Dani) O 7 O Íróasztal bio nagy O 7 O Forgószék számítógéphez O 7 O l KanapéPálrna O Kanapé Pálma O 7 O l Szőnyeg perzsa O Szőnyegperzsa O Légtisztító LG kombicandy O Hűtőszekrény kombinált O 7 1 Hűtőszekrény 6 literes gronlandi Mosógép Whirpool o Mosógép minimat O Mosógép minimat , Robotgép MA O Televízió Samsung \ Mikró Samsung M Szeletelőgép MIRRA Futópad Alpha elektromos l Írógép villany Robotron O 7 1 /L / r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal ; " / v

325 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke oldal főkönyvi - számla száma 1/37322/216 sz. jegyzőkönyvhöz.... Elszámolt..,, o::i _E."";:::: o::i E.. Sor- L 1... M. Brutto ertek Mozgas-. 'k kk. Mozgas- Netto ertek > o::i fl Cl :.cl' 'fl A v1ssznyeremeny erteke Ft (a e tan szam egnevezes.. erte cso enes.. "' i::: "'. szám Ft nem kodja F nem kodja Ft.-+;:; :g E :g B Jelű jegyzék alapján) t 2 o::l '-' ::r::: '-' Villanysütő 14 OOO 14 OOO Szalámi szeletelő gép 14 5 l l Olvasó televízió l Braille rajzgép 6 OOO 6 OOO / J' ' M / ( I / I / 1...r ::-z,t- / 1 i r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal

326 2.sz.melléklet oldal 1/37322 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE """-.. ro :- 'Ü főkönyvi számla száma A vissznyeremény A vissznyeremény E E E Bevételezési elszámolására vi ro 'C N 'C N Vl +-' Vl '- ';:;:; ""() 'Ü L/) e -'L N - Vl ro I Megnevezés mennyiségi egységára értéke bizonylat, vonatkozó Mennyisége szállítólevél száma hivatkozás a B. 11- egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján 1 z " - - r r _

327 JEGYZŐKÖNYV 1.oldal sorszám: 11373/216 A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről Készült 216. év szeptember. hó 2. az Újpest központi raktár alatti helyiségében. Budapest, Gárdi Jenő u.14. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Kori tár Mária!11 \) '- YJ.J,,/ ' '.::. ' /]. ( ( Soos Petemé./,::,L, L> e( '----f' Tóth Mária Beosztás igazgató-helyettes eszközgazd. eszközgazd. 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

328 2.oldal sorszám: 1/373/216 II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Gazdasági Szervezet Újpest központi raktár helyiségében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen nettó értéke összesen: Ft.. - Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* Az eszközök rendben megvoltak. A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) el térés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével kapcsolatos intézkedések megtételét. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

329 3.oldal sorszám: 1/373/216 IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: Az 1. számú mellékletben felsorolt, tárgyi eszközök, üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: A használhatatlan selejtezett eszközöket az intézmények - helyhiány miatt bérelt - Újpest központi raktárában tárolják, engedélyezést követően töréssel, zúzással megsemmisítve elszállítjuk, illetve veszélyes hulladékként történő megsemmisítési igazolás fejében elszállíttatjuk. A kiselejtezett eszközökből hulladék nem keletkezett. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

330 Vl. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 4.oldal sorszám: 1/373/ raktárra vételért, név beosztás 2. értékesítéséért,, név beosztás 3. megsemmisítésért Soós Péterné név eszközgazd. beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Koritár Mária Soós Péterné 6 Tóth Mária Név, beosztás : ig.h. eszközgazd. eszközgazd. Aláírás: í LL _ 1 _,,,, 1 J r e-e,- s;. ( e r / /;J'J/-,.-;.._,,/ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

331 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 1 oldal főkönyvi számla száma 1/373/216 sz. jegvzőkönyvhö2 Vl ro,--_ Vl,--_ :e; ro E.t:: ciö E A vissznyeremény Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > ro - Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft '(\) értéke Ft (a 13. l Í-92. szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja t "d o.;g 7 O Vl E O Qi.-'<: ro.-'<: jelü jegyzék alapján) '-' ::r:: '-' ld MASOLO ES NYOMTA1' l ül Fénymásoló Ol Fénymásoló Canon IR-l6N Ol Fénymásoló Sha FÉNYMÁSOLÓ FÉNYMÁSOLÓ Ol NOTEBOOK NOTEBOOK Ol NOTEBOOK Ol NOTEBOOK NOTEBOOK NOTEBOOK NOTEBOOK () 7 Ol NOTEBOOK Ol NOTEBOOK Ol NOTEBOOK NOTEBOOK () 7 Ol NOTEBOOK () NOTEBOOK ASUS X5l RL- /\P Ol AP NOTEBOOK ASUS X5l RL Ol NOTEBOOK ASUS X5 l RL /\P ül NYOMTA TÓ CANON NYOMTATÓ CANON NYOMTATÓ CANON () NYOMTATÓ CANON Ol NYOMTATÓ CANON Vl r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal '--- '---/. ' (<---l --C.- 1

332 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke J.. oldal főkönyvi számla száma NYOMTATÓ CANON NYOMTA TÓ CANON NYOMTATÓ CANON NYOMTATÓ CANON Fénymásoló Konica l Fénymásoló Konica gépaszt F6nymásoló Konica 722 l Fnymásoló Konica gépaszt FCnymásoló Konica 722 l (J FÉNYMÁSOLÓ 31 l Fénymásoló Kon. Min.162/akc Számítógép 3 db Számítógép 2 db 745 OOO 745 OOO Számítógép 269 OOO 269 OOO Számítógép 16 OOO 16 OOO sámítógép Számítógép Számítógép Ncgatívpad 35 OOO 35 OOO Fénymásológép Bizhub 2 Í Számítógép TWC Laptop Accr Aspire ONE Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Leltári szám Megnevezés szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft Mozgás- Nettó érték Ft nem kódja 7 8 () () () lfl ro,-.-, lfl,-.-, '.(;J ro 6 - Ój 6 > ro._, - <l) t;l :g lfl ;t:j "O t;l s :g.;;)' o a)..:.: '..._/ Vl ro :::r::..:.: '..._/ ül ()] 7 Ol 7 Ol Ol 7 Ol 7 Ol Ol 7 Ol 7 Ol Ol 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhöz A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11 1.,f "'; ( (., \, 1 ( r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

333 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke _j oldal főkönyvi számla száma Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- Leltári szám Megnevezés szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja Kézi szgép HTC 1-12 Lco PDA T-Tcch számítógép XP 1-lome C MB/4 GB/CDR RCN FOTO Fachto1y PC szgép v T-Tcch számítógép P4-2, 49 l Gl ld256 Mb/6 Gb Lnptop Travalmatc 225*C notebook l.33gi lc/wxp Accr Számítógép+ monitor l 5*+Wink XP P Mb 4 nh Nootbook Accr TM 453 l Canon 1Rl Notebook Fujitsu Siemens l V Notebook Fujitsu Siemens V Nyomtató!IP Lasc1Jct Számítógép SLámítógép Számítógép Számítógép 68 OOO 68 OOO Számítógép Számítógép r sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal 1.,_,/(._) Nettó érték Ft 8 () () () () (.. \1 -e_""'-. 1 e r {/) {/) ro ro 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhöz :e;; E > ro ' ro E A vissznyeremény - O) t:! értéke Ft (a I3. l Í-92. "d f:j O - "áy O {/) E O 6 ro jelű jegyzék alapján) (/) ::e '-..-' Ol Ol ' '[. 1 '. J ''-!... '{ (:>at.dasa9..!í e'f-. 1o\'J korur ' "-+" )i'..9 I;. "-',z: _...;> ( ;:J ':V. "' Z: i'aj Q oc, G m r; Q:i... s '((, e.) fi) :;:,.,,. /,;)... )Q. f/ []( l l adá6q?

334 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke!f oldal főkönyvi szám la száma 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhöz Vl ro :(;j E.-;::: ro Sor- E Bruttó érték MozgÍ!s- Elszámolt Mozgás- > ro A vissznyeremeny Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft e; :a' 'f:l (!) J:l t;l szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft értéke Ft (a B. nem kódja "O G -Ó "(j)' O vi E o jelű v..::<: (';j._,..::<: jegyzék alapján)._, VJ llutosz!'kreny LEHEL () Tl)ZI lfly - GÁZ, SUTÖVEL 61 OOO 61 OOO () Kll VlDEO SAMSUNG VIDEO SAMSUNG TV SZÍNES SAMSUNG () lflásvetítö QUANTUM () llűtöszekiü'ny LIE1311ERR () Fkssoo l lljtöszfkrf:ny LIEBHERR FKS5 7 Ol Rm. Kos. Fch.. m.65*53* Rm. Kos. Fch.. m.65*53* Rm. Kos. Fch.. rn.65*53* Rrn. Kos. Fch m.65*53*1l u 4589 Rm. Kos. Fch.. m.65*53* Rm. Kos. Fch.. rn.65*53* Rm. Kos. Fch.. m.65*53* () 7 Ol Rm. Kos. Fch.. m.65*53* Rm. Kos. Fch m.65*53* Rm. Kos. Fch.. m.65*53* Rm. Kos. Feh.. m.65*53* Rm. Kos. Feh.. m.65*53* Fénym<Ísoló színes Aficio () 3442C Székek Ergo+ lso S1.ckrény Szekrény Szekrény Szekrény /SS S/.ekniny Szekrény () r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyező adattartalommal ---,> C''( -k-- Vl (';j

335 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 2 oldal főkönyvi számla száma Sorszám Leltári szám l l Megnevezés 3 Szekrény Szekrény Szekrény tálaló Szekrény 2 ajtós+kisszekrény Szekrény 2 ajtós+kisszckrény Szekrény 2 ajtós+kisszekrény Szekrény 2 ajtós+kisszckrény Szekrény 2 ajtós+kisszekrény Sr.ckrény 2 ajtós+kisszekrény Szekrény 2 ajtós+kisszckrény Szekrény 2 ajtós+kisszckrény Szekrény 2 ajtós+kisszekrény Szekrény 2 ajtós+kisszckrény Agytartó állvány+tartozékok Ágytartó állvány+tartozékok Ágytartó úllvány+ta1toz. Ágytartó állvány+tartozékok Ágytartó úllványi tartozékok Ágytartó állvány+tartozékok Ágyta11ó állvány+tartozékok Ágyta11ó állvány+ta1tozékok Ágytartó állvány+tmtoz. Ágytartó állvány+tartoz. Ágyta11ó állvány+tartoz. Ágyta1tó állvány+tartoz. Asztal számítógép Íróas1,tal konzolos állítható Íróasztal konzolos állítható Írúas/tal konzolos úllítható Íróasztal konzolos állítható Bruttó érték Ft OOO 4 28 l Mozgás- Elszámolt Mozgás- IN,, 'k nem k o,d. Ja 1 erte cso enes t nem o Ja 'k.. kk, F 1 k'd. etto erte Ft r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal OOO () () () () Vl ro,,.-., :;;; 6 > ro ro N '1).-'<: Vl t:: "O.':"'.""'I "-.-'<: '1.l Vl , L.,,_e:. 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhöz Vl ro,,.-.,.ro - "Ú' N i;;j o.{g "' ro 6 o.-'<: ::r:., Ol lll ()[ lll 1 1 Ol Ol Ol Ol Ol Ol,, r 1 A vissznyeremény értéke Ft (a Í-92. jelü jegyzék ala(íján) 11

336 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke J ---- oldal fökönvi számla száma a ifj -ro,, E Sor- 1 1 Bruttó érték 1 Mozgás- 1 Elszámolt 1 Mozgás- 1,,, 1 > -ro Leltári szám Megnevezés 'Q),.,,..,,. Netto ertek Ft J;l szám 1 Ft nem kodja ertekcsokkenes Ft nem kodja :t= "'O "Q>1 o Í1'óasztal konzolos állítható <!) '-' (/) Íióasztal konzolos állítható Í1óas/.tal konzolos állítható Íróasztal konzolos állíthat<í 36 OOO 36 OOO () Íróasztal konzolos állíthal<í () Fckviíbútor () Szekrény lcnyö nádswvet betétes J Szekrény fonyi\ nádszovet betétes !Szekrény fonyi\ nádszovet betétes !Szekrény fonyö nátlszovct betétes Szekrény fonyi\ nádszovct () betétes 1 7 ()] Szekrény f'cnyií nádszovct () betétes !Szekrény f'cnyö nádszovct betétes 7 ()] Tárolós,.ekrények () Tárolószekrények Tárolószekrények [ () Tárolószekrények () Tárolószekrények Tárolószekrények Tárolószekrények () 7 ()] Tárolószekrények 11 l 829 l l l Tárolószekrények 11 J 829 J TúrolósLekrények Tárolószekrények J !l.l 85 Dohúnyzóasztal Televízió Panasonic 1 OOO 1 OOO () r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhöz ifj -ro,,,-:::: <':$ E A víssznyeremény értéke Ft (a B f:j 'Ó " ifj E -o o:l jelű jegyzék alapján) ::r: '-' t J

337 Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke if_ oldal ' főkönyvi számla száma V} m,--_ s <J.) Leltári szám Megnevezés Nettó érték Ft J:l i)j ::(rj Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Mozgás- > m szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft nem kódja t:! "d "ii)' O )..'<: '-../ (/) Videó Punasonic 47 OOO 47 OOO MOSÓGÉP A WT MOSÓGÉP A WT r-.1elegentartó KOCSI KB b MELEGENTARTÓ KOCSl KB l\hólegentarto KOCSl KB ELEKTROMOS () FÖZÖZSÁMOLY MF BEÉPÍTETT ÜVEGES () KERÁMIA FÖZÖFEl.Ül.ET BEÉPÍTETT ÜVEGES KrnÁMI/\ FÖZÖFELÜLET BEÉPÍTETT ÜVEGES KERÁMIA FÖZÖFELÜl.ET llütöszfkiü:ny ZANlJSSl 95 OOO 95 OOO ZT % lütöszekrl'.ny Zi\NlJSSl 95 OOO 95 OOO ZT ZT! ! l(jtöszekiü'ny ZANUSS! 95 OOO 95 OOO 7 ZT IÜTÖSZEKRlNY Zi\NUSSI 95 OOO 95 OOO l IÜTÖSZFKlÚ'NY Zi\NUSSI 95 OOO 95 OOO () ZT MOSOGATÓGÉP ZANUSSI 147 OOO 147 OOO MOSOGATÓGÉP ZANUSS! 147 OOO 147 OOO MOSOGATÓGÉP ZANUSS! 147 OOO 147 OOO () MOSOGATOGÉP ZANUSSI 147 OOO 147 OOO MOSOGATÓGÉP ZANUSSI 147 OOO 147 OOO () Vidco Punasonic () 7 1 ()(, 344 Gyógyszcrtároló szekrény Tolósúlyos mérleg Orvosi v izsgálóúgy 66 OOO 66 OOO () r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök Jegyzékkel megegyezö adattartalommal " :_,_) 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhö? V},--_ m - m S :.s - íl o V} E O m..'<: ::e 1 Ol Ol Ol Ol ül ' 1 1 / '-../ t:--- A vissznyeremény értéke Ft (a B jelű jegyzék alapján) 11 1

338 13192 főkönyvi számla száma Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke ::;. oldal 1/373/216 sz. jegyzőkönyvhö7 Sor- Bruttó érték Mozgás- Elszámolt Leltári szám Megnevezés szám Ft nem kódja értékcsökkenés Ft ') 4833 Mawgyi R teszt WlSC IV tesztkészlet Ili 9674 Mawgy R tesztkészlet OSH teszt Mozgásnem kódja 7 Nettó érték Ft 8 (/) ro,--.. (/) ro,--.. ::@ s.t:: ct! s A vissznyercmény > ro (g O) j értéke Ft (a 8. l l-92. "d ;::) O -Ó ";;)' o "' S o Q) ro jelü jegyzék alapján) C/l '---' ::e '---' ?f..,,_daság; s C:> :--.') koriir </ _... e '-öo.9' e' ::'<! :;: / 'fll.;: r\, ( E -!:l J? IP N{i_ ;!;?Go.; -":-' e_;'! ";irc,),,;; "" -... : 1 1Jö 8't t \ o't- '.re, r L L- C; L t.. \ \ 6-: r.sz.- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzékkel megegyezö adattartalommal

339 2.sz.melléklet oldal 1/373 / 216 sz. jegyzőkönyvhöz A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE ro főkönyvi számla száma Avissznyeremény '.g A vissznyeremény "rtj E E V1 E rn Bevételezési elszámolására, mennyiségi., egységára értéke bizonylat, vonatkozó o a -o vi e..:.::. N - Megnevezes Mennyisege szállítólevél száma h' tk, B 11 1va ozas a. - :r:. egysége kódja forint 94. jelű jegyzék sorszáma alapján ,"' _ ,,, _,...,,

340 J. JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak. tárgyi eszközök, selejtezéséről 1.oldal sorszám: Készült 216. év július hó 15. napján a Hungária Általános Iskola és Kollégium Budapest, Hungária út 36. selejt raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Herceg Jenő Molnár Vincze Turi Adrienn Beosztás műszaki ügyintéző gondnok műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Hungária Általános Iskola és Kollégium Budapest, Hungária út 36. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

341 2.oldal sorszám: A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, ta1iozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk nem lehetséges, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Az eszközök műszakilag elavultak, évek óta nincsenek használatban. O"-ra leíródott eszközökről van szó, ezen vagyontárgyak hasznosítása. értékesítése nem lehetséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

342 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás megsemmisítéséért Herceg Jenő név_műszaki ügyintéző beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Herceg Jenő Turi Adrienn Molnár Vincze Név: K. m. f.. j\ Aláírás: l \--- \vtj...\ \J. r p ; 1,,--..._ --"1"'- '1--- A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Eh:D_óle_JI! a selejtezett_?:l2-ziik_;ihqmá11y1!bóltörté1jő_kiv_zetés_ét, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

343 Hungária Általános Iskola és Kollégium Budapest, Hungária út 36. Selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke Í. /\ /) 1 I '\./216.sz. jegyzőkönyvhöz Sorszá 111 Leltári szám Megnevezés Bruttó érték Ft Elszámolt ÉCS Ft Nettó érték Ft Hasznosít Selejtté ás módja A vissznyeremény válás oka ( ( értéke Ft kódszám) kódszám) l Hütőszekrény Számítógép ,, 3, , Számítógép Elektromos sütő Hütőszekrény Számítógép Számítógép Szeletelőgép MIRRA ,,,,, 3, ,4 3,4 4 3, ,4 4 Összesen , Budapest, 216. július 15. Herceg Jenő l ' \ ; selejtezési bizottság elnöke ' 1, /,. I /r \, /{,ér:.-1--t_ )--<-e L-/"(' r:_jf c.-e_ Molnár Vincze selejtezési bizottság tagja 1 1-,.1,; ' 1.._., '-._,...-(-- '- -" Turi Adrienn selejtezési bizottság tagja

344 2 1!!1) e - ',)j. cj \ (,,)'._. Sor sz.1m leltári száma l 2 ''--- A tárgyi cszk<'lz TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉRŐL VISS7ANYEHT TARTOZÉKOK főkönyvi számla száma ALKATllÉSZEK, HULIADÉKANYAGOK JEGYZÉKE A selejteiésb61 Ís. mnyert (tnrtozékok, alkatreszek, hullndékok) anyagok Á oldal... L:... '.::... '.... /.#'::?.i.l.z. jegylőkonyvhoz haszno- mennyiségi egységára értéke - - silás f(lk<'lnyvi nyilván Aizonylat megnevezése mó<.jj" számla l8rtá.,i mc gncvezése cgyst. kódja mennyisége száma forint kód száma száma ge >lám j' ' i"'" ""'-. "-.. I S;r.. ny Etikell U-D Kit. Salgótarján / / MSZ 7898

345 .JEGYZŐKÖNYV A Fövárosi Önkormányzat tulajdonában lévö immateriális javak, tárgyi eszközök. selejtezéséröl 1.oldal sorszám: Készült 216. év július 15. napján a Nyitott Világ Fejlesztő utca 4. igazgatói iroda helyiségében. Iskola Budapest Diósárok Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéröl: Név: Farkas Anita Turi Adrienn Herceg Jenő Beosztás gazdasági ügyintéző műszaki ügyintéző műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HAT ÁS KÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fövárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Nyitott Világ Fejlesztő Iskola Budapest, Diósárok utca 4. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok. felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: 61.3 Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

346 2.oldal sorszám: A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-. illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS KAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Az eszközök elavultak, évek óta nincsenek használatban. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

347 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért név beosztás értékesítéséért, név beosztás /, t:, 3. megsemmisítéséért ' L \ )ó "-- \_ C név : vk 1,_,') beosztás -.,-'- felelős dolgozó(k) kijelölése. Név: K. rn. f. Aláírás:... Farkas Anita '._ f Turi Adrienn.Herceg Jenő A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetériek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható -tl fuökiiasznosításáv-lk;p ;;}ats-ín1é;kdé k-(értékesíé, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

348 Selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 1. \' \ Nyitott Világ Fejlesztő Iskola Budapest, Diósárok utca 4. 1 ;./216.sz. jegyzőkönyvhöz Sorsz Leltári ám szám Megnevezés Hasznosít Selejtté A l Bruttó Elszámolt Nettó válás oka ( ás módja vissz.nyere 1 meny érték Ft ÉCS Ft é1iék Ft (O( kódszám) értéke Ft kódszám) Számítógép Másológép dig. Sharp 532 Összesen , 4,3 nm cs mncs 5 5, 4, , Budapest, 216. július 15. {i; rr\ -- b -- selejtezés; elnöke selejtezési bizottság tagja selejtezési bizottság tagja

349 () :\. 1() ;j J ' r;j_.,j \_ (,!,z Sorszám leltán száma 1 2 '--.._ ---- TÁltGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉRŐL VISS7ANYEHT TAHTOZÉKOK ALKATllÉSZEK, HULIADÉMNYAGOK JEGYlÉKE ) főkönyvi számla száma. '. (),., oldal!.\ i í, 1 / lj.)j.6...sz.jegrlókon)'vhoz A tárgyi eszk!lz A selejtezésből >is.<zanyert (tartozékok, allwtrésuk, hulludékok) anyagok haszna- mennyiségi egységára értéke sil:ls főkőn)'vi nyilván- Rizonylat megnevezése mö<.ij<l számla IHrtá.<i megnevezése Cgysé- kódja mennyisége száma f o r i n 1 kód- száma száma ge szám I Sz. ny Etikell U-D KfL Salgótarján / / MS

350 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök, selejtezéséről 1.oldal sorszám: Készült 216. év július hó 15. napján a Dr.Szent.- Györgyi Albert Általános Iskola, 133. Budapest, Szérűskert utca 4. selejt raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Herceg Jenő Kocsis Attiláné Turi Adrienn Beosztás műszaki ügyintéző gazdasági ügyintéző műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Dr.Szent.- Györgyi Albert Általános Iskola, 133. Budapest, Szérűskert utca 4. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: mcgsemmisítésijegyzőkönyv

351 2.oldal sorszám: A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek é1ielmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk nem lehetséges, használatuk gazdaságtalan, ezé1i selejtezésük indokolt. Az eszközök műszakilag elavultak, évek óta nincsenek használatban. O"-ra leíródott eszközökről van szó, ezen vagyontárgyak hasznosítása, értékesítése nem lehetséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

352 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás megsemmisítéséért Herceg Jenő név_műszaki ügyintéző beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Herceg Jenő Turi Adrienn Kocsis Attiláné Név: K. m. f. Aláírás: i\,... J.H 1 F..-r. i..... '::--./.,-:-:-;. :--:,:--:-:-:-.--.';.... A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. _Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő.jze!t, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó!. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

353 Selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke ;,. }e ( /.i-- () i, - DcSzent-Györgyi Albert Általános Iskola 133. Budapest, Szérüskert utca 4../216.sz. jegyzökönyvhoz Sorszá m Leltári szám Megnevezés MONITOR 192 TFT ACER NYOMTATÓ NYOMTATÓ NYOMTATÓ Számítógép Számítógép 7175 Monitor NYOMTATÓ Nyomtató 1 19 Számítógép + tartozékok Számítógép Pentium Számítógép Fénymásoló Cannon NP Számítógép Számítógép Vento Asusu Számítógép Szúmítógép Deskpro EVO Laptop JBM-T hangfal szett vízuúl túbla átfejtő szivattyú DTBP2 Mennyisé Bruttó é1iék Elszámolt g/db Ft Écs Ft " OOO 75 OOO J OOO 24 OOO OOO 185 OOO OOO 225 OOO l Selejtté Nettó érték Ft válás oka ( kódszúrn) l lusznosít A ás módja v1ssznyer ( emeny értéke Ft kóds,r,úm) 3, CS () 3, CS () CS 3,4 n 111cs () CS 3.4 n 111CS () 3, CS () 3,4 n lllcs () CS () CS () 3,4 nll1cs CS 3.4 n lllcs () ncs 3.4 n111cs () 3.4 n 111cs () CS 3.4 n 1 ncs () CS CS () () 3.4 nincs ()

354 szivattyú Willo Stop 1158 takarítógép 1162 TV AV Számítógép NN Small Standerd Projektor Projektor Összesen OOO 1 75 OOO ,4 nm cs 34 OOO 3,4 nm cs 75 OOO 3,4 11 ll1cs () ,4 11 l11cs ,4 11 ll1cs ,4 11 l11cs Budapest, !\. ;)/\.. -:.,j 1' l l \_,!\.. 1! \ ' '-- (() ( ( ( v (.,/)' ' ''' l / í (\ /./ 1,, \ \".,,,\ \ ;r-.,,.. selejtezési bizág elnöke -r J l.l.. v;...,z c., selejtezési bizottság tagja -,,- ' \ 1 / "- 1 - ' slejtezés 1 i bizottság tagja -, ' ) \._ '- '\

355 !l, J..,Jc ejj. Sor swm leltári száma 1 2 TÁHGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉRŐL VISS7ANYEllT TARTOZÉKOK ALKATllÉSZEK, HULIADÉKANYAGOK JEGYlÉKE ) fők.llnyvi számla sz.áma. ' ; i ' ( '2r-. I {' /.#.J.1. SZ. JCgylők.OnyvhOz A lárgyi eszkllz A selejteésh61 visszanyert (tartozékok, alk.u!részek, hulludékok) anyagok haszno mennyiségi egységára éri ék.e - - sít:ls főkllílyvi nyilván- Rizonylat megnevezése móup számla IRrtási megnevezése egysé. kódja mennyisége száma k<'x.1- f száma száma o r i n 1 ge szám oldal I'-- r- '----. r-..., -..., I I Sz. ny Etil;ett U-D Kft. Salgótarján / / MS

356 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak. tárgyi eszközök. selejtezéséről 1.oldal sorszám: Készült 216. év július hó 15. napján a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Budapest, Kántorné sétány 1-3. selejt raktár helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Herceg Jenő Baranyai József Turi Adrienn Beosztás műszaki ügyintéző gondnok műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Budapest, Kántorné sétány 1-3. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította. hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: 85.5 Ft Ft * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

357 2.oldal sorszám: A Bizottság tagjai fclclösségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi tennékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk nem lehetséges, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Az eszközök műszakilag elavultak, évek óta nincsenek használatban. O"-ra leíródott eszközökről van szó, ezen vagyontárgyak hasznosítása, értékesítése nem lehetséges. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközökjegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

358 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás é11ékesítéséért, név beosztás megsemmisítéséért Herceg Jenő név_műszaki ügyintéző beosztás felelős dolgozó(k) kijelölése. Herceg Jenő Turi Adrienn Baranyai József Név: K. m. f. Aláírás: ""'... ';--;.'. ":... : A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak. tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközqk_áhqmányából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszkőzökhasznosíiitsáv;l kpcsolatos -Ítézkedések (értékesítés, készletként raktáita vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó l. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

359 Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Budapest. Kántorné sétány 1-3. Selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke í \, 1 ( r ('. 1_..,, i, e. r :.. 1 t --f- /216.sz. 1egyzökonyvhóz Sorszá 111 Leltári szám Megnevezés Számítógép Kosárlabda palánk plexi üvegből Főzőüst PGB-15 SILKO Bruttó érték Ft Elszámolt ÉCS Ft Nettó érték Ft , , , Selejtté válás oka ( kódszám) 4,3 4,3 4,3 Hasznosít ás módja ( r,e,., 1 kódszám) nincs nincs nincs A v1ssznyeremény értéke Ft Osszesen , /\ 1 G l.?, e 1/; I C1_.! L 1( \ <:.'- 1 r 1 1. L L;: ; L L..--) e L L "---\!._, Budapest, 216. július 15. selejtezési bizottság elnöke '- L. (._i' --:-(._ L --- selejtezési bizottság tagja ; / selejtezési bizottság tagja

360 1. ' é)j_.,j\.( Jj_. Sorszám lel1ári száma 1 2 '--..., r , -... TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉRŐL VISS7.ANYERT TAHTOZÉKOK ALKATRÉSZEK, HULIADÉMNYAGOK JEGYlÉKE ) főkönyvi számla száma oldal 1. ll,,..,..:... :..:... /.!.D..L6. sz. jegyzőkönyvhöz A lárgyi cszk!lz A selejtezésből vissznnyert (tartozékok, allwlrés:r.ek, hulladékok) anyagok haszno mennyiségi egységára éri éke sí1<ls fők!lnyvi nyilván- Flizonylat megnevezése móuju számla IRrlási mc gncvezése Cg_vsé. kódja mennyisége száma kód- száma száma f o r 1n1 ge szám "- ' S<. ny. l t-92 - Elikcll U-D KI1. Salgótarján / / MSZ 7898

361 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak. tárgyi eszközök. selejtezéséről 1.oldal sorszám: Készült 216. év július 15. napjan a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye 188. Budapest, Vas utca 8. igazgatói iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Hátsági Miklós Turi Adrienn Herceg Jenő Beosztás gazdasági ügyintéző műszaki ügyintéző műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkom1ányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye 188. Budapest, Vas utca 8. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendö tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, taiiozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

362 2.oldal sorszám: A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs b) eltérés van:.... Ill. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-. illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók*.. A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktán-a vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Az eszközök elavultak, évek óta nincsenek használatban. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

363 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* raktárra vételért név beosztás értékesítéséért. név beosztás /.í '', 3. megsemmisítéséért / ( c c1 A)Jv: név 1.'\c.v /c,(lc, beosztás fel elő s dolgozó(k) kijelölése. Turi Adrienn Hátsági Miklós Hercegjenő Név: K. m. f. -- -r --.,_;._ ( Aláírás: :--, L ----)_,_...,_, : t..r ,_! /. '.! I.! A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a s_ljtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszköökh;nosítáá;i kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

364 Selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke y!')),\. ' e i 1: Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye 188. Budapest, Vas utca 8. /216 sz 1egyzőkonyvhoz Sorszá m Leltári szám Megnevezés Selejtté Hasznosít Bruttó Elszámolt ás módja A vissznyeremény Nettó érték Ft válás oka ( érték Ft ÉCS Ft ( értéke Ft kódszám) kódszám) Nyomtató 55 55, 4,3 nincs - nincs Számítógép , 4,3, Számítógép és tartozékai , 4,3 n111cs mncs Számítógép , 4,3 összesen ,-- Budapest, 216. július 15. 1,,,.,----- \\. 1!. l '. \ \ ) :g \r---- se 1 ej 't ezes1 ' 'b't IZO,;_t fag 1 ' e 1 no "k e!", _, \,7'.) -2,-\. Lr ' \ <'\. ') i 1 -. L.,_ "'"' [ V'\ >\.._. i. Ll 'L/ i) "-- l, -e-- cil-.: ('-"----- selejtezési bizottság tagja selejtezési bizottság tagja ' e'\.. i.-.l\_

365 ;. 1 1 () c1-, /j J -.. f'.ya TÁRGl1 ESZKÖZÜK SELEJTEZÉSÉRŐL VISS7ANYEllT TARTOZÉKOK ALKATRÉSZEK, HULIADÉKANYAGOK JEGYlÉKE ) főkönyvi számla száma A lárgyi eszköz A selejteésből visszunyert (tartozékok, allwtrészek, hulladékok) anyagok 1,. - (),. oldal /1 \ _; /.U)J. sz. jegylókonyvhoz Sorszám lellári száma l 2, haszno- mennyiségi egységára értéke - -,. sít ás főkönyvi nyilván- Aizonylat megnevezése mó<.ij" számla lhrlá.>i megnevezése Cgysé- kódja mennyisége száma f o r i n l kód száma száma ge m f ' --,-- - ' -.. ' , , "---.., -...,, -..._...,... " , I ""!" Sz.. ny. l l-92 - Etikelt U-D Kft. Salgótarján // MSZ 7898

366 : 1 JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszközök. selejtezéséről 1.oldal sorszám: Készült 216. év július 15. napján a Pedagógiai Oktatási Központ 188. Budapest, Vas utca 8. igazgatói iroda helyiségében. Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről: Név: Hátsági Miklós Turi Adrienn Herceg Jenő Beosztás gazdasági ügyintéző műszaki ügyintéző műszaki ügyintéző 1. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése Fővárosi Önkormányzat döntéshozó testületének hatáskörébe tartozik. II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLAT A A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a Mozaik Gazdasági Szervezet 111. Budapest, Ponty utca 3. által működtetett Pedagógiai Oktatási Központ 188. Budapest, Vas utca 8. épületében selejtezésre előkészített immateriális javakat, tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság a 1. számú mellékletben felsorolt eszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt eszközök bruttó értéke összesen: nettó értéke összesen: Ft Ft A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt eszközök megegyeznek a 1. számú mellékletben feltüntetett eszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte az eszközök hiánytalan meglétét.* * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tar1ozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

367 A Bizottság megállapításai*: a) eltérés nincs 2.oldal sorszám: b) eltérés van:.... III. A SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből a 2. számú mellékletben felsorolt alkatrészek, tartozékok stb. - haszon-, illetve hulladék anyagként - hasznosíthatók/ nem hasznosíthatók* --- A fentiek értelmében javasolja az eszközök* 1. megsemmisítésével 2. raktárra vételével vagy értékesítésével* kapcsolatos intézkedések megtételét. IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 1. számú mellékletben felsorolt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: A megvizsgált eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indokolt. Az eszközök elavultak, évek óta nincsenek használatban. v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEI A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezést megelőző hasznosítási eljárást és ennek alapján a következőket állapította meg: Az eszközök hasznosításra alkalmatlanok. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, tartozékok jegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

368 3.oldal sorszám: VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának* 1. raktárra vételért, név beosztás értékesítéséért, név beosztás 'I 3. megsemmisítéséért r> j;, L 'G '1) ' " nev,., 1.i: 1, beosztás ---;-,--r- felelős dolgozó(k) kijelölése. ' 1 Turi Adrienn Hátsági Miklós Herceg Jenő Név: K. m. f. Aláírás: I e f 2i..., 'e.., e--; y r\>-..:. :.:.... \ v \ v,.; _ \ A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett eszközök állományából történő kivezetését, továbbá a hasznosítható, eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések ( é1iékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását*. Budapest, 216. * a megfelelő rész kitöltendő/aláhúzandó 1. sz. melléklet: selejtezendő tárgyi eszközök jegyzéke 2. sz. melléklet: hasznosítható alkatrészek, taitozékokjegyzéke 3. sz. melléklet: megsemmisítési jegyzőkönyv

369 Selejtezendő tárgyi eszközök ( nagyértékű ) jegyzéke l.. " i '. Pedagógiai Oktatási Központ 188. Budapest, Vas utca 8. '! './216.sz. jegyzőkönyvhöz Sors zám Leltári szám Megnevezés 9761 Automata mosógép 5996 Projektor 7531 Notebook Acer 8823 Számítógép és tartozékai 9782 videókamera 9786 kamera 727 Lámpakészlet projektorhoz 5819 Nagy Machinator 5854 Számlázó program (Nagy 5859 Számlázó program (Nagy 6775 Számítógép (tartozékok) 969 Monitor 9736 videómagnó 9399 Számítógép NR 637 Nyomtató HP Laserjet 6P 99 Számítógép 9728 Szekrénysor 5 részes 632 Monitor Asus 683 Számítógép M en ny1 ség Bruttó érték Ft ( db ) OOO OOO OOO OOO A Selejtté Hasznosí Elszámolt ÉCS Nettó válás oka tás módja v1sszny erem én Ft érték Ft ( ( kódszám) kódszám) y értéke Ft ,4 nincs 15 OOO - 3,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs 35 OOO - 3,4 nincs 185 OOO - 3,4 nincs 225 OOO - 3,4 nincs ,4 nincs 4 8-3,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs ,4 nincs

370 Nyomtató multifunkcionális 1 63 OOO 63 OOO - 3,4 nincs 9793 Szekrény köz.rész beép. nyitott ,4 nincs 69 Laptop ,4 nincs 6557 Rendszerkészülék ,4 nincs 8847 Számítógép és tartozékai ,4 nincs 9437 Scenner Epson ,4 nincs 6749 Porszívó ,4 nincs 9395 Számítógép NR ,4 nincs 9387 Számítógép NR ,4 nincs 942 Monitor FS ,4 nincs 9784 Szekrénysor ,4 nincs 7573 Fax készülék ,4 nincs 821 Számítógép ,4 nincs 9383 Számítógép NR ,4 nincs 5883 Program rendszerkészülék 1 65 OOO 65 OOO - 3,4 nincs 621 Monitor Asus ,4 nincs 6293 Számítógép és tartozékai 1 2 OOO 2 OOO - 3,4 nincs Számítógép és tartozékai 486 DCL 1 1 OOO 1 OOO - 3,4 nincs 653 CD író HP 821e DC R/RM 1 8 OOO 8 OOO - 3,4 nincs 655 Számítógép és tartozékai ,4 nincs 6554 Monitor Hyndai lmaguest L7 A ,4 nincs 6555 Monitor ,4 nincs 6556 Monitor Samsung 17 Dynaflat S Rendszerkészülék ,4 nincs, ,4 nincs 6563 Rendszerkészülék ,4 nincs 6583 Hálózati elosztó gép OOO 579 OOO - 3,4 nincs 664 Számítógép és tartozékai ,4 nincs 6797 Monitor LCD 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs 6811 Monitor LCD 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs 682 Monitor LCD 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs 6815 Monitor LCD 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs 6818 Monitor LCD 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs 783 Monitor Acer LCD ,4 nincs

371 Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Monitor Acer LCD ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép tartozékok ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Nyomtató ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs

372 Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép konfiguráció ,4 nincs Monitor (Samsung) 1 48 OOO 48 OOO - 3,4 nincs Monitor (Samsung) 1 48 OOO 48 OOO - 3,4 nincs Monitor (Samsung) 1 48 OOO 48 OOO - 3,4 nincs Számítógép és tartozékai 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs Számítógép és tartozékai 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs Számítógép és tartozékai 1 15 OOO 15 OOO - 3,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs

373 Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor FS ,4 nincs Monitor FS ,4 nincs nagy szőnyeg ,4 nincs folyó irattartó ,4 nincs asztal 3db (munka) ,4 nincs hűtőszekrény ,4 nincs Monitor FS ,4 nincs Nyomtató HP Laserjet 12 / ,4 nincs Számítógép és tartozékai+ monitsr ,4 nincs Számítógép asztal 235x6-as ,4 nincs Másoló Multifinkcionális ,4 nincs Rendszerkészűlék ,4 nincs FAX (faxos telefon) ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Nyomtató HP Laserjet 6P OOO 235 OOO - 3,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép és tartozékai ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs 745 Számítógép személyi ,4 nincs 7415 Számítógép személyi ,4 nincs 7422 Számítógép személyi ,4 nincs

374 Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs í Számítógép ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Számítógépasztal 235*6-as ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Számítógép ,4 nincs Vagyonvédelmi rendszer ,4 nincs Tv Sony ,4 nincs Számítógép ,4 nincs 6348 Nyomtató Epson FX ,4 nincs 6355 Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs 6378 Nyomtató HP Laserjet 6MP OOO 415 OOO - 3,4 nincs 6381 Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs 6383 Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs 6394 Nyomtató HP Laseí]et 6P ,4 nincs OC5397 Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs 184.

375 Nyomtató HP Laserjet 6P ,4 nincs Nyomtató HP Laserjet 6P 1 22 OOO 22 OOO - 3,4 nincs Nyomtató HP Laserjet OOO 345 OOO - 3,4 nincs Digitalilázó gép (Scanner) 1 11 OOO 11 OOO - 3,4 nincs Telefonközpont ,4 nincs " Nyomtató HP Laserjet 5MP ,4 nincs Nyomtató HP Deskjet 97 CX ,4 nincs Nyomtató HP ,4 nincs Nyomtató Epson FX ,4 nincs Telefax Canon 8-21 C ,4 nincs Nyomtató HP Laserjet ,4 nincs Nyomtató HP Officejet 611 O ,4 nincs Fénymásoló Canon IR 127F ,4 nincs Fénymásoló Canon IR 12 7F ,4 nincs Nyomtató HP Színes 1 5 OOO 5 OOO - 3,4 nincs Nyomtató HP Laserjet ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Rögzítős telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs 67 Telefon ,4 nincs 671 Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs

376 Nyomtató ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs TV ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Telefon ,4 nincs Nyomtató HP ,4 nincs Fénymásoló HP ,4 nincs Telefon ,4 nincs Írásvetítő ,4 nincs Nyomtató ,4 nincs Nyomtató HP OOO 45 OOO - 3,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Számítógép személyi ,4 nincs Fax készülék ,4 nincs Fax készülék ,4 nincs Scanner ,4 nincs Scanner ,4 nincs Nyomtató ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Monitor ,4 nincs Nyomtató ,4 nincs 8298 Nyomató + fénymásoló OOO 48 OOO - 3,4 nincs 947 Scenner Epson ,4 nincs 941 Scenner Epson ,4 nincs

KÉSZLETEK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE

KÉSZLETEK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 82 Bp. Horváth Mihály tér 8. KÉSZLETEK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE 26 /3 A jegyzőkönyv 3 oldalt tartalmaz. Tartalom:

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Martonvásár 2012. május 16. Bedő Zoltán főigazgató 1. A selejtezés általános tudnivalói A felesleges vagyontárgyak csoportosítása: - immateriális javak, - tárgyi eszközök, - anyagok,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2015. (Hatályos: 2015. június 27. napjától) Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013 SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013 Szervezet neve: Egyenlő Esélyért Egyesület 2007 Címe: 2840 Oroszlány, Táncsics Mihály út 39. Adószáma: 18616909-1-11 Képviseletre jogosult személyneve: Kiss Csilla Klára Jelen

Részletesebben

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014 SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014 Szervezet neve: Ráckevei - Soroksári Dunaág Víziközmű Társulat Címe: 2338. Áporka, Petőfi S. u. 32. Adószáma: 23544226-1-13 Képviseletre jogosult személy neve: Dr. Kovács Tibor

Részletesebben

GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 74/315-633, e-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.

GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 74/315-633, e-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet. GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM 7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 74/315-633, e-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu ÉR EZEJT I l(r V..ML Ga- '1013 OEC O Z. 6~1 32

Részletesebben

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2016 A felesleges vagyontárgyak hasznosításával és selejtezésével összefüggő feladatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. és az államháztartás

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2015 (Hatályos: 2016. június 25. napjától) H-1149 Budapest,

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Fejér Megyei Építészek Kamarája Címe: Adószáma: 18482911-1-07 Képviseletre jogosult személy neve: Németh László elnök Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben

Részletesebben

Számviteli Politikája

Számviteli Politikája TESTNEVELÉSI EGYETEM Számviteli Politikája Felesleges vagyontárgyak hasznosítási és selejtezési szabályzata Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 35/2015. sz. határozatával TARTALOM I. Általános

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától. Érvényes visszavonásig.

Részletesebben

1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök

1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök 1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök felszámolásának fázisai... 4 3.1. A hasznosítás során szükséges

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden

Részletesebben

Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010.

Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. TARTALOMJEGYZÉK: 1. A selejtezés általános tudnivalói 2. A felesleges vagyontárgyak feltárása,

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hajmáskér Község Önkormányzata Sóly Község Önkormányzata Hajmáskér Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal Lurkó Óvoda FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK,

Részletesebben

3/2013. számú A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás

3/2013. számú A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás Ikt.sz: 3003-18/2013/Sz. 3/2013. számú Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL Érvényes: 2013. március 1-jétől

Részletesebben

I. Általános rész. A szabályzat hatálya

I. Általános rész. A szabályzat hatálya Budakeszi Város Polgármesterének és Jegyzőjének 12/1012.(VIII.31.) számú intézkedése Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata A polgármesteri hivatal kezelésében lévő felesleges

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1.

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a hasznosíthatatlan eszközök selejtezésének szabályzata Érvényes:

Részletesebben

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata ... (társaság neve)... (adószám) Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata Érvényes:...-tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Társaság bemutatása...3 2. A Selejtezési szabályzat célja...4 3.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 2) melléklete 1/b) függeléke Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2012. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

Részletesebben

Hatályos: 2011. május 26-tól

Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától FELESLEGES

Részletesebben

Selejtezési Szabályzat

Selejtezési Szabályzat BUDAPEST FŐVÁROS III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY (a továbbiakban: KSZKI) Budapest, 1033 Folyamőr u. 22. Selejtezési Szabályzat Preambulum A Költségvetési

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2012..-től 1 BEVEZETÉS A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) hangsúlyozza

Részletesebben

VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2018. 05. 01. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 12. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési szerv

Részletesebben

Tárgy: Javaslat feleslegessé vált vagyontárgyak selejtezésére. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat feleslegessé vált vagyontárgyak selejtezésére. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JÚNIUS 27-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 935-5/2016/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB IV. NAPIREND Tárgy: Javaslat feleslegessé

Részletesebben

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata

Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata Jászladány Nagyközségi Önkormányzat és intézményei, valamint a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás és intézményei Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata Hatályos: 2016.

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Iktatószám: 08-8/2029/2017. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, mint önállóan

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata A selejtezés részletes szabályait az Államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési

Részletesebben

3. melléklet a 15/2013 (VII.02.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona Forgalomképesség: FORGALOMKÉPES Főkönyv Sorsz

3. melléklet a 15/2013 (VII.02.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona Forgalomképesség: FORGALOMKÉPES Főkönyv Sorsz 3. melléklet a 15/2013 (VII.02.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona Forgalomképesség: FORGALOMKÉPES Főkönyv Sorsz Megnevezés Helyr.szám Bruttó ÉCS Nettó 121213 208 SZOLGÁLATI

Részletesebben

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2009. December 31-én. Kimutatás a járművek állományáról 2009. December 31-én

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2009. December 31-én. Kimutatás a járművek állományáról 2009. December 31-én Kimutatás az immateriális javak állományáról 2009. December 31-én 9. számú melléklet Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték 1. Rendezési terv Bem u. vége 56000 56000 0 2.

Részletesebben

BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Intézmény székhelye, címe: 7150 Bonyhád Fay ltp. 34.

BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Intézmény székhelye, címe: 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. Intézmény neve: Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény Szabályzat típusa: Selejtezési szabályzat Intézmény székhelye, címe: Intézmény OM-azonosítója: 036263 Intézmény fenntartója: Bonyhád Város Önkormányzata

Részletesebben

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2007. December 31-én

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2007. December 31-én Kimutatás az immateriális javak állományáról 2007. December 31-én 10. számú melléklet Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték 1. Rendezési terv Bem u. vége 56000 56000 0 2.

Részletesebben

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület Székhely: 6725 Szeged, Kolozsvári tér 1-2. Adószám: mint fenntartó és intézményei, a Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (OM 102731) Székhely: 6725 Szeged,

Részletesebben

Előterjesztő: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója. Ózd, 2015. október 29.

Előterjesztő: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója. Ózd, 2015. október 29. J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az Ózd Kistérség Többcélú Társulása intézménye részére üzemeltetési szerződéssel ingyenes használatba adott vagyonelemek értékesítésére, selejtezésére

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETEME BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2016.

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK/KÉSZLETEK FELTÁRÁSA MEGNEVEZÉSŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA 2019 Oldal 0 / 7 1. A folyamat leírása: A felesleges vagyontárgyak/készletek feltárása, hasznosítása és selejtezése 2.

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 31-től Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

Selejtezés. Kedves Partnereink!

Selejtezés. Kedves Partnereink! Selejtezés Kedves Partnereink! A vállalkozásnál selejtezni ritkább esetben az immateriális javakat, gyakrabban a tárgyi eszközöket és a készletet kell. A selejtezés értelemszerűen nem jelent fizikai megsemmisítést

Részletesebben

Belső Ellenőrök Társasága IV. SZAKMAI KONFERENCIA

Belső Ellenőrök Társasága IV. SZAKMAI KONFERENCIA A leltár az egy nagyon fontos csinovnyik feladat. Csinálják is csak szorgalmasan, minél pontosabban és persze precízebben. Valakiknek tudniuk kell, hogy hogyan állnak a dolgok. Belső Ellenőrök Társasága

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 02. Aktualizálva: 2012. január 02. Készítette: Újhelyiné Bukta Mónika

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Pécs M J Város Polgármesteri Hivatala Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének Szabályzata 2014. Iktatószám: 05-5/82/2014. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (továbbiakban: Selejtezési Szabályzat) A Szent Imre Katolikus Általános Iskola felesleges vagyontárgyainak hasznosításával

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Mudis Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-920370, székhely: 1022 Budapest, Bimbó út 4.., levelezési cím: 1022 Budapest, Bimbó út 4..), mint a(z) Terra Invest Zrt f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA HATÁLYBA

Részletesebben

ő ő ú ő ó ó ú ő ő ó ő ó ó ú ú ú ü ó Ó ó ó ó ő ő ő ú ű ó ó ő ü ő ó óó ó ó

ő ő ú ő ó ó ú ő ő ó ő ó ó ú ú ú ü ó Ó ó ó ó ő ő ő ú ű ó ó ő ü ő ó óó ó ó ú É É ő ő ő ú ő ó ó ú ő ő ó ő ó ó ú ú ú ü ó Ó ó ó ó ő ő ő ú ű ó ó ő ü ő ó óó ó ó ü ó ú ő ó ő ú ő ő ú ó ó ó ű ü ő ó ó ő ő ó ő ő ü ó ó ó ó ő ó ő ő ő ü ő ó ó ű ó ő ü ü ő ó ó ő ő ő ő ú ó ü ő ó ő ó ú ő ó ü

Részletesebben

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2006. December 31-én Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték

Kimutatás az immateriális javak állományáról 2006. December 31-én Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték Kimutatás az immateriális javak állományáról 2006. December 31-én Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték 1. Rendezési terv Bem u. vége 56000 56000 0 2. Villanykorszerűsítés

Részletesebben

Előterjesztő: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója. Ózd, január 28.

Előterjesztő: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója. Ózd, január 28. J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az Ózd Kistérség Többcélú Társulása intézménye részére üzemeltetési szerződéssel ingyenes használatba adott vagyonelemek értékesítésére, selejtezésére

Részletesebben

Kimutatás a járművek állományáról 2012. December 31-én

Kimutatás a járművek állományáról 2012. December 31-én 9. számú melléklet Kimutatás az immateriális javak állományáról 2012. December 31-én Sorszám Megnevezés Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték 1. Rendezési terv Bem u. vége 56000 56000 0 2.

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Készítette: Borgulya

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 8. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az egyesület azon eszközeit, melyek a Számviteli törvény értelmében

Részletesebben

A Magyar Drámapedagógiai Társaság

A Magyar Drámapedagógiai Társaság A Magyar Drámapedagógiai Társaság 2006. évi közhasznúsági beszámolója 1./ A szakmai tevékenység szöveges értékelése 2./ 2006. évi mérleg és eredménykimutatás 3./ Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzat. Polgármesteri Hivatal. 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK,

Rudabánya Város Önkormányzat. Polgármesteri Hivatal. 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, Rudabánya Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2008.szeptember 1 -től Jóváhagyva:Dr. Sallai

Részletesebben

III IJIoI'I'I IlI khl II )IH. Eves költségvetési beszámoló. 1i I)I :I 1 EciL. I II II megye pénzügyi körzet településtípus ...

III IJIoI'I'I IlI khl II )IH. Eves költségvetési beszámoló. 1i I)I :I 1 EciL. I II II megye pénzügyi körzet településtípus ... Adatellenőrző kód: 3ald7f3f484a3e4c3d55379447658b50551 Fejezeti jellemz ő adatok 0 100 fejezet cím/alcím A fejezet megnevezése, székhelye: Önkormányzati jellemző adatok megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002

PÁLYÁZAT. Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002 PÁLYÁZAT Számítástechnikai eszközök, mezőgazdasági gépek, műszaki cikkek Irányár: 1 900 000 Ft Eljárás ügyszáma: 23. Fpk. 01-14-006091/9 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p6002 Pályázat kezdete:

Részletesebben

TAKARNET Földhivatali Információs Rendszer

TAKARNET Földhivatali Információs Rendszer TAKARNET Földhivatali Információs Rendszer https://www4.takarnet.hu/tknet/nemhiteles_szemle5_p.hrsz_s6?sid=050520161209093946yogh... Page 1 of 3 2016. 12. 09. TAKARNET v5.2 Felhasználó: MER1177 (Kilépés)

Részletesebben

Földek összesen: 14 876 000 0 14 876 000. Épületek összesen: 244 436 062 41 441 145 202 994 917

Földek összesen: 14 876 000 0 14 876 000. Épületek összesen: 244 436 062 41 441 145 202 994 917 5. melléklet az 5/2013. (V.2.) önkormányzati rendelethez Isztimér Immateriális javak és tárgyi eszközök nyilvántartása 2012. december 31. számlaszám megnevezés Bruttó érték összes écs. Nettó érték 1113

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2017.09.30. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 II. A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁNAK,

Részletesebben

É ć ő ő ő ő Öĺ Ö Ú ĺ ĺ í í Í ú ü ú ü Ö ź ü ú ĺĺ ő í ü ú ő ő ĺ ü í ú í ĺ ü ő Íí ĺ ĺĺ łĺ ő ĺ ü í í í ę ĺ ü ĺ í í í ĺ ő í ł ü ĺí ĺ í ú ő ő ő ő ő í ü ü ő ĺĺ í í ő ę ú ý ĺ ő Í í ł ú í ü ő Íű ő ĺ ő ő Ú í ú Í

Részletesebben

ő Ĺ ó ľ ő ü ü ľ ü ü ľ É ľ ó ü ľ ő í ő ź ő ě í Ĺ ľ ö ü ó Í ö ő ö Ĺ ĺ ľ í ő ő ľ ľ ő ü ő ó ü ő Ĺ ő ó őö ö í ĺ ü ö ľ ľü ö ý ő ü ö ľ ő Í ö ő ľ ö ó ó ĺ ę ľ ő ü í ő ź ú ń í Ź ó ľ ľ ó ő í ó ó Ł ľ ő ľ ź ó ö ó ź

Részletesebben

Ť ł ľ ó ö ö ő ű í ó ö ö ó ó ó ó ĺ Ĺ ő Ú í ó Í ó Ö í ľ ö ö ú ő ű ö ú ĺ ü ö ö ó ü ú í ő ö ú í ö ö ö Ü ö ú ö ú í ŕ ő í ó ő ú í ő ó ű ö ó ó ú ő ó ó ó ő ó ó ö ö ő ó ö ö ü í ó ó ö ö í ö ö ó ĺ ú Á ö ö ú ú

Részletesebben

ű ó ó ó ü ü ó ó Ö ó ó Ü Ő ő Ú Á ó Á ő ő ó Á Á Ü Ö Ö ó Ö Ö ó Á ó ó Á Á Á ó Á Á ó Á Ú Á Ú Á ó Á Á ő e e, q ( e 0 ts!, l, e { 6 n rl 8 ó {! G ü,, r, r\. 9 l! 6, t\

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata A szabályzat előírásait a Gazdasági Ellátó Szervezethez kapcsolt önállóan működő intézményeknek

Részletesebben

ő ő ř íź í łä ä ľť í ü ő ü ő ó ö ó ü ú í ó ó ó ĺ ő ő ő ĺ ó ő ő ő ö ö Í ő ö ő ő ó ő ü ĺ ő ő ó ĺ ö Ĺ ö ö ű ĺ í ö í ő ő ő ó ĺ í í Ę ĺ ó ö ű ĺ í ĺ ő ú ö ű ó í Ęö ő ű ÍÍ í ű ő ó ő ó í ő ő ő ĺ ő í ő ó ü ö ö

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózdi Városgondnokság tulajdonában lévő eszköz értékesítésére, selejtezésére

J A V A S L A T az Ózdi Városgondnokság tulajdonában lévő eszköz értékesítésére, selejtezésére J A V A S L A T az Ózdi Városgondnokság tulajdonában lévő eszköz értékesítésére, selejtezésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Városgondnokság Ó Z D, 2015. június 24. 1. 2. Az Ózdi Városgondnokság

Részletesebben

ö ę ľ ľ ú ľ ĺĺ ő ú ú ó ö ĺ Í ľ ĺ ú ľ Ö ĺĺ őĺ ĺ ú Í ö ę ľ ó í ó ú ľ Ö ź ĺ ő ú ó ö ő ľ ő ü ő ő í ő Ż ö í ő ľ ę Á ó ľ ó í ó Á ć őł íí ö ó ó ó ó ö ć ľ ľ í

ö ę ľ ľ ú ľ ĺĺ ő ú ú ó ö ĺ Í ľ ĺ ú ľ Ö ĺĺ őĺ ĺ ú Í ö ę ľ ó í ó ú ľ Ö ź ĺ ő ú ó ö ő ľ ő ü ő ő í ő Ż ö í ő ľ ę Á ó ľ ó í ó Á ć őł íí ö ó ó ó ó ö ć ľ ľ í ü ú Ö ĺ ű ő ĺ ľ óľ ľ Ö ő ó ü ő Á ü ľ ű őĺ ú ö ľ ö ö ę ó ó ľ ľ ę ľ í ó ő ó ĺ ý ő ľ ľ í í ü ę Íő ĺ ő ľ ő ľ Á ĺ ó ó ó ő ú ű ł Í ľ ö ő ó ľ ő ö ő ö ľ ö ö ő ľ ľ ľ ő ő í ľ ę ü ő ü ő ő ö ę ę ó ü ő ó ó í ó í ö

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Jóváhagyta: Dudás Tibor- főigazgató Készítette: Debreceniné Csőke Krisztina-gazdasági főigazgató helyettes Készült:2017.01.01. Hatályos:

Részletesebben

ü ü ó í ö Ö ü ó ö ö Ö ü ö Ö ö ö ö ö ú ö Ó ö ú ö í ö í ö ü ú ü ó í ú ü ó í ö ö ú ó ó ö ü ó ü ö ö ö

ü ü ó í ö Ö ü ó ö ö Ö ü ö Ö ö ö ö ö ú ö Ó ö ú ö í ö í ö ü ú ü ó í ú ü ó í ö ö ú ó ó ö ü ó ü ö ö ö ö ü Ő Ö ü ö ó ü ü í ü ö ö ö ö ü í ü ü ö ó í ö ú ö ö ö Ö ö ó ó ó ü ü ó í ö Ö ü ó ö ö Ö ü ö Ö ö ö ö ö ú ö Ó ö ú ö í ö í ö ü ú ü ó í ú ü ó í ö ö ú ó ó ö ü ó ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö í ö ü ú ö ö ö ö ö ö í ö í ü

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. selejtezéséről

JEGYZŐKÖNYV. selejtezéséről JEGYZŐKÖNYV A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő immateriális javak, tárgyi eszkőzők, selejtezéséről l.oldal sorszám:g. SS'J-:,/ Jo\ Készült 26. év augusztus hó 3 napján a Budapesti Komplex Szakképzési

Részletesebben

Ü ó Ü ĺ ö ő ó ó ö ö ü í ü ő ő ó ú ő ó í ó ő ö ü Ę ő ű ö ő ó ó ó ó ö ö ó ó ű ö ő ő ó ó ő ĺ ó ű ö ö ĺó ú ő ĺő ó í í ú í ó ö ó ú í ó ó ő ü ü ő ő ó ĺ ó ĺ

Ü ó Ü ĺ ö ő ó ó ö ö ü í ü ő ő ó ú ő ó í ó ő ö ü Ę ő ű ö ő ó ó ó ó ö ö ó ó ű ö ő ő ó ó ő ĺ ó ű ö ö ĺó ú ő ĺő ó í í ú í ó ö ó ú í ó ó ő ü ü ő ő ó ĺ ó ĺ ó ü í ó í ó ü í Ü ó í ó őú ü ű ű ó ö ú í í ó ő í ő ő í ö ú ő ö ő ö ő ú ö ő ú í ĺ ő ü ő ó ü ő ő í ö ó ű ű í ó ú ĺ í ó ó ó ü ú ĺ ó ő ó ü ö ü ö ó ó ő í ó í ő í ó ü ö ö ú ö ú ú ő ó ő í Ü í í ĺö ő ő í ö ó ő

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA A Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet költségvetési

Részletesebben

3o Környezetismeret felmérők

3o Környezetismeret felmérők ó ő ő ó ü Í í í ö ő ó í ö í ő Í í í ó ö Ü í ö í í ő ö í ö óö ó Í Í í ő ő ő í ö ö í í ó ő ó ö ó ő ó ó í ö Ü ö ö ő ó Ü ő í ö ö ö ő ö ü ő í ö É Í ó ö Ü ö ó ó ű ő í ö ű Í Í Í í Ü í őú ő ó óü ő Ü ű ó í ű ö

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA ... költségvetési szerv megnevezése FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017.január 01-től

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése 2011 évre

Közhasznúsági jelentése 2011 évre Korszerűbb Iskoláért Alapítvány 6086 Szalkszentmárton, Petőfi u. 16.sz. Közhasznúsági jelentése 2011 évre 1./ Számviteli beszámoló Az Alapítvány 2011évi Közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege

Részletesebben

ź ź ő ł ó ľ ľő ź íý í ľ ó í ő í ý ü ö ű ľ ó ö ö í ő í ű ö ö í ő ó ö ű ö ü Ö ö ö ü ű ö ő ú ú ö ú ó ü ö ö í ő ő ó ę í í ó í ő ü ő ő ó ť ö ü ö ľ ľ ő ľ ó

ź ź ő ł ó ľ ľő ź íý í ľ ó í ő í ý ü ö ű ľ ó ö ö í ő í ű ö ö í ő ó ö ű ö ü Ö ö ö ü ű ö ő ú ú ö ú ó ü ö ö í ő ő ó ę í í ó í ő ü ő ő ó ť ö ü ö ľ ľ ő ľ ó ő ľü ó ő ü Ö É ľ ľ ü ľ ľ ľ ű ł ľ ľ ő ľ ľ ľ í ő ő ľ ő ó ľ ö ö í ó ö ö ć ü ö ó ö ü ę í í ő ő ľ ő ü ű ó í ő ü ű ö ľ ó ü ö ö ź ó í ő ö ľ ü ó ó ľ ź ó í ő ó ö ü ó Á ó ö ö ő ź ľ ó í ő í ü ö ö ľ ó ü ö ű ö ę ő

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2012. január 01. Dr. Ari Lajos elnök 1 A selejtezési szabályzat az Egyesület tulajdonában lévő feleslegessé vált vagyontárgyak hasznosításával, leértékelésével és selejtezésével

Részletesebben

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE 2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Tartalom: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 77. Fordulónap: 2011.12. 31.

Részletesebben

Megnevezés Bruttó érték Halmozott écs. Nettó érték

Megnevezés Bruttó érték Halmozott écs. Nettó érték A 36/2013. (IX.13.) NGM rendelet 5. (1) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzat vagyonnyilvántartásából kivezetett eszközök (KLIK-nek, 2013. január 1. napjával átadott vagyon 2013. december 31-i állományi

Részletesebben

Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése

Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése Adótanácsadók Egyesülete 2016. november 18. Gottgeisl Rita Beszámoló tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozásnak a mérleg

Részletesebben

Ö ő ü ö ű ö ü ę í ĺ ö Ĺ ę í ő ű ő ő ú ú ü ő ź ő ú í ź ź ź ű ö ö ő ĺ ú ö ö ő ú ö Ú í ę ö ĺ í Ĺĺ ŕ ö ü ö íí ĺ ü ő ö í ĺ í ő ü ĺĺ ő ö ö ő ő ő ö ö ö ö ĺ ő

Ö ő ü ö ű ö ü ę í ĺ ö Ĺ ę í ő ű ő ő ú ú ü ő ź ő ú í ź ź ź ű ö ö ő ĺ ú ö ö ő ú ö Ú í ę ö ĺ í Ĺĺ ŕ ö ü ö íí ĺ ü ő ö í ĺ í ő ü ĺĺ ő ö ö ő ő ő ö ö ö ö ĺ ő Í í ő ü ő ű ź ö ő ü í źů ő ő ö ź ő ĺ ĺ ő ź í ö ĺ ű ö ö ö ö ő ő ĺ ő í ű ő ź ź ő ő ű ő ü ú ő ĺ ú ő ö ł ĺ ő ő ő ö ö ö ü ő ő ő í ő íĺ í ő ö ĺ Í ĺ ö ő ü Ö ő ü ö ű ö ü ę í ĺ ö Ĺ ę í ő ű ő ő ú ú ü ő ź ő ú í ź

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

Elszámolt számviteli amortizáció 2015

Elszámolt számviteli amortizáció 2015 Elszámolt számviteli amortizáció 2015 Telj.kelte 1 Billy könyvespolc Egyéb ber. 1431 14391 572 2009.11.15 2009.11.15 0003 Nyitó Beszerzés 19,984.00 19,984.00 0.00 2 HP OfficeJet nyomtató Egyéb ber. 1431

Részletesebben

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17.

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület számviteli politikáját a számvitelről

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től Jóváhagyom: Készítette: Megoldás 2006. Kft. 9082 Nyúl, Árpád u. 17.

Részletesebben

ü ľ ź Í ę ü ą ĺĺ Ł ü ľ ćĺĺ ö ĺ ü ý ü ö ď ź ĺ ĺ ľ ö ü ý ö ú ű ú ľ ú ľ ú ź ö ľ źĺ ľ ö ź ú ý ĺ ĺ ľ ď ü ö Ĺ ľ ź ű ö ľü ľ ľ ľ ľ ü ö ĺ ü ö źí ĺ ľ ű ľ ľ ď ĺľ ú ź ü ú ö ú ö ĺ ú ľ ö ű ę ö ű ö ú ľ Á Á ĺ ź ĺ ö öľ

Részletesebben

ő ĺ ö ę ŕ ú ő ú ő ĺ ő ü ü ĺ ő ő ő ö í ĺ ő Á í ó ő ó ó ö ö ú í í źń ó ó ö ĺ ö ö ö ö ó ü ö ú ú ö ö ö í Í Í ö ü ű ö ö Ĺ í ö ö í ü ö í ü ü ö ú ę ę ö ü ö ü ö Í ó ő Ĺ ö ő ő ő ö łő ö ő í ó ö ö ö ő ü ö ő ö ö ő

Részletesebben

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kücükcoban-Tengeri Dalma kuratóriumi tag Hatályos: 205 szeptember 5 Jóváhagyta: Demirkan Mehmet

Részletesebben

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ú ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ü ú ú ú ú ú í ú ü Ó ü ü ü ü Í Í í ü ü ü ü ü ü É í ü ü ú Í í ü í í í ü ü í í ú ü í ü í í í ú ú í ü ü ü ü í í í ű ü í í É É í í í í Ü í í ú

Részletesebben

ĺ Á É ó ö ĺ óđ ń í ó ł ö ö ľ ľ ó ö ö ł É ó ö ľ ő ľ ö í ő ľ ľ ľ ľ í ľ í ľ ő í ĺ ö ö ć ľ ó ľľ ś ő ł ż ő ö ňő ľ óĺ ĺ ő ľ ň í ľí ĺ őľ ľ ľ Á ľ ľ ľ ó ľ ľ Ś

ĺ Á É ó ö ĺ óđ ń í ó ł ö ö ľ ľ ó ö ö ł É ó ö ľ ő ľ ö í ő ľ ľ ľ ľ í ľ í ľ ő í ĺ ö ö ć ľ ó ľľ ś ő ł ż ő ö ňő ľ óĺ ĺ ő ľ ň í ľí ĺ őľ ľ ľ Á ľ ľ ľ ó ľ ľ Ś ľ ĺ ł Ą ą ľ ć ęľ ť ď ŕ Á Ü Ő Á Ő É ÍľÁ ł Á Á Á Á ĺ É É Áľł Á Ó ľá ł Á ł Á Á Á ľ ł Á ŕ ĺ ö ľ í ĺ ľ ö Ż ó ő ô ĺ Á É ó ö ĺ óđ ń í ó ł ö ö ľ ľ ó ö ö ł É ó ö ľ ő ľ ö í ő ľ ľ ľ ľ í ľ í ľ ő í ĺ ö ö ć ľ ó ľľ ś

Részletesebben

Íĺ ĺ Ť ĺ ú É ĺ ú ý ĺ ö ő ú ü ĺ ń ú ö ő ü ó ĺ ö ö ő ú Ö ú ő ü ü ö ĺ ö ź ő ĺ ö ő í đ ú ę ä š ő í ő ü őö ó ö ü ö ö ĺ ö ä ĺ Í í ę ö ĺ ű ö ú ő ĺ Đ ö ő ź ę

Íĺ ĺ Ť ĺ ú É ĺ ú ý ĺ ö ő ú ü ĺ ń ú ö ő ü ó ĺ ö ö ő ú Ö ú ő ü ü ö ĺ ö ź ő ĺ ö ő í đ ú ę ä š ő í ő ü őö ó ö ü ö ö ĺ ö ä ĺ Í í ę ö ĺ ű ö ú ő ĺ Đ ö ő ź ę ĺ ĺ ď ł É ú ý ĺ ő ú Í ĺ í í ĺ ú ő ű ú ú ě ĺ ő ĺő ó ő ú ĺ ů ő ő ó ö ő ü Ĺ ó í ú Ö ź ő Ö ü ĺ ő ú Íĺ ĺ Ť ĺ ú É ĺ ú ý ĺ ö ő ú ü ĺ ń ú ö ő ü ó ĺ ö ö ő ú Ö ú ő ü ü ö ĺ ö ź ő ĺ ö ő í đ ú ę ä š ő í ő ü őö ó ö

Részletesebben

ľ ó Ü ó ĺĺ ľ ľ í í í ó ó ó ó í Ü ö ĺ ó ó í í í ó ü ü Ü ö ü ü í í ö ó óó ĺ í ű ö Ü ö ö ű ó Ĺ ö Á Á ű í ű ó ü ú ű Ü ö ű ó ú ó ó ĺ ó í ö í ó ó ö ű ö í í ö ó ó ó Ú ĺ ó ó ó Ö ó ď í ö ű ó ę ó ű ö í í ó í Ü í

Részletesebben

Í ü í í í ü ű ű í ü í ü ü ű ü í ü í ű ü ü ű Ö ü ű ü í í ü í í ű ü ű í í ű ü í ü í í ü ü í ü Ú í ü í í í ű ű í ű í í í ü í í í í í ü í í ü í í í í ü í í í ü í í ü í ü ü ü ü Ó ü í ü í ü ü ü í ű í í ü ű

Részletesebben

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ö ü ö Ö ü ü í ö ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ü ö ü ö ö í ü ö ö ü í ö í ü ü ü ú ö ü ü ü ű í í ü ü ö Ö ü í ö ü ö Ö ü ö ö ű ö ö Ö ü ö ö Ö ü í í í Ü ö í

Részletesebben

Selejtezési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Selejtezési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Felesleges vagyontárgyak fajtái... 3 3. A szabályzatban hivatkozott személyek... 4 II. FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSA...

Részletesebben

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö É Ő ü ü ű ö ű ű ö ű ö Í Ó Ö É É Ó É ú ü ü ú ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö ö ű ö ű ö ű ú ü ü ö ű ü ö ü ű ű ú ü ö ö ö ű ü ö ö ö ö ö ú ú ö

Részletesebben

É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő ó ú ő ű ú í ő ö ú ő ű ü í ő ó ü ö í ő í ö í ó ó í ó í ó ű ö ö ú í ő ú í í ó í ő í ő ó í ó ó í ó ó í í í í ó ö ö ü ó í ó

É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő ó ú ő ű ú í ő ö ú ő ű ü í ő ó ü ö í ő í ö í ó ó í ó í ó ű ö ö ú í ő ú í í ó í ő í ő ó í ó ó í ó ó í í í í ó ö ö ü ó í ó Ö É É É ö É Á ö Á ú ó É ó ö ó í ö ö ő í ő ő ő ö í ú ő ó ó ó ó ő ő ü ú ő ő ő ö ö ü ú ö ó ö ö í ö ö í ű ö ö ü ö ü ó ú í ú É ü í ő ő í ő ó í ú í ó ű ú í í ó ö ö ő ú ú í ő ó í É í ű ö ő ü ú ö ü ö ó ö ü í ő

Részletesebben