Generali Tower, Milánó
Nyár, meleg és nyugalom a részvénypiacokon Sem az Észak-Korea által ismét bedobott atombomba-fejlesztés híre, sem az extrémitásáról híres Trump USA elnök körüli balhék sorozata nem elég ahhoz, hogy a tőzsdei befektetők nyugalmát felkorbácsolja így a nyár derekán. A nyugalmat tovább erősíti az ún. félelem index néven közismert VIX-mutató higgadt stagnálása is, mely a piac várható változékonyságát hivatott előre jelezni. Tehát amennyire a nyári - jellemzően alacsonyabb likviditású - piacon most jósolni lehet: tovább tarthat a részvénypiacok emelkedő trendje, mely örömteli hír mindazon befektetőnknek, akik a Generali eszközosztályai közül a részvénykitett alapokat választották, vagy tartanak portfoliójukban. Tovább erősíti a részvénypiacokba vetett bizalmat Alan Greenspan, a Fed korábbi elnökének nyilatkozata, mely szerint a részvénypiacokon nincs eszközár buborék, de a kötvényárfolyamok miatt aggódik, ugyanis szerinte ott valódi buborék látható, melynek kipukkanása mindenkinek rossz lehet. Véleménye szerint, ha a hozamok emelkedése megindul az egy meglehetősen gyors folyamat lesz. A várt jegybanki szigorításokra reagálva enyhe hozamemelkedés történt az európai kötvénypiacon, Amerikában azonban még a kamatemelés sem tudta érdemben kimozdítani a hosszú hozamokat. Így egyelőre a kötvénypiacokon is nyugalom uralkodik, és a Greenspan (és még sokak) által vizionált kötvénypiaci félelmek egyelőre nem érződnek az árfolyamokban. A világ két legfontosabb devizájának párharcában (EUR/USD) komoly fordulat történt az elmúlt időszakban. Néhány hetes gyengélkedést követően újra erőre kapott az amerikai fizetőeszköz, azt követően, hogy az amerikai munkaerőpiaci adat több mint 6 millió aktív amerikai álláshirdetésről számolt be júniusban. Ez 461 ezres növekedést jelentett az előző hónaphoz képest, ami közel két éves csúcs. Ez az adat általában nem okoz jelentősebb elmozdulást a devizapárban, azonban ez mindenképpen pozitív jel a dollár szempontjából.
AMERIKA - Gyorsjelentések a fókuszban Az amerikai képviselőház megszavazta a költségvetés kiadási oldalát. Ezek alapján a Trump adminisztráció 788 milliárd dollárt költhet el. Trump ígéreteihez híven növelik a katonai kiadásokat, csökkentik a tiszta energia programok támogatását és a költségvetés a mexikói fal építésének megkezdéséhez is biztosít forrásokat. Az első becslés alapján a második negyedéves amerikai GDP 2,6%-kal erősödött, miközben a várakozás 2,7% volt. A GDP egyik legfontosabb komponense, a fogyasztás az előrejelzésekkel összhangban 2,8%-kal bővült. Júniusban a megelőző havi 0,1%-os értéket követően 0,4%-kal növekedett az ipari termelés az USA-ban, míg az elemzők 0,3%-os bővülésre számítottak. Mindeközben a 95 pontos várakozásnál gyengébb, 93,1 pont lett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe a júliusi előzetes adatok szerint. A vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésén. Az alapkamat továbbra is az 1-1,25% közötti sáv. A tervezett mérlegfőösszeg szűkítésről sem közöltek új információkat egyelőre. Az USA piacán a vállalati gyorsjelentések okoztak némi izgalmat a nyár miatt csendesebb makrogazdasági adatok között. A vállalatok többsége a várakozásoknak megfelelő vagy annál jobb eredményekről számolt be. Kifejezett jó számokat láthattunk a bankszektor nagyágyúitól, de szintén rekord eredményeket láthattunk a félvezetőgyártó óriásoktól is. A pozitív vállalati eredmények hatására az USA részvénypiacai rekord magasságokba erősödtek, mely nagyszerű hír szinte minden fejlett piaci részvény eszközalapokba fektető ügyfél számára. Az amerikai S&P500 Index árfolyam alakulása idén
EURÓPA - Görögország visszatért a kötvénypiacra Jó hír, hogy Görögország sikeres kötvénykibocsátásával visszatért a nemzetközi pénzügyi piacokra, mellyel jelentős országimázs akciót hajtott végre, és ez felerősítheti azokat a véleményeket, miszerint az ország jövőre akár ki is léphet a pénzügyi segélyprogramból. Görögország 3 év óta először adott el kötvényeket. A most kibocsátott 5 éves kötvényekből 3 milliárd euró értékben sikerült értékesíteniük, 4,625%-os hozam mellett. Nem okozott nagy meglepetést az euró-zónás inflációs adat: az infláció a vártnak megfelelően 1,3% lett júliusban, hasonlóan az előző hónaphoz. Az infláció alakulása elégséges ahhoz, hogy határozottan kijelenthető legyen a deflációs kockázatok elmúlása, viszont még távol vagyunk az EKB 2%-os inflációs céljától. A francia GDP a második negyedévben 1,8%-os növekedést ért el, felülmúlva az 1,6%-os várakozást. Vártnál nagyobb csökkenés volt azonban tapasztalható az előzetes júliusi adatok alapján a német és az euró-zónás beszerzési menedzser indexekben. Főleg az ipari komponens csökkent jelentősebben, a szolgáltatóipar esetében csak minimális visszacsúszás volt tapasztalható Németországban, míg az euró-zónán belül stagnált. Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően tartotta a monetáris kondíciókat és az eszközvásárlási program havi 60 milliárd dolláros összegében sem történt változtatás. Görögország visszatérése a pénzügyi piacokra, valamint a vártnál kedvezőbb inflációs és gazdasági adatok jó hír a fejlett piaci részvény eszközalapoknak. A német DAX Index árfolyam alakulása idén
FELTÖRFEKVŐ PIACOK - fordulat a kínai ingatlanpiacon? A második negyedévben 6,9%-kal növekedett a kínai GDP, felülmúlva a 6,8%-os várakozást. Ez megegyezik az első félév bővülési ütemével is. Közben a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés is a vártnál gyorsabban nőtt június során az ázsiai országban. A kiskereskedelmi forgalom 11,0%-kal, az ipari termelés pedig 7,6%-kal bővült. Júniusban a vizsgált 70 kínai városból 60-ban emelkedtek az ingatlanárak, ami javulást jelent a májusi 56 városhoz képest. Ugyanakkor a csökkenés pont a legnagyobb városokban következett be. Például 2015 szeptembere óta először csökkentek az ingatlanárak Pekingben hó/hó alapon, miközben Shanghaiban tovább folytatódott a lejtmenet. A csökkenést elsősorban adminisztratív intézkedések okozták, melyek célja az ingatlanpiac hűtése volt. Az ingatlan piaci folyamatok az utóbbi években több aggodalomra is okot adtak a befektetőknek, így a mostani fejlemények némi megnyugvást hozhatnak az Ázsia és a Távol-Keletre fókuszáló eszközalapoknak. A kínai Hang Seng Index árfolyam alakulása idén
MAGYARORSZÁG - erőtlen kötvénypiac, csúcsra futó BUX A magyar piacon a rövid futamidejű kötvények esetében gyakorlatilag teljesen eltűnt a hozam, ezért a befektetők az egyre hosszabb futamidejű állampapírokat keresik, de nagy csodára ott sem számíthatnak. A nagy nemzetközi jegybankok folytatódó szigorítása miatt a kötvénypiacok kilátása továbbra sem igazán kedvező, miközben a magyar kötvénypiacot továbbra is támogatja az MNB politikája, de érdemi, a korábbi évekre jellemző felértékelődési potenciál nincs a hazai kötvényekben. Mindez kedvezőtlen előjel a hazai állampapírokat tartalmazó eszközalapoknak. Nyár közepén sem pihent meg a BUX, ismét történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután júliusban többször is átlépte a 36 ezres határt (2017. július 13-án, történelmi csúcson, 36 143 ponton zárt.) A hazai részvények további erősödésében bízik a piaci elemzők többsége, mely a magyar részvényeket tartalmazó eszközalapokat választóknak kedvezhet a jövőben is. A BUXindex mellett jelentős erőt mutat a forint árfolyama is: a magyar fizetőeszköz - kihasználva a nyári nyugalmat, és az alacsonyabb likviditást - egyre inkább megközelíti a 300-as szintet az euróval szemben, miközben a dollárral szemben a 250-es szinthez közelít. A BUX Index árfolyam alakulása idén
Menedzselt eszközalapok megoldások különböző élethelyzetekre Az, hogy mekkora kockázatot vagyunk hajlandók vállalni és mennyi a hátralévő időtartam a megtakarítási célunkig, meghatározza, hogy mely eszközalapot érdemes választanunk megtakarításaink elhelyezésére. Minél hosszabb időtávban gondolkodunk, annál magasabb lehet a kockázatosabb eszközök (pl. részvények) aránya, mivel elegendő idő áll rendelkezésre az ezekben rejlő magasabb hozampotenciál kihasználására. Az idő előre haladtával azonban célszerű a kockázatos eszközök arányát csökkenteni a már elért eredmények megőrzése vagy épp egy esetleges veszteség elkerülése érdekében. Ha nem szeretnénk azzal foglalkozni, hogy a hátralévő tartamtól és a kockázatvállaló hajlandóságtól függően éppen milyen portfóliót érdemes tartanunk, válasszuk a menedzselt eszközalapokat. Horizont vegyes eszközalapok Navigáció vegyes eszközalapok Az eszközalapok eszközeit bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. Az eszközalapok célja, hogy az ajánlott befektetési időtáv alatt az inflációt meghaladó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, vegyes portfólió segítségével. Az eszközalapok befektetési célterülete globális, összetételük jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. Horizont 5+ vegyes eszközalap Az eszközalapok eszközeit bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. Az eszközalapok célja, hogy az ajánlott befektetési időtáv alatt az inflációt meghaladó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, vegyes portfólió segítségével. Az eszközalapok befektetési célterülete globális, összetételük jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. Navigáció 5+ vegyes eszközalap Horizont 10+ vegyes eszközalap Navigáció 10+ vegyes eszközalap Horizont 15+ vegyes eszközalap Navigáció 15+ vegyes eszközalap
Mintaportfóliók Ahogy az életben, úgy a pénzügyekben is azok a legsikeresebbek, akik több lábon állnak, azaz megtakarításaikat többféle befektetés között osztják meg. Egy jól összeállított portfólió ugyanis növeli a biztonságot, jelentősen mérsékelve a befektetések kockázatát. Az ideális portfólióban nemcsak a különböző eszközosztályok között (kötvények, részvények, nyersanyagok), hanem pl. földrajzilag is megosztásra kerülnek a befektetések. A Generali szakemberi által összeállított portfóliómodellek segítséget kívánnak nyújtani a befektetési döntések meghozatalában és az előre kitűzött célok elérésében. Kockázatkerülő mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázatkerülő ügyfél, tehát nem viseli jól a befektetésekből eredő pénzügyi kockázatokat, akkor a Generali eszközalapjai közül egy kockázatkerülő portfólió kialakítását ajánljuk. Az alacsony kockázatú befektetések által elérhető hozamok évről évre viszonylag jól kalkulálhatók, hosszú távon pedig várhatóan meghaladhatják az infláció szintjét. Mérsékelten kockázatvállaló mintaportfóliók Amennyiben Ön kockázattűrő ügyfél, tehát a befektetéseiben kisebb átmeneti ingadozásokat elfogadhatónak tart és tisztában van azzal, hogy a befektetett pénz egy részét elveszítheti, akkor a Generali eszközalapjai közül egy kockázattűrő portfólió kialakítását ajánljuk. Mintaportfólió I. Mintaportfólió I. Mintaportfólió I. Kockázatvállaló mintaportfólió Amennyiben Ön hosszútávon gondolkodó ügyfél, aki számára fontos a magasabb hozam elérése akár nagyobb kockázattal is, és tisztában van vele, hogy befektetése számottevő veszteséggel járhat, akkor Ön számára a Generali eszközalapjai közül egy kockázatvállaló portfólió kialakítását ajánljuk. Mintaportfólió II. Mintaportfólió II. Mintaportfólió II. A hírlevélben bemutatott portfóliómodellek hosszú távú szemléletet feltételeznek, de a portfóliók összetételét a biztosító folyamatosan nyomon követi és évente legalább egyszer felülvizsgálja. Szélsőséges piaci helyzetben azonban szükségessé válhat a portfóliók soron kívüli felülvizsgálata. A jelen portfólió ajánlás nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért.
Teljesítmények
TUDTA-E A világ első részvényindexe Charles Henry Dow nevéhez kötődik, aki 1851-ben született a connecticuti Sterlingben, szerény körülmények között nevelkedett. Nem szerzett semmilyen képzettséget, de 21 éves korában állást kapott egy helyi napilapnál. Érdeklődése az üzleti és pénzügyi élet felé irányult, így 8 évvel később New Yorkban vállal munkát egy tőzsdei újságnál. A lap főszerkesztője megkérte segítsen egy új kollégát találni. Dow barátját Edward Davis Jones ajánlotta. A két fiatalember úgy látta, hogy Wall Streetnek másfajta pénzügyi információkra van szüksége, így elindították saját ügynökségüket Dow Jones néven. 1889-ben a vállalkozásnak már 50 alkalmazottja volt. A Dow Jones ipari részvényindex árfolyamgörbéje indulása óta Jelen kiadvány nem minősül a Generali Biztosító Zrt. részéről sem ajánlattételnek, sem befektetési tanácsadásnak, kizárólag a tájékoztatást szolgálja. A Generali Biztosító Zrt. a felhasználó vagy harmadik felek felé semmiféle felelősséget nem vállal az időszerűségért, folyamatos rendelkezésre állásért vagy teljességért, sem pedig az itt közölt információk felhasználása következtében elszenvedett különös, közvetett, eshetőleges vagy következményi károkért.